Örülök, hogy Magyarországra jöttem... beszélgetés Alexander Kulman igazgató úrral

Átírás

1 Az idei tanév végén négy tanárától válik meg az iskola, köztük az igazgató úrtól. Alexander Kulman (biológia) 1990-től 2009-ig irányította a Budapesti Osztrák Iskolát; Gertrude Assil tanárnő (biológia-kémia) 1999-től tanított nálunk; Markus Huber tanár úr (német-történelem) 2001-ben érkezett hozzánk, míg Gerhard Grabner tanár úr (német-pszichológia-filozófia) től erősítette a tantestületet. Tőlük búcsúzunk sok szeretettel a velük készített korábbi tanárinterjúk felidézésével, illetve azt szerettük volna tudni, hogy miképpen vélekednek 2009-ben az itt töltött évekről. Örülök, hogy Magyarországra jöttem... beszélgetés Alexander Kulman igazgató úrral - Milyen nyelven akarjátok csinálni az interjút? kérdezte elsőként az igazgató úr németül. - Nekünk mindegy, ahogy Ön jónak látja! - Nekem a német egyszerűbb, bár a magyart is szeretem. - Mint azt sokan tudják, Ön Burgenlandból származik, ami régebben Magyarország része volt. Ön is magyar származású, de most inkább magyarnak vagy osztráknak tartja magát? - Ezt a kérdést elég nehéz megválaszolni. Az anyanyelvem magyar. Burgenland ugyanis 1921-ig Magyarországhoz tartozott. Oberpullendorf (vagy magyarul Felsőpulya) akkor még Sopron megye része volt. Szüleim, illetve nagyszüleim magyar származásúak voltak, egy kisnemesi családból származtak. Otthon mindig magyarul beszéltünk, sőt beszélünk még ma is. Természetesen magyar nyelvtudásom a határok áteresztőképességének romlásával egyenes arányban csökkent, közelebbi kapcsolatokat csak az utolsó évtizedben sikerült létesíteni Magyarországgal. De a kérdésre visszatérve talán úgy válaszolnék, hogy osztrák állampolgár vagyok magyar lélekkel és magyar anyanyelvvel, amire büszke vagyok. - S mikor ismerkedett meg a némettel? - A német nyelvvel először az általános iskolában találkoztam. Hatéves koromig szinte nem is tudtam németül, barátaim, rokonaim mind magyarul beszéltek; akkor még Oberpullendorfban is nagy számú (kb. 30%) volt a magyar kisebbség. Sőt az óvodában az óvónők is magyarok voltak. Németül csak az iskolában tanultam. Itt meg kell említenem, hogy akkoriban ott a magyar még a német anyanyelvű diákoknak is kötelező volt. Tanultak magyar irodalmat és nyelvtant. Az igazgató, aki egyben magyartanár is volt, főleg a magyar gyerekekkel szemben nem akarta megérteni, hogy nem akarjuk teljesen megtanulni a nyelvet. 4

2 - Mesélne még valami érdekeset a gyerekkorából? - A gyerekkor mindig érdekes. Történtek olyan dolgok, amik ma már lehet, hogy érthetetlenek. Mivel az a környék, ahol felnőttem, a mezőgazdaságra építkezik, elég sok ott a gyümölcs, aminek mi, gyerekek nagyon örültünk. Egyik kedvelt időtöltésünk volt, hogy a szomszédba jártunk cseresznyét lopni. Egyszer aztán elkaptak és kiosztottak mindannyiunknak egy-két nyaklevest. - Hol járt iskolába? - Az általánost és egy évet azután Oberpullendorfban jártam, majd a gimnáziumot egy internátusban már Bécsújhely közelében végeztem. Ebben az időben ismertem és tanultam meg igazán a németet, bár apukám nagy hangsúlyt helyezett rá, hogy a szünetekben otthon magyarul beszéljünk. Mindig mondta, hogy nagyon szép, hogy tudok németül, de vele mindig magyarul beszéljek. Ma örülök, hogy így történt. Apám bognár volt, s üzletfelei nagy része is magyarul beszélt, így aztán nem is igazán jól tudta a németet. - Iskoláskorában milyen véleménye volt a tanárokról? - Mikor iskolás az ember, de később is tudja, hogy vannak jó és kevésbé jó tanárok, vannak szigorú és kevésbé szigorú tanárok. Mindig becsültem a tanáraimat, mert tudtam, hogy személyes fejlődésemben is segítségemre lehetnek. Egyedül az internátus igazgatójával voltam rosszabb viszonyban, mert akkoriban diákképviselő voltam és újságot is írtam, amiben természetesen a kritika is helyet kapott, és ez nem mindig vált a hasznomra. - Ha már az iskolaújságnál tartunk, mit szólt hozzá, mikor Fuxreiter tanár úr előállt az ötlettel? - Örültem neki. Fontos, hogy a diákok véleményüket, benyomásaikat az iskoláról, az iskolai életről, tanárokkal való kapcsolataikról kifejezhessék. Fontos a kritika is, mert ez javíthat a viszonyokon, felderítheti a hibákat, amit aztán majd meg kell próbálni kijavítani. Ami meglepett, az a lap magas színvonala. Amiben kellemesen csalódtam, hogy a diákoknak nagyon sok jó gondolatuk van, és ehhez még bátorság is párosul, merik vállalni a nyilvánosságot. Nagyon pozitívnak tartom, hogy egy ilyen lap működik iskolánkban. - S min változtatna? - Talán csak annyit, hogy több cikket jelentetnék meg német nyelven. Mert a tanítási nyelv német, mert az osztrák tanárok is biztosan szívesen olvasnák, és mert egy német nyelvű cikk megírása biztosan segítene a tökéletes nyelvtudás elérésében. De természetesen nagyon fontos, hogy egy új kultúra megismerése mellett ne felejtsük el a sajátunkat. Ami még meglepett, hogy szinte nincs is nyomdai hiba (helyesírási hiba), hogy komolyan veszitek a dolgot. Nagyon jó a cikkek kiválasztása, az egyetlen, amiben változtatnék ismétlem, hogy szívesen olvasnék egy kicsivel több német nyelvű cikket, persze az újság karakterének megváltoztatása nélkül. - De térjünk vissza Önhöz. Miért lett tanár? 5

3 - Alapvetően latin- és történelemtanár szerettem volna lenni. A latin nagyon érdekelt és teljes erőbedobással tanultam is, de a latintanárom lebeszélt, mondván a latin halott nyelv és pár éven belül el fog tűnni az oktatásból. Azt tanácsolta, hogy inkább válasszak valami mást, így jött a biológia és a kémia. Specializálni magam azonban nem akartam, tudós nem, tanár lettem. Ez a szakma gyönyörű, mindig szerettem tanítani, így most egy kicsit sajnálom, hogy kevesebb az órám. Ha választhatnék, újból a tanári szakmát választanám. - Ön mégis inkább rajzot tanít az iskolában. Ez a hobbija is? - A rajz a kényszer szülötte. Mivel nem volt rajztanárunk, úgy gondoltam, ezt a tárgyat felveszem, mert ehhez talán kevesebb felkészülés is elegendő. Az első évben rájöttem, hogy a diákok sokkal jobban rajzolnak, mint én. Így ettől kezdve már érdekelt is a dolog, előtte azonban nem gyakoroltam, nem rajzoltam évekig, tulajdonképpen a suli óta. Aztán megpróbáltam különböző technikákat, eljárásokat elsajátítani, és így az évek folyamán kialakult nálam ez a hobbi, amit ma is szívesen űzök. Előtte azonban nemhogy nem rajzoltam sokáig, hanem a gimiben, mikor választani kellett a rajz és az ének között, én a másodikat választottam. Úgy éreztem, ezen a téren van több tehetségem, akkor ugyanis zongoráztam és egy kórusban is énekeltem. Így 15 éves koromtól nemigen rajzoltam. - Van még másmilyen szabadidős elfoglaltsága is? - Igen, nagyon szívesen olvasok irodalmat és szakkönyveket egyaránt. Ezenkívül még szeretek kerékpározni, túrázni. - Hogyan lett Önből itt, Magyarországon iskolaigazgató? - Iskolánk 1990-ben egy Ausztria és Magyarország közötti kulturális egyezmény alapján jött létre. Az Osztrák Oktatásügyi Minisztérium pályázatot írt ki, melyben igazgatót keresett. Három feltételnek kellett megfelelni: tanítási gyakorlattal kellett rendelkezni, valamint azt is kikötötték, hogy a leendő igazgató tudjon magyarul, de ne legyen magyar, tehát egy Ausztriában élő magyar lett volna az ideális. Ezenkívül a harmadik feltétel az volt, hogy az állást bármikor el kellett tudni foglalni. Én megfeleltem ennek a három feltételnek, ma pedig kifejezetten örülök, hogy úgy döntöttem, elfogadom. Mindidáig szép hét év telt el, és úgy gondolom, hogy mind az iskolának, mind a tanároknak sikeres is volt. Nagyon örülök, hogy Budapestre jöttem, nem utolsósorban azért, mert így felfrissíthetem a magyartudásomat is. - Hogyan választották ki az itt dolgozó tanárokat? - A tanárok kiválasztását az Oktatásügyi Minisztériummal egyeztettem. - Ön szerint milyennek kell lennie egy jó igazgatónak? - Úgy gondolom, hogy egy igazgatónál nyitott fülekre kell találnia a tanulók, szülők és az itt dolgozó tanárok problémáinak, kéréseinek. Továbbá 6

4 motiválnia kell a tanulókat és a tanárokat, hogy a képességeiket, tenni akarásukat a lehető legnagyobb mértékben kihasználják. Természetesen mindemellett szükséges bizonyos mértékû szervezőképesség is. - Az iskolának szüksége lenne már egy másik épületre, ezt ugyanis kinőtte. Önnek mi a véleménye erről? - Nos, valóban a legnagyobb gondunk az iskolaépület. Amikor 1990-ben ezt az iskolát alapítottuk, az akkori döntéshozók a minisztériumban nem gondolták, hogy ilyen nagy lesz az ide jelentkezők száma, ezért egy kisebb épületet kerestünk. Ugyanakkor arra gondoltunk, hogy az iskola kertjét be lehet majd építeni, de sajnos tévedtünk, nem kaptunk rá építési engedélyt. Ezért más lehetőségek után kellett néznünk. Az egyik lehetőség az volt, hogy a Krisztina körúti általános iskolában termeket bérelünk. Így sajnos ketté van választva az iskolánk. Pontosabb terveket nem tudok mondani, mert ezek még jelenleg számomra sem ismertek. A döntés majd a Belügyminisztériumban fog megszületni. Feltehetőleg a jövőben is ezt a két épületet fogjuk használni, habár felmerült annak a lehetősége is, hogy az egész Krisztina körúti épületet igénybe vesszük, és teljesen átköltözünk a fenti épületből. A harmadik lehetőség az, hogy a XII. kerületben egy új épületet emelünk, azon a telken, ahol már áll egy osztrák iskola, egy szerzetesrend működteti, de az csak általános iskola, ezért mi a folytatást képeznénk. De ezek a tervek csak a jövő zenéi, és olyan gyorsan meg sem valósíthatóak. Legalábbis az elkövetkező néhány évben nem. Ti még biztosan ebben az épületben fejezitek be a negyedik osztályt, és itt is fogtok érettségizni. - Hogyan vélekedik az elmúlt tanévről? - Az az igazság, hogy egy tanévet csak az év végén lehet megítélni, mert akkor van a bizonyítványosztás, és egy iskola eredményességét a bizonyítványokon lehet lemérni. Hogyha sok tanuló jó eredménnyel végez, azt jelenti, hogy a tanárok és a tanulók jó munkát végeztek. Remélem, idén is így lesz. Egyébként még annyit szeretnék hozzátenni, hogy az iskolánk igen jelentős, nagymértékű iskolai élettel rendelkezik, legyen ez a diákcsereprogram vagy pedig a közös osztálykirándulások, koncertek, iskolai rendezvények. Megítélésem szerint ez egy nagyon aktív iskola, és remélem, hogy a jövőben is így marad. - Különbözött ez az év a többitől? - Tulajdonképpen nem. Bár megmutatkozott annak a nehézsége, hogy most két épületre lettünk osztva. Ez természetesen szervezési gondokkal jár, elsősorban az órarend beosztásával, valamint annak eldöntésével, hogy mely osztályok legyenek az alsó épületben. Való igaz, hogy így már iskolánk nem alkotja azt a közösséget, mint régen, ugyanakkor megpróbálok gondoskodni arról, hogy a lent tanuló diákok se érezzék magukat elhanyagolva. Most már 7

5 sajnos meg kell békülnünk iskolánk effajta megosztásával, mindamellett nagyon remélem, hogy a diákok és tanárok egyaránt a legjobbat fogják kihozni a fennálló helyzetből, már csak azért is, mert az elkövetkezendő években továbbra is ez a felállás marad. - Ugyanakkor a sok futkosás miatt a tanulók és a tanárok sportosabbak is lettek... - Igen, ezt örömmel tapasztaltam. Sajnos nincsen saját tornatermünk. A jelenlegi tornaterem, amit bérlünk, valóban nagyon szép, nagy, dehát sajnos igen messze van az iskolától. Ez is mindig gondot okoz az órarendkészítésnél, mivel az utazás sok időt vesz igénybe. Sajnálatos, hogy a Krisztina körúti iskola tornaterme túl kicsi, és ezért nem alkalmas tornaórákra. Külön öröm számomra, hogy a rossz adottságok ellenére így fellendült az iskolai sportélet. - Úgy hallottuk, hogy Ön évenként egy-két alkalommal meghívja tanárkollégáit egy közös ebédre vagy vacsorára. - Úgy gondolom, hogy egy iskolában akkor működik jól a munka, ha a tanárok jól megértik egymást. Ehhez tartozik többek között a társasági élet is, és hogy néha összeüljünk. Erre az iskola hivatalos keretei nem alkalmasak. Az alkalmat az évnyitó, illetve az évzáró szokta adni. - Önök, kollégák tehát mind jó barátok? - Igen, tulajdonképpen jól megvagyunk egymással. - Igazgató Úr, Ön mit szeret a magyar emberekben? - Azokat a magyarokat, akiket ismerek, többek között azért szeretem, mert nagyon szívélyesek. A magyar tanulók pedig igen célratörőek, szorgalmasak, és egy feladatot mindig komolyan vesznek. Minden évben meg vagyok lepve az érettségin, hogy mennyire jól felkészültek, és milyen nagy tudásanyaggal rendelkeznek. A másik legfontosabb dolog pedig az, hogy a magyarok magyarul beszélnek, ezt a nyelvet pedig nagyon szeretem, és jól is érzem magam ebben az országban. Örülök, hogy Budapestre jöttem. - Köszönjük a beszélgetést! Bélai Gábor Pribil András (Óperencia június) So denkt er heute: 19 Jahre sind eine lange Zeit. Für mich waren es erfolgreiche Jahre, die ich genauso noch einmal erleben möchte. Die Schülerinnen und Schüler sind nicht anders als die jungen Menschen in Österreich. Manchmal fleißig, manchmal weniger fleißig, aber immer neugierig und wissbegierig. 8

6 Mein Leben hier in Budapest war geprägt von vielen schönen Stunden, die ich nicht missen möchte. Misserfolge haben mich nie entmutigt sondern waren Ansporn, Fehler aus zu bessern und beim nächsten Mal zu vermeiden. Ich denke mit Dankbarkeit und Liebe an diese Zeit und an die Schülerinnen und Schüler, die ich 19 Jahre lang begeliten durfte. * * * * * Szép munka együtt dolgozni fiatalokkal! interjú Gertrude Assil tanárnővel Kulman Alexander - Hogy érzi magát Magyarországon? Mik az első benyomásai? - Most már egész jól érzem magam itt. Mivel ez az első alkalom, hogy Magyarországon járok, nagyon izgalmas dolog megismerni ezt az országot, kiváltképp azért, mert hosszabb ideig fogunk itt élni. Különösen Budapestre voltam kíváncsi, mert köztudottan a világ egyik legszebb városa. Pirity Andrea rajza - Tanított korábban már külföldön? P - Nem, ez az első alkalom. - Meséljen valamit a gyerekkoráról! - Nagyon szép gyerekkorom volt. Ausztria második legnagyobb városában, Grazban születtem. A város szélén, zöldövezetben laktunk, és ezért a szabadidőm nagy részét az erdőben töltöttem. Különben még most is ott élünk. - Miért a kémiát, a fizikát és a biológiát választotta? - Mert a természettudomány mindig érdekelt, különösen a biológia. - Mindig tanárnő szeretett volna lenni? - Igen. Már gyerekként is, amikor egyedül voltam, tanárosat játszottam. Nagyon tetszik nekem ez a munka, főleg azért, mert így új embereket ismerhetek meg. Szép munka együtt dolgozni fiatalokkal! - Szeretné a magyar nyelvet elsajátítani? 9

7 - Igen, nagyon szeretném! Remélem, segítetek nekem! - Mit csinál szívesen a szabadidejében? - Nagyon szeretem a klasszikus zenét, főként az olasz operákat. Különben szívesen úszom és olvasok. - Hogyan fogadta a családja, hogy szeptembertől Magyarországon fognak élni? - Vegyesen!!! A férjem velem együtt nagyon örült, de a lányom nagyon szomorú volt. Inkább Ausztriában maradt volna. - Említette, hogy még mindig egy szállodai szobában laknak. Azóta sikerült már lakást találniuk? - Igen. Szerencsére egy nagyon szép lakást találtunk. Hosszabb ideig szállodában lakni nem túl kellemes. Az ember nagyon beszorítva érzi magát, ez különösen a lányomat, Hannah-t viselte meg. - Hogyan vélekedik rólunk (az osztályáról, a III.A-ról)? - Bár nem ismerlek Titeket még olyan régóta, de úgy gondolom, jól ki fogunk jönni egymással. Nagyon bizakodó vagyok, és örülök, hogy az osztályfőnökötök lehetek! - Köszönjük az interjút! Szabó Kata Tamás Szóra Linda (Óperencia október) (A beszélgetés eredeti változata jóval hosszabb volt, de a tanárnő a magnókazettáról készített írás áttekintésekor az interjúszövegből több - általa utólag fölöslegesnek tartott - részt kihúzott.) * * * * * Megszerettem a magyar embereket, a magyar nyelvet, Budapestet... interjú Markus Huber tanár úrral Úgy hallottam (iskolai hírvivőszolgálat), hogy az új GSK-tanárunk, Markus Huber tanár úr kitűnően beszél magyarul. Ezért aztán Fuxreiter tanár úr felkérésére (köszönöm!) boldog biztonsággal vállaltam az interjú elkészítését. Magabiztosan (de némi izgalommal) a folyosón vártam a tanár úrra, aki meg is jelent szokásos kedvességével köszöntve és elhaladt mellettem. Majd hirtelen, mosollyal az arcán visszalépett: Ja igen, az interjú! mondta. Jókedélyű udvariassággal bízta rám a beszélgetés helyszínét (kávézó? tanári? osztályterem?). Szerényen diákos maradtam A tanár úr beleegyezett, hogy magyarul beszéljünk. De amikor az első (bonyolultan 10

8 feltett) kérdésem után megjegyezte: Noch einmal, bitte!, már tudtam, hogy baj van Végül is németre váltottunk. (Ó! Erre nem voltam felkészülve!) - Az iskola választ tanárt vagy a tanár iskolát? Hogy dőlt el, hogy Tanár úr ide jön tanítani? - Ha külföldön tanít valaki, 8 év után helyet kell változtatnia. Én ezt az időt a mezőberényi gimnáziumban töltöttem. Közben megismertem és megszerettem a magyar embereket, a magyar nyelvet, Budapestet. Amikor 3 állás között (Prága, Milánó és Budapest) választást kínált a Minisztérium, örömmel döntöttem az Osztrák Iskola mellett. - Mondana egy pár szót a családjáról? - Nőtlen vagyok. Az Ausztriában élő családom kicsinek mondható, hiszen nincsenek testvéreim. Viszont széles baráti köröm van, így korántsem vagyok magányos itt. Szeretem ezt az életformát. - Hogy tetszik Tanár úrnak az élet itt Budapesten? Miben különbözik ez Mezőberénytől? - Az új élethelyzet (új lakás, új iskola, berendezkedési problémák) eddig eléggé lekötöttek. Mezőberényben (kisváros lévén) mindenki ismert. Jó, hogy ez itt másképp van. Szeretem ezt a várost, mert ismerem a felépítését, az emberek életmódját, szeretem ezt a mozgalmasabb életet. Vár még rám a kultúra: zene, művészet, színházak, klubélet felfedezése. - Milyennek találja a magyar borokat, a magyar konyhát? - Mivel 4 évig Pécsen is éltem, a híres villányi borvidék közelében, meglehetősen jól ismerem a magánpincészetek kiváló kínálatát. Kiváltképp a vörösborokat szeretem. Tapasztalatom szerint már középáron jó minőséget lehet kapni. A magyar konyha finom, ha friss alapanyagokból készítik. Itt Budapesten az ember mindent megtalál, amire vágyik. - A diákéveiből mire emlékszik szívesen? - A diákéveimből? Semmire (nevet). 4 év általános iskola Steyrben, utána 8 év gimnázium, amiről olyan apróságok jutnak eszembe, mint egy iskolát kritizáló cikkem, amit a némettanárnőm akiben addig megbíztam továbbadott; a nemszeretem matematikaórák; szerettem az angolórákat, hetedikben pedig úgy éreztem, ez már nekem nem elég érdekes!!! A látszat rendben volt, a jegyeim kitűnőek voltak, mégis utáltam tovább ülni a padban és elszenvedni az órákat. Valami mást szerettem volna. Aztán persze 11

9 leérettségiztem Az egyetem mindenképpen változást jelentett: Salzburg csodálatos, nyüzsgő város volt, és végre csak azt tanultam, ami érdekelt. - Tanár úr véleménye szerint mi más ebben az iskolában, mint ott, ahol eddig tanított? - Az egyetem után egy évet kivéve folyamatosan külföldön tanítottam: a próbaév a tanulmányok után 1986-ban, aztán 2 év Skóciában, majd Pécs és Mezőberény következett. Ezekben az iskolákban a diákok 90%-a nem német anyanyelvű. Tehát számukra nemcsak a tananyag, hanem a nyelv is külön gondot jelent. Értem és érzem ezt a problémát, mint ahogy eléggé ismerem már a diákok lelkületét is. Nem könnyű 7 órán keresztül ott ülni és koncentrálni, ahogy a tanárok elvárják tőlük. Az nem megy! Lehetetlen! (Hű, de igaz! JJA.) Viszont az ilyen iskolák vitathatatlan előnye mégis a biztos nyelvismeret, amit tapasztalatom szerint a felsőoktatási intézmények sajnos nem mindig ismernek el. - Az a rendszerszemlélet és logika, amit órán tapasztalunk a Tanár úrtól (például a táblavezetésében) az egész életére jellemző? - Tessék? (- mondja meghökkenten.) Tényleg ilyen rend van a táblavezetésemben? Nem tudtam, hogy ezt a diákok így látják. Ó, nem! A gyakorlati életemhez ennek semmi köze. Édesanyám tudná megmondani (nevet). Ha rendet csinált valaha is nálam, felháborodva közöltem vele, hogy elrontotta a fejemben lévő rendet, és attól kezdve semmit sem találtam. - Mint történelemtanár van kedvenc történelmi korszaka? - Történelmi szempontból legjobban a középkor (másfajta irodalom, kultúra) és a huszadik század (politika) érdekel. - Van kedvenc történelmi személyisége? - Nem! (- mondja határozottan.) Nincs! (- erősíti meg szinte tiltakozva.) Véleményem szerint a fontos döntéseket mindig egy embercsoport hozta (akiknek kompromisszumokat kellett kötniük), és nem egyetlen történelmi személy. - A Tanár úrnak, mint szakavatottnak, mi a véleménye a szeptember 11-i terrormerényletről? - Mikor az iskolában hallottam az eseményekről, azt hittem, egy rossz vicc. Elképzeltem, milyen lehet 200 km/h sebességgel, az autómmal egy falnak rohanni. Nem merném megtenni. Kérdések halmaza merült fel bennem: Hogy tervezhetnek emberek hideg brutalitással ilyen gyilkos merényletet? Miért épp ezt a szimbolikus célt választották? Mi a pontos oka ennek a gyűlöletnek? Van-e személyes összefüggés a frissen választott Bush elnökkel? A kérdések nagy része még feldolgozásra vár. De én az okokat sose fogom megérteni. Annyira undorító az egész. - Melyik okozott nagyobb örömet: amiért a Tanár úr megdolgozott, vagy amit ajándékba kapott az élettől? 12

10 - Mindkettő. Bár ha az ember kap valamit az élettől, azért 95%-ban meg kell dolgoznia. Legfeljebb 5% szerencse, amit rögtön kiegyenlíthet egy beütő pech. Olyan sok szerencse még nem hullott az ölembe, de ha egyszer mellém áll, mint mikor ide vezérelt az Osztrák Iskolába, annak nagyon örülök. Hiszen már sokat dolgoztam azért, hogy az ország nyelvét és kultúráját megismerjem. - Most szeretnék egy pár villámkérdést feltenni, ezekre gyors válaszokat kérek. (Itt a tanár úr megkegyelmezett és ismét magyarra váltott.) Mivel tölti legszívesebben szabadidejét? - Utazással, baráti partikkal, olvasással, internetezéssel, zenehallgatással. - Műveli vagy csak nézi a sportot? - Csak nézem! (- nevet fel.) - Szereti a háziállatokat? - Sülve vagy párolva? (- kérdez vissza vidáman.) A macskákat szeretem, de nem főzve. - Dohányzik? - Igen. - Mi a kedvenc színe? - A piros volt, most a fekete. - Milyen ruhában szeretné látni a diáklányokat? - Hogy milyen ruhákat nézek meg szívesen a diáklányokon? Erre nem válaszolok. - Van a világon olyan hely, ahol szívesen eltöltené az életét? - Az Adriai-tenger partján. Az nagyon tetszik. - El tudná képzelni magát egy lakatlan szigeten? Milyen könyveket vinne magával? - És erre válaszoljak én gyorsan? (Látszólagos rémületéhez képest a tanár úr azonnal kész volt a nagyon szellemes és megszívlelhető válasszal.) 1. Hogyan készítsünk édesvizet a sós vízből? 2. A hal elkészítési formái. 3. Hogyan készítsünk saját kertet? Egyébként sokat olvasok, büntetés lenne csak 3 könyvvel tölteni az életemet. Még ha a Bibliát, a Koránt és az indiai Mahábháratát vinném magammal, 5 év múlva akkor is unatkoznék. Mindenesetre jó vastag könyveket vinnék. - Köszönöm az interjút! - Szívesen! Sajnálom, hogy sok mindent németül mondtam, de ha magyarul beszéltünk volna, itt ülhetnénk holnapig. (Nem is lett volna olyan nagy baj!) Juhász Jozefa Ariella (Óperencia december) 13

11 So denkt er heute: 1. Wie würden Sie die in Budapest verbrachten Jahre bewerten? Welche Eindrücke hinterließ die Schule? Die Jahre in Budapest bewerte ich definitiv positiv. In den letzten acht Jahren habe ich eine große Anzahl von SchülerInnen zur Studienreife geführt, viele haben in den Fächern Deutsch und Geschichte bei mir die Matura abgelegt, und nicht wenige von ihnen studierten und studieren erfolgreich in Österreich oder Deutschland sicherlich eines der Ziele, welches man als Lehrer an einem österreichischen Gymnasium im Ausland anstreben möchte. Auch hatte ich in den letzten beiden Jahren nach langer Zeit wieder die Möglichkeit, in einer Vorbereitungsklasse zu unterrichten, was eine ganz besonders schöne Aufgabe ist, da man bei den jungen Menschen beinahe von Tag zu Tag miterleben darf, wie die Deutschkenntnisse sich entwickeln und verbessern. Als Lehrer habe ich empfunden, dass die Arbeit hier an der Österreichischen Schule Budapest ganz besonders fruchtbringend und erfüllend ist, da man den meist nicht österreichischen SchülerInnen doch etwas Spezielles und sehr Nutzbringendes mit auf den Lebensweg geben kann. 2. Wenn Sie neu anfangen könnten, gibt es etwas, das Sie anders machen würden? Es gibt keine Zeitmaschine, also wäre beginnend mit 2001 der Weg wieder der gleiche. Aufbauend auf den letzten acht Jahren Erfahrung würde ein Neueinstieg für das Schuljahr 2009/10 sicherlich anders aussehen wie der Einstieg 2001/02. Aber das ist normal, da man als Lehrer in jedem Schuljahr auf den neuen Erfahrungen der Jahre zuvor aufbaut. 3. Wie würden Sie die ungarischen SchülerInnen charakterisieren? Worin unterscheiden sie sich von den österreichischen SchülerInnen? Da ich zu der großen Vorpillenknick-Generation österreichischer Lehrer gehöre, denen im Maturajahrgang empfohlen worden ist, Lehramt zu studieren, und die nach Abschluss des Studiums (auch nach Mindeststudiendauer) vor einem Aufnahmestopp an Schulen standen ( Sie werden wohl 20 Jahre warten müssen, war die Standardantwort der Landesschulräte), kann ich nicht vergleichen. Ich hatte nur die Möglichkeit das Probejahr in Österreich zu absolvieren (das ist nun 23 Jahre her) und nahm 1987 meine erste Auslandsstelle als Lektor für Deutsche Sprache in Schottland an. Das Wendejahr 1989 spülte mich schließlich nach Ungarn, wo ich an drei Institutionen tätig sein durfte. Vielleicht kann ich ein paar Jahre nach Rückkehr nach Österreich diese Frage beantworten. 14

12 4. Erzählen Sie uns bitte von den besten und den schlechtesten Erlebnissen, die Sie in Ungarn erlebt haben. Nach 20 Jahren in Ungarn ist dies eine Frage, die nicht leicht zu beantworten ist. Nie vergessen werde ich den 25. Oktober 1989, den Tag meiner Einreise nach Ungarn zwei Tage nach Ausrufung der Republik. Die ersten Jahre an der Universität Pécs, das Sich-Erkämpfen der ungarischen Sprache, die vielen großartigen Menschen, die man neu kennengelernt hat. Diese Eindrücke sind alleine wegen ihrer Heftigkeit sehr nachhaltig. Es waren verrückte Jahre. Dann 1993 der Wechsel in die Tiefebene, an das bilinguale Gymnasium Mezőberény, einem kleinen Ort bei Békéscsaba. Die verrückten Jahre wurden prolongiert, und das Erlernen der ungarischen Sprache hat sich bezahlt gemacht. Bis zum heutigen Tag habe ich noch Kontakt zu sehr guten Freunden aus Mezőberény, die nicht im Bildungswesen arbeiten, mit denen ich ausschließlich Ungarisch sprechen kann und mit denen ich jährlich immer noch etwas gemeinsam unternehme nach nun mehr als 10 Jahren. Das beeindruckendste berufliche Erlebnis war sicherlich das erfolgreiche Bemühen um ungarische Nostrifizierung des Österreichischen Sprachdiploms für das Bilinguale Gymnasium Mezőberény. Beeindruckend deswegen, da gemeinsam mit einem jungen ungarischen Kollegen die Untiefen ungarischer Bürokratie ausgelotet werden mussten. Als nach langen und mühsamen Kämpfen schließlich die Bronzetafel Prüfungszentrum ÖSD am Schuleingang hing, war dies für mich als Verantwortlicher für das ÖSD sicherlich einer der erhebendsten Momente in den 20 Jahren Ungarn. Im Vergleich dazu war die Arbeit an der Österreichischen Schule Budapest ein Schweben im Siebten Himmel, da ich mich ungestört auf seine Arbeit mit den SchülerInnen konzentrieren konnte. Privat ging es in Budapest weiter wie in Mezőberény: mein Bekanntenkreis besteht zum größten Teil aus Ungarn, die nicht im Bildungswesen arbeiten und die weder Deutsch noch Englisch können. Diese Freundschaften werden hoffentlich meinen Wechsel nach Österreich überstehen. Meine traurigste Erinnerung wird ein Autounfall eines guten Freundes aus Mezőberény bleiben, den er schwer verletzt überlebt hat und der sein ganzes Leben verändert hat. * * * * * Markus Huber 15

13 Magyarországra akartam jönni, s csak itt pályáztam állásra interjú Gerhard Grabner tanár úrral - Honnan jön a tanár úr? Hol tanult és tanított Ön ezt megelőzően? - Bregenzből jövök, vagyis Ausztria egészen nyugati részéből. Ott töltöttem életem első tizenkilenc évét, majd Bécsbe utaztam, ahol folytattam tanulmányaimat. Ezt követte Anglia. Három évig voltam lektor (előadó) két egyetemen. - Miért ezt a hivatást választotta magának, s miért pont németet és pszichológiát-filozófiát tanít? - Olyan iskolába jártam, amit nem tudtam igazán szeretni. Volt azonban egy némettanárom, aki egészen kitűnő volt. Ő is komolyan befolyásolta a döntésemet, hogy tanárrá váljak. A pszichológiát és a filozófiát igen érdekesnek találom, s a feleségem is ezen a területen dolgozik. - Mi volt annak az oka, hogy Ön végül itt, Magyarországon kötött ki? - Kilenc évig tanítottam a bécsi francia iskolában, és változatosságra vágytam. Az angliai tapasztalat nagyon jót tett nekem, s ismét meg akartam próbálkozni a külfölddel. Ráadásul Budapest egészen közel van, és ezért a munkámat össze tudom kötni a családommal. - Hallottuk már, hogy Ön többször is volt már hazánkban. Mesélne erről? - Először 1979-ben jártam itt. Szívesen jöttem az olcsó árak miatt, melynek elsősorban a tankönyveim megvásárlásánál láttam nagy hasznát. Ezenkívül itt olyan dolgokat engedhettünk meg magunknak, amit otthon semmiképpen sem. Emlékszem például egy orosz tiszteknek létrehozott étteremre, a Baikal -ra a Semmelweiss utcában, amely remek volt, mindenképpen említésre méltó. Ezután bizonyos időközönként ismét meglátogattam ezt a várost, amelyet nagyon szépnek találok. - Volt-e Önnek lehetősége, hogy más országba menjen tanítani? - Nem! Magyarországra akartam jönni, s csak itt pályáztam állásra. - Hogyan reagált a családja, mikor megtudták, hogy ide jön? - A kisebbik lányom elsőre nagyon meglepődött, mondhatnám, sokkolta a dolog. 18 éves, a másik lányom 23, és mind a ketten meglátogattak már. Természetesen én is hazajárok Ausztriába. Visszatérve a kérdéshez, a kisebbik lányomnak végül annyira megtetszett a város, hogy fontolgatja, ide 16

14 jön tanulni. A probléma csupán az, hogy még nem nagyon tudja, mivel akar foglalkozni. - Hol lakik Ön itt? - A tizenkettedik kerületben lakom, nem messze a gimnáziumtól. Gyalog húsz perc az út. - Körülnézett már a városban? Milyennek találja az embereket? - Már körülnéztem, a hetedik kerületet például egész jól ismerem. Hetente kétszer-háromszor megyek be. Az embereket általában barátságosnak ismertem meg, de még nincs mély benyomásom, hiszen eddig nem nagyon tudok magyarul. - Mit gondol, mik Budapest pozitív és negatív oldalai? - Negatív például az utcák állapota. Sokat járok biciklivel, és szinte alig vannak biciklis utak. Egészen életveszélyes itt közlekedni. Még nem tetszik a postán való hosszú várakozás és a vonatok késése sem. Amik azonban nagyon tetszenek, azok a kis boltok, amik még léteznek ebben a városban. Bécsben ezek sajnos lassan kihalnak a bevásárlóközpontok miatt. Itt csak az én utcámban kettő ilyen kis közért van, s ezek igen praktikusak, ráadásul nem olyan lehangolóak, mint az óriási szupermarketek. - Milyennek látja az iskolát és az itteni diákokat? - Együttműködőek. Az iskolával eddig elégedett vagyok, tetszik. - Ha Ön egy lakatlan szigetre kerülne és csupán egyetlen dolgot vihetne magával, mi lenne az? - A biciklim. J - Köszönjük szépen az interjút, és sok sikert az iskolában! - Szívesen válaszoltam! So denkt er heute: 17 Kovács Dóra Kapus Christine (Óperencia november) 1. Wie würden Sie die in Budapest verbrachten Jahre bewerten? Welche Eindrücke hinterließ die Schule? Arbeitsreiche Jahre waren das, viele Unterrichtsstunden, sodass ich mich jetzt sehr auf mein Sabbatjahr freue, auf einen Rhythmus, der nicht nur von der Schule geprägt ist. Psychologie und Philosophie habe ich vor Ungarn kaum unterrichtet, Psychologie mache ich mittlerweile sehr gerne und freue mich auch, wenn ich im Sabbatjahr Zeit haben werde, mir verschiedene Dinge genauer anzusehen. Das gilt auch für Philosophie, auch wenn das Unterrichten hier

15 nicht immer ganz leicht war, nicht nur aus sprachlichen Gründen, sondern weil ich selbst eher zum Konkreten neige. Da ich in Wien vorwiegend Deutsch unterrichtet habe, sehe ich diese fachliche Erweiterung als Gewinn. Auch die überschaubare Größe der ÖSB hat mir neue Einsichten gebracht, die Begegnungen mit den Schülern - aber auch den KollegInnen - sind viel direkter. 2. Wenn Sie neu anfangen könnten, gibt es etwas, das Sie anders machen würden? Ich glaube, man soll seiner eigenen Vergangenheit keine Ratschläge erteilen. Man macht natürlich Fehler, die gehören zum Leben und man soll auch darüber nachdenken, was man falsch gemacht hat - aber deswegen muss man nicht zurück an den Start. In puncto Neuanfang sollte ich es vielleicht so machen wie die Azteken, sie nach 52 Jahren all ihr Habe verbrannt haben um neu zu beginnen. Aber sie haben das kollektiv gemacht, was die Sache natürlich erleichtert. Wenn ich nicht so verwegen bin, werde ich wohl irgendwie weiter machen wie bisher, wenngleich ich für das Sabbatjahr natürlich auch Phantasien habe. 3. Wie würden Sie die ungarischen SchülerInnen charakterisieren? Worin unterscheiden sie sich von den österreichischen SchülerInnen? Als ich vor 4 Jahren hier begonnen habe, sind mir die freundlicheren Umgangsformen, der höflichere Ton an der ÖSB aufgefallen. Jetzt ist mir das fast schon selbstverständlich, wer weiß, wie das wird, wenn ich wieder nach Österreich zurückkehre!? Werde ich den Ungarn nachweinen müssen? Ich muss dazu sagen, dass ich in Österreich an einer internationalen Schule unterrichte, den österreichischen Schüler also gar nicht so richtig definieren könnte. Doch die Grundbedürfnisse von Jugendlichen sind in beiden Ländern die gleichen, die Freuden und Frustrationen, die das System Schule erzeugt, sind ähnliche und daher auch die Reaktionen der SchülerInnen darauf. Aber vielleicht unterrichte ich doch schon etwas zu lange Psychologie? 4. Erzählen Sie uns bitte von den besten und den schlechtesten Erlebnissen, die Sie in Ungarn erlebt haben. Das schlimmste Erlebnis in diesen 4 Jahren kann ich klar benennen: Es war an meinem letzten Geburtstag im Zug von Wien nach Budapest, als zunächst ein Lebensmüder nahe Tatabanya vor den Zug sprang. Ein unbekannter Mitreisender, mit dem ich danach ein Taxi nach Budapest teilen wollte - der Zug sollte angeblich 2 Stunden Aufenthalt haben - wurde beim Verlassen des Zuges verhaftet und bei seiner Durchsuchung stellte sich 18

16 heraus, dass er eine große Menge Kokain mit sich führte. Leider verbrachte ich danach einige Stunden in Polizeigewahrsam, weil ich als potentieller Mittäter gelten musste. Um 5 Uhr morgens hatte der Spuk am Bahnhof in Györ ein Ende. Doch noch nie in meinem Leben hatte ich mich derart hilflos und ausgeliefert gefühlt. Dass das Leben für zwei andere Menschen in dieser Nacht eine weit schlimmere Wendung genommen hatte (den vielleicht 25jährigen Drogenkurier, angeblich ein Wiederholungstäter, erwartete nach Auskunft des Dolmetschers eine mehrjährige Haftstrafe), kam mir erst später wieder in den Sinn. Von schlechten Erlebnissen kann ich ansonsten wenig berichten, es sind eher kleine Dinge, die mir bisweilen den Nerv ziehen, die üblichen Minuten Wartezeit, wenn man seine Rechnungen auf dem Postamt bezahlen will, 10 % undeklarierter Servicezuschlag in Restaurants, schlechte und rücksichtslose Autofahrer (ich wird langsam auch zu einem!) und manchmal die erloschenen Gesichter mancher Bewohner. Positives fällt mir auch so manches ein: die Schönheit Budapests an sich (dazu gehören auch die Falten im Gesicht der Dame), das tolle Konzertangebot, Kalbsragoutsuppe mit Estragon, die Bäder und Markthallen (auch die in der Provinz), Bummeln am Samstagvormittag am Ékzseri-Markt: Dort habe ich vor kurzem z. B. einen Mann kennen gelernt, der Mineralien, Ausgrabungsfunde aus Nordafrika, Schmuck- und Edelsteine angeboten hat - ein Stück schöner als das andere. Wir haben lange miteinander geplaudert und am Ende hat sich herausgestellt, dass er die meisten Steine selber ausgräbt. Was mich dann aber noch mehr verblüfft hat, war, dass er mir mehrere Stücke aus seiner Kollektion zur Ansicht mit nachhause gab - ohne dass ich ihm Namen und Adresse nennen musste. Vielleicht war s die intensive Leidenschaft für sein Hobby, die mich so beeindruckt hat, die hab ich andernorts in Ungarn auch schon gespürt. Gerne und nicht aus Pflichtbewusstsein würde ich schreiben, die ungarische Literatur, aber dafür blieb mir zu wenig Zeit, immerhin hab ich aber so einiges erworben und schon bald hab ich ja mehr Muße! Gerhard Grabner 19