NYÁRI NAPKÖZI TÓTH ADRIENN ÖTTUSÁZÓ OLIMPIKONUNK AUGUSZTUS 30. KÖZÉRDEKŰ ÖNKORMÁNYZATI LAP XIII. ÉVFOLYAM, 14.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "www.gordiusz95zrt.hu NYÁRI NAPKÖZI TÓTH ADRIENN ÖTTUSÁZÓ OLIMPIKONUNK 2012. AUGUSZTUS 30. KÖZÉRDEKŰ ÖNKORMÁNYZATI LAP XIII. ÉVFOLYAM, 14."

Átírás

1 Ára: 150 Ft AUGUSZTUS 30. KÖZÉRDEKŰ ÖNKORMÁNYZATI LAP XIII. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM AUGUSZTUS 20. ÜNNEPÉN BURZON LOVASVERSENY NYÁRI NAPKÖZI TÓTH ADRIENN ÖTTUSÁZÓ OLIMPIKONUNK

2 AUGUSZTUS 20. ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN ÜNNEPE Augusztus 20-án államalapító Szent István királyunkra a római katolikus templomban megtartott ünnepi szentmisén emlékeztünk. Kövesdy Zsolt atya szentbeszédében Szent Istvánt mint embert, mint keresztényt, mint édesapát és mint királyt állította figyelmünk középpontjába, példaként felmutatva jóságosságra, hitre, törvénytiszteletre, erkölcsös magatartásra, felelősségvállalásra irányt mutató egyéniségét. Felemlítve azt, hogy a Váradi Regestrum 800 éve említi településünket, szűkebb pátriánkra vonatkozóan a közelmúlt évfordulói alapján a kunszentmártoni jeles férfiúkról, a városalapító Radics István bíróról és a 200 éve Kunszentmártonban plébánosként szolgálatát megkezdő, későbbi nagyváradi püspök, szabadsághős báró Bémer Lászlóról is megemlékezett, méltatva számunkra máig meghatározó közösségteremtő, emberi nagyságukat. Dr. Czuczi Mihály polgármester ünnepi gondolataiban kiemelte, hogy a Szent Istváni országépítő példa ma is azt mutatja, hogy az ország és városunk valódi javát, felvirágzását, építését többen akarják és kívánják mint az ellenzői. Deák Ferencet idézve kifejezte: Magyarországot nem uszító gondolatokkal, nyugtalanítva, hanem hétköznapi, hasznos, jólétet gyarapító tettekkel kell végre szeretni! A kenyéráldást követően ennek jegyében az atya és a polgármester együtt szegték meg az életet adó új kenyeret. A Láziné Ecsédi Magdolna köré tömörörülő Független Női Szövetség tagjai pedig mindenkinek kiosztották az ezúttal a Szaszkó Pékségtől kapott cipókat is. Vass Zoltán A Kunsági Bornapokról és a IX. Körösparti Sportnapról szóló képes beszámolók a következő lapszámunkban jelennek meg!

3 14. szám, augusztus 30. Kunszentmártoni Hír-Lap 3 Az országnak, ennek a térségnek van jövője - vallja Boldog István országgyűlési képviselő Az országgyűlési képviselők választásáról szóló új törvény értelmében 2014-től kisebb létszámú lesz a parlament, az eddigi 176 helyett 106 egyéni választókerület jön létre. Kunszentmárton a Jász-Nagykun-Szolnok 04. OEVK-hoz fog tartozni, melynek székhelye Törökszentmiklós, s összesen 23 települést foglal magában. Boldog István a jelenlegi 6. sz. választókerület egyéni országgyűlési képviselője, 18 éve Kétpó község polgármestere. Idén ő vehette át az év polgármesterének járó aranygyűrűt Gödöllőn, a Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozóján. A FIDESZ választókerületi elnökeként ő a várományosa az új választókerület kormánypárti képviselő-jelöltségének. A rá jellemző optimizmussal teli tenni akarással, hatalmas lendülettel látott neki a választókerülethez tartozó települések megismerésének. Kunszentmártonba augusztus 1-jén látogatott el, s a városházán dr. Czuczi Mihály polgármesterrel megbeszélést folytattak a település helyzetéről, azokról a feladatokról, melyekben a képviselő az önkormányzat és az itt élők érdekében segítséget tud nyújtani az Országgyűlésben. Boldog István - amint már előző lapszámunkban megjelent felhívásában is szerepelt - készségesen áll a lakosság rendelkezésére. Ennek formája az úgynevezett mindennapos fogadóóra, mely azt jelenti, hogy a megadott számon lehet jelezni, hogy az állampolgár beszélni szeretne a képviselővel, nevet és elérhetőséget kell megadni, s a képviselő azonnal fel fogja hívni, s vagy személyesen ő vagy a titkára megoldást keres az ismertetett problémára. A kapcsolattartás másik formája a piacon megtartott közterületi fogadóóra lesz, amikor személyes beszélgetésre nyílik majd lehetőség. - Teljes lendülettel fogtam ehhez a munkához is, s amíg e feladattal meg vagyok bízva, így fogom végezni - fejtette ki Boldog István. Ezt követően lesz egy döntés arra vonatkozóan, hogy kapok-e megbízatást arra, hogy ezt a választók is értékelhetik. Én nem szeretem, mikor azt mondják valamire, hogy nincs kiút, hogy adjuk fel. Azt gondolom, hogy azok az emberek építik ezt az országot, akik látják a jövőt maguk előtt. Vallom, hogy ennek az országnak, benne ennek a térségnek van jövője. Most a munkahelyvédelmi program egy nagy lehetőség számunkra: nemcsak a munkahelyeket fogja megvédeni, hanem új munkahelyeket is fog generálni. Azoknál a rétegeknél, amelyeknél 50%-os járulékcsökkentéssel lehet foglalkoztatni, az elhelyezkedés jobb lesz, s bízom benne, hogy a vállalkozók is fogják ezt használni. Az eddigi körzetemben is nagyon sokan adtak be pályázatot munkahely-teremtésre és megtartásra, a mezőtúri térségben számtalan pályázat nyert, volt aki 80 milliót, volt aki 3 millió Ft-ot, attól függ, mit akart véghezvinni. Nagyon sok pénzt lehet nyerni, nagyon jó célokat lehet megvalósítani, nagyon sok embert lehet foglalkoztatni. Erre biztatom a kunszentmártoni vállalkozásokat is, hogy pályázzanak - hangsúlyozta Boldog István országgyűlési képviselő. Vass Zoltán Képünkön a városközpontban tett séta közben a képviselő és a polgármester. Tisztelt Kunszentmártoni Lakosok! Ha a jövőben segítségükre lehetek bármilyen ügyben, vagy találkozót szeretnének egyeztetni velem, kérem, személyesen jelezzék ezen igényüket a Polgármesteri Hivatalban munkaidőben vagy az (56) ös telefonszámon! Boldog István országgyűlési képviselő Fókuszban a járási rendszer kialakítása Az Országgyűlés elfogadta a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló évi XCIII. törvényt. A törvény végrehajtását biztosító több kormányrendelet is megjelent júliusban. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal az államigazgatás rendszerét érintő jelentős változások zökkenőmentes előkészítése érdekében, fontosnak tartván az érintett települések polgármestereivel és jegyzőivel való folyamatos együttműködést, a járási hivatalok január 1-jével történő felállítása érdekében minden kialakítandó járásban szakmai egyeztető megbeszéléseket tartott. A kunszentmártoni székhelyű járásban ez az egyeztetés augusztus 9-én zajlott városházánkon. A tájékoztatót dr. Szakali Erzsébet, a megyei kormányhivatal főigazgatója (képünkön Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester és dr. Hoffmann Zsolt jegyző között) és dr. Kollár István, a megyei kormányhivatal törvényességi, ellenőrzési és felügyeleti főosztályának vezetője (alpolgármesterünktől balra) tartotta. Elhangzott, hogy a jövő év elejétől felálló új közigazgatási rendszerrel kapcsolatban folyamatban van a hivatalok felmérése, az adatszolgáltatás a személyi állomány és a vagyon tekintetében. Október 31-ig kell megkötni az önkormányzatok és a kormányhivatal közötti megállapodást arra vonatkozóan, hogy mely feladatok és ehhez megfelelő képesítéssel rendelkező köztisztviselők kerülnek át a járási hivatalhoz, illetve annak szakigazgatási szerveihez. A járási kormányhivatalokhoz kerülnek a helyi igazgatáson túlmutató ügyek, mint pl. egyes szociális igazgatási, az okmányirodai és a gyermekvédelmi- és gyámügyek. A gyámhivatalokhoz hasonlóan a munkaügyi kirendeltségek, a népegészségügyi intézetek, a körzeti földhivatalok és az állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok is a járások szakigazgatási szerveiként végzik majd feladataikat. Ugyancsak a járások látják el szinte kizárólagosan majd a kommunális igazgatással, a menedékjogi ügyekkel kapcsolatos feladatokat. A legtöbb feladatot az okmányirodáktól átvett ügyek fogják jelenteni a járási hivatalok számára, a tervek szerint 2013 végére az okmányirodák bázisán alakítják ki a kormányablak-rendszert. A cél a még inkább ügyfélbarát, a technikai fejlettségét maximálisan kihasználó s egyben legköltséghatékonyabb közigazgatás kiépítése. Arról is szó esett, hogy a járások kialakításával párhuzamosan az oktatási rendszer is változik a nemzeti köznevelési törvény hatályba lépésével. Az állami fenntartást a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ koordinálja majd, ide fog tartozni az általános iskolai, a gimnáziumi képzés és az alapfokú művészetoktatás. A központnak a járásokban tankerületei lesznek. Az államhoz tartozik a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők munkáltatói joga, a foglalkoztatásukkal kapcsolatos bérfinanszírozás, valamint a taneszköz-ellátás támogatása. Az önkormányzatok tulajdonosai maradnak a közneveléshez kapcsolódó ingó és ingatlanvagyonnak, és finanszírozzák a vagyon működtetéséhez kötődő munkavállalók, alkalmazottak bérét, juttatásait. Sok szakmai kérdés felmerült a konzultáción jelen lévő térségbeli települések vezetői részéről (képünkön a résztvevők egy csoportja: Szokolai Lajos Cserkeszőlő polgármestere, Pánczél Ferenc Szelevény polgármestere, Hegyes Zoltán Cibakháza polgármestere, Dankó István Szelevény jegyzője, Molnár Bálint Öcsöd polgármestere, Hegedűs István Tiszaföldvár polgármestere, Hajós Attiláné Dr. Szlama Katalin Tiszaföldvár címzetes főjegyzője), melyeket a megyei kormányhivatal képviselői megválaszoltak, ill. a folyamatos további konzultáció szükségességét hangsúlyozták. Vass Zoltán

4 4 A korábbi Kunszenti7 TV-adásban, ill. lapszámunkban dr. Czuczi Mihály polgármesterrel megjelent félévösszegző interjút követően most az alpolgármesterrel és az önkormányzati képviselőkkel készített beszélgetések írott változatát ismerhetik meg az alábbiakban kedves olvasóink. A település pénzügyi helyzete, a munkanélküliség kezelése, a bevételek növelésének és a kiadások csökkentésének lehetősége többek között ezek a kérdések kerültek terítékre körkérdésünkben. Az önkormányzati képviselők véleményére voltunk kíváncsiak ezekben a témákban, akik közvetlen közelről kísérik figyelemmel a település életét. Természetesen valamennyi képviselőt megkerestük, azonban Gácsiné Bocsik Magdolna valamint Sárközi György elfoglaltságaik miatt nem tudtak rendelkezésünkre állni. Mintegy félév telt el azóta, hogy Kunszentmárton város képviselő-testülete elfogadta a 2012-es éves költségvetési rendeletét. Jelenleg milyennek látja a város anyagi, pénzügyi stabilitását ill. az intézmények helyzetét? Wenner-Várkonyi Attila: Önkormányzatunk az év elején elfogadott költségvetés mentén dolgozik, különösen odafigyelve a bevételi és a kiadási oldalra. A június 30-i adatokat tekintve elmondható, hogy az önkormányzat és intézményeinek működése biztosított, anélkül, hogy 30 napon túli lejárt tartozásuk lenne. A saját bevételek közül nagyon fontosak a helyi bevételek. Ez idén 258 millió 900 ezer Ft-ot tesznek ki. A június 30-i adatok alapján 42% folyt be a különböző adónemekből. Ez megfelel az elvárásoknak, ugyanis az iparűzési és a gépjárműadó 2. féléves részlete ősszel várható, ill. az iparűzési adó őszi részlete várhatóan 20 millió Ft-tal több lesz, mint 2011 őszén. Tehát reális esélynek látom, hogy a 258 millió Ft beérkezik az önkormányzat kasszájába év végéig. Önkormányzatunk továbbá 43 millió 916 ezer Ft-ot nyert ÖNHIKI pályázaton annak érekében, hogy a kötelező feladatellátásból eredő működési hiányunkat csökkentsük, ill. a különböző kötelezettségvállalásainkat is ebből az összegből fizessük. Összességében tehát az első félévet teljesítettük. Dezső Dóra: Az oktatási bizottság elnökeként elsősorban az oktatásügy helyzetébe látok bele. Már a költségvetés elkészítésekor is érzékelhető volt, hogy rendkívül szűkös év elé nézünk. A pedagógusoknak és intézményvezetőknek minden kreativitásukra és rafinériájukra szükségük volt, van és sajnos lesz is ahhoz, hogy azokat a feltételeket biztosítani tudják, amelyek egy oktatási intézmény működéséhez elengedhetetlenek. Jelenleg az intézmények működése stabil, de rendkívül szűkös keretek között történik. Véleményem szerint, ez jellemzi majd a következő tanévet is, hiszen a város költségvetése ugyanolyan szűkös, mint az előző időszakban. A személyi állomány és a dologi kiadásokat illetően egyszerűen már nem lehet racionalizálni. A szeptembertől induló tanév legfontosabb célja kell, hogy legyen, hogy decemberig kitartsanak az intézmények. A város stabilitását tekintve úgy gondolom, év végéig biztosítva vannak a település működésének feltételei. Ezt erősítette meg a pénzügyi bizottság elnöke is, aki szakemberként elemezte ezt a kérdést. Ebben a helyzetben mindenkinek szem előtt kell tartania a takarékos gazdálkodást. Emiatt tartózkodtam például, amikor új autó vásárlásáról kellett döntenünk. Ha ugyanis az intézményeknél nagyobb megszorításokról beszélünk, akkor a saját háztartásunkban is ugyanezt kell tennünk. Bízunk benne, hogy ez nem billenti ki mérlegéből a költésvetést, amelyet év végéig mindenképp rendkívül szorosra fogva kell követnünk. Jauernik István: Azt bizonyára mindenki érzékeli, hogy a város a megszokott szinten és minőségben működik. A költségvetési rendeletünkből kiindulva azt láthatjuk, hogy a kiadások és bevételek döntő többsége az előirányzottak szerint alakul. Van azonban két tétel, amelynél komoly gondok adódtak. Az egyik ezek közül az ingatlanértékesítés, ahol 45 millió Ft-tal számoltunk. Ebből azonban mindeddig 15 millió Ft ot tudott megvalósulni és rendkívül kicsi az esélye, hogy a fennmaradó rész befolyjon. Másrészt a helyi adók kérdésében is szükség volt némi korrekcióra, amelyet a képviselő-testület az előző ülésen hozott meg. Ez azt jelentette, hogy csökkentettük az előirányzott terveket. Ezek nagy tételek voltak, sok feszültséget generáltak. Az önkormányzatnak jelentős segítséget jelentett az ÖNHIKI-s pályázat kedvező elbírálása. Ebben közel 44 millió Ft-ot ítéltek meg Kunszentmárton önkormányzata számára. Igaz, ez címkézett pénz, vagyis a hiány csökkentésére kell fordítani. Éppen ezért én azt látom, hogy ilyen fegyelmezett gazdálkodást kell folytatnunk a következő fél évben is és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az ingatlanértékesítés megvalósuljon. Dr. Fazekas Margit: A képviselő-testület az elmúlt időszakban keményen dolgozott azért, hogy az önkormányzat pénzügyi helyzete stabil tudjon maradni. Ennek a célkitűzésnek meglátásom szerint eleget tudott tenni, amiben nagy szerepe volt a kormány támogatásának is. Tavaly decemberben kaptunk egy 50 millió támogatást, ebben az évben pedig mintegy 44 millió Ft-ot nyert el a település ÖNHIKI támogatásként. Ez utóbbi a tavalyi összegnek közel a duplája. Természetesen ez kötött pénzfelhasználást jelent, ezzel azonban az önkormányzat stabilizálni tudta a helyzetét. Kunszentmártoni Hír-Lap 14. szám, augusztus 30. Félidőben Ez persze nem azt jelenti, hogy könnyű a helyzetünk. Az elkövetkező időszakban is be kell tartanunk a pénzügyi fegyelmet, de én úgy látom, a stabilitást a jövőben is tudjuk biztosítani. Likviditási nehézségeink sajnos továbbra is vannak, hiszen a számláinkat nem tudjuk pontosan fizetni, 60 napnál nagyobb tartozással azonban nem rendelkezünk. Ez pedig azt jelenti országos viszonylatban, hogy a kunszentmártoni önkormányzat egy viszonylag stabil pénzügyi bázissal rendelkezik. Veres István: Nincs rózsás helyzetben a város anyagi szempontból. Tudvalevő, hogy 900 millió Ft-ot helyeztünk kötvényekbe, amelynek a törlesztése csak 18 év múlva jár le. Ezt pontosan fizeti az önkormányzat. Ezen túlmenően Kunszentmárton a forráshiánnyal küzdő települések közé tartozik. Igaz, az elmúlt 1 évben a kormány kétszer nyújtott segítő kezet, amely valamelyest lokalizálta a problémát. Folyamatosan napirenden van a likviditás kérdése, amely ma országos szinten is előtérbe került. Úgy érzem, a település a bankok fogságában van. Ez jelenik meg például a szennyvízberuházásnál is. A 4. ütem ugyanis hamarosan indulna, azonban egészen addig nem kezdődhet el a beruházás, amíg a Víziközmű Társulat 134 millió Ft-os hitele nem biztosított. A Társulat azonban csak abban az esetben vehet fel hitelt, ha az önkormányzat kézfizető kezességet vállal. És ez önmagában még nem is elegendő, hanem a bankoknak is hozzá kell járulniuk a hitelfelvételhez. Az intézmények helyzete sem zavartalan, azonban a pedagógusok és intézményvezetők a fejkvótának köszönhetően el tudják látni a feladataikat. Imrei István: Az eddigi időszak és az ezt követő sem lesz könynyű. Szerencsének tartom, hogy azok a bevételek, amelyekre a település számított, az utolsó pillanatban megérkeztek, így az önkormányzat még időben tudta rendezni a kifizetetlen számláit. Sokan tartottak attól is, hogy elszámoló biztos érkezik hozzánk, ezt eddig is, és bízom benne, hogy ezután is el tudjuk kerülni. Problémát jelent a költségvetésben, hogy bizonyos adónemektől túl sokat vártunk, holott tudtunk, hogy a vállalkozások lefelé ívelő pályán mozognak. Meglátásom szerint ez a helyi vállalkozók 80%-át érinti. A mezőgazdaságban tevékenykedőket is sújtotta a kedvezőtlen időjárás, nemcsak nálunk, hanem Békés és Csongrád megyében is. Ebből kifolyólag a tervezett iparűzési adó fele, rosszabb esetben a negyede fog befolyni idén. Mindez nagyban érinti a város pénzügyi helyzetét is. Én azonban hiszem, hogy a település ezt a nehéz időszakot át fogja vészelni, nagy odafigyeléssel és gazdaságos szemlélettel a város költségvetése tartható lesz. A magam részéről hajlandó vagyok azt a döntést is meghozni, hogy szeptembertől lemondjak a képviselői tiszteletdíjamról, ezzel elősegítve a város pénzügyi stabilitását. Nemrégiben egy külön költségvetési munkabizottság vizsgálta a bevételek növelésének és a kiadások csökkentésének lehetőségét. Ön szerint milyen alternatívák vannak ezeken a területeken? Wenner-Várkonyi Attila: Vagyonértékesítésből származó bevétellel is számolt a költségvetés. Ez összesen 25 millió 254 ezer Ft, amelyből eddig semmi sem folyt be. Éppen ezért a képviselő-testület javaslatára egy költségvetéssel foglalkozó szakmai munkacsoport alakult, hogy a bevételek növelésének és a kiadások csökkentésének a lehetőségét vizsgálja. 4 nagyobb területet határoztak meg. Elsőként megnéztük azt intézmények működését. Jellemző, hogy valamennyi intézmény időarányosan teljesíti a kötelezettségeit, több bevételt azonban már nem tudnak produkálni. Kiadási oldalról némi túlteljesítést tapasztaltunk a kemény tél miatt, de ez év végéig kompenzálódni fog. További kiadásokra tehát e tekintetben nincs lehetőség, mert az intézmények biztonságos működése már nem lenne megoldott. A képviselő-testület javasolta, hogy az intézményi energiafogyasztást meg kell vizsgálni, mert elképzelhető, hogy bizonyos területeken nagyobb a kapacitás-lekötés a szükségesnél. A második terület az adózás volt, ahol a bizottság az 50 ezer Ft feletti adózókat vizsgálta. A képviselő-testület meghozta határozatát, amelyben támogatja, hogy azokban az esetekben élni kell a nyilvánosság lehetőségével, ahol az adózó nem hajlandó együttműködni az adóhatósággal. A harmadik terület a mezőgazdasági, ill. beépítetlen területeket vette górcső alá. Ezekkel eddig nem foglalkozott az önkormányzat, a továbbiakban azonban szeretné értékesíteni. Innen is számolunk többletbevétellel. A negyedik terület az ipari park földterületeinek értékesítése volt. Ez részben bevételi forrást, részben munkahelyteremtést is jelentene. Ha ezeken a területeken tudunk előrelépni, akkor az önkormányzat helyzete az év végéig biztosított lesz. Dezső Dóra: A személyi és dologi kiadásokat tekintve az intézmények a legalsó szinten működnek. A nemrégiben felállított költségvetési munkabizottság is ezt állapította meg. Éppen ezért a bevételek növelésének lehetőségére kell koncentrálnunk. Mindig szóba kerülnek ilyenkor az ingatlanok. Azt azonban mindenki tapasztalja, hogy az ingatlanpiac stagnál, rendkívül nehéz mind eladni, mind tőkét forgatni. Az ingatlaneladás kérdését illetően nekem egyébként is vannak fenntartásaim. A Kossuth utca 3. alatti ingatlan, a régi könyvtár épülete ugyanis pl. műemlék jellegű építmény. Felmerül tehát a kérdés, hogy lehet-e mindazt eladni, amit az őseink létrehoztak. A képviselő-testület gondolkodik több bevételi forrásokon is: az ipari park kedvezményes meghirdetésén vagy a parkolási díj bevezetésén. Ezek apróbb bevételi többletet jelentenének, nagyobb arányú bevételre azonban nem látok lehetőséget. Jauernik István: Ezen a területen már nem igazán akad érdemleges mozgástér. Az intézmények költségvetése rendkívül le van csupaszítva, több millió Ft-os tételt jelentő összegek már nincsenek a költségvetésben.

5 14. szám, augusztus 30. Úgy gondolom azonban, hogy mindig lehet és kell megtakarítani. Vagyis, amit nem kell kiadásra fordítani vagy kedvezőbb áron meg lehet vásárolni, azokkal a lehetőségekkel élni kell, de nagyobb összegek már nincsenek a rendszerben. Dr. Fazekas Margit: A bizottság munkájában én is részvettem. Elsősorban azt a kérdéskört vizsgáltuk, hogy az állami bevételeken túl milyen további bevételi forrásokra tehetne még szert az önkormányzat. Ez rendkívül nehéz feladat, ismerve a lakosság pénzügyi helyzetét és tűrőképességét. Újabb terheket és adókat a lakosságra egyszerűen már nem lehet kivetni. Olyan bevételekre kell koncentrálnunk, amely nem a lakosság terheit gyarapítaná. Ilyen volt például a meglévő ingatlanok értékesítése és a fizetős parkolók bevezetése. Ez utóbbihoz azonban hatástanulmányra van szükség és alaposan fel is kell készülni. Az ingatlanok értesítéséhez sem fűzök nagy reményeket a közeljövőben. Az ingatlanpiac ugyanis stagnál, így arra is rendkívül csekély az esély, hogy az önkormányzati ingatlanok eladásából bevételhez jusson a település. Valamelyest jobbak a kilátások az ipari park területén, ahová már eddig is érkeztek befektetők. Veres István: A bevételek növelése kapcsán gyakran elhangzik, hogy nem szabad a város lakosságát tovább terhelni. Így merült fel a lehetőség, hogy bevezessük a parkolási díjat. Ez azonban hosszadalmasabb feladat és a bürokrácia útvesztőjén vezet keresztül. Egy vállalatnak ugyanis ki kell dolgoznia a szakmai tervet, elkészíteni a terveket. A tervezés 200 ezer Ft-ba kerül. Az ebből befolyó összeg azonban évente mintegy 10 millió Ft-ot jelentene. A beérkező iparűzési adó is folyamatosan csökken, ami további bevételkiesést jelent. Egyetlen lehetőségként a meglévő önkormányzati ingatlanok értékesítését látom. Ha ez megtörténne, valamelyest fellélegezhetne a település. Imrei István: Ez rendkívül nehéz feladat. Ha ugyanis személyi kérdésekről van szó, az mindig emberi sorsokat, családokat érint. Én mégis azt látom mivel a városnak nincs nagyobb adóbevétele csökkenteni kellene a kiadásokat. Véleményem szerint van lehetőség létszámleépítésre. Nem az iskola, óvoda területén, hanem elsősorban a hivatalokban. Bevételnövelésre nem látok lehetőséget, sőt, azt kell, hogy mondjam, hogy a helyzet súlyosbodni fog. Már ma tapasztaljuk vállalkozóként, hogy naponta többen keresnek fel bennünket, segítséget kérve. Az állam a közmunka programmal igyekszik enyhíteni a munkanélküliségen. Az ebben megkereshető összeg azonban rendkívül alacsony, a családok megélhetéséhez nem elegendő. Az év második és talán eseménydúsabb fele még hátra van. Ön milyen feladatokat, kéréseket lát, amelyek még 2012-ben megoldásra várnak? Wenner-Várkonyi Attila: Rendkívül fontos a pénzügyi helyzet stabilizálása. Ebből a szempontból optimista vagyok, hiszen vannak lehetőségeink. Másrészt január elsejével a járások kialakításra kerülnek, felállnak a járási hivatalok. Az alapfokú, középfokú és művészeti oktatási intézmények állami fenntartás alá kerülnek. Igaz, a középiskola esetében van némi bizonytalanság, hiszen a szakképzési törvény nem fogalmaz egyértelműen a gimnáziumot illetően. Ráadásul a törvények, törvénymódosítások már megjelentek, de a végrehajtási rendeletek még nem. Ezek több mint 90%-ban kormányrendeletek, amelyek a konkrét feladatokat és döntési jogköröket tartalmazza. Mi igyekszünk előrelátóak lenni, ezért készül egy tájékoztató a képviselő-testület számára. Ez tartalmazza, hogy várhatóan milyen részterületeken kell döntéseket hoznunk az ősz során. A járások kialakítását és az oktatás átszervezését nekünk mindenképpen komplexen kell kezelnünk, hiszen valamennyi érinti a települést és az itt élő lakosságot. Dezső Dóra: 2013-tól nagyarányú átszervezések várhatók. Állami kézbe kerül az oktatás egy része, ezzel együtt a későbbiekben megoszlanak az intézményfenntartói feladatok is az állam és az önkormányzat között. Rendkívül sok feladat vár a testületre már szeptembertől, hiszen december 31-ig nagyon fontos lépéseket kell megtenni. Újabb intézményi átszervezések, az intézményi struktúra átalakítás várható, ami azt is jelentheti, hogy heti rendszerességgel kell üléseznünk. A legfontosabb, hogy meg kellett találnunk a közös alapot, amelynek mentén dolgozhatunk. Ehhez pedig a lakosság véleményét is meg kell hallgatnunk. Bízom benne, hogy kialakul az a konszenzus, amely majd az elkövetkező 4 hónap munkáját meghatározza. Januernik István: Végig kell vinnünk ezt az évet, amely egy rendkívül különleges év. Folyik ugyanis az önkormányzati rendszer átalakítása, vagyis az év második felében nagyon fontos döntéseket kell meghoznunk. Januárban felállnak a járási hivatalok. Mint ismeretes, Kunszentmárton lesz a járásközpont, és itt kezdi meg működését a járási hivatal is. Sok feladat az önkormányzattól átkerül a járási hivatal hatáskörébe, ezért a hivatalon belül is jelentős változásokkal kell számolnunk. Az oktatás átszervezésétől kezdve a saját hivatali rendszerünk átalakításáig számos döntést kell meghoznunk. Nehezíti a munkát, hogy számos jogszabály nem jelent meg vagy késve jelent meg és értelmezni kell. Ez pedig zsúfolttá teszi a következő félévet. Én úgy vélem, az év fennmaradó része túlnyomórészt ezeknek a kérdéseknek a megtárgyalásával fog eltelni. Az látható, hogy jóval kevesebb ügy fog eldőlni az önkormányzatoknál és több a kormányhivatalokban. Majd kiderül, mindez hova vezet. A másik nagy feladat a folyamatban lévő egészségügyi központ befejezése. Ez mindenképp meg kell valósítanunk. Sajnálatos módon csúszik a beruházás, ami a lakosságnak és az egészségügyi dolgozóknak is többletterhet jelent. Úgy gondolom, hogy célravezető lenne megvizsgálni, hogy hol, milyen döntések nem születtek meg. A képviselő-testület meglátásom szerint mindig meghozta a szükséges döntéseket, így a felelősséget nem lehet rá hárítani. Tény azonban, hogy a munka nem halad. Remélem, hogy ezen túl a minőség nem szenved csorbát és sikeres beruházás esetén kifogástalan lesz az intézmény minőségi állapota. Ezzel azonban véleményem szerint legkorábban év végén számolhatunk. Dr. Fazekas Margit: Az elkövetkező időszakról nehéz bármit is kijelenteni, hiszen nagy átalakítások előtt áll a közigazgatás és az oktatásügy is. Egyelőre nem látjuk, hogyan és miként fog alakulni az önkormányzat pénzügyi helyzete. A rendeletekből pl. már kiolvasható, hogy a gépjárműadó 100%-ból a jövőben csak 40% fog az önkormányzatoknál maradni. Nem tudjuk, hogyan alakul a pénzügyi helyzetünk és addig tervezni sem tudunk. Veres István: Hatalmas feladat, hogy Kunszentmárton város járóbeteg-szakellátásának rekonstrukciója befejezésre kerüljön. Ez a rendkívül nehéz vállalkozás, amely sok-sok nehézséggel jár együtt. Én rendkívül aggódom, mert a projekt nagyon lassan halad. Kunszentmártoni Hír-Lap 5 Tény, hogy az intézmény alatt egy pincerendszerre bukkantak. A szakemberek pedig addig nem folytathatják a munkát, amíg az erre vonatkozó engedély meg nem érkezik. Úgy érzem, egyfajta időhúzásról van szó, amelynek sajnos az lesz az eredménye, hogy az ígért szeptember 30-i határidőre a fejlesztés nem fog elkészülni. Én igyekszem optimista maradni, és bízom benne, hogy az engedélyek megérkezése után a folyamat fel fog gyorsulni. Ez pedig azt jelentheti, hogy becsléseim szerint novemberre elkészül a felújított egészségügyi központ. Ha azonban a beruházás ebben az ütemben halad, nem látom esélyét, hogy ebben az évben átadásra kerüljön az intézmény. Imrei István: Az elkövetkező néhány hónapot is át kell vészelnie a településnek, aminek az érdekében mindent megteszünk. Emellett meg kell kezdeni a közigazgatás átszervezését, ami sok munkát és sok feladatot jelent. Számos kérdést fog ez a folyamat felvetni, amelyben a testületnek konszenzusra kell jutni. De továbbra is ügyelnünk kell a pénzügyi stabilitásra is, amely nagy odafigyelést igényel. A nehéz gazdasági, anyagi helyzet a lakosság hangulatára is rányomhatja a bélyegét. Éppen ezért nem szabad figyelmen kívül hagynunk az érem másik oldalát sem. Ön szerint mik azok a pozitívumok, eredmények vagy akár apróbb örömök, amelyek jellemezték az elmúlt 6 hónapot? Wenner-Várkonyi Attila: Én úgy gondolom, mindenképp pozitív az, hogy az önkormányzat és intézményei működni tudnak. Nem kellett tömeges létszámleépítésről szóló döntést hoznunk, mint tettük ezt sajnos a tavalyi évben. Igaz, itt a hivatalnál 3 embertől meg kellett válnunk, de ők sem maradnak ellátatlanok. A civil-és sportszervezeteinknek is valamelyest nagyobb támogatást tudtunk adni, amelyek jelentősen hozzájárulnak a város kulturálisés sportéletéhez. Számos városi rendezvény áll már a hátunk mögött. Gondolok itt a Tiszazugi Zenei Fesztiválra vagy arra a nagyszabású sporteseményre, amelynek keretében a város a magyar kézilabda válogatottat fogadhatta. Ezen túl megrendezésre került az első kunsági bornapok is, hamarosan pedig a városnapnak ad helyet a település. Szeptember 15-én számos színvonalas programon vehetnek részt a település lakói: halászléfőző verseny, erőfesztivál, gyermekprogramok, előadások várják az érdeklődőket, a nap végén pedig a sztárvendégként Rúzsa Magdi érkezik. Dezső Dóra: Az, hogy még létezünk, alapvetően nagy öröm. Mindegyik intézmény próbálja a lehetőségeihez mérten kihozni a maximumot, legyen szó az oktatási, szociális szféráról, a sportról vagy a városgondnokságról. Fejlesztések is folynak, mégha nem is olyan mértékben, mint korábban. Zajlik az egészségügyi központ felújítása. Bízunk benne, hogy hamarosan felgyorsul a beruházás és minél előbb befejezésre kerül. Jauernik István: A település gazdasági helyzete valóban rányomja az emberek hangulatára a bélyegét, de mindez ember-és személyiségfüggő. Sokan ugyanis a legnehezebb helyzetben is tudnak minden nap örülni valaminek, másokból pedig akkor is csak a panasz árad, amikor nincs okuk a panaszra. Az biztos, hogy ebben az évben sem megy az országnak olyan jól, ahogy mehetne vagy kellene, hogy menjen. Nagyon sok olyan gond érzékelhető az országban, amelynek nem törvényszerűen kellene léteznie. Így van ez Kunszentmártonban is. Én már azt is eredménynek tartom, hogy a település nem adósságrendezési elszámolás alatt van, az intézmények működnek, nem kellett komoly létszámleépítést végrehajtanunk az évben és a közmunkaprogram idén több mint 100 családnak jelentett segítséget. Azt gondolom, hogy ezekben az években nemcsak Magyarországon, de Európában is ezeknek az apró sikereknek kell örülnünk. Dr. Fazekas Margit: Ez az a helyzet, amikor sikerként azt könyvelhetjük el, hogy az önkormányzat talpon tudott maradni. Tudomásul kellett venni azt is, hogy a fennálló gazdasági helyzetben újabb beruházásokat nem tudunk kezdeményezni. Fő célunk az, hogy a meglévő fejlesztéseknek a végére jussunk, ami jelen esetben az egészségügyi központot jelenti. Bízom benne, hogy a nehézségek és a csúszások ellenére is hamarosan pont került a projekt végére. Ugyanígy küzdünk a csatornahálózat fejlesztésével, ahol a pályázat és a támogatási szerződés már aláírásra került, jelenleg az önerő megteremtésén munkálkodunk. Veres István: Véleményem szerint nem lehetünk büszkék az elmúlt fél évre. Úgy gondolom, hogy nem történt olyan előrelépés, amely örömre adhatna okot. Én nem vagyok híve az eufémizmusnak, ami akár pesszimizmusnak is tekinthető, mégis azt vallom, nem volt olyan esemény az elmúlt 6 hónapban, amely sikerként értékelhető. Imrei István: Én már annak is tudok örülni, hogy eddig fenn tudott maradni a település. Ezt sem volt könnyű megvalósítani. Sok embernél szükség lenne szemléletváltásra is, mert nagyon nehéz tudomásul venni a szűkösséget, a nincstelenséget. Előrelépést sajnos én nem tapasztaltam. A lakosság részéről a leginkább sürgetett és leggyakrabban feltett kérdés a munkahelyteremtés, a munkanélküliség csökkentése. Milyen lehetőségeket lát közel-és hosszútávon? Wenner-Várkonyi Attila: Rövidtávon közvetett módon tudjuk támogatni a munkahelyteremtést. A Start-közmunkaprogramnak köszönhetően jelen pillanatban 135 fő dolgozik ennek keretében. Árkokat tisztítanak, mezőgazdasági utakat tesznek rendbe, közutakat javítanak és illegális szeméttelepeket számolnak fel. A programok nagy része egészen év végéig elhúzódik. Idén a munkaügyi központ által meghirdetett hosszú távú közfoglalkoztatás is újraindult. Több mint 30 embert tudunk ezen keresztül alkalmazni különböző szférákban. Ez is jelent némi segítséget a családok számára. Továbbá a tavalyi évben egy német cég vásárolt földterületet az Ipari Park területén. A csarnokot a cég még 2012-ben felépíti, így a munka a következő évben megkezdődhet. A cég elsősorban fémmegmunkálási folyamatokat végez, így elsősorban ilyen irányú végzettséggel rendelkező szakembereket keresnek majd. Előreláthatólag fő alkalmazását tervezik. Dezső Dóra: Állami segítség nélkül nem lehet ma munkahelyet teremteni. Nagyon komoly anyagi bázissal kell rendelkeznie egy önkormányzatnak ahhoz, hogy fejleszteni tudjon. Ezen túl ipari park értékesítése rejthet magában apróbb lehetőségeket, de azt is be kell látni, hogy az önkormányzat minden erőfeszítése ellenére is ez a feladat napjainkban rendkívül nehéz. Jauernik István: Ha hosszabbtávon gondolkodunk, akkor mindenképp a gazdaság fellendülése hozhat komolyabb változást. Sajnos most a második negyedéves eredmények is arról tanúskodnak, hogy az ország GDP-je nem növekedett, hanem csökkent.

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 40/2013.(XI.01.) önkormányzati rendelete

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 40/2013.(XI.01.) önkormányzati rendelete Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2013.(XI.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról Kunszentmárton Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-1/2013.

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.

Részletesebben

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság május 26-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság május 26-án megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2016. május 26-án megtartott üléséről Határozatok száma: 27-32. 1 TARTALOMJEGYZÉK 27/2016.(V.26.) PBH.

Részletesebben

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete II. félévi M U N K A T E R V E

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete II. félévi M U N K A T E R V E - 1 - Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. II. félévi M U N K A T E R V E A Képviselő-testület a Szervezeti és Működési Szabályzat 17. -a értelmében féléves munkatervet készít, féléves

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 21/2015. (IV.8.) Helyi Építési Szabályzat módosítása Rendelet

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára

Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/476-206 Ikt.sz.:5996/2012. Tárgy : Javaslat az önkormányzat 2013. évi költségvetésének koncepciójára Emőd Város Önkormányzat

Részletesebben

Erről értesül: 1./ Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottság tagjai helyben

Erről értesül: 1./ Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottság tagjai helyben 1/2015. (I.27.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi-Jogi- Szociális Bizottság

Részletesebben

2013. évi 20. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2013. évi 20. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2013. évi 20. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó Napirendi pont: Határozat szám: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-i

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 26.-án tartott együttes nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 5 példányban

Részletesebben

Mészáros Tamás polgármester Taschner Lászlóné alpolgármester Szöllősi Tibor önkormányzati képviselő Kelemen László önkormányzati képviselő

Mészáros Tamás polgármester Taschner Lászlóné alpolgármester Szöllősi Tibor önkormányzati képviselő Kelemen László önkormányzati képviselő Ügyszám: 11/2-15/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Öcs község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. december 12-én 17.00 órakor megtartott közmeghallgatásáról. Ülés helye: Faluház, Öcs Jelen vannak: Hiányzó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. KOVÁCS GYULA a Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2013 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az előző

Részletesebben

VÉP VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS BOZZAI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSEN HOZOTT HATÁROZATAI 2012-BEN

VÉP VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS BOZZAI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSEN HOZOTT HATÁROZATAI 2012-BEN VÉP VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS BOZZAI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSEN HOZOTT HATÁROZATAI 2012-BEN 1/2012. (II.13.) együttes képviselő-testületi határozat

Részletesebben

Beszámoló. Tisztelt Képviselő-testület!

Beszámoló. Tisztelt Képviselő-testület! Beszámoló Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21. december 9-ei ülésére a foglalkoztatás helyzetéről, munkahely-teremtési és megtartási pályázatokról Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere. 206/2012.( X.11.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S

Budakalász Város Polgármestere. 206/2012.( X.11.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S Budakalász Város Polgármestere 206/2012.( X.11.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. október 11-ei rendkívüli ülésére Tárgy: Javaslat a járási hivatalok kialakításához

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről:

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről: Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. május 21-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége ( 8782 Zalacsány, Zrínyi u. 6. I. emelet házasságkötő terem)

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége ( 8782 Zalacsány, Zrínyi u. 6. I. emelet házasságkötő terem) 1 Jegyzőkönyv Készült: Zalacsány Önkormányzat Képviselő-testületének, Almásháza Önkormányzat Képviselő-testületének, Tilaj Önkormányzat Képviselő-testületének és Ligetfalva Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 13/2012. (XI.30.) A helyi iparűzési adóról szóló 12/2003. (XII. 22.) önkormányzati E4 önkormányzati

Részletesebben

Előterjesztés: Nyílt ülés X X. Zárt ülés

Előterjesztés: Nyílt ülés X X. Zárt ülés Előterjesztés: Címe: a Kunszentmárton Város Önkormányzata által működtetett köznevelési intézmény(ek) állami működtetésbe vételével összefüggő, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámátadásról, valamint

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u. 59. 18-A/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 6-án 18.30 órai kezdettel a Bezi Községházban tartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E 1 SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 201 I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E Jóváhagyta a képviselőtestület a 144/201(XII.1) számú határozatával 2 M U N K A T E R V 201 január 1től 201 június

Részletesebben

Nemti Község Önkormányzata

Nemti Község Önkormányzata Nemti Község Önkormányzata 3145 Nemti, Kossuth út 28. Telefon, Fax: 06/32 364-002 e-mail: hivatal @nemti.hu ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Képviselők a jelenléti ív szerint Vincze András

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Ikt.szám: /2014.

Ikt.szám: /2014. Ikt.szám: 1126-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én 15 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról Készült: Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: kb. 70 atkári lakos is megjelent. Napirend: Atkár és Hort községek közoktatási társulása

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: kb. 70 atkári lakos is megjelent. Napirend: Atkár és Hort községek közoktatási társulása JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort község Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében 2007. augusztus 30-án Atkár és Hort Községek Önkormányzata Képviselő-testületének nyílt üléséről. Jelen vannak: Atkár részéről:

Részletesebben

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról. 1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)

Részletesebben

Kóny és Győrsövényház Községek Önkormányzatai Képviselő-testületei 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-3/2012. K Szám: 2-3/2012.

Kóny és Győrsövényház Községek Önkormányzatai Képviselő-testületei 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-3/2012. K Szám: 2-3/2012. Önkormányzatai Képviselő-testületei 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-3/2012. K Szám: 2-3/2012. Gy J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Önkormányzat Képviselő-testületei 2012. február 27-én,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 209 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 29- én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

Beszámoló a évi költségvetés végrehajtásáról

Beszámoló a évi költségvetés végrehajtásáról Vilonya Község Önkormányzat Polgármesterétől 8181. Berhida, Veszprémi u. 1-3. Tisztelt Képviselő-testület! Beszámoló a 2015. évi költségvetés végrehajtásáról Az államháztartásról szóló 2011 évi CXCV törvény

Részletesebben

76. Horváth József 4484. Ibrány, Kossuth u. 102. 77. Horváth József 4484. Ibrány, Rózsa u. 21. 78. Horváth József (ifj.) 4484. Ibrány, Kossuth u.

76. Horváth József 4484. Ibrány, Kossuth u. 102. 77. Horváth József 4484. Ibrány, Rózsa u. 21. 78. Horváth József (ifj.) 4484. Ibrány, Kossuth u. Településünkön adóhátralékosok listája: Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. 55/B. -ában biztosított jogkörömben eljárva ez úton közlöm az adóhatóságnál nyílván tartott 90- napon keresztül folyamatosan

Részletesebben

Határozatok 2012.09.07. 09.17.

Határozatok 2012.09.07. 09.17. Határozatok 2012.09.07. 09.17. 141/2012.(XI.07.) sz. Önk. határozat: Harkány Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Tenkesvíz Kft. víziközmű üzemeltetésére vonatkozó megállapodását az előterjesztéssel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bartalos Sándorné képviselő Kovács József képviselő Molnárné Rózsa Marianna képviselő Dr. Micheller Gyöngyi aljegyző

JEGYZŐKÖNYV. Bartalos Sándorné képviselő Kovács József képviselő Molnárné Rózsa Marianna képviselő Dr. Micheller Gyöngyi aljegyző JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2012. március 22. napján 15.30 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Meghívottak: Igazoltan távol: Polgárdi Város

Részletesebben

Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24.

Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24. ,!!.-. \, Ktruict Kőbányai,. ' v.:\!,cki-testület ülése Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24. Tel/Fax: 2616710, Mobü: +36305269214 ' m QÁWA SPORT eü* www.kobanvasc.hu ksc@3cobanvasc.hu 1367 Versenysport:

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

2. Képviselő-testület hatályon kívül helyezi a Z-31/2010. (II.15.) számú határozatát.

2. Képviselő-testület hatályon kívül helyezi a Z-31/2010. (II.15.) számú határozatát. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 2-32/2010/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július 29-i rendkívüli zárt üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1 fő képviselői hely betöltetlen. Czövekné Duduma Ildikó. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Fiedler Albertné képviselő (Isztimér)

Jegyzőkönyv. 1 fő képviselői hely betöltetlen. Czövekné Duduma Ildikó. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Fiedler Albertné képviselő (Isztimér) Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2012. április 23-án 16.30 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Községháza 8044 Kincsesbánya, Kincsesi

Részletesebben

Valente József képviselő késése okát előre jelezte.

Valente József képviselő késése okát előre jelezte. 1 Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8351 Sümegprága, Rákóczi u. 17. T: 87/350-587, Fax:87/550-038. Szám: 20-64/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: és Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: Macsári József polgármester, Dr. Farkas József alpolgármester,

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 16-án, órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 16-án, órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 16-án, 15.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 84/2016. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. április 26-án 17, 30 órakor megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Vuk István Lengyel Attiláné Kanizsai

Részletesebben

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.) A 2010. október 3. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán Kisújszállás városban működő szavazatszámláló bizottságok választott tagjai, póttagjai 1. TEVK

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből 19/2014. (III. 13.) önkormányzati testületi határozat a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 22. (5) bekezdése alapján ezúton kihirdeti, hogy a Püspökladány Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése

Részletesebben

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13. számú nyílt ülési J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Kisbágyon Község Önkormányzata

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13. számú nyílt ülési J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Kisbágyon Község Önkormányzata Palotás Község Önkormányzata 13. számú nyílt ülési Kisbágyon Község Önkormányzata 7. számú nyílt ülési Szarvasgede Község Önkormányzata 8. számú nyílt ülési Készült: Palotás, Kisbágyon és Szarvasgede Községek

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2016. (VIII.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2001-ben, a millennium évében

A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2001-ben, a millennium évében A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2001-ben, a millennium évében A rendszerváltozás során a helyi önkormányzati rendszer kiépülésével párhuzamosan megtörtént az új államigazgatási szervezet kialakítása.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Táska Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. február 23-án megtartott együttes ülésén Jelen vannak: Buzsák Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. augusztus 18. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 18-án 17.00

Részletesebben

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27.

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27. A Szarvasi Önkormányzat 15/2006.(IV.28.) számú rendelete a 2005. évi költségvetésről szóló többször módositott 1/2005.(II.18.) számú rendelet v é g r e h a j t á s á r ó l Az Államháztartásról szóló, többször

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete. a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete. a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2014. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2014. március 13-án 14:00 órai kezdettel tartott nyilvános Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Település Ingatlan címe Telefonszám Szervezeti egység Ügyfélfogadási idő. dr. Szlovencsák Imre út 2. 57/ dr. Szlovencsák Imre út 2.

Település Ingatlan címe Telefonszám Szervezeti egység Ügyfélfogadási idő. dr. Szlovencsák Imre út 2. 57/ dr. Szlovencsák Imre út 2. Település Ingatlan címe Telefonszám Szervezeti egység Ügyfélfogadási idő Jászapáti járás Vári-Nagy Judit Jászapáti dr. Szlovencsák Imre út 2. 57/540-100 szerv: Jászapáti dr. Szlovencsák Imre út 2. 57/540-100

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 30-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 99 101 / 2011. (VI. 15.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének február 03-án megtartott közös testületi ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének február 03-án megtartott közös testületi ülésén TORONY KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének 2016. február 03-án megtartott közös testületi ülésén Helye: Torony Község

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁYZAT POLGÁRMESTERE 5 8/&/5~ Készült a 2015. április 1. napján tartandó képviselő-testületi Készítette: dr. Sulcz Andrea jegyzői kabinetvezető ülésre! Tárgy: Javaslat

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE I. TERVEZETT KÖTELEZŐ LAKOSSÁGI FÓRUMOK:

DÉVAVÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE I. TERVEZETT KÖTELEZŐ LAKOSSÁGI FÓRUMOK: 1. melléklet a 390/2015. 390(XII.10.) Dv. Kt. számú határozathoz DÉVAVÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE I. TERVEZETT KÖTELEZŐ LAKOSSÁGI FÓRUMOK: 1. VÁROSPOLITIKAI

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi 3/E/TD/2014. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 54/2014. (IV.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 17. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 17. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 17. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Bukodi Károly Horváth Tamás Buza Ernő Dönti Károly Dr.

Részletesebben

polgármester Döntés a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatalának kialakításával kapcsolatos, a Kormányhivatal által tett javaslatról

polgármester Döntés a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatalának kialakításával kapcsolatos, a Kormányhivatal által tett javaslatról Előterjesztő: polgármester Iktatószám: 91850/2012. Tárgy: Döntés a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatalának kialakításával kapcsolatos, a Kormányhivatal által tett javaslatról Melléklet:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 18-án megtartott rendkívüli ülésről

Jegyzőkönyv. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 18-án megtartott rendkívüli ülésről Jegyzőkönyv Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 18-án megtartott rendkívüli ülésről Határozat száma: Tárgya: 84/2013 (VII.18.) Települési szilárdhulladék-gazdálkodási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 211-7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 2-án, 14 00 órakor tartott rendkívüli

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

SZENT MÁRTON PLÉBÁNIA 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3. Telefon: 56/461 012 Bank: OTP 11745042-20057743 Adószám: 19865278-1-16

SZENT MÁRTON PLÉBÁNIA 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3. Telefon: 56/461 012 Bank: OTP 11745042-20057743 Adószám: 19865278-1-16 Ikt.sz.: 20/2009 Bejegyzési határozat száma: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság Pk.61.716/1994/4. Nyilvántartási szám: 475 Adó szám: 18824924 1 16 Számlaszáma: Kunszentmárton és Vidéke Tak. Szöv. 69800016-15102878

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről.

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. 173/1/2014. Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. Rendelet: 1/2014.(I. 30.) önkormányzati rendelet a települési

Részletesebben

Előterjesztés. Berente Község Önkormányzat Képvsielő-Testületének 2014. május 29-ei rendes ülésére

Előterjesztés. Berente Község Önkormányzat Képvsielő-Testületének 2014. május 29-ei rendes ülésére Előterjesztés Berente Község Önkormányzat Képvsielő-Testületének 2014. május 29-ei rendes ülésére Tárgy: közalkalmazottak és közfoglalkoztatottak kétheti jutalma Előterjesztő: Borza Bertalan intézményvezető

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 14-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 14-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 14-én megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Beszámoló két ülés között történt fontosabb

Részletesebben

Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. december 18-án, 18-órakor megtartandó ülésére

Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. december 18-án, 18-órakor megtartandó ülésére Előterjesztés száma: 196/2014. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. december 18-án, 18-órakor megtartandó ülésére A nagyközségi önkormányzat

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016.(VII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat

Részletesebben

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2012. március 30-án megtartott ülésének 4. sz. j e g y z ő k ö n y v e Pénzügyi és Gazdaságfejlesztési J e

Részletesebben

14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés Erdőkürt Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt Kossuth út 51. Tel. 32/479-179 Fax:/32/782-909 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 4. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.)

Részletesebben

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

1./ Beszámoló a Hegyaljai Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat évi munkájáról Előadó: Gánóczi Istvánné mb.intézményvezető

1./ Beszámoló a Hegyaljai Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat évi munkájáról Előadó: Gánóczi Istvánné mb.intézményvezető Jegyzőkönyv Készült: 2009.május 26-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Csatlós Csaba képviselő Fercsák András képviselő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület december 14-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület december 14-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület 2017. december 14-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a 090066175. sz. fogorvosi körzetre (működtető Dr. Yousif Egészségügyi, Szakorvosi és Kereskedelmi KFT.) vonatkozó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: november 19-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, soron következő üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: november 19-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, soron következő üléséről. Jegyzőkönyv Készült: 2010. november 19-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, soron következő üléséről. Jelen vannak: Radó Béla polgármester Balogh András képviselő Csatlós Csaba képviselő

Részletesebben

1/1./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a 2015. június 24-ei képviselő-testületi ülésre

1/1./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a 2015. június 24-ei képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 1/1./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2015. június 24-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Háziorvosi körzetek megállapításáról szóló 13/2013. (X.30.) számú

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/60-11/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/60-11/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/60-11/2016. Ügyintéző:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. december 15-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete és Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete

Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete és Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete Határozat: 309-310 (Zalakaros) 119-120 (Zalamerenye) Rendelet: - Jegyzőkönyv Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete és Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2012. október 25-én

Részletesebben