4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet Kollégiumának

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet Kollégiumának"

Átírás

1 4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet Kollégiumának Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő I. emelet / Európa terem 1054 Budapest, Alkotmány u.25. Az ülés kezdete: 10:30 Az ülés befejezése: 11:30 Jelen vannak: Dr. Kákai László, a kollégium elnöke Kassai Endre, a kollégium alelnöke Dr. Jaczkó Sándor, a kollégium tagja Vajda Árpád, a kollégium tagja Lesti Árpád, a kollégium tagja Gyebnár Ágnes, a kollégium tagja Matiszlovics Tibor, a kollégium tagja NEA Tanács részéről: - EMMI részéről: - EMET részéről: Horváth Ildikó Bokk Orsolya Buzás Tibor További résztvevők: - Az ülésen nem vesz részt: Mátyus Bálint, a kollégium tagja Dr. Cseszregi Tamás, a kollégium tagja Az emlékeztetőt hitelesítette: Vajda Árpád Lesti Árpád Az emlékeztetőt készítette: Buzás Tibor

2 Dr. Kákai László köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés összehívása megfelelt a évi CLXXV. az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény (továbbiakban: Civil törvény), valamint az 2/2012. (II.16.) sz. KIM rendelet (továbbiakban: NEAr) előírásainak. Dr. Kákai László megállapította, hogy a Közösségi környezet kollégium 7 tagja jelen van, így az ülés határozatképes. 1. Az emlékeztető készítőjének kijelölése A kollégium elnöke az emlékeztető készítőjének Buzás Tibort javasolja. A kollégium tagjai megállapodnak abban, hogy az emlékeztetőt Buzás Tibor készíti. 5068/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5068/2014. határoz, hogy jelen emlékeztető készítőjének Buzás Tibort megválasztja. 2. Az emlékeztető hitelesítőinek kijelölése 5069/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5069/2014. határoz, hogy jelen emlékeztető hitelesítőjének Vajda Árpád és Lesti Árpád kollégiumi tagokat megválasztja. A napirendi pontok elfogadása Ezután a kollégium elnöke ismertette az ülés napirendi pontjait. Napirendi pontok: 1. Az emlékeztető készítőjének kijelölése 2. Az emlékeztető hitelesítőinek kijelölése 3. Döntés a Támogatáskezelő által előterjesztett teljes összeg visszavonási javaslatokról 4. A NEA-KK-14-N pályázatok bírálatának véglegesítése, döntés 5. Egyebek 5070/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5070/2014. határoz, hogy a napirendi pontokat a fentiek szerint, az elnök által ismertetett formában elfogadja. 2

3 3. Döntés a Támogatáskezelő által előterjesztett teljes összeg visszavonási javaslatokról Bokk Orsolya, az EMET munkatársa jelezte, hogy szükség van kettő korábbi, Kollégium által meghozott teljes összeg visszavonási döntések visszavonására és újbóli döntések meghozatalára. Ezekben az esetekben ugyanis a döntések nem felelnek meg teljes mértékben a jogszabályi előírásnak: a teljes összeg visszavonási esetekben a Pályázó - az Ávr.) 82. g) és a támogatási szerződés VI. 6. és VII. 1. i) pontja értelmében - súlyos szerződésszegést követett el, amelyre tekintettel a Kollégiumnak meg kell állapítania az Alap támogatásaiból való kizárás feltételeinek fennállását és a NEAr. 10. (1) bekezdés b) pontja alapján és a 10. (3) bekezdés szerint javasolnia szükséges a kezelő szervezetnek a Kedvezményezett kizárását az Alap támogatásaiból. Bokk Orsolya ismertette a Támogatáskezelő által előterjesztett 5 darab teljes összeg visszavonási javaslatokat. A teljes összeg visszavonási javaslatokat a kollégium elnöke a kollégium elé terjesztette szavazásra: 5071/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap (a továbbiakban: Alap) Közösség környezet kollégiuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő előterjesztése alapján, a Páros Csillag Kulturális és Hagyományőrző Sport Közhasznú Egyesület NEA-KK-12-M számú támogatási szerződése esetében, 7 igen szavazattal egyhangúlag, 5071/2014. (08.01.) számú határozattal, az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 82. g) pontja és a szerződés VII. 1. f) és i) pontjai szerinti beszámolási kötelezettség elmulasztásával megvalósult szerződésszegés miatt megállapítja az Alap támogatásaiból való kizárás feltételeinek fennállását, a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet 10. (1) bekezdés d) pontja alapján és a 10. (3) bekezdés szerint javasolja a kezelő szervezetnek a Kedvezményezett kizárását az Alap támogatásaiból. 5072/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap (a továbbiakban: Alap) Közösség környezet kollégiuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő előterjesztése alapján, a Tépei Kulturális és Szabadidős Egyesület NEA-KK-12-SZ-1239 számú támogatási szerződése esetében, 7 igen szavazattal egyhangúlag, 5072/2014. (08.01.) számú határozattal, az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 82. g) pontja és a szerződés VII. 1. f) és i) pontjai szerinti beszámolási kötelezettség elmulasztásával megvalósult szerződésszegés miatt megállapítja az Alap támogatásaiból való kizárás feltételeinek fennállását, a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet 10. (1) bekezdés d) pontja alapján és a 10. (3) bekezdés szerint javasolja a kezelő szervezetnek a Kedvezményezett kizárását az Alap támogatásaiból. Jelen határozattal egyidejűleg a 4938/2014. (03.17.) számú KK., visszavonási tárgyú határozat hatályon kívül helyezésre kerül. 3

4 5073/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap (a továbbiakban: Alap) Közösség környezet kollégiuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő előterjesztése alapján, a Hajdúsámsoni Rákóczi Egyesület NEA-KK-12-SZ-1409 számú támogatási szerződése esetében, 7 igen szavazattal egyhangúlag, 5073/2014. (08.01.) számú határozattal, az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 82. g) pontja és a szerződés VII. 1. f) és i) pontjai szerinti beszámolási kötelezettség elmulasztásával megvalósult szerződésszegés miatt megállapítja az Alap támogatásaiból való kizárás feltételeinek fennállását, a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet 10. (1) bekezdés d) pontja alapján és a 10. (3) bekezdés szerint javasolja a kezelő szervezetnek a Kedvezményezett kizárását az Alap támogatásaiból. 5074/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap (a továbbiakban: Alap) Közösség környezet kollégiuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő előterjesztése alapján, a Magyar Repülők Bajtársi Egyesülete NEA-KK-12-SZ-1524 számú támogatási szerződése esetében, 7 igen szavazattal egyhangúlag, 5074/2014. (08.01.) számú határozattal, az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 82. g) pontja és a szerződés VII. 1. f) és i) pontjai szerinti beszámolási kötelezettség elmulasztásával megvalósult szerződésszegés miatt megállapítja az Alap támogatásaiból való kizárás feltételeinek fennállását, a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet 9. (1) bekezdés c) pontja alapján és a 9. (3) bekezdés szerint javasolja a kezelő szervezetnek a Kedvezményezett kizárását az Alap támogatásaiból. 5075/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap (a továbbiakban: Alap) Közösség környezet kollégium, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő előterjesztése alapján, a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér megyei Egyesülete NEA-KK-12-M-0313 pályázatához kapcsolódó beszámolót megvizsgálta és a 5075/2014. (08.01.) számú határozat alapján 7 igen szavazattal egyhangúlag az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 82. g) pontja és a szerződés VII. 1. f) és i) pontra tekintettel, úgy dönt, hogy azt Ft erejéig, teljesen elutasítja. A Kollégium egyúttal megállapítja az Alap támogatásaiból való kizárás feltételeinek fennállását, a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet 10. (1) bekezdés b) pontja alapján és a 10. (3) bekezdés szerint javasolja a kezelő szervezetnek a Kedvezményezett kizárását az Alap támogatásaiból. Jelen határozattal egyidejűleg a 4940/2014. (03.17.) számú KK., visszavonási tárgyú határozat hatályon kívül helyezésre kerül. 4

5 4. A NEA-KK-14-N pályázatok bírálatának véglegesítése, döntés 5076/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5076/2014. dönt, hogy a(z) A zene mindenkié Egyesület NEA-KK-14-N-0001 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5077/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5077/2014. dönt, hogy a(z) Szent György Lovagrend NEA-KK-14-N-0002 azonosítószámú pályázata pályázathoz vissza nem térítendő elszámolás elfogadását követően igénybe vehető támogatásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5078/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5078/2014. dönt, hogy a(z) Teremtőkert Kulturális és Művészeti Alkotó Egyesület NEA-KK-14-N-0003 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5079/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5079/2014. dönt, hogy a(z) Kuruc Hagyományőrző Egyesület NEA-KK-14-N-0004 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5080/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5080/2014. dönt, hogy a(z) Baka István Alapítvány NEA-KK-14-N-0005 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5

6 5081/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5081/2014. dönt, hogy a(z) Edelényi Hegyek Közössége NEA-KK-14-N-0006 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5082/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5082/2014. dönt, hogy a(z) Magyar Közgazdasági Társaság NEA-KK-14-N-0007 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5083/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5083/2014. dönt, hogy a(z) Székely Mihály Kórus Közművelődési Alapítvány NEA-KK-14-N-0008 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5084/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5084/2014. dönt, hogy a(z) Magyar Hagyományőrző és Lovaskultúra Alapítvány NEA-KK-14-N-0009 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5085/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5085/2014. dönt, hogy a(z) Bátáért Egyesület NEA-KK-14-N-0010 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5086/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5086/2014. dönt, hogy a(z) Petőházi Cukoripari és Helytörténeti Gyűjtemény KHA NEA-KK-14-N-0011 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 6

7 5087/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5087/2014. dönt, hogy a(z) Baráti Kör Tornabarakonyért Alapítvány NEA-KK-14-N-0012 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5088/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5088/2014. dönt, hogy a(z) Jásztánc Alapítvány NEA-KK-14-N-0013 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5089/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5089/2014. dönt, hogy a(z) A Jászapáti Templomért Alapítvány NEA-KK-14-N-0014 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5090/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5090/2014. dönt, hogy a(z) Kozárdért Alapítvány NEA-KK-14-N-0015 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5091/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5091/2014. dönt, hogy a(z) Alpha Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány NEA-KK-14-N-0016 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5092/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5092/2014. dönt, hogy a(z) Lakó Sándor Kamarazenekar Kulturális és Hagyományőrző Egyesület NEA- KK-14-N-0017 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 7

8 5093/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5093/2014. dönt, hogy a(z) Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület NEA-KK-14-N pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő elszámolás elfogadását követően igénybe vehető támogatásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5094/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5094/2014. dönt, hogy a(z) Szegedért Alapítvány NEA-KK-14-N-0019 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5095/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5095/2014. dönt, hogy a(z) Bakonyszentlászlói Dal és Nótakör Egyesület NEA-KK-14-N-0020 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5096/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5096/2014. dönt, hogy a(z) Magyar Hidrológiai Társaság NEA-KK-14-N-0021 azonosítószámú és a pályázathoz vissza nem térítendő elszámolás elfogadását követően igénybe vehető támogatásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5097/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5097/2014. dönt, hogy a(z) Központi Bányászati Múzeum Alapítvány NEA-KK-14-N-0022 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 8

9 5098/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5098/2014. dönt, hogy a(z) Magyar Innovációs Alapítvány NEA-KK-14-N-0023 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5099/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5099/2014. dönt, hogy a(z) Alapítvány a Magyar Népi Kultúráért NEA-KK-14-N-0024 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5100/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5100/2014. dönt, hogy a(z) Fészek Természetvédő és Közösségi Életforma Egyesület NEA-KK-14-N azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5101/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5101/2014. dönt, hogy a(z) Magyar Zeneművészeti Alapítvány NEA-KK-14-N-0026 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5102/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5102/2014. dönt, hogy a(z) "Szarvasért" Alapítvány NEA-KK-14-N-0027 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 9

10 5103/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5103/2014. dönt, hogy a(z) Karancs Kincse Közhasznú Egyesület NEA-KK-14-N-0028 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5104/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5104/2014. dönt, hogy a(z) HATÁRTALAN ÖRÖK ÉRTÉKEINKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY (HATOKÉRT-KHA) NEA-KK-14-N-0029 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5105/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5105/2014. dönt, hogy a(z) Majorett Alapítvány NEA-KK-14-N-0030 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5106/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5106/2014. dönt, hogy a(z) Gothard Amatőrcsillagászati Egyesület NEA-KK-14-N-0031 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5107/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5107/2014. dönt, hogy a(z) Siófoki Férfi Dalkör Egylet NEA-KK-14-N-0032 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 10

11 5108/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5108/2014. dönt, hogy a(z) Nyitott Könyv Olvasókör Egyesület NEA-KK-14-N-0033 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5109/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5109/2014. dönt, hogy a(z) TEGYÜNK IZSÁKÉRT EGYESÜLET NEA-KK-14-N-0034 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5110/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5110/2014. dönt, hogy a(z) AKLI MAJORÉRT MŰEMLÉK ALAPÍTVÁNY NEA-KK-14-N-0035 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5111/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5111/2014. dönt, hogy a(z) Kodály Zoltán Táncművészeti Egyesület NEA-KK-14-N-0036 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5112/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5112/2014. dönt, hogy a(z) Tiszaszederkény Kultúrájáért Egyesület NEA-KK-14-N-0037 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 11

12 5113/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5113/2014. dönt, hogy a(z) Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület NEA-KK-14-N-0038 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5114/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5114/2014. dönt, hogy a(z) Vay Miklós Egyesület NEA-KK-14-N-0039 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5115/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5115/2014. dönt, hogy a(z) Közkincs Művészeti és Kulturális Közhasznú Egyesület NEA-KK-14-N-0040 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5116/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5116/2014. dönt, hogy a(z) Magyar Református Presbiteri Szövetség NEA-KK-14-N-0041 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5117/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5117/2014. dönt, hogy a(z) TIT Fejér Megyei Egyesülete NEA-KK-14-N-0042 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 12

13 5118/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5118/2014. dönt, hogy a(z) SZIROM Szociális Igazságosságért a Roma Foglalkoztatással Közhasznú ALAPÍTVÁNY NEA-KK-14-N-0043 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5119/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5119/2014. dönt, hogy a(z) Világfa Kulturális Közhasznú Egyesület NEA-KK-14-N-0044 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. Döntési kikötésként a Kollégium az alábbiakat fogalmazza meg: Az A7 sorra tervezett bérleti díjat tervezze át A1 sorra. 5120/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5120/2014. dönt, hogy a(z) Pusztavám Község Német Nemzetiségi Fúvószenekar NEA-KK-14-N-0045 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5121/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5121/2014. dönt, hogy a(z) Neveletlen Eb Alapítvány NEA-KK-14-N-0046 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5122/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5122/2014. dönt, hogy a(z) Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely Alapítvány NEA-KK-14-N azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 13

14 5123/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5123/2014. dönt, hogy a(z) KISKUN Néptánc Együttes NEA-KK-14-N-0048 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5124/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5124/2014. dönt, hogy a(z) Violin alapítvány az egyházi kórusokért NEA-KK-14-N-0049 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5125/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5125/2014. dönt, hogy a(z) Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör NEA-KK-14-N pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő elszámolás elfogadását követően igénybe vehető támogatásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5126/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5126/2014. dönt, hogy a(z) Mátrai Visszhangok zenei közhasznú egyesület NEA-KK-14-N-0051 formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5127/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5127/2014. dönt, hogy a(z) Keil Ernő Fúvószenei Egyesület NEA-KK-14-N-0052 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 14

15 5128/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5128/2014. dönt, hogy a(z) Felsőnána Jövője Alapítvány NEA-KK-14-N-0053 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5129/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5129/2014. dönt, hogy a Vajszló és Vidéke Kulturális Egyesület NEA-KK-14-N-0054 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elutasítja: a támogatási igényhez 0 pontot rendel, mivel azt nem működési támogatásra (Civil tv. 56. (1) bekezdésének c)-j) pontjai szerinti, vagy más projekthez közvetlenül kapcsolódóan) benyújtott igénynek minősíti. 5130/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5130/2014. dönt, hogy a(z) Magyarországi Mária Rádió Alapítvány NEA-KK-14-N-0055 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5131/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5131/2014. dönt, hogy a(z) Folkrádió Közhasznú Alapítvány NEA-KK-14-N-0056 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5132/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5132/2014. dönt, hogy a(z) Jazzart Közcélú Alapítvány NEA-KK-14-N-0057 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 15

16 5133/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5133/2014. dönt, hogy a(z) Amadeus Művészeti Alapítvány NEA-KK-14-N-0058 azonosítószámú és a pályázathoz vissza nem térítendő elszámolás elfogadását követően igénybe vehető támogatásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5134/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5134/2014. dönt, hogy a(z) Zonta Club Veszprém NEA-KK-14-N-0059 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5135/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5135/2014. dönt, hogy a(z) Kenderszer Kulturális Egyesület NEA-KK-14-N-0060 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5136/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5136/2014. dönt, hogy a(z) Wycliffe Bibliafordítók Egyesülete NEA-KK-14-N-0061 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5137/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5137/2014. dönt, hogy a(z) Sopianae Ifjúsági Egyesület NEA-KK-14-N-0062 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 16

17 5138/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5138/2014. dönt, hogy a(z) Beled Ifjúságáért Egyesület NEA-KK-14-N-0063 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5139/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5139/2014. dönt, hogy a(z) Baranyahídvégi Polgári Egyesület NEA-KK-14-N-0064 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5140/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5140/2014. dönt, hogy a(z) Alsó-Tarna és Hanyi menti Közhasznú Kulturális Egyesület NEA-KK-14-N azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5141/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5141/2014. dönt, hogy a(z) Magyar Versmondók Egyesülete NEA-KK-14-N-0066 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5142/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5142/2014. dönt, hogy a(z) Nyitott Műhely Alapítvány NEA-KK-14-N-0067 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 17

18 5143/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5143/2014. dönt, hogy a(z) Bartók Néptáncegyesület NEA-KK-14-N-0068 azonosítószámú pályázata pályázathoz vissza nem térítendő elszámolás elfogadását követően igénybe vehető támogatásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5144/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5144/2014. dönt, hogy a(z) Taita Alapítvány Afrikai Gyermekekért NEA-KK-14-N-0069 azonosítószámú és a finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5145/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5145/2014. dönt, hogy a(z) "Kurityánért" Alapítvány NEA-KK-14-N-0070 azonosítószámú pályázata finanszírozásként Ft összegű támogatást ítél meg. 5. Egyebek A kollégium elnöke, valamint Buzás Tibor és Bokk Orsolya a Támogatáskezelő munkatársai ismertették a Támogatáskezelőhöz és az EPER rendszerbe beérkezett NEA KK kollégium részére egy pályázói méltányossági kérelmet. A kollégium elnöke a kollégium tagjai elé terjesztette szavazásra a méltányossági kérelmet: 5146/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5146/2014. dönt, hogy a(z) A Füvészkertért Alapítvány által a NEA-KK-13-M-1435 azonosítószámú szakmai pályázathoz benyújtott méltányossági kérelmét elfogadja. 18

19

JEGYZŐKÖNYV április között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV április között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. április 23 24. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. április 23. 15:06 óra Az elektronikus

Részletesebben

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás 2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás Az ülés helyszíne: EMET, Magyary terem 1054 Budapest, Alkotmány u. 25. Az ülés kezdete: 10:00 Az ülés befejezése:

Részletesebben

3/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás

3/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás 3/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás Az ülés helyszíne: TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Kis tanácsterem 1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV szeptember között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV szeptember között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. szeptember 12 15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. szeptember 12. 13:55 óra

Részletesebben

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2014.03.19-én megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 22-27. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 22-27. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. október 22-27. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. október 22. 14:18 óra Az elektronikus

Részletesebben

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2015.01.15-én megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2015.01.15-én megtartott üléséről

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2015.01.15-én megtartott üléséről 1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány u. 25. Földszint / Magyary

Részletesebben

4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2014.07.31-én megtartott üléséről

4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2014.07.31-én megtartott üléséről 4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának Az ülés helyszíne: Új Nemzedék Ház I. emeleti tárgyaló 1062 Budapest Bajza u. 32. Az ülés kezdete: 14:00

Részletesebben

3/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2013.06.05-én megtartott üléséről

3/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2013.06.05-én megtartott üléséről 3/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának Az ülés helyszíne: Új Nemzedék Ház, Földszinti tárgyaló 1062 Budapest, Bajza u.32. Az ülés kezdete: 11:00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. május 14-15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. május 14-15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. május 14-15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. május 14. 15:44 óra Az elektronikus

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. október 08. 13:51 óra Az elektronikus

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. december 12 15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. december 12 15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. december 12 15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. december 12. 16:29 óra Az

Részletesebben

5/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Közösségi környezet Kollégiumának

5/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Közösségi környezet Kollégiumának 5/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Közösségi környezet Kollégiumának Az ülés helyszíne: EMET, I.emelet / Főigazgatói tárgyaló 1054 Budapest, Alkotmány u. 25. Az ülés kezdete: 10:00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. június 19-20. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. június 19-20. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. június 19-20. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. június 19. 09:47 óra Az elektronikus

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 10 13. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 10 13. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. október 10 13. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. október 10. 11:56 óra Az elektronikus

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. május 29 június 02. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. május 29 június 02. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. május 29 június 02. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. május 29. 13:14 óra Az

Részletesebben

a Nemzeti Együttműködési Alap civil szervezetek működési célú támogatása 2013. c. pályázathoz NEA-13-M

a Nemzeti Együttműködési Alap civil szervezetek működési célú támogatása 2013. c. pályázathoz NEA-13-M SEGÉDLET a Nemzeti Együttműködési Alap civil szervezetek működési célú támogatása 2013. c. pályázathoz NEA-13-M Alapvető információk Szereplők Pályázó Az ügyfél Alapkezelő: EMET (Emberi Erőforrás Támogatáskezelő)

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 19-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 19-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 19-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának augusztus 25. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának augusztus 25. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009. augusztus 25. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Nádasdi Frida a Pénzügyi Bizottság elnöke, Héri Viktor, Tóth Mihály, Rudolf Károlyné a Pénzügyi Bizottság tagjai,

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 23-án órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 23-án órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. május 23-án 12.00

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. június 9-én (kedden) 15.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem

Részletesebben

NAPIREND: 2. Civil szervezetek évi támogatásáról készült beszámoló elfogadása. 3. Civil szervezetek évi támogatási kérelmeinek elfogadása

NAPIREND: 2. Civil szervezetek évi támogatásáról készült beszámoló elfogadása. 3. Civil szervezetek évi támogatási kérelmeinek elfogadása LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA LOVAS Szám: 2ált/29-6/2018 JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Lovas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 11-én, 8 órakor megtartott nyílt üléséről. ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK:

Részletesebben

Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás

Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás 4/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás Az ülés helyszíne: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szarvas Gábor u. 58-60. Az ülés kezdete: 10:00 Az ülés befejezése:

Részletesebben

A MINŐSÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐ ZENEKAROK, ÉNEKKAROK ÉVI EMTV. SZERINTI MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSA

A MINŐSÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐ ZENEKAROK, ÉNEKKAROK ÉVI EMTV. SZERINTI MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSA 1 3415-01-0001/18 2 3415-01-0002/18 Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, Magyarország Göd Dunakeszi Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Emtv. szerinti 2018. évi működési A Dunakeszi

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG AUGUSZTUS 22-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG AUGUSZTUS 22-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 22-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 2015. február

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. január 21-22. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. január 21-22. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. január 21-22. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. január 21. 12:00 óra Az elektronikus

Részletesebben

A civil szervezetek és jogi környezetük. Szablics Bálint Civil Kapcsolatok Főosztálya

A civil szervezetek és jogi környezetük. Szablics Bálint Civil Kapcsolatok Főosztálya A civil szervezetek és jogi környezetük Szablics Bálint Civil Kapcsolatok Főosztálya Jogszabályok 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu JEGYZŐKÖNYV (PROTOKÓŁ)

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu JEGYZŐKÖNYV (PROTOKÓŁ) BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu Ikt.szám.: 18-1/8/2012. JEGYZŐKÖNYV (PROTOKÓŁ) Készült a Lengyel Nemzetiségi

Részletesebben

Város Képviselő-testülete

Város Képviselő-testülete Város Képviselő-testülete Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: kisb@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Egyszerűsített

Részletesebben

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. Szám: KOZP/921/5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 2016.

Részletesebben

Előterjesztés. A Biatorbágyon működő civil szervezetek évi támogatásáról

Előterjesztés. A Biatorbágyon működő civil szervezetek évi támogatásáról Előterjesztés A Biatorbágyon működő civil szervezetek 2013. évi támogatásáról Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 15/2013.(01.31.) Öh. számú határozatával pályázatot írt ki a helyben

Részletesebben

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. Szám: KOZP/921/3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 2016.

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2012. 09. 13-án tartott ülésén. Jelen vannak: Pocsai Blanka, a bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság alelnöke,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 15-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-306/2016. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2016. június 15-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

KIVONAT a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése június 8-ai nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

KIVONAT a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése június 8-ai nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: Tárgy: Varga Zoltán megyei képviselő javaslata napirend levételéről A Közgyűlés jelenlévő 17 tagja, 2 igen szavazattal 10 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett - az alábbi határozatot hozta: 79/2017. (V.8.)

Részletesebben

Készült 2013. május 30-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza polgármesteri irodjában tartott ülésén.

Készült 2013. május 30-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza polgármesteri irodjában tartott ülésén. Pinnye község Önkormányzata P I N N Y E Arany J. u. 15. 9481. /Tel.: 99/536-025/ 1-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 30-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza

Részletesebben

Az elektori gyűlésre vonatkozó általános szabályok Testületi tagok megszavazásának rendje I. Szimpátiaszavazás

Az elektori gyűlésre vonatkozó általános szabályok Testületi tagok megszavazásának rendje I. Szimpátiaszavazás A Nemzeti Együttműködési Alap (továbbiakban: Alap) testületei (Tanács és kollégiumok) civil delegált tagjainak megválasztására összehívott elektori gyűlések ÜGYRENDJE Az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Mányi Német Nemzetiségi Önkormányzata Maaner Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung Képviselő-testületének 2012. június 1-én, délelőtt 8.30-kor, Mány Község Önkormányzata

Részletesebben

Készült: Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Hidegség Képviselő-testületének 2013. február 12-én (kedden) 17 órakor megtartott ülésén.

Készült: Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Hidegség Képviselő-testületének 2013. február 12-én (kedden) 17 órakor megtartott ülésén. H o r v á t N e m z e t i s é g i Ö n k o r m á n y z a t H i d e g s é g H r v a t s k a S a m o u p r a v a V e d e š i n 9491 Hidegség, Petőfi Sándor u.1., Tel/Fax: 99/540-042 E-mail: hidegseg@hidegseg.hu

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Kulturális Bizottságának Elnöke 5502 Gyomaendrőd, Fő út 80. M E G H Í V Ó Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Kulturális

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Idegenforgalmi és Kulturális Jegyzőkönyv az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 2016. június 22-i üléséről Az ülés helye: Esztergom Város Polgármesteri

Részletesebben

NEA működési támogatások (2014)

NEA működési támogatások (2014) NEA működési támogatások (2014) Budapest, 2013. november www.emet.gov.hu Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek működési célú támogatása NEA-14-M Alapvető információk Alapkezelő: Emberi Erőforrás

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Verőce Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 08. (szerda) 12:00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Verőce Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 08. (szerda) 12:00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Verőce Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 08. (szerda) 12:00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Verőcei Művelődési Ház díszterme (2621

Részletesebben

JEGYZOKONYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5.. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZOKONYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5.. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZOKONYV Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5.. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 6-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 6-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-33/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

KULTURÁLIS-STAFÉTA-2013

KULTURÁLIS-STAFÉTA-2013 Ikt.sz.: 2979-1/2014 ENGEDÉLYEZŐ OKIRAT Készült az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2013.12.23- án kiírt 2013 pályázati felhívásra beérkezett pályázatok formai ellenőrzését, majd szakmai bírálatát

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Lévai Ede Józsefné képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Lévai Ede Józsefné képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült a Szentesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 30. napján 14,30 órakor a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Kistanácskozó termében megtartott üléséről.

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 12/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. október 24-én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjának elfogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjának elfogadása Községi Önkormányzat Völcsej 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 15/2015.(IV. 10.) Az ülés napirendi pontjának elfogadása 16/2015.(IV.10.) Falubusz beszerzésére pályázat benyújtása,

Részletesebben

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata elnöke tisztelettel meghívja Önt a nemzetiségi önkormányzat

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata elnöke tisztelettel meghívja Önt a nemzetiségi önkormányzat Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5502 Gyomaendrőd, Fő út 80. M E G H Í V Ó Napirend: Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata elnöke tisztelettel meghívja Önt a nemzetiségi önkormányzat

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. június 25-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. június 25-i ülésére Tárgy: Civil szervezetek a Sorszám: IV/8. Döntéshozatal módja: Előkészítette: Kálmán Tibor sportreferens Egyszerű szótöbbség Véleményező Tárgyalás módja: bizottság: Valamennyi bizottság Nyilvános ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. szeptember 27-én (kedd) 15:30 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ráckeve Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának 2013. október 30-án megtartott üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácskozó terme Ráckeve, Szent István tér

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen. Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 18-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-221/2016. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2016. május 18-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

A Vas Megyei Közgyűlés november 25-i ülésének határozatai. 69/2016. (XI. 25. számú határozat

A Vas Megyei Közgyűlés november 25-i ülésének határozatai. 69/2016. (XI. 25. számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés 2016. november 25-i ülésének határozatai 69/2016. (XI. 25. számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés ülésének tárgysorozatát az alábbiak szerint állapítja meg: Nyílt ülés keretében

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 1 509-8/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2013. szeptember 30-án megtartott üléséről 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J E

Részletesebben

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. május 3-án Határozatok: MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Sorszáma: Kódja 35/2012. (V.03.) F5 36/2012. (V.03.) F4 37/2012.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

2.) Javaslatot tesz Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felé a városban működő alapítványok támogatására. (2. sz.

2.) Javaslatot tesz Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felé a városban működő alapítványok támogatására. (2. sz. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Nyékiné Katona Hedvig E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 12-én órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 12-én órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2016. október 12-én 12.00

Részletesebben

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2015. október 05-06. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2015. október 05-06. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2015. október 05-06. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2015. október 05. 15:05 óra Az elektronikus

Részletesebben

Szarvas Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5540-Szarvas, Arató Pál u. 1/1. Telefon: 06/20-475-39-19, 06/20-475-49-89 Email: cko.szarvas@gmail.

Szarvas Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5540-Szarvas, Arató Pál u. 1/1. Telefon: 06/20-475-39-19, 06/20-475-49-89 Email: cko.szarvas@gmail. Szarvas Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5540-Szarvas, Arató Pál u. 1/1. Telefon: 06/20-475-39-19, 06/20-475-49-89 Email: cko.szarvas@gmail. com JEGYZŐKÖNYV Készült: Szarvas Város Cigány Kisebbségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma. JEGYZŐKÖNYV Ki ssziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év május hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 16/2016.(V.30.) 17/2016.(V:30.) 18/2016.(V.30.) 19/2016.(V.30.)

Részletesebben

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE 2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: AN NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-308/2017. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2017. június 28.-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

1. napirendi pont: Döntés a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás társulási megállapodás módosításáról.

1. napirendi pont: Döntés a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás társulási megállapodás módosításáról. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én, 8.00 órakor kezdődő ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak: Gyenes Levente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚRKÚT NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8409 Ú R K Ú T, Rákóczi u. 45. Szám: 80-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. április 14-én (csütörtökön) 16.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Előterjesztés az Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság részére

Előterjesztés az Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság részére Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. Előterjesztés az Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság részére Javaslat Bursa

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. október 18-án (kedd) 15.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 17. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 17. szám MAGYAR KÖZLÖNY 17. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. február 7., csütörtök Tartalomjegyzék 3/2019. (II. 7.) HM rendelet A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd és Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2016. február 27-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva. Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2009. december 11-én tartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Bartáné Tóth Mária Dr.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 6-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 6-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Petrivente Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. december 06-án megtartott testületi ülése

Petrivente Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. december 06-án megtartott testületi ülése 3-22/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. december 06-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 110/2012. (XII.06.) Z1 111/2012. (XII.06.) Z1

Részletesebben

A kuratóriumi tagok jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag megválasztották Puskás Norbertet, jegyzőkönyv hitelesítőnek Szabó Márta kuratóriumi tagot.

A kuratóriumi tagok jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag megválasztották Puskás Norbertet, jegyzőkönyv hitelesítőnek Szabó Márta kuratóriumi tagot. 2/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Derkovits Iskoláért Alapítvány kuratóriumának üléséről. Időpont: 2016. október 13. 17.00 óra Helyszín: Derkovits Gyula Általános Iskola Szombathely Bem J. u. 7. Jelen vannak:

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-11/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás:

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás: 2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu P Á L Y Á Z A T I A D A T

Részletesebben

a Csörögi Települési Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete január 30. napján megtartott rendes nyilvános üléséről

a Csörögi Települési Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete január 30. napján megtartott rendes nyilvános üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csörögi Települési Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. január 30. napján megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 1-2 /2017.(I.30.) számú határozatokat

Részletesebben

Civil szervezetek működési célú támogatására (Pályázat kiírás kódja: NEA-12-M)

Civil szervezetek működési célú támogatására (Pályázat kiírás kódja: NEA-12-M) Civil szervezetek működési célú támogatására (Pályázat kiírás kódja: NEA-12-M) A Nemzeti összetartozás Kollégium; az Új nemzedékek jövőjéért Kollégium, a Mobilitás és alkalmazkodás Kollégium; a Közösségi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 45/2016. Tárgy: A lakosság önszerveződő közösségei, valamint a település lakosainak közösségi célú igényeinek teljesítését végző civil szervezetek ára kiírt pályázat elbírálása

Részletesebben

2/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Közösségi környezet Kollégiumának

2/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Közösségi környezet Kollégiumának 2/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Közösségi környezet Kollégiumának Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága

Részletesebben

Rack Ferencné: Javaslatot tesz a napirendre, a meghívóval megegyezően.

Rack Ferencné: Javaslatot tesz a napirendre, a meghívóval megegyezően. Iktatószám: Sz-17-1/2019. J e g y z ő k ö n y v Készült: A 2019. január 25.-én, a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Iskola (Biatorbágy, Karinthy Frigyes u. 3.) épületében, 17 órakor megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. év május hó 14. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 30/2014.(V.14.) 31/2014.(V.14.) 32/2014.(V.14.) Z1 Z1

Részletesebben