E M L É K E Z T E T Ő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E M L É K E Z T E T Ő"

Átírás

1 Ikt. sz.: 2945/2014 E M L É K E Z T E T Ő Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanács ülése Időpont: január h Helyszín: 1054 Budapest, Hold u. 1. (Emberi Erőforrások Minisztériuma) JELEN VANNAK: Téglásy Kristóf (TK) Buday Barnabás (BB) Vári Ferenc (VF) Antalicz Gábor (AG) Kósa András Csaba (KACS) EMMI Sportért és Ifjúságért felelős Államtitkárság Magyar Cserkészszövetség NOE Egyházak ISZOSZ NCSSZI Pályázatkezelő Főosztály részéről: Tiszolczi Péter (TP) Papp Nikolett (PN) Barta Judit (BJ) Kátai Brigitta (KB) TK: Köszönti az ülés résztvevőit a GYIA Tanácsülésen, megállapítja, hogy az ülés 4 fő részvételével határozatképes. 0001/2014. számú határozat: A Tanács 4 igen szavazattal egyhangúan úgy határozott, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: 1. Az előző ülés emlékeztetőjének az elfogadása (2013. november 20.) 3. Döntés az IFJ-GY-13-D kategória pályázatairól 4. Döntés a évi pályázati kiírásokról 5. Egyebek 1) NAPIRENDI PONT: Az előző ülés emlékeztetőjének elfogadása (2013. november 20.) 0002/2014. számú határozat: A Tanács 4 igen szavazattal egyhangúan elfogadta az előző ülés (2013. november 20.) emlékeztetőjét. 1

2 2) NAPIRENDI PONT: Beszámoló a GYIA Tanács évi munkájáról KB röviden ismerteti a Beszámolót a GYIA Tanács évi munkájáról. (Ld. 2. számú melléklet) 0003/2014. számú határozat: A Tanács 4 igen szavazattal egyhangúan elfogadta a beszámolót a GYIA Tanács évi munkájáról. 3) NAPIRENDI PONT: Döntés a évi pályázati kiírásokról TK javasolja a 4-es napirendi pont előre hozatalát. 0004/2014. számú határozat: A Tanács 4 igen szavazattal elfogadta a napirendi pontok sorrendjének megváltoztatását, eszerint a napirendi pontok sorrendje a következőképpen változik: 1. Az előző ülés emlékeztetőjének az elfogadása (2013. november 20.) 3. Döntés a évi pályázati kiírásokról 4. Döntés az IFJ-GY-13-D kategória pályázatairól 5. Egyebek Buday Barnabás megérkezett 9.50h-kor, a GYIA Tanács 5 fővel határozatképes. 0005/2014. számú határozat: A Tanács 5 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, hogy az IFJ-GY-13-D kategória a pályázók által maximum igényelhető támogatási összege Ft legyen. 0006/2014. számú határozat: A Tanács 4 igen szavazattal, 1 nem szavazattal elfogadta, hogy az IFJ-GY-14-C kategóriában a pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 15m Ft, illetve az IFJ-GY-14-A kategóriában a pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 25m Ft legyen az előzetesen megküldött előterjesztést módosítva. 0007/2014. számú határozat: A Tanács 3 igen szavazattal, 2 nem szavazattal nem fogadta el azt az indítványt, miszerint az IFJ-GY-14-D kategóriában a pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg az előterjesztéshez képest 5m Ft-tal csökkenjen (azaz 15m Ft legyen) az IFJ-GY-14-A kategóriában a pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszegének javára /2014. számú határozat: A Tanács 5 igen szavazattal egyhangúan elfogadta az előterjesztésként kiküldött IFJ-GY-14-A pályázati felhívást és útmutatót a Tanácsülésen elhangzott módosításokkal együtt. (Miszerint a pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 20m Ft-ról 25m Ft-ra emelkedik.) /2014. számú határozat: A Tanács 5 igen szavazattal egyhangúan elfogadta az előterjesztésként kiküldött IFJ-GY-14-B pályázati felhívást és útmutatót /2014. számú határozat: A Tanács 5 igen szavazattal egyhangúan elfogadta az előterjesztésként kiküldött IFJ-GY-14-C pályázati felhívást és útmutatót a Tanácsülésen elhangzott módosításokkal együtt. (Miszerint a pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 20m Ft-ról 15m Ft-ra csökken.) 2

3 0008-4/2014. számú határozat: A Tanács 5 igen szavazattal egyhangúan elfogadta az előterjesztésként kiküldött IFJ-GY-14-D pályázati felhívást és útmutatót a Tanácsülésen elhangzott módosításokkal együtt. (Miszerint a maximálisan igényelhető támogatási összeg 1m Ft-ról Ft-ra csökken.) 4) NAPIRENDI PONT: Döntés az IFJ-GY-13-D kategória pályázatairól 0009/2014. számú határozat: A Tanács 5 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, hogy az IFJ-GY-13-D kategóriában a 105 pontos illetve a 105 pont feletti pályázatok kapjanak támogatást, valamint szakmai alapon az IFJ-GY-13-D-14297, IFJ-GY-13-D-14177, IFJ-GY-13-D-14164, IFJ-GY-13-D-14185, IFJ-GY-13-D-14295, IFJ- GY-13-D-14250, IFJ-GY-13-D-14343, IFJ-GY-13-D-14290, IFJ-GY-13-D-14201, IFJ-GY-13-D-14187, IFJ-GY- 13-D-14363, IFJ-GY-13-D kódszámú pályázatok. A támogatási intenzitás 80%. A támogatásra javasolt pályázatok a következők: IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D A Hegykői Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány Gaal Gaston Gyermek és Ifjúsági Közhasznú alapítvány Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület Battonya Város Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezet Alapítvány a Kondorosi Általános Iskolásokért Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért Alternatíva Egyesület Csongrád Megyei Népművelők Egyesülete Kerecsen Ifjúsági Egyesület Hajdúszovát Kulturális Fejlődéséért Közhasznú Egyesület Lónyay Utcai Református Gimnáziumért Alapítvány Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Sárospataki Református Kollégium Körtánc Egyesület Zenélő Gyerekek Alapítvány Együtt Kislétáért Közhasznú Egyesület Magyarországi Magiszter Alapítvány Füredi Játékszín Közhasznú Alapítvány Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Szegedi Tabán Iskolai Alapítvány Sugalló Kulturális Egyesület AGRIA GEOGRÁFIA a Földrajz Oktatásáért, Kutatásáért és Alkalmazásáért Közhasznú Alapítvány Élményakadémia Közhasznú Egyesület Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Piarista Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség Veszprémi Egyetem Civil Szerveződésiért Alapítvány Fenntartható Fejlődés a Dél-Alföldi Régióért Egyesület Magyar Cserkészszövetségek Fórumáért Alapítvány HÖOK Hallgatói Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Vajdasági Magyar Diákszövetség Nógrád Jövőjéért Egyesület Magyar Ifjúsági Tanács 3

4 IFJ-GY-13-D IFJ-GY-13-D FUTUROPE, Fiatalok a Jövőért Közhasznú Egyesület Erdőspusztai Kistérségi Humánfejlesztő Egyesület 5) NAPIRENDI PONT: Egyebek TP: a előtt kiírt GYIA pályázatok kezelését sikerült lezárni. A 8. GYIA Tanácstagra jelölés érkezett, de hivatalos ajánlás nem érkezett a minisztériumhoz. A Tanács elnöke megköszöni a részvételt, elköszön a Tanácstagoktól és az ülést berekeszti. Budapest, január 22. A jegyzőkönyv hiteléül: Téglásy Kristóf GYIA Tanács elnöke 4

5 MELLÉKLETEK: 1. Az előző ülés emlékeztetője Az IFJ-GY-13-D kategóriájú pályázatok listája 4. A évi GYIA pályázatok felhívásai és útmutatói (A, B, C, D kategória) 5

E M L É K E Z T E T Ő

E M L É K E Z T E T Ő Ikt. sz.:11783/2011-4000/4120 Irattár: 0594/05O30 E M L É K E Z T E T Ő Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanács ülése Időpont: Helyszín: 2011. november 04. 9 óra 1054 Budapest, Akadémia u. 3. (Nemzeti

Részletesebben

ENGEDÉLYEZŐ OKIRAT. Ikt. sz.: /2014

ENGEDÉLYEZŐ OKIRAT. Ikt. sz.: /2014 Ikt. sz.: 2942-1/2014 ENGEDÉLYEZŐ OKIRAT Készült az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2013. október 28-án kiírt Kétoldalú ifjúsági programok támogatása című, kategóriaszámú pályázat felhívására beérkezett

Részletesebben

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2015.01.15-én megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

2015. j ú n i u s 15.

2015. j ú n i u s 15. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i v a l a m i n t S z o c i á l i

Részletesebben

m á r c i u s 2 3.

m á r c i u s 2 3. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 6. m á r c i u s 2 3.

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) Küldöttközgyűléséről

Jegyzőkönyv a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) Küldöttközgyűléséről M A G Y A R K Ö N Y V T Á R O S O K E G Y E S Ü L E T E Association of Hungarian Librarians Verein Ungarischer Bibliothekare Association des Bibliothècaires Hongrois Oбщество Венгерских Библиотекарей 1827

Részletesebben

Zártkörű tanácskozás.

Zártkörű tanácskozás. JEGYZŐKÖNYV DUNAKANYAR TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS 2007. március 30-ai váci üléséről Készült: A Dunakanyar Térségi Fejlesztési Tanács 2007. március 30-ai alakuló váci ülésén. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/

Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/ Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/704-002, fax: 45/704-060 email:nyirlovo@vodafone.hu Jegyzőkönyv Készült: Nyírlövő Község Önkormányzata Képviselőtestületének és

Részletesebben

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2014.03.19-én megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 29.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 29.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e. - 428 - Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. július 29.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A napirend tárgyalása

JEGYZŐKÖNYV. A napirend tárgyalása JEGYZŐKÖNYV Készült: 2012. augusztus 14-én ülésén Magyargéc Község Önkormányzatának hivatali helyiségében. Jelen vannak: Velki Róbert polgármester Pingiczer Józsefné képviselő Ruzsinszki Györgyné képviselő

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

2015. május 7-én (csütörtök) órára

2015. május 7-én (csütörtök) órára H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 12. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta.

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta. 03-3/9-17/2014. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. július 18-án megtartott rendkívüli üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Lengvárszky Attila

Részletesebben

AZ ERASMUS+ PROGRAM ÉRTÉKELŐ BIZOTTSÁGÁNAK ELJÁRÁSI RENDJE

AZ ERASMUS+ PROGRAM ÉRTÉKELŐ BIZOTTSÁGÁNAK ELJÁRÁSI RENDJE AZ ERASMUS+ PROGRAM ÉRTÉKELŐ BIZOTTSÁGÁNAK ELJÁRÁSI RENDJE Az Európai Bizottság által az Erasmus+ Program keretében a Nemzeti Irodák részére kiadott Kézikönyv (NA Guide) alapján, a pályázati döntés előkészítése

Részletesebben

Emlékeztető Készült a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanácsának 2009-I. üléséről

Emlékeztető Készült a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanácsának 2009-I. üléséről Emlékeztető Készült a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanácsának 2009-I. üléséről Ülés helye: FSZH MOISZ, FLP iroda 1054 Bp., Szemere u. 7. Ülés időpontja: 2009. február 24. Ülés kezdete: 15:00 h Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság november 10-ei üléséről

Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság november 10-ei üléséről 03-3/12-28/2011. Ö S S Z E F O G L A L Ó Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2011. november 10-ei üléséről Helyszín: Polgármesteri Hivatal (Pécs, Széchenyi tér 1.) I. emelet

Részletesebben

o k t ó b e r 2 5.

o k t ó b e r 2 5. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 6. o k t ó b e r 2 5.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL Törtel Község Önkormányzata 2747. Törtel, Szent István tér 1» JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL Rendeletek száma: Határozatok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres Istvánné alpolgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. napirendi pont (201. számú): Tájékoztató és vita új pályázati kiírásokról

Jegyzőkönyv. 1. napirendi pont (201. számú): Tájékoztató és vita új pályázati kiírásokról Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: Napirendi pontok: 2009. január 20-án Etyek Község Önkormányzat Képviselő-testület Vállalkozói és Pályázati Bizottságának nyílt üléséről A mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

á p r i l i s 1 3.

á p r i l i s 1 3. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 6. á p r i l i s 1 3.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2012. 09. 13-án tartott ülésén. Jelen vannak: Pocsai Blanka, a bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság alelnöke,

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből 93/2011. (IX. 29.) önkormányzati testületi határozat kinyilvánítja azon szándékát, hogy 2012. január 1. napjától az 1. számú melléklet szerinti együttműködési megállapodást köt a Napfényes Támogató Szociális

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal

Részletesebben

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás 2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás Az ülés helyszíne: EMET, Magyary terem 1054 Budapest, Alkotmány u. 25. Az ülés kezdete: 10:00 Az ülés befejezése:

Részletesebben

3/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2013.06.05-én megtartott üléséről

3/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2013.06.05-én megtartott üléséről 3/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának Az ülés helyszíne: Új Nemzedék Ház, Földszinti tárgyaló 1062 Budapest, Bajza u.32. Az ülés kezdete: 11:00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének május 18-án megtartott soron kívüli nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének május 18-án megtartott soron kívüli nyílt üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2016. május 18-án megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza Nagyterme (Békés, Petőfi u. 2.) Jelen vannak:, Dr. Pálmai

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Szám: 39/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Szám: 39/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Szám: 39/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 6-án, (pénteken) 8:45 órakor megtartott rendkívüli nyilvános ülésén

Részletesebben

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve 390/2018. (XII. 11.) HB határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete Humánszolgáltatási Bizottságának 2019. évi munkatervéről (8 igen, egyhangú szavazattal) 1. A Humánszolgáltatási

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 22-27. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 22-27. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. október 22-27. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. október 22. 14:18 óra Az elektronikus

Részletesebben

s z e p t e m b e r 1 8.

s z e p t e m b e r 1 8. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 4. s z e p t e m b e r 1 8. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, 2014.09.18-án

Részletesebben

2015. m á r c i u s 2 6.

2015. m á r c i u s 2 6. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2015. m á r c i u s 2 6. Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás.

JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsági ülésén a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8.) 2017. április 27.-én

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: /2016.(VII.4.) számú határozatokat

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: /2016.(VII.4.) számú határozatokat Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 68-72./2016.(VII.4.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2017. május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 19-24/2017. (V.24.) számú PÜB határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2017. május 24-án

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Képviselőtestülete 2013. február 12-én tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

J e g y zőkönyv KSB-14/2011. (KSB-36/ )

J e g y zőkönyv KSB-14/2011. (KSB-36/ ) KSB-14/2011. (KSB-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának 2011. szeptember 13-án, kedden, 13 óra 02 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 569. számú tanácstermében

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 24-én órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 24-én órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. október 24-én 12.00

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. június 9-én (kedden) 15.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem

Részletesebben

1 Jegyzőkönyv Sárkányhajó sportegyesület alakuló közgyűlés Helyszín: 1095, Budapest, Lechner Ödön fasor 7., Millenium Tower II Dél, Sun Microsystems Kft. nagy tárgyalója Időpont: 2009. 11. 26. 17:00 Jelenlevők

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Harta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének július 5-én megtartott rendkivüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Harta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének július 5-én megtartott rendkivüli üléséről. Harta Nagyközség Önkormányzat 6326 Harta, Templom u. 68. Tel.: (06)-78/507-070 Fax: (06)-78/507-079 e-mail: harta@harta.hu Szám: 1623-12/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Harta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 19. napján tartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 19. napján tartott üléséről Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth út 24. / 46/390-120 FAX: 46/390-305 korjegyzoseg.bukkszentkereszt@digikabel.hu www.bukkszentkereszt.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2009. december 14-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. október 08. 13:51 óra Az elektronikus

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. 03-3/12-17/2013. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2013. június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Kővári János elnök, Decsi István, dr. Kóbor

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 07-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 1/2013. (I. 07.)

Részletesebben

2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai

2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai 2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai 1/2014. (XI. 24.) KISB határozata felhatalmazza Meszes Balázs bizottsági tagot a 2014. november 24-én megtartott a bizottsági ülésről

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve.

Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve. Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve. Időpont: 2016. április 11. 16:00 óra Helyszín: Selfie Grill & Beer 1088 Budapest, Rákóczi út

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek Napirendek: Nyílt

Részletesebben

2015. június 19-én (csütörtök) du órára

2015. június 19-én (csütörtök) du órára H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 6/2015 OKSB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2015. június 22-én, (hétfőn) 16:00 órakor megtartott

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület május 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület május 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 248 / 10 /2012 Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2012. május 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 24./2012.(V.16.) határozata A 2012. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfű-mentesítési

Részletesebben

4. Beszámoló a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal 2010-2014. években végzett tevékenységéről Előterjesztő: dr. Barta László, megyei főjegyző

4. Beszámoló a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal 2010-2014. években végzett tevékenységéről Előterjesztő: dr. Barta László, megyei főjegyző Ikt.sz.: 43-13/2014. Jegyzőkönyv Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2014. június 26-án, a Megyeháza I. emeleti Hadady-Hargitay termében tartott soron következő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csomainé Csókási Mónika részönkorm. tagja Kazóné Schmidt Éva részönkorm. taga Majlinger Csabáné részönkorm.tagja

JEGYZŐKÖNYV. Csomainé Csókási Mónika részönkorm. tagja Kazóné Schmidt Éva részönkorm. taga Majlinger Csabáné részönkorm.tagja 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Peremartongyártelep Településrészi Önkormányzata 2015. szeptember 29-én 17.00 órai kezdettel megtartott soron következő üléséről. Jelen vannak: Turcsányi Istvánné részönkorm.

Részletesebben

Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a

Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 13. napján 16 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes és Salföld községek képviselő-testületeinek április 11 -i nyilvános együttes ülésén.

Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes és Salföld községek képviselő-testületeinek április 11 -i nyilvános együttes ülésén. 1 ÁBRAHÁMHEGY- BALATONRENDES -SALFÖLD KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI -------------------------------------------------------- Ikt.szám: 620-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 23-án órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 23-án órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. május 23-án 12.00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV szeptember között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV szeptember között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. szeptember 12 15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. szeptember 12. 13:55 óra

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Képviselő-testület november 13-án tartott rendkívüli nyílt üléséről. Vassné Zsemberi Katalin jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. a Képviselő-testület november 13-án tartott rendkívüli nyílt üléséről. Vassné Zsemberi Katalin jegyzőkönyvvezető JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2007. november 13-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26. Tóth Dezső polgármester, dr. Lelkes

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 3/2015 OKSB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2015. március 24-én, (kedden) 15:00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: -3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. május 26-án (csütörtök) 13.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről Állandó

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. az Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottság július 19-én órai kezdettel megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. az Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottság július 19-én órai kezdettel megtartott nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottság 2011. július 19-én 09.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről Készült: Monorierdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza Szécsényi Tamás termében, 2014. június 26-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: 4 települési képviselő:

Részletesebben

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Alkotmány út 3.), 2013. május 09. 16.00 órától 16.30 óráig a Képviselő-testület nyílt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 5-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 5-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 5-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 13/2018. (III.5.) Zagyvakörnyéki Települési Szilárdhulladék-gazdálkodás

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 87. Tel: 89/515-000 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2013. június 27-i ülésére Tárgy: Személyi ügyek I. Jókai Mór Városi Könyvtár vezetői állására kiírt pályázat elbírálása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottként megjelentek: Lebenszky Attila Kistérségi irodavezető, Szilágyiné Tóth Erzsébet Szociális Intézmény igazgató.

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottként megjelentek: Lebenszky Attila Kistérségi irodavezető, Szilágyiné Tóth Erzsébet Szociális Intézmény igazgató. Iktszám: 195/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Gyula Város Kistérségi Iroda Tárgyaló Termében 2008. augusztus 18. napján 11 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Rendkívüli Társulási

Részletesebben

3/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás

3/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás 3/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás Az ülés helyszíne: TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Kis tanácsterem 1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.

Részletesebben

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. június 25-i soron kívüli nyílt üléséről

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. június 25-i soron kívüli nyílt üléséről Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Ikt. sz.: 13-19/2015. Je gyz őkönyv. Jászkisér Város Önkormányzata

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Veresegyház Önkormányzatának Művelődési, Ifjúsági, Informatikai és Sport Bizottsága február 9-én tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Veresegyház Önkormányzatának Művelődési, Ifjúsági, Informatikai és Sport Bizottsága február 9-én tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: Veresegyház Önkormányzatának Művelődési, Ifjúsági, Informatikai és Sport Bizottsága 2016. február 9-én tartott ülésén. Szénás Zsoltné, Bobál Imréné, Nagy István, Szalontai

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:

Részletesebben

8/2016 Emlékeztető. Készült a Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület október 17-én megtartott üléséről

8/2016 Emlékeztető. Készült a Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület október 17-én megtartott üléséről Készült a Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 2016. október 17-én megtartott üléséről Helyszín: Budapesti Európa Ifjúsági Központ, Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 1024 Budapest, Zivatar u. 1-3. Időpont:

Részletesebben

DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA

DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA 2011 I. Általános rendelkezések 1. A Dugonics András Piarista

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15.

Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 16. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. június 9-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b./ Jegyzőkönyve. c.

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. június 9-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b./ Jegyzőkönyve. c. EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. június 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Izsó Miklós Gimnázium és Szakképző

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július hó 19. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július hó 19. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július hó 19. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve.

Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve. Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve. Időpont: 2016. október 17. 14:00 óra Helyszín: HD marketing iroda 1053 Budapest, Veres Pálné

Részletesebben

2014. május 7 én (szerda) du. 13 30 órára

2014. május 7 én (szerda) du. 13 30 órára H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete január 18-án. megtartott rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete január 18-án. megtartott rendkívüli nyílt üléséről Határozat: 14-15 Rendelet: - Jegyzőkönyv Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. január 18-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről Jegyzőkönyv Készült a Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 A szervezet neve: Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete Jegyzőkönyv Helye:

Részletesebben