Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kalocsai Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatalának évi ellenőrzési terve

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kalocsai Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatalának évi ellenőrzési terve"

Átírás

1 Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal i Hivatal Járási Építésügyi Hivatalának évi ellenőrzési terve Ez a munkaterv Az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012.(XI. 0.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm. rend.) 1. (5) bekezdése alapján készült. A 201. évi ellenőrzési időszak tapasztalatainak összefoglalója és annak hatása a évi munkatervre: A BKMKH i Hivatal Járási Építésügyi Hivatala I. fokú építésfelügyeleti tevékenységét a kalocsai,- kiskőrösi,- kunszentmiklósi járásokra kiterjedő illetékességgel végzi. Az elektronikus építési napló több lépcsőben történt bevezetésével összefüggésben az ellenőrzési helyszín kiválasztásnak feltételei javultak. A készültségi fok ismeretében könnyebb a szemlék tervezése, lehetőség szerint ellenőrzés szempontjából optimális időben kerüljön sor az ellenőrzésre. Az ellenőrzésekre való felkészülés feltételei is megváltoztak, jelentősen több információ áll rendelkezésünkre az e-naplóból, mint korábban a papír alapú naplóvezetés időszakában. 201-ben kialakítottuk az e-naplós ellenőrzés gyakorlatát. A tapasztalt hiányosságok és szabálytalanságok alapján a jövő évi ellenőrzésen fokozott figyelemmel kísérjük és részletesen ellenőrizzük a fővállalkozói és alvállalkozói építési naplók meglétét és a naplóvezetés szabályainak betartását, a kivitelezők jogosultságait (kamarai regisztráció, szakmunkás foglalkoztatása és aktív munkavégzése az adott építkezésen, kivitelező és felelős műszaki vezetők közötti jogviszony). Vizsgáljuk a műszaki ellenőr alkalmazását, szakági műszaki ellenőr közreműködését, a műszaki ellenőrök jogosultságát, az általuk végzett tevékenységet. Számos korábban megkezdett és papír alapú építési naplóval rendelkező kivitelezés van még folyamatban, 201. évi ilyen kivitelezésen tartott negatív tapasztalatunk miatt tervezzük 2015-ben is még e-napló előtt megkezdett és folyamatban lévő kivitelezés felkutatását és ellenőrzését. A évi ellenőrzés főbb szempontjai: Az elvégzendő építésfelügyeleti ellenőrzések száma 10 db. Meghatározása az ellenőrzéseket végző építésfelügyelői létszám ( fő) és az építésfelügyelőnkénti 90 ellenőrzés/év irányszám alapján történt. Az ellenőrzési szám a Korm. rend. 1. (1) és () bekezdésében foglalt ellenőrzési kötelezettségek alapján az alábbiak szerinti: Az építésfelügyeleti hatóság köteles évente legalább egyszer ellenőrzést tartani a tudomásulvételi eljárás alapján megkezdett építőipari kivitelezési tevékenység helyszínén, az e körbe nem tartozó építési tevékenységek ellenőrzését szúrópróbaszerűen vagy a () bekezdés szerinti ellenőrzési utasításban foglaltak szerint kell végezni. Szükség esetén, de évente legalább két alkalommal az illetékes építésügyi hatóságokkal (ideértve a sajátos építményfajták szerinti hatóságokat is), más illetékességi területen működő építésfelügyeleti hatósággal, az illetékes területi építész-, illetve mérnöki kamara, területi kereskedelmi és iparkamara, vagy más ellenőrzésre jogosult hatósággal vagy szervezettel közös ellenőrzés végzését kezdeményezi. A helyszíni ellenőrzések során a teherhordó szerkezetek állékonyságának, szakszerű kivitelezésének ellenőrzésén túlmenően fokozott figyelmet kell fordítani: a) az elektronikus építési napló jogszabályban megfelelő módon történő vezetésének ellenőrzésére, b) a központi költségvetési vagy európai uniós támogatási forrásból megvalósuló, továbbá a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásoknak minősülő kivitelezések jogszerűségének és szakszerűségének ellenőrzésére, c) a kivitelezési dokumentációk ellenőrzésére, d) a felelős műszaki vezetői tevékenység ellenőrzésére, e) a műszaki ellenőri tevékenység ellenőrzésére, f) az építmények energiaháztartását érintő építési célú termékek (hőszigetelések, nyílászárók, stb.), valamint a vízszigetelések szakszerű beépítésének ellenőrzésére, g) a tömegtartózkodásra szolgáló építmények kötelező jókarbantartásának ellenőrzésére, h) az építésügyi hatósági engedélyben és az ahhoz tartozó jóváhagyott tervekben, valamint a kiviteli tervekben foglaltak betartásának ellenőrzésére, és i) a szabálytalan építési tevékenységek, valamint az állékonyságot és életet veszélyeztető építmények felkutatására.

2 2 A vállalkozások ellenőrzéseinek főbb szempontjai: Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény alábbi paragrafusai szerint: 39. (1) Az építőipari kivitelezési tevékenység az építési beruházás megvalósítása keretében végzett építési tevékenységek összessége. (2) (3) Aki üzletszerű gazdasági tevékenységként építőipari kivitelezési tevékenységet (a továbbiakban: vállalkozó kivitelezői tevékenység) kíván folytatni, annak rendelkezni kell a kormányrendeletben meghatározott feltételekkel és köteles az erre irányuló szándékát a névjegyzéket vezető szervnek bejelenteni. () A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló évi LXXVI törvény szerint a szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő vállalkozó kivitelezői tevékenység folytatására irányuló szándékát köteles a névjegyzéket vezető szervnek bejelenteni. (5) A vállalkozó kivitelezői tevékenység folytatásához kormányrendelet felelősségbiztosítást, referenciát vagy a vállalkozó kivitelező teljesítésre való alkalmasságát igazoló vállalkozásminősítést írhat elő. () Aki vállalkozó kivitelezői tevékenység végzésére nem jogosult, de a tevékenység jellegének megfelelő szakképesítéssel rendelkezik, kormányrendeletben meghatározott építőipari kivitelezési tevékenységet csak saját vagy a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 200. évi CXL. törvény szerinti hozzátartozó céljára végezhet. (7) A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezeti a vállalkozó kivitelezői tevékenységre jogosultak névjegyzékét, és a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános feltételeiről szóló törvény szerint ellenőrzi a vállalkozói építőipari tevékenység folytatására való jogosultságot. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara határozata ellen a fellebbezés kizárt. 39/A. (1) Az építőipari kivitelezési tevékenység - a (2) bekezdés kivételével - csak olyan felelős műszaki vezető irányításával folytatható, aki a kivitelezési tevékenység szakirányának megfelelő jogosultsággal és egyéb feltételekkel, továbbá az építési tevékenységet végzők vonatkozásában közvetlen utasítási joggal rendelkezik. (2) Kormányrendeletben meghatározott építési tevékenységet az ott előírt feltételek megléte esetén a tevékenység jellegének megfelelő szakképesítéssel rendelkező szakmunkás felelős műszaki vezető irányítása nélkül is végezhet. E tevékenység végzése során felel a 0. (2) bekezdés b)-e) pontjában foglaltak betartásáért. (3) Építési szakmunkát csak az végezhet, aki az adott tevékenység végzésének megfelelő, jogszabályban meghatározott szakképesítéssel, részszakképesítéssel rendelkezik. () Az építtető köteles az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdését e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott esetekben és módon bejelenteni. (5) Vállalkozó kivitelezői tevékenység keretében a kivitelező az építőipari kivitelezési tevékenységet csak akkor vállalhatja, ha az építési (szerelési) szerződésben vállalt kivitelezési munkák elvégzésének a megrendelt minőségben saját költségén történő teljesítéséhez szükséges fedezettel rendelkezik (beleértve az igénybevett alvállalkozók díjazását is). Ha a szerződésben részteljesítésben állapodtak meg, a kivitelezőnek a szerződés szerinti teljesítési feltételeknek megfelelően, de legalább a megrendelő építtető első teljesítéséig meghatározott munkarészre kell fedezettel rendelkeznie. () Építési tevékenység végzésére az építtető a vállalkozó kivitelezővel (alvállalkozói szerződés esetén a vállalkozó kivitelező az alvállalkozó kivitelezővel) építési szerződést köt. Az építési szerződés teljesítésében részt vevő alvállalkozó kivitelező építési szerződésében rögzített fizetési határideje nem haladhatja meg az építtető és a vállalkozó kivitelező által megkötött építési szerződésben meghatározott fizetési határidejét. Az építtetővel szerződéses viszonyban álló vállalkozó kivitelező az építési szerződésben foglalt kötelezettsége maradéktalan teljesítéséről benyújtott végszámla teljes körű kiegyenlítésére csak akkor jogosult, ha a kötelezettsége teljesítésében részt vevő alvállalkozó kivitelezők követelésének kiegyenlítését hiánytalanul igazolja, függetlenül azok fizetési határidejétől. Az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet alábbi paragrafusa szerint: 12. (1) Építőipari kivitelezési tevékenységet - az Étv. 39/A. (5) bekezdésében foglaltakon túlmenően - a vállalkozó kivitelező akkor vállalhat, ha a) a vállalkozó kivitelezői tevékenységre jogosultak névjegyzéke a vállalkozó kivitelezőre vonatkozóan tartalmazza a vállalt tevékenységet, és

3 3 b) a vállalkozó kivitelező a vállalt kivitelezői tevékenység végzésében közvetlenül részt vesz. (1a) A vállalkozó kivitelező az általa vállalt tevékenységből olyan építőipari kivitelezési tevékenységet végezhet a) amelyhez aa) - a 13. () bekezdésében meghatározottak kivételével - rendelkezik az építőipari kivitelezési tevékenység jellegének megfelelő jogosultsággal rendelkező - vele tagsági, munkavállalói vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló - felelős műszaki vezetővel, ab) rendelkezik a kivitelezési tevékenységnek megfelelő szakképesítéssel, vagy elegendő számú és tevékenység jellegének megfelelő szakképesítésű - vele tagsági, munkavállalói vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló - szakmunkással, ac) rendelkezik a 35. (2) bekezdése szerinti alkalmas telephellyel, ad) a kivitelezési dokumentáció készítési kötelezettség esetén a kivitelezési dokumentáció az építési munkaterületen rendelkezésre áll, és ae) az építési napló vezetési kötelezettség esetén az építési naplót megnyitották és az előírásoknak megfelelően vezetik, b) amelynek megkezdéséhez és végzéséhez - ha jogszabály kötelezővé teszi - rendelkezésre áll az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI..) Korm. rendelet szerinti hatósági engedély vagy tudomásul vétel, c) amelynek végzésére vonatkozóan az építtetővel vagy - alvállalkozói kivitelezési szerződés esetén - a megrendelő vállalkozó kivitelezővel a 3. (1)-(3) bekezdése szerint írásban szerződést kötöttek, és d) amelynek végzését az építésügyi vagy építésfelügyeleti hatóság nem tiltotta meg. (2) A vállalkozó kivitelező feladata az Étv. 0. (1) bekezdésében és 3. (2) bekezdésében foglaltakon túlmenően: a) az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésekor az építtetőtől [alvállalkozó kivitelező esetében a megrendelő vállalkozó kivitelezőtől] az építési munkaterület átvétele, annak szükség szerinti lőszermentesítése, b) az építési napló megnyitása az e rendeletben meghatározottak szerint, c) az építési munkaterületen keletkezett építési-bontási hulladék mennyiségének és fajtájának folyamatos vezetése az építési naplóban, d) annak folyamatos ellenőrzése, hogy az (1) bekezdés c) pontjában meghatározottak rendelkezésre állnak-e, e) az építés során már meglévő, illetve előkerülő természeti, kulturális örökségi, építészeti értékek megőrzése, f) annak biztosítása, hogy az építési munkaterületen csak olyan személyek tartózkodjanak, akik a vállalkozói nyilvántartásban szerepelnek, illetve erre jogosultsággal rendelkeznek, és az építési napló által igazoltan részt vesznek a napi munkában, annak ellenőrzésében és irányításában, g) a műszaki átadás-átvételi eljárás során a berendezések, rendszerek működési próbája és a tapasztalt rendellenességek, hiányosságok megszüntetése, szükség esetén a próba megismétlése, h) a kivitelezés befejezésével a mérési jegyzőkönyvek kiállítása, az alkalmazott építési termékek teljesítménynyilatkozatainak rendelkezésre bocsátása, i) a kivitelezési szerződés szerint a kivitelezési munkaterület visszaadása az építtetőnek, alvállalkozói szerződés esetén a megrendelő vállalkozó kivitelezőnek, j) az építési munkaterület őrzésének biztosítása, k) az építési munkák befejeztével az építési területről való levonulás végrehajtása, l) fővállalkozó kivitelezőként az építési műszaki ellenőr vagy eltérő megállapodás esetén az építtető által kiadott teljesítésigazolásnak és a teljesítésigazolás alapján a szerződés szerinti teljesítésről (részteljesítésről) kiállított számlának az építtető, valamint építtetői fedezetkezelő közreműködése esetén az építtetői fedezetkezelő részére történő eljuttatása, m) építtetői fedezetkezelő közreműködése esetén, ha a kivitelezési tevékenység megvalósításában alvállalkozóként vesz részt, a szerződése adatainak felvitele - legkésőbb a kivitelezési tevékenységének megkezdéséig - a fedezetkezelő által internetes alapon működtetett alvállalkozói nyilvántartásba. n) a saját munkájához kapcsolódó elkészült munkarészek ellenőrzése, az eltakarásra kerülő szerkezetek ellenőrzésének, és az építtető, építési műszaki ellenőr felhívása alapján további vizsgálatok feltételeinek biztosítása, valamint az ellenőrzésekhez kapcsolódó tények és adatok építési naplóban történő rögzítése,

4 (2a) Amennyiben az eltakarásra kerülő szerkezetek ellenőrzésekor kiderül, hogy az nem felel meg az építési műszaki ellenőr által indokoltan kért vizsgálatok követelményeinek, úgy a hibás szerkezetrészhez kapcsolódó további munkarészek a hibák kijavításáig nem kezdhetők el. (3) A kivitelezőnek a) a (2) bekezdés e) pontjában meghatározott feladat teljesítésével kapcsolatos költségeit annak elszámolása esetén az építtető köteles megtéríteni, b) az építtető köteles megtéríteni a 7. (2) bekezdés d) pontjában meghatározott kötelezettségének elmulasztása esetén a szükségessé váló építési tevékenységek költségeit, c) a (2) bekezdés n) pontjában és a (2a) bekezdésben meghatározott kötelezettségei elmulasztása esetén a későbbi ellenőrzések során szükségessé váló építési tevékenységek költségeit viselnie kell. () A (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően a fővállalkozó kivitelező feladata a) ha az építtető nem jelölte ki, az alvállalkozó kivitelezők kiválasztása, b) az alvállalkozó kivitelezőkkel történő egyeztetések koordinálása, tevékenységük összehangolása, c) az építési napló vezetése, külön megállapodás esetén az alvállalkozói építési napló vezetése. (5) A vállalkozó kivitelező a saját elektronikus építési naplójának a vezetésével megbízhatja a felelős műszaki vezetőjét. Az erre irányuló megállapodást mindkét fél elfogadásával a vállalkozó kivitelező elektronikus építési naplójában kell rögzíteni. () Ha az építőipari kivitelezési tevékenység az Étv. 39. () bekezdése szerint folyik, és építési napló vezetési kötelezettség áll fenn, az építési naplót a felelős műszaki vezető vezeti. 2. (1) Minden építésügyi hatósági engedélyhez vagy tudomásulvételi eljáráshoz kötött, valamint a Kbt. hatálya alá tartozó építőipari kivitelezési tevékenység végzéséről építési naplót kell vezetni. (2) Az építési napló az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésétől annak befejezéséig vezetett, hatósági és bírósági eljárásban felhasználható dokumentáció, amely időrendben tartalmazza a szerződés tárgya szerinti építőipari kivitelezési tevékenység, illetve az építési-szerelési munkák adatait, továbbá a munka menetére, megfelelőségére és dokumentumaira (pl. tervrajzi kiegészítések) vonatkozó vagy az elszámoláshoz szükséges jelentős tényeket. (3) Az építőipari kivitelezési folyamat résztvevői az előírt építésinapló-vezetési, -ellenőrzési és - bejegyzési kötelezettségüket az építési beruházáshoz rendelt, - a () bekezdés kivételével - az építésügyért felelős miniszter által működtetett internetes alapú elektronikus építési napló (a továbbiakban: e-napló) alkalmazás segítségével kötelesek teljesíteni. () A sajátos építményfajták vonatkozásában az építőipari kivitelezési folyamat résztvevői az előírt építési naplóvezetési, ellenőrzési és bejegyzési kötelezettségüket - az építési napló vezetési kötelezettség teljesítésének formájára vagy kezdő időpontjára vonatkozó eltérő rendelkezés hiányában - a miniszter által rendelkezésre bocsátott és a sajátos építményfajtáért felelős miniszter, az elektronikus hírközlési építmények tekintetében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke (a továbbiakban: NMHH elnöke)r által fenntartott, működtetett és szükség szerint továbbfejlesztett elektronikus építési napló alkalmazással kötelesek teljesíteni. (a) Az építési naplót naprakész állapotban kell tartani úgy, hogy minden munkavégzési napon történjen bejegyzés, munkaszüneti napon bejegyzés nem szükséges, viszont ezt a tényt - a várható munkafolytatási nap megjelölésével - az utolsó munkavégzési napon be kell jegyezni. Az építési naplót az építőipari kivitelezési tevékenység végzésének ideje alatt - a 2. ()-(10) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - az építési munkaterületen hozzáférhetővé kell tenni. (b) Az építési naplóba a bejegyzésre jogosult a korábbi bejegyzésekre ellenészrevételt tehet, illetve a bejegyzések tudomásulvételét bejegyzésével igazolja. (5)-(7) 2/A. (1) Az elektronikus építési naplót magyar nyelven kell vezetni. Az építőipari kivitelezési tevékenység résztvevői egymást az elektronikus építési naplóba történő bejegyzéssel értesítik azokról a tudomásukra jutott, az építési tevékenységet érintő veszélyhelyzetekről, tényekről és körülményekről, amelyek az építési szerződésen alapuló kötelezettségeik szerződésszerű teljesítését befolyásolják vagy veszélyeztetik. (2) Az építőipari kivitelezési tevékenység végzésének ideje alatt az elektronikus építési naplót a) az építtető megbízása alapján az építési műszaki ellenőr vagy a beruházási tanácsadó a 1. -ban meghatározott feladatok ellátása érdekében, valamint b) alvállalkozói elektronikus építési napló esetén a megrendelő vállalkozó kivitelező vagy felelős műszaki vezetője folyamatosan ellenőrzi, és abban észrevételeit, megállapításait rögzíti. (3)

5 5 () Építtetői fedezetkezelő közreműködése esetén az elektronikus építési napló melléklete a fedezetkezelő által kezelt elektronikus alvállalkozói nyilvántartás. (5) Az elektronikus építési naplóban köteles haladéktalanul közölni a) a fővállalkozó kivitelező az építtetővel a pótmunka műszaki szükségességét, b) az építtető a fővállalkozó kivitelezővel a pótmunka igényét. () Az ellenőrzések ütemezése járásokra havi bontásban készült melyet az 1. melléklet tartalmaz. Az ellenőrzések ütemében és számában változtatások lehetnek az építőipari kivitelezések számának, időbeli és térbeli elosztásának függvényében, és a i Hivatal Járási Építésügyi Hivatala vezetőjének szakmai döntése alapján. Kalocsa, 201. december 11. Schneider Márton Járási Építésügyi Hivatal vezető

6 1. melléklet a évi építésfelügyeleti ellenőrzési tervhez i Hivatal Járási Építésügyi Hivatalának ellenőrzési munkaterve Időpont Település Ellenőrzési szempont Tervezett ellenőrzések száma Január Február Március - az építőipari kivitelezési tevékenység végzésének szakszerűsége, jogszerűsége - az építőipari kivitelezési tevékenység résztvevői jogosultságának megléte - az építési napló vezetésének módjának, tartalmának helyessége Április - a munka folytatásához előírt kivitelezési dokumentáció(rész) megléte - szabálytalan építési tevékenységek felkutatása 1 Május Június Társhatóságokkal építésfelügyeleti ellenőrzés összevont Kiemelt szempontok: - a évi építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatósági ellenőrzések megtervezéséről és a tevékenység végzéséről szóló a belügyminiszteri utasításában meghatározott feladatok. - a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal évi összevont ellenőrzési tervének megvalósítása Július 1 22 Augusztus 12

7 7 Szeptember 20 Október Társhatóságokkal építésfelügyeleti ellenőrzés összevont November 12 December Összesen: 10

Mit ellenőriz az. hatóság? ISOFÓRUM XXII. NMK

Mit ellenőriz az. hatóság? ISOFÓRUM XXII. NMK Mit ellenőriz az Építésfelügyeleti hatóság? Hatóságok Építésigazgatás (általános építmények) Első fokú hatóságok Járási székhely Járási (kerületi) Hivatal jegyzője (198) (38+21) Általános építésügyi hatósági

Részletesebben

Tudnivalók az elektronikus építési naplóval kapcsolatban

Tudnivalók az elektronikus építési naplóval kapcsolatban Tudnivalók az elektronikus építési naplóval kapcsolatban Az építési napló elektronizálása Az építésügyi jogszabályok tekintetében 2013. január 1-jétől igen nagy változás fog életbe lépni, ugyanis az elektronizálás

Részletesebben

NMHH építésfelügyelet

NMHH építésfelügyelet NMHH építésfelügyelet Bölsei Tamás Felügyeleti főosztály Építésfelügyeleti munkatárs +36 30 991 5892 bolsei.tamas@nmhh.hu Az e-napló alkalmazása a hírközlésben 2015. November 05 XI. Építtetői, Tervezői

Részletesebben

szerepe a kivitelezésben Horváth Péter építésfelügyelő

szerepe a kivitelezésben Horváth Péter építésfelügyelő szerepe a kivitelezésben Horváth Péter építésfelügyelő Definíció: Az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésétől annak befejezéséig vezetett, hatósági és bírósági eljárásban felhasználható dokumentáció,

Részletesebben

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara Építési műszaki ellenőr Továbbképzés 2017. Fejér Megyei Mérnöki Kamara Az Építési Műszaki Ellenőr Definíció Feladatai Felelőssége Összeférhetetlenségi szabályok Vonatkozó jogszabályi környezet Definíció

Részletesebben

HBM MK Hírközlési és Informatikai Szakcsoport 2019. évi szakmai nap NMHH építésfelügyeleti tevékenysége kapcsán felmerülő beruházói, tervezői, felelős műszaki vezetői, műszaki ellenőri feladatok, kötelezettségek

Részletesebben

Az építőipari kivitelezés ellenőrzése. Építésfelügyelet

Az építőipari kivitelezés ellenőrzése. Építésfelügyelet Az építőipari kivitelezés ellenőrzése Építésfelügyelet Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) követelményei: településrendezési és építészeti-műszaki tervek

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL BK-01D/004/75-2/14. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL BAJAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI HIVATALÁNAK 15. ÉVI ÉPÍTÉSFELÜGYELETI HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI TERVE Hatályos : 15. január 1-től Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara Építési műszaki ellenőr Továbbképzés 2018. Fejér Megyei Mérnöki Kamara Az Definíció Feladatai Felelőssége Összeférhetetlenségi szabályok Vonatkozó jogszabályi környezet Definíció A műszaki ellenőr az építtető

Részletesebben

Az elektronikus építési napló bevezetésének jogszabályi hátterének ismertetése. Belügyminisztérium 2013. július

Az elektronikus építési napló bevezetésének jogszabályi hátterének ismertetése. Belügyminisztérium 2013. július Az elektronikus építési napló bevezetésének jogszabályi hátterének ismertetése Belügyminisztérium 2013. július Jogszabályi háttér O Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

27. AZ ÉPÍTÉSI FOLYAMAT SZEREPLŐI...

27. AZ ÉPÍTÉSI FOLYAMAT SZEREPLŐI... Tartalomjegyzék 27. AZ ÉPÍTÉSI FOLYAMAT SZEREPLŐI... 3 27.1. Az építtető... 3 27.1.1. Meghatározása... 3 27.1.2. Felelőssége... 3 27.1.3. A kivitelezővel közös felelőssége... 4 27.1.4. Feladata... 4 27.1.5.

Részletesebben

AZ ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉSI NAPLÓ

AZ ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉSI NAPLÓ 2.ELŐADÁS (2014.01.23-24.) Célja: Az elektronikus építési napló előírásainak felelevenítése. 1 - 191/2009. (IX.15.) Kormány rendelet [2014.01.01.- ] az építőipari kivitelezési tevékenységről (Épkiv.) Ez

Részletesebben

Építésfelügyeleti tapasztalatcsere a SZIP fényében

Építésfelügyeleti tapasztalatcsere a SZIP fényében Építésfelügyeleti tapasztalatcsere a SZIP fényében Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara hírközlési és informatikai szakmai továbbképzése Bölsei Tamás Hírközlés-felügyeleti Főosztály bolsei.tamas@nmhh.hu 06

Részletesebben

Építésfelügyelet tapasztalati

Építésfelügyelet tapasztalati XIII. Építtetői, Tervezői és Kivitelezői F Ó R U M 2018. Május 10. Építésfelügyelet tapasztalati Makszin István Építésfelügyeleti munkatárs Hírközlés-felügyeleti Főosztály makszin.istvan@nmhh.hu 06 (30)

Részletesebben

A kivitelezés felelőssége

A kivitelezés felelőssége A kivitelezés felelőssége jogszabályi követelmények Előadó: dr. Gábor Enikő HIT 2019 Tartalom 1. Az építési folyamat résztvevői 2. Az építtető 3. A tervező 4. Az építőipari kivitelezési tevékenység meghatározás

Részletesebben

ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉS NAPLÓ

ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉS NAPLÓ ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉS NAPLÓ Elektronikus építés napló bevezetése Cél: a kivitelezési tevékenység dokumentálásának korszerűsítése, a kivitelezési folyamat nyomon követhetősége, a hitelesség erősítése, távolról

Részletesebben

Tájékoztató építőipari kivitelezési tevékenység végzéséhez szükséges jogszabályi előírásokról.

Tájékoztató építőipari kivitelezési tevékenység végzéséhez szükséges jogszabályi előírásokról. Tájékoztató építőipari kivitelezési tevékenység végzéséhez szükséges jogszabályi előírásokról. I. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) szerint: 38. (1)

Részletesebben

Dr. Hegedűs Annamária

Dr. Hegedűs Annamária ÉTDR, e-napló, e-ügyintézés Új alapokon az építésügy A felelős műszaki vezető megváltozott feladatai, jogai és kötelezettsége a gyakorlatban Dr. Hegedűs Annamária 2013. Március 8. Az Étv. 39/A. (4) bekezdése

Részletesebben

sztvevők Kivitelezési tervdokumentáció / 1

sztvevők Kivitelezési tervdokumentáció / 1 A kivitelezési tevékenys kenységben résztvevr sztvevők Kivitelezési tervdokumentáció / 1 A kivitelezési tevékenységben résztvevők / 2 A kivitelezői tevékenység végzésnek feltételei Definició: Az építőipari

Részletesebben

Felelős műszaki vezető

Felelős műszaki vezető Felelős műszaki vezető A felelős műszaki vezető irányítja az építési munkahelyen a kivitelezést. A felelős műszaki vezető tevékenysége a vállalkozó (alvállalkozó) kivitelező építési szerződésében vállalt

Részletesebben

291/2007. (X. 31.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti tevékenységről

291/2007. (X. 31.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti tevékenységről Opten Törvénytár Opten Kft. I. 291/2007. (X. 31.) Korm. rendelet 291/2007. (X. 31.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti tevékenységről A 2011.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék A rendelet hatálya

Részletesebben

1. melléklet a 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelethez

1. melléklet a 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelethez 1. melléklet a 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelethez 1. melléklet a 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelethez Az építőipari tevékenységhez kapcsolódó jogsértő cselekmények esetén megállapítható bírság összegek

Részletesebben

Az építési folyamat résztvevői

Az építési folyamat résztvevői Az építési folyamat résztvevői Az építési folyamat résztvevői A keretszabályozás: az építési törvény III. fejezete Részletes szabályozás: az Építési kódex (Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló

Részletesebben

Magyar joganyagok - 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet - az építőipari kivitelezési te 2. oldal (3)1 E rendeletnek az építőipari kivitelezési tevékeny

Magyar joganyagok - 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet - az építőipari kivitelezési te 2. oldal (3)1 E rendeletnek az építőipari kivitelezési tevékeny Magyar joganyagok - 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet - az építőipari kivitelezési te 1. oldal 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről A Kormány az épített környezet

Részletesebben

Építésfelügyeleti bírság

Építésfelügyeleti bírság Építésfelügyeleti bírság jogszerűtlen, jogosulatlan, szakszerűtlen (Étv. 48. ) JOGSZERŰTLEN: az építési vagy bontási tevékenység, ha a jogszabály alapján engedélyhez vagy tudomásul vételhez kötött építési

Részletesebben

Az építési napló története. Az építési napló története. Építési napló (az elektronikusan vezetett és az e-napló) Mikor kell naplót írni?

Az építési napló története. Az építési napló története. Építési napló (az elektronikusan vezetett és az e-napló) Mikor kell naplót írni? Építési napló (az elektronikusan vezetett és az ) Az építési napló története Már a XIX. századból találhatók máig megőrzött építési naplók (akkori nevükön munkanaplók). Egy kiállított példánnyal lehet

Részletesebben

2016. évi módosított építésfelügyeleti ellenőrzési terv

2016. évi módosított építésfelügyeleti ellenőrzési terv i Hivatal Iktatószám:BO08D/ÉH/9/016. 016. évi módosított építésfelügyeleti ellenőrzési terv a Miskolci, Szikszói, Encsi, Mezőkövesdi, Mezőcsáti és ok illetékességi területére Miskolc, 016. május 6. 1.

Részletesebben

Kormányrendelet az építőipari lánctartozás megakadályozására

Kormányrendelet az építőipari lánctartozás megakadályozására Kormányrendelet az építőipari lánctartozás megakadályozására Dr. Hegedűs Annamária Az építőipari lánctartozás gazdaságra gyakorolt negatív hatásai miatt sajnos régóta jelentős problémát okoz. Az elmúlt

Részletesebben

Fejér Megyei Mérnökkamara. Felelős műszaki vezető feladatai

Fejér Megyei Mérnökkamara. Felelős műszaki vezető feladatai Fejér Megyei Mérnökkamara Építési műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők szakmai továbbképzése 2017 Felelős műszaki vezető feladatai 2017.08.09. Ki is a felelős műszaki vezető? Mi a feladata egy

Részletesebben

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya Hatály: 2018.I.1. - 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés

Részletesebben

238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti bírságról

238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti bírságról Opten Törvénytár Opten Kft. I. 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti bírságról A 2011.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék 1. melléklet a 238/2005.

Részletesebben

266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet

266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés 3., 4., 7., 9., 19. és 32. pontjában, 62. (1b) bekezdésében,

Részletesebben

Megválaszolt olvasói kérdések az e-napló bevezetésével kapcsolatban

Megválaszolt olvasói kérdések az e-napló bevezetésével kapcsolatban Megválaszolt olvasói kérdések az e-napló bevezetésével kapcsolatban I. Az elektronikus építési naplóról Gazdasági társaságunk családi vállalkozás keretében építőipari kivitelezési tevékenységet folytat,

Részletesebben

25. AZ ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZÉSRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK...

25. AZ ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZÉSRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK... Tartalomjegyzék 25. AZ ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZÉSRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK... 3 25.1. Fogalmak... 3 25.2. Az építőipari kivitelezési tevékenységről általánosságban... 3 25.3. Az építőipari kivitelezésre vonatkozó

Részletesebben

Vállalkozás. Dr. Bartal Géza 2014. november 25.

Vállalkozás. Dr. Bartal Géza 2014. november 25. Vállalkozás Dr. Bartal Géza 2014. november 25. A Kúria 1/2014. PJE 1. az új Ptk. alkalmazása körében is megfelelően irányadónak tekinti: - a PJE határozatok közül a 1/2002., 3/2004., 2/2006., 4/2006.,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet - az építőipari kivitelezési te 2. oldal (3)1 E rendeletnek az építőipari kivitelezési tevékeny

Magyar joganyagok - 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet - az építőipari kivitelezési te 2. oldal (3)1 E rendeletnek az építőipari kivitelezési tevékeny Magyar joganyagok - 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet - az építőipari kivitelezési te 1. oldal 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről A Kormány az épített környezet

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jogszabály mai napon (2014.IV.16.) hatályos állapota A jel a

Részletesebben

AZ ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉSI NAPLÓ JOGSZABÁLYI HÁTTERE

AZ ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉSI NAPLÓ JOGSZABÁLYI HÁTTERE AZ ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉSI NAPLÓ JOGSZABÁLYI HÁTTERE 1.ELŐADÁS Készült: a Komárom-Esztergom Megyei -ÉpítészKamara, -MérnökiKamara, -Kerekedelmiés Iparkamara és az önkéntes segítőik együttműködésével. Célja:

Részletesebben

Az építésfelügyeleti tevékenység szabályainak változása Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium október

Az építésfelügyeleti tevékenység szabályainak változása Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium október Ket képzés ÁROP-2009/2.2.7. A projekt az Európai Unió támogatásával, és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Az építésfelügyeleti tevékenység szabályainak változása Igazságügyi és

Részletesebben

Építési alvállalkozói szerződés

Építési alvállalkozói szerződés Szerződésminta: Szerződés száma:./..év Építési alvállalkozói szerződés amely létrejött egyrészről.. lakhelye (székhelye):... képviseli:... cégjegyzékszáma... regisztrációs száma 1 :... nyilvántartó cégbíróság...

Részletesebben

Története Már a XIX. századból találhatók máig megőrzött építési naplók (akkori nevükön munkanaplók). Egy kiállított példánnyal lehet találkozni Budap

Története Már a XIX. századból találhatók máig megőrzött építési naplók (akkori nevükön munkanaplók). Egy kiállított példánnyal lehet találkozni Budap Az építési napló Története Már a XIX. századból találhatók máig megőrzött építési naplók (akkori nevükön munkanaplók). Egy kiállított példánnyal lehet találkozni Budapesten a Földalatti Vasúti Múzeumban

Részletesebben

Építésfelügyeleti ellenőrzések évi tapasztalatok. Vargáné Fekete Mónika építészeti referens Építésjogi és Hatósági Főosztály

Építésfelügyeleti ellenőrzések évi tapasztalatok. Vargáné Fekete Mónika építészeti referens Építésjogi és Hatósági Főosztály Építésfelügyeleti ellenőrzések 2015. évi tapasztalatok Vargáné Fekete Mónika építészeti referens Építésjogi és Hatósági Főosztály Építésfelügyeleti feladatellátás céljai szolgáltató közigazgatás az állampolgár

Részletesebben

Felkészülés a kivitelezésre

Felkészülés a kivitelezésre Budapest, 2015. március 26. Tóth Balázs okleveles építészmérnök Értékesítési Csoport vezető ÉMI Nonprofit Kft. Az építés titka Tóth Balázs 2 Kazinczy Ferenc (1759-1831) A nagy titok (1808) Jót s jól! Ebben

Részletesebben

Építési kivitelezési szerződés

Építési kivitelezési szerződés Építési kivitelezési szerződés amely létrejött egyrészről (építtető) lakhelye: születési helye, ideje: anyja mint Megrendelő, másrészről (építőipari kivitelező vállalkozó) Neocasa Construct Kft székhelye:

Részletesebben

Mészáros János. A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során

Mészáros János. A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során Mészáros János A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során Álom és valóság Nulladik mese Megcsörrent a telefonom (1) első mese: Tűzgátló ablak(ok)ra van szükség.

Részletesebben

Az elektronikus építési napló bevezetésének tapasztalatai. dr. Bedő Katalin BM Építésügyi Főosztály

Az elektronikus építési napló bevezetésének tapasztalatai. dr. Bedő Katalin BM Építésügyi Főosztály Az elektronikus építési napló bevezetésének tapasztalatai dr. Bedő Katalin BM Építésügyi Főosztály Országos Építésügyi Nyilvántartás Egységes, központi elektronikus nyilvántartás a korábbi széttagolt,

Részletesebben

238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet. az építésfelügyeleti bírságról

238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet. az építésfelügyeleti bírságról Hatály: 2018.I.1. - 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti bírságról Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. -a (1) bekezdésének

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Építésfelügyeleti ellenőrzés

TÁJÉKOZTATÓ. Építésfelügyeleti ellenőrzés TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi Hivatalának Építésfelügyelete (a továbbiakban: első fokú építésfelügyeleti hatóság) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási

Részletesebben

Építésügyi Hivatal Építésfelügyelet

Építésügyi Hivatal Építésfelügyelet Építésügyi Hivatal Építésfelügyelet illetékességi területe: Zala Megye területe az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok, eljárási illetékek (igazgatási szolgáltatási díjak) meghatározása, 1.

Részletesebben

Magyar joganyagok - 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet - az építésfelügyeleti bírságró 2. oldal d)1 táblázat pontjában a megrendelő vállalkozó ki

Magyar joganyagok - 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet - az építésfelügyeleti bírságró 2. oldal d)1 táblázat pontjában a megrendelő vállalkozó ki Magyar joganyagok - 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet - az építésfelügyeleti bírságró 1. oldal 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti bírságról Az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

Az építésfelügyeleti bírság alapja, mértéke, eljárási szabályok. Hatály: 2014. január 1.

Az építésfelügyeleti bírság alapja, mértéke, eljárási szabályok. Hatály: 2014. január 1. Az építésfelügyeleti bírság alapja, mértéke, eljárási szabályok Hatály: 2014. január 1. Az alábbi táblázatok 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet mellékletei alapján készültek, de a mellékletek szerinti felbontást

Részletesebben

2012. évi CLVII. Törvény (2012. október 15-én elfogadva) módosította

2012. évi CLVII. Törvény (2012. október 15-én elfogadva) módosította 2012. évi CLVII. Törvény (2012. október 15-én elfogadva) módosította Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényt (Étv.) A 2013. 01. 01-től hatályba lépő rendelkezések

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó A felvonó-, mozgólépcső- vagy mozgójárdaberendezésekkel kapcsolatos műszaki ellenőrzési szolgáltatásról Tisztelt Megrendelőnk! Köszönettel vettük a felvonó-, mozgólépcső- vagy mozgójárda-berendezésekre

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. április 9., kedd Tartalomjegyzék 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelet Az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről 49452 110/2013.

Részletesebben

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről Hatályos: 2017.01.01-155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1a)

Részletesebben

Elektronikus építési napló. oktatási anyaghoz segédlet

Elektronikus építési napló. oktatási anyaghoz segédlet Elektronikus építési napló oktatási anyaghoz segédlet A jelenlegi papír alapú építési naplót 2013. október 1-től az elektronikus építési napló fogja felváltani. Az elektronikus építési napló bevezetésével

Részletesebben

Építési 1 szerződés. amely létrejött egyrészről (építtető) neve:.. lakhelye (székhelye):... képviseli:

Építési 1 szerződés. amely létrejött egyrészről (építtető) neve:.. lakhelye (székhelye):... képviseli: Szerződésminta: Szerződés száma:./..év Építési 1 szerződés amely létrejött egyrészről (építtető) neve:.. lakhelye (székhelye):... képviseli:... cégjegyzékszáma 2... nyilvántartó cégbíróság... adószáma:...

Részletesebben

26. AZ ÉPÍTÉSI NAPLÓ...

26. AZ ÉPÍTÉSI NAPLÓ... Tartalomjegyzék 26. AZ ÉPÍTÉSI NAPLÓ... 3 26.1. Építési napló és e-építési napló fogalma... 3 26.2. Építési naplóra vonatkozó további törvényi szabályozás... 3 26.2.1. Vezetéssel kapcsolatos előírások...

Részletesebben

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről OptiJUS Opten Kft. I 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről 2013.10.2. és 2013.12.31. között hatályos szöveg Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

Az építésügyi jogszabályok változása. az e-építési napló bevezetése 2013. október 1.

Az építésügyi jogszabályok változása. az e-építési napló bevezetése 2013. október 1. Az építésügyi jogszabályok változása az e-építési napló bevezetése 2013. október 1. A legfontosabb változások I. TSzSz : Teljesítésigazolási Szakértői Szerv: az építmények tervezésével és kivitelezésével

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó

T á j é k o z t a t ó KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉPÍTÉSÜGYI HIVATAL T á j é k o z t a t ó az építtetők és a kivitelezési folyamat egyéb résztvevői számára az építésfelügyeleti ellenőrzésről és az építőipari kivitelezési

Részletesebben

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya Hatályos: 2015.04.01-191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (tervezet)

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (tervezet) VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (tervezet) (építtető Cigándi Innovációs és Ifjúsági Sportegyesület Kiemelkedően Közhasznú Szervezet mint megrendelő és.. építőipari kivitelező gazdasági társaság mint vállalkozó

Részletesebben

Az építésügyi jogszabályok változása. az e-építési napló bevezetése 2013. október 1.

Az építésügyi jogszabályok változása. az e-építési napló bevezetése 2013. október 1. Az építésügyi jogszabályok változása az e-építési napló bevezetése 2013. október 1. A legfontosabb változások I. TSzSz : Teljesítésigazolási Szakértői Szerv: az építmények tervezésével és kivitelezésével

Részletesebben

Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása

Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása Németh József NMHHH Debreceni hatósági iroda Irodavezető-helyettes 2013. május 30. Az új szabályozás koncepciójának ismertetése Az új szabályozás

Részletesebben

JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET JÚNIUS 29. EGER

JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET JÚNIUS 29. EGER JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET 2017. JÚNIUS 29. EGER Építési szabályok változásával kapcsolatos tájékoztatás, különös tekintettel a 300 m 2 összes hasznos alapterület alatti építkezésekre, bontási, jókarbantartási

Részletesebben

Magyar Mérnöki Kamara Beszámoló vizsga. Kérdésbank. Mintakérdések. Közlekedési szakterület. 2014. szeptember 08.

Magyar Mérnöki Kamara Beszámoló vizsga. Kérdésbank. Mintakérdések. Közlekedési szakterület. 2014. szeptember 08. Magyar Mérnöki Kamara Beszámoló vizsga Kérdésbank Mintakérdések Közlekedési szakterület 2014. szeptember 08. Tartalomjegyzék I. Kérdésbank.3 II. Mintakérdések 8 I. A Miniszterelnökség által jóváhagyott

Részletesebben

Építésfelügyeleti ellenőrzés

Építésfelügyeleti ellenőrzés Építésfelügyeleti ellenőrzés Folyamatban lévő kivitelezés ellenőrzése hagyományos építésfelügyeleti ellenőrzés Előkészítés - elméletben Az építésfelügyeleti hatóság munkaterv alapján dolgozik - elkészítés

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet hatálya

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet hatálya 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről KIVONAT Lezárva 2014. június 28. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet hatálya 1. (1) E rendelet hatálya - a (2) és

Részletesebben

E-napló és annak vezetése. E-napló. Nemes András okl. építőmérnök

E-napló és annak vezetése. E-napló. Nemes András okl. építőmérnök és annak vezetése Nemes András okl. építőmérnök Mit várunk az e-naplótól Rendet Fegyelmet Gazdaság fehéredését Hatékony állami ellenőrzés megnövekedését Építőipar szereplői Építtető beruházó műszaki ellenőr

Részletesebben

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés f), i), o), r),

Részletesebben

195/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet a honvédelmi és katonai célú építményekkel kapcsolatos építésfelügyeleti tevékenységről

195/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet a honvédelmi és katonai célú építményekkel kapcsolatos építésfelügyeleti tevékenységről Opten Törvénytár Opten Kft. I. 195/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 195/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet a honvédelmi és katonai célú építményekkel kapcsolatos építésfelügyeleti tevékenységről A 2011.01.01.

Részletesebben

E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ ALKALMAZÁS LEGFŐBB SZEREPKÖRÖK JOGOSULTSÁGAI

E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ ALKALMAZÁS LEGFŐBB SZEREPKÖRÖK JOGOSULTSÁGAI E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ ALKALMAZÁS LEGFŐBB SZEREPKÖRÖK JOGOSULTSÁGAI frissítve: 2018.11.15. ÉPÍTTETŐ / ÉPÍTTETŐ MEGHATALMAZOTTJA: Az építtető vagy az építtető érdekeit képviselő meghatalmazott, aki az e-napló

Részletesebben

Építési, tervezési szerződés, többletmunka, pótmunka Kitekintéssel az új Polgári Törvénykönyv szabályaira

Építési, tervezési szerződés, többletmunka, pótmunka Kitekintéssel az új Polgári Törvénykönyv szabályaira DR. PAPP FERENC Építési, tervezési szerződés, többletmunka, pótmunka Kitekintéssel az új Polgári Törvénykönyv szabályaira Nincs könnyű helyzetben, aki építési és tervezési szerződést készül megkötni. Miért

Részletesebben

ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZÉSI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK

ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZÉSI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZÉSI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK AZ ÉTV. 38-39. -AINAK ELŐÍRÁSAI EBBEN A FORMÁBAN HATÁLYOSAK ÉS ÉRVÉNYESEK A 2009. OKTÓBER 1-IG MEGKEZDETT ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZÉSI

Részletesebben

Szervezeti változások az építésügyben január 01.-től

Szervezeti változások az építésügyben január 01.-től Szervezeti változások az építésügyben 2013. január 01.-től Feladatellátás 2013. Január 01-től osztott feladatellátás van az építésügyben (első fokú hatóság) - Általános építésügyi hatósági feladatok -

Részletesebben

255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról

255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról Opten Törvénytár Opten Kft. I. 255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról A 2011.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék

Részletesebben

VII. Lakiteleki Tűvédelmi Szakmai Napok

VII. Lakiteleki Tűvédelmi Szakmai Napok VII. Lakiteleki Tűvédelmi Szakmai Napok Az építőipari kivitelezés folyamata a tűzvédelmi tervező szemszögéből Lakitelek, 2018. szeptember 4. Lengyelfi László lengyelfi@lengyo.hu BERUHÁZÁSI FOLYAMAT RÉSZTVEVŐI

Részletesebben

Építési napló. e-napló)

Építési napló. e-napló) Építési napló (elektronikusan vezetett és az e-napló) Az elektronikusan vezetett építési napló A hatályos 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet rögzíti az építési napló formai-tartalmi követelményeit. Nem

Részletesebben

Útvesztő, vagy logikus feladatsor?

Útvesztő, vagy logikus feladatsor? Útvesztő, vagy logikus feladatsor? Tűzvédelmi tervezés a 305/2011/EU rendelet és a 275/2013 (VIII. 16.) Korm. rendelet alapján Mészáros János Nagy Katalin Budapest, 2013. 12. 05. ELŐADÁS VÁZLAT I. rész:

Részletesebben

Építésügyi szakmagyakorlás 2013-ban

Építésügyi szakmagyakorlás 2013-ban Építésügyi szakmagyakorlás 2013-ban Fórum Akadémia Műszaki Ellenőrök Országos Konferenciája Előadó: Dr. Gáts Andrea ügyvéd, jogalkotási szakjogász dr.gatsandrea.ugyved@t-online.hu 1 Jogszabálykeresés elektronikusan-i

Részletesebben

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről Opten Törvénytár Opten Kft. I. 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről A 2011.02.09. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék I. Fejezet

Részletesebben

2012-2013 évben bekövetkezett és várható építésügyi változások

2012-2013 évben bekövetkezett és várható építésügyi változások 2012-2013 évben bekövetkezett és várható építésügyi változások Az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedések 2013. április 11. dr. Bedő Katalin A Kormány 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelete

Részletesebben

AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK MEGKEZDÉSÉNEK ELŐZETES BEJELENTÉSE

AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK MEGKEZDÉSÉNEK ELŐZETES BEJELENTÉSE A bejelentési adatszolgáltatást nyomtatott betűkkel, olvashatóan kérjük kitölteni. AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK MEGKEZDÉSÉNEK ELŐZETES BEJELENTÉSE Az építőipari kivitelezési tevékenységgel kapcsolatos adatszolgáltatásról

Részletesebben

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya Hatályos: 2014.01.01-191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés

Részletesebben

Kormányrendeletek. A Kormány 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelete az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről

Kormányrendeletek. A Kormány 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelete az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről 49452 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 61. szám III. Kormányrendeletek A Kormány 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelete az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről A Kormány az 1.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. április 9., kedd Tartalomjegyzék 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelet Az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről 49452 110/2013.

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről (az úgynevezett KIVITELEZÉSI KÓDEX) A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény

Részletesebben

262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet

262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet 262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet módosításáról

Részletesebben

KUNSZENTMÁRTON, KÖZÖSSÉGI HÁZ és KÖNYVTÁR 5440 Kunszentmárton, Kossuth Lajos u. 40. szám (1313 hrsz.)

KUNSZENTMÁRTON, KÖZÖSSÉGI HÁZ és KÖNYVTÁR 5440 Kunszentmárton, Kossuth Lajos u. 40. szám (1313 hrsz.) 1. melléklet KUNSZENTMÁRTON, KÖZÖSSÉGI HÁZ és KÖNYVTÁR 5440 Kunszentmárton, Kossuth Lajos u. 40. szám (1313 hrsz.) ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY: 4592-4/2003. építési engedély kiadta: Tiszaföldvár Város Önkormányzat

Részletesebben

Válaszok. Gyakran Ismételt Kérdésekre

Válaszok. Gyakran Ismételt Kérdésekre Válaszok Gyakran Ismételt Kérdésekre az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és az Európai Halászati Alapból nyújtott támogatások építési beruházásokhoz való felhasználásának megváltozott feltételeiről

Részletesebben

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről 1. oldal 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés f), i),

Részletesebben

Értelmező rendelkezések

Értelmező rendelkezések 1 / 49 2013.11.29. 13:24 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről 2013.10.02 2013.12.31 18 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről

Részletesebben

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő A kivitelezés Előadó: Kiss Andor okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Bevezetés Jogszabályok A jogszabályokat mindenkinek magának kell értelmeznie. Mindenki jogalkalmazó

Részletesebben

Fejér Megyei Mérnöki Kamara november 17. Felelős műszaki vezető feladatai

Fejér Megyei Mérnöki Kamara november 17. Felelős műszaki vezető feladatai Fejér Megyei Mérnöki Kamara Építési műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők szakmai továbbképzése 2017 2017. november 17. Felelős műszaki vezető feladatai Ki is a felelős műszaki vezető? Mi a feladata

Részletesebben

1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet átalakításáról és védelméről (2018.január 1-től hatályos állapota)

1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet átalakításáról és védelméről (2018.január 1-től hatályos állapota) 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet átalakításáról és védelméről (2017.december 31-ig hatályos állapota) Kártalanítási szabályok 30. (7) A kártalanítási igény a vagyoni hátrány keletkezésekor

Részletesebben

Építési beruházáshoz tartozó követelmények

Építési beruházáshoz tartozó követelmények Építési beruházáshoz tartozó követelmények Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Kormányrendelet alapján A rendelet hatálya kiterjed: a) az építőipari kivitelezési tevékenység

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 1 Magyarország Kormánya az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvényben (a továbbiakban: Erzsébet Törvény) meghatározott közfeladatokkal összhangban elkötelezett azok magas szakmai színvonalon

Részletesebben

Az építésfelügyeleti hatóság tapasztalatai 2016.

Az építésfelügyeleti hatóság tapasztalatai 2016. Az építésfelügyeleti hatóság tapasztalatai 2016. Tartalom Felelős műszaki vezető feladatai Építési műszaki ellenőr feladatai Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. április 9., kedd Tartalomjegyzék 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelet Az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről 49452 110/2013.

Részletesebben