A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK"

Átírás

1 EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, COM(2015) 301 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A NEMZETKÖZI SZÁMVITELI STANDARDOK ALKALMAZÁSÁRÓL SZÓLÓ JÚLIUS 19-I 2002/1606/EK RENDELET ÉRTÉKELÉSE {SWD(2015) 120 final} HU HU

2 1. Bevezetés Több mint tíz évvel az 1606/2002/EK rendelet (az IAS-rendelet) 1 elfogadása után, illetve alkalmazásának 2008-ban történő első felülvizsgálatát 2 követően a Bizottság úgy döntött, hogy a Célravezető és hatásos szabályozás program (REFIT) 3 keretében értékelni fogja a kitűzött célok teljesülését. A Bizottság számára emellett a 258/2014/EU rendelet 4 előírja, hogy számoljon be az értékelés megállapításairól adott esetben javaslatokat téve a rendelet módosítására, valamint az érintett intézményekre vonatkozó irányítási intézkedésekről. A Nemzetközi Számviteli Standard Testület (IASB) által kibocsátott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardokat (IFRS) 5 azzal a céllal fogadták el uniós használatra, hogy javítsák az uniós tőkepiacok és a belső piac hatékony működését. A rendelet alapján a jegyzett 6 uniós társaságok konszolidált pénzügyi kimutatásait 2005 óta az IFRS-nek megfelelően készítik. A tagállamok az IFRS alkalmazását kiterjeszthetik az egyedi éves pénzügyi kimutatásokra és a nem jegyzett társaságokra is. Az úgynevezett átláthatósági irányelv 7 előírta továbbá, hogy az EU-ban lévő vagy működő szabályozott piacokon jegyzett értékpapírral rendelkező kibocsátók (ideértve az EU-n kívülieket is) kötelesek alkalmazni az IFRS-t. Ez a jelentés összefoglalja az értékelés megállapításait és meghatározza a javítási lehetőségeket. A kísérő bizottsági szolgálati munkadokumentum további részletekkel támasztja alá a jelentést. 2. Módszertan A Bizottság az értékelést az érdekelt felek meghallgatása érdekében nyilvános konzultáció (2014. augusztus november, 200 észrevétel), informális szakértői csoport (18 állami és magánszervezet 3 találkozója 2014-ben) és az összes tagállam képviselőiből álló számviteli szabályozó bizottság (ARC) keretében készítette el. Áttekintette továbbá az IFRS kötelező uniós bevezetésének hatásaival és az IFRS válság alatti teljesítményével foglalkozó szakirodalmat. Felhasználta a releváns nemzetközi és európai testületek belső tapasztalatait is. 1 Az Európai Parlament és a Tanács július 19-i 1606/2002/EK rendelete a nemzetközi számviteli standardok alkalmazásáról (HL L 243., ). 2 COM(2008) COM(2014) A pénzügyi beszámolás és az audit területén meghatározott tevékenységeket támogató, a közötti időszakra szóló uniós program létrehozásáról, és a 716/2009/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, április 3-i 258/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 9. cikkének (2) bekezdése (HL L 105., ). 5 Nemzetközi számviteli standardokat (IAS standardokat) először az IASB elődje, a Nemzetközi Számviteli Standard Bizottság (IASC) bocsátott ki. 6 Szabályozott uniós piacon kereskedett értékpapírokkal. 7 Az Európai Parlament és a Tanács december 15-i 2004/109/EK irányelve a szabályozott piacra bevezetett értékpapírok kibocsátóival kapcsolatos információkra vonatkozó átláthatósági követelmények harmonizációjáról és a 2001/34/EK irányelv módosításáról (HL L 390., ). 2

3 Az értékelés során figyelembe vette Philippe Maystadt ajánlásait 8 standardalkotásban betöltött szerep erősítésére hívta fel az EU-t. is, aki a nemzetközi Az értékelés az IAS-rendelet szerinti helyzetet kívánta összehasonlítani azzal, amely az IFRS bevezetése nélkül állt volna elő. Nem volt egyértelmű azonban, hogy az IFRS-t milyen viszonyítási alappal vessék össze, mivel az EU-ban nincs egyetlen alternatív megoldás, ráadásul a vizsgált időszakban a nemzeti szabályok és az Egyesült Államokban használt általánosan elfogadott számviteli alapelvek is átalakultak. Az értékelés az EU egészének perspektívájából készült, vagyis nem tartalmazza a rendelet és a nemzeti jogszabályok kölcsönhatásának szisztematikus elemzését. Nem tartalmazza az IFRS standardok technikai felülvizsgálatát, és nem tér ki az egyes standardok okozta adminisztratív terhekre sem. Nem tartozott tárgykörébe az uniós nem jegyzett társaságokra vonatkozó alternatív számviteli szabályok vizsgálata sem. Az IFRS bevezetésének a vizsgált időszakot érintő hatását nehéz volt elkülöníteni, mivel a szabályozás más tekintetben is sokat változott ebben az időszakban; a hatások attól függően is eltértek, hogy az IFRS előtt milyen nemzeti szabályokat alkalmaztak. Nehézségekbe ütközött továbbá az IFRS-t alkalmazó társaságokra, illetve a költségekre és a hasznokra vonatkozó statisztikák beszerzése. A rendelkezésre álló információk főként a nagyobb társaságokra vonatkoztak. Végül, a nyilvános konzultációban a válaszadók önkéntes alapon vettek részt, így a minta reprezentativitása nem biztosított. A könyvvizsgálat témakörét az értékelés nem vizsgálta. Általánosan elfogadott, hogy a pénzügyi kimutatások megbízhatóságának biztosításához színvonalas könyvvizsgálat szükséges. A vizsgált időszakban az EU többek között a könyvvizsgálók és könyvvizsgáló társaságok független felügyeletének előírásával bővítette a jogszabályban előírt könyvvizsgálatra vonatkozó szabályozást Megállapítások 3.1. Az értékelés kritériumai Eredményesség Az IAS-rendelet célja az volt, hogy az uniós tőkepiacok és a belső piac fokozottan hatékony működése érdekében harmonizálja a jegyzett társaságokra vonatkozó pénzügyi beszámolási követelményeket, és ezáltal növelje pénzügyi kimutatásaik átláthatóságát és összehasonlíthatóságát. A rendelet emellett célul tűzte ki az IFRS globális elfogadását, hogy 8 Should IFRS Standards be more "European"?; Mission to reinforce the EU s contribution to the development of international accounting standards (Javítsuk-e az IFRS standardok európaiságát? Küldetés a nemzetközi számviteli standardok kidolgozásában vállalt uniós szerep erősítésére); Philippe MAYSTADT jelentése, október. 9 Az éves és összevont (konszolidált) éves beszámolók jog szerinti könyvvizsgálatáról szóló, a 2014/56/EU irányelv és a június közepétől alkalmazandó 537/2014/EU rendelet által módosított 2006/43/EK irányelv. 3

4 az uniós társaságok egyenlő esélyekkel versenyezhessenek a pénzügyi erőforrásokért a világ tőkepiacain. Átláthatóság és összehasonlíthatóság A Bizottság megítélése szerint az IAS-rendelet a számviteli színvonal és a közzétételi követelmények javításával, valamint a beszámolás értékalapúságának növelésével fokozta a pénzügyi kimutatások átláthatóságát, ami pontosabbá tette a piaci várakozásokat és az elemzői előrejelzéseket. Javult továbbá a pénzügyi kimutatások ágazatokon, illetve országokon belüli és közötti összehasonlíthatósága is, noha e téren még vannak eltérések. A kapott információkból megállapítható, hogy az IFRS szerint elkészített pénzügyi kimutatások színvonala jó, vagyis a standardok jó színvonalúak. Kritika érte ugyanakkor a standardok túlzott összetettségét. A megállapítások szerint az összetettség ugyanakkor elkerülhetetlen, mivel az alapul szolgáló üzleti tevékenység is összetett, és bár a standardok nem ágazatspecifikusak, a megítélés szerint elég rugalmasak a legtöbb üzleti modell leképezéséhez, noha egyesek aggályukat fejezték ki a standardok hosszú távú befektetők számára való alkalmasságát és a közzétételek volumenét illetően. Az IAS-rendelet felismerte, hogy magas színvonalú pénzügyi beszámolás csak a standardok helyes és következetes érvényesítése mellett lehetséges. Az átláthatósági irányelv értelmében a számviteli standardok érvényesítése az egyes tagállamok felelősségébe tartozik; az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) feladata, hogy az IFRS standardok egységes uniós alkalmazásának biztosítása és a felügyeleti konvergencia fokozása érdekében koordinálja a tagállamok tevékenységeit. A kapott információkból megállapítható, hogy az IFRS standardok érvényesítésére szolgáló mechanizmusok megfelelőek, az ESMA pedig fontos szerepet játszik az EU-n átívelő egységesség és koherencia előmozdításában. Mindazonáltal egyes információk arra utalnak, hogy az érvényesítés terén még van némi eltérés a tagállamok között. Az ESMA nemrégiben új iránymutatást 10 tett közzé az érvényesítésről, ami a helyzet további javulásához vezethet, de a hatások értékelése még korai lenne. A standardok egységes alkalmazása az értelmezéstől is függhet. Az ESMA az értelmezés gyakorlati eltéréseit jelzi az IFRS Értelmezési Bizottságnak. A Bizottság üdvözli a két testület eredményes együttműködését. Az uniós tőkepiacok és a belső piac hatékony működése A Bizottság információi a tőkepiac javuló teljesítményére utalnak: nagyobb lett a likviditás, alacsonyabbak lettek a tőkeköltségek, bővültek a határon átnyúló ügyletek, uniós és világszinten is könnyebb lett a hozzáférés a tőkéhez, javult a befektetők védelme és a 10 ESMA/2014/807. 4

5 befektetői bizalom fenntartása. Mint azonban fent is említettük, az IFRS hatásai nem különíthetők el a tőkepiacok egyéb változásainak hatásától. Széles körű vita kísérte annak kérdését, hogy az IFRS alkalmazása súlyosbíthatta-e a pénzügyi válságot, és ha igen, milyen mértékben a kapott információk vegyesek voltak. A vita során két számviteli szempont került össztűz alá. Az első az aktuális árak (valós értékek) használata pénzügyi instrumentumok értékelésére. Ezek az értékek ugyanis túlzottak lehetnek, ha a piacok túlságosan lelkesek vagy pesszimisták. Ezzel szemben a bankhiteleket és hasonló instrumentumokat a bekerülési érték alapján tartják nyilván, és folyamatosan vizsgálni kell, hogy az ügyfelek vissza fogják-e fizetni az esedékes összegeket. A pénzügyi válság alatt a hitelek értékvesztésének elszámolására alkalmazandó standardot széles körben kritizálták amiatt, hogy túl kevés céltartalékot írt elő, és azt is túl későn. Más kritikák egyes bankok hiányos közzétételeit érintették. Az IASB egy átfogó átvilágítást követően 2014-ben közzétette a pénzügyi instrumentumokra vonatkozó új standardot (IFRS 9); e standard bevezetésének lehetőségét még vizsgálják. A pénzügyi válság összességében rávilágított, hogy a standardok széles körű gazdasági hatásokkal járhatnak (ld. 3.2.). Globális standardok Az IAS-rendelet az IFRS standardok globális standarddá válását irányozta elő, ami előnyére válna az uniós társaságoknak. Az érdekeltek úgy ítélték meg, hogy az IFRS bevezetésére vonatkozó uniós döntés jelentős lendületet adott az IFRS globális hitelességének és elfogadottságának. A mai napig több mint száz ország fogadja el az IFRS-t, és a standardokat olyan nemzetközi szervezetek támogatják, mint a G20-ak, a Pénzügyi Stabilitási Tanács (FSB), a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap és a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság. Az Egyesült Államok a hazai társaságainak nem engedélyezi az IFRS használatát, ami jelentősen korlátozza a standardok globális alkalmazását. Az Egyesült Államokban is jegyzett mintegy 90 nagyobb uniós kibocsátó számára jelentős pozitívum az az egyenértékűségi megállapodás, amelynek alapján az USA Értékpapír- és Tőzsdebizottsága (SEC) a külföldi társaságok esetében elfogadja az IFRS szerint készített pénzügyi kimutatásokat. Az IASB és az egyesült államokbeli standardalkotó testület (FASB) 2002-ben programot indított standardjaik közelítésére. E munka fontossága a pénzügyi válsággal összefüggésben is világossá vált, így azt a G20-ak és az FSB is támogatja. A standardalkotó testületek azonban egyes területeken nem tudtak közös álláspontra jutni Hatékonyság Az értékelésből származó információk alapján összességében megállapítható, hogy az IASrendelet végrehajtásának előnyei meghaladják a költségeket. Mindazonáltal a számviteli standardok alkalmazása hagyományos költség-haszon-elemzéssel nem könnyen vizsgálható, hiszen hasznai pénzben nem számszerűsíthetők, költségeiről kevés az adat, ráadásul a költségek és a hasznok eloszlása is egyenetlen: a költségeket főként az IFRS szerinti pénzügyi kimutatásokat készítő társaságok viselik, míg a hasznok megoszlanak 5

6 e társaságok és a pénzügyi kimutatások felhasználói (befektetők és egyéb gazdasági szereplők) között. A társaságok széles körben támogatják az IFRS-t, vagyis a költségeket arányosnak tartják a hasznokhoz képest. A kapott információk alapján a költség/haszon-ráta a társaság olyan jellemzőitől függ, mint a méret vagy a nemzetközi tevékenység nagyságrendje. Egyes érdekeltek érdemesnek tartanák az IFRS alkalmazásának kiterjesztését: a költségmegtakarításokat szem előtt tartva különösen a jegyzett csoportok társaságai tekintetében lehetne választható lehetőség az IFRS bevezetése. Mások a jegyzett csoportok leányvállalatai tekintetében az IFRS könnyített verziójára tettek javaslatot, kevesebb közzétételi előírással. Megjegyezték, hogy az IFRS bevezetési költségei különösen a kis- és középvállalkozásokat elriaszthatják az első nyilvános ajánlattételtől. A pénzügyi kimutatások felhasználói a pénzügyi kimutatások átláthatóságának és összehasonlíthatóságának javítása miatt széles körben támogatják az IFRS-t. A standardok kidolgozása és jóváhagyása során minden érdekeltnek vannak költségei. Egyes válaszok arra utalnak, hogy a közelmúltban a standardok gyakori módosítása, összetettségük és a bővülő közzétételi követelmények miatt megbomlott a költségek és a hasznok közötti egyensúly Relevancia Az értékelésből származó információk alapján összességében megállapítható, hogy az IASrendelet célkitűzései továbbra is relevánsak. A tőkepiacok fokozódó globalizációja még jobban kiemelte az egységes pénzügyi beszámolás iránti igényt ben az uniós tőkepiacok jegyzett társaságai még nem élveztek egyenlő versenyfeltételeket. Ez mára megvalósult, így a vita hangsúlya áttevődött a globális versenyfeltételek egyenlőségére. Mint említettük, az IFRS standardok globális alkalmazását nemzetközi szervezetek támogatják. A válság világossá tette, hogy fel kell mérni a szabályozások pénzügyi piacokra és gazdaságokra gyakorolt hatásait. Az IAS-rendelet előírja, hogy a nemzetközi standardok csak akkor vezethetők be az EU-ban, ha az európai közérdeket szolgálják. A közérdek fogalma nincs meghatározva, de felfogható széles körű, pénzügyi stabilitási és gazdasági megfontolások összességeként. Különösen azt kell értékelni, hogy a számviteli standardok hátrányosak lehetnek-e a gazdaság vagy egyes érdekeltek, például a hosszú távú befektetők számára. Egyre többen hangoztatják továbbá, hogy a szabályozásokat holisztikus módon, összes hatásukkal kell figyelembe venni. Az IAS-rendelet elfogadásakor az volt az általános nézet, hogy a rendelet célkitűzései a jegyzett uniós társaságok számára fontosabbak, amit a kötelező alkalmazás hatálya is tükröz, noha azt a tagállamok kiterjeszthetik. Egyes érdekeltek úgy vélik, hogy az IFRS használata hasonló előnyökkel járhatna például a befektetők számára is, ha hatályát kiterjesztenék (például a konszolidált pénzügyi kimutatást nem készítő jegyzett társaságok egyedi éves 6

7 pénzügyi kimutatásaira). Mások kockázatosnak tartják ilyen összetett standardok kkv-k számára való előírását Koherencia Az IAS-rendeleten belül Az EU által elfogadott IFRS standardokat a jogilag kötelező erejű 1126/2008/EK bizottsági rendeletben 11 kodifikálták, amelyet minden új standard vagy standardmódosítás alkalmával módosítanak. A Bizottság évente kétszer jogilag nem kötelező erejű konszolidált verziót készít az aktuális standardokból az EU összes nyelvén. A kapott információk szerint egyes nyelvi változatok javításra szorulnak, a standardok konszolidációja gyakorlati problémákat vet fel, valamint eltérések vannak az IASB és az EU konszolidált szövege között. Az IFRS egészének Bizottság általi hivatalos kodifikációja tehát hasznos feladat lehetne. Egyes érdekeltek azt is felvetették, hogy nem kellene-e az IASB által végzett átvilágításon túl is megbizonyosodni arról, hogy az új standardok vagy standardmódosítások koherensek az IFRS hatályos anyagával. Más uniós jogszabályokkal A Bizottság elkötelezett amellett, hogy segítse az IAS-rendelet és a számviteli irányelv közötti súrlódási pontok kezelését. A tagállamok megfelelő értelmezési és átültetési módszerei ugyanakkor mindeddig lehetővé tették az ilyen pontok leküzdését. Jogi problémák forrásaként említették még a tőkemegőrzési és osztalékfelosztási szabályok területét olyan tagállamok esetében, amelyek az IFRS alkalmazását a nyereségfelosztás alapját képező egyedi éves pénzügyi kimutatásokra is megengedik vagy előírják. Minden tagállam megvizsgálja, hogy az uniós tőkemegőrzési követelmények keretén belül miként tudja megválaszolni az ilyen kérdéseket saját jogszabályaiban. Az IASB által kiadott hatályos Fogalmi keretek szerint az általános célú pénzügyi beszámolás célkitűzése, hogy a potenciális befektetők, kölcsönadók és egyéb hitelezők számára információkat szolgáltasson a beszámolót készítő gazdálkodó egységről. Noha az IFRS-alapú pénzügyi információ számos felügyeleti szabályozás kiindulópontja, az IASB nem szerepelteti a prudenciális felügyeleti hatóságokat vagy szabályozókat a felhasználók között. Mindazonáltal biztosítani kell a pénzügyi információk ilyen célra való alkalmasságát, elismerve azt, hogy a prudenciális szabályozók egyéb információkat is kérhetnek különböző célkitűzéseik teljesítéséhez. A kapott információkból megállapítható, hogy az IFRS, a szabályozói követelmények, valamint az adó- és tőkemegőrzési szabályok ugyan eltérő beszámolási követelményeket írhatnak elő, de az eltérések a kitűzött célok különbözősége miatt lényegében arányosnak és jogszerűnek tekinthetők. 11 A Bizottság november 3-i 1126/2008/EK rendelete az 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban egyes nemzetközi számviteli standardok elfogadásáról (HL L 320., ). 7

8 Uniós hozzáadott érték Az 1990-es évek végén a társaságok nemzetközivé válása, az egységes piac megvalósítása és a pénzügyi piacok globalizációja előhívta a jegyzett társaságok közös számviteli nyelvezet iránti igényét. Több társaságnak nemzetközi vagy egyesült államokbeli standardok alapján kiegészítő beszámolókat kellett készítenie, mivel nemzeti beszámolóikat nemzetközileg nem ismerték el. Az EU úgy döntött, hogy a jegyzett társaságok esetében rendelettel előírja az IFRS alkalmazását, mivel az egyes tagállamok eltérő számviteli hagyományainak összeegyeztetésével kapcsolatos nehézségek akadályozták volna a számviteli irányelvek megfelelő fejlesztését. A kapott információk szerint a rendelet célkitűzései hatékonyan és eredményesen teljesültek, és továbbra is relevánsak. Emellett az IFRS-nek a mai napig nincs jól meghatározott alternatívája. A rendelet tehát továbbra is európai hozzáadott értéket teremt, mivel a közös nemzetközi számviteli nyelvezet révén elmozdítja a határon átnyúló akadályokat és lehetővé teszi, hogy az EU fontos szerephez jusson a nemzetközi standardok kidolgozásában. A kapott információk szerint a rendelet kötelező hatálya és az IFRS nemzeti szintű alkalmazásának kiterjesztésére vonatkozó tagállami lehetőség biztosítja a megfelelő szubszidiaritást és arányosságot. A tagállamok sajátos gazdasági és jogi környezetüknek megfelelő eltérő módokon éltek a lehetőségekkel. Az IFRS kötelező alkalmazását csak szűk körben terjesztették ki a nem jegyzett társaságokra vagy az egyedi pénzügyi kimutatásokra A jóváhagyás folyamata és kritériumai Jóváhagyási mechanizmus folyamat Az IASB által kibocsátott IFRS standardokat a Bizottság komitológiai eljárás keretében hagyja jóvá. A jóváhagyási folyamatra azért van szükség, mert a magánjogi testület által kidolgozott standardoknak meg kell felelniük bizonyos kritériumoknak és az európai gazdaság igényeinek ahhoz, hogy az európai jog részei lehessenek. A Bizottság célja annak biztosítása, hogy a jóváhagyási folyamat zökkenőmentesen és hatékonyan történjen; az érdekeltek többségének válaszai alapján a folyamat jól működik. Időzítése miatt azonban egyesek aggályaikat fejezték ki, mivel szabályozási bizonytalanságot okozhat. Mindazonáltal az érdekelteknek időt kell adni a megfelelő átvilágítás elvégzésére, hogy kellően hozzá tudjanak járulni a folyamathoz. A jóváhagyási folyamat egy másik fontos eleme a standard hatásainak teljes körű megismerése. A standardok hatásáról az IASB korlátozott elemzést ad, inkább a pénzügyi kimutatások felhasználói számára nyújtott információk színvonalára összpontosít. Ezt kiegészítve uniós szinten a Bizottság szolgálatai és az Európai Pénzügyi Beszámolási Tanácsadó Csoport (EFRAG) értékelik a standardok hatásait. 8

9 Jóváhagyási mechanizmus rugalmasság Egyes európai érdekeltek úgy vélik, az IAS-rendelet nem elég rugalmas, mivel nem teszi lehetővé az IFRS standardok szöveg hozzáadásával történő módosítását, és csak korlátozott körben engedi a szöveg törlését ( kizárását ). Az EU-ban 2005 óta van hatályban egy ilyen kizárás, amellyel egyes bankok élnek. Más érdekeltek úgy vélik, hogy az IASB által kibocsátott standardokat nem lenne szabad módosítani az európai alkalmazáshoz. A Maystadt-jelentés óvatosságra intett e tekintetben, a legtöbb érdekelt pedig a helyzet változatlansága mellett érvelt. A kapott visszacsatolásokból kiderült: az EFRAG reformjától az érdekeltek azt várják, hogy Európa már a standardok kidolgozásának korai szakaszában fokozza befolyását Jóváhagyási kritériumok Az IAS-rendelet alapján egy standardnak több kritériumot is teljesítenie kell ahhoz, hogy az EU-ban jóváhagyják. A standardnak összhangban kell lennie a számviteli irányelvekben rögzített megbízható és valós összkép elvével, az európai közérdeket kell szolgálnia, és meg kell felelnie a pénzügyi kimutatásokhoz szükséges információk minőségére vonatkozó alapfeltételeknek. A Maystadt-jelentés a következő két kritériummal bővítené a közérdekű elemet: a standard nem veszélyeztetheti a pénzügyi stabilitást, és nem akadályozhatja az Unió gazdasági fejlődését. Alternatívaként a közérdekre vonatkozó kritérium értelmezésére vonatkozó iránymutatás kibocsátását ajánlja. A kapott válaszok összességében arra utalnak, hogy a meglévő kritériumok megfelelően működnek, és bár egyes érdekeltek a rendeletet kiegészítenék más kritériumokkal, egyetlen konkrét újabb kritérium bevezetését sem támogatta egyértelmű többség. Mindazonáltal egyes érdekeltek úgy vélik, hogy az európai közérdek fogalmát célszerű lenne konkrétabban megfogalmazni, mások viszont úgy tartják, hogy ez az általános fogalom jól értelmezhető, és gyakorlati rugalmasságot tesz lehetővé. A legtöbb érdekelt nem ajánlja az IAS-rendelet bármely módosítását, hanem azt részesítené előnyben, ha a Bizottság eseti alapon határozna meg vizsgálandó területeket az EFRAG számára. A fő kihívás az, hogy ki kell alakítani a rendelet fogalmainak, így a közérdek és a megbízható és valós kifejezésnek a közös értelmezését. Utóbbi kapcsán egyes érdekeltek azt ajánlották, hogy a standardokat kifejezetten értékelni kellene a tekintetben, hogy prudens számvitelt eredményeznek-e, mivel ezt lényeges tényezőnek tartják a megbízható és valós összkép biztosításához. A Bizottságnak az EFRAG-gal közösen iránymutatást kell adnia a jóváhagyási kritériumok értelmezésének javítása céljából. 9

10 3.3. Irányítás IFRS Alapítvány Az IFRS Alapítvány független szervezetként több mint 100 ország számára alkot számviteli standardokat. A nyilvános elszámoltathatóság biztosítása érdekében ezért erős irányítást igényel. Irányítási struktúrája az átláthatóság, a feladatelkülönítés és a megfelelő felügyelet érdekében háromszintű. Az IFRS Alapítvány közfelügyeletét közhatóságokból, többek között az Európai Bizottságból álló felügyelő testület biztosítja. A széles körű közérdeklődésre számot tartó ügyeket az IASB elé utalhatja. Az IFRS Alapítványt 2013-ban főként hozzájárulásokból finanszírozták. Ezt az országok GDP-jén alapuló (kötelező) finanszírozási rendszerrel kívánják felváltani, ami mindeddig problémásnak bizonyult, mivel az IFRS-t használó országok közül sokak hozzájárulása nem megfelelő. Az alapítvány így továbbra is az önkéntes hozzájárulásokra támaszkodik, amelyek azonban gyakran a magánszektorból érkeznek, vagyis összeférhetetlenségre adhatnak okot. A tagállami hozzájárulásokat is beleértve az IFRS Alapítvány fő pénzügyi támogatója az EU; többéves kötelezettségvállalása stabil finanszírozási forrást jelent az alapítvány számára, és mérsékli annak függését a magánszektortól. A vizsgált időszakban több pozitív változás is történt: európai részvétellel létrejött a Számviteli Standardok Tanácsadói Fóruma, a helyszíni munka módszertanával és a hatásvizsgálatokkal foglalkozó tanácsadó csoport ajánlásokat fogalmazott meg a kurátorok számára, amelyeket az IASB végre fog hajtani, továbbá bevezették a standardok alkalmazás utáni felülvizsgálatát. Az érdekeltek közöttük európai felek igényeire reagálva az IASB továbbfejleszti a Fogalmi kereteket, amely az érdekeltek jövőbeli munkáját segítő teljes és aktualizált fogalomgyűjteményként javítani fogja a pénzügyi beszámolás folyamatát. A május 28- án közzétett nyilvános tervezet számos fontos kérdést rendez, többek között az óvatosság fogalmának mint fontos elemnek a visszavezetését a pénzügyi beszámolásba. Az IFRS Alapítványnak alapszabálya értelmében ötévente felül kell vizsgálnia szervezeti struktúráját. A múltbeli felülvizsgálatok jelentősen javították az alapítvány irányítását. A következő felülvizsgálat alkalmat ad az alapítvány finanszírozásával és döntéshozatali eljárásával kapcsolatos kérdések megválaszolására, ideértve a felügyelő testület szerepét is EFRAG A Bizottság 2014 júliusában jelentést 12 tett közzé a Maystadt-jelentést követő EFRAG-reform végrehajtásáról. A jelentésben kedvező következtetésre jutott az addig elért előrehaladásról. A reform október 31-én lépett hatályba az EFRAG módosított alapszabályának és belső 12 COM(2014)

11 szabályzatának hatálybalépésével. Az EFRAG álláspontjainak legitimitása és az egységes európai hang megteremtése érdekében a reform részeként létrejött az EFRAG új, a köz- és magánérdekű feleket kiegyensúlyozottan képviselő döntéshozatali testülete (igazgatótanácsa). 4. Következtetések és következő lépések A Bizottság elégedett az értékelés általános színvonalával, és ezzel összefüggésben úgy véli, hogy a megállapítások megfelelően alátámaszthatók a kapott információkkal, noha számszerű adatok csak korlátozottan álltak rendelkezésre. A legfőbb megállapítás szerint a rendelet célkitűzései teljesülnek. A kapott információk szerint az érdekeltek az EFRAG vizsgált időszakbeli reformját fontosnak tartják az EU IFRS standardok kidolgozásában betöltött szerepének erősítésében. Mindazonáltal az IAS-rendelet rendelkezéseinek alkalmazási módja még javítható, a Bizottság több lehetséges gyakorlati lépést is meghatározott e célból. Az IAS-rendelet működése A kapott információk szerint a rendelet hatálya és a tagállamok opciói megfelelőek. A tőkepiaci unió kiépítéséről szóló zöld könyv 13 keretében a Bizottság vitát indított arról, hogy hozzáadott értéket lehetne-e teremteni a multilaterális kereskedési rendszerekben, konkrétabban a kkv-növekedési piacokon jegyzett kkv-kra vonatkozó, egyszerűsített, uniós szinten egységes és színvonalas számviteli standard kidolgozásával. A Bizottság támogatja az IFRS mint globális standard érvényesülését, és továbbra is arra ösztönzi az USA Értékpapír- és Tőzsdebizottságát, hogy az vezesse be az IFRS-t a hazai társaságok általi alkalmazás céljából. A konvergencia önmagában nem cél, mert az IFRS-nek magas színvonalúnak és az európai piacok számára, vagyis más joghatóságok számára is megfelelőnek kell lennie. A Bizottság úgy véli, hogy az IFRS melletti elkötelezettséget az IFRS Alapítványnak fizetendő, a hozzájáruló ország GDP-jével arányos állandó pénzügyi hozzájárulás rögzítésével lehetne tanúsítani. A Bizottság ezért az IFRS Alapítványt arra ösztönzi, hogy a évi irányítási felülvizsgálat keretében biztosítsa, hogy az IFRS Alapítvány és az IASB irányító és felügyeleti testületeiben csak az lehessen tag, aki vállalja az IFRS alkalmazását és az állandó pénzügyi hozzájárulás megfizetését. A rendelet eredményessége és hatékonysága maguknak a standardoknak a színvonalától függ, ezért azokat kidolgozásuk és jóváhagyásuk során továbbra is megfelelően értékelni kell. Értékelni kell különösen az IAS-rendelet és más uniós jogszabályok kölcsönhatását, holisztikus alapon figyelembe véve az általános koherenciát és a hatásokat, a standardok összetettségét és a közzétételi követelmények volumenét. A Bizottság meg fogja vizsgálni az uniós osztalékfelosztási szabályok szigorításának lehetőségeit. 13 COM(2015)

12 A Bizottság az ESMA érvényesítési iránymutatásának alkalmazására ösztönzi a tagállamokat. A tőkepiaci unió kiépítéséről szóló zöld könyv keretében a Bizottság meg fogja vizsgálni, hogy az európai felügyeleti hatóságok, köztük az ESMA, elegendő hatáskörrel rendelkeznek-e a következetes felügyelet biztosítására, és hogy az ESMA vagy adott esetben a nemzeti hatóságok felé történő felügyeleti és piaci jelentéstétel területén alkalmazott hatékonyabb megoldások hasznosak lehetnek-e a piaci résztvevők számára. A jogszabályok egyszerűsítése és koherenciája érdekében a Bizottság középtávon, egyes fontosabb függőben lévő standardok elfogadása után meg fogja fontolni az IFRS-t jóváhagyó jogszabály kodifikációját. A Bizottság fokozni fogja az IFRS Alapítvánnyal folytatott együttműködést, különösen a fordítás tekintetében Jóváhagyási folyamat A Bizottság biztosítani fogja, hogy az EFRAG-hoz intézett, jóváhagyási tanácsadásra irányuló kéréseiben eseti alapon konkrét problémákat, így közérdekkel kapcsolatos kérdéseket is említsen annak érdekében, hogy az EFRAG jóváhagyással kapcsolatban adott tanácsa megfelelően kezelje e kérdéseket. A folyamat korábbi szakaszában történő bevonásuk révén a tagállamok értesíteni tudják a Bizottságot esetleges aggályaikról, az EFRAG megreformált irányítási struktúrája pedig alkalmasabb lesz a felvetett kérdések megválaszolására. A Bizottság a számviteli szabályozó bizottsággal, az EFRAG igazgatótanácsával és más uniós intézményekkel folytatott párbeszéd révén új ötleteket és gyakorlatokat fog kidolgozni. A Bizottság arra ösztönzi az EFRAG-ot, hogy fejlessze kapacitásait a standardok hatásainak, köztük a makrogazdasági hatásoknak a vizsgálatára. A Bizottság üdvözli, hogy az EKB és az európai felügyeleti hatóságok az EFRAG igazgatótanácsában a megreformált irányítási megállapodások alapján részt vevő megfigyelők tevékenyen megosztják nézeteiket az igazgatótanáccsal annak érdekében, hogy megkönnyítsék egyes területek, például a pénzügyi stabilitásra gyakorolt hatások megfontolását. Releváns szervezetekkel kötött irányítási megállapodások A Bizottság elismeri az IFRS Alapítvány irányításában történt javításokat. A felügyelő testület tagjaként azonban felhívja e testület figyelmét arra, hogy a belső felépítés kérdései helyett olyan közérdekű ügyek megvitatásával foglalkozzon, amelyeket az IFRS Alapítvány elé lehet utalni. A Bizottság arra ösztönzi az IASB-t, hogy javítsa a hatásvizsgálatokat, vegye figyelembe a különböző időhorizonttal rendelkező befektetők sajátos szükségleteit, és a standardok kidolgozásakor gondoskodjon specifikus megoldásokról, különösen a hosszú távú befektetők tekintetében. 12

13 A Bizottság üdvözli, hogy az IASB újból be kívánja vezetni az óvatosság elvét a Fogalmi keretekbe. A Bizottság jóváhagyta és felügyelte az EFRAG évi irányítási reformját. A nemzetközi számviteli standardok kidolgozására gyakorolt uniós befolyás növelésére vonatkozó célkitűzés teljesülése érdekében a Bizottság továbbra is szoros figyelemmel kíséri a reform nyomon követését, amelyről a 258/2014/EU rendeletnek megfelelően évente jelentést fog készíteni. 13

11170/17 ol/eo 1 DGG1B

11170/17 ol/eo 1 DGG1B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 11. (OR. en) 11170/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk EF 162 ECOFIN 638 UEM 230 SURE 29 A Tanács következtetései

Részletesebben

2002R1606 HU

2002R1606 HU 2002R1606 HU 10.04.2008 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1606/2002/EK RENDELETE

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 282/3

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 282/3 2005.10.26. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 282/3 A BIZOTTSÁG 1751/2005/EK RENDELETE (2005. október 25.) az 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban egyes nemzetközi számviteli

Részletesebben

AJÁNLÁSOK. A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2014. április 9.) a vállalatirányítási jelentéstétel minőségéről (a betart vagy indokol elv)

AJÁNLÁSOK. A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2014. április 9.) a vállalatirányítási jelentéstétel minőségéről (a betart vagy indokol elv) 2014.4.12. L 109/43 AJÁNLÁSOK A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2014. április 9.) a vállalatirányítási jelentéstétel minőségéről (a betart vagy indokol elv) (EGT-vonatkozású szöveg) (2014/208/EU) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 18. (OR. en) az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 18. (OR. en) az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. május 18. (OR. en) 9042/16 EF 122 ECOFIN 403 DELACT 81 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. május 17. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2017/935 HATÁROZATA

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2017/935 HATÁROZATA 2017.6.1. L 141/21 AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2017/935 HATÁROZATA (2016. november 16.) a szakmai alkalmasságra és üzleti megbízhatóságra vonatkozó határozatok elfogadásával kapcsolatos hatáskör-átruházásról

Részletesebben

Számviteli szabályozás

Számviteli szabályozás Dr. Pál Tibor 2012.09.10. Számviteli szabályozás 3. Előadás Lehetőségek és korlátok a hazai szabályozásban a számvitel jövőképe A számvitel jövőképe Az új tényezők hatása Konvergencia Szabályozás Számvitell

Részletesebben

(Jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2014.4.8. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 105/1 I (Jogalkotási aktusok) RENDELETEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 258/2014/EU RENDELETE (2014. április 3.) a pénzügyi beszámolás és az audit területén

Részletesebben

EURÓPAI KÖZPONTI BANK

EURÓPAI KÖZPONTI BANK 2011.2.26. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 62/1 I (Állásfoglalások, ajánlások és vélemények) VÉLEMÉNYEK EURÓPAI KÖZPONTI BANK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK VÉLEMÉNYE (2011. január 28.) a 98/78/EK, a 2002/87/EK

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) 2018.3.26. L 82/3 A BIZOTTSÁG (EU) 2018/498 RENDELETE (2018. március 22.) az 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban egyes nemzetközi számviteli standardok elfogadásáról szóló

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 11. (11.02) (OR. en) 5752/1/13 REV 1 FIN 44 PE-L 4

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 11. (11.02) (OR. en) 5752/1/13 REV 1 FIN 44 PE-L 4 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 203. február. (.02) (OR. en) 5752//3 REV FIN 44 PE-L 4 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Költségvetési Bizottság az Állandó Képviselők Bizottsága/a Tanács A Bizottság

Részletesebben

A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben

A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben Gion Gábor, Deloitte vezérigazgató Balatonalmádi, 2012. szeptember 6. Könyvvizsgálói szakma kilátásai A jelen és jövő kihívásai Az auditált

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a COM(2015) 601 final számú dokumentumot.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a COM(2015) 601 final számú dokumentumot. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. október 23. (OR. en) 13348/15 ECOFIN 798 UEM 383 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2015. október 22. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.12.21. COM(2016) 818 final 2016/0411 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.2.1. COM(2018) 52 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésérés bejelentésére, valamint

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.8.28. C(2017) 5812 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2017.8.28.) az (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendeletnek a rendszeres internalizálók

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) 2018.10.24. L 265/3 A BIZOTTSÁG (EU) 2018/1595 RENDELETE (2018. október 23.) az 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban egyes nemzetközi számviteli standardok elfogadásáról szóló

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/1993 IRÁNYMUTATÁSA

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/1993 IRÁNYMUTATÁSA L 306/32 IRÁNYMUTATÁSOK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/1993 IRÁNYMUTATÁSA (2016. november 4.) az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti értékelés összehangolásának elveiről, valamint

Részletesebben

Nemzetközi REFA Controllerképző

Nemzetközi REFA Controllerképző Nemzetközi REFA Controllerképző tanfolyam 1. modul: Mutatószámok és mérlegelemzés 4. nap : Nemzetközi számvitel 1 Nemzetközi számvitel - témák Szervezeti / intézményi háttér Elfogadottság és szabályozás

Részletesebben

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.22. COM(2010) 772 végleges 2010/0372 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 378/2007/EK tanácsi rendeletnek a közös agrárpolitika keretébe tartozó

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2018.11.13. COM(2018) 744 final 2018/0385 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az energiahatékonyságról szóló, [az (EU) 2018/XXX irányelvvel módosított]

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.26. C(2016) 3020 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2016.5.26.) a pénzügyi eszközök piacairól szóló 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi

Részletesebben

9645/17 ac/ms 1 DG E 1A

9645/17 ac/ms 1 DG E 1A Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 24. (OR. en) 9645/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. május 23. Címzett: a delegációk ENV 540 FIN 326 FSTR 42 REGIO 62 AGRI 286

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2018/546 HATÁROZATA

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2018/546 HATÁROZATA 2018.4.6. L 90/105 HATÁROZATOK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2018/546 HATÁROZATA (2018. március 15.) a szavatolótőkéről szóló határozatok meghozatalára vonatkozó hatáskör átruházásáról (EKB/2018/10) AZ

Részletesebben

***I JELENTÉSTERVEZET

***I JELENTÉSTERVEZET Európai Parlament 2014-2019 Gazdasági és Monetáris Bizottság 2016/0110(COD) 7.7.2016 ***I JELENTÉSTERVEZET a pénzügyi beszámolás és az audit területén meghatározott tevékenységeket támogató, a 2014 2020

Részletesebben

5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU

5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. január 12. 5125/15 LIMITE EMPL 4 SOC 6 ECOFIN 15 EDUC 5 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: a szociális kérdésekkel foglalkozó munkacsoport Dátum: 2015. január

Részletesebben

A tőzsdén jegyzett gazdálkodók könyvvizsgálatának specialitásai

A tőzsdén jegyzett gazdálkodók könyvvizsgálatának specialitásai A tőzsdén jegyzett gazdálkodók könyvvizsgálatának specialitásai Mádi-Szabó Zoltán 2010. november 18. és 22. AUDIT Tartalom A közérdeklődésre klődé számot tartó tó gazdálkodó dó fogalma Értékpapírt kibocsátó

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 26. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 26. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 26. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0231 (COD) 11483/16 ADD 3 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. július 22. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy:

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2016.9.23. L 257/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A BIZOTTSÁG (EU) 2016/1703 RENDELETE (2016. szeptember 22.) az 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban egyes nemzetközi

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, november 24. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, november 24. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 24. (OR. en) 14722/16 FISC 200 ECOFIN 1088 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága az Állandó Képviselők Bizottsága

Részletesebben

ECB-PUBLIC AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) [YYYY/[XX*]] IRÁNYMUTATÁSA. (2016. [hónap nap])

ECB-PUBLIC AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) [YYYY/[XX*]] IRÁNYMUTATÁSA. (2016. [hónap nap]) HU ECB-PUBLIC AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) [YYYY/[XX*]] IRÁNYMUTATÁSA (2016. [hónap nap]) az uniós jogszabályokban biztosított választási lehetőségek és mérlegelési jogkörök illetékes nemzeti hatóságok

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.12.17.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.12.17.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.12.17. C(2013) 9098 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.12.17.) a 2011/61/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az alternatívbefektetésialapkezelők

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 14. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 14. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 14. (OR. en) 13231/16 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Előző dok. sz.: 12390/16 Tárgy: a Tanács Főtitkársága TRANS 387 ENV 659 REGIO 88

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 4. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 4. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 4. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0086 (COD) 8838/17 ADD 7 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 2. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE Ref. Ares(2018)2964154-06/06/2018 EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.31. COM(2018) 371 final 2018/0219 (APP) Javaslat A TANÁCS RENDELETE az euró pénzhamisítás elleni védelmét szolgáló csere-, segítségnyújtási

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.7.17.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.7.17.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.7.17. C(2014) 4580 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.7.17.) az EN14342 szabvány hatálya alá tartozó bizonyos, bevonat nélküli fa padlóburkolatok

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) 2016.10.12. HU L 275/27 A BIZOTTSÁG (EU) 2016/1801 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2016. október 11.) az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelően a külső hitelminősítő intézetek értékpapírosítási

Részletesebben

Nemzetközi számvitel. 7. előadás: Lehetőségek és korlátok a hazai számviteli szabályozásban. Dr. Pál Tibor

Nemzetközi számvitel. 7. előadás: Lehetőségek és korlátok a hazai számviteli szabályozásban. Dr. Pál Tibor Nemzetközi számvitel 7. előadás: Lehetőségek és korlátok a hazai számviteli szabályozásban Dr. Pál Tibor Lehetőségek és korlátok a hazai számviteli szabályozásban (Miről lesz szó?) Hazai számvitel környezete

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.25. COM(2018) 349 final 2018/0181 (CNS) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a jövedéki adók területén való közigazgatási együttműködésről szóló 389/2012/EU rendeletnek az elektronikus

Részletesebben

A könyvvizsgálati standardok változásai

A könyvvizsgálati standardok változásai XXIII. Országos Könyvvizsgálói Konferencia Visegrád 2015. Szeptember 4-5. A könyvvizsgálati standardok változásai dr. Ladó Judit Alelnök Magyar Könyvvizsgálói Kamara Előzmény 1 Nemzetközi Könyvvizsgálati

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.7.13. C(2018) 4435 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2018.7.13.) az (EU) 2016/1011 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kritikus vagy

Részletesebben

Piacfelügyeleti vonatkozású könyvvizsgálati tapasztalatok

Piacfelügyeleti vonatkozású könyvvizsgálati tapasztalatok Piacfelügyeleti vonatkozású könyvvizsgálati tapasztalatok Előadó: Farkas Ákos, piacfelügyeleti tanácsadó 2014. december 8. Tartalom Jogszabályi keret Piacfelügyeleti tevékenység bemutatása Kapuőri szerep

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.11.17. C(2017) 7684 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2017.11.17.) a pénzügyi eszközök piacairól szóló 600/2014/EU európai parlamenti és

Részletesebben

EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS

EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS 2018.11.30. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 432/17 EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS Az európai adatvédelmi biztos véleményének összefoglalója az Új megállapodás a fogyasztói érdekekért című jogalkotási

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.23. COM(2017) 134 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) (EGT-vonatkozású szöveg)

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) (EGT-vonatkozású szöveg) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.7.13. C(2018) 4439 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2018.7.13.) az (EU) 2016/1011 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a referenciamutató

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.7.13. C(2018) 4434 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2018.7.13.) az (EU) 2016/1011 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a bizonyos követelmények

Részletesebben

IRÁNYMUTATÁSOK AZ ESETLEGESEN TÁMOGATÓ INTÉZKEDÉSEKET MAGUK UTÁN VONÓ TESZTEKRŐL, VIZSGÁLATOKRÓL, ILLETVE ELJÁRÁSOKRÓL

IRÁNYMUTATÁSOK AZ ESETLEGESEN TÁMOGATÓ INTÉZKEDÉSEKET MAGUK UTÁN VONÓ TESZTEKRŐL, VIZSGÁLATOKRÓL, ILLETVE ELJÁRÁSOKRÓL EBA/GL/2014/09 2014. szeptember 22. Iránymutatások azon tesztek, vizsgálatok vagy eljárások típusairól, amelyek a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló irányelv 32. cikke (4) bekezdése (d) pontjának

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.31. C(2016) 6867 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2016.10.31.) az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek egy negatív piaci

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.12.16. COM(2015) 648 final 2015/0295 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az árutőzsdei kereskedők számára biztosított mentességek tekintetében az

Részletesebben

AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A VÁMÜGYEKRE, VALAMINT A KERESKEDÉS UTÁNI PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK TERÜLETÉRE VONATKOZÓ UNIÓS SZABÁLYOK

AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A VÁMÜGYEKRE, VALAMINT A KERESKEDÉS UTÁNI PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK TERÜLETÉRE VONATKOZÓ UNIÓS SZABÁLYOK EURÓPAI BIZOTTSÁG A PÉNZÜGYI STABILITÁS, A PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS A TŐKEPIACI UNIÓ FŐIGAZGATÓSÁGA Brüsszel, 2018. február 8. KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE

Részletesebben

Nemzetközi számvitel. 12. Előadás. IAS 8 Számviteli politika, a számviteli becslések változásai és hibák. Dr. Pál Tibor

Nemzetközi számvitel. 12. Előadás. IAS 8 Számviteli politika, a számviteli becslések változásai és hibák. Dr. Pál Tibor Dr. Pál Tibor Nemzetközi számvitel 12. Előadás IAS 8 Számviteli politika, a számviteli becslések változásai és hibák 2014.05.13. IAS 8 Bevételek 2 Az IAS 8 célja A fejezet célja, hogy bemutassa Hogyan

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 21. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 21. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. december 21. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0350 (COD) 16012/17 JAVASLAT Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 10. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 10. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 10. (OR. en) 8964/17 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: a Tanács Főtitkársága ENV 422 FIN 290 FSTR 40 REGIO 56 AGRI 255 az Állandó Képviselők

Részletesebben

10800/18 ADD 1 as/it/gf 1 DRI

10800/18 ADD 1 as/it/gf 1 DRI Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2018. július 9. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0282/A(COD) 10800/18 ADD 1 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

FRANCIAORSZÁG NYILATKOZATA

FRANCIAORSZÁG NYILATKOZATA Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. április 17. (OR. fr) Intézményközi referenciaszám: 2013/0025 (COD) 7768/15 ADD 1 REV 1 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

Aktualitások az adózás, a könyvvizsgálat és a számvitel területén Izer Norbert

Aktualitások az adózás, a könyvvizsgálat és a számvitel területén Izer Norbert Aktualitások az adózás, a könyvvizsgálat és a számvitel területén Izer Norbert Adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár 1 Trendek a magyar adórendszerben Gazdaságpolitikai célok

Részletesebben

A8-0380/3. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása

A8-0380/3. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása 6.12.2017 A8-0380/3 Módosítás 3 Czesław Adam Siekierski a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság nevében Jelentés A8-0380/2017 Albert Deß A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés területén érvényben lévő

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 13. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 13. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 13. (OR. en) 13212/16 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. október 11. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT MUNKADOKUMENTUM. Gazdasági és Monetáris Bizottság

EURÓPAI PARLAMENT MUNKADOKUMENTUM. Gazdasági és Monetáris Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««Gazdasági és Monetáris Bizottság 2009 30.3.2007 MUNKADOKUMENTUM a nemzetközi pénzügyi beszámolási szabványokról (IFRS) és az IASB irányításáról Gazdasági és Monetáris

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.7. COM(2016) 644 final 2016/0314 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az Olasz Köztársaságnak a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv

Részletesebben

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓJA. amely a következő dokumentumot kíséri

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓJA. amely a következő dokumentumot kíséri EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2018.3.13. SWD(2018) 69 final BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓJA amely a következő dokumentumot kíséri Javaslat Az Európai Parlament

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 5. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 5. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. szeptember 5. (OR. en) 11932/17 TRANS 347 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma: 2017. szeptember

Részletesebben

Nyilvános kibocsátók IFRS vizsgálatainak felügyeleti tapasztalatai

Nyilvános kibocsátók IFRS vizsgálatainak felügyeleti tapasztalatai Nyilvános kibocsátók IFRS vizsgálatainak felügyeleti tapasztalatai Előadó: Farkas Ákos 2010. november 18. Az előadás főbb pontjai Jogszabályi háttér A Felügyelet szerepe IFRS Compliance tevékenység folyamata

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. a Horvátországban fennálló túlzott költségvetési hiány megszüntetéséről. {SWD(2013) 523 final}

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. a Horvátországban fennálló túlzott költségvetési hiány megszüntetéséről. {SWD(2013) 523 final} EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.12.10. COM(2013) 914 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA a Horvátországban fennálló túlzott költségvetési hiány megszüntetéséről {SWD(2013) 523 final} HU HU Ajánlás A TANÁCS

Részletesebben

EIOPA-17/ október 4.

EIOPA-17/ október 4. EIOPA-17/651 2017. október 4. A biztosítási értékesítésről szóló irányelv szerinti iránymutatások az olyan biztosítási alapú befektetési termékekhez, amelyek szerkezetükből adódóan megnehezítik az ügyfél

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.3.8. C(2018) 1392 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2018.3.8.) az (EU) 2016/798 európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján a biztonságirányítási

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.24. C(2017) 1951 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2017.3.24.) az (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelv kiegészítéséről

Részletesebben

RENDELETEK. (EGT-vonatkozású szöveg)

RENDELETEK. (EGT-vonatkozású szöveg) 2018.4.3. L 87/3 RENDELETEK A BIZOTTSÁG (EU) 2018/519 RENDELETE (2018. március 28.) az 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban egyes nemzetközi számviteli standardok elfogadásáról

Részletesebben

Magyar Könyvvizsgálói Kamara. XX. Országos Könyvvizsgálói Konferencia. Kihívások az elkövetkező 5 évben

Magyar Könyvvizsgálói Kamara. XX. Országos Könyvvizsgálói Konferencia. Kihívások az elkövetkező 5 évben Kihívások az elkövetkező 5 évben (hogyan kell módosítani a könyvvizsgálati módszertant a várható új IFRS-ek követelményeinek figyelembevételével) Új IFRS standardok - Összefoglaló Standard Mikortól hatályos?

Részletesebben

A határokon átnyúló elektronikus kiskereskedelmet érintő héaszabályozás korszerűsítése. Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

A határokon átnyúló elektronikus kiskereskedelmet érintő héaszabályozás korszerűsítése. Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.12.1. COM(2016) 756 final 2016/0372 (NLE) A határokon átnyúló elektronikus kiskereskedelmet érintő héaszabályozás korszerűsítése Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.12.17. C(2018) 8612 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2018.12.17.) a 2004/109/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az egységes elektronikus

Részletesebben

A könyvvizsgálat módszertana

A könyvvizsgálat módszertana A könyvvizsgálat módszertana Könyvvizsgálói tevékenységek bemutatása Témák Helyi szabályok szerint elkészített beszámolók könyvvizsgálata Nemzetközi, USA vagy egyéb országok beszámolási szabályai szerint

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ JELENTÉS A 4iG NYRT. AUDIT BIZOTTSÁGA RÉSZÉRE

KIEGÉSZÍTŐ JELENTÉS A 4iG NYRT. AUDIT BIZOTTSÁGA RÉSZÉRE KIEGÉSZÍTŐ JELENTÉS A 4iG NYRT. AUDIT BIZOTTSÁGA RÉSZÉRE 1.) Az elvégzett könyvvizsgálat eredményeinek ismertetése: A könyvvizsgálat során nem találtunk lényeges hiányosságot a Társaság folyamataiban,

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet: A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (...)

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet: A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (...) AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2009.07.25. COM(2009) XXX végleges Tervezet: A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (...) a [ ] 2006/43/EK irányelv alapján egyes harmadik országok illetékes hatóságainak megfelelőségéről

Részletesebben

NYILVÁNOS ÉRTÉKPAPÍR- KIBOCSÁTÓKKAL KAPCSOLATOS FELÜGYELETI TAPASZTALATOK

NYILVÁNOS ÉRTÉKPAPÍR- KIBOCSÁTÓKKAL KAPCSOLATOS FELÜGYELETI TAPASZTALATOK File Tamás, vezető felügyelő 2018. november 22. NYILVÁNOS ÉRTÉKPAPÍR- KIBOCSÁTÓKKAL KAPCSOLATOS FELÜGYELETI TAPASZTALATOK 1 SZABÁLYOZÁSI HÁTTÉR Hazai jogszabályok: Tpt., Számv. tv., MNB tv., Ptk., Kkt.

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.22. COM(2016) 407 final 2016/0189 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió nevében az EGT Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás XIX. mellékletének (Fogyasztóvédelem)

Részletesebben

A könyvvizsgálat jelenlegi helyzete Európában

A könyvvizsgálat jelenlegi helyzete Európában A könyvvizsgálat jelenlegi helyzete Európában Az EU és a könyvvizsgálók Olivier Boutellis-Taft, FEE ügyvezető igazgató Standing for trust and integrity 2013. szeptember 19-20. MKVK, Magyarország Jó! Több,

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.4. COM(2016) 113 final 2016/0064 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 883/2013/EU, Euratom rendeletnek az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF)

Részletesebben

Számviteli szabályozás

Számviteli szabályozás Dr. Pál Tibor 2012.09.10. Számviteli szabályozás 4. Előadás Európai számviteli szabályozás Az európai számvitel Kettősség a kontinentális európai és az angolszász számviteli gyakorlat Szempontrendszerek

Részletesebben

Számviteli szabályozás

Számviteli szabályozás Dr. Pál Tibor 2010.11.29. Az európai számvitel Számviteli szabályozás 4. Előadás Európai számviteli szabályozás Kettősség a kontinentális európai és az angolszász számviteli gyakorlat Szempontrendszerek

Részletesebben

2015-2018. Község Önkormányzata

2015-2018. Község Önkormányzata Ikt.szám:../2015 BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERV 2015-2018. Község Önkormányzata A belső ellenőrzési feladat végrehajtására különböző szintű előírások vonatkoznak. Törvényi szinten az Államháztartási

Részletesebben

A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.)

A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.11.25. C(2014) 9048 final A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.) a Bizottság főigazgatói, valamint a szervezetek vagy önfoglalkoztató személyek közötti megbeszélésekről

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében 21.10.2015 A8-0307/2 2 3 a bekezdés (új) 3a. sajnálatosnak tartja, hogy nem történt általános utalás az Európa 2020 stratégia intelligens, fenntartható és inkluzív növekedéssel kapcsolatos célkitűzésére;

Részletesebben

JELENTÉS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0172/

JELENTÉS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0172/ Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum A8-0172/2016 3.5.2016 JELENTÉS a nemzetközi számviteli standardok (IAS) értékeléséről, valamint a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) Alapítványa,

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.21. COM(2015) 517 final 2015/0242 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a Németországnak, illetve Ausztriának a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló

Részletesebben

Gazdaságpolitika és könyvvizsgálat. Pankucsi Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium

Gazdaságpolitika és könyvvizsgálat. Pankucsi Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságpolitika és könyvvizsgálat Pankucsi Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságpolitika Legfőbb célok: Pénzügyi, költségvetési stabilitás fenntartása, erősítése Növekedés fenntartása, fokozása,

Részletesebben

A könyvvizsgálati irányelvek változásai és bevezetésük

A könyvvizsgálati irányelvek változásai és bevezetésük A könyvvizsgálati irányelvek változásai és bevezetésük 2014. szeptember 4. Visegrád dr. Ladó Judit MKVK szakmai alelnöke Könyvvizsgálathoz kapcsolódó jogszabályok 2 Könyvvizsgálathoz kapcsolódó jogszabályok

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.11.4. COM(2013) 718 final 2013/0341 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK rendelet

Részletesebben

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM. I. rész A HATÁSVIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÁSA. amely a következő dokumentumot kíséri

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM. I. rész A HATÁSVIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÁSA. amely a következő dokumentumot kíséri EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.10.25. SEC(2011) 1290 végleges BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM I. rész A HATÁSVIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÁSA amely a következő dokumentumot kíséri Javaslat - Az Európai

Részletesebben

A8-0126/ Irányelvi javaslat (COM(2016)0056 C8-0026/ /0033(COD)) AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához

A8-0126/ Irányelvi javaslat (COM(2016)0056 C8-0026/ /0033(COD)) AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához 2.6.2016 A8-0126/ 001-001 MÓDOSÍTÁSOK 001-001 előterjesztette: Gazdasági és Monetáris Bizottság Jelentés Markus Ferber A pénzügyi eszközök piaca A8-0126/2016 Irányelvi javaslat (COM(2016)0056 C8-0026/2016

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 13. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 13. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 13. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0156 (NLE) 11275/17 NT 4 AGRI 404 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. július 11. Címzett: Biz. dok. sz.:

Részletesebben

Merre megy Európa könyvvizsgálata?

Merre megy Európa könyvvizsgálata? Merre megy Európa könyvvizsgálata? XX. Országos Könyvvizsgálói Konferencia 2012. szeptember 6-7. Dr. Judit Ladó Szakmai alelnök 9/10/2012 1 A változás igénye Témák A folyamat kezdete Zöld könyv A folytatás

Részletesebben

A Bizottság nyilatkozatai. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása /17 ADD 1 (hs)/ms 1 DRI

A Bizottság nyilatkozatai. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása /17 ADD 1 (hs)/ms 1 DRI Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. december 12. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0282B (COD) 15577/17 ADD 1 FELJEGYZÉS AZ A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

5524/17 ADD 1 zv/kn/kk 1 GIP 1B

5524/17 ADD 1 zv/kn/kk 1 GIP 1B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 3. (OR. en) 5524/17 ADD 1 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV Tárgy: PV/CONS 2 AGRI 29 PECHE 26 Az Európai Unió Tanácsának 2017. január 23-án Brüsszelben tartott 3514.

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.1.26. COM(2016) 21 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a figyelembe vehető tőke fogalommeghatározása megfelelőségének az 575/2013/EU rendelet

Részletesebben

A Könyvvizsgálói Közfelügyeleti hatóság évi munkaterve

A Könyvvizsgálói Közfelügyeleti hatóság évi munkaterve A Könyvvizsgálói Közfelügyeleti hatóság 2019. évi munkaterve A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.8.7. COM(2015) 394 final 2015/0176 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Közösség és a Liechtensteini Hercegség közötti, a megtakarításokból származó kamatjövedelem

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. az IFRS Alapítvány, az EFRAG és a PIOB évi tevékenységéről

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. az IFRS Alapítvány, az EFRAG és a PIOB évi tevékenységéről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.11.23. COM(2017) 684 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az IFRS Alapítvány, az EFRAG és a PIOB 2016. évi tevékenységéről HU HU 1. A JELENTÉS

Részletesebben

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÁSA. Kísérődokumentum a következő javaslatokhoz: Javaslat:

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÁSA. Kísérődokumentum a következő javaslatokhoz: Javaslat: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.11.30. SEC(2011) 1385 végleges BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÁSA Kísérődokumentum a következő javaslatokhoz: Javaslat: az Európai Parlament

Részletesebben