Ézs 6,8-13 Ézsaiás megbizatása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ézs 6,8-13 Ézsaiás megbizatása"

Átírás

1 Ézs 6,8-13 Ézsaiás megbizatása És hallám az Úrnak szavát, a ki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet! És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek; Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon. És én mondék: Meddig lészen ez Uram?! És monda: Míg a városok pusztán állanak lakos nélkűl, és a házak emberek nélkűl, s a föld is puszta lészen; És az Úr az embert messze elveti, s nagy pusztaság lészen a földön: És ha megmarad még rajta egy tizedrész, ismétlen elpusztul ez is; de mint a terpentinfának és cserfának törzsük marad kivágatás után: az ő törzsük szent mag lészen! Bevezetés Az előző versekben azt láttuk, hogy Ézsaiásnak megjelent az Úr. Úgy olvastuk az 1. versben: láttam az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölti a templomot. A János evangéliuma 12. rész, 41. verse szerint, ezt elolvasom: Ezeket mondá Ésaiás, a mikor látá az ő dicsőségét; és beszéle ő felőle. Itt a János evangéliuma összefüggése alapján világos, hogy az Úr Jézus azt mondja, hogy az ő, az Úr Jézus dicsőségét látta Ézsaiás. Tehát, amikor azt mondja itt, hogy láttam az Urat, Krisztus dicsőségét látta. Most a felolvasott szakaszból három kérdésről szólnék. Az egyik az, hogy kinek ad az Úr megbízatást szolgálatra? A másik kérdés az, hogy hogyan és mikor teljesedett be az Ézsaiásnak adott Ige? A harmadik, hogy mit tanulhatunk mi ezekből az Igékből most? Kinek ad az Úr megbízást a szolgálatra? Tudjuk azt, először is, hogy Isten bárkinek, sőt, bárminek adhat megbízást a szolgálatra. Istent senki és semmi nem korlátozhatja ebben, ahogy semmi másban sem. Ő felhasználhatja a köveket is, ahogy mondta, hogy ha ezek a gyermekek elhallgatnak, vagy a tanítványok, akkor a kövek fognak kiáltani. Felhasználhatja a szamarat is, mint Bálám esetében, szolgájának mondhat még olyan pogány királyt is, mint Nabukodonozor. Jeremiás próféta könyvének a 43. részében például azt olvassuk: És ezt mondd nékik: Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Ímé, én elküldök és felhozom Nabukodonozort, a babiloni királyt, az én szolgámat, és az ő székét e kövekre teszem, melyeket elrejtettem, és azokra vonja fel az ő sátorát (Jer 43,10). Biztos, hogy botrányos egy zsidó fül számára azt hallani, hogy az ő pogány ellenségüknek a királyáról, Nabukodonozorról azt mondja Isten, hogy az én szolgám. Pedig így van, őt is felhasználhatja a szolgálatra. Felhasználhat angyalokat is, a Zsidókhoz írt levél 1. részében olvassuk, egy zsoltárt idéz ez az Ige, hogy aki az ő angyalait szelekké teszi, és tűz lángjává teszi. Felhasználhat mindent, mert minden Istent szolgálja, minden az Ő akaratát teljesíti. Ahogy a Jelenések könyvében olvassuk, ezt is elolvasom szó szerint: Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremtettek (Jel 4,11). Azonban mégis azt látjuk, hogy Isten egyes emberekre bízza az Ő Igéjét, mint itt Ézsaiásra. Akikre rábízza az Ő Igéjét, azokat az embereket felkészíti erre. Ézsaiást is felkészítette. És ez a felkészítés nagyon szoros kapcsolatban van azzal, amit majd annak az embernek hirdetni kell Isten megbízásából. Például most azt olvastuk, hogy Ézsaiásra először ítéletes Igéket bízott Isten. Ezért előbb Ézsaiást magát ítélte meg Istennek a szentsége és dicsősége. Úgyhogy azt mondta, hogy jaj nekem, elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan

2 ajkú nép közt lakom. Ha nem így lenne, akkor nem lenne hiteles Isten szolgájának a mondása, az Ige, amit Isten a szájába adott. Ha ezt Ézsaiás nem élte volna át, hogy őt tisztátalanságáért megítélte Isten szentsége, akkor felszínes vagy lekezelő lett volna az, amit ő elmondott a népnek. Ugyanígy felszínes és lekezelő lenne, bárkire Isten bízna olyan Igéket, ami ítéletet hirdet, ha ő maga először át nem megy az ítéleten. Aztán Ézsaiásra később kegyelmes Igéket bízott az Úr, és ezek az ítéletes Igék mintegy háttérül szolgáltak, hogy milyen nagy az Isten kegyelme, hogy még ezek után is szereti és megmenti a népet. De ez is úgy volt hiteles, hogy először Ézsaiás maga átment a megítélésen, aztán Isten neki kegyelmezett, és akkor megértette azt, hogy ha neki kegyelmezett, és őt megtisztította, akkor a népnek is kegyelmez, és őket is megtisztíthatja. Vagy ott van például Pál apostol. Elsősorban Isten kegyelmének az Igéjét, nagy titkokat bízott rá, és előbb őt is fel kellett készíteni erre. Először is megtapasztalta azt, hogy milyen nagy az Isten kegyelme az ő életében. A boldog Isten dicsőségének evangyélioma szerint, mely reám bízatott. És hálát adok annak, a ki engem megerősített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy engem hívnek ítélt, rendelvén a szolgálatra. Ki előbb istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó valék: de könyörült rajtam, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben; Szerfelett megsokasodott pedig a mi Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, a kik közűl első vagyok én (1Tim 1,11-15). Tehát őt is felkészítette Isten, látta a maga életében, hogy mennyire bűnös, még az ő buzgóságában is, és Isten azért könyörült rajta, hogy benne mutassa meg legelébb az Ő hosszútűrését, irgalmának a gazdagságát. Ezért tudta hirdetni ezt a kegyelmet, és a nagy titkokat, amiket Isten rábízott, hogy ezeknek a titkoknak is alkalmas hordozója legyen. Erre úgy készítette fel, hogy tövis adatott a testébe, a Sátán angyala, hogy gyötörje, hogy el ne bizakodjon a kijelentéseknek a nagysága miatt. Ezt a két példát teszem ide tehát, hogy ha valakire Isten rábízza az Ő Igéjét, felkészíti először erre. Ézsaiásban megmutatta szentsége tüzének megtisztító erejét, Pál apostolban megmutatta hosszútűrését, szeretetének az irgalmát. Megbízás és engedelmesség Ez az egyik oldala, ha Isten valakit megbíz. Van egy másik oldala is. Fontos az embernek az odaszánása és engedelmessége. Az Úr feltette a kérdést: Kit küldjek el, ki megyen el nékünk? És Ézsaiás készségesen jelentkezett: Ímhol vagyok én, küldj el engemet. Pál apostol is készségesen odasimult Isten kezébe. Azt mondta: semmivel sem gondolok, az életem sem drága nékem, csakhogy a futásomat elvégezzem örömmel, azt a szolgálatot, amit vettem az Úr Jézustól. A Kolossé levélnek a 4. részében olvasunk Arkhippusról: Mondjátok meg Arkhippusnak: Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed! (Kol 4,17). Itt van Arkhippus, aki nyilván nem úgy vállalkozott a szolgálatra, hogy Isten hívása és akarata nélkül jelentkezett, hogy majd én. Így hiába jelentkezik bárki, és hiába vállalkozik akárki. Ha Isten nem hívja el, Isten nem szólítja meg, és Isten nem kérdezi meg tőle, hogy kit küldjek el, és utána nem mondja, hogy menj, akkor az ember hiába vállalkozik, abból nem jön ki jó dolog. Akkor létrehozhat az ember szervezeteket, missziós társaságokat, bármit - emberi marad. De ha Isten valakinek szól, akkor kell ez is: elvállalni. Ahogy Pál elvállalta, ahogy Ézsaiás próféta elvállalta, ahogy Arkhippus elvállalta, és utána megmaradni ebben a szolgálatban. Az Úr Jézus is így vállalta el, amit az Atya rábízott. Ez az Ige végeredményben róla is szól: Kit küldjek el? Mert a legelső számú szolgája és küldöttje Istennek Jézus Krisztus volt. És vállalta mindazt, ami azzal a szolgálattal jár. És akiket Isten küld, annak a tudatában vállalják ezt el, hogy nem könnyű küldetést vállalnak. Nehéz utat vállalnak. Emlékezzünk csak Jeremiás prófétára! Rászedtél Uram, és rávétettem. És bizony elpanaszolja, hogy igen nehéz az az út. Isten egy szolgájának sem könnyű az út, de

3 mégis vállalják, mert Isten küldi, és ahova Ő küldi az Igéjét, nem tér vissza üresen, és az jó szerencsés lesz. Még szeretném ezzel kapcsolatban azt is elmondani, hogy vannak, akik nehezen vállalják a küldetést. Ott volt például Mózes. Nagyon nehezen vállalta el. Igen nagy dolgokat bízott Isten rá, de igen sok szenvedésen is ment keresztül, és mintha ezt előre tudta volna, nagyon nehezen fogadta el Isten kezéből. Csak hadd olvassak el néhány Igét, amiből látszik, hogy nem volt könnyű. Olvasunk arról, mikor Isten megjelent Mózesnek a csipkebokorban: Most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Égyiptomból. Mózes pedig monda az Istennek: Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Faraóhoz és kihozzam az Izráel fiait Égyiptomból? És felele: Én veled lészek! És ez lesz a jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Égyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek. Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? Mit mondjak nékik? (2Móz 3,10-13). Akkor Isten ezt is elmondta, hogy mit mondjon nekik. Aztán: Felele Mózes és monda: De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr. Az Úr pedig monda néki: Mi az a kezedben? S ő monda: Vessző. Vesd azt úgymond a földre. És veté azt a földre és lőn kígyóvá; és Mózes elfutamodék előle. Monda pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet és fogd meg a farkát! És kinyujtá kezét és megragadá azt, és vesszővé lőn az ő kezében. Hogy elhigyjék, hogy megjelent néked az Úr, az ő atyáik Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. [...] És ha úgy lenne, hogy ennek a két jelnek sem hisznek és nem hallgatnak szavadra: akkor meríts vizet a folyóvízből és öntsd a szárazra, és a víz, a mit a folyóvízből merítettél, vérré lesz a szárazon. És monda Mózes az Úrnak: Kérlek Uram, nem vagyok én ékesenszóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell. Ő pedig monda: Kérlek Uram, csak küldd, a kit küldeni akarsz. És felgerjede az Úr haragja Mózes ellen és monda (2Móz 4, ) Látjuk ezt az embert? Mindenfajta kifogást hozott. Ki vagyok én, én hogy tudom kihozni? Én nehéz ajkú vagyok, én nem tudok beszélni, de milyen a nép, úgysem fognak nekem hinni. Mit mondjak majd, ha nem hisznek? De végül mégis elvégezte Isten, hogy menjen. Végül mégis vállalta Mózes, és elment. Ugyanígy volt Jeremiás próféta is. Neki egy fő kifogása volt: fiatal vagyok. Azt mondta neki Isten: ne mondd azt, hogy ifjú vagyok én. Én ércbástyává, vasoszloppá teszlek téged. Hadakoznak ellened, de nem tudnak legyőzni. Végül elvállalta Jeremiás is. Elvállalta. Ahogy később mondja, hogy rávettél Uram, és rávétettem. És végigjárta a szenvedésnek a sok és nagyon nehéz útját. Tehát Isten küld, de nem küld addig, amíg az ember el nem vállalja. És amíg föl nem készíti az embert erre. Szolgálat és kegyelmi ajándék Még egy kérdés felmerül ezzel kapcsolatban: minden szolgálathoz, minden küldetéshez kell kegyelmi ajándék. Jól látta Mózes is: mit tudok én tenni, hogy higgyenek? De az Úr azt mondta: én veled leszek, én szót adok a szádba, megteheted ezeket a jeleket. Tehát kell valami kegyelmi ajándék, amit Isten ad azoknak, akik Őt szolgálják. A kegyelmi ajándékról viszont az 1. Korinthusi levélben a következőket olvashatjuk: De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi [itt a kegyelmi ajándékokról van szó], osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja (1Kor 12,11). Úgy osztogatja Isten, ahogy akarja. Ugyanakkor a 31. versben meg azt olvassuk: Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra. És ezenfelül még egy kiváltképen való útat mutatok néktek. Itt meg azt mondja, hogy igyekezzetek a kegyelmi ajándékokra, a hasznosabbakra. Majd pedig: Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki

4 ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok (1Kor 14,1). No, most akkor felmerül a kérdés, hogy hát Isten osztogatja, amint akarja. Ha így van, akkor mi a szerepe annak, hogy mi kívánunk, vagy igyekszünk valamilyen kegyelmi ajándékra? Valóban Isten adja a kegyelmi ajándékokat. Az, hogy valaki kívánja, vagy igyekszik ezekre az ajándékokra, nem jelent mást, mint azt, hogy elfogadja, kész elfogadni ezeket az ajándékokat. Ahhoz, hogy az ember elfogadja, kell valami. Azt jelenti ez, hogy akkor elfogadom a felkészítéssel és a szolgálattal járó szenvedéseket is. Akkor azt is jelenti, hogy odaszánt lesz az életem, még az életem sem lesz drága. Figyeljük csak az ószövetségi prófétákat! Ez nem olyan szólás-mondás volt, hogy az életük sem drága, az Úr Jézus maga mondta, hogy a próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Kit nem? Itt van például Ézsaiás. Nincs leírva a Bibliában, zsidó hagyomány mondja el, hogy úgy halt meg, hogy egy odvas fába vagy bedugták, vagy odamenekült, pontosan nem tudom, és a fával együtt szétfűrészelték. Ahogy a Zsidók 11-ben van, hogy némelyek szétfűrészeltettek. És amikor megjelent az igazi nagy próféta, Krisztus, Őt is megölték. Az apostolokat is üldözték, azokat is kivégezték. Valóban az életükkel fizettek. De akik nem is haltak meg, azt olvassuk a Zsidók 11-ben, hogy bilincseket, börtönt, de ha még azt sem, akkor is meg nem értést, félreértést, vádaskodást, egyebeket, mindenkinek el kellett szenvedni. Mert nincs próféta tisztesség nélkül, csak a maga házában és hazájában. Tehát ha elfogadjuk a kegyelmi ajándékot, a megbízást, és a küldetést a szolgálatra, akkor egy odaszánt, egy oltárra tett élet kell, hogy legyen. És alázatot is jelent. Az azt jelenti, hogy tudom, hogy csak eszköz vagyok, nem én munkálkodok, hanem Isten munkálkodik bennem. Ahogy Pál mondja, hogy többet munkálkodtam, mint azok mind, de nem én, hanem Istennek bennem levő kegyelme. És az, hogy eszköz vagyok, azt is jelenti, hogy ha az Úr akar, használ, ha akar, félretesz. Mint ahogy a mesterember. Most hol a fúrót veszi fel, hol a fűrészt, hol a vésőt. A másikat félreteszi. Akkor használ az Úr, amikor akar. És ez alázatot jelent. Most félretett az Úr. Tehát kinek ad az Úr megbízást a szolgálatra? Adhat mindenkinek, de akinek Ő ad, felkészíti. Akinek Ő ad, vállalnia kell a vele járó szenvedést is, az üldözést is. És akit az Úr felkészít, és az vállalja, annak megadja a kegyelmi ajándékot is, ami csak szükséges arra a szolgálatra. Hogyan és mikor teljesedett be az Ige? A második kérdés az, hogy hogyan és mikor teljesedett be az Ézsaiásra bízott Ige, amit itt olvastunk: Menj el és mondd meg: hallván halljatok, és ne értsetek, stb. Tudjuk azt, hogy a próféciák többször beteljesednek. Ez a prófécia is. Az első beteljesedés már Ézsaiás próféta idejében elkezdődött. Mindenesetre a 9. és 10. vers elkezdődött: Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok, és ne ismerjetek. Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be: szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon. Ez már Ézsaiás idejében elkezdődött, a nép nem hallgatott Isten szavára. Hiába szólt az Ige, nem hallgatta meg a nép, nem hallotta meg, nem vette a szívére, amit Isten üzent. Aztán ennek a következménye lett ez: Míg a városok pusztán állanak lakos nélkül, és a házak emberek nélkűl, s a föld is puszta lészen: És az Úr az embert messze elveti, s nagy pusztaság lészen a földön ( vers). Ez mintegy százötven év múlva teljesedett be. Isten addig várt, hátha a nép mégis hallgat, de nem hallgatott. Százötven év múlva jött körülbelül a babiloni fogság, és akkor ez bekövetkezett. Városok ott maradtak pusztán, a házak emberek nélkül, az embert messze elvetette, mert elmentek, akik nem haltak meg a babiloni fogságban, egy kis rész, aki megmaradt, meg elment Isten akarata ellenére Egyiptomba, tehát messze elvetette Isten őket. A 13. vers pedig a babiloni fogság után teljesedett be. Mikor letelt a hetven év, akkor volt egy maradék, mint ahogy a cserfának és tölgyfának van maradék gyökere, törzsöke a földben, és ez a maradék visszatér Jeruzsálembe. A második beteljesedés az Úr Jézus idejében, és az apostolok idejében kezdődött. Már az előbb is idéztem, és most ismét elolvasom a János evangéliumából azt a részt, amikor az Úr

5 Jézus utal Ézsaiás könyvére, erre a részre, amit felolvastunk: És noha ő ennyi jelt tett vala előttük, mégsem hivének ő benne. [...] Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ésaiás: Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívöket; hogy szemeikkel ne lássanak és szívökkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket mondá Ésaiás, a mikor látá az ő dicsőségét; és beszéle ő felőle (Jn 12, ). Tehát Krisztus felől. Ugyanezt a Máté evangéliumából is elolvasom: Azért szólok velök példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek. És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket (Mt 13,13-15) Miután az Úr Jézus Krisztusnak nem hittek, és az Ő Igéit nem fogadták a szívükbe, jöttek az apostolok. Ők is jeleket tettek és csodákat, és hirdették az Igét, voltak, akik elfogadták, de nem az egész nemzet. Háromezren, ötezren megtértek, aztán szaporította Isten a gyülekezetet, de maga a nemzet nem tért meg. És azután a pogányoknak is hirdették az evangéliumot. És nemhogy ez a nemzet ekkor észhez tért volna, hogy akkor a pogányoknak fog Isten evangéliumot hirdetni, hanem még jobban megátalkodtak. Az utolsó eset, a Cselekedetek könyvében van leírva: Mivel pedig nem egyezének meg egymással, eloszlának, miután Pál ez egy szót mondá: Jól szólott a Szent Lélek [Szellem] Ésaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván: Eredj el e néphez és mondd: Hallván halljatok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok! Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez idvezítése, és ők meg is hallgatják (ApCsel 28,25-28). Itt lezárta Isten ezt a részt Izráel népének. Miután nem akarták hallani Istennek az Igéjét, jött a következmény, amit Ézsaiás a 11. és 12. versben írt le: elpusztul az ország, lakos nélkül marad a város, ember nélkül a ház, és messze elveti Isten a népet. Ez bekövetkezett nem sokkal ez után. Hetvenben jött Titus, lerombolta a templomot, bár nem akarta, s lerombolta Jeruzsálemet. És nem csak Jeruzsálem pusztult el, hanem megszűnt Izrael állam is, és szétszórta őket Isten az egész világon minden nép közé, mindenfelé. Beteljesedett. De beteljesedett a 13. vers is, hogy marad gyökér. Mindig maradtak, akik hűségesek voltak Istenhez. És Krisztusban hívő zsidó emberek is maradtak. És hogy mennyire megmaradt a törzsük, a gyökér, ez abból is látszik, hogy egy olyan világtörténelmi csoda szemtanúja lehetett minden ember 1948-ban, amilyen nem volt még, és nem is lesz. Hogy a megszűnt Izrael állam helyén majdnem kétezer év múlva, ugyanazon a helyen, ugyanolyan alapokon, ismét létrejött Izrael állama. Akármilyen nagy pogány birodalom megszűnt, soha többé helyre nem állt. Sem a babiloni birodalom, sem a médek, perzsák birodalma, sem a görög birodalom, sem a római birodalom. Na, a római birodalom majd helyreáll, nem egészen úgy, hanem antikrisztusi alapon, de, hogy egy állam megszűnt, és helyreálljon, ez Istennek egy nagy csodája, egy jel is. Ahogy mondta az Úr Jézus: majd ha a fügefa zsendül, tudjátok, hogy közel van a nyár. Van ennek az Igének egy harmadik beteljesedése is, vagy lesz egy harmadik beteljesedése is. A harmadik beteljesedés pedig a mi időnkben kezdődött. Most, a mi szemeink előtt. Izráel még mindig süket és vak szellemileg, és még ezek után sem akar megtérni. Nem akarja Isten szavát meghallani, annyira nem akarja Isten szavát, és annyira nem akarja Krisztust, a Messiását, Jézust, hogy majd amikor megjelenik az Antikrisztus, őt fogadja el Messiásnak. Ennyire nagy lesz a vakság! Az ellenséget fogadja el Messiásnak. És ez után a vakság után a 11. és 12. vers, tehát a nagy pusztulás fog következni, ami a nagy nyomorúságban jut el a tetőpontjára. Az egész föld, pusztulásba kerül, maga Isten ítéli meg az egész földet. De a 13.

6 vers is be fog teljesedni, lesz Krisztusban hívő maradék, akik bemennek majd az ezeréves királyságba. Mi ebből a nekünk szóló üzenet? Először is szeretném még egyszer ráirányítani a figyelmet arra, amit a Máté evangéliumában olvastunk, és ugyanígy idézi Pál apostol is a Cselekedetek könyvében. Máté 13,15 közepe: szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Tehát először az ember nem akarja hallani Isten szavát, és az ember nem akarja látni Isten tetteit, és készakarva hunyja be a szemét, és csukja be a fülét. Például olyankor, amikor nem akar Igét hallgatni, nem akar Bibliát olvasni, nem akar hívőkkel beszélgetni, vagy kapcsolatot tartani, nem érdekli Isten dolga, neki ne is beszéljenek erről, őt más érdekli, neki más kell, az ő számára más az érték. Ezt az ember akarja így. Ez után a szándékos vakság és nagyothallás után jön Istentől az ítéletes vakság és a süketség. Amikor már nem az emberen múlik, hogy becsukja-e a fülét meg a szemét, hanem már Isten maga tapasztja be, és zárja be, hogy már nem is hallhat. Ezt így fejezi ki Pál apostol, hogy maga Isten bocsátja rájuk a tévelygés erejét, hogy ne higgyenek az igazságnak, hanem higgyenek a hazugságnak, mert korábban nem hittek az igazságnak. Ma nem csak Izraelnek a szíve kemény Isten iránt. Nem csak Izráel süket és vak, hanem megromlott a keresztyénség is, és megromlott az egész embervilág. Először készakarva nem hallják Istennek a szavát, Igéjét, de azután elkezdődik az ítéletként a vakság és a süketség, a keménység, az egész emberiségen. Úgy, hogy nem értik meg az eseményeket. Látják, de nem értik; hallják, és nem tudják felfogni. Nem látják meg benne azokat a jeleket, amiket Isten pontosan azért adott, hogy észrevegyék az emberek az időknek a jeleit. Semmit nem fognak fel belőle. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mikor estveledik, azt mondjátok: Szép idő lesz; mert veres az ég. Reggel pedig: Ma zivatar lesz, mert az ég borús és veres. Képmutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok? (Mt 16,2-3). Hát igen, ez teljesedett be. Ahogy az Úr Jézus Krisztus idejében sem látták az Ő tetteiből, csodáiból, szavaiból, hogy köztük van a megígért Messiás, úgy most sem ismerik fel az emberek a végidőknek a jeleit. Látják az erkölcsi romlást, de nem fogják fel, hogy ez már azt jelenti, hogy itt van a vég. Látják a háborúkat, a járványokat, látják a kialakuló antikrisztusi birodalmat, látják, de mégsem fogják fel, hogy itt a vég. Isten bocsátja rájuk a tévelygésnek az erejét. Aztán az Isten szavának, Jézus Krisztusnak az elutasítása maga után vonja azt, hogy az ember megtéretlen marad, és mint megtéretlen, nem gyógyul meg. Így olvastuk, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Pedig ezt is látják az emberek, hogy valami halálos nagy betegség van az egész emberiségen, és általában az embereken. Jó lenne meggyógyulni, de nincs más módon gyógyulás. A jólét nem gyógyít meg, a gazdagság sem, a pénz sem, a kényelem sem gyógyít meg, a hírnév sem, a bűnös gyönyörök sem hoznak gyógyulást. Sem az ismeret, a tudomány, a technika, senki és semmi nem tud meggyógyítani, az ember szíve ugyanolyan beteg, csak Jézus Krisztus tud meggyógyítani. A következő tanulság, amit idetennék, hogy az Isten szavát nem halló, és meg nem tért embert most is utoléri bűneinek az ítélete. Az, hogy nagy pusztaság lesz a földön. Hiába várják az emberek a jólétet. Mert azt várják. Hiába várják a boldog jövőt, a békét és a biztonságot. Mert mikor azt mondják, hogy béke és biztonság, akkor jön rájuk hirtelen a veszedelem, a nyomorúság és az ítélet szakad az emberre. És csak egy maradék tartatik meg, nemcsak a zsidók közül, hanem a pogányok közül is egy maradék, akik majd bemennek az ezeréves királyságba, azok, akik Krisztusban bizakodnak, belé vetik a hitüket. Még egy tanulságot ide szeretnék tenni, ami a legmélyebb szellemi tanulsága ennek az Ézsaiástól olvasott Igének. Mégpedig az, hogy tulajdonképpen a hívő ember ismeri fel azt

7 végső soron, hogy a régi természetünk süket és vak Isten törvénye iránt. Isten törvényének nem engedelmeskedik, nem is teheti. Ilyenek vagyunk. És a régi természetünk ítéletre való. És ezt az ítéletet végre is hajtotta Isten, de nem önmagunkban, hanem úgy, hogy Krisztusba helyezett bele. Éppen ezért belőle, végeredményben áldás fakadt, mert amikor azt mondja, hogy az a gyökerük szent mag lesz, akkor a hívő ember tapasztalta meg, hogy a régit ugyan Isten kivágta, de a Mag, a szent Mag, Jézus Krisztus életét helyezte belénk. És Ő általa új teremtésben lett részünk. És amikor azt mondja itt a 13. versben, hogy mint a cserfának és a tölgyfának gyökere marad, törzsöke marad a kivágatás után, őnekik is a maradékuk, az ő törzsük, az ő gyökerük szent mag lészen, hogy a hívő ember tapasztalta meg, igazán, hogy nincs más menekvés, csak ha Krisztusban van elrejtve az életünk, ha új teremtésnek a részesei lettünk. És mindez megvalósulhatott csak úgy, hogy először kivágta Isten a régit, hogy utána a halálból létrejöhessen az új. Befejezés Azzal fejezném be testvérek, hogy így olvastuk Ézsaiásnál: és hallám az Úr szavát, aki ezt mondja vala. Hallám az Úr szavát - most főleg erről volt szó. Vannak, akik nem hallják, vannak, akik nem akarják hallani, vannak, akiket Isten azzal az ítélettel sújt, hogy hallják, és mégsem értik. Ézsaiásnál pedig ezt olvastuk: és hallám az Úrnak a szavát. Minden ezen fordul meg: Ézsaiás hallott, és meghallotta. Izrael népe nem hallotta. Ma sok ember nem hallja. Halljuk-e az Úr szavát? Azt olvassuk az egyik helyen, éppen Ézsaiásnál: és füleimet megnyitottad. Pál apostolnál olvassuk, hogy világosítsa meg, nyissa meg a szívetek szemeit. Az értelmes ember szívében ott van ez a kérés Isten felé: Uram, szeretném hallani a Te hangodat, szeretném látni a Te tetteidet. Nyisd meg a füleimet, és világosítsd meg a szemeimet. Hogy ne legyen értelmetlen és nyakas, megkövéredett, öntelt szívem. Ahogy az egyik ének mondja: Én hallom hangodat, hogy hívsz, és vársz reám. Hogy megtisztíts a véredben, mely folyt a Golgotán. Ámen. Debrecen, április 27.

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Ézs 12,1-6 Isten szabadítása

Ézs 12,1-6 Isten szabadítása Ézs 12,1-6 Isten szabadítása És így szólsz ama napon: Hálákat adok néked, oh Uram! Mert jóllehet haragudtál reám, de elfordult haragod, és megvigasztaltál engemet! Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

Isten dicsőségének felfedezése a HIT segítségével

Isten dicsőségének felfedezése a HIT segítségével Isten dicsőségének felfedezése a HIT segítségével II. Mózes 4.1-17, 27-31. 1 Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják: Nem is jelent meg neked az

Részletesebben

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. 2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen

Részletesebben

Ez 35,1-15; 36,1-15 Prófécia Edom és Izrael hegyei felől

Ez 35,1-15; 36,1-15 Prófécia Edom és Izrael hegyei felől Ez 35,1-15; 36,1-15 Prófécia Edom és Izrael hegyei felől És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! vesd tekintetedet Seir hegyére, és prófétálj ellene. És mondjad néki: Ezt mondja az Úr Isten:

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

Jer 36,1-32 A könyv elégetése

Jer 36,1-32 A könyv elégetése Jer 36,1-32 A könyv elégetése És Jojákimnak, a Jósiás fiának, Júda királyának negyedik esztendejében is szóla az Úr Jeremiásnak, mondván: Végy elő egy könyvet, és mind írd belé a szókat, a miket én szóltam

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett A húsvh svét értéke nekünk nk és s Istennek? Mit jelent a húsvét az átlagember számára? Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy

Részletesebben

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Józs. 24,18-20. Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az országban lakó emóriakat is. Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI Egészen bizonyos, hogy azok az apostolok, akik korábban Jézus közvetlen tanítványai voltak (tehát a 12-höz tartoztak), tanításaik alkalmával

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója

Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója Jaj annak, a ki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi cserepeivel! Vajjon mondjaé az agyag alkotójának: Mit csinálsz? és csinálmányod ezt: Nincsenek

Részletesebben

Csak az Isten kegyelme segíthet

Csak az Isten kegyelme segíthet Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága

Részletesebben

Rembrandt Harmenszoon van Rijn

Rembrandt Harmenszoon van Rijn Rembrandt Harmenszoon van Rijn 1606-1669 Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott, összesen körülbelül száz önarckép fűződik a nevéhez AMSZTERDAM A Rembrandt-ház homlokzata Jeremiás

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze A vezetés ajándékai Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze 4. Szolgálati felmérés Van elhívatásom? Van lelki ajándékom? Fel vagyok készítve? Vannak gyümölcseim? 6. A növekedés útja Róma 12,1-2 A

Részletesebben

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet Tartalom 1. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned......................... 7 2. A kenet tizenöt erőteljes hatása a szolgálatodra................ 13 3. Egyetlen lépés a kenethez...................................

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Nikodémusz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Újrakezdés miért, hogyan?

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Újrakezdés miért, hogyan? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Újrakezdés miért, hogyan? Új év új kezdet Eddig így éltem, na de ezután majd Kisebb nagyobb változtatások az életemben, a gondolkodásomban

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A földműves és a mag

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A földműves és a mag A Biblia gyermekeknek bemutatja A földműves és a mag Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for

Részletesebben

I. Mi a megtévesztés?

I. Mi a megtévesztés? I. Mi a megtévesztés? 1. Megtévesztés, félrevezetés, hitetés Mt 24,4-5 Jézus így válaszolt nekik: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen /4005/ valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A gyógyíthatatlan gyógyulása

A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiás és az Ige Lekció: Róm. 4.13-25 2008. nov. 23. Textus: Jer. 30.12-24 Gazdagrét A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiásnak kezdettől fogva halált, pusztulást, összeomlást kellett hirdetnie Júdának.

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ 2. www.ujteremtes.hu Noé és az özönvíz Az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek. Látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy

Részletesebben

Jézus egyszerre több dologról is beszélt ebben a részben: A bibliai nyelve három féle látásról beszél

Jézus egyszerre több dologról is beszélt ebben a részben: A bibliai nyelve három féle látásról beszél Textus: Mk. 8, 11-26. 1 Bevezetés Jézus egyszerre több dologról is beszélt ebben a részben: - farizeusok viselkedése - jel - a négyezrek megvendégelésének a története hogyan talált visszhangra - HELYES

Részletesebben

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. (New Testament Salvation) Az üdvösség témája mindenkiben érdeklodést kell, hogy keltsen, különösen hívo keresztényekben és azokban, akik szeretik az Urat. Számtalan

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

BIBLIAI SZABADEGYETEM

BIBLIAI SZABADEGYETEM BIBLIAI SZABADEGYETEM AMI A SZEMNEK LÁTHATATLAN Dániel könyve 8. fejezete Tények és képek a Biblia világából Birodalmak Dániel könyvében 2. fejezet 7. fejezet 8-9. fejezet 11. fejezet Babilónia / arany

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

A megváltás története, I. rész

A megváltás története, I. rész A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák

Részletesebben

AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME

AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Lekció: Zsidók 3,7-19 Alapige: 4 Mózes 15,1-7 Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

Krisztus és a mózesi törvény

Krisztus és a mózesi törvény április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

NYILVÁNVALÓ SZERETET

NYILVÁNVALÓ SZERETET Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei 6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

Énókh egész élete imádság volt. Mindenkor Istennel járt.

Énókh egész élete imádság volt. Mindenkor Istennel járt. 1. Az ima, mint önsajnálat. Káin. 1Móz 4, 13-14 Millyen különös Káin imádsága: megvallja, hogy fél attól, hogy valaki rátalál, megöli. Holott Ábel nemfélt, nem is gondolt arra, hogy testvére fogja életét

Részletesebben

Az evangélium kezdete

Az evangélium kezdete Márk evangéliuma Lekció: Ézs. 40.1-11 2010. febr. 7. Textus: Mk. 1.1-15 Gazdagrét Az evangélium kezdete Márk evangéliuma a négy evangélium közül a legkorábban íródott, valamint a legrövidebb, a legtömörebb.

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

Pál, a pogányok apostola

Pál, a pogányok apostola 1. tanulmány szeptember 24 30. Pál, a pogányok apostola SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Sámuel 16:7; Máté 7:1; Apostolok cselekedetei 6:9-15; 9:1-9; 11:19-21; 15:1-5 Ezeknek hallatára aztán megnyugovának,

Részletesebben

2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel

2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel NEW YORK-i ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ First Hungarian Reformed Church of New York City 344 East 69 th Street New York, NY 10021 : (212) 734-5252 www.elsoreformat.us NT. Fogarasi Anita Deák Lehel Főgondnok:

Részletesebben

Dán 12, 4-13 Bepecsételve a vég idejéig

Dán 12, 4-13 Bepecsételve a vég idejéig Dán 12, 4-13 Bepecsételve a vég idejéig Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás. És széttekinték én, Dániel, és

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

Varsák kivető helye. Textus: Ez 47,10 varsák kivető helye lészen

Varsák kivető helye. Textus: Ez 47,10 varsák kivető helye lészen Varsák kivető helye Lectio: Ez 47,1-12 Textus: Ez 47,10 varsák kivető helye lészen Éltető vizek Az Úr Ezékielnek látomásban megmutatta a szent vizeket, melyek az Úr házának küszöbe alól, az oltártól jöttek

Részletesebben

Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje

Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok; nem tudnak semmit, a kik bálványuk fáját hordják,

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben