5. RÉSZ NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "5. RÉSZ NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ"

Átírás

1 2011 JÚLIUS ÉS AUGUSZTUS 5. RÉSZ NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE

2 ISTEN NAGY FIGYELMEZTETÉSE A MAI VILÁGNAK IGAZSÁG KÖNYVE 2011 július és augusztus Maria Divine Mercy által kapott üzenetek JÚLIUS A világban történõ nézeteltéréseket az ima tudja elhárítani július. 1., péntek; 23:00 Szeretett leányom, az ima és az Irántam való hûség, olyan, mint a víz, amelyet egy szomjas embernek adnak. Ha víz szûkében vagytok, akkor tovább szomjaztok és végül, víz hiányában meg fogtok halni. Mindazoknak, akik ismernek és szeretnek Engem és hûségesek Hozzám, a következõket mondom: Meg kell egy dolgot értenetek: ha nem veszítek továbbra is rendszeresen magatokhoz Testemet és nem imádkoztok Hozzám, akkor el fogjátok hamar veszíteni az Irántam való vágyat is. E nélkül a vágy nélkül el fogtok távolodni tõlem, egészen addig, ameddig a fejetek elfordul Tõlem a bûn kísértése miatt, amelyet a sátán ültet lelketekbe. Amikor már nem Vagyok az életetekben valóban jelen, akkor ti már nem az Én gyermekeim vagytok. Legyetek résen minden idõben. Az ima megvéd benneteket a bûntõl. Irántam való hûségetek talán vonzani fogja a csalót, aki gyakran gúnyolódni fog veletek. Mégis, ha hûségetek nem állandó Irántam, akkor céltalanul fogtok bolyongni a világban. Híveim, értsétek meg, hogy az ima sok nézeteltérést tud a világban elhárítani. Azoknak az imáknak a hatására, amelyet ez a látnoknõ és más látnokok végeztek, már meggyengültek azok a közvetlen veszélyek, amelyek a pápát fenyegették, de nem hosszú idõre. Az Én áldott Édesanyámhoz intézett ima hegyeket tud elmozdítani, meg tudja gyengíteni az undorító gonosztettek hatásait, beleértve azokat is, amelyek már meg voltak jövendölve és meg tudja téríteni a bûnösöket is. Ne feledd el a következõ tanítást: Az ima a te fegyvered a csaló ellen. Küldetésedben mindenek elõtt meg kell, hogy tanuld a rendszeres imádkozás szükségességét. A Szemlélõdésben több idõt kell Velem töltened, mert ha nem ezt teszed, akkor meggyengülhet az érzékelõ képességed az üzeneteimmel szemben és hibák léphetnek fel. Légy óvatos leányom, amikor olyasmit adnak neked, ami a jövendölések dátumára vonatkozik. Ha Én hónapokat mondok, akkor az egy éven belül bármikor bekövetkezhet. Ne téveszd össze az emberi értelmezéseket az Általam adott idõzítésekkel. Én nem adtam neked semmilyen jellegzetes dátumot, csak egy irányvonalat. Ezek a jövendölések be fognak teljesülni, de egyedül csak az Örök Atya keze által. Bízzál jobban Bennem. Imáid és követõim imái, segíthetnek a katasztrófák késleltetésében és egyes esetek elhárításában. Mindig emlékezz erre. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok! Mert ha ezt szívbõl teszitek, imáitok meghallgatásra fognak találni. Különösen imádkozzatok azokért a világvezetõkért, akiknek nemsokára elveszik az életüket gyûlölettel telt, gonosz tettek által. Ezeknek és mindazoknak, akiknek kemény szívük van, akik az embertelenség bûncselekményében vétkesek, nagy szükségük van az imáitokra. Mindig imádkozzatok a bûnösökért, mert Én minden gyermekemet szeretem és szükségem van imáitokra, hogy a pokol tûzétõl megmenthessem õket. A ti mindig irgalmas Jézus Krisztusotok Megerõsödik az a csata, amelyet a sátán rendez, hogy kétségbe vonhassa ezeket az üzeneteket július. 2., szombat; 10:00 Leányom, mivel az üzenetek az egész világot áthatolják, nehéz lesz számodra ez az idõszak. Több ember meg fogja támadni az üzeneteket, és ha megteszik ezt, akkor el is fogják utasítani ezeket. Úgy fognak terjedni Szent Igéim, mint ahogy azt már megmondtam. Most még nyilvánosabbá akarom tenni üzeneteim legfontosabb alappontjait. Te már tudod, hogy ezt hogyan kell tenni, tehát kezdd el, még ma. Amit elvárok tõled, az számodra kihívás, de mindezekhez továbbra is segítséget fogsz kapni. Ezalatt szükséged lesz másokra, hogy imádkozzanak érted, mert megerõsödik az a csata, amelyet a sátán rendez, hogy ezeket az üzeneteket kétségbe vonhassa. Imádkoznod kell, hogy védelemben legyen részen a fájdalmak miatt, amelyeket mások által fogsz megtapasztalni. Fogadd el, hogy az alázatosságban való kitartásért, a megpróbáltatások sorozata nagyon fontos. Tudnod kell, hogy te vagy az Én hangom a világhoz. Olyan gyorsan hirdesd Hangomat, ahogyan csak tudod. Szeretlek, leányom. Támaszkodj Rám teljesen és Én keresztül viszlek mindezen. Szeretõ Megváltód, Jézus Krisztus Az ateisták és a tudósok azt fogják mondani, hogy a Nagyfigyelmeztetés egy illúzió volt július. 3. vasárnap, 18:30 Szeretett leányom, folytatnod kell utadat, elõre kell nézned és követned kell Utasításaimat. Ne fordulj el, amikor a nap minden percében, a sátán támad téged. Kizárólag Rám összpontosíts. Meg kell tanulnod megérteni, hogy milyen lényeges az Én társaságomban eltöltött idõ, különösen a Szentségimádáskor, hogy ennek a küldetésnek a csúcsán maradhass. Az imára szánt idõ szintén fontos, mert minél több idõt töltesz el a Velem való intim beszélgetésben, annál több kegyelemben lesz részed. Ennek elmulasztása azt fogja jelenteni, hogy teljesen kitárod magad a csaló támadásai elõtt. Az Én Szavamat, leányom, sokan elutasítják, azok, akik nem akarnak hallani. Ennek nagyon sok oka van. Ma sok gyermekem csukta be a szemét lelkük létezésének igazsága elõtt. Õk a világot karolják át és mindazt, amit felkínál, mintha ez az élet kenyerének pótléka lenne. Sokan szintén óvakodnak a hamis prófétáktól, hiszen ez az a korszak, amikor mindenhol hamis próféták lépnek majd fel. Ez az a zûrzavar, amelyet a sátán akar okozni, azért, hogy az Én valódi küldötteimet ne vegyék észre. Mivel az alázat egy követelmény a kiválasztott látnokok számára, nem tudnak kiemelkedni a világ szemei elõtt, mert más a természetük. A hamis látnokok pedig a reflektorfénybe tolják magukat. Õk saját magukra fognak összpontosítani. Üzeneteik hitelesnek tûnhetnek és ezekre egy virágzó nyelvezet lesz jellemzõ, beillesztett bibliai részletekkel, de üzeneteik valótlanságát két fõ szempont fogja leleplezni. Az elsõ: üzeneteikre hivatkozva õk a középpontban fognak állni és élvezni fognak minden figyelmet, amit kapnak. A második szempontnak ott lesznek nektek maguk az üzenetek. Ezek összezavaróak lesznek, nehezen olvashatóak és nem lesznek tartós hatással a lelkekre. Leányom, sajnos az Egyház hajlik arra, hogy elutasítsa a hiteles látnokokat, mert ezekben az ügyekben felelõsséget kell mutatniuk. Ezért sokkal könnyebb Egyházamnak olyan üzeneteket támogatni, amelyek a Szentírás idézeteit tartalmazzák, ahhoz, hogy valódiságukat kinyilvánítsák. Tanításaim egyszerûségét nekik nehéz elfogadni, különösen ma, amikor az igazságból sok mindent a tolerancia maszkja mögé rejtenek. Nem könnyen fogadják el azt sem, amikor az Idõk Végére emlékeztetik õket, mivel felszentelt

3 szolgáim félelmeik miatt visszautasítják kelyhem magukhoz vételét és a felelõsségteljes cselekedetet. A világ történelmében ez a legfontosabb idõszak. Az elmúlt évszázad alatt látnokaim minden jelet megkaptak, de ezeket (felszentelt szolgáim) nem veszik figyelembe, mivel fejüket a homokba dugják. Éppen ebben az idõben prédikálnak sokat felszentelt szolgáim a Földre való visszatérésem fontosságáról. Nekik fel kell készíteniük a lelkeket, azáltal, hogy azokra a következményekre emlékeztetik õket, amelyek rájuk várnak, ha nem sikerül nekik még itt a Földön megmenteniük a lelküket, mert haláluk után már nem könyöröghetnek megbocsátásért. Most felszentelt szolgáimhoz szólok: miért nem akarjátok ezt kihangsúlyozni nyájaitoknak? Miért nem mutattok rá aktívan arra, hogy a nagy büntetés milyen kihatással lesz gyermekeimre? Nem tudjátok, hogy sok gyermekem fogja a lelkét elveszíteni az Antikrisztus miatt, aki már itt van a Földön és ugrásra készen vár a színfalak mögött? Meg kell érteniük gyermekeimnek, hogy a Nagyfigyelmeztetés, habár az Irgalmasságnak egy nagy eseménye lesz, mégis csak egy része lesz annak a nagyon nehéz és kihívó idõnek, ami még bekövetkezik minden gyermekem számára. Végül majd a megrögzött bûnösök és a sátán követõi megtagadják Létezésemet. Az ateisták azt fogják mondani, hogy ez csak egy, az egész világra kiterjedõ illúzió volt. A tudósok pedig egy logikus magyarázatra fognak törekedni, de erre egy sem lesz. Ezalatt követõim kettészakadnak. Sok millió ember meg fog térni, de összezavarják õket azok a hazugságok, amelyeket a gonosz csoportok terjesztenek a halált okozó Egy Világ Hatalomról -, akiknek az lesz a céljuk, hogy pénzügyi nyereségeikért elpusztítsák az egyszerû embereket. Gyermekeim, ha nem maradnak elegen a helyes úton, akkor lehetetlen lesz elhárítani a büntetéseket. Ez az, amiért Isten, az Atya meg akarja állítani a bûnösöket, hogy alkotását és gyermekeit megkímélje a pusztulástól. Olyan nagy erõsségû földrengéseket szabadít a világra, amilyet még eddig nem tapasztaltak, vulkánkitöréseket a legvalószínûtlenebb helyeken és a Föld úgy fog hánykolódni, mint egy horgony nélküli hajó a zord vizeken, egyetlen helyet sem találva a kikötésre. Kérlek benneteket gyermekeim, hagyjátok jóvá, hogy a Nagyfigyelmeztetés mindannyiatokat megmenthesse. Fogadjátok el, hogy ez a csoda sok millió embert fog megmenteni, akik különben elvesznének. Azoknak, akik nem akarják megváltoztatni az életüket, a következõket mondom: Õk a sátán házát választják. Ima nélkül semmi remény sincs számukra, mert õk, a földi Új Paradicsom kulcsát el fogják veszíteni. Helyette a pokol tüzében fognak égni. Ha tudnák, hogy ez a gonosz út hova viszi õket, gondoljátok, hogy akkor megváltoztatnák útjaikat? Gyermekeim, kérlek benneteket, segítsetek rajtuk úgy, hogy elmondjátok nekik az Igazságot. Ha nem akarnak hallani, imádkozzatok lelkük megmentéséért, mert ez minden, amit tehettek értük. A ti szeretõ Megváltótok és az Irgalmasság Királya, Jézus Krisztus Azoknak a követõimnek, akik üzeneteimet elítélik július 5. kedd; 14:30 Szeretett leányom, ma különleges nap van, mert Számomra öröm elmondani neked, hogy mindazok, akiknek ezen üzenetek a hatására megerõsödött a hitük, biztosak lehetnek abban, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérének mindennapi elimádkozása által, lelkeket mentenek meg. Gyermekeimnek nem szabad elfelejteniük, hogy imáik mindig meghallgatásra találnak, ha azokat õszintén és a szívükbõl imádkozzák. Az imák mindig meghallgatásra találnak és a különleges imaszándékok szent Szívem Akaratának megfelelõen fognak megvalósulni. Gyermekeim, kérlek benneteket, folytassátok imáitokat, mert a nagy büntetés idõszakának meggyengítésében ezek segíteni fognak. Atyám készen áll arra, hogy átvegye Szent Birodalmát és Uralmát újra megteremti, amint az Új Paradicsom újra megszületik a Földön. Még sohasem volt a világban a gonosz ilyen heves (intenzív), mint most. Az óriási világnépesség és az ördög munkálkodása miatt, most mindenhol a világban háború van. Érezhetõ az a gyûlölet, amelyet az ember, embertársai iránt mutat. Akár a gyûlölet, amit egymás iránt mutatnak a politikai kapzsiságban, akár a más országok fölötti ellenõrzésben, ez mind ugyanaz. A sátánnak sok követõje van. Õk, a követõi, sok esetben nem veszik tudomásul, hogy hogyan befolyásolja a sátán minden gondolatukat, minden tettüket, minden egyes nap és minden egyes idõben. Undorodnának gyermekeim, ha látni tudnák azt, hogy mennyi démon van jelen az ilyen emberekben. Sok gyermekemet uralják, és ennek egyetlen látható jele: gonosz tetteik. Imádkozzatok, imádkozzatok, követõim, hogy megmenekülhessenek ezek a szegény elveszett lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt. Gyermekeim, minden, amit elvárok tõletek, mától, egészen a Nagyfigyelmeztetésig, az az imátok, különösen az Irgalmasság Rózsafüzérének az imádkozása. Atyám lelkeket fog megmenteni, ha ti ezt naponta egyszer, lehetõleg délután 15 órakor elimádkozzátok. Azoknak a követõimnek, akik ezeket az üzeneteket elítélik, azt mondom: Könyörgöm hozzátok, hogy imádkozzatok a Szentlélekhez, és kérjétek Tõle a megkülönböztetés ajándékát, mielõtt elutasítjátok Szent Szavaimat. Mindazoknak, akik megbántják látnoknõmet és azokat, akik ezeket az üzeneteket megkapják, azt mondom: tegyétek fel ezt a kérdést magatoknak: ha a sátán lenne az, aki véleményeitek szerint befolyásolja ezeket az üzeneteket, miért kérne fel arra benneteket, hogy imádkozzatok, hogy a megbocsátást keressétek, vagy, hogy a szent Eucharisztiát magatokhoz vegyétek? Akkor tudni fogjátok, hogy ez lehetetlen. A csaló elõször majd befolyásolja követõimet, így arra bátorítja õket, hogy Szavaimat elutasítsák, mert tudja, hogy Szent Szavaimnak a visszautasítása okozza a legtöbb fájdalmat Nekem. Most utasítsátok vissza a sátánt és annak gonosz útjait. Forduljatok Hozzám. Könyörgök hozzátok, ne engedjétek meg neki az ilyen módon történõ befolyásolást. Imáitokra most szükség van, hogy megmeneküljenek azok a szegény gyermekeim, akik nem fogják túlélni a Nagyfigyelmeztetést. Szeretõ Megváltótok, Jézus Krisztus A Szentségek fontossága a házasság és a szent Elsõáldozás július 6. szerda; 15:30 Szeretett Leányom, tartsd szem elõtt gyermekeim hitét, amely most egyre nõ és virágzik. Habár a világban sok a sötétség, követõim számára a világosság mégis naponta egyre erõsebb lesz, ami a Szentlélek lángjának köszönhetõ, és amely az egész világra leereszkedett. Leányom, ma minden követõmet emlékeztetni szeretném az imádkozás fontosságára, hogy enyhítse a világban a szenvedéseket. Imáitok most sokat segítenek a számtalan megjövendölt globális katasztrófa elhárításában. Az imának van a legnagyobb ereje, és ha ezt másokért mondjátok, akkor ezekre válasz is érkezik. Habár az erõs hitûekkel elégedett vagyok, aggódom azokért, akik Isteni Világosságomat, az Igazságot elutasítják. Sok ember úgy tévelyeg a világban, mintha valamiféle kábulatban lenne. Semmi sem hoz békét számukra. Az anyagiak nem enyhítik fájdalmaikat. Üres lelkük el van veszve. Kérlek benneteket, imádkozzatok értük. Leányom, kérlek, imádkozz földi helytartómért, Benedek pápáért, mert õt a szabadkõmûvesek erõi veszik körül, akik most minden erejükkel azon vannak, hogy megfosszák õt a trónjától. Ezek a gonosz erõk a második vatikáni zsinat óta beszivárogtak

4 Egyházamba, és Tanításaimat felhígították. Sok törvényt eltüntettek, ami bánatot okoz Nekem, különösen a Szent Eucharisztia laikusok általi kiszolgáltatása. A tisztelet hiánya, amelyet Irántam, és az Örök Atya iránt tanúsítanak ezen új törvények bevezetése által, azért, hogy elõremozdítsanak egy modern társadalmat, a szomorúság miatt sírásra fakasztott Engem. A Szent Eucharisztiát a nyelven kell fogadni és emberi kéz azt be nem szennyezheti. De éppen ez az, amit felszentelt szolgáim tettek. Az Én Lelkem nem engedélyezte ezeket a törvényeket. Felszentelt szolgáim úton vannak lefelé ezen az ösvényen, mert nem egyeznek apostolaim tanításaival. Ma már a Szentségeket nem veszik komolyan, különösen azok nem, akik a Házasság Szentségében és az Elsõáldozás Szentségében részesülnek. A házasság fogadalmát különösen komolyan kell venni, mert ne feledjétek, hogy ez egy Szentség, ami Isten jelenlétében történik. De sokak számára ez csupán az anyagiasságról és a külsõségekrõl szól. Sokan, akik a Házasság Szentségében részesülnek, késõbb már nem ismerik fel ennek fontosságát. Sokan nagyon könnyen szegik meg fogadalmukat. Miért teszik ezt? Miért mondják ki az ajkaik erre a Szent Egyesülésre a fogadalmat ahhoz, hogy késõbb külön váljanak? Ez kigúnyolása annak a legfontosabb Egyesülésnek, amelyet Atyám kezei megáldanak. Sok ember nem veszi Atyám Akaratát figyelembe, azt, hogy egy embernek sem szabad egy ilyen Egyesülést szétválasztania. De sok ember válik el mégis, ami egy olyan törvény, amit Atyám nem ismer el. A válás a legegyszerûbb út, hogy elszaladjatok felelõsségeitek elõl. Minden Házasság a Mennyben köttetik. Egyetlen ember sem rombolhatja le (teheti semmissé) házasságát anélkül, hogy ezzel ne sebezné meg Atyámat. A Szent Elsõáldozás Testemnek az elsõ alkalommal való fogadása az Eucharisztia Szentsége által ez egy másik példa arra, hogy hogyan gúnyolnak ki Engem. Olyan sok szülõ nem veszi figyelembe annak fontosságát, amikor gyermekeik az Élet Kenyerét magukhoz veszik. Többet törõdnek azzal, hogy gyermekeik jól legyenek felöltözve, mint azzal a csodálatos ajándékkal, amelyet magukhoz vesznek. Ez az ajándék a megváltásukhoz vezeti õket. De annak az anyagiasságnak, amely ezt az eseményt övezi, semmi köze a lelkükhöz. Számomra a legszomorúbb rész az, hogy ezeknek a kis gyermekeknek nem mesélnek Rólam. Mindent áthat Szeretetem, amelyet a kis gyermekek iránt érzek. Amikor a Szent Eucharisztiát magukhoz veszik, és teljes tudatában vannak annak, hogy mi az, amit valójában magukhoz vettek, akkor a lelkük megtisztul. Minél többször vesznek ilyen módon magukhoz Engem, annál erõsebb lesz a hitük. Ne feledjétek: a Szentségek nélkül hitetek meggyengül. Egy idõ múlva, amikor lelketeket megfosztják ezektõl a különleges áldásoktól, akkor a lelketek elalszik. Minden, Belém és az Örök Atyába vetett hitetek idõvel eltûnik, csak a felismerés kis lángja marad vissza, ami idõrõl idõre fellobban. Térjetek vissza Hozzám a Szentségek által. Legyetek tisztelettel a Szentségek iránt, úgy, ahogyan azt elvárják tõletek, és akkor újra, valóban érezni fogjátok jelenlétemet. Ne feledjétek: a Szentségek azzal az okkal adattak, hogy lelketeket táplálják, mert ezekre szüksége van a lelketeknek, hogy eljuthasson az örök életre. Nélkülük a lelketek meghalna. Mindannyiatokat szeretem. Kérlek, öleljetek helyesen magatokhoz Engem, azáltal, hogy tisztelettel vagytok a Szentségek iránt, amelyek Isten, a Mindenható Atya ajándékai számotokra. Szeretõ Megváltótok, Az emberiség Királya, Jézus Krisztus A nárcizmus, a mai világ gonosz járványa július 7. csütörtök; 21:00 óra Szeretett leányom, azt szeretném, hogy tudja a világ: az emberek iránti szeretetem egész lényemet átjárja, miközben Én most a Nagyfigyelmeztetésre készülök fel. Öröm tölt el, mert tudom, hogy gyermekeim, különösen azok, akik nem ismernek Engem, Irgalmasságom Nagy Eseménye alatt elismerik végre, hogy Létezem. Egyike a legnyugtalanítóbb tulajdonságoknak, amelyek elárasztják gyermekeimet ebben a világban, a nárcizmus, az önszeretet. Ez a gonosz járvány a társadalom minden rétegében uralkodik, és a sátán egyik kedvenc támadási módja, miközben démonai mindenütt behatolnak gyermekeim lelkébe. Látni lehet, hogy hogyan tollászkodnak és mutogatják magukat, hogy elnyerjék a többiek tiszteletét. Elsõsorban önmagukat szeretik, de azután, ha ez már nem elég, a körülöttük lévõk figyelmére vágyakoznak, s arra ösztönzik azokat, hogy nyíltan is imádják õket. Ma olyan erõsek a sátán támadásai, mivel a szegény lelkek által nyilvánulnak meg, hogy azt nehéz letagadni. Kinézetük megszállottsága által, akár még arra is képesek, hogy ártsanak a saját testüknek, és hogy megtegyenek mindent, hogy kielégítsék önszeretetüket. Ha az ilyen lelkekben már jelen van a sátán, akkor már nem nehéz beszennyezniük magukat. Ezek az emberek tele lesznek hiúsággal és arra fognak törekedni, hogy befolyásos helyeken mutatkozzanak. Az Utolsó Idõkben a nárcizmus bûne fokozódik, amikor sokan a saját jólétüket és az önzésüket a barátaik, vagy akár a családjaik költségén is be akarják biztosítani. A mai világban úgy tekintenek az önszeretetre, mint egy csodálatraméltó tulajdonságra. Törekvésük, hogy elõnyt szerezzenek maguknak nem vezet kielégültséghez, mert a sátán gondoskodik arról, hogy ezek az emberek mindig többre és többre vágyjanak. Gyermekeim, a büszkeség egy olyan bûn, amely most a világban egyre fokozódik. Ne fogadjátok el ezt a viselkedési formát, ne legyen ez része mindennapi életeteknek. Olyan sok fiatal úgy tekint ezekre az úgynevezett testi tökéletességgel rendelkezõ személyekre, mint valami követésre méltó célra. De ha kinyitjátok szemeteket, és ha ezt a viselkedést olyannak látjátok, mint amilyen az a valóságban, akkor láthatjátok, hogy sajnálatra méltó. Ez, az Elsõ Parancs megszegése, s ha ezek az emberek megmaradnak ezen az ösvényen, akkor a csaló további zûrzavarba is bele fogja húzni õket. A nárcizmust az élet minden területén meg lehet találni, beleértve a politikát, a divatot, a médiát, és a film világát, de még az Én Egyházamon belül is. Az alázatosságot nem lehet elérni, ha a nárcizmustól szenvedtek. Alázat nélkül pedig nem juthattok be Atyám Birodalmába. Szeretõ Megváltótok, Jézus Krisztus. Az Örök Atya meg fogja akadályozni az Új Világhatalmat gyermekei végsõ üldöztetésében július 8. péntek; 15:30 Szeretett leányom, belátom, hogy ez a munka nagy áldozatot követel tõled, és hogy még egy hét pihenésre lenne szükséged, de hallgasd meg, amit mondanom kell neked. Mondd meg gyermekeimnek, hogy ébredjenek fel, és vegyék észre azt a nyugtalanságot, amely most a világot jellemzi, ahol a pénzügyi válság elhatalmasodott. Mondd meg nekik, habár részben az emberek kapzsisága okozta az eladósodást, mégis a bankok válságát az Egy Világhatalom szándékosan megtervezte.

5 Sokan, akik ezt az üzenetet olvassák, mosolyogni fognak, és ezt a tényt megkérdõjelezik, de tudniuk kell azt, hogy ha nem állnak fel, hogy megvédjék jogaikat, akkor kényszerítve lesznek arra, hogy a Fenevad jegyét felvegyék, ahhoz, hogy hozzájuthassanak a pénzükhöz. Az új Világpénznem egy hitetlen világot fog jelképezni Az új Világpénznemet, amely egy hitetlen közösséget jelképez, azért hozzák be, hogy ellenõrizhessenek benneteket. Aztán, ahogy ez megtörtént, azzal fognak próbálkozni, hogy az élelemtõl is megfosszanak benneteket. Hogyha most nem ismerik el gyermekeim ezt a valóságot, akkor, amint az új Világhatalom szabadkõmûves erõi ellenõrizni fogják õket, teljesen védtelenek lesznek. Készítsd fel most gyermekeimet, mert hiába fog a Nagyfigyelmeztetés milliókat megtéríteni, beleértve azokat is, akik hûségesek az Egy Világhatalomhoz, mégsem fogják tudni a sátán gonosz rabszolgáit és az Antikrisztust megállítani. Mivel pénzeteket ellenõrizni fogják, nehéz lesz számotokra megvédeni a tulajdonra, az élelemre és az egészségre vonatkozó jogaitokat, ezt a három dolgot, amelyekért õk lesznek a felelõsek, ha ti már most nem kezdtek el velük szemben ellenállást tanúsítani. Állítsátok meg vezetõiteket pályafutásaikon. Ne engedjétek, hogy erõszakot gyakoroljanak fölöttetek. Ha elegen lesznek olyanok közületek, akik éberek lesznek ezzel a gonosz, szörnyûséges tervvel szemben, akkor másokat is figyelmeztetni tudtok. Már most gondoskodjatok élelmiszer tartalékaitokról Már most gondoskodjatok élelmiszer tartalékaitokról. Termesszetek és vegyetek magokat, ami életben tart majd benneteket. Vegyetek ezüst, vagy arany érméket, amivel megvásárolhatjátok a legszükségesebbeket. A legfontosabb: keressetek olyan helyeket, ahol csoportokként találkozhattok, hogy Szentmisét tarthassatok, mert templomaitokat leégetik. A sátán kegyencei olyanok, mint a hangyák, ezrével szaporodnak Sohase vegyétek fel a fenevad jegyét, vagyis a chipet. Imádkozzatok, imádkozzatok, hogy otthonaitokra olyan különleges áldás szálljon, hogy védelmet nyújtson a hadsereg ellen, amely azzal fog próbálkozni, hogy kicsalogasson házaitokból. A sátán kegyencei olyanok, mint a hangyák. Õk óránként ezrével szaporodnak. Nektek, gyermekeim, imádkoznotok kell, hogy legyõzhessétek azon gonosztettek sorozatát, amelyek az egy Új Világhatalom tervében lesznek, akik arra törekednek majd, hogy a világot ellenõrizhessék. Gondoskodjatok arról, hogy otthonaitokban szentelt gyertya legyen. Most szerezzetek be tartalékot, mert a világosságot megvonják majd tõletek. Ha nem akartok ennek a förtelmes tannak a rabszolgái lenni, akkor most kell mindent megterveznetek. Vegyetek gázfõzõt, takarókat, szárított és konzerv ételeket, víztisztító tablettákat, gyertyákat szentképekkel együtt, hogy életben tartsanak benneteket és családjaitokat a büntetés idején, ami a Nagyfigyelmeztetést követi. Az imák máris meggyengítették a nagy büntetés hatásait, de nektek gyermekeim minden idõben ébernek kell lennetek. Azáltal, hogy elõvigyázatosan felkészültök, ezzel a túléléseteket biztosítjátok be, a nagy bombázások idején, ami vezérelve lesz és sokkal rosszabb lesz, mint annak idején, amit a sátán uralma alatt Hitler tanítványai a zsidókkal tettek. Szívleljétek meg nyugalommal ezt a figyelmeztetést. Abban az esetben, ha idejében elõkészültök, akkor megkímélitek magatokat azoktól a megbotránkoztató dolgoktól, amelyeket az Új Világhatalom tervez. Mindazoknak, akik ebbe az Új Világhatalomba belebonyolódtak azt mondom: Hallgassatok meg Engem. Bánjatok meg mindent. Úgy szívleljétek meg a Nagyfigyelmeztetést, amint az fel van ajánlva nektek: egy lehetõség arra, hogy hátat fordítsatok a sátánnak és a pokol tüzének. Tanács az Egyház szolgáinak Felszentelt szolgáim, a következõkrõl kell tudósítanom benneteket: szegezzétek Rám szemeiteket és imádkozzatok a Szentlélekhez, hogy éberen tartson benneteket, úgy, hogy a hamis prófétát felismerjétek, amint az köztetek megjelenik. Aztán csoportokba kell tömörülnötök és biztosítsátok, hogy gyermekeim, az üldöztetés idején a Szent Eucharisztiában részesülhessenek. Atyám keze készen áll arra, hogy nagy erõvel sújtson le mindazokra a gonosz és arrogáns bankvezetõkre, és a nyugati és keleti hatalmak vezetõire, akik titokban azt tervezik, hogy hogyan ellenõrizhessenek célzottan benneteket. Az Örök Atya mindent el fog nyomdokaikban pusztítani, hogy megakadályozza õket a végsõ üldöztetésben, melyet az Õ gyermeki ellen terveznek. Ezt nem fogja jóváhagyni. Ne feledjétek, gyermekeim, Isten, az Örök Atya, mindannyiatokat meg akar menteni. Türelme végképp elfogyott. Õ még az utolsó pillanatban is elfogadja mindazok bocsánatkérését, akik Hozzá fordulnak. Azonban, most meg kell állítania azt a gonosz rendszert, ami maga a rettegés, mert ezzel ártani akarnak maradék teremtményeinek. Mindezt szeretetbõl teszi gyermekei iránt, hogy mindazok is tudják, akik azt szokták mondani, hogy Isten, az Atya nem lehet haragos, hiszen Õ mindenkit szeret. Igen, Õ haragos, és jogos a haragja, azért a gonosz igazságtalanságért, amelyet drága családja ellen elkövetnek. Még egyszer egyesíteni fogja gyermekeit, hogy békében élhessenek végre az egész örökkévalóságban. Gyermekeim, ne feledjétek észrevenni azokat a jeleket, amelyek körbevesznek benneteket: a háborúk sokaságát, a pénz hiányát, az élelmiszer hiányát, az egészségügyi szolgáltatás hiányát, és fogadjátok el ezt úgy, mint az ördög mûvét. Ez nem Isten, az Örök Atya mûve. Ezt a viselkedési módot már nem fogja elfogadni. Legyetek hálásak cselekedetéért, mert ha nem avatkozna be, akkor az egész Teremtése elpusztulna, és ezt Õ nem fogja megengedni, hogy megtörténjen. A ti szeretõ Jézusotok, Az emberiség Megváltója, A Világ Megmentõje Tudasd felszentelt szolgáimmal ennek a tartalmát így felkészíthetik nyájaikat július 9. szombat; 16:00 Szeretett leányom, éppen most érzed a kétség kínjait, amikor üzeneteim tisztánlátásában már magabiztosan haladsz elõre. Kommunikálásom e stádiumában felmerült kételyed talán összezavar téged. Minden lépésed, leányom, amely az ellenkezõ irányba visz téged, nem más, mint hited megpróbáltatása, mert egy ember sem feltételezheti magáról, hogy mindig méltó lesz Hozzám. Fogadd el ezt a szenvedést, mert a megpróbáltatások többször is fel fognak merülni a munkád során. Bízzál Bennem és folyamatosan add át Nekem szabad akaratodat, hogy segítségedre lehessek a munkádban való megerõsödésedben. Leányom, ezekben az idõkben számos látnok létezik, akikkel Édesanyám, Szent Mihály arkangyal és a Szentháromság segítségével kommunikálok, de kevesebben vannak, mint gondolnád. Néhányan az apostolok közül rejtve maradnak, munkájukat csak a szentek ismerik a Mennyországban. Aztán vannak azok a látnokok, akiket a világ végül is, mint Hírnökeimet ismer fel. Te egyike vagy ezeknek. Ez a küldetés nem lesz könnyû számodra, leányom, ezért engedem meg, hogy elszenvedd a kudarcokat, a megpróbáltatásokat és a tévedéseket. Csak akkor leszel egyre erõsebb, ha hozzászoksz ezekhez az eseményekhez, míg végül már nem fog neked gondot okozni, hogy mások mit gondolnak rólad. Ennek a küldetésnek minden lépésében együtt haladsz Velem, és ezt nem szabad elfeledned soha. Fontos biztosítanod, hogy Szavaim Igazságai a lehetõ legtöbb szegény lélekhez eljuthassanak. Tudatnod kell felszentelt szolgáimmal mindezek tartalmát. Így fel tudják nyájaikat készíteni, még a Nagyfigyelmeztetés elõtt. Az most nem fontos, hogy az Egyház hitelesíti vagy sem ezeket az üzeneteket, mert az idõ nem az õ oldalukon áll. Felszentelt szolgáimnak sok-sok idõre lesz

6 szükségük ahhoz, hogy üzeneteimet elismerjék. Tehát, folytasd csak tovább. Leányom, sok ellenséged lesz az Én Nevemért. Ez olyan dolog, amit el kell fogadnod, tehát ne engedd, hogy az akadályok keresztezzék utadat. Üzeneteim most már több ezer elveszett lelket térítettek meg. Életbevágóan fontos, hogy engedelmeskedj Nekem, hogy még több lélek megmenekülhessen. Megértem, hogy ez a munka számodra egyedüllétet és félelmet okoz, de ne feledd: Én a nyíltszívûeket választom ki, akik elég erõsek ahhoz, hogy terjesszék Szavaimat. Viszonzásul az az erõ, amit érezni fogsz, gyorsan fog neked segíteni abban, hogy széles körû közönségnek terjeszthesd ezeket az üzeneteket. Tehát, ne érezd magad letörve, hiszen hiába törekszem arra, hogy örömet érezz szívedben, amikor a keresztemet hordozod, mert az ritka eset. Te a Nevemben mindig szenvedni fogsz, és azt fogod érezni, hogy idõre van szükséged, ahhoz, hogy az öröm teljes erejét megtapasztalhasd. A te szenvedésed millió lelket ment meg, ezért hálásnak kell lenned. Minden Szent a te oldaladon dolgozik, hogy megerõsítsenek, és hogy megvédjenek a sátántól, aki mindent meg fog tenni, amit csak tud, hogy megállítson téged. De ezt Õ sohasem éri el, mert Atyám keze mindazokra le fog sújtani, akik megpróbálják szabotálni azon munkálkodásomat, hogy a lehetõ legtöbb lelket menthessem meg, rajtad keresztül. Támaszkodj Rám, és Én ezt a mûvet elõmozdítom, úgy, hogy üzeneteimet milliók fogják hallani, hívõk és hitetlenek, a Föld minden sarkában. A ti szeretõ Tanítótok, Az emberiség Megváltója, Jézus Krisztus Ne féljetek, mert a megtérés a szeretet és a béke nagy érzését fogja kiváltani július 10. vasárnap, óra Szeretett leányom, azoknak a gyermekeimnek, akiket üzeneteim megfélemlítenek, s akik nehezen tudják ezeket elfogadni, ezt üzenem: Hallgassatok most Rám. A gonoszság, ami egyre nõ a világban, az ember kezei által, a bûn által történik. Ez nem mehet így tovább. Kérlek benneteket, ne féljetek, mert ez nem fogja megváltoztatni azokat a terveket, amelyek most folyamatban vannak a gonosz Egy-Világ-Csoport által. Gyermekeim, tudatosítani kell bennetek, hogy mi történik. Nagyon fontos, hogy minden gyermekem figyelmeztetve legyen ennek a csoportnak az akcióiról és gonosz terveirõl. Kérlek benneteket, üdvözöljétek a Nagyfigyelmeztetést Figyelmeztetésem nem más, mint Irgalmasságom nagy cselekedete, amely Szeretetem legnagyobb ajándéka. Ezért kérlek benneteket, üdvözöljétek azt, mert ennek következtében sok megtérés lesz. A megtérés nagyon széles körben fog elterjedni, ezért a szeretet és a békesség fokozott érzését idézi elõ, ha a gyermekeim ezáltal a nagy esemény által alázatossá válnak. Aztán sokaságukban (nagy számukban) lesz az erõsségük. Minél több ember hisz majd az Igazságban, annál inkább csökken majd az Új-Világ-Csoport befolyása. Az imádság, mégpedig a sok imádság, sok csapást háríthat el azok közül, amelyekkel megpróbálnak ártani. Tehát soha ne felejtsétek elimádkozni a Szent Rózsafüzért és az Irgalmasság Rózsafüzérét, mert ez a két imádság együttesen fog majd segíteni az elõttetek álló nehézségek egy részének az eltörlésében. Most menjetek, és ne féljetek. Várakozzatok lelkesedéssel egy új kezdetre, egy új békére, ahonnan a gonoszság ki lesz irtva. Gyermekeim ez az Én Ígéretem a számotokra. Szeretõ Megváltótok, Jézus Krisztus Szólítsd fel a prominens személyeket Szavaim hirdetésére július 13. szerda; 16:15 Szeretett leányom, ha hátat fordítasz Nekem, késõbb nehéz lesz számodra, hogy újra Rám találj. Felismerem, hogy te azt hiszed, nehéz követelmények elé állítottalak, de olyan sürgõs Szavaim terjesztése a világnak, hogy neked engedelmeskedned kell, amint azt kértem tõled. Ne feledd, hogy szabad akaratodat átadtad Nekem, leányom, ami egy csodálatos ajándék volt Számomra. Ennek az ajándéknak a tiszteletben tartása nem egyszerû számodra, mert végül is, egy ember vagy. Még egyszer felszólítalak téged, hogy hallgasd meg hívásomat és töltsél több idõt társaságomban. Szükségem van rád, hogy érezd Szeretetemet, nemcsak azt a szeretetet, amit irántad érzek, hanem azt is, amit ezen a Földön minden egyes gyermekem számára tartogatok. Azt akarom, hogy követõim terjesszék a békérõl és a harmóniáról szóló Szavaimat, mindenütt a világon. Nekik mindenütt önként kell tevékenykedniük, és emlékeztetniük kell mindenkit arra, hogy Szeretetem üzeneteinek támogatása milyen fontos. Az a kérésem, hogy kérjék fel az énekeseket, a médiát, személyiségeket, vagy bárkit, akinek hangját hallgatják, és tisztelet övezi õket, hogy meghallgassák Kérésemet. Vedd fel Szeretetem kelyhét. Igyál belõle, mert ez a megváltást fogja jelenteni számodra, amely után vágyakozol, és nemcsak ebben a világban, hanem az elkövetkezendõ életben is. Oszd meg ezt saját rajongóiddal. Hogy ezt hogyan teszed, az rajtad áll, mert mindazok, akik hívásomra válaszolnak, kegyelmi ajándékban részesülnek, amire szükségük lesz, hogy ezt a legszentebb munkát elvégezhessék. Gyermekek, emlékezzetek a következõkre: minél többen állnak fel közületek Szent Szavaim terjesztésére, és bárkinek is hirdetik Igazságomat, annál könnyebb lesz gyermekeim számára a nagy büntetést átvészelni, vagy az üldöztetést, amelyet az Új Világhatalom fog megtervezni. Az emberiség számára adott üzeneteimet meg kell hallgatni és meg kell becsülni, és aztán cselekedni kell, úgy, hogy felhívjátok mindenki figyelmét arra, hogy nyissák meg elméjüket, és fogadják el Isten létezését, a Mindenható Isten, a szent Erõs Isten létezését, mert ha ezt megteszik, akkor ismét béke fog uralkodni. Áldozatom kedvéért, amelyet mindannyiatok számára hoztam kereszthalálom által, hallgassátok meg hívásomat, és tegyétek meg mindazt, amit tudtok, hogy mindenkivel megértessétek, akit csak ismertek, hogy Én vagyok az, aki a világhoz szólok, éppúgy, mint annak idején Atyám a próféták által tette, a Földi életem elõtt. Legyetek erõsek. Legyetek bátrak. Imádkozzatok Hozzám, hogy vezesselek benneteket a keresztes hadjárat idején, az Én Nevemben és az Örök Atya Nevében. Jézus Krisztus, Az emberiség Királya, Megváltó és Megmentõ Üzeneteim a megtérés könnyeit fogják hozni július 14. csütörtök; 14:30 Szeretett leányom, sohase feledd, hogy mindazokat, akik az Én Nevemben beszélnek, azokat kigúnyolják, kinevetik és nevetségessé teszik. Ez az a kereszt, amirõl beszélek. Ne légy csalódott, ha ez bekövetkezik. Sokan a kihívás tárgyává teszik Szent Szavaimat. Egyesek a valódi kérdések formáját használják, amelyek az Irántam való szeretetbõl erednek, miközben mások azon vannak, hogy Szavaimat ostobaságnak és értelmetlennek állítsák be. Gyermekeim meg kell értenetek, hogy az idõ hiánya miatt, most meg kell növelnem a veletek való kommunikálásom számát. Nem számít, hogy Szavaim kihívásnak vannak kitéve, inkább örülj, mert te tudod, hogy mikor Én gyermekeimmel ilyen úton kommunikálok, akadályok lépnek fel. Akkor tudni fogod, hogy Én vagyok az. Ha gyermekeim könnyeznek üzeneteim olvasásakor, akkor tudni fogják, ezek a megtérés könnyei egy ajándék, mindenkinek közületek a Szentlélek ereje által.

7 Sok gyermekem összezavarodik, mert amikor Szavaim ilyen úton kerülnek a világba, akkor ez felborítja mindennapi életmenetüket. Szavaim nem minden lelket tesznek boldoggá, mert az Igazság néha félelemkeltõ lehet. Amikor majd elõször leülnek és megengedik, hogy az Én békém töltse el a lelküket, mialatt Szent Akaratomnak adják át magukat, akkor valódi elégedettséget fognak érezni. Bízzatok bennem, gyermekeim. Ne zárjatok ki Engem. Figyelmesen hallgassátok mindazt, amit mondok nektek, és Utazásomon magammal viszlek benneteket az örök megváltásra. Ne feledjétek, most Isten, az Atya gondoskodik Királyságáról, amelyet egy ember sem tud megdönteni. Minden ilyen kísérlet kudarcba fullad. Mivel a bûnösök továbbra is megbántanak Engem és az Örök Atyát, keze készen áll arra, hogy rövidesen lesújtson. A Nagyfigyelmeztetés miatt visszatartja Magát, amíg a megtérések be nem teljesülnek. Közben mindazoknak, akik az Igazságot nem fogadják el, tudniuk kell, hogy már csak kevés idejük van arra, hogy felkészíthessék lelküket. Imádkozzatok minden egyes lélekért, hogy megmenekülhessenek. Szeretõ Megváltótok, Jézus Krisztus, Az emberiség Királya A kivégzések, az eutanázia, a terhesség-megszakítás és az öngyilkosság július 15. péntek; 17:30 Leányom, amikor gyermekeim szeretetet éreznek a szívükben, akkor biztosak lehetnek abban, hogy a lelkükben Én is jelen vagyok. Szeretetem erõt ad gyermekeimnek, akkor, amikor ezt a legkevésbé várják. Ez még a legnagyobb bûnösökre is érvényes, akiknél a kemény külsõ nagyon gyakran egy érzékeny szívet takar. Minden egyes személy a földön, egy gyermek, Isten, az Atya teremtménye. Ezért minden személyben ott van a fény, habár ez olykor nagyon halvány, mert a lelkek a sötétséghez vonzódnak. Mindamellett az Én Világosságom jelen van bennük, hiszen nélküle teljes sötétségben lennének, amelyben nem tudnának tevékenykedni. Amikor a lelkek a sötétség félelmetes állapotába kerülnek, akkor gyakran az öngyilkossághoz folyamodnak. Ez azért van így, mert, lelki és szellemi gyengeségeik miatt, a sátán ellopja lelküket és meggyõzi õket arról, hogy vessenek véget az életüknek. Sok követõm nem érti ezt az állapotot, hogy hogyan lehetséges az ilyen sötétség a lelkekben. Ezért sokat kell imádkozniuk ezekért a gyermekekért, akik a kétségbeesés ilyen állapotába kerülnek. Isten, az Örök Atya, mindörökké irgalmas, és mindig segíteni fog ezeknek a lelkeknek, akik közül sokan olyan nagyon szenvednek, hogy már nem teljes az elméjük ítélõképessége. Halálos bûnt csak akkor lehet elkövetni, amikor egy bizonyos személy teljes, ép elmével rendelkezik, tiszta szándékai vannak és tudatában van annak, hogy amit tesz, az helytelen. Tehát ne úgy vegyétek, hogy az ilyen lelkek teljesen el vannak veszve, mert õk nem tudják, mit cselekszenek. Vegyétek tudomásul, hogy az eutanáziát Atyám helyteleníti, és nem tûri el, mert egy ember sem veheti el tudatosan a másik életét. Atyám Nevében, semmilyen okot sem lehet ennek igazolására elõhozni. Toleranciát talán egyedül az emberséges bánásmód mellett szóló érvvel szemben lehet mutatni, egy ilyen tett megítélésében, de senki kivéve a Mindenható Atyát -, sem dönthet, a halál dátuma felöl, mert erre az ember nincs feljogosítva. Sohasem lesz azzal a hatalommal felruházva, hogy elkövethesse ezt a halálos bûnt. Az emberek mindenféle mentségeket hoznak fel arra, amikor egy másik ember életét elvették, de ezek közül egyetlen egy sem, semmiféle körülmény sem adhat igazolást arra, hogy elfogadható legyen. Ez úgy a kivégzésekre, mint a terhesség-megszakítás bûnére, és az eutanáziára is érvényes. Most mindannyian üljetek le és gondoljatok arra, hogy nehéz ítélet vár rátok, ha Atyám legszentebb törvénye ellen vétkeztek: Ne ölj! Ne feledjétek, hogy csak egy Isten van, és csak Õ dönthet arról, hogy mikor lehet egy életet elvenni. Ha ez ellen a Parancsolat ellen, teljes tudatában annak, amit tesztek, vétkeztek, akkor örökre a pokol kínjai között fogtok szenvedni. Kérlek benneteket, könyörgöm hozzátok, ne engedjetek a sátán nyomásának, aki állandóan arra biztat, hogy életet oltsanak ki, azért, hogy õ a lelkeket ellophassa, akik különben Atyám dicsõséges Birodalmára voltak szánva. Isteni Megváltótok, Tanítótok és Megmentõtök, Jézus Krisztus Egyesítsétek családjaitokat, hogy élvezhessétek a földi Új Paradicsomot július 16. szombat; 23:00 Szeretett leányom, amikor a lelkek el vannak veszve, a külvilág számára úgy tûnhet, hogy tele vannak boldogsággal, és hogy élvezik az életet. Sõt lehet, hogy még Számomra is el vannak veszve, és ez nagy szomorúságot okoz Nekem. Oly sok az a lélek, akik csak a mindennapi életükkel törõdnek, tele tennivalóval, olyan nagyon elfoglaltak, hogy közben elfelejtik azt, hogy ez a föld csak agyagból van. Az itt töltött idõ nagyon rövid. A személyes tulajdon, végül is semmivé válik. Ezek az emberek, amikor meghalnak, porrá válnak. Mégis lelkük élni fog, és sohasem fog meghalni. A lélek az örökkévalóságban továbbra is létezni fog. Most azt mondom nektek gyermekeim, egyesítsétek családjaitokat és barátaitokat, mint egységet, közel Szívemhez, mert ha ezt teszitek, akkor az Új Paradicsomot a Földön ezer évig nyugalomban, egységben fogjátok élvezni. Ez az Én Ígéretem mindannyiatok számára. Éljétek felelõsségteljesen életeteket. Itt a Földön mindenekelõtt családjaitokkal is törõdjetek. Bizalmatokat mindig belém vessétek. Hozzátok Hozzám családjaitokat. Ha nem akarnak önként jönni, imádkozzatok Hozzám, és Én a szükséges bátorítást megadom nekik. Mindig válaszolni fogok azokra az imákra, amelyek a lelkek megmentését kérik. Szeretõ Megváltótok, Jézus Krisztus Minden ember, aki azt állítja, hogy õ, ÉN vagyok, az hazug; mert Én sohasem fogok egy ember által sem megmutatkozni július 17, vasárnap; 15:40 Szeretett leányom, ebben az egyik legösszezavarodottabb idõszakban, amely rövidesen nyilvánvalóvá válik, nem csak azok lesznek hamisak, akik azt fogják magukról állítani, hogy a Nevemben jöttek, hanem lesznek olyanok is, akik azt állítják majd, hogy õk Engem személyesítenek meg. Gyermekeimnek meg kell érteniük a következõket: elõször emberként azért jöttem, hogy a bûntõl megmentsem gyermekeimet. Ezúttal azért jövök, hogy megítéljem õket. Míg a Nagyfigyelmeztetés alatt sokan szembesülnek majd Velem, mégsem fogok az Ítélet napja elõtt másodjára eljönni. Minden ember, aki azt állítja majd, hogy õ, Én vagyok, az hazug. Az ilyen lelkek és ezekbõl sok van, leányom -, nem rossz szándékkal teszik. Õket a csaló nagyon megtévesztette, aki arról gyõzte meg õket, hogy nemcsak isteni erõvel rendelkeznek, hanem Isten Fia testesült meg bennük. De ez nem a valóság, mert Én sohasem fogom ezen a Földön más ember személyében kinyilatkoztatni magam. Ez sohasem történhet meg. Egyetlen ember sem méltó egy ilyen tiszteletre, ez nem volt elõre megjövendölve. Sokan fognak most olyanok fellépni, akik azt fogják magukról állítani, hogy õk lennének személyesen, Jézus Krisztus, az Isten Fia. Ezeknek a szegény lelkeknek a következõket mondom: boruljatok most térdre, és kérjétek Istent, az Atyát, hogy védjen meg benneteket a csalótól. Õ (a csaló) össze akar zavarni benneteket, azért, hogy ti gyermekeim, akik a Földre való visszatérésemet várjátok, ne csak össze legyetek zavarva, hanem ezzel azt is el akarja érni, hogy majd elkeserítsenek benneteket azok a gúnyolódások, amelyekkel az ateisták fognak benneteket magasztalni. Ti nemcsak a Nevemre hoztok szégyent, de

8 akaratlanul is az embereket, a Mindenható Atyaistenbe vetett hitük ellen fordítjátok. Azokat is figyelmeztetni akarom, akik azt állítják, hogy csodákat képesek tenni. Mindazoknak, akik azt állítják, hogy ilyen erõvel rendelkeznek, tudniuk kell, hogy az az erõ nem Istentõl van, mert csak egy Isten létezik, és ilyen dolgokat csak Õ, (Isten) vagy Én, az Õ szeretett Fia tudunk tenni. Másrészt a sátán szintén rendelkezik erõvel. Õ szemfényvesztéseket (illúziókat) képes létrehozni. A sátán képes elõidézni a csodás gyógyulásokat az úgynevezett hitgyógyítók által, akik erejüket az okkultizmusból nyerik, de ezek csak átmeneti megoldások, amelyek során úgy tûnhet, hogy sikerült elérni a csodákat. A sátán még olyan csodákat is fog tenni, beleértve a látomásokat is, amelyeket sokan az égen fognak látni. Ezek ugyancsak szemfényvesztések (illúziók), és nem Istentõl valók. Gyermekeim, amíg az Irántam való hûségeteket próbáljátok megmutatni, minden nap csábításnak vagytok kitéve a gonosz erõk által. Nektek csak Rám és az Örök Atyára kell összpontosítanotok. És ne feledjétek: ezen a földön Én nem ember alakjában vagyok jelen. A Földön, lélek formájában jelen lehetek, de sohasem fogom más emberben kinyilvánítani magam. Imádkozzatok mindennap a vezetésért és a megkülönböztetés kegyelméért, hogy képesek legyetek megkülönböztetni a hazugságot az igazságtól. Szeretõ Megváltótok, Jézus Krisztus A ti választott fegyveretek nem más, mint az Irántam való szeretetetek július 19. kedd; 23:45 Szeretett leányom, hálásan térsz vissza ahhoz a gyakorlathoz, amely egy rövid idõre megszakadt. Ennek eredményeképpen erõsebbé fogsz válni, de ne feledd, kérlek, hogy neked minden idõben Rám kell összpontosítanod. Nagyon erõteljes Szeretetem gyermekeim iránt és ez egészen más szeretet, mint amirõl ebben a világban olyan könnyedén beszélnek. Az Én gyermekeim akkor érzik igazán Szeretetemet, amikor kopogtatásomra ajtót nyitnak. Amikor az ajtójukhoz jövök, akkor két választási lehetõségük van: vagy kinyitják ajtóikat, és beengednek, vagy kizárnak Engem. Amikor valóban megengedik, hogy beléphessek lelkeikbe, szeretetem átjárja lényüket. Ez egy olyan szeretet, amit úgy találnak, hogy a meglepetés erejével elgyengítheti õket, mert olyan heves vagy olyannyira örömteli, hogy nem tudják abbahagyni a a jó hírrõl való áradozást, másoknak. Az Én szeretett követõim, akik szeretnek Engem, ezt már tudják. Irántam való szeretetetek és odaadásotok által megengedem, hogy szeretetem úgy áradjon ki általatok, hogy az fertõzõ legyen, és hogy szétterjedjen, azért, hogy a többi lelket átölelhesse. Ha egyszer beengedtek Engem a szívetekbe, a Szentlélek kegyelmével foglak eltölteni benneteket, azért, hogy mindenkinek elmondhassátok, mi is az valójában, amit most el kell mondanom nektek. Elõször is, mély gyengédséggel a Szívemben, szeretlek benneteket. Másodszor, szeretetem miatt fogom most a gonoszt kipusztítani a világból, úgy, hogy minden gyermekemet visszavihessem a benneteket örökké szeretõ Teremtõtök, Isten, az Atya ölelésébe. Kérlek benneteket, odaadó követõim, ne engedje meg közületek senki sem, hogy félelem költözzön szívetekbe, ahogy a Nagyfigyelmeztetés minden héttel egyre közeledik, hiszen amikor Irgalmasságom nagy Eseménye bekövetkezik, akkor ti örvendezni fogtok. Mert az Én ajándékom számotokra az, hogy közelebb kerüljetek Szívemhez, mint ahogy az annak elõtte volt. Ez olyan erõssé tesz majd benneteket, hogy minden tétovázás nélkül fogtok a földi Új Paradicsomba bevitorlázni, olyan sima lesz majd az átmenet. Szeretetem most erõsebb, mint valaha, miként ti, szeretett követõim, mindent megtesztek, amit csak tudtok, hogy Szavaimat terjesszétek. Használjatok fel mindent, amit csak tudtok, hogy elmondhassátok az embereknek, hogy a Nagyfigyelmeztetésre fel kell készülniük. Ti bátrak vagytok gyermekeim, és örömet és boldogságot hoztok szomorú Szívemnek, amely minden pillanatban arra vágyik, hogy minden elveszett lélek megmeneküljön. Most megbízom bennetek, hogy olyan nagy lendülettel fogtok imádkozni a bûnösökért, akik nem fogják kiállni a Nagyfigyelmeztetés megpróbáltatásait, amelyeknek ki lesznek téve, ahogyan csak tudtok. Menjetek most, Én erõs, szeretõ kis hadseregem. A ti kiválasztott fegyveretek nem más, mint Irántam való szeretetetek. Tudni fogjátok szívetekben, hogy Én vagyok az, aki szól, és Én vagyok az, aki az ajtóitokon kopogtat. Nektek most mindenütt a világon, a felszentelt szolgáim ajtóin kell kopogtatnotok, hogy megbizonyosodjatok arról, hogy õk (felszentelt szolgáim) olvassák szent Szavaim. A ti szeretõ Megváltótok és Megmentõtök, Jézus Krisztus Ti most a megpróbáltatások közepén vagytok a második fele 2012 végétõl kezdõdik július 20. szerda; 21:00 Leányom, amint ezt már te is tudod, te vagy a legkevésbé hiteles látnoknõ, a Szent dolgokkal kapcsolatos tudásod hiányosságai miatt. Mégis te vagy a kiválasztott hírnök. Meg kell értened, hogy te képtelen leszel arra, hogy bármilyen valós tekintéllyel megvédjed üzeneteimet, tehát inkább hallgass, amikor arra kérnek téged, hogy megmagyarázd ezeket az üzeneteket. Provokálni fognak és kihívások elé fognak állítani téged, hogy belekeverjenek a vallási, különösen az eszkatológiai (megj.: végsõ dolgok tana) vitákba, de neked nem szabad felelned vagy a te saját értelmezéseiddel választ adnod. Mert ezért a munkáért nem fognak szeretni téged. Lelki irigység fog fellépni követõim között, különösen a teológusok és azok között, akik egész életükben a Bibliát tanulmányozták. Hallgass tehát, mert neked sem tudásod és mint az elõbb mondtam neked -, sem hatalmad nincs ahhoz, hogy ezt megtehesd. Te csak az Én utasításaimat kövesd, és tartsd vissza magad. Tegyél eleget az imakéréseknek, és figyelj azokra a követõimre és azon hûséges emberekre, akik felajánlják támogatásukat, erre a közös munkára vonatkozóan. Az idõ már nagyon rövid. Minden gyorsan fog történni. A Nagyfigyelmeztetés most már közel van, tehát kevés idõ marad, hogy imádkozzatok, azokért a szegény lelkekért, akik el fognak veszni. Az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozása által, amelyet ezekért a lelkekért mondotok, sok millió lélek fog megmenekülni. Gyermekeim, most annak a közepén vagytok, amit a Megpróbáltatásnak neveznek, amint az az Én könyvemben meg volt jövendölve. A megpróbáltatás második része, amint azt már megmondtam, 2012 vége elõtt kezdõdik majd. Ezzel nem az a szándékom, hogy félelmet keltsek benned, leányom, de figyelmeztetlek arra, hogy milyen sürgetõ az, hogy gyermekeim a segítségemért imádkozzanak. A látnokaim imái által, az Új Világrend hatalma, amelyet a szabadkõmûvesek erõi vezetnek, most már szemeitek elõtt kezd meggyengülni és felbomlani az egész világon. Sokkal több ilyen hataloméhes globális szervezet fog arra kényszerülni, hogy alázattal térdre boruljanak, akkor, amikor gonoszságaikért felelniük kell, nemcsak Isten elõtt, hanem azok elõtt is, akikért felelõsséggel tartoznak ezen a földön. Figyeljétek meg azokat az erõteljes csoportosulásokat, akik megpróbálnak túltenni egymáson, hogy saját bûneiket takargassák, és hogy azok elõl eltakarják az igazságot, akiktõl félnek magas rangjuk miatt. Az ima, gyermekeim, ezt fogja kiváltani. Isten, az Atya, most csapást mér (lesújt), hogy ezeket az embereket megbüntesse, még mielõtt gonosz terveiket megvalósítanák, amelyet azért

9 készítenek elõ, hogy ellenõrizhessék gyermekeimet. Ez egy fájdalmas idõszak, gyermekeim, mert a sátán befolyása még sohasem volt ilyen erõs, mint most, a földi uralmának utolsó napjaiban. Gyõzzétek le az õ gonosz útjait, gyermekeim ti mindannyian. Nézzetek azokra a pusztításokra, amelyeket okoz, amikor testvért, testvér ellen, országot, ország ellen uszít, nézzetek a közöttetek levõ gyûlöletre, mindannyiatok között, és a mások életével szembeni tiszteletlenséget. És aztán ott van az a merõ gyûlölet, amelyet õ (a sátán) gyermekeimnek sugalmaz, hogy Ellenem forduljanak, a szeretett Megváltójuk ellen. Már járványméretûvé vált az a gyûlölet, amelyet a sátán Atyám ellen gyermekeimbe ültetett. A legnagyobb formája a gyûlöletnek, amelyet az emberek Atyámmal szemben tanúsítanak, az, hogy megtagadják Atyám Létezését. Milyen nagy lehet kínotok gyermekeim, azok után, amit ma a világban látnotok kell. Egy ember sem tudja letagadni, azt a nagy nyugtalanságot, amelyet a sátán és millió démona világszerte, mindenhova beszivárogtatott. Szeretetem most mindannyiatok számára bebizonyosodik. A Nagyfigyelmeztetés által még egyszer eljövök, hogy Isten Irgalmassága által mentselek meg benneteket. Higgyetek Bennem és az Örök Atyában, és akkor nem lesz mitõl félnetek. Ha pedig elutasítjátok mindazt, ami történik, akkor el fogjátok mulasztani, hogy megfelelõ módon felkészüljetek. A ti szeretõ Megváltótok, Jézus Krisztus Egy ember sem lesz, aki ne hallaná meg Fiam szavát, mielõtt még eljönne visszatérésének ideje Isten, az Atya második üzenete július 23. szombat; 17:15 Szeretett, drága Fiam, Jézus Krisztus nevében jövök. Kiválasztott leányom, bár néha szeretett Fiam hívására, hogy meghallgathasd Õt -, botladozott figyelmed, mégis nõttél szememben, azáltal az ajándék által, amellyel megajándékoztad Õt. Az a te ajándékod, hogy engesztelõ lélek lett belõled, ami a megkönnyebbüléstõl örömkönnyekre fakasztja Õt, mert millió lélek megmentésében vagy segítségére. Hiszen oly sok lélek vész el a pokol tüzében minden nap, minden másodpercben, minden egyes lélegzetvételedkor. Az Én Fiam most teljes engedelmességet követel tõled, leányom. Tégy eleget minden parancsának, ne vonakodj. Szíved tele van szeretettel és együttérzéssel nemcsak drága Fiam iránt, hanem minden gyermekem iránt is. A Szentlélektõl megérintve pillanatnyi szeretetet fogsz érezni az idegenek iránt, akikben az Én világosságomat fogod látni. Neked, leányom, az a kegyelem adatott, hogy mindenben megláthasd úgy a szeretetet, mint a gonoszságot. Arra is képes leszel, hogy a bûnt a szegény, félrevezetett lelkekben gyorsan felismerd. Mert most ez a munka azt jelenti számodra, hogy körbe kell venned magad minden védelemmel. Leányom téged és családodat védelmezni foglak, mert most az ördög erõsebben fog támadni téged. Imádkozz és kérd ezt a védelmet Tõlem minden nap és akkor meg leszel kímélve az üldözés erõsségétõl. Most hívnod kell Engem, kérned segítségemet, hogy ezek az üzenetek olyan módon terjedhessenek, hogy a Fiam hangja meghallgatásra kerüljön, és hogy tiszteletet mutassanak iránta, úgy ahogyan azt kellene. Hírnököm, leányom, te még keveset értettél meg mindabból, amit elvárnak tõled. Egyszerre nem lehet túl sok információt adni neked. Én foglak most bátorítani téged, és teljesíteni fogod vezetésem alatt az elõre jelzett jövendöléseket, amikor Fiam Szava elterjed éppúgy, mint az Evangélium, az emberek között. Egy ember sem lesz, aki ne hallaná meg Fiam Szavát, mielõtt még eljönne visszatérésének ideje. Megkaptad ezt a feladatot és az ajándékot, hálával fejet kell hajtanod, ezért az égi dicsõséges felkérésért. Leányom, minden módon támogatva leszel, de Fiamnak mindenkor engedelmeskedned kell. Állj fel leányom, mert az emberiségnek meg kell hallania a Nagyfigyelmeztetés szavát, amelyet Fiam közvetít, azért, hogy a lelkeknek ne kelljen elszenvedniük a pokol kínjait, ha halálos bûnben halnának meg, anélkül, hogy elsõként ne kapták volna meg az esélyt a megmenekülésükre Fiamtól, a Nagyfigyelmeztetés során. Engedd, hogy Békém elárassza lelkedet most. Szívem körülöleli minden mozdulatod. Sohase érezd, hogy ebben a munkában egyedül vagy, mert te a nap minden percében vezetve vagy. Isten, az Atya Augusztus a lelkek megmentésének hónapja július 23. szombat; 17:30 17:40 Szeretett leányom, te olyan boldoggá teszel Engem. A te teljes önátadásod azt jelenti most, hogy Én még több lelket menthetek meg az egész világon. Az, hogy teljes értelmében mit jelent egy engesztelõ lélek, még nem teljesen tiszta elõtted, leányom, de idõvel az lesz. Addigra annyira megerõsödsz, hogy az Irántam való szenvedés neked örömet hoz a szomorúság helyett. Ez nem lesz könnyû, de másrészrõl Nekem, a te szeretett Megváltódnak munkálkodni, nem is lehet egyszerû. Isten, az Örök Atya sugallatára bátorítást kaptál arra, hogy meghozd Értem a végsõ áldozatot. Ez egy nagyon különös kegyelem leányom, habár ez emberi szemszögbõl nem tûnik annak, mert Kegyelmeim nem mindig örömet és boldogságot hoznak életedbe. Ezek szenvedést is hozhatnak, de ugyanakkor valódi bepillantást adnak neked az dicsõséges Királyságomba. Értékes hadseregemet sok- sok ember alkotja a világon. Õk, az ima által, személyes szenvedéseikkel és Szavaim terjesztése által lelkeket fognak menteni. Minél erõsebb a hadseregem a lelkek megmentésében, annál kisebb lesz a büntetés hatása. Felkérem minden gyermekemet, hogy azzal töltsék el az augusztusi hónapot, hogy naponta imádkozzák az Irgalmasság Rózsafüzérét az elveszett lelkekért, azokért, akik a Nagyfigyelmeztetést nem fogják túlélni. Egy böjti nap a hét folyamán is szükséges, ugyanúgy, mint a naponkénti Szentmise és a Legszentebb Eucharisztia magunkhoz vétele. Ha ezt közületek elegen teszik meg ebben a hónapban, amelyet Én a lelkek megmentése hónapjának nevezek, akkor az egész világon több millió lélek fog megmenekülni. Tegyétek ezt meg Értem, gyermekeim, és részesei lesztek dicsõséges Királyságomnak. Lelketek a halál küszöbén egyesülni fog Velem a Paradicsomban. Ez az Én ünnepélyes ígéretem. Szeretlek benneteket, Gyermekeim. Most menjetek és alkossátok meg a világ legerõsebb hadseregét. A szeretet hadseregét. A megmentés hadseregét. Szeretõ Megváltótok, Az emberiség Megmentõje, Jézus Krisztus Isten, az Atya lerombolja a pénznemek megdöntésére irányuló összeesküvést! július 24. vasárnap; 23:00 Szeretett leányom, követõim odaadása és az Irántam és az Örök Atya iránt tanúsított hûségük, máris nagy változást hozott. Nektek gyermekeim, tudnotok kell, hogy odaadásotok lángjai olyan erõsen égnek Szívemben, hogy az irántatok érzett szeretetem miatt, szinte szétszakad. A Mennyország most ujjong, ahogyan ti szeretett gyermekeim, ilyen szenvedéllyel és odaadással tiszteltek Engem. Ti felismertétek szívetekben, hogy Én vagyok az, aki beszél. Én vagyok az, aki oly sok szeretetet és gyengédséget hozok szívetekbe. Van egy üzenetem mindannyiatok számára, azoknak, akik az Én legszentebb Isteni Szavaimat ezen a weboldalon követik. Egy

10 modern világban így kell kommunikálnom. Ezt és más kommunikációs csatornákat is felhasználok, hogy biztosítsam, hogy minden hívõ, minden hitetlen, és mindazok, akik Engem egyáltalán nem ismernek, Szavaimat meghallják és megérezzék. Kérlek, vegyétek figyelembe, hogy minden erõfeszítésnek hatása van, amelyet ti, Irántam való szeretetetekbõl tesztek. Mindenkit egyenként hallok közületek. Ismerem azt az örömöt, amelyet lelketekbe hoztam. Üdvözlöm azt a módot, ahogyan ti Szavaimat terjesztitek. Egyenként mindenkit megjutalmazok közületek, különleges kegyelmekkel és szívességekkel. Kérlek benneteket, hogy kérjetek Engem, hogy meghallgassam imáitokat. Gyertek Hozzám. Meg fogom hallani hívásaitokat. Az Új Világrend munkálkodása már láthatóan kezd darabokra hullani. Mindez, az imák, a ti imáitok hatására történik. Isten, az Örök Atya el fogja pusztítani mindazokat, akik továbbra is ezeket a szörnyû cselekményeket okozzák, hogy megdöntsék a különbözõ pénznemeket a világban, valamint azokat a politikai vezetõket is, akik megpróbálnak ennek tanúi (részesei) lenni. Az Õ (az Atya) keze most lesújt, hogy megvédjen titeket, gyermekeim. Kérlek benneteket, mindannyiatokat hívlak, hogy beszéljetek ezekrõl az üzenetekrõl minél több befolyásos hang által, beleértve a médiát is. Sokan csalóknak tartanak majd benneteket, amikor ezekrõl az üzenetekrõl beszéltek. Ne féljetek, mert azok a kegyelmek, amelyeket kapni fogtok, munkátok végzésében, fölülmúlják azokat a kezdeti gyalázásokat, amelyeket el kell szenvednetek. Induljatok most elõre, szeretett gyermekeim, szeretettel és örömmel a szívetekben, mert Szavaimat üdvözölni kell. Végül tudjátok, hogy Én veletek megyek, azért, hogy a szeretet kötelékét megerõsíthessem minden követõm számára, akiket arra választottam ki, hogy közelebb kerüljenek Szent Szívemhez. Az Én drága vérem szeretetbõl ömlött mindannyiatokért, mindennap betakar benneteket, hogy megmenekülhessetek. Ti vagytok az Én szeretett hadseregem, és együttesen fogunk majd kiállni, hogy testvéreiteket ismét a jogos, dicsõséges hazába vihessük. Szeretlek és értékelek egyenként mindenkit közületek, gyermekeim. Ezt sohase feledjétek. Amikor naponta Hozzám imádkoztok, a következõ imát mondjátok: Ó, drága Jézusom, ölelj át engem karjaiddal és engedd, hogy fejem a válladon nyugodjék, hogy amikor itt az ideje felemelhess a Te dicsõséges Királyságodba. Engedd, hogy a Te drága Véred átáradjon szívemen, hogy így eggyé válhassunk. Szeretõ Megváltótok, Jézus Krisztus A sátán tehetetlen hûséges követõimmel szemben július 25. hétfõ; 9:00 Szeretett leányom, újból nagy örömmel tudósítalak téged a világ jelenlegi megtéréseirõl. Minél több szörnyûséget hajtanak végre az emberek a sátán befolyása alatt, annál több gyermekem kezdi el megkérdõjelezni a világban most eluralkodó gyilkos szándék szintjeit. Minél több gonoszságot mutatnak be nektek, annál jobban felismeritek, hogy a sátán valóban létezik. Mindazoknak, akik nem hiszik, hogy õ valóban létezik, a következõket mondom: akkor engedjétek, hogy elmagyarázzam, hogy hogyan lehet észrevenni az õ gonosz munkálkodását. Minden alkalommal, amikor gyermekeim tanúi egy gyilkosságnak, öngyilkosságnak, háborúnak, a kormányok és a hatalmon lévõk korrupcióinak, amikor kapzsiságot, gõgöt és igazságtalanságot láttok, tudnotok kell, hogy ezek a tettek az ördög megnyilvánulásai. Most a sátán kétségbeesésében megmérgezi gyermekeim elméjét. Mindent meg fog tenni, amit ebben a történelmi idõszakban megtehet, olyan erõs a dühe. Ti, gyermekeim, az õ célpontjai vagytok. Míg ugyan könnyûnek tûnik számára azon lelkek megfertõzése, akik szélesre tárják magukat az õ befolyására, azok, akik folyamatosan az öndicséretet keresik a földön, mégis úgy érzi, hogy egyre nehezebb számára hûséges követõim lelkét átitatnia. Olyan nagy áldásban részesültek õk a Szentlélek kegyelme által, hogy a sátán tehetetlen velük szemben. Mindazok, akik alávetik magukat az imádkozásról szóló utasításaimnak, azoknak mind a lelkük, mind az értelmük megerõsödik. Akkor már nem fognak törõdni azzal, hogy a sátán dühében ostorozza õket, oly erõs lesz páncéljuk védelme. Ez nem azt jelenti, hogy nem fog minden módszert bevetni azért, hogy elcsábítson benneteket a test bûnein keresztül. Ez nem azt jelenti, hogy nem fog benneteket bántani azáltal, hogy a hozzátok közelállók és a szeretteitek fülébe suttog. Szilárdan tartsatok ki követõim, mert erõtök által összezúzzátok õt örökre. Gyermekeim, a megtérések terjedésével õ erõtlenné válik. Mert hogyan vehetne õ rá arra benneteket, hogy az õ serlegébõl igyatok, amikor az õ üres ígéreteire már nem szomjaztok? Minél erõsebbek vagytok, annál kevesebbet fog zaklatni benneteket. Tudnotok kell, hogy amikor az egész világra kiterjedõ nyugtalanságnak vagytok tanúi, akkor ez a csaló munkálkodása. Követõim most már rögtön felismerik a sátán gonoszságait, mivel az már annyira nyilvánvaló. Imádkozzatok, hogy testvéreiteknek is legyen bátorságuk ahhoz, hogy tanúságot tegyetek a gonosz tetteirõl, és olyannak ismerjék fel ezeket, amilyenek azok valójában. Csak akkor fognak Hozzám fordulni a hitetlenek menedékért, amikor elismerik végre a sátán létezését. Imádkozzatok a megtérésekért világszerte. Azokért a megtérésekért, amelyek nem csak a Nagyfigyelmeztetés miatt következnek be, hanem az igazság miatt is. Szeretõ Tanítótok és Megváltótok Jézus Krisztus Felhívás a Római Katolikus Egyház papjai és apácái részére július 25. hétfõ; 21:00 Szeretett leányom, a Nagyfigyelmeztetésre vonatkozó üzenet most gyorsan terjed, amint az meg volt jövendölve. Leányom, szegény felszentelt szolgáim szenvednek. Kérlek, kérd fel mindazokat, akik üzeneteimet olvassák, hogy áhítatosan imádkozzanak felszentelt szolgáimért, a papokért, az apácákért, a lelki atyákért, és mindazokért, akik a keresztény gyülekezeteket vezetik az egész világon. A Katolikus Egyházat kitartóan fogják üldözni. A sátán és hadserege támadásai által megfertõzte a Katolikus Egyházat. Az õ vágya az, hogy aláaknázza Egyházamat, az egyházi visszaélések gonoszságán keresztül, ami ehhez a szörnyû helyzethez vezetett. Szegény gyermekeim, akik szexuális visszaélések áldozataivá váltak a sátán kegyenceinek támadása által, akik azokban a felszentelt szolgáimban voltak jelen, akik engedtek a sátán csábításának. A sátán besétált az Egyházamba, mert annak bukását akarja. Ami pedig a szegény ártatlan apácákat és papokat illeti, õk is áldozatai azoknak az elõítéleteknek, melyek azok kezében vannak, akik õket hibáztatják mások bûneiért. Kéréseim szeretett papjaimhoz, apácáimhoz és felszentelt szolgáimhoz a következõk: Ne adjátok fel. Ne feledjétek, hogy megpróbáltatásaitok által felemeltettek Szemeim elõtt, ha ezeket az elõítéleteket el tudjátok viselni. Engedjétek, hogy most letöröljem könnyeiteket, hiszen ti olyan módon lesztek üldözve, ami még sohasem volt tapasztalható Egyházamban. Ti vagytok, szeretett szolgáim, apostolaim, és sohasem engedhettek ennek a külsõ nyomásnak. Sohasem szabad feladnotok azt az elhívatottságot, hogy Engem követtek. Emlékezzetek arra, hogy Én vagyok az Egyházatok. A nagy szomorúság könnyeit sírom

11 értetek. Ti most testvéreitek bûneiért szenvedtek, akik megadták magukat a sátánnak. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a bátorságért, hogy méltósággal állhassatok fel szent Szavaim terjesztésére. Szükségem van segítségetekre, mint még eddig sohasem. Szükségem van rátok a Szentségek kiosztásában egy éhezõ és kiábrándult gyülekezetnek. Kérlek benneteket, ne hagyjatok el Engem, különösen ebben az idõben ne, amikor a sátán, követõivel, beszivárgott a Keresztény Egyházba. Forduljatok most meg, és áhítatosan imádkozzatok, hogy a hamis prófétától megmenekülhessetek, aki a Vatikán hatalmi folyosóin sétálgat. Õ hamarosan felemelkedik. Ne forduljatok hozzá, különben Számomra örökre elvesztek. Ez az Én ígéretem. Alázatosan boruljatok térdre, és hívjátok a Szentlelket segítségül, hogy megvilágítsa lelketeket, úgy hogy képesek legyetek az igazság megkülönböztetésére a hazugságtól, amelynek lenyelésére a hamis próféta fog benneteket kényszeríteni. Sohase legyetek kiábrándultak a megpróbáltatások miatt, amelyeket el kell viselnetek. Fogadjátok el ezeket, mert amit nektek felajánlanak az nem más, mint az erõ lelketek és elmétek számára. Aztán alázattal, méltósággal és erõvel fogjátok gyermekeimet a végidõkig vezetni. Legyetek bátrak. Én vezetlek benneteket. Forduljatok most meg és imádkozzatok a különleges kegyelmekért, hogy isteni küldetésetekben megerõsítsenek benneteket. Szeretõ Megmentõtök, Jézus Krisztus Szûz Mária üzenete: Engesztelõ lélek július 28. csütörtök; 14:25 Gyermekem, nagy örömmel jövök hozzád, hogy küldetésedben vezesselek, és hogy segítsek szeretett Fiamnak, Jézus Krisztusnak, még több lelket megmenteni. Végleges önátadásodat az Örök Atyának, beleegyezésedet abba, hogy egy engesztelõ lélek lehess, a Mennyország nagy örömmel fogadta. Te, gyermekem, most segíteni fogsz megmenteni azon lelkeket, akik különben a sötétség vermébe kerültek volna. Ezért a felajánlásért, különleges kegyelmekben lesz részed, hogy erõt adjanak neked a megpróbáltatások könnyebb elviselésében. A te lelked, Gyermekem, most olyannyira megerõsödik, hogy a materialista világra vonatkozó dolgok értéktelenek lesznek szemeid elõtt. Mindig fordulj Hozzám, a te Édesanyádhoz és tanácsadódhoz, hogy drága, szeretett Fiam és a Legmagasságosabb Isten ölébe vigyelek. Imádkozz most, hogy megfelelõ módon felkészülhess arra, hogy felszentelhesd magad, erre a fontos feladatra. Mindig szent palástommal foglak betakarni téged, és te, szeretett gyermekem, mindig közel leszel Szívemhez. Szeretetõ Édesanyátok. Az Angyalok Királynéja Imádkozzatok azokért a kárhozattal szembenézõ lelkekért, akik nem fogják túlélni a Nagyfigyelmeztetést július 28. csütörtök; 15:30 Szeretett leányom, az a lelki szárazság, amelyen az elmúlt néhány napban mentél keresztül, amikor az imádkozás lehetetlen volt számodra, a csalótól jött, aki megpróbált téged Tõlem elszakítani. Mivel a végsõ fogadalmadat már letetted arra, hogy egy engesztelõ lélek legyél, és azért, hogy a lelkek megmentésében, az Örök Atyának segítségére légy, most külön védelem van felajánlva neked, hogy a csaló ne tudjon összezavarni téged. Gyermekek, eljött a nagy imádkozás ideje, a ti utolsó lehetõségetek arra, hogy megmenthessétek azokat a lelkeket, akik nem fogják túlélni a Nagyfigyelmeztetést. Kérlek benneteket, szívleljétek meg az ÉN kérésemet, hogy imádkozzatok azokért a szegény, elveszett lelkekért az augusztusi hónapban, az úgynevezett Lelkek megmentésének hónapjában. Terjesszétek az üzenetet imacsoportoknak mindenhol, hogy kövessék Utasításaimat: naponkénti Szentmise és Szentáldozás, és egy böjti nap hetenként, az egész hónap alatt. Ne becsüljétek le imáitok erejét, amikor lelkeket menthettek általuk. Kezdetben saját családtagjaitokért imádkozzatok, akik bûnben élnek, vagy hitetlenek. Ide tartoznak a legközelebbi barátok és ismerõsök is, akik akarattal fordítottak hátat tanításaimnak, és igazságtalanok másokkal szemben. Nekik szükségük van most imáitokra. Itt az ideje a csendes elmélkedésnek, mert közeledik a Nagyfigyelmeztetés napja. Elcsendesedésre, szüntelen imára, és odaadásra van szükség, és megparancsolom, hogy felszentelt szolgáim mindenhol vezessék gyermekeimet, hogy imádkozzanak azokért a lelkekért, akik a kárhozattal szembe fognak nézni. Egyedül csak az ima tud most rajtuk segíteni, mindenekelõtt az Irgalmasság Rózsafüzére. Egyesüljetek az Irántam való szeretetetekben. Megváltótok, Jézus Krisztus Megjegyzés: Amikor a látnoknõ ezt az üzenetet lejegyezte, úgy gondolta, hogy az a kifejezés, hogy: a kárhozattal szembenézõ lelkek ugyanazt jelenti, mint az elkárhozott lelkek. Jézus kérése szerint gyermekeinek meg kell érteniük, hogy minden lélek, aki a kárhozattal néz szembe, valójában megmenthetõ, ha az Irgalmasság Rózsafüzérét az õ nevükben (értük) imádkozzák. Arra hívta fel Maria (a látnoknõ) figyelmét, hogy: az elkárhozott lelkek kifejezést változtassa a kárhozattal szembenézõ lelkek kifejezésre. Ti nem a sátánhoz tartoztok, hanem Hozzám és az Örök Atyához július 30. szombat; 15:30 Szeretett leányom, idõszakonként azt gondolod, hogy nem leszel képes elviselni az üzeneteim miatti megpróbáltatásokat, de nem szabad félned. A félelem nem olyan dolog, amit érezned kell. Ha elõször megengeded Nekem, hogy félelmeidet elvegyem, azáltal, hogy teljesen Rám hagyatkozol, akkor szabad leszel. Ó, mennyire elfelejtették gyermekeim, hogy az Isteni Birodalomnak hatalma van, leányom. Ha csak egy pillanatra letennék pajzsukat, akkor képesek lennének tisztán látni az emberiségre vonatkozó isteni tervem részleteit, ahogy kibontakozik. Ez a pajzs, az emberi intelligencia pajzsa, melyet az emberi logika vezérel, az emberi tudomány elõrehaladásával, lángra kap, mint a széna. Tömörnek tûnik, de mégis üres anyag. De az ember azt hiszi, hogy védelmet nyújt az igazsággal, az Isteni jelenlét igazságával szemben. Pajzsotok, gyermekeim, amely által kizártok Engem és Tanításaimat az életetekbõl, a bukásotokhoz vezet. Idõvel nem fog már védelmet nyújtani számotokra és olyan gyorsan fog elégni, szinte azonnal, mint a szalma, így meztelenek lesztek. Meztelenségetek végül fel fogja fedni számotokra a sátán megtévesztését, és minden üres ígéretét a világi biztonságról, ami valójában nem is létezik. Az ember a makacssága miatt nem fogadja el az Örök Atyám létezését, ezért lesz számûzve a sötétségbe. Amikor hamarosan Fényemet fogjátok látni, Szeretetem lángjait, amint az égen megjelenik, akkor ne legyenek kétségeitek. Ez nem illúzió lesz. Ez valóság lesz, és nektek meg kell alázkodnotok, hogy megnyíljon a szemetek az igazságra. Ne fordítsátok el szemeteket, és ne merüljetek el a félelemben. Jelenlétemet úgy kell, hogy köszöntsétek, mint megváltásotok utolsó lehetõségét. Én vagyok az, aki jön, hogy kezeimmel betakarjalak benneteket. Én vagyok, a ti Megváltótok, aki még egyszer eljön, hogy a sötétség és a kétségbeesés mélyérõl visszahozzon benneteket. Már megmondtam nektek, hogy sohasem hagylak el benneteket. Sohasem hagylak benneteket a sátán irgalmasságára, mert ti nem hozzá tartoztok. Ti Hozzám és az Én Örök

12 Atyámhoz, a ti Teremtõtökhöz tartoztok. Amikor az égen Dicsõségem lángját fogjátok látni, akkor legyetek boldogok. Minden kétség el fog tûnni, amelyet bármikor is éreztetek az Isten, az Atya létezésével kapcsolatban. Ahhoz, hogy javatokra fordítsátok azokat a kegyelmeket, amelyeket a Nagyfigyelmeztetés hoz magával a lelketek számára, azért, hogy megmeneküljetek, Szemeim elõtt kicsiknek kell lennetek, és kérnetek kell Tõlem bûneitek bocsánatát. Akkor szeretetem el fogja árasztani lelketeket, és vissza fogtok térni Hozzám és a ti jogos Hazátokba. Ha ellenálltok Irgalmasságomnak, az arrogancia vagy az intellektuális érveitek miatt, akkor el fogtok veszni. Most örömmel és lelkesedéssel várjátok Kegyelmemet, mert újra meg fogtok gyógyulni. Újjá fogtok születni. Szeretõ Megváltótok, Jézus Krisztus (egyevd) AUGUSZTUS Legyetek felkészültek minden idõben augusztus 1. hétfõ; 23:00 Szeretett leányom, most végre valóban egyesültél Velem. Most látni fogod, miért olyan sürgõs az segíteni embereknek, hogy megtérésük érdekében megnyissák a szemüket, hogy Atyám Birodalmába bejuthassanak. Manapság oly sok ember gúnyol ki Engem. Amikor híveim elismerõ módon a Nevemet említik, akkor õket is kigúnyolják, kicsúfolják és kinevetik. Vannak olyanok, akik dühösek lesznek, amikor a Nevemben próbára teszik õket. Aztán vannak olyanok is, akik nem csak elutasítanak, hanem gyûlölnek is Engem. Sohasem volt a világon ennyi ember, akik ennyire elfordultak volna a hittõl, mint most. Oly sok lélek választotta annak a gondolatnak az elutasítását, hogy Én, vagy az Örök Atya létezünk. Azt gondolják, hogy semmit sem számít, hogy hisznek-e vagy sem, és ennek semmi jelentõsége sincs az életükben. Sokan azok közül, akik langyos hitûek, nemtörõdöm módon elutasítják tanításaimat azáltal, hogy csak a szájukkal vallják meg a hitüket. Õk azt hiszik, hogy késõbb, az élet során sok idejük lesz még arra, hogy a szükséges idõt hitük gyakorlásának szenteljék. Ez különösen a fiatal nemzedékre igaz, akik azt gondolják, hogy a hit nem egy olyan dolog, ami miatt zavartatni kellene magukat. Õk azt hiszik, hogy sok év áll még elõttük, hogy tisztelhessenek Engem, a szeretõ Megváltójukat és az Örök Atyát. Ezért van az, hogy az idõsebbek hajlamosak arra, hogy az életük késõbbi szakaszában újra élesszék hitüket, amikor a túlvilágról kezdenek el gondolkodni. Amit az emberek egyáltalán nem tudnak felfogni, hogy bármikor meghalhatnak, bármelyik pillanatban, bármely életkorban, születésüktõl fogva egészen öreg korukig. Ezért minden idõben fel kell legyenek erre készülve. Könyörgök minden hívemhez, hogy imádkozzanak a tisztánlátásért, a fiatalok tanításáért, mindenhol, hogy sürgõsen megnyissák szemüket a szeretet elõtt, amelyet Én és az Örök Atya érzünk egyenként mindannyiukért. Segítsetek nekik, hogy a Paradicsom ígéretével szemben megnyíljon a szemük. Ez most a ti kötelességetek Velem szemben, azért, hogy fiatal gyermekeim ne vesszenek el a hazugságokban, amelyeket a sátán ma a világban terjeszt. Segítsetek nekem, hogy mindazok megmenekülhessenek, akik azt hiszik, hogy rengeteg idejük van még arra, hogy odafigyeljenek lelkük felkészítésére a földi Új Paradicsomra, amely egyre közeledik, és amely egy szempillantás alatt valósággá válik, akkor, amikor a legtöbben közületek a legkevésbé számítanak rá. A ti szeretõ Tanítótok és Megváltótok, Jézus Krisztus Kérdések Jézushoz augusztus 1. hétfõ; 23:30 Miután a látnoknõ megkapta a Legyetek felkészültek minden idõben címû üzenetet, egy képet látott Jézusról, amelyen Jézus nagyon szomorúan jelent meg. Akkor kérdések sorozatát tette fel, amire Õ válaszolt. Kérdés Jézushoz: Szomorú vagy? A válasz: Igen, és kimerült. Az emberek bûnei kettészakítják Szívemet. Kérdés Jézushoz; Mi az, ami segítene? A válasz: Az ima és ebbõl nagyon sok. Híveim hûséges imái, az Irgalmasság Rózsafüzérének és a Szent Rózsafüzér naponkénti imádkozása által, amelyek megmentik gyermekeimet. Õk, követõim, ki kell, hogy tartsanak, akkor is, ha ez nehéz számukra. Kérdés Jézushoz: Mi az, ami a legjobban zavar Téged? A válasz: Azok a személyek, akik nemcsak gyûlölnek Engem, hanem úgy döntenek, hogy a szemérmetlen rituálékon a sátánt imádják, miközben nem veszik észre, hogy hogyan csapja be a sátán õket. Felszentelt szolgáim, akik elvesztették Irántam való szeretetüket. Mindazok, akik másokat üldöznek. A gyilkosok, akik nincsenek tekintettel Gyermekeim életére. A terhesség-megszakítás, a népirtás rosszabb formája. Minden egyes pillanatban könnyeket sírok azokért a kis lelkeimért, akik sohasem kapják meg a lehetõséget az elsõ lélegzetvételre. A háború és az a könnyedség, amelyet rendszerint azok alkalmaznak, akiket ha a harcmezõ közepére állítanának, gyávaságból elszaladnának. Sokan ezek közül az emberek közül, akik háborút jelentenek be, csak azért teszik, hogy megszerezzék a hatalmat. Õk nagyon megbántanak Engem. Kérdés Jézushoz: Mi az, ami boldoggá tesz Téged? A válasz: Követõim hite és azoké, akik elhatározták, hogy segítenek Nekem a lelkek megmentésében. Szeretem õket, oly sok gyöngédséggel és együttérzéssel. Õk Atyám Birodalmában különleges módon lesznek megjutalmazva. Isten, az Atya egy nagyon fontos üzenet az emberiség számára augusztus 2. 20:15 Fiam, Jézus Krisztus nevében jövök. Én, az Isten, az Atya vagyok, és az egész világgal szeretnék kommunikálni. Az Én szándékom az, hogy enyhítsem a büntetések súlyosságát, hogy esélyt adjak az emberiségnek arra, hogy Létezésem igazsága elõtt megnyithassák a szívüket. Nekik, drága Gyermekeim, tudniuk kell, hogy Én elsõsorban az Irgalmasság Istene vagyok, és csak azután leszek majd az Igazságos Bíró.

13 Irgalmasságom elérte legvégsõ határát. Az imák ereje révén, Irgalmasságomban vissza fogom tartani Kezemet, hogy az emberiség csillapítani tudja a gyûlöletet, amely oly sok lélekben megnyilvánul az egész világon. Kövessétek Szavamat, Gyermekeim, amikor arra figyelmeztetlek benneteket, hogy állítsátok meg a bûn terjedését, mert különben egy olyan büntetés fog bekövetkezni, amely az emberiség nagy részének pusztulásához fog vezetni. Ilyen büntetést, még nem látott a világ, az Özönvíz óta, amely Noé idejében elpusztította a Földet. Nektek, hálátlan Gyermekeim, nem fogom tovább megengedni, hogy mindazokat elpusztítsátok, akik hûségesek Irántam. Azt sem fogom tétlenül nézni és megengedni, hogy az Egy Világrend beszennyezze Teremtésemet, Gyermekeimet, Földemet. Ezt úgy szívleljétek meg, mint az utolsó Figyelmeztetések egyikét, amely az emberiségnek adatik. Forduljatok el a bûn útjától és megmenekültök. Forduljatok el attól, hogy vakon adjátok át magatokat a sátán csábításainak és csábító bájainak, annak, hogy az önszeretet és az anyagi csodák által megnyerjen benneteket. Ha továbbra is, ezt a szép világot, amely szeretetbõl lett megteremtve számotokra, meggyalázzátok, úgy ahogyan azt most teszitek, nem marad itt nektek, hogy további kárt tegyetek benne. Én vagyok a szeretet Istene, és nem vagyok hirtelen haragú, de türelmem a végére ért. Ti, akik továbbra is megcsonkítjátok és elpusztítjátok Gyermekeimet, a háború által és a világ pénzügyi ellenõrzése által, tudjátok meg, hogy napjaitok meg vannak számlálva. Ez lesz az utolsó esély a megmenekülésetekre. Ha nem fogtok megfelelõképpen válaszolni, az Irgalmasság nagy ajándékára, amely a Nagyfigyelmeztetés lesz, akkor ti és csatlósaitok el lesztek pusztítva. Dicsõségemet meg fogja ismerni minden férfi, minden nõ és gyermek. Mindazok, akik a Királyságomhoz vezetõ ösvényt választják, örök életük lesz. Azok, akik nem akarnak megtapasztalni egy olyan sötétséget, amelyet sohase tudnának elképzelni, nem is fognak. A sátán követõi, ti, akik az õ gonoszságait bálványozzátok, hallgassátok most meg ígéretemet. Nektek, elveszett gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetés alatt, a szeretet és a béke keze lesz felajánlva. Ragadjátok azt meg, mert ez lesz számotokra az a mentõkötél, ami visszahoz majd benneteket Szeretetem keblére. Ha kérésemet figyelmen kívül hagyjátok, akkor örökké szenvedni fogtok, és sohasem fogtok visszatérni az én drága családom nyájához. Ez most, leányom, egyike a legfontosabb figyelmeztetéseknek, hogy testvéreid megmenekülhessenek az örök kárhozat kínzó lángjaitól. A Legmagasságosabb Király, Isten, a Mindenható Atya Szûz Mária üzenete Én már csak néhány alkalommal fogok megjelenni a világban augusztus 3. szerda; 9:45 Gyermekem, nem kell félned ebben a munkában, mivel már meg volt jövendölve, hogy megtérések fognak bekövetkezni. Sajnos, nem minden ember lesz megmentve, vagy nem minden embert lesz lehetséges megmenteni. Azok, akik ma Drága Fiamat üldözik, sokkal rosszabbak, mint azok, akik a keresztre feszítéskor kivégezték Õt. Mert Fiam azért halt meg, hogy a bûntõl mentse meg az emberiséget, ezáltal az egész világ megtanult egy dolgot (egy leckét), azt, hogy milyen fontos a Fiam iránti hûség. Sokan, akik ismerik az igazságot, ezt elutasítják. Oly sokszor voltam elküldve, hogy imádkozásra buzdítsak az egész világon, mégis a gyermekeimnek szóló figyelmeztetések idõvel feledésbe merültek. Ma, amikor látnokaimon keresztül nyilatkoztatom ki magam, a különbözõ országokban, nemcsak elutasítják õket, de még a gúnyolódást is el kell szenvedniük. Az Én jelenlétem, és a jelek, amelyeket az égen mutatok, és más jelenések is, el vannak utasítva. Sõt még a papok és a püspökök is elutasítják figyelmeztetéseimet. Milyen vakok õk, hogy visszautasítják a segítséget Tõlem, Szeretett Édesanyjuktól. Fiam oly nagyon szenved, ma Õt a bûn gonoszsága miatti gyötrelmében szívszaggató látni. Az Én gyermekeim el sem tudják képzelni, hogy hogyan szenved a kínoktól, amikor az emberek kegyetlenségét látja, aminek tanúja a világban. Gyermekem, emlékeztesd gyermekeimet arra, hogy már csak néhány alkalommal fogok a világban megjelenni, mert elérkezett az utolsó ütközet ideje, amikor el fogom taposni a kígyó (a sátán) fejét. Gyermekeimnek tudniuk kell, hogy szeretett Fiam mennyire szereti és dédelgeti õket. Arra sürgetem õket, hogy nyissák meg a szívüket, és mutassák meg Neki a szeretetüket és az együttérzésüket, amit Õ megérdemel. Õ, a Megváltótok, aki önszántából fogadta el a halált, a maga legkegyetlenebb formájában, azért, hogy megmentsen benneteket, most meg akarja menteni ezt a generációt a sátán csapdáitól. Õ, a csaló, nevet gyermekem, mert tudja, hogy értékes lelkeket sikerült neki ellopnia. Most imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt meghallgassák Fiamat, és hogy a megmentés ajándékát alázattal és tárt karokkal fogadják. Ne feledjétek, hogy mint Édesanyátok, mindig gyermekeim kegyelméért fogok könyörögni. Könnyeim azokért folynak, akik nem akarják az igazságot meghallani, mert ezeket a szerencsétlen lelkeket csak az állandó (folytonos) ima által lehet megmenteni. Szeretõ Édesanyátok. A Szomorúság Királynõje Az Én születésnapom, egy egészen különleges ünnepnap augusztus. 4. csütörtök; 20:30 Holnap, gyermekem, egy egészen különleges ünnep van számomra, szeretett Édesanyátok számára, mert ez az én születésnapom. Szívem tele szomorúsággal a megbántások miatt, amelyeket szeretett Fiam szenved el az emberek bûneiért. Mosolygok, amint látom, hogy hûséges gyermekeim mindent megtesznek, amit csak tudnak, hogy lelkeket mentsenek, de könnyeim még mindig folynak, mert a világotokban levõ szenvedést már nem bírom tovább nézni. Gyermekem, ne fordíts hátat még egyetlen pillanatra sem, amikor Fiamtól, Jézus Krisztustól és a Legmagasságosabb Istentõl való üzeneteket terjeszted, mert az idõ egyre fogy. Szentelj erre a munkára annyi idõt, amennyit csak tudsz. Folytasd tovább, gyermekem. Minden idõben szent palástommal takarlak be téged. Szeretõ Édesanyátok A Mennyország Királynéja A várakozás ideje mondjátok el a többieknek, hogy megtudják, mire számíthatnak augusztus 4. csütörtök, 21:40 Szeretett leányom, a világ minden nap tovább süllyed a hanyatlás felé. Gyermekeim között vegyes érzelmek uralkodnak, mint a remény, az aggódás, a düh és kétségbeesés, mindez a háborúk és a pénz hiánya miatt, és családjaitok megfelelõ táplálása és öltöztetése miatt. De szívleljétek meg a következõket: már nem sokáig kell önmagatokat megvédenetek, mert nagyon közel az az idõ, amikor a Nagyfigyelmeztetés után a világban a világosság és a szeretet miatt több lesz a pozitív érzés. Nincs minden elveszve, leányom.

14 Imádkozzatok azokért, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt meg fognak térni, hogy az igazság ösvényén maradjanak. Imádkozzatok, hogy mindazon követõim szeretete, akik már az igazságot ismerik, megerõsödjön Irántam és Örök Atyám iránt. Mindaddig, ameddig gyermekeim magukhoz ölelik a Nagyfigyelmeztetés ajándékát, nincs mitõl félniük. Mindazoknak, akik nem maradnak meg az ösvényen, és egy bûnnel teli út felé fordulnak, sok félni valójuk van. Atyám nem fogja megengedni, hogy megfertõzzenek másokat csökönyös és gonosz módszereik által. Õk meg lesznek állítva. Sajnos sokan fognak elfordulni az igazságtól, és továbbra is megpróbálnak hatalmat és ellenõrzést gyakorolni a többi Gyermekem felett. Imádkozzatok, hogy a büntetés enyhüljön. Imáitok segíteni fognak a megtérésekben és az ilyen helyzetek elhárításában. Ez most a várakozás ideje az imádkozás ideje a felkészülés ideje, és annak biztosítása, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, megtudja, hogy mire számíthat. Ez az augusztusi hónap, A lelkek megmentésének hónapja, nagyon fontos, Gyermekeim. Kérlek benneteket, hogy ebben a hónapban tartsatok ki hûségetekben a lelkekért, mert megsokszorozódik azok száma, akiket megmentetek. A Mennyország örvend annak a szeretetnek és nagyvonalúságnak, amely minden követõm szívébõl és lelkébõl fakad, akik erre elkötelezték magukat, azért, hogy az emberek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek, ez Számomra nagy ajándék. Menj most leányom, és terjeszd Szavam (Üzenetem). Menj most békével és szeretettel. Szeretõ Megváltótok. Jézus Krisztus Isten, az Atya A szenvedés szerepe augusztus 7. vasárnap; 14:45 Én vagyok az Alfa és az Omega. Én vagyok Isten, az Atya, az Ember és a Világmindenség Megteremtõje. Drága leányom, most véglegesen elfogadtam ajándékodat, amely a lelkek megmentésében nagy segítség. Ajándékodat szeretettel és örömmel fogadom el. Ez az út nem lesz egyszerû, de védelemben lesz részed, ha minden egyes nap kéred az Én segítségemet. Szenvedésed a szellemi (elme) és a lelki sötétség által fog bekövetkezni. Amint ez rosszabbodik, akkor mindig gondolj azokra a teremtményekre, akik szenvedésed által fognak megmenekülni. Menj Szentségimádásra olyan gyakran, ahogyan csak teheted, hogy megkaphasd ehhez a munkához a szükséges erõt. Szeretett Fiam üzenetei folytatódni fognak. Ezeket, úgy, mint ezelõtt, terjeszteni kell, mert az világnak szóló üzeneteibõl egyre több lesz és nem kevesebb. Sok szent lesz segítségedre, akik a te nevedben járnak közben. Imádkozz továbbra is a Szentháromsághoz a szükséges kegyelmekért, hogy erõs maradj. Sohase érezd magad elhagyatottnak, ez szenvedésed részének fog tûnni. Pihentesd fejedet. Csendesedj el, és mutatkozz örömtelinek a külvilág felé. Ne végy tudomást mindazokról, akik bántani fognak téged. Inkább arra gondolj, hogy ez azért van, mert az Isteni fény, amely lelkeden keresztül át fog ragyogni, más lelkekben a sötétséget fogja elõidézni. Akkor és csakis akkor fogod megérteni azt a kínt, amely keresztülégeti Fiam szívét, amikor a világban a bûnöket látja. A te szenvedésed csak egy töredéke lesz annak, amit Õ a nap minden percében elszenved. Most fogadd el az ajándékot, amely neked is adatott, mikor engesztelõ lélekké váltál elhívásod által. Ne felejtsd el leányom, te mindig a Szívemben vagy. Õrködöm fölötted és védelmezlek téged. Most mosolyogj. Ne félj, mert ez a munka téged, családodat és szeretteidet nagy jutalomban fogja részesíteni, Dicsõséges Királyságomban. Szeretõ Atyátok. Isten, a Mindenség Teremtõje Gyermekeim, ne kedvetlenedjetek el a kétségbeejtõ meséktõl, melyekkel az emberiség szembesül augusztus 8. hétfõ; 19:45 Szeretett leányom, napok teltek el azóta, hogy utoljára kommunikáltam veled. Ezzel lehetõséget kaptál, hogy meghallgasd szeretett Atyám, a Legmagasságosabb Isten tanácsát, hogy az segítségedre legyen megérteni a szenvedés szerepét a lelkek megmentésében. Fogynak a napok, ahogyan a Nagyfigyelmeztetés ideje közeledik. Minden készen áll Szeretetlángom eljövetelére, amely majd beborítja az egész világot. Az angyalok, a Mennyország kórusa, most már a Dicsõség napjára várnak, a visszatérésemre, hogy az emberiségnek még egy utolsó lehetõséget adjak, Létezésem és Örök Atyám létezésének elismerésére. Gyermekeim, ne kedvetlenedjetek el azon kétségbeejtõ szóbeszéd vagy mesék miatt, amellyel az emberiség szembe néz. Helyette most nézzetek és bízzátok Rám félelmeiteket. Az emberiség egy oly csodálatos ajándékot fog kapni. Az emberek nemcsak szemtõl szembe fognak Velem találkozni, hanem túlcsorduló boldogságban is részük lesz, hogy megismerik és meglátják az Igazságot, ahogyan az a szemük elé tárul. Ez a történelem egyik legnagyobb napja kell, hogy legyen, ahol a remény és a szeretet mindannyiatok számára meg lesz mutatva. Még a megrögzött bûnösök is térdre fognak borulni, és a bûnbánat könnyeit fogják sírni. Ez jó hír gyermekeim, mert mindenkit meg lehetne menteni, ha feladják a büszkeségüket és önzésüket. Szabad akarata által mindenkinek egységesen kell megengednie Nekem, hogy beléphessek a szívükbe, azért, hogy a világosság felé vezethessem õket. Sok, halálos bûnben élõ bûnösnek fogja ez a fény égetni a szemét és lelkét. Fájdalmas lesz. Ha el tudják viselni a félelmet, látva, hogy mennyire megbántanak Engem, akkor erõsekké válnak és megtérnek. Nos, Hadseregem gyermekei, azt mondom most nektek, hogy mosolyogjatok, mert ez az esemény, a legkülönlegesebb lesz az életetekben és létezõ szeretetetek Irántam és az Én Örök Atyám iránt áthatja majd lelketeket. Oly sok szeretet fogja elméteket, testeteket és lelketeket eltölteni, hogy lelkileg mindörökre meg fogtok újulni. Imádkozzatok most mindannyiatokért, mert az idõ rövid. Most a világ a Nagyfigyelmeztetés miatt felkészítés alatt áll, hogy hatalmas ajándékomra mindenki készen állhasson. Gyermekeim, maradjatok odaadóak a Lelkek megmentésének hónapjában, hogy augusztus végéig lelkek milliói meneküljenek meg fáradozásaitok által. Gondoljatok arra, hogy Én jelen és veletek vagyok minden egyes nap. Figyellek és vezetlek benneteket. Mindannyiatokat szeretem. Maradjatok hûek kéréseimhez, hogy a megkínzott lelkek megmeneküljenek. Jézus Krisztus Nyugtalanság a világban, ezt pedig az Irántam való szeretet hiánya okozza augusztus 9. szerda, 20:30 Szeretett leányom, elérkezett a világban a nyugtalanság ideje, ahol ember ember ellen, testvér testvér ellen, szomszéd szomszéd ellen támad, amint az már meg volt jövendölve. Az események most fognak kitörni, egyik a másik után. Sok ország fogja ezt megtapasztalni. A világban gyermekeim között sok a harag, a csalódás és a félelem. Mondd meg nekik, hogy ezeket az eseményeket a sátán szítja, és hogy más nyugtalanság is ki fog törni, amelyek a Nagyfigyelmeztetés elõtt egyre fokozódni fognak. Ez, leányom, elõre meg volt jövendölve, a jelek egyikeként, amelyet az emberiség 2011 ben, a Tisztulás évében meg fog tapasztalni. Az Én gyermekeim, a sokk alatt tanúi lesznek a gonosz valódi létezésének a világban, azokban a lelkekben, akiket a merõ gyûlölet és harag uszít egymás ellen. Leányom, nem lesznek gyõztesek ebben a csatában, amely továbbra is tombolni fog. Ezeket a

15 rémtetteket, az emberi kéz okozza. Irántam és az Én Örök Atyám iránti szeretetük hiánya miatt, a sátán önkéntes cinkostársai lesznek. Imádkozzatok gyermekeim, azokért, akik szenvedni fognak a világban levõ nyugtalanságtól. Egyes országok azonban meg fognak menekülni a dühöngés kitörésétõl és a rombolástól. A gyûlölet háborúja különbözõ országokon és nemzeteken belül láthatóvá válik. Az összezavarodottságot, a terrort és a szomorúságot sokan fogják megtapasztalni. Kérlek benneteket, bízzatok Atyámban, Istenben, az Örök Atyában, mert kezei által meg fogja állítani ezeket a szerencsétlen gyermekeket. Legyetek erõsek, éberek és hûségesek Hozzám, szeretett Megváltótokhoz. Minden meg fog változni az életetekben, ha a szeretet értelmét, a harmónia fontosságát és a felebarát iránti gondoskodást megértitek. Az ima segíteni fog a gonosz nyugtalanság csökkentésében. Ne feledjétek, a háború, az erõszak és a gyilkosság nem Istentõl jön. Ezeket a sátán okozza. Az õ haragja még ilyen szintet sohasem ért el, mint most, és dühe azokban a gyermekeimben van jelen és azokon keresztül mûködik, akik gyenge lelkületûek, és akiknek a szeretet hiányzik szívükbõl. Hallgassatok most meg Engem. Szeressétek egymást, úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. A sátánt, kegyenceit és bábuit most utasítsátok vissza. Imádkozzatok Szent Mihály Arkangyalhoz, hogy közösségeiteket védelemben részesítse. Imádkozzatok Hozzám a vezetésért. Imádkozzatok a Szentlélek segítségéért, hogy alászálljon országaitokra. A ti irgalmas Megváltótok, Jézus Krisztus A Nagyfigyelmeztetéstõl való félelem nem az, amelyre Én benneteket bátorítalak augusztus 10. szerda; 23:00 Szeretett leányom, a Nagyfigyelmeztetéshez vezetõ globális események felgyorsulása, amint az meg volt jövendölve, továbbra is folytatódik. Most az ima, gyermekeim, elengedhetetlen, mert követõim az egész világon, a Szentlélek kegyelmétõl eltelve, azon munkálkodnak, hogy megalkothassák az Hadseregemet. Habár ez a hadsereg még elég kicsi, amelyben még oly sok követõmnek meg kell értenie, hogy egyenként mindenkinek fontos szerepe van, mégis most fel fog kelni, és gyermekeimet egészen a végsõkig fogja kísérni. Most rám kell hallgatnia minden gyermekemnek. Imádkoznotok kell minden egyes gonosz tett elkövetõjéért, amelyet ezekben az idõkben ember ember ellen követ el. A bûnösökért való imádkozásra vagytok most felszólítva. Az ima által hívjátok a Szentlelket, hogy isteni fényt vigyen ezekbe a szegény lelkekbe. Sokan közülük, olyan vakok Atyám szeretetének igazságával szemben, hogy csak céltalanul bolyonganak, miközben egyik krízisbõl a másikba esnek, úgy, hogy mindenkit megsértenek, akikkel kapcsolatba kerülnek. Ha közületek többen is könyörögni fognak a bûnösök iránti Irgalmasságomért, akkor a sátán befolyása is nagyon meg fog gyengülni. Ez a titok, gyermekeim, a sátán gyûlöletének meggyengítésére, amit továbbra is úgy okád, mint a sárkány szájából a tüzet, megpróbálva elnyelni a világot, gyûlölködõ füstjében. Õ, a csaló és démonai mindenhol jelen vannak. Mivel gyermekeim hite világszerte nagyon meggyengült, ezért a sátán gonosz tettei oly erõsen tartják fogva az emberiséget, hogy attól nehéz megszabadulni. Ha gyermekeim mindenhol hinnének Isten, a Mindenható Atya létezésében, akkor ez nem történhetne meg. Akkor a sátán szorítása is meggyengülne, különösképpen, ha gyermekeim segítségért imádkoznának, és Atyám Irgalmasságáért könyörögnének. Most az ima a ti fegyveretek, gyermekeim, mostantól, a Nagyfigyelmeztetés idejéig. Fordítsátok az imát a sötétségben levõk megmentésére. A Nagyfigyelmeztetés után, azért lesz szükség imáitokra, hogy gyermekeim kitarthassanak az Én Örök Atyám iránti hûségükben, és hogy magasztalják Dicsõségét. A türelem, a mindennapi csendes ima, az imacsoportok alapítása, az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozása naponta, a böjt és a Szent Rózsafüzér imádkozása Szeretett Édesanyámhoz, ezek együtt, a legtökéletesebb módja a lelkek megmentésének. A Nagyfigyelmeztetéstõl való félelem nem az, amelyre bátorítalak benneteket. Imádkozzatok most saját lelketekért és más lelkekért, az engesztelés cselekedeteként, mielõtt Velem, szeretett Megváltótokkal, szemtõl szemben találkoznátok. Mosolygok az örömtõl és a boldogságtól, ha arra a pillanatra gondolok, amikor Irgalmasságom nagy Ajándéka fel lesz fedve gyermekeim elõtt. Ez egy hazaérkezés, amelyet másként nem lehet leírni. Mert ez akkor fog megtörténni, amikor szíveteket az Én isteni szeretetem eltölti. Lelketek végül meg fog világosodni, felkészülésként a földi Új Paradicsomra. Amikor egyesülni fogtok Velem, a vigaszt fogom hozni a számotokra, ami eddig hiányzott az életetekbõl. Gyermekek, ne feledjétek el annak okát, amiért most a világgal kommunikálok. Az a vágyam, hogy biztosítsam, hogy minden gyermekem megmenekülhessen a sátán karmaiból. Ez is az Én mély, mérhetetlen Szeretetem, amelyet mindannyiatokért érzek, ezért nyújtom Kezemet felétek, hogy egyesülhessetek Velem, hogy felkészítselek benneteket a hazatérésetekre jogos otthonotokba. A félelem nem Tõlem származik. Szeretlek benneteket, gyermekeim. Szeretetem dicsõséges ajándékát hozom nektek. Örvendjetek, mosolyogjatok és köszöntsetek Engem, amikor a jel megjelenik az égen. Emeljétek fel karjaitokat, és dicsõítsétek Istent, az Atyát, azért, mert megengedte ezt az utolsó lehetõséget Nekem, megmentésetekre. Szeretõ Megváltótok. Jézus Krisztus, Az Irgalmasság Királya Imádkozzatok mindazokért, akik nem látnak mást az anyagi nyereségen kívül augusztus 11. csütörtök Drága, szeretett leányom, ebben a szenvedésben ki kell tartanod, mert ezáltal lelkeket mentesz meg. Szenvedésed most abban a kínban nyilvánul meg, amelyet Én is elviselek az emberek bûneiért. Az emberi kapzsiság most olyan mértéket öltött, hogy társadalmatokban az erkölcs már nem számít. Az emberi kapzsiság bûne azt jelenti, hogy ameddig az ember vágyai ki vannak elégítve, addig nem törõdik azzal, hogy ki szenved kezei által. Engedjétek, hogy elmondjam nektek azt, hogy akik másokat kínoznak a kapzsiság és fösvénység által, Szemeim elöl nem fognak elmenekülni. Õrködöm. Látok, figyelek. Megremegek, amikor annak vagyok tanúja, hogy az ember a rossz utat választja, odáig süllyedve, hogy mások kárán szerezzen vagyont magának. Õk, leányom, anyagi javak nélkül fognak maradni, ha csak nem könyörögnek Irgalmamért. A pénzük értéktelen lesz. Azoknak az embereknek, akik arra törekednek, hogy lelkeket kínozzanak azáltal, hogy ellopják, ami jog szerint a testvéreik tulajdona, azt mondom, hogy semmi más nem marad belõletek, csak hamu. Imádkozzatok mindazokért, akik az anyagi nyereségen kívül semmi mást nem látnak, mert ha ezeknek a gonosz tetteknek nem fordítanak hátat, akkor õk félre lesznek állítva, és nem fognak Atyám Királyságába belépni. Ha ebben a világban másnak rosszat tesztek, akkor ti félre lesztek állítva, és a sátán barlangjába lesztek vetve. A mások kárán nyert vagyon, jogos igénynek tûnhet számotokra, de ez örökké tartó kínszenvedést fog nektek hozni. Tegyétek most félre a kapzsiság és telhetetlenség fegyvereit. Keressétek a megváltást, mert ha ezt teszitek, akkor visszatér a béke a társadalomba. A ti Megváltótok, Jóságos Bírótok. Jézus Krisztus

16 Követõim most kapták meg a közbenjárás ajándékát augusztus 12. péntek; 23:45 Szeretett leányom, követõim szeretete erõt ad Nekem. Örömkönnyeket hullatok, amikor azon követõim szeretetét látom, akik körbe vesznek és imáikkal átölelnek téged. Leányom, a Szentlélek ajándéka által õk arra vannak elhívatva, hogy ezen fontos üzenetek által, Legszentebb Szavaimat hirdessék a világnak. Ha csak a többi lélek is, akik Engem követnek, és tudják, hogy különbözõ prófétáim által kommunikálok, kinyitnák a szemüket és meghallanák, amit mondani szeretnék, akkor imáik azoknak a szegény lelkeknek a javát szolgálnák, akiknek a Nagyfigyelmeztetésre fel kell készülniük. Szeretetem hûséges követõimen keresztül beragyogja az egész világot. Szeretetem fénye, amely rajtuk keresztül világít, éppen most, nagyon sok megtéréshez vezet az egész világon. Gyermekeim talán nem tudják, mégis ebben a hónapban lelkek milliói lesznek megmentve, szeretett követõim hûsége által. Õk, az Én drága gyermekeim, ebben az augusztusi hónapban, a lelkek megmentésének hónapjában, követték felszólításomat az imára és a hûségre. Mondd meg gyermekeimnek, hogy imáik és böjtjeik által, sok boldogságot hoztak Atyám gyengéd Szívébe. Bõséges kegyelmek áradnak most ezekre a drága, szent lelkekre, akik a közbenjárás ajándékát kapták meg, azokért a lelkekért, akik különben elvesznének. Mennyire vágyódom arra, hogy közülük mindegyiket szorosan Szent Szívemre öleljem, hogy megmutathassam nekik, hogy mennyire szeretem õket. Õk olyan bátrak, olyan hûségesek, és idõrõl-idõre történõ bûnös elhajlásaiktól eltekintve, mégis olyan jók. Szívüket és lelküket az Én irgalmam árasztja el, és értékes hadseregemet a Szentlélek fogja gyõzelemre vezetni, hogy segítsen Nekem minél több lélek megszerzésében. A ti szeretett hûséges Megváltótok. Az Emberiség Királya, Jézus Krisztus Isten teremtette a világot semmilyen más bolygó nem lehet ember által lakott augusztus 13. szombat; 17:00 A megtérés, leányom, gyermekeim számára prioritást kell, hogy jelentsen azáltal, hogy másoknak Üzeneteimrõl beszélnek a világban. Gyermekeim, naponta akár csak egyetlen lélek is olyan nagy örömet szerez Nekem, amikor mások szemüket az igazságra kezdik megnyitni. Szeretett leányom, ha az ember mindennap annyira el van foglalva, amint ez tapasztalható, akkor kevés ideje marad életében az imára. Gyermekeim, az ima lehet egy pillanat, egy óra, egy szó, vagy bármilyen beszélgetés Velem. Nem számít, hogy az ember hol szólít meg Engem. Ez történhet otthon, a kertben, az autóban, a munkahelyen, csakúgy, mint templomomban. Az, hogy hol beszéltek Hozzám, az nem fontos, habár nagyobb örömet szereztek Nekem, ha az Én házamban beszélgettek Velem. Sok ember tévesen azt hiszi, hogy Én nem hallom gondolataikat, nem érzem fájdalmaikat, bánataikat, vagy örömeiket. Nem ismerik fel, hogy az Atyám, a Mindenható és a Mindenség Teremtõje által lettek õk is megteremtve? Õ, aki mindent tud, mindannyiatokat arra hív fel, hogy szálljatok magatokba, naponta, ha csak egyetlen pillanatra is. Kérjétek segítségemet, hogy megerõsítselek benneteket. Csak egyetlen pillanat, amit kérek, azt az értékes pillanatot, amikor Engem hívtok, hogy lehetõvé tegyétek számomra, hogy a Szentlélek ereje által beléphessek lelketekbe. Akár csak egy suttogás is, amellyel a Segítségemért kiáltotok, meghallgatásra fog találni. Ha nem hívtok Engem, nem tudok válaszolni, mert Én sohasem avatkoznék a ti szabad akaratotokba. Én olyan vagyok, mint egy apa, aki egy csoport játszó gyermekre néz le. Mindegyikük el van foglalva, szaladgálnak, társalognak, egyesek nevetnek, vagy más esetben küzdenek egymással. A legtöbb gyerek reagál a felnõtt hívására, amikor az figyelmüket kéri. De egyesek makacsok, elfordulnak és megtagadják mindazt, amire kérik õket. Egyes gyermekek szeretetteljesek. Mások nem annyira. Néhányan zsenge koruk ellenére is teljes gyûlöletet mutatnak. De amikor gyermekeimre nézek a mai világban, gyûlöletet látok, és ami még rosszabb, teljes közömbösséget Létezésemmel, Jézus Krisztussal, szeretett Megváltójukkal szemben. Sokan még Nevem hangzását is utálják. Gyermekeim ebben az idõszakban, amelyben ti éltek, egy engedetlen csoportot lehet felfedezni gyermekeim között, ahol kevés a fegyelem, és akik azt hiszik, hogy övék a világ, azért, hogy uralják, irányítsák, meggyalázzák vagy akár tönkretegyék, ahogyan õk ezt éppen jónak látják. Kevés tiszteletet mutatnak az Atya, a Mindenség Megteremtõje iránt. Ma olyan arrogáns az ember, azt hiszi, hogy egy sokkal magasabb hierarchiából származik, mint az Én Örök Atyám. Így tovább keresgél, hogy többet tudjon meg eredetérõl, még akkor is, ha egész idõ alatt a szeme elõtt volt az igazság. Olyan sok idõt pazarolnak értelmetlen dolgokra, mint az értelmetlen álmok, amelyet az olyan tudósok elméi kergetnek, akik büszkeségük és intelligenciájuk által, amely szintén Isten, az Atya ajándéka, azt hiszik, hogy új tényeket fognak találni saját eredetükrõl. Miért nem ismerik fel ezek a gyermekeim, hogy a földet az embernek teremtették? Semmilyen más bolygó nem lehet ember által lakott, mert ez nem része Atyám tervének. Milyen ostoba is tud lenni az ember, amikor megpróbálja a lelki ürességet feltölteni a lelkében. Minden táplálék és beteljesülés az övé lehet, ha leül és elfogadja az igazságot. Isten, az Örök Atya létezésének igazságát, aki a világmindenség teremtõje. Szeretett Megváltótok, Tanítótok és Igazságos Bírótok. Jézus Krisztus Élvezzétek a dicsõséges életet, amely 1000 évre vár rátok augusztus 14. vasárnap ; 14:25 Drága, szeretett leányom, te továbbra is megvéded Szavaimat, amikor erre valójában nincs is szükség. Szavaim híveim szívét úgy fogják áthatni, mint egy kard, amikor üzeneteimen elmélkednek, amelyeket kaptál a világ számára. Amikor Szavaimat olvassák, tudni fogják az igazságot, mert Isteni világosságom, olyan hatással lesz rájuk, amit csak nehezen tudnak majd figyelmen kívül hagyni. Sokan megkérdõjelezik, és folyamatosan meg fogják kérdõjelezni, ugyanúgy, mint Noé idejében. Figyelmeztetve voltak, de nem akarták meghallani. Kizárták Atyám hangját, amikor Õ üzeneteket küldött Noén és más prófétákon keresztül. Csak azok menekültek meg, akik ezeket meghallgatták és engedelmeskedtek. Hallgassátok meg most üzeneteimet. Gyermekeim, nyissátok meg szíveteket és engedjétek, hogy Szavam a lelketekhez szóljon. Utasítsátok el a világ kedvteléseit. Csak a Hangomra összpontosítsatok. Ezáltal megmentitek lelketeket. Mindazok, akik nem akarnak hallani, mert hátat fordítanak, idõvel, éhes szájjal fognak megjelenni, hogy miután megtörtént a Nagyfigyelmeztetés, Legszentebb Szavaimat szabályosan felfalják. Mert akkor készen álltok majd Vezetésem követésére, azért, hogy Én megfelelõképpen kormányozhassalak benneteket a Földi Új Paradicsomba, ahol ti, a családtagjaitok és a szeretteitek, élvezni fogjátok a Dicsõséges Életet, mely 1000 évre vár rátok. Nem lesz semmi betegség. Nem lesz élelmiszerhiány. Nem lesznek gondok. Csak szeretet lesz, annak legtisztább formájában. Egy dicsõséges lét, amely a ti jogos örökségetek. Kérlek benneteket, hogy most rendületlenül imádkozzatok a tisztánlátásért, hogy Szent Szavamat elfogadjátok, amikor megmutatják nektek, gyermekeim. Tekintsetek erre úgy, mint egész életetek egyik legnagyobb ajándékára. Fogadjátok be testetekkel, elmétekkel és lelketekkel. Mert csak akkor fogtok igazi békére lelni.

17 Szeretõ Megváltótok, Jézus Krisztus Segítsetek Nekem minden Fiatal megmentésében társadalmatokban õk a legveszélyeztetettebbek augusztus 15. ; hétfõ Drága, szeretett leányom, miközben az Én Örök Atyám, a Legmagasságosabb Isten, az elkövetkezendõ változásokra készíti fel a világot, az emberiség miatt tele van bánattal, aki még most is vak az Õ létezésének igazságával szemben. Miközben Atyám most kezdi nyilvánosságra hozni a változásokat a Földre való Visszatérésemet elõkészítve, olyan sok bûnt lát a világban, hogy sír bánatában, azokért a lelkekért, akiknek az elvesztése végül elkerülhetetlen lesz Számára. Az imádkozás, mindazon lelkek megmentéséért, akik ma még mindig léteznek a világban, és akik akarattal pusztán dacból fordulnak el Tõle (az Atyától), annak ellenére, hogy tudják és elfogadják az Õ létezését, segíthet megmenteni az õ lelküket. Folytasd az imádkozást, és hozz személyes áldozatokat ezekért a lelkekért leányom, mert ima nélkül aggódnod kell a jövõjükért. Követõimre hagyatkozom, hogy imádkozzanak az elveszett lelkekért. Most már rövid a hátralévõ idõ, hogy meggyõzzék a hitre vakokat, hogy megnyissák szemeiket Isten, az Atya létezésének igazságára. Fogjátok meg egymás kezét, világosság gyermekei, hogy az Irántam való szeretet-, és hûség köteléketek elég erõs legyen azon lelkek vonzására, akik nem fogadják el, vagy nem hisznek Létezésemben, vagy szeretett Atyám létezésében. Ne szakítsátok meg a hitnek ezt a láncát, mikor elérhetitek azon testvéreitek megmentését, akik már nem követik az Örök Élet igazságához vezetõ utat. Ehelyett, mivel meggyengültek a világi javak hajszolásában, határozott útmutatásra lesz szükségük, hogy segítségükre legyen. Ne legyetek erõszakosak azokkal szemben, akik nem hisznek Istenben. Szelíden gyõzzétek meg õket, meséljetek nekik Keresztrefeszítésemrõl, és arról, hogy az Én Örök Atyám hogyan hozta meg a végsõ áldozatot gyermekei megmentésére, azáltal, hogy a megváltás kegyelmének ajándékát adta nekik, a bûnök bocsánata által. Atyám, most felhívja mindazok figyelmét, akik elõször olvassák ezeket az üzeneteket: Nektek figyelmesen kell elolvasnotok minden egyes üzenetet. Aztán imádkozzatok a Szentlélekhez, azért a kegyelemért, hogy képesek legyetek felismerni, hogy ezek az üzenetek isteni eredetûek. Nyissátok meg szíveteket, hogy befogadhassátok Szavamat. Érezzetek Engem a lelketekben, miközben a következõt kéritek Tõlem: Jézus, ha ez tényleg isteni eredetû (valóban Te szólsz hozzánk), kérlek, áraszd el lelkemet szereteted jelével, hogy elismerhesselek annak, aki vagy. Ne engedd, hogy a hazugságok megtévesszenek engem. Mutasd meg nekem inkább Irgalmasságodat, azáltal, hogy megnyitod szemeimet az igazságra és a földi új Paradicsomod ösvényére. Ne feledjétek gyermekeim, kizárólag csak mély, szenvedélyes szeretetem miatt jövök a világhoz, hogy ilyen úton kommunikáljak veletek. Ez nem azért van, hogy sokkoljon benneteket, vagy, csak hogy valamilyen benyomással legyen rátok. Vagy, hogy ellentétet vagy vitát váltson ki. Az a célja, hogy segítsen minden lélek megmentésében, mindenekelõtt egy fiatal generációnak, akinek semmi érdeklõdésük sincs a hit iránt, mert annyira el vannak foglalva saját életükkel, amelyben Istennek csak kevés hely jut. Mivel olyan nyelven szólok hozzájuk, amit megértenek, remélem, hogy sikerül figyelmüket felhívni azokra az eseményekre, amelyek kibontakozóban vannak. Õk a legveszélyeztetettebbek a ti társadalmatokban, gyermekeim. Létfontosságú, hogy elérjem õket, olyan gyorsan, ahogyan csak tehetem. Gyermekeim, most gyûljetek össze Velem együtt, hogy ma minden fiatalt megmentsünk a világban. Segítsetek Nekem, hogy Királyságomba gyûjthessem õket, és így egyetlen egy értékes lélek se vesszen el Számomra. Az egész Emberiség szeretett Megváltója, Jézus Krisztus Hogyan kérjetek Engem, hogy segítsek nektek megoldani gondjaitokat augusztus 17. szerda; 23:00 Szeretett leányom, azok a kegyelmek, amelyek reád áradtak, azért adatnak, hogy ebben a munkában megerõsítsenek téged, külön bizalmat adva neked. Az Irántam való bizalom, gyermekeim, nagyon fontos. Igen, sok örömet ad Szent Szívemnek, amikor Irántam való szereteteteket érzem. De csak akkor, ha valóban bíztok Bennem, és elengeditek minden aggodalmatokat, azáltal, hogy átadjátok azokat Nekem, így Én gondoskodhatom azokról, hogy ti már csak a valódi békét érezhessétek. Oly sok gyermekem imádkozik különleges szándékokért. Mindegyiket egyenként meghallgatom. De amikor egy számotokra nagyon fontos dologért Hozzám imádkoztok, el kell engednetek félelmeiteket. A félelem nem Tõlem származik. Ez a sátántól származik, hogy gyötörhessen benneteket. Nem tudjátok ezt megérteni? Amikor féltek valamitõl, amirõl úgy érzitek, hogy az életeteket uralja, akkor minél jobban féltek, annál jobban meggyûlik a probléma. Csak, amikor magatokba szálltok, és ezt mondjátok Nekem: Jézusom, teljes bizalommal adom át Neked minden aggodalmamat ebben a kérdésben, hogy gondom most már a Tied legyen, hogy ezt Legszentebb Akaratod szerint Te oldd meg. csak akkor lesz béke elmétekben (szellemetekben). Ez az, amit Én bizalomnak nevezek, gyermekeim. Az Irántam való bizalom azt jelenti, hogy teljes bizalmat mutattok. Rám hagyatkoztok. Bûneitekért haltam meg egyenként mindannyiatokért, akik éltek, még ebben a korban is. Miért ne bíznátok Bennem? Úgy szeretlek benneteket, mint ezen a földön egyetlen más teremtmény sem. Senki sem fog, és nem is tud úgy szeretni benneteket, mint Én. Emlékezzetek erre minden idõben. Most menjetek szeretettel és békével. Én mellettetek állok reggel, délben és éjjel, és csak a hívásaitokat várom. A ti szeretõ barátotok és Megváltótok, Az Irgalmasság Királya, Jézus Krisztus A Nagy Szorongattatás enyhülni fog az imák hatására augusztus 18. csütörtök; 20:45 Leányom, azok a követõim, akik olvassák, és jól eligazodnak a Szentírásban, saját emberi értelmezéseik miatt hajlamosak arra, hogy elragadtassák magukat, így könnyen elfelejtik azokat a tanításokat, amelyekben Én az egymás iránti szeretetrõl prédikáltam. Szeressétek egymást. Tiszteljétek édesanyátokat és édesapátokat. Tiszteljétek Teremtõtöket, Istent, az Atyát, és úgy éljetek, ahogyan azt megmondtam nektek: szeressétek és féljétek Atyámat. Oly sok tanult ember, akik Tanításaim értelmezésével foglalkoznak a saját belátásuk szerint, elfelejtenek egy dolgot. Azt, hogy amikor én újra eljövök, ítélni jövök. Egy percig sem gondolnak arra, hogy ez a saját életükben történhet meg, és nem egy távoli jövõben. Akkor miért kutatnak, és folyamatosan kutatnak, további magyarázatokért a Szentírás Szavaiban, amikor az igazság olyan egyszerû? Miért felejtik el azt, hogy a Szeretet minden, amit kérek tõlük? Az Irántam, a Megváltótok iránti szeretet, Isten, az Atya iránti, és az egymás iránti szeretet. Azoknak az értelmiségi szakértõknek, akik nyilvánosan azt hirdetik, hogy õk képesek Tanításaim elemzésére, és még addig is elmennek, hogy megkísérlik megjövendölni visszajövetelem dátumát, ezt mondom: ha azt feltételezitek, hogy képesek vagytok az Én visszatérésem évét megnevezni, akkor ti sajnos tévedtek. Ez a dátum senkinek sem lesz megadva, sem az angyaloknak a

18 Mennyben, de még szeretett Édesanyámnak sem. De Én kinyilváníthatom. A Szorongattatás már egy ideje elkezdõdött. A Nagy Szorongattatás pedig 2012 végétõl fog elkezdõdni. Ez a szörnyû idõszak, szeretett követõim imáinak hatására enyhülni fog. Ez még tovább fog enyhülni a Nagyfigyelmeztetés utáni megtéréseknek köszönhetõen. Ez az esemény, jó hír, gyermekeim. Ez segíti, hogy az embereknek a sátán iránti rabszolgasága megszûnjön. A vallási szakértõk olyan gõgöt mutatnak, amelyet Én visszataszítónak találok Sokan sajnos el fogják utasítani a felkészülésre felszólító Kéréseimet, annyira fogva tartja õket ez az úgynevezett intellektuális vallási vita, amely az emberi érvelésen alapszik. Az egyik megpróbálja felülmúlni a másikat, bizonyítandó, hogy õ a nagyobb tudású. Ezek a szakértõk olyan gõgöt mutatnak, amelyet Én visszataszítónak találok. Õk semmivel sem jobbak, mint annak idején a farizeusok voltak. Elutasításuk megakadályozza az igazságot, miközben az ott van a saját szemük elõtt. Szavamat (Üzenetemet) Felszentelt Szolgáim elutasítják Szavam (Üzenetem) süket fülekre talált. Szavamat (Üzenetemet) Felszentelt Szolgáim elutasítják, miközben Én megpróbálok kommunikálni velük a történelem ezen idõszakában. De a Nagyfigyelmeztetés után nem lesz több mentségük arra, hogy ne álljanak fel, és hogy ne figyeljenek Utasításaimra. Mert akkor szét fogják tárni karjaikat, és könyörögve fogják majd Vezetésemet kérni a Nagy Büntetés idejére. Amikor ezek a próféciák feltáródnak azok elõtt, akik kételkednek Szavamban, amelyet ennek a hírnökömnek adok, akkor sürgetve arra kérlek benneteket, hogy vegyétek szent Kelyhemet, igyatok belõle, és harcoljatok a lelkek megmentéséért. Mindannyiatokat sürgetlek, beleértve az önjelölt szentírási szakértõket is, hogy alázatosan üljenek le, és tegyék fel ezt a kérdést: Miért bátorítanám Én az egyszerû híveket, hogy a földre való visszatérésemet illetõen vitába keveredjenek? Az egyedüli, ami most számít, az az, hogy eljövök. Legyetek készenlétben minden idõben. Soha ne ítéljetek meg másokat az Én Nevemben. Keressétek, minden áron, az alázat ajándékát, mert ez lesz a ti útleveletek a Mennyországba. A ti szeretõ Megváltótok, Jézus Krisztus Mi készteti a fiatalokat arra, hogy ennyire szégyelljenek Engem? augusztus 19. péntek; 23:00 Drága szeretett leányom, Szeretetem nagyon mély a fiatalok, különösen a tinédzserek és a fiatal felnõttek iránt. Hasonlóképpen, mint a szüleik, szeretetet, boldogságot, aggodalmat és néha haragot érzek, miközben felnõni látom õket. Ó, mennyire fáj a szívem, amikor hallom õket, ahogy azt mondják, nem hisznek Istenben, az Én Örök Atyámban. Õk, az Én kis gyermekeim, olyan befolyás alatt állnak, hogy Õt (Istent) megtagadják, azért, hogy látszólag beilleszkedjenek barátaik közé, hogy ne lógjanak ki közülük. A tény az, hogy többé már nem könnyû a fiataloknak beismerniük szeretetüket Irántam, még akkor sem, ha elfogadják Létezésemet. Ez a beismerés, kínos helyzetbe hozhatja õket, amikor a Belém, Jézus Krisztusba vagy az Én Örök Atyámba vetett hitüket kigúnyolják, mert egy úgynevezett magasabb rendû élõlényt részesítenek elõnyben. Mi készteti arra a fiatalokat, hogy ennyire szégyelljenek Engem? Miért érzik úgy, hogy egy olyan világba kell beilleszkedniük, amelybõl hiányzik a lélek, vagy a lelki élettel egyáltalán nem törõdik? A zene és a mûvészet nagy befolyással van ezekre a drága kis lelkekre, akiknek a Mennyország és a pokol valóságáról nem beszélnek. Õk, mint minden más gyermekem, akik rendületlenül kerülik, hogy bármilyen említést tegyenek Rólam, tanításaimról, vagy az Én Örök Atyám létezésérõl, szintén elvesznek a vadonban. Szülõk, felszólítalak benneteket, hogy beszéljetek gyermekeiteknek a földi létezésük igazságáról. Arról, hogy honnan jöttek, és hogy milyen sors vár rájuk ezután az élet után. A ti kötelességetek segíteni nekik, hogy megnyissák szívüket Szeretetemre. Gyengéden vezessétek õket Hozzám, de használjatok fel minden lehetséges eszközt, hogy lelkük megmentésében segítsetek. Tegyétek ezt irántuk való szeretetekbõl. Talán az évek során elhanyagoltátok kötelességeiteket, de most itt az ideje, hogy helyrehozzátok. Az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozása által, amelyet a lelkükért imádkoztok, segíthettek nekik. Jobb lenne, ha õk még ebben az életben, kitárt karokkal, önszántukból jönnének Hozzám. A fiataloknak a következõt mondom: ha hisztek Bennem, akkor ne féljetek ezt nyíltan megvallani. Ne tagadjatok meg Engem, mert Én vagyok a ti mentõövetek, aki nélkül nincs élet. Amikor a többiek látják, hogy a ti hitetek milyen erõs, akkor hajlandóbbak lesznek megnyitni szívüket Irántam. Ez részetekrõl sok bátorságot követel, de a kegyelmek, amelyeket Tõlem fogtok kapni bátorságotokért, ellensúlyozni fogja félelmeiteket. Amint elmondjátok az embereknek, hogy Én valóban létezem, amint tiszteletet és szeretetet mutattok irántuk, és magatokhoz vonzzátok õket, akkor, amikor Rólam beszéltek tisztelni fognak benneteket. Lehet, hogy furcsának tûnik, hogy az egyik lélegzetvételkor Rólam, a másikban pedig világi dolgokról beszéltek, de amikor ezt teszitek, akkor hitetekben is megerõsödtök. Nemcsak nagy szeretetet fogtok megtapasztalni Irántam szívetekben, ez barátaitok lelkét is meg fogja menteni. Használjátok az internetet üzeneteim terjesztésére. Beszéljetek ezekrõl. Nem számít, ki gúnyol ki benneteket. Mert ha ezt teszitek, akkor világszerte sok-sok fiatalnak lesz majd része az örök életben, a megtérések eredményeként. Most induljatok, értékes, ifjú Hadseregem. Itt az ideje, hogy bátorságot vegyetek Üzeneteim terjesztéséhez, amelyek a világban ennek a generációnak adatnak, arra emlékeztetvén õket, hogy ki vagyok Én, hogy miért mentettelek meg mindannyiatokat a pokol mélységébõl, és hogy miért nyújtom most ki kezemet, hogy még egyszer megmentselek benneteket. Ez most számomra az az idõ, amikor felétek nyújtom a kezemet, hogy kézen fogjalak benneteket. Szeretlek benneteket. A ti szeretett Megváltótok és Barátotok. Jézus Krisztus A pénz, és ha túl sok van belõle, megrontja a lelket augusztus 21. vasárnap; 23:00 Drága, szeretett leányom, ma éjjel azért látogatlak meg, mert a világban egy tartós erõszak kezd el kitörni, amint egyik nemzet a másik után bombázni fogja egymást, hatalmat és dicsõséget keresve. Imádkozzatok, mindazokért a lelkekért, akik ebben az erõszakban meg fognak halni, hogy Atyám Királyságában kegyelemre találhassanak. Leányom, a világ most fogja elszenvedni az elõre megjövendölt változásokat, hogy megtisztuljon azért, hogy az emberek méltók lehessenek Ígéretemre. Továbbra is meg lesz engedve, hogy azok a kapzsi emberek, akik a hirtelen halálukért felelõsek megfosszák õket az anyagi javaktól. Ahogy ezek a megpróbáltatások fokozódnak, úgy fognak ezen gyermekek is megszabadulni a sátán üres ígéreteinek bilincseitõl, õ (a sátán), aki elcsábítja a gazdagokat azáltal, hogy még többet ígér nekik, most az egész világ szeme elõtt, továbbra is kérkedik az illetlen, közönséges ocsmányságával. Ezt azért fogja tenni, hogy gyermekeim, ne csak irigykedjenek majd a gazdagokra és hírességekre, hanem majd minden tõlük telhetõt megtegyenek azért, hogy utánozzák õket. Miközben õ (a sátán) gyermekeimet ebbe a fészekbe hajtja, ahol a jelentõs gazdagság külsõ látszatának elérése számukra egy fontos célnak fog tûnni, sikeresen el fogja távolítani õket az igazságtól. Amint csupaszon és meztelenül maradtok, Én majd felöltöztetlek újra benneteket, gyermekeim, csak ezúttal ez egy fegyver palást lesz, azzal a céllal tervezve, hogy védelmet nyújtson nektek a rossz emberek gonoszságaitól. Amint fel lesztek

19 vértezve, készen álltok majd arra, hogy egy más életfelfogással menjetek ismét a világba. Egy olyan életfelfogással, amelyben a felebaráti szeretet a legfontosabb célt fogja jelenteni. Ha egymás iránt szeretetet mutattok, akkor az Irántam való valódi szereteteteket bizonyítjátok. A jólét és gazdagság látszata, amelyhez nagyon kevés gyermekem férhet hozzá a világban, semmi több: csak látszat. Mert nincs mögötte semmi. Meg lesztek kísértve, hogy hasonló gazdagság után kutassatok, amint a csaló arról gyõz meg benneteket, hogy a nagy gazdagság és hírnév után kell vágyakoznotok. Az igazság az, hogy míg ti üres és értelmetlen vágyaitok kergetésével vagytok elfoglalva, figyelmen kívül hagyjátok kötelességeiteket Velem szemben. Soha ne engedjétek, hogy a gazdagsággal és a hírnévvel való kérkedés elcsábítson benneteket, tudván azt, hogy a pénz, és ha túl sok van belõle, az megrontja a lelket. Mindazok, akiknek olyan sok pénzük van, hogy nem valószínû, hogy még ebben az életben el tudják azt költeni, oda kell adniuk azoknak a kevésbé vagyonos (szerencsétlen) embereknek, akiknek az élelemre is kevés jut. Ha ezt megteszitek, megmenthetitek lelketeket. De ha még többre éheztek, habár már elég van ahhoz belõle, hogy egy egész nemzetet etessetek és ruházzatok, akkor éhezni fogtok. Az élet kenyere számotokra, az alázatos elfogadása annak, hogy az egymás iránti szeretet az, amit Én tanítottam nektek. Felebarátaitokat szeretni azt jelenti, hogy azokkal törõdtök, akiknek semmijük sincs. Ébredjetek fel és fogadjátok el az igazságot, még mielõtt túl késõ lenne. Sokkal nehezebb Atyám kegyelmére találniuk azoknak, akik nagy anyagi vagyonnal rendelkeznek, kivéve, ha megosztják másokkal. Emlékezzetek erre. Mindazoknak, akiknek kevés van, de irigykednek azokra, akiknek látszólag minden anyagi kényelmük megvan, amire õk is vágyakoznak, azt mondom, hogy óvatosnak kell lennetek. Csak egyetlen palota létezik, amelybe meg kell próbálnotok belépni, és ez az a palota, amely a földi Új Paradicsomban vár rátok. Csak azok fogják a kulcsot megkapni, akik szívükben, elméjükben és lelkükben alázatosak. A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus A gonosz jónak van beállítva, míg a jó gonosznak augusztus 22. hétfõ; 20:10 Ha az ember megkérdõjelezi saját hitét, el kell gondolkodnia. Ha bizonytalan, Engem kell kérnie, hogy nyissam fel szemeit. Ha nehéznek találja az imádkozást, Engem kell kérnie, hogy nyissam meg száját. De ha nem hallgat az igazságra, akkor mások imáira van szüksége. Gyermekeim, mélységesen aggódom amiatt, ahogyan a gonosz jónak van beállítva, miközben a jót gonoszként mutatják. Világotokban minden a visszájára fordult. Mert ti, akikben nincs mély hit (áhítat) Irántam, nem lesztek bölcsebbek. A világban most a nevetekben hoznak intézkedéseket, a kormányzat, az egyház és az állam valamennyi szintjén, és errõl megfeledkeztek. Rossz törvények kerülnek bevezetésre és kerülnek bemutatásra az emberiségnek, mintha az õ érdeküket szolgálnák. Ebben benne vannak az új uralmi rendszerek, orvosságok, külföldi segélyek, oltások, és az új vallási és egyéb doktrínák (elméletek) prédikálása, tanítása. Soha ekkora összezavarodottság még nem volt Gyermekeim között. A felszínen úgy tûnik, minden kontrollálva van, és rendben van a maga módján. De az egyetlen valós rend, amely létezik, az azoknak a keze által rejtve marad, akik a világ eseményeit irányítják, gonosz módszereikkel a zárt ajtók mögött. Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni gyermekeim. Felém kell fordulnotok segítségért, hogy a titkos globális hatalmak által tervezett gonosz események meggyengülhessenek. A ti egyetlen utatok a valós szabadság felé az, ha Bennem való hiteteket újra lángra lobbantjátok. Ez hamarosan megtörténik, drága gyermekeim, amikor megjelenek a világnak, a Nagyfigyelmeztetés alatt, amely egyre közeledik. Felszólítalak benneteket, hogy imádkozzatok azokért, akiknek van látásuk, mégis vakok az Én Legszentebb Szavamra. Imádkozzatok azokért, akik folytonosan kiforgatják az Tanításaimat, és felszentelt szolgáimért, akik gyávaságból behódolnak a kormányok által feléjük támasztott igényeknek. Most csak egyetlen uralkodó van, akire a jövõ van bízva, és az az Én Örök Atyám, Isten, a Teremtõ, a Mindenség Teremtõje. Mutassatok Felé mindenben hûséget, és biztos támaszra fogtok lelni miközben az igazság útján haladtok elõre. Szeretett Megváltótok Jézus Krisztus Egyetlen bûn sem olyan súlyos, hogy ne lehetne megbocsátani augusztus 23. kedd; 23:45 Leányom, te most elkezdted a szenvedés valóságát megérteni. Amikor a kiválasztott lelkeket arra kérem fel, hogy szenvedjenek, akkor õk úgy szenvednek, amint azt Én tettem a Keresztre feszítésem kínjainak átélésekor. Amint Halálom által az embereket megváltottam a bûnbõl, úgy a ti szenvedésetek is megmentheti az emberiséget az örök kárhozattól. Azáltal, hogy önként felajánljátok szenvedéseteket, áldozatot hoztok, mely által az emberi lelkeknek megmutatkozhat az Isteni irgalmasság. Ha több lelket kérnék fel arra, hogy ezt tegyék, talán félelmet mutatnak és elutasítanák. Ugyanakkor sok olyan lélek szenved, akik nincsenek tudatában annak, hogy õk is kiválasztott lelkek. Sok gyermekem azt kérdezheti, hogy egyes emberek miért szenvednek és mások miért nem? Az Én válaszom az, hogy azokat az igaz szívûeket választom ki, akik alázatosak ebben az életben, akik mások szükségleteit a sajátjuk elé helyezik. Egy gyengéd szívû lélek felveszi az Értem való szenvedés szerepét. Ez egy ajándék Tõlem. Lehet, hogy nem tûnik ajándéknak, de amikor ezt az ajándékot megkapjátok, akkor a Nevemben, a lelkek ezreit mentitek meg naponta. Most fel szeretném szólítani követõimet hogy egy áldozatot hozzanak naponta, mely hasonlít a szenvedéshez (lemondáshoz), hogy ezáltal segítsenek azoknak a lelkeknek megmentésében, akik halálos bûnben halhatnak meg, a Nagyfigyelmeztetéskor. Kérlek benneteket, hogy kérjétek Tõlem ezt az ajándékot. Kérem az alázatos lelkeket, hogy hozzanak egy személyes áldozatot, Dicsõségemre. Azok a lelkek pedig, akik úgy érzik, hogy ezt nem tudják megtenni, azt mondom, hogy különleges kegyelemmel áldlak meg benneteket, mert tudom, hogy az Irántam való szeretetetek és imáitok által megmentitek testvéreitek lelkeit. Gyermekeim, tudnotok kell a következõt: az üzenetek hatására követõim hadserege naponta növekszik. Nemsokára milliós nagyságúvá nõ. Csak azokat szólítom fel, akik elég bátrak ahhoz, hogy a páncélkesztyût felvegyék. A bátorság a szeretetbõl fakad. A bátorság értelmezése eltér ember és ember között. Egyszerûen arra kérlek benneteket, hogy szeretetemrõl beszéljetek a világnak. Emlékeztessétek arra az igazságra õket, amelyet a Szentírás tartalmaz. Mondjátok meg nekik, hogy nemsokára visszatérek, hogy Irgalmasságom nagy ajándékát felajánljam. Mert ha hamarosan ítélni jönnék vissza a világba, akkor a Mennyország kihalt lenne, hiszen, ma a bûn annyira elterjedt. Terjesszétek Örömhíremet. Emlékeztessétek arra õket, hogy amikor valaki iránt szeretetet éreznek, õszinte, tiszta szeretetet, még akkor is, ha csak egy futó pillantás, vagy egy jó tett lenne az, aminek tanúi vagytok, akkor Én ott jelen vagyok. Mondjátok el nekik, hogy szeretet nélkül kiszáradnának és semmivé válnának.

20 Mondjátok el nekik, hogy amikor rájuk nézek, akkor õk a Szemem elõtt mezítelenek és vagyontalanok. Én csak a jóságot, vagy a romlottságot látom a lelkükben. Mondjátok el azoknak a szegény, félelemmel telt lelkeknek, akik szégyenkeznek életvitelük miatt, hogy Én megbocsátó vagyok, minden irgalommal teli, és hogy kitárt szeretõ Karjaimban fogom õket köszönteni. Csak annyit kell tenniük, hogy jöjjenek Hozzám, és kérjék a segítségemet. Sohasem fogom elutasítani a bûnösök könyörgéseit, nem számít, milyen sötétek bûneik. Megbocsátok mindazoknak, akik õszintén bûnbánóak, bármely korábban elkövetett vétkükért. Szívük meg fog könnyebbülni, és szeretetem vissza fogja hozni a világosságot az életükbe. Dicsõségben fogok eljönni újra, gyermekeim, nem azért, hogy megijesszelek benneteket, hanem, hogy ajándékaimat hozzam nektek, ugyanazokat az ajándékokat, amelyeket a sátán munkálkodása miatt visszautasítottatok. Jöjjetek. Hajtsatok fejet. Tegyétek félre szégyenkezésetek és most kérjetek megbocsátást Tõlem. Semmi sem botránkoztat meg Engem, gyermekeim. Egyetlen bûn sem olyan nagy, amit Én ne tudnék megbocsátani, ha õszinte bûnbánatot mutattok. Ne késlekedjetek. Most a megváltást keressétek, még mielõtt túl késõ lenne. A ti szeretõ Jézus Krisztusotok. Az Emberiség Megváltója A próféciák, melyek ezen prófétámon keresztül adattak, most beteljesednek augusztus 24. szerda 16:38 Drága szeretett leányom, a világon minden nemzetnek lesz lehetõsége Üzeneteim elolvasására, melyeket rajtad keresztül adok. Mert amikor majd a Nagyfigyelmeztetés tanúivá válnak, akkor a Vezetésemet fogják keresni, hogy az erõt adjon nekik. Fáradt vagy most leányom, ahogyan a szenvedés fokozódik, de pár napon belül enyhülést (haladékot) kapsz. Mindezt azért kérem tõled, mert szükségem van a szenvedésen keresztüli segítségre, hogy megválthassam a halálos bûnben lévõ embereket. Próbáld az elõnyeit látni annak, amit ez hoz, mert egy napon Velem együtt fogsz örvendezni ezen munka gyümölcsein. Egyre többen haladjatok elõre gyermekeim, mert azok a próféciák, melyek ezen prófétán keresztül adattak, most beteljesednek, ahogyan ezen weboldal hitelességébe vetett hit is. Imádkozzatok most gyermekeim, hogy ti, az Én hadseregem megsokasodjatok, és egy egységet alkossatok a lelki csatához, mely rátok vár. Szeretõ Megváltótok. Jézus Krisztus Klimatikus káosz lesz tapasztalható most számos országban. Az Én Atyám haragos augusztus 25. csütörtök; 20:00 Drága szeretteim, a másokért való imádkozásra szólítom fel valamennyi Ima harcosomat. Ez magában foglalja a hitetleneket, és azokat, akik az erõszak és gyûlölet csapdájába estek. Õk kétségbeesve vándorolnak, próbálják megtalálni a szeretetet és békét az életükben, de ezt lehetetlennek érzik. Rendületlenül kell imádkoznotok értük, mert imáitok nélkül a Pokol tûzébe fognak elmerülni. Ne engedjétek, hogy ez megtörténjen. Ha bátorítva lennének, hogy egy kicsit közeledjenek Felém, és készek lennének Szavaim meghallgatására, akkor kegyelmeket kapnának Tõlem, hogy Karjaimba vehessem õket. Leányom, a világnak most el kell csendesednie és meg kell hallgatnia Engem. Nagyon rövid idõn belül földrengések és áradások tanúja lesz a világ. A klimatikus katasztrófák által okozott káosz, számos országban lesz tapasztalható. Ezek az Én Atyám által kimért büntetések az emberiségre. A bûn meg lesz büntetve leányom, és azok az országok, melyek az abortusz hirdetésében vétkesek, nem fognak elmenekülni az Én Atyám keze elõl, amely le fog sújtani. Az ima sok hasonló büntetést elhárított már, de az emberiség folytatja a bûn elkövetését, és undorító, ellenszenves bûnei által megbántja Atyámat amelyeket ember ember ellen követ el, beleértve az anyaméhben levõ ártatlan gyermekek ellen elkövetett förtelmes tetteket. Sürgetlek benneteket, hogy imádkozzatok azokért a gyermekeimért, akik olyan országokban élnek, melyek nem fogják elkerülni ezt a büntetést. Atyám haragos. Nem fogja tétlenül nézni, továbbra is, ahogyan az ember, magát az emberiséget pusztítja el. A Föld elpusztulna, ha az emberiséget nem állítaná meg. Szeretett Atyám, visszatartja ezen büntetés nagy részét a Nagyfigyelmeztetés utánig. Ezt követõen, annak ellenére, hogy az emberek megtérnek, mégis folytatni fogják bûnös tetteiket. A megtapasztalt büntetések azt mutatják az emberiségnek, hogy Atyám szigorú is tud lenni. Õ minden gyermekét szereti, de ezt a világot Õ teremtette, ezért az ember olyan egyszerûen nem pusztíthatja azt el. Imádkozzatok most Gyermekeim, minden testvéretekért. Jézus Krisztus, Az Emberiség Királya Üzenet az Egyháznak (Klérusnak) ne engedjétek, hogy a világi társadalmak megfélemlítsenek benneteket augusztus 27. szombat Leányom, hogyha még több pap és a Katolikus Egyház még több tagja nyitnák meg elméjüket, és elfogadnák, hogy ezen üzeneteken keresztül most Én szólok a világhoz, akkor könnyebb lenne a Szívem. Azok az Én ájtatos követõim, akik a világosság lángját tartják, miközben elõre haladva figyelmeztetéseimet terjesztik a világban, hogy Gyermekeimet a megtérésre bátorítsák. Óh, mennyire elszomorít, amikor azt kell látnom, hogy bezárják elméjüket azok a Felszentelt Szolgáim, miközben azt vallják, hogy Szavamat, Tanításaimat adják át a világnak. Annyira megkeményedett a szívük, hogy összetörik Szívemet. Tanításaim azt a tényt támasztják alá, hogy isteni kinyilatkoztatások vannak és voltak, az idõk kezdetétõl. Azt gondolták, hogy az Én Anyám vagy Én nem fogunk Gyermekeimmel évszázadokon keresztül kommunikálni? Örömmel szentelnek figyelmet a rég eltávozott szentek szavának, jóval azt követõen, hogy üzeneteik eljutottak a világba. De nem úgy a maiaknak. A különbség most az, hogy nem fognak idõt kapni, hogy lehetõségük legyen megemészteni ezeket az üzeneteket az eseményt követõen. Mert több idõ nem lesz, mint azt tudjátok. Felszólítalak benneteket, felszentelt szolgáim és Szent Helyettesem (a pápa), hogy most olvassátok Szavaimat (Üzeneteimet) az emberiségnek. Soha nem volt annyira szükségetek a földi eseményekbe való beavatkozásomra, mint most. Emlékezzetek, hogy halottaimból támadtam fel és megígértem, hogy visszajövök. Jelenleg mennyire vagytok felkészülve? Milyen gyakran emlékeztetitek gyermekeimet az Elõttem való megtérés szükségességére? Milyen gyakran vagytok hajlandóak gyermekeim bûneit meghallgatni, mikor olyan elfoglaltak vagytok? A gyónások meghallgatására sem biztosítotok elegendõ idõt. Cserbenhagytok felszentelt szolgáim, és ezzel nagyon megbántotok Engem. Megtagadni jogaikat gyermekeimtõl, hogy hozzájárulhassanak a szentségekhez, megbocsáthatatlan. Ébredjetek most fel és kövessétek az Utasításaimat. Teljesítsétek a kötelességeteket gyermekeimmel szemben, ahogyan azt Szent Fogadalmatokban ígértétek Nekem. Kérlek, ne fordítsatok hátat Tanításaimnak. A hit és különösen szeretett felszentelt szolgáim hite jelentõsen gyengül. Ez a sátán átkainak következménye, aki közöttetek jár egy ideje, pusztítást végezve Egyházamon belül és azon kívül. Emlékezzetek erre Felszentelt Szolgáim. Ez a sátán munkálkodása. Sohasem szabad megadnotok magatokat az õ gyötréseinek, hogy azzal eltávolítson benneteket az Irántam való kötelességetektõl.

A Nagyfigyelmeztetés. Egy titkos prófétával való beszélgetés. 2011. július

A Nagyfigyelmeztetés. Egy titkos prófétával való beszélgetés. 2011. július A Nagyfigyelmeztetés Egy titkos prófétával való beszélgetés 2011. július Megjegyzés: Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon, a 2010. november 8-tól megjelent üzenetek fordítását tartalmazza.

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Üzenetek Jézus Krisztustól. való felkészítésül. A http://www.thewarningsecondcoming.com/ alapján. Jelen dokumentum. Az üzenetek megtalálhatóak a

Üzenetek Jézus Krisztustól. való felkészítésül. A http://www.thewarningsecondcoming.com/ alapján. Jelen dokumentum. Az üzenetek megtalálhatóak a Üzenetek Jézus Krisztustól a Nagyfigyelmeztetésre és a Második Eljövetelre való felkészítésül. A http://www.thewarningsecondcoming.com/ alapján. Jelen dokumentum 2010. november 8 2013. január 31.-ig tartalmazza

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés - 2011 február Admin, Admin. Creative Commons - BY -- 2012

A Nagyfigyelmeztetés - 2011 február Admin, Admin. Creative Commons - BY -- 2012 A Nagyfigyelmeztetés - 2011 február Admin, Admin Creative Commons - BY -- 2012 Table of Contents Bevezetés "The Warning" Acta Apostolicae Sedis A Szeretet az út az Üdvösséghez Világméretű Megtérés van

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

Megtanulni megbocsátani

Megtanulni megbocsátani Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk

Részletesebben

2012 JANUÁR ÉS FEBRUÁR 8. RÉSZ NAGY FIGYELMEZTETÉS

2012 JANUÁR ÉS FEBRUÁR 8. RÉSZ NAGY FIGYELMEZTETÉS 2012 JANUÁR ÉS FEBRUÁR 8. RÉSZ NAGY FIGYELMEZTETÉS ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE ISTEN NAGY FIGYELMEZTETÉSE A MAI VILÁGNAK IGAZSÁG KÖNYVE 2012 január és február Maria Divine Mercy által kapott üzenetek JANUÁR Szûz

Részletesebben

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/ Erről az Imakönyvről Az imák, és litániák (dőlt kiemeléssel) amelyek ebben a könyvben találhatóak nem emberi eredetűek. Ezek egy egyszerű hétköznapi nőnek adattak, aki férjezett családanya, Európában lakik,

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

Ivanka éves jelenése A Szűzanya édesanyai áldását adta nekünk és azt mondta: béke, béke, béke.

Ivanka éves jelenése A Szűzanya édesanyai áldását adta nekünk és azt mondta: béke, béke, béke. Drága gyermekek! Úgy vagyok itt köztetek, mint édesanya, aki segíteni szeretne nektek, hogy megismerjétek az igazságot. Amíg úgy éltem a földön, mint ti, megkaptam az igazság ismeretét és ezzel együtt

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

1.RÉSZ 2010 NOVEMBER DECEMBER ÉS AZ

1.RÉSZ 2010 NOVEMBER DECEMBER ÉS AZ 1.RÉSZ 2010 NOVEMBER DECEMBER NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE ISTEN NAGY FIGYELMEZTETÉSE A MAI VILÁGNAK IGAZSÁG KÖNYVE 2010 november december M.D.Mercy által az elsõ két hónapban kapott üzenetek

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2012 február. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza.

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2012 február. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A NAGYFIGYELMEZTETÉS ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL 2012 február Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A karizmatikus eredetűnek tulajdonítható

Részletesebben

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, / MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú

Részletesebben

IMÁK A KERESZTES IMAHADJÁRAT 96 IMÁJA ÉS 4 LITÁNIÁJA

IMÁK A KERESZTES IMAHADJÁRAT 96 IMÁJA ÉS 4 LITÁNIÁJA IMÁK A KERESZTES IMAHADJÁRAT 96 IMÁJA ÉS 4 LITÁNIÁJA A Keresztes Imahadjárat imái Az imák elé csatolt, bevezetõ gondolatok és üzenetek (Szerkesztõi megjegyzés: A dátumok az üzenetek átadásának idejét mutatják,

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2011 augusztus. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza.

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2011 augusztus. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A NAGYFIGYELMEZTETÉS ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL 2011 augusztus Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A karizmatikus eredetűnek tulajdonítható

Részletesebben

EZEK AZ IDÕK JÁRNAK RÁTOK, GYERMEKEK. EZ AZ ÛR AZÉRT LÉTEZIK, MERT NEM KÖVETIK AZ IGAZSÁGOT, VAGY MERT NEM MUTATNAK HÛSÉGET SZERETETT FIAM IRÁNT.

EZEK AZ IDÕK JÁRNAK RÁTOK, GYERMEKEK. EZ AZ ÛR AZÉRT LÉTEZIK, MERT NEM KÖVETIK AZ IGAZSÁGOT, VAGY MERT NEM MUTATNAK HÛSÉGET SZERETETT FIAM IRÁNT. az élet minösége EZEK AZ IDÕK JÁRNAK RÁTOK, GYERMEKEK. AHOGY AZ EMBERI FALY TEHETETLENÜL, ÖSSZEZAVARODVA TÉVELYEG, AHOL SEMMI SEM KIELÉGÍTÕ, BELEKAPASZKODNAK MAJD MINDENBE, AMIRÕL ÚGY VÉLIK, HOGY KITÖLTI

Részletesebben

7. RÉSZ ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE

7. RÉSZ ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE 2011 NOVEMBER ÉS DECEMBER 7. RÉSZ NAGY FIGYELMEZTETÉS ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE ISTEN NAGY FIGYELMEZTETÉSE A MAI VILÁGNAK IGAZSÁG KÖNYVE 2011 november és december Maria Divine Mercy által kapott üzenetek NOVEMBER

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

IMÁK A LEGFONTOSABB ÉS FOHÁSZOK AHHOZ, HOGY REMÉNYKEDHESS EGY ÖRÖK ÉLETBEN. Tartalom

IMÁK A LEGFONTOSABB ÉS FOHÁSZOK AHHOZ, HOGY REMÉNYKEDHESS EGY ÖRÖK ÉLETBEN. Tartalom A LEGFONTOSABB IMÁK ÉS FOHÁSZOK AHHOZ, HOGY REMÉNYKEDHESS EGY ÖRÖK ÉLETBEN PRESENTATION AUTHOR: ALBERT ALBERTGALLERY Tartalom 1/ Az Egyház által elõterjesztett legfontosabb imák 2/ Saját lélek megmentésére

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

2011 MÁRCIUS ÉS ÁPRILIS NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ

2011 MÁRCIUS ÉS ÁPRILIS NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ 3. RÉSZ 2011 MÁRCIUS ÉS ÁPRILIS NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE ISTEN NAGY FIGYELMEZTETÉSE A MAI VILÁGNAK IGAZSÁG KÖNYVE 2011 március és április Maria Divine Mercy által kapott üzenetek Eltûnik

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

TERÉZ ANYA. Ne várjatok vezetőkre; tegyétek meg magatok, ember az embernek. SAJÁT SZAVAIVAL

TERÉZ ANYA. Ne várjatok vezetőkre; tegyétek meg magatok, ember az embernek. SAJÁT SZAVAIVAL TERÉZ ANYA SAJÁT SZAVAIVAL Ne várjatok vezetőkre; tegyétek meg magatok, ember az embernek. Teréz Anya saját példáján tanított meg minket, mit jelent valójában élni az evangéliumot. Azt gondolom, hogy a

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

Bibliai tanítás a részegségről

Bibliai tanítás a részegségről Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

2011 MÁJUS ÉS JÚNIUS 4. RÉSZ NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ

2011 MÁJUS ÉS JÚNIUS 4. RÉSZ NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ 2011 MÁJUS ÉS JÚNIUS 4. RÉSZ NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE ISTEN NAGY FIGYELMEZTETÉSE A MAI VILÁGNAK IGAZSÁG KÖNYVE 2011 május és június Maria Divine Mercy által kapott üzenetek Oroszország és

Részletesebben

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Józs. 24,18-20. Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az országban lakó emóriakat is. Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés. Egy titkos prófétával való beszélgetés. 2011. augusztus

A Nagyfigyelmeztetés. Egy titkos prófétával való beszélgetés. 2011. augusztus A Nagyfigyelmeztetés Egy titkos prófétával való beszélgetés 2011. augusztus Megjegyzés: Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon, a 2010. november 8-tól megjelent üzenetek fordítását tartalmazza.

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés - 2010 november Admin, nagyfigyelmeztetes.hu. Creative Commons - BY -- 2012

A Nagyfigyelmeztetés - 2010 november Admin, nagyfigyelmeztetes.hu. Creative Commons - BY -- 2012 A Nagyfigyelmeztetés - 2010 november Admin, nagyfigyelmeztetes.hu Creative Commons - BY -- 2012 Table of Contents Bevezető Acta Apostolicae Sedis "The Warning" A Szűzanya első üzenete Megváltónktól, Jézus

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

egy titkos prófétával való beszélgetés

egy titkos prófétával való beszélgetés egy titkos prófétával való beszélgetés Az üzenetek a Nagy figyelmeztetésre vonatkoznak, arra az eseményre, amely világszerte megtéréshez fog vezetni. Ez a könyv életeket fog megváltoztatni és lelkeket

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés - 2011 április Admin, A Nagyfigyelmeztetés. Creative Commons - BY -- 2014

A Nagyfigyelmeztetés - 2011 április Admin, A Nagyfigyelmeztetés. Creative Commons - BY -- 2014 Admin, A Nagyfigyelmeztetés Creative Commons - BY -- 2014 Table of Contents A Nagyfigyelmeztetés - 2011 április 1 Az Én Örök Atyám keze most fog lesújtani erre a hálátlan, vak világra 1 Soha ne ítéljetek

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés - 2011 június Admin, admin. Creative Commons - BY -- 2014

A Nagyfigyelmeztetés - 2011 június Admin, admin. Creative Commons - BY -- 2014 Admin, admin Creative Commons - BY -- 2014 Table of Contents A Nagyfigyelmeztetés - 2011 június 1 Benedek pápa napjai meg vannak számlálva 1 A sátán a popkultúra által toborozza a fiatalokat 2 Összeütközik

Részletesebben

Tanítás a gyülekezetről

Tanítás a gyülekezetről Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye

Részletesebben

Az Igazság Könyve. Az Igazság Könyve. Tartalom. Némán is lehet sok mindent közölni

Az Igazság Könyve. Az Igazság Könyve. Tartalom. Némán is lehet sok mindent közölni Az Igazság Könyve Az Igazság Könyve Tartalom Némán is lehet sok mindent közölni Dániel könyve János látomása a tekercsel-könyvel kapcsolatban Egy mai próféta és próféciái Válogatás (kivonatok) a 2011 évi

Részletesebben

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei 6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;

Részletesebben

12. nap Negatív érzelmeink (félelem, szorongás, harag, szégyen, indulat, bátortalanság, keserűség, bánat, bosszúvágy) felajánlása

12. nap Negatív érzelmeink (félelem, szorongás, harag, szégyen, indulat, bátortalanság, keserűség, bánat, bosszúvágy) felajánlása 12. nap Negatív érzelmeink (félelem, szorongás, harag, szégyen, indulat, bátortalanság, keserűség, bánat, bosszúvágy) felajánlása Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Szentlélek-hívás Zúgó szél, égi

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

A Keresztes Imahadjárat imái

A Keresztes Imahadjárat imái A Keresztes Imahadjárat imái (1) Ajándékom Jézusnak a lelkek megmentéséért... 2011. november 17. (2) Ima a globális uralkodókért... 2011. november 18. (3) Szabadítsátok meg a világot a félelemtől... 2011.

Részletesebben

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az

Részletesebben

A Mennyország, Isten gyönyör otthona

A Mennyország, Isten gyönyör otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

Pozitív intézményi légkör

Pozitív intézményi légkör Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén

Részletesebben

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"

Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak? "Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?" 1 Krón 29,5 Gyógyulásunk és megerősödésünk akkor történik, amikor fenntartás nélkül átadjuk magunkat Jézusnak. Minél jobban megnyílunk, és engedjük, hogy

Részletesebben

2. óra Jó másoknak adni

2. óra Jó másoknak adni HF. ellenőrzésé! Mit jelent az a mondás szerinted, hogy jobb adni mint kapni? Te mit adnál oda ha kérnének tőled? Gyűjtő munka: Keress és írj le 5 szólást vagy mondást ami az adással vagy kapással kapcsolatos.

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

Szolgáló. Szabadságra születve

Szolgáló. Szabadságra születve Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés - 2011 május Admin, admin. Creative Commons - BY -- 2014

A Nagyfigyelmeztetés - 2011 május Admin, admin. Creative Commons - BY -- 2014 Admin, admin Creative Commons - BY -- 2014 Table of Contents A Nagyfigyelmeztetés - 2011 május 1 Oroszország és Kína szakadást okoznak 1 A sátán káoszt okoz és pusztításokat végez az egész világban, de

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

Köszönetet mondok mindazoknak, akik Szent Igéim terjesztésében segítenek

Köszönetet mondok mindazoknak, akik Szent Igéim terjesztésében segítenek VI. Pál pápa 1966. október 14. én megerősítette a Szent Kongregációnak a hit védelmében kibocsátott dekrétumát, így az egyházi hatóságok engedélye nélkül is lehetővé vált a természetfeletti megjelenésével

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT

HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT a Szent Imre Templomban 2011. június 23.-án Ákos atyának, plébánosunknak köszöntük meg Imacsoportunknak nyújtott szerető támogatását. Kedves Ákos Atya! Szeretetláng

Részletesebben

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2012 május. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza.

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2012 május. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A NAGYFIGYELMEZTETÉS ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL 2012 május Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A karizmatikus eredetűnek tulajdonítható lelki

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA

JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA ISTEN AZ ÖN SZERETÃ MENNYEI ATYJA Isten az ön Mennyei Atyja. Személyesen ismeri önt, és jobban szereti, mint azt el tudná képzelni. Azt szeretné, hogy ön boldog

Részletesebben

Medjugorjei üzenetek, 2012.

Medjugorjei üzenetek, 2012. Medjugorjei üzenetek, 2012. Drága gyermekek! Amikor anyai aggodalommal a szívetekbe tekintek, fájdalmat és szenvedést látok; sebzett múltat és szüntelen keresést; látom gyermekeimet, akik boldogok szeretnének

Részletesebben

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Végső dolgok - Egy végtelen világ Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

Advent Publishing House Budapest Borsfa street 55. Hungary HU-1171

Advent Publishing House Budapest Borsfa street 55. Hungary HU-1171 A keresztény ember cselekvő optimizmusa árad ebből a könyvből. Szinte minden lapja arról beszél, hogy milyen szép ez az Isten által teremtett világ és benne milyen szép lehet az ember békessége, élete.

Részletesebben

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2012 április. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza.

ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL. 2012 április. Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A NAGYFIGYELMEZTETÉS ÜZENETEK JÉZUS KRISZTUSTÓL 2012 április Ez az e-könyv a www.thewarningsecondcoming.com oldalon közzé tett üzenetek fordításait tartalmazza. A karizmatikus eredetűnek tulajdonítható

Részletesebben

A megkülönböztetés lelke. Írta: Ayurvéda portál 2009 július 09., csütörtök 12:34

A megkülönböztetés lelke. Írta: Ayurvéda portál 2009 július 09., csütörtök 12:34 Ha a lélek útját szeretnéd járni, veled kell legyen a megkülönböztetés lelke, amely segít neked, hogy tudd, mi az illúzió és mi a valóság, mi a lélek szerint és mi a test szerint való, mi a helyes és mi

Részletesebben

MARY WARD (1585-1645)

MARY WARD (1585-1645) MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

Az emberi élet értelme

Az emberi élet értelme Az emberi élet értelme Valószínü már mindegyikünk egyszer elgondolkozott azon, hogy miért élünk ezen a világon, s mi az életünk értelme. Röviden, hat ponton keresztül szeretnénk Isten tervét életünkre

Részletesebben

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE

NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE 2013 SZEPTEMBER NAGYFIGYELMEZTETÉS ÉS AZ IGAZSÁG KÖNYVE ISTEN NAGY FIGYELMEZTETÉSE A MAI VILÁGNAK IGAZSÁG KÖNYVE 2013 szeptember Maria Divine Mercy által kapott üzenetek ÉN TIZENKÉT EGYSZERÛ EMBERT VÁLASZTOTTAM

Részletesebben

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 1. fejezet: A gyülekezetnövekedés és az égő vágy........... 7 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK 2. fejezet: Hogyan lehet nagy dolgokat elvégezni

Részletesebben

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból MEGELÉGEDETTSÉG Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból Fordította: Kerekes Mariann Lektorálta: Mannó Judit A fordítás alapja: CONTENTMENT Bahá í Publishing Trust; London, 1996 Magyarországi Bahá í Közösség Országos

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát

Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát ADUNARE Nagyon fontos megtanulnunk hogyan kell tanulmányozni a Bibliát, mivel: Amikor tanulmányozzuk a Bibliát halljuk Isten parancsolatait. Amikor tanulmányozzuk

Részletesebben

A Nagyfigyelmeztetés - Az Igazság Könyve (I. rész) Admin, nagyfigyelmeztetes.hu. Creative Commons - BY -- 2013

A Nagyfigyelmeztetés - Az Igazság Könyve (I. rész) Admin, nagyfigyelmeztetes.hu. Creative Commons - BY -- 2013 A Nagyfigyelmeztetés - Az Igazság Könyve (I. rész) Admin, nagyfigyelmeztetes.hu Creative Commons - BY -- 2013 Table of Contents A Nagyfigyelmeztetés - Az Igazság Könyve (I. rész: 2010 november 8. - 2011

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben