J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Táska Község Önkormányzat Képviselő-testülete február 23-án megtartott együttes ülésén Jelen vannak: Buzsák Község Képviselő-testülete: - Tapolcai József polgármester, - Varga Lászlóné jegyző, - Kara Lajos alpolgármester, - Dumity István, Góz Mihály, Hajas Lajos, Knezics Lászlóné, Mezriczky Ferenc, Sánta Béla, Dr. Szűcs Tibor, Zakariás Zoltán képviselők. Táska Község Képviselő-testülete: - Gadányi István polgármester, - Babina Sándor körjegyző, - Ambrus Tamás, Hajdú Tibor, Mikics Norbert képviselők. Távolmaradtak Kis Kotor István táskai alpolgármester és Klement Ottóné táskai képviselő. Tapolcai József polgármester köszönti az együttes ülésen megjelenteket. Külön köszönti Gadányi Istvánt Táska község polgármesterét és Babina Sándor körjegyzőt. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy Buzsák község Képviselő-testülete részéről 10 fő képviselő, Táska község részéről 4 fő képviselő megjelent, az együttes ülés határozatképes és megnyitja. Jegyzőkönyv hitelesítésére felkéri alpolgármestert. Hajdú Tibor táskai képviselőt és Kara Lajos buzsáki Javasolja az együttes ülésnek, hogy az alábbi napirendi pontot tárgyalja meg: 1./ Buzsáki Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda évi költségvetésének elfogadása. Előadó: Tapolcai József polgármester

2 2 Buzsák község Képviselő-testülete egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozza: 23/2009. (II.23.) KT.sz.határozat Buzsák község Önkormányzat Képviselő-testülete a javasolt napirendi ponttal egyetért, megtárgyalását a mai ülés napirendjére tűzi. Táska község Képviselő-testülete egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozza: 9/2009. (II.23.) KT.sz.határozat Táska község Önkormányzat Képviselő-testülete a javasolt napirendi ponttal egyetért, megtárgyalását a mai ülés napirendjére tűzi. 1./ A Buzsáki Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda évi költségvetésének elfogadása: Előadó:Tapolcai József polgármester A napirendi pont tárgyalásánál jelen van Riba Gáborné pénzügyi előadó. Tapolcai József polgármester Az előterjesztést mind a táskai, mind a buzsáki képviselő-testület tagjai megkapták. Amennyiben jegyző asszonynak van kiegészítése az iskola költségvetésére vonatkozóan, kéri tegye meg. Kéri a hozzászólásokat, véleményeket. Varga Lászlóné jegyző A költségvetésben a kiadási tételek a létszámadatok változása miatt csökkentek. Sem dologi, sem bér automatizmus az idei költségvetésben nincs, a jelenlegi létszámok alapján került tervezésre a költségvetés az elmúlt évi tényadatok figyelembe vételével. A tervezetben a közalkalmazottak részére a törvény szerinti juttatások, illetve 50 %. étkezési hozzájárulás biztosítása van tervezve. Semmi más külön juttatás nincs betervezve.

3 3 H o z z á s z ó l á s o k: Góz Mihály képviselő A buzsáki képviselő-testület I.fordulóban már tárgyalta a évi költségvetést, mely tartalmazza az Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda ez évi költségvetését is, illetve polgármester urakkal az egyeztetés megtörtént, ezért mint az intézmény igazgatója nem kíván kiegészítést tenni. Annyira a takarékos gazdálkodásra törekednek, hogy a költségvetés nem tartalmaz a pedagógusok részére minőségi bérpótlékot sem, ugyan úgy mint az elmúlt években. Hajas Lajos képviselő Mint ahogy az igazgató úr is elmondta a képviselő-testület már tárgyalta a évi költségvetés tervezetet, akkor is megkérdezte, most is megkérdezi, hogy a táskai önkormányzat részéről most is fennáll a tartozás? Riba Gáborné pénzügyi előadó A táskai önkormányzat valóban tartozik a buzsáki önkormányzatnak, tényleges összeg csak a féléves költségvetési beszámolóban fog realizálódni, mivel a kiadási oldal adott, viszont a bevételi oldala a normatívák miatt nem pontosan tudott. Gadány István polgármester A különbség azért is áll fenn, mert a nyugdíjba vonuló óvónő részére terveztek 40 éves jubileumi jutalmat a költségvetésben, ez azonban nem került kifizetésre. Véleménye szerint a fennálló tartozás jóval alacsonyabb, de ha fizetni kell, akkor Táska község Önkormányzata ki fogja ezt fizetni. Amikor a táskai óvoda a buzsáki óvoda tagintézménye lett, és a képviselő-testületek jóváhagyták a csatlakozást, akkor a költségvetés egész évre került megállapításra. Év közben egy óvodapedagógus nyugdíjba vonult. Az akkori óvodai költségvetés 11 millió Ft. volt és ha most mindent figyelembe vesznek, akkor ez 1,5 millió Ft-tal kevesebb ebben az évben. A táskai Önkormányzatnak így is nagyon sokba kerül az óvoda fenntartása, hiszen az állami támogatáshoz még 4,1 millió Ft-tal kell a saját költségvetéséből hozzájárulni. Ezt valahonnét az Önkormányzatnak ki kell gazdálkodni. Úgy gondolja, és már vannak erre példák is, hogy ahol kis óvodák vannak és összevont csoportok működnek, ott esetleg meg lehetne oldani az óvodai feladatok 1 óvónővel és 2 dajkával. Ez megtakarítást jelentene, és még a közmunka program keretében is lehetne akár a dajkát foglalkoztatni. Az intézményi feladatok a jövőben is nagy feladatok rónak az Önkormányzatokra, de ha elvonják a pénzeket, akkor el kell gondolkodni, hogy lehet tovább dolgozni. Tapolcai József polgármester Táska jóval kisebb lélekszámú település, mint Buzsák, de itt is az Önkormányzatnak bizony sok pénzt kell a saját költségvetéséből biztosítani az iskola fenntartásához.

4 4 A 45 millió Ft-os hozzájárulásból sok minden mást meg lehetne oldani, de mivel az állam nem támogatja kellőképpen az iskolákat, ezért bizony áldozni kell. Úgy kell gazdálkodni, hogy ez biztosított legyen. Varga Lászlóné jegyző Polgármester úrnak abban teljesen igaza van, hogy nagyon sok az óvodai működtetés, de köti őket a közoktatási törvény, ami előírja, hogy egy csoportos óvodában 2 óvónő és 1 dajka foglalkoztatása kötelező. Amíg a törvény előírja az óvonőre vonatkozó képesítést, addig a dadára nem ez nem vonatkozik. Buzsák is hosszú időn keresztül úgy látta el a dajka foglalkoztatását, hogy közhasznú foglalkoztatás keretében biztosított létszámot az óvoda részére. Csak évben került közalkalmazotti kinevezésre a dajka, amikor az óvoda egycsoportos óvodává alakult át. Táskának is ebben kellene gondolkodni, így bizony sok pénzt meg lehetne spórolni. Sajnos a feladatokat a törvények meghatározzák, de pénzt nem biztosítanak hozzá. Góz Mihály képviselő Szeretné megköszönni Táska község polgármesterének, a hivatalnak, hogy segítették a közös igazgatású közoktatási intézmény munkáját. Az átállás nem volt egyszerű, nem volt könnyű, mert a személyi feltételeket biztosítani kellett, valamint a közoktatási törvény igen szigorúan szabályoz összevonáskor. Most már oda is eljutottak, hogy a táskai óvodára is tudtak pályázni, az informatikai eszközállományát javították. Szeretné kérni a képviselő-testületet, ha lenne rá megoldás egy megosztással az internetet az óvodába is kiépíteni. Ez nagyban segítené az intézmények közötti kapcsolatot illetve a jelentési kötelezettségeket. A jövőben ugyan olyan elbírálás alá esik a táskai intézmény, mint a buzsáki. Gondol itt a pályázati lehetőségekre, egyéb fejlesztési lehetőségekre. A feltételek mellett fontosak a törvényi előírások is. Jegyző asszony említette a személyi feltételek kötelező biztosítását, valamint a dajka közcélú foglalkoztatását. Véleménye szerint a dajka személye is fontos kell, hogy legyen. Ugyan nem oktató munkát végez, de valamilyen szakképzettsége kell, hogy legyen. Mindkét intézményben szakképzett dajka dolgozik, ha ezeket felváltja egy közhasznú foglalkoztatott, nem biztos, hogy ez jó a kisgyermekek számára. Úgy gondolja, hogy a képviselő-testületeknek ebben nem kellene visszalépni, ha már mindkét intézményben biztosítottak a feltételek. Köszöni a képviselő-testületeknek, hogy segítették, támogatták a helyi alapfokú oktatást. A fejlesztés mellett úgy gondolja, hogy nagyon fontos, hogy legyen kiket fejleszteni. Tapolcai József polgármester Javasolja az együttes ülésnek, hogy az Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda évi költségvetését fogadja el.

5 5 Buzsák Község Képviselő-testülete 1 ellenszavazattal az alábbi határozatot hozza: 24/2009. (II.23.) KT.sz.határozat 1./ A képviselő-testület a Buzsáki Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, valamint a Táskai tagóvoda költségvetését Ft. bevétellel és Ft. kiadással elfogadja. 2./ Az Intézményfenntartó Társulás keretében Buzsák község képviselő-testülete a Táskai Önkormányzattól a tanulók szállítási költségét kéri. 3./ A táskai tagóvoda bevétel és kiadás közötti különbözetét a Táskai Önkormányzat a Buzsáki Önkormányzat részére megfizeti a beszámolóban elszámolt előző évi tényleges adatok alapján. 4./ A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy az Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 1./ pontban foglalt költségvetését változatlan tartalommal tervezze a költségvetési rendeletbe. Felelős : Tapolcai József polgármester Határidő: értelem szerint Táska Község Képviselő-testülete egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozza: 10/2009. (II.23.) KT.sz.határozat 1./ A képviselő-testület a Buzsáki Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, valamint a Táskai tagóvoda költségvetését Ft. bevétellel és Ft. kiadással elfogadja. 2./ Az Intézményfenntartó Társulás keretében Buzsák község képviselő-testülete a Táskai Önkormányzattól a tanulók szállítási költségét kéri. 3./ A táskai tagóvoda bevétel és kiadás közötti különbözetét a Táskai Önkormányzat a Buzsáki Önkormányzat részére megfizeti a beszámolóban elszámolt előző évi tényleges adatok alapján.

6 6 4./ A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy az Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 1./ pontban foglalt költségvetését változatlan tartalommal tervezze a költségvetési rendeletbe. Felelős : Gadányi István polgármester Határidő: értelem szerint Tapolcai József polgármester megköszöni az együttes ülésen való megjelenést, az ülést bezárja. Kmf. Varga Lászlóné jegyző Tapolcai József polgármester Babina Sándor körjegyző Gadányi István polgármester Hitelesítők: Hajdú Tibor képviselő Kara Lajos alpolgármester

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 27-én megtartott rendkívüli ülésén Jelen vannak: -, - Dr. Illyés Erzsébet mb. jegyző, - Zakariás Zoltán Vilmos

Részletesebben

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól.

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól. J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Község Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Község Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-án megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-án megtartott üléséről Iktatószám: 235-5/2009. J e g y z ő k ö n y v Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 30-án megtartott üléséről Határozatok: 2 db Kisgörbő Községi Önkormányzat Polgármesterétől

Részletesebben

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 24. napján 7 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel

Részletesebben

Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/ Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző

Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/ Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/579-200 Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar és Gecse Községek Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Makád Község Polgármesteri Hivatalában a 2012. április 23-án tartott Makád község képviselő-testülete és Szigetbecse község képviselő-testülete által tartott közös ülésről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-5/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás, Pálmonostora, Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2014. február 18-án a Petőfiszállási Művelődési Házban megtartott együttes üléséről. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 18-án. megtartott soron következő testületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 18-án. megtartott soron következő testületi üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november 18-án megtartott soron következő testületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV január 27-én megtartott. Készült

JEGYZŐKÖNYV január 27-én megtartott. Készült JEGYZŐKÖNYV Készült FELSŐNÁNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, KÉTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, MURGA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, ÉS ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Részletesebben

Jegyzőkönyv mely Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 08.-án 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén készült.

Jegyzőkönyv mely Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 08.-án 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén készült. 1 Jegyzőkönyv mely Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 08.-án 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén készült. Napirendi pontok: 1. Előterjesztés ingatlancsere lebonyolítás

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 27.-én tartott együttes nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 5 példányban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011.

Részletesebben

Ikt. szám: /2014. J e g y z ő k ö n y v

Ikt. szám: /2014. J e g y z ő k ö n y v Ikt. szám: 121-12 /2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: Murony Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 26.-án megtartott közös testületi

Részletesebben

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-5/2011. JEGYZŐKÖNYV

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-5/2011. JEGYZŐKÖNYV PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-5/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 3117-4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2013. október 30-án /szerdán/ 18.05 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Községi Önkormányzat Községi Önkormányzat Községi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjának elfogadása

Községi Önkormányzat Községi Önkormányzat Községi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjának elfogadása Községi Önkormányzat Községi Önkormányzat Községi Önkormányzat Lövő Völcsej Nemeskér 1/2016. 1/2016. 1/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D Lövő Község Önkormányzata 1/2016.(II.

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Napirendi pontok: Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/ , 6 25/

Napirendi pontok: Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/ , 6 25/ Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-25/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 240/2015.(IX.09.) számú határozata Napirend elfogadásáról 241/2015.(IX.09.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án 15.30 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somogyzsitfa Község Önkormányzata

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével közösen 2011. április 27.-én megtartott üléséről a Petőfi Sándor Művelődési Házban - Szigetbecsén

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen van az ülésen Veszner József címzetes főjegyző és Dr. Varga Katalin aljegyző.

Jegyzőkönyv. Jelen van az ülésen Veszner József címzetes főjegyző és Dr. Varga Katalin aljegyző. Jegyzőkönyv Készült a Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2014. szeptember 15.-én Segesd községben, az általános iskola éttermében megtartott, munkaterv szerinti együttes üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. november 15-én a Sárbogárdi Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2016. április 22.-én 13 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

2014. évi. 3. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 5-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 3. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 5-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 3. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TATÓ Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló- Újlőrincfalva - Sarud Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2011. augusztus 16. napján 18 00 órakor, Sződ Község Faluházában megtartott Sződ Község Képviselő-testületének, Keszeg Község Képviselő-testületének és Csörög Község

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1636/3/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. március 26. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tóth Zoltán Béla

JEGYZŐKÖNYV. Tóth Zoltán Béla JEGYZŐKÖNYV Készült: A Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. április 15-én délután 15.00 órakor megtartott testületi ülésről Jelen vannak: Csorba Ferenc Lakatos Pál Tóth Zoltán Béla Jegyzőkönyvvezető: Márton

Részletesebben

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÁPRILIS 29-ÉN TARTOTT

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÁPRILIS 29-ÉN TARTOTT Alap község Önkormányzata Alsószentiván Község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. 7012 Alsószentiván, Béke u. 56/a. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu 25/224-501 alsosz@vnet.hu JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 7.-én, az önkormányzat házasságkötő termében 8.00 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott,

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a bánhorváti Szivárvány Gyermekóvoda és vadnai tagóvodája 2014.évi költségvetésének jóváhagyására.

Tárgy: Javaslat a bánhorváti Szivárvány Gyermekóvoda és vadnai tagóvodája 2014.évi költségvetésének jóváhagyására. ELŐTERJESZTÉS VADNA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. FEBRUÁR 4-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 164-3/2014./V. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB I. N API R E N D Tárgy: Javaslat a bánhorváti

Részletesebben

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. szeptember 7.-én 17 órai kezdettel Segesd községben, a Segesd-Taranyi IV. Béla Király Általános Iskola

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő Jegyzőkönyv Készült: Nagyközség Girincs Község Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. július hó 31. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: : Majdanics

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 1/ 2016. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2016. január 28-án 18,00 órai kezdettel tartott együttes

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

Szabó Ferenc polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket.

Szabó Ferenc polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8494 KISCSŐSZ Szám: 24-3/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kiscsősz Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2014. február 4-én (kedden) 16,30 órai kezdettel

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 28 i rendkívüli nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 28 i rendkívüli nyilvános ülésén. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 510 10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 28

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Mezőfalva Nagyközség:

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Mezőfalva Nagyközség: 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata, Hantos és Daruszentmiklós községek Önkormányzatai Képviselőtestületének 2010. szeptember 15-én 14 órai kezdettel megtartott együttes képviselőtestületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről. - 244 - Jegyzőkönyv Készült: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 2-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata képviselő-testületének hivatali

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 11-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

17/2012. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2012. november 30-án megtartott együttes

17/2012. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2012. november 30-án megtartott együttes 17/2012. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2012. november 30-án megtartott együttes ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Karancsság Község

Részletesebben

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 18. napján 17 óra 40 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13. számú nyílt ülési J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Kisbágyon Község Önkormányzata

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13. számú nyílt ülési J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Kisbágyon Község Önkormányzata Palotás Község Önkormányzata 13. számú nyílt ülési Kisbágyon Község Önkormányzata 7. számú nyílt ülési Szarvasgede Község Önkormányzata 8. számú nyílt ülési Készült: Palotás, Kisbágyon és Szarvasgede Községek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 27-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 67/2016. (V.27.) Pályázat óvoda fejlesztésére, felújítására

Részletesebben

Jelen vannak továbbá: Burányi Bernadett körjegyző, Tolnay Béláné gazdálkodási előadó, jegyzőkönyv-vezető

Jelen vannak továbbá: Burányi Bernadett körjegyző, Tolnay Béláné gazdálkodási előadó, jegyzőkönyv-vezető JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. november 17-én (szerdán) 17.30 órai kezdettel tartott Kisbajcs és Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületeinek együttes képviselő-testületi ülésén. Helye: Kisbajcs, Községháza

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres Istvánné alpolgármester

Részletesebben

Görög László polgármester

Görög László polgármester NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. május 06-án megtartott rendkívüli testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testület 2011. június 1-én a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti ív

Részletesebben

Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 8. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel Német

Részletesebben

Valente József képviselő késése okát előre jelezte.

Valente József képviselő késése okát előre jelezte. 1 Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8351 Sümegprága, Rákóczi u. 17. T: 87/350-587, Fax:87/550-038. Szám: 20-64/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: és Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület 6 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület 6 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. július 26.-án, az önkormányzat házasságkötő termében 10 órai kezdettel megtartott, soron kívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2.) Lengyeltóti Alapszolgáltatási Központ 2012. költségvetésének véleményezése

JEGYZŐKÖNYV. 2.) Lengyeltóti Alapszolgáltatási Központ 2012. költségvetésének véleményezése JEGYZŐKÖNYV Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 27-én tartott testületi üléséről. Jelen vannak:, Horváth Tibor János alpolgármester Németh Sándorné, Bogdán Gyula

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szám: D-57-8 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Fertőboz, Mázsaház sor 3. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Fertőboz, Mázsaház sor 3. Jelen vannak: N a g y c e n k N a g y k ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9485 Nagycenk, Gyár u.2. Tel./Fax: 99/360-012 E-mail: titkarsag@nagycenk.hu honlap: www.nagycenk.hu F er t ő b o z K ö z s é g Ö n k o m á

Részletesebben

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve

Részletesebben

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről.

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 163-19/2012. 19. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J e g y z õ k ö n y v

J e g y z õ k ö n y v J e g y z õ k ö n y v Készült: Szigetbecse Község Polgármesteri Hivatalában a 2010. április 27-én tartott Szigetbecse község képviselõ-testülete és Makád község képviselõ-testülete által tartott közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T G A L G A G U T A 7/2011. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. március 30-án megtartott Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Orgoványi László polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. október 21. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba bizottsági tag,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Gecse község Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Gecse község Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről Gecse Község Önkormányzata 8543 Gecse, Kossuth u. 39. Szám: 22-13/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Gecse község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. június 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről

Részletesebben

Ököritófülpös Nagyközség és Rápolt Község Önkormányzatának április 22-én tartott együttes NYÍLT ülésének:

Ököritófülpös Nagyközség és Rápolt Község Önkormányzatának április 22-én tartott együttes NYÍLT ülésének: Ököritófülpös Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rápolt Község Önkormányzat Képviselő-testülete ÖKÖRITÓFÜLPÖS RÁPOLT Száma: Ö/515-10/2014./ált. Ököritófülpös Nagyközség és Rápolt Község Önkormányzatának

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Derekas Sándor kirendeltség vezető A jegyzőkönyvet Molnár Izabella vezeti.

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Derekas Sándor kirendeltség vezető A jegyzőkönyvet Molnár Izabella vezeti. JEGYZŐKÖNYV Száma: - 1./2013 Készült: Bükkzsérc, Cserépfalu, Cserépváralja és Tard Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. június 25.-én 18 órai kezdettel a Tard Község Polgármesteri Hivatalának

Részletesebben

14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 82-13/2014. SZENDRŐLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT, BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS LÁDBESENYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 24. napján megtartott együttes rendkívüli nyílt ülésének

Részletesebben

Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági tagok: Tóth Sándor, Bobál Imréné, Varga Józsefné, Bárczi László

Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági tagok: Tóth Sándor, Bobál Imréné, Varga Józsefné, Bárczi László Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 6. j a n u á r 2 7. Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 9.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott soron kívüli üléséről. Jelen vannak:,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. augusztus 22. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2/ 2017. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2017. január 26-án 18,05 órai kezdettel tartott együttes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba Ügyszám: 11/1-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 11-én 16.00 órakor megtartott üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége

Részletesebben

11/2012. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerhez csatlakozásról

11/2012. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerhez csatlakozásról Kálló Község Önkormányzatának Képviselő- testülete Erdőtarcsa Község Önkormányzatának Képviselő- testülete 11/2012. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V T a r t a l m a z z a : 45/2012. (X.24.) számú kállói képviselő-

Részletesebben

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról. 1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 16/2014.(II.20.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 17/2014.(II.20.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend: Előadó: 1. Besenyszög-Tiszasüly Általános Iskola és Besenyszög-Tiszasüly Pollák Tibor Eszterlánc Óvoda költségvetése, működése

Jegyzőkönyv. Napirend: Előadó: 1. Besenyszög-Tiszasüly Általános Iskola és Besenyszög-Tiszasüly Pollák Tibor Eszterlánc Óvoda költségvetése, működése Jegyzőkönyv Készült: Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 11-ei soron kívüli üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor, Fekete József, Szentiványi András, Tibádné

Részletesebben