NYELVI IDEOLÓGIÁK (általános tudnivalók és fogalomtár) december 12-i verzió

Átírás

1 Lanstyák István NYELVI IDEOLÓGIÁK (általános tudnivalók és fogalomtár) december 12-i verzió BEVEZETÉS Az alábbi fogalomtár különféle nyelvi ideológiák rövid meghatározását tartalmazza. Nyelvi ideológiákon olyan gondolatokat, gondolatrendszereket értünk, amelyek a legtágabb értelemben vett nyelvvel és verbális kommunikációval kapcsolatosak, például a nyelv mint elvont jelrendszer mibenlétével és működésével, a nyelvi rendszer elemeivel, az ezek használatát vezérlő szabályokkal, a nyelvi változásokkal, a nyelvi folyamatokba való emberi beavatkozásokkal, a beszélők verbális viselkedésével, nyelvek egymás közötti kapcsolatával, az általában vett nyelv helyével társadalom és az egyén életében, a nyelv egyes változatainak használatával, egyes konkrét nyelvi eszközök funkcióival, a nyelvváltozatok és nyelvi eszközök értékelésével helyesség vagy hasznosság szempontjából, konkrét közösségek nyelvi helyzetével, nyelvpolitikával, egyik nyelvről a másikra való fordítással stb. A fogalomtárba elsősorban azokat a nyelvvel kapcsolatos meggyőződéseket vettem fel, melyeket tapasztalataim vagy a szakirodalom állításai szerint gyakran használnak magyarázó vagy legitimáló célzattal, azaz például arra, hogy egyének és közösségek ezekkel érveljenek nyelvi vagy nyelvi vonatkozású tevékenységüknek, nyelvvel kapcsolatos döntéseiknek helytállósága, ill. mások ilyen tevékenységének, döntéseinek kifogásolható volta mellett. Olyan meggyőződések is bekerültek a fogalomtárba, amelyek a nyelvvel kapcsolatos belső nyelvészeti és külső nyelvészeti tények megmagyarázására, például egyes elméletek vagy felfogások alátámasztására szolgálnak. A nyelvi ideológiák azonosításában és meghatározásában egyfelől az általam korábbról ismert vagy kifejezetten kutatási célból tanulmányozott, metanyelvi témájú írásokban található, nyelvideológiai jellegű megfogalmazásokra, 2 másfelől a nyelvi ideológiákról szóló szakirodalomra 3 támaszkodtam, figyelembe véve kollégáimnak a jegyzék korábbi változataihoz fűzött kritikai vagy más jellegű észrevételeit, megjegyzéseit is (ilyenekért a jövőben is hálás leszek). A könnyebb áttekinthetőség és összehasonlíthatóság, valamint a rövidség kedvéért arra törekedtem, hogy a nyelvi ideológiák meghatározása minél egyszerűbb legyen. Ennek az az ára, hogy a meghatározások önmagukban nem teljesen állják meg a helyüket; ez különösen a nyelvhelyességi ideológiákra igaz. Az egyik leegyszerűsítés a helyes és helytelen szavak használata számos más helyett: a helyes műszóba bele kell érteni más általános pozitív minősítéseket is, pl. jó, szép, stílusos, megfelelő; hasonlóképpen beletartoznak a helytelenbe az olyan általános negatív minősítések, mint pl. a rossz, csúnya, nem megfelelő, pongyola stb.(ennek az az oka, hogy a mai nyelvművelés ódzkodik a határozott fekete fehér, azaz helyes helytelen döntésektől, ezek helyett legtöbbször különféle árnyaló valójában elmaszatoló minősítéseket használ.) A helyes szóba továbbá bele kell érteni a helyesebb, a helytelenbe pedig a kevésbé helyes kifejezéseket is, melyekkel a megnyilatkozók azt jelzik, hogy a szóban forgó két vagy több nyelvi forma közül egyiket sem utasítják el teljesen, ám határozott értékkülönbséget állapítanak meg köztük, sok esetben a nyelvhasználat kontextusától függetlenül. 1 Az írásom alapjául szolgáló kutatások részben az 1/0233/11 sz., Jazykový a literárny manažment v multikulturálnom priestore megnevezésű VEGA-projekt keretében, részben pedig a Slovenčina v kontexte viacjazyčných spoločenstiev na Slovensku című APVV-projekt keretében (a szerződés száma APVV ) és anyagi támogatásával folytak a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom tanszékén. 2 A nyelvideológiai szempontból feldolgozott írások nagy része nyelvpolitikai, valamint nyelvművelési és nyelvtervezési témájú volt. A vizsgálódások eredményeiről több helyen írtam, pl. Lanstyák 2007, 2008, 2009a, 2009b, 2010, 2011; l. még Pl. Bartsch 1985: 38, 41; Lippi-Green 1994: , 2004: ; Woolard Schieffelin 1994: 60 61, 64 65; Starý 1995: ; Milroy 2001: 535, 2007; Milroy 2001: 63; Deumert Vandenbussche 2003: ; Laihonen 2004, 2009; Gal 2006a, 2006b; Androutsopoulos 2010; Coupland 2010; Dolník 2010a: , , 2010b: ; Milroy Milroy 2012: 2; Elspaß Maitz 2012: 174 és passim; Elspaß Niehaus 2014: 48)

2 A másik leegyszerűsítés az eredendően határozó használata, amely a legtöbb nyelvhelyességi ideológia meghatározásában szerepel, s mindig arra az esetre vonatkozik, amikor a megítélt nyelvi formát a megnyilatkozók a használat kontextusától függetlenül minősítik helyesnek vagy helytelennek, helyesebbnek vagy kevésbé helyesnek, azaz attól függetlenül, hogy kik használják, milyen körülmények között, mi a céljuk az adott forma választásával stb. Természetesen gyakori ezeknek az ideológiáknak az árnyaltabb megfogalmazása is, különösen a nyelvész szakemberek részéről, ezt a tényt azonban maguk a meghatározások nem tükrözik. További egyszerűsítés vagy inkább szűkítés hogy a nyelvhelyességi ideológiákat olyan formában és azzal a tartalommal mutatom be a fogalomtárban, amilyen formában és amilyen tartalommal azok a nyelvművelő irodalomban szoktak megjelenni, a nyelvművelőknek, ill. a nyelvi, nyelvhelyességi kérdésekről nyilatkozó laikusoknak (íróknak, tanároknak, tanítóknak, diákoknak) a megnyilatkozásaiban. Számottevő részük más stílusban is megfogalmazható lett volna, olyanban, amilyenben a tudományosnak tekinthető nyelvalakítási munkákban szoktak megjelenni, például a kodifikációs döntések indoklásaként. Az ideológiaként megfogalmazott gondolatokat egységesen meggyőződésnek nevezem; ezt a szót mindenütt úgy kell tekinteni, mint amely olyan más, többé vagy kevésbé hasonló tartalmú szavak helyett áll, mint amilyen egyrészt a gondolat, elgondolás, szemlélet, nézet, felfogás, vélemény, vélekedés, (tév)hit, mítosz, babona, másrészt a magatartás, viszonyulás, hozzáállás, attitűd. A semleges szinonima választásával azt a tényt kívánom hangsúlyozni, hogy a nyelvi ideológiákat az adott helyen nem szükséges értékelni abból a szempontból, hogy a bennük megfogalmazódó gondolat mennyire van összhangban a nyelvtudomány mai állásával. Már csak azért sem, mert az ideológiáknak nem az a funkciója, hogy segítségükkel az emberek a nyelvvel kapcsolatos dolgokról érvényes vagy érvénytelen megállapításokat tegyenek, hanem ahogy jeleztük az, hogy valamit, aminek közvetlenül vagy közvetve köze van a nyelvhez vagy a kommunikációhoz, megmagyarázzanak, ha pedig tevékenységről van szó, annak jogosságát vagy jogtalanságát megindokolják. A különféle makroszintű elvont egységeket, a földrajzi és társadalmi dialektusokat, a regisztereket és a stílusváltozatokat, az írott és a beszélt nyelvet stb. a meghatározásokban egységesen nyelvváltozatoknak nevezem, sőt ebbe a műszóba mintegy illegálisan még a műfajokat, műnemeket, szövegtípusokat, beszédmódokat is beleértem. A ténylegesen létező makroszintű egységekre többnyire a közlés szóval utalok, hogy elkerüljem a szöveg, diskurzus, megnyilatkozás, beszédesemény stb. műszavakkal kapcsolatos értelmezési problémákat. Mindezek tehát beleértendők a közlésbe. A nyelvi rendszer különféle mikroszintű elemeire, valamint az ezek használatát vezérlő szabályokra egységesen mint nyelvi formákra utalok, ezek tehát bármilyen nyelvi egységet, nyelvi kifejezőeszközt jelenthetnek; a legtöbb esetben lexémákra vonatkoznak, de ezen kívül más típusú morfémákat is jelölhetnek, továbbá nyelvi szerkezeteket, esetenként fonémákat vagy más nyelvi egységeket, valamint az ezekre vonatkozó szabályokat. A fogalomtárban a nyelvi ideológiák teljesen explicit módon (és ahogy föntebb jeleztem, többnyire élesen, a maguk legszélsőségesebb formájában) vannak megfogalmazva. Fontos azonban tudni, hogy a konkrét metanyelvi tartalmú közlésekben a nyelvi ideológiák többsége csak ritkán szerepel ennyire kifejtett, ill. ennyire határozott, kizárólagosságot sugalló formában. A nyelvi ideológiák a konkrét közlésekben nagyon gyakran implicit módon vannak jelen, azaz csak következtetni lehet rájuk az adott szövegrészlet tartalmából: ahhoz, hogy fölfedezzük őket, nemegyszer a sorok közt kell olvasni. Az is előfordul, hogy a konkrét közlésekben valamely ideológia teljesen verbalizálatlan, még közvetve sincs megfogalmazva, mégis lehet rá a megfogalmazás, az érvelés módjából vagy az érvelés hiányából következtetni. Az implicit módon megfogalmazott és a verbalizálatlan nyelvi ideológiák közt az alapvető különbség az, hogy míg az első esetben az adott ideológia jelenlétére magából a szövegrészletben található metanyelvi állításból lehet következtetni, addig a második esetében csak a tágabb szövegösszefüggés, ill. szövegen kívüli tények ismerete alapján tételezzük fel, hogy a beszélő hisz az adott ideológiában. Nézzünk meg egy példát, felhasználva hozzá négy konstruált állítást: 1. Nyelvválasztásunkkal és nyelvhasználatunkkal nemzeti hovatartozásunkat is kifejezzük. 2. Magyar ember magyarul beszél! 3. X és Y még csak nemrég vándoroltak ki Magyarországról az USA-ba, mostanában mégis többnyire angolul beszélnek egymással. 4. X és Y, akik nemrég vándoroltak ki Magyarországról, mostanában többnyire angolul beszélnek egymással. Az (1) állításban teljesen explicit módon fogalmazódik meg a nyelvi etnoidentizmus ideológiája. A (2) állításban implicit módon van jelen ugyanez az ideológia, bár eléggé egyértelműen lehet rá a megfogalma

3 zásból következtetni (vagy legalábbis arra, hogy a magyarok esetében ezt így látja a megnyilatkozó). Még inkább implicit módon jelenik meg ugyanez az ideológia a (3) állításban, ám a mondatban található mégis kötőszóból, azaz abból, hogy a megnyilatkozó ellentmondást lát a magyar(országi) származás és az angolul való beszélés között, még mindig viszonylag nagy biztonsággal lehet következtetni arra, hogy hisz a nyelvi etnoidentizmus ideológiájában. Ezzel szemben a (4) állításban az etnoidentista ideológia verbalizálatlan, csupán a szöveg más részeiből derülhet ki, hogy a megnyilatkozó azt tartja helyénvalónak, hogy két magyar(országi) ember az USA-ban is magyarul beszéljen egymással, vagy pedig onnan, hogy a kutató máshonnan ismeri a megnyilatkozó nézeteit. Ha ez nem derül ki máshonnan, akkor természetesen nem számolhatunk ezzel az ideológiával mint verbalizálatlannal sem. A nyelvi ideológiákat hat tartalmi csoportba lehet sorolni: a) politikai hátterű nyelvi ideológiák; b) a nyelv lényegi tulajdonságaival és a nyelvműködés mikéntjével kapcsolatos ideológiák; c) a nyelvhez, nyelvváltozathoz való viszonyulás módjával kapcsolatos ideológiák; d) a nyelvhasználat módjára, a nyelvhasználó és a nyelvhasználat kapcsolatára vonatkozó ideológiák; e) a nyelvi változásokkal és a nyelvalakítással kapcsolatos ideológiák; f) nyelvhelyességi ideológiák. Mivel az egyes csoportok közt számottevő átfedődések vannak, az ideológiák meghatározásában csak a legnagyobb csoportot, a nyelvhelyességi ideológiákat jelölöm külön, a (2) számmal (azaz 2 = f). Ily módon mintegy szembeállítom őket az összes többi ideológiával, amelyek az (1) számmal vannak jelölve (azaz 1 = a + b + c + d + e). A fogalomtárban szereplő nyelvi ideológiák egy része mindkét csoportba beletartozik, azaz olyan meggyőződésekről van szó, amelyek nemcsak nyelvváltozatokkal, nyelvi közlésekkel, ill. nyelvi formákkal kapcsolatos értékítéletek indoklásra használatosak, hanem más célból is. Ebből következően ezek a nyelvi ideológiák két-két szócikkben szerepelnek: az egyikben (1)-es számmal jelölve általánosabb ideológiaként, általánosabban megfogalmazva, a másikban (2)-es számmal jelölve nyelvhelyességi ideológiaként, specifikusabban megfogalmazva. Ez pusztán technikai megoldás, nem azt jelenti, hogy ezek az ideológiák valamilyen módon kettősek lennének vagy kettő volna belőlük, de azt sem, hogy egy volna csak belőlük, és egységesek volnának, mert ezek a feltételezések az ideológiákkal kapcsolatban egyszerűen nem relevánsak (az ideológiáknak a felfogásáról alább még lesz szó). A nyelvhelyességi ideológiákról szóló szócikkekben mindig jelzem, hogy ezek milyen módon érvényesülnek makroszinten és mikroszinten, azaz a két szintre nézve külön-külön fogalmazom meg őket. A makroszint azokat az eseteket foglalja magába, amikor a nyelvhelyességi ideológiák egyfelől a konkrét közlésektől elvonatkoztatva egész nyelvek, nyelvváltozatok, beszédmódok stb. megítélésére, másfelől konkrét beszédhelyzetekben a közlések egészének vagy jelentős részének a megítélésére vonatkoznak. A mikroszint azokat az eseteket tartalmazza, amikor ugyanezek az ideológiák konkrét nyelvi formák, mindenekelőtt lexémák megítélésével kapcsolatosak. Mivel a nyelvi ideológiák érvényesülése szempontjából nem lényegtelen, hogy ezek kapnak-e a nyelven kívüli világból megerősítést vagy sem, erre a sajátosságukra is utalok, jelezve, hogy beágyazott vagy beágyazatlan ideológiáról van-e szó. B e ág yaz o t ta k azok a nyelvi ideológiák, melyeknek párhuzamuk van a nyelven kívül világban: léteznek analóg eszmerendszerek, eszmék, elvek, meggyőződések vagy intellektuális, érzelmi, morális, vallási stb. magatartásformák, melyek megerősítőleg hathatnak a nekik megfelelő nyelvi ideológiákra, ill. amelyekből e nyelvi ideológiák származhatnak is. Az ilyen nyelvi ideológiák nemegyszer a nekik megfelelő eszmerendszerek, eszmék, elvek, meggyőződések vagy magatartásformák nyelvre vonatkoztatott válfajai. Pl. a nyelvi nacionalizmus nyilvánvalóan a társadalmipolitikai nacionalizmusra vezethető vissza; a nyelvi homogenizmus is összefügg a társadalmi-politikai ideológiaként is működő homogenizmussal. A beágyazatlan nyelvi ideológiák közé inkább csak a nyelvre, nyelvműködésre, nyelvhasználatra, nyelvek helyzetére stb. vonatkozó ideológiák tartoznak, melyeknek a nyelven kívüli világban nincs a beágyazott nyelvi ideológiákhoz hasonló nyilvánvaló támaszuk, vagy csak nagyon közvetetten vezethetők vissza valamilyen nyelven kívüli eszmerendszerre, eszmére, elvre, meggyőződésre vagy magatartásformára. A fogalomtárban az (1a) és a (2a) jelölésekben az (a) a beágyazott ideológiákat jelöli, az (1b) és a (2b) jelölésekben pedig a (b) a jelenlegi ismereteim, meglátásom, intuícióm szerint beágyazatlan (vagy kevéssé beágyazott, ill. ambivalensen beágyazott) ideológiákat. Mivel nem mindig könnyű felismerni, hogy egy-egy nyelvi ideológia mögött áll-e valamilyen általánosabb meggyőződés, ezenkívül az

4 ilyen általánosabb meggyőződések nagyon különbözőek lehetnek, s eltérő erősségű hatást gyakorolhatnak az adott nyelvi ideológia elfogadása érdekében, valójában a beágyazott vs. beágyazatlan ellentétet inkább kényelmi okokból alkalmazott egyszerűsítésnek kell tekinteni, pontosabban (pontoskodóan) inkább nagyon erősen beágyazott eléggé erősen beágyazott kevéssé beágyazott alig beágyazott beágyazatlan folyványról kellene beszélni. Hogyan használjuk a fogalomtárat? Amint föntebb jeleztük, a nyelvi ideológiák a konkrét megnyilatkozásokban többnyire nincsenek annyira explicit, szélsőséges módon megfogalmazva, mint ahogyan ebben a fogalomtárban szerepelnek, így természetesen nincs értelme szó szerinti egyezést keresni az általunk vizsgált metanyelvi megnyilatkozásban található ideologikus megfogalmazás és a fogalomtárban található meghatározás közt. A különféle mértékű tartalmi egyezések arra utalhatnak, hogy a vizsgált szövegünkben található gondolatot érdemes a fogalomtárban található, hasonló tartalmú címkével ellátni. Ez azonban nem értelmezendő úgy, hogy akkor mi most valamiféle objektív dologként azonosítottunk egy ideológiát. Erre a figyelmeztetésre azért van szükség, mert a fogalomtárban található meghatározások, mindannak ellenére, amit eddig a jegyzékről és a benne található ideológiák természetéről elmondtunk, a gyanútlan olvasóban azt a benyomást kelthetik, hogy a nyelvi ideológiák (és általában is az ideológiák) jól körülhatárolható entitások, amelyek valamiképpen a való világban is léteznek, még ha konkrét megfogalmazásuk a különféle megnyilatkozásokban eltérhet is egymástól. Hiszen meg lehet határozni a számukat (a fogalomtár jelen pillanatban 168 nyelvi ideológiát tartalmaz ), el lehet őket választani egymástól, hasonlóan vizsgálhatók, mint a való világ tárgyai stb. Ez természetesen nem így van. A nyelvi ideológiák, más, a nyelvtudományban széltében használt fogalmakhoz hasonlóan (pl. az ilyenekhez: nyelv, nyelvváltozat, anyanyelv, kétnyelvűség, diglosszia, fonéma, lexéma, jelentés stb.) a való világban egyáltalán nem léteznek. Mindezek elméleti (és gyakran egyszersmind ideológiai) konstruktumok, amelyek (jó esetben) megkönnyítik számunkra a valóban létező folyamatoknak (a beszélésnek ), valamint a folyamatok eredményeképpen létrejövő termékeknek (pl. a szövegeknek) a leírását, rossz esetben pedig félrevezetnek bennünket, hamis képet mutatva az általunk vizsgált jelenségek természetéről (erre l. pl. Janicki 1989, Szilágyi 2004, Pablé Haas 2010). Ezek az elméleti (és ideológiai) konstruktumok egyetlen módon léteznek, azáltal, hogy gondolkozunk és beszélünk róluk. Vagyis részei a szakemberek fogalomrendszerének, sőt sokuk már megtalálta helyét a hétköznapi beszélők gondolatvilágában is. Az olyan elméleti konstruktumok, mint amilyen a nyelv vagy a nyelvváltozat utalnak bizonyos jelenségekre, amelyek a való világban is léteznek, olyan jelenségekre, amelyek az ember beszédképessége révén jönnek létre, ám az ezekre a valóságosan is létező jelenségekre az utalás nagyon áttételes, és legtöbbször félrevezető is, mert e műszavak egészen más természetűnek láttatják az adott jelenségeket, mint amilyenek azok valójában. A valóságosan, objektív módon létező dolgoktól való megkülönböztetés végett ideologikumoknak nevezhetjük őket. A nyelvi ideológia a nyelvhez, nyelvváltozathoz stb. hasonlóan ideologikum (csak más jellegű). Ebből következően amikor nyelvi ideológiai szempontból szövegeket elemzünk, nem az történik, hogy megkeressük azokat a konkrét entitásokat, amelyek a 168-ból az általunk vizsgált szövegben előfordulnak, esetleg ezeket kiegészítve újabbakkal, amelyek a fogalomtárban nem szerepelnek, oly módon, mint amikor a természetjáró növényhatározó segítségével azonosítja az erdő-mező fáit és virágait, s talál a természetben néhány olyat, amely a növényhatározójában nem szerepel. A növényekre vonatkozó meghatározásoktól eltérően, melyeknek a való világban létező, az erdőkben és a mezőkön növő valódi fák és virágok felelnek meg, a nyelvi ideológiákra vonatkozó meghatározásoknak a való világban nem felel meg semmi megfogható. A meghatározásoknak, melyek alapvetően a metanyelvi témájú szövegek elemzésével kapcsolatos korábbi kutatási tapasztalatokra épülnek, az a célja, hogy emlékeztessenek minket arra, hogy kollégáink más alkalommal, más szövegekben hogyan értelmezték a megnyilatkozók metanyelvi megnyilvánulásait. Nincs szó arról sem, hogy nekünk most feltétlenül ugyanolyan címkét kellene ragaszta

5 nunk a tartalmilag hasonló ideológiára, mint amit a fogalomtár szerzője ragasztott, vagy hogy minden címkét pontosan úgy kellene meghatároznunk, ahogy a fogalomtár szerzője tette. Ám mindenütt, ahol a címke vagy a meghatározás vagy mindkettő megfelelőnek tűnik számunkra, jól tesszük, ha elfogadjuk, mert ezzel megkönnyítjük, hogy kutatási eredményeink minél nagyobb mértékben legyenek összehasonlíthatók a szintén ebből a jegyzékből kiinduló más kutatók eredményeivel. A nyelvi ideológiákra legjobb úgy tekinteni, mint olyasmire, ami a föntebb említett más elméleti konstruktumokhoz hasonlóan csak a beszélők gondolatvilágában létezik. A nyelvi ideológiák léte tehát a beszéléshez kötődik, amely lehetővé teszi a nyelvi jelenségekkel kapcsolatos gondolatok cseréjét. Ez azt jelenti, hogy minden egyes ideológia közvetlenül a diskurzusban konstruálódik, és a maga módján egyedi, mivel a legkülönbözőbb nyelven kívüli és nyelvi tényezők eredőjeként jön létre (olyan tényezőkre kell itt gondolni, mint a beszédhelyzetet meghatározó tényállások, az interakció résztvevőinek különféle társas jellemzői, a világról és a nyelvről való ismeretük, eddigi nyelvhasználati tevékenységük, értelmi képességeik, pillanatnyi lelkiállapotuk stb.). Mivel az így felfogott egyedi ideológiák százainak vagy ezreinek azonosítása a kutatón kívül nem sokaknak segítene abban, hogy érvényes tudást szerezzenek a vizsgált beszélőközösségről, annak nyelvi ideológiáiról, szükség van általánosításokra, pl. arra, hogy a hasonló jellegű állításokat egy csoportba soroljuk. És épp ebben segíthet nekünk ez a fogalomtár: a legtöbb csoportot, amelyhez vizsgálódásaink során eljutunk, valószínűleg lehetséges a fogalomtárban szereplő valamelyik címkével megjelölni (sőt nemegyszer egynél többel). Ez azért van, mert a fogalomtárban szereplő meghatározások olyan jellegű általánosítások révén keletkeztek, mint amilyeneket mi is végzünk, amikor a hasonló tartalmú megnyilatkozásokat egy csoportba soroljuk, kiemelve közös jegyeiket. A fogalomtárban szereplő címkéket (kreatív módon) használva az általunk összegyűjtött empirikus anyag nemcsak áttekinthetőbbé válik, hanem összehasonlítható is lesz a mások által összegyűjtött anyaggal, ill. mások kutatási eredményeivel. Végül egy utolsó megjegyzés: a fogalomtár azokat a nyelvi ideológiákat tartalmazza, melyeket egyetlen (nemzetközi) szóból álló megnevezéssel lehetett ellátni. Számtalan további olyan gondolat létezik, amely a nyelvvel kapcsolatos, s amelyek szintén a nyelvvel és kommunikációval kapcsolatos tények és tevékenységek értelmezésére vagy legitimálására szolgálnak, ám ezek számára eddig nem találtunk rövid nevet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a csak körülírással megjelölhető ideológiák kevesebb figyelmet érdemelnének, mint azok, amelyeknek van nevük, még ha az előbbiekre nehezebb is utalni. PÉLDA Nyilvánvaló tény, hogy a standard nyelvváltozathoz létrejöttének és működésének sajátságaiból, valamint a modern társadalmakban betöltött szerepéből következően jóval több nyelvi ideológia kapcsolódik, mint más nyelvváltozatokhoz, melyeknek a léte természetes, magától értődő, melyeknek a használatát nem szükséges erőltetni. A következőkben röviden összefoglaljuk a standarddal és standardizálással kapcsolatos nyelvi ideológiák közül a fontosabbakat, elsősorban abból a célból, hogy a fogalomtárban szereplő nyelvi ideológiáknak legalább egy része mintegy példaként szövegösszefüggésben is megjelenjen (még ha mesterségesen létrehozott, állatorvosi ló jellegű szövegről van is szó). A nyelv egy olyan eszköz, amely a társadalomban nagyon fontos funkciókat tölt be (nyelvi instrumentalizmus), s amely ugyanakkor más eszközökhöz hasonlóan nem tökéletes (nyelvi deficitizmus). Ezért van szükség arra, hogy a nyelvi változási folyamatokat az ésszerűség jegyében (nyelvi racionalizmus) befolyásoljuk (nyelvi intervencionizmus), s ezáltal elérjük, hogy a nyelv jobban megfeleljen a vele szemben támasztott követelményeknek, különösen fő funkciójának, a hatékony közlés biztosításának (nyelvi kommunikacionizmus, nyelvi kommodizmus, nyelvi effektivizmus), s így a kommunikáció egyre tökéletesebb eszközévé váljon (nyelvi utópizmus). Az említett célok eléréséhez szükség van többek között a nyelv szókincsének és rendszerének rugalmas megszilárdítására (nyelvi stabilizmus); ennek eszköze a nyelvi sokféleség visszaszorítása (nyelvi homogenizmus; nyelvi invariabilizmus, nyelvi monoformizmus), valamint a nyelvi változások fékezése, pél

6 dául az új jelenségek egy részének a kodifikációból való kizárása által (nyelvi konzervativizmus). A kodifikálással biztosítani lehet, hogy a standard jól elkülönüljön a többi nyelvváltozattól (nyelvi distinkcionizmus, nyelvi varietizmus, nyelvi alligizmus), s így lehetővé váljon a nyelv helyes használata (nyelvi kodifikacionizmus), ami minden igényes közlés alapkövetelménye (nyelvi korrekcionizmus). A standardizálás eme nemes munkájára a nyelv és a kommunikáció kérdéseihez leginkább értő nyelvészek és más szakemberek a legalkalmasabbak (nyelvi expertizmus), akik szakértelmüknél fogva képesek eldönteni, mi helyes a nyelvben és mi nem (nyelvi autonomizmus, nyelvi platonizmus), mi jó a nyelvnek és mi nem (nyelvi reifikacionizmus, nyelvi organicizmus). Az ilyen fejlesztés bár az egész nyelvre kihatással van rendszerint egyetlen nyelvváltozatra, a standardra irányul (nyelvi standardizmus). A standard mind nyelvi, mind társadalmi szempontból különleges jelentőségű. Nyelvi szempontból azért, mert más nyelvváltozatoknál gazdagabb, fejlettebb, helyesebb, sőt logikusabb és szebb (nyelvi excellentizmus, nyelvi deficitizmus). A standard a nyelv egészét egymagában reprezentálja (nyelvi totemizmus, nyelvi homogenizmus, nyelvi alligizmus); más nyelvváltozatoktól jól elkülönül (nyelvi distinkcionizmus), sőt fölöttük áll (nyelvi hierarchizmus). Nemcsak helyesebb más nyelvváltozatoknál, hanem egyenesen ő a helyesség letéteményese (nyelvi autonomizmus; nyelvi platonizmus). Társadalmi szempontból a standard különleges jelentőségét az adja, hogy a társadalmi (előre)haladás nélkülözhetetlen eszköze, mind az egyén, mind az egész társadalom számára (nyelvi progresszizmus). Ezenkívül a standard nyelvváltozat a nyelv és a nemzet szoros kapcsolatából következően (nyelvi etnolingvizmus) magát a nemzetet reprezentálja (nyelvi identizmus, nyelvi totemizmus), és így egyedülálló nemzeti érték (nyelvi axiologizmus; nyelvi szingularizmus, nyelvi nacionalizmus), amely megkülönböztetett tiszteletet, sőt hódolatot érdemel (nyelvi fetisizmus). A beszélő a standard használatával és ápolásával nemzeti érzelmeit (nyelvi etnoidentizmus), sőt a nemzet és az állam szoros kapcsolatából (nyelvi etatizmus) következően hazafiságát (nyelvi patriotizmus) is demonstrálja. A beszélő egyén számára (első) nyelvének különleges értékét azt adja, hogy az az ő édes anyanyelve, amely egyedülálló és pótolhatatlan az életében (nyelvi maternizmus). Ilyen körülmények közt érthető, hogy a standard elsajátítása, használata, ápolása, őrzése és védése minden ember és minden nyelvközösség erkölcsi kötelessége (nyelvi moralizmus); aki nyelve ellen vétkezik, az nemzete, sőt hazája ellen is vétkezik (nyelvi organicizmus, nyelvi etnoidentizmus, nyelvi etatizmus). Ezért a standardizálás akkor lehet sikeres, ha a standard elsajátítását erkölcsi neveléssel kapcsoljuk össze (nyelvi pedagogizmus). A standard nem ismerete, azaz a helytelen beszédmód azon kívül, hogy a beszélő nemzeti érzésének és hazafiságának hiányosságáról árulkodik, műveletlenségre, ill. alacsonyabb iskolázottságra (nyelvi doktizmus), továbbá gyöngébb anyanyelvi tudásra (nyelvi kompetencionizmus), sőt alacsonyabb intelligenciára (nyelvi mentalizmus) is vall. Az embernek még a saját anyanyelvét is tanulnia kell, s tudatosan, nagy gonddal és odafigyeléssel kell használnia (nyelvi monitorizmus). A helytelen beszédmód mintegy nyelvi gettóba zárja a beszélőt (nyelvi gettoizmus), s megakadályozza, hogy a társadalomban megfelelő módon tudjon érvényesülni (nyelvi progresszizmus). A standard használata ellenben biztosítja az állampolgárok jogegyenlőségét (nyelvi ekvitizmus, nyelvi univerzalizmus). Mindezen okoknál fogva az államnak fontos feladata a nyelvvédelem, ami elsősorban a standard nyelvváltozat védelmét jelenti, olyan körülmények biztosítását, hogy a standard zavartalanul fejlődhessen (nyelvi protektivizmus); ennek hiányában előfordulhatna, hogy a nyelv romlásnak indul (nyelvi dekadentizmus, nyelvi defektivizmus, nyelvi destruktivizmus, nyelvi organicizmus). A különleges odafigyelést az is indokolja, hogy napjainkban egyre növekszik a társadalmak nyelvi kiszolgáltatottsága, s így fontos feladat biztosítani, hogy a standard megfeleljen a modern kor kihívásainak (nyelvi dependentizmus). Ezért a standardot terjeszteni kell más nyelvváltozatok rovására is (nyelvi asszimilacionizmus), hogy visszaszoruljanak azok a nyelvváltozatok, amelyek e feladat ellátására nem annyira alkalmasak (nyelvi deficitizmus); ehhez akár jogi eszközöket is indokolt lehet igénybe venni (nyelvi despotizmus). A standard terjesztése nemcsak a nyelvközösségen belül indokolt, hanem az ország egész területén (nyelvi etatizmus, nyelvi szuverenizmus), akár a kisebbségi nyelvek rovására is (nyelvi nacionalizmus; nyelvi majoritizmus; nyelvi monolingvizmus). Nem elegendő, ha a nyelvvédelem csak abból áll, hogy az állam jogi úton és más eszközökkel a standard fejlődéséhez a megfelelő feltételeket biztosítja: ezen túlmenően a szókincsre és a nyelvtani rendszerre is ki kell terjednie, hogy a nyelvbe ne kerüljenek be a nyelvhasználat helytelenségei (nyelvi performancionizmus), ha pedig már esetleg bekerültek volna, kiszoruljanak belőle (nyelvi defektivizmus). Így például védeni kell a nyelvet más nyelvek hatásától (nyelvi purizmus, nyelvi monolingvizmus, nyelvi szuverenizmus), de olykor az újabb belső fejleményektől is (nyelvi konzervativizmus, nyelvi domeszticizmus), amelyek nemegyszer az igénytelen beszédmód termékei (nyelvi perfekcionizmus). A neologizmusok, legyenek azok akár belső fejlemények, akár kontaktusjelenségek, nemcsak hogy nehezítik a megértést (nyelvi percepcionizmus) és a hatékony kommunikációt (nyelvi effektivizmus, nyelvi

7 kommunikacionizmus, nyelvi kommodizmus), hanem olykor rendszeridegenek is (nyelvi szisztemizmus), máskor jelentésük bizonytalansága miatt veszélyeztetik a közlés pontosságát (nyelvi egzaktizmus). A korábban is meglévő szavak és nyelvtani elemek új jelentései is zavart okozhatnak (nyelvi izomorfizmus). Hangalak tekintetében is nemegyszer problémák vannak velük: nehéz a kiejtésük (nyelvi fonicizmus), ezenkívül helyesírási problémákat is okoznak (nyelvi ortografizmus, nyelvi graficizmus). Az is előfordul, hogy egy-egy idegen szót sokan eltorzult hangalakban használják (nyelvi originalizmus), nyelvi műveletlenségükről adva így tanúbizonyságot (nyelvi kompetencionizmus). Az idegen eredetű, ill. a belső keletkezésű nyelvi formák egy részének használata nemcsak a beszélőre nézve hátrányos, hanem a nyelvre nézve is (nyelvi reifikacionizmus, nyelvi organicizmus), mivel az ilyen formák nemkívánatos nyelvi változásokhoz vezethetnek (nyelvi dekadentizmus). Vannak olyan formák, amelyek egyszerűen csak fölöslegesek, mert nem hoznak a nyelvbe semmi többletet a hagyományos kifejezőeszközökkel összehasonlítva (nyelvi necesszizmus, nyelvi invariabilizmus, nyelvi homogenizmus). Nyelvünk egyébként is olyan gazdag és fejlett, hogy nem szorul rá arra, hogy más nyelvekből kölcsönözzön elemeket vagy nyelvi formákat (nyelvi szufficientizmus, nyelvi effabilizmus). Ráadásul előfordulhat, hogy az idegen elemek vagy belső keletkezésű neologizmusok kifejezetten károsnak bizonyulnak a nyelvre nézve (nyelvi damnificizmus), például azért, mert kiszorítják a hagyományosan használt, belső keletkezésű formákat (nyelvi extrudizmus). Az idegen nyelvi elemek és még inkább nyelvi formák (pl. tükörfordítások, nyelvtani jelenségek) nemcsak a nyelvműködés szempontjából jelentenek veszélyt a standardra, sőt a nyelv egészére nézve, hanem azért is, mert hatásuk folytán megkophatnak a nyelv ősi sajátosságai (nyelvi ancientizmus), jellegzetes kifejezésmódjai (nyelvi idiomizmus), s így a nyelv nemcsak hogy veszít természetességéből (nyelvi naturizmus), szépségéből (nyelvi dekorizmus) és kifejezőerejéből (nyelvi expresszivizmus), hanem az a képessége is sérül, hogy tükrözze beszélőinek sajátos gondolkodásmódját, észjárását (nyelvi relativizmus, nyelvi szingularizmus), és kifejezzen valamit a nyelv és a nemzet esszenciájából (nyelvi karakterizmus, nyelvi autentizmus). A nagyfokú idegen nyelvi hatás, különösen ha a nyelvtani rendszerben is érvényesül, rendszerbomlást idézhet elő (nyelvi dilaborizmus), sőt akár a nyelv elhagyásához, nyelvcseréhez is vezethet (nyelvi relinkvizmus). A standardot nemcsak az idegen nyelvekből származó elemektől és formáktól kell védeni, hanem a kevésbé iskolázott beszélők nyelvéből származó elemektől és formáktól is, mert azok nemegyszer a nyelvromlás termékei (nyelvi defektivizmus), és rombolják a beszélők ízlését, a közléseket pedig igénytelenné teszik (nyelvi docilizmus, nyelvi elitizmus, nyelvi elegantizmus, nyelvi perfekcionizmus). A helyes nyelvhasználat mércéje nem lehet pusztán az érintett nyelvi elemek és formák elterjedtsége, hanem az is számít, hogy kik használják őket: például a szépirodalom nagyjai által szentesített nyelvi formák nyilvánvalóan sokkal értékesebbek, mint azok, melyek az újabb időkben a beszélők tudatlansága miatt kerültek be a nyelvbe (nyelvi belletrizmus, nyelvi legitimizmus, nyelvi konzervativizmus, nyelvi szkriptizmus). Hiba volna azonban azt gondolni, hogy csak az iskolázatlan beszélők árthatnak a nyelvnek (nyelvi destruktivizmus); sok nyelvi vétséget követnek el például a hivatalnokok is, amikor fontoskodó stílusban (nyelvi aformalizmus), mesterkélten (nyelvi normalizmus, nyelvi naturizmus), körülményesen, terjengősen (nyelvi szimplicizmus, nyelvi szintetizmus, nyelvi brevizmus), személytelenül (nyelvi perszonalizmus) fogalmaznak, szaknyelvi zsargon használatával nehezítve a megértést (nyelvi antizsargonizmus, nyelvi percepcionizmus). Azt se felejtsük el, hogy bár az iskolázott városi beszélők nyelvhelyesség tekintetében általában előtte járnak az iskolázatlan falusi beszélőknek (nyelvi elitizmus, nyelvi urbanizmus), idegennyelvismeretük miatt több a beszédükben az idegenszerűség (nyelvi purizmus), beszédük kevésbé természetes (nyelvi naturizmus), mint az idegen nyelvek hatásának kevésbé kitett, egy romlatlanabb nyelvet őrző falusi beszélőké (nyelvi ruralizmus). Akadnak olyan nyelvhelyességi problémák is, amelyek egyformán érintik a művelt és műveletlen beszélőket; ilyen például az udvariatlan, sőt trágár beszédmód terjedése (nyelvi decentizmus, nyelvi antiobszcenizmus). A bemutatott nyelvi ideológiák közül azokat, amelyek közvetlenül a standard nyelvváltozat jellegével és szerepével kapcsolatosak, átfogóan nyelvi standardizmusnak nevezzük; a nemzetközi irodalomban a kétértelmű standard ideológia a nevük (l. pl. Milroy 2001, 2007). Külön csoportként különíthetők el azok a nyelvi ideológiák, amelyek a standard nyelvváltozat kodifikálásában, ill. általában a nyelvhelyességgel kapcsolatos döntésekben játszanak szerepet, egyebek közt annak eldöntésében is, hogy konkrét közlésekben mely nyelvi elemek és formák minősülnek helyesnek, azaz standardnak. Ezek azok az ideológiák, amelyeket föntebb nyelvhelyességi ideológiáknak neveztünk, amelyekre a fogalomtárban a (2) szám utal

8 A föntebb már említett ideológiák számottevő része is besorolható a nyelvhelyességi ideológiák közé, még ha sokuk más típusú standardista diskurzusokban is szerepet kap, nem csak a nyelvhelyességi ítéletekkel kapcsolatosakban. Ilyen a nyelvi aformalizmus, ancientizmus, antizsargonizmus, autentizmus, belletrizmus, brevizmus, dekorizmus, docilizmus, domeszticizmus, effektivizmus, egzaktizmus, elegantizmus, elitizmus, expertizmus, expresszivizmus, fonicizmus, graficizmus, homogenizmus, idiomizmus, invariabilizmus, izomorfizmus, kodifikacionizmus, konzervativizmus, legitimizmus, monitorizmus, monolingvizmus, moralizmus, naturizmus, originalizmus, ortografizmus, percepcionizmus, perfekcionizmus, perszonalizmus, purizmus, szimplicizmus, szintetizmus, szisztemizmus. Nagymértékben ambivalens a kodifikációs döntésekben legalább annyiszor figyelmen kívül hagyott, mint ahányszor figyelembe vett 4 ideológiák a nyelvi intuicionizmus, logicizmus, nativizmus, normalizmus, ruralizmus, szituacionizmus, urbanizmus és uzualizmus. A standard nyelvváltozat, ill. a standardista diskurzus jellemzéséhez az is hozzátartozik, hogy mely ideológiák nem vagy alig játszanak szerepet a kodifikációs, ill. nyelvhelyességi döntésekben és általában a hagyományos standardista diskurzusokban. Ilyenek a nyelvi egalitarizmus, ekvilibrizmus, intaktizmus, internacionalizmus, komplikacionizmus, liberalizmus, modernizmus, multilingvizmus, neutralizmus, opulizmus, plebejizmus, pluralizmus, regionalizmus, rekreacionizmus, spontaneizmus, vernakularizmus. Ezen ideológiák többsége rendszeresen megjelenik a standard hegemóniájának megtörésére irányuló antistandardista diskurzusokban, amelyek egyébként paradox módon szintén standardista diskurzusoknak tekinthetők, mivel nagymértékben tiszteletben tartják a standardista diskurzus játékszabályait (Silverstein 1996). HIVATKOZÁSOK Androutsopoulos, Jannis Ideologizing ethnolectal German. Johnson, Sally Milani, Tommaso M. eds., Language Ideologies and Media Discourse. Texts, Practices, Politics. London New York: Continuum International Publishing Group. Bartsch, Renate The influence of language standardization on linguistic norms. Studia Linguistica 39/1, Coupland, Nikolas Language, ideology, media and social change. Swiss Papers in English Language and Literature 24, Deumert, Ana Vandenbussche, Wim 2003b. Research directions in the study of language standardization. Deumert, Ana Vandenbussche, Wim eds., Germanic Standardizations. Past to Present. Amsterdam Philadelphia: John Benjamins Dolník, Juraj 2010a. Teória spisovného jazyka, so zreteľom na spisovnú slovenčinu. Bratislava: Veda. Dolník, Juraj 2010b. Jazyk, človek, kultúra. Bratislava: Kalligram. Elspaß, Stephan Maitz, Péter New Language Norm Authorities in Germany: Ideological Roots and Social Consequences. Busse, Ulrich Schneider, Ralf Schröder, Anne eds., Codification, Canons, and Curricula: Prescription and Description in Language and Literature. Bielefeld: Aisthesis Elspaß, Stephan Niehaus, Konstantin The standardization of a modern pluriareal language. Concepts and corpus designs for German and beyond. Orð og tunga 16, Gal, Susan 2006a. Migration, Minorities and Multilingualism: Language Ideologies in Europe. Mar- Molinero, Clare Stevenson, Patrick eds., Language Ideologies, Policies and Practices. Language and the Future of Europe. Basingstoke, Palgrave: Macmillan Gal, Susan 2006b. Contradictions of standard language in Europe: Implications for the study of practices and publics. Social Anthropology 14/ 2, Janicki, Karol Rebuttal of Essential Sociolinguistics. York Papers in Linguistics 13, Internetes változat: (Utolsó letöltés: április 27.) 4 Tudni kell azonban, hogy kisebb mértékben szinte mindegyik, a nyelvhelyességi döntésekben szerepet játszó ideológia alkalmazása ambivalens módon történik (azaz némelykor ezeket is figyelmen kívül hagyják a nyelvalakítók, és más ideológiákkal érvelnek az érintett nyelvi elem vagy forma helyessége mellett vagy ellen)

9 Laihonen, Petteri A romániai bánsági (bánáti) tolerancia és többnyelvűség a nyelvi ideológiák tükrében. Nóra Kovács Anna Osvát László Szarka (red.): Tér és terep. Tanulmányok az etnicitás és az identitás kérdésköréből III. Budapest: Akadémiai Kiadó, Laihonen, Petteri Language Ideologies in the Romanian Banat. Jyväskylä: University of Jyväskylä. Lanstyák István A nyelvhelyesség mint nyelvi probléma. Kisebbségkutatás 16/2, Lanstyák István Nyelvművelés és nyelvalakítás. (A létező magyar nyelvművelés néhány jellegadó sajátosságáról.) Fazekas József szerk., Emlékkönyv Zeman László 80. születésnapjára, Dunaszerdahely: Lilium Aurum. Lanstyák István 2009a. Nyelvi ideológiák és filozófiák. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 11/1, Lanstyák István 2009b. A platni botránya (Egy új stílusminősítési rendszer felé). Fórum Társadalomtudományi Szemle, 11/2, Lanstyák István Nyelvhelyesség és nyelvi ideológia. Beke Zsolt Lanstyák István Misad Katalin szerk., Hungarológia a szlovák kultúra kontextusában, Pozsony/Bratislava: Stimul. Lanstyák István A nyelvi ideológiák néhány általános kérdéséről. Misad Katalin Csehy Zoltán szerk., Nova Posoniensia. Pozsony: Szenczi Molnár Albert Egyesület Kalligram Kiadó Lanstyák István Nyelvalakítás és nyelvi ideológiák. Szerk. Csanda Gábor. Pozsony: Comenius Egyetem. Lippi-Green, Rosina Accent, standard language ideology, and discriminatory pretext in the courts. Language in Society 23/2, Lippi-Green, Rosina Language ideology and language prejudice. Finegan, Edward Rickford, John R. eds., Language in the USA: Themes for the twenty-first century. Cambridge: Cambridge University Press Milroy, James Language ideologies and the consequences of standardization. Journal of Sociolinguistics 5/4, Milroy, James The ideology of the standard language. Llamas, Carmen Mullany, Louise Stockwell, Peter eds., The Routledge Companion To Sociolinguistics. London New York: Routledge Milroy, Lesley Britain and the United States: Two Nations Divided by the Same Language (and Different Language Ideologies). Journal of Linguistic Anthropology 10/l, Milroy, James Milroy, Lesley Authority in Language. Investigating Standard English. London New York: Routledge. (4rd edition.) Pablé, Adrian Haas, Marc Essentialism, codification and the sociolinguistics of identity. Junod, Karen Maillat, Didier eds., Peforming the Self. Swiss papers in English language and literature 24, Tuebingen: Narr. Silverstein, Michael Monoglot Standard in America: Standardization and Metaphors of Linguistic Hegemony. Brenneis, Donald Macaulay, Ronald K. S. eds., The Matrix of Language: Contemporary Linguistic Anthropology. Boulder Colorado: Westview Press Starý, Zdeněk Ve jménu funkce a intervence. Praha: Univerzita Karlova. Szilágyi N. Sándor Elmélet és módszer a nyelvészetben, különös tekintettel a fonológiára. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. Woolard, Kathryn A. Schieffelin, Bambi B Language Ideology. Annual Review of Anthropology 23,

10 FOGALOMTÁR Jelmagyarázat (1) különféle típusú ideológiák (2) nyelvhelyességi ideológiák (a) beágyazott ideológiák (b) beágyazatlan ideológiák 1. Nyelvi aformalizmus (2b) makroszinten az a meggyőződés, hogy a nyelv formális változatainak használata eredendően negatív jelenség; mikroszinten az a meggyőződés, hogy a formális, de nem választékos stílusértékű ( hivatalos ízű ) nyelvi formák eredendően rosszabbak, mint választékos, közömbös vagy más stílusértékű megfelelőik. 2. Nyelvi akkomodizmus (1b) az a meggyőződés, hogy minden nyelv és nyelvváltozat egyformán alkalmas azoknak a funkcióknak a betöltésére, amelyekben az adott nyelvközösség használja. 3. Nyelvi alingvizmus (1b) az a meggyőződés, hogy némely nyelvek elsősorban a természeti népek nyelvei nem igazi nyelvek, nincs nyelvtanuk, és lehetetlenség rajtuk kifejezni a modern világ fogalmait és a modern ember bonyolult gondolatait. 4. Nyelvi alligizmus (1b) makroszinten az a meggyőződés, hogy minden hosszabb közlés mindig egyértelműen hozzárendelhető valamely nyelvhez, amelyen az elhangzott; mikroszinten az a meggyőződés, hogy a nyelvi közlésekben megjelenő minden egyes nyelvi forma (pl. morféma, szó, szószerkezet) mindig egyértelműen hozzárendelhető valamely nyelvhez. 5. Nyelvi ancientizmus (2a) makroszinten az a meggyőződés, hogy egy nyelv történetileg legrégibb kimutatható változatai nagy művelődéstörténeti értéket képviselnek, ezért a kodifikációnak ezeken a nyelvváltozatokon kellene alapulnia; mikroszinten az a meggyőződés, hogy a nyelv történetileg legrégibb kimutatható változataiban található nyelvi formák eredendően helyesebbek a későbbi, ill. jelenkori nyelvi formáknál. 6. Nyelvi antiobszcenizmus (2a) makroszinten az a meggyőződés, hogy a trágárságokat tartalmazó közlések nyelvileg eredendően rosszabbak, mint a trágárságoktól mentes közlések; mikroszinten az a meggyőződés, hogy a trágár szavak mint nyelvi formák eredendően rosszabbak, mint más szavak, használatuk a körülményektől függetlenül nyelvhelyességi hiba. 7. Nyelvi antizsargonizmus (2a) makroszinten az a meggyőződés, hogy valamely nyelvváltozat zsargonszerű használata eredendően negatív jelenség; mikroszinten az a meggyőződés, hogy a zsargonszerű nyelvhasználatra jellemző nyelvi formák eredendően rosszabbak, mint nem zsargonszerű megfelelőik. 8. Nyelvi asszimilacionizmus (1a) az a meggyőződés, hogy nyelvközi viszonylatban a kisebbségi nyelvek, nyelven belüli viszonylatban pedig a kisebbségi (azaz nemstandard) nyelvváltozatok által okozott nyelvi problémákra a legjobb megoldás a nyelvi, ill. társadalmi kisebbségek nyelvi asszimilációja, azaz többnyelvűségi helyzetben a kisebbségi nyelveknek a többségi nyelvvel való felcserélése, egynyelvűségi helyzetben pedig a nemstandard nyelvváltozatoknak a standard nyelvváltozattal való felváltása. 9. Nyelvi autentizmus (2a) makroszinten az a meggyőződés, hogy vannak nyelvváltozatok, amelyek azért képviselnek különleges értéket, mert jobban kifejezik az adott nyelv lényegét, mint más nyelvváltozatok; mikroszinten az a meggyőződés, hogy egy bármilyen szempontból autentikusabb nyelvi forma eredendően helyesebb, mint az, amely kevésbé tűnik autentikusnak. 10. Nyelvi autonomizmus (2b) makroszinten az a meggyőződés, hogy a közlések megítélhetők nyelvhelyességi szempontból a beszédhelyzetre és a szövegösszefüggésre való tekintet nélkül; mikroszinten az a meggyőződés, hogy a nyelvi formák helyessége önmagában is megítélhető, a használati kontextustól függetlenül. 11. Nyelvi axiologizmus (1a) az a meggyőződés, hogy a (nemzeti) nyelv különleges (nemzeti) érték, mellyel ennek megfelelően tisztelettel kell bánni, különleges bánásmódban kell részesíteni. 12. Nyelvi belletrizmus (2a) makroszinten az a meggyőződés, hogy a szépírók által használt nyelvi regiszterek, ill. az írók által létrehozott szövegek nyelvi szempontból különleges értékűek és jelen

11 tőségűek; mikroszinten az a meggyőződés, hogy a szépírók által használt nyelvi formák eredendően helyesebbek, mint a más foglalkozású emberek által használt nyelvi formák. 13. Nyelvi brevizmus (2b) mikroszinten az a meggyőződés, hogy a rövidebb nyelvi formák eredendően helyesebbek a hosszabb nyelvi formáknál. 14. Nyelvi damnificizmus (1a) makroszinten az a meggyőződés, hogy léteznek olyan nyelvváltozatok vagy nyelvek, amelyek ártalmasak, veszélyesek, romboló hatásúak más nyelvváltozatokra, ill. nyelvekre nézve (pl. a standard nyelvváltozat a nyelvjárásokra, a szleng a standardra vagy az angol nyelv az egyéb nyelvekre); mikroszinten az a meggyőződés, hogy a nyelvben léteznek káros nyelvi formák, olyanok, amelyek veszélyesek más nyelvi formákra, ill. magára a nyelvi rendszerre nézve, ártanak nekik; ezek eredendően helytelennek minősülnek. 15. Nyelvi darwinizmus (1a) az a meggyőződés, hogy a nyelvek is keresztülmennek az ún. természetes kiválasztódás folyamatán: a nyelvileg magasabb rendűek, erősebbek legyőzik a tökéletlenebbeket, gyengébbeket, és elfoglalják a helyüket. 16. Nyelvi decentizmus (2a) makroszinten az a meggyőződés, hogy az olyan beszédmód, amely az udvariassági szabályokra tekintettel van, nyelvileg eredendően jobb, mint az, amely ezt a szempontot nem érvényesíti; mikroszinten az a meggyőződés, hogy az udvarias beszédmódra jellemző nyelvi formák eredendően jobbak, mint azok, amelyek inkább a nem udvarias beszédben fordulnak elő. 17. Nyelvi defektivizmus (1a) az a meggyőződés, hogy a nyelvben, ill. a nyelv egyes változataiban létezhetnek romlott nyelvi formák, ezek pedig a használat kontextusától függetlenül helytelennek minősülnek. 18. Nyelvi deficitizmus (1a) az a meggyőződés, hogy a nemstandard nyelvváltozatok nyelvi okokból alkalmatlanok bizonyos nyelvi funkciók betöltésére, azaz nemcsak társadalmilag, hanem nyelvileg is alacsonyabb rendűek a standarddal összehasonlítva; mikroegységekre vonatkoztatva az a meggyőződés, hogy léteznek olyan nyelvi formák, amelyek társadalmi érvényűek, és nem alkalmas annak a funkciónak a betöltésére, amilyenben használják. 19. Nyelvi dekadentizmus (1a) erősebb változatában az a meggyőződés, hogy a nyelv az idők folyamán romlik, nem csupán változik, azaz a nyelvi változások összességükben destruktív jellegűek, csökkentik a nyelv kifejezési lehetőségeit, vagy legalább szépségét, erejét ; enyhébb változatában az a meggyőződés, hogy a nyelv az idők folyamán romolhat, de ez a romlás nem szükségszerű, pl. nyelvművelő tevékenységgel a romlás megakadályozható. 20. Nyelvi dekorizmus (2a) makroszinten az a meggyőződés, hogy a közlés esztétikai vonzereje, szépsége abszolút érték; mikroszinten az a meggyőződés, hogy az előnyösebb esztétikai tulajdonságokkal rendelkező, pl. stílusosabb, metaforikus, hangulatfestő jellegű stb. nyelvi forma eredendően helyesebb, mint a kevésbé szépnek, kevésbé stílusosnak tartott forma. 21. Nyelvi delimitacionizmus (1a): az a meggyőződés, hogy a nyelvi formák jelentése mindig jól elkülöníthető egymástól, pl. egy-egy szónak vagy nyelvtani formának egyértelműen megkülönböztethetők az egyes jelentései, azon belül jelentésárnyalatai, s a nyelvtani formák funkciói is egyértelműen meghatározhatók; hasonlóképpen két vagy több szinonimikus forma közt is mindig megállapítható a jelentéskülönbség. 22. Nyelvi demokratizmus (1a) az a meggyőződés, hogy a nyelvhasználatban érvényesülniük kell a demokratikus értékeknek, azaz minden beszélőnek alapvető emberi joga azt a nyelvet vagy nyelvváltozatot használni, amelyet az adott helyzetben a legmegfelelőbbnek gondol; a státusztervezés célja az, hogy ez az alapvető emberi jog minél több ember életében érvényesülhessen. 23. Nyelvi dependentizmus (1b) az a meggyőződés, hogy napjainkban egyre növekszik a társadalmak nyelvi kiszolgáltatottsága, ezért ahhoz, hogy a mai kor kihívásainak a nyelv eleget tegyen, nagy odafigyelésre, gondoskodásra, védelemre van szüksége. 24. Nyelvi despotizmus (1a) az a meggyőződés, hogy az egyes nyelvek, ill. nyelvváltozatok helyzetét és viszonyát egy-egy országon belül az állam stabilitásának megteremtése, megőrzése vagy megerősítése érdekében törvényi eszközökkel szigorúan szabályozni kell; minden állampolgárnak kötelessége, hogy az államhatalmi szervek által létrehozott és fenntartott nyelvi rendet tiszteletben tartsa és alkalmazkodjon hozzá