2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:"

Átírás

1 MSSZ RENDES ELNÖKSÉGI ÜLÉS HATÁROZATAI március 3. A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége március 3-án 16 órakor a Magyar Sport Háza 3. emeleti tárgyalójában tartotta évi második (2.) elnökségi ülését. Jelenlévő elnökségi tagok: Dobos Imre elnök (KGY /12. sz. határozat) Schmidt László (KGY /13. sz. határozat) Herczeg Antal (KGY /13. sz. határozat) Tarkó László (KGY /13. sz. határozat) Szatlóczky Zoltán ( /37. elnökségi határozat) Nem vett részt: dr. Dénes Ákos (KGY /13. sz. határozat), Hudák Gábor (KGY /13. sz. határozat), Mr. Pham Ngoc Chu (KGY /13. sz. határozat), Tyukodi András (KGY /13. sz. határozat) Megjelent meghívottak: Takács Mária főtitkár, UP. Igazgató Ördögh István szövetségi kapitány Fábik Béla Bíró Bizottság elnöke Bálint Csaba Technikai Bizottság elnöke Nagy Bernadette Doppingellenes Bizottság elnöke Ádám László Az elnökség tagjai közül 16 órakor 5 fő volt jelen, az elnök megállapítja, hogy az elnökségi ülés határozatképes az MSSZ Alapszabály 22.. f) pontja értelmében. 1

2 Napirendi pontok: 1./ Bíró Bizottság előterjesztése Felelős és előadó: Fábik Béla Bíró Bizottság elnöke 2./ Technikai Bizottság előterjesztése Felelős és előadó: Bálint Csaba Technikai Bizottság elnöke 3./ MSSZ Doppingellenes szabályzatának módosítása Felelős és előadó: Nagy Bernadette Doppingellenes Bizottság elnöke 4./ Jogi, Etikai és Fegyelmi Bizottság újjászervezése Bizottsági tagok jelölése és elfogadása 5./ évi felnőtt EB végleges nevezésének elfogadása Felelős és előadó: Ördögh István szövetségi kapitány 6./ évi ifjúsági EB előnevezésének elfogadása Felelős és előadó: Szász László utánpótlás szövetségi kapitány 7./ SZMSZ módosítása 8./ Tagfelvétel 9./ Egyebek 2

3 1. napirendi pont. Bíró Bizottság előterjesztése Felelős és előadó: Fábik Béla Bíró Bizottság elnöke /13. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Bíró Bizottság előterjesztését, mely szerint Likerecz Attila, Urbán Zsolt és Bálint Csaba bírók országos minősítést kapjanak. Új napirendi pontok felvétele 1./ Gerevich ösztöndíj felosztásának véglegesítése 2./ Edzőbizottság tagjainak javasolt személyek elfogadása /14. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a két új napirendi pont felvételét. 2. napirendi pont Technikai Bizottság előterjesztése Felelős és előadó: Bálint Csaba Technikai Bizottság elnöke /15. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Technikai Bizottság előterjesztését, mely szerint Baranyai János válogatott súlyemelő az Oroszlányi VSE-től átigazol a Haladás VSE-hez. 3

4 3. napirendi pont MSSZ Doppingellenes szabályzatának módosítása Felelős és előadó: Nagy Bernadette Doppingellenes Bizottság elnöke /16. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Doppingellenes Bizottság előterjesztését, mely alapján dopping-megelőzési okokból az Igazolási szabályzat 2. -ának új pontjai: 11) Kizárólag azon versenyzők vehetnek részt állami finanszírozású programokban és edzőtáborokban, akiknek van kiváltott versenyengedélyük az adott évre. 12) A versenyengedély-kérő lapoknak előző év december 31-ig be kell érkeznie a szövetségbe azon versenyzők részéről, akik a következő évben a Héraklész programban, illetve a felnőtt vagy korosztályos válogatottban szerepelnek. 13) Mindazok, akik bármilyen nemzetközi versenyen részt vesznek amennyiben előírják kötelesek dopping vizsgálaton részt venni, mert a részvételük, nevezésük egyszeri versenyengedélynek számít, akkor is, ha nem kérték meg a versenyengedélyüket az adott évre az MSSZ-től. 5. napirendi pont évi felnőtt EB végleges nevezésének elfogadása Felelős és előadó: Ördögh István szövetségi kapitány /17. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a évi felnőtt EB végleges nevezését: Férfi csapat: Női csapat: Soóky Gergely (62 kg) Nagy Nikoletta (63 kg) Baranyai János (85 kg) Vaspöri Gábor (94 kg) Gyurkovics Ferenc (105 kg) Nagy Péter (+105 kg) 4

5 2. ÚJ napirendi pont Edzőbizottság tagjainak javasolt személyek elfogadása /18. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a évi Edzőbizottság tagjainak javasolt személyeket: Elnök: Szász László Alelnök: Ádám László Szövetségi kapitány: Tagok: Ördögh István Bálint Csaba Végi Imre Bökfi János Likerecz Attila Ferenczi József Tancsics László 1. ÚJ napirendi pont Gerevich ösztöndíj felosztásának véglegesítése /19. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta június 30-ig tartó időszakra a Gerevich ösztöndíj felosztását az edzők részére az alábbiak szerint: Héraklész Ösztöndíjak: Gerevich ösztöndíj kiegészítés: Összesen: Végi Imre Bálint Csaba Ferenczi József Tancsics László Ádám László Nagy Bernadett Gerevich ösztöndíjas: Farkas Zoltán 5

6 /20. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta június 30-ig tartó időszakra a Gerevich ösztöndíj felosztását a versenyzők részére az alábbiak szerint: Nagy Péter Baranyai János Gyurkovics Ferenc Lerch Zsolt Soóky Gergely Simon Bence Nagy Nikoletta Vaspöri Gábor Molnár Boglárka Kasza- Kovács Klára 4. napirendi pont Jogi, Etikai és Fegyelmi Bizottság újjászervezése Bizottsági tagok jelölése és elfogadása /21. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta Jogi, Etikai és Fegyelmi Bizottság tagjainak: Elnök dr. Dénes Ákos (jogász és bíró) Tagok Schmidt László és Huszka Mihály 6

7 6. napirendi pont évi ifjúsági EB előnevezésének elfogadása Felelős és előadó: Szász László utánpótlás szövetségi kapitány /22. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a évi ifjúsági EB előnevezését: Férfi csapat: Kerekes Patrik 50 kg Nagy Noel 62 kg Mohos Robert 62 kg Horváth Attila Fülöp 69 kg Horváth Marcell 69 kg Kaczur Zsolt István 77 kg Kmegy Máté 85 kg Mikovics Attila +94 kg Tartalék: Lichtenecker Dávid 56 kg Durgheu János Róbert 69 kg Női csapat: Kozma Petronella Szabó Dominika Tóth Anna Kocsor Réka Pócs Réka Molnár Boglárka Pákozdi Éva 48 kg 53 kg 58 kg 58 kg 63 kg +69 kg +69 kg Kísérők: Szász László utánpótlás szövetségi kapitány Dr. Krivanek László keretorvos Imrő Dezső edző 7

8 7. napirendi pont SZMSZ módosítása /23. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta az SZMSZ módosítását, hogy a bekezdésbe kerüljön be: A helyezett egyesületek vezetőedzője legalább egy junior I. osztályú és/vagy I. osztályú versenyzővel rendelkezzen. Edzőbizottság tagja nem lehet azon egyesület vezetőedzője mely egyesületnek, vagy edzőjének, vagy versenyzőjének bármi nemű tartozása fenn áll a Magyar Súlyemelő Szövetség felé, illetve a jelentkező edzőnek nincs érvényes versenyengedéllyel rendelkező versenyzője. 8. napirendi pont Tagfelvétel Felelős és előadó: Takács Mária /24. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a David Riegert Súlyemelő és Szabadidős Sportegyesület tagfelvételi kérelmét. 9. napirendi pont Egyebek 8

2014. június 11. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

2014. június 11. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak: MSSZ RENDES ELNÖKSÉGI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVE 2014. június 11. A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 2014. június 11-én 16 órakor a Magyar Sport Háza 3. emeleti tárgyalójában tartotta 2014. évi ötödik (5.)

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi

Részletesebben

82. felnőtt férfi és női súlyemelő országos bajnokság október 24 (péntek) -25 (szombat) Szombathely FÉRFI EREDMÉNYEK

82. felnőtt férfi és női súlyemelő országos bajnokság október 24 (péntek) -25 (szombat) Szombathely FÉRFI EREDMÉNYEK Lap: 1 FÉRFI 56 KG Ádám Róbert 82.09.15 Nyiregyházi Vas 55.950 90 95 100 118 122 x 122 222 1. 346.231 Molnár Ferenc 86.09.15 BKV Előre SC 54.850 73 76 x 76 100 105 x 105 181 2. 286.903 Soóky Gergely 93.09.19

Részletesebben

A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága

A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága Férfiak 200 m Ifjúsági 1. Czaun Péter 1994 VEDAC 23, 24 Serdülő 13. éves 1. Végh Máté 1998 VEDAC 28, 10 2. Nagy Gábor

Részletesebben

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2016. ÉVI HATÁROZATAINAK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Budapest, 2016.07.06. 1 I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1. 1/2016. (III.23.) évi küldöttgyűlési

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014. *Azon határozatnál, melyeknél az elnökség nem egyhangúan szavazott ott az igen/nem illetve a tartózkodások aránya jelölésre kerül. Kiemelt edzők 2014. év első féléves felosztására

Részletesebben

MAGYARORSZÁG EGYETEMI FŐISKOLAI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA Miskolc

MAGYARORSZÁG EGYETEMI FŐISKOLAI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA Miskolc Nevezési lista Férfi 100 méter Bódis Kornél 1990 Győri Atlétikai Club Elfogadva 11.10 Ecseki Dániel 1989 Szolnoki MÁV-SE Elfogadva 10.67 Farkas Dominik 2000 BSC Elfogadva 11.61 Grill Dániel 1996 Győri

Részletesebben

Csapat Név Szektor Rajtszám Fogott súly Pontszám. Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1. Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2

Csapat Név Szektor Rajtszám Fogott súly Pontszám. Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1. Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2 Felnőtt Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1 Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2 Bács-Kiskun Fekete Ferenc E 5 5510 3 Szolnok Közép-Tisza Hajdú Tamás E 6 5240 4 Ráckeve-Dunaági Sz. Lukácsa

Részletesebben

2015. évi elnökségi ülések határozat-tára

2015. évi elnökségi ülések határozat-tára 2015. évi elnökségi ülések határozat-tára 1./2015. (02.12) számú Elnökségi határozat: Az Elnökség egybehangzóan 9 igen szavazattal elfogadta a TAO bizottság javaslatát miszerint több pályázatnál a sorok

Részletesebben

Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY

Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY Gyermek fiú (3kg) Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY TAPOLCA 2010.08.28. E r e d m é n y j e g y z ő k ö n y v 1. Szentivánszky Péter 98 Dobó SE Szombathely Magyarország 49.93

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2013. június 26-i Elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2013. június 26-i Elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság 2013. június 26-i Elnökségi üléséről Készült: a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének 2013. június 26. napján 8:30 órakor, a Magyar Olimpiai Bizottság (1124 Budapest,

Részletesebben

A jegyzőkönyvet Kovácshegyi Eszter vezeti, hitelesítő: Zsömle Balázs, Matheisz József.

A jegyzőkönyvet Kovácshegyi Eszter vezeti, hitelesítő: Zsömle Balázs, Matheisz József. Budapest, 2012. október 24. Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés 2012. október 24. Magyar Sport Háza III. emeleti tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint Tervezett napirend: 1. Versenyengedély

Részletesebben

Elnökségi határozatok:

Elnökségi határozatok: 0A/2015.11.19 számú elnökségi határozat Az elnökség elfogadta a Napirendet. 0B/2015.11.19 számú elnökségi határozat Jegyzőkönyvvezető: Balogh Borbála Elnökségi határozatok: 2015.11.19. 0C/2015.11.19 számú

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

VIII. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny

VIII. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2007.04.28 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (52 nevezés) Jurandori Mini Fiú (5 nevezés) I. Dinnyés Roland TATAMI CENTRUM Hetényi dojo II. Göbölyös Márk III. Göbölyös Ákos IV. Dobos István Jurandori Mini

Részletesebben

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK FÉRFI: 100m 1. Köcse Richárd 1997 Zalaszám-ZAC 10,8 I/1 2. Aranyics Bence 1995 Zalaszám-ZAC 10,9 I/2 3. Szűcs Valdó 1995 Zalaszám-ZAC 11,0 I/3 4. Balogh

Részletesebben

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (54 nevezés) Jurandori Mini Fiú (7 nevezés) I. Halmagyi Viktor II. Kisling Zénó III. Vígh Péter IV. Petővári Nicola Jurandori

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ október 1.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ október 1. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/2015 2015. október 1. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2015. október 1. 18h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest, Istvánmezei

Részletesebben

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS Atlétikai Világnap - VIII. Nemzetközi Tiszaújvárosi Verseny Tiszaújváros - 2008. május 17. 100 m síkfutás férfi junior 1. időfutam M Bodó Levente 85 DSC-SI 10.92 100 m síkfutás férfi junior 2. időfutam

Részletesebben

01/2011. Az Elnökség egyhangú szavazással elfogadta- A Légfegyveres EB-re utazó pu-pi-fc csapat összetételét.

01/2011. Az Elnökség egyhangú szavazással elfogadta- A Légfegyveres EB-re utazó pu-pi-fc csapat összetételét. Az MSSZ Elnöksége 2011. évi határozatai: 2011. január 24. 01/2011. Az Elnökség egyhangú szavazással elfogadta- A Légfegyveres EB-re utazó pu-pi-fc csapat összetételét. 02/2011. Az Elnökség egyhangú szavazással

Részletesebben

MOB SPORT XXI. MEZEI U11 EGYÉNI SZOMBATHELY Bene Noel 2006 SZoESE U11 2 Czeczeli Bende 2007 Gothard Jenő Ált. Isk.

MOB SPORT XXI. MEZEI U11 EGYÉNI SZOMBATHELY Bene Noel 2006 SZoESE U11 2 Czeczeli Bende 2007 Gothard Jenő Ált. Isk. MOB SPORT XXI. MEZEI U11 EGYÉNI SZOMBATHELY 2016.03.20. 1 Bene Noel 2006 SZoESE U11 2 Czeczeli Bende 2007 Gothard Jenő Ált. Isk. U11 3 Kovács Ádám Szombathelyi Sportiskola U11 4 Juhász-Tóth Eszter 2006

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9.

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. JUDO SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. BEVEZETŐ Mi a judo: egy sajátos etikai, nevelési, testnevelési és harcművészeti

Részletesebben

X. IJKA Nyílt Országos Karate Stílus Bajnokság

X. IJKA Nyílt Országos Karate Stílus Bajnokság X. IJKA Nyílt Országos Karate Stílus Bajnokság Oroszlány, 2015. október 10. Hivatalos E r e d m é n y j e g y z é k KATA 6-7 éves lány kata 1. Pál Alexandra Budoka SE, Edző: Pál Tibor 2. Németh Júlia Jánossomorjai

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 15:00 1. nap 1 Rab Attila 1994 Ikarus BSE 1 71.44 2 Magyari Zoltán 1985 MTK Budapest 5 68.18 3 Adame Máté 1994 Reménység 2 65.40 4 Fedor Benjámin 1998 Reménység 4 43.18

Részletesebben

AKTUÁLIS MAGYAR MASTERS SÚLYEMELŐ REKORDOK (1988-tól) FÉRFIAK. K o r c s o p o r t o k

AKTUÁLIS MAGYAR MASTERS SÚLYEMELŐ REKORDOK (1988-tól) FÉRFIAK. K o r c s o p o r t o k AKTUÁLIS MAGYAR MASTERS SÚLYEMELŐ REKORDOK (1988-tól) FÉRFIAK Fogásnem K o r c s o p o r t o k (év) (1) M35 35-39 éves (2) M40 40-44 éves 92.5 Pátrovics G. 1998.05. 117,5 Pátrovics G. 1998.05 210 Pátrovics

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/ május 9.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/ május 9. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/2014 2014. május 9. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett (megismételt) Rendkívüli Időpont: 2014. május 9. 11h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Elnökségi ülésén 2010.02.10-én 10.00 órakor 1. HATÁROZAT A Jegyzőkönyv hitelesítőnek Büki László és Vass Péter urakat választotta az elnökség, míg jegyzőkönyvvezetőnek Dávid Veronikát.

Részletesebben

Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés

Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés Dátum: 2014. május 10. 10 óra Helyszín: Dunaújváros, Campus Aréna Jegyzőkönyvvezető: Jaczkó Róbert Gyula Az Elnökségi ülés napirendi pontjai: 1. Női U19-es

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről Készült: a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének 2014. szeptember 23. napján 9:00 órakor, a Magyar Olimpiai Bizottság (1124

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről A Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége 2015. március 17-i ülésén megtárgyalásra került a 2. napirendi pont a Gerevich-ösztöndíjakról,

Részletesebben

5/2010. Az Elnökség a Gerevich ösztöndíjra tett javaslatot egyhangúlag elfogadta.

5/2010. Az Elnökség a Gerevich ösztöndíjra tett javaslatot egyhangúlag elfogadta. Az MSSZ Elnöksége 2010. évi határozatai: 2010. január 24. 1/2010. Az Elnökség elfogadta a korong, puska, pisztoly, utánpótlás és futócél szakágak 2010. évi felkészülési tervét. 2/2010. Az Elnökség jóváhagyta

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:50 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC 6 6.9h q 2 Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC 4 7.0h q 3 Horváth

Részletesebben

A Magyar Triatlon Szövetség elnöksége támogatja dr. Varga Béla kandidálását az ITU technikai bizottságába.

A Magyar Triatlon Szövetség elnöksége támogatja dr. Varga Béla kandidálását az ITU technikai bizottságába. 91/2016. (IX.23.) Elnökségi határozat A Magyar Triatlon Szövetség elnöksége támogatja dr. Varga Béla kandidálását az ITU technikai bizottságába. 91-1/2016. (IX.23.) Elnökségi határozat A Magyar Triatlon

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009.

Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009. Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009. 56 kg 1. Krakter Erik 1991 Barcsi VSE 54,45 160,0 100,0 180,0 440,0 411,86 2009.11.28 29. ob '09 x 2. Kálé Csaba 1978 Família 54,95 135,0 82,5 152,5

Részletesebben

Fazekas Kupa Kiskunhalas, május 5. I-II. korcsoport "A" kategória fiú csapatbajnokság

Fazekas Kupa Kiskunhalas, május 5. I-II. korcsoport A kategória fiú csapatbajnokság I-II. korcsoport "A" kategória Helyezés Cím Csapatnév 1 Budapest Bp Honvéd SE 46,700 45,650 47,400 139,750 2 Kiskunhalas Fazekas G. Utcai Ált. Isk. HTK 46,250 45,550 46,700 138,500 3 Kalocsa Kalocsa SE

Részletesebben

XII. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny. III. Dinnyés Roland TATAMI CENTRUM Hetényi dojo. TATAMI CENTRUM Bányai dojo

XII. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny. III. Dinnyés Roland TATAMI CENTRUM Hetényi dojo. TATAMI CENTRUM Bányai dojo 2006.11.25 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (65 nevezés) Jurandori Mini Fiú (4 nevezés) I. Győrfi Tamás II. Kalmár József III. Dinnyés Roland IV. Szűcs Ferenc Jurandori Mini Leány (4 nevezés) I. Sőregi

Részletesebben

Az MSSZ Elnöksége 2011. évi határozatai:

Az MSSZ Elnöksége 2011. évi határozatai: Az MSSZ Elnöksége 2011. évi határozatai: 2011. január 24. 01/2011. Az Elnökség egyhangú szavazással elfogadta- A Légfegyveres EB-re utazó pu-pi-fc csapat összetételét. 02/2011. Az Elnökség egyhangú szavazással

Részletesebben

I. Global Kupa Nyílt Grappling Verseny

I. Global Kupa Nyílt Grappling Verseny I. Global Kupa Nyílt Grappling Verseny Lezárt nevezési kategóriák 2012.05.25 péntek 20:00 I. Nevezések klubonként: Gi NoGi Combat Összes Fı Klub neve Grappling Grappling Grappling nevezés 1. Gracie Barra

Részletesebben

Forg-Tech Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. forduló Valamint amatőr mezei és cross verseny Békéscsaba, Póstelek 2015. október 24.

Forg-Tech Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. forduló Valamint amatőr mezei és cross verseny Békéscsaba, Póstelek 2015. október 24. Férfi Mezei futás Mezei Magyar Liga 1. Gregor László 1992 Békéscsabai AC 19:56 2. Kovács Benjámin Ádám 1995 UTE 20:20 3. Király István 1994 Mogyi SE Baja 20:35 4. Juhász Balázs 1996 DSC-SI 20:51 5. Szemeti

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Dél Alföldi Régió, Sport XXI. Alapprogram Terematlétika verseny J E G Y Z İ K Ö N Y V Gyomaendrıd 2014. december 12., Varga Lajos Tornacsarnok Jegyzıkönyv hiteléül: Tóth Sándor up. koordinátor Vaszkán

Részletesebben

1 Jegyzőkönyv Sárkányhajó sportegyesület alakuló közgyűlés Helyszín: 1095, Budapest, Lechner Ödön fasor 7., Millenium Tower II Dél, Sun Microsystems Kft. nagy tárgyalója Időpont: 2009. 11. 26. 17:00 Jelenlevők

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság. Jegyzőkönyv a bizottság 2007. február 16.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság. Jegyzőkönyv a bizottság 2007. február 16. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Jegyzőkönyv a bizottság 2007. február 16.-i üléséről A bizottság taglétszáma: 13 fő Jelen vannak: Vadas Sándor, Elek Sándor, Farkas András Andor, Dr. Jernei Zoltán, Dr. Juhász

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2010. július 13. napján 10.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének

Mátészalka Város Képviselő-testület 2010. július 13. napján 10.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének Mátészalka Város Képviselő-testület 2010. július 13. napján 10.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: d./ határozata: 100,

Részletesebben

ATLAS Sport Felhúzó Gála Balassagyarmat Nõk Masters I. korcsoport eredményei

ATLAS Sport Felhúzó Gála Balassagyarmat Nõk Masters I. korcsoport eredményei Nõk Masters I. korcsoport eredményei Versenyzõ neve Egyesület/klub T.súly/Faktor. fogás 2. fogás 3. fogás 4. fogás Legjobb fogás Wilks pont *Megjegyzés -60. Pintér Ilona/64 Gruber's Gym SE 59,4/,236 +85

Részletesebben

Arany János Ált. Isk.

Arany János Ált. Isk. 1 12 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Berényi Kristóf 9,000 9,300 0,000 18,300 Nagy Dominik 9,050 9,300 9,500 27,850 Kálai Gábor 9,500 9,300 9,500 28,300 Selényi Márk 9,450

Részletesebben

Magyar Gószövetség közgyűlés jegyzőkönyve

Magyar Gószövetség közgyűlés jegyzőkönyve Magyar Gószövetség közgyűlés jegyzőkönyve Budapest, Kondor Béla Közösségi Ház 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8. 2013.12.30. 18:00 Jelenlévők, tagok: Matolcsi Máté, a Gószövetség elnöke (Barcza Gedeon

Részletesebben

Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28.

Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28. Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28. 2010. ÉVI ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 01/02-06/2010. számú határozat: 02/02-06/2010. számú határozat: 1. Belépés a Magyar Siketek

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 2. Novoszáth Noel 2000 Szegedi Úszó Egylet 0:42,98 131p 5. Pápai Balázs 2000 Szegedi Úszó Egylet 0:45,27 112p 6. Balla Bálint 2000 Szegedi Úszó Egylet 0:45,42 111p 9.

Részletesebben

V. DANÓK PÉTER EMLÉKVERSENY EREDMÉNYLISTA

V. DANÓK PÉTER EMLÉKVERSENY EREDMÉNYLISTA I. KCS HALADÓ LEÁNY KATA / 6-7 ÉV 1 Bedő Anna Pásztói Shotokan Karate Klub 2 Takács Csenge Balassagyarmati Karate Sportegyesület I. KCS HALADÓ LEÁNY KIHON IPPON KUMITE / 6-7 ÉV 1 Bedő Anna Pásztói Shotokan

Részletesebben

Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj Székesfehérvár EREDMÉNYEK. Férfi 100 méter Időfutam. 14:30 2.

Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj Székesfehérvár EREDMÉNYEK. Férfi 100 méter Időfutam. 14:30 2. EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 14:30 2. nap 2016-07-18 1 Sipos János 1991 Szolnoki MÁV-SE 4 10.54 2 Szabó László 1991 FTC 5 10.90 3 Orosz Zoltán István 1992 TFSE 6 11.12 4 Árpás Valentin 1989 BSC

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 IX. Telepy Károly Testnev. Ált. Isk. és Gimn. 37,400 38,450 38,300 37,700 39,000 38,450 229,300 2 Kiskunhalas II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazd., Közgazd., Informatikai SzKI és

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014/2015-ös szezon. Egységes szerkezetben. 2014/2015/000. határozattól 2014/2015/023. határozatig

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014/2015-ös szezon. Egységes szerkezetben. 2014/2015/000. határozattól 2014/2015/023. határozatig MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014/2015-ös szezon Egységes szerkezetben 2014/2015/000. határozattól 2014/2015/023. határozatig 2014.05.30. Határozatok: 2014/2015/000-tól 2014/2015/000-ig Az Elnökség - 2014-2015/0.

Részletesebben

Rajtszám Atléta Rivasz-Tóth Norbert Török Krisztián Trényi Imre 54.77

Rajtszám Atléta Rivasz-Tóth Norbert Török Krisztián Trényi Imre 54.77 i Honvéd Sportegyesület (BHSE) gerelyhajító versenye EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 14:00 1. nap 1 Rivasz-Tóth Norbert 1996 Törökszentmiklósi DAK 2 78.29 2 Török Krisztián 1987 KARC 3 66.60 3 Trényi

Részletesebben

XV. SÁRVÁR KUPA EREDMÉNYLISTA

XV. SÁRVÁR KUPA EREDMÉNYLISTA I. KCS UP LEÁNY KATA / 6-7 ÉV I. KCS UP LEÁNY KATA / 6-7 ÉV 1 Pál Alexandra Anna Budoka Shotokan Karate-do Kőszeg 2 Bali Anna Faddi Sportegyesület 3 Takács Nikolett Makita-Hikari Dojo I. KCS UP LEÁNY KIHON

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés 2011. május 24. Magyar Sport Háza III. emeleti tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint

Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés 2011. május 24. Magyar Sport Háza III. emeleti tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés 2011. május 24. Magyar Sport Háza III. emeleti tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint Tervezett napirend: Napirend Előterjesztő 1. Tájékoztató az elnökség

Részletesebben

Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás

Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás Eszkimó-Indián játékok 2015. június. 20-21. Hajdúnánás Versenybírósági ülés kezdete: 2015. június 20. 9. 00 Eszkimó-Indián Játékok Hajdúnánás Műsora 2015. június 20-21. Szombat Vasárnap Technikai értekezlet

Részletesebben

Az elnökség elfogadta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság összekötője, az olimpiai szakágat érintő kérdésekben, továbbra is Szabó Zita marad.

Az elnökség elfogadta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság összekötője, az olimpiai szakágat érintő kérdésekben, továbbra is Szabó Zita marad. 1/2015. (I. 06.) Elnökségi határozat Az elnökség a meghirdetett főtitkári pozícióra beérkezett anyagokat elbírálta. 2015. január 06-tól megbízott főtitkárként, 2015. február 1-től pedig főtitkárként Szabó

Részletesebben

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13.

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. JEGYZŐKÖNYV KIVONAT Közgyűlés helye: SE- I. sz. Sebészeti Klinika Előadóterme 1082 Budapest, Üllő út 78/a., 2. emelet

Részletesebben

5/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

5/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 5/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökségének 2016. június 14. napjára a Latorca utcai székházba összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth Etele, Kadler Gusztáv,

Részletesebben

I. Debrecen Grappling Bajnokság

I. Debrecen Grappling Bajnokság I. Debrecen Grappling Bajnokság G4 Grappling Liga 2013-2014 4. forduló 2014.03.08 Végeredmény Gi Grappling leányok, nők Ifjúsági1 korosztály 48+ kg. 2 versenyző I. Tóth Anett Gracie Barra Orgovány II.

Részletesebben

01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek Szűcs Helgát, jegyzőkönyv hitelesítőnek Balog Ferencet.

01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek Szűcs Helgát, jegyzőkönyv hitelesítőnek Balog Ferencet. Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28. 2012. ÉVI ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám

400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám 400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám 1. Krámli Kristóf 2002 Orosháza ÚE 5:37,74 2. Nagy Roland 2003 Triton Sport Egyes. 5:26,70 3. Sipaki Zsombor 2002 Békéscsaba Előre ÚK 5:22,74 4. Pertich Zsombor 2001

Részletesebben

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE Előterjesztő: Jóváhagyta: MESZ elnöksége. november 8. TARTALOM I. Ösztöndíjak célja... II. Ösztöndíjak rendszere... III. Ösztöndíjra való jogosultság...

Részletesebben

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET Előterjesztés a MOB Elnökség 2016. március 22-i ülésére TERVEZET I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok A MOB Közgyűlése a 2016. február 2-i ülésén elfogadta a MOB 2016. évi költségvetését.

Részletesebben

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter gyermek fiú EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY Helyezés Pontszám Csapat Edző 1 34,25 Magvasi Marcell BHSE Reszeli Tamás 2 33,75 Gollob Ádám BHSE Reszeli Tamás 3 33,05 Vizlendvai Máté Hevesi DSE Nagykanizsa Vizlendvai

Részletesebben

2014. évi Megyei Bajnokság

2014. évi Megyei Bajnokság 2014. évi Megyei Bajnokság Versenybíróság Elnök: Iroda: Informatika: Tájékoztató: Orvos: Indító: Stílus: Kiss Attila Ragány Szilvia Hölcz Eszter Telegdy Zoltán Telegdy Ákos Szűcs István Fülöpné Molnár

Részletesebben

Határozatok tára. Közgyűlések határozatai:

Határozatok tára. Közgyűlések határozatai: Határozatok tára Közgyűlések határozatai: 1/2012.01.06 határozat: a tagok egyhangúan döntenek arról, hogy létrehozzák az EGY S ÉG Központ Közhasznú Egyesületet. 2/2012.01.06 határozat: a jelen lévő alapítók

Részletesebben

Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés )

Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés ) Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés ) Leány ifjúsági kategória ( 7 nevezés ): I. Morvai Tímea ( Darányi Dojo Ju-Jitsu Klub Kiskunhalas ) II. Hegedűs Éva ( Tatami Centrum Ju-Jitsu Klub

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Az MSSZ Elnöksége 2012. évi határozatai:

Az MSSZ Elnöksége 2012. évi határozatai: Az MSSZ Elnöksége 2012. évi határozatai: 2012. január 9. 001/2012. sz. határozat: Az Elnökség 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodással megszavazta, hogy a Szövetség Vezetősége a Nemzeti Sport 2012. január

Részletesebben

E R E D M É N Y L I S T A I. PALÓC KUPA - 2015.10.17. SALGÓTARJÁN

E R E D M É N Y L I S T A I. PALÓC KUPA - 2015.10.17. SALGÓTARJÁN I. KCS UP FIÚ KATA / 6-7 ÉV 1 Gasparics István_Marcell Hinode Sportegyesület 2 Kovács Máté_ Jászberényi SE - JKA Shotokan Karate Szakosztály 3 Kovács Viktor Életforrás-do 4 Strádl Bence Bushido-Viadukt

Részletesebben

SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK

SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK Rajtverseny 2000-01-es lányok Döntı 1. Bambach Emese Gyakorló 2. Kovács Adrienn Gyakorló 3. Adorján Rebeka Dienes 4. Gellér Fanni

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA .... 5.. 7. 8. 9. 0..... 5.. 7. 8. 9. 0..... 5.. 7. 8. 9. 0... 7 BALÁZS Bence Univer-Sport Kft. 9 MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft. - 0 (5, 8, ) 7 BALÁZS Bence 7 SZABALICS Tamás KSI SE

Részletesebben

IPOLY KUPA 2015 VÁMOSMIKOLA FÉRFI EGYES F TÁBLA

IPOLY KUPA 2015 VÁMOSMIKOLA FÉRFI EGYES F TÁBLA IPOLY KUPA 5 VÁMOSMIKOLA FÉRFI EGYES F TÁBLA. x Fixl Balázs. x 9 Tarsoly Dániel. Preiner Attila. 9 Herman József 5. x Katona Eszter 6. Sági Bence 7. Kaposi Péter 8. x Lovas Dániel 9. x 7 Klucsár Péter.

Részletesebben

Junior Férfi Párbajtőr CsB. Kerék utcai Általános Iskola (FLESS) május 19.

Junior Férfi Párbajtőr CsB. Kerék utcai Általános Iskola (FLESS) május 19. Junior Férfi Párbajtőr CsB. Kerék utcai Általános Iskola (FLESS) 0. május. Főbíró: Plásztán Attila Számítógépes főbíró: Fodor Gábor Versenyorvos: Mede Ildikó mentőtiszt Versenybírák: Szentirmay Rita Nagy

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

Úszás Diákolimpia Városi döntő Hajdúböszörmény, december 09. EREDMÉNYLISTA

Úszás Diákolimpia Városi döntő Hajdúböszörmény, december 09. EREDMÉNYLISTA 1. 100m fiú gyors 1. Mirkó László 2004 Baltazár DRÁI 1:16,0 2. Kun Márton 2005 Bethlen G. Ált. Isk. 1:16,8 3. Györfi Kornél 2004 Baltazár DRÁI 1:25,6 4. Andirkó Csaba 2005 Bethlen G. Ált. Isk. 1:29,5 5.

Részletesebben

Magyarország legeredményesebb csapata lett a Bonyhád BFC

Magyarország legeredményesebb csapata lett a Bonyhád BFC Magyarország legeredményesebb csapata lett a Bonyhád BFC Szerzõ Bölcsföldi Zoltán 2013. September 19, Thursday 12:11 Völgység Portál Sorozatban hét mérkõzést megnyerve, a bajnokság alapszakaszának gyõzteseként

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft JUHÁSZ Patrik Wiener Neudorf 1947 (AUT) 3-0 (6, 3, 6)

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft JUHÁSZ Patrik Wiener Neudorf 1947 (AUT) 3-0 (6, 3, 6) IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS...... 7. 8. 9. 0....... 7 7 MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft. 9 7 JUHÁSZ Patrik Wiener Neudorf 97 (AUT) - 0 (,, ) 7 MOLNÁR István Patrik 7 0 SZABÓ Bence KSI SE 7 JUHÁSZ

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL EREDMÉNYEK: 80 m serülő férfi 1. Valkay Tamás 99 AC Szekszárd 10,3 2.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. március 17-i Elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. március 17-i Elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. március 17-i Elnökségi üléséről Készült: a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének 2014. március 17. napján 9:00 órakor, a Magyar Olimpiai Bizottság (1124 Budapest,

Részletesebben

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra Tó- s - Ádám Kriszt nincs nincs Ambrus Norbert X nincs nincs Asszonyi Veronika X X nincs nincs Balla Antal nincs nincs Balogh Bettina X X X X X X X X X ezüst arany Balogh János X X nincs nincs Balogh Judit

Részletesebben

Pápai Úszó Diákolimpia V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület 1.oldal. Acsády SZKI

Pápai Úszó Diákolimpia V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület  1.oldal. Acsády SZKI Pápai Úszó Diákolimpia 2011-12 V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület www.puse.hu 1.oldal Acsády SZKI B 1 5 Szólás Jakab 1996 9:99,99 B 4 3 Jákli Péter 1996 9:99,99 B 2 2 Varga Dávid

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Az előző elnökségi ülés emlékeztetőjét az elnökség egyhangúlag elfogadta. 01./ számú határozat

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Az előző elnökségi ülés emlékeztetőjét az elnökség egyhangúlag elfogadta. 01./ számú határozat ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2015. Az előző elnökségi ülés emlékeztetőjét az elnökség egyhangúlag elfogadta. 01./ 2015. számú határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a Szakmai Bizottság által már jóváhagyott

Részletesebben

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK VERSENYZŐ NEVE SZÜL.ÉV KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON

Részletesebben

(közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás)

(közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás) AZ EGYEZTETETT FELVÉTELI JEGYZÉK ALAPJÁN FELVETT TANULÓK AZ EGYEZTETETT FELVÉTELI JEGYZÉK ALAPJÁN FELVETT TANULÓK 01-ES KÓD (közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás) rangsor

Részletesebben

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin SZERDA Piros Fehér Fekete Narancs Megjegyzés 8:00 1 2 6 7 11 12 SNACK 8:30 Beep 8:30 Müzli, Banán, Verofit 9:00 Beep 9:00 Piros - Fehér 10:10 Beep 9:30 10:20 Beep 10:00 Fekete - 11:30 Beep 10:30 11:40

Részletesebben

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE. 2014. június 3.

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE. 2014. június 3. MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE 2014. június 3. Tartalom Jegyzőkönyvvezető... 2 Jegyzőkönyv hitelesítő... 2 Napirendi pontok elfogadása... 2 CdJ 2015 szervezésének folytatása... 2 Héraklész

Részletesebben