vbar (Vemsoft banki BAR rendszer)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "vbar (Vemsoft banki BAR rendszer)"

Átírás

1 vbar (Vemsoft banki BAR rendszer) BAR bemutatása július 1-jétől kezdte meg működését a Központi Adós- és Hitelinformációs Rendszer, azóta is használt rövidített nevén a BAR, amely kezdetben kizárólag a vállalkozások adatait tartalmazhatta. A későbbiekben ugyancsak törvényi felhatalmazás alapján a rendszer kiegészült a magánszemély adósok adataival. A rendszer teljesen zárt, és valamennyi hozzá kapcsolódó bank részére egyforma feltételekkel működik. Legfontosabb eleme a BISZ Rt. székhelyén elhelyezett központi rendszer, amelyhez az adatgazdáknál, mint adatbevivőknél, illetve a felhasználóknál a elhelyezett interface teremti meg az összeköttetés lehetőségét. Az interface-t a BISz Rt. telepíti, és a használatát is betanítja. Az adatok bevitele, valamint az adatok lekérdezése szigorú szabályok szerint lehetséges, kizárólag a teljesen zárt ügyfélkör számára. Ez az ügyfélkör a rendszerhez csatlakozottakra terjed ki. BAR részei A BAR rendszer két nagy részre tagolódik, a vállalkozói nyilvántartásra és a lakossági nyilvántartásra. Utóbbi kialakítását és működtetését a Hpt évi módosítása tette lehetővé, addig ugyanis maga a törvény tiltotta a természetes személyek adatainak nyilvántartását. A BAR mindkét alrendszere ügyfélorientált szervezésű adatbank. Működtetésének fő célja, hogy lehetővé tegye a felhasználók számára a felhasználók ügyfeleire vonatkozó lekérdezést. Ehhez a BAR tartalmazza a felhasználók ügyfelekkel kötött, a Hpt. rendelkezéseinek megfelelő hitel- és hiteljellegű szerződésének adatait. A törvény rendelkezései alapján alapvető eltérés van a két alrendszer között abban a vonatkozásban, hogy a szerződések mely köréből tart nyilván adatokat. Ebből a szempontból vizsgálva a vállalkozói alrendszer teljes körű, tehát az összes hitel- és hiteljellegű szerződés adatai bekerülnek a rendszerbe. A lakossági alrendszer viszont negatív listás, vagyis nem tartalmazza az összes ilyen típusba tartozó szerződést, hanem csak azokat, amelyek teljesítése során mulaszt az ügyfél. Az ügyfélre vonatkozó lekérdezés eredményeként a lekérdező felhasználó megkapja az ügyfél összes, a felhasználói kör bármely tagjával kötött, a lekérdezéskor a BAR-ban nyilvántartott adatát, az adatgazdát azonosító adattételek nélkül. vbar bemutatása A vbar legfontosabb feladata, hogy olyan felületet biztosítson a bank számára, amely segítségével megteremthető a különböző banki rendszerek ill. üzleti területek és a központi BAR rendszer gyors és zökkenőmentes kapcsolata. A rendszer két, egymástól függetlenül működő modulból áll:

2 vbar karbantartó modul (vbar KM) vbar lekérdező modul (vbar LM) vbar KM A modul fő feladata, hogy összegyűjtse és kezelje a banki számlavezető ill. nyilvántartó rendszerekből származó adatokat. Funkciói: A bank vállalati és lakossági rendszerei által szolgáltatott adatok napi gyakoriságú átvétele, egységes szerkezetű kezelése, valamint a BAR - nak megfelelő adatformátum előállítása. A tranzakciós állomány kialakítása és elküldése a BAR felé, valamint a BAR felöl érkező válaszok kezelése A BAR nak megfelelő tükör állomány létrehozása A BAR tükör állományából a szükséges lekérdezésekre adott válasz biztosítása. vbar LM A modul feladata a központi BAR adataihoz való gyors és hatékony hozzáférés biztosítása. Ezek a hozzáférések online ill. offline üzemmódban valósíthatóak meg. A megkívánt, üzemszerű üzemmód az online, de annak hibája esetén bármikor át lehet térni az offline üzemmódra. Funkciói: A lekérdezésekhez szükséges adatok bekérése ill. összegyűjtése A lekérdezések ill. a válaszok megjelenítése, naplózása vbar logikai felépítése Technikai feltételek A rendszer használatához belső, Intranet alapú hálózat szükséges.

3 Kliens Felhasználói felület: Bármilyen, széles körben elfogadott Web böngésző (Internet Explorer, Netscape, Opera az Internet Explorer javasolt). Külön telepítést nem igényel. Egyéb, nem felhasználói felület, pl. middleware, egyéb interfészek. vbar Az alkalmazás ill. a hozzá kapcsolódó adatbázis. Számlavezető, hitelnyilvántartó rendszerek A karbantartáshoz szükséges állományi adatokat szolgáltató banki számlavezető, hitelnyilvántartó rendszerek, ill. egyéb, lakossági mulasztás adatokat tartalmazó rendszerek (behajtás). Bármennyi lehet belőlük.

4 Bar IR, BarQ A Bisz Rt. által a bank rendelkezésére bocsátott szoftver, amely a bank és a Bar Központi Rendszere (Bar KR) közötti kapcsolatot látja el. A hardver a bank által PC, Windows operációs rendszerrel.. A bank szempontjából végpontnak tekinthető. A kapcsolódása a Bar KR-hez történhet bérelt vonalon, kapcsolt vonalon (analóg vagy ISDN), illetve X.25-ön. Az IR feladata a nagy tömegű tranzakciók kezelése (karbantartási tranzakciók ill. offline, vagy kötegelt lekérdezések). A rendszer elsősorban a karbantartási feladatok végrehajtásához használja. Bármennyi lehet belőle, de jellemzően egy. A BarQ feladata az egyedi lekérdezések gyors végrehajtása. Önálló felhasználói felülettel is rendelkezik, de a vbar rendszer az interfész tulajdonságát használja ki. Szükség esetén több is lehet belőle. Bar KR A Bisz Rt. központi rendszere. vbar helye és szerepe a banküzemben A BAR használatával kapcsolatos banki igények két, egymástól jól elkülöníthető csoportra oszthatók. Karbantartás Az egyik a BAR felé nyújtandó karbantartási igény, amelyre törvény kötelezi a bankot. Ez elsősorban üzemeltetési feladat, hasonlóan az egyéb, belső rendszerek hasonló jellegű tevékenységéhez (napi listák, feladások, stb.). Ezt a feladatot látja el a Karbantartó modul (vbar KM). A folyamat a küldő rendszertől érkező állomány fogadásától kezdődően a válasz visszatöltéséig felhasználói (operátori) beavatkozást nem igényel. Lekérdezés A másik elsősorban a Kockázatkezelés igénye. A különböző (vállalati ill. lakossági) hitelek elbírálásakor szükség van arra, hogy az ügyfél adatait gyorsan, hatékonyan és nem utolsósorban visszakereshetően le lehessen kérdezni a központi BAR rendszerből. Ezt a célt szolgálja a Lekérdező modul (vbar LM). Mivel a fent vázolt igények akár függetlenek is lehetnek egymástól, a rendszer úgy lett kialakítva, hogy a modulokat is lehessen egymástól függetlenül is használni. vbar előnye A teljes banki BAR kapcsolat központi menedzselhetősége A kliens szoftvereket (böngésző) nem kell telepíteni Minden egyes karbantartó tranzakció visszakereshető A belső rendszerektől kapott interfészek állományi adatokat tartalmaznak, tehát könnyen előállíthatóak Minden lekérdezés és az arra adott válasz minden adata tárolásra kerül

5 Nincs korláta annak, hogy hányan és honnan használják a BarQ lekérdezést. (csak azon a gépen van felhasználói felület, ahova a BarQ telepítve van, vagyis egyszerre csak egy ember tudja ezt használni) Szükség esetén több BarQ-hoz is lehet kapcsolódni egyszerre. Költséghatékony működés Várhatóan már létező licenszek (pl. Oracle) Platform Alkalmazás Windows2000 v. Solaris Java Adatbázis Oracle8, vagy újabb

Lakossági Hitelkezelési Rendszer (LHR) ismertető

Lakossági Hitelkezelési Rendszer (LHR) ismertető Lakossági Hitelkezelési Rendszer (LHR) ismertető 2006 VemSoft. All rights reserved. Budapest, 2006. november 14. Tartalomjegyzék 1. LHR alapvető feladata... 3 2. Az LHR rendszer az alapvető feladatain

Részletesebben

Személyügyi nyilvántartás szoftver

Személyügyi nyilvántartás szoftver Személyügyi nyilvántartás szoftver A nexonhr személyügyi nyilvántartás szoftver a személyügyi, továbbképzési és munkaköri adatok kezelését teszi lehetővé. A szoftver támogatja a HR adminisztrációs feladatokat,

Részletesebben

Hitel Előtét Rendszer Loan Front End (LFE) ismertető

Hitel Előtét Rendszer Loan Front End (LFE) ismertető Hitel Előtét Rendszer Loan Front End (LFE) ismertető 2006 VemSoft. All rights reserved. Budapest, 2010. február 22. Tartalomjegyzék 1. LFE alapvető feladata... 3 2. Az LFE rendszer az alapvető feladatain

Részletesebben

Energo-TDCS - Tachograph & Driver Card Software felépítése

Energo-TDCS - Tachograph & Driver Card Software felépítése Digitális és analóg tachográf kiértékelő program bemutatása Előadó: Sülye Károly 22.04.2009 Digitálny tachograf, TAMEX s.r.o. Tachograph Driver Card Software & System 1 - memóriája 365 nap - az adatok

Részletesebben

META. a földügyi folyamatok tükrében. Zalaba Piroska főtanácsos Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térinformatikai Főosztály

META. a földügyi folyamatok tükrében. Zalaba Piroska főtanácsos Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térinformatikai Főosztály META a földügyi folyamatok tükrében Zalaba Piroska főtanácsos Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térinformatikai Főosztály A földüggyel szembeni alapvető elvárások Államhatalmi

Részletesebben

Mobil Üzleti Intelligencia

Mobil Üzleti Intelligencia Mobil Üzleti Intelligencia Forradalom az üzleti intelligenciában Kiss Péter BiXPERT Kft. A Mobil Internet nagyságrendekkel nagyobb hatással lesz a felhasználókra mint a Desktop Internet Mindig Információ

Részletesebben

Ú J B E L É PŐK RÉSZÉRE NYÚJTOTT

Ú J B E L É PŐK RÉSZÉRE NYÚJTOTT Informatikai Igazgatóság: Ú J B E L É PŐK RÉSZÉRE NYÚJTOTT I N F O R M A T I K A S Z O L G Á L T A T Á S O K Az Igazgatóság felelős az informatikai szolgáltatások biztosításáért, kiemelten a központi gazdálkodási

Részletesebben

E mail titkosítás az üzleti életben ma már követelmény! Ön szerint ki tudja elolvasni bizalmas email leveleinket?

E mail titkosítás az üzleti életben ma már követelmény! Ön szerint ki tudja elolvasni bizalmas email leveleinket? E mail titkosítás az üzleti életben ma már követelmény! Ön szerint ki tudja elolvasni bizalmas email leveleinket? Egy email szövegében elhelyezet információ annyira biztonságos, mintha ugyanazt az információt

Részletesebben

INTERNET SZOLGÁLTATÁS Műszaki Feltételek. Érvényes 2015. 09. 01- től visszavonásig ÁSZF 4. sz. melléklet. Opennetworks Kft. ÁSZF 2015. szeptember 1.

INTERNET SZOLGÁLTATÁS Műszaki Feltételek. Érvényes 2015. 09. 01- től visszavonásig ÁSZF 4. sz. melléklet. Opennetworks Kft. ÁSZF 2015. szeptember 1. INTERNET SZOLGÁLTATÁS Műszaki Feltételek Érvényes 2015. 09. 01- től visszavonásig ÁSZF 4. sz. melléklet oldal 1 A SZOLGÁLTATÁS MEGHATÁROZÁSA Internethozzáférés- szolgáltatás: olyan elektronikus hírközlési

Részletesebben

2. Számlainformációk (a kiválasztott számlához kapcsolódó lekérdezések)

2. Számlainformációk (a kiválasztott számlához kapcsolódó lekérdezések) A DigiBank alkalmazás funkciói lehetõvé teszik a banki ügyfelek számára, hogy a számláikról, illetve egyéb banki tevékenységükrõl, az interneten keresztül a világháló bármely pontján aktuális információkat

Részletesebben

Behajtást Támogató Rendszer. Ismertető

Behajtást Támogató Rendszer. Ismertető Behajtást Támogató Rendszer Ismertető Budapest, 2005. június 30. 2 Tartalom 1.)Rendszeres adatbetöltés...4 2.)Ügyfelek ügyletek ügyintézőkhöz rendelése...5 3.)Ügyintézői feladatlisták...5 4.)Kontaktusok

Részletesebben

Gyakorlati vizsgatevékenység A

Gyakorlati vizsgatevékenység A Gyakorlati vizsgatevékenység A Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 481 04 0000 00 00 Web-programozó Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1189-06 Web-alkalmazás fejlesztés

Részletesebben

INFORMATIKA EGYRE NAGYOBB SZEREPE A KÖNYVELÉSBEN

INFORMATIKA EGYRE NAGYOBB SZEREPE A KÖNYVELÉSBEN N 1. Informatikai eszközök az irodában PC, Notebook, Szerver A számítógép típusonként az informatikai feladatoknak megfelelően. Nyomtatók, faxok, scannerek, fénymásolók Írásos dokumentum előállító eszközök.

Részletesebben

Gyakorlati vizsgatevékenység B

Gyakorlati vizsgatevékenység B Gyakorlati vizsgatevékenység Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 481 04 0000 00 00 Web-programozó Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1189-06 Web-alkalmazás fejlesztés

Részletesebben

HRdoc+ Rendszerismertető. Számítástechnikai és Szolgáltató Kft. Tel.: +36 23 311 799 info@divicon.hu www.divicon.hu H-2051 Biatorbágy, Viola u. 38.

HRdoc+ Rendszerismertető. Számítástechnikai és Szolgáltató Kft. Tel.: +36 23 311 799 info@divicon.hu www.divicon.hu H-2051 Biatorbágy, Viola u. 38. HRdoc+ Rendszerismertető Számítástechnikai és Szolgáltató Kft. Tel.: +36 23 311 799 info@divicon.hu www.divicon.hu H-2051 Biatorbágy, Viola u. 38. Tartalomjegyzék 1. A rendszer célja 2 2. A rendszer fő

Részletesebben

Városi tömegközlekedés és utastájékoztatás szoftver támogatása

Városi tömegközlekedés és utastájékoztatás szoftver támogatása Városi tömegközlekedés és utastájékoztatás szoftver támogatása 1. Általános célkitűzések: A kisvárosi helyi tömegközlekedés igényeit maximálisan kielégítő hardver és szoftver környezet létrehozása. A struktúra

Részletesebben

CCS Hungary, 2000 szeptember. Handling rendszer technikai specifikáció

CCS Hungary, 2000 szeptember. Handling rendszer technikai specifikáció CCS Hungary, 2000 szeptember Handling rendszer technikai specifikáció Hálózati architektúra SITA Hálózat/ Vám/ Internet/... CodecServer üzenet központ DB LA N Laptop computer RAS elérés Adatbázis szerver

Részletesebben

Kalumet Számlázó. Termék leírás

Kalumet Számlázó. Termék leírás Kalumet Számlázó Termék leírás Rendszerünk potenciális felhasználói Olyan vállalkozások, akiknél fontos cél, szempont, ügyfeleik kiemelt szintű kiszolgálása. Akik szeretnék, hogy a tevékenységeik, ügyfél

Részletesebben

Leolvasói rendszer kialakításának koncepciója ipari mobil eszközökkel (ipari PDA-val)

Leolvasói rendszer kialakításának koncepciója ipari mobil eszközökkel (ipari PDA-val) Leolvasói rendszer kialakításának koncepciója ipari mobil eszközökkel (ipari PDA-val) A leolvasási feladat AS Szerver DB Számlázási, ügyfélszolgálati adatbázis Adatgyűjtő szerver Mobil adatgyűjtő AS szerver

Részletesebben

NETinv. Új generációs informatikai és kommunikációs megoldások

NETinv. Új generációs informatikai és kommunikációs megoldások Új generációs informatikai és kommunikációs megoldások NETinv távközlési hálózatok informatikai hálózatok kutatás és fejlesztés gazdaságos üzemeltetés NETinv 1.4.2 Távközlési szolgáltatók és nagyvállatok

Részletesebben

Mérőkamarás légifelvételek Internetes katalógusa. MH Térképészeti Hivatal HM Térképészeti KHT

Mérőkamarás légifelvételek Internetes katalógusa. MH Térképészeti Hivatal HM Térképészeti KHT Mérőkamarás légifelvételek Internetes katalógusa MH Térképészeti Hivatal HM Térképészeti KHT A pályázat célja Technológia kidolgozása: légifelvételek nyilvántartására; nézőképek előállítására; a nyilvántartott

Részletesebben

Szombathely Város Vezetõi Döntéstámogató Rendszere VDIR-STAT. keringer@szombathely.hu

Szombathely Város Vezetõi Döntéstámogató Rendszere VDIR-STAT. keringer@szombathely.hu Szombathely Város Vezetõi Döntéstámogató Rendszere VDIR-STAT Miért? Az információ áramlás rendezetlen! Végrehajtási kontroll körülményes vagy hiányos! KSH adatbázis naprakészsége? Városról naprakész adatok

Részletesebben

Felsőoktatási tematika Államháztartási szakterület

Felsőoktatási tematika Államháztartási szakterület Felsőktatási tematika Államháztartási szakterület Oktatási nap Időtartam 1. alkalm 4 Frrás SQL felépítése, mduljai A pénzügy-számvitel alrendszer szerepe, mduljai és elhelyezkedése a Frrásban. - A pénzügy,

Részletesebben

ENTERPRISE PORTAL. Egy modern portál esetén

ENTERPRISE PORTAL. Egy modern portál esetén ENTERPRISE PORTAL ENTERPRISE PORTAL OpenSource eszközök alkalmazásával robosztus, költséghatékony web portálok kialakítására van lehetőség. Igény esetén piacvezető, licenc díjas termékek is alkalmazhatók.

Részletesebben

Bankkártya elfogadás a kereskedelmi POS terminálokon

Bankkártya elfogadás a kereskedelmi POS terminálokon Bankkártya elfogadás a kereskedelmi POS terminálokon Költségcsökkentés egy integrált megoldással 2004. február 18. Analóg-Digitál Kft. 1 Banki POS terminál elemei Kliens gép processzor, memória, kijelző,

Részletesebben

A DALNET24 projekt aktualitásai

A DALNET24 projekt aktualitásai GISopen 2015. Székesfehérvár 2015. március 27. Doroszlai Tamás FÖMI-FFÜO ov Földmérési és Távérzékelési Intézet Digitális földhivatal Földhivatali elektronikus dokumentum kezelés Az elektronikus dokumentum

Részletesebben

1. Szolgáltatásaink. Adatok feltöltése és elemzése. Digitális feltöltés. Analóg korong feltöltés

1. Szolgáltatásaink. Adatok feltöltése és elemzése. Digitális feltöltés. Analóg korong feltöltés v 1.1 1. Szolgáltatásaink Adatok feltöltése és elemzése A Tacho-X rendszer képes a digitális, valamint analóg tachográfból korongokból származó adatokat beolvasni, és elemezni azokat. Az beolvasott adatokat,

Részletesebben

Binarit.KPKNY. Áttekintés. BINARIT Informatikai Kft. 1139 Budapest, Váci út 95.

Binarit.KPKNY. Áttekintés. BINARIT Informatikai Kft. 1139 Budapest, Váci út 95. Binarit.KPKNY Áttekintés BINARIT Infrmatikai Kft. 1139 Budapest, Váci út 95. Tartalmjegyzék 1 Összefglaló...3 2 Üzleti funkciók...4 2.1 Saját nyilatkzat karbantartás... 4 2.2 Készpénz nyilatkzat riprt...

Részletesebben

Előfizetői Szerződés ADSL szolgáltatás igénybevételére

Előfizetői Szerződés ADSL szolgáltatás igénybevételére i Szerződés ADSL szolgáltatás igénybevételére 1. A szerződés tárgya, szerződő felek 1.1. A SaSfLy.NeT Fülöp Csaba E.V.. (1221 Budapest, Mária T. u. 25., adószám: 63433089-2-43 továbbiakban ) a jelen szerződés

Részletesebben

IPv6 Elmélet és gyakorlat

IPv6 Elmélet és gyakorlat IPv6 Elmélet és gyakorlat Kunszt Árpád Andrews IT Engineering Kft. Tematika Bevezetés Emlékeztető Egy elképzelt projekt Mikrotik konfiguráció IPv6 IPv4 kapcsolatok, lehetőségek

Részletesebben

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK Projekt általános bemutatása Berencsi Miklós KKK Tartalom Előzmények Projekt adatai Projekt tartalma Megvalósítás - ütemezés ELŐZMÉNYEK Kerékpározás Növekvő népszerűség Hivatásforgalmi/közlekedési és turisztikai/szabadidős

Részletesebben

SABLONOZÓ KERETRENDSZER

SABLONOZÓ KERETRENDSZER SABRE SABLONOZÓ KERETRENDSZER 2014 1 FELHASZNÁLÓK Számtalan olyan vállalat és állami szervezet létezik, akik ügyfeleikkel sablonlevelek segítségével kommunikálnak, vagy sablonlevelekben értesítik partnereiket

Részletesebben

Készítette: Enisz Krisztián, Lugossy Balázs, Speiser Ferenc, Ughy Gergely 2010.11.29. 1

Készítette: Enisz Krisztián, Lugossy Balázs, Speiser Ferenc, Ughy Gergely 2010.11.29. 1 Készítette: Enisz Krisztián, Lugossy Balázs, Speiser Ferenc, Ughy Gergely 2010.11.29. 1 /17 Tartalomjegyzék A térinformatikáról általánosságban Célok Felhasznált eszközök Fejlesztés lépései Adatbázis Grafikus

Részletesebben

KIRA. KIRA rendszer. Telepítési útmutató v1

KIRA. KIRA rendszer. Telepítési útmutató v1 KIRA rendszer Telepítési útmutató v1 1. Bevezetés A dokumentáció, illetve a dokumentáció mellékleteként megtalálható állományok segítségével készíthető fel a kliens oldali számítógép a KIRA rendszer működtetésére.

Részletesebben

SDL Trados szervermegoldások. Szekeres Csaba SDL Trados partner szekeres.csaba@m-prospect.hu M-Prospect Kft.

SDL Trados szervermegoldások. Szekeres Csaba SDL Trados partner szekeres.csaba@m-prospect.hu M-Prospect Kft. SDL Trados szervermegoldások Szekeres Csaba SDL Trados partner szekeres.csaba@m-prospect.hu M-Prospect Kft. Fókuszban A fájlalapú fordítási memória korlátai SDL TM Server 2009 A fájlalapú terminológiai

Részletesebben

Átfogó megoldás a számlafolyamatok felgyorsításához ELO DocXtractor. Laczkó Kristóf ELO Digital Office Kft. Bálint András Prognax Kft.

Átfogó megoldás a számlafolyamatok felgyorsításához ELO DocXtractor. Laczkó Kristóf ELO Digital Office Kft. Bálint András Prognax Kft. Átfogó megoldás a számlafolyamatok felgyorsításához ELO DocXtractor Laczkó Kristóf ELO Digital Office Kft. Bálint András Prognax Kft. Áttekintés Struktúrált és egyéb Információk bármely forrásból dokumentumok

Részletesebben

Történet John Little (1970) (Management Science cikk)

Történet John Little (1970) (Management Science cikk) Információ menedzsment Szendrői Etelka Rendszer- és Szoftvertechnológia Tanszék szendroi@witch.pmmf.hu Vezetői információs rendszerek Döntéstámogató rendszerek (Decision Support Systems) Döntések információn

Részletesebben

[ISMERTETŐ] www.tanulmanyi.info Központi tanulmányi információs rendszer

[ISMERTETŐ] www.tanulmanyi.info Központi tanulmányi információs rendszer 2008 www.tanulmanyi.info Központi tanulmányi információs rendszer [ISMERTETŐ] A www.tanulmanyi.info Központi tanulmányi információs rendszer ingyenes Internetes szolgáltatás rövid ismertetője a Magyar

Részletesebben

Kiskunmajsa és környéke turisztikai térinformatikai alkalmazás

Kiskunmajsa és környéke turisztikai térinformatikai alkalmazás Kiskunmajsa és környéke turisztikai térinformatikai alkalmazás Tartalomjegyzék 1. A RENDSZER RÖVID LEÍRÁSA...3 1.1. Elvárt funkciók:...3 1.2. Specifikáció...3 1.3. Funkciók ismertetése...3 2. RÉSZLETES

Részletesebben

Elôfizetôi Szerzôdés ADSL szolgáltatás igénybevételére

Elôfizetôi Szerzôdés ADSL szolgáltatás igénybevételére i Szerzôdés ADSL szolgáltatás igénybevételére 1. oldal, összesen: 6 1 A szerzôdés tárgya, szerzôdô felek 1.1 Az (1161 Budapest, Rózsa u. 34/a., adószám: 13172590-2-42, telefon: 06-1-405-6000, e-mail: info@next-it.hu,

Részletesebben

Microsoft SQL Server telepítése

Microsoft SQL Server telepítése Microsoft SQL Server telepítése Az SQL Server a Microsoft adatbázis kiszolgáló megoldása Windows operációs rendszerekre. Az SQL Server 1.0 verziója 1989-ben jelent meg, amelyet tizenegy további verzió

Részletesebben

Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren

Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren Az ERA felületen a digitális aláírásokat a Ponte webes digitális aláíró program (Ponte WDAP) segítségével lehet létrehozni, amely egy ActiveX alapú,

Részletesebben

Felhasználói Leírás v.2.00

Felhasználói Leírás v.2.00 Euro-eBank Ügyfélprogram (ÜP) Felhasználói Leírás v.2.00 Bakonyvidéke Takarékszövetkezet 1. Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Program indítása:... 3 A program üzemmódjai:... 4 Számlaegyenleg lekérdezése:...

Részletesebben

Energia hatékonyság. integrált épületautomatika alkalmazásával 01 I 2009

Energia hatékonyság. integrált épületautomatika alkalmazásával 01 I 2009 Energia hatékonyság Ronny Scherf Termékmenedzser CentraLine c/o Honeywell GmbH 01 I 2009 Az épületek rendszertechnikáját figyelembe véve kétféle megközelítés létezik a költségek csökkentésére: egyrészről

Részletesebben

TISZTASZOFTVER PROGRAM www.tisztaszoftver.hu ONLINE IGÉNYLÉSI ÚTMUTATÓ

TISZTASZOFTVER PROGRAM www.tisztaszoftver.hu ONLINE IGÉNYLÉSI ÚTMUTATÓ TISZTASZOFTVER PROGRAM www.tisztaszoftver.hu ONLINE IGÉNYLÉSI ÚTMUTATÓ Kedves Látogató! Jelen tájékoztatóban összefoglaljuk a Tisztaszoftver Program keretén belül az arra jogosultak számára ingyenesen

Részletesebben

telepítési útmutató K&H Bank Zrt.

telepítési útmutató K&H Bank Zrt. K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000 fax: (06 1) 328 9696 Budapest 1851 www.kh.hu bank@kh.hu telepítési útmutató K&H e-bank Budapest, 2015. március 09. K&H e-bank

Részletesebben

Intelligens biztonsági megoldások. Távfelügyelet

Intelligens biztonsági megoldások. Távfelügyelet Intelligens biztonsági megoldások A riasztást fogadó távfelügyeleti központok felelősek a felügyelt helyszínekről érkező információ hatékony feldolgozásáért, és a bejövő eseményekhez tartozó azonnali intézkedésekért.

Részletesebben

ELEKTRONIKUS MUNKABÉRJEGYZÉK MODUL

ELEKTRONIKUS MUNKABÉRJEGYZÉK MODUL ELEKTRONIKUS MUNKABÉRJEGYZÉK MODUL nexonbér elektronikus munkabérjegyzék modul Kiszámolta már valaha, hogy mennyibe kerül egyetlen munkavállaló egyetlen havi munkabérjegyzéke (a nyomtatás, a borítékolás

Részletesebben

ADATBÁZIS-KEZELÉS - BEVEZETŐ - Tarcsi Ádám, ade@inf.elte.hu

ADATBÁZIS-KEZELÉS - BEVEZETŐ - Tarcsi Ádám, ade@inf.elte.hu ADATBÁZIS-KEZELÉS - BEVEZETŐ - Tarcsi Ádám, ade@inf.elte.hu Számonkérés 2 Papíros (90 perces) zh az utolsó gyakorlaton. Segédanyag nem használható Tematika 1. félév 3 Óra Dátum Gyakorlat 1. 2010.09.28.

Részletesebben

Az autorizáció részletes leírása

Az autorizáció részletes leírása Az autorizáció részletes leírása 1. REGISZTRÁCIÓ ÉS FELTÉTELEI 1.1 Regisztráció Az Autorizációs kérés előtt a szervezetnek vagy a magánszemélynek regisztráltatnia kell magát. A regisztrációs lapon megadott

Részletesebben

Felhasználói Kézikönyv

Felhasználói Kézikönyv Felhasználói Kézikönyv 2010 Direct-Line Kft. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...7 2. Felhasználói környezet... 10 2.1. Felhasználói fiók jelentő sége...10 2.2. Jelszóhasználat szabályai...11 2.3. Swap terület

Részletesebben

e M e L S z i n k r o n S z á m í t á s t e c h n i k a i B t. Szolgáló++ Ügyviteli Rendszer

e M e L S z i n k r o n S z á m í t á s t e c h n i k a i B t. Szolgáló++ Ügyviteli Rendszer - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - e M e L S z i n k r o n S z á m í t á s t e c h n i k a i B t. 4013 Debrecen, Pf: 25. 52 / 444-399

Részletesebben

SZOFTVER = a számítógépet működtető és az azon futó programok összessége.

SZOFTVER = a számítógépet működtető és az azon futó programok összessége. SZOFTVEREK SZOFTVER = a számítógépet működtető és az azon futó programok összessége. Programok Programnak nevezzük egy algoritmus valamelyik számítógépes programnyelven való leírását, amely a számítógép

Részletesebben

A Scolvo DIRECT teljeskörű direkt marketing megoldást biztosít vállalata számára minden mobil eszközön alkalmazásként valamint weben és mobil weben.

A Scolvo DIRECT teljeskörű direkt marketing megoldást biztosít vállalata számára minden mobil eszközön alkalmazásként valamint weben és mobil weben. Scolvo DIRECT Scolvo termékeinkkel olyan mobil megoldásokat biztosítsunk ügyfeleink számára, melyek komoly értéket képviselnek a vállalati belső és külső folyamatok, valamint marketing és direkt kommunikáció

Részletesebben

Informatika szóbeli vizsga témakörök

Informatika szóbeli vizsga témakörök KECSKEMÉTI MŰSZAKI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6000 Kecskemét, Szolnoki út 31., Telefon: 76/480-744, Fax: 487-928 KANDÓ KÁLMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLÁJA 6000 Kecskemét, Bethlen

Részletesebben

iseries Client Access Express - Mielőtt elkezdi

iseries Client Access Express - Mielőtt elkezdi iseries Client Access Express - Mielőtt elkezdi iseries Client Access Express - Mielőtt elkezdi ii iseries: Client Access Express - Mielőtt elkezdi Tartalom Rész 1. Client Access Express - Mielőtt elkezdi.................

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés. 1. A.NET 3.5-keretrendszer 1. A korszerű alkalmazások felépítésének kihívásai... 2

Tartalomjegyzék. Bevezetés. 1. A.NET 3.5-keretrendszer 1. A korszerű alkalmazások felépítésének kihívásai... 2 Bevezetés xv Mitől tartozik egy platform a következő generációhoz?... xvi Mennyire jelentős az egyre újabb.net-változatok közötti különbség?... xviii Mit jelentett a Windows Vista megjelenése a Microsoft.NET

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Előszó... 10

Tartalomjegyzék. Előszó... 10 Előszó... 10 1. Bevezetés a Symbian operációs rendszerbe... 11 1.1. Az operációs rendszer múltja...11 1.2. Az okos telefonok képességei...12 1.3. A Symbian felépítése...15 1.4. A könyv tartalma...17 2.

Részletesebben

Kétcsatornás autentikáció

Kétcsatornás autentikáció Kétcsatornás autentikáció Az internet banking rendszerek biztonságának aktuális kérdései Gyimesi István, fejlesztési vezető, Cardinal Kft. Az előző részek tartalmából... E-Banking Summit 2012, Cardinal

Részletesebben

Virtualoso Server szolgáltatás Virtuális szerver használati útmutató

Virtualoso Server szolgáltatás Virtuális szerver használati útmutató Virtualoso Server szolgáltatás Virtuális szerver használati útmutató Virtualoso Server Használati útmutató 1 Virtualoso Server szolgáltatás Virtuális szerver használati útmutató A következô pár oldalon

Részletesebben

A-NET Consulting a komplex informatikai megoldásszállító

A-NET Consulting a komplex informatikai megoldásszállító INFORMATIKAI ÉS ÜZLETI TANÁCSADÁS RENDSZERINTEGRÁCIÓ HÁLÓZATI MEGOLDÁSOK RENDSZERTÁMOGATÁS OUTSOURCING VIRTUALIZÁCIÓ IP TELEFONRENDSZEREK A-NET Consulting a komplex informatikai megoldásszállító A-Net

Részletesebben

ÁSZF 1. melléklet. GST-Max Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1021 Budapest, Völgy utca 32/b. részéről

ÁSZF 1. melléklet. GST-Max Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1021 Budapest, Völgy utca 32/b. részéről ÁSZF 1. melléklet GST-Max Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1021 Budapest, Völgy utca 32/b részéről Click&Flow licenc, éves szoftverkövetés és kapcsolódó szolgáltatások díjai érvényes: 2015.08.01-től 1/7

Részletesebben

időgazdálkodó és munkaszervező rendszerek előadó: Fórián Tibor (c) Ramsys Zrt., 2007.

időgazdálkodó és munkaszervező rendszerek előadó: Fórián Tibor (c) Ramsys Zrt., 2007. időgazdálkodó és munkaszervező rendszerek a Ramsys Zrt 1988-ban a Budapest Bank és magánszemélyek alapították élenjárunk a gépjármű és okmány bűnözés elleni módszertani és informatikai, az időgazdálkodó,

Részletesebben

2F Iskola fejlesztői dokumentáció

2F Iskola fejlesztői dokumentáció 2F Iskola fejlesztői dokumentáció Tartalomjegyzék 2F Iskola fejlesztői dokumentáció...1 1. Vizió...1 2. Követelmények...1 3. Üzleti modell...4 4. Telepítési modell...6 5. Használati esetek...7 6. Felhasználói

Részletesebben

A számítástechnika gyakorlata WIN 2000 I. Szerver, ügyfél Protokoll NT domain, Peer to Peer Internet o WWW oftp opop3, SMTP. Webmail (levelező)

A számítástechnika gyakorlata WIN 2000 I. Szerver, ügyfél Protokoll NT domain, Peer to Peer Internet o WWW oftp opop3, SMTP. Webmail (levelező) A számítástechnika gyakorlata WIN 2000 I. Szerver, ügyfél Protokoll NT domain, Peer to Peer Internet o WWW oftp opop3, SMTP Bejelentkezés Explorer (böngésző) Webmail (levelező) 2003 wi-3 1 wi-3 2 Hálózatok

Részletesebben

DIGITÁLIS TANÚSÍTVÁNY HASZNÁLATA AZ INFORMATIKAI PLATFORMON

DIGITÁLIS TANÚSÍTVÁNY HASZNÁLATA AZ INFORMATIKAI PLATFORMON DIGITÁLIS TANÚSÍTVÁNY HASZNÁLATA AZ INFORMATIKAI PLATFORMON 2013. 08. 12 Készítette: FGSZ Zrt. Informatika és Hírközlés Informatikai Szolgáltatások Folyamatirányítás Az FGSZ Zrt. elkötelezett az informatikai

Részletesebben

Új komponens a Talend Palettán: Starschema SAP Connector. Csillag Péter, Földi Tamás Starschema Kft.

Új komponens a Talend Palettán: Starschema SAP Connector. Csillag Péter, Földi Tamás Starschema Kft. Új komponens a Talend Palettán: Starschema SAP Connector Csillag Péter, Földi Tamás Starschema Kft. Kötelező marketing helye A Starschema Csapat Miért csináltuk? http://agustis-place.blogspot.com/2010/01/4th-eso-msc-computer-assisted-task-unit.html

Részletesebben

SDX Professional 1.0 Telepítési leírás

SDX Professional 1.0 Telepítési leírás SDX Professional 1.0 Telepítési leírás Készült: 2003. július 21. Utolsó módosítás időpontja: 2004. szeptember 22. E-Group Magyarország Rt. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...3 2. Hardver és szoftver követelmények...3

Részletesebben

Pantel International Kft. Általános Szerződési Feltételek bérelt vonali és internet szolgáltatásra

Pantel International Kft. Általános Szerződési Feltételek bérelt vonali és internet szolgáltatásra Pantel International Kft. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10 Általános Szerződési Feltételek bérelt vonali és internet ra 1. sz. melléklet Az ÁSZF készítésének dátuma: 2009. január 23. Az ÁSZF utolsó

Részletesebben

A vezetői jelentésrendszer alapjai. Információs igények, irányítás, informatikai támogatás

A vezetői jelentésrendszer alapjai. Információs igények, irányítás, informatikai támogatás A vezetői jelentésrendszer alapjai Információs igények, irányítás, informatikai támogatás Tartalomjegyzék Döntéstámogató információs rendszer piramisa Integrált rendszer bevezetésének céljai Korszerű információ-szolgáltatási

Részletesebben

Könyvtári címkéző munkahely

Könyvtári címkéző munkahely Könyvtári címkéző munkahely Tartalomjegyzék A RENDSZER HARDVER ELEMEI...3 1 RFID CÍMKÉK... 3 2 RFID ASZTALI OLVASÓ... 3 A RENDSZER SZOFTVER ELEMEI... 4 1 KÖNYV CÍMKÉZŐ MUNKAÁLLOMÁS... 4 2 A PC- S SZOFTVEREK

Részletesebben

Projekt beszámoló. NEWSIT News basedearlywarning System forintradaytrading: Hír alapú Korai Figyelmeztető Rendszer Napon belüli Kereskedéshez

Projekt beszámoló. NEWSIT News basedearlywarning System forintradaytrading: Hír alapú Korai Figyelmeztető Rendszer Napon belüli Kereskedéshez Projekt beszámoló Projekt azonosítója: Projektgazda neve: Projekt címe: DAOP-1.3.1-12-2012-0080 Pénzügyi Innovációs Iroda Kft. NEWSIT News basedearlywarning System forintradaytrading: Hír alapú Korai Figyelmeztető

Részletesebben

KIRA. Közlekedési Információs Rendszer és Adatbázis. Dr. Havas Gergely Forrainé Hernádi Veronika

KIRA. Közlekedési Információs Rendszer és Adatbázis. Dr. Havas Gergely Forrainé Hernádi Veronika KIRA Közlekedési Információs Rendszer és Adatbázis Dr. Havas Gergely Forrainé Hernádi Veronika 2 Intézményrendszer 3 GIS adatkapcsolatok Hogyan működik ez a rendszer? Általában kétoldali megállapodások

Részletesebben

Euro-eBank Ügyfélprogram (ÜP) Felhasználói Leírás v. 3.00

Euro-eBank Ügyfélprogram (ÜP) Felhasználói Leírás v. 3.00 Euro-eBank Ügyfélprogram (ÜP) Felhasználói Leírás v. 3.00 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Program indítása:... 3 3. A program üzemmódjai:... 4 4. Számlaegyenleg lekérdezése:... 4 5. Számlakivonatok

Részletesebben

MOBIL PLATFORMHÁBORÚ. Török Gábor

MOBIL PLATFORMHÁBORÚ. Török Gábor MOBIL PLATFORMHÁBORÚ Török Gábor Szabad Szoftver Konferencia, 2010 Tartalom Bevezetés A mobilpiacról Mobil platformok Fejlesztői szemszögből A nyíltság szintjei Történelmi áttekintés Mérföldkövek: mobil

Részletesebben

PartSoft Informatikai Kft. KÖNNY felhasználói kézikönyv 1 Általános információk... 2 1.1 Számítástechnikai alapok... 2 1.2 Felhasználói ismeretek...

PartSoft Informatikai Kft. KÖNNY felhasználói kézikönyv 1 Általános információk... 2 1.1 Számítástechnikai alapok... 2 1.2 Felhasználói ismeretek... 1 Általános információk... 2 1.1 Számítástechnikai alapok... 2 1.2 Felhasználói ismeretek... 2 2 Ügyfélcsoport... 2 3 Ügyfelek... 3 3.1 Váltás ügyfelek között... 4 4 Bevallások... 4 4.1 Létrehozás... 4

Részletesebben

Szolgáltatás Orientált Architektúra és több felhasználós adatbázis használata OKF keretein belül. Beke Dániel

Szolgáltatás Orientált Architektúra és több felhasználós adatbázis használata OKF keretein belül. Beke Dániel Szolgáltatás Orientált Architektúra és több felhasználós adatbázis használata OKF keretein belül Beke Dániel Alap Architektúrák ESRI építőelemek Gazdag (vastag) Kliens Alkalmazások Web Alkalmazások Szolgáltatások

Részletesebben

Arconsult Kft. (1) 225-8810 info@arconsult.hu www.eugyved.hu

Arconsult Kft. (1) 225-8810 info@arconsult.hu www.eugyved.hu Ön a jogi feladataira koncentrálhat, az informatikai hátteret mi biztosítjuk. Arconsult Kft. (1) 225-8810 info@arconsult.hu www.eugyved.hu Elektronikus cégeljárás Szoftver és hardver megoldások Ügyviteli

Részletesebben

Kistérségi. Információs Rendszer Fejlesztési Irányok. Honfi Vid KE ÁTK egyetemi tanársegéd Balaton-Park 2000. Kht ügyvezető

Kistérségi. Információs Rendszer Fejlesztési Irányok. Honfi Vid KE ÁTK egyetemi tanársegéd Balaton-Park 2000. Kht ügyvezető Kistérségi Információs Rendszer Fejlesztési Irányok Honfi Vid KE ÁTK egyetemi tanársegéd Balaton-Park 2000. Kht ügyvezető Balaton-Park 2000. Kht. A Környezetvédelmi Szolgáltató Közhasznú Társaságot, 8

Részletesebben

a legjobb a legalacsonyabb áron

a legjobb a legalacsonyabb áron E- Szoftverfejlesztő Kft. 3533 Miskolc, Árvíz u. 16., Tel.: 46-530-476, 20-3326-164 www.e-szoftverfejleszto.hu csiz@promaker.hu Tárgy: Elektronikus iratkezelő rendszer - ajánlat Az E-Szoftverfejlesztő

Részletesebben

Éves tájékoztató. a Központi Hitelinformációs Rendszerről. Készítette a BISZ Zrt. 2012. május www.bisz.hu

Éves tájékoztató. a Központi Hitelinformációs Rendszerről. Készítette a BISZ Zrt. 2012. május www.bisz.hu Éves tájékoztató a Központi Hitelinformációs Rendszerről 2011 Készítette a BISZ Zrt. 2012. május www.bisz.hu Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 4 1.1. KHR Mit takar az elnevezés?... 4 1.2. Ki kerül kapcsolatba

Részletesebben

Innovatív informatikai megoldás a logisztikai szektor nemzetközi együttműködésének javítására Bay Zoltán Nonprofit Kft. Logisztika Rendszerek

Innovatív informatikai megoldás a logisztikai szektor nemzetközi együttműködésének javítására Bay Zoltán Nonprofit Kft. Logisztika Rendszerek Innovatív informatikai megoldás a logisztikai szektor nemzetközi együttműködésének javítására Bay Zoltán Nonprofit Kft. Logisztika Rendszerek Osztálya István Zsolt, zsolt.istvan@bayzoltan.hu CAL-Transnational

Részletesebben

OTRS bevezetése és tapasztalatok a DF-ISZK-n

OTRS bevezetése és tapasztalatok a DF-ISZK-n OTRS bevezetése és tapasztalatok a DF-ISZK-n Kovács Csaba István cs.kovacs@mail.duf.hu Szabó József pici@mail.duf.hu Tartalom Kovács Csaba OTRS bemutatása Szabó József megvalósítás lépései ha az idő engedi,

Részletesebben

PRECÍZ Információs füzetek

PRECÍZ Információs füzetek PRECÍZ Információs füzetek Információk, Módszerek, Ötletek és Megoldások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerhez T14. ODBC adatkapcsolat 2009. augusztus 31. PRECÍZ integrált ügyviteli rendszer

Részletesebben

A 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 481 03 1.2. Részszakképesítés

Részletesebben

Intelligens közlekedési rendszerek (ITS)

Intelligens közlekedési rendszerek (ITS) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék Intelligens közlekedési rendszerek (ITS) Térinformatika (GIS) közlekedési alkalmazásai Közúti adatbázisok Dr.

Részletesebben

IMOLA. Integrált MOKKA2, ODR2 és OLA. Vándorgyűlés Szombathely, 2008 július 25. Monguz MTA SZTAKI konzorcium

IMOLA. Integrált MOKKA2, ODR2 és OLA. Vándorgyűlés Szombathely, 2008 július 25. Monguz MTA SZTAKI konzorcium IMOLA Integrált MOKKA2, ODR2 és OLA Vándorgyűlés Szombathely, 2008 július 25. Monguz MTA SZTAKI konzorcium Forró pontok, követelmények I. Tiszta, átlátható helyzetet teremteni MOKKA Egyesület, OSZK, Szállító,

Részletesebben

Infor PM10 Üzleti intelligencia megoldás

Infor PM10 Üzleti intelligencia megoldás Infor PM10 Üzleti intelligencia megoldás Infor Üzleti intelligencia (Teljesítmény menedzsment) Web Scorecard & Műszerfal Excel Email riasztás Riportok Irányít Összehangol Ellenőriz Stratégia Stratégia

Részletesebben

Kevesebb ráfordítással, jobb eredmény. Manufacturing Support Modul Gyártást támogató modul. Termékismertető

Kevesebb ráfordítással, jobb eredmény. Manufacturing Support Modul Gyártást támogató modul. Termékismertető Kevesebb ráfordítással, jobb eredmény Manufacturing Support Modul Gyártást támogató modul Termékismertető www.turuls.com A Turul MSM modulról a Turul Standard megoldáshoz kapcsolódó Turul MSM modul a gyártási

Részletesebben

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció általános modellje 1.1.2. Információs és kommunikációs technológiák és rendszerek

Részletesebben

Szakdolgozati, TDK témajavaslatok

Szakdolgozati, TDK témajavaslatok Kiadta: IB Controll Kft. Összeállította: Nagy Imre Dokumentum verzió: v1.0 Utolsó frissítés dátuma: 2015. 03. 30. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...3 2. Témajavaslatok...4 2.1.1. OpenWrt / Linux szerver admin

Részletesebben

1. számú melléklet. Az egészséges ivóvíz biztosításához szükséges laboratóriumi fejlesztések megvalósítása. tárgyú közbeszerzési eljárás

1. számú melléklet. Az egészséges ivóvíz biztosításához szükséges laboratóriumi fejlesztések megvalósítása. tárgyú közbeszerzési eljárás 1. számú melléklet Az egészséges ivóvíz biztosításához szükséges laboratóriumi fejlesztések megvalósítása tárgyú közbeszerzési eljárás műszaki leírásához 1 Az OSZIR bemutatása Az OSZIR rendszer (Országos

Részletesebben

TANANYAGTÁRHÁZAK SZEREPE AZ ELEARNINGBEN. Vágvölgyi Csaba - Papp Gyula. Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Debrecen

TANANYAGTÁRHÁZAK SZEREPE AZ ELEARNINGBEN. Vágvölgyi Csaba - Papp Gyula. Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Debrecen TANANYAGTÁRHÁZAK SZEREPE AZ ELEARNINGBEN Vágvölgyi Csaba - Papp Gyula Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Debrecen Networkshop 2010 Debrecen, 2010. április 7.-9. elearning az elmúlt 10 évben

Részletesebben

1. számú melléklet. Önkormányzati hivatal elhelyezésére szolgáló ingatlanok, illetve a járási hivatal részére átadott egyéb ingatlanok

1. számú melléklet. Önkormányzati hivatal elhelyezésére szolgáló ingatlanok, illetve a járási hivatal részére átadott egyéb ingatlanok 1. számú melléklet Önkormányzati hivatal elhelyezésére szolgáló ingatlanok, illetve a járási hivatal részére átadott egyéb ingatlanok Önkormányzati hivatal járási hivatal részére átengedett ingatlanai/ingatlanrészei

Részletesebben

innovációra és nemzetközi együttműködések

innovációra és nemzetközi együttműködések Tények és adatok Alapítás 1993 Tulajdonosok 100%-ban magyar tulajdonosi kör Éves forgalom 300 millió Forint C é g p r o fi l A 1993-ban alapított vállalkozás, fő profilja üzleti informatikai megoldások

Részletesebben

- 1 / 6 - IQtató SQL. Elektronikus dokumentumkezelő és ügymenet támogató rendszer

- 1 / 6 - IQtató SQL. Elektronikus dokumentumkezelő és ügymenet támogató rendszer - 1 / 6 - IQtató SQL Elektronikus dokumentumkezelő és ügymenet támogató rendszer Az IQtató Dokumentum és Ügykezelő olyan programrendszer, amely cégformától és cégmérettől függetlenül alkalmas a papír-

Részletesebben

A kiszervezett tevékenységek köre és a kiszervezett tevékenységet végzők jegyzéke

A kiszervezett tevékenységek köre és a kiszervezett tevékenységet végzők jegyzéke II. sz. Melléklet A kiszervezett tevékenységek köre és a kiszervezett tevékenységet végzők jegyzéke 1) A Bank az alábbi a pénzügyi, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatásaihoz kapcsolódó - tevékenységeit

Részletesebben

Migráció MS Access-ről Oracle Application Express-re

<Insert Picture Here> Migráció MS Access-ről Oracle Application Express-re Migráció MS Access-ről Oracle Application Express-re Sárecz Lajos Oracle Hungary Izsák Tamás Független szakértő Program Miért migráljunk Microsoft Access-ről? Mi az az Oracle Application

Részletesebben

hardver-szoftver integrált rendszer, amely Xwindow alapú terminálokat szervez egy hálózatba

hardver-szoftver integrált rendszer, amely Xwindow alapú terminálokat szervez egy hálózatba = hardver-szoftver integrált rendszer, amely Xwindow alapú terminálokat szervez egy hálózatba HaXSoN Szerver Vékonyterminál vékonyterminál A HaXSoN vékonyterminál jellemzői - kis méretű, alacsony fogyasztású,

Részletesebben