Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium"

Átírás

1 Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

2 50 ÉVES A RÁKÓCZI

3 Középiskolai Intézményegység Gimnázium Szakközépiskola Kollégiumi Intézményegység

4 Gimnáziumi képzés A gimnáziumi oktatás alapvető célja az általános műveltség megszerzése, széles körű alapozás az egyetemi, főiskolai tanulmányokra vagy az érettségi szakmatanulásra utáni való felkészítés.

5 Gimnáziumi képzés A négy év alkalmas arra, hogy a tanulók tájékozódjanak a lehetőségekről, megismerjék saját képességeiket, adottságaikat. A megszerzett sokrétű ismeret segít a későbbi pályaválasztásban, a szakmatanulásban.

6 Gimnáziumi képzés A tanulóknak két idegen nyelvet kell tanulniuk, és az egyikből érettségi vizsgát kell tenniük. Nálunk választható az angol nyelv mellé a német nyelv.

7 Gimnáziumi képzés humán orientációjú osztály (001-es kód) honvédelmi orientációjú osztály (002-es kód) rendvédelmi orientációjú osztály ( 003-as kód)

8 Humán tagozat (001-es kód) Emelt óraszámú magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelv oktatása; Felkészítés emelt szintű érettségire, nyelvvizsgára; Színjátszó kör;

9

10 2011. október 23. városi ünnepség

11 2015. október 23. városi ünnepség

12

13 Honvédelmi orientáció (002-es kód) A katonai pályára készülők számára 9. évfolyamtól biztosítjuk a katonai alapismeretek oktatását. A katonai alapismeretek tantárgy oktatását az V. Bocskai István Lövészdandár katonái végzik. Elsősorban, katonai pályára ( szerződéses katona, Kinizsi Pál Tiszthelyettes Képző) felsőoktatásban továbbtanulók számára ajánljuk.

14

15 Menetdal-verseny

16 Rendvédelmi orientáció 003-as kód A képzés célja magas szintű idegen nyelvi és 11. évfolyamtól, fakultáció keretében jogi, belügyi rendészeti ismeretek átadása. A rendészeti felsőoktatásba készülőknek ezt a képzési formát javasoljuk!

17 Alaki foglalkozás

18 Rendvédelmi-honvédelmi orientáció A négy év alatt a fiatalok megfelelő fizikai, önvédelmi felkészítésben részesülnek. A heti öt testnevelés óra keretein belül úszásoktatáson vesznek részt, és e mellett heti egy önvédelmi órájuk van, melyen kungfu és ju-do oktatás folyik heti váltásban.

19 Rendvédelmi-honvédelmi orientáció A 10. évfolyam végén mindenki úszás vizsgát tesz. Lövészet-oktatáson vesznek részt tanulóink. Önvédelem oktatása: heti váltásban kung-fu és ju-do.

20

21 Testnevelés óra a sportcsarnokban

22 Menetdalverseny a rendvédelmi tanévzárón

23 Szakközépiskolai képzés (szakgimnázium 111-es kód) Elsősorban azoknak ajánljuk a szakközépiskolai képzést, akik belügyi, polgárvédelmi, rendőri, határőri pályára készülnek tanulmányaik befejezése után. Azok is hasznos ismereteket szerezhetnek, aki valamilyen más, békésebb foglalkozást választanak majd érettségi után. A képzés célja magas szintű idegen nyelvi, számítástechnikai és szakmai alapozó ismeretek átadása.

24

25 Szakközépiskolai képzés (szakgimnázium 111-es kód) Már a 9. évfolyamon elkezdődik a szakmai tantárgyak tanulása: fegyveres szervek és vagyonvédelem valamint társadalom és kommunikáció. Egy idegen nyelv tanulása a kötelező. Nálunk ez az angol vagy a német nyelv. A heti öt testnevelés óra mellett heti 2,5 órában speciális gyakorlati órán vesznek részt. Ez heti váltásban judo és kung-fu óra. Szakirányú továbbtanulásnál a szakmai alapozó felvételi tárgy.

26 Szakközépiskolai képzés ( szakgimnázium 111-es kód) A heti öt testnevelés órából heti két alkalommal úszásoktatáson vesznek részt a tanulók. Lövészet-oktatáson részt. vesznek 10. évfolyam végén kötelező az úszásvizsga.

27 Szakközépiskolai képzés ( szakgimnázium 111-es kód) Kötelező szakmai érettségi vizsga Továbbtanulás: Nemzetvédelmi Egyetem (felsőfokú) Rendészeti Szakközépiskola ( középfokú) rendőr-tiszthelyettes Személy-és vagyonőri OKJ-s szakma megszerzése

28 Nyári szakmai gyakorlat A szakgimnáziumi képzésben 9., 10. és 11. évfolyamon a tanulóknak kötelező részt venni a nyári szakmai gyakorlaton, teljesítése a továbbhaladás feltétele. 9. évfolyam: 35 órás rendészeti gyakorlat nyári tábor formájában; 10. évfolyam: 35 órás katasztrófavédelmi gyakorlat; 11. évfolyam: 40 órás személy-és vagyonőri gyakorlat valamint 65 órás rendőrségi gyakorlat.

29 Úszásoktatás a berettyóújfalui uszodában

30 Lövészeten

31 Önvédelmi bemutató

32

33 Önvédelmi óra

34 Ju-do fogás bemutatása

35 Vívásoktatás testnevelés órán

36 Erősítés labdajáték segítségével

37 Testnevelés óra a szabadtéri kondiparkban

38 Testnevelés óra a szabadtéri kondiparkban

39 Az Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Versenyen már hatodik éve sikeresen szerepeltek diákjaink. Minden tanulónk döntős az Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Versenyen. Minden évben iskolánk diákja nyeri el a legeredményesebb Hajdú-Bihar megyei versenyző különdíját. 013-ban pedig iskolánk csapata nyerte eg az Országos Rendészeti sapatversenyt.

40 Diákjaink rendszeresen részt vesznek helyi, megyei és regionális szintű szavalóversenyeken, ahol mindig helyezést érnek el. Ezenkívül részt veszünk még lövészversenyeken sport diákolimpiákon közlekedésbiztonsági kupán járőrversenyeken határon túli történelmi versenyeken komplex természettudományos vetélkedőkön katasztrófavédelmi versenyeken idegen nyelvi versenyeken OKTV-n.

41 Nem rangsorolható az, aki 8. osztály félévkor bármilyen tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott. A bekerülés feltétele A gimnáziumi humán orientációjú osztályba a hozott pontok alapján rangsoroljuk a jelentkezőket. A hozott pont a 7. osztály év végi és 8. osztály félévi magyar nyelv és irodalom, matematika, a tanult idegen nyelv és történelem tantárgyak érdemjegyeiből jön össze (maximum 50 pont).

42 A bekerülés feltétele A rendvédelmi-honvédelmi orientációjú gimnáziumi osztályba és a szakközépiskolai osztályokba a hozott pontokon túl figyelembe vesszük a testkultúrális képességek mérésén szerzett pontszámot is (maximum 50 pont). A jelentkező tanulóktól sportorvosi igazolást kérünk legkésőbb a felmérés időpontjára.

43 Fizikális felvételi vizsga A rendvédelmi és honvédelmi képzésre február 22-én vagy február 24-én testkultúrális képességek mérése 2000 m síkfutás, hajlított karú függés, felülés combérintéssel, helyből távolugrás, ingafutás, fekvőtámasz. Természetesen a jelentkező tanulónak csak az egyik napon kell megjelenni. A rendvédelmi honvédelmi osztályba testnevelésből felmentetteket nem veszünk fel.

44 Fizikális felvételin

45 Ösztöndíj a derecskei diákoknak Azok a derecskei diákok, akik a mi iskolánkban folytatják középiskolai tanulmányaikat, pályázhatnak a fenntartó Derecske Város Önkormányzata által kiírt ösztöndíjra. Évfolyamonként két diák kaphat ösztöndíjat jó tanulmányi eredményéért és valamilyen területen nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az ösztöndíjat havonta kapják meg, 12 ill. 8 ezer forint lesz havonta. A derecskei nyolcadikosok az általános iskolában pályázhatnak tavasszal erre az ösztöndíjra.

46 Útravaló program Természetesen intézményünkben is pályázhatnak a tanulók az állam által támogatott Útravaló programokra.

47 Iskolánkban rendszeresen készítünk fel tanulókat ECDL vizsgára Célunk, hogy diákjaink középiskolai éveik alatt ECDL bizonyítvány szerezzenek. Szeretnénk hozzájárulni, hogy a térségünkben élő fiatalok korszerű informatikai ismeretekhez juthassanak.

48 A kollégiumról Az iskolához tartozik a Lórántffy Zsuzsanna Kollégium. A kollégium 100 férőhelyes. Korlátozott számban van lehetőség a kollégium igénybevételére.

49

50

51 Elérhetőségeink Iskola címe: 4130 Derecske, Lengyel utca 1. Telefonszám: 54/ Fax szám: 54/ Honlap: cím:

52 Kérjük, honlapunkat, a oldalt folyamatosan kísérjék figyelemmel.

53 Köszönöm a figyelmet!

Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója

Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója 6060 Tiszakécske, Erkel fasor 10. Telefon: 76/441-255, Fax: 76/440-063 OM azonosító:

Részletesebben

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2017/2018. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Tel.: (46) 530-474 E-mail: Web: OM azonosító: 200315 Igazgató neve: Szász Tamás Pályaválasztási felelős: Molnárné Vaszily Nóra GIMNÁZIUM Az alábbi képzési

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2016-2017. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/

Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/ Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola 3300 Eger, Mátyás király út 165. Tel/Fax.: 36/516-8 E-mail: igazgato@iqpont.hu Honlap: www.iqpont.hu

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496 Információ a 2017-2018. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli AZ ISKOLA ADATAI Postacímünk: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. E-mail: titkarsag@kossuth-gimn.unideb.hu Web-oldal: www.kossuth-gimn.unideb.hu

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Igazgató: Pályaválasztási felelős: FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012/2013. tanév Dr. Sipos Mihály Dr. Liptainé Reszegi Ágnes általános igazgatóhelyettes Az Arany János Tehetséggondozó

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév

NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév Igazgató: Dr. Sipos Mihály Pályaválasztási felelős: Dr. Liptainé Reszegi Ágnes, általános igazgatóhelyettes Az Arany János

Részletesebben

Az encsi székhelyintézmény beiskolázási ajánlata Gimnázium. Szakközépiskola

Az encsi székhelyintézmény beiskolázási ajánlata Gimnázium. Szakközépiskola Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Váci Mihály Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium OM azonosító: 200598 Az encsi székhelyintézmény beiskolázási ajánlata Gimnázium Felvehető Évfolyamok száma Osztályok Osztály

Részletesebben

Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola. Rendészeti ágazati képzés

Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola. Rendészeti ágazati képzés Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola Rendészeti ágazati képzés A képzésről: 4 éves (9-12. évfolyam) Rendészeti ágazati szakközépiskolai kerettantervre épül A Belügyminisztérium és a VM együttműködésével

Részletesebben

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma: Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029796 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-240 Fax: 62/547-240 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu Honlap: www.hansagiisk.hu Intézményvezető

Részletesebben

Intézményünk, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

Intézményünk, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Intézményünk, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu Honlap www.corvin.hiszk.hu

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód)

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) turisztikai szakközépiskolai osztály 531 (kód) vendéglátó

Részletesebben

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Az iskola szakmaszerkezeti felépítése: A Szakképesítés (képzési program) Jelentkezés időtartama Ssz. kimenetelének határmegnevezése hónap

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra a 2015/2016. tanévben A 11. (12-13.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS

Részletesebben

www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi

www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA CORVIN MÁTYÁS TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 029768 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám: 06-62-242-011 Fax: 06-62-241-806 E-mail: corvin@hiszk.hu

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM A DEBRECENI EGYETEM PARTNERISKOLÁJA 4400 NYÍREGYHÁZA, KISS ERNİ u. 8. Tel.: 42/311-920 e-mail: nyhvpg@freemail.hu

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 029337 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Igazgató: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Szabó András

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 203060 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Tagintézmény-vezető: www.szemere.miskolc.hu http://www.szemere-kollegium.hu

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013-2014-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája

Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája A történetünk 1950-ben alapították (Állami Vas-Fém-Gépipari Gimnázium) 1955-1991. Latinka Sándor Gépipari Technikum 1993-tól

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15.

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7045 Turisztikai szervező, értékesítő 7040 Vendéglátó szervező vendéglős

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

Tájékoztató 2013/2014. tanév

Tájékoztató 2013/2014. tanév Tájékoztató 2013/2014. tanév SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM A Belvárosi Térségi Integrált Szakképző Központ tagiskolája Nyílt napok: 2013. január 15-16 9 órától 12 05 -ig Már most

Részletesebben

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: 029747 Cím: 6720 Szeged, Tömörkény u. 1. Telefonszám: 62/547-105 Fax: 62/547-108 E-mail: tig@tomorkenygimn.hu Honlap: www.tomorkenygimn.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ABONY Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola 2740 Abony, Kossuth tér 18. Tel.: 06 53/360-071 e-mail: kinizsi@kinizsi-abony.sulinet.hu http://www.kinizsi-abony.hu OM azonosító: 032618 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Kedves pályaválasztó diákok! FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. tanév 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely talán az egész további életeteket meghatározhatja.

Részletesebben

Széchenyi István Római Katolikus Középiskola. titkarsag@szechenyi60.hu

Széchenyi István Római Katolikus Középiskola. titkarsag@szechenyi60.hu SZÉCHENYI ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS KÖZÉPISKOLA Intézmény neve: Széchenyi István Római Katolikus Középiskola Címe: 3000 Hatvan, Bajcsy-Zsilinszky u. 6. Telefon/fax: 37/341-594; - E-mail cím: Iskola web lapja:

Részletesebben

Általános tudnivalók. Szakközépiskolai képzések

Általános tudnivalók. Szakközépiskolai képzések Bereczki Máté Kertészeti, Élelmiszeripari és Mezőgazdasági - Gépészeti Szakképző Iskola 6500 Baja, Szent Antal u. 96. OM azonosító: 027975 Honlap: www.bereczki-baja.hu Telefon: (79) 423-744 Igazgató: Horváth

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/012 Cím: 6726 Szeged, Temesvári körút 38. Telefonszám 62/547-122 Fax 62/547-125 E-mail csonka@csonka-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik a képzés során

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

BEISKOLÁZÁS 2014/2015 BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra

Részletesebben

Bemutatkozik a Béri Balogh Ádám Tagintézmény Zalaszentgrót www.bba.sulinet.hu

Bemutatkozik a Béri Balogh Ádám Tagintézmény Zalaszentgrót www.bba.sulinet.hu Bemutatkozik a Béri Balogh Ádám Tagintézmény Zalaszentgrót Képzési profilunk Általános gimnáziumi oktatás. Emelt nyelvi oktatás. Emelt informatika oktatás. Szakmai alapozó orientációs oktatás 9-10. évfolyamon.

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu

Részletesebben

2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma

2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma 2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma Cím: 8000, Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu

Részletesebben

Figyelem! Tájékoztató

Figyelem! Tájékoztató Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv PEDAGÓGIAI PROGRAM ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv SASHEGYI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM OM: 035289 Sashegyi Arany

Részletesebben

E-mail: gimnazium@mnamk.hu Internet: www.mnamk.hu. OM azonosító: 027939

E-mail: gimnazium@mnamk.hu Internet: www.mnamk.hu. OM azonosító: 027939 E-mail: gimnazium@mnamk.hu Internet: www.mnamk.hu OM azonosító: 027939 Az általános iskola hatodik osztályának elvégzése után: Hatosztályos gimnáziumi képzés Azok a tanulók választják ezt a képzési formát,

Részletesebben

IDEGEN NYELV Angol vagy Német. angol vagy német, második idegen nyelv: angol, német, francia vagy orosz

IDEGEN NYELV Angol vagy Német. angol vagy német, második idegen nyelv: angol, német, francia vagy orosz Jászapáti Az iskola neve: Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium Címe: 5130 Jászapáti, Vasút u.2 Telefon/fax: 57/540-960, 57/540-260 E-mail: mlgszmail@gmail.com

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZAT

FELVÉTELI SZABÁLYZAT FELVÉTELI SZABÁLYZAT Az intézmény adatai: OM azonosító: 034146 Név: Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium KLIK 140001 Cím: 8700 Marcali, Petőfi S. u. 16. Telefon: 85/510-643

Részletesebben

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20 Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: wigner@wigner.sulinet.hu www.wignerkozepiskola.hu Igazgató:

Részletesebben

Címe: Eger, Kertész utca 128. telefon: (36)

Címe: Eger, Kertész utca 128. telefon: (36) Intézmény neve: EGRI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Címe: Eger, Kertész utca 128. telefon: (36) 516-092 Intézményvezető neve: Kerekné Fábri Eufrozina Tagintézmény neve: Egri SZC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma Szakközépiskolája,

Részletesebben

Felvételi eljárási rend

Felvételi eljárási rend Felvételi eljárási rend 2014/2015-ös tanév Európai Üzleti Szakközép és Szakiskola OM: 200466 Tisztelt Szülő, Kedves Érdeklődő Nyolcadikos! Iskolánkban 2004-től érettségire épülő szakképzés folyik. Közel

Részletesebben

Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12.

Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 203063 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz-szhely.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató Alapítva 1885-ben Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató 2016-2017. tanév Iskolánkban közgazdasági ágazatban folytatunk oktatást a 9-13. évfolyamon.

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

A nyolcadik osztályosok beiskolázása minden tanévben az aktuális jogszabályok szerint történik. Az általános iskolát végző tanulók középiskolai

A nyolcadik osztályosok beiskolázása minden tanévben az aktuális jogszabályok szerint történik. Az általános iskolát végző tanulók középiskolai A nyolcadik osztályosok beiskolázása minden tanévben az aktuális jogszabályok szerint történik. Az általános iskolát végző tanulók középiskolai ágazati képzéseinkre jelentkezhetnek iskolánkba. A 2017/2018

Részletesebben

GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA E-mail: gimnazium@mnamk.hu Internet: www.mnamk.hu OM azonosító: 027939 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Az MNÁMK képzési kínálata

Részletesebben

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM 9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. OM azonosító: Telephely kódja: 002

MOSONMAGYARÓVÁRI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM 9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. OM azonosító: Telephely kódja: 002 MOSONMAGYARÓVÁRI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM 9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 576-627 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar.hu Igazgató: Horváth Éva Fogadóóra: szerda:

Részletesebben

Debreceni Vegyipari Szakközépiskola. szakmai ágazati alapozás, szakképzés. Kedves Érdeklődők!

Debreceni Vegyipari Szakközépiskola. szakmai ágazati alapozás, szakképzés. Kedves Érdeklődők! Debreceni Vegyipari Szakközépiskola szakmai ágazati alapozás, szakképzés Kedves Érdeklődők! Miért éppen a Vegyipari? Miért jó itt tanulni? Sokakban vetődnek fel ezek a kérdések a pályaválasztáskor. A válaszokhoz

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/ OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK

PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/ OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/2017. 8. OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK 2016.10.20. A középfokú iskoláknak, kollégiumoknak nyilvánosságra kell hozniuk honlapjukon a felvételi tájékoztatójukat. 2016.10.31. Az általános

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Telefon: 88/ Telefon/fax: 88/ Internet cím:

Telefon: 88/ Telefon/fax: 88/ Internet cím: Telefon: 88/560-630 Telefon/fax: 88/560-730 e-mail: isk@ipariszakkozep.hu Internet cím: www.ipariszakkozep.hu Tanulmányi ösztöndíjak a hiányszakmákban Az ösztöndíj mértéke az első szakképzési évfolyam

Részletesebben

Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium

Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium Felvételi tájékoztató a 2016/17 os tanévre Az iskola mottója : Legfontosabb adatok Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium e mail.: honlap: OM azonosító: 036723 "A míveletlen föld csak gazt terem, A lélek

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák!

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kedves Szülők! Kedves Diákok! Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kiadványunkkal tájékoztatni szeretnénk leendő diákjainkat, szüleiket, osztályfőnökeiket a 2015-2016. tanévben indítandó osztályainkról.

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA

A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola gimnáziumi részére érvényes óraterv, valamint a szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv SASHEGYI ARANY JÁNOS

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 S Z A K G I M N Á Z I U M I O S Z T Á L Y O K Általános képzés (9-12. évfolyam) Továbbtanulási lehetőségek a 8 általános

Részletesebben

Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakképző Központ

Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakképző Központ Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakképző Központ 1886 2009 Képzési kínálat a Berzeviczyben Iskolánk, a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakképző Központ az ország egyik legrégebben működő

Részletesebben

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat. Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar.

9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar. 9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar.hu Igazgató: Horváth Éva Pályaválasztással kapcsolatos információk:

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok Óraterv a helyi tantervekhez 7 12. évfolyam hat évfolyamos gimnázium Tantárgyak

Részletesebben

Beiskolázás a Gundel -ben

Beiskolázás a Gundel -ben Beiskolázás a Gundel -ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum Oktatási azonosító: 203078 (közös!!!) Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. J., Gundel K., G. Perlasca, Szamos M.

Részletesebben