A nyolcadik osztályosok beiskolázása minden tanévben az aktuális jogszabályok szerint történik. Az általános iskolát végző tanulók középiskolai
|
|
- Zsuzsanna Bognár
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 A nyolcadik osztályosok beiskolázása minden tanévben az aktuális jogszabályok szerint történik. Az általános iskolát végző tanulók középiskolai ágazati képzéseinkre jelentkezhetnek iskolánkba. A 2017/2018 tanévre történő beiskolázásnál a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma nem tart felvételi vizsgát az intézménybe jelentkező tanulóknak, így a felvételi az általános iskolai eredmények alapján történik. A felvételi pontszám képzési típustól függetlenül az általános iskolából hozott pontszámok alapján kerül meghatározásra. A hozott pontok az 5., 6., 7. évfolyamon szerzett, a tanuló év végi bizonyítványában szereplő matematika, magyar nyelv, irodalom, történelem, idegen nyelv tantárgyak érdemjegyeiből, valamint ugyanezen tantárgyak 8. évfolyamon szerzett első félévi tanulmányi értesítőjében szereplő érdemjegyeiből tevődnek össze. Az osztályzatok összege így maximálisan 100 pont lehet. Az a tanuló, aki nem rendelkezik minden felvételi tárgyból érdemjeggyel, azokból a jegyekből szerzi a hozott pontszámot, amelyekkel a felsoroltak közül rendelkezik. Az érdemjegyei alapján szerzett pontjaiból arányosítással határozzuk meg a hozott pontszám végső értékét. A jelentkező tanulók elért pontszáma szerint alakítjuk ki - ágazati kódonként - a felvételi rangsort, amely alapján történik a felvételi kérelmek elbírálása is. Az iskola igazgatója felajánlhatja a felvételizőnek az átirányítást egyik ágazati képzésről a másik ágazati képzésre. Amennyiben a tanuló eredményei nem alkalmasak a fenti eljárás lefolytatására (különösen a külföldi tanulmányok eltérő jellegű jegyei miatt), a tanuló felvételéről külön eljárás lefolytatásával (érdemjegyei, személyes elbeszélgetés, kompetencia-alapú képességfelmérés alapján) az igazgató dönt. Az iskola igazgatója a felvételi eljárásban a felvételről döntést hoz. A döntést az iskola igazgatója írásban közli a tanulóval, kiskorú tanuló esetén a szülővel.
3 tudásszint szerint szervezett csoportokban. A gyakorlati órák az iskola gyakorló szaktantermeiben folynak. A felsőfokú továbbtanulásra felkészít. Gépírás és levelezés gyakorlat, Ügyfélszolgálati kommunikáció, Titkári ügyintézés, Gazdasági és vállalkozási ismeretek, Jogi ismeretek, Rendezvény és programszervezés. 4 évfolyamos szakközépiskolai osztály. A 12. évfolyam végén a közismereti tantárgyak tudásszint szerint szervezett csoportokban. A gyakorlati órák az iskola gyakorló szaktantermeiben folynak. A felsőfokú továbbtanulásra felkészít. Pénzügyi alapismeretek elmélet és gyakorlat, Számviteli alapismeretek elmélet és gyakorlat Ügyviteli ismeretek elmélet és gyakorlat, Vállalkozásfinanszírozási és adózási ismeretek elmélet és gyakorlat Vállalkozási alapismeretek
4 tudásszint szerint szervezett csoportokban. A felsőfokú továbbtanulásra felkészít. Anatómia élettani ismeretek, Edzéselmélet, Edzésprogramok gyakorlata, Terheléstan, Gimnasztika elmélet és gyakorlat. Masszás Svédmasszás gyakorlat Az aktív sportolókat ebbe az osztályba várjuk. 4 évfolyamos szakközépiskolai osztály. A 12. évfolyam végén a közismereti tantárgyak OKJ-s szakképesítés. Az angol nyelvet a tanuló tudásszint szerint szervezett csoportokban tanulja. A felsőfokú továbbtanulásra felkészít. Információtechnológiai alapok és gyakorlat, Hálózatok, Programozás, Programozás gyakorlat, IT szakmai angol nyelv, Linux alapok és gyakorlat, IT szakorientáció.
5 OKJ-s szakképesítés. Az angol nyelvet a tanuló tudásszint szerint szervezett csoportokban tanulja. A felsőfokú továbbtanulásra felkészít. Turizmus rendszere, Kultúr- és vallástörténet, Szállodai tevékenység, Szállodai kommunikáció, Marketing gyakorlat, Szakmai idegen nyelv Turizmus alapjai
1. Felvételi vizsga 2. Felvételi pontszám kiszámítása 2.2. Az a tanuló, aki nem rendelkezik minden felvételi tárgyból érdemjeggyel, azokból a
1. Felvételi vizsga Intézményünk nem tart írásbeli felvételi vizsgát. A szakgimnáziumi, szakközépiskolai képzésekre jelentkező tanulók felvételi pontszáma az általános iskolából hozott tanulmányi eredményekből
Az érettségivel megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus
ágazatra épülő OKJ-s szakképesítés. Az angol nyelvet a tanuló tudásszint szerint szervezett csoportokban tanulja. A felsőfokú továbbtanulásra felkészít. Információtechnológiai alapok, Hálózatok, Programozás,
Tájékoztató a felvételi lehetőségekről 2014/2015 tanév
Dunaferr Szakközép- és Szakiskola, 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-2; OM azonosító: 030213, Telefon: 06 (25) 413-842, web: www.dunaferriskola.hu Tájékoztató a felvételi lehetőségekről 2014/2015 tanév Tartalomjegyzék
TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA
BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA Baja, Bácska tér 1. OM azonosító: 203028 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOK RÉSZÉRE 2017-2018. tanév Türr sok éves múlt, versenyképes
Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre
Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató
Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Tájékoztató a felvételi lehetőségekről 2019./2020.
Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Tájékoztató a felvételi lehetőségekről 2019./2020. tanévtől Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 A felvételi eljárás szabályai...
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 / 2019. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.
Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás
OM azonosító: Telephely kód: 002
OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 A 2018/2019. tanévben induló osztályok: I. SZAKGIMNÁZIUM KÉPZÉSI FORMA: érettségire felkészítő, egyben ágazati alapozást és szakképesítést adó 4 éves képzés az érettségi
F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév
SZÉCHENYI ISTVÁN KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 3600 Ózd, 48-as út 6. Telefon, fax: 48/569-371; 48/479-153 Honlap: www.szikszi-ozd.hu E-mail: szikszi@szikszi.sulinet.hu OM-azonosító: 029306 F E
Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma (OM azonosító: 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2018/2019-es tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC BÉKÉSY GYÖRGY SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA október november december 3.
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC BÉKÉSY GYÖRGY SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 002 Iskola címe 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefonszáma 06-1-256-1673 E-mail
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági
Bevezetés. Szakgimnáziumi ágazati érettségi mellék-szakképesítések
Bevezetés A szakképzési törvény 2018. január 1-én hatályba lépett módosításai változást hoztak a szakgimnáziumi képzés tananyagtartalmának felépítésében. A változás támogatja a rugalmas, az adott ágazathoz
Gourmand Vendéglátóipari, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium
Kedves Szülők! Kedves Felvételizők! Tájékoztatjuk Önöket, a 2019-es középiskolai ideiglenes felvételi jegyzék összeállításának szempontjairól és néhány fontos időpontról a végleges jegyzék kialakításáig.
Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2018 19-es TANÉV Milyen képzésre jelentkezhetsz? Szakközépiskolai Szakgimnáziumi Képzési rendszerünk
Középfokú iskolai felvételi tájékoztató A felvételi eljárás rendje, intézményi szabályai
Dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola cím: 2400 Dunaújváros, Kossuth Lajos u. 10/A. OM azonosító: 201471 Telefon/fax: 06/25/402-192 Email: igazgato@keri-duj.sulinet.hu
Szakgimnáziuma. ( OM azonosító : ) Felvételi tájékoztató. 8. osztályosok számára 2019/2020-as tanévre. Közlekedés, szállítmányozás és logisztika
Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma ( OM azonosító : 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2019/2020-as tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság Ügyvitel
SZÉCHENYI ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM. Intézmény neve: Széchenyi István Római Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium
SZÉCHENYI ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM Intézmény neve: Széchenyi István Római Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium Címe: 3000 Hatvan, Bajcsy-Zsilinszky u. 6. Telefon/fax: 37/341-594;
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre
Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu
TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA
BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Baja, Bácska tér 1. OM azonosító: 203028 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017. tanév Türr sok éves múlt, versenyképes jövő! Érettségire felkészítő
Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ;
Tisztelt Szülők, Kedves Nyolcadikosok! A Pécsi Tudományegyetem (PTE SZESZI) jogelődjét 1945-ben alapították. A fenntartói jogokat 2008 óta a Pécsi Tudományegyetem gyakorolja. Iskolánkban 1995-től érettségire
Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu Honlap www.corvin.hiszk.hu
Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali
Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:
Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma:
Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-242 Fax: 62/547-242 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu
Beiskolázás a Gundel -ben
Beiskolázás a Gundel -ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum Oktatási azonosító: 203078 (közös!!!) Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. J., Gundel K., G. Perlasca, Szamos M.
Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító:
Intézmény neve: Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító: 031619 Igazgató: Rozmán Éva Pályaválasztási felelős: Pércsi Edit, igazgatóhelyettes Elérhetőségek:
TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA
TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA BAJA, Bácska tér 1. OM azonosító: 027971 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016. tanév Türr sok éves múlt, versenyképes jövő! Iskolánk profiljához kapcsolódóan három ágazat
Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu
TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar
Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15.
Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7045 Turisztikai szervező, értékesítő 7040 Vendéglátó szervező vendéglős
Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre
Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 0011 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év) A helyi
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: suli@kossuthzs-szeged.sulinet.hu
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi
Gimnáziumok. társadalmi és. állampolgári ismeretek Fizika. Történelem_. Kémia. Matematika. Orosz
Gimnáziumok Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium - Békéscsaba Tanuló azonosítója Évfolyam Magyar nyelv Magyar irodalom Angol nyelv Német nyelv Matematika Történelem_ társadalmi és állampolgári ismeretek
Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali
Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/003 Cím: 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6. Telefonszám: 62/547-160 Fax: 62/547-160 E-mail: epki@vedres.sulinet.hu
FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE
Keszthelyi Közgazdasági Szakközépiskola A KESZTHELYI KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE Az iskola OM azonosítója: 037655 KLIK azonosító: 184038 Érvényes: 2014. szeptember 1-től TARTALOM
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
3232 Mátrafüred, Erdész út 11. www.matra-szakkepzo.sulinet.hu OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 004 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. TANÉV Mátrafüred, 2018. október 1. Felvételi tájékoztató_2018_mf
Felvételi a GUNDEL-ben
Felvételi a GUNDEL-ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum (összesen 9 iskola) Közös (!) oktatási azonosító: 203078 Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. József Szakképző Iskola,
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu
Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre
Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv
Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre
Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola OM: 202737 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 31. Tel.: 06 48 430035 Fax: 06 48 430035/27 E-mail: sbgmszk.putnok@gmail.com
EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Tel.: (46) 530-474 E-mail: Web: OM azonosító: 200315 Igazgató neve: Szász Tamás Pályaválasztási felelős: Molnárné Vaszily Nóra GIMNÁZIUM Az alábbi képzési
Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004
Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu
Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola
Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029768 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szent Antal u. 5-9. Telefonszám: 06-62/241-988 Fax: 06-62/241-505 E-mail: eotvos@hiszk.hu
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:
Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12.
Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 203063 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz-szhely.hu
KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA
A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK Ágazati képzés (9-12. évfolyam) Cím: 6723
Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Cím: 6900 Makó, Posta u. 4-6. Telefonszám: 62/510-917 Fax: 62/510-917 E-mail: kerititkarsag@gmail.com
Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716
Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/012 Cím: 6726 Szeged, Temesvári körút 38. Telefonszám 62/547-122 Fax 62/547-125 E-mail csonka@csonka-szeged.sulinet.hu
FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 2018/2019. tanévre
FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE 2018/2019. tanévre Kaposvári Szakképzési Centrum OM: 2027 Kaposvár 2017. I. A rendszer működési módját a következő jogszabályok írják elő: 2011. évi CXC. törvény a köznevelésről
Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód)
Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) turisztikai szakközépiskolai osztály 531 (kód) vendéglátó
Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma:
Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029796 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-240 Fax: 62/547-240 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu Honlap: www.hansagiisk.hu Intézményvezető
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS
Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004
Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév
Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Kedves pályaválasztó diákok! FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. tanév 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely talán az egész további életeteket meghatározhatja.
2016. szeptember 1-től induló szakgimnáziumi osztályok óratervei
A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése 2016. szeptember 1-től induló szakgimnáziumi osztályok óratervei 1. Érettségi
A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata
A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata 2017/2018. tanévi beiskolázáshoz A felvételi eljárásban a jelentkezők pontszámát a 9. évfolyamra történő beiskolázás során alapvetően a magyar nyelvből és matematikából
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink:
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági
Pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Szakmai Program
Pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Szakmai Program 2013 1 Tartalomjegyzék 1. Az iskola szakképzési rendszere...3 1.1 A hatályos alapító okiratban rögzített szakképzési feladatok...3 1.2
(133.) tanév
Szakgimnáziumi helyi tanterv 08/9 (.) tanév ikt.:/08 HELYI TANTERV Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Budapest, Váci út. OM azonosító: 008 08-9. (.)
Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola OM azonosító száma:
Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola OM azonosító száma: 202742 Cím: 6725 Szeged, Szabadkai út 3. Telefonszám: 62/548-964 Fax: 62/548-964 E-mail: fodor@fodorj-szeged.sulinet.hu Honlap: http://fjk.sulinet.hu
EGRI SZC REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLÁJA
EGRI SZC REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLÁJA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 tanévre RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS 3390 Füzesabony, Ifjúság út 17. Tel.: 36/341-131 www.remenyikzs.sulinet.hu EGRI SZC REMENYIK
Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:
Felvételi tájékoztató 2017/18
Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:
A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése
A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése 2016. szeptember 1-től 1. Szakgimnáziumi osztályok óratervei 1. Érettségi előtti
Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu
A 2016/2017. tanévben induló osztályok:
Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk
A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma képzési tájékoztatója 8. osztályosok számára
A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma képzési tájékoztatója 8. osztályosok számára a 2019/2020. tanévre A 2019/2020. tanévben induló oktatás és szakképzés
HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv
HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv Bevezetve: 2016. szeptember 1-től Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 134 Budapest, Váci út
Széchenyi István Római Katolikus Középiskola. titkarsag@szechenyi60.hu
SZÉCHENYI ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS KÖZÉPISKOLA Intézmény neve: Széchenyi István Római Katolikus Középiskola Címe: 3000 Hatvan, Bajcsy-Zsilinszky u. 6. Telefon/fax: 37/341-594; - E-mail cím: Iskola web lapja:
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK
8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János
8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. www.hunfalvy-szki.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 005 Iskola címe 1091 Budapest Ifjúmunkás
KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15.
KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 0. november 5. Új kép SZAKMACSOPORTOK ISKOLÁNKBAN Szakközépiskolai tagozat Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport
F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2019/2020. tanév
SZÉCHENYI ISTVÁN KATOLIKUS GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM 3600 Ózd, 48-as út 6. Telefon, fax: 48/569-371; 48/479-153 Honlap: www.szikszi-ozd.hu E-mail: szikszis.ozd@gmail.com OM-azonosító: 029306 F E L V É
8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019 2020-as TANÉVRE Tagintézményünkben, a szakgimnáziumi osztályokban a 9-12. évfolyamokon szakmai érettségire, majd egy éves képzéssel technikusi OKJ-s vizsgára készítjük fel
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG
Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma
Általános tájékoztató nyolcadikosoknak 2017/2018. tanév Zalaegerszegi SzC Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma Kedves nyolcadik osztályos Tanuló! Egy olyan ismertetőt olvashatsz, amelyből tájékoztatást
Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára
Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu
Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató
Alapítva 1885-ben Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató 2016-2017. tanév Iskolánkban közgazdasági ágazatban folytatunk oktatást a 9-13. évfolyamon.
KERETTANTERV/HELYI TANTERV
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TELEKI BLANKA KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 1095 Budapest, Mester u. 23. Telefon/Fax: 06/1/215-9254 E-mail: titkarsag@teleki-bp.sulinet.hu web: telekiblankabp.hu KERETTANTERV/HELYI
Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézmény órahálói
.5. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézmény órahálói Szakiskolát végzettek középiskolája (2 évfolyamos) esti munkarend szerint I. (.) évf. II. (2.) évf. Magyar
Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!
OM azonosító: 203060 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Tagintézmény-vezető:
Tanulmányok alatti vizsgák rendje
Tanulmányok alatti vizsgák rendje A tanulmányok alatti vizsgák: az osztályozó vizsga, a különbözeti vizsga, a javítóvizsga. A vizsgákra vonatkozó jogszabályi előírásokat a Nemzeti Köznevelésről szóló 2011.
Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu
Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/
Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola 3300 Eger, Mátyás király út 165. Tel/Fax.: 36/516-8 E-mail: igazgato@iqpont.hu Honlap: www.iqpont.hu
FELÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
FELÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 005 Iskola címe 1091 Budapest Ifjúmunkás
Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu
Fodor József Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola OM azonosító száma:
Fodor József i Szakgimnázium és Szakközépiskola OM azonosító száma: 202742 Cím: 6725 Szeged, Szabadkai út 3. Telefonszám: 62/548-964 Fax: 62/548-964 E-mail: fodor@fodorj-szeged.sulinet.hu Honlap: http://fjk.sulinet.hu