ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
|
|
- László Kocsis
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a képviselő-testület évenként felülvizsgálja az adómértékeket, és szükség esetén módosítja azokat. A helyi önkormányzat adóztatási tevékenységét a helyi adókról szóló évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) alapján és keretei között megalkotott helyi rendelet alapján végezheti. Az adózás eljárási kérdéseit az adózás rendjéről szóló törvény (továbbiakban: Art.) szabályozza. A Htv. felhatalmazása és rendelkezései szerint a települési önkormányzat rendelettel az illetékességi területén helyi adókat vezethet be. Az önkormányzat tehát jogosult, de nem köteles helyi adót működtetni. Amennyiben az önkormányzat az adóztatás mellett dönt, azaz él azzal a törvényes jogával, hogy helyi adónemet vezet be, akkor önkormányzati rendeletet, azaz jogszabályt alkot. Az önkormányzati adórendelet alkotásakor azt a módszert kell alkalmazni, hogy az önkormányzati adórendelet kizárólag csak azokat a rendelkezéseket tartalmazza, amelyek a meghatározott adónem bevezetéséhez elengedhetetlenül szükségesek. Ennek megfelelően a rendeletnek elégséges tartalmaznia az adott adónem bevezetéséről való döntést, az adó mértékét, valamint a rendelet hatálybalépésének napját. Amennyiben az önkormányzat a törvényi kedvezményeket, mentességeket önkormányzati kedvezményekkel, mentességekkel kívánja bővíteni, akkor értelemszerűen erről is az adórendeletben kell rendelkezni. Természetesen a magasabb szintű jogszabály rendelkezései akkor is érvényesek, ha azt az alacsonyabb szintű jogszabály (önkormányzati rendelet) nem veszi át, és nem ismétli meg. A jelenleg hatályos helyi rendeletünk ezzel a jogalkotási módszerrel készült, a helyi adókat egyetlen önkormányzati jogszabály szabályozza. Az önkormányzati rendelet megfelel a jogalkotásról szóló törvényben előírtaknak. A Htv. 6. -ának rendelkezése alapján az Önkormányzat adómegállapítási joga a következőkre terjed ki: vagyoni típusú adót (építményadó, telekadó), kommunális jellegű adót, helyi iparűzési adót, vagy ezek valamelyikét bevezesse, hatályon kívül helyezze, módosítsa, azonban az évközi módosítás naptári éven belül nem súlyosbíthatja az adóalanyok adóterheit; meghatározza az adó bevezetésének időpontját és időtartamát; az adó mértékét a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherviselő képességéhez igazodóan - az e törvényben meghatározott felső határokra, illetőleg ezen felső határoknak évre a KSH által évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árszínvonalváltozással, évtől pedig a évre és az adóévet megelőző második évig eltelt évek fogyasztói árszínvonal változásai szorzatával növelt összegére (a felső határ és a felső határ növelt összege együtt: adómaximum) figyelemmel megállapítsa. (Ez tehát egy kettős korlát: az abszolút korlát a törvényi felső adómaximum, relatív korlát a helyi sajátosság, illetve az adóalanyok teherviselő képessége) a törvényben meghatározott mentességeket további mentességekkel, illetőleg a kedvezményeket további kedvezményekkel kibővítse; a Htv. és az adózás rendjéről szóló törvény keretei között a helyi adózás részletes szabályait meghatározza. A helyi rendeletek évenkénti felülvizsgálata, esetleges módosítása a következő szabályok alapján lehetséges: Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló évi CXCIV. törvény (továbbiakban: Stab.tv.) 32. -a szerint adókötelezettséget megállapító, az adóalanyok körét bővítő, az adó mértékét növelő, illetve kedvezményt, mentességet megszüntető jogszabály kihirdetése és hatályba lépése között legalább 30 napnak el kell telnie. Ezen rendelkezés az önkormányzati adórendeletekre is vonatkozik, ami azt jelenti, hogy valamely adóév január 1. napján hatályba léptetni szándékozó új adónemet bevezető, vagy a hatályos szabályozást (pl. adómérték tekintetében) módosító adórendelet legkorábban a kihirdetést követő 30. napon léptethető hatályba, vagyis azt legkésőbb december 1-jéig ki kell hirdetni. A Htv. 6. a) pontja előírja, hogy adóéven belül az adónemhez kapcsolódó adóteher rendeletmódosítással nem súlyosbítható, vagyis amennyiben az adórendelet módosítása új adónem bevezetésére, vagy adómérték növelésére irányul, annak évközi hatályba léptetésére nincs lehetőség, csupán január 1-jétől léphet hatályba. 1
2 A helyi adórendelet leggyakoribb módosítása elsősorban az adómértékek változtatására (emelésére) irányul, mely módosítást a fenti rendelkezések értelmében legkésőbb december 1-jéig ki kell hirdetni, annak érdekében, hogy január 1-jén hatályba léptethető legyen. A Htv. 6. c) pontja értelmében a községünkben működtetett helyi adók közül a magánszemély kommunális adójára vonatkozó törvényi felső mértékek január 1-jétől a KSH által közzétett fogyasztói árszínvonal változással valorizálhatóak 1. A törvényi felső mérték és a valorizáció együttesen határozza meg ezen adónemek tekintetében az adómaximumot. Az előterjesztésben a évre vonatkozóan e számításnak megfelelően számított adómaximumokat tüntettük fel. Magánszemély kommunális adója A Htv. értelmében adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő telek. (Telek: az épülettel, épületrésszel be nem épített földterület. Helyi rendeletünk értelmében mentes a magánszemélyek kommunális adója alól: a) annak a teleknek a tulajdonosa, amely az országos településrendezési és építési követelményekről szóló Kormányrendelet, vagy Tolmács Község Önkormányzata képviselő-testületének a helyi építési szabályzatról szóló önkormányzati rendelete értelmében a beépítés feltételeinek nem felel meg; b) az adóköteles épülethez, épületrészhez, illetve lakásbérleti joghoz tartozó be nem épített telek tulajdonosa. A Htv. előírásai alapján az adómaximum adótárgyanként évben: Ft. Adózók száma: 2006-ban 321, 2007-ben 321, 2008-ban 324, 2009-ben 327, 2010-ben: 329, 2011-ben 352, ben 352, 2013-ban 349, 2014-ben 343: Év Adó mértéke Bevétel (e Ft) Egyedül élő esetén Családban élő esetén évi javaslat Emelkedés mértéke (%) % % % Helyi iparűzési adó Tolmács község területén állandó jelleggel, valamint január 1-jétől az ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység után adófizetési kötelezettség terheli a vállalkozót, illetve a vállalkozást (gazdasági társaságot) évtől kezdődően az adóévet megelőző második évig eltelt évek inflációs adataival korrigálva ig 2
3 A helyi rendelkezések alapján a helyi iparűzési adó mértéke jelenleg (2012. január 1-jétől) az adóalap 2,0 %-a; az ideiglenes jelleggel végzett tevékenység esetén az adó mértéke naptári naponként Ft. A Htv. rendelkezései szerint az adó mértékének felső határa: az adóalap 2 %-a, az ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó mértéke naptári naponként legfeljebb 5000 forint. Javasoljuk továbbra is a 2 %-os iparűzési adó mértéket, valamint az ideiglenesen végzett iparűzési tevékenység esetén a naptári naponkénti Ft adómértéket fenntartani. Helyi iparűzési adó bevételünk az elmúlt években az alábbiak szerint alakult: Adóalanyok száma: 2006-ban 46, 2007-ban 49, 2008-ban 57, 2009-ben 61, 2010-ben: 64, 2011-ben: 70, 2012-ben: 71, 2013-ban 71, 2014-ben: 71. Év Adómérték Bevétel (e Ft) ,7%, 2,0% ,7%, 2,0% ,7%, 2,0% ,0% ,0% ,0% ,0 % ,0 % ,0 % ,9 % ,9 % ,7 % ,0 % Év állandó jelleggel végzett tevékenység esetén ideiglenes jelleggel végzett tevékenység esetén Bevétel (e Ft) ,0 % Ft/nap ,0 % Ft/nap évi javaslat 2,0 % Ft/nap. Települési adó Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló évi CXXII. törvény módosításáról szóló T/1705. számú Törvényjavaslat a Htv-t érintő módosításokat is tartalmaz. Ezen tervezett módosítások közül a legfontosabb új elem, hogy a Htv. lehetővé teszi az un. települési adó bevezetését. (Ezen adónem bevezetésére is vonatkozik a Stab.tv. fent ismertetett 32. -ának előírása, vagyis amennyiben az önkormányzat január 1-jétől új, települési adót kíván bevezetni, azt legkésőbb december 1-jéig ki kell hirdetnie.) A törvényjavaslat értelmében a települési önkormányzat képviselő-testülete rendelettel az illetékességi területén az eddigi helyi adók mellett települési adókat vezethet be. Az önkormányzat az illetékességi területén rendelettel olyan települési adót, települési adókat vezethet be, amelyet vagy amelyeket más törvény nem tilt. Az önkormányzat települési adót bármely adótárgyra megállapíthat, feltéve, hogy azt nem terheli törvényben szabályozott közteher. A települési adónak nem lehet alanya szervezet, továbbá e minőségére tekintettel vállalkozó. A települési adóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat az önkormányzati adóhatóság látja el. A települési adóval kapcsolatos eljárási kérdésekben az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. A települési adóból származó bevétel az azt megállapító önkormányzat bevétele. Mindezek alapján kérem a tisztelt képviselő-testületet, hogy települési adó bevezetésének kérdésében szíveskedjen állást foglalni, illetve iránymutatást adni az esetlegesen bevezetni szándékozott települési adóra vonatkozóan, az ehhez szükséges rendelet-tervezet előkészítése érdekében ig 3
4 Összefoglalás: A helyi adókról szóló a évi C. törvény a települési önkormányzatok számára lehetőséget ad, hogy az önkormányzat gazdálkodásához szükséges bevételeinek megteremtése érdekében helyi adókat, illetve települési adót vezessen be, melyeknek mértékét a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherviselő képességeihez igazodóan a törvényben meghatározott felső (adómaximum) határokra figyelemmel megállapítsa. A helyi adók tekintetében az adómértékre vonatkozó abszolút felső korlát mértékét a törvény rögzíti, ugyanakkor a helyi önkormányzat kötelessége, hogy a helyi sajátosságokat, illetve az adóalanyok teherviselő képességét is figyelembe vegye. Sajnos településünkön is megállapítható, hogy a lakosságot az országosan tapasztalható, egyre nehezedő anyagi lét jellemzi, az egyre csökkenő reálbérek mellett jelentős központi adó- és járulékterhekkel kell szembesülni, a munkahely-szerzés nehézkes, a lakosság megélhetése nehéz. Megállapítható, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben egyre több szociálisan rászoruló személy él településünkön is, a szociális támogatásokra fordított kiadásaink évről-évre növekszenek. E szempontból megfontolandó, hogy a lakosság, illetve a helyi vállalkozások az esetlegesen megemelésre kerülő helyi adómértékekkel, vagy bevezethető települési adóval tovább terhelhetők-e, tovább súlyosbíthatók-e a megélhetési problémák. Megállapítható, hogy Önkormányzatunk gazdálkodása a hatályos helyi adómértékekkel kalkulált évi költségvetési koncepció szerint is - stabil és biztonságos, az önkormányzat a fejlesztésekre fordítható anyagi tartalékkal rendelkezik, a működés forrásszükséglete biztosított. Előzetes hatástanulmány: A jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése értelmében a jogszabályok előkészítése során előzetes hatásvizsgálatot kell lefolytatni, az alábbi tényezőkre vonatkozóan: A rendelet-tervezet: - Társadalmi hatás: A rendelet-tervezetben a helyi adómértékek módosíthatók. Az adómértékek emelésével a társadalom (magánszemélyek, vállalkozások) terhei nőnek, növekszik a társadalmi elvonás mértéke. Az adómértékek csökkentése a társadalomra pozitív hatással bír, csökken az önkormányzati elvonás, így nagyobb a lakosságnál, illetve a vállalkozásoknál maradó jövedelem, mely könnyíti a lakosság megélhetését, illetve elősegítheti fejlesztések megvalósulását a gazdasági szereplőknél. - Gazdasági hatása: A beszedett helyi adó az önkormányzat egyik fontos, meghatározó bevétele, mely hozzájárul az önkormányzati, közösségi kiadások finanszírozásához, az önkormányzat gazdálkodását segíti és támogatja Az adómérték változással csökkenthető, illetve növelhető lakosságtól és a vállalkozásoktól elvont összeg, és ezzel párhuzamosan csökken, illetve növekszik az önkormányzat saját bevétele, mely az önkormányzat működési és fejlesztési kiadásainak meghatározó forrása. - Költségvetési hatása: A helyi adó az önkormányzati bevétel egyik jelentős eleme. A helyi adómértékek emelésével az önkormányzati költségvetés bevétele és főösszege növelhető, míg az adómérték csökkentés az önkormányzati költségvetés bevételi oldalát, valamint főösszegét várhatóan amennyiben a kieső bevétel más bevételekkel nem kerül kompenzálásra - csökkenti. - A rendeletnek közvetlen környezeti hatása nincs. - A rendeletnek közvetlen egészségi hatása, egészségügyi következménye nincs. - A tervezetnek adminisztratív terheket befolyásoló hatása: A rendelet megalkotásának az adminisztratív terheket tekintve új, többlet terheket eredményező hatása nincs, a rendelet alkalmazása az eddigi adminisztratív munka további szükségességét igényli. - A rendelet megalkotásának szükségessége: Az önkormányzati helyi adó rendelet megalkotása nem kötelező, helyi adók bevezetése lehetőség, a települési önkormányzat döntésének függvénye. - A jogalkotás elmaradásának várható következményei: a jogalkotás elmaradásának közvetlen jogi, felügyeleti következménye nincs, a rendelet-tervezet megalkotásának (mint az eredeti alaprendelet módosítása) elmaradása esetén a jelenleg hatályos helyi adókat szabályozó önkormányzati rendeletben meghatározott hatályos adómértékek maradnak érvényben. - A rendelet alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: a rendelet a meglévő szervezeti, személyi, tárgyi és pénzügyi feltételekkel alkalmazható, további feltételek biztosítását nem igényli, a szükséges feltételek rendelkezésre állnak. - A rendelet a meglévő állapotokat nem érinti. 4
5 Az adómértékek évre vonatkozó emelését nem javaslom, ezért az adómértékek változatlanul történő fenntartására vonatkozóan az alábbi határozati javaslatot terjesztem a képviselő-testület elé:./2014. (XI ) képviselő-testületi határozati javaslat Tolmács Község Önkormányzatának képviselő-testülete úgy dönt, hogy évre vonatkozóan nem kívánja módosítani a helyi adókról szóló önkormányzati rendeletét, így a helyi adó mértékeket, és január 1-jétől nem kíván települési adót bevezetni. Határidő: azonnal, évben Felelős: polgármester Kérem a helyi adó rendelet módosításának lehetőségét megtárgyalni, és az adómérték módosítások, valamint települési adó bevezetése tekintetében döntést hozni szíveskedjenek. Tolmács, november 14. Tisztelettel: Hajnis Ferenc polgármester 5
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
2. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! A helyi önkormányzat adóztatási tevékenységét a helyi adókról
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
2. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! A helyi önkormányzat adóztatási tevékenységét a helyi adókról
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet
4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület! Az Alaptörvény 32.cikk (1) bekezdés h) pontja értelmében a helyi önkormányzat
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet
3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület! Az Alaptörvény 32.cikk (1) bekezdés h) pontja értelmében a helyi önkormányzat
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
Tolmács Községi Önkormányzat Helyi adó rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés a Képviselő testület november 7-i ülésének 5. napirendi pontjához
5/2017.(XI.07.) sz. előterjesztés 5. napirendi pont Előterjesztés a Képviselő testület 2017. november 7-i ülésének 5. napirendi pontjához Tárgy: a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata
Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth L. u. 41. Tel.: 20/20-77-537 e-mail: szoc@pr.hu ELŐTERJESZTÉS
1 3. napirendi pont Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth L. u. 41. Tel.: 20/20-77-537 e-mail: szoc@pr.hu Ügyszám: 9-58/2014. Előkészítette: Lovasi Erika jegyző Kovács Károlyné
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090/13 mell. E-mail: phkiszombor@vnet.
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090/13 mell. E-mail: phkiszombor@vnet.hu Ügyiratszám: 22-179/2013. Tárgy: Helyi adórendeletek felülvizsgálata
Előterjesztés Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én tartott soros ülésének 7. napirendi pontjához
1 Kéthely Község Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r e 8713 Kéthely, Ady E. u. 1. Tel.:85/539-036 Előterjesztés Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én tartott soros
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány A közterület használati díj felülvizsgálata
4. Napirend a közterület használati felülvizsgálata - előterjesztés 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány A közterület használati felülvizsgálata Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat
IKT. SZ: /2015./Sz.
ELŐTERJESZTÉS SAJÓIVÁNKA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. JÚNIUS 24-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1024-4/2015./Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB I. N A P I R E N D Tárgy: Javaslat
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. november 28-i nyilvános ülésére
4. Napirend Ügyiratszám:13/4572-3/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. november 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A helyi adókról szóló rendelet
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK november 17-ei képviselő-testületi ülésre
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 jegyzo@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016.
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 jegyzo@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015.
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a közterület használati díj felülvizsgálata
4. Napirend közterület használati díj felülvizsgálata - előterjesztés 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a közterület használati díj felülvizsgálata Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület
3./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a 2015. november 25-ei képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 3./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2015. november 25-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Megtárgyalta: A helyi adókról szóló 17/2003. (XII.
Békás község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. rendelet-tervezete a telekadóról
Békás község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. rendelet-tervezete a telekadóról Békás község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 1. (1) bekezdésében,
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület december 16-án tartandó ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010. december 16-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a helyi építményadó, telekadó, idegenforgalmi adó és iparűzési adó egységes
2015. évi adómértékek megállapítása. ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2014. november 21-i ülésére
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs
ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ TESTÜLET november 25-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: november 25.
ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ TESTÜLET 2015. november 25-i ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2015. november 25. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Előterjesztő: Kmetty Károly polgármester
E L Ő T E R J E S Z T É S. Az előterjesztést készítette: Halcsikné Szabó Ágnes pü.irodavezető. polgármester
8739-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. december 14-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Városi Önkormányzat helyi adórendeleteinek felülvizsgálata,
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2013. (.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról ( t e r v e z e t )
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2013. (.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról ( t e r v e z e t ) E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Zalahaláp Község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló /2014. (IX.) önkormányzati rendeletének megalkotása
Napirend:2. Ügyiratszám: 2/140-30/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. szeptember 25. -i nyilvános ülésére Tárgy: Zalahaláp Község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló /2014.
Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének. 18/2011. (XII.23.) önkormányzati rendelete. A helyi adókról. 1. Általános rendelkezések
Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének 18/2011. (XII.23.) önkormányzati rendelete A helyi adókról Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat az építmény- és telekadóról szóló 34/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelet módosítására
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének a november 22-ei ülésére
1 E L Ő T E R J E S Z T É S Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2012. november 22-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Szavazás módja: A magánszemélyek kommunális adójáról és a helyi iparűzési
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete az építmény- és telekadóról (t e r v e z e t) E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Javaslat a helyi adórendeletek felülvizsgálatára és új rendeletek megalkotására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Kakas Zoltán vezető-főtanácsos Javaslat a helyi adórendeletek felülvizsgálatára és új rendeletek megalkotására Tisztelt Képviselő-testület! A Borsod-Abaúj-Zemplén
Rétság Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X.02.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL
Rétság Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X.02.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL Rétság Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
3. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 26. napjára összehívott ülésére
3. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendelet módosítása Tárgykört
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány A közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása
3. Napirend a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása 3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány A közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása
Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2012. december 11-i ülésére. 11. napirend
1 E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2012. december 11-i ülésére 11. napirend Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: A helyi adókról szóló és építmény
E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 25-i ülésére
5250-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata helyi adórendelete felülvizsgálata Az előterjesztést
Újhartyán Község Önkormányzatának 30/2012. (XII. 12.) sz. Önkormányzati rendelete a helyi adókról EGYSÉGES SZERKEZETBEN
Újhartyán Község Önkormányzatának 30/2012. (XII. 12.) sz. Önkormányzati rendelete a helyi adókról EGYSÉGES SZERKEZETBEN Újhartyán Község Önkormányzatának Képviselőtestülete Magyarország Alaptörvénye 32.
Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete
Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. december 1-jei ülésére Előterjesztő: Egry Attila alpolgármester Ellenjegyzés: Dr. Mészár Erika a jegyzőt helyettesítő aljegyző Tárgy: Javaslat
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS a jogszabályi rendelkezés hatályvesztését követően is jogszerű
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I. 26.) önkormányzati rendelete a magánszemélyek kommunális adója 2012. adóévre vonatkozó mértékének meghatározásáról Budapest
Szátok Község Önkormányzatának 10/2013. (X.30. ) sz. Önkormányzati rendelete a helyi adókról
Szátok Község Önkormányzatának 10/2013. (X.30. ) sz. Önkormányzati rendelete a helyi adókról Szátok Község Önkormányzatának Képviselőtestülete (továbbiakban képviselő-testület) a Magyarország Alaptörvénye
Budakalász Város Polgármestere
Budakalász Város Polgármestere 182/2014. (XI.27.) sz. előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2014. november 27-i rendes ülésére Tárgy: Javaslat a helyi adórendelet módosítására. Készítette:
Előterjesztés új helyi építményadó rendelet megalkotásáról
Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés új helyi építményadó rendelet megalkotásáról Előterjesztő: Dr Faragó Péter polgármester Készítette: Kertészné Tátrai Zsuzsanna adóügyi ügyintéző A Miniszterelnökség
2018. ÉVI ADÓMÉRTÉKEK MEGÁLLAPÍTÁSA
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága Elnökétől
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága Elnökétől A Képviselő-testület 2015. május 28.-án tartandó ülésére Tárgy: A települési adóról szóló rendelet megalkotása Illetékes Bizottság:
E L Ő T E R J E S Z T É S TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!
4. Napirend Ügyiratszám: 13/977-2/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. november 22-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Helyi adókról szóló rendelet
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MÁRCIUS 8-AI
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 8-AI RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRE IKT. SZ: 491-3/2016/D. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB II.NAPIREND Tárgy: A telekadóról szóló 15/2015.
Tárgy: Javaslat az idegenforgalmi adó bevezetésére. Rendeletalkotás. jegyző
ELŐTERJESZTÉS VADNA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. NOVEMBER 19-EI RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1737-2/2015./V. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB I II. N API R E N D Tárgy: Javaslat az idegenforgalmi
E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 26-i ülésére
4924-1/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 26-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata helyi adórendelete felülvizsgálata Az előterjesztést
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány A közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása
2. Napirend a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása 2. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány A közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 130/2015. (XI.26.) sz. előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2015. november 26-i rendes ülésére Tárgy: Javaslat a helyi adórendelet módosítására, és új egységes
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NOVEMBER 16-I ÜLÉSÉRE
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 jegyzo@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017.
../2015. (IX...) önkormányzati rendelete. a helyi adókról szóló 34/2009. (XI.27.) önkormányzati rendelet módosításáról
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (IX....) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. november 27-i rendkívüli ülésére
Tárgy: A 2013. évi helyi adónemek, kedvezmények mértékének meghatározása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Váczi Julianna osztályvezető Gazdasági Osztály Véleményező bizottság: Ügyrendi, Lakásügyi,
Önkormányzati Rendeletek Tára
Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelete 1 a helyi iparűzési Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 28/2013.(XI.29.)
Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete
Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. december 29-i ülésére Előterjesztő: Dr. Kocsis Máté polgármester Ellenjegyzés: Dr. Mészár Erika a jegyzőt helyettesítő aljegyző Tárgy: Rendelet
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE ÉS JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. novemberi ülésére
. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je ~~)G. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a telekadóról szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról I. Tartalmi összefoglaló
E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete november 23-i ülésére
9543-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. november 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata helyi adórendelete felülvizsgálata Az előterjesztést
Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (XII.29.) önkormányzati rendelete a magas építmények települési adójáról
Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (XII.29.) önkormányzati rendelete a magas építmények települési adójáról Apácatorna Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról
E L Ő T E R J E S Z T É S Alsóörs Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 22-ei ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!
E L Ő T E R J E S Z T É S Alsóörs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. február 22-ei ülésére. Tárgy: Helyi adórendelet módosítása. Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület 14/2014.
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010. (XII. 17.) 4, AZ 1/2011. (I. 31.) 5, A
Tisztelt Képviselő-testület!
Diósd Város Önkormányzat J e g y z ő j e H 2049 Diósd, Szt. István tér 1. Tel.: +36 (23) 545-550; fax: +36 (23) 370-434 E-mail: jegyzo@diosd.hu Az előterjesztés száma: 6657-3/2015. Az előterjesztést készítette:
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁTÓL 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁTÓL 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december
Rendelet-tervezet. Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (II.) számú Rendelete
Rendelet-tervezet Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (II.) számú Rendelete a vállalkozók kommunális adójáról és a helyi iparűzési adóról szóló 2/2008. (II. l5.) számú rendelettel
Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete az építményadóról Az Alkotmány 44/A. (1) bekezdésének d) pontjában
J I. meghatározása Döntéshozatal módja: i élen;ényező biotrság:
az Előterjesztés a Békés Város Önkormányzat Képviselö.-testületének 2018. november 29-i ülésére Sorszám: Tárgy: I A 2019. évi helyi adónemek, jj / kedvezmények mértékének J I. meghatározása Döntéshozatal
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat az építmény- és telekadóról szóló 34/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelet módosítására
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
E L Ő T E R J E S Z T É S
Napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 26. napjára összehívott soros ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat települési adóról szóló 16/2016. (V.20.) önkormányzati rendelet módosítására. Jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat települési adóról szóló 16/2016. (V.20.) önkormányzati
Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben)
Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Előterjesztés. A helyi adókról szóló 17/2015. (X.28.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatáról
Előterjesztés A helyi adókról szóló 17/2015. (X.28.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatáról 1. előterjesztés száma: 330/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Fritz Gábor 3. előterjesztés készítésében
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület november 24-i ülésére
BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/217- /2016 Előkészítő: Horváth Zsolt ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Törvényességi észrevétel a helyi adókkal kapcsolatos önkormányzati
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Ügyiratszám: 22-45/2012. Tárgy: Magánszemélyek kommunális adójának Ügyintézı:
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010. (XII. 17.) 4, AZ 1/2011. (I. 31.) 5, A
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a felnőtt (szociális és vendég) étkeztetés nyersanyagköltségének és térítési díjának módosításáról
1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a felnőtt (szociális és vendég) étkeztetés nyersanyagköltségének és térítési díjának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat által
Előterjesztés: Testületi ülés dátuma: november 24. Címe: a helyi adó rendeletek felülvizsgálatáról, javaslat módosításukra
Előterjesztés: Címe: a helyi adó rendeletek felülvizsgálatáról, javaslat módosításukra Testületi ülés dátuma: 2016. november 24. Készítés ideje: 2016. november 16. Készítette: Szabó Péter Pál Ellenőrizte:
Tisztelt Bizottság! Kérem a Tisztelt Bizottságot, hogy a csatolt rendelet-tervezetet szíveskedjen elfogadásra javasolni a képviselő-testületnek.
Tisztelt Bizottság! Az építményadóról szóló 38/2009.(XII.21.) számú rendelet (a továbbiakban: Ér.) jelenleg hatályos előírása szerint mentes az adó alapjaként számított hasznos alapterületből adózónként
Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. december 3-án tartandó ülésére.
Körösladány Város Önkormányzatának Polgármestere 5516 Körösladány, Dózsa György út 2. Tel:06/66/475-156 Fax:06/66/475-155 www.korosladany.hu/e-mail: jegyzo@korosladany.hu ELŐTERJESZTÉS Körösladány Város
Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról
1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi adókról szóló többször módosított
(Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva, december 2. napjával.) I. fejezet. Általános rendelkezések
Siójuti Önkormányzat Képviselő-testületének 15./2008. /XII. 15./ számú rendelettel módosított 16./2004./XII.13./ rendelettel módosított 15/2003. (XII.15.)számú rendelete Egységes szerkezetben A HELYI ADÓZÁS
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu Szám : 1-86 / 2014. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel!
DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 63/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete A magánszemélyek kommunális adójáról
DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 63/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete A magánszemélyek kommunális adójáról Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010. (XII. 17.) 4, AZ 1/2011. (I. 31.) 5, A
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete november 30-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2017. november 30-i ülésére Tárgy: A helyi adókról szóló 38/2011. (XII. 28.) számú rendelet módosítása Az előterjesztést készítette: Fődi
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. május 5-én tartandó ülésére.
Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. május 5-én tartandó ülésére. Tárgy: Az iparűzési adóról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata. Tisztelt Képviselő-testület!
Önkormányzati Rendeletek Tára
Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelete az építményadóról Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 30/2013.(XI.29.)
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010.
Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestületének. 16/2005.(XI.30.) rendelete
Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestületének 16/2005.(XI.30.) rendelete a telekadóról, építményadóról és a magánszemélyek kommunális adójáról Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestülete a
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010.
Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2013. (XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. I. Fejezet. Általános rendelkezések
Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2013. (XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés h) pontjában
Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.9.) számú önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.9.) számú önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gazdálkodás biztonsága, az illetékességi
Budajenő Község Önkormányzat 2093 Budajenő, Fő u. 1-3. Előterjesztés a Képviselő-testület 2013. november 28-i ülésének 1. napirendi pontjához
Budajenő Község Önkormányzat 2093 Budajenő, Fő u. 1-3. 26-371-068 26-371-062 titkarsag@budajeno.hu Ikt. szám: 976/2013. Üi.: dr. Kovács Dénes Tárgy: helyi adórendeletek felülvizsgálata Előterjesztés a
E L Ő T E R J E S Z T É S TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!
4. Napirend Ügyiratszám: 13/5557/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2011. december 09-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Helyi adókról szóló rendelet
E l ı t e r j e s z t é s
Balatonújlak Község Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 8712 Balatonújlak, Templom u. 3. Ügyiratszám: 1953/1/2015. 5. számú elıterjesztés E l ı t e r j e s z t é s Balatonújlak Község Önkormányzata Képviselı-testületének
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/13/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat