Az építésfelügyeleti tevékenység szabályainak változása Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium október

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az építésfelügyeleti tevékenység szabályainak változása Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium október"

Átírás

1 Ket képzés ÁROP-2009/ A projekt az Európai Unió támogatásával, és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Az építésfelügyeleti tevékenység szabályainak változása Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium október

2 2 Az építésfelügyeleti tevékenység szabályainak változása 1. Az építési tevékenységre vonatkozó szabályok, előírások változása miatt szükséges volt módosítani az építésfelügyeleti tevékenységről 291/2007. (X. 31.) Korm. rendeletet. Mivel az Étv-ben pontosításra került többek között az építésfelügyeleti tevékenység szabályozásának felhatalmazója, ki kellet egészíteni a rendelet hatályát az 1. -ban. Fentiekre tekintettel a rendelet hatálya kiterjed még az építőipari kivitelezési tevékenység e) végzése szakszerűségének és jogszerűségének ellenőrzésére, f) során a felhasznált építési termékek megfelelőség igazolása meglétének ellenőrzésére, g) végzéséhez előírt kivitelezési dokumentáció ellenőrzésére, h) során az építési napló vezetésének és tartalmának ellenőrzésére, i) ellenőrzésének módjára és tartalmára. 2. Változott a rendeletben az ellenőrzést végző építésfelügyelő jogosultságát tanúsító igazolvány tartalmai követelménye. Az igazolvány már nem csak az építésfelügyelő nevét és az őt foglalkoztató hivatal megnevezését, illetve az igazolvány sorszámát tartalmazza. Az igazolványon fel kell még tüntetni az építésfelügyelő besorolását, fényképét, aláírását, a foglalkoztató hivatal nevén kívül a bélyegzőlenyomatát, az igazolvány kiállításának dátumát valamint érvényességi idejét. 4. (1) Az építésfelügyelő az ellenőrzési jogosultságát a helyszíni ellenőrzés megkezdésekor építésfelügyelői igazolvány felmutatásával köteles igazolni. Az igazolvány tartalmazza az építésfelügyelő nevét, besorolását, fényképét, aláírását, az őt foglalkoztató hivatal (az igazolványt kiállító szervezet) megnevezését, bélyegzőlenyomatát, az igazolvány kiállításának dátumát, érvényességi idejét, valamint az igazolvány sorszámát. 3. A helyszíni ellenőrzést eddig is két építésfelügyelő végezte egyidejűleg, azonban mostantól ha az ellenőrzésen más szerv vagy szervezet képviselője is részt vesz, akkor egy építésfelügyelő is végezheti az ellenőrzést. (2) Az építőipari kivitelezési tevékenység helyszíni ellenőrzését legalább két építésfelügyelő egyidejűleg végzi. Ha az 5. alapján a helyszíni ellenőrzésen más szerv, szervezet képviselője is részt vesz, az építési helyszín ellenőrzését egy építésfelügyelő is végezheti. 4. Kibővült az építésfelügyeleti hatóság közös ellenőrzésében résztvevők köre. Az építésügyi hatóság, illetve a más illetékességi területen működő építésfelügyeleti hatóságon kívül a területileg illetékes építész-, mérnöki-, illetve kereskedelmi és iparkamarával. (1) Az építésfelügyeleti hatóság szükség esetén, de évente legalább két alkalommal az építésügyi hatósággal (ideértve a sajátos építményfajták szerinti hatóságokat is), más illetékességi területen működő építésfelügyeleti hatósággal, az illetékes területi

3 3 építész-, mérnöki-, illetve kereskedelmi és iparkamara, valamint más ellenőrzésre jogosult hatósággal vagy szervezettel közös ellenőrzés végzését kezdeményezi. 5. Az építési kivitelezésről szóló kormányrendelet változásai miatt (nyilvántartás, fedezetkezelő, bejelentési kötelezettség stb..) jelentősen bővült az építésfelügyeleti hatóság ellenőrzési jogköre: 6. (1) Az építésfelügyeleti hatóság ellenőrzi, hogy a) az építményekre, építési termékek (anyagok, szerkezetek, berendezések) módszerek és eljárások műszaki követelményeire és alkalmazására vonatkozó jogszabályokat, szabványokat, előírásokat és engedélyekben foglalt követelményeket az építőipari kivitelezési tevékenység végzése során megtartottáke, b) a felhasznált építési termékek rendelkeznek-e érvényes megfelelőség igazolással, a megfelelőség igazolást az arra jogosult szervezet állította-e ki, és teljesíti-e a külön jogszabály előírásait, c) a kivitelezési dokumentáció tervezője, tervellenőre, az építési műszaki ellenőr, a felelős műszaki vezető, a beruházáslebonyolító és a szakmunkát végző rendelkezik-e a kivitelezési tevékenység jellegének megfelelő képesítéssel, jogosultsággal, d) az Étv. 39/A. (1) és (3) bekezdésében foglaltakat teljesítették-e, e) az építőipari kivitelezési tevékenység a jogerős építésügyi hatósági engedély mellékletét képező jóváhagyott (záradékolt) építészeti-műszaki dokumentáció és az az alapján készített kivitelezési dokumentáció alapján, illetve a szakmai és biztonsági előírások megtartásával történik-e, továbbá az építmény szerkezetei az engedélyezési és kivitelezési tervnek megfelelőek-e, f) az építés helyszínén az építési napló a jogszabályban meghatározottak szerint rendelkezésre áll-e, azt a jogszabályoknak megfelelő módon és tartalommal vezetike, g) az építtető rendelkezik-e jogerős építésügyi hatósági engedéllyel és a jogszabályban meghatározott esetekben és módon bejelentette-e az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdését, illetve az építőipari kivitelezési tevékenység végzését az építésfelügyeleti hatóság nem tiltotta-e meg, h) az építési szerződésre és a tervezési szerződésre vonatkozó előírások teljesültek-e, i) a kivitelezésre vonatkozó jogszabályokban, szakmai előírásokban foglalt rendelkezéseket, ennek keretében különösen az építmény szerkezetére, a kivitelezés módszerére és technológiájára vonatkozó követelményeket betartották-e, j) az építtetői fedezetkezelés hatálya alá tartozó építőipari kivitelezési tevékenység végzésére vonatkozó külön előírásokat megtartották-e. 6. A hatályos rendelkezések szerint építésfelügyeleti hatóság eljárást az építmény használatbavételi engedélyének jogerősség válásáig indíthatott, valamint a mulasztásról való tudomásszerzősétől számított egy éven belül intézkedhetett. Ez annyiban változott, hogy amennyiben a használatbavételi engedélyben munkálatokat rendelt el, meg kell várni a munkálatok befejezését. 8. (4) Az építésfelügyeleti hatóság az Étv ának (6) bekezdésében meghatározott esetben építésfelügyeleti hatósági eljárást - az Étv. 46/A. -ának (1)- (2) bekezdésében foglaltak kivételével - az építmény használatbavételi

4 4 engedélyének jogerőssé válásáig indíthat. Az építésfelügyeleti hatóság az Étv ának (6) bekezdésében meghatározott cselekményről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított egy éven belül intézkedhet. Az egyéves időtartam az építésfelügyeleti hatóság számára újra kezdődik az eljárás felfüggesztésének megszűnésekor. 7. A hatályos szabályozás szerint az építésfelügyeleti hatóság amennyiben névjegyzési bejegyzéshez kötött tevékenységet végző személyt kötelez vagy bírságol, úgy a döntést tájékoztatásul megküldte a névjegyéket kezelő szervnek. A változást követően már nem csak megküldik a döntést, hanem a névjegyzéket kezelő szervnél külön jogszabály szerinti eljárást kezdeményez. (2) Az engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végző személy kötelezésekor és bírságolásakor az építésfelügyeleti hatóság a jogerős és végrehajtható döntése egyidejű megküldésével az engedélyező, illetve a bejelentés alapján vezetett névjegyzéket vezető szervnél a külön jogszabály szerinti eljárást kezdeményezi. II. a honvédelmi és katonai célú építményekkel kapcsolatos építésfelügyeleti tevékenységről szóló 195/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 1. Alkalmazási kör A Korm. rendelet alkalmazni kell a sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott építmények körében, az építőipari kivitelezési tevékenység a) megkezdésére irányuló bejelentési eljárásra, b) végzésének ellenőrzésére, c) résztvevőinek ellenőrzésére, és d) végzésével kapcsolatban megindult építésfelügyeleti hatósági eljárások lefolytatására. 2. Eljáró hatóság A Korm. rendelet eljáró hatóságnak országos illetékességgel: a) első fokon a Honvédelmi Minisztérium Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal vezetőjét, b) másodfokon a honvédelemért felelős minisztert jelöli ki. Az eljáró hatóság csak a jogszabályoknak van alárendelve, a közigazgatási hatósági eljárás során, valamint a közigazgatási hatósági ügyben hozandó döntésében nem utasítható. 3. Az építésfelügyeleti ellenőrzés Az építésfelügyeleti ellenőrzés célja a kivitelezési tevékenység során felhasznált

5 5 építési célú termékek, építési módszerek, eljárások használatának, valamint az építésügyi hatósági engedélyben, az Étv-ben, valamint az OTÉK-ban, a helyi építési szabályzatban és szabályozási tervben, továbbá a NATO szabványokban, illetve egyéb jogszabályokban megfogalmazott követelmények teljesülésének ellenőrzése. A honvédelemért felelős miniszter az ellenőrzési tervet évente február 15-ig adja ki, amelyben meghatározza a) az építésfelügyeleti célvizsgálatok szempontrendszerét, b) azokat a honvédelmi és katonai célú beruházásokat és építőipari kivitelezési tevékenységeket, amelyeknél összevont építésfelügyeleti ellenőrzést kell tartani, valamint c) utóvizsgálati ellenőrzést ír elő azoknál a még folyamatban lévő építőipari kivitelezési tevékenységeknél, amelyeknél a katonai építésfelügyeleti hatóság az építésfelügyeleti ellenőrzés során szabálytalanságot állapított meg. Az első fokon eljáró katonai építésfelügyeleti hatóság az ellenőrzéseinek megállapításairól összefoglaló éves jelentést készít, amelyet évente január 31-ig köteles megküldeni a honvédelemért felelős miniszternek. Az építőipari kivitelezési tevékenység helyszíni ellenőrzését a katonai építésfelügyeleti hatóság (hasonlóan az általános építésfelügyeleti hatósághoz) két építésfelügyelője egyidejűleg végzi, az ellenőrzési jogosultságát a helyszíni ellenőrzés megkezdésekor az építésfelügyelői igazolvány köteles felmutatni és igazolnia magát. A katonai építésfelügyeleti hatóság ellenőrzi, hogy a) az építtető a jogszabályban meghatározott esetekben és módon bejelentette-e az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdését, illetve az építőipari kivitelezési tevékenység végzését a katonai építésfelügyeleti hatóság nem tiltotta-e meg, b) az építőipari kivitelezési tevékenység résztvevői a kivitelezési tevékenység során közreműködnek-e, és a kivitelezési tevékenység jellegének megfelelő képesítéssel, jogosultsággal rendelkeznek-e, c) az építés helyszínén az építési napló a jogszabályban meghatározottak szerint rendelkezésre áll-e, azt a jogszabályoknak megfelelő módon és tartalommal vezetike, d) az építőipari kivitelezési tevékenység az építési engedélyezési és kivitelezési dokumentáció alapján, a kivitelezésre vonatkozó jogszabályokban, illetve a szakmai és biztonsági előírásokban foglaltak megtartásával történik-e, ennek keretében különösen az építmény szerkezetére, a kivitelezés módszerére és technológiájára, valamint az építési és bontási hulladék elhelyezésére vonatkozó követelményeket betartották-e, e) az építményekre, építési termékek (anyagok, szerkezetek, berendezések) módszerek és eljárások műszaki követelményeire és alkalmazására vonatkozó jogszabályokat, NATO-szabványokat, előírásokat és engedélyekben foglalt követelményeket az építési munka végzése során megtartották-e, f) a felhasznált építési termékek rendelkeznek-e érvényes megfelelőség igazolással, a megfelelőség igazolást az arra jogosult szervezet állította-e ki, és teljesíti-e a külön jogszabály előírásait, g) az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendelet szerint az építési

6 6 szerződésre és a tervezési szerződésre vonatkozó előírások teljesültek-e. A helyszíni ellenőrzéséről készített jegyzőkönyvének a Ket-ben meghatározottakon kívül tartalmaznia kell a) az eljáró építésfelügyelő hivatali elérhetőségét, az építtető nevét, címét, székhelyét, az ellenőrzésben közreműködők nevét, az engedélyes tervek tervezőjének nevét, címét, a tervezői engedély számát, b) a kiviteli tervek tervezőjének nevét, címét, a tervezői engedély számát, a kiviteli tervek tervellenőrének nevét, címét, tervellenőri jogosultságát, a kivitelező nevét, címét, székhelyét, cégjegyzéki számát és a vállalkozási engedély számát, c) a felelős műszaki vezető nevét, címét, névjegyzék számát, az építési műszaki ellenőr nevét, címét, névjegyzék számát, d) az ellenőrzött építmény rendeltetését, jellegét, az építési engedély számát, keltét, a kivitelezés bejelentési kötelezettségének teljesítését, e) az építési tevékenység építési engedélynek való megfelelőségére, és az építési napló vezetésének jogszabálynak való megfelelőségére vonatkozó megállapítást, az építési munka készültségi fokát, a fényképfelvételek darabszámát, az ellenőrzés megállapításai alapján kezdeményezett intézkedést, f) az építtető (illetve megbízottja) nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a jegyzőkönyvben foglaltakat megértette, tudomásul vette, aláírásával a jegyzőkönyv egy példányának átvételét elismeri és az ellenőrzésből rá háruló intézkedéseket megteszi, továbbá esetleges észrevételeit, g) a felelős műszaki vezető nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a jegyzőkönyvben foglaltakat megértette, tudomásul vette, aláírásával a jegyzőkönyv egy példányának átvételét elismeri és az ellenőrzésből rá háruló intézkedéseket megteszi, továbbá esetleges észrevételeit. A jegyzőkönyv egy példányát az építési naplóhoz kerül csatolásra, a másik példány a hatósági ügyirat része. A jegyzőkönyv egy-egy másolati példányát az építésügyi hatóság, illetve az építtető részére küldi meg. 3. Bejelentési kötelezettség Az építtető az építési engedélyhez kötött, vagy az építési szerződés szerinti öt millió forintot meghaladó építőipari kivitelezési tevékenység megkezdését a kivitelezés megkezdése előtt tíz munkanappal az elsőfokú katonai építésfelügyeleti hatóságnál köteles bejelenteni. A katonai építésfelügyeleti hatóság az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdését a bejelentéstől számított tíz munkanapon belül de legkésőbb a bejelentésben megjelölt kezdési napig határozattal megtiltja, ha a bejelentés tartalma és mellékletei nem felelnek meg a jogszabályi előírásoknak, vagy a kivitelezés megkezdésére, végzésére vonatkozó előírások nem teljesülnek. 4. Építésfelügyeleti intézkedések Ha a katonai építésfelügyeleti hatóság a helyszíni ellenőrzése során azt állapítja meg a) hogy a Korm. rendelet 7. -ában megjelölt követelményeket megsértették, az Étv.- ben foglalt jogkövetkezményeket alkalmazza,

7 7 b) az építőipari kivitelezési tevékenységet az állékonyságot, az életet és egészséget, a közbiztonságot közvetlenül veszélyeztetve végzik, az építőipari kivitelezési tevékenység során szabálytalanul végzett építési szerelési munka vagy építési szerelési munkák összességének folytatását a helyszínen felvett jegyzőkönyvbe foglalt végzéssel azonnal megtiltja és a szabálytalan állapot megszüntetését az ellenőrzéstől számított tíz munkanapon belül fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható határozattal rendeli el. A hatóság a helyszínen ellenőrzi döntései végrehajtásának teljesítését. Az építésfelügyeleti ellenőrzés lefolytatása során feltárt, a katonai építésfelügyeleti hatóság hatáskörébe nem tartozó szabálytalanságokat is jegyzőkönyvben kell rögzíteni. A jegyzőkönyv másolatát és az egyéb bizonyítékokat meg kell küldeni a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnak. A hatóság a 7. szerinti ellenőrzést az építmény használatbavételi engedélyének jogerőssé válásáig indíthat. 5. Ügyféli jogállás Az építésfelügyeleti hatósági eljárásban a tervező, a tervellenőr, a felelős műszaki vezető, az építési műszaki ellenőr, a beruházáslebonyolító és a vállalkozó (alvállalkozó) kivitelező ügyfélnek minősül, ha a katonai építésfelügyeleti hatóság döntését ezen személyek feladat- és felelősségi körébe tartozó tevékenység alapozta meg. 6. Engedélyhez kötött tevékenység Az engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végző személy kötelezésekor és bírságolásakor a katonai építésfelügyeleti hatóság a jogerős és végrehajtható döntése egyidejű megküldésével az engedélyező, illetve a bejelentés alapján vezetett névjegyzéket vezető szervnél a külön jogszabály szerinti eljárást kezdeményezi. Ha a kivitelezési dokumentáció tervezőjének, vagy a tervellenőrnek a nyilatkozata hiányzik, illetve nem felel meg az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendeletben foglaltaknak, vagy tartalma valótlan, illetve ha a tervező által készített kivitelezési dokumentáció szakszerűtlen vagy tartalma valótlan, akkor a katonai építésfelügyeleti hatóság eljárást kezdeményez a tervezői, tervellenőri jogosultságról névjegyzéket vezető szervnél. 7. Nemzetbiztonsági és titokvédelmi követelmények Az építésfelügyeleti eljárásban közreműködő személynek rendelkeznie kell a külön jogszabályokban meghatározott nemzetbiztonsági ellenőrzéssel, illetve a Nemzeti Biztonsági Felügyelet által kiadott Személyi Biztonsági Tanúsítvánnyal. A minősített dokumentáció védelméhez szükséges fizikai biztonsági feltételek hiányában a dokumentumokba történő betekintésre és tervegyeztetésre a katonai építésfelügyeleti hatóság hivatalos helyiségében kerülhet sor. 8. Az építésfelügyeleti hatósági nyilvántartások

8 8 A katonai építésfelügyeleti hatósági nyilvántartások vezetésének szabályaira a honvédelmi és katonai célú építmények építésügyi hatósági nyilvántartásaira vonatkozó szabályok az irányadók. A katonai építésfelügyeleti hatóság nyilvántartást vezet a) a Korm. rendelet 2. melléklet szerinti adattartalommal az építési tevékenység megkezdésével kapcsolatos adatokról, b) a Korm. rendelet 3. melléklet szerinti adattartalommal az építésfelügyeleti hatósági ellenőrzésekről, c) a Korm. rendelet 4. melléklet szerinti adattartalommal a kiszabott építésfelügyeleti bírságokról és azok behajtásáról. 9. Működési, képesítési feltételek A katonai építésfelügyeleti ellenőrzési tevékenységet, az építésfelügyeleti hatósági ügyek döntésre való szakmai előkészítését, a döntés meghozatalát, végrehajtását ellátó építésfelügyelő foglalkoztatási feltétele a külön jogszabályokban előírt nemzetbiztonsági ellenőrzés és a Nemzeti Biztonsági Tanúsítvány meglétén túl a) köztisztviselő esetén az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló kormányrendeletben foglalt alkalmazási feltételek teljesítése, b) hivatásos és szerződéses állományú katona esetén a Magyar Honvédség egyes beosztásaihoz kapcsolódó munkaköri követelményekről szóló miniszteri rendeletben foglaltak, valamint három év szakmai gyakorlat teljesítése. A katonai építésfelügyeleti hatóság hivatásos és szerződéses állományú tagjának a szakmai gyakorlati idejeként az építési műszaki ellenőri, felelős műszaki vezetői, építőipari kivitelezési, építésügyi hatósági, építésfelügyeleti, beruházói-műszaki (projekt menedzseri), felsőoktatási intézményben építészeti-műszaki szaktárgy-oktatói, építészeti-műszaki tervezési, építésügyi műszaki szakértői, katonai elhelyezési vagy ingatlankezelési tevékenység folytatásának időtartamát kell figyelembe venni. 10. Hatály A módosításokat október 1-től kell alkalmazni, rendelkezéseit a rendelet hatálybalépése idején már folyamatban lévő építőipari kivitelezési tevékenységek esetében is alkalmazni kell. Ez alól kivételt képez az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésének bejelentési kötelezettsége. Budapest, szeptember 21. dr. Papp Ferenc

291/2007. (X. 31.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti tevékenységről

291/2007. (X. 31.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti tevékenységről Opten Törvénytár Opten Kft. I. 291/2007. (X. 31.) Korm. rendelet 291/2007. (X. 31.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti tevékenységről A 2011.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék A rendelet hatálya

Részletesebben

195/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet a honvédelmi és katonai célú építményekkel kapcsolatos építésfelügyeleti tevékenységről

195/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet a honvédelmi és katonai célú építményekkel kapcsolatos építésfelügyeleti tevékenységről Opten Törvénytár Opten Kft. I. 195/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 195/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet a honvédelmi és katonai célú építményekkel kapcsolatos építésfelügyeleti tevékenységről A 2011.01.01.

Részletesebben

Ket képzés ÁROP-2009/2.2.7. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg

Ket képzés ÁROP-2009/2.2.7. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Ket képzés ÁROP-2009/2.2.7. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Az építésfelügyeleti tevékenység szabályainak változásai, valamint a honvédelmi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Építésfelügyeleti ellenőrzés

TÁJÉKOZTATÓ. Építésfelügyeleti ellenőrzés TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi Hivatalának Építésfelügyelete (a továbbiakban: első fokú építésfelügyeleti hatóság) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási

Részletesebben

195/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. a honvédelmi és katonai célú építményekkel kapcsolatos építésfelügyeleti tevékenységrıl. A rendelet hatálya

195/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. a honvédelmi és katonai célú építményekkel kapcsolatos építésfelügyeleti tevékenységrıl. A rendelet hatálya A Kormány az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés l) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott

Részletesebben

AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK MEGKEZDÉSÉNEK ELŐZETES BEJELENTÉSE

AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK MEGKEZDÉSÉNEK ELŐZETES BEJELENTÉSE A bejelentési adatszolgáltatást nyomtatott betűkkel, olvashatóan kérjük kitölteni. AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK MEGKEZDÉSÉNEK ELŐZETES BEJELENTÉSE Az építőipari kivitelezési tevékenységgel kapcsolatos adatszolgáltatásról

Részletesebben

255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról

255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról Opten Törvénytár Opten Kft. I. 255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról A 2011.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék

Részletesebben

238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti bírságról

238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti bírságról Opten Törvénytár Opten Kft. I. 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti bírságról A 2011.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék 1. melléklet a 238/2005.

Részletesebben

266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet

266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés 3., 4., 7., 9., 19. és 32. pontjában, 62. (1b) bekezdésében,

Részletesebben

Mit ellenőriz az. hatóság? ISOFÓRUM XXII. NMK

Mit ellenőriz az. hatóság? ISOFÓRUM XXII. NMK Mit ellenőriz az Építésfelügyeleti hatóság? Hatóságok Építésigazgatás (általános építmények) Első fokú hatóságok Járási székhely Járási (kerületi) Hivatal jegyzője (198) (38+21) Általános építésügyi hatósági

Részletesebben

szerepe a kivitelezésben Horváth Péter építésfelügyelő

szerepe a kivitelezésben Horváth Péter építésfelügyelő szerepe a kivitelezésben Horváth Péter építésfelügyelő Definíció: Az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésétől annak befejezéséig vezetett, hatósági és bírósági eljárásban felhasználható dokumentáció,

Részletesebben

Építésügyi Hivatal Építésfelügyelet

Építésügyi Hivatal Építésfelügyelet Építésügyi Hivatal Építésfelügyelet illetékességi területe: Zala Megye területe az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok, eljárási illetékek (igazgatási szolgáltatási díjak) meghatározása, 1.

Részletesebben

Az építésfelügyeleti bírság alapja, mértéke, eljárási szabályok. Hatály: 2014. január 1.

Az építésfelügyeleti bírság alapja, mértéke, eljárási szabályok. Hatály: 2014. január 1. Az építésfelügyeleti bírság alapja, mértéke, eljárási szabályok Hatály: 2014. január 1. Az alábbi táblázatok 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet mellékletei alapján készültek, de a mellékletek szerinti felbontást

Részletesebben

A Kormány. rendelete. az építésfelügyeleti tevékenységről

A Kormány. rendelete. az építésfelügyeleti tevékenységről A Kormány.. rendelete az építésfelügyeleti tevékenységről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. (1) bekezdés o) pontjában

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK AZ ÉPÍTÉSFELÜGYELETI TEVÉKENYSÉGRŐL

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK AZ ÉPÍTÉSFELÜGYELETI TEVÉKENYSÉGRŐL ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK AZ ÉPÍTÉSFELÜGYELETI TEVÉKENYSÉGRŐL Az építésfelügyeleti tevékenység ellátása állami feladat. Az építésfelügyelet hatósági jogkörében építésfelügyeleti ellenőrzéseket végez, építésfelügyeleti

Részletesebben

Tudnivalók az elektronikus építési naplóval kapcsolatban

Tudnivalók az elektronikus építési naplóval kapcsolatban Tudnivalók az elektronikus építési naplóval kapcsolatban Az építési napló elektronizálása Az építésügyi jogszabályok tekintetében 2013. január 1-jétől igen nagy változás fog életbe lépni, ugyanis az elektronizálás

Részletesebben

255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet. az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról. A rendelet hatálya. Általános rendelkezések

255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet. az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról. A rendelet hatálya. Általános rendelkezések Hatályos:2011.01.01-255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról A Kormány az épített környezet alakításáról és védelmérl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény

Részletesebben

Dr. Hegedűs Annamária

Dr. Hegedűs Annamária ÉTDR, e-napló, e-ügyintézés Új alapokon az építésügy A felelős műszaki vezető megváltozott feladatai, jogai és kötelezettsége a gyakorlatban Dr. Hegedűs Annamária 2013. Március 8. Az Étv. 39/A. (4) bekezdése

Részletesebben

262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet

262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet 262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet módosításáról

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL BK-01D/004/75-2/14. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL BAJAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI HIVATALÁNAK 15. ÉVI ÉPÍTÉSFELÜGYELETI HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI TERVE Hatályos : 15. január 1-től Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kalocsai Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatalának évi ellenőrzési terve

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kalocsai Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatalának évi ellenőrzési terve Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal i Hivatal Járási Építésügyi Hivatalának 2015. évi ellenőrzési terve Ez a munkaterv Az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint

Részletesebben

Építésfelügyeleti ellenőrzés

Építésfelügyeleti ellenőrzés Építésfelügyeleti ellenőrzés Folyamatban lévő kivitelezés ellenőrzése hagyományos építésfelügyeleti ellenőrzés Előkészítés - elméletben Az építésfelügyeleti hatóság munkaterv alapján dolgozik - elkészítés

Részletesebben

113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről

113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről 113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról szóló 1996.

Részletesebben

2016. évi módosított építésfelügyeleti ellenőrzési terv

2016. évi módosított építésfelügyeleti ellenőrzési terv i Hivatal Iktatószám:BO08D/ÉH/9/016. 016. évi módosított építésfelügyeleti ellenőrzési terv a Miskolci, Szikszói, Encsi, Mezőkövesdi, Mezőcsáti és ok illetékességi területére Miskolc, 016. május 6. 1.

Részletesebben

(a 193/2009./IX.15./ korm.rendelet alapján) Illetékbélyeg helye Az építésügyi hatósági engedély-kérelem

(a 193/2009./IX.15./ korm.rendelet alapján) Illetékbélyeg helye Az építésügyi hatósági engedély-kérelem (a 193/2009./IX.15./ korm.rendelet alapján) Illetékbélyeg helye Az építésügyi hatósági engedély-kérelem Alulírott/...(név)...(cím)...(tel.)...(név)...(cím)...(tel.)...(név)...(cím)...(tel.) építésügyi

Részletesebben

Szervezeti változások az építésügyben január 01.-től

Szervezeti változások az építésügyben január 01.-től Szervezeti változások az építésügyben 2013. január 01.-től Feladatellátás 2013. Január 01-től osztott feladatellátás van az építésügyben (első fokú hatóság) - Általános építésügyi hatósági feladatok -

Részletesebben

Az építőipari kivitelezés ellenőrzése. Építésfelügyelet

Az építőipari kivitelezés ellenőrzése. Építésfelügyelet Az építőipari kivitelezés ellenőrzése Építésfelügyelet Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) követelményei: településrendezési és építészeti-műszaki tervek

Részletesebben

Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása

Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása Németh József NMHHH Debreceni hatósági iroda Irodavezető-helyettes 2013. május 30. Az új szabályozás koncepciójának ismertetése Az új szabályozás

Részletesebben

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._.,

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._., Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: 2016. november ;,o Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGk-J._., 1~rkez et' 2016 fíov 3 o. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy

Részletesebben

Az építészeti-műszaki tervezési, az építésügyi műszaki és igazgatás szakértői tevékenységgel összefüggő eljárások

Az építészeti-műszaki tervezési, az építésügyi műszaki és igazgatás szakértői tevékenységgel összefüggő eljárások Ket képzés ÁROP-2009/2.2.7. A projekt az Európai Unió támogatásával, és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Az építészeti-műszaki tervezési, az építésügyi műszaki és igazgatás szakértői

Részletesebben

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről Hatályos: 2017.01.01-155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1a)

Részletesebben

Tájékoztató építőipari kivitelezési tevékenység végzéséhez szükséges jogszabályi előírásokról.

Tájékoztató építőipari kivitelezési tevékenység végzéséhez szükséges jogszabályi előírásokról. Tájékoztató építőipari kivitelezési tevékenység végzéséhez szükséges jogszabályi előírásokról. I. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) szerint: 38. (1)

Részletesebben

Útvesztő, vagy logikus feladatsor?

Útvesztő, vagy logikus feladatsor? Útvesztő, vagy logikus feladatsor? Tűzvédelmi tervezés a 305/2011/EU rendelet és a 275/2013 (VIII. 16.) Korm. rendelet alapján Mészáros János Nagy Katalin Budapest, 2013. 12. 05. ELŐADÁS VÁZLAT I. rész:

Részletesebben

Építési alvállalkozói szerződés

Építési alvállalkozói szerződés Szerződésminta: Szerződés száma:./..év Építési alvállalkozói szerződés amely létrejött egyrészről.. lakhelye (székhelye):... képviseli:... cégjegyzékszáma... regisztrációs száma 1 :... nyilvántartó cégbíróság...

Részletesebben

ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉS NAPLÓ

ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉS NAPLÓ ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉS NAPLÓ Elektronikus építés napló bevezetése Cél: a kivitelezési tevékenység dokumentálásának korszerűsítése, a kivitelezési folyamat nyomon követhetősége, a hitelesség erősítése, távolról

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Az építészeti-műszaki tervezési jogosultság részletes szabályairól.

Az építészeti-műszaki tervezési jogosultság részletes szabályairól. Az építészeti-műszaki tervezési jogosultság részletes szabályairól. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (2) bekezdés c) pontjában, valamint a földmérési

Részletesebben

Felelős műszaki vezető

Felelős műszaki vezető Felelős műszaki vezető A felelős műszaki vezető irányítja az építési munkahelyen a kivitelezést. A felelős műszaki vezető tevékenysége a vállalkozó (alvállalkozó) kivitelező építési szerződésében vállalt

Részletesebben

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon

Részletesebben

BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA

BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA I. KATONAI HATÓSÁGI KONFERENCIA Balatonkenese, 2012. május 8 9. BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA Készítette: Fóti Zoltán vezető tanácsos HM Hatósági Hivatal Veszélyes Katonai Objektum

Részletesebben

T/16302/27.szám. i~s9~éíili'ipiő,4~ú45iííaiy, Az Országgyűlés. Alkotmány- és igazságügyi bizottságának. ajánlása

T/16302/27.szám. i~s9~éíili'ipiő,4~ú45iííaiy, Az Országgyűlés. Alkotmány- és igazságügyi bizottságának. ajánlása T/16302/27.szám A, i~s9~éíili'ipiő,4~ú45iííaiy, Az Országgyűlés Alkotmány- és igazságügyi bizottságának ajánlása az építőipari kivitelezési tevékenységgel kapcsolatos adatszolgáltatásokkal összefüggő egyes

Részletesebben

ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉG MEGKEZDÉSÉNEK BEJELENTÉSE

ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉG MEGKEZDÉSÉNEK BEJELENTÉSE ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉG MEGKEZDÉSÉNEK BEJELENTÉSE az építőipari kivitelezési tevékenységről, az építési naplóról és a kivitelezési dokumentáció tartalmáról szóló 290/2007. (X. 31.) Korm. rendelet alapján az

Részletesebben

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: 20161 ÁPR. 2 5 t Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

Már a fővállalkozó kivitelező nyilatkozata alapján is kiadható a használatbavételi engedély!

Már a fővállalkozó kivitelező nyilatkozata alapján is kiadható a használatbavételi engedély! Már a fővállalkozó kivitelező nyilatkozata alapján is kiadható a használatbavételi engedély! A 312/2012. Kormányrendeletben, a használatba vételi engedélynél kettő fontos dolog változott 2015. április

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Hatósági közvetítők nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárások

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Hatósági közvetítők nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárások TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az

Részletesebben

A KATONAI ÉPÍTÉSÜGYBEN TERVEZETT JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK

A KATONAI ÉPÍTÉSÜGYBEN TERVEZETT JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK A KATONAI ÉPÍTÉSÜGYBEN TERVEZETT JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK Gulyás András mérnök alezredes HM KEHH Építéshatósági Osztály osztályvezető V. Katonai Építéshatósági Konferencia Szentendre - Annavölgy 2006. május

Részletesebben

../2006. (. ) BM rendelet

../2006. (. ) BM rendelet ../2006. (. ) BM rendelet a belügyminiszter ágazati irányítása alá tartozó igazságügyi szakértői szakterületeken az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú

Részletesebben

1. Kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos eljárások. Bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenység

1. Kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos eljárások. Bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenység 2. 3. Az ügytípus 1. Kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos eljárások Bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenység A kereskedőnek a bejelentés-köteles termék forgalmazását kötelező adattartamú nyomtatványon

Részletesebben

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről 354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a munkabiztonsági szakértői tevékenységről A Kormány a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (2) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről Hatály: 2017.I.1. - 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1a)

Részletesebben

5/3.4 Egyes sajátos ipari építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások

5/3.4 Egyes sajátos ipari építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások 5/3.4 Egyes sajátos ipari építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások 2014. július 1-jén lép hatályba a kormány 31/2014. (II. 12.) kormányrendelete az egyes sajátos ipari építményekre vonatkozó

Részletesebben

A módosított kormányrendeletek hatásai a tűzvédelmi szakhatósági eljárásokra. A deregulációról egymás közt

A módosított kormányrendeletek hatásai a tűzvédelmi szakhatósági eljárásokra. A deregulációról egymás közt A módosított kormányrendeletek hatásai a tűzvédelmi szakhatósági eljárásokra A deregulációról egymás közt Hatásköri rendezés A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996.

Részletesebben

Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok

Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok Ket képzés ÁROP-2009/2.2.7. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok Az üzletszerűen végzett ingatlanközvetítői,

Részletesebben

27. AZ ÉPÍTÉSI FOLYAMAT SZEREPLŐI...

27. AZ ÉPÍTÉSI FOLYAMAT SZEREPLŐI... Tartalomjegyzék 27. AZ ÉPÍTÉSI FOLYAMAT SZEREPLŐI... 3 27.1. Az építtető... 3 27.1.1. Meghatározása... 3 27.1.2. Felelőssége... 3 27.1.3. A kivitelezővel közös felelőssége... 4 27.1.4. Feladata... 4 27.1.5.

Részletesebben

ÉTDR, E-NAPLÓ, E-ÜGYINTÉZÉS ÚJ ALAPOKON AZ ÉPÍTÉSÜGY

ÉTDR, E-NAPLÓ, E-ÜGYINTÉZÉS ÚJ ALAPOKON AZ ÉPÍTÉSÜGY Építőipar 2013 Új alapokon ÉTDR, E-NAPLÓ, E-ÜGYINTÉZÉS ÚJ ALAPOKON AZ ÉPÍTÉSÜGY AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET ALAKÍTÁSÁRÓL ÉS VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ 1997. ÉVI LXXVIII. TÖRVÉNY (ÉTV.) ÉS A TOVÁBBI ÉPÍTÉSÜGYI JOGSZABÁLYOK

Részletesebben

Felkészülés a kivitelezésre

Felkészülés a kivitelezésre Budapest, 2015. március 26. Tóth Balázs okleveles építészmérnök Értékesítési Csoport vezető ÉMI Nonprofit Kft. Az építés titka Tóth Balázs 2 Kazinczy Ferenc (1759-1831) A nagy titok (1808) Jót s jól! Ebben

Részletesebben

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter... /2006. (..) ÖTM rendelete ingatlan-értékbecslés területén az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellege

Részletesebben

Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról

Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról 1 Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói

Részletesebben

II. Új fogalmak az építésügyi törvényben a települési önkormányzatok hármas szerepköre, bővülő jogosítványai

II. Új fogalmak az építésügyi törvényben a települési önkormányzatok hármas szerepköre, bővülő jogosítványai Összefoglaló a településfejlesztéssel, a településrendezéssel és az építésüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CLVII. törvényről 2012. október 30-án került kihirdetésre a településfejlesztéssel,

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (...) GKM rendelete. a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (...) GKM rendelete. a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. (...) GKM rendelete a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. -a (2) bekezdésének c) pontjában

Részletesebben

E-napló és annak vezetése. E-napló. Nemes András okl. építőmérnök

E-napló és annak vezetése. E-napló. Nemes András okl. építőmérnök és annak vezetése Nemes András okl. építőmérnök Mit várunk az e-naplótól Rendet Fegyelmet Gazdaság fehéredését Hatékony állami ellenőrzés megnövekedését Építőipar szereplői Építtető beruházó műszaki ellenőr

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Előadás tartalma 1. A Ket. és az anyagi jogszabályok 2. Eljárásrend vízjogi engedélyezéshez 3. Ügyintézési

Részletesebben

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi.

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi. A TELEPÜLÉSTERVEZÉSI ÉS AZ ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI TERVEZÉSI VALAMI T AZ ÉPÍTÉSÜGYI MŰSZAKI SZAKÉRTŐI JOGOSULTSÁG SZABÁLYAIRÓL [104/2006. (IV. 28.) KORM. RE DELET] A rendelet hatálya az alábbi szakmagykorlási

Részletesebben

XV. Nukleáris Technikai Szimpózium december Hullán Szabolcs

XV. Nukleáris Technikai Szimpózium december Hullán Szabolcs A 184/2016 (VII.13.) Korm. rendelet (Az Atv. hatálya alá tartozó építményekkel, létesítményekkel kapcsolatos műszaki szakértői, tervezői, műszaki ellenőri és felelős műszaki vezetői szakmagyakorlásra alkalmasság

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A Kormány /2007. (...) Korm. r e n d e l e t e az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja keretében kiírásra kerülő pályázatokon való részvételi jogosultság feltételeiről, a

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Tájékoztató az új iskola építéséről és a közbeszerzési eljárásról

TÁJÉKOZTATÓ. Tájékoztató az új iskola építéséről és a közbeszerzési eljárásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztató az új iskola

Részletesebben

Farkas Ágnes okl. táj- és kertépítész parképítési és zöldfelület fenntartási igazságügyi szakértö 2008. március

Farkas Ágnes okl. táj- és kertépítész parképítési és zöldfelület fenntartási igazságügyi szakértö 2008. március Farkas Ágnes okl. táj- és kertépítész parképítési és zöldfelület fenntartási igazságügyi szakértö 2008. március Szabványos játszószerek halmaza = játszótér??? Játszótér = a zöldfelület játszószerekkel

Részletesebben

A KATONAI ÉPÍTÉSÜGY AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

A KATONAI ÉPÍTÉSÜGY AKTUÁLIS KÉRDÉSEI A KATONAI ÉPÍTÉSÜGY VI. Katonai Építéshatósági Konferencia GÖD, 2007. május 29-30. Gulyás András mérnök ezredes HM KEHH Építéshatósági Osztály 2007. 06. 08. VI. Katonai Építéshatósági Konferencia 1 TARTALOM

Részletesebben

I. Általános tudnivalók a fedezetkezelői számláról

I. Általános tudnivalók a fedezetkezelői számláról TÁJÉKOZTATÓ a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) hatálya alá nem tartozó, de a Kbt. szerinti közösségi értékhatárt elérő vagy azt meghaladó értékű építési beruházást

Részletesebben

A Kormány 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelete egyes építésüggyel összefüggő kormányrendeletek módosításáról

A Kormány 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelete egyes építésüggyel összefüggő kormányrendeletek módosításáról A Kormány 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelete egyes építésüggyel összefüggő kormányrendeletek módosításáról A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62.

Részletesebben

Az elektronikus építési napló bevezetésének jogszabályi hátterének ismertetése. Belügyminisztérium 2013. július

Az elektronikus építési napló bevezetésének jogszabályi hátterének ismertetése. Belügyminisztérium 2013. július Az elektronikus építési napló bevezetésének jogszabályi hátterének ismertetése Belügyminisztérium 2013. július Jogszabályi háttér O Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

A telekalakítás jogi vetületei, egyéb problémák

A telekalakítás jogi vetületei, egyéb problémák A telekalakítás jogi vetületei, egyéb problémák Holczheim Gábor Dr. Bráth Mária Fejér Megyei Kormányhivatal Földhivatala Székesfehérvár Az Ingatlan-nyilvántartás I. 1 Telekalakítási eljárás 2010. Január

Részletesebben

Irodalom: az Építésijog.hu oldalon található tematikus leírások (a tematika alapján a teljes előadásanyag letölthető);

Irodalom: az Építésijog.hu oldalon található tematikus leírások (a tematika alapján a teljes előadásanyag letölthető); YBL - SGYMMEN235XXX - Jogi ismeretek III. Tantárgyfelelős: dr. Jámbor Attila tanársegéd Tárgyelőadó: dr. Jámbor Attila tanársegéd Tantárgyi leírás Oktatási cél: A kurzus célja a speciálisan a kivitelezési

Részletesebben

A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM. r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM. r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a katonai szolgálati viszony méltatlanság címén történő megszüntetésének eljárási szabályairól A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú

Részletesebben

b.) az a.) pontban nem említett kereskedelmi tevékenységek esetében a kereskedelmi tevékenység helye szerinti települési önkormányzat jegyzője.

b.) az a.) pontban nem említett kereskedelmi tevékenységek esetében a kereskedelmi tevékenység helye szerinti települési önkormányzat jegyzője. V. Kereskedelmi igazgatás 1.1. Bejelentés köteles kereskedelmi tevékenység bejelentése A kereskedelmi hatóság és a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság (a nemesfémből készült ékszekerek, díszműáruk

Részletesebben

TERVEZET A honvédelmi miniszter. /2011. ( ) HM rendelete. a honvédelmi szervezetek jogi képviselete ellátásáról

TERVEZET A honvédelmi miniszter. /2011. ( ) HM rendelete. a honvédelmi szervezetek jogi képviselete ellátásáról TERVEZET A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM rendelete 2011. 02. 02. a honvédelmi szervezetek jogi képviselete ellátásáról A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 207. (2)

Részletesebben

Tájékoztató az építési beruházásokra vonatkozó jogszabályi változásokról az Uniós támogatások szempontjából

Tájékoztató az építési beruházásokra vonatkozó jogszabályi változásokról az Uniós támogatások szempontjából Tájékoztató az építési beruházásokra vonatkozó jogszabályi változásokról az Uniós támogatások szempontjából Jelen ügyféltájékoztató az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és az Európai Halászati

Részletesebben

Prs ggyulés Hivatal a

Prs ggyulés Hivatal a ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Prs ggyulés Hivatal a tí, Yiyti. an : '96`311,,211 Módosító javasla t Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részér e kétastts 2009 MÁJ 1 8. Helyben Tisztelt Elnök Asszony! A

Részletesebben

A Kormány 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelete egyes építésüggyel összefüggő kormányrendeletek módosításáról

A Kormány 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelete egyes építésüggyel összefüggő kormányrendeletek módosításáról 6348 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 84. szám II. 10. Műszaki leírás 11. Tervezői költségvetési kiírás Az I. rész szerinti munkarészek elkészítéséhez az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló

Részletesebben

Az építésrendészeti kötelezési jókarbantási kötelezési eljárások. 1. Hatásköri problémák 2. Építésrendészeti eljárás 3. Jókarbantartási kötelezés

Az építésrendészeti kötelezési jókarbantási kötelezési eljárások. 1. Hatásköri problémák 2. Építésrendészeti eljárás 3. Jókarbantartási kötelezés Az építésrendészeti kötelezési jókarbantási kötelezési eljárások 1. Hatásköri problémák 2. Építésrendészeti eljárás 3. Jókarbantartási kötelezés 1 Az építésrendészeti eljárások hatásköri problémája Problémakörök

Részletesebben

AZ ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉSI NAPLÓ JOGSZABÁLYI HÁTTERE

AZ ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉSI NAPLÓ JOGSZABÁLYI HÁTTERE AZ ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉSI NAPLÓ JOGSZABÁLYI HÁTTERE 1.ELŐADÁS Készült: a Komárom-Esztergom Megyei -ÉpítészKamara, -MérnökiKamara, -Kerekedelmiés Iparkamara és az önkéntes segítőik együttműködésével. Célja:

Részletesebben

Részletes feladat- és hatásköri jegyzék. Építésigazgatási Iroda feladatai:

Részletes feladat- és hatásköri jegyzék. Építésigazgatási Iroda feladatai: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Építésigazgatási Iroda Részletes feladat- és hatásköri jegyzék Építésigazgatási Iroda feladatai: A belügyi ágazaton belül 1. Gyakorolja

Részletesebben

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza Ügytípus Elvi építési, építési, bontási, használatbavételi, rendeltetésváltozási, fennmaradási engedélyezési, továbbá az azokkal összefüggésben keletkezett ellenõrzési és kötelezési ügyek Az ügyet intézõ

Részletesebben

az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje) ügyfélfogadás ideje postai úton (3301 Eger, Pf.: 253.)

az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje) ügyfélfogadás ideje postai úton (3301 Eger, Pf.: 253.) ügy fajtája/ típusa Hatáskörrel rendelkező szerv Hatáskör átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv Az eljáró szerv illetékességi az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok i illetékek (igazgatási

Részletesebben

sztvevők Kivitelezési tervdokumentáció / 1

sztvevők Kivitelezési tervdokumentáció / 1 A kivitelezési tevékenys kenységben résztvevr sztvevők Kivitelezési tervdokumentáció / 1 A kivitelezési tevékenységben résztvevők / 2 A kivitelezői tevékenység végzésnek feltételei Definició: Az építőipari

Részletesebben

Magyar Építész Kamara

Magyar Építész Kamara Jogszabályok Figyelem! Számos jogszabály megváltozott 2011. január 1. hatállyal. Egyes jogszabályoknál a legutolsó módosítás hatályának kezdetét zárójelben jeleztük. 1. Alapvetõ elõírások 1995. évi LIII.

Részletesebben

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól Opten Törvénytár Opten Kft. I. 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól A 2010.01.01.

Részletesebben

2012. évi CLVII. Törvény (2012. október 15-én elfogadva) módosította

2012. évi CLVII. Törvény (2012. október 15-én elfogadva) módosította 2012. évi CLVII. Törvény (2012. október 15-én elfogadva) módosította Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényt (Étv.) A 2013. 01. 01-től hatályba lépő rendelkezések

Részletesebben

AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ELJÁRÁSOKRÓL ÉS AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ELLE ŐRZÉSEKRŐL 193/2009.(IX.15.)Korm. rendelet

AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ELJÁRÁSOKRÓL ÉS AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ELLE ŐRZÉSEKRŐL 193/2009.(IX.15.)Korm. rendelet AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ELJÁRÁSOKRÓL ÉS AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ELLE ŐRZÉSEKRŐL 193/2009.(IX.15.)Korm. rendelet A 2009. évi jogszabály-változások során jelentősen változtak az építésügyi jogszabályok. A

Részletesebben

Dr. Gáts Andrea. 2014 A kamarai kötelező továbbképzési rendszer átfogó reformjának éve

Dr. Gáts Andrea. 2014 A kamarai kötelező továbbképzési rendszer átfogó reformjának éve Dr. Gáts Andrea 2014 A kamarai kötelező továbbképzési rendszer átfogó reformjának éve Kihirdették az új Szakmagyakorlási Kódex első, soron kívüli módosításának szabályait: az egyik legnagyobb változás

Részletesebben

tervezői tevékenység

tervezői tevékenység 1 A tervezői tevékenység jogszabályai és az MMK új szabályozásának helyzete LAKITELEK 2013. december 10. 2 Az építészeti-műszaki tervezési tevékenységgel kapcsolatos előírások 3 ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK Étv.

Részletesebben

193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről

193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről Opten Törvénytár Opten Kft. I. 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről A 2011.03.16. óta hatályos

Részletesebben

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól 1.) Milyen esetben lehet összevont engedélyt kérni? Ha az építési engedélyezési eljárás megindítása előtt a telek beépítésére vonatkozó

Részletesebben

Tájékoztató a zenés, táncos rendezvénytartási engedélyek feltételeiről

Tájékoztató a zenés, táncos rendezvénytartási engedélyek feltételeiről Tájékoztató a zenés, táncos rendezvénytartási engedélyek feltételeiről Zenés, táncos rendezvény csak rendezvénytartási engedély birtokában tartható! Engedélyt azon rendezvényekre kell kérni, amelyeket

Részletesebben

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól. A rendelet hatálya

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól. A rendelet hatálya 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 59. -a (3) bekezdésének d) pontjában

Részletesebben

ÉPÍTTETŐI KISOKOS. Az első gondolattól az első kapavágáson át, a használatba vételig mire figyeljünk az építkezés folyamán?

ÉPÍTTETŐI KISOKOS. Az első gondolattól az első kapavágáson át, a használatba vételig mire figyeljünk az építkezés folyamán? ÉPÍTTETŐI KISOKOS Az első gondolattól az első kapavágáson át, a használatba vételig mire figyeljünk az építkezés folyamán? Építési tevékenységet végezni az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

A Nyíregyházi Főiskola Elismerési Bizottságának ügyrendje

A Nyíregyházi Főiskola Elismerési Bizottságának ügyrendje A Nyíregyházi Főiskola Elismerési Bizottságának ügyrendje 1. A Nyíregyházi Főiskola Elismerési Bizottsága a Szenátus által létrehozott, jogi személyiséggel nem rendelkező, döntéshozó testület. 2. Az ügyviteli-ügyintézési

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA ÉTDR azonosító: 201300048702 Iratazonosító: IR-000219468/2013 Ügyszám:KE-06D/EP/01022-10/2013.

Részletesebben

375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet. a tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól

375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet. a tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól Hatályos: 2015.03.05-2015.08.31 375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet a tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól A Kormány a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról

Részletesebben

A honvédelmi miniszter.../2009. ( ) HM rendelete

A honvédelmi miniszter.../2009. ( ) HM rendelete MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány TERVEZET A honvédelmi miniszter.../2009. ( ) HM rendelete a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről,

Részletesebben