T/4857/98. szám ú EGYSÉGES JAVASLAT ZÁRÓSZAVAZÁSÁHO Z

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "T/4857/98. szám ú EGYSÉGES JAVASLAT ZÁRÓSZAVAZÁSÁHO Z"

Átírás

1 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA ORSZÁGGYŰLÉS HIVATAL A Érkezett : 2011 DEC 0 1. Dr. ' elvi M kló s nemzeti er őf i rás náiniszter T/4857/98. szám ú EGYSÉGES JAVASLAT az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/4857. számú törvényjavaslat ZÁRÓSZAVAZÁSÁHO Z Budapest, december

2 évi... törvény az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáró l Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységr ől szóló évi XI. törvény módosítása 1. Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló évi XI. törvény (a továbbiakban: Ehi.) a következő 4/C. -sal egészül ki : 4/C. (1) Az egészségügyi szolgáltató a sérülések megel őzése céljából a jogszabályban előírt munkavédelmi és foglalkozás-egészségügyi kötelezettségei teljesítésével összhangban, az egészségügyért felelős miniszter rendeletében meghatározottak szerint biztosítja a z egészségügyi dolgozók védelmét az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges éle s vagy hegyes eszközök használatából eredő kockázatokkal szemben. (2) Az (1) bekezdésben foglaltak betartását az egészségügyi államigazgatási szerv a 6. (1 ) bekezdés b) pontjában foglalt feladatkörében felügyeli és 10. (1) bekezdésében foglalt hatósági jogkörében ellenőrzi. (3) E törvény alkalmazásában éles vagy hegyes eszközök : a munkavédelemről szóló törvény évi XCIII. törvény pontja értelmében munkaeszköznek min ősülő, konkrét egészségügyi tevékenységek végzéséhez használt olyan tárgyak vagy eszközök, amelyekkel vágni és szúrni lehet, továbbá amelyek egyébként sérülést vagy fert őzést okozhatnak. 2. Az Ehi 10. -a a következő (6) (10) bekezdéssel egészül ki : (6) Az egészségügyi államigazgatási szerv a hatósági ellenőrzés során próbavásárlást ideértve az interneten történ ő vásárlást is végezhet. (7) A próbavásárláshoz az egészségügyi államigazgatási szerv közreműködő személyt vehet igénybe. (8) A közreműködő személy részére a közreműködést igénybe vevő egészségügy i államigazgatási szerv megbízólevelet állít ki, amely tartalmazza a közrem űködő személy nevét, továbbá azt, hogy mely közreműködő személy milyen típusú ellen őrzésben vehet részt. (9) A közreműködő személyre az egészségügyi államigazgatási szerv ügyintéz őjére vonatkozó kizárási szabályokat kell alkalmazni. (10) Próbavásárlás esetén az egészségügyi államigazgatási szerv az ellen őrzési jogosultságát a próbavásárlás befejezésekor igazolja, ezzel egyidej űleg az ellenőrzött személy képviseletében eljáró személy a termék visszavétele mellett köteles a vételárat visszatéríteni. Ha a próbavásárlással lefolytatott hatósági ellenőrzés során a termék véglegesen elvonásra

3 2 kerül, károsodik, illetve részben vagy egészben megsemmisül, a vételár eljárási költségnek minősül." 3. Az Ehi. 13/A. (1) bekezdése a következ ő]) ponttal egészül ki : (Ha az egészségügyi államigazgatási szerv a hatáskörében eljárva megállapítja, hogy) j) a kórházakban és más egészségügyi szolgáltatóknál el őforduló, éles vagy hegyes eszközö k által okozott sérülések megel őzésére (vonatkozó jogszabályi rendelkezésekben foglaltakat súlyosan vagy ismételten megsértették, egészségügyi bírságot szab ki.) 4. (1) Az Ehi. 15. (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (4) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki az egészségügy i államigazgatási szervet vagy szerveket, valamint a 2. (3) bekezdés szerinti szervet. (2) Az Ehi. 15. (9) bekezdése a következ ő c) ponttal egészül ki : (Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter, hogy a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben) c) a kórházakban és más egészségügyi szolgáltatóknál az éles vagy hegyes eszközök által okozott sérülések megel őzésére, az éles vagy hegyes eszközök használatából eredő kockázatok kezelésére, valamint az egészségügyi tevékenységet végz ő személyek tájékoztatására és képzésére vonatkozó követelményeket (rendeletben állapítsa meg.) Az Ehi. a következő 16. -sal egészül ki : Ez a törvény a HOSPEEM és az EPSU közötti, a kórházakban és az egészségügy i ágazatban előforduló, éles vagy hegyes eszközök által okozott sérülések megel őzéséről szóló keretmegállapodás végrehajtásáról szóló május 10-i 2010/32/EU tanácsi irányel v melléklete 3. szakasz 4. pontjának való megfelelést szolgálja.

4 3 Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezelésér ől és védelméről szóló évi XLVII. törvény módosítása 6. Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezelésér ől és védelméről szóló évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Eüak.) 4. (2) bekezdése a következ ő v) és w) ponttal egészül ki : [Egészségügyi és személyazonosító adatot az (1) bekezdésben meghatározottakon túl törvényben meghatározott esetekben az alábbi célból lehet kezelni :] v) eredményesség alapú támogatásban részesül ő gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök eredményességének, támogatásának megállapítása, és ezen gyógyszerekkel kezelt kórképe k finanszírozási elj árásrendj ének alkotása, w) betegút-szervezés. 7. Az Eüak a a következő (la) bekezdéssel egészül ki : (la) Az (1) bekezdés alkalmazásánál az egészségügyi ellátóhálózaton belüli egészségügyi é s személyazonosító adatok továbbítására és összekapcsolására a 4. (1) és (3) bekezdésében foglaltakon túl a 4. (2) bekezdésében meghatározott célok esetén csak akkor kerülhet sor, ha azok az egészségügyi és betegellátó rendszer működésével közvetlenül összefüggnek. Az Eüak ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : 8. (3) A háziorvos a 4. (1) bekezdése szerinti cél érdekében amennyiben az érintett ez t írásban nem tiltotta meg jogosult a hozzá bejelentkezett biztosított által a kötelező egészségbiztosítás terhére igénybevett egészségügyi ellátás adatairól tudomást szerezni úgy, hogy az adatokat az egészségbiztosítási szerv elektronikus lekérdezés formájában biztosítj a számára. Az érintettet a háziorvos írásban vagy szóban tájékoztatja a tiltakozás lehet őségéről. Az érintett a tiltakozását az egészségbiztosítási szerv részére személyesen vagy postai úto n juttatja el. 9. Az Eüak. 14/A. -a a következő (la) bekezdéssel egészül ki : (1a) A gyógyszer, gyógyászati segédeszköz és gyógyászati ellátás rendelésére szolgáló vén y elektronikus kezelés ű is lehet. Az elektronikus vényre vonatkozó részletszabályokat az egészségügyért felel ős miniszter rendeletben határozza meg. 10. (1) Az Eüak a a következő (2a) (2c) bekezdéssel egészül ki :

5 4 (2a) A betegellátó továbbítja az egészségügyi államigazgatási szervnek azon személye k egészségügyi és személyazonosító adatait, akiknél a mikrobiológiai laboratóriumi vizsgálat i eredmény az 1. számú melléklet A) pontja szerinti fert őzések, fertőzéses eredetű betegségek, mérgezések fennállását valószínűsíti vagy igazolja. A betegellátó továbbítja az egészségügy i államigazgatási szervnek az 1. számú melléklet A) pontja szerinti fert őzések, fertőzése s eredetű betegségek, mérgezések közül a miniszteri rendeletben meghatározott betegségekr e vonatkozó azon vizsgálati eredményt is, amely a korábbi valószínűsítés ellenére nem igazolj a az adott betegség fennállását. Az egészségügyi államigazgatási szerv a 4. (1) bekezdés d) pontjában meghatározott célból, a népegészségügyi, közegészségügyi vagy járványügy i feladat ellátásához szükséges ideig és mértékben kezelheti a személyazonosító é s egészségügyi adatokat, azzal, hogy azon vizsgálati eredmény esetében, amely az adot t betegség fennállását a korábbi valószín űsítés ellenére nem igazolta, a vonatkoz ó személyazonosító adatokat haladéktalanul törölni kell. (2b) Az 1. számú melléklet B) pontja szerinti betegségek el őfordulása esetén a betegellátó a z egészségügyi adatokat személyazonosításra alkalmatlan módon jelenti az egészségügy i államigazgatási szervnek. (2c) A betegellátó a miniszteri rendeletben meghatározott, felügyelet alá vont kórokozó k kimutatása esetén az egészségügyi adatokat személyazonosításra alkalmatlan módon továbbítja az egészségügyi államigazgatási szervnek. (2) Az Eüak a a következő (3a) és (3b) bekezdéssel egészül ki : (3a) A betegellátó a 4. (1) bekezdés d) pontjában meghatározott célból, miniszter i rendeletben meghatározott id őszakonként, formában és tartalommal sürg ősségi ellátá s a) keretében a fekvőbeteg-gyógyintézetbe felvett betegekr ől, b) érdekében a mentés keretében történt ellátási eseményekről, amelyek esetében nem került sor fekvőbeteg-gyógyintézet általi átvételre, személyazonosításra alkalmatlan módon egészségügyi adatokat szolgáltat az egészségügy i államigazgatási szervnek. (3b) A jogszabályban meghatározott adatkezel ő szerv a 4. (1) bekezdés d) pontjában meghatározott célból továbbítja az egészségügyi államigazgatási szervnek a jogszabályba n meghatározott formában és tartalommal az anyakönyvi hivatalok elektronikus nyilvántartás i rendszerébe rögzített halálesetekre vonatkozó egészségügyi adatokat személyazonosításr a alkalmatlan módon. (3) Az Eüak. 15. (7) és (8) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (7) Amennyiben az érintett az alábbi betegségek valamelyikében szenved vagy a betegség gyanúja merül föl, és fertőződése házi- vagy haszonállattal, illetve vadon él ő állattal történt kontaktus révén jöhetett létre, az egészségügyi államigazgatási szerv haladéktalanul továbbítja az érintett személyazonosító és egészségügyi adatait az érintett lakóhely e (tartózkodási helye) szerint illetékes élelmiszerlánc-felügyeleti szerv részére a szüksége s járványügyi intézkedések megtétele céljából : a) anthrax (lépfene ) b) brucellosis c) lyssa (veszettség) d) lyssa fertőzésre gyanús sérülés

6 5 e) madárinfluenza fi malleus (takonykór) g) nyugat-nílusi láz h) trichinellosis i) tuberkulozis j) tularaemia. (8) A betegellátó a 4. (2) bekezdésének b) pontja szerinti célból az életkorhoz kötöt t oltáshoz szükséges oltóanyag igénylése és elszámolása során továbbítja az oltand ó személyek nevét és társadalombiztosítási azonosító jelét az egészségügyi államigazgatás i szervnek." (4) Az Eüak a a következő (9) bekezdéssel egészül ki : (9) A (3), (7) és (8) bekezdés szerinti szervek a részükre átadott, egészségügyi é s személyazonosító adatot az adatkezelés célját megvalósító feladatuk ellátásához szüksége s mértékben, az adatkezelés megkezdését ől számított 30 évig kezelhetik. 11. (1) Az Eüak. a 19. -át megelőző címe helyébe a következő cím lép : Epidemiológiai vizsgálatok, elemzések, az egészségügyi ellátás tervezése, szervezése (2) Az Eüak. 19. (1) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (1) A 4. (2) bekezdés b) c) és w) pontja szerinti célból az egészségügyért felel ős miniszter (a továbbiakban: miniszter) és az irányítása alá tartozó országos szervek és intézetek, a térségi betegút-szervezésért felel ős szerv, továbbá az egészségügyi államigazgatási szerv saját szakterületén, a feladata ellátásához szükséges ideig é s mértékben kezelheti az érintett egészségügyi adatait, valamint más személyazonosít ó adattal történő összekapcsolás nélkül az érintett TAJ-át, nemét, életkorát és postai irányítószámát. 12. (1) Az Eüak. 20. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (3) Élveszületés és halálozás esetén a születés, illetve halálozás helye szerint illetéke s anyakönyvvezető útján a Központi Statisztikai Hivatal részére a 4. (2) bekezdés c) pontj a szerinti célból az élveszületett, illetve elhalálozott személy egészségügyi és személyazonosító adatait át kell adni. A születéssel, illetve halálozással kapcsolatos események anyakönyvezés e céljából teljesítend ő bejelentési kötelezettsége során a betegellátó megismerheti és továbbíthatja élveszületés esetén a gyermek szülei, halálozás esetén az életben lév ő házastárs, bejegyzett élettárs személyi azonosító adatait. A Központi Statisztikai Hivatal a személyazonosító adatokat azok statisztikai célú feldolgozását és a (3a) bekezdés szerinti adatátadást követően haladéktalanul törli, ezt követ ően az egészségügyi adatokat csa k személyazonosításra alkalmatlan módon kezelheti. (2) Az Eüak a következ ő (3a) bekezdéssel egészül ki :

7 6 (3a) A Központi Statisztikai Hivatal a (3) bekezdés szerinti adatok közül az elhalálozássa l kapcsolatos egészségügyi és személyazonosító adatokat a 4. (1) bekezdés c) és d) pontj a szerinti célból átadja az egészségügyi államigazgatási szervnek. Az egészségügy i államigazgatási szerv a részére átadott, személyazonosításra alkalmas adatokat azo k statisztikai célú feldolgozását, illetve anonimizálását követ ően haladéktalanul törli. (3) Az Eüak a következő (6) bekezdéssel egészül ki : (6) Az egészségügyi ellátóhálózat a statisztikáról szóló törvényben meghatározott adatgyűjtéssel kapcsolatos feladatai teljesítése céljából kezeli a népmozgalmi adatszolgáltatás körébe tartozó adatokat. Az Eüak. a következő 22/A. -sal egészül ki : /A. (1) A 4. (2) bekezdés v) pontja szerinti célból az egészségügyért felel ős miniszter rendelete szerint vezetett Betegségregiszter m űködik. (2) A Betegségregisztert az egészségügyi államigazgatási szerv hozza létre, m űködteti és értékeli a beérkezett adatokat. (3) A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló évi XCVIII. törvény 26. (3a) bekezdése szerinti, eredményesség alapú támogatásvolumen-szerz ődés keretében támogatott gyógyszerrel kezelt vagy támogatott gyógyászati segédeszközzel ellátott személyeknek a z eredményesség alapú támogatásvolumen-szerz ődés keretében támogatott gyógyszer vag y támogatott gyógyászati segédeszköz eredményességének megítéléséhez szükséges egészség i állapotával és az ezen készítmények és eszközök alkalmazását magában foglaló terápiáva l összefüggő egészségügyi és személyazonosító adataiból el őállított, személyazonosításra alkalmatlan adatokat az egészségbiztosítási szerv kapcsolati kóddal ellátva továbbítja a Betegségregiszterbe. Az egészségbiztosítási szerv a Betegségregiszterbe történő adattovábbításhoz az egészségügyi szolgáltatók által az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben foglaltak szerint jelentett adatokat használja fel. (4) A Betegségregiszter a megküldött egészségügyi adatokat személyazonosításra alkalmatlan módon tartalmazza. A kapcsolati kód biztosítja az ellátott beteg, az egyes ellátási események, ideértve a gyógyszer, gyógyászati segédeszköz rendelését és a (3) bekezdésben meghatározott módon el őállított, személyazonosításra alkalmatlan adatok összefűzését. A kapcsolati kód olyan módon kerül kialakításra, ami kizárja a személyes adatoknak a kódból val ó visszafejtését. Az egészségbiztosítási szerv az adattovábbítást követ ően törli azokat az adatokat, melyeket egyéb célból nem kezel. (5) A Betegségregiszterben gyűjtött személyazonosításra alkalmatlan egészségügyi adatokat aggregált módon az egészségügyi államigazgatási szerven keresztül megismerheti az adot t gyógyszer forgalomba hozatali engedély jogosultja, illetve kizárólag tudományos cél t szolgáló statisztikai elemzés érdekében az adatkezelési szabályzatában rögzített módon kutatóintézmény.

8 14. (1) Az Eüak. 30. (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (2) Képalkotó diagnosztikai eljárással készült felvételt az annak készítését ől számított 1 0 évig, a felvételről készített leletet a felvétel készítésétől számított 30 évig kell meg őrizni. (2) Az Eüak. 30. (4) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : [A dokumentációt kezelőjogutód nélküli megszűnése esetén az (5) bekezdés kivételével J b) az egyéb egészségügyi dokumentációt a Kormány által kijelölt szervnek (kell átadni.) 15. Az Eüak. 38. (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (2) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy a) az egészségügyi adatok kezelésének, valamint a 15 16/A. és a 24. szerinti adattovábbítás részletes el őírásait, továbbá a 30. szerinti kötelező nyilvántartáso k vezetésének szabályait, b) a járványügyi érdekb ől felügyelet alá vont kórokozók, valamint a fertőző betegségek bejelentésével kapcsolatos kötelezettségeket, c) a halál tényének és okának bejelentésére vonatkozó részletes szabályokat, d) a veleszületett rendellenességek bejelentésére vonatkozó részletes szabályokat, e) a 20. (4) bekezdés szerinti adatok körének meghatározására, gy űjtésére, feldolgozására é s bejelentésére vonatkozó részletes szabályokat, f) a gyógykezelés során alkalmazandó egészségügyi dokumentáció jellegére vonatkoz ó szabályokat, valamint az alkalmazandó nyomtatványok e törvény keretei közötti - adattartalmát, g) az egyes daganatos megbetegedések bejelentési módját, valamint a bejelentés i kötelezettség teljesítésének és a bejelentend ő adatok gy űjtésének és kezelésének szabályait, h) az elektronikus vényre vonatkozó részletszabályokat, i) a Betegségregiszterre vonatkozó részletes szabályokat rendeletben állapítsa meg. 16. Az Eüak. 1. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép. 17. Az Eüak. a) 3. i) pontjában az az adatvédelmi felel ős; szövegrész helyébe az az adatvédelm i felelős; a betegjogi képvisel őket foglalkoztató szerv; az egészségügyi dokumentációt kezel ő szerv; szöveg, b) 15. (3) bekezdésében az (1) és (2) szövegrész helyébe az (1) (2c) szöveg,

9 8 c) 23. (1) bekezdés a) pontjában a polgári és közigazgatási hatósági ügyben az ügyészség szövegrész helyébe a polgári peres és nemperes, valamint közigazgatási hatósági ügyben a közigazgatási hatóság, az ügyészség szöve g lép. 18. Hatályát veszti az Eüak. a) 2. a) pontjában a, továbbá az irányított betegellátás szervezését végz ő szervezetre szövegrész, b) 3. o) pontja, c) 5. (1) bekezdés d) pontja, d) 22. (1) bekezdés a) pontjában a valamint szövegrész, e) 38. (3) bekezdésében az a központi költségvetési szervnek min ősül ő egészségügyi szolgáltató jogutód nélküli megszűnése esetére szövegrész. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LEII. törvény módosítása 19. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban : Ebtv.) 2. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (1) Az egészségbiztosítási ellátások közül az egészségügyi szolgáltatások e törvény kerete i között és az e törvény felhatalmazása alapján kiadott finanszírozási, vizsgálati és terápiá s eljárási rendek figyelembevételével, a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- é s gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairó l szóló évi XCVIII. törvényben foglalt kivételekkel az egészségi állapot által indokolt mértékben vehetők igénybe. (1) Az Ebtv. 5/B. k) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : (E törvény alkalmazásában) 20. k) intézményi előjegyzés : a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóná l vezetett, a 20. (1) bekezdés c) pontja szerinti fekv őbeteg-szakellátások igénybevételének sorrendjét meghatározó jegyzék ; (2) Az Ebtv. 5/B. -a a következő r) és s) ponttal egészül ki : (E törvény alkalmazásában) r) egészségügyi térség: az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló évi CXXXII. törvény 1. (2) bekezdés g) pontja szerinti térség ; s) térségi várólista : az egészségügyi térségben a 20. (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti ellátások igénybevételének sorrendjét meghatározó a térségi betegút-szervezésért felelős szerv által vezetett jegyzék.

10 9 21. (1) Az Ebtv. 10. (1) bekezdés d) pont da) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép : (A biztosított a betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló egészségügyi szolgáltatások keretében az alábbi vizsgálatokra jogosult : d) a 18 éven felüli korosztály) da) az életkornak és nemnek megfelel ő rizikófaktorok által indukált betegségek tekintetébe n az egészségbiztosításért felel ős miniszter rendeletében nevesített szűrővizsgálatokra az ott meghatározott gyakorisággal, valamint a rizikómagatartást befolyásoló csoportos és egyéni egészségfejlesztési szolgáltatásokra, (2) Az Ebtv. 10. (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (4) Az (1) bekezdésben foglalt szolgáltatások közül a biztosított az egészség fejlesztését, a betegségek megelőzését és korai felismerését célzó szolgáltatásokat a biztosított kezdeményezésére vagy egészségügyi ellátása során, illetve a háziorvos vagy a kezel őorvos beutalása, továbbá a szolgáltatást végz ő, szervező egészségügyi szolgáltató értesítése alapján veheti igénybe. Az egészségbiztosításért felel ős miniszter rendeletében nevesített szűrővizsgálatokat a biztosított az egészségbiztosításért felelős miniszter rendeletében meghatározott gyakorisággal veheti igénybe. A népegészségügyi célú behívásos-követése s rendszerű célzott szűrővizsgálatok esetében az értesítést a szűrővizsgálatot végz ő egészségügyi szolgáltató vagy az egészségügyi államigazgatási szerv küldi ki. 22. Az Ebtv. 18. (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (1) A biztosítottat az e törvény szerint járó egészségügyi szakellátásra a finanszírozot t egészségügyi szolgáltató orvosa vagy az e törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletbe n meghatározott feladatot ellátó orvos utalhatja be, azzal, hogy a beutalás során a biztosítot t számára lehetővé kell tenni az egészségügyi térségen belüli külön jogszabályba n meghatározott esetekben a térséghatáron túli szolgáltató-választás lehet őségét. (2) A biztosított ellátását nem tagadhatja meg a) a beutalóhoz kötött szakellátások esetében a beutaló szerinti egészségügyi szolgáltató, b) a beutalóhoz nem kötött nem sürg ősségi szakellátások esetében a biztosított által külön jogszabályban foglaltak szerint az egészségügyi térségen belül külön jogszabályba n meghatározott esetekben a térséghatáron túl választott egészségügyi szolgáltató. 23. (1) Az Ebtv. 20. (1) (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (1) A finanszírozási szerz ődéssel rendelkező szolgáltató a) térségi várólista alapján teljesíti a várólista alapján nyújtható ellátásokról szól ó kormányrendeletben csak térségi várólista alapján végezhet ő ellátásként meghatározott fekvőbeteg-szakellátások végzését,

11 1 0 b) térségi várólista alapján teljesíti az a) pontban foglaltakon túl azoknak a fekv őbetegszakellátásoknak a végzését, amelyek tekintetében a térségi betegút-szervezésért felel ős szerv az adott térségben m űködő egyes egészségügyi szolgáltatókra az adott fekv őbetegszakellátás vonatkozásában jellemz ő kapacitás-kihasználtsági mutatók és várakozási id ők figyelembevételével elrendeli az adott térségben a térségi várólista vezetését, c) intézményi el őjegyzés alapján teljesíti az a) és b) pont alá nem tartozó fekv őbetegszakellátások végzését, amennyiben a biztosított azonnali ellátására nincs lehet őség ; d) betegfogadási lista alapján teljesíti a járóbeteg-szakellátások végzését, feltéve, hogy a biztosított egészségi állapota nem indokolja az azonnali ellátását. (2) Az egészségügyi szolgáltató a külön jogszabályban foglaltak szerint rendszeres jelentés t küld a térségi betegút-szervezésért felelős szerv részére a térségi várólista alapján, a z intézményi előjegyzés alapján, illetve a betegfogadási lista alapján végzett ellátásokka l kapcsolatos adatokról, továbbá a biztosított állapota miatt elvégzett azonnali ellátásokról, valamint a (4) bekezdés szerinti ellátásokról. (3) Amennyiben a kezelőorvos a biztosított részére az (1) bekezdésben szerepl ő ellátást rendel, a biztosított az ellátásra a térségi várólistára, az intézményi el őjegyzésre, illetve a betegfogadási listára történ ő felkerülés id őpontja szerint jogosult, azzal, hog y a) a térségi várólistán várakozó biztosított a 18. (1) bekezdés szerinti lehetőségével élve a külön jogszabályban foglaltak alapján dönthet arról, hogy a számára felajánlott szolgáltatóná l igénybe veszi-e az ellátást vagy tovább várakozik, b) az intézményi el őjegyzésre a kormány rendeletében meghatározott id őtartamon belül felkerül ő biztosítottak közül a területen kívüli beteggel szemben els őbbséget élvez az, aki az egészségügyi szolgáltató ellátási területéhez tartozik." (2) Az Ebtv a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki : (3a) A (3) bekezdés alapján meghatározott id őponttól eltérni a) az ellátás szakmai indokoltsága alapján, b) az ellátás várható eredménye alapján, c) a (4) bekezdés szerinti esetben, d) az azonnali ellátásnak a biztosított állapota miatti indokoltsága esetén, e) a biztosított hátrányára a biztosított kérése alapján lehet. Az eltérés lehet őségének feltételeit és szabályait az egészségbiztosításért felel ős miniszter rendeletben határozza meg. (3) Az Ebtv a a következő (7a) bekezdéssel egészül ki : (7a) Az egészségügyi államigazgatási szerv a (7) bekezdés szerinti vizsgálat eredményér ől 15 napon belül tájékoztatja a térségi betegút-szervezésért felelős szervet. 24. (1) Az Ebtv. 20/A. (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (3) A várólista adatai központi várólista esetén a kormányrendeletben kijelölt szerv honlapján, térségi várólista esetében a térségi betegút-szervezésért felel ős szerv honlapján, az intézményi el őjegyzés adatai az ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató honlapján kizáróla g személyazonosításra alkalmatlan módon hozzáférhet őek. A transzplantációs várólista

12 1 1 kivételével az ellátás igénybevételének várható id őpontját is közzé kell tenni. A térségi várólista alapján ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató honlapj áról a térségi betegút - szervezésért felelős szerv honlapjának is közvetlenül elérhet őnek kell lennie." (2) Az Ebtv. 20/A. (5) és (6) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (5) A (3) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása érdekében a központi várólist a tekintetében a kormányrendeletben kijelölt szerv, a térségi várólista tekintetében a térség i betegút-szervezésért felel ős szerv, az intézményi előjegyzés tekintetében az egészségügyi szolgáltatónál az intézményi el őjegyzés kezeléséért felel ős személy egyedi azonosítót határoz meg. Az egyedi azonosító nem tartalmazhat a biztosított egészségügyi és személyazonosít ó adataival összefügg ő, továbbá a várólistára, intézményi el őjegyzésre történő felvétel időpontjára vonatkozó adatot. Az egyedi azonosítót az azt meghatározó személy személyesen vagy a biztosított kezelőorvosa útján közi a biztosítottal. (6) Amennyiben a kormányrendeletben kijelölt szerv, illetve az egészségügyi szolgáltatóná l az intézményi előjegyzés kezeléséért felelős személy, vagy a térségi betegút-szervezésér t felelős szerv észleli, hogy az adott várólistára, intézményi el őjegyzésre érkez ő biztosított egyedi azonosítója egy másik, az adott várólistán, intézményi el őjegyzésen lev ő biztosított egyedi azonosítójával megegyezik, akkor a kés őbb beérkezett egyedi azonosítót olyan sorszámmal látja el, amely egyértelműen alkalmas az egyedi azonosítók megkülönböztetésére. Err ől a biztosítottat a kezel őorvos útján a központi várólista esetében a kormányrendeletbe n kijelölt szerv, térségi várólista esetében a térségi betegút-szervezésért felel ős szerv, intézményi el őjegyzés esetében az egészségügyi szolgáltatónál az intézményi el őjegyzés kezeléséért felel ős személy tájékoztatja. 25. (1) Az Ebtv a a következő (3) bekezdéssel egészül ki : (3) Amennyiben a biztosított a gyógyászati segédeszköz árához, kölcsönzési díjához társadalombiztosítási támogatást vett igénybe, köteles az eszköz használata során a tőle elvárható gondossággal eljárni, az eszközt rendeltetésszer űen használni, valamint az eszköz állagának megóvására törekedni. (2) Az Ebtv a a következő (4) bekezdéssel egészül ki : (4) Gyógyszer, különleges táplálkozási igényt kielégít ő tápszer, gyógyászati segédeszköz és gyógyászati ellátás társadalombiztosítási támogatással történő rendelése során, illetv e gyógyászati segédeszköz javításának és kölcsönzésének társadalombiztosítási támogatássa l történő rendelése során a) a rendelésre vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak, é s b) a finanszírozási eljárásrendekben, ennek hiányában az érvényes szakmai protokollokban foglaltaknak, vagy c) az a) és b) pontban foglaltak hiányában az egészségügyr ől szóló évi CLIV. törvény 119. (3) bekezdés b) pontjában foglalt szakmai el őírásoknak megfelelően kell eljárni. 26.

13 1 2 Az Ebtv. 26. (4) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : [Nem nyújtható az (1) bekezdés c) pontja szerinti támogatás] b) olyan, Magyarországon az adott indikációra forgalomba hozatali engedéllyel rendelkez ő gyógyszerhez, amely esetén ba) a kérelem benyújtása hónapját megel őző hónap kezdőnapját közvetlenül megelőző tizenkét hónapban az azonos hatóanyag-tartalmú gyógyszerekkel méltányosság alapján kezel t betegek száma elérte az 50 főt, vagy bb) egy beteg tekintetében elérte az engedély id őtartamára vonatkozóan a 8 millió Ft támogatás összeget, kivéve azon gyógyszereket, melyekre vonatkozó azonos indikációs területre benyújtot t társadalombiztosítási támogatás iránti kérelem elbírálása az egészségbiztosítási szervnél má r folyamatban van. 27. Az Ebtv a helyébe a következő rendelkezés lép : 28. (1) A Magyarországon nem hozzáférhető gyógyító eljárások más országban való igénybevételéhez a biztosítottaknak ide nem értve a megállapodás alapján egészségügy i ellátásra jogosultakat az E. Alap terhére támogatás nyújtható. (2) Az egészségbiztosító megtérít i a) a biztosított recipiensbe való átültetés céljából külföldön történő szerv- és szöveteltávolításnak, b) az a) pont szerinti szerv és szövet magyarországi egészségügyi szolgáltatóhoz történ ő szállításának, ideértve a külföldi donor külföldön történ ő kivizsgálásának, valamint c) a biztosított recipiens külföldi vagy nemzetközi várólistára helyezésének igazgatás i költségeit, amelyek máshonnan nem térülnek meg. (3) A külföldi donor külföldi ellátásával kapcsolatban az Eütv (2) bekezdése nem alkalmazható. (4) A támogatás és a megtérítés rendjét a Kormány rendeletben szabályozza. 28. Az Ebtv a a következő (4) bekezdéssel egészül ki : (4) Az (1) bekezdés szerinti szerz ődés megkötésének, az egészségügyi szolgáltató által kezdeményezett módosításának, illetve az egészségügyi szolgáltató általi felmondásána k érvényességi feltétele az egészségügyi szakellátások esetében az egészségügyi szolgáltat ó fenntartója általi jóváhagyás. 29. (1) Az Ebtv a következ ő (9) (12) bekezdéssel egészül ki :

14 1 3 (9) Az egészségügyi szakellátást nyújtó, érvényes finanszírozási szerz ődéssel rendelkez ő egészségügyi szolgáltató negyedévente, a tárgyid őszakot követő 45 napon belül köteles a) a bevételeire, b) a ráfordításaira, c) a követeléseire, d) a kötelezettségei állományára, azok korosítására, e) a pénzeszközállományára, f) a készletállományára é s g) a beruházásaira vonatkozó a Polgári Törvénykönyvr ől szóló évi IV. törvény 81. -a alapján üzleti titoknak nem minősülő adatokat az egészségbiztosító számára megküldeni. Az egészségbiztosító köteles a beérkezett adatokat a beérkezést követ ő 10 napon belül továbbítani az egészségbiztosításért felel ős miniszter részére. (10) Amennyiben az egészségügyi szolgáltató a (9) bekezdés szerinti kötelezettségét határid őn belül nem teljesíti, az egészségbiztosító új határidő kitűzésével és a mulasztás (11), illetve (12) bekezdés szerinti következményeir ől történő táj ékoztatással felszólítja az egészségügyi szolgáltatót a (9) bekezdés szerinti kötelezettsége teljesítésére. A felszólítással egyidej űleg annak tényéről értesíteni kell az egészségügyi szolgáltató fenntartóját is. (11) Amennyiben az egészségügyi szolgáltató a (10) bekezdés szerinti felhívására sem teljesít i az abban megadott határid őn belül a (9) bekezdésben el őírt kötelezettséget, az egészségbiztosító az e törvény végrehajtásáról szolgáló kormányrendeletben meghatározot t összegű bírságot szab ki, azzal, hogy az nem mentesíti az egészségügyi szolgáltatót a (9) bekezdés szerinti kötelezettségének teljesítése alól. (12) Amennyiben az egészségügyi szolgáltató a (11) bekezdésben foglalt bírság kiszabásá t követő 15 napon belül sem tesz eleget a (9) bekezdés szerinti kötelezettségének, a z egészségbiztosító - az egészségbiztosításért felel ős miniszter egyetértésével felmondja a szolgáltató finanszírozási szerződését. 30. (1) Az Ebtv. 40. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (3) A terhességi-gyermekágyi segély a szülési szabadságnak megfelel ő időtartamra jár. A terhességi-gyermekágyi segély legfeljebb a gyermek születését követ ő 168. napig jár, kivéve a Munka Törvénykönyvében a koraszülött gyermekek esetében a szülési szabadságra vonatkoz ó rendelkezés alkalmazásakor. Ha a terhességi-gyermekágyi segély iránti kérelem a szülés várható időpontját megel őző 28 napnál korábban kerül benyújtásra, akkor a kérele m elbírálására vonatkozó határidő a szülés várható id őpontját megel őző 28. napon kezdődik. (2) Az Ebtv. 40. (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (4) Terhességi gyermekágyi segély a szülési szabadságnak megfelel ő időtartam mé g hátralévő tartamára a) annak a nőnek is jár, aki a csecsemőt örökbefogadási szándékkal nevelésbe vette, a gondozásba vétel napjától, b) annak a gyámnak is jár, aki a csecsemőt jogerős döntés alapján gondozza, a kirendelé s napjától,

15 1 4 c) a csecsem őt gondozó vér szerinti apának is jár, ha a szülő n ő az egészségügyi szolgáltató által az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott adattartalm ú nyomtatvány szerint igazoltan, az egészségi állapota miatt kikerül abból a háztartásból, ahol a gyermeket gondozzák, az igazoláson feltüntetett naptól ezen egészségi állapo t fennállásáig, d) a csecsem őt gondozó vér szerinti apának is jár, ha a szül ő nő meghal, az elhalálozá s napjától, e) annak a férfinek is jár, aki a csecsemőt örökbefogadási szándékkal nevelésbe vette, ha a gyermeket vele együtt örökbe fogadni szándékozó nő az egészségügyi szolgáltató által az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott adattartalmú nyomtatvány szerint igazoltan, az egészségi állapota miatt kikerül abból a háztartásból, ahol a gyermeket gondozzák, az igazoláson feltüntetett naptól ezen egészségi állapo t fennállásáig, fi annak a férfinek is jár, aki a csecsem őt örökbefogadási szándékkal nevelésbe vette, ha a gyermeket örökbe fogadni szándékozó n ő meghal, az elhalálozás napjától, g) annak a férfinek is jár, aki a csecsemőt egyedül vette örökbefogadási szándékkal nevelésbe, a gondozásba vétel napjától, ha az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállnak." 31. Az Ebtv. 54. (1) és (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (1) Az üzemi balesetb ől vagy foglalkozási megbetegedésből (a továbbiakban együtt : üzemi baleset) eredő egészségkárosodás miatt támogatással rendelt gyógyszer, gyógyászati segédeszköz és gyógyászati ellátás árához, valamint a gyógyászati segédeszköz javítás i díjához amennyiben a támogatás mértéke a nulla százalékot meghaladja százszázaléko s mértékű támogatás jár. (2) Az (1) bekezdés szerinti támogatás összege azonos a támogatással rendelhető gyógyszer, gyógyászati segédeszköz és gyógyászati ellátás az igénybevételkor érvényes, külö n jogszabály szerint a támogatás alapjául elfogadott árával, illetve a gyógyászati segédeszkö z javítási díjával. 32. Az Ebtv a a következő (5) bekezdéssel egészül ki : (5) A Központi Statisztikai Hivatal a statisztikáról szóló törvényben meghatározot t adatgyűjtéssel kapcsolatos feladatai ellátása érdekében, statisztikai célból e törvén y felhatalmazása alapján a nyilvántartásba felvett adatok közül a (2) bekezdés a) és c) pontj a szerinti adatok igénylésére figyelemmel az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolód ó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló évi XLVII. törvény rendelkezéseire is jogosult. Az Ebtv. a következő 81/A. -sal egészül ki : 33.

16 1 5 81/A. Az e törvény szerinti eljárások során az uniós rendeletek szerinti hozzáférési pontot működtető egészségügyért felelős miniszter az uniós rendeletek szerinti célból, az ahhoz szükséges mértékben és ideig kezeli az elektronikus adatcsere körébe tartozó, az egészségbiztosító által e törvény szerint kezelt személyes és különleges adatokat. 34. Az Ebtv a a következő (9) bekezdéssel egészül ki : (9) Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló évi...törvénnyel megállapított 20. (1) bekezdés a) pontja szerinti térségi várólistákat az adott térségben a z adott ellátások tekintetében a térségben működő egészségügyi szolgáltatók által vezetet t intézményi várólisták alapján kormányrendeletben meghatározottak szerint április 30-áig kell létrehozni. 35. (1) Az Ebtv. 83. (2) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : (Felhatalmazást kap a Kormány) e) a beutaló nélkül igénybe vehet ő szakellátások, a beutalásra jogosult orvosok körének, a beutalási rendnek, a szolgáltató-választás feltételeinek és eljárási szabályainak, (meghatározására) (2) Az Ebtv a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki : (2a) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben a) határozza meg a térségi várólistáknak a korábbi intézményi várólisták alapján történ ő létrehozásának szabályait, b) jelölje ki a térségi betegút-szervezésért felel ős szervet. (3) Az Ebtv a a következő (2b) bekezdéssel egészül ki : (2b) Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben határozza meg a z egészségbiztosító által a 31. (11) bekezdése alapján kiszabható bírság mértékét. (4) Az Ebtv. 83. (3) bekezdés c) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : (Felhatalmazást kap az egészségbiztosításért felelős miniszter, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg) c) a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba val ó befogadásának és a támogatás mértéke megállapításának szempontrendszerét, valamint a társadalombiztosítási támogatásba befogadott gyógyszerek, gyógyászati segédeszközö k hivatalból történő felülvizsgálatának szempontjait és eljárási szabályait, (5) Az Ebtv. 83. (4) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép :

17 1 6 (Felhatalmazást kap az egészségbiztosításért felel ős miniszter, hogy rendeletben határozz a meg) g) a központi várólista, a transzplantációs várólista, a térségi várólista, az intézmény i el őjegyzés, valamint a betegfogadási lista tekintetében a sorrend kialakításának és az eltéré s lehetőségének feltételeit és szabályait, továbbá a várólista, illetve az intézményi előjegyzés adatainak honlapon történő közzétételére vonatkozó szabályokat, (6) Az Ebtv. 83. (6) bekezdés g) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : (Felhatalmazást kap az egészségbiztosításért felelős miniszter, hogy rendeletben határozza meg) g) az egészségbiztosítói ellenjegyzéssel kiszolgáltatható gyógyászati segédeszközök körét, a z egészségbiztosítói ellenjegyzés feltételeit és a mérlegelés szempontjait, valamint az ellenjegyzéssel kapcsolatos eljárási szabályokat. Az Ebtv. a következ ő 83/A. -sal egészül ki : /A. Ez a törvény a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló április 29 - i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a szociális biztonsági rendszere k koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló szeptember 16-i 987/2009/EK európai parlamenti és tanács i rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg. 37. Az Ebtv. a) preambulumában az Alkotmányban szövegrész helyébe az Alaptörvényben szöveg, b) 20. (4) bekezdésébe n ba) az a (3) bekezdés szerinti szövegrész helyébe az a (3a) bekezdés szerinti szöveg, bb) az az (1) bekezdés b) pontja szerinti szövegrész helyébe az az (1) bekezdés d) pontja szerinti szöveg, bc) az a (3) bekezdés szerinti szakmai indokoltság, valamint az ellátás várható eredmény e miatti soron kívüli ellátásokat szövegrész helyébe az a (3a) bekezdés a), b) és d) pontja alapján soron kívüli ellátásokat szöveg, c) 20. (7) bekezdésében az Az egészségügyi államigazgatási szerv területileg illetéke s szerve szövegrész helyébe az A térségi betegút-szervezésért felel ős államigazgatási szer v kezdeményezésére az egészségügyi államigazgatási szerv szöveg, d) 20/A. (1) bekezdésében da) az A várólista szövegrész helyébe az A várólista és az intézményi el őjegyzés szöveg, db) az A várólistán szövegrész helyébe az A várólistán, intézményi el őjegyzésen szöveg, e) 20/A. (4) bekezdésében ea) az A várólista szövegrész helyébe az A várólista, intézményi el őjegyzés szöveg, eb) az A várólistán szövegrész helyébe az a várólistán, intézményi el őjegyzésen szöveg, fi 32. (6) bekezdésében a gyógyszer szövegrész helyébe az anyatej, gyógyszer szöveg, g) 80. (5) bekezdésében a Magyar Köztársaság szövegrész helyébe a Magyarország szöveg,

18 1 7 h) 83. (2) bekezdés zs) pontjában az a várólistára szövegrész helyébe az a központ i várólistára, transzplantációs várólistára, térségi várólistára, intézményi el őjegyzésre szöveg, i) 83. (4) bekezdés t) pontjában az a Magyar Köztársaság szövegrész helyébe a Magyarország szöve g lép. Hatályát veszti az Ebtv. a) 18. (3) bekezdése, é s b) 42/B. (3) bekezdése. 38. Az egészségügyr ől szóló évi CLIV. törvény módosítása 39. Az egészségügyről szóló évi CLIV. törvény (a továbbiakban : Eütv.) 24. -a a következő (13) bekezdéssel egészül ki : (13) Az egészségügyi dokumentációt nyilvántartó szervet a Kormány rendeletben jelöli ki. Az Eütv (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : 40. (1) Orvostechnikai eszköz akkor hozható forgalomba, illetve az egészségügyi ellátás során akkor használható, ha a) az egészségügyért felelős miniszter rendeletében meghatározott aa) megfelel őségi követelményeket kielégíti, és ab) tanúsítványokkal és jelöléssel rendelkezik, vagy b) az egészségügyért felelős miniszter rendeletében meghatározott szerv nyilvántartásba vette. 41. Az Eütv. 101/A. -a helyébe a következő rendelkezés lép : 101/A. Az orvostechnikai eszközökkel és a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos egyes eljárásokért ideértve a szakhatósági eljárásokat is az egészségügyért felel ős miniszternek az adópolitikáért felel ős miniszterrel egyetértésben kiadott rendeletébe n meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. Az Eütv. a következő 101/B. -sal egészül ki : /B. (1) Az orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos hatósági feladatok ellátására kijelöl t szerv (e tekintetében a továbbiakban : hatóság) bírságot szabhat ki, ha az egészségügyért felelős miniszter rendelete szerinti kötelezett megszeg i a) az orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálatával,

19 1 8 b) az orvostechnikai eszközök nyilvántartásba vételével, c) az orvostechnikai eszközök időszakos felülvizsgálatával, d) az orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos baleset, váratlan esemény bejelentéssel, e) az orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos váratlan esemény kivizsgálásával, fi a balesetfelel ős bejelentésével, g) az implantátum beültetése során el őírt nyilvántartással kapcsolatos, az egészségügyért felelős miniszter rendeletében meghatározott kötelezettségét, vagy valótlan adat közlésével a hatóságot megtéveszti. (2) A bírság összegét a jogsértés súlyára, a jogsért ő magatartás ismételt tanúsítására és a jogsértéssel okozott kár mértékére vagy az eset más, a kötelezettségszegés súlyát érint ő lényeges körülményeire tekintettel kell meghatározni, azzal, hogy a bírság összeg e a) az (1) bekezdés a) pontja esetén forinttól forintig, b) az (1) bekezdés b) pontja esetén forinttól forintig, c) az (1) bekezdés c) pontja esetén forinttól forintig, d) az (1) bekezdés d) g) pontja esetén forinttól forinti g terjedhet." 43. (1) Az Eütv (3) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : [A (2) bekezdés szerinti feltételekkel rendelkező személy felügyelete mellett a (25) bekezdésben foglalt eltéréssel - végezhet egészségügyi tevékenységet az a személy, ] c) aki működési nyilvántartását e törvényben és jogszabályokban foglalt módon határidőben nem újította meg, vagy működési nyilvántartása lejárt és meghosszabbítási kérelmét joger ősen elutasították. (2) Az Eütv a a következő (10a) bekezdéssel egészül ki : (10a) Az állami vérellátó szolgálat által megkötött egyezmény vagy megállapodás teljesítés e körében felmerülő egészségügyi tevékenységet a Magyarországon egészségügyi tevékenysé g végzésére a (2), (4) vagy a (10) bekezdés alapján nem jogosult személy abban az esetben végezhet, ha az adott egészségügyi tevékenység végzésére a letelepedése szerinti államba n korlátozás nélkül jogosult, és az egészségügyi tevékenység végzését kormányrendeletbe n meghatározott eljárás keretében nyilvántartásba vétel céljából bejelenti az egészségügy i államigazgatási szervnek. A bejelentési eljárással összefüggésben és az e bekezdés alapjá n egészségügyi tevékenységet végz ő személyek nyilvántartása keretében az egészségügy i államigazgatási szerv és a nyilvántartást vezet ő szerv a bejelentéstől számított 5 évig kezeli a bejelentő természetes személyazonosító adatait, lakcímét, személyazonosításra alkalma s igazolványának számát, valamint annak a külföldi intézménynek, szolgáltatónak a nevére é s címére vonatkozó adatát, amelynek nevében a bejelentő egészségügyi tevékenység végzésére jogosult. 44. (1) Az Eütv. 113/A. -a a következő (la) bekezdéssel egészül ki :

20 1 9 (1a) Az (1) bekezdés b) d) pontjai alapján a m űködési nyilvántartásból törölt egészségügyi dolgozó egészségügyi tevékenységet felügyelet mellett sem végezhet. (2) Az Eütv. 113/A. -a a következő (4) bekezdéssel egészül ki : (4) Az egészségügyi dolgozó egy évet meghaladó végrehajtandó szabadságvesztéséről, valamint az egészségügyi tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltásáról szól ó jogerős határozatáról a bíróság jogszabályban meghatározottak szerint haladéktalanu l értesíti a működési nyilvántartást vezető szervet, és az illetékes egészségügyi szakmai kamarát. 45. Az Eütv. 116/A. -a a következő (9) bekezdéssel egészül ki : (9) Az ESZTT a (3) bekezdés szerinti szervezési feladatai ellátása érdekében jogosul t megismerni a 112. (4) bekezdés a) és b) pontja szerinti adatokat. 46. Az Eütv. új 146. és 146/A. -sal, valamint a t megelőző következő alcímmel egészü l ki : A térségi egészségügyi fejlesztési progra m 146. (1) A térségi egészségszervezésért felel ős államigazgatási szerv elkészíti az adott egészségügyi térség egészségügyi fejlesztési programját. (2) A térségi egészségügyi fejlesztési program tartalmazza a) az ellátandó lakosság számának, korösszetételének várható változását, az egészség i állapotot befolyásoló fontosabb területi, települési, környezeti tényez őket, a lakosság egészségi állapotának legfontosabb jellemz őit, b) az egészségügyi szolgáltatások iránti igények várható alakulását, figyelembe véve a gyógyító-megelőző feladatok összetételének tervezhető változásait - beleértve a népegészségügyi feladatokból adódó területi igényeket is -, illetve ennek alapján a szolgáltatási struktúra átalakítására vonatkozó terveket, c) az ellátási kötelezettség teljesítésében részt vevő egészségügyi szolgáltatók legfontosabb szakmai jellemzőit, szervezeti formáit és tulajdonosi struktúráját, d) a c) pontban megjelölt egészségügyi szolgáltatókra vonatkozó jelent ősebb felújítások és fejlesztések terveit. (3) A térségi egészségügyi fejlesztési program elkészítése során figyelembe kell venni a z ellátási kötelezettség teljesítésében részt vev ő egészségügyi szolgáltatók és azok fenntartói, illetve tulajdonosai, valamint az önkormányzatok fejlesztési terveit. (4) A térségi egészségügyi fejlesztési programot meg kell küldeni a térségben m űködő valamennyi egészségügyi közszolgáltató fenntartójának és helyi önkormányzatnak, továbbá a miniszternek is, valamint közzé kell tenni az (1) bekezdés szerinti szerv honlapján.

21 20 146/A. (1) Az egészségügyi térség területén m űködő közfinanszírozott gyógyintézet az általa nyújtott szolgáltatások tervszer ű és minőségi fejlesztésére szakmai tervet készít a térség i egészségügyi fejlesztési program alapján, azzal összhangban. (2) A szakmai terv tartalmazz a a) a gyógyító-megelőző feladatokkal, b) a feladatok változásával összefügg ő belső szervezeti változásokkal, c) a jelent ősebb felújításokkal és fejlesztésekkel, d) a humán erőforrások fejlesztésével, valamint e) a min őségbiztosítással és min őségfejlesztéssel összefüggő koncepciókat és mindezek finanszírozási tervét. (3) A szakmai tervet a gyógyintézet szakmai vezető testületének egyetértése után a fenntartó fogadja el. (4) A szakmai tervet meg kell küldeni a térségi egészségszervezésért felel ős államigazgatási szervnek." 47. Az Eütv. új sal és az azt megel őző következő alcímmel egészül ki : Térségi Egészségügyi Tanács 148. (1) A Térségi Egészségügyi Tanács (a továbbiakban: Tanács) az egészségügyi szakellátás fejlesztésér ől szóló törvényben meghatározott egészségügyi térségben a z egészségpolitika kialakításában közreműköd ő szerv. (2) A Tanács feladata a térségi egészségszervezési központ munkájának el ősegítése, a területi ellátási kötelezettség megállapításának szakmai támogatása, tanácsadás a területei egészségfejlesztési célok meghatározásához, a célok teljesülésének értékelése, a térségbe n működ ő egészségügyi szolgáltatók hosszú távú fejlesztésének és a fejlesztés prioritásaina k véleményezése. (3) A Tanács tagj a a) az adott térség megyei önkormányzatainak egy-egy képvisel ője, valamint a fővárosi térség esetében a fővárosi önkormányzat egy képviselője, b) az adott térségben működő fővárosi és megyei kormányhivatal egy-egy képvisel ője, valamint ezen túlmen ően a térségben működő népegészségügyi szakigazgatási szervek egy közös képviselője, c) azon minisztériumok egy-egy képvisel ője, amelyek fenntartói valamely, a térség területé n működő egészségügyi szolgáltatónak, d) a térségben található kistérségekben lev ő önkormányzatok megyénként egy képvisel ője, továbbá a fővárosban az egészségügyi térségben érintett fővárosi kerülete k önkormányzatainak egy közös képviselője, e) a térségben működő egyetemi centrumot és klinikát m űködtető egyetem képviselője, f) azon egyházak egy közös képviselője, amelyek fenntartói valamely, a térség területé n működő egészségügyi szolgáltatónak,

22 2 1 g) az a)j) pontban foglaltak alapján nem képviselt a térségben m űköd ő egészségügyi szolgáltatók fenntartói közül azoknak az egy közös képvisel ője, akik gyógyintézetnek minősülnek és közfinanszírozásban részesülnek, h) az egészségbiztosítási szerv térségben működ ő területi kihelyezett szervezeti egységeine k kijelölt képviselője, i) az egészségügyi államigazgatási szerv térségben működő területi szervezeti egységeinek kijelölt képviselője, j) a térségi egészségszervezési központ egy képvisel ője, k) a térségben működő alapellátást végző egészségügyi szolgáltatók egy képvisel ője, 1) az egészségügyben működ ő szakmai kamarák egy-egy képviselője. m) a térségben működ ő betegszervezetek egy közös képvisel ője, n) a térségben működő, nem közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatók egy közö s képviselője. (4) A Tanács működésének feltételeit az egészségszervezésért felelős államigazgatási szer v biztosítja. (5) A Tanács szükség szerint, de évente legalább két ülést tart. A Tanács tagjai közül a tagok szótöbbséggel elnököt választanak, aki összehívja a Tanács ülését. A titkári feladatokat a térségi egészségszervezési központ képviselője látja el." 48. Az Eütv (1) bekezdés h) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : (A miniszter az e törvényben foglaltaknak, valamint a Kormány egészségpolitikai döntéseinek megfelelően ellátja az egészségügy ágazati irányítását. Igy különösen) h) meghatározza és összehangolja a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, orvostechnikai eszközök el őállításával, forgalmazásával és rendelésével kapcsolato s tevékenységeket. Az Eütv. a következ ő sal egészül ki : (1) A miniszter az egészségügy területén m űköd ő társadalmi szervezetekkel a Nemzeti Betegfórum útján is kapcsolatot tart. (2) A Nemzeti Betegfórumot az adott betegségben szenved ő személyeket képviselő társadalmi szervezetek alkotják. A Nemzeti Betegfórum a) a miniszter részére javaslatot tesz, felkérésre véleményez, elemzést, értékelést készít, b) az adott betegséggel, betegségcsoporttal összefüggésben érdekképviseletet lát el, c) kapcsolatot tart az egészségügyi szakmai kollégium adott tagozatával, a társadalmi, érdekképviseleti szervezetekkel, az illetékes egészségügyi szakmai kamarákkal, az egyházakkal, valamint az alapítványokkal. 50. Az Eütv (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép :

A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA LXI. ÉVFOLYAM 24. SZÁM 3625 3696. OLDAL 2011. december 23. A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM ÁRA: 1090 FT I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, kormányrendeletek

Részletesebben

T/4857. számú. törvényjavaslat. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról

T/4857. számú. törvényjavaslat. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/4857. számú törvényjavaslat az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról Előadó: Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Budapest, 2011. november 2011. évi

Részletesebben

Tisztelt Tagtársunk! Az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól kapott tájékoztatás alapján köteles csatlakozni november 1-ig

Tisztelt Tagtársunk! Az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól kapott tájékoztatás alapján köteles csatlakozni november 1-ig Tisztelt Tagtársunk! Az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól kapott tájékoztatás alapján köteles csatlakozni 2018. november 1-ig minden a Központi Implantátumregiszterbe vagy a Protézis regiszterbe jogszabály

Részletesebben

Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Adatkezelési tájékoztató

Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Adatkezelési tájékoztató Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Adatkezelési tájékoztató Az egészségügyi ellátást igénybe vevők részére Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó

Részletesebben

Tisztelt Elnök Asszony! bizottsági módosító javaslatot

Tisztelt Elnök Asszony! bizottsági módosító javaslatot orszagg l tala Magyar Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága romá. r i 1o931454 Érkezett: 2006 NOV 3 0. Bizottsági módosító javaslat Dr. Szili Katalin asszonynak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt

Részletesebben

2011. évi CLXXVI. törvény az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról 1. hatályos:

2011. évi CLXXVI. törvény az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról 1. hatályos: 2011. évi CLXXVI. törvény az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról 1 hatályos: 2011.12.15 Érintett jogszabályok: Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységrıl szóló 1991. évi XI. törvény

Részletesebben

8/2008. (I. 23.) Korm. rendelet a várólista alapján nyújtható ellátások részletes szabályairól szóló 287/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról

8/2008. (I. 23.) Korm. rendelet a várólista alapján nyújtható ellátások részletes szabályairól szóló 287/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról 8/2008. (I. 23.) Korm. rendelet a várólista alapján nyújtható ellátások részletes szabályairól szóló 287/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról 8/2008. (I. 23.) Korm. rendelet a várólista alapján

Részletesebben

Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 2. oldal j) ellátja a kozmetikai termékekkel kapcsolatosan a kozme

Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 2. oldal j) ellátja a kozmetikai termékekkel kapcsolatosan a kozme Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 1. oldal 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetről A Kormány

Részletesebben

I. Fejezet Általános és értelmező rendelkezések

I. Fejezet Általános és értelmező rendelkezések 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről 1 Az Országgyűlés - felismerve azt, hogy az egészségügyi adatokat bizalmi jellegük, valamint

Részletesebben

. 7-ágaywéa Hivatala. trkezctt' 2006 NOV 3 0. Tisztelt Elnök Asszony! bizottsági módosító javaslatot

. 7-ágaywéa Hivatala. trkezctt' 2006 NOV 3 0. Tisztelt Elnök Asszony! bizottsági módosító javaslatot . 7-ágaywéa Hivatala szám. T`40 3jA~3 Magyar Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága trkezctt' 2006 NOV 3 0. Bizottsági módosító javaslat Dr. Szili Katalin asszonynak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt

Részletesebben

5. Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyének módosítása

5. Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyének módosítása 5. Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyének módosítása Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Pest Megyei Kormányhivatal népegészségügyi feladatokat ellátó illetékes járási hivatala. Az ügyintézéshez

Részletesebben

Magyar joganyagok évi XLVII. törvény - az egészségügyi és a hozzájuk kapcso 2. oldal b) személyazonosító adat: a családi és utónév, leánykori

Magyar joganyagok évi XLVII. törvény - az egészségügyi és a hozzájuk kapcso 2. oldal b) személyazonosító adat: a családi és utónév, leánykori Magyar joganyagok - 1997. évi XLVII. törvény - az egészségügyi és a hozzájuk kapcso 1. oldal 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről

Részletesebben

Migráció egészségügyi, közegészségügyi, járványügyi problémák

Migráció egészségügyi, közegészségügyi, járványügyi problémák Migráció egészségügyi, közegészségügyi, járványügyi problémák Dr. Paller Judit mb. országos tisztifőorvos XXII. Magyarországi Egészségügyi Napok, Debrecen 2015. október 7-9. Irányadó jogszabályok - Az

Részletesebben

A KÜLFÖLDÖN TÖRTÉNŐ GYÓGYKEZELÉSEK SZABÁLYOZÁSA. Siófok, 2014. április 3.

A KÜLFÖLDÖN TÖRTÉNŐ GYÓGYKEZELÉSEK SZABÁLYOZÁSA. Siófok, 2014. április 3. A KÜLFÖLDÖN TÖRTÉNŐ GYÓGYKEZELÉSEK SZABÁLYOZÁSA Siófok, 2014. április 3. A MAGYARORSZÁGI JOGI HÁTTÉR 1997. Évi LXXXIII törvény 83. (2) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás. Alaptörvény 15. cikk (1)

Részletesebben

1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről [1]

1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről [1] 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről [1] Az Országgyűlés - felismerve azt, hogy az egészségügyi adatokat bizalmi jellegük, valamint

Részletesebben

A rendelet egyes rendelkezéseit kivéve a kihirdetését követő napon 2013. december 11-én lép hatályba. rendeletek. rendelet.

A rendelet egyes rendelkezéseit kivéve a kihirdetését követő napon 2013. december 11-én lép hatályba. rendeletek. rendelet. december 1 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri ek módosításáról szóló 76/ (XII. 10.) EMMI 2 Az Európa Tanács egészségügyi termékek hamisításáról és hasonló, közegészségügyi veszélyt

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI

AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI 1997. évi CLIV. Törvény az egészségügyről Itt az egészségügyet részletesen szabályozó törvényből két területet emelünk ki, az egészségügyi szolgáltatások szakmai követelményeire

Részletesebben

386/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet az egészségbiztosítási szervekről. hatályos:

386/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet az egészségbiztosítási szervekről. hatályos: 386/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet az egészségbiztosítási szervekről hatályos: 2017.01.01-2017.01.01 A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (2) és (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében

Részletesebben

Magyar joganyagok évi XLVII. törvény - az egészségügyi és a hozzájuk kapcso 2. oldal b) személyazonosító adat: a családi és utónév, leánykori

Magyar joganyagok évi XLVII. törvény - az egészségügyi és a hozzájuk kapcso 2. oldal b) személyazonosító adat: a családi és utónév, leánykori Magyar joganyagok - 1997. évi XLVII. törvény - az egészségügyi és a hozzájuk kapcso 1. oldal 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről

Részletesebben

2013. évi törvény. az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról

2013. évi törvény. az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról (Melléklet az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló kormány-előterjesztéshez) 2013. évi törvény az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról

Részletesebben

6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE

6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE 6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE Törvények 1991. évi XI. törvény az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről 1992. évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyvéről

Részletesebben

Magyar joganyagok évi XLVII. törvény - az egészségügyi és a hozzájuk kapcso 2. oldal b) személyazonosító adat: a családi és utónév, leánykori

Magyar joganyagok évi XLVII. törvény - az egészségügyi és a hozzájuk kapcso 2. oldal b) személyazonosító adat: a családi és utónév, leánykori Magyar joganyagok - 1997. évi XLVII. törvény - az egészségügyi és a hozzájuk kapcso 1. oldal 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről

Részletesebben

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere. /2015. ( ) EMMI rendelete

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere. /2015. ( ) EMMI rendelete TERVEZET Az emberi erőforrások minisztere /2015. ( ) EMMI rendelete egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeleteknek az egészségügyi ágazat háttérintézményei és a fővárosi és megyei kormányhivatalok

Részletesebben

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr!

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr! Országgy űlés Hivatal a Irományszám : -v I sc '- 1 5 Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Érkezett 2015 JÚN 1 7. Kijelölt bizottság épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes

Részletesebben

20;2 2 6, Bizottsági módosító javaslat. Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részér e. Helyben. Tisztelt Elnök Úr!

20;2 2 6, Bizottsági módosító javaslat. Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részér e. Helyben. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlé s Gazdasági és informatikai bizottsága. 11-4k /1 (0(24 20;2 2 6, Bizottsági módosító javaslat Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részér e Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

T/6960/69. szám. Az Országgyűlés. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú törvényjavaslat.

T/6960/69. szám. Az Országgyűlés. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú törvényjavaslat. T/6960/69. szám ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett : 2012 JÚN 06. Az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának Foglalkoztatási és munkaügy i bizottságának második kiegészít ő ajánlás a az egyes egészségügyi

Részletesebben

Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere

Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere dr. Nagy Károly főosztályvezető Munkahigiénés Főosztály OMFI 2003. évi LXXXIV. törvény az egészségügyi tevékenység végzésének

Részletesebben

A KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK. Törvények

A KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK. Törvények A KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK Törvények 2011. április 25. Magyarország Alaptörvénye 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 2003. évi LXXXIV. törvény egészségügyi tevékenység végzésének

Részletesebben

A HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSRA VONATKOZÓ BETEGJOGOKRÓL SZÓLÓ IRÁNYELV ÁTÜLTETÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK

A HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSRA VONATKOZÓ BETEGJOGOKRÓL SZÓLÓ IRÁNYELV ÁTÜLTETÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK A HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSRA VONATKOZÓ BETEGJOGOKRÓL SZÓLÓ IRÁNYELV ÁTÜLTETÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK Konferencia 2013. November 14. Dr. Gellérné dr. Lukács Éva A 2011/24/EU irányelv fő elvi

Részletesebben

2013. évi CCXLIV. törvény az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról

2013. évi CCXLIV. törvény az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról 2013. évi CCXLIV. törvény az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról hatályos: 2013.12.24 - Módosított rendeletek: Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről

Részletesebben

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._.,

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._., Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: 2016. november ;,o Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGk-J._., 1~rkez et' 2016 fíov 3 o. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy

Részletesebben

Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 2. oldal k) a Kormány által meghatározott élelmezés- és táplálkozá

Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 2. oldal k) a Kormány által meghatározott élelmezés- és táplálkozá Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 1. oldal 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetről A Kormány

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06.

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06. Országgy űlés Hivatala Irományszám : I(,o 39 01 Aj, Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 06. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

1997. évi XLVII. törvény. az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről 1. I. Fejezet

1997. évi XLVII. törvény. az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről 1. I. Fejezet 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről 1 Az Országgyűlés - felismerve azt, hogy az egészségügyi adatokat bizalmi jellegük, valamint

Részletesebben

Munkaanyag! AZ ORSZÁGOS ORVOSI REHABILITÁCIÓS INTÉZET INTÉZMÉNYI VÁRÓLISTA ÉS BETEGFOGADÁSI LISTA KIALAKÍTÁSÁNAK ÉS MŰKÖDTETÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE 2008.

Munkaanyag! AZ ORSZÁGOS ORVOSI REHABILITÁCIÓS INTÉZET INTÉZMÉNYI VÁRÓLISTA ÉS BETEGFOGADÁSI LISTA KIALAKÍTÁSÁNAK ÉS MŰKÖDTETÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE 2008. AZ ORSZÁGOS ORVOSI REHABILITÁCIÓS INTÉZET INTÉZMÉNYI VÁRÓLISTA ÉS BETEGFOGADÁSI LISTA KIALAKÍTÁSÁNAK ÉS MŰKÖDTETÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE 2008. Készítette: Csépleő Viktória 1. oldal, összesen: 16 1. Az eljárásrend

Részletesebben

2008. évi XXI. törvény a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól

2008. évi XXI. törvény a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól Törvények 2008. évi XXI. törvény a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól 2006. évi CXXXII. törvény az egészségügyi ellátórendszer

Részletesebben

Magyar joganyagok - 386/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet - az egészségbiztosítási szerv 2. oldal (2) A kormányhivatal illetékessége - Budapest Főváros K

Magyar joganyagok - 386/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet - az egészségbiztosítási szerv 2. oldal (2) A kormányhivatal illetékessége - Budapest Főváros K Magyar joganyagok - 386/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet - az egészségbiztosítási szerv 1. oldal 386/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet az egészségbiztosítási szervekről A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (2)

Részletesebben

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter. ./2012. (.) NGM rendelete

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter. ./2012. (.) NGM rendelete A nemzetgazdasági miniszter./2012. (.) NGM rendelete a nemzetgazdasági miniszter feladatkörébe tartozó egyes miniszteri rendeleteknek a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával összefüggő módosításáról

Részletesebben

T/7394. számú. törvényjavaslat. a választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról

T/7394. számú. törvényjavaslat. a választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/7394. számú törvényjavaslat a választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról Előadó: Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter

Részletesebben

Munkáltatónál (ha a foglalkoztató jogutód nélkül megsz nt, a lakóhely. egyéni vállalkozónak, stermel nek, ún. önfoglalkoztatónak: székhelye

Munkáltatónál (ha a foglalkoztató jogutód nélkül megsz nt, a lakóhely. egyéni vállalkozónak, stermel nek, ún. önfoglalkoztatónak: székhelye Hatóságiügyneve: Ahatáskörrelrendelkezd szervneve, postacím,ügyfélfogadásicím, elérhetségésnyitvatartásiid Eljárószervilletékességi területe Ügyintézéshezszükséges dokumentumok Ügymenet Eljárástmegindítóirat

Részletesebben

Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról

Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról A tervezet a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő azon miniszteri

Részletesebben

2015. évi CCXXI. törvény. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról 1

2015. évi CCXXI. törvény. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról 1 Hatály: közlönyállapot (2015.XII.22.) 2015. évi CCXXI. törvény a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról 1 1. (1) A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 2.

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A Kormány

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A Kormány 1 1. melléklet a BM/14323/2014. számú előterjesztéshez A Kormány /2014. ( ) Korm. rendelete a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő lényeges adatokról, valamint a lényeges adatok bejelentésének rendjéről

Részletesebben

2/2014. (I. 16.) EMMI

2/2014. (I. 16.) EMMI M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 3. szám 351 Az emberi erőforrások minisztere 2/2014. (I. 16.) EMMI rendelete az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer működésének részletes

Részletesebben

,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Tisztelt Elnök Úr!

,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Tisztelt Elnök Úr! r -,- ű F~.~ iva la MAGYARORSZÁG KORMÁNYA,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Zárószavazás el őtti módosító javasla t Kövér László ú r az Országgy űlés Elnöke részér e Budapest Tisztelt Elnök Úr! A

Részletesebben

Z A L A M E G Y E I TÁJÉKOZTATÓ

Z A L A M E G Y E I TÁJÉKOZTATÓ Z A L A M E G Y E I K O R M Á N Y H I V A T A L E G É S Z S É G B I Z T O S Í T Á S I P É N Z T Á R I S Z A K I G A Z G A T Á S I S Z E R V E TÁJÉKOZTATÓ I. Utazási költségtérítés Ki jogosult az utazási

Részletesebben

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a T/6768/18. szám ORSZÁCG Y 1J lyé 7 _ 1 Tr l. Érkezett: 2008 DEC 1 5. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k ajánlás a a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a

Részletesebben

Egészségbiztosítási szakorvosképzés Budapest Előadó: Dr. Bogdán Zsuzsanna

Egészségbiztosítási szakorvosképzés Budapest Előadó: Dr. Bogdán Zsuzsanna Egészségbiztosítási szakorvosképzés Budapest 2017. 04.12. Előadó: Dr. Bogdán Zsuzsanna 1 Ebtv. 43. Táppénz jogosultság Fennálló biztosítási jogviszony Orvos által megállapított és igazolt keresőképtelenség

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Érkezett 2013 MÁJ 0 9.

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Érkezett 2013 MÁJ 0 9. ORSZÁUGYÜ LÉS HIVATAL A MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Érkezett 2013 MÁJ 0 9. T/10751/7. számú EGYSÉGES JAVASLA T a nemzeti fels őoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvénynek az Alaptörvény negyedi k módosításával

Részletesebben

A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ElSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI

A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ElSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ElSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI Ssz. Osztály I. fokú hatósági ügytípus megnevezése A jogkört megállapító jogszabályhely pontos megjelölése Jogorvoslat

Részletesebben

T/13049/... Tisztelt Elnök Úr!

T/13049/... Tisztelt Elnök Úr! ;`fá'41`& léd"~ 1n3ṙ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISEL Ő NCV 2.O. T/13049/... Módosító javaslat Dr. Kövér László az Országgy űlés Elnöke részér e Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló

Részletesebben

Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet )

Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet ) Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet ) Aszód Város Önkormányzata Magyarország Alaptörvénye 32.

Részletesebben

113/2019. (V. 15.) Korm. rendelet egyes egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról. hatályos

113/2019. (V. 15.) Korm. rendelet egyes egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról. hatályos 113/2019. (V. 15.) Korm. rendelet egyes egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról Módosított rendeletek: hatályos 2019.06.14-2019.06.14 1. A kábítószerekkel és pszichotróp anyagokkal, valamint

Részletesebben

1 Tervezet, amelyet a Kormány nem tárgyalt meg, ezért nem tekinthető a Kormány álláspontjának évi... törvény

1 Tervezet, amelyet a Kormány nem tárgyalt meg, ezért nem tekinthető a Kormány álláspontjának évi... törvény 1 2016. évi... törvény az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2013. évi CXXXIV. törvény módosításáról 1. Az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az

Részletesebben

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere..../2016. (...) EMMI rendelete

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere..../2016. (...) EMMI rendelete Az emberi erőforrások minisztere.../2016. (......) EMMI rendelete egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeleteknek az egészségügyi ágazat háttérintézményei átalakításával összefüggő

Részletesebben

hatályos

hatályos 49/2018. (XII. 28.) EMMI rendelet a népegészségügyi szempontból kiemelt jelentőségű vagy egyébként jelentős költségteherrel járó megbetegedések köréről, a megbetegedéseket nyilvántartó betegségregisztert

Részletesebben

4. melléklet a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelethez. Közreműködő bevonására vonatkozó magánokirat adattartalma

4. melléklet a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelethez. Közreműködő bevonására vonatkozó magánokirat adattartalma M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 59. szám 5479 4. melléklet a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelethez Közreműködő bevonására vonatkozó magánokirat adattartalma 1. A családtámogatási ellátásban részesülő

Részletesebben

módosító javaslato t

módosító javaslato t Az Országgy űlés Gazdasági és informatikai bizottsága 2009 OKT 21. Bizottságimódosító javaslat Dr. Katona Béla úrnak az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! A Gazdasági és informatikai bizottság

Részletesebben

5b 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

5b 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága 5b 8 Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY

Részletesebben

1. 1. d) a gyermek-, vagy köznevelési intézményekben ellátott vagy tanuló gyermekekre,

1. 1. d) a gyermek-, vagy köznevelési intézményekben ellátott vagy tanuló gyermekekre, Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól ( egységes szerkezetben ) Aszód Város Önkormányzata Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Joghelyek: gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök

Joghelyek: gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök Joghelyek: gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök 2/2008. (I. 8.) EüM rendelet» a gyógyszertárban forgalmazható, valamint kötelezően készletben tartandó termékekről 54/2007. (XII. 14.) EüM rendelet» vagy

Részletesebben

T/9318/45. Az Országgyűlés. civil- és vallásügyi bizottságának. ajánlás a

T/9318/45. Az Országgyűlés. civil- és vallásügyi bizottságának. ajánlás a T/9318/45. ORSZÁGGYÜLÉS HIVATAL A Érkezett : 2009 JuN 29. Az Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil-

Részletesebben

1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről

1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 1997. évi XLVII. törvény 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről A 2009.10.03. óta határozatlan ideig

Részletesebben

Magyar joganyagok - 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet - az egészségügyi tevékenys 2. oldal 3. (1) Egészségügyi tevékenység végzésére csak az olyan eg

Magyar joganyagok - 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet - az egészségügyi tevékenys 2. oldal 3. (1) Egészségügyi tevékenység végzésére csak az olyan eg Magyar joganyagok - 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet - az egészségügyi tevékenys 1. oldal 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges egészségi alkalmasság vizsgálatáról

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ADATVÉDELEM

EGÉSZSÉGÜGYI ADATVÉDELEM EGÉSZSÉGÜGYI ADATVÉDELEM dr. Szabó Árpád SZTE Igazságügyi Orvostani Intézet 2018. 1 2016/679/EU EU Általános Adatvédelmi Rendelete (General Data Protection Regulation, GDPR) 2 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

6.Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyezése. Pest Megyei Kormányhivatal népegészségügyi feladatokat ellátó illetékes járási hivatala.

6.Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyezése. Pest Megyei Kormányhivatal népegészségügyi feladatokat ellátó illetékes járási hivatala. 6.Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyezése Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Pest Megyei Kormányhivatal népegészségügyi feladatokat ellátó illetékes járási hivatala. Az ügyintézéshez szükséges

Részletesebben

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: 20161 ÁPR. 2 5 t Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

1# +atala 2010OKT évi... törvény. a nyugdíjpénztár-választás szabadságáró l

1# +atala 2010OKT évi... törvény. a nyugdíjpénztár-választás szabadságáró l 1# +atala ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Érkoett : 2010OKT22 Képvisel ői önálló indítvány 2010. évi... törvény a nyugdíjpénztár-választás szabadságáró l 1. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra

Részletesebben

.../2017. (...) önkormányzati rendelete

.../2017. (...) önkormányzati rendelete Minősített szótöbbség Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete.../2017. (......) önkormányzati rendelete az Újbuda közterületein a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról

Részletesebben

2015. évi törvény a választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról

2015. évi törvény a választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról 2015. évi törvény a választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról 1. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi

Részletesebben

Támogatott gyógyászati segédeszköz rendelés elektronikus vényen

Támogatott gyógyászati segédeszköz rendelés elektronikus vényen FESZ XVIII. Kongresszus 2018. Szeptember 21. Támogatott gyógyászati segédeszköz rendelés elektronikus vényen Puskás Zsolt Péter (HC expert Kft.) EESZT fejlesztési szakértő, ÁEEK Mi az az EESZT? cca. 200

Részletesebben

bekezdés] vagy a vádemelés elhalasztását [Be. 222. (2) bekezdés] megelőzően kezdte meg.

bekezdés] vagy a vádemelés elhalasztását [Be. 222. (2) bekezdés] megelőzően kezdte meg. 42/2008. (XI. 14.) EüM-SZMM együttes rendelet a kábítószer-függőséget gyógyító kezelés, kábítószer-használatot kezelő más ellátás vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatás szabályairól A büntetőeljárásról

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben Jelen alapító okirat a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről

Részletesebben

Magyar joganyagok - 174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelet - az anyakönyvvezető és az a 2. oldal (9)1 Ha a településen az anyakönyvi igazgatási feladatok

Magyar joganyagok - 174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelet - az anyakönyvvezető és az a 2. oldal (9)1 Ha a településen az anyakönyvi igazgatási feladatok Magyar joganyagok - 174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelet - az anyakönyvvezető és az a 1. oldal 174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelet az anyakönyvvezető és az anyakönyvi szervek eljárásáról és kijelöléséről,

Részletesebben

4) Idősotthoni ellátás esetében a gondozási szükségletet megalapozó egyéb körülmények a következők:

4) Idősotthoni ellátás esetében a gondozási szükségletet megalapozó egyéb körülmények a következők: I. A gondozási szükséglet, valamint az egészségi állapoton alapuló szociális rászorultság vizsgálatának és igazolásának részletes szabályairól szóló 36/2007. (XII.22.) SZMM rendelet főbb rendelkezései:

Részletesebben

Milyen feladatai vannak a csatlakozóknak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez csatlakozással kapcsolatban?

Milyen feladatai vannak a csatlakozóknak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez csatlakozással kapcsolatban? NJSZT - Orvos-biológiai Szakosztály Minden ami az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér indításával kapcsolatosan érdekelhet 2017. szeptember 8. Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér Milyen

Részletesebben

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter. /2012. ( ) NGM rendelete. egyes foglalkozás-egészségügyi miniszteri rendeletek módosításáról

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter. /2012. ( ) NGM rendelete. egyes foglalkozás-egészségügyi miniszteri rendeletek módosításáról A nemzetgazdasági miniszter /2012. ( ) NGM rendelete egyes foglalkozás-egészségügyi miniszteri rendeletek módosításáról A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (4) bekezdés d) pontjának dq)

Részletesebben

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett -

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett - Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett - 2016 ÁPR 2 0. Kijelölt bizottság fit +»í,t"~iú.k`~ r~, A Napjóléti bizottság jelentésé egyes egészségügyet

Részletesebben

0 gyűlés Hivatala. Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító javasla t

0 gyűlés Hivatala. Iromány- zám :  TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító javasla t 0 gyűlés Hivatala Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

102/1995. (VIII.25.) Korm. rend

102/1995. (VIII.25.) Korm. rend 102/1995. (VIII.25.) Korm. rend Statisztikai adatok 2013 évi 51 milliárd forinttal szemben idén 54 milliárd forint körüli a táppénz budget, a táppénzjogosultak száma a 2010. évi 3 millió 474 ezerről 2013-ra

Részletesebben

262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet

262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet 262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet módosításáról

Részletesebben

A Kormány. /2012. ( ) Korm. rendelete. az Országos Népegészségügyi Intézetről

A Kormány. /2012. ( ) Korm. rendelete. az Országos Népegészségügyi Intézetről A Kormány /2012. ( ) Korm. rendelete az Országos Népegészségügyi Intézetről A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdése szerinti eredeti jogalkotó hatáskörében, a 4. tekintetében a kötelező egészségbiztosítás

Részletesebben

A nemzeti erõforrás miniszter 19/2012. (III. 28.) NEFMI rendelete egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

A nemzeti erõforrás miniszter 19/2012. (III. 28.) NEFMI rendelete egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 6722 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 35. szám A nemzeti erõforrás miniszter 19/2012. (III. 28.) NEFMI rendelete egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Az egészségügyi hatósági

Részletesebben

Segédlet a fogadó szervezetek számára az adminisztrációs kötelezettségekrõl

Segédlet a fogadó szervezetek számára az adminisztrációs kötelezettségekrõl Segédlet a fogadó szervezetek számára az adminisztrációs kötelezettségekrõl Bejelentési kötelezettség 11. (1) A fogadó szervezet a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért felelõs miniszter által

Részletesebben

2011. évi törvény. a nemzeti mobil fizetési rendszerr ő l *

2011. évi törvény. a nemzeti mobil fizetési rendszerr ő l * t) sz3gqyúlés hivatala 'roma r. s, " -T-/ y1 ti I1G Érkezett: 2011 DEC 2 O. 2011. évi törvény a nemzeti mobil fizetési rendszerr ő l * Az Országgyűlés a központosított mobil értékesítés ű szolgáltatások

Részletesebben

Az egészségügyi informatika jelene DR. KOVÁCS ARNOLD

Az egészségügyi informatika jelene DR. KOVÁCS ARNOLD Az egészségügyi informatika jelene DR. KOVÁCS ARNOLD (KOVACS.ARNOLD@EKK.SOTE.HU) Alkalmazott egészségügyi informatikai rendszerek Alkalmazási lehetőségek Alapellátás Háziorvosi rendszerek (HO) Szakellátás

Részletesebben

T/4448. számú törvényjavaslat

T/4448. számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4448. számú törvényjavaslat a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztése érdekében

Részletesebben

kizárólag a súlyosan mozgáskorlátozottak részesülhetnek

kizárólag a súlyosan mozgáskorlátozottak részesülhetnek A súlyos mozgáskorlátozott személyek gépjármű szerzési és átalakítási támogatásának igénylésével, a támogatás megállapításával kapcsolatos rendelkezéseket 2011. július 2-ai hatálybalépése óta a súlyos

Részletesebben

1997. évi LXXXIII. törvény. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya. Alapelvek

1997. évi LXXXIII. törvény. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya. Alapelvek Az Országgyűlés az Alaptörvényben foglalt elvekből kiindulva, az esélyegyenlőség érdekében az állampolgárok számára az egészségük megőrzéséhez, helyreállításához és egészségi állapotuk javításához szükséges

Részletesebben

2/2014. (I. 16.) EMMI rendelet. az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer működésének részletes szabályairól

2/2014. (I. 16.) EMMI rendelet. az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer működésének részletes szabályairól 2/2014. (I. 16.) EMMI rendelet az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer működésének részletes szabályairól hatályos: 2014.01.18 - Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. - 1 -

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. - 1 - - 1 - Technikai jellegű pontosításokat tartalmaz a módosítás, amely elősegíti, hogy a családok támogatásával kapcsolatos a jövő év első napján hatályba lépő törvényi változások végrehajtása zökkenőmentes

Részletesebben

Egyéni vállalkozó orvosok/egészségügyi dolgozók alkalmassági vizsgálata

Egyéni vállalkozó orvosok/egészségügyi dolgozók alkalmassági vizsgálata Egyéni vállalkozó orvosok/egészségügyi dolgozók alkalmassági vizsgálata dr. Nagy Károly osztályvezető Munkahigiénés Osztály Nemzeti Munkaügyi Hivatal 2003. évi LXXXIV. törvény az egészségügyi tevékenység

Részletesebben

Kérem, a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló többször módosított 164/1995. (XII. 27.) Korm.

Kérem, a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló többször módosított 164/1995. (XII. 27.) Korm. KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYEK IRÁNTI KÉRELEM Kérelmező adatai: családi és utóneve:... születési neve:... anyja neve:... születési helye, ideje:..., év... hó... nap... családi állapota:... személyi ig. száma:...

Részletesebben

T/10901/18. szám EGYSÉGES JAVASLAT

T/10901/18. szám EGYSÉGES JAVASLAT MAGYARORSZÁG KORMÁNYA OItSZÁGGYŰ,ÉS IVf TÁy AEllenk g Érkezett : 2013 MÁJ 2 3. T/10901/18. szám EGYSÉGES JAVASLAT az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosításokró l szóló T/10901.

Részletesebben

29/2015. (II. 25.) Korm. rendelet az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központról

29/2015. (II. 25.) Korm. rendelet az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központról 29/2015. (II. 25.) Korm. rendelet az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központról hatályos: 2015.03.02 - A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

Részletesebben

irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére

irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére y, db, 1 n ala a Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága irományszám- T I L, gs'5 I Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes

Részletesebben

Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye. Megállapodás szociális étkezés i génybevételéről

Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye. Megállapodás szociális étkezés i génybevételéről ÚÚÚÚÚÚÚ www.ujpestszi.hu Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye 1042. Budapest, Deák Ferenc u. 93. Tel: 231-6010 Fax: 390-4370 E-mail: titkarsag@ujpestszi.hu Megállapodás szociális étkezés i génybevételéről

Részletesebben

Feladat-ellátási szerződés a 48. számú háziorvosi körzet ellátásáról

Feladat-ellátási szerződés a 48. számú háziorvosi körzet ellátásáról Szám: 07-7/470-3/2012. Feladat-ellátási szerződés a 48. számú háziorvosi körzet ellátásáról amely létrejött egyrészről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (7621 Pécs, Széchenyi tér 1.) képviseletében

Részletesebben