SEMMELWEIS EGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA. Doktori (Ph.D.) tézisek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SEMMELWEIS EGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA. Doktori (Ph.D.) tézisek"

Átírás

1 SEMMELWEIS EGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Doktori (Ph.D.) tézisek Az asthma terápia eredmény analízise (Outcome analysis of the asthma therapy) Mészáros Ágnes doktorjelölt Témavezeto: Dr. Vincze Zoltán Ph.D. Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet Budapest, 2002

2 Bevezetés Az asthmára, mint betegségre eloször Kínában figyeltek fel körülbelül 4000 évvel ezelott. Ennek ellenére, alig négy évtizede, hogy a nyugati világban az emberek elke zdtek komolyan foglalkozni azzal, hogy mi is ez a betegség, és hogyan kell kezelni. Az asthma legújabb ismereteken alapuló elfogadott definíciója a következo: Az asthma a légutak krónikus gyulladásos rendellenessége, amelynél számos sejt és sejtes rész játszik szerepet, foként a fehérvérsejtek, az eosinophyl és T-lymphociták. A krónikus gyulladás a légutak hyperreaktivitását idézi elo, amely ismétlodo zihálási epizódokat, nehézlégzést, mellkasi szorító érzést, valamint, különösen éjjel, és/vagy kora reggel jelentkezo köhögést okoz. Ezek a tünetek kiterjedt légúti obstrukcióval, de változó intenzitású obstrukcióval járnak együtt, amely részben visszafordítható, spontán módon, illetve kezelés hatására. Az asthma terápia vizsgálata farmakoökonómiai szempontból több szinten valósulhat meg: az egészségügyi kormányzat szemszögébol, a beteget ellátó intézmények, kórház, szakorvosi rendelo nézopontjából, és a beteg oldaláról. A terápia eredménye alatt többféle eredményt érthetünk: így klinikai/ fizikális eredményt, életminoség változást és a beteg elégedettségét a kezeléssel. Az asthma gondozás magába foglalja a megfeleloen vezetett gyógyszeres terápiát és a beteg tanácsadást, ami kiterjed a helyes gyógyszerhasználatra, életvitelre, hiszen nyilvánvaló, hogy csak a beteg megfelelo együttmuködésével érheto el a kívánt eredmény. Célkituzések Gyógyszerutilizációs vizsgálat során elemeztem a gyógyszerfelhasználást az anti-asthmatikumok és az antihisztaminok vonatkozásában országosan és a Semmelweis Egyetem klinikáin és a Pulmonológiai Klinika osztályain, valamint vizsgáltam a nemzetközi ajánlások (GINA útmutató) és a gyógyszerfelhasználás közötti viszonyt. Az asthma költségelemzésekor célom az asthmával kapcsolatos összgyógyszerköltség megállapítása volt a különbözo súlyossági osztályokban. Továbbá annak meghatározása, hogy az asthmások betegségük súlyossági fokának megfeleloen milyen és mennyi egészségügyi szolgáltatást vesznek igénybe. Asthmás betegek életminoségének felmérése az alábbi szempontok szerint: Általános életminoséget méro eszköz (EQ-5D, SF-36, VAS) és asthmaspecifikus méroeszköz (SGRQ) segítségével. Elemeztem továbbá: az asthmások életminoségét a teljes, azaz az egészséges, nem asthmás populációhoz képest, az életminoség súlyszámok és az asthma súlyossága közötti kapcsolatot, a hasznosság és

3 pszichometriai eszközök alkalmazhatóságát asthmás betegek körében, az általános és betegség specifikus méroeszközök közötti korrelációt, az asthmás életminoséget befolyásoló tényezok, a nem, a kor és légzésfunkció hatását. Kétváltozós, háromszintes szimmetrikus elrendezésu faktoranalízis alkalmazásával annak a megállapítása, hogy az életkor és az asthma súlyosság, mint független változók, milyen hatással vannak a betegek életminoségére. Újonnan kifejlesztett betegoktatási program hatékonyságának vizsgálata a mindennapi gyakorlat során, valamint annak a meghatározása, hogy ennek a betegoktatási programnak milyen hatása van a betegek életminoségére. Módszerek Munkám során elemeztem az asthmával kapcsolatos gyógyszerfelhasználást 1989 és 2001 között országosan valamint a Semmelweis Egyetem és a Pulmonológiai Klinika anti-asthmatikum felhasználását A költségvizsgálat során a lehetséges költségtípusok közül a vizsgálatban az alábbi költségtípusokat vettem figyelembe: a gyógyszerköltséget kizárólag az anti-asthmatikumokat illetoen, azaz a betegre háruló átlagos gyógyszerköltséget vizsgáltam egy hónapra vonatkozóan az asthma különbözo súlyossági kategóriáiban. Továbbá vizsgáltam az asthmás betegek által igénybe vett egészségügyi szolgáltatások mértékét az asthma különbözo súlyossági kategóriáiban: háziorvosi vizitek száma évenként, tüdogyógyász szakorvosi vizitek száma évenként, kórházi ápolási napok évenként. Az életminoség vizsgálatakor az alábbi eszközöket alkalmaztam: Általános: Vizuális Analóg Skála, Euro-Qol kérdoív (EQ-5D), SF-36 kérdoív. Betegségspecifikus életminoséget méro kérdoív: St George s Respiratory Questionnaire. A faktoranalízis során kétváltozós, háromszintes szimmetrikus elrendezésu faktortervet alkalma ztunk, hogy megállapítsuk az életkor és az asthma súlyosság, mint független változók, hatását a betegek életminoségére. A betegek asthma-tudásszintjének a felmérésére szolgáló kérdoívet és az oktató szeminárium anyagát a WHO- EuroPharm Forum asthma protokollja (1998) alapján fejlesztettük ki. Megállapítások Az utilizációs vizsgálat adatai egy folyamatosan emelkedo gyógyszerfelhasználásról tanúskodnak. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a morbiditási adatok is folyamatos emelkedésrol számolnak be. Bár a gyógyszerfelhasználás nem emelkedik olyan mértékben, mint azt a betegszám növekedésének az üteme indokolná. Ez arra a tényre enged következtetni, hogy egyrészt a betegnyilvántartás hiányos, másrészt, hogy a morbiditási adatok és a gyógyszerek fogyása között nincs direkt összefüggés, ami nehezen értelmezheto. Vizsgálatban (1999) 228 asthmás beteg adatainak felmérése során a következo gyógyszerköltségeket (co-payment, kizárólag az anti-asthmatikumok vonatkozásában) kaptam:

4 Intermittáló asthma: 641 Forint /hó?477,87, enyhe asthma 1283 Forint /hó?1355,99, közepesen súlyos asthma 1730 Forint /hó?1379,67, súlyos asthma 1866 Forint /hó?1292,76. Az adatok egyértelmuen bizonyítják, hogy a súlyosabb asthmás beteg több pénzbe kerül. Nemcsak azért, mert a gyógyszer költsége magasabb, hanem azért is, mert több egészségügyi szolgáltatást vesznek igénybe. A gyógyszerek költsége könnyen nyomonkövetheto és számolható, ezért az egészségi kiadások csökkentése könnyen végrehajtható a gyógyszerköltség csökkentése révén. Ám figyelnünk kell arra, hogy ezen intézkedések ne menjenek a kezelés színvonalának kárára, ezáltal ne okozhassanak hosszútávon költségnövekedést. Az életminoség vizsgálatok során a következo eredményekrol számolhatok be: Vizsgálatom volt az elso elemzés, ame llyel Magyarországon az asthmás betegek életminoségének felmérését, értékelését végeztem el. Számszeruen igazoltam azt, hogy az asthmások betegségük miatt alacsonyabb életminoség-mutatókkal rendelkeznek, jelentos megterheléssel kell együtt éljenek. A vizsgálat eredményei alapján elmondható, hogy az általános életminoséget méro Euro-Qol és az SF- 36 kérdoív megbízhatóan alkalmazható az asthmás betegek körében. Igazoltam, hogy a vizuális analóg skála a St George s Respiratory Questionnaire között fennálló korreláció, lehetoséget teremt, az egyszeru vizuális analóg skála rutinszeru alkalmazására a mindennapi klinikai gyakorlatban. Vizsgáltam az életminoséget befolyásoló tényezok közül a kor, a nem és a légzésfunkció hatását. A kapott eredmények rámutatnak, hogy a nok életminosége elmarad a férfiakétól, így tehát több figyelmet kell fordítani a nokre az asthma gondozása során. Mivel a légzésfunkciós értékek és az életminoség között csak közepesen eros korrelációt találtam, így annak ellenére, hogy adottak a klinikai vizsgálatok a légúti obstrukció mérésére, ennek birtokában mégsem tudjuk megfeleloen megítélni, hogy a beteg hogyan érzi magát. A FEV1 és PEF értékek lehetnek kiválóak, ha a beteg szorong, így gyakran él át valós, vagy álrohamokat, így pl. lehet magas a rohamoldószer használati aránya, állapotát a naplóban súlyosabbnak ítéli meg, mint a valóság. Az asthma gondozása során sokkal nagyobb hangsúllyal kell figyelembe venni a beteg szubjektív, önmaga által megítélt egészségi állapotát, életminoségét. A faktoranalízis rámutatott arra a tényre, hogy a kornak és az asthma súlyosságának nincs kizárólagosan életminoséget csökkento hatása. A módszer továbbá lehetoséget teremt egy életminoség mérésen alapuló monitorozási rendszer kidolgozására. Eredményeim igazolták azt, hogy az asthmás betegek folyamatos oktatása és tudásuk rendszeres ellenorzése, személyes problémáiknak megoldása a kezeléssel kapcsolatosan alapveto fontosságú. Igazoltam egy újonnan kifejlesztett betegoktató program hatékonyságát, amely egyéni szükségleteknek megfeleloen célozza az asthmások informálását. Az asthma gondozása azt jelenti, hogy az érintett személy életminosége optimalizálható, és az esetek többségében nem érzi veszélyeztetve magát a betegsége által, tehát minden asthmás beteg élhet krízismentes, teljes életet, amennyiben a betegségét gondosan kezelik.

5 Saját közlemények Közlemények:? Mészáros Ágnes, Vincze Zoltán: Életminoség vizsgálatok jelentosége krónikus betegeknél. Orvosi Hetilap Közlés alatt? Agnes Meszaros, M Orosz, P Magyar, A Mesko, Z Vincze: Evaluation of asthma knowledge and quality of life in Hungarian asthmatics. Allergy Közlésre elfogadva? A. Meszaros, Z. Bartfai, T. Major, P Magyar, A Mesko, Z Vincze : Assessing quality of life of asthmatics with a visual analogue scale and the St George s Respiratory Questionnaire. Allergologie Közlésre elfogadva? A Meszaros, R Zelko, A Mesko, Z Vincze: Factorial design for the analysis of patient s quality of life in asthma. Quality of Life research Közlésre elfogadva? Mészáros Ágnes: Az asthma gondozása. Gyógyszertár 2002; 3, 16-18? Mészáros Ágnes, Major Tamás, Bártfai Zoltán, Meskó Andrea, Vincze Zoltán: Az asthmás betegek életminoségének vizsgálata. ACTA Pharmaceutica 2001; 71, ? A. Mészáros, Z. Vincze: Costs, cost-effectivness and asthma. Journal of Social and Administrative Pharmacy 2000; 17, ? Mészáros Ágnes és Dr. Vincze Zoltán: Költségek, költség hatékonyság és az asthma, Gyógyszerészet: ? Mészáros Ágnes, Dr. Vincze Zoltán: Farmakoökonómiai vizsgálatok és az asthma. Kórház 1999; 4, 26-29? Mészáros Ágnes, Dr. Soós Gyöngyvér, Dr. Mezei Györgyi, Dr. Vincze Zoltán: Az asthma gyógyszerterápiájának költség-hatékonyság elemzése. Kórház 1998; 1, Eloadások:? Mészáros Ágnes, Dr. Zelkó Romána, Meskó Andrea, Dr. Vincze Zoltán: Faktoriális kísérlet alkalmazása asthmás betegek életminoségének vizsgálatában. Magyar Kórházi Gyógyszerész Kongresszus XIII Szeged 2002 szeptember 20-22? A Mészáros, R Zelko, A Mesko, Z Vincze: Factorial design for the analysis of the quality of life as outcome measure in asthma care in Hungary - Pre -Conference Session of the Fourth European Conference of Health Economics 7-10 July 2002 Paris? Mészáros Ágnes: Életminoség vizsgálatok jelentosége a krónikus betegek kezelésében, különös tekintettel az asthma vonatkozásábaneme Konferencia Marosvásárhely, április 4-6? Mészáros Ágnes: Asthma gyógyszerészi gondozás. MOSZ Asthma továbbképzo konferenciája Visegrád 2002 január 24-27

6 ? Mészáros Ágnes, Bártfai Zoltán: Az életminoség mérés szerepe a krónikus megbetegedésekben, különös tekintettel az asthma bronchialeban. MTT Allergológiai és Légzéspathológiai Szekció ülése. Sopron 2001 szeptember 7-9? Mészáros Ágnes: Evidenciák a krónikus betegek kezelésében az asthma bronchiale példáján, Gyógyszerészek Országos Konferenciája Siófok 2000 október 4-8? Mészáros Ágnes és Dr. Vincze Zoltán: Asthmás betegek együttmuködo készségének a vizsgálata, Magyar Kórházi Gyógyszerész Kongresszus X, Siófok 2000 május 4-6? Mészáros Ágnes, Dr. Vincze Zoltán, Dr. Magyar Pál: Életminoség és költségelemzés vizsgálatok asthma bronhiale-ban, Gyógyszerészek Országos Kongresszusa IX és Congressus Pharmaceuticus XI, Siófok október 6-10.? Mészáros Ágnes és Dr. Vincze Zoltán: Farmakoökonómiai vizsgálatok az asthma terápiájában, Gyógyszerészek Országos Kongresszusa Siófok 1998 október 7-11 Poszterek:? A Meszaros, Z Vincze: Assessment of quality of life in children with asthma, European Respiratory Society Annual Conference 2002 September Stockholm? A Meszaros, G Vincze, A Mesko, M Orosz: Asthma knowledge and quality of life (QoL) of adult asthma International Society for Pharmacoeconomics and Outcome Research Cannes 2001 November 11-13? M Orosz, A Meszaros, G Murakozi, G Galfy: Quality of life of mild and moderate asthmatics, European Respiratory Society Annual Conference 2001 September Berlin? A Meszaros, Z. Vincze, E. Galik: Asthma and anti asthma drug use in Hungary, International Society for Pharmacoeconomics and Outcome Research Antwerp 2000 November 5-7? A Mezraros, Z Bartfai, T Major, Z Vincze, P Magyar: Quality of life and asthma, 1th. Congress of the International Union Against Tuberculosis and Lung Disease, Europe Region, Budapest 2000 April 12-15? T. Major, A Meszaros, P Magyar: Asthma quality of life IUATLD Eastren Regional Conference Hong- Kong 2000 June? A Meszaros, Z Vincze, P Magyar: Economical effects of asthma and its influance on the patients quality of life, International Society for Pharmacoeconomics and Outcome Research, Edinburgh 1999 November 11-13? A Meszaros, Gy Soos, Z Vincze: Cost-effectiveness of the asthma therapy, Ethical and Economical Aspects of Pharmacotherapy, Hradec Kralove 1998 June 3-6? Mészáros Ágnes, Soós gyöngyvér, Mezei Györgyi, Vincze Zoltán: Asthma gyógyszeres terápiájának költség-hatékonyság elemzése, Magyar Kórházi Gyógyszerészek Kongresszusa Siófok, 1997 április 17-20

7 Köszönetnyilvánítások: Köszönöm Dr. Vincze Zoltán egyetemi tanárnak hogy jelen Ph.D. munkámat 1997-ben megkezdhettem és gyógyszertári munka mellett 6 éven keresztül folytathattam. Érto kezekkel munkámat a tudományos kutatás szellemisége felé irányította és magas színvonalú munkát követelt meg. Köszönöm mind eszmei mind gyakorlati segítségét mind a gyógyszertári gyakorlatban mind a tudományos munkában. Külön köszönettel tartozom Dr. Magyar Pál egyetemi tanárnak, amiért lehetoséget biztosított a vizsgálatok elvégzéséhez a Pulmonológiai Klinikán. Hasznos tanácsaival mindvégig munkámat elomozdította és a legújabb szakirodalom rendelkezésemre bocsátásával mindvégig segített. Köszönöm, hogy terveimet támogatta és óriási gyakorlatával további ötleteket adott kutatásaim során. Köszönet illeti Dr. Orosz Mártát és Dr. Bártfai Zoltánt amiért mindvégig segítségemre voltak a vizsgálatok lefolytatásánál. Hozzájárultak, hogy a kello számú beteggel foglakozhassak. Köszönöm Meskó Andreának a segítségét amit a statisztikai számításoknál nyújtott. Hálás köszönettel tartozom Dr. Zelkó Románának, aki messzemenoen segített és munkámhoz jelentos támogatást nyújtott, segítségemre volt az eloadások és publikációk elkészítésében és végleges formába öntésében. Az idorendiség szempontjából kellett volna említenem, Dr. Cserháti Endre egyetemi tanár Dr. Mezei Györgyi és Dr. Barcza Lajos nevét, akik tudományos pályámon már az egyetemi évek alatt diákkörösként az elso lépéseimet segítették. Tolük tanultam meg a kísérletezés és tudományos közlés szakmai szabályait. Köszönöm továbbá minden kollégámnak és munkatársamnak, hogy munkámban segítettek. Utoljára, de nem utolsó sorban köszönöm szüleimnek, hogy munkám során mind végig mellettem álltak és támogattak.

Outcome analysis of the asthma therapy

Outcome analysis of the asthma therapy SEMMELWEIS UNIVESITY DOCTORAL SCHOOL of PHARMACEUTICAL AND PHARMACOLOGICAL SCIENCES Ph.D. Thesis Outcome analysis of the asthma therapy By: Mészáros Ágnes Ph.D. candidate Tutor: Dr. Vincze Zoltán Ph.D.

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Gyógyszerterápiás Bizottság működési rendje

A Semmelweis Egyetem Gyógyszerterápiás Bizottság működési rendje A Semmelweis Egyetem Gyógyszerterápiás Bizottság működési rendje 2015-2017 - végleges - A Semmelweis Egyetem Gyógyszerterápiás Bizottsága (továbbiakban: GYTB) 41/2007 (IX. 19) EüM rendeletének 35 -ban

Részletesebben

Egészségnyereség életminőség

Egészségnyereség életminőség A legnagyobb érték nem az, hogy élünk, hanem az, hogy jól élünk. (Socrates) Egészségnyereség életminőség Dr. Mészáros Ágnes 2015. November 14. SEMMELWEIS EGYETEM Gyógyszerésztudományi Kar Egyetemi Gyógyszertár

Részletesebben

Az allergia molekuláris etiopatogenezise

Az allergia molekuláris etiopatogenezise Az allergia molekuláris etiopatogenezise Müller Veronika Immunológia továbbképzés 2019. 02.28. SEMMELWEIS EGYETEM Pulmonológiai Klinika http://semmelweis.hu/pulmonologia 2017. 03. 08. Immunológia továbbképzés

Részletesebben

Gyógyszertári betegellátás minőségi kritériumai nemzetközi kitekintés. Egészségügyi ellátórendszerünk kihívásai, gyógyszerészet útkeresése

Gyógyszertári betegellátás minőségi kritériumai nemzetközi kitekintés. Egészségügyi ellátórendszerünk kihívásai, gyógyszerészet útkeresése Gyógyszertári betegellátás minőségi kritériumai nemzetközi kitekintés. Dr. Hankó Balázs (Semmelweis Egyetem, Gyógyszerésztudományi Kar, Gyógyszerügyi Szervezési Intézet) Egészségügyi ellátórendszerünk

Részletesebben

OROSZ MÁRTA DR., GÁLFFY GABRIELLA DR., KOVÁCS DOROTTYA ÁGH TAMÁS DR., MÉSZÁROS ÁGNES DR.

OROSZ MÁRTA DR., GÁLFFY GABRIELLA DR., KOVÁCS DOROTTYA ÁGH TAMÁS DR., MÉSZÁROS ÁGNES DR. ALL RIGHTS RESERVED SOKSZOROSÍTÁSI CSAK A MTT ÉS A KIADÓ ENGEDÉLYÉVEL Az asthmás és COPD-s betegek életminõségét befolyásoló tényezõk OROSZ MÁRTA DR., GÁLFFY GABRIELLA DR., KOVÁCS DOROTTYA Semmelweis Egyetem

Részletesebben

INVITATION. The cost of adherence: quality of life and health economic impacts. Corvinus Health Policy and Health Economics Conference Series 2014/3

INVITATION. The cost of adherence: quality of life and health economic impacts. Corvinus Health Policy and Health Economics Conference Series 2014/3 Corvinus Health Policy and Health Economics Conference Series 2014/3 Health Economics Study Circle, Health and Health Care Economics Section of the Hungarian Economic Association in cooperation with: Semmelweis

Részletesebben

1. az erőforrások szűkössége 2. az egészségügyi kiadások növekedési üteme jelentősen és tartósan meghaladta a GDP növekedési ütemét

1. az erőforrások szűkössége 2. az egészségügyi kiadások növekedési üteme jelentősen és tartósan meghaladta a GDP növekedési ütemét Farmakoökonómia Dr. Mészáros Ágnes Gyógyszerügyi Szervezéstan 2015. március 16. Stratégiai problémák Közgazdaságtan vs. egészségügy Bodrogi J. ea. 2015.03.9. 2 1. az erőforrások szűkössége 2. az egészségügyi

Részletesebben

A BEGONIA JELENTŐSÉGE A GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS JÓ GYAKORLATÁBAN. dr. Bezsila Katalin DEMIN XV május 29.

A BEGONIA JELENTŐSÉGE A GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS JÓ GYAKORLATÁBAN. dr. Bezsila Katalin DEMIN XV május 29. A BEGONIA JELENTŐSÉGE A GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS JÓ GYAKORLATÁBAN dr. Bezsila Katalin DEMIN XV. 2015. május 29. Gyógyszertár = egészségügyi intézmény A gyógyszertár egészségügyi feladata a lakosság gyógykezeléséhez

Részletesebben

COPD-BEN SZENVEDŐ BETEGEK GONDOZÁSA. Dr Huszár Tamás Budapest. II. ker. Tüdőgondozó

COPD-BEN SZENVEDŐ BETEGEK GONDOZÁSA. Dr Huszár Tamás Budapest. II. ker. Tüdőgondozó COPD-BEN SZENVEDŐ BETEGEK GONDOZÁSA Dr Huszár Tamás Budapest. II. ker. Tüdőgondozó 1964 US Surgeon General Report on Smoking and Health Global Initiative for Chronic Obstructive Lung Disease WHO helyzetelemzés

Részletesebben

ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN

ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN WÉBER VALÉRIA Vezető asszisztens Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit kft. Psoriasis vulgaris Öröklött hajlamon

Részletesebben

Terápiahűség, életminőség és betegségteher krónikus obstruktív tüdőbetegségben

Terápiahűség, életminőség és betegségteher krónikus obstruktív tüdőbetegségben Terápiahűség, életminőség és betegségteher krónikus obstruktív tüdőbetegségben DOKTORI TÉZISEK Dr. Ágh Tamás Semmelweis Egyetem Gyógyszertudományok Doktori Iskola Témavezető: Hivatalos bírálók: Szigorlati

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Légzőszervi szakápoló szakképesítés. 2440-06 Légzőszervi szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2011. november 10.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Légzőszervi szakápoló szakképesítés. 2440-06 Légzőszervi szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2011. november 10. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

Dr. Fittler András, Ph.D. 2014. március 03. Publikációk Összesített impakt faktor: 14,624 Összes független idézés: 17 Önidézés: 1

Dr. Fittler András, Ph.D. 2014. március 03. Publikációk Összesített impakt faktor: 14,624 Összes független idézés: 17 Önidézés: 1 Dr. Fittler András, Ph.D. 2014. március 03. Publikációk Összesített impakt faktor: 14,624 Összes független idézés: 17 Önidézés: 1 1. Fittler A.: Amfotericin B tartalmú orrspray orrpolyp kezelésére. Gyógyszerészet

Részletesebben

TÜDŐGYÓGYÁSZATI KLINIKA 4012 Db., Nagyerdei krt. 98. Tel/fax: (52) 255-222

TÜDŐGYÓGYÁSZATI KLINIKA 4012 Db., Nagyerdei krt. 98. Tel/fax: (52) 255-222 4012 Db., Nagyerdei krt. 98. Tel/fax: (52) 255-222 Klinikaigazgató: Klinikai főorvos: Szakorvos: Szakorvos jelölt: Központi gyakornok: Tanulmányi felelős: Dr. Szilasi Mária egyetemi docens Dr. Fodor Andrea

Részletesebben

SERDÜLİKORI ASZTMA BRONCHIALE. Dr. Kovács Lajos SE. I. sz. Gyermekklinika, Budapest

SERDÜLİKORI ASZTMA BRONCHIALE. Dr. Kovács Lajos SE. I. sz. Gyermekklinika, Budapest SERDÜLİKORI ASZTMA BRONCHIALE Dr. Kovács Lajos SE. I. sz. Gyermekklinika, Budapest AZ ASZTMA BRONCHIALE TERMÉSZETES LEFOLYÁSÁT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZİK Genetikai faktorok Környezeti tényezık életmód, allergének,

Részletesebben

LÉGZÉSFUNKCIÓS VIZSGÁLATOK. Pulmonológiai Klinika

LÉGZÉSFUNKCIÓS VIZSGÁLATOK. Pulmonológiai Klinika LÉGZÉSFUNKCIÓS VIZSGÁLATOK PhD kurzus Prof. Dr. Magyar Pál Pulmonológiai Klinika GYORS REVERZIBILITÁS TESZT Milyen gyógyszerrel végezzük? 400 µg β2 agonista vagy 800 µg antikolinerg szer,

Részletesebben

A Gyógyszerészi gondozás szakképesítés szakgyógyszerész jelöltjeinek szakvizsga tételsora

A Gyógyszerészi gondozás szakképesítés szakgyógyszerész jelöltjeinek szakvizsga tételsora A Gyógyszerészi gondozás szakképesítés szakgyógyszerész jelöltjeinek szakvizsga tételsora PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM 1. A gyógyszerészi gondozás kialakulásának történeti bemutatása, hátterében álló nemzetközi

Részletesebben

ÁPOLÓI KOMPETENCIÁK MÉRÉSE KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A TERÜLETI GYAKORLATOKRA Doktori tézisek Tulkán Ibolya

ÁPOLÓI KOMPETENCIÁK MÉRÉSE KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A TERÜLETI GYAKORLATOKRA Doktori tézisek Tulkán Ibolya ÁPOLÓI KOMPETENCIÁK MÉRÉSE KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A TERÜLETI GYAKORLATOKRA Doktori tézisek Tulkán Ibolya Semmelweis Egyetem Patológiai Tudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Hollós Sándor tanszékvezető

Részletesebben

Evészavarok prevalenciája fiatal magyar nők körében. Pszichoszociális háttérjellemzők, komorbiditás más mentális problémákkal

Evészavarok prevalenciája fiatal magyar nők körében. Pszichoszociális háttérjellemzők, komorbiditás más mentális problémákkal Doktori értekezés tézisei Evészavarok prevalenciája fiatal magyar nők körében. Pszichoszociális háttérjellemzők, komorbiditás más mentális problémákkal Szumska Irena Semmelweis Egyetem 4. sz. Interdiszciplináris

Részletesebben

EGÉSZSÉG-GAZDASÁGTAN

EGÉSZSÉG-GAZDASÁGTAN EGÉSZSÉG-GAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Gyógyszerészi kommunikáció

Gyógyszerészi kommunikáció Gyógyszerészi kommunikáció Előadás vázlat Dr. Pilling János Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet Hibás feltételezések a betegek gyógyszerhasználatával kapcsolatban 1. Az orvos már megbeszélte

Részletesebben

Gyógyszerészi gondozás

Gyógyszerészi gondozás Gyógyszerészi gondozás A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége (MOSZ) a Gyógyszertár-tulajdonosok Egyesülete (GYTE)

Részletesebben

Betegelégedettségi vizsgálatok helye az alapellátásban

Betegelégedettségi vizsgálatok helye az alapellátásban Betegelégedettségi vizsgálatok helye az alapellátásban Prof. Dr. Varga Albert, Prof. Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Nagyvári Péter, Dr. Ágoston Gergely SZTE ÁOK Családorvosi Intézet Kihívások az intézményes eü-ben

Részletesebben

Ph.D. Tézisek összefoglalója. Dr. Paulik Edit. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézet

Ph.D. Tézisek összefoglalója. Dr. Paulik Edit. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézet KRÓNIKUS SZÍVELÉGTELENSÉG MIATT HOSPITALIZÁLT BETEGEK KIVIZSGÁLÁSÁNAK ELEMZÉSE BIZONYÍTÉKOKON ALAPULÓ SZAKMAI IRÁNYELV ALAPJÁN Ph.D. Tézisek összefoglalója Dr. Paulik Edit Szegedi Tudományegyetem Általános

Részletesebben

GYORSTESZTEK ALKALMAZÁSA A

GYORSTESZTEK ALKALMAZÁSA A GYORSTESZTEK ALKALMAZÁSA A GYÓGYSZERTÁRAKBAN DR. MISETA ILDIKÓ GÖLLE, SZENT ISTVÁN GYÓGYSZERTÁR Rozsnyay Mátyás emlékverseny Debrecen, 2012. május 10-12. BEVEZETÉS - CÉLKITŰZÉS Miért kell a gyorstesztekkel

Részletesebben

novakpeter77@yahoo.com

novakpeter77@yahoo.com Ö N É L E T R A J Z SZEMÉLYES ADATOK Név DR. NOVÁK PÉTER Telefon +36-62-34-25-22 Fax +36-62-54-52-82 E-mail Állampolgárság novakpeter77@yahoo.com MAGYAR TANULMÁNYOK Dátum 1997-2004 Dátum 2004 - Szegedi

Részletesebben

Doktori Tézisek. dr. Osman Fares

Doktori Tézisek. dr. Osman Fares Az uréter motilitásának ellenőrzése, a körkörös és a hosszanti izomlemezek összehangolása, egy új videomikroszkópos módszer Doktori Tézisek dr. Osman Fares Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika és Uroonkológiai

Részletesebben

Iskolák belsőtéri környezetének egészségügyi összefüggései Dr. Rudnai Péter

Iskolák belsőtéri környezetének egészségügyi összefüggései Dr. Rudnai Péter Iskolák belsőtéri környezetének egészségügyi összefüggései Dr. Rudnai Péter Országos Környezetegészségügyi Intézet, Budapest HÁTTÉR Az Európai Országok Egészségügyi és Környezet-védelmi Minisztereinek

Részletesebben

A COPD keringésre kifejtett hatásai

A COPD keringésre kifejtett hatásai A COPD keringésre kifejtett hatásai Dr. Habil. Varga János Tamás Országos Korányi Pulmonológiai Intézet MTT Továbbképzés 2019 2019. január 25. A FEV1 csökkenés következményei Young R 2008 COPD-cluster

Részletesebben

Újabb eredmények a borok nyomelemtartalmáról Doktori (PhD) értekezés tézisei. Murányi Zoltán

Újabb eredmények a borok nyomelemtartalmáról Doktori (PhD) értekezés tézisei. Murányi Zoltán Újabb eredmények a borok nyomelemtartalmáról Doktori (PhD) értekezés tézisei Murányi Zoltán I. Bevezetés, célkit zések Magyarország egyik jelent s mez gazdasági terméke a bor. Az elmúlt évtizedben mind

Részletesebben

2018. március 5. - hétfő. Dr. Losonczy György. Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika 9:00-9:45. egyetemi tanár

2018. március 5. - hétfő. Dr. Losonczy György. Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika 9:00-9:45. egyetemi tanár Szakvizsga előkészítő kötelező tanfolyam Szervező: ÁOK -, Tanfolyam ideje: 2018. március 5 - március 20. A tanfolyam helye: ÁOK - Tanterem II. emelet 1125 Budapest, Diós árok 1/C. 1. nap 2018. március

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON

AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON DR. PAKSY ANDRÁS A lakosság egészségi állapotát jellemző morbiditási és mortalitási mutatók közül a halandósági tábla alapján

Részletesebben

WHO kézhigiénés önértékelő rendszer. fekvőbeteg ellátó intézmények számára

WHO kézhigiénés önértékelő rendszer. fekvőbeteg ellátó intézmények számára WHO kézhigiénés önértékelő rendszer fekvőbeteg ellátó intézmények számára Nemzeti Kézhigiénés Kampány 2011 1 ÁTÁLLÁS AZ ÚJ RENDSZERRE 1.1 KÖNNYEN ELÉRHETŐ AZ ALKOHOLOS KÉZFERTŐTLENÍTŐ AZ INTÉZETBEN? Válasszon

Részletesebben

EGÉSZSÉG-GAZDASÁGTAN

EGÉSZSÉG-GAZDASÁGTAN EGÉSZSÉG-GAZDASÁGTAN EGÉSZSÉG-GAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi

Részletesebben

GYERMEK-TÜDŐGYÓGYÁSZAT

GYERMEK-TÜDŐGYÓGYÁSZAT GYERMEK-TÜDŐGYÓGYÁSZAT I. 1. Légutak és a tüdő fejlődése 2. Légzőrendszer élettani működése 3. Újszülöttkori légzészavarok 4. Bronchopulmonalis dysplasia 5. A gége veleszületett és szerzett rendellenességei

Részletesebben

Iskolázottság és szubjektív jóllét

Iskolázottság és szubjektív jóllét Iskolázottság és szubjektív jóllét Budapest, 2017. július Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan non-profit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat. Célja,

Részletesebben

KRÓNIKUS ALLERGIÁS PULMONOLÓGIAI KÓRKÉPEK. Dr. Kovács Lajos SE. I. Gyermekklinika Budapest

KRÓNIKUS ALLERGIÁS PULMONOLÓGIAI KÓRKÉPEK. Dr. Kovács Lajos SE. I. Gyermekklinika Budapest KRÓNIKUS ALLERGIÁS PULMONOLÓGIAI KÓRKÉPEK Dr. Kovács Lajos SE. I. Gyermekklinika Budapest ALLERGIÁS REAKCIÓ TÍPUSAI ASZTMA BRONCHIALE AZ ASZTMA BRONCHIALE TERMÉSZETES LEFOLYÁSÁT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZİK Genetikai

Részletesebben

Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei

Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei Dr. Kollár János egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Népegészségügyi Kar Magatartástudományi

Részletesebben

Olanzapin és riszperidon utilizációs vizsgálata Magyarországon különös tekintettel a szkizofrénia kezelésére a pszichiátriai rehabilitációban

Olanzapin és riszperidon utilizációs vizsgálata Magyarországon különös tekintettel a szkizofrénia kezelésére a pszichiátriai rehabilitációban Olanzapin és riszperidon utilizációs vizsgálata Magyarországon különös tekintettel a szkizofrénia kezelésére a pszichiátriai rehabilitációban Doktori tézisek Klebovich András Semmelweis Egyetem Gyógyszertudományok

Részletesebben

A sürgősségi egészségügyi ellátás jelenlegi minőségi szabályozásának meghatározói

A sürgősségi egészségügyi ellátás jelenlegi minőségi szabályozásának meghatározói A sürgősségi egészségügyi ellátás jelenlegi minőségi szabályozásának meghatározói Dr. Engelbrecht Imre főosztályvezető-helyettes Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségpolitikai Főosztály A minőség egészségügyi

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények Címe: Debreceni Aneszteziológiai Napok Szervező: Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék Helyszín: Hotel

Részletesebben

Az akkreditációs rendszer kialakításának helyzete TÁMOP-6.2.5.A-12/1-2012-0001

Az akkreditációs rendszer kialakításának helyzete TÁMOP-6.2.5.A-12/1-2012-0001 Az akkreditációs rendszer kialakításának helyzete TÁMOP-6.2.5.A-12/1-2012-0001 Dr. Belicza Éva szakmai vezető / GYEMSZI egyetemi docens / SE EMK DEMIN, 2013. május 31. Miért? Mit? Ki? Hogyan? Mikor? Miből?

Részletesebben

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita Egymást támogatva minden könnyebb! Golobné Wassenszky Rita Parkinson Betegek Egyesülete Pécs Parkinson-kór A Parkinson-kór fokozatosan előrehaladó neurológiai betegség Tünetei: mozgásszegénység, kézremegés,

Részletesebben

Minőségbiztosítás a háziorvosi praxisban

Minőségbiztosítás a háziorvosi praxisban Minőségbiztosítás a háziorvosi praxisban Budapest, 2007. május 24. Szauer Erzsébet Központi Statisztikai Hivatal 1 Adatgyűjtés bemutatása OSAP 1021 Jelentés a háziorvosok és házi gyermekorvosok tevékenységéről

Részletesebben

Evidenciákon alapuló D vitamin pótlás? Dr. Kovács Ákos gyermekorvos

Evidenciákon alapuló D vitamin pótlás? Dr. Kovács Ákos gyermekorvos Evidenciákon alapuló D vitamin pótlás? Dr. Kovács Ákos gyermekorvos Bizonyítékokra Alapozott Orvoslás A klinikai döntéshozatal egy formája, melynek során az elérhetőlegjobb tudományos bizonyítékok ismeretében,

Részletesebben

Palliatív és hospice ellátás Szlovákiában

Palliatív és hospice ellátás Szlovákiában Pozsony-i Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola Érsekújvár-i Szent László Ápolástani Kar Palliatív és hospice ellátás Szlovákiában PhDr. Dobsonyová Andrea doc. PhDr. Jankechová Monika,

Részletesebben

Klinikai Táplálási Mobil Team működése a Kaposi Mór Oktató Kórházban. Csizmadia Krisztina

Klinikai Táplálási Mobil Team működése a Kaposi Mór Oktató Kórházban. Csizmadia Krisztina Klinikai Táplálási Mobil Team működése a Kaposi Mór Oktató Kórházban Csizmadia Krisztina MALNUTRITIO - Miért beszéljünk róla? MMTT 2012-ben végzett felmérése szerint a kórházban fekvő betegek egyharmada

Részletesebben

Mentőöv Információs Központ

Mentőöv Információs Központ Mentőöv Információs Központ A ritka betegségekről röviden előfordulási gyakoriságuk kisebb, mint 1/2000 (európai definíció), 6000-8000 féle ilyen betegséget azonosítottak már (definíciótól függően), sok

Részletesebben

Csoportos pszichés támogatás a légzésrehabilitáció során

Csoportos pszichés támogatás a légzésrehabilitáció során Csoportos pszichés támogatás a légzésrehabilitáció során Hodován Zsófia 1, Gyimesi Zsófia 2, Dr. Varga János Tamás 3 Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet ORFMMT XXXII. Vándorgyűlése, Miskolc 2013.

Részletesebben

Publikációs lista Szabó Szilárd

Publikációs lista Szabó Szilárd Publikációs lista Szabó Szilárd Tanulmányok Börcsök Áron - Bernáth Zsolt - Kircsi Andrea - Kiss Márta - Kósa Beatrix - Szabó Szilárd 1998. A Kisgyőri - medence és galya egyedi tájértékei - A "Nem védett

Részletesebben

Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés

Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik PhD értekezés Készítette: Veres Laura okleveles matematikus-informatikus Hatvany József Informatikai

Részletesebben

KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK 2013 ÉVI BESZÁMOLÓJÁHOZ. I. A szekció adatai

KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK 2013 ÉVI BESZÁMOLÓJÁHOZ. I. A szekció adatai KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK 2013 ÉVI BESZÁMOLÓJÁHOZ I. A szekció adatai Beszámolás időszaka Neve 2013. év Ápolási Szekció Szekció tisztség megnevezése Elnök Postacíme Email címe Kontaktszemély neve,

Részletesebben

Acél trapézlemez gerincű öszvér és hibrid tartók vizsgálata, méretezési háttér fejlesztése

Acél trapézlemez gerincű öszvér és hibrid tartók vizsgálata, méretezési háttér fejlesztése Acél trapézlemez gerincű öszvér és hibrid tartók vizsgálata, méretezési háttér fejlesztése ÚNKP-17-3-IV Jáger Bence doktorjelölt Témavezető: Dr. Dunai László Kutatási programok 1) Merevített gerincű I-tartók

Részletesebben

Dr. Merkely Béla Péter részletes szakmai önéletrajza

Dr. Merkely Béla Péter részletes szakmai önéletrajza Dr. Merkely Béla Péter részletes szakmai önéletrajza Születési hely, idő Budapest, 1966. június 28. Tudományos fokozat 1999 PhD. 2006 MTA doktora (D.Sc.) 2006 Habilitáció Semmelweis Egyetem (Kardiológia)

Részletesebben

Digitális írástudás, digitális műveltség

Digitális írástudás, digitális műveltség Digitális írástudás, digitális műveltség A statisztikai adatok és kutatási eredmények tükrében Eszenyiné dr. Borbély Mária Országos Könyvtárügyi Konferencia 202. november 22-23. Eurostat, 202 e-skills

Részletesebben

Gyógyításra váró pulmonológiai betegségek

Gyógyításra váró pulmonológiai betegségek Gyógyításra váró pulmonológiai betegségek Herjavecz Irén Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet 2009.április 20. Népbetegségek a pulmonológiában Epidemiológiai és morbiditási súlyukat tekintve a

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák!

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák! KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák! Szeretettel és tisztelettel hívjuk Önöket a VI. Magyar Homeopátia Kongresszusra. A homeopátia, mint alternatív terápia részben ismert csak az orvosok körében, de aki megismeri

Részletesebben

KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ. I. A szekció adatai

KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ. I. A szekció adatai KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ I. A szekció adatai Beszámolás időszaka Neve 2012. év Neurorehabilitációs Szekció Szekció tisztség megnevezése Postacíme Email címe Kontaktszemély neve,

Részletesebben

Dr. Pikó Károly vezérigazgató-helyettes Minőségügy van-e szerepe a sürgősségi ellátásban 2010. november 5. - Debrecen

Dr. Pikó Károly vezérigazgató-helyettes Minőségügy van-e szerepe a sürgősségi ellátásban 2010. november 5. - Debrecen Dr. Pikó Károly vezérigazgató-helyettes Minőségügy van-e szerepe a sürgősségi ellátásban 2010. november 5. - Debrecen MOTTÓ Kevesebb időbe telik valamit jól csinálni, mint megmagyarázni, hogy miért nem

Részletesebben

Egészséggazdaságtan és - biztosítás

Egészséggazdaságtan és - biztosítás Egészséggazdaságtan és - biztosítás 8. elıadás Szolgáltatások értékelése az egészségügyben Tantárgyi tematika - emlékeztetı 1. Bevezetés: az egészségügyi rendszer problematikája, hazai és külföldi példák

Részletesebben

Női Egészségmegőrző Program (WHEP) Moszkva és Közép-Oroszország. Ekaterina Bashta programvezető 2011. Szeptember 21, Budapest

Női Egészségmegőrző Program (WHEP) Moszkva és Közép-Oroszország. Ekaterina Bashta programvezető 2011. Szeptember 21, Budapest Női Egészségmegőrző Program (WHEP) Moszkva és Közép-Oroszország Ekaterina Bashta programvezető 2011. Szeptember 21, Budapest Emlőrák statisztika Oroszország* Minden évben 52.000 újonnan diagnosztizált

Részletesebben

VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017.

VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. Pécsvárady Zsolt Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Központi Rizikófelmérési Kérdőív 2012-2016. évi eredmények, és a visszérbetegség kockázat összefüggésének

Részletesebben

A JOBB MINŐSÉGŰ CUKORBETEG-GONDOZÁSÉRT A GYÓGYSZERÉSZ SZEREPE A ST. VINCENT CSOPORTBAN PROTOKOLL ÉS IRÁNYELVEK 2001 JÚNIUS

A JOBB MINŐSÉGŰ CUKORBETEG-GONDOZÁSÉRT A GYÓGYSZERÉSZ SZEREPE A ST. VINCENT CSOPORTBAN PROTOKOLL ÉS IRÁNYELVEK 2001 JÚNIUS PhD jav.qxd 2004.03.09. 13:46 Page 1 PHARMADIAß A JOBB MINŐSÉGŰ CUKORBETEG-GONDOZÁSÉRT A GYÓGYSZERÉSZ SZEREPE A ST. VINCENT CSOPORTBAN PROTOKOLL ÉS IRÁNYELVEK 2001 JÚNIUS Magyar fordítás: dr. Dobson Szabolcs

Részletesebben

Esetszintű költséggyűjtés: felesleges teher vagy a hatékonyság záloga?

Esetszintű költséggyűjtés: felesleges teher vagy a hatékonyság záloga? Esetszintű költséggyűjtés: felesleges teher vagy a hatékonyság záloga? Dr. Zemplényi Antal Tamás Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Gazdálkodási Igazgatóság 2017.10.05. Magyarországi Egészségügyi Napok

Részletesebben

Gyulladásos bélbetegségben szenvedő gyermekek életminősége

Gyulladásos bélbetegségben szenvedő gyermekek életminősége Gyulladásos bélbetegségben szenvedő gyermekek életminősége Nemes Éva Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Intézet, Debrecen Treat to target stratégia - Tradicionális kezelési stratégiák

Részletesebben

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15 A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző

Részletesebben

Pszichoszomatikus betegségek. Mi a pszichoszomatikus betegség lényege?

Pszichoszomatikus betegségek. Mi a pszichoszomatikus betegség lényege? Pszichoszomatikus betegségek Pécsi Tudományegyetem Mi a pszichoszomatikus betegség lényege? Valódi organikus háttérrel rendelkező kórképek, amelyek kóreredete multifaktoriális A genetikai, immunológiai,

Részletesebben

Asztma gondozás. Mi az a gondozás? Krónikus betegségek kezelésének módja. Gyermektüdőgyógyász továbbképzés április 6. Szánthó András dr.

Asztma gondozás. Mi az a gondozás? Krónikus betegségek kezelésének módja. Gyermektüdőgyógyász továbbképzés április 6. Szánthó András dr. Asztma gondozás Gyermektüdőgyógyász továbbképzés 2002. április 6. AstraZeneca Kft., Szánthó és Társa Kkt. 1 Mi az a gondozás? Krónikus betegségek kezelésének módja AstraZeneca Kft., Szánthó és Társa Kkt.

Részletesebben

Esetszintű költséggyűjtés: felesleges teher vagy a hatékonyság záloga?

Esetszintű költséggyűjtés: felesleges teher vagy a hatékonyság záloga? Esetszintű költséggyűjtés: felesleges teher vagy a hatékonyság záloga? Dr. Zemplényi Antal Tamás Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Gazdálkodási Igazgatóság 2017.10.05. Magyarországi Egészségügyi Napok

Részletesebben

A PASI-index változása komplex harkányi bőrgyógyászati kezelés hatására

A PASI-index változása komplex harkányi bőrgyógyászati kezelés hatására A PASI-index változása komplex harkányi bőrgyógyászati kezelés hatására Dr.Tóth Andrea Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Psoriasis (pikkelysömör) ismeretlen eredetű krónikus, rekurráló, gyulladásos

Részletesebben

A tölgyek nagy értékű hasznosítását befolyásoló tényezők vizsgálata és összehasonlító elemzése c.

A tölgyek nagy értékű hasznosítását befolyásoló tényezők vizsgálata és összehasonlító elemzése c. Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar Cziráki József Faanyagtudomány- és Technológiák Doktori Iskola Faanyagtudomány program A tölgyek nagy értékű hasznosítását

Részletesebben

Csábi Eszter. Egyetemi tanársegéd Kognitív és Neuropszichológiai Tanszék. Szoba: 0415 Telefon:

Csábi Eszter. Egyetemi tanársegéd Kognitív és Neuropszichológiai Tanszék. Szoba: 0415 Telefon: Csábi Eszter Egyetemi tanársegéd Kognitív és Neuropszichológiai Tanszék Szoba: 0415 Telefon: 544-692 Email: eszter.csabi.psy@gmail.com Weblap: Csábi Eszter az egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen

Részletesebben

Lőrik Eszter projekt koordinátor. Országos Egészségfejlesztési Intézet. 2010. december 2.

Lőrik Eszter projekt koordinátor. Országos Egészségfejlesztési Intézet. 2010. december 2. Lőrik Eszter projekt koordinátor Országos Egészségfejlesztési Intézet 2010. december 2. Az ENWHP bemutatása Miért fontos a lelki egészségfejlesztés a munkahelyeken? A kampány: céljai és résztvevői menete

Részletesebben

A tüdőgondozás időszerű témái. DR RAKVÁCS MARIANNA KMOK Tüdőgondozó vezető főorvos 2013.05.23.

A tüdőgondozás időszerű témái. DR RAKVÁCS MARIANNA KMOK Tüdőgondozó vezető főorvos 2013.05.23. A tüdőgondozás időszerű témái DR RAKVÁCS MARIANNA KMOK Tüdőgondozó vezető főorvos 2013.05.23. Rendszeres időszakos ellenőrzést,gondozást igénylő tüdőbetegségek TBC Asthma COPD Tüdőrák Intersticiális tüdőbetegségek

Részletesebben

Fizikailag aktív és passzív szabadidőeltöltési formák néhány összefüggése egymással és a pszichés jólléttel serdülőkorúak körében 2010-ben

Fizikailag aktív és passzív szabadidőeltöltési formák néhány összefüggése egymással és a pszichés jólléttel serdülőkorúak körében 2010-ben Fizikailag aktív és passzív szabadidőeltöltési formák néhány összefüggése egymással és a pszichés jólléttel serdülőkorúak körében 2010-ben Németh Ágnes 1, Kertész Krisztián 1, Örkényi Ágota 1, Költő András

Részletesebben

"Surviving Sepsis Campaign" irányelv: reszuszcitációs protokollok NEM kellenek

Surviving Sepsis Campaign irányelv: reszuszcitációs protokollok NEM kellenek "Surviving Sepsis Campaign" irányelv: reszuszcitációs protokollok NEM kellenek Dr. Csomós Ákos egyetemi docens Semmelweis Egyetem, AITK, Budapest Az ellenfél: Prof. Rudas László, Szeged A vizsgálat célja:

Részletesebben

Az étrend-kiegészítő készítmények hatásossága és biztonságossága. Horányi Tamás MÉKISZ

Az étrend-kiegészítő készítmények hatásossága és biztonságossága. Horányi Tamás MÉKISZ Az étrend-kiegészítő készítmények hatásossága és biztonságossága Horányi Tamás MÉKISZ KÖTELEZŐ SZAKMACSOPORTOS TOVÁBBKÉPZÉS GYÓGYSZERTÁRI ELLÁTÁS SZAKMACSOPORT 2014. április 25. Egészségre vonatkozó állítások

Részletesebben

3 sz. Gyógyszertudományok Doktori Iskola.sz. Program. és kurzuscím Óra

3 sz. Gyógyszertudományok Doktori Iskola.sz. Program. és kurzuscím Óra 3 sz. Gyógyszertudományok Doktori Iskola.sz. Program Kód Kurzusvezetö és kurzuscím Óra 2012-13/1 2012-13/2 2013-14/1 2013-14/2 2014-15/1 2014-15/2 0032- KV Dr. Tóthfalusi László 3208 Dr. Farsang Csaba

Részletesebben

Dr. Péter Ádám Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály

Dr. Péter Ádám Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály A személyre szabott ellátás és az ellátó tapasztalata számít, nem a protokollok Dr. Péter Ádám Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály Milyen ellátótválasztanánk

Részletesebben

Távdiagnosztika és konzultáció -Távgondozás háziorvosok és szakorvosok együttműködésével az EFOP projekt keretében

Távdiagnosztika és konzultáció -Távgondozás háziorvosok és szakorvosok együttműködésével az EFOP projekt keretében Távdiagnosztika és konzultáció -Távgondozás háziorvosok és szakorvosok együttműködésével az EFOP 1.9.6-16 projekt keretében Dr. Margitai Barnabás - Dr. med. habil Kósa István BALATONFÜRED, 2018. SZEPTEMBER

Részletesebben

Posztoperatív pitvarfibrilláció előfordulásának, prediktív faktorainak és rekurrenciájának vizsgálata korai kardiológiai rehabilitációs kezelés során

Posztoperatív pitvarfibrilláció előfordulásának, prediktív faktorainak és rekurrenciájának vizsgálata korai kardiológiai rehabilitációs kezelés során Posztoperatív pitvarfibrilláció előfordulásának, prediktív faktorainak és rekurrenciájának vizsgálata korai kardiológiai rehabilitációs kezelés során Dr.Homoródi Nóra 1, Szuromi Lilla 2, Szabó Szandra

Részletesebben

Szorongás és az új szerv mentális reprezentációja vesetranszplantáció után

Szorongás és az új szerv mentális reprezentációja vesetranszplantáció után Szorongás és az új szerv mentális reprezentációja vesetranszplantáció után Látos Melinda pszichológus Szegedi Tudományegyetem ÁOK Sebészeti Klinika, Szeged XVIII. Debreceni Nephrologiai Napok 2013. május

Részletesebben

A RESZUSZPENDÁLT ÉS BELÉLEGEZHETŐ VÁROSI AEROSZOL JELLEMZÉSE. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

A RESZUSZPENDÁLT ÉS BELÉLEGEZHETŐ VÁROSI AEROSZOL JELLEMZÉSE. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A RESZUSZPENDÁLT ÉS BELÉLEGEZHETŐ VÁROSI AEROSZOL JELLEMZÉSE DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Készítette: Jancsek-Turóczi Beatrix okleveles környezetkutató Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola Témavezető:

Részletesebben

Thékes István. Publikációs lista. Thékes, István (2014): The development of an English as a foreign language vocabulary test.

Thékes István. Publikációs lista. Thékes, István (2014): The development of an English as a foreign language vocabulary test. Thékes István Publikációs lista Thékes, István (2014): The development of an English as a foreign language vocabulary test. (submitted to Journal of Linguistics and Language Teaching). Vígh Tibor, Sominé

Részletesebben

Tüdőgyógyász tapasztalatai az asztmás gondozásról háziorvosként

Tüdőgyógyász tapasztalatai az asztmás gondozásról háziorvosként Tüdőgyógyász tapasztalatai az asztmás gondozásról háziorvosként TÖRÖKBÁLINTI TÜDŐGYÓGYINTÉZET GYERMEKOSZTÁLYA TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM 2018.09.08. 1 1. Nehéz kiemelni a NEM súlyos asztmást 2 A súlyost könnyű

Részletesebben

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév. egyoktatós kurzusok

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév. egyoktatós kurzusok Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév Tisztelt Hallgatónk! egyoktatós kurzusok Az ELTE igen fontosnak tartja, hogy megismerje, hogyan vélekednek a hallgatók az oktatók munkájáról.

Részletesebben

Palliatív onkoterápia és költség vonzata az élet utolsó hat hónapjában a metasztatikus kolorektális karcinóma példáján

Palliatív onkoterápia és költség vonzata az élet utolsó hat hónapjában a metasztatikus kolorektális karcinóma példáján Palliatív onkoterápia és költség vonzata az élet utolsó hat hónapjában a metasztatikus kolorektális karcinóma példáján MERTH GABRIELLA 1, DR. RUMSZAUER ÁGNES 1, MOKRAI DÁVID 1, DR. RÓZSA PÉTER 1,2, DR.

Részletesebben

Krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD).

Krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD). Krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD). Útmutató egészségügyi szakemberek részére. Linde: Living healthcare 02 Krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD). Krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD). Útmutató

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága 2005. július 15-i ülésén az alábbi rendezvényeket minősítette

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága 2005. július 15-i ülésén az alábbi rendezvényeket minősítette A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága 2005. július 15-i ülésén az alábbi rendezvényeket minősítette Cím: Magyar Gyermekanaesthesiológiai és Intenzív Terápiás Társaság Tudományos Ülése 2004. Szervező:

Részletesebben

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PROGRAMOK

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PROGRAMOK NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PROGRAMOK EGÉSZSÉG-GAZDASÁGTANI ELEMZÉSE Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Dr. Boncz Imre A PTE ETK Egészségtudományi Doktori Iskola vezetője: Prof. Dr. Bódis József Ph.D., D.Sc. A PTE

Részletesebben

Jenei Tibor, Szabó Edit, Janka Eszter Anna, Dr. Nagy Attila Csaba Debreceni Egyetem OEC NK Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet

Jenei Tibor, Szabó Edit, Janka Eszter Anna, Dr. Nagy Attila Csaba Debreceni Egyetem OEC NK Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet HIPERTÓNIA GYAKORISÁGÁNAK BECSLÉSE KÜLÖNBÖZŐ EPIDEMIOLÓGIAI TECHNIKÁK ALKALMAZÁSÁVAL A MAGYARORSZÁGI FELNŐTTEK ÉS A MAGYARORSZÁGI FELNŐTT DIABETESES BETEGEK KÖZÖTT ÉS ENNEK KÖLTSÉGHATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA

Részletesebben

Egy javasolt krónikus betegellátási modell. Tóth Tamás Alkalmazott Logikai Laboratórium

Egy javasolt krónikus betegellátási modell. Tóth Tamás Alkalmazott Logikai Laboratórium Egy javasolt krónikus betegellátási modell Tóth Tamás Alkalmazott Logikai Laboratórium Alkalmazott Logikai Laboratórium Alapítás éve:1986 Nemzetközi K+F tevékenység Orvos-informatikai rendszerek Beszéd-

Részletesebben

Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők. élelmiszer-biztonság szempontjából

Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők. élelmiszer-biztonság szempontjából Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők körében az élelmiszer-biztonság szempontjából Németh Nikolett Szent István Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Bükfürdő, 2016. április 7-8.

Részletesebben

MEDDŐHÁNYÓK ÉS ZAGYTÁROZÓK KIHORDÁSI

MEDDŐHÁNYÓK ÉS ZAGYTÁROZÓK KIHORDÁSI Mikoviny Sámuel Földtudományi Doktori Iskola A doktori iskola vezetője: Dr. h.c. mult. Dr. Kovács Ferenc egyetemi tanár, a MTA rendes tagja MEDDŐHÁNYÓK ÉS ZAGYTÁROZÓK KIHORDÁSI TULAJDONSÁGAINAK VIZSGÁLATA,

Részletesebben

A derékfájdalom következtében kialakuló funkciócsökkenés vizsgálatának lehetőségei validált, önkitöltős állapotfelmérő kérdőívek segítségével

A derékfájdalom következtében kialakuló funkciócsökkenés vizsgálatának lehetőségei validált, önkitöltős állapotfelmérő kérdőívek segítségével A derékfájdalom következtében kialakuló funkciócsökkenés vizsgálatának lehetőségei validált, önkitöltős állapotfelmérő kérdőívek segítségével Doktori tézisek Valasek Tamás Semmelweis Egyetem Klinikai Orvostudományok

Részletesebben

A nonbusiness marketing oktatási és kutatási tapasztalatai a BCE Marketing és Média Intézetében

A nonbusiness marketing oktatási és kutatási tapasztalatai a BCE Marketing és Média Intézetében A nonbusiness marketing oktatási és kutatási tapasztalatai a BCE Marketing és Média Intézetében Simon Judit Nonbusiness workshop Győr, 2016. március 21. Oktatás Önálló tárgyak tantárgyon belül Vállalati

Részletesebben

Dr. Bácskay Ildikó Ph.D. egyetemi adjunktus DE OEC GYTK Gyógyszertechnológiai Tanszék

Dr. Bácskay Ildikó Ph.D. egyetemi adjunktus DE OEC GYTK Gyógyszertechnológiai Tanszék BETEG GYÓGYSZERÉSZ ORVOS Dr. Bácskay Ildikó Ph.D. egyetemi adjunktus DE OEC GYTK Gyógyszertechnológiai Tanszék Marketing, public relations és reklám a patikákban Szimpózium Budapest, 2012. február 16-17.

Részletesebben

A JUVIA HÜVELYHIDRATÁLÓ GÉL KLINIKAI KUTATÁSI EREDMÉNYEINEK ÖSSZEFOGLALÓJA

A JUVIA HÜVELYHIDRATÁLÓ GÉL KLINIKAI KUTATÁSI EREDMÉNYEINEK ÖSSZEFOGLALÓJA A JUVIA HÜVELYHIDRATÁLÓ GÉL KLINIKAI KUTATÁSI EREDMÉNYEINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 18 Fempharma Europe Kft. Bevezetés A hüvelyszárazság gyakran a szervezet ösztrogén szintjének csökkenése következtében kialakuló

Részletesebben