Köszönetet mondok mindazoknak, akik Szent Igéim terjesztésében segítenek

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Köszönetet mondok mindazoknak, akik Szent Igéim terjesztésében segítenek"

Átírás

1 VI. Pál pápa október 14. én megerősítette a Szent Kongregációnak a hit védelmében kibocsátott dekrétumát, így az egyházi hatóságok engedélye nélkül is lehetővé vált a természetfeletti megjelenésével kapcsolatos írások publikálása, hatályon kívül került a régi Kánonjogi Kódex 1399,5 és 2138 kánonja, A hit doktrínája kongregációjának dekrétuma, Acta Apostolicae Sedis, szeptember o. A személyes kinyilatkoztatások terjesztése nem akarja elhárítani magától az Anyaszentegyháznak, Krisztus Dicsőséges Jegyesének ítéletét. Ezért javasolható a jóakaratú embereknek. A személyes kinyilatkoztatásokat illetően a II. Vatikáni Zsinat (az Egyház 12. dogmatikus konstitúciója) leszögezi:... Ezek a kegyelemteljes adományok, melyek a fény kivételes erejével bírnak, vagy egyszerűek és mindenkihez szólnak, vagy általánosak, legyenek elismerve és megerősítve, amennyiben az Egyház érdekeivel találkoznak, és azoknak különösképpen megfelelnek... A valódiságukról szóló ítélet azokat illeti, akiknek az Egyház vezetése a feladata, és leginkább azokat, kiknek az a kötelessége, hogy ne oltsák ki a lelket, hanem mindent vizsgáljanak meg, és tartsák meg azt, ami jó" (v.ö. I Ts 5, ) Hogyan kell olvasni a profetikus szövegeket? XIV. Benedek pápa az Indexet (tiltott könyvek jegyzéke, melyet VI. Pál 1966 ban eltörölt) létrehozó konstitúcióban ezt írta: Emlékeztetünk rá, hogy nem lehet abban a valódi értelemben ítéletet hozni, ahogyan azt a szerző akarta, hacsak könyve minden része nem kerül elolvasásra, és a benne található dolgok nem kerülnek egymással összevetésre és a szerző szándéka és célja nem kerül minden részletében megvizsgálásra. A szerzőt nem lehet megítélni a szövegkörnyezetből kiragadott, vagy a könyvben található más mondatoktól elszakított mondatok alapján. Mert gyakran megtörténik, hogy az, amit a szerző művének egyik részében nem teljességgel és homályosan fejez ki, a mű egy másik részében teljes egészében világos kifejtésre kerül, így az a homály, mely úgy tűnt, hibát rejtett magában, teljesen eloszlik, és a mondat már hibáktól mentesnek tűnik." Köszönetet mondok mindazoknak, akik Szent Igéim terjesztésében segítenek május 25., csütörtök, 16:00 Most azért jövök, hogy bátorítsam mindazokat a követőimet, akik felismerték valódi Hangomat és nagylelkűségük által, óriási munkájukkal válaszoltak. Mindazoknak köszönetet mondok, akik önszántukból időt szánnak üzeneteimre, elősegítik és terjesztik azokat. Ti, értékes gyermekeim, ezekben az időkben, nagy örömmel töltitek el bánatos Szívemet. Ti, gyermekeim, merészek és bátrak vagytok és el vagytok telve a Szentlélek ajándékával. Jóhiszeműségetek és időtök ajándéka. Számomra és hűséges szeretetek az Igazság iránt, az Ùj Paradicsomban, amelyet megígértem gyermekeimnek, sok kegyelmet fog teremni. Kezeteket fogom vezetni, ezalatt a Szent Munka alatt és érezni fogjátok szeretetemet. Sohase féljetek hirdetni Igéimet, mert azoknak, akik ezeket az üzeneteket terjesztik minden kis erőfeszítése meg lesz jutalmazva. Menjetek most, értékes, jóhiszemű követőim. Terjesszétek Szent Igéimet és segítsétek azokat a testvéreiteket, akiknek vezetésre van szükségük. A ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus Eredeti forrás Magyar nyelvű forrás Magyar fordítás Internetes megjelenítés Verzió messages/ Judith, Nóra testvéreink köszönet érte Gyuri testvérünk köszönet érte Z.L./

2 2011 Márc. 1 Európában egy újabb látnoknő állítja, hogy 2010 Novemberétől Isteni üzeneteket kap, úgy a Szűzanyától, mint szeretett Fiától Jézus Krisztustól. Ezek az üzenetek megtalálhatók angolul, az eredeti Weboldalon: Az üzenetek, próféciákat és keresztény tanításokat tartalmaznak, hogy Jézus második eljövetelére felkészítsék az emberiséget. Ezek az üzenetek a Nagyfigyelmeztetésre vonatkoznak, Isten nagy Irgalmasságára, amely a látnoknő szerint nemsokára beteljesedik, de a pontos dátum nem ismert előtte. A világon mindenki, aki hét évnél idősebb, látni fogja bűneit, hogy mélyen megbánhassa azokat, és hogy megtérhessen még az Ítélet előtti utolsó napon. A látnoknő szerint nagyon fontos, hogy a Nagyfigyelmeztetésre az emberiség jól felkészüljön, mert az esemény olyan sokkoló lesz, hogy ezt a sokkot egyesek, nem tudják majd elviselni, ezért halálos bűnben meghalhatnak. A fiatal látnoknő, feleség és édesanya, ezért nem szeretne a nyilvánosság elé kerülni, hogy óvja a családját. Azt állítja, hogy Urunk, az egész világ számára ajándéknak szánta az üzeneteket, és hogy ezeket interneten kell, közé tegye. Néhányan segítettek ebben neki. A hölgy, aki a katolikus hitet éli, rendszeresen vett részt Szentmisén, de állítása szerint, hite nem volt elég erős. Azonban az üzenetek által hite különlegesen megerősödött. Nyomatékosan állítja, hogy sem a Mária jelenésekről, sem a Szentírás tanításairól nem volt elegendő ismerete, hiszen nagyon gyengének minősítette lelki életét. Amikor Urunk megmondta a könyv címét, ( amelyet közé kell tegyen) : A Nagyfigyelmeztetés, azt hitte, hogy a könyv Urunk második eljöveteléről fog szólni. A garabandáli üzenetek által szerzett csak tudomást arról, hogy a Nagyfigyelmeztetés megelőzi Urunk eljövetelét. Hónapok eltelte után végre lelki vezetőt talált, így az üzenetek megfelelnek a katolikus hit tanításának és úgy kerülnek továbbításra. Hogyan kapja a látnoknő az üzeneteket? Az üzeneteket belső hang által kapja, de többször is volt része, általában imádkozás közben, a Szűzanya és az Úr Jézus jelenésében. Több Szent arcképét is láthatta, olyanokét, akiket azelőtt nem ismert pl: Szent Fausztináét, Szent Ágostonét, Szent Benedekét, Avilai Szent Terézét és II János Pál Pápáét, akit a Szűzanya a Szent szóval illetett. Az egyes előrejelzések (az üzenetek alapján) az arab világ felkelésére, az Antikrisztusra, aki nemsokára kinyilatkoztatja magát, és a három vezető beosztásban levő politikusra vonatkoznak, akiket rövidesen meg fognak ölni. Ugyanakkor a látnoknőnek felfedték a politikai összeomlás részleteit is, és a Vatikánnal kapcsolatos szakadásokat is. Még nincs minden üzenet közé téve, ezekre a későbbiek folyamán kerül sor. A közé tett üzenetek megerősítik a katolikus tanítást, növelik a hitet és azért adattak, hogy az emberiséget újra evangelizálják, hogy felkészülhessenek, Jézus második eljövetelére és hogy az Utolsó Ítéletkor megmenekülhessenek. A látnoknő aláveti magát a pápai hivatal döntésének, az üzenetek valóságát illetően. Abban az esetben, ha próféciáról van szó, a pápa az egyedüli bíró. X Leo Pápa (1513.) Jelenleg a látnoknő lelki vezetésben részesül az Egyház vezetése alatt áll. Arra ösztönzi a világ keresztényeit, hogy sokat imádkozzanak azokért a lelkekért, akik a Nagyfigyelmeztetést nem fogják túlélni és azokért, akik minden cselekedetükben arra fognak törekednek, hogy ennek a nagy eseménynek hatásait meggyengítsék, hiszen ők, az Antikrisztus uralmát akarják. 4

3 Tartalom A Szűzanya első üzenete Jézus Krisztustól kapott első üzenet Az emberiség a végleges tisztulás előtt áll Szűz Mária második üzenete A bűnök miatt meghasad a Szívem Ez a könyv lelkeket fog megmenteni Figyelmeztetés: a pokol elkerülése és a paradicsom ígérete A pokol kínjaitól akarom őket megmenteni Hogyan hagynak üresen benneteket a világ dolgaira való törekvések Ne utasítsatok vissza Engem A sátán valóságos Felszakadnak a sebek és gennyesednek Üzenet a gazdagoknak Egy üzenet azoknak, akik a felvilágosultakat követik Mindenkinek megbocsátok, akik meggyónnak Ígéretek, amelyeket a Paradicsom kínál fel A pokol valósága A legnagyobb kárhozat, amikor már tudjátok, hogy sohasem láthatjátok Isten arcát A sátán hazugságai Az idők végének jelei de a dicsőség visszatér majd a földre Akik eladják lelküket a sátánnak Senki sem fogja tudni második visszajövetelem időpontját A második eljövetel Ti és családjaitok egy szempillantás alatt felemeltettek Velem együtt A világhatalom, az Antikrisztus és az állat jele Az állat jele Az Antikrisztus Figyelmeztetés a klérus (egyházi rend) számára Ima a Megmenekülésért Óvakodjatok a hamis prófétáktól Üzenet a püspököknek Üzenet a bíborosoknak Felkérem mindannyiatokat, hogy imádkozzatok az én bátor pápámért, az utolsó igaz pápáért Tegyetek félre minden kétséget A szeretet üzenete az ateisták részére Az ateistáknak a következőket mondom: Sátánista csoportok felemelkedése és a világ ellenőrzése A kígyó MOST ugrásra készen áll! Nem összeesküvés elméletek Sátánista ereklyék Keressetek óvóhelyeket A megtérés Sohase szégyelljétek kereszteteket Sohase tagadjátok meg gyermekeitektől a keresztség szentségét Felszólítás minden Egyházhoz és Felekezethez, hogy egyesüljenek a Gonosz ellen Mánia a prominens személyek körül A Nagyfigyelmeztetés az Irgalmasság ajándéka Irgalmasságom senkit sem fog elutasítani Engedjétek, hogy a Paradicsomba vezesselek benneteket Harcolni fogok, hogy mindnyájatokat visszanyerjelek

4 Figyelmeztetés az Atomháborúra A háború terve folytatódik Három év van addig, mielőtt még a terv kibontakozna A lelki tökéletességhez vezető lépcső A hívők felhívása az elveszett lelkek megtérítésére Imáitok által megmenthetitek lelkeiket Globális terv a világnépesség csökkentésére és a világ vezetőinek megbuktatására A jel Terv egy háború szervezésére Terv Benedek pápa megdöntésére Titkos találkozók Figyelmeztetés a globális oltások ellen Az élelmiszerek elraktározása A világ egyes vezetőinek megöletése Az Egyházakat betiltják A langyos lelkekről Jelenések könyve Imádkozzatok, hogy Oroszország fel legyen ajánlva Áldott Édesanyámnak (2011. ben megtörtént. A szerk.) Az igaz látnokok üldözése A gazdagság hajhászása Tanításaimat nem lehet felhígítani Felhívás a gyilkosság és abortusz megállítására Figyelmeztetés az emberiség számára, az igazság megértésére Az Igazság Könyve Szűz Mária harmadik üzenete A nagy Szorongattatás Isten nem fog megengedni egy olyan tervet, amelyik a világ lakosságának megtizedeléséhez vezetne A hívőknek nem kell félniük Globális katasztrófák fognak bekövetkezni Felhívás minden vallás részére, hogy egyesüljenek János könyvének próféciái most kerülnek a világosságra Fájdalmam és szenvedésem ma Miért lettem emberré Hamis tanítók és tanítások Tanításaim sohasem változtak meg Hamis Messiások A keresztények felszólítása A Karácsony megünneplése A Nagyfigyelmeztetés időpontja el van döntve A Médiák cenzúrázása, készülőben levő cenzúrák Az Istenanyja szerepe Jézus második eljövetelében A Fatimai titok és a jövő kapcsolata A Médiák cenzúrázása A kommunikáció titkos útja Őrizkedjetek a diktatúrától A Jelenések könyve Sátán sohasem fog győzni Hogyan lesz a Nagyfigyelmeztetés ajándék az emberiség számára? Miért félelemkeltőek ezek az üzenetek? A Földi örömet nem lehet a Mennyország örömével összehasonlítani A nagyfigyelmeztetés nem más, mint ajándék A világ megtisztulása folytatódik Földrengések és más globális katasztrófák

5 Hogyan működik a sátán az emberek által Hogyan éri el a sátán azt, hogy üresnek érezzétek magatokat Üzenet a jómódúaknak A megtisztulás éve A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz Elérkezett az idő a pecsét felbontására Miért bűntettek engem a szeretetlenséggel? A papok ignorálják tanításomat A jövendölések, irgalmasságból adattak A pokol létezése Hogyan lehet a Mennyországba jutni a szenvedés szerepe Az alázat fontossága Amikor a hiteteket véditek meg, ne veszítsétek el a türelmeteket A bánat Isten ajándéka Hordozzátok keresztemet Most kezdődik az egész világon, a lelki megújulás A sátán napjai meg vannak számlálva Az élet szenvedéseinek értelme Éljetek egyszerű életet Milyen könnyű vétkezni A bűn következtében érzett bűntudat A Nagyfigyelmeztetés Jézus második eljövetele közel van alkalom lelketek megmentésére A hitetleneknek nehezükre esik A túlvilági lelkek vágyakoznak mindazokért, akik elhagyták hitüket Ez nem az ítélet lesz, csak ízelítő abból, ami körülbelül történi fog A földi élet csak az idő átutazása Készüljetek a Figyelmeztetésre A lélek megvilágosítása Misztikus élményben lesz részük mindazoknak, akik 7 évnél idősebbek Mindenkire az Én szemeimmel nézzetek Imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáit Készülőben vannak a globális megtérések Hirdessétek Üzeneteimet az egész világon A Szentlélek üzenete Az arab világ felkelése három vezető politikust megölnek Eltűnik a demokrácia a papokat kínozni fogják A papok szenvedni fognak Az üldöztetés nem fog sokáig tartani A nem keresztény nemzeteket ellenőrizni fogják Új diktátorok fellépése Könyörögjetek Hozzám segítségért Itt az ideje, hogy felkészítésetek lelkeiteket Minden keresztény engeszteljen, imádkozzatok a pápáért A hamis próféta kiemelkedése Földrengés Európában és Világháború Világháború Ezen események súlyosságát az ima enyhítheti A szenvedés alázatot szül az alázat pedig lelkeket ment Üzeneteimben való kétkedés Add át magad nekem Oltalmazd ezeket az üzeneteket Fontos, hogy a kegyelem állapotában maradjunk Soha ne ítéljetek el más vallásúakat, más hitűeket vagy szexuálisan más beállítottságúakat Az emberek összezavarodtak a tanításaimat illetően A világon egyetlen egy lelket sem zárok ki Figyelmeztetés azoknak a híveimnek, akik lenézik a más hitűeket

6 Soha ne mondjátok a más vallásúakra vagy szexuálisan más beállítottságúakra, hogy elkárhoztak Egyikőtök sem méltó arra, hogy másokat elítéljen Nem akarok kizárni ezekből az üzenetekből egyetlen egy vallást sem Az alázatosság nagyon fontos, hogy bejuthassunk a Mennyországba Figyelmeztetés a kiválasztott lelkek számára A világ minden emberének hasonló jellemvonásaik vannak (hasonló a karakterük) Oroszország és Kína szakadást okoznak Most készüljetek fel arra, hogy elkerülhessétek az állat bélyegének felvételét Oroszország és Kína szakadást okoznak Sátán káoszt okoz és pusztításokat végez az egész világban, de napjai már nagyon nagyon rövidek Keresztfeszítésem borzalmait nem úgy nyilatkozzák ki az embereknek, ahogyan azt kellene Halljátok meg: Én vagyok az igazság. Én vagyok a megmentésetek kulcsa A Szentlélek most már az egész világra kiáradt Halljátok meg imámat, amely most nektek bátorítást ad, mert szükségetek van rá Földrengés volt ma Európában, amint azt előre megmondtam A Szűzanya üzenete a Szentek általi védelemről Miért küld Isten, az örök Atya, új prófétákat a világba? Gondoljatok az Én korlátlan szeretetemre és együttérzésemre A Rózsafüzér és az Irgalmasság rózsafüzérének fontossága Az üldöztetés a vörös sárkány által és azok által, akik nem az Istentől valók Utasítsátok el a New Age spirituális munkáját Kerüljetek minden spirituális praktikát, beleértve a tarot kártyát is Figyelmeztetés a kimagasló mesterektől A Szentírás figyelmeztet a mágia veszélyeire Figyelmeztetés az angyalok iránti fanatikus rajongásért A böjt és az önmegtartóztatás értelme Tiszteljétek Atyámat Itt az ideje, hogy az emberek becsületesen átgondolják életüket Mutassatok tiszteletet Atyám iránt Imádkozzatok Atyámhoz, hogy elhárítsa a globális katasztrófákat A szülők felelőssége a mai világban A szülők felelőssége Összezavarodottság visszajövetelem valódi értelmével kapcsolatban A Földi új Paradicsomról Egy pillantás arra, ami az ítéletkor történni fog Sátán más emberek által fog cselekedni, hogy elbátorítson titeket évig fogok uralkodni a Földön A megbocsátás a szabadsághoz vezető ösvény Újabb jövendölés: A nyár folyamán árvíz lesz Franciaországban Árvíz Franciaországban és kánikula Törökországban Miért ilyen úton szólok a világhoz? Szeretetem üzenete A Nagyfigyelmeztetés közben az ég megnyílik A Nagyfigyelmeztetés dramatikus esemény lesz Ha az imádkozás nehezetekre esik Imádkozni nem egyszerű Köszönetet mondok mindazoknak, akik Szent Igéim terjesztésében segítenek Figyelmeztető üzenet a világ vezetőinek Isten, az Atya nem fogja tovább bűnös tetteiteket eltűrni Olyan klímakatasztrófák, aminek Noé napjai óta, senki sem volt még tanúja Felkészülni a pénz hiányára Az Irgalmasság és az együttérzés Királya Figyelmeztetés mindazoknak, akik sátáni kultuszba bonyolódtak

7 Mondd meg nekik, hogy szeretem őket, azt szeretném, hogy szóljanak Hozzám Kérlek, mondd meg nekik, hogy szeretem őket Most lesz valóság a Garabandáli jövendölés A büntetés sok embert el fog pusztítani Benedek pápa napjai meg vannak számlálva Sohase bonyolódj más látnokok üzeneteibe. Ez nagyon fontos, különben ártana a munkádnak Sátán a popkultúra által toborozza a fiatalokat A zene iparban dolgozókhoz intézett figyelmeztetés Tápláljátok lelkeiteket. Ez az egyetlen, amit magatokkal vihettek a következő életbe Milliók sodródnak naponta gyorsan a pokol kapuihoz Összeütközik két üstökös, a vörös égbolton megjelenik Keresztem Látni fogjátok, hogy milyen halálos bűnben meghalni Most Róma kulcsai, Istennek, az Örök Atyának lesznek visszaadva Híveim, ne féljetek Róma kulcsai Istennek, a Mindenható Atyának lesznek most visszaadva Szűz Mária elveszett gyermekeire vonatkozó üzenete Üzenet a papoknak, püspököknek és a kardináloknak a hamis prófétákról Készítsétek fel családjaitokat, hogy az égen megjelenő Keresztemnek tanúi lehessenek A Nagyfigyelmeztetés után terjesszétek Igéimet A szeretet üzenete minden hívem számára A sátán nem győzhet, mert az lehetetlen Lelki vezetésem blokkolni fogja a sátán romboló akcióit A Közel Kelet felszabadítói a zsidókat akarják ellenőrizni A Szentségimádáskor kiáradó bőséges szeretetem megerősít és megnyugtat benneteket jún. 12., szombat; A jutalmak minden aggodalomtól megszabadítanak benneteket Adjátok át nekem nehézségeiteket és Én megkönnyítem terheiteket Követőim bátorságot kell mutassanak, hogy másokat felkészíthessenek a Nagyfigyelmeztetésre Megbánt Engem az intellektuális előkelők vallásos imádata Kommunikáció egy fiatal, materialista és ingatag társadalommal Hogyan kell szenvedni az Én Nevemben Kommunikáció egy fiatal, materialista és ingatag társadalommal Nem a világ vége Az egyszerűség és az Igazság legyenek azok a fegyverek, amelyeket kiválasztotok A modern kommunikáció segítségével terjesszétek Igéimet A Nagyfigyelmeztetés alatt az Én gyermekeim, látni fogják Arcomat Nagy Irgalmasságom csodálatos üzentet hoz A nagy büntetés Szűz Mária üzenete a fiatalokkal való kommunikálásról A Nagyfigyelmeztetés be fogja bizonyítani, hogy Isten létezik A Nagyfigyelmeztetés után ne térjetek vissza a régi útjaitokra A Nagyfigyelmeztetés utáni periódus döntő tényező lesz a világ békéjében és megváltásotokban is A rendes és a jó emberek hátat fordítanak Nekem Hogyan lehet az elveszett lelkeket felismerni? Az első üzenet az Isteni Atyától: eljött Számomra az az idő, amikor visszakövetelem dicsőséges Királyságomat az Új Paradicsom 1000 évig fog tartani Egy család, ami szorosan összetartozik majd, a szeretet erős köteléke által Az emberek nem tudják, hogy mi is a lelkük valójában erre egyszerű a válasz Mi is a lelketek valójában? A Szűzanya: Sátán elveszíti hatalmát, amikor a Rózsafüzért imádkozzák A Nagyfigyelmeztetés Irgalmasságom megnyilvánulása lesz, amint az, már át volt adva Szent Fausztina nővérnek is Folytasd Igéim terjesztését sok önkéntest küldök neked

8 Most gyónjátok meg bűneiteket ne féljetek Ne hagyjátok, hogy Egyházam emberi gyengeségei miatt, elfordítson Tőlem benneteket Azoknak, akik az Egyház bűnei miatt elfordulnak Tőlem A világban történő nézeteltéréseket az ima tudja elhárítani Megerősödik az a csata, amelyet a sátán rendez, hogy kétségbe vonhassa ezeket az üzeneteket Az ateisták és a tudósok azt fogják mondani, hogy a Nagyfigyelmeztetés egy szemfényvesztés volt A Szentségek fontossága a házasság és a szent Elsőáldozás A Szent Eucharisztiát a nyelven kell fogadni A Szent Elsőáldozás A nárcizmus, a mai világ gonosz járványa Az Örök Atya meg fogja akadályozni az Új Világhatalmat gyermekei végső üldöztetésében Az új Világpénznem egy hitetlen világot fog jelképezni Már most gondoskodjatok az élelmiszer tartalékaitokról A sátán kegyencei, olyanok, mint a hangyák, ezrével szaporodnak Tanács az Egyház szolgáinak Tudasd felszentelt szolgáimmal ennek a tartalmát így felkészíthetik nyájaikat Ne féljetek, mert a megtérés a szeretet és a béke nagy érzését fogja kiváltani Szólítsd fel a prominens személyeket Szavaim hirdetésére Üzeneteim a megtérés könnyeit fogják hozni A kivégzések, az eutanázia, a terhesség megszakítás és az öngyilkosság Isten, az Örök Atya, mindörökké irgalmas Egyesítsétek családjaitokat, hogy élvezhessétek a földi Új Paradicsomot Minden ember, aki azt állítja, hogy ő, ÉN vagyok, az hazug; mert Én sohasem fogok emberként megmutatkozni A ti választott fegyveretek nem más, mint az Irántam való szeretetetek Ti most a megpróbáltatások közepén vagytok a második fele 2012 végétől kezdődik Egy ember sem lesz, aki ne hallaná meg Fiam szavát, mielőtt még eljönne visszatérésének ideje Isten, az Atya második üzenete Augusztus a lelkek megmentésének hónapja Isten, az Atya lerombolja a pénznemek megdöntésére irányuló összeesküvést! A sátán tehetetlen hűséges követőimmel szemben Felhívás a Római Katolikus Egyház papjai és apácái részére Szűz Mária üzenete: Engesztelő lélek Imádkozzatok azokért a kárhozattal szembenéző lelkekért, akik nem fogják túlélni a Nagyfigyelmeztetést Ti nem a sátánhoz tartoztok, hanem Hozzám és az Örök Atyához Legyetek felkészültek minden időben Kérdések Jézushoz Isten, az Atya egy nagyon fontos üzenet az emberiség számára

9 A Szűzanya első üzenete 2o1o. nov. 8. hétfő, kb.15:3o óra, miután otthon befejeztem a rózsafűzért. (az alábbi üzenet felvilágosításul szolgál a jövőre nézve, azok számára is, akik még rejtve vannak és üzeneteket kapnak, de még nem tudják, hogy mit kell tenniük) Gyermekem, ez a feladat, amit rád bíztam nagy felelősséggel bír, nem hagyhatod, hogy bárki is megakadályozzon feladatod végrehajtásában. Hirdetni kell az igazságot. Kiválasztott vagy erre, hogy ezt tedd. Gyermekem, légy erős. Nézz fel az Istenre, és kérd, hogy vezessen, hogy elvégezd a feladatot, amit rád bíztam. Az összes szentek melletted vannak, és segítenek neked a munkában. Azok a személyek, akiket láttál, mind a segítségedre lesznek, hogy határtalan üzeneteimet terjeszteni tudjad, és hogy mindenki számára hallhatóvá tegyed. ( Itt azoknak a különböző szenteknek a képeiről van szó, amelyeket a látomások közben látott a látnoknő, de neki fogalma sem volt arról, hogy kik lehetnek ezek, míg később mások azonosították ezeket a képeket: pl. Szt. János Pálét, Fausztina nővérét, és Szt. Józsefét, s még két személyét, akiket nem tudtak azonosítani.) Vezetni fognak téged. Nem lesz egyszerű dolgod, de szívesen és kitartóan dolgozol majd. Mindent megjövendöltek, ami történik. Egy eszköz vagy, amelynek segítségével Isten szava eljut az összes gyermekemhez. Soha ne feledd, hogy Isten az összes gyermekét szereti, azokat a bűnösöket is, akik folyton szidják Őt. Könyörögj mindenkiért, hogy mindnyájan kegyelmet kapjatok. A Szent család újra egyesülni fog. ( Szünet ezen a ponton nagyon meglepődtem. Ezért megkérdeztem a Szűzanyát: Jól értettem ezt a részt? Kedvesen mosolygott, és folytatta ) Vedd a ceruzádat és írjad, ez a helyes, és terjeszd ezt az üzenetet, mielőtt még késő lenne. Ezek az üzenetek az Istentől vannak, és tisztelni kell őket. Bízom benned, hogy gondoskodni fogsz arról, hogy ebben a hitetlen világban a lehető leghatékonyabb módon napvilágra jussanak. Különösen fontos, hogy erős maradj a Fiam számára. Tudom, hogy Vele, Érte, és Általa szenvedsz. Örvendj, mert így helyes. Áldott légy gyermekem, amiért kiválasztattál erre a feladatra. Légy erős. Minden nap imádkozz a vezetésért. Ne félj, idővel mind erősebb leszel. Minden nap veled leszek, és a családoddal. A Szentlélek működik általad, ezért tudod kinyilvánítani azt az Igazságot, ami az Atyám terve a Földön. Gyermekem, ne törődj a kétségeiddel. Ezek az isteni üzenetek nem a képzeleted szüleményei. A jövendőről szóló írások magyarázatra kerülnek. Imádkozz Isten minden gyermekéért. Szeretett Fiamat mindennap nagyon megbántják. Az emberek bűnei kínozzák Őt. A kereszthalála óta még soha nem szenvedett ennyire, mint most. Megvan benned az erő és lelkület, amire szükséged van, hogy Isten áldásával eleget tegyél a küldetésednek. A felkészítésed befejeződött. Kész vagy a rád váró küzdelemre. Menj csak gyermekem. Övezd fel magad, emelt fővel állj, és segíts a gonosz elleni küzdelemben. Ne kételkedj többé, ha egyedül maradsz. Veled van az összes angyal és szent, s vezetnek téged minden lépésednél, közöttük Szt. II János Pál, Szt. Fausztina és Szt. József. Köszönöm gyermekem rendkívüli hitedet. Igazi harcos vagy, s úgy az Atya, mint a Fiam nagyon szeretnek téged. Egy vagy Jézussal, s a kezedet a Szentlélek vezeti. Menj csak gyermekem, s végezd a rád bízott munkát, s ebben a legfontosabb történelmi időszakban használj fel minden eszközt, ami csak a rendelkezésedre áll. Isten áldjon gyermekem. Krisztusban szerető Édesanyád, Mária, a Föld Királynője. Jézus Krisztustól kapott első üzenet 2o1o. Nov. 9. csütörtök, 3:oo óra 11

10 Lássátok, elközelgett hozzátok az idő, amikor megigazítom ezt a világot, hogy mindazok, akik eltaszítanak Engem, szembesüljenek igazságosságommal. Határtalanul kegyelmes leszek azokhoz, akik a kereszten elszenvedett fájdalmaimat átérezve követnek Engem. Örvendhetnek azok, akik követnek Engem, s ellen tudnak állni a mindennapi kísértésnek. A többiek, akik hátat fordítanak a tanításomnak, mind vakok, nem figyelnek arra, hogy mit ígértem, amikor a bűneikért meghaltam a kereszten. Annyira fáj, olyan vigasztalanul egyedül vagyok, magamra hagytak a bűnösök, akiket szeretek, akikért földi életem is odaadtam. A Földet most a sötétség borította be. Akik Engem követnek, velem együtt szenvednek, amikor ezt a bűnös világot szemlélik, látják, hogy a bűnösök nemcsak az Atyának fordítanak hátat, hanem Nekem is, pedig nagyon nagy áldozatot hoztam értük, hogy megmentsem őket az örök kárhozattól. Kétségbe vagyok esve, a csalódás és a szomorúság keserű könnyeit sírom, amikor látom, hogy hogyan taszítanak el maguktól másodjára is. Felkérem követőimet, hogy ebben a szomorú időszakban gyülekezzenek össze. Le kell győzniük az imádsággal szembeni közönyösségüket, és kapcsolatba kell lépniük Velem, hogy segíthessenek mindazokon, akiknek a lelkét az ördög megkaparintotta. A bűnösöknek van még idejük a bűnhődésre. Nincs egyszerű út. A bűnbánatnak szívből kell fakadnia. Híveim, ne féljetek egyhangúlag felemelni a hangotokat, hirdessétek azt a szeretetet, amellyel mindenkit szeretek. Utoljára kérlek benneteket, keresztényeket, muszlimokat, hindukat, zsidókat, és bármilyen vallásúakat, akiket a megtéveszthető emberi gondolkodás által tévútra vezettek, hogy nyissátok ki szemeiteket, és vegyétek észre az igaz Isten szavát, Aki a próféták által szólt hozzátok. Az igazság le van írva és dokumentálva van a Szentírás szent szavaiban, s ezt senki sem tudja kijavítani, megváltoztatni, senki sem kísérelheti meg, hogy az igazi mondanivalóját félremagyarázza. Csak egyetlen egy Isten van. Hagyjátok abba a harcot, nyissátok ki szemeiteket, s kövessetek engem az Örök Életbe. Úgy szeretlek mindnyájatokat, hogy az életemet adtam értetek. Elfelejtettétek? Utoljára és sürgősen kérlek titeket Isteni Irgalmasságom által, hogy térjetek vissza Hozzám. Isteni Irgalmasságom által jövök vissza a Földre, hogy megpróbáltatás alá tegyelek benneteket, és hogy segítsek, hogy a szívetekbe láthassatok, és az igazságot keressétek. Ne engedjétek meg a csalónak, hogy tönkretegyen benneteket. Keressétek az igazságot. A szeretet, csak a tiszta szeretet az, ami az Atyám országába vezet. Kérve kérlek benneteket, ne feledkezzetek meg Isteni Irgalmasságomról. Minden egyes embert szeretek. Imádkozzatok bűneitek bocsánatáért. Nyújtsátok ki kezeiteket, s engedjétek, hogy az Atyám országába vezesselek titeket. Visszajövök a Földre, mint ahogy az előre meg volt mondva. Visszajövetelem ideje olyan hamar bekövetkezni, hogy az sokakat felkészületlenül ér majd. Sokan megijednek és megtorpannak, s nem akarják majd elhinni, hogy ez megtörtént. Prófétáimnak nincs már sok idejük arra, hogy az emberiséget erre a nagy eseményre felkészítsék. Híveim, mindnyájatokat felhívlak arra, hogy szívleljétek meg figyelmeztetésemet! Terjesszétek az igazságot! Figyelmeztessétek az emberiséget, hogy irgalmasságomért imádkozzanak. Mindent megteszek, hogy minden egyes lelket megmentsek, aki megbánja bűneit, még akkor is, ha élete utolsó pillanatában teszi ezt meg. Én nem tudom, és nem fogom a szabad akaratotokat irányítani. Figyelmeztetlek benneteket, szívleljétek meg a szavaimat. Mindnyájatokat szeretlek. Kérlek, imádkozzatok, hogy a bűnösök megtérjenek még a végidő előtt, ami már szinte elérkezett. Nem szeretném megijeszteni azokat, akik követnek engem, de könyörögve kérlek mindnyájatokat, mentsetek lelkeket. Emlékezzetek rá, hogy mennyire fontos, hogy lélekben elforduljatok a világi dolgoktól. Ehelyett keressétek az egyszerű alázatot, ami mentes az egoizmustól és a bálványimádattól. A második visszajövetelemről szóló Igazságot az egyszerű embereknek kell terjeszteniük. Az ateizmus és a sátáni kultuszok rohamos megnövekedése gyorsan terjedő szellemi sötétséghez vezetett ebben a szomorú és hálátlan mai világban. Ezért az egyszerű lelkeknek, az igazi hívőknek kell ezt a feladatot magukra vállalniuk. Most, amikor a világ a nagy szorongattatás felé halad, amelyről a Szentírás beszél, imádkozzatok az emberiség megmeneküléséért. Az emberek szabad akaratán múlik majd, hogy készek lesznek e arra, vagy sem, hogy valamit tegyenek bűneik megbocsátásáért. Sohasem szabad félniük. Szeretetem végtelenül irgalmas. Megváltótok, JÉZUS KRISZTUS. 12

11 Az emberiség a végleges tisztulás előtt áll 2o1o. nov. 11. csüt. 12:2o óra Igen szeretett leányom, Én vagyok az. Te és én együttesen fogjuk felkészíteni a világot azokra az időkre, amelyek az emberiségre várnak, amikor a földnek szembe kell néznie a végleges megtisztulással. Nagyon fontos, hogy erre a tisztulásra sor kerüljön, különben gyermekeimnek nem lenne örök életük. Szorongattatások lesznek, amelyekkel minden gyermekemnek, de különösképpen követőimnek kell szembe nézniük, mert ez annak a harcnak lesz része, amelyet a lelkek megmentése érdekében meg kell vívniuk. Lazíts. Engedd leányom, hogy Szeretetem eltöltse a szívedet. Fogadd el, ez az Én ajándékom. Meg fogsz lepődni, de Én vagyok a te családod. Te az Én Királyságomban otthonra találsz. Most kaptál egy feladatot, amelyet véghez kell vinned. Fogd a kezem, s Én vezetni fogom elmédet, hogy gyermekeim visszataláljanak szent Szívemhez. Most nyugodj meg, gyermekem. Szerető Jézus Krisztusotok. Szerető Megváltótok. Szűz Mária második üzenete 2o1o. nov. 11. csüt. 12:2o óra Te erős vagy gyermekem, és nagyon rendkívüli. Mindig dolgozni fogok veled, mivel te már láttad itt a Földön az élet mindkét oldalát. Gyermekem, te felismerted Isten munkálkodásának lényegét. Légy áldott szeretett gyermekem, köszönöm neked. Igen, édes gyermekem, a kegyelmeket a munkád elvégzéséhez kaptad. Abban a pillanatban, amikor a Szentlélek belépett a szívedbe, készen álltál a munkára. Irántad való feltétlen szeretetem erőssebbé tesz majd téged, mint amilyen az elmúlt napokban voltál. Kérlek, ne aggodalmaskodj, mert az aggodalom egy negatív érzés és csak visszatart téged. Minden nap imádkozz Hozzám, a te Örök Anyádhoz. Sohasem hagylak el, és a munkádban sem hagylak cserben. Egy egészen különleges ajándékot kaptál édes gyermekem, használd ki úgy, ahogyan csak tudod. Igen gyermekem, megértem, hogy ez nagyon félelemkeltő most számodra. Mindig legyél biztos abban, hogy utad minden lépésénél veled vagyok. Béke veled. Mindig a szívedben fogok lakni. Megáldalak gyermekem, és köszönöm, hogy válaszoltál. A béke és remény Anyja, Mária A bűnök miatt meghasad a Szívem nov. 12. péntek; 3:00 Írd a következőket, leányom. Az óra ketyeg. Ne utasítsd vissza azt a kérésemet, ami arra vonatkozik, hogy a Nagyfigyelmeztetést kinyilvánítsd az emberiségnek. Nagyon fontos a bűnök megbánása. Most, hallaniuk kell gyermekeimnek a Nagyfigyelmeztetésről. Leányom, először a keresztény csoportokkal kommunikálj, hogy nekik továbbítsd kérésemet. Maradj erős. Azért téged választottalak erre a munkára, hogy a megváltásotokra szóló kérésem gyorsan meghallgatásra találjon. Írd meg a könyvet és terjeszd üzeneteimet a modern kommunikációs eszközök által, mint az internet, vagy a médiák. Mivel kívánságom nagyon sürgős, kézen fogva vezetlek majd téged, úgy, hogy az üzeneteket megérthesd. 13

12 Te sokkal erősebb vagy, mint gondolnád. Továbbra is imádkozd Hozzám naponta, az Irgalmasság Rózsafüzérét. Ne félj. Miért vagy ilyen félénk? Amikor a Föld és az Ég eggyé olvad, köszönteni kell az Örök Életet. Ez az, amire az ember törekszik, az idők kezdete óta. Ne engedd, hogy megtévesszenek a földi vonzalmak, amelyeket felkínál. Ezek úgyis elfakulnak, összehasonlítva Apám birodalmának csillogásával. Amint terveid kezdenek megvalósulni, támogatásban lesz részed. Ez a néhány nap, nyomasztó volt számodra, de elfogadtad szívedben azt, amit kérek tőled. Mindezt magadra vállalni nehéz és talán kissé félelemkeltő is számodra, de az a fontos hogy bízzál Bennem. Őrizz meg Engem a Szívedben és támaszkodj Rám. Adj át minden kétséget és akkor feladatod könnyebb lesz. Az ígéretekre kell emlékeztetned az emberiséget, miközben leírt Szavaimra hivatkozol. Szorítkozz a Szentírásra, hogy ezeknek értelmet adj. Sohase félj emlékeztetni az embereket arra, hogy bűneik miatt meghasad a Szívem, és hogy az Örök Atya lelkét is megsebzi. Mi, Édesanyám és minden szentek, fogjuk kezedet és erőt adunk neked. Praktikus útmutatásokat küldünk neked, az ajtók megnyílnak, hogy munkádban segítsenek. Óvakodj azoktól, akik számodra akadályokat hoznak létre, hogy a kommunikálásban késleltessenek téged. Imádkozz értük és folytasd tovább. Tudom, hogy fáradt vagy, mert kérésemre siettél a válasszal. Itt az ideje, hogy kipihend magad, gyermekem. Te hittel és jól reagáltál. Ne add fel sohasem. Szerető Megmentőd, Jézus Krisztus Ez a könyv lelkeket fog megmenteni november 12. péntek; 3:00 Folytasd utadat, tedd meg mindazt, amire szükség van, hogy az emberek isteni üzeneteimet látni és hallani tudják. Bízom benned, leányom, bármilyen eszközt felhasználsz, amellyel úgy érzed, biztosítani fogod, hogy valóban olvassák az emberek ezeket az üzeneteket. Minden energiádra szükséged van, hogy ezt a könyvet megírd. Ez a könyv életeket fog megváltoztatni, lelkeket fog megmenteni, és előre meg volt jövendölve. Igen, ez az a könyv, ami meg volt jövendölve. Te vagy az író, és Én a szerző. Ne légy meglepődve és lesújtva, mert ez egy szent feladat, és te erre ki voltál választva, hogy elvégezd ezt a munkát, Velem. Ez számodra három hónapig fog tartani. Azt szeretném, hogy ez az egész világ számára közzé legyen téve. Ez a könyv tartalmas, hathatós kell, hogy legyen, és milliók által keresett, akárcsak a Szentírás. Leányom, ezt a könyvet a következő cím alatt adhatod ki: egy titkos prófétával való beszélgetés. Ez így a helyes. Miért félsz, gyermekem? Mennyei vezetésben van részed. Erősnek kell maradnod. Higgyél bennem. Add át magad Nekem. Kézen foglak majd, utad minden lépésében. Később beszélek majd veled. A te szerető Megmentőd, Jézus Krisztus Figyelmeztetés: a pokol elkerülése és a paradicsom ígérete november 13. szombat; 3:00 Szeretett leányom, egy szörnyű üldöztetésen mentél keresztül, amit Én engedtem meg, azért, hogy megmentsem lelkedet a pokol kínjaitól. Most már szabad vagy és lelked képessé tesz téged, hogy úgy hirdethesd Szavaimat, hogy az emberek megszabadulhassanak attól a szenvedéstől, ami rájuk vár, ha ostobán az ördögnek adják át magukat. Neked, leányom, már a kezdet kezdetén ez volt a küldetésed. Ez alatt a néhány nap alatt, egyfolytában Én erősítelek téged. Mit gondolsz, mi szeretnél lenni majd egy hét, egy év, vagy két év múlva? Egy harcos, 14

13 bátor a végsőkig. Te most Velem fogsz dolgozni, azért, hogy szeretett gyermekeim lelkei megtisztuljanak, akik iránt mély és teljes az együttérzésem. A szeretet úgy folyik át ereimen, mint egy folyó. Együttérzésem irántuk, sohasem fogy el, annak ellenére, hogy ők más útra terelődnek. A pokol kínjaitól akarom őket megmenteni Mondd meg nekik, leányom, hogy meg akarom menteni őket a pokol kínjaitól. Szükségesnek tartom, hogy ebben az örömtelen, zavart állapotukban Hozzám forduljanak. Csak egyetlen út van a szeretethez és a békéhez. Mert ez lesz az Én Új Paradicsomomban, amikor Ég és Föld eggyé válnak. Ők nem tudják ezt? Az Örök Élet ígérete, ahol azok az egész emberiség, akik Hozzám térnek, testestől lelkestől felemeltetnek majd az új Földre és Égbe, amikor újra egyesülnek, mint a Paradicsomban, amelyet Atyám már oly régóta megígért gyermekeinek. Könyörgöm, higgyetek. Gondoljátok meg. Ha a Szentírás Szavainak még sohasem voltatok kitéve, akkor tegyétek fel ezt az egyszerű kérdést. Ha szívetekben szeretetet éreztek, mit gondoltok, ez honnan származik? Vajon szeretet e az, amely a gyengédség, az alázatosság és a vágyódás érzését kelti bennetek, és azt, hogy minden egoizmustól szabadok legyetek? Ha igen, akkor ez maga a szeretet, amelyet minden gyermekemnek megígérek, akik visszatérnek Hozzám. Hogyan hagynak üresen benneteket a világ dolgaira való törekvések Tudom, hogy nehéz, szeretett gyermekeim, egy teljesen más világban hinni, mint amiben éltek. Ne feledjétek, hogy ezt a világot Isten, az Örök Atya teremtette, amit aztán beszennyezett a csaló munkálkodása. Ő, a sátán, rendkívül ravasz. Nektek, gyermekeim, biztosan tudnotok kell, hogy a világi törekvések, amelyeket nem találtok kielégítőnek, valóban nem elégítenek ki bennetek? Ürességet éreztek, amit nem lehet sem megmagyarázni, sem megérteni, vagy nem így van? Aztán egyre többre és többre törekedtek. De mégsem vagytok elégedettek, miközben mégis azt érzitek, hogy annak kellene lennetek. Vajon miért van ez így? Bepillantottatok már szívetekbe, hogy megkérdezzétek: miért? Miért? A válasz nagyon egyszerű. Az Isten megteremtette az embert. Az embert megkísértette a sátán. A sátán valóban létezik, ebben a gyönyörű világban, amelyet az Örök Atya tiszta szeretetből teremtett. Sajnos, Ő, a sátán, létezni fog egészen a második eljövetelemig. Azután merő hazugságai és félrevezetései lelepleződnek, amelyeket gyermekeim által nyilvánított ki. Akkor már túl késő lesz sok gyermekem számára, beleértve azokat is, akik bizonytalanok és határozatlanok abban a hitben, hogy Atyám birodalma, Isten teremtése. Ne utasítsatok vissza Engem Hallgassátok! Én, Jézus Krisztus, a Megváltó, azért voltam hozzátok küldve, hogy mindannyian egy második esélyt kaphassatok arra, hogy Atyám Birodalmába bemehessetek, most hallgassátok meg Ígéretemet. Hallgassátok Hangomat, amely isteni kegyelemből küldetett a mai világnak, látnokaimon és prófétáimon keresztül, és értsétek meg, hogy Atyám Szemei előtt minden gyermekem egyforma. Mindazok, akik követik Őt, meg vannak áldva, de mindazok, akik nem akarnak hinni és hallani, azok a lélek kínjait szenvedik el. Isten teremtette a világot. A világ nem a semmiből lett. Az ember nem tudott, és nem is fog tudni ilyen csodát kitalálni, amelyet a tudomány sohasem fog tudni megmagyarázni. Az Istentől jött természetfölötti dolgokat sohasem lehet igazán megérteni egészen addig, ameddig Isten minden gyermeke testestől, lelkestől át nem adja magát annak a tiszta szeretetnek, amelyet Én felajánlok nektek. Kérlek benneteket, könyörgöm mindannyiatokhoz, hogy ne utasítsátok vissza Teremtőtöket. Kérlek benneteket, ne hallgassatok a megtévesztés hazugságaira, amelyet a csaló mond nektek, a szabadkőművesek megosztottsága által, a felvilágosultak, a hamis próféták, a bizarr és a gonoszsággal telt kultuszok által, amelyek az emberek butasága miatt alakultak ki. A sátán valóságos Az emberiség gyenge. Még a legszentebb követőim is áldozatul esnek az ördög kísértéseinek. A baj az, hogy azok, akik a szórakozást keresik, nem hiszik, hogy ő valóban létezik. Mások pedig nem tudják, hogy valós és létezik. Ezek azok, akik Nekem a legtöbb szívfájdalmat okozzák. Felszakadnak a sebek és gennyesednek Olyan nagyon szenvedek, hogy azok a sebek, amelyeket szörnyű keresztre feszítésemkor okoztak Nekem, és amelyekbe belehaltam, most újra felszakadtak és gennyesednek, ami Testem és Lelkem haláltusáját okozza. Mégsem fog kihalni szeretetem irántatok soha. 15

14 Felszólítalak benneteket a Mennyekből és Örök Atyám Nevében, aki tiszta szeretetből teremtett egyenként, mindenkit, hogy legyetek kitartóak. Utasítsátok vissza a sátánt. Higgyétek el, hogy létezik. Nyissátok ki szemeiteket. Nem látjátok azt a káoszt, amit az életetekben okoz? Vakok vagytok? Üzenet a gazdagoknak A gazdagoknak ezt mondom: szálljatok magatokba. Gondolkodjatok el egy pillanatig és kérdezzétek meg Istent. Boldogít benneteket, saját szerepetek, melyben a saját törvényeiteket élitek? Érzésetek szerint helyes ez? Megtagadtatok e Engem a világi javak rovására? Ezek a világi javak és az erre irányuló öröm üres szívvel hagynak benneteket. Saját szívetekben tudni fogjátok, hogy ez érzéseitek szerint nem helyes. De ti mégis még több szomjúságot fogtok érezni, ami még több izgalmat ígér, mert ezt a csaló adja, cserébe lelketekért. Egy üzenet azoknak, akik a felvilágosultakat követik Könyörgöm mindannyiatokhoz, különösen azokhoz a gyermekeimhez, akiket a felvilágosult és más hasonló gonosz fórum szippantott be. Amint ez megtörténik örök kárhozat vár rátok. Nem értitek, hogy mindazt, amit lelketekért cserébe ígérnek, az mind hazugság? Egy csalárd és félelemkeltő hazugság. Ti sohasem fogjátok azokat az ajándékokat megkapni, amelyeket a sötét küldöncök, a pokol mélyéből ígérnek nektek. Mint Megváltótok, a kereszt által, ahol az életemet adtam azért, hogy megmentselek benneteket, kérlek, ne engedjétek, hogy elveszítselek benneteket. Szeretlek benneteket, gyermekeim. Sírok, miközben utoljára könyörgök hozzátok, hogy ne utasítsatok el Engem a csaló javára. Mindenkinek megbocsátok, akik meggyónnak Nem tudok a szabad akaratotokba beavatkozni, mert ez egyike azoknak az ajándékoknak, amelyeket megkaptatok, amikor Isten Világosságában megszületettek. Nemsokára jönni fogok, amint azt az Írások megjövendölték korábban, mint azt bárki is felfoghatná. A világ sötétségbe és kétségbeesésbe borul. De Én megbocsátok minden egyes gyermekemnek, rögtön, ahogy meggyóntak, attól függetlenül, hogy azok milyen sértőek voltak, mert bűneik lelepleződnek majd előttük. Ők testestől, lelkestől fognak bemenni a Paradicsomba, akkor, amikor az Ég és Föld eggyé válik, ahol ti mind, az Örökkévalóságban, családjaitokkal együtt, örökkön, örökké élni fogtok. Ígéretek, amelyeket a Paradicsom kínál fel Semmi betegség, semmi testi erőszak, semmi bűn csak szeretet. Ez az Én Paradicsomom ígérete. Senki sem fog vágyódni semmire sem. Mindenki harmóniában, örömben és szeretetben fog élni. A pokol valósága Ne utasítsátok vissza ezt az életet, azért az életért, amelyet a sátán ígér nektek! Folyamatosan hazudik nektek. Ha ti ezt az ösvényt követitek, aminek Isten és Én, Jézus Krisztus, a Megváltótok nem vagyunk részesei, akkor az örök kárhozat ösvényén jártok. Az ijedelemtől ordítani fogtok, amikor felismeritek hibáitokat. Miközben kegyelemért fogtok esedezni. Felhasítjátok arcotokat. A hajatokat fogjátok tépni. De, mivel szabad akaratotok van, amely Atyám egyik ajándéka, nem lehet elvenni tőletek. Ha ti ezt a hamis utat választjátok, akkor elkárhoztok és örökre a pokol tüzében fogtok égni. Ez nagyon is valós. Végül is a legnagyobb kárhozatban felismeritek Istent, és hogy Én, a Megváltótok, Jézus Krisztus valóban Létezem. És ebben a szakaszban nem lesz mód arra, hogy megmentsétek magatokat. A legnagyobb kárhozat, amikor már tudjátok, hogy sohasem láthatjátok Isten arcát Lehet, hogy családjaitok tagjai a másik oldalról fognak látni benneteket. Ha ez bekövetkezik, és amint a félelmetes Igazságot felismeritek, már túl késő lesz. Ne feledjétek el ezeket a szavakat. A legnagyobb kárhozat az lesz, amikor tudni fogjátok, hogy Isten arcát sohasem fogjátok látni. Ez lesz a legnagyobb kín, és egyike azoknak, amelyek örökre megmaradnak a pokol tüzében, ahol a fájdalom mindig egyforma és könyörtelen lesz. Ti, a Paradicsom helyett, amelyet megígértek nektek, a csaló hazugságai miatt a pokol félelmetes folyosóin végzitek. Ez nagyon is valós, és egy örök életre tartó szenvedést jelent. Felkérem mindannyiatokat, akik nem hiszitek el, hogy Én vagyok az valójában, aki az emberiséggel kommunikálok, kérlek benneteket, hogy imádkozzatok Szent Szívemhez. Imádkozzátok az Én Irgalmasságom Rózsafüzérét mindennap három órakor. Kéréseitekre szeretettel fogok válaszolni, amit rögtön érezni fogtok. Fogjátok kezemet, gyermekeim. Ne engedjétek el azt. Olyannyira szeretlek benneteket, hogy közületek egyenként mindenkiért az életemet adtam, azért hogy megmenthesselek benneteket.. 16

15 Ez alkalommal (a második eljövetelkor) azért jövök, hogy megítéljelek benneteket. Akármennyire is szeretlek benneteket, a szabad akaratotokba nem tudok beavatkozni, amelyet szeretett Atyám adományozott nektek. Remélem, hogy most hallgatni fogtok végre a modern világ látnokaira és prófétáira. Az Igazság az út, ami emlékeztet benneteket az örökké tartó megmentésetekre, és arra az új kezdetre, amikor a Földre a Paradicsom visszatér. A sátán hazugságai A hazugságok, nem számít milyen csábítóak, azok csak hazugságok. A hazugságokat, amelyeknek célja, hogy ellopja a szeretett lelkeket, Atyám, a Föld Megteremtője és Alkotója, nem szüntetheti meg. A ti Isteni Megváltótok Jézus Krisztus Az idők végének jelei de a dicsőség visszatér majd a földre november 14. vasárnap; 23:00 Szeretett leányom, ne érezd magad vétkesnek azokért a kétségekért, amelyeket ma éreztél. Ez természetes. A lelki dolgok iránti felfogóképességed még nem olyan erős, mint amilyennek lennie kellene, de ez így van rendjén. Vezetni foglak téged, és te idővel meg fogod érteni küldetésed célját. Szükségem van rá, hogy erős legyél a munkádban és engedelmes Velem szemben. Ez egy nehéz feladat, ami érzelmileg felemészt téged. Egy lelki vezetőt küldök neked, hogy segítsen megbirkózni ezzel az óriási feladattal, amit be kell fejezned. Olyan fontos ez a feladat, hogy nélküle egyre több lélek veszne el a sátán által. Leányom, te már akkor elkötelezted magad erre a munkára, még mielőtt Én ezt a munkát elküldtem volna neked. A lelki vezetődet Én küldtem neked. Amikor te beszélni fogsz, ő tudni fogja az igazságot. Mostanra már olyan módon érzékelted az emberek néhány bűnét, az elmúlt két napban, ahogyan ez eddig még nem volt lehetséges számodra. Láttad a különbséget? Különlegesen érezted magad, amikor gyermekeimre néztél? Más megvilágításból láttad őket, nem igaz? Ez a Szentlélek ereje, amivel megáldottalak téged. Az a szeretet, amelyet gyermekeim és a papok iránt a szívedben éreztél, és amit a mai Szentmisén láttál, szintén ajándék volt számodra a Szentlélek ereje által. Te most olyan mértékben fogod látni, érezni és hallani az emberek bűneit, hogy te is azt a fájdalmat fogod érezni, amit Én érzek. A szeretetet is látni fogod Szemeiden keresztül, gyermekeim iránt, amelyet az Én Szívem visszatükröz neked. Ne félj ezektől az ajándékoktól, gyermekem. Ne érezd azt, hogy ezt a feladatot nem tudod elvégezni, mert az az erő, amelyet kegyelmem által adni fogok neked, megerősít téged, úgy, hogy sohasem fogsz, és nem is akarsz majd visszanézni. Most gyengének érzed magad. Ez, az Én isteni erőm érzése, amely most testedet elárasztja. A forróság, az a szeretet, amelyet Én irántad érzek. Ne sírj, gyermekem. Mostanáig különlegesen erős voltál és elfogadó, habár csak egy pár napja szóltam hozzád először. Nem, gyermekem, te nem képzelődsz. Kérdezgesd önmagad és azokat, akik közel állnak hozzád. Akik eladják lelküket a sátánnak Most írd a következőket: a világ háborog a sötétség súlya miatt, és az ördög gonosz összeesküvése által, aki továbbra is csalogatja és csábítja gyermekeimet. Őket tőrbe csalták, de olyan mértékben, hogy sokan közülük olyanok lettek, mint a nyüzsgő állatok, még gyermekeim jelenlétében is. Milyen sok szegény lélek jelenik meg a hívők előtt, annyira sajnálatraméltó és szomorú állapotban, akiket bujasággal, kapzsisággal és hiúsággal etetnek! Önteltségük által azt hiszik, hogy valódi hatalmuk van. A hatalmat a sátán ígérte nekik. Sok ilyen gyermekem úgy határozott, hogy eladják a lelküket, és még büszkék is tettükre. Egyre több gyermekem vonzódik a varázshoz, és a gazdagsághoz, amely az ő ígérete (a sátáné), és ez látható az egész világ számára Nem, ők nem szégyellnek azzal dicsekedni, hogy hozzá tartoznak. Az ígéret, amit ő adott, nemcsak hazugság, hanem tiszta gyűlölet az emberek iránt. A sátán gyűlöli az emberiséget. 17

16 Ő hazudik gyermekeimnek, és azt meséli be nekik, hogy mindent meg tud nekik adni, de ez sajnos csak hazugság. Mindazok, akik követik őt és üres ígéreteit, nem lesznek megmentve, és nem is lehet megmenteni őket. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok gyermekeimért. Leányom, tudom, hogy fáradt vagy, de szívleld meg mindezt. Azoknak a hívőknek is elővigyázatosnak kell lenniük, akiknek a hite langyos, és még nem kapcsolódnak közvetlenül a sátánhoz, túlzottan. Ők, beleértve követőimet, és némely felszentelt szolgámat, püspökeimet és érsekeimet kigúnyolják gyermekeim hitét. Az ő lelki életük egy bizonyos körben elveszett a kapzsiság mögött, ahol az arany és a vagyon elfedik az Isteni adományokat, amelyek mint Isten tanítványainak adattak. Az Egyház elvesztette útja fonalát és sötétségbe merül. Ez, gyermekem meg volt jövendölve és nem más, mint a Végidők jele. Ez arra vonatkozik, amikor az utolsó pápa fellép, és a világ elvész a hamis próféták félrevezető irányítása által. A kinyilatkoztatások, úgy, mint az Én második eljövetelem, előzetesen meg lesz adva neked, gyermekem, úgy, hogy szavaidat meghallhassák, azért, hogy a lelkek még a Nagyfigyelmeztetés előtt fel legyenek készülve. Ne nyugtalankodj. Az élet megy tovább. A dicsőség visszatér a Földre. Gyermekeim meg lesznek mentve az ördög karmai közül, aki el lesz pusztítva. Nagyon fontos, hogy gyermekeimet ne vigye magával a pokol mélyére, csalása által. Szavaimnak szigorúnak kell lenniük. Gyermekeimnek meg kell ezeket hallgatniuk. Tiszta szeretetből adom ezt a figyelmeztetést. Mivel most, mint Bíró, és nem, mint Megváltó jövök vissza hozzátok, a múltban eltolódott az ítélet időpontja, szeretett Édesanyám imáinak és követőim imáinak köszönhetően, az egész világon. Most ez már nem így lesz. Senki sem fogja tudni második visszajövetelem időpontját Sem neked, sem gyermekeimnek nem lesz ez az időpont kinyilatkoztatva. Nem lehet kinyilatkoztatni. Ezért fontos, hogy minden gyermekem fel legyen erre készülve. Mindazok, akik nem készülnek fel, nem mondhatják, hogy nekik nem lett az Igazság megadva. Amikor eljön a Nagyfigyelmeztetés, fel fogják ismerni az Igazságot. Igen, ha meggyónják bűneiket és beismerik azokat, megkapják áldásomat. Ha nem, akkor a pokolba vettetnek. Irgalmasságom akkor már lejár számukra. Most menj, gyermekem. Készítsd elő az Igét, hogy a világ meghallhassa. Mondd meg gyermekeimnek, híveimnek, hogy ne féljenek. Mondd meg nekik, hogy imádkozzanak a hitetlenekért. Aztán mondd meg a hitetleneknek, hogy térjenek vissza Hozzám. Tégy meg mindent, ami csak lehetséges, hogy figyelmeztetni tudd őket arra, hogy nyissák meg szívüket. Megváltód, Jézus Krisztus, aki eljön, hogy megítélje az élőket és a holtakat A második eljövetel november 15. hétfő; 3:00 Köszönöm leányom, hogy kitartasz Igazságomban és megérted, hogy a veled való kommunikálásom nagyon is valós. A testedben érezni fogod Lelkemet, amikor eljövök, hogy kinyilatkoztassam neked Isteni Üzeneteimet, amelyeket az emberiségnek szükséges megértenie ezekben az időkben. Atyám gyermekeinek, egy tiszta szeretettel és szenvedéllyel telt üzenetet hozok. Ezek az üzenetek azért vannak, hogy mindenkinek, aki Isten követője, elmagyarázzák először is azt, hogy milyen fontos most, hogy térdre boruljanak, és hogy János könyvének Igazságait megértsék. Elérkezett Második Eljövetelem ideje, és ennek jelei már kinyilatkoztatásban vannak, azok számára, akik ismerik a jövendöléseket, azokat, amelyek már oly rég meg voltak jövendölve. Nézzétek, mit láttok most? A jelek most már láthatóak. Az ember nem ismeri fel azokat a szörnyű rajtaütéseket, amelyeknek ki van téve. A gonosz hazugság, amellyel szembenéznek, és amelyet elfogadnak a gyanútlan Kormányok, észrevétlenül elrejtőzik a megmentés látszata mögött. Hallgassatok Rám, gyermekeim. Az Antikrisztus ugrásra készen áll. Legyetek éberek, nyissátok ki szemeiteket, és nyissátok meg szíveteket az Igazság előtt, vagy meg fogtok halni. Ne féljetek szeretett 18

17 követőim, mert ti, nyájamat az Örök Atya szent imádására fogjátok vezetni. Az élet kenyere, ezen hívek számára bőséges lesz az elkövetkezendő sötét napok alatt. Maradjatok együtt, szeressétek egymást. Erősítsétek meg egymást, azért, hogy egyesíteni tudjatok minden fajt, minden hitet és hívőt mindenütt, Atyám Birodalma felé. A ti feladatotok lesz, hogy bizonyítsátok Isten szeretetét, és az Örök Élet szeretetét, jóságát, reményét és igazságát, amely az egész emberiségre egykor várni fog. Ez a közös imádkozás által lesz és az által, hogy a büszkeség és félénkség falát ledöntitek, és hatalmas erővé fogtok válni. Közösen erősek lesztek. Hűségetek Irántam, a ti Isteni Megváltótok iránt, segíteni fog a hitetlenek megtérésében. Ezek az emberek, sokan közülük, saját hibáikon kívül, elutasítják Szeretetemet. Talán szeretetet éreznek egymás iránt, de azt nem értik, hogy ez az érzés honnan származik. Vezessétek a világosságra őket, Isten gyermekei. Én vagyok a Kenyér, Én vagyok a világosság. Világosságom biztonságban tart majd benneteket. De arra sürgetlek benneteket, hogy legyetek nagylelkűek szívetekben és lelketekben, és gondoljatok azokra a szegény lelkekre, akiknek vezetésre van szükségük. Ezt példátok által kell tennetek és meg kell mutatnotok nekik, hogy hogyan közeledjenek Hozzám. Szelíden, de határozottan kell őket rábeszélni útjaik alatt. Fontos felébreszteni őket a tudatlanság álmából, még mielőtt túl késő lenne. Gyermekeim, nem értitek Atyám könyvének tanításait? A Könyvet, amely a Földre való visszatérésem jelét nyilatkoztatja ki, tanulmányozni kell és elfogadni, mint az igazságot. Isten, az Örök Atya prófétái által nem hazudik. Ő nem mond ellent. Ti most látjátok az égi jeleket, amelyek már meg voltak jövendölve, és fel kell most készülnetek. Ti és családjaitok egy szempillantás alatt felemeltettek Velem együtt Kérve kérlek benneteket, imádkozzatok a vezetésért. Híveim, legyetek készen, hogy harcolni tudjatok az Én Nevemben, és hogy kiállhassatok az Antikrisztus ellen. Az emberek kinevetnek majd benneteket, amikor őket a jövendölésekre emlékeztetitek, amelyet János könyve tartalmaz. Fanyar humorral fognak vádolni és szidalmazni benneteket, nézeteitekért és gondjaitokért. Ne törődjetek ezzel, mert most kötelességetek van Velem szemben. Imádkozzatok, imádkozzatok és vegyétek rá a hitetleneket, hogy fogadják el a tanításokat. Ne féljetek. Ezt sokaknak kell mondanom közületek, azoknak, akik félnek a jövőtől és családjaik jövője miatt. Amikor eljön az ideje, akkor ti és családjaitok egy szempillantás alatt felemeltettek a Mennyországba, Velem együtt. Akkor, amikor az Ég és Föld eggyé válik, megkapjátok az Örök Élet ajándékát. Ez az, ami az Új Paradicsomot jelenti. Ez a nagy dicsőség, szeretet és tökéletesség ideje lesz minden követőm számára. Maradjatok erősek. A kínszenvedés egy rövid szakaszát kell eltűrnötök. De hitetek erőben tart majd benneteket. Ne feledjétek, Én mindannyiatokat szeretem. Szeressetek viszont Engem, és segítsetek Nekem, annyi lelket megmenteni, amennyi csak lehetséges. Ti vagytok az Én erős hadseregem és most elérkezett az idő, hogy felkészüljetek a csatára. Mindannyiatokat Atyám Birodalmába fogom vezetni. Szerető Megváltótok Jézus Krisztus A világhatalom, az Antikrisztus és az állat jele Nov. 15., Hétfő, 11óra Most már felismered az Igazságot és üzeneteimet a valóságnak megfelelően fogadod el. Leányom, írjad a következőket: az a sebesség, amellyel a jövendölések kibontakoznak, az mindenki számára világos lesz. Az első jelek egyikének tekintheted azokat a változásokat, amelyek az Én Egyházamban történnek. Ez nem más, mint apostolaim félrevezetése a csaló által. A második jel arra fog rámutatni, hogy hányan lesznek közületek azok, akik már nem akarnak saját országaik ellenőrzései alatt állni. Ez magába foglalja az összes anyagi javak ellenőrzését és a hadseregek ellenőrzését is. Gyermekeim, vezetőitek és mindazok, akik saját embercsoportjaikért felelősek teljesen el fogják veszíteni uralmukat. Olyanokká válnak, mint egy csónak, evező nélkül. Céltalan útja lesz annak a csónaknak, és mind el fognak veszni, amelyet ők fognak vezetni. 19

18 Gyermekeim, most nagyon sokat kell imádkoznotok, hogy meglazuljanak azok a fogások, amelyeket ezek a gonosz embercsoportok fölöttetek fognak gyakorolni. Ők nem az Isten országából valók és ti nem fogjátok felismerni ezt a befolyásos hatalmat, amely rejtve működik, mert furfangos külső megjelenésük meg fog téveszteni benneteket. Gyermekeim, ti nem fogtok bölcsebbek lenni. Azt fogjátok hinni, hogy csak egy nehéz időszakban éltek, pedig ezt a látszatot előre kitervelték, éppen azért, hogy így gondolkodjatok. Most tartsatok ki, gyermekeim. Az állat jele Ne fogadjátok el a jelet. Ha közületek ezt többen is megtagadják, akkor számszerűen erősebbek lesztek. A jel az állat jele a ti pusztulásotok lesz. Ez nem olyan lesz, mint amilyennek látszani fog. Ha beleegyeztek, akkor egyre jobban és jobban fognak benneteket félre állítani. Óvakodjatok a csaló tervétől, amely arra irányul, hogy eltüntessen az Örök Atyára vonatkozó minden jelet és hogy kitörölje életetekből a Szentírás tanításait. Ezt meg fogjátok tapasztalni az iskolákban, az egyetemeken, a kórházakban és országaitok alkotmányában. A legnagyobb iszonyatos dolog, ami mély fájdalmat okoz Nekem, akkor lesz, amikor eltörlik a Szentírás tanításait, éspedig éppen azok teszik ezt, akik rendszeres gyakorlói Isteni Üdvözítőjük iránti tiszteletüknek. Nagyon közel van az az idő, amikor látni fogjátok, hogy az Én Igémet és az Igazság tanítását eltörlik, sőt büntetendő lesz. Gyermekeim, ti az Én Nevemben sokat fogtok szenvedni. Ezért a gonosz erők a felelősek. Őket a sátán vezeti. Mindenütt meg fogjátok őket találni, legfőképpen azokban a mérvadó hivatalokban, amelyektől túlélésetek érdekében függeni fogtok. Gyermekeim, ne aggódjatok önmagatokért. Inkább azokért a szegény félrevezetett lelkekért aggódjatok, akiket a csaló úgy megfertőzött, hogy most nehezükre esik megszabadulniuk tőle, mert ilyen erős az ő fogása. Nem lehet bízni ezekben az emberekben. Vigyázzatok arra, hogy milyen kapcsolatba kerültök velük. Szorításuk olyan nagy lesz, mint a csavarhúzóé, mert ők majd mindent uralni akarnak. Azt fogjátok megállapítani, hogy őket nagyon lesz leküzdeni, mert a túlélésetekhez szükséges dolgokat fogják uralni, mint: a bank, az ingatlan, az adó és az élelmiszer. De mindez nem fog sokáig tartani, mert napjaik meg vannak számlálva. Ha ezek a rabszolgasorsban levő emberek a gonosz oldalán maradnak olyan rémülettel fognak a mélységbe zuhanni, hogy azt a sorsot leírni túl rémületes és félelemkeltő lenne, mert az az ember, aki csak futólag is pillantana egy percig tartó kínra, holtan esne össze, mint egy kő. A csata megkezdődik és elterjed, de az Örök Atya keze hamarosan le fog súlytani, büntetésül a sok bűnért, azokért a bűnökért, amelyek a Földön most nyílván valók lettek, amelyekért az életemet adtam. Egy ember sem mondható Isten gyermekének, aki a rombolás sötét, de rendezett hadseregéről úgy beszél, mintha meg akarná azt tagadni, vagy éppen hirdetni akarja azt. Ez a gonosz hadsereg, amely tele van a pokol mélységének démonaival, olyan nagyságú gonosz tetteket hajt majd végre, amelyet az ártatlan emberek nem tudnak kideríteni. Nem akarom gyermekeimet megijeszteni, csak azt az Igazságot akarom feltárni előttük, ami a közeljövőben fog történni. Keljetek fel, gyermekeim, és győzzétek le a gonosz hatalmát még mielőtt ő győz le benneteket. Legyetek óvatosak a globális szabályok minden formájával, nagyságával vagy törvényével szemben. Elővigyázatossággal szemléljétek vezetőiteket és mindazokat, akik naponta pénzeitek hozzáférhetőségét kontrolálják, mert pénz nélkül nem tudjátok magatokat táplálni és életben tartani. Már most vegyetek élelmiszert tartalékba magatoknak. Ez az üzenet inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy most Rám hallgassatok, nem olyan, mint az eddigi üzenetek, amelyek tanító jellegűek voltak. A próféciák előre megadattak. Most gyermekeimnek pontosan oda kell figyelniük. A sötétség szelleme egyre nő és ti, híveim, most erősek kell legyetek. A Bennem vetett hiteteket, imáitok által tartsátok életben. Az Irgalmasság Rózsafüzérét minden egyes gyermekem naponta kell imádkoznia, mert ezáltal a lélek megerősödik és a halál pillanatában jóindulatra talál. Gyermekeim, ez az üzenet ne ijesszen meg benneteket. Híveimnek Velem szemben van egy kötelességük. Hadd beszéljek erről. Ne feledjétek, hogy amint szavaimat elfogadjátok, a Szentlélek kiáradt rátok. Ne féljetek, ti a kiválasztottak közé tartoztok. Ti, híveim hadserege a gonoszra vereséget fogtok mérni. Ezért imádkoznotok kell. A tiszta szeretet üzenetével jöttem hozzátok. Nem ismertétek fel, hogy ti a Paradicsomot fogjátok megélni, akkor, amikor az Ég és a Föld eggyé vállnak? Nektek, híveimnek nincs mitől félnetek akkor, amikor a test és 20

19 a lélek az Isten birodalmába emeltetik fel. Látni fogjátok szeretett hozzátartozóitokat, akik az Örök Atya által lettek boldoggá avatva. Azt tegyétek, amit mondok nektek. Imádkozzatok, beszéljetek Hozzám, szeressetek Engem és bízzatok Bennem. Én pedig erőt adok nektek. A szent Rózsafüzér imádkozása által, amelyen szeretett Anyám áldása nyugszik, védelemért imádkozzatok. Egyrészt ezt az imát azért kell, hogy imádkozzátok, hogy segítség legyen számotokra a gonosz elleni védelemben, másrészt azért is kell, hogy imádkozzátok, hogy azok is védelemben részesülhessenek, akikkel kapcsolatba kerültök, hogy ők ne tudjanak benneteket a kárhozatra vezetni, vagy arra, hogy Irántam való hitetek, amelyet szívetekben őriztek meginogjon. Imádkozzatok látnokaim és prófétáim védelméért is. Imádkozzatok az én szent, alázatos szolgálóimért, akiket azért küldtem, hogy vezessenek benneteket. Ők is, éppen úgy mint híveim, az ördög által okozott kínokat szenvedik el. Ő (az ördög) mindig abban fog tevékenykedni, hogy az Igazság előtt vakká tegyen benneteket és felhasznál minden kanyargós taktikát, hogy meggyőzzön arról benneteket, hogy a ti hitetek hamis. Ő, a csaló, minden argumentációt és logikát be fog vetni, kellemes, gyengéd módon megfogalmazva arról akar benneteket meggyőzni, hogy ő a reményt hozza életetekbe. Az Antikrisztus által arra fog törekedni, hogy mindenkivel hitesse el azt, hogy ő az egyedüli kiválasztott. Az Antikrisztus Ennek az undorító csalónak sok gyermekem fog áldozatul esni. Legyetek résen. A világban úgy fogják őt megismerni, mint a szeretet, a béke és a harmónia hírnökét. Az emberek térdre fognak előtte borulni és imádni fogják őt. Megmutatja majd nektek, hatalmát és ti azt hiszitek majd róla, hogy ő Isteni eredetű. De ő nem az. Olyan módon fog benneteket oktatni, ami időnként furcsának fog nektek tűnni. Az igaz hitűek tudni fogják, hogy ő nem a világosságból való. Kérkedő, nagyszerű fellépése elrejti merő gonoszságát. Büszkélkedése és magamutogatása által mindenki azt hiszi, hogy ő az igaz szeretet és az együttérzés megszemélyesítője. Ezalatt a látszat mögött pedig tele van gyűlölettel gyermekeim iránt. Kacag a csukott ajtók mögött. Gyermekeim, rémesen össze fog zavarni benneteket. Ő, hatalom teljes, határozott, humoros, gondoskodó, szeretetteljes emberként fog megjelenni és úgy fognak rá felnézni, mint egy megmentőre. Mindenkit vonzani fog szép arckifejezése, de ez hamarosan megváltozik. Rettenetes kárt okoz majd a világban és sok embert fog megölni. Terror cselekedetei mindenki számára világossá fog válni. Le fogja rombolni önállóságotokat és közreműködni fog a jegy az állat jegyefelvételében. Ti, gyermekeim erősek kell legyetek. Ne vegyétek fel a jegyet, mert ha ezt teszitek, akkor az ő gonosz hipnotikus befolyása alá estek. Sokan fognak Irántam való hitükért meghalni. Ne féljetek, mert ha Értem, Bennem vagy Velem szenvedtek, akkor ti kiválasztottak vagytok. Imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az ő rémuralmának ne vessétek alá magatokat. Álljatok fel és harcoljatok Értem. Ne hagyjátok, hogy az Antikrisztus, meggyőző bájai által győzedelmeskedjen lelketek fölött. Hagyjátok, hogy karjaimba vegyelek benneteket, hogy Isteni Irgalmasságom által ringassalak titeket, hogy az Igazságért való harchoz erőt adhassak nektek. Irántatok való szeretetem sohasem fog kihalni. Sohase válasszátok az Antikrisztus útját, mert különben elvesztek számomra. Nagyon nehéz lesz, de segítségül gyermekeimnek sok sok utat fogok megmutatni, hogy szenvedéseiket enyhítsem. Menjetek és imádkozzatok Isteni Irgalmasságomért és készüljetek fel a végső harcra. Jézus Krisztus, Népem Királya, Megváltója és Igazságos Bírója Figyelmeztetés a klérus (egyházi rend) számára november 16. csütörtök; 9:55 21

20 Leányom, tegnap visszautasítottak téged, mivel az emberek kétséget próbáltak ébreszteni benned. Ezért szenvedtél. Ne ess kétségbe, Szavaim meghallgatásra fognak kerülni. Munkád során akadályokba fogsz ütközni, amelyek csalódottá tesznek téged. Leányom, Én vezetlek téged. Erre kell gondolnod, és Ígéretemet sohasem szabad elfelejtened. Azt tettem, amire kértél, megengedtem neked, hogy az elmúlt éjszaka nyugodtan aludj. Most már erősebb vagy. Érzed ezt? Légy óvatos, hogy kivel állsz szóba. Követőim, vagy azok, akiket te annak tartasz, nem mindig azok, akiknek látszanak. Azt kell tenned, amit a te szíved mond. A világ látszhat olyannak, amilyennek mindig is látszott, mégis van változás, ami most van beteljesedésben. Ez a változás gyermekeimet a sötétségbe vezeti, ami beburkolja őket, és elhomályosítja Irántam való szeretetüket. Miért kell gyermekeimnek megkérdőjelezniük folyamatosan az Igazságot? Nem követik tanításaimat, pedig ezt az ajándékot már apostolaimtól kapták, akik Irántam való szeretetből és a Szentlélek ereje által, a világ számára a legkülönlegesebb ajándékot adták. Az Igazság ajándéka, tanítva és terjesztve volt, az egész világon, minden gyermekem számára. Sok gyermekem ezt a vezetést, évszázadokon keresztül követte. Mások pedig, az Igazság tanításait megváltoztatták, saját elhatározásuk alapján, saját véleményük szerint, vágyaik, kívánságaik után, és a hatalomvágy érdekében. Aztán követőim, már nem tudtak különbséget tenni Isten szavának igazsága és a hazugságok között, amit a félrevezetett emberek terjesztettek. Ez az, ahogyan a gonosz dolgozik. Õ az összezavarodottságot, kétséget és reménytelenséget hozza, és ezt a Kereszthalálom óta teszi. De hallgassatok meg most Engem. Õ nem fog győzni, leányom. A mennyei vezetés ereje újra éleszti majd a hitet gyermekeimben prófétáim tanításai által. Kérd meg gyermekeimet, hogy legyenek éberek a változásokkal szemben, amelyeket a világban látnak. Kérd meg õket, hogy nyissák meg szívüket, szemüket és értelmüket, hogy meglássák azokat a hazugságokat, amelyeket a sátán terjeszt. Õ szövi azt a hálót, amely tele van ígéretekkel, hogy gyermekeim vonzódást érezzenek a külsõ csodákhoz. A csodák és a hamis dicsõség pedig üresek. Nem sugároznak sem szeretetet, és semmiféle valódi vigaszt sem nyújtanak, amikor ennek üressége megnyilvánul. A gonoszság ereje egyre nő most, gyermekem. Ezeket a sátán tervezi gonosz követőinek hadserege által. A sátán ezen követői a kapzsiság és az önszeretet miatt, engedelmes imádattal követik őt, addig, ameddig bevezetik őket az általa megvillantott paradicsomba. Az általa megígért paradicsom, nem más, mint sötétség, és amikor ezt gyermekeim észreveszik, már nem lesz idő a megmentésükre. Ima a Megmenekülésért Minden gyermekemnek, ha csak családjuk iránti szeretetből teszik is, rá kell ébredniük erre a gonoszságra, hogyha meg akarják egymást menteni. Szeretetem továbbra is vezetni fogja őket, ha most Hozzám fordulnak. Sohasem szabad félniük megtérni (felém fordulni), mondván a következőket: Ó Uram, vezess engem birodalmadba, és védj meg engem a sötétségtől, amely elborította lelkemet. Hallgass meg most, ó Szent Szív és jóságod által, add, hogy szereteted fénye és védelme ragyogjon át engem. Mindazon gyermekeim, akik elimádkozzák ezt az imát, meghallgattatnak. Könyörgéseik megmentésükért, és azokért, akiket szeretnek, meghallgatásra találnak. Látnokaimon keresztül, akiket Édesanyám vezetett, fáradhatatlanul próbálkoztam figyelmeztetni a világot. Nagyon sok esetben látnokaimat, bár kezdetben elutasították, végül mégis elfogadták őket. Ez alkalommal, már nem lesz elegendő idő adva látnokaim számára, hogy Enyéim közül elegen meghallhassák üzeneteiket. Óvakodjatok a hamis prófétáktól De figyelmeztetnem kell gyermekeimet, hogy óvakodjanak a hamis prófétáktól. Sok igaz látnokot félrevezettek már. Az igaz látnokoknak olyan kegyelmek adatnak, amelyekkel az Igazságomat továbbítani tudják, úgy, hogy természetfölötti események és csodák kísérik őket, amelyeket nem lehet, és nem is akarnak letagadni. Meghasad a Szívem, amikor azt látom, hogy legszentebb szolgáim miként utasítják vissza látnokaim nagy részét. Ugyanezek a szolgáim, akiket azért küldtem, hogy gyermekeimet tanítsák, feladataikban kudarcot 22

1.RÉSZ 2010 NOVEMBER DECEMBER ÉS AZ

1.RÉSZ 2010 NOVEMBER DECEMBER ÉS AZ 1.RÉSZ 2010 NOVEMBER DECEMBER NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE ISTEN NAGY FIGYELMEZTETÉSE A MAI VILÁGNAK IGAZSÁG KÖNYVE 2010 november december M.D.Mercy által az elsõ két hónapban kapott üzenetek

Részletesebben

Üzenetek Jézus Krisztustól. való felkészítésül. A http://www.thewarningsecondcoming.com/ alapján. Jelen dokumentum. Az üzenetek megtalálhatóak a

Üzenetek Jézus Krisztustól. való felkészítésül. A http://www.thewarningsecondcoming.com/ alapján. Jelen dokumentum. Az üzenetek megtalálhatóak a Üzenetek Jézus Krisztustól a Nagyfigyelmeztetésre és a Második Eljövetelre való felkészítésül. A http://www.thewarningsecondcoming.com/ alapján. Jelen dokumentum 2010. november 8 2013. január 31.-ig tartalmazza

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés. 2010. november 8. 2011. február 19.

A Nagyfigyelmeztetés. 2010. november 8. 2011. február 19. A Nagyfigyelmeztetés 2010. november 8. 2011. február 19. Megjegyzés: Egyes üzenetek lefordítása még folyamatban van, ezen üzenetek címe és dátuma - a fordítások elkészültéig angol nyelven található meg

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés - 2010 november Admin, nagyfigyelmeztetes.hu. Creative Commons - BY -- 2012

A Nagyfigyelmeztetés - 2010 november Admin, nagyfigyelmeztetes.hu. Creative Commons - BY -- 2012 A Nagyfigyelmeztetés - 2010 november Admin, nagyfigyelmeztetes.hu Creative Commons - BY -- 2012 Table of Contents Bevezető Acta Apostolicae Sedis "The Warning" A Szűzanya első üzenete Megváltónktól, Jézus

Részletesebben

egy titkos prófétával való beszélgetés

egy titkos prófétával való beszélgetés egy titkos prófétával való beszélgetés Az üzenetek a Nagy figyelmeztetésre vonatkoznak, arra az eseményre, amely világszerte megtéréshez fog vezetni. Ez a könyv életeket fog megváltoztatni és lelkeket

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés - 2011 február Admin, Admin. Creative Commons - BY -- 2012

A Nagyfigyelmeztetés - 2011 február Admin, Admin. Creative Commons - BY -- 2012 A Nagyfigyelmeztetés - 2011 február Admin, Admin Creative Commons - BY -- 2012 Table of Contents Bevezetés "The Warning" Acta Apostolicae Sedis A Szeretet az út az Üdvösséghez Világméretű Megtérés van

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés. Egy titkos prófétával való beszélgetés. 2011. július

A Nagyfigyelmeztetés. Egy titkos prófétával való beszélgetés. 2011. július A Nagyfigyelmeztetés Egy titkos prófétával való beszélgetés 2011. július Megjegyzés: Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon, a 2010. november 8-tól megjelent üzenetek fordítását tartalmazza.

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés. 2010. november 8-tól kapott üzenetek

A Nagyfigyelmeztetés. 2010. november 8-tól kapott üzenetek A Nagyfigyelmeztetés 2010. november 8-tól kapott üzenetek Megjegyzés: Egyes üzenetek lefordítása még folyamatban van, ezen üzenetek címe és dátuma - a fordítások elkészültéig angol nyelven található meg

Részletesebben

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2012 február. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza.

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2012 február. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A NAGYFIGYELMEZTETÉS ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL 2012 február Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A karizmatikus eredetűnek tulajdonítható

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés. Egy titkos prófétával való beszélgetés

A Nagyfigyelmeztetés. Egy titkos prófétával való beszélgetés A Nagyfigyelmeztetés Egy titkos prófétával való beszélgetés Megjegyzés: Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon, a 2010. november 8-tól eddig megjelent valamennyi üzenet fordítását tartalmazza.

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés - Az Igazság Könyve (I. rész) Admin, nagyfigyelmeztetes.hu. Creative Commons - BY -- 2013

A Nagyfigyelmeztetés - Az Igazság Könyve (I. rész) Admin, nagyfigyelmeztetes.hu. Creative Commons - BY -- 2013 A Nagyfigyelmeztetés - Az Igazság Könyve (I. rész) Admin, nagyfigyelmeztetes.hu Creative Commons - BY -- 2013 Table of Contents A Nagyfigyelmeztetés - Az Igazság Könyve (I. rész: 2010 november 8. - 2011

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/ Erről az Imakönyvről Az imák, és litániák (dőlt kiemeléssel) amelyek ebben a könyvben találhatóak nem emberi eredetűek. Ezek egy egyszerű hétköznapi nőnek adattak, aki férjezett családanya, Európában lakik,

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

2012 JANUÁR ÉS FEBRUÁR 8. RÉSZ NAGY FIGYELMEZTETÉS

2012 JANUÁR ÉS FEBRUÁR 8. RÉSZ NAGY FIGYELMEZTETÉS 2012 JANUÁR ÉS FEBRUÁR 8. RÉSZ NAGY FIGYELMEZTETÉS ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE ISTEN NAGY FIGYELMEZTETÉSE A MAI VILÁGNAK IGAZSÁG KÖNYVE 2012 január és február Maria Divine Mercy által kapott üzenetek JANUÁR Szûz

Részletesebben

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"

Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak? "Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?" 1 Krón 29,5 Gyógyulásunk és megerősödésünk akkor történik, amikor fenntartás nélkül átadjuk magunkat Jézusnak. Minél jobban megnyílunk, és engedjük, hogy

Részletesebben

Megtanulni megbocsátani

Megtanulni megbocsátani Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk

Részletesebben

5. RÉSZ NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ

5. RÉSZ NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ 2011 JÚLIUS ÉS AUGUSZTUS 5. RÉSZ NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE ISTEN NAGY FIGYELMEZTETÉSE A MAI VILÁGNAK IGAZSÁG KÖNYVE 2011 július és augusztus Maria Divine Mercy által kapott üzenetek JÚLIUS

Részletesebben

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, / MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú

Részletesebben

Ivanka éves jelenése A Szűzanya édesanyai áldását adta nekünk és azt mondta: béke, béke, béke.

Ivanka éves jelenése A Szűzanya édesanyai áldását adta nekünk és azt mondta: béke, béke, béke. Drága gyermekek! Úgy vagyok itt köztetek, mint édesanya, aki segíteni szeretne nektek, hogy megismerjétek az igazságot. Amíg úgy éltem a földön, mint ti, megkaptam az igazság ismeretét és ezzel együtt

Részletesebben

2011 MÁRCIUS ÉS ÁPRILIS NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ

2011 MÁRCIUS ÉS ÁPRILIS NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ 3. RÉSZ 2011 MÁRCIUS ÉS ÁPRILIS NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE ISTEN NAGY FIGYELMEZTETÉSE A MAI VILÁGNAK IGAZSÁG KÖNYVE 2011 március és április Maria Divine Mercy által kapott üzenetek Eltûnik

Részletesebben

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2011 augusztus. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza.

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2011 augusztus. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A NAGYFIGYELMEZTETÉS ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL 2011 augusztus Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A karizmatikus eredetűnek tulajdonítható

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés. Egy titkos prófétával való beszélgetés. 2011. augusztus

A Nagyfigyelmeztetés. Egy titkos prófétával való beszélgetés. 2011. augusztus A Nagyfigyelmeztetés Egy titkos prófétával való beszélgetés 2011. augusztus Megjegyzés: Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon, a 2010. november 8-tól megjelent üzenetek fordítását tartalmazza.

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés. Egy titkos prófétával való beszélgetés. 2011. május

A Nagyfigyelmeztetés. Egy titkos prófétával való beszélgetés. 2011. május A Nagyfigyelmeztetés Egy titkos prófétával való beszélgetés 2011. május Megjegyzés: Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon, a 2010. november 8-tól megjelent üzenetek fordítását tartalmazza.

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés - 2011 június Admin, admin. Creative Commons - BY -- 2014

A Nagyfigyelmeztetés - 2011 június Admin, admin. Creative Commons - BY -- 2014 Admin, admin Creative Commons - BY -- 2014 Table of Contents A Nagyfigyelmeztetés - 2011 június 1 Benedek pápa napjai meg vannak számlálva 1 A sátán a popkultúra által toborozza a fiatalokat 2 Összeütközik

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés - 2011 május Admin, admin. Creative Commons - BY -- 2014

A Nagyfigyelmeztetés - 2011 május Admin, admin. Creative Commons - BY -- 2014 Admin, admin Creative Commons - BY -- 2014 Table of Contents A Nagyfigyelmeztetés - 2011 május 1 Oroszország és Kína szakadást okoznak 1 A sátán káoszt okoz és pusztításokat végez az egész világban, de

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés - 2011 április Admin, A Nagyfigyelmeztetés. Creative Commons - BY -- 2014

A Nagyfigyelmeztetés - 2011 április Admin, A Nagyfigyelmeztetés. Creative Commons - BY -- 2014 Admin, A Nagyfigyelmeztetés Creative Commons - BY -- 2014 Table of Contents A Nagyfigyelmeztetés - 2011 április 1 Az Én Örök Atyám keze most fog lesújtani erre a hálátlan, vak világra 1 Soha ne ítéljetek

Részletesebben

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Végső dolgok - Egy végtelen világ Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

IMÁK A KERESZTES IMAHADJÁRAT 96 IMÁJA ÉS 4 LITÁNIÁJA

IMÁK A KERESZTES IMAHADJÁRAT 96 IMÁJA ÉS 4 LITÁNIÁJA IMÁK A KERESZTES IMAHADJÁRAT 96 IMÁJA ÉS 4 LITÁNIÁJA A Keresztes Imahadjárat imái Az imák elé csatolt, bevezetõ gondolatok és üzenetek (Szerkesztõi megjegyzés: A dátumok az üzenetek átadásának idejét mutatják,

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

2011 MÁJUS ÉS JÚNIUS 4. RÉSZ NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ

2011 MÁJUS ÉS JÚNIUS 4. RÉSZ NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ 2011 MÁJUS ÉS JÚNIUS 4. RÉSZ NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE ISTEN NAGY FIGYELMEZTETÉSE A MAI VILÁGNAK IGAZSÁG KÖNYVE 2011 május és június Maria Divine Mercy által kapott üzenetek Oroszország és

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

A Keresztes Imahadjárat imái

A Keresztes Imahadjárat imái A Keresztes Imahadjárat imái (1) Ajándékom Jézusnak a lelkek megmentéséért... 2011. november 17. (2) Ima a globális uralkodókért... 2011. november 18. (3) Szabadítsátok meg a világot a félelemtől... 2011.

Részletesebben

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2012 április. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza.

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2012 április. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A NAGYFIGYELMEZTETÉS ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL 2012 április Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A karizmatikus eredetűnek tulajdonítható

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

7. RÉSZ ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE

7. RÉSZ ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE 2011 NOVEMBER ÉS DECEMBER 7. RÉSZ NAGY FIGYELMEZTETÉS ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE ISTEN NAGY FIGYELMEZTETÉSE A MAI VILÁGNAK IGAZSÁG KÖNYVE 2011 november és december Maria Divine Mercy által kapott üzenetek NOVEMBER

Részletesebben

12. nap Negatív érzelmeink (félelem, szorongás, harag, szégyen, indulat, bátortalanság, keserűség, bánat, bosszúvágy) felajánlása

12. nap Negatív érzelmeink (félelem, szorongás, harag, szégyen, indulat, bátortalanság, keserűség, bánat, bosszúvágy) felajánlása 12. nap Negatív érzelmeink (félelem, szorongás, harag, szégyen, indulat, bátortalanság, keserűség, bánat, bosszúvágy) felajánlása Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Szentlélek-hívás Zúgó szél, égi

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT 2014 AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜZENETEI "Az Egyháznak a legfontosabb teendői között kell számon tartania, hogy hirdesse

Részletesebben

TERÉZ ANYA. Ne várjatok vezetőkre; tegyétek meg magatok, ember az embernek. SAJÁT SZAVAIVAL

TERÉZ ANYA. Ne várjatok vezetőkre; tegyétek meg magatok, ember az embernek. SAJÁT SZAVAIVAL TERÉZ ANYA SAJÁT SZAVAIVAL Ne várjatok vezetőkre; tegyétek meg magatok, ember az embernek. Teréz Anya saját példáján tanított meg minket, mit jelent valójában élni az evangéliumot. Azt gondolom, hogy a

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Csak az Isten kegyelme segíthet

Csak az Isten kegyelme segíthet Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága

Részletesebben

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2012 március. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza.

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2012 március. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A NAGYFIGYELMEZTETÉS ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL 2012 március Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A karizmatikus eredetűnek tulajdonítható

Részletesebben

Új kiadás János első levele

Új kiadás János első levele 1 Új kiadás János első levele Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált protestáns új fordítású Biblia legújabb revíziójának próbakiadását tartja kezében a Tisztelt Olvasó. A Magyar Bibliatársulat 2006-

Részletesebben

Legyenek eggyé kezedben

Legyenek eggyé kezedben Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In

Részletesebben

Medjugorjei üzenetek, 2012.

Medjugorjei üzenetek, 2012. Medjugorjei üzenetek, 2012. Drága gyermekek! Amikor anyai aggodalommal a szívetekbe tekintek, fájdalmat és szenvedést látok; sebzett múltat és szüntelen keresést; látom gyermekeimet, akik boldogok szeretnének

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. János 1,1 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. János 1,4 1 Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

Bibliai tanítás a részegségről

Bibliai tanítás a részegségről Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2011 december. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza.

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2011 december. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A NAGYFIGYELMEZTETÉS ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL 2011 december Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A karizmatikus eredetűnek tulajdonítható

Részletesebben

EZEK AZ IDÕK JÁRNAK RÁTOK, GYERMEKEK. EZ AZ ÛR AZÉRT LÉTEZIK, MERT NEM KÖVETIK AZ IGAZSÁGOT, VAGY MERT NEM MUTATNAK HÛSÉGET SZERETETT FIAM IRÁNT.

EZEK AZ IDÕK JÁRNAK RÁTOK, GYERMEKEK. EZ AZ ÛR AZÉRT LÉTEZIK, MERT NEM KÖVETIK AZ IGAZSÁGOT, VAGY MERT NEM MUTATNAK HÛSÉGET SZERETETT FIAM IRÁNT. az élet minösége EZEK AZ IDÕK JÁRNAK RÁTOK, GYERMEKEK. AHOGY AZ EMBERI FALY TEHETETLENÜL, ÖSSZEZAVARODVA TÉVELYEG, AHOL SEMMI SEM KIELÉGÍTÕ, BELEKAPASZKODNAK MAJD MINDENBE, AMIRÕL ÚGY VÉLIK, HOGY KITÖLTI

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az

Részletesebben

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2012 május. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza.

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2012 május. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A NAGYFIGYELMEZTETÉS ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL 2012 május Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A karizmatikus eredetűnek tulajdonítható lelki

Részletesebben

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett A húsvh svét értéke nekünk nk és s Istennek? Mit jelent a húsvét az átlagember számára? Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :

Részletesebben

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad. Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2 MÁJUSI LITÁNIA ezdőének (SzVU 161) vagy: Néked ajánljuk Szűzanyánk (SzVU 188) vagy: Néped, Isten, eléd járul (SzVU 176) vagy: Boldogasszony, édes, hozzád... (SzVU 174) vagy: Máriát dicsérni, hívek jöjjetek

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

ISTEN MEGBOCSÁJT??? Jézusotok

ISTEN MEGBOCSÁJT??? Jézusotok ISTEN MEGBOCSÁJT??? Gyermekeimnek nem azt kell mondani, hogy mindnyájan meg lesznek mentve, mert ez hamis lenne. Hiszen csak azok lesznek megmentve, akik az Én megbocsátásomat keresik, és követnek engem

Részletesebben

A gazdag ember és a szegény ember

A gazdag ember és a szegény ember A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Pozitív intézményi légkör

Pozitív intézményi légkör Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén

Részletesebben

Az Igazság Könyve. Az Igazság Könyve. Tartalom. Némán is lehet sok mindent közölni

Az Igazság Könyve. Az Igazság Könyve. Tartalom. Némán is lehet sok mindent közölni Az Igazság Könyve Az Igazság Könyve Tartalom Némán is lehet sok mindent közölni Dániel könyve János látomása a tekercsel-könyvel kapcsolatban Egy mai próféta és próféciái Válogatás (kivonatok) a 2011 évi

Részletesebben

MARY WARD (1585-1645)

MARY WARD (1585-1645) MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

Isten felméri Ábrahám szeretetét

Isten felméri Ábrahám szeretetét A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta :

Részletesebben

1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett

1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett 1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett Világosságos szentolvasó I. Jézus a tisztulás jelképeként alámerült a Jordán vizében. Nekem a gyónás adja a megtisztulást. Milyen gyakran élek a gyónás lehetõségével?

Részletesebben

IMÁK A LEGFONTOSABB ÉS FOHÁSZOK AHHOZ, HOGY REMÉNYKEDHESS EGY ÖRÖK ÉLETBEN. Tartalom

IMÁK A LEGFONTOSABB ÉS FOHÁSZOK AHHOZ, HOGY REMÉNYKEDHESS EGY ÖRÖK ÉLETBEN. Tartalom A LEGFONTOSABB IMÁK ÉS FOHÁSZOK AHHOZ, HOGY REMÉNYKEDHESS EGY ÖRÖK ÉLETBEN PRESENTATION AUTHOR: ALBERT ALBERTGALLERY Tartalom 1/ Az Egyház által elõterjesztett legfontosabb imák 2/ Saját lélek megmentésére

Részletesebben

2012 JÚLIUS ÉS AUGUSZTUS 11. RÉSZ ÉS AZ

2012 JÚLIUS ÉS AUGUSZTUS 11. RÉSZ ÉS AZ 2012 JÚLIUS ÉS AUGUSZTUS 11. RÉSZ NAGY FIGYELMEZTETÉS ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE ISTEN NAGY FIGYELMEZTETÉSE A MAI VILÁGNAK IGAZSÁG KÖNYVE 2012 július és augusztus Maria Divine Mercy által kapott üzenetek JÚLIUS

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Medjugorjei üzenetek, 2011.

Medjugorjei üzenetek, 2011. Medjugorjei üzenetek, 2011. Drága gyermekek! Ma Fiamban, Jézusban való közösségre hívlak benneteket. Anyai szívem azt kéri, hogy megértsétek, Isten családja vagytok. A lelki szabad akarat által, melyet

Részletesebben