A cetfélék az emlősök (Mammalia) osztályának egyik rendjét (Cetacea) alkotják.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A cetfélék az emlősök (Mammalia) osztályának egyik rendjét (Cetacea) alkotják."

Átírás

1 Cetek Rendszertani helyük A cetfélék az emlősök (Mammalia) osztályának egyik rendjét (Cetacea) alkotják. A ma élő cetfélék két alrendbe oszthatók: a sziláscetek (Mysticeti) és a fogascetek (Odontoceti) alrendjébe. A sziláscetek alrendjébe tartoznak Földünk legnagyobb testű állatai, a bálnák. Közös jellemzőjük, hogy nincsenek fogaik, szájukban sziláknak nevezett szarulemezek vannak, s táplálékukat ezzel szűrik ki a vízből. A bálnáknak mintegy 13 fajuk van (a szakemberek nem értenek mind egyet abban, mely csoportokat kell önálló fajnak tekinteni), s ezeket négy családba szokás sorolni. A fogascetek alrendjébe mintegy hetven faj tartozik, köztük a nagy népszerűségnek örvendő delfinek és a hatalmas termetű ámbrás cet. Ezeknek az állatoknak fogaik vannak, némelyiknek mindössze 2, másoknak 200-nál is több. A fogasceteket újabban 10 családba sorolják. A cetek családjai és fajai Kialakulásuk A tudomány az 1880-as évek óta gyanítja, hogy a cetek legközelebbi rokonai a patások. A közelmúltig úgy tartották, hogy a legkorábbi cetek a Mesonyx nevű állathoz, egy a középső eocénban (4050 millió éve) élt, ujjain patákat viselő, hegyes fogú, húsevő állathoz álltak a legközelebb. A ma leginkább elfogadott elmélet szerint a cetek legközelebbi élő rokona a víziló. A cetek és a vízilovak őseit tartalmazó evolúciós ág a paleocénban, 60 millió éve vált el a többi párosujjú patás (disznó, szarvasmarha, szarvas, teve stb.) őseitől, majd 54 millió éve a vízilovak és a cetek őseinek fejlődése is elvált egymástól. Eszerint a víziló közelebbi rokona a bálnának, mint a disznónak; a szarvasmarha közelebbi rokona a bálnának, mint a lónak. A ceteket és a párosujjú patásokat (Artiodactyla) újabban egy közös rendszertani egységbe (Cetartiodactyla) sorolják. A legidősebb cetmaradványok az eocénból származnak, és Pakisztánban kerültek elő. A Pakicetus 52 millió éve élhetett, farkas nagyságú, hegyes orrú, hosszú farkú állat volt, s a tengerpart lakójaként élete legnagyobb részét még a szárazföldön tölthette. Az ugyancsak Pakisztánban talált, 50 millió éves Ambulocetus 3 m hosszú volt, feje a krokodiléhoz hasonlított, s már ügyesebben mozgott a vízben, mint a szárazon. A 47 millió éves Rodhocetus esetében már megkezdődött a hátsó lábak elcsökevényesedése.

2 A 38 millió éves, 18 m hosszú Basilosaurus és a hasonló korú, de kisebb Dorudon már egész életüket a vízben töltötték, bár még voltak hátsó lábaik. Az egyik legkorábbi fogascet a 33 millió éves Squalodon, amely a mai delfinekre hasonlított, nem volt hásó lába, hosszú csőre volt, és valamilyen kezdetleges echolokációra is képes volt már. Hasonló korúak a legkorábbi ismert sziláscetek is. Felépítésük Testnagyság Földünk legnagyobb ma élő állatai a cetek rendjébe tartoznak. A kék bálna valószínűleg minden valaha élt állat közül a legnagyobb: az eddigi legnagyobb példány 31 m hosszú és 178 tonna súlyú volt. A kék bálna nem az egyetlen óriás a cetek között. A sziláscetek - két faj kivételével - mind 10 m fölötti hosszat és 10 tonna fölötti súlyt ér el; a grönlandi bálna a 100 tonnát is elérheti. A fogascetek között az egyetlen igazi óriás az ámbrás cet, amely 17 m hosszú és 38 tonna súlyú lehet. Nem minden cetfaj óriás termetű. Némely delfin nem éri el egy felnőtt ember méreteit; a Dél-Amerikában élő tucuxi például átlagosan 140 cm hosszú és 35 kg súlyú. A cetek között nagy méretűnek számítanak a 10 méternél hosszabbra növő fajok, azaz a legtöbb sziláscetfaj és az ámbrás cet. Közepes méretűek a 4-10 m hosszúak: a csukabálna, a törpe simabálna, a csőrös cetek, a narvál, a fehér delfin, a kardszárnyú és a gömbölyűfejű delfinek. Kis méretűek a 4 m-es hosszúságot el nem érő fajok: a legtöbb delfinfaj, a barnadelfinek, a folyami delfinek, a törpe ámbrás cetek. Testtájak A cetféléknél négy fő testrészt lehet megkülönböztetni: fej, törzs, farok, végtagok. Palackorrú delfin testrészei

3 A szilásceteknek, de főleg a simabálnáknak, testnagyságukhoz képest is ormótlanul nagy fejük van: hossza a teljes testhossz egyharmadát is kiteheti. Ez a bálnák különleges táplálkozási módjával függ össze. Ugyancsak aránytalanul nagy feje van az ámbrás cetnek. A többi fogascet feje nem különösebben nagy. Egyes fogasceteknek feltűnő, csőrszerű szájuk van. Különösen hosszú csőrük van a folyami delfineknek és a Stenella nemzetség tagjainak. Közepes méretű a csőrös cetek vagy a palackorrú és a közönséges delfinek csőre. Más fogascetek csőre alig látható, vagy teljesen hiányzik. A cetek szeme kicsi, és gyakran alig észrevehető. Fülkagylójuk nincs, a fülnyílás csak nagyon közelről látható. Az orrnyílás a fej tetején van. A fej nyak nélkül kapcsolódik a törzshöz. A törzs orsó alakú. A púpos delfinek három fajának feltűnő púpja van. A farok a teljes testhossz harmadát-negyedét teheti ki. Alakja oldalról összenyomott. A cetek mellső végtagjai uszonyokká alakultak. A melluszonyok teljes joggal tekinthetők végtagnak; bennük mindazok a csontok megvannak, mint az ember karjában. A hátsó végtagok visszafejlődtek, kívülről semmi sem látható belőlük. A farok farokuszonyban végződik. A farokuszony nem függőlegesen áll, mint a halaknál, hanem vízszintesen. A hát középső részén vagy hátsó harmadánál helyezkedik el a hátuszony. Egyes cetfajoknak, mint a simabálnáknak, a fehér delfinnek, a narválnak, a simahátú delfineknek, nincs hátuszonyuk. A farokuszonyban és a hátuszonyban nincsenek csontok. A halakra jellemző további uszonyok (hasúszó, második hátúszó, farok alatti úszó) egyetlen cetfajnál sem jelennek meg. Kültakaró A cetek kültakarója, mint más emlősöké, a felhámból, az irhából és a bőr alatti zsírrétegből áll. Az emlősök bőrét általában szőr fedi, a ceteknek azonban gyakorlatilag nincs szőrzetük, csak a szájuk körül nő néhány csökevényes szőrszál. Nincsenek izzadságmirigyeik és faggyúmirigyeik sem. Bőrük sima, gumiszerű tapintású. A bőr alatti zsírréteg fő funkciója az, hogy az állatot a kihűléstől védje. Valamennyi cet közül a legvastagabb zsírrétege a kék bálnának van, átlagosan 23 cm vastag, de egyes testtájakon az 50 cm-t is elérheti. A cetek és a fókák hőszabályozása Egyes cetfajoknak, például a barázdás bálnáknak vagy a fehér delfinnek, egész testük egységes színű. Más fajoknak viszont feltűnő mintázatuk van, éles kontúrú fekete, fehér, szürke részekkel. A has általában világosabb, mint a hát, hogy az állat jobban beleolvadjon a felső világos vagy az alsó sötét háttérbe.

4 A nagytestű cetek bőrén különféle apró élőlények telepednek meg. Sok sziláscet bőrén élnek diatomák (szilikátos vázú egysejtűek), amelyektől a bőr sárgás árnyalatú lesz. Szintén főleg a szilásceteken élnek a Cyamus nemzetséghez tartozó apró rákok, amelyek a bálna bőréről leváló hámsejteket eszegetik. A simabálnák fejének furcsa dudorai különösen kedvező élőhelyet nyújtanak ezeknek az állatkáknak. A lassan úszó fajokon apró kagylók is megtelepednek. Csontváz, izomzat Bálna csontváza A cetek csontrendszere sokban hasonlít a szárazföldi emlősökéhez. Természetesen van gerincük; mint tüdővel lélegző állatoknak, vannak bordáik. A koponya, főleg a szilásceteknél, furcsán átalakult. Mint említettem, a melluszonyokban mindazok a csontok megvannak, mint az ember karjában. Ezzel szemben a hátsó végtagok csontozata és a medencecsont elcsökevényesedett. A cetek farkuk fel-le mozgatásával hajtják előre magukat; ennek megfelelően az izomzat legfejlettebb elemei a farkat hajlító és kifeszítő izmok. Légzés, vérkeringés Az szilásceteknek két, a fogasceteknek egyetlen orrnyílásuk van. A cetek egyetlen légvétellel képesek kicserélni a tüdejükben tárolt levegő 90 %-át (az ember csak 10 %-ot). Légvételkor a kicsapódó pára jellegzetes, akár kilométerekről is látható felhőt alkot. Az orrjáratok igen bonyolultak. A fogascetek gégéjéhez porcos képlet kapcsolódik, amely megakadályozza, hogy a táplálék és a lenyelt víz a légcsőbe kerüljön. A cetek tüdeje testméretükhöz képest kisebb, mint a szárazföldi emlősöké; oxigéntartalékuk nagyobb részét nem tüdejükben, hanem vérükben és izomzatukban tárolják.

5 Delfin belső szervei A szív felépítése hasonló, mint a többi emlősnél. A vér térfogata kétszer-háromszor akkora, mint a hasonló nagyságú szárazföldi emlősöknél. Ennek megfelelően az erek tágak, de a vér jelentős része a retus mirabilis elnevezésű érhálózatban tárolódik, amelynek a hőszabályozásban is szerepe van. A lép igen kis méretű. A cetek tüdővel lélegző emlősállat létükre képesek igen nagy mélységbe lemerülni, és ott légvétel nélkül hosszú ideig tartózkodni. Az ámbrás cet 3000 m, a narvál és a kacsacsőrű cet 1000 m mélyre is lemerül, de a palackorrú és a gömbölyűfejű delfin is eléri az 500 m-es mélységet. A legmélyebbre merülő fajok akár 2 órát is a víz alatt tölthetnek. Merülés közben a szívverés lelassul, az erek összehúzódnak, a sejtanyagcsere is lelassul. Tápcsatorna A szilásceteknek nincsenek fogaik. Szájpadlásukról több száz bolyhos peremű szarulemez függ; ezeket nevezik sziláknak. A táplálékukul szolgáló apró állatokat ezek segítségével szűrik ki a vízből. A barázdás bálnák torka rendkívül tágulékony, így óriási mennyiségű vizet tudnak egyszerre a szájukba venni és a szilalemezek között átszűrni. A fogasceteknek fogaik vannak, amelyeket zsákmányuk megragadására, valamint a fajtársaikkal folytatott küzdelemben használnak. A cetek fogazata A ceteknek, akárcsak őseiknek, a párosujjú patásoknak, összetett, négy részből (előgyomor, főgyomor, összekötő gyomor, gyomorkapu) álló gyomruk van. A cetek nem kérődznek. A bélcsatorna viszonylag hosszú. A szilásceteknek van vakbelük, míg a fogasceteknek nincs; féregnyúlványa egyik csoportnak sincs. A végbélhez egy, a mandulákhoz hasonló nyirokszerv csatlakozik. A máj két vagy három lebenyből áll, epehólyag nincs.

6 Kiválasztó szervek A ceteknek összetett veséjük van, amely több száz vagy több ezer veselebenyből (reniculus) áll. Az egyes lebenyeknek saját kérgük, velőállományuk, kelyhük és kivezető csatornájuk van. Ide kapcsolódik az az érdekes probléma, hogy a cetek isznak-e tengervizet. A cetek szervezete hipoozmotikus, azaz alacsonyabb arányban tartalmaz sót, mint a tengervíz, amelyben élnek. Ezért folyadékszükségletüket nem tudják ivással fedezni; csak táplálékukból, illetve saját zsírtartalékukból jutnak vízhez. Ennek ellenére egyes delfinek néha isznak tengervizet, de ez életben maradásukhoz nem feltétlenül szükséges. Ivarszervek A cetek a méhlepényes emlősök közé tartoznak, és ivarszerveik felépítése, szaporodásuk módja lényegileg megegyezik a többi emlősével. Mindkét nem hasán egy ivarnyílás látható, amely a nőstényeknél közel van a végbélnyíláshoz, míg a hímeknél jól elkülöníthető attól. A nőstényeknek egy pár petefészkük van. Ennek felületén minden peteérés alkalmával egyegy corpora albicans nevű képlet keletkezik, amely aztán egy életen át megmarad, így az elpusztult állatok petefészkének vizsgálatával következtetni lehet az állat életkorára. A méh két méhszarvból áll. Az emlőmirigyek nem emelkednek ki a testfelületből; a két emlőbimbó az ivarnyílás két oldalán található. A hímek heréi a hasüregben, a vesék közelében helyezkednek el. Egyes fajok heréi még az állat testméretéhez képest is igen nagyok: a simabálnáknál egy-egy here súlya 900 kg is lehet. A rugalmas szövetből álló hímvessző egy izom segítségével teljesen visszahúzható az ivarnyílásban, és kívülről csak a párzás alkalmával látható. Idegrendszer Egyes cetfajok agya rendkívül nagy, nagyobb, mint bármely más állaté. Egy ámbrás cet agyát 7820 grammosnak, egy közönséges barázdás bálnáét 6930 grammosnak, egy kardszárnyú delfinét 5620 grammosnak mérték. Viszont ezek az állatok nagyon nagy testűek; testük tömegéhez viszonyítva agyuk nem is olyan nagy, sőt inkább kicsi. Bizonyos fajú delfinek agya azonban testméretükhöz képest is igen nagy. Egy 172 kg súlyú palackorrú delfin agya 1629 grammos volt, ami sokkal nagyobb, mint a hasonló nagyságú szárazföldi emlősöké. Egy ugyancsak 172 kg súlyú gorilla agya mindössze 570 g súlyú volt. A delfinek agya nem csupán nagy méretű, hanem nagymértékben barázdált is, még barázdáltabb, mint az emberé. Különösen fejlett az agy hallóközpontja. Egyes tudósok az agy nagy mérete alapján arra következtettek, hogy a delfinek az emberéhez mérhető intelligenciával rendelkeznek, és akár az emberi nyelvet is képesek lennének megtanulni. A kísérletek azonban ezt nem igazolták vissza. Arra mindenesetre meg lehetett tanítani a delfineket, hogy egy számítógéppel kifejlesztett, egyszerű hangjelekből

7 álló "nyelvet" megértsenek, és az e nyelven adott utasításokat végrehajtsák. Még valamiféle nyelvtant is meg tudtak tanulni, például különbséget tudtak tenni a "Vidd a karikát a labdához" és a "Vidd a labdát a karikához" mondatok jelentése között. Hangképzés és hallás A cetféléknek nincsenek hangszálaik; hangadásra bonyolult orrjárataik alakjának változtatásával képesek. Rendkívül változatos sípoló, morgó, nyögésszerű hangokat bocsátanak ki, s ezek, legalábbis részben, a fajtársakkal való kommunikációt szolgálják. A hosszúszárnyú bálna hímjei 1015 percnyi "zeneműveket" adnak elő, aminek az udvarlásban lehet szerepe. A palackorrú delfinek hangjelei alapján minden egyes példány egyedileg felismerhető, míg a kardszárnyú delfinek hangjából megállapítható az egyes állatok közti rokonság foka. Hallásuk igen kifinomult, különösen a magas hangok tekintetében. Míg az ember nem hallja a 15 khz-nél nagyobb frekvenciájú hangokat (ultrahang), a palackorrú delfin hallása éppen a khz-es tartományban a legélesebb, sőt, még a 200 khz-es hangokat is hallja. A ceteknek fülkagylójuk nincs, és hallójáratuk nyílása is csupán gombostűfejnyi. Belső fülük felépítése lényegében megegyezik az emberével. A fogascetek különleges képessége az echolokáció, a visszhang alapján való tájékozódás, amely elveiben a tengeralattjárók szonárjához hasonló. Az állatok orrjáratában egy majomszájnak (monkey lips vagy monkey muzzle) nevezett szűkület van, amely a levegő útjának periodikus elzárásával rövid, kattanásszerű hangimpulzusokat kelt. A keletkező hanghullámokat a cet homlokcsontja előtt elhelyezkedő, zsiradékot tartalmazó szerv, a dinnye (melon), mint valamiféle lencse, keskeny nyalábbá koncentrálja, amelyet a cet fejének mozgatásával tud irányítani. A visszaverődő hanghullámokat felfogva a cet részletgazdag képet kap környezetéről, az ott levő akadályokról, képes megtalálni zsákmányát. Letakart szemű delfinekkel végzett kísérletek szerint a palackorrú delfin képes a visszhang alapján két azonos nagyságú, de különböző fajú halat, vagy két azonos méretű, de különböző anyagú fémkorongot is megkülönböztetni. Igen fejlett, bár a delfinekétől eltérő felépítésű szonárszerve van az ámbráscetnek is. Nem tudjuk, hogy minden fogascetfaj rendelkezik-e az ekholokáció képességével, de egyre több fajról derül ki, hogy igen. A sziláscetek és a fókák is képesek ekholokációra, de nem olyan kifinomult mértékben, mint a fogascetek. A szárazföldi emlősök közül a denevérek ezen képessége közismert. További érzékszervek A cetek a víz alatt élesen látnak, míg szemüket a vízfelszín fölé emelve csak a közeli tárgyakat látják élesen. Szemük, a legtöbb emlősétől eltérően, nem gömb alakú, hanem elölről összenyomott. Különleges, kettős pupillájuk van. Mivel szemeik nem előre, hanem oldalra néznek, nincs térlátásuk. Arra még nincs egyértelmű bizonyíték, hogy a színeket meg tudjáke különböztetni. Egyes folyami delfinfajok szeme elcsökevényesedett, ők gyakorlatilag vakok.

8 A sziláscetek szaglószerve nagymértékben leegyszerűsödött, de nem tűnt el teljesen. A fogasceteknél a magzati fejlődés során megjelennek ugyan a szaglószervek, de később eltűnnek; a felnőtt fogasceteknek nincs szaglásuk. A cetek ízérzékeléséről nem sokat tudunk. Néhány fogságban tartott delfin vizsgálata során azt találták, hogy egyes vegyületeket képesek ízük alapján azonosítani. Élőhelyük A cetek többsége a tengerek lakója. Néhány kistermetű cetfaj azonban édesvízben él. Néhány cetfaj kozmopolita, azaz a tengereken mindenfelé megtalálható. Ilyen a barázdás bálnák többsége, a Cuvier-féle csőrös cet, az ámbrás cet és a kardszárnyú delfin. Más cetfajok cirkumpoláris elterjedésűek, azaz a nekik megfelelő éghajlati övben mindenütt előfordulnak, élőhelyük gyűrű alakban veszi körül a Földet. Ilyen fajok az északi mérsékelt és hideg övben az északi simabálna és a közönséges barnadelfin; a déli mérsékelt és hideg övben a déli simabálna, a törpe simabálna, az Arnoux-féle csőrös cet, a sötét delfin, a homokóra-delfin és a déli simahátú delfin. A trópusi és a mérsékelt övben él a kis kardszárnyú delfin, a Risso-delfin, a csíkos delfin és a palackorrú delfin. A trópusi és szubtrópusi tengerek lakója a Bryde-bálna, a törpe ámbrás cetek két faja, a barázdásfogú delfin, a rövidszárnyú gömbölyűfejű delfin, a törpe kardszárnyú delfin, a fehérajkú delfin, a Fraser-delfin, a hosszúcsőrű delfin, a kantáros delfin és a közönséges delfin. A déli félteke tengereiben a trópusoktól a sarkvidékekig előfordul a déli kacsacsőrű cet. Mindkét félteke mérsékeltövi tengereiben megtalálható a hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfin, amelynek élettere így két különálló részre tagolódik. Ismét más fajok csak egy-egy óceán területére korlátozódnak. Csak az Atlanti-óceán északi részén él az északi kacsacsőrű cet, a fehércsőrű delfin és az atlanti fehérsávos delfin. Az Atlanti-óceán trópusi részén fordul elő a sisakos delfin és a pettyes delfin. A Csendes-óceán északi részén él a szürke bálna, a Baird-féle csőrös cet, a Dall-féle barnadelfin, a csendesóceáni fehérsávos delfin és az északi simahátú delfin. Az Északi-sarkvidéken él a grönlandi bálna, a narvál és a fehér delfin. Vannak olyan cetfajok, amelyek még szűkebb területre korlátozódnak. Ezek többnyire olyanok, amelyek a partmenti térségeket kedvelik: a púpos delfinek három faja, a barnadelfinek több faja (a kaliforniai barnadelfin kizárólag a Kaliforniai-öbölben él), a Pealedelfin, a Cephalorhynchus nemzetség négy faja. A folyami delfinek öt faja egy-egy nagyobb folyóban és annak mellékvizeiben fordul elő. Ezek a folyók a Gangesz, az Indus, a Jangce, az Amazonas és a Paraná. Két delfinfaj folyókban és a környező sekély partmenti vizekben egyaránt él: Dél-Amerikában a tucuxi, Délkelet-Ázsiában pedig az Irrawaddy-delfin.

9 Egyes cetfajokból eddig csak néhány példány került elő. Ezek elterjedési területét nem ismerjük. Több sziláscetfaj, például a szürke bálna, évente több ezer kilométeres vándorutat jár be. Ezek a bálnák nyáron a sarkvidéken tartózkodnak, ahol táplálékállataik nagy mennyiségben fordulnak elő; télen viszont a trópusokon hozzák világra utódaikat, illetve ott párosodnak. Életmódjuk A cetek egész életüket vízben töltik. Sok cetfaj igen gyors úszásra képes; a valószínűleg leggyorsabb kardszárnyú delfin végsebességét 55 km/h-ra becsülik, de néhány más faj sebessége sem sokban marad el ettől. A legügyesebb búvár az ámbrás cet. Némelyik delfinfaj látványos, akrobatikus ugrásokra képes. A cetfélék valamennyien ragadozók, azaz élő állatokkal táplálkoznak. A sziláscetek többnyire apró, nagy tömegben élő rákokat, halakat esznek, és ezeket szilalemezeik segítségével szűrik ki a vízből. A szürke bálna a tengerfenék iszapjában élő apró rákokkal táplálkozik. Ezzel szemben a fogascetek viszonylag nagyméretű állatokra vadásznak, amelyeket állkapcsukkal és fogazatukkal, egyenként ragadnak meg. Zsákmányaik általában nektoni halak és lábasfejűek. A kardszárnyú delfin nagytestű halakat, fókákat, más cetféléket is elejt, és ezeket darabokra tépve fogyasztja el; egyébként a cetfélék egészben nyelik le zsákmányukat. Társas szerveződésük igen változatos. A sziláscetek többnyire magányosan élnek, csak az anyák és gondozásra szoruló borjaik vannak együtt. Az ámbrás ceteknél a nőstények és a fiatal állatok csapatosan járnak, a felnőtt hímek viszont magányosak. A kardszárnyú delfinek stabil családi csoportokat alkotnak, és egy életen át együtt maradnak. Kisebb delfinek gyakran több száz vagy több ezer tagú csapatokban, "iskolákban" élnek. Sem monogám párok, sem nagy létszámú háremek nem alakulnak ki; a hímek vetélkednek a párzás jogáért, és egy hím egy szezonban több nősténnyel, egy nőstény pedig több hímmel is párosodhat. A párzásra a legtöbb fajnál látványos udvarlás után kerül sor. Párzáskor az állatok hasukkal egymáshoz simulnak. Hosszú (fajtól függően hónapos) vemhesség után az anyaállatnak egyetlen borja születik, bár néhány ikerellést is feljegyeztek már. A fejlett állapotban világra jövő borjút anyja hosszú ideig szoptatja (a barázdás bálnák 6 hónapig, a palackorrú delfin másfél évig, az ámbrás cet két évig is). Az egymást követő ellések között így több év is eltelik. A cetek lassan fejlődnek, és hosszú ideig élnek. A nagyobb testű cetek éves koruk előtt nem szaporodnak. A Corky nevű nőstény kardszárnyú delfin 1969 óta él állatkertben; egy szabadon élő fajtársa 98 évesen pusztult el. Egy eszkimók által elejtett grönlandi bálna életkorát a testében talált régi szigonyhegy alapján évre becsülték. Egy másik példány a szem aminosavainak kémiai vizsgálata alapján 211 éves volt; ha ez igaz, akkor a grönlandi bálna a leghosszabb életű emlősfaj. Egyes fajoknál, így a kardszárnyú és a gömbölyűfejű delfineknél a nőstények 40 éves koruk után elveszítik szaporodóképességüket. Más fajok nőstényei viszont életük végéig szaporodóképesek maradnak: egy 80 éves szürke bálna elejtésekor vemhes volt.

10 Az elpusztult vagy súlyos beteg cetek gyakran a tengerpartra sodródnak. Néha látszólag egészséges állatok is egyenként vagy csapatosan a partra úsznak, és szakszerű segítség nélkül elpusztulnak. Ilyen tömeges öngyilkosságra hajlamos például a gömbölyűfejű delfin, a kis kardszárnyú delfin és az ámbrás cet. Helyzetük A Vörös Könyv az állatfajokat a következő kategóriákba sorolja: Aggodalomra okot nem adó (least concern): a jelenlegi körülmények között nem kell a faj jövőjéért aggódni. Ide tartozik többek között a grönlandi bálna (12000 db), a déli simabálna (12000 db), a csukabálna (több százezer db), a hosszúszárnyú bálna ( db), a szürke bálna ( db), a közönséges barnadelfin, a Dall-féle barnadelfin, a közönséges delfin, a fehércsőrű delfin, a csíkos delfin, a pettyes delfin, a közönséges palackorrú delfin és a Risso-delfin. Védelemre szoruló (conservation dependent). Ezt a kategóriát meg fogják szüntetni, és az ide sorolt fajok helyzetét újra fogják értékelni. Egyelőre ide tartozik az északi kacsacsőrű cet, az Arnoux- és a Baird-féle csőrös cet, valamint a kardszárnyú delfin. Majdnem fenyegetett (near threatened): ezeket a fajokat jelenleg nem fenyegeti a kihalás veszélye, de ha a körülmények a közeljövőben hátrányukra változnak, akkor veszélyeztetett helyzetbe kerülhetnek. Ilyen a fehér delfin és a narvál. Sérülékeny (vulnerable): ezek a fajok veszélyeztetetté válhatnak, ha a fennmaradásukra ható körülmények nem változnak pozitív irányba. Ide tartozik az ámbrás cet (több százezer db), az Irrawaddy-delfin vagy az amazonaszi folyami delfin. Veszélyeztetett (endangered): ezeket alacsony létszámuk vagy a változó környezeti körülmények miatt a kihalás közvetlen veszélye fenyegeti. Ide tartozik az északi simabálna (kevesebb mint 1000 db), a közönséges barázdás bálna (néhány ezer db), a kék bálna (10000 db), a Hector-delfin (7000 db) és a gangeszi folyami delfin. Kritikusan veszélyeztetett (critically endangered): ezeknél a fajoknál a kihalás veszélye rendkívül nagy, megmentésükhöz azonnali beavatkozás szükséges. Ide tartozik a Kaliforniai-öbölben élő vaquita, valamint a Jangce folyóból ismert kínai delfin (baiji); utóbbi talán már ki is halt. Adathiányos (data deficient). A cetfajok többségéről nincs elegendő információ annak megállapításához, hogy a fajt fenyegeti-e a kihalás veszélye.

A kardszárnyú delfin 2010.

A kardszárnyú delfin 2010. A kardszárnyú delfin 2010. 1 Bevezetés Első látásra a delfin jobban hasonlít a halhoz, mint az emberhez. Pedig éppúgy, mint mi mindannyian, a delfin is emlős, melegvérű lény, amely újszülöttjeit anyatejjel

Részletesebben

Az osztály elnevezése onnan származik, hogy a tejmirigyek váladékával, emlőikből táplálják kicsinyeiket.

Az osztály elnevezése onnan származik, hogy a tejmirigyek váladékával, emlőikből táplálják kicsinyeiket. EMLŐSÖK - mammalia Az osztály elnevezése onnan származik, hogy a tejmirigyek váladékával, emlőikből táplálják kicsinyeiket. Általános jellemzés: Rendszertani helyük: gerincesek törzse emlősök osztálya

Részletesebben

Állatsereglet a szavannán A szavannák állatai II.

Állatsereglet a szavannán A szavannák állatai II. Állatsereglet a szavannán A szavannák állatai II. Nagytestű növényevők Sok fű kedvező élőhely. Évszakváltáskor vándorlások- A fű kevés tápanyagot biztosít, ezért szinte folyamatosan legelniük kell. Patások.

Részletesebben

MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák

MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák Mi a probléma? Az ember a világ legokosabb élőlénye. Tudja, hogyan kell földet művelni, várost építeni, különféle iparágakat létrehozni, repülőgépet készíteni. Ám ez

Részletesebben

Kivilágosodó erdők. Elhelyezkedése, éghajlata, növényei. A csimpánz és a nílusi krokodil

Kivilágosodó erdők. Elhelyezkedése, éghajlata, növényei. A csimpánz és a nílusi krokodil Kivilágosodó erdők Elhelyezkedése, éghajlata, növényei. A csimpánz és a nílusi krokodil 10-20. szélességi fokok között. Afrika > Ausztrália > India > Dél-Amerika Az esőerdők és a szavanna közötti átmenet:

Részletesebben

4/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces szervezettan IV.

4/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces szervezettan IV. 4/b tétel GERINCES SZERVEZETTAN IV. MADARAK Előfordulás A Földön közel 9000 madárfaj él. A civilizáció hatását sok faj nem tudta tolerálni, kipusztultak (pl. dodó, moa). Napjainkban elterjedésük egyenlőtlen.

Részletesebben

Főbb jellemzőik. Főbb csoportok

Főbb jellemzőik. Főbb csoportok Újszájú állatok Szerk.: Vizkievicz András A földtörténeti óidő kezdetén a kambrium időszakban több mint 500 millió évvel ezelőtt éltek azok az ősi férgek, melyeknél szétvált az ősszájú és az újszájú állatok

Részletesebben

Populáció A populációk szerkezete

Populáció A populációk szerkezete Populáció A populációk szerkezete Az azonos fajhoz tartozó élőlények egyedei, amelyek adott helyen és időben együtt élnek és egymás között szaporodnak, a faj folytonosságát fenntartó szaporodásközösséget,

Részletesebben

Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére. Csapat neve:... Csapattagok neve:... Iskola: Település:

Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére. Csapat neve:... Csapattagok neve:... Iskola: Település: Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére Csapat neve:... Csapattagok neve:...... Iskola: Település: 2. forduló 1. Nevezzétek el a képeken látható szöveteket és oldjátok meg a feladatokat,

Részletesebben

GERINCESEK. ZoS 1 Tehén. ZoS 5 Tehénfog Modellek

GERINCESEK. ZoS 1 Tehén. ZoS 5 Tehénfog Modellek GERINCESEK ZoS 1 Tehén Nagyjából a természetes méret 1/3-a. Középmetszet, két részre osztható. A baloldal mutatja a bőrt, a jobboldal pedig a felületi izomrendszert. A jobb mellső láb a lapockával és a

Részletesebben

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Ön azt a feladatot kapta a munkahelyén, hogy készítsen kiselőadást a sejtek működésének anatómiájáról - élettanáról! Előadása legyen szakmailag alátámasztva, de a hallgatók számára érthető!

Részletesebben

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben

Részletesebben

Vadászati állattan, anatómia, élettan és etológia

Vadászati állattan, anatómia, élettan és etológia Vadászati állattan, anatómia, élettan és etológia VI. Előadás A légző-szervrendszer. Dr. Katona Krisztián, SZIE VMI Légző-szervrendszer O 2 szállítása a testbe, CO 2 elszállítása onnan Hőszabályozás (lihegés

Részletesebben

Rendszertan - Összefoglalás -

Rendszertan - Összefoglalás - Rendszertan - Összefoglalás - Az első tudományos rendszertant Carl Linné alkotta meg. Munkásságát hazánkban Kitaibel Pál, a magyar Linné folytatta. A mai tudományos rendszertan testfelépítés és hasonlóság,

Részletesebben

Szövegtípus: magyarázó Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz Javasolt felhasználás: 3 6. évfolyam.

Szövegtípus: magyarázó Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz Javasolt felhasználás: 3 6. évfolyam. Cím: Olvassunk a delfinekről! Forrás: A szöveg és a képek forrása: http://www.zsiraf.hu, http://www.wwf.hu, http://123.hu/123/cikk/206548/, http://123.hu/123/cikk/200266/ Szövegtípus: magyarázó Szöveg

Részletesebben

A halak váltv állatok.

A halak váltv állatok. Halak más m s váltv ltózó testhőmérs rsékletű állatok A halak váltv ltózó testhőmérs rsékletű állatok. Váltózó testhőmérs rsékletű még: Rákok Békák Kagylók Polipok Tintahal Csigák Halak húsa A halhús kedvező

Részletesebben

Amazónia varázslatos állatvilága

Amazónia varázslatos állatvilága Amazónia varázslatos állatvilága Az Amazonas-medence állatvilága Óriási fajgazdagság. (egysejtűek, férgek, rovarok /lepkék, bogarak kicsik és óriásiak/ különféle kétéltűek, hüllők és emlősök) Nappal az

Részletesebben

PLANKTONOK: A plankton a vízben lebegő apró, többnyire csak mikroszkóppal megfigyelhető élőlények összessége. Vannak köztük termelő, fogyasztó és

PLANKTONOK: A plankton a vízben lebegő apró, többnyire csak mikroszkóppal megfigyelhető élőlények összessége. Vannak köztük termelő, fogyasztó és A TENGER ÉLŐVILÁGA PLANKTONOK: A plankton a vízben lebegő apró, többnyire csak mikroszkóppal megfigyelhető élőlények összessége. Vannak köztük termelő, fogyasztó és lebontó szervezetek is. Előfordulás:

Részletesebben

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II.

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II. 10/b tétel GERINCES RENDSZERTAN II. KÉTÉLTŰEK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA) REND: FARKOS KÉTÉLTŰEK» CSALÁD: SZALAMANDRAFÉLÉK Testük

Részletesebben

Fajfenntartó viselkedés

Fajfenntartó viselkedés Fajfenntartó viselkedés Az állatok viselkedésének egyik alapvető megnyilvánulása a szaporodással kapcsolatos viselkedés. Ez az ivarérettséget elért egyedekre jellemző és a legtöbb fajnál meghatározott

Részletesebben

Állatjólét 2. Emberszabásúak és delfinek Lehet-e a szenvedés intelligencia függő?

Állatjólét 2. Emberszabásúak és delfinek Lehet-e a szenvedés intelligencia függő? Állatjólét 2. Emberszabásúak és delfinek Lehet-e a szenvedés intelligencia függő? Miért pont ők? A legintelligensebbnek tartott állatok története Érdekes, hogy a delfinekről sokkal régebb óta tudunk Anekdotisztikus

Részletesebben

Az állatok természetes élőhelyükön magányosan vagy csoportokban élnek. A csoportok rendkívül sokfélék lehetnek. Családot alkotnak a szülők és

Az állatok természetes élőhelyükön magányosan vagy csoportokban élnek. A csoportok rendkívül sokfélék lehetnek. Családot alkotnak a szülők és TÁRSAS VISELKEDÉS Az állatok természetes élőhelyükön magányosan vagy csoportokban élnek. A csoportok rendkívül sokfélék lehetnek. Családot alkotnak a szülők és utódaik, kolóniát a nagy telepekben élő családok,

Részletesebben

(A feladatok megoldásait indokolni kell.)

(A feladatok megoldásait indokolni kell.) 1. feladat (A feladatok megoldásait indokolni kell.) A) Egy általános iskola alsótagozatának egyik évfolyamán kilencen tudnak valamilyen hangszeren játszani, ami az évfolyam létszámának 18%-a. Év elején

Részletesebben

Cím: Krokodil Forrás: Programcsomag

Cím: Krokodil Forrás: Programcsomag Cím: Krokodil Forrás: Programcsomag Szöveg típusa: magyarázó Szöveg olvashatósága: könnyű Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz Javasolt felhasználás: 3 4. évfolyam. A folyópartok réme Szerencsére

Részletesebben

Szöveg címe: Az ázsiai elefánt Forrás: és Kép forrása: szabadon használható fotók.

Szöveg címe: Az ázsiai elefánt Forrás:  és  Kép forrása:  szabadon használható fotók. Szöveg címe: Az ázsiai elefánt Forrás: http://hu.wikipedia.org/ és http://www.sulinet.hu/ Kép forrása: http://www.sxc.hu, szabadon használható fotók. Szövegtípus: magyarázó szöveg Szöveg olvashatósága:

Részletesebben

3/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces szervezettan III.

3/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces szervezettan III. 3/b tétel GERINCES SZERVEZETTAN III. HÜLLŐK Jellemzőik Az első valódi értelemben vett szárazföldi állatok, szaporodásuk nem kötődik a vízhez. Sikeres állatcsoport, mintegy 7000 fajuk ismert. A kétéltűektől

Részletesebben

FIZIKA A BIOLÓGIÁBAN HIDROSZTATIKA - HŐTAN. Hidrosztatika Fogalmak: hidrosztatikai nyomás, felhajtóerő, úszás (átlagsűrűség), felületi feszültség

FIZIKA A BIOLÓGIÁBAN HIDROSZTATIKA - HŐTAN. Hidrosztatika Fogalmak: hidrosztatikai nyomás, felhajtóerő, úszás (átlagsűrűség), felületi feszültség FIZIKA A BIOLÓGIÁBAN HIDROSZTATIKA - HŐTAN Hidrosztatika Fogalmak: hidrosztatikai nyomás, felhajtóerő, úszás (átlagsűrűség), felületi feszültség Lebegés: Süllyedés: Úszás: A bemerülési mélység a folyadék

Részletesebben

Tiszavirágzás. Amikor kivirágzik a Tisza

Tiszavirágzás. Amikor kivirágzik a Tisza Tiszavirágzás Amikor kivirágzik a Tisza Tiszavirág (Palingenia longicauda) A tiszavirág Magyarország és Európa legnagyobb méretű kérésze, mely látványos rajzása - tiszavirágzás - révén vált közismertté.

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓ AZ ÁLLATVILÁGBAN

KOMMUNIKÁCIÓ AZ ÁLLATVILÁGBAN KOMMUNIKÁCIÓ AZ ÁLLATVILÁGBAN Az állatok közti kommunikáció történhet fajon belül, sőt fajok között is. A fizikai közeg sokkal változatosabb, mint az embernél. Az állatvilágban a legtöbb kommunikáció látás,

Részletesebben

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Óraszám Cím 1. Áttekintés Megjegyzés 2. Az élet természete rendezettség, szerveződés szintek 3. Az élet természete anyagcsere, szaporodás,

Részletesebben

FÖLDPRÖGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZIVERSENY III. FORDULÓ - Úszás 5 6. évfolyam

FÖLDPRÖGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZIVERSENY III. FORDULÓ - Úszás 5 6. évfolyam 1. feladat A. Egy pásztornak át kell vinni a folyón egy farkast, egy kecskét és egy káposztát. A csónakkal egyszerre csak az egyiket tudja átvinni. Ha a pásztor magára hagyja a farkast a kecskével, vagy

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Miért lelkesednek az emberek a lovakért? 6. Kik a lovak rokonai? 8. Mitől olyan gyorsak a lovak? 12. Mióta élnek lovak a Földön?

Tartalomjegyzék. Miért lelkesednek az emberek a lovakért? 6. Kik a lovak rokonai? 8. Mitől olyan gyorsak a lovak? 12. Mióta élnek lovak a Földön? Tartalomjegyzék Miért lelkesednek az emberek a lovakért? 6 Kik a lovak rokonai? 8 Mitől olyan gyorsak a lovak? 12 Mióta élnek lovak a Földön? 16 Hogyan lett az aprócska négylábúból óriási ló? 17 A ló és

Részletesebben

Természetmadárvédelem. gyerekszemmel

Természetmadárvédelem. gyerekszemmel Természetmadárvédelem gyerekszemmel Tiszakécske Párkereső 1 izhá csaka 2 sitéve júvar 3 héref aglyó 4 artipcsekef 5 dajármég 6 nakadrilyás b d e 7 tulipán( t betűcsere = vízimadár ) a c f g Madártotó képben

Részletesebben

I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó

I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó Szóbeli tételek I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó baktériumokat és a védőoltásokat! 2. Jellemezd

Részletesebben

BIOLÓGIA VERSENY 8. osztály február 20.

BIOLÓGIA VERSENY 8. osztály február 20. BIOLÓGIA VERSENY 8. osztály 2016. február 20. Kód Elérhető pontszám: 100 Elért pontszám: I. feladat. Fogalomkeresés (10 pont) a. :olyan egyedek összessége, amelyek felépítése, életműködése, élettérigénye

Részletesebben

Biológia verseny 9. osztály 2016. február 20.

Biológia verseny 9. osztály 2016. február 20. Biológia verseny 9. osztály 2016. február 20. Elérhető pontszám 100 Elért pontszám Kód I. Definíció (2 pont) A közös funkciót ellátó szervek szervrendszert alkotnak. II. Egyszerű választás (10 pont) 1.

Részletesebben

Bilateria Kétoldali részarányosak

Bilateria Kétoldali részarányosak Bilateria Kétoldali részarányosak Archicoelomata Ős-testüregesek Eucoelomata Valódi testüregesek Enterocoela Hármas testüregesek Laposférgek Zsinórférgek Nyelesférgek Fonálférgek Csillóshasúak Kerekesférgek

Részletesebben

A Földközi-tengeren előforduló cetfajok

A Földközi-tengeren előforduló cetfajok A Földközi-tengeren előforduló cetfajok Közönséges delfin (Delphinus delphis) A közönséges delfin külső megjelenése igen változatos, régebben több fajra különítették el. Ma két fajt ismernek el, de egyes

Részletesebben

A hasőri zsír jelentısége

A hasőri zsír jelentısége A HASÜREG RÖNTGENANATÓMIÁJA Denzitástípusok: 1. gázárnyék 2. zsírárnyék 3. parenchym/folyadék árnyék 4. csontárnyék 5. fém/kıárnyék Arany-Tóth Attila SZIE, ÁOTK, Sebészet A hasőri zsír jelentısége A hasőri

Részletesebben

Én és Ukrajna tantárgy. Óravázlat. Az óceánok természetvilága. Bakos Ilona Derceni Középiskola 2012. november 13..

Én és Ukrajna tantárgy. Óravázlat. Az óceánok természetvilága. Bakos Ilona Derceni Középiskola 2012. november 13.. Én és Ukrajna tantárgy Óravázlat Az óceánok természetvilága Bakos Ilona 2012. november 13.. TÉMA. Az óceánok természetvilága CÉL. Megismertetni a tanulókat a világóceán és óceán fogalmakkal, az óceánok

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ... Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.

Részletesebben

Háztűznéző a bogaraknál

Háztűznéző a bogaraknál Háztűznéző a bogaraknál A tücsök A tücsök A mezei tücsök (Gryllus campestris) az ízeltlábúak törzsének, a rovarok osztályának és az egyenesszárnyúak rendjének egyik faja. 2016-ban elnyerte az "Év rovara"

Részletesebben

Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása

Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása (Forrás: Az Amerikai Alaszkai Malamut Klub bírói oktatóanyaga) Összeállította: W. Willhauck Fordította: Romoda Csilla Fajta eredete:

Részletesebben

Fedezze fel négy kontinens madárvilágának szépségeit az Élet Bárkájában!

Fedezze fel négy kontinens madárvilágának szépségeit az Élet Bárkájában! Fedezze fel négy kontinens madárvilágának szépségeit az Élet Bárkájában! Szeretnénk a látogatás előtt egy áttekintést nyújtani a Bárka madarairól, amely talán tartalmasábbá teheti a látogatást. A Bárka

Részletesebben

AS1 Férfi izomfigura. A normál emberi méret fele, SOMSOműanyagból.

AS1 Férfi izomfigura. A normál emberi méret fele, SOMSOműanyagból. AS1 Férfi izomfigura A normál emberi méret fele, SOMSOműanyagból. 27 darabra szedhető: koponya, agy (2), mellkasi és hasi fal, tüdő felek (2), szív (2), máj, gyomor, duodenum, vékony- és vastagbél, jobb

Részletesebben

A latin Camelus név a görög kamelosz szóból származik, az pedig az arab dzsamal vagy a héber gahmal szavakból, melyek mindegyike tevét jelent.

A latin Camelus név a görög kamelosz szóból származik, az pedig az arab dzsamal vagy a héber gahmal szavakból, melyek mindegyike tevét jelent. 260px-Bactrian_Camel.jpg Dromedary.02.jpg Teve A teve a következő két párosujjú patás fajra utal a Camelus nemen belül: a dromedárra vagy egypúpú tevére (Camelus dromedarius) és a kétpúpú tevére vagy ázsiai

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK

EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK Egészségügyi alapismeretek emelt szint 1011 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Szövegérto verseny. 3. osztály. Név: Iskola: 87 / Elért pontszám: Gyenesdiás, 2011. február 22.

Szövegérto verseny. 3. osztály. Név: Iskola: 87 / Elért pontszám: Gyenesdiás, 2011. február 22. Szövegérto verseny 3. osztály 2011 Név: Iskola: Elért pontszám: 87 /.. Gyenesdiás, 2011. február 22. Az óceánok óriása Testtömege: elérheti a 132 tonnát (25 elefánt súlya) Testhossz: átlagosan 22-27 m,

Részletesebben

MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM

MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM I. félév Az élőlények rendszerezése A vírusok Az egysejtűek Baktériumok Az eukariota egysejtűek A gombák A zuzmók

Részletesebben

VII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGISMERET 2. OSZTÁLY. Tanuló neve: Osztálya: Iskola neve, címe: Felkészítő tanár neve:

VII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGISMERET 2. OSZTÁLY. Tanuló neve: Osztálya: Iskola neve, címe: Felkészítő tanár neve: Monorierdei Fekete István Általános Iskola 221 Monorierdő, Szabadság u. 4. Tel./Fax: 06-29-419-11 www.fekete-merdo.sulinet.hu VII. TOLLFORGATÓ 2. forduló VII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGISMERET

Részletesebben

Vizek, vízpartok élővilága, gerinctelen állatok

Vizek, vízpartok élővilága, gerinctelen állatok A kísérlet megnevezése, célkitűzései: Vizek parányi élőlényeinek megismerése Iszaplakó kagyló megfigyelése Ízeltlábúak a vízben és a vízparton Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: vízminta (patak, tó,

Részletesebben

A patkánysiklók élete a természetben. (Pantherophis obsoletus)

A patkánysiklók élete a természetben. (Pantherophis obsoletus) A patkánysiklók élete a természetben. (Pantherophis obsoletus) Írta: Thurn Tamás Köszönet a képekért: http://www.herp-pix.org http://www.edu.ge.ch/co/renard/coursfacbio/welcome.htm Ez a csodálatos hüllő

Részletesebben

Folyadékok és gázok mechanikája

Folyadékok és gázok mechanikája Folyadékok és gázok mechanikája A folyadékok nyomása A folyadék súlyából származó nyomást hidrosztatikai nyomásnak nevezzük. Függ: egyenesen arányos a folyadék sűrűségével (ρ) egyenesen arányos a folyadékoszlop

Részletesebben

Hírek a nagyvilágból

Hírek a nagyvilágból 8. szám 2014. augusztus szeptember MÓRAHALMI CSAHOLÓ Hírek a nagyvilágból Párt kapott a vörös panda A Szegedi Vadaspark hím vörös pandája párt kapott maga mellé. Összeszoktatásuk után augusztus 26 tól

Részletesebben

2. forduló megoldások

2. forduló megoldások BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló megoldások 1, Egészítsd ki a táblázat hiányzó részeit! A táblázat utáni feladatok által felkínált lehetőségek közül válassz! A kiválasztott betűt jelöld

Részletesebben

Ciánkék sövényleguán (Sceloporus cyanogenys, Cope 1885 )

Ciánkék sövényleguán (Sceloporus cyanogenys, Cope 1885 ) Ciánkék sövényleguán (Sceloporus cyanogenys, Cope 1885 ) Szerző és fotók: Huncutka Farm Szeretnénk bemutatni a Huncutkafarm egyik kis családját: az öt ciánkék sövényleguánt (Sceloporus cyanogenys, Cope,

Részletesebben

1. forduló 7. 8. osztály. Beküldési határidő: 2013. február 22. Hétvezér Általános Iskola

1. forduló 7. 8. osztály. Beküldési határidő: 2013. február 22. Hétvezér Általános Iskola 1. forduló 7. 8. osztály Beküldési határidő: 2013. február 22. Hétvezér Általános Iskola A 2. fordulóba továbbjutott tanulók névsorát iskolánk honlapján tesszük közzé. Elérhető pontszám: 1. Alkoss fajneveket

Részletesebben

Kérdések, feladatok: 1. Milyen tényezők járulhatnak a populációk génállományának megváltozásához?

Kérdések, feladatok: 1. Milyen tényezők járulhatnak a populációk génállományának megváltozásához? III. BESZÁMOLÓ A populációk genetikai egyensúlya Az ideális populációra mely külső hatásoktól mentes a genetikai egyensúly jellemző. A reális populációkban folyamatos változás jellemző. Ennek következtében

Részletesebben

(ÁT)VÁLTOZÁS. Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia

(ÁT)VÁLTOZÁS. Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia (ÁT)VÁLTOZÁS Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia Feladat kiosztása Lapozd át a Szitakötő tavaszi számát, és keresd ki azokat a cikkeket amelyek változással, illetve átváltozással

Részletesebben

2. Az emberi hallásról

2. Az emberi hallásról 2. Az emberi hallásról Élettani folyamat. Valamilyen vivőközegben terjedő hanghullámok hatására, az élőlényben szubjektív hangérzet jön létre. A hangérzékelés részben fizikai, részben fiziológiai folyamat.

Részletesebben

I. Gombák (10 pont) óriáspöfeteg közönséges csiperke gyilkos galóca sárga rókagomba. lila pereszke sárga kénvirággomba nagy őzlábgomba ízletes tinóru

I. Gombák (10 pont) óriáspöfeteg közönséges csiperke gyilkos galóca sárga rókagomba. lila pereszke sárga kénvirággomba nagy őzlábgomba ízletes tinóru I. Gombák (10 pont) A következő tesztkérdések az alább felsorolt, hazánkban is élő nyolc gombafajjal kapcsolatosak. óriáspöfeteg közönséges csiperke gyilkos galóca sárga rókagomba lila pereszke sárga kénvirággomba

Részletesebben

A vizet és az ásványi anyagokat egész testfelületükön keresztül veszik fel, melyet a szárukban található kezdetleges vízszállító sejtek továbbítanak.

A vizet és az ásványi anyagokat egész testfelületükön keresztül veszik fel, melyet a szárukban található kezdetleges vízszállító sejtek továbbítanak. Mohák (törzse) Szerkesztette: Vizkievicz András A mohák már szárazföldi növények, ugyanakkor szaporodásuk még vízhez kötött. Kb. 360 millió (szilur) évvel ezelőtt jelentek meg, a tengerek árapály zónájában

Részletesebben

A NAGYMAMA, AKI LEHOZOTT MINKET A FÁRÓL: A menopauza evolúciója és következményei

A NAGYMAMA, AKI LEHOZOTT MINKET A FÁRÓL: A menopauza evolúciója és következményei A NAGYMAMA, AKI LEHOZOTT MINKET A FÁRÓL: A menopauza evolúciója és következményei Nem érdemes fenntartani egy szervezetet, ha már nem szaporodik Menopauza!? Menopauza az élővilágban Quadratus yoshinomiyai

Részletesebben

Távoli vidékek éjjeli ragadozói Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Távoli vidékek éjjeli ragadozói Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Bagolymustra Kaposvárott Nyugat-Európában az elmúlt egy-másfél évtizedben igen nagy népszerűségnek örvend a felelős állattartók körében az egzotikus baglyok tartása, s a nagyobb testű fajokkal még hasznot

Részletesebben

Fajtabemutató-Standard Módosítás: 2009. február 04. szerda, 14:59

Fajtabemutató-Standard Módosítás: 2009. február 04. szerda, 14:59 A kaukázusi juhászkutya ősi hazája Közép-Ázsia, Kaukázus, Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia, Dagesztán, Csecsenföld, Észak-Oszétia és a környező kisebb köztársaságok. Nagyon nagy számban fordul elő Oroszország

Részletesebben

vulpes) Vörösróka A róka lábnyoma és hullatéka (Lloyd, 1981) Vörösróka Vörösróka

vulpes) Vörösróka A róka lábnyoma és hullatéka (Lloyd, 1981) Vörösróka Vörösróka Vörösróka A vörösróka A róka (Vulpes (Vulpes vulpes) vulpes) o az egész Északi féltekén, a mediterrán zónáig - Afrika északi partjaival bezárólag - és Ausztrália nagy részén; o két jégkorszakot is átvészelt

Részletesebben

B I O L Ó G I A. ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK május 18. du. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Kérjük, olvassa el a bevezetőt!

B I O L Ó G I A. ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK május 18. du. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Kérjük, olvassa el a bevezetőt! B I O L Ó G I A ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2004. május 18. du. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Kérjük, olvassa el a bevezetőt! A javítási útmutatóhoz rendelkezésre áll a feladatsor. Egyes feladatoknál a

Részletesebben

Jóga anatómia és élettan

Jóga anatómia és élettan Jóga anatómia és élettan Fábián Eszter (eszter.fabian@aok.pte.hu) 2017.05.06. orrmelléküregek garat gége légcső Tüdő hörgők hörgőcskék Felső légutak: Orrüreg: Az orrüreget és az egész légzőrendszert csillószőrös

Részletesebben

A nyomás. IV. fejezet Összefoglalás

A nyomás. IV. fejezet Összefoglalás A nyomás IV. fejezet Összefoglalás Mit nevezünk nyomott felületnek? Amikor a testek egymásra erőhatást gyakorolnak, felületeik egy része egymáshoz nyomódik. Az egymásra erőhatást kifejtő testek érintkező

Részletesebben

Az emésztő szervrendszer. Apparatus digestorius

Az emésztő szervrendszer. Apparatus digestorius Az emésztő szervrendszer Apparatus digestorius Táplálkozás A táplálék felvétele. A táplálék tartalmaz: Ballasztanyagokat: nem vagy kis mértékben emészthetők, a bélcsatorna mozgásában van szerepük Tápanyagokat:

Részletesebben

Tanfolyami tájékoztató 2015/16 tanévre

Tanfolyami tájékoztató 2015/16 tanévre Tanfolyami tájékoztató 2015/16 tanévre Kedves Szülők! A Kispesti Uszoda tanfolyami oktatása 2015 szeptemberétől lényegesen megújul! Az eddigi oktatási rendszerhez képest több ponton is változtattunk azért,

Részletesebben

Egy élőhelyen azok a populációk élhetnek egymás mellett, amelyeknek hasonlóak a környezeti igényeik. A populációk elterjedését alapvetően az

Egy élőhelyen azok a populációk élhetnek egymás mellett, amelyeknek hasonlóak a környezeti igényeik. A populációk elterjedését alapvetően az Társulás fogalma Egy adott helyen egy időben létező, együtt élő és összehangoltan működő növény- és állatpopulációk együttese. Az életközösségek többféle növény- és többféle állatpopulációból állnak. A

Részletesebben

Szalamandrák és gőték

Szalamandrák és gőték Fotó: Németh Bálint A szalamandrák és a gőték alkotják a farkos kétéltűek rendjét: hosszú, megnyúlt testük, két pár hasonló formájú végtagjuk, hosszú farkuk révén könnyen megkülönböztethetők a farkatlan

Részletesebben

Bármennyire hihetetlen: a rovarvilág legjobb repülõi a vízhez kötõdnek. Általában. Élõ helikopterek HÁROMSZÁZMILLIÓ ÉV ÓTA REPÜLNEK

Bármennyire hihetetlen: a rovarvilág legjobb repülõi a vízhez kötõdnek. Általában. Élõ helikopterek HÁROMSZÁZMILLIÓ ÉV ÓTA REPÜLNEK 01-EloHeli.qxd 10/3/2007 4:34 PM Page 1 HÁROMSZÁZMILLIÓ ÉV ÓTA REPÜLNEK Élõ helikopterek A nagyszitakötők szárnyainak töve és tori kapcsolódásuk bonyolult, fantasztikus röpképességüket lehetővé tevő architektúrája

Részletesebben

Altruizmus. Altruizmus: a viselkedés az adott egyed fitneszét csökkenti, de másik egyed(ek)ét növeli. Lehet-e önző egyedek között?

Altruizmus. Altruizmus: a viselkedés az adott egyed fitneszét csökkenti, de másik egyed(ek)ét növeli. Lehet-e önző egyedek között? Altruizmus Altruizmus: a viselkedés az adott egyed fitneszét csökkenti, de másik egyed(ek)ét növeli. Lehet-e önző egyedek között? Altruizmus rokonok között A legtöbb másolat az adott génről vagy az egyed

Részletesebben

TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember?

TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember? TÉMAKÖR. Az ember a természet része TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember? CÉL. Tovább ismertetni a tanulókat az emberi test felépítésével, a csontvázzal, mint az emberi test támasza,

Részletesebben

VERSENYZŐ ADATLAP. Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe:

VERSENYZŐ ADATLAP. Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe: VERSENYZŐ ADATLAP Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe: Vizeink védelme I. forduló 1, Mely vízimadarakat ábrázolják a következő

Részletesebben

1 Elnevezésük 2 Elterjedésük 3 Megjelenésük 4 Életmódjuk 5 Szaporodásuk 6 Fajaik 7 A vérszívó szúnyogok elleni védekezési módok 8 Jegyzetek 9 Források

1 Elnevezésük 2 Elterjedésük 3 Megjelenésük 4 Életmódjuk 5 Szaporodásuk 6 Fajaik 7 A vérszívó szúnyogok elleni védekezési módok 8 Jegyzetek 9 Források Szúnyogfélék A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából (Szúnyog szócikkből átirányítva) Ugrás: navigáció, keresés Szúnyogfélék Anopheles cf. gambiae Ország: Törzs: Osztály: Öregrend: Rend: Alrend: Alrendág:

Részletesebben

GERINCTELENEK. ZoS 101 Egysejtű mikroszkópikus állat modellje. ZoS 106 Édesvízi polip

GERINCTELENEK. ZoS 101 Egysejtű mikroszkópikus állat modellje. ZoS 106 Édesvízi polip GERINCTELENEK ZoS 101 Egysejtű mikroszkópikus állat modellje Amoeba proteus, kb. 1000-szeresre nagyított hosszirányban. Prof. Dr. M. Lindauer és Christian Groβ után. A kis álláb kinyitható, így bemutatható

Részletesebben

A KUTYA (BŐR ÉS SZŐRZET) KÉSZÍTETTE: BERTA BOGLÁRKA 6.A

A KUTYA (BŐR ÉS SZŐRZET) KÉSZÍTETTE: BERTA BOGLÁRKA 6.A A KUTYA (BŐR ÉS SZŐRZET) KÉSZÍTETTE: BERTA BOGLÁRKA 6.A BŐR A tapintás fontos a kutya számára, mivel az érintések érzelmi és társas kapcsolatokat közvetítenek. Érintéssel a kutya megnyugtatható: pulzusa

Részletesebben

A Közép-Európában előforduló egyes bőrtípusok jellemző tulajdonságai. Jellegzetességek I. bőrtípus II. bőrtípus III. bőrtípus IV.

A Közép-Európában előforduló egyes bőrtípusok jellemző tulajdonságai. Jellegzetességek I. bőrtípus II. bőrtípus III. bőrtípus IV. Védekezzünk a napsugárzás káros hatásaival szemben Napsugárzásra egészségünk megőrzése érdekében is szükségünk van. A napsugarak egy része azonban káros. Ennek a káros sugárzásának valamennyien ki vagyunk

Részletesebben

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) PEKINGESE (Pekingi palotakutya)

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) PEKINGESE (Pekingi palotakutya) FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) FCI-Standard N 207/ 2009.06.05./ GB PEKINGESE (Pekingi palotakutya) 2 SZÁRMAZÁS: Kína. VÉDNÖK:

Részletesebben

11/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan III.

11/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan III. 11/b tétel GERINCES RENDSZERTAN III. HÜLLŐK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: HÜLLŐK (REPTILIA) REND: TEKNŐSÖK» CSALÁD: MOCSÁRITEKNŐS-FÉLÉK Ujjaik között az

Részletesebben

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe : Felkészítő tanár neve:...

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe : Felkészítő tanár neve:... Fekete István Általános Iskola 13 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-9-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu V. TOLLFORGATÓ 1. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY

Részletesebben

Piotr Socha. Méhek. A szöveget gondozta: Wojciech Grajkowski

Piotr Socha. Méhek. A szöveget gondozta: Wojciech Grajkowski Piotr Socha Méhek A szöveget gondozta: Wojciech Grajkowski I. tábla MÉHEK ÉS DINOSZAURUSZOK 100millió év! Nagyjából ennyi ideje jelentek meg a méhek, vagyis akkoriban, amikor a Földet a dinoszauruszok

Részletesebben

SZKB_102_03. Tóban és tóparton

SZKB_102_03. Tóban és tóparton SZKB_102_03 Tóban és tóparton DIAK_2evfolyam.indd 23 2007.07.30. 10:37:27 DIAK_2evfolyam.indd 24 2007.07.30. 10:37:28 DIÁKMELLÉKLET TÓBAN ÉS TÓPARTON 2. ÉVFOLYAM 25 D1 Tóban és tóparton élő állatok A A

Részletesebben

` r.~. r, :.~.. cos ~ ~ toc. r..iu

` r.~. r, :.~.. cos ~ ~ toc. r..iu Magyar Zoltán országgyűlési képviselő Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének ` r.~. r, :.~.. cos ~ ~ toc. r..iu Irományszám : S g7 G Érkezett 2015 AUG 0.6. Írásbeli kérdés Helyben Tisztelt Elnök

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ETOLÓGIA. Alkalmazkodás ellenséges környezethez avagy élet a fagyban. Pongrácz Péter

EMELT SZINTŰ ETOLÓGIA. Alkalmazkodás ellenséges környezethez avagy élet a fagyban. Pongrácz Péter EMELT SZINTŰ ETOLÓGIA Alkalmazkodás ellenséges környezethez avagy élet a fagyban Pongrácz Péter Ellenséges környezet (relatív fogalom) Minden környezet minden időpontban tartalmaz potenciálisan ártalmas

Részletesebben

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola 1047 Budapest, Langlet Valdemár utca 3-5. www.brody-bp.sulinet.hu e-mail: titkar@big.sulinet.hu Telefon: (1) 369 4917 OM: 034866 10. évfolyam Osztályozóvizsga

Részletesebben

Altruizmus. Altruizmus: a viselkedés az adott egyed fitneszét csökkenti, de másik egyed(ek)ét növeli. Lehet-e önző egyedek között?

Altruizmus. Altruizmus: a viselkedés az adott egyed fitneszét csökkenti, de másik egyed(ek)ét növeli. Lehet-e önző egyedek között? Altruizmus Altruizmus: a viselkedés az adott egyed fitneszét csökkenti, de másik egyed(ek)ét növeli. Lehet-e önző egyedek között? Altruizmus rokonok között A legtöbb másolat az adott génről vagy az egyed

Részletesebben

Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny döntő május évfolyam I. forduló

Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny döntő május évfolyam I. forduló Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Környezetismeret-környezetvédelem

Részletesebben

I. Vázrendszerünk számokban (10 pont)

I. Vázrendszerünk számokban (10 pont) I. Vázrendszerünk számokban (10 pont) Ebben a feladatban mennyiségi vizsgálatot kell végezni, azaz összehasonlítani minden feladatban az a és b mennyiségeket. 1) a) Ujjpercek száma a két kezünkön b) Ujjpercek

Részletesebben

Derek Harvey ÉS MÁS MÉLYTENGERI ÉLŐLÉNYEK

Derek Harvey ÉS MÁS MÉLYTENGERI ÉLŐLÉNYEK Derek Harvey ÉS MÁS MÉLYTENGERI ÉLŐLÉNYEK TARTALOM LENYŰGÖZŐ ANATÓMIA 8 Fedezd fel, hogyan alkalmazkodnak az óceán lakói tökéletes módon környezetükhöz uszonyaikkal, agyaraikkal, fogaikkal, tapogatóikkal,

Részletesebben

FCI-Standard Nr 243 / 09. 06. 1999

FCI-Standard Nr 243 / 09. 06. 1999 FCI-Standard Nr 243 / 09. 06. 1999 Az alábbi idézet Nagy Tamás: AZ ALASZKAI MALAMUT címû könyvébõl való. Az idézet a szerzõ külön engedélyével lett megjelenítve. Az itt látható szöveg szerzõi jogvédelem

Részletesebben

OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: 2. A versenyző neve:

OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: 2. A versenyző neve: Tanítók Fekete István Egyesülete OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: 2019. január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: III. 2. A versenyző neve: Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Az iskola kódja:

Részletesebben

Bor Pál Fizikaverseny tanév 8. évfolyam I. forduló Név: Név:... Iskola... Tanárod neve:...

Bor Pál Fizikaverseny tanév 8. évfolyam I. forduló Név: Név:... Iskola... Tanárod neve:... Név:... Iskola... Tanárod neve:... A megoldott feladatlapot 2019. január 8-ig küldd el a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola (6722 Szeged, Szentháromság u. 2.) címére. A borítékra írd rá: Bor Pál

Részletesebben

TARTALOM. Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA

TARTALOM. Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA A biológia tudománya, az élőlények rendszerezése 11 Vizsgálati módszerek, vizsgálati eszközök 12 Az élet jellemzői, az élő rendszerek 13 Szerveződési szintek 14 EGYED ALATTI

Részletesebben

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 4. osztályos feladatsor II.

Részletesebben

MIKROORGANIZMUSOK ÉS GOMBÁK AZ ÉLET ALAPJAI

MIKROORGANIZMUSOK ÉS GOMBÁK AZ ÉLET ALAPJAI A fordítás alapja: Explanatorium of Nature First published in Great Britain, London, 2017 Copyright Dorling Kindersley Limited, 2017 A Penguin Random House Company Fordította: Merkl Ottó, 2019 Szerkesztette:

Részletesebben

Standard. 3. fajtacsoport, Standard Nr. 139.

Standard. 3. fajtacsoport, Standard Nr. 139. 3. fajtacsoport, Nr. 139. Általános megjelenés: Az ír terrier aktív, élénk megjelenésű, hajlékony, szálkás szőrű, jó tömegű kutya, anélkül, hogy ügyetlenség jellemezné, mivel a gyorsaság, a kitartás és

Részletesebben