Bemutatkozik a FULL-TECH

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bemutatkozik a FULL-TECH"

Átírás

1

2 Bemutatkozik a FULL-TECH A FULL-TECH Fogászati Implantátum és Műszergyártó Kft elődje a FULL-TECH Fogászati Implantátum és Műszergyártó Egyéni Cég, a magyar fogászati implantológiai érdeklődés és élet kiszélesedésével párhuzamosan, 1992-ben kis családi vállalkozásként alakult és állt be fogászati implantátumokat gyártó cégek közé. Ebben az időben Magyarországon főként külföldön beszerezhető implantátumokat alkalmaztak és mindössze néhány helyen, főként szájsebészeti képzési egyetemi központokban. Így kapcsolódott össze a kezdeti cégtörténet, a budapesti akkor még Semmelweis Orvostudományi Egyetem Szájsebészeti- és Fogpótlástani Klinikáján dolgozó orvosokkal. Ez volt a fejlesztések, kísérletezések időszaka, amikor kis darabszámban, kézi hagyományos forgácsoló gépeken próbáltunk a magyar orvosok rendelkezésére, a külföldi gyártmányokhoz képest olcsóbb és könnyebben hozzáférhető magyar implantátumot előállítani. Azóta több, mint 15 év telt el, az implantátumok felhasználása Ma - gyar országon is, szinte rutin beavatkozássá vált, a piaci igények mind minőségben, mind mennyiségben megnőttek. Cégünk elsődleges feladata mindvégig a fogorvosok által támasztott igényeknek megfelelve a növekvő kereslet kielégítése volt, amit gépparkunk folyamatos fejlesztésével, munkaerő megnövelésével és belső szervezéssel tudtuk elérni. Az üzem Bayern TÜV CE minősítést 2001-ben szerzett, 2003 óta termékeink is CE minősítéssel rendelkeznek, a termelés az MSZ EN ISO 9001:2001, valamint az MSZ EN ISO 13485:2002, majd az MSZ EN ISO 13485:2004 szerinti minőség-irányítási rendszerben zajlik.

3 Fejlődéstörténeti áttekintés Az első 13 év a szájsebészekkel - fogorvosokkal - fogtechnikusokkal, való közvetlen kommunikáció jegyében telt Első kiállítási részvétel a Dental World szakkiállításon Költözés az új üzembe, ahol a kibővített CNC géppark, a megnövekedett tér és munkaerő kapacitás, a hazai és a meglévő külföldi keresleten túl, új piaci igények kiszolgálására is alkalmas, így egyedi kis darabszámú elgondolások megvalósítására is Első nemzetközi kiállítási részvétel a termékeinket forgalmazó svájci partnerünkkel együtt az IDS Köln kiállításon. Implantációs rendszereink belső struktúrájának egységesítése a könnyebb, egyszerűbb használatért. Fullplant EG és Fullplant EX rendszer megszületése Az új üzemben kialakított továbbképzési központ használatba vétele, gyakorlati és elméleti bemutatók, akkreditált és szakmai továbbképzések, élő műtéti bemutatók. Cirkonfelépítmények, valamint az új fejlesztésű Symplant S implantátumok megszületése Első Hands-on kurzus. Régi felhasználók első baráti találkozója. Idegennyelvű tanfolyam megszervezése. Ismételt részvétel az IDS szakkiállításon.

4 Termékek felhasználási területe A termékek közül fogászati felhasználásra gyártottak: A család párhuzamos maggal és önvágó menettel rendelkező kétfázisú csavar - implantátumai: - Fullplant E - Fullplant EX - Fullplant EG formában, a család kúpos maggal és szélesedő, önvágó menettel, így párhuzamos külsővel rendelkező, szintén kétfázisú implantátumai: - Symplant EX - Symplant EX 3.3, - Symplant S valamint a kúpos maggal és kúpos menetekkel rendelkező egyfázisú - Symplant ONE csavarimplantátumai. A család implantátumai a maxillofaciális rehabilitációban, különböző arc-áll-csont és fül deformitások helyreállító sebészetében felhasználható kicsiny, párhuzamos, szintén önvágó menetű speciálisan kifejlesztett implantátumok. Fő célunk: EGYSZERŰ, CÉLSZERŰ, ÉSSZERŰ - önvágó élű implantátumok, - behelyező műszerek, - technikai eszközök és lenyomati rendszerek, - felépítmények gyártása, melyek felhasználása megbízható. Egyszerű Mert a legkisebb átmérőjű (3.3) kétfázisú, valamint az egyfázisú implantátumok kivételével, minden alakú-formájú és átmérőjű implantátum behelyezéséhez azonos, univerzálisan alkalmazható és minimális behelyező műszer felhasználása szükséges. Mert, a fent említett két kivételtől eltekintve (3.3), a szuprastruktúrák és lenyomati rendszerek óriási tárháza is univerzálisan használható minden átmérőjű és alakú implantátumhoz. Célszerű Mert, minden felhasználó egy rendszeren belül megtalálja a számára legmegfelelőbb formájú és alakú implantátumot, legyen az kúpos vagy párhuzamos magvú, magasan felületkezelt vagy szélesebb polírozott nyakkal rendelkező, esetleg a záró felszínnél kiszélesedő - csont és seblezárásra alkalmas implantátum, melyek mindegyikéhez azonos szuprastruktúra alkalmazható. Ésszerű Mert a felépítmények széles palettája külső alakban, és magasságban is alkalmazkodni tud az aktuális esethez, így a fogorvosok és a fogtechnikusok által is egységesen és könnyen alkalmazható, ésszerű megoldást biztosít. Mindezek megnövelik implantológiai kezelések hatékonyságát, és valóra váltják a könnyű fogtechnikai adaptációt. Az alkalmazhatóság egyszerűsége, a variabilitás célszerűsége, kovácsolja a Fullplant és Symplant termékeket könnyen felhasználható és megbízható egységes implantológiai rendszerré.

5 Fejlesztések, célkitűzések és implantátumok közötti átjárhatóság kifejlesztése. Az átjárhatóság a felépítmények és természetesen az implantátum behajtók univerzális használatának lehetőségét jelenti a Fullplant és Symplant implantátumok számára. A cél megvalósítása - a kúpos maggal rendelkező Symplant (Ø 3.8; 4.2; 5.3) implantátumok és - a párhuzamos maggal rendelkező Fullplant (Ø3.5; 4.0; 4.5; 5.3; 6.3) implantátumok esetén sikerült, vagyis a fent említett átmérőjű implantátumok esetén minden felépítmény azonos, univerzálisan használható. Az implantátum belső kiképzésének változása a Symplant (Ø 3.8; 4.2; 5.3) esetén új rövidebb implantátumok gyártására is lehetőséget ad. - A Symplant (Ø 3.3) implantátum belső kiképzése a kicsiny átmérő és kúpos forma miatt nem engedi meg a fenti egységes implantátum belső kialakítását, így ez változatlan marad. A kétrészes, elfordulásbiztos felépítmények rögzítésére használt átmenőcsavarok, vagyis rögzítő csavarok univerzális használhatóságát a Symplant (Ø 3.3) implantátumokba illeszkedő kétrészes, elfordulásbiztos fejek belső módosításával értük el. Így mindkét implantátumcsalád minden átmérőjéhez ugyanaz a kékre színezett rögzítőcsavar használaható. Célkitűzéseink között évről évre szerepel a nemzetközi szakirodalomnak és fejlesztéseknek való megfelelés, fejlesztés, mely mindig valamilyen kisebb-nagyobb módosítást eredményez. Ennek köszönhető a 2007 évi EX extra felszíni megújított struktúra is. Az EX jelzésű implantátumok felületkezelése a jobb csontintegráció eléréséért nagyobb felületen kerül passziválásra. Így a zárófelszíni polírozott rész mindössze 0,4-0,5 mm magas marad.

6 Folyamatosan bővülő termékpaletta Fullplant EG Fullplant EG galléros implantátummal a nyaki részt körülvevő csont jobb lezárását, kevesebb nyaki stresszt érhetünk el. Az implantátum test már önmagában a platformswitching elvet valósítja meg. Mindehhez a speciálisan kiképzett készre fúró használata szükséges. Symplant S Nyakban sűrített kis menetmélységű menetprofil az egyenletesebb feszültség elosztásért, mely csökkenti a marginális felszívódás esélyét! A kúpos mag és a felszíni forma kialakítása a spongiózában és a kortikálisban is stabil primer rögzülést biztosít. Cirkonfej Cirkónium átmenőcsavaros felépítményeinkben ötvöztük a nagy tisztaságú titán és a cirkónium előnyeit megfelelve az esztétikai, stabilitási, egészségügyi elvárásoknak. Az implantátum és a fej illeszkedésében az eddig meglévő, 60 fokonként behelyezhető lehetőségeket megkétszerezi a 30 fokkal elforgatott cirkónium fej sorozat megvalósítása (B sorozat). Ennek eredményeképpen egya zon felső geometriával rendelkező fejet összesen 12 irányban lehet behe lyezni és rögzíteni. (A részletes leírást lásd a 28.-ik oldalon)

7 Termékcsoportok részletes leírása Lenyomati rendszerek. Nyitott és zárt kanalas technikához alkalmazható lenyomati fejet találunk az információ átvitelére. A lenyomati fejek vagy más néven átvivők mind a nyitott-, mind a zárt kanalas technikához kétféle formában kerülnek gyártásra. A két forma, az íny magasságában mérhető átmérőben különbözik egymástól, így külön fejet-átvivőt használhatunk a gyógyulási csavarral gyógyított kisebb ínyátmérőjű helyeken, valamint a gingivaformálóval formázott nagyobb, szélesebb átmérőjű helyeken. Ennek köszönhetően a technikán készített gipszmodell hű mása lesz a tényleges, aktuálisan gyógyított ínyviszonyoknak. A rendszer lehetőséget ad a fogorvosoknak, hogy a tervezett felépítmény ínykarakterének megfelelő metodikát válasszák. Nyitott kanalas fejekhez kétféle hosszúságú, az átvivő fejtől 3, illetve 6mm-t kilógó rögzítőcsavart ajánlunk. Ez nagyban megkönnyíti az implantátumok térbeni leképezéséhez használt lenyomatvételi eljárást, a teljes és részleges foghiányok lenyomatvételi különbségéhez alkalmazkodva. Zárt kanalas lenyomatvételi eljáráshoz kínálunk sapkás, illetve sapka nélküli átvivő fejeket. Az utóbbi esetben a rögzítő csavar speciálisan képzett, a lenyomati fej magasságában, vele egyszintben végződik, mely megakadályozza, illetve minimálisra csökkenti a lenyomatanyag fejbetüremkedését. Ez döntő fontosságú a fejek lenyomatba történő visszahelyezése során. A sapkás átvivők esetén a fejrész megfelel a sapka nélküli fejrésznek, azonban a fejet a rápattanó sapkával és normál kék rögzítőcsavarral csomagoljuk. A labor implantátumok, vagy más néven technikai analógok a mintában történő fixebb rögzülés érdekében lépcsős bemarással készülnek. Felépítmények gazdag választéka tág lehetőséget ad a legoptimálisabb fogpótlás tervezéséhez és megvalósításához. Az implantátum zárófelületéhez illeszkedő felépítmény, minden esetben ínybe süllyedő, magasfényre polírozott nyakkal indul, mely több méretben választható, alkalmazkodva az egyénileg különböző ínyvastagsághoz. A polírozott nyakat az íny feletti, fogpótlás rögzítésére szolgáló fejrész követi, mely szintén több méretben rendelhető, a különböző magasságú interalveoláris távolsághoz adaptálva. A felépítmény fejrészének felülete érdesített, amennyiben cementezhető fogpótlás rögzítésére szolgál; magasfényre polírozott, amennyiben csavarral rögzíthető, vagy patentos-pattintós fogpótlás viselésére tervezett. A felépítményeknek az implantátumhoz illeszkedő zárófelelületétől mért összmagasságát, minden termék megnevezése után található zárójelben (fejmagasság+ínyvastagság) lévő számok összege adja meg! A és implantátumok protetikai rendszerét két nagy csoportra oszthatjuk. Mindkét csoportban lévő felépítmények implantátumokhoz történő rögzítésekor, egyaránt ajánlott a minimális 30Ncm erősségű csavar, illetve fej meghúzása a megfelelő behajtóval, vagy imbuszkulccsal.

8 Termékcsoportok részletes leírása II. I. Az önmagában csavarral rögzülő fejek, más néven csavaros fejek, ahol a fej implantátumban való rögzítésére szolgáló meneteket magán a fejen találjuk meg. Standard, hagyományos fejek fogpótlások cementezhető rögzítéshez. Ezek a fejek a 3.2 laptávolságú hatszögletű fejbehajtóval könnyen és egyszerűen behajthatóak. 2 fejméretben és 3 különböző ínyvastagsággal rendelhetőek. A standard fejek nem alkalmasak szóló koronák rögzítésére, hiszen az implantátumban történő elfordulásuknak, kicsavarodásuknak akadálya nincs. Hídpótlások esetén viszont, hídpillérként a hídban egymáshoz cementezett 2, vagy több fej, (természetesen a megfelelő erejű fejmeghúzás után) már biztosítja az elfordulásbiztonságot, tehát hídkészítés esetén alkalmazható. Standardfejek tervezett alkalmazása esetén az íny gyógyítása gyógyulási csavarral javasolt. Lenyomatvételre a fejek szájban történő adaptációja után, direkt a fejekről történő technikát javasoljuk. Az adaptációt követően a fejek szájból történő eltávolítása nem javasolt a végleges fogmű elkészültéig! Ortonvállas önmagában csavaros fejek fogpótlások cementezhető rögzítéshez. Ezek a fejek tulajdonságaikban és használhatóságukban a hagyományos standard fejekhez hasonlóak. Eltérés csupán a különböző ínymagasságra kiképzett polírozott nagyobb átmérőjű nyakrész és vállkiképzés jelenti. Ortonvállas fejek tervezett alkalmazása esetén az íny gyógyítása gingivaformálóval javasolt. Lenyomatvételre a fejek szájban történő adaptációja után, direkt a fejekről történő technikát javasoljuk. Az adaptációt követően a fejek szájból történő eltávolítása nem javasolt a végleges fogmű elkészültéig! Csavaros-pattintós fejek fogsorok patentos rögzítéshez 2.6 laptávolságú hatszögletű behaj - tóval becsavarható, négyféle ínyvastagságban rendelhető O-ring és OT-cap fejek. Az O-ring fejeket titán sapkával és cserélhető gumigyűrűvel szállítjuk. Az OT-cap fejeket sapka nélkül szállítjuk, a fejekhez technikai műanyag ház használható. Ennek kicsivel kevesebb a térigénye a fogsor alatt, mely főleg az alsó front fogak területén kaphat jelentőséget. Csavaros-pattintós fejek tervezett alkalmazása esetén az íny gyógyítása gyógyulási csavarral javasolt. Lenyomatvételre az ínygyógyításhoz alkalmazott fejhez való lenyomati fejeket javasoljuk. Felülcsavarós fejek a fogpótlások, főként fogsorok stéges, csavaros-oldható rögzítéséhez használhatóak. Három formában és több ínymagasságban kerülnek gyártásra, mindegyik a felépítményen lévő menetes résszel rögzül az implantátumban, a stéget illetve a technikai felépítményt, a fej belsejében lévő menetes részbe illeszkedő kicsiny slicces csavarral lehet rögzíteni. Az egyenes-, illetve kúpfejek a 3.2 laptávolságú fejbehajtóval csavarozhatóak, a gömbfejek becsavarozása a kereszt behajtóval történhet. A már említett, fogtechnikai felépítmények rögzítésére alkalmas oklúziós csavar minden felülcsavarós fej esetén univerzálisan használható. A legkisebb ínymagasságú fejek alkalmazása esetén javasolt az oklúziós csavar menetes részének megrövidítése, mivel a fej kis mérete nem ad lehetőséget a csavart befogadó belső menet megfelelő hosz - szúságban történő süllyesztésére. Felülcsavarós fejek tervezett alkalmazása esetén az íny gyógyítása gyógyulási csavarral javasolt. Lenyomatvételre az ínygyógyításhoz alkalmazott fejhez való lenyomati fejeket javasoljuk.

9 II. Az elfordulásbiztos (EB) -, más néven vario -,vagy átmenőcsavaros -, illetve kétrészes (fej+rögzítőcsavar) fejek, ide tartoznak a Technikusi fejek melyek a technikusok által egyedileg alakíthatóak. A fej egyedi formájának kialakítása a titán becsiszolható fejekből frézelléssel, a műanyag kiégethető fejből rámintázással és hagyományos öntési technikával alakítható ki. A fogtechnikus által egyedileg kialakított fej a normál kékre színezett rögzítőcsavarral rögzíthető. Technikusi fejek tervezett alkalmazása esetén, az íny gyógyítása a frézellhető fej használatakor gingivaformálóval, a kiégethető fej esetén gingivaformálóval vagy gyógyulási csavarral is lehetséges. Lenyomatvétel nyílt vagy zárt kanalas technikák bármelyikével, azonban csak az ínygyógyításnak megfelelő lenyomati fejjel javasolt. Így gyógyulási csavarral történő ínygyógyítás és formálás után a vékonyabb, vagyis a gyógyulási csavarhoz való nyílt vagy zártkanalas lenyomati fejjel. A gingivaformálóval gyógyított és formált íny esetén a vastagabb, vagyis a gingivaformálóhoz való lenyomati fejekkel javasolt. Kétrészes egyenes fejek cementezhető fogpótlásokhoz. Ide tartoznak a vállkiképzéssel (orton) vagy anélkül, több fejmagassággal és ínyvastagsággal rendelhető elfordulásbiztos fejek. Szóló koronákhoz, illetve hídpótlásokhoz is alkalmazható. Az íny gyógyítása vállkiképzés nélküli felépítmény választása esetén, gyógyulási csavarral; ortonvállkiképzéssel rendelkező felépítmény választása esetén, (tekintettel arra, hogy ebben az esetben, az íny magasságában mérhető fejátmérő szélesebb) a gingivaformálóval javasolt. A lenyomatvételhez a gyógyítási csavaroknak megfelelő átmérőben gyártott lenyomati fejek bármelyikét javasol juk. Kétrészes ferde fejek cementezhető fogpótlásokhoz. Ide tartoznak a háromféle dőlésszögben (10/15/25 fokban) választható elfordulásbiztos, úgynevezett szögkorrekciós fejek. Ezek kétféle ínyvastagsággal rendelhetőek, szintén szóló koronákhoz, illetve hídpótlásokhoz is alkalmazhatóak. Az íny gyógyítására alacsony ínymagasság esetén gingivaformálókat, magasabb ínyvastagság esetén gyógyulási csavarokat javasolunk. Lenyomatvételre a hozzájuk tartozó átmérőben kapható lenyomati fejek bármelyikét ajánljuk, tetszőlegesen a nyílt, vagy zárt lenyomatvételi eljárást választva. Tekintettel arra, hogy az implantátumok közül a legkisebb átmérőjű kétrészes Symplant 3.3 belső kiképzése a már említett kicsiny átmérő miatt eltér az összes többi implantátumétól, a katalógus további részében két fő oszlopra osztva, de egymás közelében találhatóak meg az azonos funkcióra való termékek. A narancssárga színezetű cikkszámok és ennek megfelelően a jobb oldalra eső képek mindig a Symplant 3.3 átmérőhöz tartoznak! Ahol csak egy kép került megmutatásra, azonban szürke és narancsos cikkszámot is láthatunk, ott a képen szemmel nem látható eltérés mutatkozik, de külön termék rendelése szükséges a Symplant 3.3 implantátumok számára! E - E.X - E.G

10 Kétfázisú implantátumok I. E. E.X ø 3.5 mm 10 mm 12 mm 14 mm FE-IMP-3.5/10 FE-IMP-3.5/12 FE-IMP-3.5/14 ø 3.5 mm 10 mm 12 mm 14 mm FEX-IMP-3.5/10 FEX-IMP-3.5/12 FEX-IMP-3.5/14 ø 4.0 mm ø 4.0 mm 8 mm 10 mm 12 mm 14 mm 8mm 10 mm 12 mm 14 mm FE-IMP-4.0/08 FE-IMP-4.0/10 FE-IMP-4.0/12 FE-IMP-4.0/14 FEX-IMP-4.0/08 FEX-IMP-4.0/10 FEX-IMP-4.0/12 FEX-IMP-4.0/14 ø 4.5 mm ø 4.5 mm 8 mm 10 mm 12 mm 14 mm 8mm 10 mm 12 mm 14 mm FE-IMP-4.5/08 FE-IMP-4.5/10 FE-IMP-4.5/12 FE-IMP-4.5/14 FEX-IMP-4.5/08 FEX-IMP-4.5/10 FEX-IMP-4.5/12 FEX-IMP-4.5/14 ø 5.3 mm ø 5.3 mm 7 mm 9 mm 11 mm 7 mm 9 mm 11 mm FE-IMP-5.3/07 FE-IMP-5.3/09 FE-IMP-5.3/11 FEX-IMP-5.3/07 FEX-IMP-5.3/09 FEX-IMP-5.3/11 ø 6.3 mm ø 6.3 mm 7 mm 9 mm 11 mm 7 mm 9 mm 11 mm FE-IMP-6.3/07 FE-IMP-6.3/09 FE-IMP-6.3/11 FEX-IMP-6.3/07 FEX-IMP-6.3/09 FEX-IMP-6.3/11

11 E.G ø 3.5 mm 10 mm 12 mm 14 mm FEG-IMP-3.5/10 FEG-IMP-3.5/12 FEG-IMP-3.5/12 ø 4.0 mm 8 mm 10 mm 12 mm 14 mm FEG-IMP-4.0/08 FEG-IMP-4.0/10 FEG-IMP-4.0/12 FEG-IMP-4.0/14 ø 4.5 mm 8 mm 10 mm 12 mm 14 mm FEG-IMP-4.5/08 FEG-IMP-4.5/10 FEG-IMP-4.5/12 FEG-IMP-4.5/14 ø 5.3 mm 7 mm 9 mm 11 mm FEG-IMP-5.3/07 FEG-IMP-5.3/09 FEG-IMP-5.3/11 ø 6.3 mm 7 mm 9 mm 11 mm FEG-IMP-6.3/07 FEG-IMP-6.3/09 FEG-IMP-6.3/11

12 Kétfázisú implantátumok II. ø 3.3 mm 10 mm 12 mm 14 mm 16 mm SYEX-IMP-3.3/10 SYEX-IMP-3.3/12 SYEX-IMP-3.3/14 SYEX-IMP-3.3/16 S ø 3.8 mm ø 3.8 mm 8 mm 10 mm 12 mm 14 mm 8 mm 10 mm 12 mm 14 mm SYEX-IMP-3.8/08 SYEX-IMP-3.8/10 SYEX-IMP-3.8/12 SYEX-IMP-3.8/14 SYS-IMP-3.8/08 SYS-IMP-3.8/10 SYS-IMP-3.8/12 SYS-IMP-3.8/14 ø 4.2 mm ø 4.2 mm 8 mm 10 mm 12 mm 14 mm 8 mm 10 mm 12 mm 14 mm SYEX-IMP-4.2/08 SYEX-IMP-4.2/10 SYEX-IMP-4.2/12 SYEX-IMP-4.2/14 SYS-IMP-4.2/08 SYS-IMP-4.2/10 SYS-IMP-4.2/12 SYS-IMP-4.2/14 ø 5.3 mm ø 5.3 mm 7 mm 9 mm 11 mm 7 mm 9 mm 11 mm SYEX-IMP-5.3/07 SYEX-IMP-5.3/09 SYEX-IMP-5.3/11 SYS-IMP-5.3/07 SYS-IMP-5.3/09 SYS-IMP-5.3/11

13 Páciensfelvételek Páciens 1. Páciens 2. Páciens 3. Operációs sablonok Röntgensablon Fullplant E.-E.X (1:1,26) FE-RTG-1 Röntgensablon Fullplant E.G (1:1,26) FG-RTG-1 Röntgensablon Symplant (1:1,26) S-RTG-1

14 Egyfázisú implantátumok és behelyezési műszereik ONE Standard ONE Otcap ø 3.3 mm ø 3.3 mm 8 mm 10 mm 13 mm 15 mm 8 mm 10 mm 13 mm 15 mm SYONE/S-3.3/08 SYONE/S-3.3/10 SYONE/S-3.3/13 SYONE/S-3.3/15 SYONE/O-3.3/08 SYONE/O-3.3/10 SYONE/O-3.3/13 SYONE/O-3.3/ ONE Standard és Otcap műszerei Méret Ínykivágó 3,3 mm SY-IFM-37 Jelölő dárda fúró A-IFM-11 8 mm SYO-KF mm SYO-KF mm SYO-KF mm SYO-KF-15 Implantátumtest behajtó kulcs rövid, kézi behajtáshoz SYO-IBM-1 Implantátumtest behajtó rövid közti darab racsnis kulcshoz (A-RKM-1/21/22) SYO-IBM-4 Implantátumtest behajtó kulcs hosszú, kézi behajtáshoz SYO-IBM-2 Implantátumtest behajtó hosszú közti darab racsnis kulcshoz (A-RKM-1/21/22) SYO-IBM-5 Steril csomagolás Az orvosi minőségű, ötvözetlen titánból készülő implantátumok felülete megbízható alumíniumoxid kerámiával több lépcsőben érdesített passzívált felszín. Az implantátumok gamma sterilizált dupla csomagolásban, kísérő matricával ellátva kerülnek forgalomba.

15 Sebészi készletek Fullplant E. és E.X sebészi tálca FE-SEB-1 Fullplant E. and E.X sebészi tálca FE-SEB-2 Fullplant E.G sebészi tálca FG-SEB-1

16 Symplant E.X sebészi tálca S-SEB-1 A sebészi készletek perfolált fém dobozban kerülnek forgalomba, melyek autoklávozható fóliába lezárva tartósan sterilen tarthatóak. A sebészi dobozokhoz fényképes-ábrás műszerösszerakó magya - rázatot mellékelünk. Fullplant-Symplant kombinált sebészi tálca FS-SEB-1 Sebészi készletekben található műszerek részletes listája

17 Megnevezés S-SEB-1 FE-SEB-1 FE-SEB-2 FG-SEB-1 FS-SEB-1 Jelölő gömbfúró A-IFM-1 X X X X X Előfúró ø 2.0 A-IFM-2 X X X X X Kétlépcsős fúró ø A-IFM-3 X X X X X Plánoló fúró A-IFM-5 X Vállsülyesztő fúró FP ø 3.5 F-IFM-6 X X X X SY ø mm SY-KF-3.3/10 X SY ø mm SY-KF-3.3/12 X SY ø mm SY-KF-3.3/14 X SY ø mm SY-KF-3.3/16 X SY ø mm SY-KF-3.8/08 X SY ø mm SY-KF-3.8/10 X X SY ø mm SY-KF-3.8/12 X X SY ø mm SY-KF-3.8/14 X X SY ø mm SY-KF-4.2/08 X SY ø mm SY-KF-4.2/10 X X SY ø mm SY-KF-4.2/12 X X SY ø mm SY-KF-4.2/14 X X SY ø mm SY-KF-5.3/07 X X SY ø mm SY-KF-5.3/09 X X SY ø mm SY-KF-5.3/11 X FP ø 3.5 FE-KF-35 X X X FP ø 4.0 FE-KF-40 X X X FP ø 4.5 FE-KF-45 X X FP ø 5.3 FE-KF-53 X FP ø 6.3 FE-KF-63 X FPEG ø mm FEG-KF-3.5/10 X X FPEG ø mm FEG-KF-3.5/12 X X FPEG ø mm FEG-KF-3.5/14 X FPEG ø mm FEG-KF-4.0/08 X X FPEG ø mm FEG-KF-4.0/10 X X FPEG ø mm FEG-KF-4.0/12 X X FPEG ø mm FEG-KF-4.0/14 X FPEG ø mm FEG-KF-4.5/08 X X FPEG ø mm FEG-KF-4.5/10 X X FPEG ø mm FEG-KF-4.5/12 X X FPEG ø mm FEG-KF-4.5/14 X FPEG ø mm FEG-KF-5.3/07 X FPEG ø mm FEG-KF-5.3/09 X FPEG ø mm FEG-KF-5.3/11 X FPEG ø mm FEG-KF-6.3/07 X X FPEG ø mm FEG-KF-6.3/09 X X FPEG ø mm FEG-KF-6.3/11 X Menetvágó ø 3.5 F-MV-35 X X X X Menetvágó ø 4.0 F-MV-40 X X X X Menetvágó ø 4.5 F-MV-45 X X X Menetvágó ø 5.3 F-MV-53 X X Menetvágó ø 6.3 F-MV-63 X X X Körtrepán ø (fehér) SY-IFM-37 X Körtrepán ø / (sárga/piros) FS-IFM-43 X X Körtrepán ø 5.3 (zöld) FS-IFM-55 X X Körtrepán ø 4.5 (kék) FS-IFM-47 X Körtrepán ø 6.3 (fekete) FS-IFM-65 X Párhuzamosító indikátor A-IPM-1 X X X X X Menetes párhuzamosító A-IPM-2 X X X X Mélységmérő A-IMM-1 X X X X X Gingiva vastagságmérő A-IVM-2 X X X Implantátum behajtó SY 3.3 kézi behajtáshoz, rövid SY-IBM-1 X Implantátum behajtó SY 3.3 kézi behajtáshoz, hosszú SY-IBM-2 X Implantátum behajtó SY 3.3 gépi SY-IBM-3 X Implantátum behajtó SY 3.3 racsni közti darab, rövid SY-IBM-4 X Implantátum behajtó SY 3.3 racsni közti darab, hosszú SY-IBM-5 X Implantátum behajtó FP/SY kézi behajtáshoz, rövid FS-IBM-1 X X X X X Implantátum behajtó FP/SY kézi behajtáshoz, hosszú FS-IBM-2 X X X X Implantátum behajtó FP/SY gépi FS-IBM-3 X X X X X Implantátum behajtó FP/SY racsni közti darab, rövid FS-IBM-4 X X X X Implantátum behajtó FP/SY racsni közti darab, hosszú FS-IBM-5 X X X X X Fúróhosszabbító kézi behajtáshoz A-FHKM-1 X X X X Fúróhosszabbító gépi behajtáshoz A-FHGM-1 X X X X Fúróhosszabbító racsnis behajtáshoz A-FHRM-1 X X X X Racsnis kulcs A-RKM-22 X X X X X Ellentartó kulcs A-ETK-1 X X X X X Imbusz kulcs 1.3 kézi behajtáshoz A-IMBM-1 X X X X X

18 Fúrók Univerzálisan használható előfúrók Jelölő gömbfúró ø 1.5 mm Az implantátum fészek megfelelő mélységének és irányának előfúrásához 8,10,12,14 jelöléssel A-IFM-1 Előfúró ø 2.0 mm Az implantátum fészek megfelelő mélységének és irányának előfúrásához. 8,10,12,14 jelöléssel A-IFM-2 Kétlépcsős fúró ø 2.0=>2.9 mm A furat párhuzamos tágításához 8-10 jelöléssel A-IFM-3 E. Opcionálisan használható előfúrók Fullplant implantátumokhoz Jelölő dárda fúró ø 1.9 mm hosz:12 mm Az implantátum helyének kortikálison történő kijelölésére A-IFM-11 Méret E.G. E.-E.X mm jelöléssel FE-KF-40 8 mm FEG-KF-4.0/08 E.G. Plánoló fúró Implantációs csontfelszínt 4,5 mm körben lesimító frézer A-IFM-5 10 mm FEG-KF-4.0/10 E.G. 12 mm FEG-KF-4.0/12 E.G. 14 mm FEG-KF-4.0/14 Menetvágó E.-E.X.-E.G. Ø 4 mm F-MV-40 E. Méret Vállsűlyesztő E.-E.X.-E.G. E. Ø 3.5 mm F-IFM-6 Méret E.-E.X mm jelöléssel FE-KF-35 E.G. 10 mm FEG-KF-3.5/10 E.G. 12 mm FEG-KF-3.5/12 Drill E.G. 14 mm FEG-KF-3.5/14 Menetvágó E.-E.X.-E.G. E.-E.X mm jelöléssel FE-KF-45 E.G. 8 mm FEG-KF-4.5/08 E.G. 10 mm FEG-KF-4.5/10 E.G. 12 mm FEG-KF-4.5/12 E.G. Ø 3.5 mm F-MV mm FEG-KF-4.5/14 Menetvágó E.-E.X.-E.G. Ø 4.5 mm F-MV-45

19 E. E. Méret Méret E.-E.X mm jelöléssel E.G. 7 mm FEG-KF-5.3/07 E.G. 9 mm FEG-KF-5.3/09 E.G. FE-KF mm FEG-KF-5.3/11 Menetvágó E.-E.X Ø 5.3 mm F-MV-53 E.-E.X mm jelöléssel E.G. 7 mm FEG-KF-6.3/07 E.G. 9 mm FEG-KF-6.3/09 E.G. FE-KF mm FEG-KF-6.3/11 Menetvágó E.-E.X-E.G Ø 6.3 mm F-MV-63 Ínykivágók Méret Méret 8 mm SY-KF-3.8/ mm SY-IFM mm SY-KF-3.8/ mm FS-IFM mm SY-KF-3.8/ mm FE-IFM mm SY-KF-3.8/ mm FS-IFM mm FE-IFM-65 Méret 8 mm SY-KF-4.2/08 10 mm SY-KF-4.2/ mm SY-KF-4.2/12 Méret 14 mm SY-KF-4.2/14 10 mm SY-KF-3.3/10 12 mm SY-KF-3.3/12 14 mm SY-KF-3.3/14 16 mm SY-KF-3.3/16 Méret 7 mm SY-KF-5.3/07 9 mm SY-KF-5.3/09 11 mm SY-KF-5.3/11

20 Kétfázisú implantátum behelyezési eszközei Fúróhosszabbítók kézi behajtáshoz Fúróhosszabbítók gépi behajtáshoz Fúróhosszabbítók racsnis behajtáshoz (A-RKM-1/21/22) Mélység mérő A-FHKM-1 A-FHGM-1 A-FHRM-1 A-IMM-1 Párhuzamosító indikátor (Az implantátum ágyába illeszthető az előfúrás során) A-IPM-1 Menetes párhuzamosító csavar (Az implantátum belső menetébe illeszkedik) A-IPM-2 Gingiva vastagság mérő csavar (Az implantátum belső menetébe illeszkedik) A-IVM-1 Gingiva vastagság mérő (Az implantátum belsejébe illeszthető, menet nélkül) A-IVM-2 Behelyezési eszközök Implantátumtest behajtó kulcs rövid, kézi behajtáshoz Implantátumtest behajtó kulcs hosszú, kézi behajtáshoz Implantátumtest behajtó racsni kerék, rövid racsnis kulcshoz (A-RKM-1) Implantátumtest behajtó racsni kerék, hosszú racsnis kulcshoz (A-RKM-1) FS-IBM-1 FS-IBM-2 FS-IBM-7 FS-IBM-8 SY-IBM-1 SY-IBM-2 SY-IBM-7 SY-IBM-8 Implantátumtest behajtó kulcs gépi behajtáshoz FS-IBM-3 Implantátumtest behajtó közti darab kardán kulcshoz FS-IBM-6 Implantátumtest behajtó rövid közti darab racsnis kulcshoz (A-RKM-1/21/22) FS-IBM-4 Implantátumtest behajtó hosszú közti darab racsnis kulcshoz (A-RKM-1/21/22) FS-IBM-5 SY-IBM-3 SY-IBM-6 SY-IBM-4 SY-IBM-5

21 Ellentartó kulcs Racsnis kulcs rövid A-ETK-1 A-RKM-21 Kardánkulcs Racsnis kulcs hosszú A-KKM-1 A-RKM-22 Titán csipesz A-CSIP-1 Racsnis kulcs Racsni szár közti darabhoz illeszthető racsnikerékkel A-RKM-1 Imbusz kulcs (1,3) kézi be és kihajtáshoz A-IMBM-1 Imbusz kulcs (1,3) kézi be és kihajtáshoz (fix véggel) A-IMBM-3 Imbusz kulcs (1,3) kézi be és kihajtáshoz (forgó véggel) A-IMBM-2 Imbuszkulcs (1,3) gépi behajtással (kizárólag kicsavarozáshoz!) A-IMBM-4 Mini csavarhúzó nyitott kanalas rögzítő csavarokhoz kézi behajtással A-MCSM-1 Fejbehajtó keresztbehajtó felülcsavarós gömbfejhez A-FBM-G Fejbehajtó 2.6-os O-ringekhez és OT capokhoz A-FBM-26 Fejbehajtó 3.2-es standard és felülcsavarós, egyenes és kúp fejekhez A-FBM-32

22 A jó tisztíthatóság érdekében részeire bontható racsnik jelzés Fontos!!!, hogy a jelzések egy vonalba kerüljenek! A-RKM-21 A-RKM-22 A-RKM-1 Ínygyógyítás eszközei Gyógyulási és Gingivaformáló csavarok E - E.X - E.G Ínyvastagság Ínyvastagság Gyógyulási csavar Gyógyulási csavar 2 mm FS-GYCS-2 Gyógyulási csavar 3 mm FS-GYCS-3 Gyógyulási csavar 4 mm FS-GYCS-4 Gyógyulási csavar 6 mm FS-GYCS-6 Gingiva-formáló csavar 2 mm FS-GFCS-2 Gingiva-formáló csavar 3 mm FS-GFCS-3 Gingiva-formáló csavar 4 mm FS-GFCS-4 Gingiva-formáló csavar 6 mm FS-GFCS-6 2 mm SY-GYCS-2 Gyógyulási csavar 3 mm SY-GYCS-3 Gyógyulási csavar 4 mm SY-GYCS-4 Gyógyulási csavar 6 mm SY-GYCS-6 Gingiva-formáló csavar 2 mm SY-GFCS-2 Gingiva-formáló csavar 3 mm SY-GFCS-3 Gingiva-formáló csavar 4 mm SY-GFCS-4 Gingiva-formáló csavar 6 mm SY-GFCS-6 Ideiglenes műanyag fej rögzítő-támasztó csavarral E - E.X - E.G Méret Méret Fej (11mm) + csavar gyógyulási FS-IDF-11 Fej + csavar 11 mm SY-IDF-11 Fej (11mm) + csavar gingiva-formáló FS-IDF-21

23 Lenyomati és technikai eszközök Nyitott kanalas lenyomati rendszer E - E.X - E.G Csavarkilógás Csavarkilógás Gyógyulási csavarhoz 3 mm FS-LNR-11 Gyógyulási csavarhoz 3 mm SY-LNR-11 6 mm FS-LNR-12 Gingiva-formáló csavarhoz 3 mm FS-LNR-21 6 mm SY-LNR-12 Gingiva-formáló csavarhoz 3 mm SY-LNR-21 6 mm FS-LNR-22 6 mm SY-LNR-22 Zárt kanalas lenyomati rendszer E - E.X - E.G Gyógyulási csavarhoz sapka nélkül FS-LZR-11 Gyógyulási csavarhoz sapka nélkül SY-LZR-11 sapkával FS-LZR-12 sapkával SY-LZR-12 Gingiva-formáló csavarhoz sapka nélkül FS-LZR-21 Gingiva-formáló csavarhoz sapka nélkül SY-LZR-21 sapkával FS-LZR-22 sapkával SY-LZR-22 Sapka Zárt kanalas lenyomati rendszerhez A-LZKS-11 Technikai eszközök E - E.X - E.G Méret Méret Technikai implantátum FS-TIMP-1 Cserélhető technikusi betét FS-TEF-11 Technikai implantátum SY-TIMP-1 Cserélhető technikusi betét SY-TEF-11 Technikusi fejbefogó A-TEF-1

24 Elfordulásbiztos (EB)-, vario-, kétrészes- (fej+rögzítőcsavar), átmenőcsavaros-fejek Technikusi fejek E - E.X - E.G Becsiszolható frézfej FS-TFF-1 Mintázható-kiégethető fej FS-TMKF-1 Becsiszolható frézfej SY-TFF-1 Mintázható-kiégethető fej SY-TMKF-1 Egyenes fejek E - E.X - E.G Ínyvastagság Ínyvastagság EB egyenes (5+2) 2 mm FS-EB-52 EB egyenes (5+4) 4 mm FS-EB-54 EB egyenes (5+2) SY-EB-52 EB egyenes (5+4) SY-EB-54 EB orton (5+1) 1 mm FS-VOF-51 EB orton (5+2) 2 mm FS-VOF-52 EB orton (5+3) 3 mm FS-VOF-53 EB orton (5+4) EB orton (5+2) 2 mm SY-VOF-52 EB orton (5+3) 3 mm SY-VOF-53 EB orton (5+4) 4 mm SY-VOF-54 4 mm FS-VOF-54 EB orton (7+1) 1 mm FS-VOF-71 EB orton (7+2) 2 mm FS-VOF-72 EB orton (7+3) 3 mm FS-VOF-73 EB orton (7+4) 4 mm FS-VOF-74 EB orton (7+2) 2 mm SY-VOF-72 EB orton (7+3) 3 mm SY-VOF-73 EB orton (7+4) 4 mm SY-VOF-74

25 Minden fullplant és symplant elfordulásbiztos felépítmény KÉK rögzítő csavar-ral kerül csomagolásra Ferde fejek E - E.X - E.G Ínyvastagság Méret EB 10/2 2 mm FS-EB-102 EB 10/4 4 mm FS-EB-104 EB 15/2 2 mm FS-EB-152 EB 15/4 4 mm FS-EB-154 EB 15/2 2 mm SY-VSZF-152 EB 15/4 4 mm SY-VSZF-154 EB 25/2 2 mm FS-EB-252 EB 25/4 4 mm FS-EB-254 EB 25/2 2 mm SY-VSZF-252 EB 25/4 4 mm SY-VSZF-254 Rögzítő csavarok Használata: 1) Oklúziós csavar 2) Rögzítő csavar EB, sapkás lenyomati és technikai fejekhez 3) Rögzítő csavar ideiglenes fejhez 4) Rögzítő csavar zárt kanalas lenyomati fejhez 5) Slicces rögzítő csavar nyitott kanalas lenyomati fejhez RÖVID 6) Slicces rögzítő csavar nyitott kanalas lenyomati fejhez HOSSZÚ 7) Rögzítő csavar ideiglenes fej mintázásához A-RCSF-1 A-RCS-1 A-RCSID-1 A-RCSZL-1 A-RCSNYL-3 A-RCSNYL-6 A-RCSID-2 1) 2) 3) 4) 5) 6) 7)

26 Önmagában csavarral rögzülő fejek Standard fejek 5 vagy 7 mm-es érdesítéssel E - E.X - E.G Ínyvastagság Ínyvastagság Standard (5+1) 1 mm FS-STF-51 Standard (5+2) 2 mm FS-STF-52 Standard (5+4) 4 mm FS-STF-54 Standard (7+1) 1 mm FS-STF-71 Standard (7+2) 2 mm FS-STF-72 Standard (7+4) 4 mm FS-STF-74 Standard (5+2) 2 mm SY-STF-52 Standard (5+3) 3 mm SY-STF-53 Standard (5+4) 4 mm SY-STF-54 Standard (7+2) 2 mm SY-STF-72 Standard (7+3) 3 mm SY-STF-73 Standard (7+4) 4 mm SY-STF-74 Pattintós Otcap- (Ø1.8 mm-es gömb) és sapkás Oring fejek (Ø2.0 mm-es gömb) E - E.X - E.G Ínyvastagság Ínyvastagság Otcap Otcap 1 mm FS-OTCF-1 Otcap 2 mm FS-OTCF-2 Otcap 3 mm FS-OTCF-3 Otcap 4 mm FS-OTCF-4 Oring 1 mm FS-ORF-1 Oring 2 mm FS-ORF-2 Oring 3 mm FS-ORF-3 Oring 4 mm FS-ORF-4 1 mm SY-OTCF-1 Otcap 2 mm SY-OTCF-3 Otcap 3 mm SY-OTCF-3 Otcap 4 mm SY-OTCF-4 Oring 1 mm SY-ORF-1 Oring 2 mm SY-ORF-2 Oring 3 mm SY-ORF-3 Oring 4 mm SY-ORF-4 Oring sapkában lévő cserélhető gumi A-ORG-1

27 Orton vállas fejek 5 mm-es érdesítéssel E - E.X - E.G Ínyvastagság Orton standard (5+1) 1 mm FS-ORTF-51 Orton standard (5+2) 2 mm FS-ORTF-52 Orton standard (5+3) 3 mm FS-ORTF-53 Orton standard (5+4) 4 mm FS-ORTF-54 Felülcsavarós fejek csavarral rögzíthető felépítményekhez E - E.X - E.G Ínyvastagság Ínyvastagság Gömbfej Gömbfej 1 mm FS-FCSGF-1 Gömbfej 2 mm FS-FCSGF-2 Gömbfej 3 mm FS-FCSGF-3 Gömbfej 4 mm FS-FCSGF-4 Kúpfej 1 mm FS-FCSKF-1 Kúpfej 2 mm FS-FCSKF-2 Kúpfej 3 mm FS-FCSKF-3 Kúpfej 4 mm FS-FCSKF-4 Egyenesfej 2 mm FS-FCSEF-2 Egyenesfej 4 mm FS-FCSEF-4 1 mm SY-FCSGF-1 Gömbfej 2 mm SY-FCSGF-2 Gömbfej 3 mm SY-FCSGF-3 Gömbfej 4 mm SY-FCSGF-4 Kúpfej 1 mm SY-FCSKF-1 Kúpfej 2 mm SY-FCSKF-2 Kúpfej 3 mm SY-FCSKF-3 Kúpfej 4 mm SY-FCSKF-4 Egyenesfej 2 mm SY-FCSEF-2 Egyenesfej 4 mm SY-FCSEF-4

28 Újdonságaink A Full-Tech Kft. a cirkónium átmenőcsavaros felépítményeiben ötvözte a nagy tisztaságú titán és a cirkónium előnyeit, megfelelve az esztétikai, stabilitási, egészségügyi (pl. plakk képződés minimalizálása) elvárásoknak. A fejek alsó része - melyen keresztül az implantátumhoz kapcsolódnak, valamint a rögzítő csavar is titán alapanyagból készül, ezáltal tökéletes zárást biztosít a Full-Tech Kft. által gyártott Fullplant és Symplant (kivéve Sy 3,3) implantátum család mindegyikének. A fejek elfordulás elleni stabilitását a hatszög biztosítja, melyet megerősít a hatszögek alatt lévő gyűrű (brezonos megerősítés cső a csőben elv). A titánból készült implantátum és a fejet rögzítő csavar a titán alapú fejjel biztos, merev, de a fém által mégis kissé rugalmas zárást biztosít (a fej és a csavar feszülésnél sem törik). A cirkónium alapanyagú, fréztechnikával előállított fejrész, ragasztással kerül a titán alapra, mely az implantátumhoz történő illeszkedésért felelős. Az implantátum és a fej illeszkedésében az eddig meglévő, 60 fokonként behelyezhető lehetőségeket megkétszerezi a 30 fokkal elforgatott cirkónium fej sorozat megvalósítása. Ennek eredményeképpen egyazon felső geometriával rendelkező fejet összesen 12 irányban lehet behelyezni és rögzíteni. Vagyis a hagyományos titán színű és illeszkedésű fejeket a megszokott 6 irányból, valamint a kékre színezett titán illeszkedésűeket - melyek 30 fokban vannak elfordítva a másikhoz képest (lásd a rajzon) - újabb 6 irányból helyezhetünk be egy implantátumba. A fejek többféle geometriai változatban készülnek (4 ferde és 4 egyenes, keskenyebbek és ducibbak, magasabbak és alacsonyabbak ). Arra törekedtünk, hogy a különböző anatómiai és implantátum behelyezési viszonyokon kívül, a különböző ínygyógyítási metódusokhoz (a kisebb átmérőjű gyógyulási csavarral, vagy a gingiva formálóval gyógyított íny) alkalmazkodva minden esetre tudjunk alternatívát nyújtani. Ez jelentősen megkönnyíti, a későbbi munkálatokat, csökkentve a felépítmények frézelésére fordítandó időt, így költségét is. A fejen elvégzendő minimális igazítás vízhűtés alatt egy egyszerű gyémánttal az orvos által is elvégezhető! A fejek kiválasztásának elősegítésére, cégünk a cirkónium fejekkel azonos formájú műanyag próba fejeket gyártott. A próba fejek a cirkónium fejeknek megfelelően fém és kék színű hatszöggel készülnek, felső részük pedig a beazonosítást segítendően színezett. A lila (10), fehér (15) és a sárga (20) jelzésű keskenyebb-karcsúbb felépítmények a gyógyulási csavarral által megformázott, keskenyebb átmérőjű ínybe is kényelmesen behelyezhetőek. Így a lenyomat vételük a gyógyulási csavaroknak megfelelő zárt illetve nyitott kanalas lenyomati fejekkel javasolt. A piros (25) és a kék (30) jelzésű nagyobb átmérőjű felépítmények használata a gingiva formálóval megformázott ínybe javasolt, melyről hű képet a nagyobb átmérőjű gingivaformálóhoz tartozó lenyomati fejek használatával érhetünk el a lenyomat és minta készítés során.

29 E - E.X - E.G E - E.X - E.G Anatómikus Cirkónium felépítmények Próba fej szett a megfelelő felépítmény kiválasztásához A sorozat B sorozat A sorozat B sorozat alap felépítmények titán színű illeszkedéssel kékre szinezett 30 -ban elforgatott felépítmények 8 db. próbafej FS-PRA 8 db. próbafej FS-PRB Ferde fej FS-CFA-10 Ferde fej FS-CFB-10 LILA = 10 Ferde fej FS-CFA-20 Ferde fej FS-CFB-20 SÁRGA = 20 Ferde fej FS-CFA-25 Ferde fej FS-CFB-25 PIROS = 25 Ferde fej FS-CFA-30 Ferde fej FS-CFB-30 KÉK = 30 Egyenes fej FS-CEA-15 Egyenes fej FS-CEB-15 FEHÉR = 15 Egyenes fej FS-CEA-20 Egyenes fej FS-CEB-20 SÁRGA = 20 Egyenes fej FS-CEA-25 Egyenes fej FS-CEB-25 PIROS = 25 Egyenes fej FS-CEA-30 Egyenes fej FS-CEB-30 KÉK = 30 A műanyag próba fej szettek csak HIDEGEN fertőtleníthetőek!

30 Implantációhoz szükséges felszerelések és tartozékok Implantmed implantációs motor : IM-M-1 Implantmed kézidarab 20:1 WS-75E/KM Implantmed kézidarab 20:1 lámpával WI-75E/KM Implantmed kézidarab 2:1 WD-79M

31 Implantációhoz szükséges felszerelések és tartozékok Implantmed Mobil polc IM-MP-1

32 1992 Full-Tech Kft. Csepeli út 30. H-2310 Szigetszentmiklós Telefon Fax / 106 info@full-tech.hu

Bemutatkozik a FULL-TECH

Bemutatkozik a FULL-TECH 2 1992 Bemutatkozik a FULL-TECH A FULL-TECH elődje a FULL-TECH Fogászati Implantátum és Műszergyártó Egyéni Cég, a magyar fogászati implantológiai érdeklődés és élet kiszélesedésével párhuzamosan, 1992-ben

Részletesebben

Fogászati implantátum rendszer

Fogászati implantátum rendszer P L U S Fogászati implantátum rendszer ORVOSI MÛSZERGYÁRTÓ KFT. 6800 Hódmezõvásárhely, Rákóczi út 2-4. - 6800 Hódmezõvásárhely, Lázár u. 61/A -- Tel./ Fax: 06 (62) 241-609, 248-144 E-mail: protetim@protetim.hu

Részletesebben

BONE LEVEL FEJRÉSZEK. on4. multi-unit

BONE LEVEL FEJRÉSZEK. on4. multi-unit BONE LEVEL 2016 on4 multi-unit STANDARD KAPCSOLAT STANDARD kapcsolat azt jelenti, hogy a szorító kúpos csatlakozás helyett az implantátum platformján alakul ki az implantátum-műcsonk záródás. STANDARD

Részletesebben

FEJLESZTÉS GYÁRTÁS KERESKEDELEM

FEJLESZTÉS GYÁRTÁS KERESKEDELEM A BIONIKA Medline Orvostechnikai Kft. 1989-ben alakult. 20 éves tapasztalattal rendelkezünk az orvosi műszer és implantátum fejlesztésben, gyártásban és kereskedelemben. A BIONIKA, mint gyártó és forgalmazó

Részletesebben

FEJLESZTÉS GYÁRTÁS KERESKEDELEM

FEJLESZTÉS GYÁRTÁS KERESKEDELEM A BIONIKA Medline Orvostechnikai Kft. 1989-ben alakult. 20 éves tapasztalattal rendelkezünk az orvosi műszer és implantátum fejlesztésben, gyártásban és kereskedelemben. A BIONIKA, mint gyártó és forgalmazó

Részletesebben

SEBÉSZETI MANUÁLIS KÉTSZAKASZOS IMPLANTÁCIÓ MŰTÉTI MÓDSZERE

SEBÉSZETI MANUÁLIS KÉTSZAKASZOS IMPLANTÁCIÓ MŰTÉTI MÓDSZERE SEBÉSZETI MANUÁLIS KÉTSZAKASZOS IMPLANTÁCIÓ MŰTÉTI MÓDSZERE A DR CSAVARIMPLANTÁTUMOK KÉTSZAKASZOS MŰTÉTI MÓDSZERREL VÉGZETT BEÜLTETÉSE A kétszakaszos műtéti módszert akkor alkalmazzuk, ha biztosítani akarjuk

Részletesebben

SEBÉSZETI MANUÁLIS EGYSZAKASZOS IMPLANTÁCIÓ MŰTÉTI MÓDSZERE

SEBÉSZETI MANUÁLIS EGYSZAKASZOS IMPLANTÁCIÓ MŰTÉTI MÓDSZERE SEBÉSZETI MANUÁLIS EGYSZAKASZOS IMPLANTÁCIÓ MŰTÉTI MÓDSZERE A DR+ CSAVARIMPLANTÁTUMOK EGYSZAKASZOS MŰTÉTI MÓDSZERREL VÉGZETT BEÜLTETÉSE 1.a FELTÁRÁS Az implantátum tervezett helyének megfelelően az állcsontgerinc

Részletesebben

CorticaL ECO Rendszer. CorticaL ECO Implantátumok. CorticaL ECO Felépítmények. Beültető műszerek. Termékjellemzők Rendszer struktúra

CorticaL ECO Rendszer. CorticaL ECO Implantátumok. CorticaL ECO Felépítmények. Beültető műszerek. Termékjellemzők Rendszer struktúra Cortica ECO Rendszer Termékjellemzők Rendszer struktúra Cortica ECO Implantátumok Alkalmazási területek Méretválaszték Cortica ECO Felépítmények Felépítmény jellemzők Méretválaszték Beültető műszerek Műszerkészlet

Részletesebben

FOGÁSZAT. Sanat Smile. Fogászati implantációs rendszer. BoneTact nanofelszín

FOGÁSZAT. Sanat Smile. Fogászati implantációs rendszer. BoneTact nanofelszín Sanat Smile FOGÁSZAT Fogászati implantációs rendszer BoneTact nanofelszín 1 Referenciák A következő műtéti leírás egy általános irányvonalakat tartalmazó útmutatás a Sanat Smile rendszerrel végzendő fogászati

Részletesebben

Öntősablon Szett összeállításához HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ REF. NR: 001

Öntősablon Szett összeállításához HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ REF. NR: 001 Öntősablon Szett összeállításához HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Elsner Kft. 1 / 14 Tartalomjegyzék 1. ÖSSZEÁLLÍTÁS KÉPEKKEL ILLUSZTRÁLVA... 3 2. ÁLTALÁNOS UTASÍTÁSOK... 12 a. Termékleírás... 12 b. Alapanyag... 12

Részletesebben

SEMADOS felépítmény Sub-Tec Universal, no Hex

SEMADOS felépítmény Sub-Tec Universal, no Hex A hatszög nélküli Sub-Tec Universal nem ad elfordulás elleni védelmet, ezért olyan felépítményeknél használható fel, ahol az elfordulásgátlás biztosított: összesínezett koronák, hidak, stégek. a mestermodelt

Részletesebben

BEKÖSZÖNTŐ. Tisztelt Olvasó! 2013. február 1. a BIONIKA 24. születésnapja. Az eltelt idő alatt több ezer terméket fejlesztettünk,

BEKÖSZÖNTŐ. Tisztelt Olvasó! 2013. február 1. a BIONIKA 24. születésnapja. Az eltelt idő alatt több ezer terméket fejlesztettünk, BEKÖSZÖNTŐ Tisztelt Olvasó! 2013. február 1. a BIONIKA 24. születésnapja. Az eltelt idő alatt több ezer terméket fejlesztettünk, gyártottunk partnereink számára. Ezek a termékek igen nagy területet fognak

Részletesebben

Írta: Sturbán Dental - Fogorvosi rendelő 2010 szeptember 07. (kedd) 20:37 - Utoljára frissítve 2010 szeptember 07. (kedd) 20:42

Írta: Sturbán Dental - Fogorvosi rendelő 2010 szeptember 07. (kedd) 20:37 - Utoljára frissítve 2010 szeptember 07. (kedd) 20:42 1, A jó fogpótlás pótolja a hiányzó fogakat, helyreállítja a megfelelő rágóképességet és az esztétikai hátrányokat is megszünteti. Sőt megelőzi a foghiányok következményeinek kialakulását. 1.1, A fogpótlások

Részletesebben

Implantológia II. Dr. Kispélyi Barbara

Implantológia II. Dr. Kispélyi Barbara Implantológia II. Dr. Kispélyi Barbara IMPLANTÁTUMOK SEBÉSZETE Kétfázisú műtéti technika Egyfázisú műtéti technika KÉTFÁZISÚ MŰTÉTI TECHNIKA Spiekermann: Color atlas of implantology EGYFÁZISÚ MŰTÉTI TECHNIKA

Részletesebben

CANULALT COMBNYAKCSAVAR

CANULALT COMBNYAKCSAVAR TARTALOM FEMUR Y VELŐŰRSZEG JELLEMZŐI MÉRETVÁLASZTÉKA KIEGÉSZÍTŐI GENOCEPHALICUS VELŐŰRSZEG JELLEMZŐI MÉRETVÁLASZTÉKA KIEGÉSZÍTŐI HUMERUS VELŐŰRSZEG JELLEMZŐI MÉRETVÁLASZTÉKA KIEGÉSZÍTŐI FEMUR VELŐŰRSZEG

Részletesebben

GYORS. UNIVERZÁLIS. EGYSZERŰ.

GYORS. UNIVERZÁLIS. EGYSZERŰ. Be accurate. Be smart. SMART Guide Kézikönyv GYORS. UNIVERZÁLIS. EGYSZERŰ. Tartalom A SMART Guide folyamat SMART Guide Kanál Fogtechnikus által készített CT sablon 8 Teljes kivehető fogpótlás 10 Regisztrációs

Részletesebben

BEKÖSZÖNTŐ. Tisztelt Olvasó! Mint azt már az előző hírlevelünkben is írtuk a BIONIKA Implantológiai Hírlevél eddig havi rendszerességgel

BEKÖSZÖNTŐ. Tisztelt Olvasó! Mint azt már az előző hírlevelünkben is írtuk a BIONIKA Implantológiai Hírlevél eddig havi rendszerességgel BEKÖSZÖNTŐ Tisztelt Olvasó! Mint azt már az előző hírlevelünkben is írtuk a BIONIKA Implantológiai Hírlevél eddig havi rendszerességgel jelent meg, hogy Önöket szolgálja -hivatásának megfelelően- újabb

Részletesebben

Felépítmény SEMADOS Sub-Tec Universal

Felépítmény SEMADOS Sub-Tec Universal SEMADOS Sub-Tec Universal A Sub-Tec Universal elfordulásgátlást biztosít a felépítménynek. Egy fog pótlásakor alkalmazható. a mestermodelt mûínnyel kell készíteni a munka befejezõ fázisában ragasztócementet

Részletesebben

CONEFIT SLIM. Fejlesztés: A BIONIKA tulajdonosai nagy hangsúlyt fektetnek a folyamatos termék és technológiai kutatásokra, fejlesztésekre.

CONEFIT SLIM. Fejlesztés: A BIONIKA tulajdonosai nagy hangsúlyt fektetnek a folyamatos termék és technológiai kutatásokra, fejlesztésekre. Vállalat A BIONIKA Medline Orvostechnikai Kft. 1989-ben alakult. Több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezünk az orvosi műszer és implantátum fejlesztésben, gyártásban és kereskedelemben. A BIONIKA, mint

Részletesebben

Öntősablon Szett összeállításához HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

Öntősablon Szett összeállításához HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Öntősablon Szett összeállításához HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 1 Tartalomjegyzék 1. ÖSSZEÁLLÍTÁS KÉPEKKEL ILLUSZTRÁLVA... 3 2. ÁLTALÁNOS UTASÍTÁSOK... 12 a. Termékleírás... 12 b. Anyag... 12 c. Alkalmazási... 12

Részletesebben

COMPATIBLE IMPLANTÁTUM FELÉPÍTMÉNY RENDSZER

COMPATIBLE IMPLANTÁTUM FELÉPÍTMÉNY RENDSZER COMPATIBE IMPANTÁTUM FEÉPÍTMÉNY RENDSZER www.bionika.hu www.implantshop.hu BIONIKA COMPATIBE TARTAOMJEGYZÉK Vállalat Termékjellemzők 2 3 Compatible PE System (Pitt-Easy, Bioplant kompatibilis) Tulajdonságok

Részletesebben

A maximális terhelést, amit a kulcs testén található skála jelöl, nem szabad meghaladni. A másik oldalán is található egy skála.

A maximális terhelést, amit a kulcs testén található skála jelöl, nem szabad meghaladni. A másik oldalán is található egy skála. 83/108 84. Speciális sebészeti műszerek 90. A csavarok vizsgálatai 91. Általános információk 84/108 Speciális sebészeti műszerek A MIS számos sebészi eszközt kínál, melyek az implantáció során megkönnyítik

Részletesebben

FEMUR Y VELŐŰRSZEG GENOCEPHALICUS VELŐŰRSZEG HUMERUS VELŐŰRSZEG FEMUR VELŐŰRSZEG TIBIA VELŐŰRSZEG CANULALT COMBNYAKCSAVAR

FEMUR Y VELŐŰRSZEG GENOCEPHALICUS VELŐŰRSZEG HUMERUS VELŐŰRSZEG FEMUR VELŐŰRSZEG TIBIA VELŐŰRSZEG CANULALT COMBNYAKCSAVAR TARTALOM VÁLLALAT FEMUR Y VELŐŰRSZEG JELLEMZŐI MÉRETVÁLASZTÉKA KIEGÉSZÍTŐI GENOCEPHALICUS VELŐŰRSZEG JELLEMZŐI MÉRETVÁLASZTÉKA KIEGÉSZÍTŐI A BIONIKA Medline Orvostechnikai Kft. 1989-ben alakult. Több mint

Részletesebben

AZ IMPLANTÁCIÓS FOGPÓTLÁSOK PROTETIKAI ALAPJAI DR. KÁDÁR LÁSZLÓ EGYETEMI ADJUNKTUS

AZ IMPLANTÁCIÓS FOGPÓTLÁSOK PROTETIKAI ALAPJAI DR. KÁDÁR LÁSZLÓ EGYETEMI ADJUNKTUS AZ IMPLANTÁCIÓS FOGPÓTLÁSOK PROTETIKAI ALAPJAI DR. KÁDÁR LÁSZLÓ EGYETEMI ADJUNKTUS AZ IMPLANTÁCIÓS FOGPÓTLÁSOK PROTETIKAI ALAPJAI Az implantátum fejek: cementes rögzítés egyrészes kétrészes AZ IMPLANTÁCIÓS

Részletesebben

A lágyszövetek gyógyulása az egyrészes implantátumok körül: két éves követéses vizsgálat Olimpiu L. Karancsi 1, Radu Sita 1, Emanuel A.

A lágyszövetek gyógyulása az egyrészes implantátumok körül: két éves követéses vizsgálat Olimpiu L. Karancsi 1, Radu Sita 1, Emanuel A. A lágyszövetek gyógyulása az egyrészes implantátumok körül: két éves követéses vizsgálat Olimpiu L. Karancsi 1, Radu Sita 1, Emanuel A. Bratu 1 Absztrakt Az egyrészes implantátumokat sok évvel ezelőtt

Részletesebben

Vortex TRAUMATOLÓGIA. Calcaneus lemez

Vortex TRAUMATOLÓGIA. Calcaneus lemez Vortex TRAUMATOLÓGIA Calcaneus lemez 1 Tartalom 1. 1.1 1.2 1.3 Bevezetés Az implantátum Műszerek Indikációk 4 4 4 5 2. Implantátum választék 5 3. 3.1 3.2 3.3 3.4 3.5 3.6 3.7 4. 5. Műtéti leírás A beteg

Részletesebben

PEEK felhasználása. Mit kell tudni a PEEK-ről: PEEK alkalmazása fogtechnikában: Marható PEEK tömb

PEEK felhasználása. Mit kell tudni a PEEK-ről: PEEK alkalmazása fogtechnikában: Marható PEEK tömb Dokumentáció 0 Versenykiírás: Meglévő fogak státusza a felső álcsonton: 17, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27. Behelyezett implantátumok státusza: 11, 13, 16 régiójában. Meglévő fogak státusza az alsó állcsonton:

Részletesebben

Ön úttörő fogászati megoldások

Ön úttörő fogászati megoldások Rendelési információk Termékkód Termék megnevezése Pentamix 3 lenyomatkeverô - gép és tartozékai 77871 Pentamix 3 Keverôgép - 230 V 71210 Penta Elastomer Fecskendô 71512 50 db piros Penta keverôcsôr Impregum

Részletesebben

Alsó kivehetô fogsor stabilizálása Symplant One implantátumokkal

Alsó kivehetô fogsor stabilizálása Symplant One implantátumokkal Dr. Csák Csaba, dr. Kovács Emese Alsó kivehetô fogsor stabilizálása Symplant One implantátumokkal (Klinikai esettanulmány) Teljes alsó protézist viselô páciensek régi igénye az alsó fogpótlásuk stabilizálása

Részletesebben

DIO IMPLANTÁTUM. SM Implant. Titánium ötvözet (Ti-6Al-4V) Kettős csavarmenet. Metszett csavarmenet. RBM vagy Biotite-H.

DIO IMPLANTÁTUM. SM Implant. Titánium ötvözet (Ti-6Al-4V) Kettős csavarmenet. Metszett csavarmenet. RBM vagy Biotite-H. DIO IMPLANTÁTUM Titánium ötvözet (Ti-6Al-4V) Kettős csavarmenet Gyökérforma SM Implant Metszett csavarmenet RBM vagy Biotite-H Süllyesztett implantátum típus JELLEGZETESSÉGEK SM süllyesztett (submerged(

Részletesebben

COMPATIBLE IMPLANTÁTUM. Implantátumok és felépítmények az ismerttől az ismeretlenig FELÉPÍTMÉNY RENDSZER.

COMPATIBLE IMPLANTÁTUM. Implantátumok és felépítmények az ismerttől az ismeretlenig FELÉPÍTMÉNY RENDSZER. COMPATIBE IMPANTÁTUM FEÉPÍTMÉNY RENDSZER Implantátumok és felépítmények az ismerttől az ismeretlenig www.bionika.hu www.implantshop.hu Bionika A Megoldás Nem tudod milyen implantátum van a páciensed szájában?

Részletesebben

BEKÖSZÖNTŐ. Tisztelt Olvasó!

BEKÖSZÖNTŐ. Tisztelt Olvasó! BEKÖSZÖNTŐ Tisztelt Olvasó! Ezúton üdvözli Önt ismét a BIONIKA Medline Kft. a nyári szünet után. Októberi hírlevelünk legsarkalatosabb témája az ECO implantátum rendszerünk, amely immáron ötödik születésnapját

Részletesebben

VI. MŰSZAKI ADATLAP. tárgyú közbeszerzési eljárás. II. része tekintetében

VI. MŰSZAKI ADATLAP. tárgyú közbeszerzési eljárás. II. része tekintetében VI. MŰSZAKI ADATLAP a Csontsebészeti implantátumok és protézisek beszerzése konszignációs raktár létesítésével 3 éven keresztül szállítási szerződés keretében Vaszary Kolos Kórház, Esztergom- részére.

Részletesebben

Sebészeti kézikönyv 5.0 ICX-templant

Sebészeti kézikönyv 5.0 ICX-templant Osseointegreation Sebészeti kézikönyv 5.0 ICX-templant a legkedvezőbb sebészeti protokoll templant -hoz... W a r r a n t y 20 Years Guaranteed Spare Part Availability Years Silversponsor of the DGI Bronzesponsor

Részletesebben

ICX-SafetyGuideaz. ICX-MAGELLAN fúrósablon rendszere: a jövő implantációs műtéteinek navigációs rendszere. sablonnal történő beavatkozás

ICX-SafetyGuideaz. ICX-MAGELLAN fúrósablon rendszere: a jövő implantációs műtéteinek navigációs rendszere. sablonnal történő beavatkozás P a jövő implantációs műtéteinek navigációs rendszere. ICX-SafetyGuideaz ICX-MAGELLAN fúrósablon rendszere: sablonnal történő beavatkozás még biztonságosabbá teszi az ICX-implantátumokkal elvégzett kezeléseket

Részletesebben

LENYOMATVÉTEL, HARAPÁSVÉTEL ÉS IDEIGLENES PÓTLÁS KÉSZÍTÉSE CAMLOG IMPLANTÁTUMOK ESETÉN. a perfect fit

LENYOMATVÉTEL, HARAPÁSVÉTEL ÉS IDEIGLENES PÓTLÁS KÉSZÍTÉSE CAMLOG IMPLANTÁTUMOK ESETÉN. a perfect fit a perfect fit LENYOMATVÉTEL, HARAPÁSVÉTEL ÉS IDEIGLENES PÓTLÁS KÉSZÍTÉSE CAMLOG IMPLANTÁTUMOK ESETÉN Nyitott és zárt kanalas lenyomatvétel Lenyomatvétel Platfom Switching esetén Harapásvétel Ideiglenes

Részletesebben

TARTALOM FEJSEBÉSZETI MINI LEMEZ OSTHEOSYNTHESIS FEJSEBÉSZETI MICRO LEMEZ OSTHEOSYNTHESIS FEJSEBÉSZETI ÁLLCSONT LEMEZ OSTHEOSYNTHESIS

TARTALOM FEJSEBÉSZETI MINI LEMEZ OSTHEOSYNTHESIS FEJSEBÉSZETI MICRO LEMEZ OSTHEOSYNTHESIS FEJSEBÉSZETI ÁLLCSONT LEMEZ OSTHEOSYNTHESIS TARTALOM FEJSEBÉSZETI MINI LEMEZ OSTHEOSYNTHESIS FEJSEBÉSZETI MICRO LEMEZ OSTHEOSYNTHESIS FEJSEBÉSZETI ÁLLCSONT LEMEZ OSTHEOSYNTHESIS FEJSEBÉSZETI MICRO HÁLÓ OSTHEOSYNTHESIS 2 VÁLLALAT A BIONIKA Medline

Részletesebben

VI. MŰSZAKI ADATLAP. tárgyú közbeszerzési eljárás. VII. része tekintetében

VI. MŰSZAKI ADATLAP. tárgyú közbeszerzési eljárás. VII. része tekintetében VI. MŰSZAKI ADATLAP a Csontsebészeti implantátumok és protézisek beszerzése konszignációs raktár létesítésével 3 éven keresztül szállítási szerződés keretében Vaszary Kolos Kórház, Esztergom- részére.

Részletesebben

Akció! -30. Lime székek. Fair Play fa székek. Színes székek

Akció! -30. Lime székek. Fair Play fa székek. Színes székek Akció! Vásároljon hihetetlenül kedvezményes áron egészen tavaszig csak a Fair Play-től! Ahogy ígértük ebben az évben is a lehető leghatékonyabban szeretnénk segíteni az Önök munkájukat. Rögtön az év elején

Részletesebben

STABILO. Homlokzati állvány rendszerelemek. Normál bilincs. Forgó bilincs. Toldó bilincs. Félbilincs csatlakozó elemmel. Félbilincs.

STABILO. Homlokzati állvány rendszerelemek. Normál bilincs. Forgó bilincs. Toldó bilincs. Félbilincs csatlakozó elemmel. Félbilincs. Homlokzati állvány rendszerelemek Normál bilincs Forgó bilincs Fix 90, SW 22 48,3 mm-es átmérőjű csőhöz Acél és alumínium csőhöz egyaránt használható (DIN EN 74) SW 22 48,3 mm-es átmérőjű csőhöz Acél és

Részletesebben

VI. MŰSZAKI ADATLAP. tárgyú közbeszerzési eljárás. VI. része tekintetében

VI. MŰSZAKI ADATLAP. tárgyú közbeszerzési eljárás. VI. része tekintetében VI. MŰSZAKI ADATLAP a Csontsebészeti implantátumok és protézisek beszerzése konszignációs raktár létesítésével 3 éven keresztül szállítási szerződés keretében Vaszary Kolos Kórház, Esztergom- részére.

Részletesebben

28 SZORÍTÓK & TARTOZÉKOK

28 SZORÍTÓK & TARTOZÉKOK 28 SZORÍTÓK & TARTOZÉKOK 312 siegmund 28 Szorítók 314 Oldal Professional Csavaros rögzítő 316 Professional Csavaros rögzítő XL 318 Professional Csavaros rögzítő 45 /90 320 Professional gyorsfeszítős szorító

Részletesebben

CSAVAROK. Oldal 685 Univerzális csavar hosszú. Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar rövid

CSAVAROK. Oldal 685 Univerzális csavar hosszú. Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar rövid 680 CSAVAROK Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar rövid Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar hosszú Oldal 685 Univerzális csavar rövid Oldal 685 Univerzális csavar hosszú Oldal 686 Gyors szorítócsavar rövid rövid

Részletesebben

Az Az implantátum behelyezése és és 2-3 2-3 menetmélységig történő

Az Az implantátum behelyezése és és 2-3 2-3 menetmélységig történő 1 Menetes fogászati implantátum zárócsavarral - bevonat nélkül Threaded dental implant with cover screw - without coating (mm) Ø 3,5 12 mm 14 mm MF-035-10 3,5/10 MF-035-12 3,5/12 MF-035-14 3,5/14 (mm)

Részletesebben

CSAVAROK. Oldal 477 Univerzális csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar rövid

CSAVAROK. Oldal 477 Univerzális csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar rövid Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar rövid Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar hosszú Oldal 477 Univerzális csavar rövid Oldal 477 Univerzális csavar hosszú Oldal 478 Gyors szorítócsavar rövid rövid Oldal 478 Gyors

Részletesebben

Keze ze é l s é i s i terv 2 /1 /1 é s é 3 s tí 3 p tí us fog fo hi g á hi ny ny k e k e e s té e n Dr. Hermann Péter

Keze ze é l s é i s i terv 2 /1 /1 é s é 3 s tí 3 p tí us fog fo hi g á hi ny ny k e k e e s té e n Dr. Hermann Péter Kezelési terv 2A/1 és 3 típusú foghiányok esetén Dr. Hermann Péter Maradék fogak száma egy vagy kettő A fulcrumvonal a gerincet követi Egy forgástengely van Rágóerő hatására a forgástengely mentén elfordulva

Részletesebben

Irodabútor rendszerek Tartalomjegyzék 6.1

Irodabútor rendszerek Tartalomjegyzék 6.1 Irodabútor rendszerek Tartalomjegyzék.1.3 Összeállítási példák.4 Postforming termékek, kiegészítôk.5 Irodabútor asztallábak. Asztalláb tartozékok.7 Irodabútor asztalláb kör keresztmetszetû kötôvel.8 Irodabútor

Részletesebben

MODUL. Kivetőpántrendszer

MODUL. Kivetőpántrendszer Kivetőpántrendszer A gazdaságos kivetőpántrendszer a sokrétű követelményekhez a megfelelő megoldást kínálja. A rátolható és csavarozható rögzítési technika már évek óta jól bevált rendszer. a talpra való

Részletesebben

VELŐŰRSZEGEZÉS PROXIMALIS HUMERUS

VELŐŰRSZEGEZÉS PROXIMALIS HUMERUS 1.6 M P H T (MULTILOCKING PROXIMAL HUMERAL TREATMENT) SOKFUNKCIÓSAN RETESZELHETŐ PROXIMALIS IMPLANTÁTUMOK ÉS MŰTÉTI KÉSZLET VELŐŰRSZEGEZÉS PROXIMALIS HUMERUS Medical Products Manufacturing and Trading

Részletesebben

Eldobható lineáris vágó

Eldobható lineáris vágó QHY sorozat A legkényelmesebb kapocs kialakítást Különleges tulajdonságok Eldobható lineáris vágó A Lineáris vágó két dupla-lépcsőzetes kapocs sort helyez be, miközben ezzel párhuzamosan elosztja a szövetet

Részletesebben

Anyagismeret a gyakorlatban Implantátumok: az ötlettől a termékig

Anyagismeret a gyakorlatban Implantátumok: az ötlettől a termékig Anyagismeret a gyakorlatban Implantátumok: az ötlettől a termékig 2014. Május 07. Dr. Bognár Eszter Nagy Péter Anyagismeret a gyakorlatban Orvostechnikai célra alkalmas fémek és ötvözetek alkalmazási lehetőségei

Részletesebben

Stabilitás és gyors telepíthetőség

Stabilitás és gyors telepíthetőség BiP dobozok Stabilitás és gyors telepíthetőség Süllyesztődobozok tégla és gipszkartonos telepítéshez 393 BiP Stabil kivitelezés A BiP fali süllyesztődobozok polipropilénből készülnek, így könnyedén ellenállnak

Részletesebben

Seven implantátumok klinikai és radiológiai vizsgálata. Az osseointegráció mértéke és a csont szintjének stabilitása. Elsődleges eredmények.

Seven implantátumok klinikai és radiológiai vizsgálata. Az osseointegráció mértéke és a csont szintjének stabilitása. Elsődleges eredmények. Seven implantátumok klinikai és radiológiai vizsgálata. Az osseointegráció mértéke és a csont szintjének stabilitása. Elsődleges eredmények. Zabaras D, Boubolis S, Spanos A, Petsinis V, Gisakis I G Bevezetés

Részletesebben

Kezelési terv 2A/1 és 3 típusú foghiányok esetén. Dr. Hermann Péter

Kezelési terv 2A/1 és 3 típusú foghiányok esetén. Dr. Hermann Péter Kezelési terv 2A/1 és 3 típusú foghiányok esetén Dr. Hermann Péter 2A/1 osztály Maradék fogak száma egy vagy kettő A fulcrumvonal a gerincet követi Egy forgástengely van Rágóerő hatására a forgástengely

Részletesebben

Hasadékos páciens teljes protetikai rehabilitációja

Hasadékos páciens teljes protetikai rehabilitációja Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi Hasadékos

Részletesebben

16 TARTOZÉKOK. siegmund

16 TARTOZÉKOK. siegmund 16 TARTOZÉKOK 594 siegmund 16 Szerszámkocsi / Szerszámtartó 596 Moduláris szerszámtartó / Hegesztő védőfal 598 Oldal Kefe / Hegesztőpisztoly tartó 600 Imbuszkulcs / Földelés 602 Emelőfül 604 siegmund 595

Részletesebben

Implantátumokra közvetlenül felcsavarozott híd készítésének elméleti tudnivalói és gyakorlati tanácsok

Implantátumokra közvetlenül felcsavarozott híd készítésének elméleti tudnivalói és gyakorlati tanácsok Implantátumokra közvetlenül felcsavarozott híd készítésének elméleti tudnivalói és gyakorlati tanácsok Implantátumokra közvetlenül felcsavarozott korona/híd esetén nincs felépítmény, hanem a korona furatán

Részletesebben

Mikrométerek Tolómérők Mélységmérők Mérőórák Belső mikrométerek Mérőhasábok Sztereo mikroszkópok Mérőmikroszkópok Profil projektorok

Mikrométerek Tolómérők Mélységmérők Mérőórák Belső mikrométerek Mérőhasábok Sztereo mikroszkópok Mérőmikroszkópok Profil projektorok Mikrométerek Tolómérők Mélységmérők Mérőórák Belső mikrométerek Mérőhasábok Sztereo mikroszkópok Mérőmikroszkópok Profil projektorok ELLENŐRZÖTT NÉMET MINŐSÉG Mikrométerek Felbontás: digitális 0.001 mm,

Részletesebben

Teljes foghiány ellátása implantációs overdenture típusú pótlással

Teljes foghiány ellátása implantációs overdenture típusú pótlással Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet Igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi Teljes

Részletesebben

ATTACHMENTS PRECI-SAGIX MAGYAR

ATTACHMENTS PRECI-SAGIX MAGYAR ATTACHMENTS PRECI-SAGIX MAGYAR PRECI-SAGIX SZAGITTÁLIS ATTACHMENT SZEGMENTÁLT MATRICA RÉSZLEGES PROTÉSEKHEZ ÉS IMPLANTÁTUMOKHOZ Szabadalmaztatott zármechanizmus Kiváló ár-teljesítmény együttható Széleskörü

Részletesebben

Teljes borító korona készítésének klinikai munkafázisai. Dr. Bistey Tamás

Teljes borító korona készítésének klinikai munkafázisai. Dr. Bistey Tamás Teljes borító korona készítésének klinikai munkafázisai Dr. Bistey Tamás Munkafázisok áttekintése Klinikai munkafázisok Betegvizsgálat, kezelési terv, preparálás, lenyomatvétel Vázpróba Laboratóriumi munkafázisok

Részletesebben

FÉLKÉSZ TERMÉK KATALÓGUS - ÚTMUTATÓ CT_TECH_exterior_notxt.indd 1 1-10-2007 11:50:51 Kültéri időtálló, többfunkciós táblák. Az Exterior termékcsoport a kültéri használat követelményeknek megfelelően lett

Részletesebben

Az intelligens rendszer.

Az intelligens rendszer. Az intelligens rendszer. Tartalomjegyzék This is isy Az intelligens rendszer 5 Költséghatékony implantátumszettek 7 Határtalan rugalmasság 9 Céltudatos egyszerűség 11 A digitális jövő 13 Minőség megalkuvás

Részletesebben

A cirkónium-oxid biokerámiáról a dentális implantáció kapcsán

A cirkónium-oxid biokerámiáról a dentális implantáció kapcsán Dr. Vajdovích István - Dr. Tóth Zsuzsanna A cirkónium-oxid biokerámiáról a dentális implantáció kapcsán Bevezetés Az elmúlt 25 évben a hazai fogorvosi implantológia nagyívű, dinamikus fejlődésen ment keresztül.

Részletesebben

Függesztő rendszerek

Függesztő rendszerek FÜGGESZTő RENDSZEREK Függesztő rendszerek Posztersínek és kiegészítők Plakáttartó és klapp sínek 109 POSZTERSÍNEK ÉS Posztersínek és kiegészítők Az OEK poszter sínrendszer lendületbe hozza reklámját! A

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1.

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 1. feladat: A laboratóriumban szakmai gyakorlatot töltő fogtechnikus tanulók vizsgára készülnek, és azt kérik Öntől, hogy segítsen nekik a felkészülésben. Tájékoztassa a tanulókat az Angle-féle fogsorzáródási

Részletesebben

DIDO. Elosztó szekrények. Az erő felügyeletet igényel. Elosztó szekrények. Mérő táblák. Univerzális táblaburkolatok. Tartozékok. Műszaki adatok DIDO

DIDO. Elosztó szekrények. Az erő felügyeletet igényel. Elosztó szekrények. Mérő táblák. Univerzális táblaburkolatok. Tartozékok. Műszaki adatok DIDO Elosztó szekrények Mérő táblák Univerzális táblaburkolatok Tartozékok Műszaki adatok 118 122 122 123 240 Elosztó szekrények Az erő felügyeletet igényel 117 Elosztó szekrények Elosztó szekrények -S lakossági

Részletesebben

Vortex TRAUMATOLÓGIA. Distal Tibia - AL lemez

Vortex TRAUMATOLÓGIA. Distal Tibia - AL lemez Vortex TRAUMATOLÓGIA Distal Tibia - AL lemez 1 Tartalom 1. Bevezetés 4 1.1 Az implantátum 4 A következő műtéti leírás egy általános irányvonalakat tartalmazó útmutatás a Vortex Distalis Tibia AL rendszerrel

Részletesebben

tem S H e g e s z t õ 3 8 6 siegmund

tem S H e g e s z t õ 3 8 6 siegmund 386 Lap Lap Basic 1200x800x50 388 Basic 1000x1000x50 390 Basic 1200x1200x50 392 Basic 1500x1000x50 394 Professional 1000x500x100 396 Professional 1000x1000x100 398 Professional 1200x800x100 400 Professional

Részletesebben

Árjegyzék. A kezelés megkezdése előtt kérjen tájékoztatót a várható költségekről!

Árjegyzék. A kezelés megkezdése előtt kérjen tájékoztatót a várható költségekről! Árjegyzék A kezelés megkezdése előtt kérjen tájékoztatót a várható költségekről! Vizit ( kezelés nélkül ) 4000.- Oralkamerás diagnosztika 4500.- Digitális röntgen felvétel 2500.- Kezelési terv készítése

Részletesebben

Sanat Smile. Fogászati implantációs rendszer. BoneTact nanofelszín

Sanat Smile. Fogászati implantációs rendszer. BoneTact nanofelszín Sanat Smile Fogászati implantációs rendszer BoneTact nanofelszín 1 Áttekintés Nexus Nexus - D Vékonyfalú felépítmény Anatómikus felépítmény Speciális jellemzők Kompressziós kialakítás Eltérő kúposságú

Részletesebben

MODUL kivetőpántrendszer

MODUL kivetőpántrendszer kivetőpántrendszer Kivetőpánt csúsztatható technikával A gazdaságos kivetőpántrendszer a sokrétű követelményekhez a megfelelő megoldást kínálja. A csúsztatható és csavarozható rögzítési technika már évek

Részletesebben

HU Akció. Érvényes: Az ön szakkereskedője: A precizitás hatalma

HU Akció. Érvényes: Az ön szakkereskedője:   A precizitás hatalma HU kció Érvényes: 217.07.01-2017.12.31 z ön szakkereskedője: www.uniortools.com tó ópai gyár Eur 1919 óta precizitás hatalma 110/1 Villáskulcs-készlet 160/2 Racsnis csillag-villáskulcs anyaga: króm-vanádium

Részletesebben

ELEKTROSEBÉSZET A MINDENNAPI FOGORVOSI GYAKORLATBAN (4. RÉSZ)

ELEKTROSEBÉSZET A MINDENNAPI FOGORVOSI GYAKORLATBAN (4. RÉSZ) TÁVOKTATÁS A SEMMELWEIS EGYETEM FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR SZAK- ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI BIZOTTSÁGA TÁVOKTATÁSI RENDSZERÉBEN AZ ON-LINE TOVÁBBKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT KÖZLEMÉNYEK BIBLIOGRÁFIÁJA, MELYEKRE VONATKOZÓ TESZTVIZSGAKÉRDÉSEK

Részletesebben

6 Irodabútor rendszerek

6 Irodabútor rendszerek Irodabútor rendszerek .2 Tartalomjegyzék.3 Összeállítási példák Postforming termékek, kiegészítők.4 Irodabútor asztallábak.5 Asztalláb tartozékok. Irodabútor asztallábak, kör keresztmetszetű kötővel.7

Részletesebben

Klau és Társa Kft. címünk: 2030 Érd, Gábor u. 11. telefon: / web:

Klau és Társa Kft. címünk: 2030 Érd, Gábor u. 11. telefon: / web: Táblás kerítés árlista 3D táblás kerítéselem 4-4 mm huzalokból Merev táblás kerítés, amely a vízszintes és függőleges acél huzalok összehegesztésével készül. A tábla merevségét a képen illusztrált 100mm-es

Részletesebben

2388-09 Kombinált munkák, orthodontiai készülékek és implantátum felépítmény készítése követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2388-09 Kombinált munkák, orthodontiai készülékek és implantátum felépítmény készítése követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 2388-09 Kombinált munkák, orthodontiai készülékek és implantátum felépítmény készítése követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat: A laboratóriumban szakmai gyakorlatot töltő fogtechnikus tanulók

Részletesebben

Vortex TRAUMATOLÓGIA. Fibula lemez

Vortex TRAUMATOLÓGIA. Fibula lemez Vortex TRAUMATOLÓGIA Fibula lemez 1 Tartalom 1. Bevezetés 4 1.1 Az implantátum 4 1.2 A műszerek 4 1.3 Indikációk 4 A következő műtéti leírás egy általános irányvonalakat tartalmazó útmutatás a Vortex 2.

Részletesebben

a perfect fit CAMLOG IMPLANTÁCIÓS RENDSZER TERMÉKKATALÓGUS 2014

a perfect fit CAMLOG IMPLANTÁCIÓS RENDSZER TERMÉKKATALÓGUS 2014 a perfect fit CAMLOG IMPLANTÁCIÓS RENDSZER TERMÉKKATALÓGUS 2014 DEUTSCHLAND Gültig ab Januar 2014 HOZZÁADOTT ÉRTÉK A jó ügyfélkapcsolatot a CAMLOG implantációs rendszer kiváló ár- érték aránya és a minden

Részletesebben

NYOMATÉK SZERSZÁMOK PONTOSSÁG ÉS MEGBÍZHATÓSÁG

NYOMATÉK SZERSZÁMOK PONTOSSÁG ÉS MEGBÍZHATÓSÁG NYOMATÉK SZERSZÁMOK PONTOSSÁG ÉS MEGBÍZHATÓSÁG Elektronikus nyomatékkulcsok Elektronikus nyomatékkulcsok A cserélhető fej-rendszer lehetővé teszi racsni, vagy fix kulcsnyílású feltűző használatát Átkapcsolható

Részletesebben

15 Épületvasalatok. 15 0010 Ajtóbehúzók

15 Épületvasalatok. 15 0010 Ajtóbehúzók 5 Épületvasalatok 5 000 Ajtóbehúzók Összehasonlító táblázat Würth DORMA GEZE GU/BKS TS- TS 68 /TS 77 TS 000 TS-5 TS 72 TS 500 TS-8 TS 72/TS73 TS-0 TS 70 / TS 72 TS 2000 OTS 330 TS-20 TS 83 TS 4000 OTS

Részletesebben

Átfogó termékkínálat. FONA, a legizgalmasabb új márka a fogászatban. Tartós hatékonyság Forgó kézidarabok

Átfogó termékkínálat. FONA, a legizgalmasabb új márka a fogászatban. Tartós hatékonyság Forgó kézidarabok Átfogó termékkínálat Kezelőegységek Kézidarabok Lézer Higiénia 3D- és Panoráma röntgenek Intraorális röntgenek Intraorális szenzorok Foszforlemez szkenner FONA, a legizgalmasabb új márka a fogászatban

Részletesebben

OEK-butik állványok. ONDA plakáttartó állvány. Akril állványok. TWIN-szett DEKOLINE. OEK-butik állványok

OEK-butik állványok. ONDA plakáttartó állvány. Akril állványok. TWIN-szett DEKOLINE. OEK-butik állványok ONDA plakáttartó állvány Akril állványok TWIN-szett DEKOLINE 31 ONDA ONDA új! Onda die Welle ONDA ONDA az új hullám plakáttartó állvány Az új ONDA plakáttartó állvány egyből a jó útra tereli reklámját!

Részletesebben

Alapcsavar FBN II Milliószor bizonyított, rugalmas az ár és a teljesítmény tekintetében.

Alapcsavar FBN II Milliószor bizonyított, rugalmas az ár és a teljesítmény tekintetében. 1 Milliószor bizonyított, rugalmas az ár és a teljesítmény tekintetében. Áttekintés FBN II cinkkel galvanizált acél FBN II A4 korrózióálló acél, III-as korrózióállósági osztály, pl. A4 FBN II fvz* tüzihorganyzott

Részletesebben

BOB Használati és üzembe helyezési utasítás

BOB Használati és üzembe helyezési utasítás 1 BENINCÁ BOB Használati és üzembe helyezési utasítás 2 Köszönjük, hogy az általunk forgalmazott, Benincá BOB típusú szettet választotta. A Benincá cég kínálatában található összes termék 20 éves gyártási

Részletesebben

16 SZORÍTÓK & TARTOZÉKOK

16 SZORÍTÓK & TARTOZÉKOK 16 SZORÍTÓK & TARTOZÉKOK 558 siegmund 16 Szorítók 560 Oldal Professional Csavaros rögzítő 562 Professional Csavaros rögzítő 45 /90 564 Professional gyorsfeszítős szorító 566 Csavaros rögzítő körszelvénnyel

Részletesebben

Utasítások lépésenként Csavarozás fémben

Utasítások lépésenként Csavarozás fémben Utasítások lépésenként Csavarozás fémben Csavarok A fémekhez használható csavarok számos különféle fejtípussal rendelkezhetnek, például: 1. hatlapfej 2. kerek fej 3. süllyesztett fej 4. hengeres fej 5.

Részletesebben

BPS Biofunkcionális Protetikai Szisztéma. Fogpótlás Betegtájékoztató

BPS Biofunkcionális Protetikai Szisztéma. Fogpótlás Betegtájékoztató BPS Biofunkcionális Protetikai Szisztéma Fogpótlás Betegtájékoztató A fogak karaktert, aktivitást és életet sugároznak. (Ön)tudatosságot, kisugárzást és magabiztosságot adnak. Éppen ezért magától értetœdœ,

Részletesebben

MIDI MODULAR MAXI MODULAR MINI KREAFIX MIDI KREAFIX MAXI KREAFIX

MIDI MODULAR MAXI MODULAR MINI KREAFIX MIDI KREAFIX MAXI KREAFIX TARTALOM VÁLLALAT MIDI MODULAR MODULAR ELEMEK RUDAZATOK, CSAVAROK MODULAR MIDI FIXATEUR RENDSZER MODULAR MIDI FIXATEUR KÉSZLETEK MAXI MODULAR MODULAR ELEMEK RUDAZATOK, CSAVAROK MODULAR MAXI FIXATEUR ALAPKÉSZLET

Részletesebben

Katalógus. 2 Temps. 1 Temps B I S

Katalógus. 2 Temps. 1 Temps B I S Katalógus 2 Temps B I S 1 Temps www.implants.fr UPPERSIDE GROUP BIOTECH A Biotech International egy francia vállalat, amely 1987-ben alakult, mint fogászati és ortopédiai implantátumok gyártója és kizárólagos

Részletesebben

INTERFORAMINÁLISAN ELHORGONYZOTT PÓTLÁSOK. Bevezetés. Dr. Toldi Ferenc

INTERFORAMINÁLISAN ELHORGONYZOTT PÓTLÁSOK. Bevezetés. Dr. Toldi Ferenc 42 Dr. Toldi Ferenc INTERFORAMINÁLISAN ELHORGONYZOTT PÓTLÁSOK Bevezetés A fogászatban általában, így az alsó teljes foghiányok esetében is, az implantáció megjelenése óriási minőségi ugrást jelentett az

Részletesebben

barna fehér fehér ezüst ezüst

barna fehér fehér ezüst ezüst WÜRTH Szereléstechnika Kft. - 040 Budaörs, Gyár u.. - Tel.: (00 36) 3/48-30 - Nyomtatva Magyarországon B 5 000/H 0 050 0/003 -szerelési méret Ollókaros és csúszósines ajtóbehúzóra A helyi elôírások és

Részletesebben

CSAVAROK. Oldal 246 Gyorsrögzítős csavar rövid. Oldal 246 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 247 Univerzális csavar rövid

CSAVAROK. Oldal 246 Gyorsrögzítős csavar rövid. Oldal 246 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 247 Univerzális csavar rövid Oldal 246 Gyorsrögzítős csavar rövid Oldal 246 Gyorsrögzítős csavar hosszú Oldal 247 Univerzális csavar rövid Oldal 247 Univerzális csavar hosszú Oldal 248 Univerzális csavar Basic rövid Oldal 248 Univerzális

Részletesebben

Az Ön könny és szebb életért

Az Ön könny és szebb életért Az Ön könny és szebb életért šrafovi, igle i klinovi 1 csípő protézis NAPOMENA: Pored dimenzija navedenih u tabelama, mogu se izrađivati i po posebnim zahtevima csípő protézis 2 csípő protézis 3 Austin

Részletesebben

Bevezetés az orális implantológiába, rövid történeti áttekintés. Az orális implantátumok fajtái.

Bevezetés az orális implantológiába, rövid történeti áttekintés. Az orális implantátumok fajtái. Bevezetés az orális implantológiába, rövid történeti áttekintés. Az orális implantátumok fajtái. Dr. Divinyi Tamás ny.egyetemi tanár Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar Arc- Állcsont- Szájsebészeti

Részletesebben

TARTALOMJEGYYZÉK Utazó csavarhúzó készletek

TARTALOMJEGYYZÉK Utazó csavarhúzó készletek TARTALOMJEGYYZÉK Utazó csavarhúzó készletek 1 Cégismertető 2 Utazó kulcskészletek 3 Racsnis nyomatékkulcs 4 UTAZÓ Csavarhúzó készlet 6 UTAZÓ Implant teszt kulcskészlet 8 UTAZÓ Dual csavarkulcs- és tesztkészlet

Részletesebben

XL fali elosztószekrények

XL fali elosztószekrények Termékek és rendszerek XL 3 160 fali elosztószekrények [ XL 3 ] Az új XL 3 160 fali elosztószekrények elôszerelten kerülnek kiszállításra. Minden fô alkotóelemet tartalmaznak, mint pl. szekrény, 3 sínek,

Részletesebben

Talajcsavarok formája és jelölése

Talajcsavarok formája és jelölése Talajcsavarok formája és jelölése Csoportosítás: Talajcsavarok típusai E-Széria M-Széria F-Széria U-Széria G-Széria X-Széria K-Széria Termékkód A talajcsavar termékkódjának leírása Hossz Átmérő Példa:

Részletesebben

1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS

1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS 1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban a 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 56. alapján Ajánlatkérő: MÁV Kórház és Rendelőintézet, Szolnok (5000 Szolnok, Verseghy út 6-8.) Közbeszerzési

Részletesebben

hl pictoria Keretek, megállítótáblák

hl pictoria Keretek, megállítótáblák Keretek, megállítótáblák A megállítótáblák 6 szabvány színben, a Pictoria Prestige pedig a 6 színen felül további 3 modern standard színben kapható. A Pictoria termékcsalád sokféle megoldást kínál a kül-

Részletesebben