FOGLALKOZÁSTERV KOMPARATION DER ADJEKTIVE. Melléknév fokozás. 1. rész I. VORENTLASTUNG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FOGLALKOZÁSTERV KOMPARATION DER ADJEKTIVE. Melléknév fokozás. 1. rész I. VORENTLASTUNG"

Átírás

1 FOGLALKOZÁSTERV A foglalkozás célja a melléknév fokozásának megtanítása és begyakoroltatása a kiskunmajsai Tomori Pál Gimnázium ún. 10.ABC1 csoportjában. Ez az elnevezés azt jelenti, hogy az intézményben a tanulók csoportbontásban tanulják az idegen nyelveket. A csoportbontás alapját a középiskolai tanulmányok megkezdése előtt megíratott szintfelmérő jelenti. Jelen esetben azonban nem kerülhetett sor csoportbontásra, mivel az általános iskolában olyan kevesen tanulták a német nyelvet, hogy nem volt értelme a 14 főt két csoportra (újrakezdők és haladók) osztani. Első idegen nyelvként a tanulók heti 5 órában tanulják a németet. Sajnos mind a diákok felkészültségét és képességeit, mind a motivációjukat és szorgalmukat illetően rendkívül heterogén csoportról van szó. KOMPARATION DER ADJEKTIVE Melléknév fokozás 1. rész I. VORENTLASTUNG 1. Notieren Sie die Adjektive, die Sie in der Aufnahme hören. Jegyezze le a mellékneveket, amelyeket a felvételben hall! https://www.youtube.com/watch?v=0bqrfg6y_mu

2 2. Welche Adjektive fallen Ihnen über das Foto ein? Milyen melléknevek jutnak eszébe a fényképről? II. Einstieg Welche Merkmale und Eigenschaften der Familienmitglieder könnten miteinander verglichen werden? A családtagok mely tulajdonságait lehetne egymással összehasonlítani?.. Dazu müssen wir uns aber mit der Komparation der Adjektive vertraut machen. Ehhez viszont meg kell ismerkednünk a melléknevek fokozásával. III. Unterricht 1. Vergleichen wir zuerst die gleichen Eigenschaften miteinander. Először hasonlítsunk össze megegyező tulajdonságokat! Dazu brauchen wir den Positiv. Ehhez az alapfokra van szükségünk. Der Vater ist vielleicht (eben)so alt wie die Mutter.

3 In diesem Falle ist der Konjunktiv wie notwendig, jedoch ohne Beistrich davor. Ebben az esetben a kötőszó a wie, mely elé nem kerül vessző. Übersetzen Sie ins Deutsche. Fordítsa németre! a) Ugyanolyan magas vagyok, mint a barátom... b) A jaguár ugyanolyan gyorsan fut, mint a párduc. (r Panther).. c) Ma ugyanolyan hideg van, mint tegnap.. 2. Vergleichen wir jetzt abweichende Eigenschaften miteinander. Most hasonlítsunk össze eltérő tulajdonságokat! Dazu brauchen wir den Komparativ. Ehhez a középfokra lesz szükségünk. Einsilbige Adjektive: Egyszótagú melléknevek: alt älter lang länger schön schöner jung jünger kurz kürzer hoch höher!!! groß größer warm wärmer schwer schwerer klein kleiner kalt kälter leicht leichter Was können wir beobachten? Mit figyelhetünk meg? Vorsicht! Beide Formen sind richtig: Vigyázat! Mindkét alak helyes: blass blasser/blässer fromm frommer/frömmer glatt glatter/glätter krumm krummer/krümmer rot roter/röter schmal schmaler/schmäler Zwei- und Mehrsilbige Adjektive: Kettő- és többszótagú melléknevek: niedrig niedriger hässlich hässlicher interessant interessanter Vorsicht! Vigyázat! gesund gesunder/gesünder

4 Noch einige Besonderheiten: Még néhány különlegesség: lose loser dunkel dunkler flexibel flexibler müde müder edel edler teuer teurer Was können wir beobachten? Mit figyelhetünk meg? Es gibt auch so genannte absolute Adjektive, die sich nicht steigern lassen. Vannak ún. abszolút melléknevek is, amelyeket nem lehet fokozni. Zum Beispiel: Például: einzig, extrem, maximal, minimal, schwanger, schriftlich, tot Kommen wir auf unseren Ausgangssatz zurück. Térjünk vissza a kiindulási mondatunkhoz! Der Vater ist älter als die Mutter. Jetzt verwenden wir den Konjunktiv als, und ebenfalls ohne Beistrich davor. Most az als kötőszót használjuk, mely elé szintén nem kerül vessző. Übersetzen Sie ins Deutsche. Fordítsa németre! a) Magasabb vagyok, mint a barátom.. b) A jaguár gyorsabban fut, mint a párduc.. c) Ma hidegebb van, mint tegnap.. IV. Einüben Schreiben Sie einige Sätze auf Grund des Familienfotos sowohl mit Positiv als auch mit Komparativ. Írjon néhány mondatot a családi kép alapján! Használja az alap- és a középfokot!.

5 V. Hausaufgabe Schreiben Sie 10 Sätze über das Bild mit dem Komparativ. Írjon 10 mondatot a képről! Használja a középfokot!

6 Reflexió Sokáig úgy tanítottam a melléknév fokozását, mint ahogyan a legtöbb tankönyvben vagy nyelvkönyvben szokás: a középfokot és a felsőfokot egyszerre. Valójában egy kifejezetten könnyű nyelvtani anyagról van szó, néhány csoportban megtapasztalt sikertelenségem arra késztetett, hogy átgondoljam a tanítási módszereimet. Azóta külön alkalmakat szánok a közép- illetve a felsőfok tanítására. Így elmélyültebben foglalkozhatunk az anyaggal, például a tanulók megismerkedhetnek az abszolút melléknév fogalmával is, ami az általános iskolában magyar nyelvtanból sajnos nem mindig történik meg. A másik ok, amely miatt emellett döntöttem, az az, hogy szinte a nulláról kell kezdeni a tanulókkal annak vizsgálatát, hogy a felsőfok milyen funkciót tölthet be a mondatban. Erre a kérdésre először nem is tudnak válaszolni, majd magyar példamondatok segítségével rávezetem őket, hogy lehet állítmány, határozó vagy jelző. A németben ugyanis ettől függően, kissé eltérő módon kell használni a melléknév felsőfokát. (Pl. Unter den Mädchen ist Petra am schönsten. Wer schreibt in der Klasse am schönsten? Das war der schönste Tag in meinem Leben.)

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 2. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 60 perc

Részletesebben

mi és más népek - összehasonlításuk, karaktereik személyleírás: főként külső tulajdonságok alapján

mi és más népek - összehasonlításuk, karaktereik személyleírás: főként külső tulajdonságok alapján 8. évfolyam A 8. évfolyamon idegen nyelvet tanuló diákok A1 szintű, a Közös európai referenciakeret alapján alapszintű és ezen belül minimumszintű nyelvi ismeretekkel rendelkeznek. A 8. évfolyamon folytatódó

Részletesebben

NÉMET CSOPORTOS TANFOLYAMOK TEMATIKA

NÉMET CSOPORTOS TANFOLYAMOK TEMATIKA INVEST ENGLISH NYELVISKOLA 1147 BUDAPEST, Lovász utca 7. [XIV. kerület] +36 20 583 2208 info@investenglish.hu www.investenglish.hu NÉMET CSOPORTOS TANFOLYAMOK TEMATIKA TARTALOM I. ELSŐ SZINT... 2 II. MÁSODIK

Részletesebben

Menschen um uns wie sind sie?

Menschen um uns wie sind sie? Menschen um uns wie sind sie? Charaktereigenschaften Modultyp Kreative Kommunikation Zielgruppe Schüler von 12 bis 15 Jahren Niveaustufe A1 Autorinnen Dömők Szilvia, Somló Katalin A kiadvány az Educatio

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 3. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV 8. évfolyamos vizsga A vizsga lebonyolítása: írásbeli április 15-30 között előzetes egyeztetés szerint szóbeli május elején, az írásbeli érettségi vizsga napjaiban A vizsga részei:

Részletesebben

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Név: Iskola:

Részletesebben

Találkozó az általános iskolákkal Október 4.

Találkozó az általános iskolákkal Október 4. Találkozó az általános iskolákkal 2012. Október 4. Témák Változások a felvételiben Német nyelvi verseny Adatok kérése Felvételi 1. Kevés információ-bizonytalanság Nem lesz tehetséggondozó felvételi, csak

Részletesebben

Eset Hímnem Nőnem Semlegesnem Többes szám

Eset Hímnem Nőnem Semlegesnem Többes szám Benkő Attila 14. Névmások típusai és ragozása II. 14.1. A melléknévi birtokos névmás ragozása A birtokos névmás ragozása megegyezik az ein, eine, ein, illetve a kein, keine, kein határozatlan névelők ragozásával.

Részletesebben

Mercedes-Benz : Six Sigma Black Belt, (135203 ) Six Sigma Black Belt, Werk Kecskemét, Ungarn (135203)

Mercedes-Benz : Six Sigma Black Belt, (135203 ) Six Sigma Black Belt, Werk Kecskemét, Ungarn (135203) Oktober 2014 Kecskemét, Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Mercedes-Benz : Six Sigma Black Belt, (135203 ) Six Sigma Black Belt, Werk Kecskemét, Ungarn (135203) Aufgaben Feladatok: Stellennummer

Részletesebben

ÓRATERV. Nevelési-oktatási stratégia Módszerek Tanulói munkaformák Eszközök

ÓRATERV. Nevelési-oktatási stratégia Módszerek Tanulói munkaformák Eszközök ÓRATERV A pedagógus neve: dr. Horváth Beáta Éva Műveltségi terület: Idegen nyelvek (Élő idegen nyelvek) Tantárgy: Német nyelv Osztály: 12/C Nyelvi előkészítő osztály Az óra témája: Zukunftspläne, Interview

Részletesebben

Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de

Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de Carsten Kümmel, Starenweg 8a, 82140 Olching DATUM: 23.10.13 Tel.: 08142 6551752 Fax.: 08142 4628228 carsten@tonmeister-online.de Betreff: Beurteilung

Részletesebben

Német nyelv 5-6.évfolyam. 4.forduló

Német nyelv 5-6.évfolyam. 4.forduló Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Vasi Géniusz- Tehetségsegítı hálózat a Nyugat-Dunántúlon TÁMOP-3.4.4/B-08/1-2009-0014 Német nyelv 5-6.évfolyam 4.forduló

Részletesebben

Osztályozóvizsga évfolyam SCHRITTE INTERNATIONAL 1. TANKÖNYV

Osztályozóvizsga évfolyam SCHRITTE INTERNATIONAL 1. TANKÖNYV Osztályozóvizsga 9.-10. évfolyam SCHRITTE INTERNATIONAL 1. TANKÖNYV 9. évfolyam írásbeli: 1. könyv - W-Frage - Aussage : Ich heiße/ich bin - Personalpronomen: ich, du, er.. - Verbkonjugation (ich. du.

Részletesebben

Irrtümer. 1620_25 Blaue Blume, Max Hueber Verlag 2002. Der Ötzi

Irrtümer. 1620_25 Blaue Blume, Max Hueber Verlag 2002. Der Ötzi Irrtümer 6 A szövegek Egy érdekes könyv komoly vitát váltott ki. A vita arról folyt, hogy valóban emelik-e a dohányzás és a dohányosok az egészségügyi költségeket, mint ahogy sokan gondolják. Két professzor

Részletesebben

NÉMET NYELV. Célok és feladatok. Fejlesztési, kimeneti követelmények

NÉMET NYELV. Célok és feladatok. Fejlesztési, kimeneti követelmények NÉMET NYELV Célok és feladatok A nyelvoktatás célja a kommunikatív kompetencia kialakítása, azaz a tanuló képessé tétele arra, hogy idegen nyelvű környezetben képes legyen megoldani felmerülő problémáit,

Részletesebben

6. évfolyam Német nyelv

6. évfolyam Német nyelv IDEGEN NYELVI MÉRÉS 2015. június 11. 6. évfolyam Német nyelv Általános tudnivalók a feladatokhoz Ez a füzet német nyelvi feladatokat tartalmaz. feladatsor két részből áll. z I. részben hangfelvételeket

Részletesebben

Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat. 25 éves évfordulója 2014. május 8-11.

Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat. 25 éves évfordulója 2014. május 8-11. Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat 25 éves évfordulója 2014. május 8-11. Bretzfeld Budaörs: 25 Jahre Partnerscha 8 11. Mai 2014 Kevés olyan testvérvárosi kapcsolat létezik, amelynek enynyire mélyek

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY NÉMET NYELV FELADATLAP. 8. osztály megyei forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY NÉMET NYELV FELADATLAP. 8. osztály megyei forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1100

Részletesebben

Diákok tanárszerepben

Diákok tanárszerepben Diákok tanárszerepben Tanulás tanítása és kooperatív tanulási formák projektnap A 9. évfolyam osztályai 2014. szeptember 22-én projektnapon vettek részt. Intézményünkben a kooperatív munkaformák formák

Részletesebben

WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC

WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC A budai vár 1687. és 1696. évi helyszínrajzai Tanulmányunkban három vártérképet ismertetünk. Haüy 1687- ben készített térképét, amelyen a házak egy a térképhez tartozó francia

Részletesebben

Szülést megkönnyítő módosulás a Spalax hungaricus hungaricus Nhrg. medencéjén

Szülést megkönnyítő módosulás a Spalax hungaricus hungaricus Nhrg. medencéjén Szülést megkönnyítő módosulás a Spalax hungaricus hungaricus Nhrg. medencéjén írta : S z u n y o g h y János, Budapest A T e r m é s z e t t u d o m á n y i Társulat egykori Állattani Szakosztályának 405.

Részletesebben

Vizsgáztatói példány az emelt szintű szóbeli vizsgához A I.

Vizsgáztatói példány az emelt szintű szóbeli vizsgához A I. Vizsgáztatói példány az emelt szintű szóbeli vizsgához A I. Kandidatenblatt Kleider machen Leute. Führen Sie mit Ihrem Prüfer über die obige Aussage ein Gespräch, in dem Sie Ihre Argumente dafür oder dagegen

Részletesebben

Tanmenetek. Német általános nyelv (N1) szint: A1, A2. 1. Hét Bevezetés, követelmények, ismerkedés a könyvvel

Tanmenetek. Német általános nyelv (N1) szint: A1, A2. 1. Hét Bevezetés, követelmények, ismerkedés a könyvvel Tanmenetek Építész és Építő szakos hallgatók részére Német általános nyelv (N1) szint: A1, A2 2. -4. Hét a ä, gefallen gefällt, tragen trägt, Modalverben és Wissen wissen kennen können személyes névmás

Részletesebben

vasárnap, 2010 május 23-án - a Pünkösd ünnepére egy közös energiameditációt szerveztem.

vasárnap, 2010 május 23-án - a Pünkösd ünnepére egy közös energiameditációt szerveztem. Kedves olvasó, vasárnap, május 23-án - a Pünkösd ünnepére egy közös energiameditációt szerveztem. Bárki ingyenesen részt vehet: 11:00 h - 15:00 h - 17:00 h - 19:00 h - 21:00 h- Ha valaki személyes fölhívással

Részletesebben

NÉMET TESTVÉRISKOLÁNK DIÁKJAINAK LÁTOGATÁSA BESUCH DER SCHÜLER UNSERER DEUTSCHEN PARTNERSCHULE

NÉMET TESTVÉRISKOLÁNK DIÁKJAINAK LÁTOGATÁSA BESUCH DER SCHÜLER UNSERER DEUTSCHEN PARTNERSCHULE 2010. 09.28 10. 05. Mit is érdemes tudni Magyarországról? És melyek a leghasznosabb magyar szavak? Ezeket is megtudhatták a német diákok a Dobóban. Emellett iskolánk technikai felszereltsége kápráztatta

Részletesebben

EGY SZIKLAGÖDÖR KERÁMIAANYAGA A HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARÁN

EGY SZIKLAGÖDÖR KERÁMIAANYAGA A HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARÁN BENCZE ZOLTÁN EGY SZIKLAGÖDÖR KERÁMIAANYAGA A HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARÁN 1990-ben a Hadtörténeti Múzeum udvarán, a IV. Béla kori városfal tornyától nyugatra egy feljáró építésének munkálatai során lehetőség

Részletesebben

BALASSA JÁNOS HALÁLÁNAK 100. ÉVFORDULÓJÁRA

BALASSA JÁNOS HALÁLÁNAK 100. ÉVFORDULÓJÁRA BALASSA JÁNOS HALÁLÁNAK 100. ÉVFORDULÓJÁRA BALASSA JÁNOS élete 56-dik, tanársága 26-dik évében december hó 9-kén, reggeli 4 órakor meghalt. Az eddig országszerte köztudomásúvá lett gyászos esemény, melynek

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2005/2006. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Név:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2005/2006. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Név:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1100 5000 Szolnok, Mária út 19. Pf.: 176. Telefon:

Részletesebben

Modultyp Kreative Kommunikation Zielgruppe Schüler von 16 bis 19 Jahren Niveaustufe B2 AutorInnen Boócz-Barna Katalin, Jaszenovics Sándor A kiadvány az Educatio Kht. kompetenciafejlesztő oktatási program

Részletesebben

TARTALOM I 7 A FŐNÉV DAS SUBSTANTIV 11 A NÉVMÁS DAS PRONOMEN 33

TARTALOM I 7 A FŐNÉV DAS SUBSTANTIV 11 A NÉVMÁS DAS PRONOMEN 33 TARTALOM A FŐNÉV DAS SUBSTANTIV 11 &$ & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & &

Részletesebben

Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Nemzetközi Kapcsolatok Szaknyelv Hallás utáni szövegértés teszt Alapfok (B1)

Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Nemzetközi Kapcsolatok Szaknyelv Hallás utáni szövegértés teszt Alapfok (B1) Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Nemzetközi Kapcsolatok Szaknyelv Hallás utáni szövegértés teszt Alapfok (B1) 20 p./ Értékelő: kód A rendelkezésre álló idő 30 perc. Ez a Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont

Részletesebben

Berlin nevezetességei

Berlin nevezetességei Berlin nevezetességei Projektterv: Berlin Összeállította: Ősz Ágnes Wendler Andrea Iskola: Budenz József Általános Iskola és Gimnázium Tanév : 2009/2010 Projektleírás Kiemelt téma Időtartam Órakeret Évfolyam

Részletesebben

Eintritt mit der Familie familiäre Sportbewegung im Zeichen der gesunden Lebensweise

Eintritt mit der Familie familiäre Sportbewegung im Zeichen der gesunden Lebensweise Eintritt mit der Familie familiäre Sportbewegung im Zeichen der gesunden Lebensweise Auf Grund meiner jahrzehntelangen Erfahrungen kann die Schule die Einbeziehung der Schüler und durch sie auch der Eltern

Részletesebben

Meghívó a gyermekkorcsoport 9. Nemzetközi Delphincupjára Simmeringen

Meghívó a gyermekkorcsoport 9. Nemzetközi Delphincupjára Simmeringen Meghívó a gyermekkorcsoport 9. Nemzetközi Delphincupjára Simmeringen Idöpont: Szombat 24.10.2009 Verseny helye: Medence: Idömérés: Fedett uszoda Simmering A -1110 Wien, Simmeringer Hauptstraße/ Florian

Részletesebben

Szabadságharc /Freiheitskrieg/ (1848-1849)

Szabadságharc /Freiheitskrieg/ (1848-1849) 17 Ferenc Jozsef 2007 01.qxd 8/25/08 2:54 AM Page 113 Szabadságharc /Freiheitskrieg/ (1848-1849) 608 608. Dukát (Au) 1848 Körmöcbánya /Kremnitz/ Av: V FERD MAGY H T ORSZ -KIRÁLYA ERD N FEJED álló király

Részletesebben

Szita Szilvia Pelcz Katalin MagyarOK 1.

Szita Szilvia Pelcz Katalin MagyarOK 1. Szita Szilvia Pelcz Katalin MagyarOK 1. A TANKÖNYV ÉS A MUNKAFÜZET INSTRUKCIÓI ANWEISUNGEN IM KURSBUCH UND IM ARBEITSBUCH Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 1. FEJEZET BEVEZETŐ: A MAGYAR

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés/szervíz, oktatás 3-9. DK-kábelösszekötő dobozok 10-137 1,5-240 mm 2, IP 54-67

Tartalomjegyzék. Bevezetés/szervíz, oktatás 3-9. DK-kábelösszekötő dobozok 10-137 1,5-240 mm 2, IP 54-67 Tartalomjegyzék Bevezetés/szervíz, oktatás 3-9 -kábelösszekötő dobozok 10-137 1,5-240 mm 2, IP 54-67 -kiselosztók 138-197 63 A-ig, 3-54 osztásegység, IP 54-65 Elosztószekrények ajtóval 198-277 250 A-ig,

Részletesebben

Alumínium bejárati ajtók Modell családokról általában. Tartalomjegyzék

Alumínium bejárati ajtók Modell családokról általában. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Modell megnevezések széria P00 széria P00 széria P300 széria P400 3 széria P500 3 Méretfüggő kivitelek 3 Díszítő elemek iránya 4 Nemesacél lizénák 4 Fa dekor 5 Beton design 6 Szín logika

Részletesebben

Német nyelv 5-6.évfolyam. 1.forduló

Német nyelv 5-6.évfolyam. 1.forduló Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Vasi Géniusz- Tehetségsegítı hálózat a Nyugat-Dunántúlon TÁMOP-3.4.4/B-08/1-2009-0014 Német nyelv 5-6.évfolyam 1.forduló

Részletesebben

Lektion 9 / Arbeitsblatt 1. Egy nap Ein Tag. 1. Mit csinált tegnap Eszter? Erzähle Eszters gestrigen Tagesablauf!

Lektion 9 / Arbeitsblatt 1. Egy nap Ein Tag. 1. Mit csinált tegnap Eszter? Erzähle Eszters gestrigen Tagesablauf! Lektion 9 / Arbeitsblatt 1 Egy nap Ein Tag 1. Mit csinált tegnap Eszter? Erzähle Eszters gestrigen Tagesablauf! 7.00 felkel, reggelizik 7.30 dolgozni megy 16.30-ig a munkahelyén van 12.30 ebédel 17.00

Részletesebben

BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH. Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III

BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH. Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III P. b. b. Verlagspostamt 1030 Wien WoGZ 213U BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III 70. Abkommen zwischen der Österreichischen Bundesregierung

Részletesebben

Rövid szövegek anyanyelven való szóbeli alkotása. Szóbeli interakció, kommunikáció anyanyelven.

Rövid szövegek anyanyelven való szóbeli alkotása. Szóbeli interakció, kommunikáció anyanyelven. 1. évfolyam A 1. évfolyam megkezdésekor a tanulók még nem rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti

Részletesebben

Csoportosítsd a szövegben található szavakat! / Ordne die Wörter aufgrund des Textes!

Csoportosítsd a szövegben található szavakat! / Ordne die Wörter aufgrund des Textes! A. V. A házunk Hol van a ház? A Petőfi utcában. Hány óra (van)? Öt óra (van). Hol vannak a gyerekek? A szobában. B. Zsuzsa: A Petőfi utcában van a házunk. A házban négy szoba van. Egy nappali, egy hálószoba

Részletesebben

Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő angol német - reál Kód: 04

Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő angol német - reál Kód: 04 Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő angol német - reál Kód: 04 A XXI. században senkinek sem kell magyarázni az idegen nyelvek és az informatika fontosságát. Ebben a nyelvi előkészítő osztályban elsőbbséget

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-i rendes ülésére 9. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-i rendes ülésére Tárgy: Önrész biztosítása a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

A tanóra megbeszélésének folyamata

A tanóra megbeszélésének folyamata A tanóra megbeszélésének folyamata I. A tanítók az önértékelési szempontok alapján összefoglalják és értékelik a tanórán végzett munkájukat II. A hallgatótársak kérdéseket tesznek fel a látottakkal kapcsolatban

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola német Évfolyam: 1. Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: szóbeli, írásbeli írásbeli: a tanult témakörökhöz

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2009/2010. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2009/2010. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK OM azonosító szám: 102312 Felnőttképzési nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám:

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2008/2009. NÉMET NYELV FELADATLAP. 8. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2008/2009. NÉMET NYELV FELADATLAP. 8. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1100

Részletesebben

Anyanyelvi lektor: Prof. Dr. Kai Günther. A legfontosabb német elöljárószók és esetvonzataik

Anyanyelvi lektor: Prof. Dr. Kai Günther. A legfontosabb német elöljárószók és esetvonzataik A legfontosabb német elöljárószók és esetvonzataik bis Präpositionen mit Akkusativ -ig (időben, térben) Ich bleibe bis nächsten Sonntag hier. Bis hierher gibt es keine Fragen. (DE: Gehen Sie bis zur Ecke.)

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 3. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

activity-show im Fernsehen

activity-show im Fernsehen activity-show fast wie im Fernsehen Modultyp Projekte im Deutschunterricht Zielgruppe Schüler von 12 bis 15 Jahren Niveaustufe A1+ Autorinnen Grossmann Erika, Molnár Andrea A kiadvány az Educatio Kht.

Részletesebben

VI. Az iskolában. Mit csinálsz az iskolában? Írok, olvasok, rajzolok, tornázom és énekelek. Mettől meddig vagy az iskolában? 7 óra 20 perctől egyig.

VI. Az iskolában. Mit csinálsz az iskolában? Írok, olvasok, rajzolok, tornázom és énekelek. Mettől meddig vagy az iskolában? 7 óra 20 perctől egyig. VI. Az iskolában A. Mit csinálsz az iskolában? Írok, olvasok, rajzolok, tornázom és énekelek. Mettől meddig vagy az iskolában? 7 óra 20 perctől egyig. B. Zsuzsa: Reggel 7.35 perckor már az iskolában vagyok.

Részletesebben

Pusztainé Tötök Éva tantárgyprogramjai

Pusztainé Tötök Éva tantárgyprogramjai Pusztainé Tötök Éva tantárgyprogramjai NÉMET KÖZÉPFOKÚ NYELVVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ I. KURZUS Tantárgyód: Óraszám : N_ITH4, B_it001_1 heti 2x2 Számonkérési típus: folyamatos Értékelés módja: Tanszék neve:

Részletesebben

Lakásbérlés EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD. Los, auf geht's! Sznopek Martin

Lakásbérlés EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD.  Los, auf geht's! Sznopek Martin Lakásbérlés A mai ajándékanyagodban egy párbeszéden keresztül kapsz segítséget német nyelvterületen való lakásbérléshez. Ebben a pdf-ben megtalálod az ajándékanyagod szövegét és pár oldalnyi tudnivalót

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS. amely egyrészről az. név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. _LOCALITATEA, JUDET, TARA. cégjegyzékszám: NR.REG.

MUNKASZERZŐDÉS. amely egyrészről az. név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. _LOCALITATEA, JUDET, TARA. cégjegyzékszám: NR.REG. MUNKASZERZŐDÉS amely egyrészről az név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. LOCALITATEA, JUDET, TARA cégjegyzékszám: NR.REG.COMERTULUI adószám: CUI bankszámlaszám: COD IBAN képviseli: _NUME REPREZENTANT

Részletesebben

ELECTRIC BOAT SERIES

ELECTRIC BOAT SERIES Lassen Sie sich und Ihre Familie vom GreenCruzer und seinem kleinsten elektrischen Modell verzaubern. Ein atemberaubendes Aussehen, Geräumige Innenräume sind die Kennzeichen dieses Modells. Wer den Wassersport

Részletesebben

NT-56544 KON-TAKT 4 TANMENETJAVASLAT. Képleírás, különböző szövegtípusok (vers, beszéd, meghívó, stb.) Kép értelmezése, állásfoglalás kifejezése

NT-56544 KON-TAKT 4 TANMENETJAVASLAT. Képleírás, különböző szövegtípusok (vers, beszéd, meghívó, stb.) Kép értelmezése, állásfoglalás kifejezése 1 NT-56544 KON-TKT 4 TNMENETJVSLT Lektion 1 - Familienleben Óra Takt címe 1-3. z élet stációi, Glücksmomente egy patchwork, ill. egy modern (mini) család működése 4-6. Typisch Mann, typisch Frau? 7-9.

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2008/2009. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2008/2009. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1100

Részletesebben

NÉMET NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

NÉMET NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Német nyelv középszint 1411 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 8. NÉMET NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ 1. A dolgozatok

Részletesebben

IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam 830. Közös Európai Referenciakeret szerinti nyelvi tudásszintek:

IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam 830. Közös Európai Referenciakeret szerinti nyelvi tudásszintek: IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam 830 IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam Célok és feladatok A 9. évfolyamra a diákok öt éve tanulják a célnyelvet. Ez idő alatt megismerkedtek az idegen nyelvi foglalkozások feladat-

Részletesebben

Lektion 1 Lernen wir kennen!

Lektion 1 Lernen wir kennen! Situationen Lektion 1 Lernen wir kennen! Kennenlernen Megismerkedni Schaue die Situation Kennenlernen im virtuellen Klassenzimmer 1 an der Tafel 1 an! Nézd meg a Megismerkedni című szituációt az első virtuális

Részletesebben

Német C2 1 1 030 nyelvi programkövetelmény

Német C2 1 1 030 nyelvi programkövetelmény Német C2 1 1 030 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve, vagy cég neve Hueber Verlag GmbH&Co.KG Közvetlen Magyarországi Kereskedelmi Képviselet Nyelv megnevezése Megszerezhető

Részletesebben

Látogatás a Heti Válasznál

Látogatás a Heti Válasznál Látogatás a Heti Válasznál Ulicsák Eszter (7.a) Mindenki belegondolhatott már, hogy ki is a mi szeretett újságunk és kedvenc cikkünk szülőanyja, de még inkább, hogy hogyan alkotnak egy hét alatt egy izgalmas,

Részletesebben

A KERBÁJT NÉMET NÉPZENÉJE

A KERBÁJT NÉMET NÉPZENÉJE A KERBÁJT NÉMET NÉPZENÉJE Az eddigiek során nem volt érzékelhető, s csak az elmúlt pár hétben vált nyilvánvalóvá, hogy a menetnél játszott zeneszámok és a placcon játszott sváb zeneszámok, sokak számára

Részletesebben

NÉMET NYELV 4-12. ÉVFOLYAM NÉMET IDEGEN NYELV

NÉMET NYELV 4-12. ÉVFOLYAM NÉMET IDEGEN NYELV NÉMET NYELV 4-12. ÉVFOLYAM SZERZŐK: Gilbertné Domonyi Eszter, Illésné Márin Éva, Kincses Mihályné Knipl Andrea, Kurdi Gabriella, Petriné Bugán Barbara, Szántó Bernadett NÉMET IDEGEN NYELV 4. ÉVFOLYAM Célok

Részletesebben

Deutsch4. Klasse 4. Célok, feladatok

Deutsch4. Klasse 4. Célok, feladatok Deutsch4 Rund um das Jahr 5 Stunden per Woche Klasse 4 Célok, feladatok Életkorának megfelelően ismerje meg a német nemzetiség kultúráját, hagyományait. Értsen meg egyszerű kérdéseket és utasításokat és

Részletesebben

KÖZMEGHALLGATÁS BESZÁMOLÓ. KÉSZÜLT KOMLÓ VÁROS NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA 2015. DECEMBER 09-i K Ö Z M E G H A L L G A T Á S Á N

KÖZMEGHALLGATÁS BESZÁMOLÓ. KÉSZÜLT KOMLÓ VÁROS NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA 2015. DECEMBER 09-i K Ö Z M E G H A L L G A T Á S Á N KÖZMEGHALLGATÁS BESZÁMOLÓ KÉSZÜLT KOMLÓ VÁROS NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA 2015. DECEMBER 09-i K Ö Z M E G H A L L G A T Á S Á N Tisztelettel köszöntöm meghívott vendégeinket, klubtagokat, oktatási

Részletesebben

Német nyelv Általános Iskola

Német nyelv Általános Iskola Német nyelv Általános Iskola 5. évfolyam Vizsga típusa: - írásbeli vizsga Követelmények, témakörök: - szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Az éves tananyag alapján összeállított feladatlap Témakörök:

Részletesebben

Markthalle Budapest an der Fehérvári-Straße Architektur: Kertész Építész Stúdió (Kertész András, Frikker Zsolt, Bó di Imre)

Markthalle Budapest an der Fehérvári-Straße Architektur: Kertész Építész Stúdió (Kertész András, Frikker Zsolt, Bó di Imre) Die Formbarkeit des Betons, die Edelkeit und die vielfältige Struktur seines Oberflächendesigns sowie seine hohe Festigkeit bieten fast uneingeschränkte Möglichkeiten für Architekten, Garten- und Möbelplaner.

Részletesebben

Ma egy 100% életszerű német élethelyzetbe viszlek el! Gyere velem!

Ma egy 100% életszerű német élethelyzetbe viszlek el! Gyere velem! Ma egy 100% életszerű német élethelyzetbe viszlek el! Gyere velem! Ha úgy hozza az élet, hogy irány Németország, Ausztria vagy Svájc, mert ott könnyebbnek látod az életet, akkor állásinterjúra akkor is

Részletesebben

eins drei vier sieben neun

eins drei vier sieben neun 1 Lerneinheit 1 Ordnen Sie das Gespräch. 2 : Nein, mein Vorname ist Peter. : Guten Tag. Mein Name ist Meier. : Moment! Ich bin Hans Meier. : Guten Tag, Herr Meier. Heißen Sie Hans Meier? t... Guten Tag.

Részletesebben

NÉMET NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

NÉMET NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Német nyelv középszint 0802 É RETTSÉGI VIZSGA 2008. október 28. NÉMET NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ 1.

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS

MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS Egy rendhagyó múzeum születése és fejlődése bontakozik ki az alábbi írásból. Létrejöttét, céljait tekintve olyan igény kielégítésére

Részletesebben

Wirtschaftsdeutsch. Aufgabenmuster

Wirtschaftsdeutsch. Aufgabenmuster BGF NYTK Wirtschaftsdeutsch Aufgabenmuster B2 Schreiben 50 Minuten 20 Punkte FÜR DIE LÖSUNG DER AUFGABE BENUTZEN SIE DAS LÖSUNGSBLATT! (Az alábbiakban a feladatlap után a javításhoz használt megoldási

Részletesebben

Wirtschaftsdeutsch, Tourismus und Gastgewerbe 50

Wirtschaftsdeutsch, Tourismus und Gastgewerbe 50 BGF NYTK B2 Wirtschaftsdeutsch, Tourismus und Gastgewerbe 50 Aufgabenmuster Schreiben Minuten 20 Punkte FÜR DIE LÖSUNG DER AUFGABE BENUTZEN SIE DAS LÖSUNGSBLATT! (Az alábbiakban a feladatlap után a javításhoz

Részletesebben

5. Zipernowsky Nyelvi Verseny NÉMET. 3. forduló: Quiz

5. Zipernowsky Nyelvi Verseny NÉMET. 3. forduló: Quiz 5. Zipernowsky Nyelvi Verseny 2010-2011 NÉMET 3. forduló: Quiz Kedves Versenyző! Gratulálunk, hogy sikeresen megoldottad a Zipernowsky Nyelvi Verseny 2. fordulóját. A 3. forduló 6 feladatból (Aufgabe)

Részletesebben

a ház / lakás, ahol élünk, lakókörnyezetünk a család mindennapi életének tipikus szituációi

a ház / lakás, ahol élünk, lakókörnyezetünk a család mindennapi életének tipikus szituációi 5. évfolyam Az 5. évfolyam megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek négy év nyelvtanulási tapasztalattal, így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. A kommunikatív kompetenciák

Részletesebben

Követelmények a gimnázium német nyelv 10-12. évfolyama számára

Követelmények a gimnázium német nyelv 10-12. évfolyama számára Követelmények a gimnázium német nyelv 10-12. évfolyama számára Fejlesztési követelmények A tanuló ismert témakörben, szóban és írásban tud információt cserélni, hallott és olvasott szöveget megérteni és

Részletesebben

Tantárgyi kapcs. Előzetes ism. Természetismeret: kifejezések felelevenítése. A tanult igék múlt ideje

Tantárgyi kapcs. Előzetes ism. Természetismeret: kifejezések felelevenítése. A tanult igék múlt ideje Óra Anyagegység Kötelező választott Wiederholung 1. Die Schulferien sind zu Ende. Der Herbst ist da! Was brauchen wir dieses Jahr? 2. Ein Tag im Sommer. Was hast du im Sommer gemacht? 3. Meine Familie

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Német nyelv emelt szint 0612 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 24. NÉMET NYELV EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ 1. A dolgozatok javításakor

Részletesebben

JAVÍTÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK NÉMET NYELVBŐL Összeállította: Bischofné Németh Katalin 9. ÉVFOLYAM 10. ÉVFOLYAM

JAVÍTÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK NÉMET NYELVBŐL Összeállította: Bischofné Németh Katalin 9. ÉVFOLYAM 10. ÉVFOLYAM JAVÍTÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK NÉMET NYELVBŐL Összeállította: Bischofné Németh Katalin 9. ÉVFOLYAM Tankönyv és munkafüzet: Delfin I., Hueber 1-4. fejezet Formanyomtatvány kitöltése Pályázat írása Levél- és képeslapírás

Részletesebben

A KET. JOGORVOSLATOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYAINAK ALKALMAZHATÓSÁGA AZ EGYES HATÓSÁGI ELJÁRÁSOKBAN TURKOVICS ISTVÁN

A KET. JOGORVOSLATOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYAINAK ALKALMAZHATÓSÁGA AZ EGYES HATÓSÁGI ELJÁRÁSOKBAN TURKOVICS ISTVÁN Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXX/2. (2012), pp. 383 387. A KET. JOGORVOSLATOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYAINAK ALKALMAZHATÓSÁGA AZ EGYES HATÓSÁGI ELJÁRÁSOKBAN TURKOVICS

Részletesebben

Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt.

Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt. Tantárgyi követelmények Német nyelv 9. oszt. Témakörök: Bemutatkozás Az én családom Az én barátom Az én házam/lakásom Az én szobám Az én iskolám Lakóhely bemutatása Napirend Étkezési szokások Szabadidő

Részletesebben

CSECSEM Ő- ÉS GYERMEKHALANDÓSÁG KÉT PEST KÖRNYÉKI KÖZSÉGBEN A MÚLT SZÁZAD 7 0 8 0 -AS ÉVEIBEN

CSECSEM Ő- ÉS GYERMEKHALANDÓSÁG KÉT PEST KÖRNYÉKI KÖZSÉGBEN A MÚLT SZÁZAD 7 0 8 0 -AS ÉVEIBEN CSECSEM Ő- ÉS GYERMEKHALANDÓSÁG KÉT PEST KÖRNYÉKI KÖZSÉGBEN A MÚLT SZÁZAD 7 0 8 0 -AS ÉVEIBEN írta: KÁRPÁTI ENDRE (Budapest) 1876 őszén a Rókus-kórház szülészeti osztályának fiatal segédorvosa megrázó

Részletesebben

I. Olvasáskészség 1. Maximális pontszám: 15. Olvassa el figyelmesen az alábbi szöveget, majd annak alapján válaszoljon magyarul a kérdésekre!

I. Olvasáskészség 1. Maximális pontszám: 15. Olvassa el figyelmesen az alábbi szöveget, majd annak alapján válaszoljon magyarul a kérdésekre! I. Olvasáskészség 1. Maximális pontszám: 15 Olvassa el figyelmesen az alábbi szöveget, majd annak alapján válaszoljon magyarul a kérdésekre! Immer mehr Bürger lehnen die Sommerzeit ab Der Widerstand gegen

Részletesebben

IX. Születésnap. A. Mikor van a születésnapod? Május ötödikén. Mit adsz Zsuzsának születésnapjára? Virágot.

IX. Születésnap. A. Mikor van a születésnapod? Május ötödikén. Mit adsz Zsuzsának születésnapjára? Virágot. IX. Születésnap A. Mikor van a születésnapod? Május ötödikén. Mit adsz Zsuzsának születésnapjára? Virágot. B. Olvasd el az alábbi születésnapi meghívót! / Lies folgende Geburtstagseinladung! MEGHÍVÓ Május

Részletesebben

Grenzerfahrungen. Eötvös Schüler zum Abschluss eines etwinning Projekts zu Gast in der Slowakei / eötvösös diákok projektzáró utazása Szlovákiába

Grenzerfahrungen. Eötvös Schüler zum Abschluss eines etwinning Projekts zu Gast in der Slowakei / eötvösös diákok projektzáró utazása Szlovákiába Grenzerfahrungen Eötvös Schüler zum Abschluss eines etwinning Projekts zu Gast in der Slowakei / eötvösös diákok projektzáró utazása Szlovákiába Von Studienrat Richard Guth / Guth Richard német nyelvi

Részletesebben

X. A város. A. Hova mész? A városba megyek. Hova mész? Katihoz, Petihez és Enikőhöz megyek. Honnan jössz? A városból, egy koncertről.

X. A város. A. Hova mész? A városba megyek. Hova mész? Katihoz, Petihez és Enikőhöz megyek. Honnan jössz? A városból, egy koncertről. X. A város A. Hova mész? A városba megyek. Hova mész? Katihoz, Petihez és Enikőhöz megyek. Honnan jössz? A városból, egy koncertről. B. Szia, Zoli! Szia, Mária. Mit csinálsz ma délután? A városba megyek

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! Egyetem. Vélemény. Kultúra. Miegymás. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatói lapja.

Tisztelt Olvasó! Egyetem. Vélemény. Kultúra. Miegymás. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatói lapja. 2 CONFAB ABULA A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatói lapja Fõszerkesztõ Egyetem Tisztelt Olvasó! 3 Váncsodi József j_vancsodi@yahoo.com Felelõs szerkesztõ Szarka Dániel Olvasó

Részletesebben

Beszéljünk magyarul! [Laßt uns ungarisch sprechen]

Beszéljünk magyarul! [Laßt uns ungarisch sprechen] Beszéljünk magyarul! [Laßt uns ungarisch sprechen] Lerninhalt der 6. Fortgeschrittenen-Stunde vom Donnerstag, 24. Juli Wiederholung Hol - Hová Frage: Hol? Wo? -ban, -ben im -on, -en, -ön, -n auf dem Kathi

Részletesebben

30 perc áll rendelkezésére a nyelvismereti teszt megoldására. Szótár nem használható.

30 perc áll rendelkezésére a nyelvismereti teszt megoldására. Szótár nem használható. Nyelvismereti teszt 30 perc áll rendelkezésére a nyelvismereti teszt megoldására. Szótár nem használható. Válaszait a megoldólapon írja a megfelelő helyre! A (0) a mintamegoldás. I. Válassza ki a mondatba

Részletesebben

K E N N D A T E N V O N W E R K Z E U G S T Ä H L E N. ARNE Hidegmunkaacél. Uberall, wo Werkzeuge hergestellt und verwendet werden

K E N N D A T E N V O N W E R K Z E U G S T Ä H L E N. ARNE Hidegmunkaacél. Uberall, wo Werkzeuge hergestellt und verwendet werden K E N N D A T E N V O N W E R K Z E U G S T Ä H L E N ARNE Hidegmunkaacél Uberall, wo Werkzeuge hergestellt und verwendet werden 921105 Die Angaben in dieser Broschüre basieren auf unserem gegenwärtigen

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. 1. A szófajok áttekintése 7 2. Ragozás a németben 8 3. Nyelvtani ki kicsoda (nyelvtani fogalmak gyűjteménye) 9

TARTALOMJEGYZÉK. 1. A szófajok áttekintése 7 2. Ragozás a németben 8 3. Nyelvtani ki kicsoda (nyelvtani fogalmak gyűjteménye) 9 I. Alapozás: a német nyelvtan lelke 1. A szófajok áttekintése 7 2. Ragozás a németben 8 3. Nyelvtani ki kicsoda (nyelvtani fogalmak gyűjteménye) 9 II. A német nyelvtan törzse 4. Igeragozás 12 5. Szabályos

Részletesebben

Beépítési útmutató ENREGIS/Gitterbox csapadékvíz szikkasztó rendszer

Beépítési útmutató ENREGIS/Gitterbox csapadékvíz szikkasztó rendszer Beépítési útmutató ENREGIS/Gitterbox csapadékvíz szikkasztó rendszer ENREGIS/Gitterbox 250 cikkszám 101010 Tartalom: (I) (II) Termékleírás / Műszaki adatok Általános útmutató a munka előkészítéséhez (III)

Részletesebben

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés - Alapvető, létfontosságú dolgok Können Sie mir bitte helfen? Segítségkérés Können Sie mir bitte helfen? Sprechen Sie Englisch? Sprechen Sie Englisch? Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e

Részletesebben

Német C2 1 1 031 nyelvi programkövetelmény

Német C2 1 1 031 nyelvi programkövetelmény Német C2 1 1 031 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve Dover Nyelvi Centrum Kft. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése Nyelvi képzés szintje Nyelvi

Részletesebben

A 9. A osztály belső vizsgája

A 9. A osztály belső vizsgája A vizsga ideje: májusi írásbeli érettségik időszaka A vizsga részei: 1 írásbeli vizsga, ill. 1 szóbeli vizsga Időtartam: 60 perc, ill. 10 perc Az írásbeli vizsga részei: A./ Olvasott szöveg értése B./

Részletesebben