A MAGYAR CSALÁD- ÉS NŐVÉDELMI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG VEZETŐSÉGVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS TUDOMÁNYOS ÜLÉSE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A MAGYAR CSALÁD- ÉS NŐVÉDELMI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG VEZETŐSÉGVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS TUDOMÁNYOS ÜLÉSE"

Átírás

1 453 FIGYELŐ A MAGYAR CSALÁD- ÉS NŐVÉDELMI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG ÉLETÉBŐL A MAGYAR CSALÁD- ÉS NŐVÉDELMI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG VEZETŐSÉGVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS TUDOMÁNYOS ÜLÉSE A M agyar Család- és Nővédelmi Tudom ányos Társaság október én beszám oló-vezetőségválasztó közgyűlést és tudom ányos ülést re n dezett Budapesten. Az esem ényt dr. Zsolnai Béla egyetemi tanár, a Társaság elnöke nyitotta meg. Ezt követően dr. Medve László, egészségügyi m inisztérium i állam titkár, Barta Barnabás, a Központi S tatisztikai H ivatal elnökhelyettese, az MTA Dem ográfiai Bizottságának elnöke és dr. Zoltán Imre, a MOTESZ elnöke tarto ttak üdvözlő beszédet, m éltatva a kongresszus jelentőségét és a tudom ányos ülés tém ájának aktualitását. M egjelent a kongresszuson Vidovszky Kálmán, az MSZMP KB alosztályvezetője. * A tudom ányos ülés tém ája a Családpolitika-családgondozás volt. A főreferátum ot Cseh-Szombathy László, az MTA Szociológiai K utató Intézet igazgatója tartotta. Értékes hozzájárulást jelentettek az Alkoholizmus Elleni Állam i Bizottság, az Állam i Ifjúsági Bizottság, az Egészségügyi M inisztérium, a H azafias N épfront, a K om m unista Ifjúsági Szövetség, a LARES H um ánszolgáltató Kisszövetkezet, a M agyar Jogász Szövetség, a M agyar Nők O r szágos Tanácsa, a M agyar Vöröskereszt, a M űvelődési M inisztérium, az Országos Egészségnevelési Intézet és az Országos Pedagógiai Intézet képviselőinek korreferátum ai. A korreferátum okat csatlakozó előadások követték, m ajd az azt követő vitában több hozzászólás hangzott el. A tudom ányos ülés főreferátum át Cseh-Szombathy László tarto tta C saládpolitika-családgondozás címmel. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a családpolitika gondolata E urópa-szerte győzedelmeskedett. Nincs többé vita arról, hogy a család intézm énye n ap jain kb an is alapvető fontosságú fu n k ciókat lát el. Az is elfogadottá vált, hogy a család feladatainak ellátásában nem nélkülözheti az állam átfogó családpolitika keretében megvalósuló tám ogatását. A családpolitika feladatköre nem korlátozható a család különféle funkcióinak így érzelm i tartalm ának befolyásolására. Az előadó vélem énye szerint a m ai m agyar családban alapvető értéknek a családtagok közötti érzelmi azonosulást kell tekinteni. A kívánatos kapcsolat leginkább a jobb adni, m int kapni szólással jellemezhető. A családi szocializációval kialakuló ilyen m entalitást más intézm ény nehezen pótolhatja. A családi életre nevelés szerepe elsősorban az ism eretek tudatosításában és a tö r vényszerűen jelentkező konfliktusok kezelésének tanításában van. A család reprodukciós tevékenységét elemezve, az előadó szót ejtett a term ékenység csökkenésének okairól és az adekvát népesedéspolitika lehetőségeiről. U talt a születésszabályozás gyakorlatára, kiem elve a m űvi vetélések m a hazánkban alkalm azott technikájának kockázatát az anya és jövendő gyermeke tekintetében. A term ékenység növelése érdekében a tu dati szférában is jelentős feladatok vannak még.

2 H azánkban nagy hagyom ányai vannak a gyerm ekek gondozásának, a gyerm ekvédelem nek. Integrálódása a családpolitikába azt a felism erést fejezte ki hogy a gyerm ekkel kapcsolatos problém ák ritk án oldhatok meg a család egészéből kiragadva. M egállapítható azonban, hogy az egészségügyi szolgalato t még kevéssé h a tja á t a gondozási szemlélet. A családgondozásnak a családpolitika egyik legfontosabb eszközévé kell válnia. A gondozói egység feladata lenne a gyerm ekcentrikus családvédelem m ellett a gondozásra szoruló öregek ellátása is. Tevékenységében szerepelni kell a tanácsadásnak, a gyakorlati segítségnek (pl. pótm am a" biztosítása) és az anyagi tám ogatásnak egyaránt. Az egymáshoz logikusan kapcsolódó elem ekből álló családpolitika csak úgy fejtheti ki hatását, ha koncepciója a politika egész szférájában érvényesül. A család intézm ényét védelmező családpolitikának élveznie kell a közvélem ény tám ogatását, m ely kitartó, következetes m unkával érhető el. Kaposvári Júlia és Simon Jánosné Családgondozási m unkánk tapaszta latai cím ű korreferátum ukban aláhúzták a családgondozás társadalm i je lentőségét és aktualitását. H angsúlyozták, hogy a M agyar V öröskereszt tevékenységének is középpontjában áll a családdal való foglalkozás. A létrehozandó családgondozói hálózat tevékenységében különös gondot kell fordítani a csonka családokra, az idősek és fiatalok problém áira egyaránt. Czerván Mártonné korreferátum ának tém ája a Családgondozás a nő és a család szemszögéből volt. Az előadó elm ondta, hogy időszerű a családgondozás tém ájának napirendre tűzése. A társadalom alapvető intézm énye napjainkban is a család, m elynek sajátos feladatkörét más szervek vagy intézm ények teljes értékűen nem tudnák ellátni. A tervezett családgondozás során foglalkozni kell valam ennyi réteg és korosztály problém áival, különös tekintettel a nőkre. A családgondozás létrejö tte további jav ulást fog eredményezni a nők családi és társadalm i helyzetében. Gayer Gyuláné a Hazafias N épfront Családgondozó K lubjának vezetője A családgondozás néhány időszerű kérdése címmel tarto tta korreferátum át. Elm ondta, hogy a családgondozás igényének elterjedésében bizonyára szerepet játszott egyes súlyos társadalm i problém ák m egoldatlansága. A tünetek szerint szakosodott gondozói intézm ény-rendszer különböző szakgondozók által végzett részgondozást eredm ényezett. Joggal vetődött fel az egységes szemléletű, szakm ailag jól felkészült családgondozó (social-worker) és szociális ügyintézői szakapparátus szükségességének gondolata. A társadalm i problém ák m egoldásához nem elegendő a gondozás szakszerűsége és hum a nizmusa, hanem megfelelő jogokat és eszközöket kell biztosítani a socialw orker hálózatnak. A családgondozás új elvekre épülő, kom plex rendszerét a szociálpolitikai koncepció alapján, a szociálpolitikai rendszer keretében azzal összhangban kell létrehozni. H angsúlyozta az előadó, hogy tisztázásra v árn ak a családgondozási rendszer elvei, különös tekintettel a gondozott család jogaira és a gondozó hatáskörére. Indokolt a hozzáférhető külföldi tapasztalatok tanulm ányozása. H azánkban jelenleg a H azafias N épfront Családgondozó K lubjában és az MTA Szociológiai K utató Intézetében folynak a tém ában elm életi és gyakorlati kutatások. Balog Miklósné korreferátum ának címe Gondolatok a családgondozás és a szakszolgálatok kapcsolatáról, a fejlesztés lehetőségeiről volt. Elm ondta, hogy az alkohol által veszélyeztetettek körében is folyik bizonyos, a családra is kiterjedő gondozás-gondoskodás, m ivel a jelenség nem csak az adott szem élyt károsítja, hanem sérül a gyermek, a házastárs, más hozzátartozók és a család is. E zért az Alkoholizm us Elleni Á llam i Bizottság (AEÁB) m u n káján ak is egyik központi kérdése az egységes, kom plex családgondozó szervezet ügyének előmozdítása. Fontos, hogy a ráterm ett, megfelelően képzett m unkatársakkal dolgozó, kialakítandó intézm ény-hálózat harm onikusan illeszkedjen be a család- és szociálpolitika rendszerébe. Reális elvárásnak tűnik az, hogy a családgondozó centrum egyaránt foglalkozzon m indkét nemhez és valam ennyi korosztályhoz tartozó rászoruló szociális, jogi, pszichológiai, egészségügyi, egyéni és családi problém áival. Az AEÁB családvédelm i és rehabilitációs albizottsága, a P est megyei AEÁB, a H azafias N épfront és a Vöröskereszt ebben az évben családgon-

3 FIGYELŐ 455 d ozói kísérletet kezdett D unakeszin. A kísérleti modell három elemből áll: a HNF Városi Bizottsága m egalakította a családvédelm i bizottságot, m elynek tagjai a városi társadalm i és politikai szervezetek, a szakigazgatási szervek, az egészségügyi és pedagógiai intézm ények és az egyes népességcsoportok képviselői, a családvédelm i bizottság családi tanácsadó szolgálatot szervezett és üzem eltet, a V öröskereszt kialak ította a városi családgondozó hálózatot. A kibontakozóban levő kísérlet kim enetelét valószínűleg kedvezően befolyásolja m ajd a családpolitika fejlődése és az állam i családvédelm i központok kialakulása. Gál Erzsébet A családgondozás és az iskola című korreferátum ában hangsúlyt kapott az oktató-nevelő m unka és a családi élet szerves és sokrétű kapcsolata. A gyerm ekek testi, szellemi és társadalm i fejlődésének elengedhetetlen feltétele a harm onikusan működő család. Ezért is szám íthat a családgondozás az elm életi és gyakorlati területeken dolgozó pedagógusok, az egész pedagógus-társadalom egyöntetű helyeslésére és tám ogatására. Bágyoni Attila A nyaprogram az egészségnevelésben (új m egközelítés) cím m el tarto tt korreferátum ot. Előadásában k itért az egészségnevelés fontosságára, mely jelentős szerepet vállal az egészséges életm ód terjesztésében. Szólt az egészségre káros szokások a dohányzás, alkoholfogyasztás stb. társadalm i problém át jelentő elterjedtségéről, különös tekintettel a rep roduktív korú nőkre. Az Országos Egészségnevelési Intézet a M inisztertanács népesedéspolitikai koncepciójának megfelelően új, hatékonyabb program o kat készít elő a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében. Pathóné Vajas Éva A K ISZ-szervezetek lehetőségei, feladatai a családgondozásban című korreferátum ában elm ondta, hogy egyes K lsz-szervezetek m ár az elm últ időszakban is végeztek a tervezett kom plex családgondozás körébe tartozó részfeladatokat. A KISZ a kérdés társadalm i súlyának megfelelően értékeli és tám ogatja a családgondozást és a fiatalok is ki fogják venni részüket a családpolitika m egvalósításából. B lumenfeld Gyuláné Családgondozási tevékenység a gyerm ekvédelem rendszerében című korreferátum ában hangsúlyozta, hogy a gyerm ekvédelm et bele kell illeszteni a családpolitika eszköz- és intézm ényrendszerébe. Az előadó felhívta a figyelm et a szem léletváltozás szükségességére ezen a területen. Hegyesi Gábor Elképzelések a social-w orker képzés m egindítására cím m el ta rto tt korreferátum ot. Kiem elte, hogy a 80-as évek elején végzett kutatások egyértelm űen a social-w orker képzés szükségessége m ellett foglaltak állást. Az előadó vélem énye szerint a képzést közép-, felsőfokon és posztgraduális form ában kellene megkezdeni, három irányban. Az első az általános szociális m unkás, aki a konkrét családsegítést, a krízishelyzetben vagy h á t rányos helyzetben levő családdal való kom plex együttm űködést és a szakhálózatokkal fen n tarto tt diszpécser-közvetítő feladatokat végezné. Szükség van a szakhálózatokban dolgozókra, akik egyes problém ákra vagy feladatokra szakosodnának, m int például m entálhigiénés gondozás, jogi tanácsadás stb. A harm adik szakképzettség elm életi, szociálpolitikai jellegű, m elyre elsősorban a szociális közigazgatás területén a szociális szakképzésben és a tu dományos m unkában lenne szükség. Az előadó a social-w orkereket képező oktatási rendszert a következőkben vázolta fel: szaktanfolyam laikusok részére, szakközépiskola, felsőfokú tanintézetekben social-w orker tan tárg y oktatása, önálló tanszékek szervezése, önálló főiskola, m ely egyben m entálhigiénés, továbbképző központ és országos intézet is. A teljes rendszer kiépítése a 90-es évek előtt nem fejeződhet be, ezért az előadó javasolta az os tanévben egyes főiskolákon és egyetem e ken a képzés megkezdését. Ism ertette a leendő social-w orkerekkel szemben tám asztott követelm ényeket, az elm életi és gyakorlati képzés fő irányait.

4 456 FIGYELŐ Katonáné Soltész Márta Családjogi problém ák és családgondozás cím mel tarto tta meg korreferátum át. Szólt a család intézm ényével kapcsolatos leggyakoribb jogi problém ákról, m elyek elsősorban jogi eszközökkel oldhatók meg. Az előadó aláhúzta a családgondozás jelentőségét a családdal kapcsolatos problém ák megelőzésében. Cseres Judit és Erdélyi István a G yerm ekvédelem és családgondozás kapcsolatával foglalkoztak korreferátum ukban. K iem elték, hogy a gyerm ekkel való törődés elképzelhetetlen a családgondozás nélkül. A felnövekvő nem zedék testi és lelki egészsége, szocializációja szem pontjából egyaránt szükséges a családgondozó hálózat kiépítése. Gyulai Gabriella Gondolatok az egységes családgondozásról címmel ta rto tt korreferátum ot. K ülönbözőképpen értékelve és értelm ezve a családgondozás ta rtalm á t és feladatát, hazánkban az elm últ években több terü leten folytak családgondozási jellegű kísérletek, így nevelési központban és ta nácsadóban, klinika szülészeti és nőgyógyászati osztályán, városi szabadidő központban, művelődési házban, egészségügyi főiskolán, megyei gyerm ek- és ifjúságvédő intézetben. Bár ezen gondozási m odellek érvényessége csak az adott intézm énytípus, szolgálat látogatóira és gondozottaira vonatkoztatható, a szerteágazó gyakorlat és a felszínre hozott értékes tapasztalatok a tá rsa dalm i érdeklődés középpontjába állították a családpolitika-családgondozás kérdéseit. Ezzel párhuzam osan felerősödött a szociálpolitika feladatainak és eszközrendszerének újraértékelése irán ti igény. A szociálpolitika eszközrendszerének lassan körvonalazódó új vonásai is bizonyos pontokon siettetik a családgondozási szervezet létrehozását. A népesedési h atározat m unkaprogram ja keretében az Egészségügyi Minisztérium dolgozza ki az egységes családgondozói hálózat koncepcióját. A tervezett családgondozó alapvonását tekintve gondozó intézm ény, mely a szociálpolitika szelektív vonásait erősíti, az egyes ellátásokat a családok helyzetéhez, szükségleteihez igazítja. M ásik vonása az, hogy a különböző családi konfliktusok, nevelési gondok, válsághelyzet, életvezetési zavarok esetén töm egellátást (alapellátást) n y ú jt a családoknak. Rövid távon a differenciált családgondozást végző intézm ények tevékenységét koordinálná, hosszabb távon feloldva az illetékesség határait. A több szakigazgatási szerv hatáskörébe tartozó feladatokat ellátó családvédelmi központok közvetlen felügyeletét a helyi tanács VB által kijelölt szakigazgatási szervnek indokolt ellátni. Ez azonban nem érintené a részgondozásokat végző szakszolgálatok önállóságát. A tervezett családgondozó központ feladatai a következők lennének: 1. koordináció a meglévő családgondozó intézm ények és szolgálatok között, 2. inform ációgyűjtés, -tárolás és -szolgáltatás, 3. tanácsadás, 4. felderítőkezdem ényező és 5. hatósági jellegű tevékenység. Az Egészségügyi M inisztérium m árciusától kísérleti jelleggel családvédelm i központok létrehozásához kapott megbízást, m elynek előkészületi m unkái m egkezdődtek. Szél Éva és m unkatársai csatlakozó előadásukat Családgondozási kísérlet Csongrád m egyében cím m el ta rto ttá k meg. Ism ertették a Csongrád m e gyei tanács, az OTKI Egészségügyi Főiskola Védőnői K ara és az Egészségügyi M inisztérium szervezésében Csongrád megyében ban kezdődött családgondozási kísérletet. A m unka célja annak vizsgálata volt, hogy a védőnői tevékenység kiterjeszthető-e a családi élet területére, beilleszhető-e egy egységes családvédelm i tevékenységbe és ebből m ilyen, a védőnő képességeire, képzettségére vonatkozó konzekvenciák vonhatók le, valam int hogyan biztosítható a családvédelem m el foglalkozó intézm ények hatékony együttm ű ködése. A kísérletben 21 városi, város környéki, nagyközségi és községi védőnői körzetben dolgozó, többségében főiskolai végzettségű védőnő v ett részt. Beszám oltatásuk havonta, in terjú form ájában történt. A védőnők felkészítése egyhetes előadás- és konzultáció sorozattal történt. Az első fázisban a korábbi gondozotti körben (0 14 éves gyerm ekek és terhesek) végezve m unk ájukat, nagyobb figyelm et szenteltek a veszélyeztetett gyerm ekek családjának. A sikeres beavatkozás lehetősége leginkább az iskoláskorú veszélyez

5 FIGYELŐ 457 te tett gyerm ekek esetében m utatkozott meg. K apcsolatot terem tettek a pedagógusokkal és a gyerm ekvédelem helyi képviselőivel. Sokszor m ár a család életének figyelem m el kísérése, gyakorlati tanácsok nyújtása, a jószándékú közeledés is javulást eredm ényezett. A családlátogatások szám ának tudatos csökkentésével a családlátogatások intenzitásának fokozódását érték el. M inden körzetben volt az alkoholizm ussal kapcsolatos problém a. A kísérletben közrem űködő védőnők érdem ben nem tudtak foglalkozni az alkoholistákkal és csak azokban az esetekben avatkoztak be felvéve a kapcsolatot az alkohológiai gondozókkal, ahol a jelenség a gyerm ek nevelésében, tanu lásában, m agatartásában zavarokat okozott. A többnyire alkoholizm us m iatt veszélyeztetett gyerm ektelen családokkal a védőnők nem tudták felvenni a kapcsolatot. Az öregek gondozásába is bekapcsolódtak a védőnők, a megfelelő intézm ények felé jelezték az észlelt problém ákat, néha az egyedülélő öregeket látogatták. Sokszor segítettek a gyermekes családokkal együttélő időseknek az együttéléssel járó konfliktusok elsim ításában. G yakran tapasztalták, hogy a serdülőkorúak igénylik azt, hogy problém áikat megbeszélhessék olyan beleélő, m egértő személlyel, aki m iként a védőnő érzelm ileg közvetlenül nem érintett. A társadalom biztosítás megyei apparátusával kiválóan alak ult a k ísérletben dolgozók kapcsolata, azonban nem m ondható el ugyanez a gyámügyi apparátusról. A zavarokat gyakran a korábban kialakult nem megfelelő viszony okozta. Sokszor észlelték a védőnők a hivatalos szervek bü ro k ratizm usát, többnyire nem tek intették őket partnereknek. A kísérlet eddigi tapasztalatai alapján m egállapították az előadók, hogy a védőnők családgondozási tevékenysége nem veszélyezteti az eddig végzett egészségügyi gondozást. Ennek feltétele azonban az adm inisztrációs terhek és az alacsonyabb képzettséget igénylő részfeladatok m ennyiségének csökkentése. A kom plex családgondozást még a kisebb létszám ú körzetekben sem képes egyetlen személy ellátni. A járható útnak a team -m unka látszik, mely jól szervezett adm inisztrációt és adatnyilvántartást alkalm az. Az alapellátást végző gondozó az ellátási szint em elkedésével bővülő létszám ú,,team -hez küldené tovább azokat a problém ás eseteket, m elyekhez saját eszközrendszere kevésnek, vagy elégtelennek bizonyul. A kísérlet legfőbb oktatási konzekvenciája az, hogy a jelenlegi felsőfokú képzés elsősorban a pszichológia területén nem készíti fel a védőnőket a családgondozásra, m elyhez azonban nem kizárólag felsőfokú végzettségű szakem berekre van szükség. Aszódi Imre Komplex családgondozásra irányuló tendenciák Családés Nővédelmi G ondozónkban című csatlakozó előadásában elm ondta, hogy a miskolci Család- és Nővédelmi Gondozó m iként elnevezésében is kifejezésre ju t m egalakulásától a gondozói elemek alkalm azására törekszik. Ez az elv érvényesül meddő házasság, szexuális úton terjedő vagy genetikai betegség, szexuális vagy életvezetési zavarok, házasság előtti tanácsadás esetén. Szólt arról is az előadó, hogy m indennapi m unkájuk során gyakran felvetődik a családgondozó létének szükségessége. Sürgette a családgondozó szakem berek képzését, a megfelelő előkészítő m unkát és a gondozó intézm ény helyzetének gondos m eghatározását. R áirányította a figyelm et a család- és nővédelm i tanácsadók statisztikai jelentésének hiányosságaira és az országos intézet létrehozásának szükségességére. Chemez Rózsa Családvédelem a leendő anyák érdekében címmel ta r totta meg csatlakozó előadását. F elhívta a figyelm et a kor adottságainak és követelm ényeinek megfelelő szem léletű és gyakorlatú, az egyenjogúságon és őszinte érzelm eken alapuló, a felelősséget vállaló családeszm ény k ialak ításának szükségességére. Az orvosok a családi életre nevelésnek elsősorban biológiai és egészségügyi aspektusaival foglalkoznak, hogy a népszaporulat mind mennyiségileg, m ind minőségileg megfelelő legyen. Előadásában a magas arányú koraszülést, csecsemő- és perinatális halálozást eredményező és a születendő gyerm ek harm onikus fejlődését veszélyeztető serdülőkorú terh esség' problem atikájával foglalkozott, kitérve a nem i élet más veszélyeire is. F elhívta a figyelm et a megelőzés lehetőségeire és szükségességére. Pilishegyi János és m unkatársai Az orális fogam zásgátlókat szedő nők gondozásának m ódszere címmel ta rto tták meg csatlakozó előadásukat. A Fővárosi Tanács M argit K órház-r endelőintézete Család- és Nővédelmi G on

6 458 FIGYELŐ dozójában 1980-ban vezették be az orális horm onális fogam zásgátlókat szedő nők adatainak számítógépes nyilvántartását, A rendszer a nyilvántartás, a követés és az elemzés folyam atait foglalja m agában. A tablettával védekező nők klinikai és laboratórium i vizsgálata az alapvizsgálat során, m ajd egy, három és h at hónap m úlva, ezek után félévenként történik. A megfigyelés eddig összesen szedési ciklusra és 1670,4 női évre terjed ki. Több m int két éves időszak alatt a különböző összetételű kontraceptivum okat szedő 2690 nőről értékelhető adat gyűlt össze. Az előadók a továbbiakban ism ertették az elvégzett klinikai és laboratórium i vizsgálatokat és a szám í tógép által tám ogatott gondozási rendszert. A nyom onkövetéses vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a m ellékhatás- és szövődm ényráta csak a nők rendszeres ellenőrzésével csökkenthető. A szám ítógépes rendszerben m egvalósítható időszakos, szám ítógéppel szervezett kontroll lehetővé teszi a veszélyeztetettek és a betegek korai kiszűrését. Somfainé Filó Erika Családgondozás és a családjog címmel tarto tt csatlakozó előadást. Ism ertette a Családjogi törvény által a gyám hatóság szám ára biztosított gondozási form ákat. A zonban ezek a differenciált intézkedési form ák rendszeres nevelési segélyezés és az intézeti elhelyezés nem váltották be teljes m értékben a hozzájuk fűzött rem ényeket, mivel az állam i gondozottak szám ában nem következett be ugrásszerű csökkenés. Az előadó vélem énye szerint ezt az is okozza, hogy a gyám hatóságok még m in dig az állam i gondozásba vételt helyezik előtérbe. Az állam i gondozott gyermek szüleivel szemben következetesen meg kellene állapítani és be kellene hajtan i a gondozási díjat, szükség esetén alkalm azva a felelősségrevonást is. N apjainkban családvédelm i és -gondozói feladatot lát el a gyám hatóság ügyintézője, a GYIVI gyerm ekvédelm i felügyelője, a hivatalos pártfogó, a nevelési tanácsadó családgondozója és a védőnő. Bár tevékenységük szálai a gyám hatóságnál összefutnak, a m unka mégsem eléggé koordinált. Az előadó véleménye szerint a gyám hatóság hatósági és családgondozói tevékenységét kétfelé kell választani, utóbbit átadva a fővárosban kísérletképpen m ár működő családvédelm i csoport" -nak. H angsúlyt kapott az előadásban az egységes szemlélet, egységes képzés és a szakem berek hiányának problem atikája a családgondozás területén. K í sérleti jelleggel a pécsi JP T E Jogi K ar C ivilisztikai Tudom ányok Tanszékének Családjogi Csoportja és a Tanárképző K ar N eveléstudom ányi Tanszéke közötti m egállapodás alapján a jogászhallgatók családjogi oktatása m ellett pedagógiai és pszichológiai, a pedagógiai szakos hallgatók családjogi és pszichológiai oktatását kezdték meg egyenlőre speciálkollégium i szinten az es tanévtől. Az előadásokat követő vitában Mikolás Miklós felvetette, hogy a családpolitika m egvalósításában nagyobb hangsúlyt kell helyezni a morális aspektusokra és felhívta a figyelm et több, a tém ában m egjelent közlem ényre. Javasolta, hogy a T ársaság az együttm űködés érdekében lépjen kapcsolatba a Hazafias N épfront Családvédelm i Tanácsával. Úgy foglalt állást a hozzászóló, hogy a T ársaság elnevezését Családvédelm i Társaságra kellene változtatni, ezzel is kihangsúlyozva a férfi m egnövekedett jelentőségét a mai családban. Rátay Csaba hozzászólásában felhívta a figyelm et arra, hogy a családgondozásnak kívánatossá kell tenni az egyén szám ára a társadalom által elv árt m agatartásform ákat. U gyanakkor a családgondozást nem lehet csupán egy önm agában kevéssé eredm ényes oktatási program m á leegyszerűsíteni. Az állam nak nagyobb m értékben kellene részt vállalnia a gyerm eknevelés anyagi terheiből, elősegítve azt is, hogy a család keresői a törvényes m unkaidőben, főállásban meg tud ják keresni a család fenntartásához szükséges pénzösszeget. A családpolitikának meg kell terem teni annak lehetőségét. hogy a család visszakapja és el tu d ja látni valam ennyi funkcióját. Kiss Miklós hozzászólásában felhívta a figyelm et a fiatalok erkölcsi nevelésének fontosságára, a szülők, a felnőttek p éld am u tatásán ak jelentőségére. Elm ondta, hogy ellenzi a Társaság elnevezésének m egváltoztatását. A tudom ányos ülés tanulságait Cseh-Szombathy László foglalta össze. M egállapította, hogy a korreferátum ok és a hozzászólások gazdag inform á ciót nyújtottak arról, hogy milyen sokféle kezdem ényezés van m áris az or-

7 FIGYELŐ 459 szagban a családok gondozása területén. Számos elképzelés vált ism ertté a r ra nézve, hogy m iként lehet továbblépni e téren. Cseh-Szombathy László leszögezte, hogy helyesnek bizonyultak azok a törekvések, melyek ma még kísérleti jelleggel hoztak létre családgondozó központokat, alkalm azkodva a keretet biztosító intézm ény speciális céljaihoz és szabad te re t engedve a rendelkezésre álló m unkatársak képzettsége m axim ális felhasználásához. A tudom ányos ülés résztvevői egységesen állást foglaltak az országos családgondozó hálózat szükségessége m ellett. Több felszólaló felvetette, hogy a tervezett intézm ényrendszer m űködése részben attól függ, hogy időben el tudjuk-e látni a hálózatot különböző típusú és szintű szakem berekkel. Az előadók nem vonták kétségbe, hogy folytatni kell a család kérdéseivel foglalkozó kutatási tevékenységet. Végezetül leszögezte, hogy a családgondozás terén is elkerülhetetlen és szükséges a nézetek ütköztetése. Csak akkor érhetünk el komoly sikereket, h a a közvélem ényt meg tu d ju k nyerni elképzeléseinknek. A viták szervezésében és a konklúziók képviseletében nagy feladatok várnak a M agyar Családés Nővédelmi Tudom ányos T ársaságra az elkövetkező időkben is. * A tudom ányos ülést követően k erü lt sor a T ársaság beszámoló és vezetőségválasztó közgyűlésére, am elynek elnöki tisztét dr. Bognár Zoltán látta el. Első napirendi pontként dr. K linger András főtitkár tartotta meg a Társaság vezetőségének beszám olóját az elm últ négy esztendőben végzett m unkáról, am elyet az alábbiakban közlünk. УСТАВ ВЕНГЕРСКОГО НАУЧНОГО ОБЩЕСТВА ПО ОХРАНЕ СЕМЕЙ И ЖЕНЩИН STATUTES OF THE HUNGARIAN SCIENTIFIC SOCIETY FOR FAMILY- AND WOMEN S WELFARE

8 460 FIGYELŐ A MAGYAR CSALÁD- ÉS NŐVÉDELMI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG BESZÁMOLÓJA AZ ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Tisztelt Közgyűlés! A M agyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság viszonylag rövid m últtal rendelkezik, így ma második alkalom m al ülünk össze, hogy m eghallgassuk a m a leköszönő tisztségviselők beszám olóját az elm últ négy esztendő társasági eseményeiről. Ez alkalom m al kell arra a kérdésre is választ adnunk, hogy tevékenységünk m ennyire van összhangban az A lapszabályunkban lefektetett elvekkel, m ennyire tudtuk valóra váltani az ott megfogalm azott céljainkat. Az elm últ négy esztendő alatt is folytattuk a korábban megfogalmazott elvek alkalm azását: törekedtünk a Társaság életébe, tevékenységébe bevonni a társadalom, illetve az egészségügy m inden ágazatának m ind nagyobb számú képviselőit, akik a család- és nővédelem kérdéseivel foglalkoznak. T ársaságunk tagjai körében számos szakm a képviselői találhatók, akiket egy dolog feltétlenül összefűz: fontosnak ta rtják a család- és nővédelem kérdését, s azzal valam ilyen szinten aktívan foglalkoznak is. T ársasági életünk kiteljesedését jelzi, hogy az elm últ időszakban taglétszám unk em elkedett, jelenleg megközelíti a 400 főt. T ársaságunk tagsága az egész ország területére kiterjed, s a hatékony társasági m unka feltételeként m unkánkat területi szervezetekben töm örülve végezzük. Taglétszám unk növekedése következtében szükséges volt regionális szervezeteink szám ának növelése is: jelenleg hét ilyen szervezetünk működik. Ebből az elm últ periódusban alakultak: az É szak-dunántúli Régió Győr-Sopron. Kom árom és Fejér megyékre kiterjedően, Győr székhellyel. Vezetője dr. Bücs Gábor főorvos; Észak-m agyarországi Régió. Borsod-A baúj-zem plén. Heves és N ógrád m egyékre kiterjedően, Miskolc székhellyel. Vezetője dr. Aszódi Imre főorvos; N yugat-m agyarországi Régió Vas és Zala megyékre kiterjedően. Szom bathely székhellyel. Vezetője dr. Illei György c. egyetemi tanár. A Társaság központi és regionális szervezetei igen változatos form ákban fejtették ki tevékenységüket céljaik elérése érdekében; így előadásokat, szimpozionokat, konferenciákat és kongresszusokat ren deztek, figyelemmel kísérték a szakterületet érintő oktatási és nevelési k é r déseket. javaslatokkal segítették azok megoldását, a szakterületet érintő kérdésekben vélem ényt nyilvánítottak, kapcsolatot tarto ttak fenn az illetékes állam i és társadalm i szervezetekkel és javaslatokkal segítették azok m unkáját. Ha a Társaság tevékenységét a család- és nővédelem egyes részterületei szerint kívánjuk csoportosítani, akkor tevékenységünkben az elm últ időszakban kiem elhetők: a családi életre nevelés, a családvédelem, a születésszabályozás, fogam zásgátlás és szexualitás, a népesség m inőségét befolyásoló tényezők kutatásában kifejtett m unkánk. Fentiek m ellett Társaságunk aktívan közrem űködött a népesedés egyes olyan alapvető kérdéseinek kutatásában, vizsgálatában, am elyek befolyással vannak népesedéspolitikánk alakulására: közrem űködtünk az időközben napvilágot látott hosszútávú népesedéspolitikai koncepció kialakításában. Ilyen irányú tevékenységünk elism erését jelzi az a tény is. hogy a Tudom á nyos A kadém ia D em ográfiai Bizottsága T ársaságunkat, m int a hazai dem o gráfiai kutatások egyik kutatóhelyét ta rtja számon, és m unkájában igényli Társaságunk részvételét is. Részletesebben áttekintve Társaságunk tevékenységét a korábban m ár em lített és kiem elt kérdéskörökben, akkor az alábbiakról tudunk beszám olni: A családi életre nevelés terén Társaságunk sokrétű elvi és gyakorlati

9 FIGYELŐ 461 tevékenységet fejtett ki. E téren a legjelentősebb rendezvényünk az 1981-ben Budapesten szervezett Családi életre nevelés című kerekasztal konferencia volt, am elyen orvosok és pedagógusok fejtették ki vélem ényüket a családi életre nevelés gyakorlatáról. E rendezvény tapasztalatai alapján alakítottuk ki Társaságunk állásfoglalását e kérdésben, am elyet elju ttattu n k az illetékes állam i szervezetekhez. A kiem elt rendezvényen kívül számos helyi kezdem ényezésről is beszám olhatunk a családi életre nevelés kérdéskörében, amely közül feltétlenül em lítendők: az Észak-m agyarországi Régió A családi életre nevelés társadalm i és orvosi lehetőségei című, valam int a K elet-m agyarországi Régió Az egészséges életre nevelés című konferenciái. E rendezvények m ellett T ársaságunk tagjai a legkülönbözőbb form ákban közvetlenül is resztvettek a családi életre nevelés oktatásában, am elynek általában alkalm azott form ái szerint: részt vettek az orvosok, pedagógusok és védőnők ilyen irányú képzésében, továbbképzésében, közvetlenül részt vállaltak az iskolákban folyó családi életre nevelés oktatásában. Ezek a tevékenységi form ák elsősorban a debreceni, a szegedi és a pécsi regionális szervezetekre voltak a jellemzők. Ugyancsak kiem elhető a szegedi régió ilyen tevékenysége, am ely szerint számos tagtársunk tarto tt előadást más szervezetek, így a Tudományos Ism eretterjesztő T ársulat és a V öröskereszt különböző fórum ain. A családi életre nevelés oktatásának továbbfejlesztését szolgálják azok az Egészségügyi M inisztérium által kezdem ényezett kísérleti, új rendszerű házasság előtti tanácsadási form ák bevezetése, am elyekben közrem űködnek debreceni, Vas és F ejér megyei tagjaink is. A családi életről ta rto tt em lített kerekasztal konferencia tapasztalatai és az azt követő társasági állásfoglalás m ár tartalm azott utalásokat, elképzeléseket egy családsegítő hálózat kialakításának szükségességére. Ezt követően más szervezetekkel együttm űködve ism ételten napirendre tűztük a családgondozás kérdéskörét. Így együttm űködve a Jogász Szövetség Családjogi Bizottságával m egrendeztük A szocialista jog eszközei a családi élet m egszilárdításáb an c. konferenciát, de ki kell em elni a H azafias N épfront O r szágos Tanácsával és a Pszichiátriai Társasággal közös, A családgondozás kérdései című rendezvényünket is. Központi rendezvényeink m ellett regionális szervezeteink tevékenységükben új elem ek beépítésével tették meg az első lépéseket a család- és nővédelm i hálózat tevékenységének bővítése irányába: például a győri Család- és Nővédelmi Gondozó családjogász bevonásával bővítette tevékenységét, a budapesti régió aktívan foglalkozott a családsegítő hálózat lehetséges variánsainak kidolgozásával. Társaságunk tagjai is nagy teret szenteltek kutatásaikban a családi életre hatással levő egyes m agatartásform ák vizsgálatának. Ennek során olyan családi problém ák vizsgálatára került sor, am elyek jelentős részben kiküszöbölhetők, enyhíthetők lennének egy családgondozói hálózat m űködése esetén. De itt em líthetők olyan központi, ill. regionális rendezvényeink is, m in t például a H átrányos cigány lakosság szociális és egészségügyi helyzete, valam int a Házasságon kívüli születések dem ográfiai, társadalm i és egészségügyi összefüggései cím ű konferenciák. A családgondozás kérdéskörében talán legjelentősebb rendezvényünk jelen tudom ányos ülésünk, am ellyel ugyancsak hozzá kívánunk járulni az egységes családgondozói hálózat kialakításának folyam atához. T ársaságunk tevékenységében tagságunk szakm ai összetételéből következően is igen jelentős helyet foglal el a születésszabályozással, fogam zásgátlással és a szexualitással összefüggő ism eretterjesztő, oktató és kutató tevékenységek végzése, tám ogatása. Az ism eretterjesztés terén kiem elhető a miskolci régió tevékenysége, ahol igen nagyszám ú ism eretterjesztő előadást, illetve előadássorozatot ta r

10 462 FIGYELŐ tottak e tém akörben. A kutatások kétirányúak, egyrészt a szexuális m agatartás vizsgálatára, m ásrészt a különböző m odern fogam zásgátlók klinikai tesztelésére irányulnak. Az előbbire példákat találh atu n k a szegedi, szombathelyi és pécsi régiók területéről, míg a debreceni régióban foglalkoznak legélénkebben a m éhen belüli és a hazai horm onális fogam zásgátlók pros pektív klinikai vizsgálatával. A szegedi regionális szervezetünk tagjai együttm űködve a helyi Szülészeti és Nőgyógyászati K linika szakem bereivel, részt vállaltak a Család- és Nővédelmi T anácsadókban dolgozó szakem berek tanfolyam rendszerű továbbképzésében. Itt em líthető a Hum án reprodukció szabályozása és gyakorlati vonatkozásai című, valam int A női és férfi fertilitás zavarainak vizsgálata, kezelése cím ű tanfolyam aik megrendezése. A debreceni regionális szervezet m ár évek óta, lassan m ár hagyom ányosan részt vállal a D ebreceni Szülészeti és Nőgyógyászati K linikán a WHO és az ENSZ Népesedési A lapja finanszírozásában szervezett családtervezési tanfolyam ok lebonyolításában, am elyeket a fejlődő országokból érkezett orvosok szám ára szerveztek. A Társaság elnöksége is több alkalom m al tűzött a születésszabályozással kapcsolatos kérdéseket napirendjére, foglalt állást idevágó kérdésekben. E nnek során kidolgozásra került a Társaság álláspontja a fogamzásgátlási célú önkéntes sterilizáció alkalm azása, az orális fogam zásgátlás alkalm azásának alsó korhatára, valam int a postcoitális orális fogam zásgátlás hazai gyakorlatával kapcsolatban. Az elnökség elju ttatta vélem ényét a megfelelő egészségügyi szervezetekhez. A Társaság elnöksége részt vett a Születésszabályozás M agyarországon című anyag kidolgozásában, am ely alapján az Egészségügyi Tudom á nyos Tanács áttek in tette a születésszabályozás hazai gyakorlatát idevágó eseménye volt a terhességm egszakítások hazai gyakorlatát áttekintő kerekasztal megbeszélés, am elynek az volt a célja, hogy járuljon hozzá az alkalm azott terhességm egszakítási m ódszerek kérdését illetően a társasági állásfoglalás kialakításához. Szinte valam ennyi regionális szervezetünkben foglalkoznak tagjaink a népesség m inőségét befolyásoló tényezők kutatásával, am ely kutatások elsősorban a koraszülések okai, a fiatalkori terhességek problém ái köré csoportosíthatók. Ezen kérdések vizsgálatánál kiem elhetők a győri és a szombathelyi régiók tevékenységei. A Társaság vezetősége az elm últ időszakban több alkalom m al átfogóan foglalkozott az ország népesedési helyzetével. Az elm últ időszakban állást foglalt a Hazafias N épfront által kezdem ényezett Népesedési helyzetünk, népesedési feladataink című társadalm i vitában, m ajd ebben az esztendőben tárgyalta a hosszútávú népesedéspolitikai koncepció tervezetét is. De hasonlóan népesedési helyzetünknek széles területét fogta á t évi tudom ányos kongresszusunk, am ikor annak tém ájául a term ékenység, családtervezés és születésszabályozás jelenét és jövőjét választottuk. Összefoglalóan elm ondhatjuk, hogy Társaságunk tevékenysége megfelel az A lapszabályban lefektetett elveknek, az ott m egfogalm azott céloknak. T ársasági életünk továbbfejlesztése feltétlenül m egköveteli, hogy a T ársaság v a lam ennyi tagjával folyam atos kapcsolatban legyünk, a tagság m ind nagyobb részét tudjuk tevékenységünkbe aktívan bevonni. Jelenleg az a helyzet áll fenn, hogy tagságunk egy részével kapcsolatunk csak kongresszusaink és országos tudom ányos üléseink alkalm ával van. A T ársaságnak önálló k iad ványa nincs, a D em ográfia c. folyóirat hasábjain tesszük közzé rendszeresen a társasági híreket, beszám olókat, ism ertetéseket. A nn ak ellenére, hogy a folyóira t könyvárusi forgalom ban kapható, nem ju t el tagjaink nagy részéhez. Javasoljuk a következő vezetőségnek, hogy vizsgálják meg egy társasági értesítő időszakonkénti kiadásának lehetőségét. Létesítéséről m ár tájékozódó megbeszéléseket folytattunk, s úgy láttuk, hogy nem túl jelentős anyagi r á fordítással m egvalósítható. Egyes rendezvényeink anyagát széles körben is elérhetővé kíván tu k tenni, s ezért önálló publikáció form ájában m egjelentettük. Így volt ez az évi kongresszusunk teljes anyagával, s ezt tervezzük a jelen tudom ányos ülés esetében is. A T ársaság A lapszabályban rögzített céljai között m egtaláljuk azt az igényt is, hogy a T ársaság tartsa a kapcsolatot a szakterületéhez tartozó

11 FIGYELŐ 463 nemzetközi és külföldi szakszövetségekkel, vegyen részt azok tevékenységében és képviselje a m agyar szaktudom ányt ezekben a kapcsolatokban. A Társaság 1980-ban, tehát a választási ciklus kezdetén társu lt tagja volt a Nemzetközi Családtervezési Szövetségnek. Az Egészségügyi M inisztérium és a MOTESZ előzetes jóváhagyása u tán benyújtott kérelm ünket a Nemzetközi C saládtervezési Szövetség Regionális Tanácsa pártolólag továbbította a Nemzetközi Családtervezési Szövetség Közgyűlése elé, am ely 1983 novem berében T ársaságunkat rendes tagként felvette tagjai sorába. Ugyancsak az Egészségügyi M inisztérium és a MOTESZ előzetes jóváhagyásával a Családszervezetek Nemzetközi U niója 1983-ban felvette T ársaságunkat tagjai sorába, míg az Unió Európai Regionális szervezetébe felvételi kérelm ünk jelenleg hazai elbírálás alatt áll. Társaságunk a fenti szervezet ülésein képviseltette m agát. Így az elm últ négy esztendőben a Társaság elnöke és főtitkára résztvett a Nemzetközi Családtervezési Szövetség Európai Regionális tanácsának ülésein, valam int fő titk ára résztvett a Szövetség évi Közgyűlésén. F entiek m ellett T ársaságunk képviselői resztvettek a Szövetség Program m unkacsoportjának, v alam int a serdülőkorúak problém áival foglalkozó m unkacsoportjának ülésein is. M iután T ársaságunkat a Családszervezetek Nemzetközi U niója felvette tagjai sorába, az utóbbi két évben képviselőt küldtü n k az Unió rendezvényeire. Ez irányban is szélesedő kapcsolatainkat jelzi, hogy az Unió regionális elnöke és fő titk ára 1984 év folyam án M agyarországon já rt és m egállapodás született, hogy az Unió évi rendezvényét M agyarországon, T ársaságunkkal és a Szociológiai K utató Intézettel közösen rendezi meg. Társaságunk a fenti nem zetközi szervezetekkel k iépített jó kapcsolatain kívül törekedett más európai országok hasonló szervezeteivel kapcsolatok kiépítésére és fenntartására, am inek során az elm últ három év folyam án három delegációnk vett részt, illetve vesz részt n ap jaink b an a N ém et Dem okratikus K öztársaság hasonló szervezetének kongresszusain. R észtvettünk a Dán Családtervezési Szövetség szem inárium án K oppenhágában, és 1983-ban felvettük a kapcsolatot a Belga Családtervezési Szövetséggel. E kapcsolat eredm ényeképpen 1984-ben Társaságunk két tagja belgium i tanulm ányúton vehetett részt. T örekedtünk fentiekkel párhuzam osan egyes hazai rendezvényeinket nem zetközivé bővíteni. Az évi tudom ányos kongresszusunkon M agyarországon já rt és résztvett a rendezvényen a Nemzetközi Családtervezési Szövetség regionális elnöke, igazgatója és a végrehajtó bizottság két tagja. U gyancsak resztvettek a K ongresszuson a Dán, az NDK Családtervezési Szövetségeinek képviselői, ill. a Szovjetunió megfelelő szervezeteinek képviselői ban, a m iskolci régió kerekasztal szim pozionján resztvettek cseh, lengyel, osztrák szakem berek, de érkeztek résztvevők a Ném et D em okratikus K öztársaságból és a N ém et Szövetségi K öztársaságból is. M int látható, széleskörű nem zetközi kapcsolatok kiépítésére törekedtünk, ezzel is biztosítva a lehetőséget a m agyar szaktudom ány, a család- és népesedéspolitika nem zetközi m egism ertetésére. M indig törekedtünk arra is, hogy nem zetközi kapcsolataink jó csatornája legyen a külföldi tapasztalatok hazai m egism ertetésének. Ennyiben kívántam összefoglalni a Társaság elm últ négy esztendőben k ifejtett tevékenységét. K érem T ársaságunk tagjait, tegyék meg kiegészítéseiket, észrevételeiket az abban foglaltakhoz. M ásodik napirendi pontként Dr. Büky Béla, a T ársaság Számvizsgáló B izottságának Elnöke te tt jelentést a T ársaság pénzügyi tevékenységéről. A Közgyűlés a főtitkári beszám olót és a Szám vizsgáló Bizottság je lentését egyhangúlag tudom ásul vette. H arm adik napirendi pontként a Társaság Vezetősége nevében Mészáros Árpád tett javaslatot a Társaság A lapszabályának m ódosítására, am elyet a Közgyűlés ugyancsak elfogadott. (Az A lapszabályt az elfogadott változtatásokkal m ellékelten közöljük.)

12 464 FIGYELŐ Ezt követően a Jelölő Bizottság (elnöke: Dr. Tamásy József) javaslatot te tt a Társaság Vezetőségének, Szám vizsgáló Bizottságának tagjaira, v alam int a pénztáros és az ellenőr személyére. A Közgyűlés a Jelölő Bizottság javaslatát elfogadva m egválasztotta a fenti tisztségviselőket. A Társaság új Vezetőségének és Számvizsgáló Bizottságának első ülésén m egválasztották a Társaság Elnökségét és a Számvizsgáló Bizottság elnökét. A választások eredm ényeként a M agyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság vezető szervei és tisztségviselői az közötti négyéves periódusra: Az Elnökség tagjai: Elnök: Örökös tiszteletbeli elnök: A lelnökök: Főtitkár: Titkárok: Ifjúságpolitikai felelős: Jegyző: P énztáros: A vezetőség tagjai: Dr. Zsolnai Béla egyetemi tanár, igazgató Semmelweis O rvostudom ányi Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati K linika Dr. Szabady Egon c. egyetemi tanár Czerván Mártonná dr., alelnök M agyar Nők Országos Tanácsa Dr. Őry Imre főosztályvezető-helyettes, főtanácsos Egészségügyi M inisztérium Dr. K linger András főosztályvezető Központi Statisztikai H ivatal Dr. Aszmann Anna osztályvezető főorvos Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézet Mészáros Árpád csoportvezető Központi S tatisztikai H ivatal Pathóné Vajas Éva, a F iatal Nők Országos Tanácsának titkára KISZ Központi Bizottsága Dr. Batár István egyetemi docens Debreceni O rvostudom ányi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati K linika Dr. Miklósi Miklós főelőadó Központi Statisztikai H ivatal Dr. Aszódi Imre az orvostudom ányok kandidátusa B orsod-a baúj-zem plén megyei Tanács Vezető Kórháza Dr. Bágyoni Attila igazgató Országos Egészségnevelési Intézet Dr. Bognár Zoltán főigazgató főorvos Fővárosi Anya- és Nővédelmi Központ Dr. Bücs Gábor osztályvezető főorvos Győr-Sopron megyei Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati osztálya Dr. Cseh-Szombathy László igazgató M agyar Tudományos Akadém ia Szociológiai K utató Intézete

13 FIGYELŐ 465 Dr. Cseres Judit osztályvezető M űvelődési M inisztérium Dr. Doszpod József egyetemi docens Orvostovábbképző Intézet Szülészeti és Nőgyógyászati K linika Gál Erzsébet főosztályvezető-helyettes Országos Pedagógiai Intézet Dr. Hoóz István egyetemi tanár Jan u s Pannonius Tudom ányegyetem, Pécs Dr. Józan Péter osztályvezető Központi Statisztikai H ivatal Dr. Kaposvári Júlia főtitkárhelyettes M agyar Vöröskereszt Katonáné dr. Soltész Márta elnök M agyar Jogász Szövetség Családjogi Bizottsága Dr. Kneffel Pál főorvos Vas megyei Tanács M arkusovszky K órháza Szülészeti és Nőgyógyászati osztály Kovács Judit újságíró M agyar Nemzet Dr. Lampé László egyetemi tanár, igazgató Debreceni Orvostudom ányi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati K linika Dr. Monigl István igazgató Központi Statisztikai H ivatal Népességtudományi K utató Intézete Nyitrai Lajosné elnök Szakszervezetek Országos Tanácsa N őbizottsága Dr. Sas Mihály egyetemi tanár, igazgató Szegedi Orvostudom ányi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati K linika Dr. Schuler Dezső egyetemi tanár, igazgató Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézet Dr. Szél Éva egyetemi tanár OTKI Egészségügyi Főiskolai K ar Szeged Dr. Vas Csaba osztályvezető H azafias Népfront Országos Tanácsa Dr. Vukovich György főosztályvezető Központi Statisztikai H ivatal A Számvizsgáló Elnök: Tagok: Póttagok: Bizottság tagjai: Kamarás Ferenc osztályvezető-helyettes Központi Statisztikai H ivatal Dr. Garamvölgyi György alorvos Schöpf-M erei Ágost Kórház Dr. Balog Miklósné osztályvezető A lkoholizm us Elleni Á llam i Bizottság T itkársága Dr. Pongrácz Tiborné tudom ányos főm unkatárs Központi Statisztikai H ivatal Népességtudom ányi K utató Intézete Dr. Matányi Sándor egyetemi adjunktus SOTE II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati K linika Dr. Bókay János egyetemi tanársegéd SOTE II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati K linika

14 466 FIGYELŐ Ellenőr: Dr. Bernard Artur egyetemi adjunktus SOTE II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati K linika A Közgyűlés a T ársaság örökös tiszteletbeli tag ján ak m egválasztotta Erdei Lászlónét, a M agyar N épköztársaság Elnöki T anácsának tagját. ДОКЛАД О МЕЖДУНАРОДНОЙ КОНФЕРЕНЦИИ ПО ВОПРОСАМ НАРОДОНАСЕЛЕНИЯ 1984 Г. REPORT ON THE ACTIVITY OF THE HUNGARIAN SCIENTIFIC SOCIETY FOR FAMILY- AND WOMEN S WELFARE

15 FIGYELŐ 467 A MAGYAR CSALÁD- ÉS NŐVÉDELMI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Társaság a) neve: M agyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság, b) székhelye: Budapest, c) működési területe: M agyarország, d) pecsétje: köriratban a társaság neve, székhelye, a MOTESZ tagja A M agyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság tagja a M agyar O rvostudom ányi T ársaságok és Egyesületek Szövetségének. 2. A Társaság jogi személy. II. A TÁRSASÁG CÉLJA ÉS TEVÉKENYSÉGE A Társaság a Szövetség céljai érdekében tevékenykedik és m űködését a Szövetség alapszabályában foglalt elvek szerint folytatja. 2. A Társaság működésében szorosan együttm űködik a Szövetség azon tagegyesületeivel, am elyek céljaihoz hasonló területen tevékenykednek; ugyancsak összehangolja m űködését a Szövetségen kívül levő tudom á nyos társaságokkal, egyesületekkel és bizottságokkal, am elyek szakterületéhez tartozó feladatokat látn ak el A Társaság célja: m inden olyan tudom ányos ism eretterjesztő tevékenység fejlesztése, am ely a m agyar társadalom ban a család- és nővédelem kérdésével foglalkozik. E téren olyan közgondolkodás kialakítása, am ely elősegíti a harm onikus családi életet, a nők és a gyerm ekek védelmét, az egészséges reprodukció feltételeinek biztosítását. 2. A Társaság céljainak megfelelően sokrétű tevékenységet fe jt ki: fejleszti és elősegíti a család- és nővédelem m el kapcsolatos komplex egészségügyi, társadalm i és dem ográfiai kutatásokat és vizsgálatokat, bővíti a tagok tudom ányos ism eretét, közrem űködik a lakosság családvédelm i ism ereteinek kiterjesztésében. 3. A Társaság feladata, hogy a család- és nővédelem szocialista szem léletét és m ódszertanát fejlessze, a tudom ányág hazai és külföldi eredm ényeit ism ertesse, elősegítse a tudom ányos eredm ények gyakorlati felhasználását, biztosítsa a szakterületén m űködő különböző képzettségű szakem berek tudom ányos tevékenységének koordinálását. 4. A Társaságnak szekciói és területi szervei is m űködnek, ezek célja a család- és nővédelem szakm ai és területi kérdéseinek fejlesztése a T á r saság felügyelete és irán y ítása alatt. 5. A Társaság kapcsolatot ta rt a szakterületébe tartozó nem zetközi és külföldi szakszövetségekkel, ezek tevékenységében tagként is résztvesz, képviseli a m agyar szaktudom ányt a velük való kapcsolatban.

16 468 FIGYELŐ 5. A Társaság céljai elérésének érdekében a) tagjai és vendégei részére rendszeresen előadásokat, referáló- és vitaüléseket, ankétokat, szim pozionokat, vándorgyűléseket, konferenciákat és kongresszusokat rendez; b) szakfolyóiratokat adhat ki, javaslataival és bírálataival segíti a szakterületéhez tartozó folyóirat- és könyvkiadást; c) figyelem m el kíséri a szakterületét érintő oktatási és nevelési kérdéseket, javaslatokkal, bírálatok k al segíti azok m egoldását; d) a szakterületét érintő kérdésekben vélem ényt nyilvánít, illetőleg ja vaslataival segíti az állam i és társadalm i szervek m unkáját, azokkal rendszeres kapcsolatot ta rt fenn; e) feladatai m egoldása érdekében pályázatokat hirdet, jutalm akat tűz ki, em lékérm eket és d íjak at alapít; f) tudom ányos és ism eretterjesztő kiállításokat rendez; g) bevonja m unkájába m indazokat a szakem bereket, akik felkészültségüknél fogva, illetőleg m un katerü letü k alap ján a Társaság célkitűzéseit elő tu d ják m ozdítani. III. a t á r s a s á g t a g j a i A Társaság tagja lehet m inden olyan személy, aki a Társaság céljainak megfelelően a tudom ány bárm ely területén, vagy a társadalom, illetőleg az egészségügy akárm ilyen ágazatában a család- és nővédelem kérdéseivel foglalkozik, annak m űvelését fontosnak tartja, vagy e szakterületen tudom ányos ism ereteit k ívánja bővíteni. 2. A Társaság tagjai lehetnek: a) rendes tagok, b) tiszteletbeli tagok, c) pártoló tagok, d) ifjúsági tagok. 3. Rendes tag lehet a család- és nővédelem tudom ányos kérdéseinek az az egyetem et vagy főiskolát végzett művelője, vagy gyakorlati alkalmazója, aki kötelezi m agát a Társaság alapszabályainak m egtartására, felvételét belépési nyilatkozatban kéri és a T ársaság tagjai sorába felveszi. 4. Tiszteletbeli tag lehet az a m agyar vagy külföldi állam polgár, aki a család- és nővédelem tudom ányos kérdéseinek m űvelésében kiemelkedő értékű m unkásságot fe jt ki, és kiem elkedő tudom ányos vagy gyakorlati eredm ényeket ért el. A tiszteletbeli tagot a Társaság elnökségének ajánlására a Közgyűlés választja. K ülföldi állam polgárok ajánlásához a Társaság felügyeleti szervének hozzájárulása szükséges. 5. Pártoló tagok olyan jogi vagy term észetes személyek, akik a családés nővédelem kérdéseinek hazánkban való előbbrevitele céljából a T ársasághoz csatlakozni kívánnak és akiket az elnökség pártoló tagul felvesz. 6. Ifjúsági tag lehet m indazon egyetem i vagy főiskolai hallgató, aki a Társaság célkitűzései irán t érdeklődést tanúsít, akit kiem elkedő tan u l m ányi eredm énye alap ján oktatói és ifjúsági szervezete felvételre ja vasol, s ak it ezen ajánlás alapján a T ársaság ifjúsági tagként sorába felvesz. Az ifjúsági tagok jogait és kötelezettségeit a Társaság belső szabályzatában határozza meg.

17 FIGYELŐ A Társaság tagjai jogaikat személyesen gyakorolják. 2. A tagokat egyenlő jogok illetik meg. A Társaság közgyűlésein m inden tag részt vehet, tanácskozási, indítványozási és szavazati joga van, b árm ely tisztségre m egválasztható. 3. A Társaság tagjait m egilleti m indaz a kedvezmény, am it a Társaság ré szükre biztosít A Társaság tagjai kötelesek az A lapszabály rendelkezéseit, valam int a közgyűlés határo zatait m egtartani és a Társaság céljait előm ozdítani. 2. A Társaság tagjai kötelesek a m egállapított tagdíjat rendszeresen fizetni. A Társaság eltérő összegű tagsági d íja t állapít meg a rendes-, a pártolóés az ifjúsági tagjai részére. A tagsági díj összegét az elnökség javaslatára a Közgyűlés hagyja jóvá A tagság megszűnik: a) kilépés, b) kizárás, ej elhalálozás folytán. 2. A tag kilépési szándékát az elnöknek vagy a főtitkárnak írásban ta r tozik bejelenteni. 3. Ki kell zárni a tagok sorából azokat, akiket súlyos büntetés m iatt jogerősen elítéltek. Ki lehet zárni a tagok sorából azokat, akik az A lapszabály rendelkezéseit nem ta rtjá k meg, vagy társadalm i helyzetükhöz m éltatlan m ag atartást tanúsítanak. 4. Kilépési kérelem esetén a tag törlése, illetőleg kizárása felől a vezetőség jav aslata alap ján a közgyűlés határoz. A közgyűlés k izárást m egállapító határozata ellen annak írásbeli közlését követő 15 napon belül a Szövetség fegyelmi bizottságához lehet jogorvoslattal élni. IV. A SZÖVETSÉG ÉS A TÁRSASÁG KAPCSOLATA 10. A Társaság a) küldöttei ú tján résztvesz a Szövetség közgyűlésén; b) választott tagjai ú tjá n résztvesz a Szövetség vezető szerveinek m unkájában; c) rendszeresen tájékoztatja a Szövetség vezető szerveit az egyesületi m unkával kapcsolatos esem ényekről, határozatokról és az egyesületi m unka kiem elkedő eredm ényeiről; d) végrehajtja a Szövetség által kitűzött feladatokat saját szakterületén; ej a Szövetség titk ára ú tjá n tájékozódást k érh et a Szövetség bárm ely terü letén folyó m unkáról, illetve esem ényről; f) több szakm ai ágat érintő kérdésekben együttm űködik a társegyesületekkel ; g) a Szövetség hozzájárulásával és tám ogatásával külföldi orvostudom ányi szervezetekkel és egyesületekkel kapcsolatot ta rth a t fenn; h) a Szövetség tám ogatását igénybe veheti tagjainak külföldi tudom á nyos konferenciákra, szakm ai tan u lm án y utakra való küldésében; i) igénybe veheti a Szövetség tám ogatását, kezdeményezései, javaslatai megvalósításához, továbbá a különböző állam i és társadalm i szervekkel, valam int a társegyesületekkel való együttm űködéséhez;

18 470 FIGYELŐ j) a Szövetség ú tjá n az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete elnökségéhez javaslatot tehet érdekvédelm i kérdésekben; k) kiem elkedő m unkát végző tagjainak kitüntetésében, vagy állam i d íjban való részesítésére a Szövetség ú tján javaslatot tehet; l) a Szövetség által m egállapított m értékben hozzájárul a Szövetség anyagi eszközeihez. V. 1. A Társaság vezető szervei: a) a közgyűlés, b) a vezetőség, c) az elnökség. A TÁRSASÁG VEZETŐ SZERVEI 11. VI. A KÖZGYŰLÉS A Társaság legfőbb szerve a közgyűlés; a tagok összességéből alakul. 2. A közgyűlés hatásköre: a) m egállapítja, illetve m ódosítja a T ársaság A lapszabályait; b) m egvitatja a Társaság elm últ időszakban végzett m unkájáról szóló beszám olókat és m eghatározza a következő időszak legfontosabb felad atait; ej m egtárgyalja a T ársaság évi költségvetését és zárszám adását; d) m egválasztja a vezetőséget, a számvizsgáló bizottságot, a pénztárost és az ellenőrt; ej dönt m indazokban az ügyekben, m elyeket a jogszabály és az A lapszabály hatáskörébe utal. 3. A Társaság választott szervei a közgyűlésnek felelősséggel tartoznak A közgyűlés rendes vagy rendkívüli; a rendes közgyűlést évenként, vezetőségválasztással egybekötött rendes közgyűlést pedig 4 évenként kell tartan i. 2. A vezetőség rendkívüli közgyűlést szükség esetén bárm ikor összehívhat. Az egyesület tagjai egyharm adának írásbeli kívánságára pedig 30 napon belül rendkívüli közgyűlést kell összehívni H atározatképes a közgyűlés, ha azon a rendes tagoknak legalább a fele jelen van. 2. Ha a szabályszerűen összehívott közgyűlést határozatképtelenség m iatt el kell halasztani, 30 napon belül ugyanezen tárgysorozatra összehívott közgyűlés a m egjelentek szám ára tek in tet nélkül határozatképes. 3. A közgyűlés határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza.

19 FIGYELŐ 471 VII. A VEZETŐSÉG A Társaság vezetőségét (továbbiakban: vezetőség) a közgyűlés titkos szavazással választja 4 n ap tári évre. 2. A vezetőség, kivéve az A lapszabály m ódosítását 2 közgyűlés között a közgyűlés h atáskö rét gyakorolja, továbbá, a) vezeti a Társaság m unkáját; b) a közgyűlés határozatai alapján elkészíti a Társaság m unkatervét, ellenőrzi annak vég rehajtását; c) elkészíti a Társaság évi költségvetését és zárszám adását; d) előkészíti a közgyűlést; ej gondoskodik a közgyűlés határo zatain ak végrehajtásáról; f) jóváhagyja a Társaság ügyrendjét; g) m egválasztja tagjai közül a Társaság elnökségét; h) előterjesztést tehet a Szövetséghez kitüntetésekre, külföldi kiküldetésekre, külföldiek m eghívására; i) előterjesztést tehet. 3. A vezetőségi ülés akkor határozatképes, ha azon legalább a tagok fele jelen van. A vezetőség h atáro zatát egyszerű szótöbbséggel hozza. 4. A vezetőség 30 tagból áll. VIII. AZ ELNÖKSÉG K ét vezetőségi ülés között a Társaság vezetését az elnökség látja el. 2. Az elnökség tagjai: elnök, két alelnök, főtitkár, két titkár, ifjúságpolitikai felelős, jegyző. 3. Az elnökségnek tagja a 2. pontban felsoroltakon kívül a közgyűlés által m egválasztott pénztáros is. 4. Az elnökség végzett m unkájáról a vezetőségnek beszámol. 1. Az elnökség hatásköre: a) vezeti a Társaság m unkáját, b) előkészíti a közgyűlést A Társaság elnöke: a) képviseli a Társaságot; b) vezeti a közgyűlést, valam int a vezetőség üléseit; c) irán y ítja a főtitkár m unkáját; d) ellenőrzi a vezető szervek határozatainak végrehajtását. 2. Az elnököt akadályoztatása esetén az alelnökök helyettesítik.

20 472 FIGYELŐ A Társaság főtitkára: a) a Társaság elnökének irányítása m ellett a Társaság operatív m unk áját vezeti; b) érvényesíti a vezetőség határozatait a Társaság m unkájában; c) az elnökségi ülésen beszámol m unkájáról. IX. SZÁMVIZSGÁLÓ BIZOTTSÁG A számvizsgáló bizottság 3 tagból és 3 póttagból áll. 2. A számvizsgáló bizottság feladatai: A Társaság pénzgazdálkodásának ellenőrzése és arról a közgyűlésnek jelentés készítése. X. A TÁRSASÁG PÉNZTÁROSA ÉS ELLENŐRE A pénztáros kezeli a pénztárat, gondoskodik a bevételek és kiadások teljesítéséről, vezeti a pénztárkönyvet. 2. Az ellenőr a pénztáros m űködését ellenőrzi. XI. A TÁRSASÁG ÜGYRENDJE 22. A Társaság választott szervei m egalakulásának, összehívásának, továbbá a Társaság valam ennyi szerve m űködésének részletes szabályait a Társaság ügyren dje szabályozza. XII. A TÁRSASÁG JÖVEDELME A Társaság a m űködéséhez szükséges kiadásokat a tagdíjakból, a Szövetség tám ogatásából és sa ját tevékenységével kapcsolatos egyéb bevételekből fedezi. 2. A Társaság költségvetésében előirányzott összegeknek rendeltetésszerű és m indenkori pénzügyi előírásoknak megfelelő felhasználásáért az elnökség felelős.

21 FIGYELŐ 473 XIII. A TÁRSASÁG MEGSZŰNÉSE 24. A Társaság megszűnik, ha feloszlatását a közgyűlés 2/3 szótöbbséggel k i m ondja; ha más egyesülettel egyesül, vagy abba beleolvad; ha felügyelő szerve feloszlatja; végül, ha a felügyelő szerve m egállapítja a Társaság m egszűnését annak következtében, ha egy évnél hosszabb idő óta nem fejt ki működést. XIV. A TÁRSASÁG FELÜGYELETI SZERVE 25. A Társaság felügyeleti szerve: az Egészségügyi M inisztérium. ОБЩЕЕ СОБРАНИЕ ДЛЯ ВЫБОРА РУКОВОДСТВА И НАУЧНОЕ ЗАСЕДАНИЕ ВЕНГЕРСКОГО НАУЧНОГО ОБЩЕСТВА ПО ОХРАНЕ СЕМЕЙ И ЖЕНЩИН GENERAL ASSEMBLY ELECTING THE BOARD AND SCIENTIFIC SESSION OF THE HUNGARIAN SCIENTIFIC SOCIETY FOR FAMILY- AND WOMEN S WELFARE

22 474 FIGYELŐ RJABUSKIN, T. V. GALECKAJA, R. A.: Naszelényie i szocialisztyicseszkoe obscsesztvo. (A népesség és a szocialista társadalom.) Moszkva, Finanszü i Sztatisztika p. A bevezetőben hangsúlyozzák a szerzők, hogy a szocialista társadalom ban a népesség reprodukciója a szocialista életm ód fejlődése közepette valósul meg. A reprodukciót vizsgálva nem szabad elvonatkoztatni a társadalm i gazdasági folyam atok bonyolult rendszerétől. A dem ográfiai tendenciák nem hagyhatók figyelm en kívül a társadalom politikában és a gazdasági terv e zésben. A Szovjetunió legfőbb dem ográfiai problém ája perspektivikusan a népesség egyszerű reprodukcióját sem biztosító, alacsony gyerm ekszám ú családok elterjedése. A vizsgálatok azt m utatják, hogy a nagyvárosokban a fiatal házaspárok kétharm ada egygyermekes. A három - és többgyerm ekes családok aránya igen alacsony. A közepes és kisvárosokban a házas te r mékenység területén a nagyvárosokéhoz közelítő tendencia figyelhető meg. A term ékenység csökkenése kedvezőtlenül hat a társadalom korstruktúrájára, növekszik a nyugdíjas korúak aránya, csökken a m unkaképes korú népesség növekedésének üteme. Ez a felism erés tükröződött az SZKP XXVI. K ongresszusán elfogadott program ban is. A szerzők könyvükben elsősorban a népesség összetételének egyes jellemzőit; foglalkozás szerinti, iskolázottság szerinti, társadalm i rétegek közötti megoszlását, egészségi állapotát kív ánják vizsgálni a KGST országokban. A könyv első fejezetének tárgya a népesség társadalm i-gazdasági stru k túrája. A szerzők jól áttekinthetően m u ta tjá k be a szocialista országok k ialakulásától eltelt időszak társadalm i-gazdasági fejlődését, kitérve az általános és egyedi vonásokra, azok történelm i okaira. Az egyes társadalm i osztályok és csoportok aránya alakulásának, a szocialista szektor részesedésének ism ertetése m ellett szólnak a szerzők az iparosítás, a beruházások, a m un k atermelékenység, a m unkaerőgazdálkodás és a lakásépítés im ponáló adatairól. T áblázat m u tatja be, hogy 1981-ig a Szovjetunió technikai közrem űködésével a szocialista országokban m integy 3000 (ebből a KGST országokban 2507) vállalat, létesítm ény és m ás objektum épül, illetve épült fel. A m ásodik fejezet tém ája a szocialista term elés és a népesség iskolázottsági szintjének változása. B em utatja a foglalkoztatottak arán yán ak alakulását az egyes népgazdasági ágakban a KGST országokban. Meggyőző ad a tok igazolják a népesség iskolázottságának, képzettségének terén elért fejlődést. A könyv kitér a felsőfokú képzés esti és levelező form áira és az ezzel járó m unkáltatói kedvezm ények rendszerére is. A h arm adik fejezetben (,,A népesség reprodukciójának néhány tényezője") úgy foglalnak állást a szerzők, hogy a dem ográfiai folyam atok hatása a társadalm i-gazdasági fejlődésre kevéssé tanulm ányozott kérdéskör. A népesség növelése nem öncél, hanem ez teszi lehetővé a társadalm i term elés kiszélesítését, hiszen az em ber az alapvető term előerő. A m u n k aerő-tartalékok m ár kim erültek Csehszlovákiában. M agyarországon, NDK-ban és az egyes szovjet köztársaságokban is (U krajnában. Belorussziában, az orosz és a balti köztársaságokban). N apjainkban a gazdasági fejlődés és a m unkaerő minőségi egyensúlya kap nagyobb hangsúlyt. Szem léletesen bem utatja, hogy a szocialista országok többségében az elm últ évtizedben a gazdasági fejlődés fontosabb m u tatóinak növekedési ütem e m eghaladta a népesség növekedési ütem ét. A többi KGST országban a 70-es évek közepétől megfigyelhető gazdasági növekedési ütem lassulása hátterében általános törvényszerűségek m ellett specifikus tényezők is felfedezhetők. Ism erteti a fejezet az ipar és a mezőgazdaság fejlődésének legfőbb m utatóit a szocialista országokban. Az elkövetkező évek középponti feladata a m unka term elékenységének növelése lesz. A term észetes szaporodás szem pontjából a KGST országok három csoportra oszthatók: magas népességnövekedés (évi 1% feletti) jellem zi Kubát, Mongóliát, Vietnam ot, a 2. csoportba (0,7 0,9) Csehszlovákia. Lengyelország, Rom ánia és Szovjetunió tartoznak, míg a legkisebb növekedés Bulgáriában, M agyarországon és N D K-ban figyelhető meg. Mongólia kivételével nap jain k ban m ár valam ennyi állam ban a term ékenységcsökkenés ütem e m eghaladja

23 FIGYELŐ 475 a halálozásokét. A születések szám ának csökkenésében legnagyobb szerepet a nők társadalm i és gazdasági helyzetének változásai, a házasodási-válási szokások és a társadalm i mozgások játszották. A népesség elöregedésével kapcsolatban a szerzők elsősorban a m unkaterm elékenység növelését ta rtják szükséges teendőnek, m ivel a nem term elő népesség növekvő aránya fokozódó terheket ró a produktív dolgozókra. M ásrészt meg kell terem teni az időskorúak társadalm i életbe való bevonásának feltételeit. A népesség egészségi állapotával kapcsolatban elemzik a szerzők a KGST országokban e területen elért eredm ényeket. A továbbiakban közlik az egyes országok nyers, korspecifikus és lakóhely szerinti halálozási m u tatóinak alakulását. Foglalkozik a fejezet a csecsemőhalálozás és a perinatális m ortalitás halálok szerinti szerkezetével is. M agyarország a Demográfiai évkönyvből idézett adatai illusztrálják a szülők foglalkozásának, osztályhelyzetének, lakóhelyének és iskolázottságának differenciáló szerepét. Megjegyzik a szerzők, hogy a város és a falu vonatkozásában csökkent Csehszlovákiában, M agyarországon és N D K-ban eltűn t a csecsemőhalálozás különbsége. Az 1 éven aluli halandóság csökkentésének lehetőségeit a terhesgondozás, szülészeti ellátás, újszülöttgondozás javítása, a koraszülés és tú lhordás megelőzése, valam int a profilaktikus tevékenység kiszélesítése jelentik. A KGST országok kor, nem és halálok szerinti halálozási arányszám ait jól áttekinthető táblázat szem lélteti. V alam ennyi ország legfontosabb h alálokai a szív- és érrendszeri, valam int a daganatos betegségek. Foglalkozik a fejezet a születéskor várható élettartam és az elhalálozás valószínűségi m utatóival is. A negyedik fejezet "A szocialista társadalom dem ográfiai politikája cím et viseli. A szocializmus népesedéspolitikája a bővített reprodukciót, a népesség stru k tú ráján ak és minőségi m utatóinak javítását tűzi ki célul és m agában foglalja a család intézm ényének m egszilárdítását és a fiatal nem zedék magas színvonalú nevelésének elérését is. A népesedéspolitikának a hum anizm usból, dem okratizm usból és az em beri jogok biztosításából kell kiindulnia, mely nem különbözik az egyes társadalm i osztályok és csoportok, nem zetiségek vonatkozásában. M egvalósításában gazdasági, adm inisztrativjogi és szociálpszichológiai eszközök egyaránt szerepelnek. A tőkés állam ok népesedéspolitikáját értékelve kiem elik a szerzők, hogy csupán F ranciaországban voltak sikeres intézkedések. A fejezet rátérv e a szocialista országok gyakorlatára idézi Szabady népesedéspolitika-definícióját. Klinger, Monigl és Miltényi m unkáira hivatkozva, ism ertetésre kerül a magyarországi népesedéspolitikai koncepció. A továbbiakban m egism erkedhet az olvasó a Szovjetunió anya- és gyerm ekvédelem területén elért eredm ényeivel. A szerzők véleménye szerint a népesség szám ának stagnálása nem fogadható el a Szovjetunió szám ára, mivel a term észeti kincsekben gazdag északi és keleti területek gazdasági kiaknázása jelentős m unkaerőt igényel. Különösen kedvezőtlen jelenség a falusi népesség elöregedése. A Szovjetunió vezető állam i és p árt testü letei 1981-ben foglalkoztak legutóbb az ország dem o gráfiai helyzetével és átfogó program ot dolgoztak ki. A továbbiakban a fejezet bem utatja az egyes KGST tagállam ok népesedéspolitikai gyakorlatát, eszközrendszerét. Összefoglalóan m egállapíthatjuk, a könyvet néhány apró tárgyi tévedése ellenére is haszonnal forgathatják a KGST országok népesedési helyzete irán t érdeklődő szakem berek.

24 476 FIGYELŐ HÍREK Az ENSZ Népesedési A lapjának főigazgatója Budapesten. Rafael M. Salas ENSZ főtitkárhelyettes Nyitrai Ferencné dr. állam titkárnak, a Központi Statisztikai H ivatal elnökének m eghívására június 14. és 17. között B udapestre látogatott. Itt-tartózk o dása során tárgyalásokat folytatott a H ivatalban, m elyek során a H ivatal elnöke tájéko ztatta a Népesedési V ilágkonferenciára való felkészülés helyzetéről. Beszámolt arról, hogy a Központi S tatisztikai H ivatal továbbra is vállalja a Népesedési Alap egyes pro jek t jeinek szakm ai lebonyolítását. A soron következő ilyen nem zetközi projekt a számítógépes program csom agok népességelőrejelzésekben történő felhasználási lehetőségeivel foglalkozik, m elyet előreláthatólag egy B udapesten rendezendő konferencián tárgyalnak meg. R. M. Salas ugyancsak tájékoztatást adott a Népesedési V ilágkonferencia előkészületeiről, a lebonyolítás rendjéről. A Népesedési Alap főigazgatóját elkísérte Akira Kusukawa, az ENSZ Népesedési Alap Európai Szekciójának igazgatója, aki a m ár em lített projekt előkészületeivel, v alam int a jelenleg is folyó A halálozás különböző aspektusai c. projekttel kapcsolatban folytatott tárgyalásokat. A tárgyalások m agyar résztvevői: Barta Barnabás, a Központi Statisztikai H ivatal elnökhelyettese, dr. K linger András, a Központi Statisztikai H ivatal főosztályvezetője, dr. Józan Péter, a Központi Statisztikai H ivatal osztályvezetője és Lutzer György, a Központi Statisztikai H ivatal osztályvezető helyettese voltak. R. M. Salast az Eötvös Lóránd Tudom ányegyetem ünnepi tanácsülés keretében diszdoktorrá avatta. R. M. Salas a díszdoktori fokozat elfogadása alkalm ából m ondott beszédében a következőket hangsúlyozta ki: Az ENSZ Népesedési A lapja jelentette az elm últ 15 év a latt az ENSZ reagálását arra az igényre, hogy segítséget kell nyújtani a népesedési k érdésekben a fejlődő országoknak. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a népességnövekedés globális ütem e körülbelül évi 1,7%-ra lelassult. Bár nyilvánvaló, hogy jelentős haladást értü n k el a növekedési problém ák megoldása terén, még mindig nem elem eztünk és nem oldottunk meg számos fontos kérdést a term ékenységre, halandóságra, vándorlásra, u rb an i zációra, öregedésre, a hum án források fejlesztésére, valam int a népesség, források, környezet és fejlődés közötti kölcsönös összefüggésekre vonatkozóan. És a világ népessége évente még m indig közel 78 m illióval szaporodik - a becslések szerint ez a szám 2000-ig 89 m illióra növekszik. A fejlődő országoknak állandó nagy gondot okoz a népességi tényezők megfelelő integrálása a fejlesztési folyam atba. M agyarország fejlődése m ind a népesedés, m ind a fejlesztés terén világosan m egm utatja, m it lehet elérni integrálással. M agyarország jelenlegi népesedéspolitikája, am ely arra irányul, hogy em elje a születések szám át olyképpen, hogy ösztönzi a három gyerm ekes családok szám ának fokozatos és jelentős növelését és folyam atosan javítja az anyák és gyerm ekek egészségét és a családgondozást biztosítja a népesség

25 FIGYELŐ 477 stabilizálását a következő nem zedékben ezt a célt kívánják elérni a fejlődő világ népessége közel 80% -ának korm ányai. Valóban, a népesedési tényezőknek a fejlesztéstervezésen belüli integrálásában és a stabilizálást célzó politikában M agyarország kiváló eredm é nyeket ért el. A korm ány arra irányuló politikájában, hogy kiegyensúlyozott k o rstru k tú rá t terem tsen a jövő nem zedékei szám ára, érezhető, hogy a k orm ány előre lá tja a jövő problém áit. A tudom ányos m unka és kutatás terén az Önök tudósainak és akadém ikusainak közrem űködése m indig jelentős volt. Az ENSZ m indig elism erte az Önök Központi Statisztikai H ivatala által közölt adatok és elemzések m egbízhatóságát. Az Önök intézm ényei által végzett kiváló minőségű tudom ányos m unka arra késztette az ENSZ Népesedési Alapját, hogy számos kutatási tém át írjon alá az urbanizációra, környezetre és népességre vonatkozóan és tám ogassa a családtervezést oktató tanfolyam okat és értekezleteket a fejlődő országok szakem berei szám ára ezeket a program okat és kutatási tém ákat továbbra is tám ogatjuk az ENSZ N épesedési A lapjának forrásaiból. Mi valam ennyien, tudósok és tisztségviselők egyaránt, kötelesek vagyunk ahogyan ezt ez a díszdoktorrá avatás is m u tatja olyan dem o gráfiai jövő kialakítását célzó közös feladatot végrehajtani, am ely biztosítja az em ber jólétét a következő évszázadokban. * július 3 7. között dr. Wilfried Linke professzor, az NSZK Szövetségi Népesedési K utató Intézetének igazgatója látogatást tett a Központi S tatisztikai H ivatalban és a Népességtudom ányi K utató Intézetben. A m egbeszéléseken egyebek m ellett áttek intették a két Intézet közötti jövőbeni kutatási együttm űködés lehetőségeit. W. Linke professzor A Német Szövetségi K öztársaság dem ográfiai helyzete címmel előadást ta rto tt az MTA D em ográfiai Bizottságának kibővített ülésén. * szeptem ber között dr. Zdenek Pavlik professzor, a prágai K ároly egyetem tanára, az Európai N épességtudom ányi T ársaság alelnöke látogatást te tt a Központi S tatisztikai H ivatalban és a N épességtudom ányi K u tató Intézetben. A megbeszéléseken áttekintették a csehszlovák és a m agyar dem ográfiai kutatások közötti rendszeresebb együttm űködés lehetőségeit. Zdenek Pavlik professzor Népesedési helyzet és népességprognózisok Csehszlovákiában címmel előadást ta rto tt az MTA Dem ográfiai Bizottságának kibővített ülésén.

26 478 FIGYELŐ ИЗВЕСТУЯ По приглашению председателя Центрального статистического управления, ВНР, государственного секретаря д-ра Веры Нитраи заместитель генерального секретаря ООН, генеральный директор ООН по народонаселению Рафаел М. САЛАС посетил Будапешт с 14 по 17 июня 19S4 г. Во время пребывания он вел переговоры в Управлении, при которых председатель ЦСУ информировала его о положении подготовки Международной конференции по народонаселению. Она сообщила, что Центральное статистическое управление принимает на себя и в будущем профессиональное выполнение отдельных тем исследований фонда по народонаселению. Очередная тема международного исследования занимается возможностями использования универсальной проблемно-ориентированной программы вычислительных машин для демографических прогнозов, которая обсуждается на конференции, созываемой вероятно в Будапеште. Также и Р. М. Салас дал информацию о подготовках Международной конференции по народонаселению и о способе ее осуществления. Генеральный директор фонда по народонаселению был сопровожден Европейской секции Фонда Акира Кусукава, который вел переговоры относительно подготовки вышеуказаной темы, а также в отношении упомянутой в настоящее время темы исследования,,разные аспекты смертности. Венгерские участники переговоров: заместитель председателя ЦСУ Барнабаш Барта, начальник главотдела ЦСУ д-р Андраш Клингер, начальник отдела ЦСУ д-р Петер Йозан и заместитель начальника отдела ЦСУ Дьэрдь Лутцер. Университет им. Лоранда Этвеша присвоил звание почетного доктора Рафаелу М. Саласу на торжественном заседании. При получении звания почетного доктора во своем выступлении Рафаел М. Салас подчеркнул следующее: За прошедшие 15 лет Фонд ООН по народонаселению означал реакцию ООН на требование, что необходимо оказывать помощь развивающимся странам по вопросам народонаселения. Можно установить с удовлетворением, что общий темп роста населения замедлился примерно до 1,7% в год. Хотя очевидно, что был достигнут значительный прогресс в решении проблем роста, но ряд важных вопросов по плодовитости, смертности, миграции, урбанизации, старению, развитию человеческих ресурсов, далее по взаимоотношениям между населением, источниками, окружающей средой и развитием все еще не были анализированы и решены. И население мира все еще расмножается приблизительно на 78 миллионов человек в год по оценкам, к 2000 г. это число повысится до 89 миллионов. Постоянной большой заботой развивающихся стран считается соответствующая интеграция факторов народонаселения в процесс развития. Как в области народонаселения, так и в области развития прогресс Венгрии показывает, чего можно достичь путем интеграции. Тепереншняя политика народонаселения Венгрии, направленная на повышение числа рождений путем стимулирования постепенного и значительного увеличения количества семей с тремя детьми, путем беспрерывного улучшения здоровья матерей и детей и ухода за семьями обеспечивает стабильность населения в следующих поколениях; правительства примерно 80% населения развивающихся стран желают достичь этой цели. Действительно, в интеграции демографических факторов в рамках планирования развития в политике, направленной на стабилизацию, Венгрия достигла больших успехов. В политике правительства для создания уравновешенной во возрастной структуре для будущих поколений выражается предчувствие проблем будущего. В области научной работы и исследований вклад Ваших учеников и академиков показался всегда значительным.

27 FIGYELŐ 479 ООН всегда признала достоверность данных и анализов, представленных Центральным статистическим управлением ВНР. Проведенная в Ваших институтах научная работа высокого качества побидила Фонд ООН по народонаселению подписать ряд тем исследований по урбанизации, окружающей среде и населению и поддерживать курсы и совещания для обучения семейному планированию для специалистов развивающихся стран,- мы поддерживаем эти программы и темы исследования из источников Фонда ООН по народонаселению также и в будущем. Мы все, как ученые, так и должностные лица это доказывается присвоением звания почетного доктора обязаны выполнять общую задачу создания демографического будущего, которое будет обеспечивать благополучие человека в следующие столетия." * С 3 по 7 июля 1984 г. директор Института по демографическим исследованиям Федеративной Республики Германии, профессор д-р Вилфрид Линке посетил Центральное статистическое управление ВНР и Исследовательский институт по демографии. При переговорах были обсуждены между прочим возможности будущего сотрудничества в области исследований между двумя институтами. Профессор В. Линке читал доклад под названием Демографическое положение Федеративной Республики Германии" на более широком заседании Демографической комиссии Венгерской академии наук. * С 25 по 28 сентября 1984 г. профессор пражского Университета Карла, замиститель председателя Европейской ассоциации по изучению населения д-р Зденек Павлик посетил Центральное статистическое управление ВНР и Исследовательский институт по демографии. При переговорах были обсуждены возможности более регулярного сотрудничества между чехословацкими и венгерскими исследованиями. Профессор Зденек Павлик читал доклад иод названием Демографическое положение и демографические прогнозы в Чехословакии" на более широком заседании Демографической комиссии Венгерской академии наук. NEWS A t the invitation of Dr. Vera Nyitrai, S ecretary of State, P resident of the H ungarian C entral S tatistical Office Mr. Rafael M. Salas, D eputy Secretary-G eneral of the UN, Executive D irector of the U nited N ations Fund for Population Activities visited B udapest from 14 to 17 June During his stay he had conversations a t the Office in the course of w hich the P resident of the Office inform ed him on the situation of the preparation for the In ternational Population Conference. She m entioned th a t the H ungarian C entral S tatistical Office is still w illing to take upon itself the professional re a lization of certain projects of the UNFPA. The next international project of this kind deals w ith the possibilities of using the com puter program m e packages for population projections w hich w ill be discussed at a conference to be convened presum ably in Budapest. Mr. R. M. Salas, too, gave an inform ation on the preparation of the International Population Conference, on the w ay of its realization.

28 480 FIGYELŐ The Executive D irector of the UNFPA was accom panied by Mr. Akira Kusukawa, D irector of the European Section of the UNFPA who had discusssions about the preparation of the above project as well as about the project D ifferent aspects of m ortality w hich is in progress at present. The H ungarian participan ts at the discussion w ere as follows: Barnabás Barta, Deputy P resident of the H ungarian C entral Statistical Office, Dr. András Klinger, Chief of D epartm ent of the H ungarian C entral S tatistical Office, Dr. Péter Józan, Chief of Section of the H ungarian C entral S tatistical Office and György Lutzer, Deputy Chief of Section of the H ungarian C entral S tatistical Office. The Eötvös Lóránd U niversity conferred a honorary doctor s degree upon Mr. Rafael Salas at a cerem onial convocation. At the conferm ent of the honorary doctor s degree in his statem ent Mr. Salas stressed the following: The U nited N ations Fund for Population Activities was the United Nations response to the need for assistance in population of the developing countries in the last fifteen years. We note, w ith satisfaction, the deceleration in the global rate of population grow th, to about 1.7 per cent per year. W hile it is evident th a t considerable progress has been achieved in an s w ering grow th problem s, a num ber of im portant issues related to fertility, m ortality, m igration, urbanization, ageing, hum an resources developm ent and interrelations am ong population, resources, environm ent and developm ent rem ain unanalyzed and unresolved. And the w orld is still adding close to 78 million people to its population each year a figure that is estim ated to rise to 89 m illion by the year Among the m ajor concerns continuously confronting developing countries is the adequate integration of population factors into the developm ent process. H ungary s progress in both population and developm ent provides a striking illustration of w h at can be achieved by integration. H ungary s current population policy of increasing the num ber of births by encouraging the gradual and significant incraese in the num ber of three children fam ilies and the continuous im provem ent of m aternal and child health and fam ily care assures the stabilization of population in the next g tion a goal sought by the governm ents of nearly 80 per cent of the p lation of the developing world. Indeed, in the integration of population factors w ithin developm ent planning and in the policies for stabilization, the achievem ents of H ungary have been outstanding. In the G overnm ent s policy of creating a balanced age-structure for fu tu re generations, w e observe a clean anticipation of futu re problems. In the fields of scholarship and research the contribution of your scholars and academ icians have been equally im pressive. The United Nations has always acknow ledged the reliability and solidity of the data and analyses produced by your C entral S tatistical Office. The high qu ality of th e academic w ork perform ed by your institutions has led the UNFPA to u n d erw rite a num ber of research studies on urbanization, environm ent and population and to support fam ily planning training courses and workshops for specialists from developing countries program m es end projects w hich we intend to continue supporting from U N FPA s resources in the future. We are all bound, scholars and officials alike and as this conferm ent dem onstrates, in the common task of shaping a dem ographic future that w ill ensure the w ell-being of m an in the centuries ahead. * Professor Wilfried Linke, D irector of the Institute for Population S tudies of the G erm an F ederal Republic visited th e H ungarian C entral S tatistical Office and the Dem ographic Research Institute from 3 to 7 July D uring the discussions am ong others the possibilities of the fu tu re со-

29 FIGYELŐ 481 operation in research betw een the two Institutes w ere exam ined. Professor W. Linke read a paper under the title The dem ographic situation of the G erm an F ederal R epublic a t the w idened m eeting of the D em ographic Comm ittee of the H ungarian A cadem y of Sciences. * Dr. Zdenek Pavlik, professor of the Charles U niversity of Prague, Vice P resident of the European Association for Population Studies visited the H ungarian C entral S tatistical Office and the Demographic Research Institute from 25 to 28 Septem ber D uring the discussions the possibilities of a m ore regular co-operation betw een the Czechoslovakian and H ungarian dem ographic studies w ere exam ined. Professor Zdenek Pavlik read a paper under the title D em ographic situation and population projections in Czechoslovakia at the w idened m eeting of the Demographic Com m ittee of the H ungarian A cadem y of Sciences.

30 482 FIGYELŐ A NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET KÖZLEMÉNYEI A N épességtudom ányi K utató Intézet közleményei sorozatban eddig az alábbi kötetek jelentek meg: 1. M agyarország m egyénkénti népességének várható alakulása, I. között, 1963/1. 2. A nyugdíjasok helyzete, 1963/2. 3. A korbevallás m egbízhatóságának vizsgálatai az évi népszám lálásnál, 1964/1. 4. M agyarország népességének dem ográfiai jellem zői régiónként, 1965/1. 5. A válások okai, 1965/2. 6. A budapesti nyugdíjasok helyzete és problém ái, 1965/3. 7. A társadalm i átrétegződés és dem ográfiai hatásai, I. Budapesten és a városokban, 1965/4. 8. A népesség foglalkozásának változása között, 1965/5. 9. V izsgálatok a népesség terü leti eloszlásának alakulásáról M agyarországon , 1966/ L akásdem ográfiai adatok, 1966/ A szociális intézetek és gondozottaik helyzete, 1966/ M agyarország népességének területi előreszám ítása, 1966/ A m agyar leíró statisztika fejlődése, 1966/ Term ékenységi adatok, 1966/ A dem ográfiai tényezők hatása a m űvelődésre, 1967/ Iskolai végzettség és szakképzettség, 1967/ M agyarország népességének gazdasági korfái, 1967/ Nem zetiségek dem ográfiai sajátosságai B aranya megyében, 1968/ M agyarország népességének előreszám ítása, , 1968/ A m agyar történeti dem ográfia a II. világháború után, 1968/3, (angol nyelven). 21. T örténeti dem ográfiai kollokvium. Budapest, 1965, 1968/4, (francia, angol és német nyelven). 22. Dem ográfiai jellem zők a települések nagyságcsoportja szerint, , 1968/ A K özponti S tatisztikai H ivatal N épességtudom ányi K utató Intézetének évkönyve, , 1968/6, (magyar és angol nyelven). 24. Alkoholizmus, 1968/ Gyerm ekgondozási segély, 1969/ K utatási m ódszerek a term ékenység és a családtervezés vizsgálatára: M agyar tapasztalatok, 1969/2, (angol nyelven). 27. C saládtervezés M agyarországon. Az évi term ékenységi és családtervezési vizsgálat (TCS) fontosabb adatai, 1970/ G yerm ekgondozási segély, 1970/ évben egyetemi (főiskolai) felvételre jelentkezettek dem ográfiai és testfejlettségi vizsgálata, 1970/ T ársadalm i átrétegződés és dem ográfiai hatásai II. M agyarországon, 1970/ Családtervezés M agyarországon. Az évi term ékenységi és családtervezési vizsgálat (TCS) fontosabb adatai, 1970/1, (angol nyelven).

31 FIGYELŐ A IX. Biológiai V ándorgyűlésen elhangzott előadások tartalm i kivonatai. Budapest, m ájus 6 8., 1970/6, (angol nyelven). 33. M agyarország népességének 1957 óta tö rtén t belföldi vándorlásának vizsgálata néhány szempontból, 1971/1, (angol nyelven). 34. M agyarország halandósági táblái 1900/01-től 1967/68-ig, 1971/ N épesedéspolitika M agyarországon, 1972/ M agyarország népességének előreszám ítása ( ), 1973/ Nem zetiségek dem ográfiai sajátosságai B aranya megyében. II., 1973/ M agyarország népessége, 1974/1, (angol nyelven). 39. A budapesti alkoholisták és leszárm azottaik biodem ográfiai vizsgálata (Első szakasz) (Előzetes jelentés), 1974/ K rim inalitási táblák, 1974/ A gazdasági korfák m ódszertani ap p arátu sán ak felhasználása optimális stabil népességek m eghatározására, 1974/ A társadalm i térbeliség néhány elm életi és gyakorlati problém ája, 1975/1. _ 43. Népesedési kérdésekkel kapcsolatos közvélem énykutatás, 1976/ Budapesti öngyilkosok vizsgálata 1972., 1976/ Az 1 60 hónapos budapesti gyerm ekek testi fejlettsége, szociodem ográfiai és m orbiditási viszonyai (Előzetes jelentés), 1977/ A fiatal gyerm ekes özvegy nők helyzete, 1979/ A éves fiatalok különböző gazdasági aktivitású csoportjainak helyzetét jellemző adatok, 1979/ A gyerm ekvállalásról és a népesedéspolitikáról alkotott vélem ények több gyerm eket gondozó anyák körében, 1980/ M agyarország népessége , 1980/ A budapesti 0 éves népesség dem ográfiai, egészségügyi és antropom etriai vizsgálata, 1981/ S tabil populációk és szubpopulációk néhány ú jonnan feltárt tu la j donságáról, 1981/ A 0 8 éves budapesti gyerm ekek egyes testm éreteinek alakulása, 1982/ A 18 éves sorköteles fiatalok testi fejlettsége, biológiai, egészségi állapota, 1982/ Az első házasságkötések alakulása M agyarországon a II. világháború után. (Születési kohorszok házassági táblái), 1983/ M agyarország népessége , országos népességelőreszám ítás, 1983/ M agyarország népessége , területi népességelőreszám ítás, 1983/ M agyarország népessége B udapest és az agglomeráció népességének előreszám ítása, 1984/ M agyarország népessége , a megyeszékhelyek népessége, 1984/2. ПУБЛИКАЦИИ ИССЛЕДОВАТЕЛЬСКОГО ИНСТИТУТА ПО ДЕМОГРАФИИ ЦСУ В серии сообщений Исследовательского института по демографии до настоящего времени вышли следующие том а: 1. Ожидаемая динамика населения комитатов Венгрии между и г. 1963/1. ' 2. Положение пенсионеров. 1963/2. 3. Исследования относительно достоверности ответов о возрасте при переписи населения 1960 года. 1964/1. 4. Демографические характеристики народонаселения Венгрии по региям 1965/1. 5. Причины разводов. 1965/2. 6. Положение и проблемы Будапештских пенсионеров. 1965/3.

32 484 FIGYELŐ 7. Общественная рестратификация и ее демографические последствия, в Будапеште и в других городах. 1965/4. 8. Изменения в занятиях населения в период между i960 и 1963 гг., 1965/5. 9. Исследования в области динамиками территориального распределения населения в Венгрии / Жилищно-демографические данные. 1966/2. И. Положение социальных учреждений и лиц, проживающих в них. 1966/ Территориальный прогноз населения Венгрии. 1966/ Развитие венгерского направления описательной статистики. 1966/ Данные о плодовитости Влияние демографических факторов на образование. 1967/ Школьное образование профессиональное образование. 1967' Экономические возрастные пирамиды населения Венгрии. 1967/ Демографические особенности национальностей в комитате Баранья. 1968/ Перспективы развития населения Венгрии, / Венгерская историческая демография после второй мировой войны. 1968/3. (На английском языке.) 21. Совещание по исторической демографии. Будапешт /4. (На французском английском и немецком языках.) 22. Демографические характеристики поселений по их величине, / Ежегодник Исследовательского Института по демографии ЦСУ ВНР, гг (На венгерском и английском языках.) 24. Алкоголизм. 1968/ Пособие по воспитанию детей. 1969/ Методы исследования плодовитости и семейного планирования. Венгерский опыт. 1969/2. (На английском языке.) 27. Планирование семьи в Венгрии. Важнейшие данные исследования по фертильности и семейному планированию (ТЧ) 1966 года. 1970/ Пособие по воспитанию детей. 1970/ Исследование демографических характеристик и характеристик физического развития желавших поступить в университет (ВУЗ) в 1966 году. 1970/ Общественная рестратификация и ее демографические последствия в Венгрии 1970/ Планирование семьи в Венгрии. Важнейшие результаты исследования по фертильности и планированию семьи. (ТЧ) 1966 года. 1970/5. (На английском языке.) 32. Резюме лекций, прочитанных на X Биологической выездной сессии. Будапешт, 6 8 мая 1970 г. 1970/6. (На английском языке.) 33. Несколько аспектов Исследования внутренней миграции населения в Венгрии с 1975 года. 1971/1. (На английском языке.) 34. Таблицы смертности населения Венгрии с 1900/01 г. по 1967/68 гг. 1971/ Политика народонаселения в Венгрии. 1972/ Прогнозы населения Венгрии ( ). 1973/ Демографические особенности националностей в комитате Баранья. 1973/2. 3S. Население Венгрии. 1974/1. (На английском языке.) 39. Биодемографическое исследование будапештских алкоголиков и их потомства. (Первая фаза.) (Предварительный доклад.) 1972/ Таблицы криминальности. 1974/ Использование методологического аппарата возрастных пирамид экономических событий для определения оптимальных стабильных населений. 1974/ Несколько теоретических и практических проблем общественной пространственности. 1975/ Исследование общественного мнения о демографических вопросах. 1976/1.

33 FIGYELŐ Исследование самоубийц города Будапешта, / Физическое развитие, социально-демографические условия и условия заболеваемости Будапештских детей в возрасте 1 60 месяцев (Предварительный отчет) 1977/ Положение молодых вдовых женщин с детьми 1979/ Данные характеризующие положение молодых в возрасте лет. с различной экономической активностью. 1979/ Мнения о ребёнке и политике народонаселения у женщин, воспитывающих несколько детей, 1980/ Численноть населения Венгрии в , 1980/ Демографическое, медицинское и антропометрическое исследование О-летних нонулуш Будапешта. 1981/ О некоторых вновь установленных характеристиках стабильных популяций и субпопуляций. 1981/ Динамика отдельных размеров тела Будапештских детей в возрасте 0 8 лет 1982/ Развитость тела, биологическое состояние и состояние здоровья молодых призывников в возрвсте 18 лет. 1983/2 54. Динамика первых браков в Венгрии после второй мировой войны. (Таблицы брачности когорт рождений.) 1983/ Население Венгрии в гг., расчет перспективной численности населения страны, 1983/ Население Венгрии в гг., расчет перспективной численности населения по районам, 1983/3. 57 Население Венгрии в гг., расчет перспективной численности населения г. Будапешта и агломерации, 1984/ Население Венгрии в гг., население центральных городов комитатов. PUBLICATIONS OF THE DEMOGRAPHIC RESEARCH INSTITUTE In the series of the Publications of the Dem ographic Research Institute the follow ing volum es have been published: 1. Population Projections for H ungary by Counties betw een January and Ja n u ary 1, /1. 2. The Situation of Pensioners, 1963/2. 3. Investigation on the R eliablity of Age-A dm issions in the P op ulation Census of /1. 4. Dem ographic C haracteristic of the Population in H ungary by Regions 1965/1. 5. Causes of Divorces, 1965/2. 6. S ituation and Problem s of the Pensioners of Budapest, 1965/3. 7. Social M obility and its Demographic Effects in B udapest and in the Towns, I, 1965/4. 8. Change in Occupation of the Population betw een 1960 and /5. 9. A Study on the Regional D istribution of H ungary s Population / H ousing-d em ographic Data, 1966/ S ituation of Social In stitutes and Their D ependants, 1966/ Regional Projections of the Population of H ungary, 1966/ The D evelopm ent of the H ungarian D escriptive Statistics, 1965/5 14. F ertility D ata, 1966/ The Im pact of D em ographic Factors on C ulture, 1967/ School Q ualification and Professional T raining, 1967/ The Economic A ge-pyram ids of H ungary s Population, 1967/ The D em ographic C haracteristics of the N ationalities of the County of B aranya, 1968/ Population Projection for H ungary, / H ungarian H istorical D em ography after W orld W ar II. 1968/3. (In English)

34 486 FIGYELŐ 21. Colloquium on Historical Demography. Budapest, /4. (In French, English and German). 22. D em ographic C haracteristics by Size of Settlem ents, / A nnals of the D em ographic Research In stitu te of the C entral S tatistical Office, , 1968/6. (In Hungarian and English) 24. Alcoholism, 1968/ A llow ance for C hild s Care, 1969/ Survey Techniques in F ertility and Fam ily P lanning R esearch: Experience in Hungary, 1969/2. (In English) 27. Fam ily Planning in H ungary. M ain Results of the TCS-66 Study, 1970/ A llow ance for C hild s Care, 1970/ D em ographic and Physical-D evelopm ental Study of Those Who A pplied for Admission to U niversites (Higher Schools) in / Social M obility and its D em ographic Effects in H ungary. II. 1970/ Fam ily Planning in H ungary M ain Results of the 1966 F ertility and Fam ily P lanning (TCS) Study, 1970/5. (In English) 32. A bstract of the Lectures Delivered at the 9th H ungarian Congress of Biology. Budapest, May, 1970/6. (In English) 33. Some Aspects of the Internal M igration of Population in H ungary since /1. (In English) 34. Life tables of H ungary from 1900/01 to 1967/ / Population Policy in Hungary, 1972/ Population Projections of H ungary ( ). 1973/ The Dem ographic C haracteristics of the N ationalities of the County of B aranya. II. 1973/ The Population of Hungary, 1974/ Biodem ographic Study of the B udapest Alcoholics and Their Descendants (First stage.) (Prelim inary report) 1974/ C rim inality Tables, 1974/ Use of the M ethodological A pparatus of Economic A ge-pyram ids for the D eterm ination of Optim um Stable Populations, 1974/ Some Theoretical and P ractical Problem s of Social Spatiality, 1975/ Public Opinion Survey Concerning D em ographic Questions, 1976/ A Survey on Suicides in Budapest / Physical Development, Socio-Demographic and M orbility Conditions of C hildren Aged 1 60 M onth in B udapest (Prelim inary report) 1977/ The Situation of Young W idowed M others, 1979/ Situation of Groups of Young People Aged Years by Their Various Economic Activity, 1979/ Opinions on U ndertaking Children and on Population Policy Among M others C aring Two or More Children, 1980/ Population of H ungary , 1980/ Demographic, A nthropom etric and H ealth Exam ination of the 0 Years Old Population of, 1981/ On Some Newly Revealed C haracteristics of Stable Populations and Subpopulations, 1981/ Development Tendencies in Budapest Children Aged 0 8 Years Based on Selected Body M easurem ents, 1982/ Physical Developm ent, Biological and H ealth Status of Men in S erviceable Age of 18 Years, 1982/ F irst M arriages in H ungary after W orld W ar II. (Nuptiality Tables of B irth Cohorts) 1983/ The Population of H ungary in , Population Projection for the W hole Country, 1983/ The Population of H ungary in , Regional Population P ro jection, 1983/ The Population of H ungary in , Population Projection for B udapest and the Agglom eration, 1984/ Population of H ungary , Population of the Chief Towns of the Counties.

Magyar Anatómus Társaság

Magyar Anatómus Társaság Magyar Anatómus Társaság alapszabálya. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) A társaság a./ neve : Magyar Anatómus Társaság (MAT) b./ székhelye : Budapest c./ működési területe: Magyarország d./ pecsétje:

Részletesebben

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2002. évi összesítés a 198/2001.(X.19.) Korm. rendelet alapján 1696. számon elrendelt KIMUTATÁS A CSALÁDSEGÍTO SZOLGÁLATOK 2002. ÉVI MUKÖDÉSI ADATAIRÓL című kérdőív

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja:

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2019. 03. 21. Javaslat az Egészségmegőrzési Központ 2018. évi tevékenységének értékelésére, az intézmény beszámolójának

Részletesebben

FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZATOK

FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZATOK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZATOK A D É L - A L F Ö L D Ö N Nemzeti Közszolgálati Egyetem - Szegedi Tudományegyetem Konferenciakötet FENNTARTHATÖ ÖNKORMÄNYZATOK A DEL-ALF ÖLD ÖN KONFERENCIAKÖTET Budapest 2014

Részletesebben

Család és Nővédelem aktuális kérdései. Uzsoki utcai Kórház, Budapest, Uzsoki u. 29-41. 2015 április 24. 12 00

Család és Nővédelem aktuális kérdései. Uzsoki utcai Kórház, Budapest, Uzsoki u. 29-41. 2015 április 24. 12 00 Család és Nővédelem aktuális kérdései Uzsoki utcai Kórház,, Uzsoki u. 29-41 2015 április 24. 12 00 Szeretettel köszöntöm Önöket a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság Szimpoziumán! A tavasz megérkeztével

Részletesebben

Gyermekvédelmi Gyámi Csoportvezető: Varga Gabriella. A gyámi csoport feladatai és működése

Gyermekvédelmi Gyámi Csoportvezető: Varga Gabriella. A gyámi csoport feladatai és működése Gyermekvédelmi Gyámi Csoportvezető: Varga Gabriella A gyámi csoport feladatai és működése A családjogi törvény fogalmazása szerint, Az a kiskorú, aki nem áll szülői felügyelet alatt, gyámság alá tartozik.

Részletesebben

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1696. számon elrendelt KIMUTATÁS A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. ÉVI MŰ KÖDÉSI ADATAIRÓL című kérdőív

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Védőnői szolgálat. Buj Buj, Rákóczi u Védőnő: Kiss Józsefné. Tel.: +36 (20)

Védőnői szolgálat. Buj Buj, Rákóczi u Védőnő: Kiss Józsefné. Tel.: +36 (20) Buj 4483 Buj, Rákóczi u. 13-15. Védőnő: Kiss Józsefné Tel.: +36 (20) 429-7859 Email: kissjozsefne63@freemail.hu Védőnői fogadóóra: minden nap 8:00-9:00 Az első esztendő meghatározza a jövőt! 1 / 5 Területi

Részletesebben

Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ

Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Intézmény székhelye: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós u. 51. Telefonszáma:06-20-920-8044 e-mail:gyjsznk@gmail.com facebook: Családsegítő és Gyermekjóléti Központ

Részletesebben

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A Társaság tagjai lehetnek: rendes tagok, tiszteletbeli tagok, pártoló tagok, ifjúsági tagok. 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG 2. SZAKASZ A

Részletesebben

ELTE-TOK 2014.02.25. Készítette: Bábiné Szottfried Gabriella

ELTE-TOK 2014.02.25. Készítette: Bábiné Szottfried Gabriella ELTE-TOK 2014.02.25. Készítette: Bábiné Szottfried Gabriella Hazánkban a gyermek- és családvédelem egyedülálló módon, a közel 100 éve fennálló védőnői szolgálaton keresztül valósul meg. Fő hangsúly a prevención

Részletesebben

Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria

Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete 2017. szeptember 27. Aréna Savaria KISS-BAUER SZILVIA, KÉPZÉSI CSOPORTVEZETŐ VAS MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv

Gyermekvédelmi munkaterv DÉVAVÁNYAI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÓVODAI,BÖLCSŐDEI INTÉZMÉNYEGYSÉG 5510 Dévaványa, Eötvös út 2. Telefon/fax: 06-66/483-149 E-mail: devaovik@gmail.com BÖLCSŐDEI Gyermekvédelmi munkaterv Készítette:Diósné

Részletesebben

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér. ködéséről

Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér. ködéséről Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér ködéséről A Védőnői Szolgálat a világon szinte egyedülálló. Az eltelt évtizedek során sok változáson ment keresztül, de a védőnői munka fő célkitűzése nem változott.

Részletesebben

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Miskolci Egyetem 2012. május 3. 1 2012. május 3-án került megrendezésre a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az EU Jogot Oktatók Első Találkozója

Részletesebben

Ikt. /2018 Címzett: Gomba Község Képviselő - Tárgy: Beszámoló a gyermekjóléti és. Tisztelt Képviselő testület! testülete

Ikt. /2018 Címzett: Gomba Község Képviselő - Tárgy: Beszámoló a gyermekjóléti és. Tisztelt Képviselő testület! testülete Monor és Térsége Integrált Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat Gomba Területi Szolgálat 2217, Gomba, Kossuth tér 4. tel: 06-30-2805176 e-mail: gombacssgyjk@gmail.com Ikt. /2018 Címzett: Gomba

Részletesebben

KISGYERMEKNEVELŐ A M A G Y A R. 2017/ 1. s z á m

KISGYERMEKNEVELŐ A M A G Y A R. 2017/ 1. s z á m KISGYERMEKNEVELŐ A M A G Y A R B Ö L C S Ő D É K E G Y E S Ü L E T É N E K K I A D V Á N Y A 2017/ 1. s z á m Módszertani szervezet kijelölése Család- és Népesedéspolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár

Részletesebben

MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 I. A Magyar Vámügyi Szövetség (továbbiakban: Szövetség) adatai Elnevezése: Magyar: Angol: Német: Francia: Magyar Vámügyi Szövetség Hungarian

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Vasi Rendőr Sportsegély- és Sportegyesület Elnöksége Szám:.../ 2007 VASI RENDŐR SPORTSEGÉLY ÉS SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Szombathely 2007. május 30. 2 A Vasi Rendőr Sportsegély-

Részletesebben

AZ ENSZ NÉPESEDÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 21. ÜLÉSE

AZ ENSZ NÉPESEDÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 21. ÜLÉSE K Ö Z LEM ÉN Y EK 305 AZ ENSZ NÉPESEDÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 21. ÜLÉSE Az ENSZ Népesedési Bizottsága 1981. jan u ár 28. és február 4. között tartotta 21. ülését, New Yorkban. A bizottságnak 24 tagállam a tagja.

Részletesebben

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI

Részletesebben

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999. (IV.28.) számú rendelete a gyermekvédelmi támogatásokról és a gyámügyi ellátásokról Taktaszada Község Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Dr. Erős Erika- Dr. Timmermann Gábor: SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS: ELEGET TESZÜNK-E E A KAMASZOKÉRT?

Dr. Erős Erika- Dr. Timmermann Gábor: SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS: ELEGET TESZÜNK-E E A KAMASZOKÉRT? Dr. Erős Erika- Dr. Timmermann Gábor: SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS: ELEGET TESZÜNK-E E A KAMASZOKÉRT? Idézet "A homár, amikor páncélt vált, előbb elhullatja az eredetit; amíg kialakul az új páncél, védtelenné

Részletesebben

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása Az együttműködés lehetőségei Gyermekvédelmi rendszer jogi háttere 1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 15/1998. (IV.

Részletesebben

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10 2 4 9 2 / 1 9 74. BELSŐ HASZNÁLATRA! 19 Sorszám: SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1975 ÁBTL - 4.2-10 - 2492/1974 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10-2492/

Részletesebben

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Emlékeztető a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Helyszín: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság épület I. emeleti Tímár terem (cím: 1108 Budapest, Dologház u. 1.), Időpont: 2013. március

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Tolna Megyei Önkormányzat Pedagógiai Szakszolgálata Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága 7100 Szekszárd, Szent István tér 15-17. Telefon/Fax: (74)510-188. Pf. 217. Ikt.szám:

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 194/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről Budapest, 2009. január 2 Vezetői összefoglaló

Részletesebben

MÉHNYAKSZŰRÉS OKTATÁSA A VÉDŐNŐK GRADUÁLIS KÉPZÉSÉBEN. Dr. Tobak Orsolya okl. védőnő főiskolai docens SZTE ETSZK PEGT

MÉHNYAKSZŰRÉS OKTATÁSA A VÉDŐNŐK GRADUÁLIS KÉPZÉSÉBEN. Dr. Tobak Orsolya okl. védőnő főiskolai docens SZTE ETSZK PEGT MÉHNYAKSZŰRÉS OKTATÁSA A VÉDŐNŐK GRADUÁLIS KÉPZÉSÉBEN Dr. Tobak Orsolya okl. védőnő főiskolai docens SZTE ETSZK PEGT Vázlat Előzmények Graduális munkacsoport tevékenysége Konszenzus javaslat Képzés lebonyolítása

Részletesebben

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Sportegyesület jogállása Az Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület alakuló közgyűlése

Részletesebben

H atályon kívül helyezve: 15/1976. A TERV- ÉS PÉNZÜGYI CSOPORTFŐNÖK KÖRLEVELE. Budapest, 1973. évi május hó 31-én.

H atályon kívül helyezve: 15/1976. A TERV- ÉS PÉNZÜGYI CSOPORTFŐNÖK KÖRLEVELE. Budapest, 1973. évi május hó 31-én. BELÜGYMINISZTÉRIUM Szolgálati használatra! Szám: 7001/21 1973 H atályon kívül helyezve: 15/1976. A TERV- ÉS PÉNZÜGYI CSOPORTFŐNÖK KÖRLEVELE Budapest, 1973. évi május hó 31-én. Tárgy: A betegségi biztosításra

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 201 július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 201 ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: BORSOD ABAÚJ - ZEMPLÉN MEGYE KOORDINÁTOR NEVE: Ducsay

Részletesebben

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE 2017. Preambulum Jelen szabályzat célja, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 103. előírásának,

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye. Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

BELÜGYMINISZTERÉNEK. 001. s z á m ú PARANCSA. Budapest, 1965. évi január hó 3 án.

BELÜGYMINISZTERÉNEK. 001. s z á m ú PARANCSA. Budapest, 1965. évi január hó 3 án. BELÜGYMINISZTÉRIUM 10- SZIGORÚAN TITKOS! 2 1 /1 /1 9 6 5. H atá ly o nk ív ü lh ely ezv e:9/76.m in iszterip aran c s A MAGYAR N É P K Ö Z T Á R S A S Á G BELÜGYMINISZTERÉNEK 001. s z á m ú PARANCSA Budapest,

Részletesebben

A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje

A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje 11. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01

Részletesebben

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve 1 A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala 2010. évi munkaterve A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala (továbbiakban: Szociális

Részletesebben

Egészségügyben Dolgozó. Szociális Munkások Országos Egyesülete

Egészségügyben Dolgozó. Szociális Munkások Országos Egyesülete Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete "Ha többek életét és munkáját összekapcsoljuk, együttesen mindnyájan sokkal messzebbre jutunk, mint külön haladva bárki is eljuthatna." I.

Részletesebben

Felnőttek, mert felnőttek

Felnőttek, mert felnőttek Zolnai Erika Felnőttek, mert felnőttek Értelmi sérült felnőttek szexuálpedagógiai támogatása KLTE S z o c í o Í ő í í í ű Tanszék Könyvtára Leli, KEZEM FOGVA ÖSSZ EfO & K > Kézenfogva Alapítvány Budapest,

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat Alkohol-Drogsegély Ambulancia. Szenvedélybetegek Közösségi Alapellátása Sümeg és kistérsége 2011.

Szervezeti és Működési Szabályzat Alkohol-Drogsegély Ambulancia. Szenvedélybetegek Közösségi Alapellátása Sümeg és kistérsége 2011. Szervezeti és Működési Szabályzat Alkohol-Drogsegély Ambulancia Szenvedélybetegek Közösségi Alapellátása Sümeg és kistérsége 2011. 16 Általános bevezetés a. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja Rögzítse

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÜGYRENDJE. Elfogadva: 2013. április 16., hatályba lép: 2013. április 18-án

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÜGYRENDJE. Elfogadva: 2013. április 16., hatályba lép: 2013. április 18-án NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. április 16., hatályba lép: 2013. április 18-án A Képzési és Továbbképzési Intézet (a továbbiakban: KTI) ügyrendjét (a továbbiakban:

Részletesebben

NŐVÉDELM I TAN ÁCSAD Ó 10 É V T A P A S Z T A L A T A TÜ K RÉBEN

NŐVÉDELM I TAN ÁCSAD Ó 10 É V T A P A S Z T A L A T A TÜ K RÉBEN 259 KÖZLEMÉNYEK NŐVÉDELM I TAN ÁCSAD Ó 10 É V T A P A S Z T A L A T A TÜ K RÉBEN DR. BATÁR ISTVÁN Nővédelem, családtervezés, születésszabályozás: szigorú szakm ai követelm ényeket figyelem be véve eltérő

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Várandós gondozás a védőnői statisztika tükrében

Várandós gondozás a védőnői statisztika tükrében Várandós gondozás a védőnői statisztika tükrében Odor Andrea országos vezető védőnő osztályvezető ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Védőnői Szakfelügyeleti Osztály 1097 Budapest, Gyáli út 2 6. Tel:

Részletesebben

Pályázati támogatások

Pályázati támogatások Pályázati támogatások 2011. 2010. 2008. 2007. Időtartam2011. 06. 01. -2011. 10. 31. Eredmény: pedagógiai fejlesztés, családterápia biztosítása; működési kiadásokhoz hozzájárulás Támogatás mértéke: 103.000

Részletesebben

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi

Részletesebben

Tájékoztató az egészségügyi alapellátás helyzetéről

Tájékoztató az egészségügyi alapellátás helyzetéről Tájékoztató az egészségügyi alapellátás helyzetéről A védőnő tevékenységéről 2009-ben Berhida Város Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Bizottsága valamint Képviselő-testülete 2010 Márciusi ülésére

Részletesebben

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-03-01 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati

Részletesebben

Alkoholizm us és neurózis

Alkoholizm us és neurózis Alkoholizm us és neurózis Az iszákosság és alkoholizmus egyértelmű terjedése világszerte komoly probléma. A megelőzésével és eredményes gyógykezelésével kapcsolatos feladatok m indenütt gondokat okoznak.

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu),

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 28-ai ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 28-ai ülésére Budakalász Város Polgármestere 131/2012.(VI.28.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. június 28-ai ülésére Tárgy: Beszámoló a Védőnői Szolgálat 2011. évben végzett munkájáról

Részletesebben

PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( )

PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( ) PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK (1950-1973) Összeállította, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta: Tóth Ágnes Kecskemét, 2003 TARTALOM Bevezető. 1. Budapest, 1950. március 21. A Vallás- és Közoktatási

Részletesebben

Tájékoztató leendő nevelőszülőknek és érdeklődőknek

Tájékoztató leendő nevelőszülőknek és érdeklődőknek Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat 5600 Békéscsaba Degré u. 59. Tájékoztató leendő nevelőszülőknek és érdeklődőknek 1 A nevelőszülők nemes hivatásáról

Részletesebben

Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában

Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főtitkár Virágzó Vidékünk Európa Nap Kecskemét 2014. Május 16. Az MNVH feladata Uniós jogszabály alapján minden tagállam létrehozza

Részletesebben

IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP /2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET:

IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP /2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP-3.1.4.- 12/2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSE OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap

Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap "Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait." Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7.

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia területi bizottságai 2012. évi tevékenységéről Készítette: Látta: Megtárgyalta: Bertók

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

Tanárképzés főiskolai és egyetemi szinten. Egészségtan tanár (1995-2005) kb. 1000-1200 fő Egészségfejlesztés-tanár MA ( 2005-) képzés kb 150 fő

Tanárképzés főiskolai és egyetemi szinten. Egészségtan tanár (1995-2005) kb. 1000-1200 fő Egészségfejlesztés-tanár MA ( 2005-) képzés kb 150 fő Tanárképzés főiskolai és egyetemi szinten. Egészségtan tanár (1995-2005) kb. 1000-1200 fő Egészségfejlesztés-tanár MA ( 2005-) képzés kb 150 fő Szakterületi ismeretek Az egészségfejlesztés célja, fogalma,

Részletesebben

BMF SZMSZ 22. melléklete TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT. Budapest, 2001 június

BMF SZMSZ 22. melléklete TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT. Budapest, 2001 június BMF SZMSZ 22. melléklete TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT Budapest, 2001 június T A R T A L O M J E G Y Z É K Oldal 1. Tudományos Diákkör.2. 2. A Tudományos Diákköri munka.. 2. 3. A Főiskolai Tudományos

Részletesebben

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft Eredmények Pályázattal megvalósított programjaink 1999. Szülőcsoport Célja a sérült gyermekek szüleinek előadássorozat tartása a gyermekük fejlesztéséhez. Időtartam: 1999.10.01.-2000.05.31. Eredmény: 9

Részletesebben

A Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület. Szervezeti és Működési Szabályzata

A Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület. Szervezeti és Működési Szabályzata 1. oldal A Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület Szervezeti és Működési Szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat /továbbiakban: SZMSZ/ tartalmazza az Egyesület szervezeti felépítésével, működésével

Részletesebben

5. Hatályon kívül helyező rendelkezések. 6. Hatályba léptető rendelkezések

5. Hatályon kívül helyező rendelkezések. 6. Hatályba léptető rendelkezések 89036 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 222. szám 29. E rendelet 15. (7) bekezdésétől eltérően a közigazgatási szerv 2014-ben a 2014. január 1-jei állapotnak megfelelően köteles adatot szolgáltatni legkésőbb

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A Tudományos Diákkör A Tudományos Diákköri munka Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács A kari Tudományos Diák

TARTALOMJEGYZÉK A Tudományos Diákkör A Tudományos Diákköri munka Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács A kari Tudományos Diák 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói követelményrendszer 12. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség. Alapszabály

Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség. Alapszabály Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség Alapszabály I. Általános meghatározások 1. A szervezet neve: Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség. röviden: Kollégiumi Szövetség (KSZ) (a továbbiakban:

Részletesebben

ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK

ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1775. számon elrendelt JELENTÉS A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOKRÓL (gyermekjóléti szolgáltatás, gyermekek

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 25/2018. (II. 15.) MÖK határozat Tárgy: Tájékoztató a Veszprém Megyei Önkormányzat 2017. évi területrendezési tevékenységéről A Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 2. oldal c) ellátja a Korm. rendeletben, a Társaság alapító okira

Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 2. oldal c) ellátja a Korm. rendeletben, a Társaság alapító okira Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 1. oldal 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás a Széchenyi Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának A Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozat Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE 2011. TARTALOMJEGYZÉK 1. Felelős műszaki vezetői és építési

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Oktatási és Kulturális Minisztérium 31404/2008. E L ŐT E R J E S Z T É S A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosításáról Budapest, 2008. december VEZETŐI

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2015. (XI.25.) Önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési

Részletesebben

AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA

AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA Az SZTE ÁJTK Polgári Jogi, Polgári Eljárásjogi és Családi Jogi Tudományos Diákköre (röviden: Polgári Jogi

Részletesebben

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2001. május 03.

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2001. május 03. Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2001. május 03. 1 A szervezeti és működési szabályzat összefoglalóan tartalmazza

Részletesebben

A Kormány. /2012. ( ) Korm. rendelete. az Országos Népegészségügyi Intézetről

A Kormány. /2012. ( ) Korm. rendelete. az Országos Népegészségügyi Intézetről A Kormány /2012. ( ) Korm. rendelete az Országos Népegészségügyi Intézetről A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdése szerinti eredeti jogalkotó hatáskörében, a 4. tekintetében a kötelező egészségbiztosítás

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2015. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről

Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E A gyermekek védelméről (Egységes szerkezetben a 8/2005. (VI. 28.) Kt. rendelet*, a 4/2010. (II.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szociális és gyámügyi előadó

JEGYZŐKÖNYV. Szociális és gyámügyi előadó JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. április 28-án Hort Község Önkormányzat hivatalos helyiségében. Jelen vannak: Horváth Sándor Brunner Istvánné Köles Ferenc Sánta Mátyás Kormos Gábor Kiss Edit Rendik Anita Kerek

Részletesebben

Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában

Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában Dr. N. Kollár Katalin tanszékvezető, PhD, habil. egyetemi docens ELTE Pedagógiai

Részletesebben

A NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE. 1. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (International Labour Office)

A NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE. 1. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (International Labour Office) A NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE AZ ILO FŐ SZERVEI 1. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal 2. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa 3. Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 4. Regionális

Részletesebben

1. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézete Tudományos Diákköri Tanácsa 2. Az ITDT tisztségviselői 3. Az ITDT ügyrendje

1. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézete Tudományos Diákköri Tanácsa 2. Az ITDT tisztségviselői 3. Az ITDT ügyrendje A Tudományos Diákköri Tanács a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézetében folyó tudományos diákköri munkát szervező és ellenőrző testület. Munkáját a Miskolci Egyetem 35/2000. számú (2000. október

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 24-i soros ülése 2. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 24-i soros ülése 2. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. június 24-i soros ülése 2. számú napirendi pontja Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló

Részletesebben

VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁSA. Tárgy: Üzemanyag ellátás és gazdálkodás rendszerének

VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁSA. Tárgy: Üzemanyag ellátás és gazdálkodás rendszerének BELÜGYMINISZTÉRIUM I/II. CSOPORTFŐNÖKSÉG SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! 10-26/5/A/1969. Az 5/1969. számúfőcsoportfőnöki UTASÍTÁS VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁSA Budapest, 1969. évi június hó 16-án. Tárgy: Üzemanyag ellátás

Részletesebben

NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL

NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL Ferenczi Andrea elnök Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség elnökségi tag Older Women Network Europe AZ ÖREGEDÉS MŰVÉSZETE Nyíregyházi Gerontológiai Napok IV. Nemzetközi Konferencia

Részletesebben

VÁROSFEJLESZTŐ TÁRSASÁGOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. ÉV

VÁROSFEJLESZTŐ TÁRSASÁGOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. ÉV VÁROSFEJLESZTŐ TÁRSASÁGOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. ÉV Kecskemét, 2013. január 28. elnök 1 AZ EGYESÜLET FŐBB ADATAI Név: Rövid név: Székhely: Bírósági határozat száma: Városfejlesztők

Részletesebben

Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet

Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet Egy jó gyakorlat: MKNE - BNAG Együttműködési megállapodás a közösségi szolgálat megszervezéséről... Vállalások:

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófa Igazgatóság Polgári Védelemi Kirendeltség Miskolc Miskolc Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Helyi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. június 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. június 30-i ülésére BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ALELNÖKE 6021/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. június 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Nevelési Tanácsadója (Kiskunhalas)

Részletesebben

A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék kiadásáról

A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék kiadásáról A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék kiadásáról A személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai

Részletesebben

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés)

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) I. fejezet Általános rendelkezések 1.) A társadalmi szervezet neve: MAGYAR

Részletesebben

Javaslat. Nógrád Megye Önkormányzatával bérlakások kialakítása és bérlőkijelölés tárgyában megkötött megállapodások módosítására

Javaslat. Nógrád Megye Önkormányzatával bérlakások kialakítása és bérlőkijelölés tárgyában megkötött megállapodások módosítására 14032455 Salgó Vagyon Kft. Salgótarján S V /. : ; : ^...-..4../2014. Javaslat Nógrád Megye Önkormányzatával bérlakások kialakítása és bérlőkijelölés tárgyában megkötött megállapodások módosítására Tisztelt

Részletesebben

A Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat által jelenleg biztosított /kötelező / alapszolgáltatások és szakellátások formái és az ellátottak száma Az alábbi önkormányzati fenntartású intézmények

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt

Részletesebben