JEGYZŐKÖNYV június között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. 2014. június 19-20. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről"

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP június között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: június :47 óra Az elektronikus szavazás lezárásának időpontja: június :00 óra Az elektronikus szavazásban a Kollégium 9 tagja vett részt: Galambos Adorján Janzsó Ádám Herczegné Szabó Marianna Henter Lilla Nemcsik Mátyás Papp Ferenc Pettkó András Paprika Tamás Vári Ferenc a Kollégium elnöke a Kollégium alelnöke a Kollégium tagja a Kollégium tagja a Kollégium tagja a kollégium tagja a Kollégium tagja a Kollégium tagja a Kollégium tagja Az elektronikus szavazás lezárásának időpontjában az Új Nemzedékek jövőjéért kollégium határozatképes. 1. A jegyzőkönyv készítőjének kijelölése 4589/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új Nemzedékek jövőjéért kollégium 4589/2014. (06.20.) számú döntése alapján 9 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy jelen jegyzőkönyv készítőjének Buzás Tibort megválasztja. 2. A jegyzőkönyv hitelesítőjének kijelölése 4590/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új Nemzedékek jövőjéért kollégium 4590/2014. (06.20.) számú döntése alapján 9 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy jelen jegyzőkönyv hitelesítőjének Henter Lilla kollégiumi tagot megválasztja. 1

2 3. Döntés a pénzügyi beszámolók hiánypótlásairól 4591/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4591/2014. (06.20.) Somogy Megyei Ifjúsági Egyesület NEA-UN-13-M-0682 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő 4592/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4592/2014. (06.20.) Kalocsai Sokszínvirág Nagycsaládos Egyesület NEA-UN-13-M-1462 azonosítószámú pályázata esetében a 4593/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4593/2014. (06.20.) Tanyavilágban Élők Érdekvédelmi Egyesülete NEA-UN-13-M-1182 azonosítószámú pályázata esetében a 4594/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4594/2014. (06.20.) Kölcsey Gimnáziumért Közhasznú Alapítvány NEA-UN-13-M-0652 azonosítószámú pályázata esetében a 4595/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4595/2014. (06.20.) Hazafelé Közhasznú Alapítvány NEA-UN-13-M-1579 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4596/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4596/2014. (06.20.) Kincskereső Család-és Ifjúságsegítő Egyesület NEA-UN-13-M-1634 azonosítószámú pályázata esetében a 2

3 4597/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4597/2014. (06.20.) Magyar Közlekedési Klub Egyesület NEA-UN-13-M-1094 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő 4598/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4598/2014. (06.20.) Iránytű Segítő Egyesület a Szenvedéllyel és Életvezetési Problémával Küzdőkért NEA-UN-13-M-0835 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4599/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4599/2014. (06.20.) Lelki Egészségvédő Alapítvány NEA-UN-13-M-0575 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő 4600/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4600/2014. (06.20.) Délmagyarországi Pedagógiai Alapítvány NEA-UN-13-M-1653 azonosítószámú pályázata esetében a 4601/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4601/2014. (06.20.) Fiatal Nemzedékek Egyesület NEA-UN-13-SZ-0997 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő 4602/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4602/2014. (06.20.) M és Tásra Szabadidő és Sport Egyesület NEA-UN-13-M-1426 azonosítószámú pályázata esetében a 3

4 4603/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4603/2014. (06.20.) Életút Oroszlányi Segítők Egyesülete NEA-UN-13-M-0817 azonosítószámú pályázata esetében a 4604/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4604/2014. (06.20.) Göllner Mária Waldorf Pedagógiai Alapítvány NEA-UN-13-N-0053 azonosítószámú pályázata esetében a 4605/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4605/2014. (06.20.) Lánchíd Utcai Általános Iskoláért Alapítvány NEA-UN-13-M-0194 azonosítószámú pályázata esetében a 4606/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4606/2014. (06.20.) Csillagberek Waldorf Alapítvány NEA-UN-13-M-1782 azonosítószámú pályázata esetében a 4607/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4607/2014. (06.20.) Arany Hegy Alapítvány NEA-UN-13-M-0068 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4608/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4608/2014. (06.20.) Dünamisz Szolgálat Alapítvány NEA-UN-13-M-1006 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4

5 4609/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4609/2014. (06.20.) Szenczi Molnár Albert Cserkészalapítvány NEA-UN-13-M-0843 azonosítószámú pályázata esetében a 4610/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4610/2014. (06.20.) Alapítvány az SZTE JGYPK Szabadidőközpont és Kávézóért NEA-UN-13-M-0133 azonosítószámú pályázata esetében a 4611/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4611/2014. (06.20.) Kamasz Tanya Gyermek és Ifjúsági Egyesület NEA-UN-13-M-0110 azonosítószámú pályázata esetében a 4612/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4612/2014. (06.20.) Fülöp Dezső Evangélikus Alapítvány NEA-UN-13-M-1699 azonosítószámú pályázata esetében a 4613/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4613/2014. (06.20.) DIABELLI Művészeti és Oktatási Alapítvány NEA-UN-13-M-1048 azonosítószámú pályázata esetében a 4614/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4614/2014. (06.20.) Nyitott Szemmel - a Dél-alföldi Régió Gyermekeiért - Egyesület NEA-UN-13-M-0343 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 5

6 4615/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4615/2014. (06.20.) Szemerey Andor Diáksegítő Alapítvány NEA-UN-13-M-0245 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő 4616/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4616/2014. (06.20.) Alisma Egészségfejlesztő és Egészségmegőrző Közhasznú Egyesület NEA-UN-13-M-0581 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4617/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4617/2014. (06.20.) Eger Kapui Kulturális Alapítvány NEA-UN-13-M-0928 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4618/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4618/2014. (06.20.) Nemzetközi Cseperedő Alapitvány NEA-UN-13-M-0841 azonosítószámú pályázata esetében a 4619/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4619/2014. (06.20.) Human Well- wisher Alapítvány NEA-UN-13-M-0829 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4620/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4620/2014. (06.20.) Egy Út Közhasznú Alapítvány NEA-UN-13-M-0240 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 6

7 4621/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4621/2014. (06.20.) Igazgyöngy Egyesület a Különleges Gyermekekért NEA-UN-13-N-0056 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4622/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4622/2014. (06.20.) Szekszárdi FITT Fiatalok Sportegyesület NEA-UN-13-M-1149 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő 4623/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4623/2014. (06.20.) Zerge Ifjúsági Túrasport Egyesület NEA-UN-13-M-1200 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő 4624/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4624/2014. (06.20.) Kiskőrösért Keresztyén Közhasznú Egyesület NEA-UN-13-SZ-0628 azonosítószámú pályázata esetében a 4625/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4625/2014. (06.20.) Abaúj- Zemplén Értékeiért Közhasznú Egyesület NEA-UN-13-M-0870 azonosítószámú pályázata esetében a 4626/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4626/2014. (06.20.) Szentesi Keresztény Pedagógus Társaság NEA-UN-13-M-1080 azonosítószámú pályázata esetében a 7

8 4627/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4627/2014. (06.20.) SZL-BAU Balaton Vívóklub Közhasznú Szervezet NEA-UN-13-M-1834 azonosítószámú pályázata esetében a 4628/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4628/2014. (06.20.) Schopper Gabriella Magyar Lupus Egyesület NEA-UN-13-M-0350 azonosítószámú pályázata esetében a 4629/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4629/2014. (06.20.) Pelikán Gyermek és Ifjúsági Közhasznú Egyesület NEA-UN-13-M-0464 azonosítószámú pályázata esetében a 4630/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4630/2014. (06.20.) KARITÁCIÓ Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány NEA-UN-13-M-1323 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4631/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4631/2014. (06.20.) Wekerlei Cserkész Alapítvány NEA-UN-13-M-0386 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4632/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4632/2014. (06.20.) Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma NEA-UN-13-M-0361 azonosítószámú pályázata esetében a 8

9 4633/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4633/2014. (06.20.) Halas és Környéke Méhészeti Egyesület NEA-UN-13-M-0535 azonosítószámú pályázata esetében a 4634/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4634/2014. (06.20.) Garbai Sándor Diáksport Egyesület NEA-UN-13-SZ-0787 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő 4635/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4635/2014. (06.20.) Kalocsai Sokszínvirág Nagycsaládos Egyesület NEA-UN-13-SZ-0943 azonosítószámú pályázata esetében a 4636/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4636/2014. (06.20.) Wekerlei Cserkész Alapítvány NEA-UN-13-M-0386 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4637/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4637/2014. (06.20.) Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma NEA-UN-13-M-0361 azonosítószámú pályázata esetében a 4638/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4638/2014. (06.20.) Halas és Környéke Méhészeti Egyesület NEA-UN-13-M-0535 azonosítószámú pályázata esetében a 9

10 4639/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4639/2014. (06.20.) Garbai Sándor Diáksport Egyesület NEA-UN-13-SZ-0787 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő 4640/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4640/2014. (06.20.) Kalocsai Sokszínvirág Nagycsaládos Egyesület NEA-UN-13-SZ-0943 azonosítószámú pályázata esetében a 4641/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4641/2014. (06.20.) Árpádhalom Gyermekeiért Alapítvány NEA-UN-13-M-1636 azonosítószámú pályázata esetében a 4642/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4642/2014. (06.20.) Fiatal Nemzedékek Egyesület NEA-UN-13-M-1785 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4643/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4643/2014. (06.20.) Közös Pont Egyesület NEA-UN-13-M-0885 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4644/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4644/2014. (06.20.) Európai Ifjusági Kutató-, Szervezetfejlesztő és Kommunikációs Központ NEA-UN-13-M-1592 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 10

11 4645/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4645/2014. (06.20.) Keresztény Munkás-, Agráregyesület NEA-UN-13-M-1771 azonosítószámú pályázata esetében a 4646/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4646/2014. (06.20.) Humusz Szövetség NEA-UN-13-M-1308 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4647/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4647/2014. (06.20.) Miskolci Állatsegítő Alapítvány NEA-UN-13-M-0022 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4648/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4648/2014. (06.20.) Klauzál Gábor Általános Iskola Diáksport Egyesület NEA-UN-13-M-1612 azonosítószámú pályázata esetében a 4649/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4649/2014. (06.20.) Somosi Környezetnevelési Központ NEA-UN-13-M-1695 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő 4650/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4650/2014. (06.20.) Plain- Rock Egyesület NEA-UN-13-M-0336 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 11

12 4651/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4651/2014. (06.20.) Miklósfai Óvodásokért Közhasznú Alapítvány NEA-UN-13-M-0996 azonosítószámú pályázata esetében a 4652/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4652/2014. (06.20.) Szakmunkásképzésésrt Alapítvány NEA-UN-13-SZ-0238 azonosítószámú pályázata esetében a 4653/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4653/2014. (06.20.) Információs Társadalmi Érdekegyeztető Fórum NEA-UN-13-SZ-0390 azonosítószámú pályázata esetében a 4654/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4654/2014. (06.20.) Kék Forrás Környezet- és Természetvédelmi Egyesület NEA-UN-13-M-1557 azonosítószámú pályázata esetében a 4655/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4655/2014. (06.20.) Magyar Úttörők Szövetsége NEA-UN-13-M-1225 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4656/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4656/2014. (06.20.) Kárpát Medence Természeti Értékeiért Alapítvány NEA-UN-13-M-1432 azonosítószámú pályázata esetében a 12

13 4657/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4657/2014. (06.20.) Dráva Szövetség NEA-UN-13-M-1376 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4658/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4658/2014. (06.20.) Háromkő Ifjúsági Természetjáró és Kulturális Egyesület NEA-UN-13-M-0039 azonosítószámú pályázata esetében a 4659/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4659/2014. (06.20.) Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért Egyesület NEA-UN-13-M-1223 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4660/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4660/2014. (06.20.) Diákközéletért Alapítvány NEA-UN-13-M-0976 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő 4661/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4661/2014. (06.20.) Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület NEA-UN-13-M-0898 azonosítószámú pályázata esetében a 4662/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4662/2014. (06.20.) Nagycser Környezetvédelmi Egyesület NEA-UN-13-M-0786 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő 13

14 4663/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4663/2014. (06.20.) Ételallergia Regionális Közhasznú Egyesület NEA-UN-13-M-1397 azonosítószámú pályázata esetében a 4664/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4664/2014. (06.20.) Máriapócsi Ifjúsági Egyesület NEA-UN-13-M-1247 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4665/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4665/2014. (06.20.) Természet-és Környezetvédő Tanárok Egyesülete NEA-UN-13-M-0167 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4666/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4666/2014. (06.20.) Családvár Alapítvány NEA-UN-13-M-1374 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4667/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4667/2014. (06.20.) Margaréta Napközi Otthonos Óvoda Alapítvány NEA-UN-13-M-0635 azonosítószámú pályázata esetében a 4668/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4668/2014. (06.20.) Balatonkeresztúr Műemléktemplomáért Közhasznú Alapítvány NEA-UN-13-M-0990 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 14

15 4669/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4669/2014. (06.20.) Halmozottan Sérült Gyermekek Szüleinek Egyesülete NEA-UN-13-M-0372 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4670/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4670/2014. (06.20.) Wekerlei Cserkész Alapítvány NEA-UN-13-M-0386 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4671/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4671/2014. (06.20.) Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma NEA-UN-13-M-0361 azonosítószámú pályázata esetében a 4672/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4672/2014. (06.20.) Halas és Környéke Méhészeti Egyesület NEA-UN-13-M-0535 azonosítószámú pályázata esetében a 4673/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4673/2014. (06.20.) Garbai Sándor Diáksport Egyesület NEA-UN-13-SZ-0787 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő 4674/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4674/2014. (06.20.) Kalocsai Sokszínvirág Nagycsaládos Egyesület NEA-UN-13-SZ-0943 azonosítószámú pályázata esetében a 4675/2014. (06.20.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4675/2014. (06.20.) Wadrózsa Pedagógiai Műhely Közhasznú Egyesület NEA-UN-13-M-1546 azonosítószámú pályázata esetében a 15

16

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. október 08. 13:51 óra Az elektronikus

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. május 14-15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. május 14-15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. május 14-15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. május 14. 15:44 óra Az elektronikus

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 22-27. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 22-27. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. október 22-27. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. október 22. 14:18 óra Az elektronikus

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. május 29 június 02. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. május 29 június 02. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. május 29 június 02. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. május 29. 13:14 óra Az

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV április között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV április között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. április 23 24. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. április 23. 15:06 óra Az elektronikus

Részletesebben

3/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2013.06.05-én megtartott üléséről

3/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2013.06.05-én megtartott üléséről 3/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának Az ülés helyszíne: Új Nemzedék Ház, Földszinti tárgyaló 1062 Budapest, Bajza u.32. Az ülés kezdete: 11:00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV szeptember között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV szeptember között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. szeptember 12 15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. szeptember 12. 13:55 óra

Részletesebben

1./2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2013.03.06-én megtartott üléséről

1./2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2013.03.06-én megtartott üléséről 1./2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2013.03.06-én megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő I. emelet / Főigazgatói

Részletesebben

4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2014.07.31-én megtartott üléséről

4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2014.07.31-én megtartott üléséről 4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának Az ülés helyszíne: Új Nemzedék Ház I. emeleti tárgyaló 1062 Budapest Bajza u. 32. Az ülés kezdete: 14:00

Részletesebben

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2015.01.15-én megtartott üléséről

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2015.01.15-én megtartott üléséről 1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány u. 25. Földszint / Magyary

Részletesebben

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2014.03.19-én megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás 2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás Az ülés helyszíne: EMET, Magyary terem 1054 Budapest, Alkotmány u. 25. Az ülés kezdete: 10:00 Az ülés befejezése:

Részletesebben

3/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás

3/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás 3/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás Az ülés helyszíne: TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Kis tanácsterem 1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.

Részletesebben

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve 390/2018. (XII. 11.) HB határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete Humánszolgáltatási Bizottságának 2019. évi munkatervéről (8 igen, egyhangú szavazattal) 1. A Humánszolgáltatási

Részletesebben

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2015.01.15-én megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet Kollégiumának

4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet Kollégiumának 4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet Kollégiumának Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő I. emelet / Európa terem 1054 Budapest, Alkotmány u.25.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 10 13. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 10 13. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. október 10 13. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. október 10. 11:56 óra Az elektronikus

Részletesebben

ADOMÁNYOK ADATAI

ADOMÁNYOK ADATAI ADOMÁNYOK ADATAI - 2017 A támogatás kedvezményezettje: Magyar Edzők Társasága A támogatás kedvezményezettje: Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány A támogatás kedvezményezettje: Jó Természet

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. december 12 15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. december 12 15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. december 12 15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. december 12. 16:29 óra Az

Részletesebben

Határozati javaslat. Ifjúsági Keret Ft Ft Ft/ Ft

Határozati javaslat. Ifjúsági Keret Ft Ft Ft/ Ft 1 Határozati javaslat Ifjúsági Keret 2011. Tárgy: Ifjúsági keretre beérkezett pályázatok elbírálásra I. 1. Szekszárdi Mozgásművészeti A folyamatos működéshez 3.400.00 1.200.00/ Stúdió várunk segítséget

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK Együttműködő V.M.J.V. Egyesített Bölcsődéje - Módszertani Bölcsőde Pannon Várszínház Színművészetfejlesztési Nonprofit Kft. Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25. Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás

Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás 4/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás Az ülés helyszíne: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szarvas Gábor u. 58-60. Az ülés kezdete: 10:00 Az ülés befejezése:

Részletesebben

21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program

21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program 1a. számú melléklet 21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program (Ft) Borsodi Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú Egyesület

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 131-15/2011. JEGYZİKÖNYV Amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Humán Bizottságának

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről december 29.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről december 29. Ügyszám: 133-147/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének nyilvános üléséről 2017. december 29. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014.november 10-11. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014.november 10-11. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014.november 10-11. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. november 10. 10:44 óra Az elektronikus

Részletesebben

Emlékeztető Készült a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanácsának 2009-I. üléséről

Emlékeztető Készült a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanácsának 2009-I. üléséről Emlékeztető Készült a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanácsának 2009-I. üléséről Ülés helye: FSZH MOISZ, FLP iroda 1054 Bp., Szemere u. 7. Ülés időpontja: 2009. február 24. Ülés kezdete: 15:00 h Jelen

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

ADOMÁNYOK ADATAI 2018

ADOMÁNYOK ADATAI 2018 ADOMÁNYOK ADATAI 2018 A támogatás kedvezményezettje: Farkas János Alapítvány A támogatás kedvezményezettje: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítvány A támogatás kedvezményezettje: Nem Adom Fel Alapítvány

Részletesebben

6722 Szeged, Kálvária sgt. 14. 2 500 000. 8640 Fonyód RÓZSADOMB U 2. 2 500 000

6722 Szeged, Kálvária sgt. 14. 2 500 000. 8640 Fonyód RÓZSADOMB U 2. 2 500 000 Kat. A pályázó szervezet neve A pályázó szervezet címe Elnyert összeg 1. NCS Csupaszív Nagycsaládos Egyesület Várpalota és Kistérsége Veszprém Megye, 8100 Várpalota, Szabolcska Mihály út 75. 3 610 000

Részletesebben

Határozati javaslat Ifjúsági Keretre beérkezett pályázatok elbírálására Projekt 2014. évi összköltsége. támogatás. Igényelt Önrész társadalmi munka

Határozati javaslat Ifjúsági Keretre beérkezett pályázatok elbírálására Projekt 2014. évi összköltsége. támogatás. Igényelt Önrész társadalmi munka 1. 2. 5. Dynamic Triatlon Duatlonnal a diáksportért 6. 8. Utánpótlást nevelő Box A harmadik Évezred Tolna Megyéje Egyesület 3. Alisca Nyilai Íjász Egyesület 4. Alisca Taekwondo Klub Értelmi Fejlődésükben

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29. Ügyszám: 87-57/2015. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2015. április 29. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2014. október 22-én megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne:

Részletesebben

az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke

az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke 1 az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) ú rendelet függeléke K I M U T A T Á S FÖLDESEN MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEKRŐL, EGYESÜLETEKRŐL,

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS. Bács-Kiskun megye. Európai Szociális Alap

TEHETSÉGGONDOZÁS. Bács-Kiskun megye. Európai Szociális Alap ktatáskutató és Fejlesztő Intézet ÁP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz EHESÉGGNDZÁS Bács-Kiskun megye Európai Szociális Alap Pedagógiai Szakszolgálat Bács-Kiskun

Részletesebben

KIVONAT Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata február 15-i ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata február 15-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata KIVONAT Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata 2017. február 15-i ülésének jegyzőkönyvéből 9/2017. (II.15.) Toponári

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24. Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 18.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 18. Ügyszám: 87-79/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2015. június 18. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,

Részletesebben

HATÁROZATOK TÁRA. A Közgyűlés egyhangúlag megszavazta Török Márkot, az SZTE HÖK elnökét a Közgyűlés levezető elnökének.

HATÁROZATOK TÁRA. A Közgyűlés egyhangúlag megszavazta Török Márkot, az SZTE HÖK elnökét a Közgyűlés levezető elnökének. Határozat száma 71/2016. 72/2016. 73/2016. 74/2016. 75/2016. Előterjesztő Gulyás Tibor Határozat tartalma A Közgyűlés egyhangúlag megszavazta Török Márkot, az SZTE HÖK elnökét a Közgyűlés levezető elnökének.

Részletesebben

Civil szervezeteknek nyújtott pénzbeli támogatás évben

Civil szervezeteknek nyújtott pénzbeli támogatás évben 1 Civil szervezeteknek nyújtott pénzbeli 2008. évben 2. számú melléklet 1 "Az Egészségért" Alapítvány 0 250 000 0 0 0 0 250 000 2 "Az én ovim" Alapítvány 0 0 0 0 0 550 000 550 000 3 "Belvárosi Ifjúságért"

Részletesebben

Száma: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V

Száma: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Száma: 16542-1/2010. TERKA J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 30-án hétfın du. 15,00 órai kezdettel megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2017. május 30-án 11.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

örgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: :

örgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: : örgyi Albert Általános Iskola JEGYZŐKÖNYV KIVONAT A 2017. VIII. 29-i nevelőtestületi ülésről Tárgy: az intézményi pedagógiai program módosításának elfogadása Helyszín: 1161 Budapest Csömöri u. 20. A nevelőtestület

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 21/2013. Ö.ü. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 5 példányban Készült: Az ülés helye: 2013. szeptember 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Balatonkenese Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Balatonkenese,

Részletesebben

2. Fodor István. 2. Fodor István. 3. Martonyi János 4. Megyesy Jenő 1. Dr. Vizi E. Szilveszter. 2. Fodor István

2. Fodor István. 2. Fodor István. 3. Martonyi János 4. Megyesy Jenő 1. Dr. Vizi E. Szilveszter. 2. Fodor István Nem A Kuratórium a kuratóriumi ülés Levezető Elnöknek 1 Dr. Vizi E. Szilvesztert megválasztotta A Kuratórium a javasolt napirendet elfogadja 2 A Kuratórium megválasztja Jason Kenny-t a 3 Magyarország Barátai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről augusztus 14.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről augusztus 14. Ügyszám: NY/104-76/2018. JEGYZŐKÖNYV nyilvános üléséről 2018. augusztus 14. Nyirád 2018 1 Jegyzőkönyv Készült: nyilvános üléséről Az ülés helye: Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád, Szabadság u.

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A bizottság 4 igen szavazattal egyhangúlag támogatta a javaslatot, és az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. A bizottság 4 igen szavazattal egyhangúlag támogatta a javaslatot, és az alábbi határozatot hozta: JEGYZŐKÖNYV Készült: Bizottsága 2012. január 29-én 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: az Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság részéről

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 23-án órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 23-án órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. május 23-án 12.00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 12.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 12. Ügyszám: NY/59-78/2019. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2019. június 12. Nyirád 2019 1 Jegyzőkönyv Készült: nyilvános, rendkívüli üléséről Az ülés helye: Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A projekt során a város 47 oktatási intézményében valósult meg az informatikai infrastruktúra javítása, melynek során beszerzésre kerültek a következő

Részletesebben

Civil szervezeteknek nyújtott pénzbeli támogatás évben. Humán Bizottság. Kulturális célú/ tartalék keret. Civil keret

Civil szervezeteknek nyújtott pénzbeli támogatás évben. Humán Bizottság. Kulturális célú/ tartalék keret. Civil keret 4. számú melléklet szervezeteknek nyújtott pénzbeli támogatás 2012. évben Sorszám Humán Sportcélú Ifjúsági 1. "Az Egészségért" Alapítvány 110 000 50 000 160 000 2. "Az én ovim" Alapítvány 490 000 490 000

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület új i és

Részletesebben

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulásának 2017. február 1-én /szerdán/ 19.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember i Széchenyi István Gimnázium IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember A szervezet neve Liget Úti Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola és EGyMI Városi Óvodák Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT MEGÁLLAPODÁSOK

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT MEGÁLLAPODÁSOK KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT MEGÁLLAPODÁSOK 2013-2014 Megjegyzés: A lejárt érvényességű közösségi szolgálatok megújítása folyamatban van. Együttműködő Ajkarendekért 8-25-1/2013 2014. augusztus 31. Litéri Református

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS. Vas megye. Európai Szociális Alap

TEHETSÉGGONDOZÁS. Vas megye. Európai Szociális Alap ktatáskutató és Fejlesztő Intézet ÁP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz EHEÉGGNDZÁ Vas megye Európai zociális Alap Pedagógiai zakszolgálat Vas egyei Pedagógiai

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M)

Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M) Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M) A pályázatok benyújtása az alábbiak szerint lehetséges: Közösségi környezet kollégiuma esetén: 2015. március 16-ig Mobilitás és alkalmazkodás

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 28.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 28. Ügyszám: NY/59-70/2019. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2019. május 28. Nyirád 2019 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Az ülés

Részletesebben

Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK. Támogatási összeg. Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum Sportegyesület

Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK. Támogatási összeg. Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum Sportegyesület Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK Támogatási összeg 1 2 3 Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum BALU Sport 4 5 6 7 8 9 Békásmegyeri "Vándor" Kerékpáros Klub Casablanca TáncSport Csillaghegyi Mozgás

Részletesebben

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Akasztói Polgárőr Egyesület (székhely:6221 Akasztó, Fő u. 40.sz.) Bács Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8.) Bács Kiskun

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottsága szeptember 8-i ülésén az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottsága szeptember 8-i ülésén az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2010. 09. 08-án tartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Révész Mihály, a bizottság elnöke, Bartáné Tóth Mária, a bizottság alelnöke,

Részletesebben

8/2016 Emlékeztető. Készült a Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület október 17-én megtartott üléséről

8/2016 Emlékeztető. Készült a Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület október 17-én megtartott üléséről Készült a Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 2016. október 17-én megtartott üléséről Helyszín: Budapesti Európa Ifjúsági Központ, Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 1024 Budapest, Zivatar u. 1-3. Időpont:

Részletesebben

r;z+. számú előterjesztés

r;z+. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének tagja r;z+. számú előterjesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottsága részére a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Részletesebben

2016. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

2016. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK I. Közgyűlési Határozatok 2016.04.19./1.sz. KGY. határozat: A Közgyűlés elfogadja a meghívóban kiküldött napirendi pontokat.

Részletesebben

E M L É K E Z T E T Ő

E M L É K E Z T E T Ő Ikt. sz.: 2945/2014 E M L É K E Z T E T Ő Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanács ülése Időpont: 2014. január 22. 9.30h Helyszín: 1054 Budapest, Hold u. 1. (Emberi Erőforrások Minisztériuma) JELEN VANNAK:

Részletesebben

JAVASLAT a Civil Keretből elnyerhető támogatásra 2013.

JAVASLAT a Civil Keretből elnyerhető támogatásra 2013. JVSLT a ből elnyerhető ra Összes felosztható keret: 6.000.000.- Ft *-gal jelölt szám alapítványi pályázat, közgyűlési hatáskör! pályázó szervezet neve és a támogatandó cél szervezet évi 1. VI. 526 Szekszárdi

Részletesebben

2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z

2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z 2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z Szeged város foglalkoztatási helyzete, valamint a közfoglalkoztatásról szóló együttműködési megállapodások és egyes ellátási szerződések módosítása

Részletesebben

Előterjesztés. A Biatorbágyon működő civil szervezetek évi támogatásáról

Előterjesztés. A Biatorbágyon működő civil szervezetek évi támogatásáról Előterjesztés A Biatorbágyon működő civil szervezetek 2013. évi támogatásáról Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 15/2013.(01.31.) Öh. számú határozatával pályázatot írt ki a helyben

Részletesebben

ált. motoros repülő vitorlázó repülő ejtőernyős műrepülő

ált. motoros repülő vitorlázó repülő ejtőernyős műrepülő Klub neve: 1 Aero Klub Debrecen 14 14 1 2 Aero Club Esztergom 25 25 1 3 Aeroclub Hajdúszoboszló Sportegyesület 8 16 7 13 5 49 2 4 Aeroclub Kaposújlak Repülő Egyesület 5 Aeroglobus Repülő Sportegyesület

Részletesebben

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 59/2014. (IV.30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2014. április 30-i nyilvános ülés napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató a lejárt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Tisztelt Képviselő- Testület!

Tisztelt Képviselő- Testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Beszámoló a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság 2011. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

10/2010 KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. AUGUSZTUS 16. NAPJÁN MEGTARTOTT IX. NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

10/2010 KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. AUGUSZTUS 16. NAPJÁN MEGTARTOTT IX. NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 10/2010 KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. AUGUSZTUS 16. NAPJÁN MEGTARTOTT IX. NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1 Napirendi pontok: 1. napirendi pontok elfogadása 2. DAOP-2009-4.2.1/B

Részletesebben

2014. évi. 28. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 28. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 28. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y ZŐ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK (2018/2019. tanév) 1. APAGY: Apagyi Községi Önkormányzat 2. APAGY: Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 3. BAKTALÓRÁNTHÁZA: Baktalórántházai Kistérségi Szociális

Részletesebben

2014. évi támogatások

2014. évi támogatások 2014. évi támogatások Sorsz. Támogatás kedvezményezettjének a neve Támogatás összege (Ft) Támogatás célja Támogatási program megvalósíátásnak helye 1. Kispályás Műfüves Nonprofit Kft. 1 640 000 Ft 2014.

Részletesebben

Határozatok tára. Közgyűlések határozatai:

Határozatok tára. Közgyűlések határozatai: Határozatok tára Közgyűlések határozatai: 1/2012.01.06 határozat: a tagok egyhangúan döntenek arról, hogy létrehozzák az EGY S ÉG Központ Közhasznú Egyesületet. 2/2012.01.06 határozat: a jelen lévő alapítók

Részletesebben

Támogató szolgálatok ELUTASÍTOTT pályázatai

Támogató szolgálatok ELUTASÍTOTT pályázatai megye neve 1 SZOC-BF-08-T-0003 Segitőtárs Szociális KHT Segitőtárs Szociális KHT Budapest 1078 Budapest István utca 20. 2 SZOC-BF-08-T-0004 Szociális Gondozó Központ Szociális Gondozó Központ Családsegítő

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ október 1.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ október 1. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/2015 2015. október 1. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2015. október 1. 18h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest, Istvánmezei

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE 2015. ÉVI HATÁROZATOK 1. /2015. (január 08.) sz. MÉSZ elnökségi határozat A rendkívüli elnökségi ülés időpontját (2015. január 22.) a jelenlévők elfogadják. 2. /2015. (január

Részletesebben

Tápiószőlősi Községi Sportegyesület

Tápiószőlősi Községi Sportegyesület Tápiószőlősi Községi Sportegyesület JEGYZŐKÖNYV Készült: Tápiószőlős Községi Sportegyesületének 2010. március 27-én megtartott közgyűlésén Az ülés helye: Sportépület-Sport út 3. Jelen vannak: A jelenléti

Részletesebben

Érdekeltségi viszony. Civil szervezet címe Budapest József A. út 12. elnök, alapító Szeged, Brüsszel krt. 18/B kuratóriumi elnök

Érdekeltségi viszony. Civil szervezet címe Budapest József A. út 12. elnök, alapító Szeged, Brüsszel krt. 18/B kuratóriumi elnök Alföldi Andrea "Nebántsvirág" Gyermek- és Ifjúságvédő Közhasznú Egyesület 1051 Budapest József A. út 12. elnök, alapító - 00016/23/2005. 00019/23/2005 szerepvállalásának segítése - 00058/01/2005 3 490

Részletesebben

ADOMÁNYOK ADATAI 2018

ADOMÁNYOK ADATAI 2018 ADOMÁNYOK ADATAI 2018 A támogatás kedvezményezettje: Budapest-Józsefvárosi Szent József Plébánia A támogatás kedvezményezettje: Magyar Pálos Rend Első Remete Szent Pál Rendje A támogatás kedvezményezettje:

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a kerületi civil szerveztek támogatására.

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a kerületi civil szerveztek támogatására. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a kerületi civil szerveztek támogatására. Készítette: S. Szabó Ferenc Közéleti és nemzetközi főmunkatárs Előterjesztő: Horváth

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK A MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUMMAL AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ szervezet/intézmény/egyesület tevékenység honlap Bice-bóca Hátrányos Helyzetűek és

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 27/2012. (III. 28.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. március 28-ai ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint elfogadja: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottság május 13-ai, munkaterv szerinti, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottság május 13-ai, munkaterv szerinti, nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottsága 4/2015. TSPBB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: a Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottság

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tóth Zoltán Béla

JEGYZŐKÖNYV. Tóth Zoltán Béla JEGYZŐKÖNYV Készült: A Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. április 15-én délután 15.00 órakor megtartott testületi ülésről Jelen vannak: Csorba Ferenc Lakatos Pál Tóth Zoltán Béla Jegyzőkönyvvezető: Márton

Részletesebben

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum Polip Ifjúsági Egyesület Obsitos utca 1 Letenyeiné Mráz Márta egyesületi ifjúsági közösségi térben (helyszínen) fiatalok szabadidős tevékenységének koordinálása,

Részletesebben

2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai

2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai 2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai 1/2014. (XI. 24.) KISB határozata felhatalmazza Meszes Balázs bizottsági tagot a 2014. november 24-én megtartott a bizottsági ülésről

Részletesebben

XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai)

XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai) Magyar Drámapedagógiai Társaság 2111 Szada, Székely Bertalan u. 1/C Levelezési cím (iroda): 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A Telefon: +36 70 3353959 honlap: www.drama.hu; e-mail: orszagos.talalkozo@gmail.com

Részletesebben

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak: MSSZ RENDES ELNÖKSÉGI ÜLÉS HATÁROZATAI 2014. március 3. A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 2014. március 3-án 16 órakor a Magyar Sport Háza 3. emeleti tárgyalójában tartotta 2014. évi második (2.)

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 3/2015 OKSB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2015. március 24-én, (kedden) 15:00 órakor megtartott

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-ai testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-ai testületi üléséről készült jegyzőkönyv Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-ai testületi üléséről készült jegyzőkönyv napirendjei: - Óvoda zárva tartása tavaszi a szünetben - Autóbusz menetrend módosítása

Részletesebben