JEGYZŐKÖNYV május között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. 2014. május 14-15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről"

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP május között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: május :44 óra Az elektronikus szavazás lezárásának időpontja: május :00 óra Az elektronikus szavazásban a Kollégium 8 tagja vett részt: Galambos Adorján Janzsó Ádám Herczegné Szabó Marianna Henter Lilla Papp Ferenc Pettkó András Paprika Tamás Vári Ferenc a Kollégium elnöke a Kollégium alelnöke a kollégium tagja Nemcsik Mátyás kollégiumi tag szavazatai határidőn túl érkeztek, így részvételét és szavazatait figyelembe venni nem lehet. Az elektronikus szavazás lezárásának időpontjában az Új Nemzedékek jövőjéért kollégium határozatképes. 1. A jegyzőkönyv készítőjének kijelölése 4431/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új Nemzedékek jövőjéért kollégium 4431/2014. (05.15.) számú döntése alapján 8 érvényes igen szavazattal egyhangúlag úgy határoz, hogy jelen jegyzőkönyv készítőjének Furka Ágnest megválasztja. 2. A jegyzőkönyv hitelesítőjének kijelölése 4432/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új Nemzedékek jövőjéért kollégium 4432/2014. (05.15.) számú döntése alapján 8 érvényes igen szavazattal egyhangúlag úgy határoz, hogy jelen jegyzőkönyv hitelesítőjének Pettkó András kollégiumi tagot megválasztja. 1

2 3. Döntés az IST-UN-14-4 jelű pályázati kiírásra beérkezett, el nem utasított igénybejelentések esetében javasolt rangsor elfogadásáról 4433/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4433/2014. (05.15.) Intézményfenntartó Központ által felajánlott IST-B azonosítószámú szabad kapacitásra a(z) Hajdú Rendészeti Sportegyesület által benyújtott IST-UN azonosítószámú igénybejelentéshez 23 pontot rendel és a javasolt rangsort (1. hely) elfogadja. 4434/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4434/2014. (05.15.) Intézményfenntartó Központ által felajánlott IST-B azonosítószámú szabad kapacitásra a(z) Hajdú Rendészeti Sportegyesület által benyújtott IST-UN azonosítószámú igénybejelentéshez 23 pontot rendel és a javasolt rangsort (1. hely) elfogadja. 4435/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4435/2014. (05.15.) Intézményfenntartó Központ által felajánlott IST-B azonosítószámú szabad kapacitásra a(z) Debreceni Jóga Egyesület által benyújtott IST-UN azonosítószámú igénybejelentéshez 27 pontot rendel és a javasolt rangsort (1. hely) elfogadja. 4436/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4436/2014. (05.15.) Intézményfenntartó Központ által felajánlott IST-B azonosítószámú szabad kapacitásra a(z) Debreceni Jóga Egyesület által benyújtott IST-UN azonosítószámú igénybejelentéshez 24 pontot rendel és a javasolt rangsort (1. hely) elfogadja. 4437/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4437/2014. (05.15.) Intézményfenntartó Központ által felajánlott IST-B azonosítószámú szabad kapacitásra a(z) Hajdú Rendészeti Sportegyesület által benyújtott IST-UN azonosítószámú igénybejelentéshez 20,5 pontot rendel és a javasolt rangsort (2. hely) elfogadja. 4438/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4438/2014. (05.15.) 2

3 Intézményfenntartó Központ által felajánlott IST-B azonosítószámú szabad kapacitásra a(z) Hajdú Rendészeti Sportegyesület által benyújtott IST-UN azonosítószámú igénybejelentéshez 25 pontot rendel és a javasolt rangsort (1. hely) elfogadja. 4439/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4439/2014. (05.15.) Intézményfenntartó Központ által felajánlott IST-B azonosítószámú szabad kapacitásra a(z) Óbudai Judo Club által benyújtott IST-UN azonosítószámú igénybejelentéshez 19,5 pontot rendel és a javasolt rangsort (1. hely) elfogadja. 4440/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4440/2014. (05.15.) Intézményfenntartó Központ által felajánlott IST-B azonosítószámú szabad kapacitásra a(z) Amatőr Képzőművészeti Támaszpont Alapítvány által benyújtott IST-UN azonosítószámú igénybejelentéshez 22 pontot rendel és a javasolt rangsort (1. hely) elfogadja. 4. Döntés a pénzügyi beszámolók hiánypótlásairól 4441/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4441/2014. (05.15.) számú döntése alapján 8 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Gyermekeink Egészséges Fogaiért Alapítvány NEA-UN-13-M-1471 azonosítószámú pályázata esetében a 4442/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4442/2014. (05.15.) számú döntése alapján 8 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Okosító Torna a Gyermekekért Alapítvány NEA-UN-13-M-1606 azonosítószámú pályázata esetében a 4443/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4443/2014. (05.15.) számú döntése alapján 8 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Anthropolis Antropológiai Közhasznú Egyesület NEA-UN-13-M-0583 azonosítószámú pályázata esetében a 3

4 4444/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4444/2014. (05.15.) számú döntése alapján 8 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Castanea Környezetvédelmi Egyesület NEA-UN-13-M-0802 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő 4445/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4445/2014. (05.15.) számú döntése alapján 8 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Nők a Balatonért Közhasznú Egyesület NEA-UN-13-M-1696 azonosítószámú pályázata esetében a 4446/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4446/2014. (05.15.) számú döntése alapján 8 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kulturális És Szabadidős Egyesület NEA-UN-13-M-0742 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő 4447/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4447/2014. (05.15.) számú döntése alapján 8 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség NEA-UN-13-M-0738 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő által előterjesztett pénzügyi hiánypótlást elfogadja és azt szakmai hiánypótlással nem 4448/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4448/2014. (05.15.) számú döntése alapján 8 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Civil Margaretta Közhasznú Egyesület NEA-UN-13-M-1458 azonosítószámú pályázata esetében a 4449/2014. (05.15.) sz. UN döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégium 4449/2014. (05.15.) számú döntése alapján 8 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Gaja Környezetvédő Egyesület NEA-UN-13-M-0657 azonosítószámú pályázata esetében a Támogatáskezelő 4

5

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. október 08. 13:51 óra Az elektronikus

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 22-27. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 22-27. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. október 22-27. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. október 22. 14:18 óra Az elektronikus

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. június 19-20. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. június 19-20. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. június 19-20. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. június 19. 09:47 óra Az elektronikus

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. május 29 június 02. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. május 29 június 02. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. május 29 június 02. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. május 29. 13:14 óra Az

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV április között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV április között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. április 23 24. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. április 23. 15:06 óra Az elektronikus

Részletesebben

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2015.01.15-én megtartott üléséről

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2015.01.15-én megtartott üléséről 1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány u. 25. Földszint / Magyary

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV szeptember között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV szeptember között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. szeptember 12 15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. szeptember 12. 13:55 óra

Részletesebben

3/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2013.06.05-én megtartott üléséről

3/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2013.06.05-én megtartott üléséről 3/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának Az ülés helyszíne: Új Nemzedék Ház, Földszinti tárgyaló 1062 Budapest, Bajza u.32. Az ülés kezdete: 11:00

Részletesebben

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás 2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás Az ülés helyszíne: EMET, Magyary terem 1054 Budapest, Alkotmány u. 25. Az ülés kezdete: 10:00 Az ülés befejezése:

Részletesebben

3/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás

3/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás 3/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás Az ülés helyszíne: TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Kis tanácsterem 1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.

Részletesebben

4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2014.07.31-én megtartott üléséről

4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2014.07.31-én megtartott üléséről 4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának Az ülés helyszíne: Új Nemzedék Ház I. emeleti tárgyaló 1062 Budapest Bajza u. 32. Az ülés kezdete: 14:00

Részletesebben

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2014.03.19-én megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

1./2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2013.03.06-én megtartott üléséről

1./2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2013.03.06-én megtartott üléséről 1./2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért Kollégiumának 2013.03.06-én megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő I. emelet / Főigazgatói

Részletesebben

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2015.01.15-én megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet Kollégiumának

4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet Kollégiumának 4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet Kollégiumának Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő I. emelet / Európa terem 1054 Budapest, Alkotmány u.25.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 10 13. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 10 13. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. október 10 13. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. október 10. 11:56 óra Az elektronikus

Részletesebben

Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás

Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás 4/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás Az ülés helyszíne: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szarvas Gábor u. 58-60. Az ülés kezdete: 10:00 Az ülés befejezése:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. december 12 15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. december 12 15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. december 12 15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. december 12. 16:29 óra Az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KARAKÓSZÖRCSÖK K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E Szám:16-14 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. december

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 21/2013. Ö.ü. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 5 példányban Készült: Az ülés helye: 2013. szeptember 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Balatonkenese Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Balatonkenese,

Részletesebben

ellenszavazat nélkül elfogadta a napirendi pontokat az ismertetekkel megegyezően.

ellenszavazat nélkül elfogadta a napirendi pontokat az ismertetekkel megegyezően. 1/2014 2014.10.19. A közgyűlés egyhangúlag tartózkodás, ellenszavazat nélkül megválasztotta a jegyzőkönyv hitelesítőjének Wouters Krisztinát. 2/2014 2014.10.19. A közgyűlés a napirendi pontok ismertetését

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2015. május 13-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A bizottság 4 igen szavazattal egyhangúlag támogatta a javaslatot, és az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. A bizottság 4 igen szavazattal egyhangúlag támogatta a javaslatot, és az alábbi határozatot hozta: JEGYZŐKÖNYV Készült: Bizottsága 2012. január 29-én 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: az Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság részéről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. jegyzőkönyvvezető. Meghívottak: az 5. Sz. Általános Iskola igazgató-helyettese a Kodály Zoltán Általános Iskola igazgató-helyettese

JEGYZŐKÖNYV. jegyzőkönyvvezető. Meghívottak: az 5. Sz. Általános Iskola igazgató-helyettese a Kodály Zoltán Általános Iskola igazgató-helyettese JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottságának 2013. április 23-án 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatalban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Kiss Csaba polgármester

Kiss Csaba polgármester JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. május 28-án 16.00 órakor a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. Közleménye

Az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. Közleménye Az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. Közleménye Rendkívüli közgyűlés határozatai amely felvételre került az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: H-; cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-045715;

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba Ügyszám: 11/1-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 11-én 16.00 órakor megtartott üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló JEGYZŐKÖNYV a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Részvénytársaság (székhely: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10.) 2003. április 23-i évi rendes, megismételt közgyűléséről A közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 97-99 /2012. (XI. 24.) számú határozatok.

Részletesebben

CLUB DYNAMIC SPORTEGYESÜLET

CLUB DYNAMIC SPORTEGYESÜLET CLUB DYNAMIC SPORTEGYESÜLET 2010. július 3-án megtartott közgyűlés jegyzőkönyve 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Club Dynamic SE közgyűlésén 2010. július 3-án 10 órakor Levezető elnök Ács Sánta Imre

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Papp Kriszina jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Papp Kriszina jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. október 15-én a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselőtestületének a Hubertus Bt. Vendégházában megtartott ünnepi, alakuló ülésén. Jelen vannak: Lombár Gábor polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Budapesti Műszaki Főiskola Kollégium Bánki Donát Tagkollégium Időpont: 2008. május 9. (péntek) 11.00 11.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal A épület fsz. 13. tanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király út 112. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 3/2015 OKSB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2015. március 24-én, (kedden) 15:00 órakor megtartott

Részletesebben

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta.

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta. 03-3/9-17/2014. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. július 18-án megtartott rendkívüli üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Lengvárszky Attila

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Javasolta, hogy jelen ülés keretében a bizottság a meghívóban szereplı napirendi pontot tárgyalja meg.

Jegyzıkönyv. Javasolta, hogy jelen ülés keretében a bizottság a meghívóban szereplı napirendi pontot tárgyalja meg. Szám: 2-6/2014. Jegyzıkönyv Készült: a Fejér Megyei Közgyőlés Pénzügyi Jogi és Fejlesztési Bizottsága 2014. július 23-i ülésérıl Jelen vannak: a, Balogh Gergely a bizottság tagja, Wurczinger Lóránt a bizottság

Részletesebben

Jegyzőkönyv Völgy Vidék Helyi Bíráló Bizottság évi II. rendes ülése

Jegyzőkönyv Völgy Vidék Helyi Bíráló Bizottság évi II. rendes ülése Jegyzőkönyv Völgy Vidék Helyi Bíráló Bizottság 2013. évi II. rendes ülése Ideje: 2013.06.14. (péntek), 8 óra 30 perc Helye: Völgy Vidék LEADER Iroda (2473 Vál, Vajda J. u. 36.) Jelenlévők: mellékelt jelenléti

Részletesebben

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Magyar Gószövetség közgyűlés jegyzőkönyve

Magyar Gószövetség közgyűlés jegyzőkönyve Magyar Gószövetség közgyűlés jegyzőkönyve Budapest, Kondor Béla Közösségi Ház 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8. 2013.12.30. 18:00 Jelenlévők, tagok: Matolcsi Máté, a Gószövetség elnöke (Barcza Gedeon

Részletesebben

8/2016 Emlékeztető. Készült a Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület október 17-én megtartott üléséről

8/2016 Emlékeztető. Készült a Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület október 17-én megtartott üléséről Készült a Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 2016. október 17-én megtartott üléséről Helyszín: Budapesti Európa Ifjúsági Központ, Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 1024 Budapest, Zivatar u. 1-3. Időpont:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről A Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége 2015. március 17-i ülésén megtárgyalásra került a 2. napirendi pont a Gerevich-ösztöndíjakról,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat rendes testületi ülésén, 2007. november 19-én a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Jelen vannak: Gyenes Levente polgármester, Mezey Attila, Hodruszky

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 456-20/2013.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2013. október 11-én (pénteken) 10 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről H A T Á R

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nagy Elemér elnök, Nagy Oszkár képviselő, Kótai Natália Ágnes képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nagy Elemér elnök, Nagy Oszkár képviselő, Kótai Natália Ágnes képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazincbarcika Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2014. március 26-i ülésén, Kazincbarcika Fő tér 4. szám alatt. Jelen vannak:, Nagy Oszkár képviselő, Kótai Natália Ágnes

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 19-én 17:00 órakor megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 19-én 17:00 órakor megtartott üléséről. Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 4/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 19-én 17:00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 20/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 12-én (kedd) 18 00 órakor tartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése Dátum: 2014. május 31. 10 óra 30 perc Helyszín: Komáromi Városi Sportcsarnok (2900 Komárom, Czuczor Gergely utca 62.) Résztvevők:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza I. Köszöntő

Jegyzőkönyv. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza I. Köszöntő Jegyzőkönyv Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza 2013. 02. 06. Lovassport Szövetség Hotel Pagony Konferencia Terem Tisztújító Közgyűlése Jelen vannak az elnökség részéről: Bubán Zsolt szakmai alelnök

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 16-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. I. félévi munkaterve Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

2014. május 7 én (szerda) du. 13 30 órára

2014. május 7 én (szerda) du. 13 30 órára H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4

Részletesebben

2014. évi. 28. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 28. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 28. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y ZŐ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 6-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 6-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

10/2010 KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. AUGUSZTUS 16. NAPJÁN MEGTARTOTT IX. NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

10/2010 KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. AUGUSZTUS 16. NAPJÁN MEGTARTOTT IX. NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 10/2010 KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. AUGUSZTUS 16. NAPJÁN MEGTARTOTT IX. NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1 Napirendi pontok: 1. napirendi pontok elfogadása 2. DAOP-2009-4.2.1/B

Részletesebben

19:07 Jakab Annamária elnök ismerteti az alapszabály módosítás részleteit.

19:07 Jakab Annamária elnök ismerteti az alapszabály módosítás részleteit. Teljesítménytúrázók Társasága Levélcím: 1590 Budapest, Pf. 110. Székhely: 1035 Budapest, Raktár u. 6. e-mail: ttt.levelek@gmail.com Telefon: +36 70 9412258 elnök: Jakab Annamária Jegyzőkönyv a Teljesítménytúrázók

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG AUGUSZTUS 22-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG AUGUSZTUS 22-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 22-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól.

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól. J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Község Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Község Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a MAMS Elnökségi üléséről március 5. 19h Magyar Sport Háza 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Gazdasági alelnök, levezető elnök

JEGYZŐKÖNYV a MAMS Elnökségi üléséről március 5. 19h Magyar Sport Háza 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Gazdasági alelnök, levezető elnök JEGYZŐKÖNYV a MAMS Elnökségi üléséről 2008. március 5. 19h Magyar Sport Háza 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Jelen vannak: Csiba Péter Pusztai Csaba Daragó István Kökényesi György Sasvári Sándor Tóth

Részletesebben

E M L É K E Z T E T Ő

E M L É K E Z T E T Ő Ikt. sz.: 2945/2014 E M L É K E Z T E T Ő Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanács ülése Időpont: 2014. január 22. 9.30h Helyszín: 1054 Budapest, Hold u. 1. (Emberi Erőforrások Minisztériuma) JELEN VANNAK:

Részletesebben

Egyesületi alapszabály

Egyesületi alapszabály EASZ-01 - Egyesület adatai 1. Kötelező rendelkezések az általános rendelkezések körében 1.1. az egyesület neve Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 1.2. az egyesület székhelye Irányítószám Község, város Közterület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 08. napján 18 órakor megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 08. napján 18 órakor megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 08. napján 18 órakor megtartott üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem A Képviselő-testület

Részletesebben

Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén Időpont: 2015. november 28. 10 óra Helyszín: Szent István Egyetemen (2100 Gödöllő, Páter K. u. 1., Kollégium B épület, Gorka

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. napirendi pont (201. számú): Tájékoztató és vita új pályázati kiírásokról

Jegyzőkönyv. 1. napirendi pont (201. számú): Tájékoztató és vita új pályázati kiírásokról Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: Napirendi pontok: 2009. január 20-án Etyek Község Önkormányzat Képviselő-testület Vállalkozói és Pályázati Bizottságának nyílt üléséről A mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

1 Jegyzőkönyv Sárkányhajó sportegyesület alakuló közgyűlés Helyszín: 1095, Budapest, Lechner Ödön fasor 7., Millenium Tower II Dél, Sun Microsystems Kft. nagy tárgyalója Időpont: 2009. 11. 26. 17:00 Jelenlevők

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ október 1.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ október 1. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/2015 2015. október 1. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2015. október 1. 18h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest, Istvánmezei

Részletesebben

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. május 3-án Határozatok: MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Sorszáma: Kódja 35/2012. (V.03.) F5 36/2012. (V.03.) F4 37/2012.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő Jegyzőkönyv Készült: Nagyközség Girincs Község Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. július hó 31. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: : Majdanics

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről Jegyzőkönyv A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 2010. március 30-i üléséről Tartalomjegyzék 1/2010. (III. 30.) TT. A 2010. március 30-i Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 4. o. napirendi pontjainak

Részletesebben

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. május 29-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti Bizottságának 2011. április 07-én (csütörtökön) 16.30 órai kezdettel megtartott üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Óbudai Egyetem Kollégium Bánki Donát Tagkollégium Időpont: 2010. május 14. (péntek) 11.00 11.00 (elnök)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), I. emeleti kocka tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), I. emeleti kocka tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2014. szeptember 6-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne:

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Jelen Közgyűlési jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv ) felvételre került az alulírott napon a PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 19-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 19-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 19-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

A KAPOSVÁR ÉS A ZSELIC VIDÉKE TURISZTIKAI DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI 2010.

A KAPOSVÁR ÉS A ZSELIC VIDÉKE TURISZTIKAI DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI 2010. 2010. A Közgyűlés elfogadta az egyesület módosított Alapszabályát. Határozat száma: 2010/1/1. Időpont: 2010. március 22. 1 2011. Határozat száma: 2011/1/1. Időpont: 2011. február 28. A Közgyűlés elfogadta,

Részletesebben

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 10- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 10- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 22/2012. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 10- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 127/2012. (XII.10.) számú határozatot a Klebersberg Intézményfenntartó Társulással

Részletesebben

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv mely felvételre került a Graphisoft Park SE Európai Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának augusztus 25. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának augusztus 25. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009. augusztus 25. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Nádasdi Frida a Pénzügyi Bizottság elnöke, Héri Viktor, Tóth Mihály, Rudolf Károlyné a Pénzügyi Bizottság tagjai,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 133/2013. (VIII. 26.) JÜB határozat

Jegyzőkönyv. 133/2013. (VIII. 26.) JÜB határozat SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: 40174 70/2013. Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2013. augusztus 26. napján 15:30 kor a Városháza (Fő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 17. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 17. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 17. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Bukodi Károly Horváth Tamás Buza Ernő Dönti Károly Dr.

Részletesebben

2014. január március 28.

2014. január március 28. 2014. január 10. 1/2014. (I. 10.) MMK Küldöttgyűlési határozat A Magyar Mérnöki Kamara Küldöttgyűlése a Magyar Mérnöki Kamara Szakmagyakorlási Szabályzatát elfogadta. A szavazati joggal rendelkező 284

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: JEGYZŐKÖNYV Uraiújfalu, Vasegerszeg,Nagygeresd, Nemesládony, Simaság és Vámoscsalád községek képviselő-testületeinek 2014. december 18-án 17 óra 30 perckor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v A 2013. március 5-én Zalabaksa községben, a Zalabaksai Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 17.30 órakor megtartott Együttes Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK JEGYZÉKE

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK JEGYZÉKE KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK JEGYZÉKE a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület (a továbbiakban: DA-RIÜ KhE./Egyesület) Közgyűlésének 2011. május 30-án hozott határozatairól 1/2011. (V.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. június 10.-én (szerda) 14 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott soron következő

Részletesebben

Tápiószőlősi Községi Sportegyesület

Tápiószőlősi Községi Sportegyesület Tápiószőlősi Községi Sportegyesület JEGYZŐKÖNYV Készült: Tápiószőlős Községi Sportegyesületének 2010. március 27-én megtartott közgyűlésén Az ülés helye: Sportépület-Sport út 3. Jelen vannak: A jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságának 2016. január 20án 10. 00 órai kezdési idővel meghirdetett és 10. 00

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete augusztus 18-án megtartott. nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete augusztus 18-án megtartott. nyílt üléséről Határozat:178-179 Rendelet: - Jegyzőkönyv Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2014. augusztus 18-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv Készült a Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2./ 2011. évi számviteli beszámoló és közhasznúsági jelentés előterjesztés és elfogadása Ea.: Csontosné Lakatos Gabriella titkár

Jegyzőkönyv. 2./ 2011. évi számviteli beszámoló és közhasznúsági jelentés előterjesztés és elfogadása Ea.: Csontosné Lakatos Gabriella titkár Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége 5520 Szeghalom, Tildy Z. u. 15-17. Web: www.sarreticivilek.hu 06-30/399-7977 Jegyzőkönyv Készült: 2011. 03. 04. (péntek) 15.30 órától megtartott közgyűlésen.

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület új i és

Részletesebben