A FOGLALKOZTATÁS BIZTONSÁGÁÉRT OMMF. Munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzések eredményei

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A FOGLALKOZTATÁS BIZTONSÁGÁÉRT OMMF. Munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzések eredményei"

Átírás

1 A FOGLALKOZTATÁS BIZTONSÁGÁÉRT OMMF Munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzések eredményei

2 I. Az elmúlt évek ellenőrzési eredményei Az OMMF a társhatósági együttműködéssel, a súlyos jogsértések körének meghatározásával, a Partnerségi együttműködéssel, valamint a következetes utóellenőrzésekkel jelentős eredményeket ért el azon munkáltatókkal szemben, akik egyenlőtlen versenyhelyzetet teremtve próbálnak érvényesülni a gazdasági életben. A szervezet augusztus 31-ig összesen munkáltató ellenőrzését végezte fő munkavállalót érintően. Az ellenőrzött munkavállalókból főt szabálytalanul foglalkoztattak. A korábbi évekhez képest hatékonyabb a kiválasztása azoknak az ellenőrzési helyszíneknek, ahol szabálytalanul foglalkoztatják a munkavállalókat, az ellenőrzések döntő többsége feketemunkával érintett ágazatokban, földrajzi térségekben történik. Feketemunka ellenőrzésének eredménye: Figyelemmel arra, hogy 2004-ben alig több mint munkavállalót érintően volt megállapítható ez a szabályszegés, végére már fő, míg 2007 első nyolc hónapjában fő feketemunkást találtak a felügyelők a gyakoribb ellenőrzések, a megváltoztatott módszerek és szankcionálási gyakorlat hatására. Míg a tavalyi évben az összes szabálytalanság közel harmadát a feketefoglalkoztatás tette ki, az idén szinte minden második szabálytalansággal érintett munkavállaló alkalmazása munkaszerződés, illetve bejelentés nélkül történt. A feketemunka feltárásában valamennyi munkaügyi és munkavédelmi - felügyelő aktívan részt vesz, mivel szoros kapcsolatot véltünk felfedezni a munkaügyi és a munkavédelmi szabálytalanságot elkövetők körében. A feketefoglalkoztatás megvalósulási formája túlnyomórészt a munkaszerződés és január 1-jétől az adóhatóság felé történő bejelentés nélküli munkavégzés. A munkáltatók többsége visszaél az AM-könyvvel történő foglalkoztatással is. Az engedély nélkül dolgozó külföldi munkavállalók száma évről évre csökken. Ez a kedvező eredmény a társhatóságokkal (határőrség, VPOP) megerősített ellenőrzések mellett a változó jogszabályi környezetnek és a szomszédos országok egy részének EU csatlakozásának is köszönhető. A januári megállapodásnak megfelelően társhatósági együttműködés keretében került sor ez évben az APEH, VPOP és az NFH munkatársaival a Balaton körüli akcióellenőrzésre (2007. augusztus 6-12; augusztus ), melynek eredményei az OMMF honlapján hozzáférhetőek. Az akcióellenőrzés célja az építőipari és elsősorban a vendéglátó-ipari vállalkozások munkaügyi gyakorlatának ellenőrzése volt, különös tekintettel a feketefoglalkoztatás és a jogellenes gyermekmunka, valamint a fiatal munkavállalókat érintő jogsértések feltárására. Jellemző, hogy azok a munkáltatók, akik legálisan foglalkoztatnak munkavállalókat (írásba foglalt munkaszerződéssel és APEH bejelentéssel, vagy a jogszabályban előírt módon vezetett AM könyvvel) a többi munkaügyi szabály betartására is figyelnek.

3 II. Ellenőrzési eredmények ( ) Munkaügyi bírság: ,-Ft ,-Ft Befizetésre kötelezés (külföldi miatt): ,-Ft ,-Ft Munkavédelmi bírság: ,-Ft ,-Ft Feketemunkás: Munkaügyi szabálytalansággal érintett munkavállalók: fő fő fő fő fő fő Feketemunkások száma: ig fő ig fő Bírság befizetések: ig ,-Ft ig ,-Ft A 2007-es adatok alapján az építőipar területén a legjellemzőbb a feketefoglalkoztatás. Ebben az ágazatban főt foglalkoztattak feketén, ami azt jelenti, hogy ebben az ágazatban foglalkoztatták az összes feketén dolgozó munkavállalók 32,6 %-át. Az építőipar után a feldolgozóiparban (3993 fő), a nyomozás, biztonsági tevékenység (2411 fő) és a szálláshely, vendéglátás (1527 fő) ágazatában foglalkoztatták feketén a legtöbb munkavállalót. A feketemunkán túl a munkáltatók nagy számú munkavállaló sérelmére szegik meg az alapvető élet-és munkakörülményeket befolyásoló törvényi előírásokat, pl.: a munka- és pihenőidő szabályait, munkabér védelmét. A munkaidő adatokat nem vagy hiányosan tartják nyilván, kettős nyilvántartást vezetnek illetve jogellenes munkaerő-kölcsönzést folytatnak. A munkavédelem területén napjainkig szintén az építőipar területén szabták ki a legtöbb munkavédelmi bírságot a felügyelők. A kiemelten kezelt súlyos veszélyeztetések körében 2007-ben eddig a legnagyobb számú intézkedés az üzemeltetéssel kapcsolatos biztonságtechnikai hiányosságok körében keletkezett, tehát az eltávolított védőburkolatok, biztonsági berendezések okozzák továbbra is a legtöbb kockázatot. Továbbá a be-és leesési veszély fennállása is kiemelt számú veszélyhelyzetet mutat a számok alapján, összesen intézkedés keletkezett ebben a körben első félévében 50 halálos munkabaleset, és 41 súlyos munkabaleset történt. A halálos munkabalesetekből 14 közúti baleset. Az ellenőrzések 2007-es adatait a mellékletben szereplő diagramok és táblázatok tartalmazzák

4 MELLÉKLET OMMF Ellenőrzések adatai diagramokon

5 Szabálytalanul foglalkoztatottak száma a munkaügyben januáraugusztus Összes Szabálytalansággal érintett munkavállaló Feketemunkás Feketefoglalkoztatással érintett munkavállalók száma augusztus január-augusztus

6 A súlyos jogsértéssel érintett munkavállalók és intézkedések száma a munkaügyben ( ) Munkaidő és Pihenőidő szabályainak megsértése Nyilvántartással kapcsolatos szabályok megsértése Munkabér védelmére vonatkozó szabályok megszegése Igazolások kiadásának elmúlasztására vonatkozó szabályok megszegése Súlyos jogsértéssel érintett munkavállalók (Fő) Intézkedések száma (db)

7 Szabálytalanul foglalkoztatottak száma Munkaügyben (Fő) ( ) Összes szabálytalan munkavállaló; Fő Egyéb Feketén foglalkoztatottak száma; Anyagi szankciók összege munkaügyben (Ft) Összes Bírság; Külföldiek befizetésére Munkaügyi Bírság; kötelezés;

8 Anyagi szankciók összege munkavédelemben (Ft) Helyszíni bírság; Ft Eljárási bírság; Ft Szabálysértési bírság; Ft Munkavédelmi bírság; Ft Érdemi kiemelt munkavédelmi intézkedések (db) Összes Intézkedés száma: db Kockázatértékelés hiánya; 1214 Üzembehelyezés hiánya; 660 Időszakos biztonsági felülvizsgálat hiánya; 744 Be- és leesés elleni veszély; 4988 Egyéb intézkedések; Üzemeltetéssel kapcsolatos biztonságtechnikai hiányosságok;

Munkavédelem - kockázatértékelés

Munkavédelem - kockázatértékelés Munkavédelem - kockázatértékelés Simon Gábor államtitkár A munkavédelem mint érték és jövőkép A munkavállaló számára biztonságos és egészséges munkavégzés, hosszú távú munkavégző képesség mentális egészség,

Részletesebben

Az OMMF munkavédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai

Az OMMF munkavédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai MUNKAVÉDELEM 1.2 Az OMMF munkavédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai Tárgyszavak: munkavédelem; ellenőrzés; információ; érdekvédelem; tájékoztatás; statisztika; munkabiztonság. Általános megállapítások

Részletesebben

A FOGLALKOZTATÁS BIZTONSÁGÁÉRT OMMF

A FOGLALKOZTATÁS BIZTONSÁGÁÉRT OMMF A FOGLALKOZTATÁS BIZTONSÁGÁÉRT OMMF BESZÁMOLÓ 2007. Készítette: Papp István elnök 2008. január 05. BIZALOM HUMÁNUM SZIGOR Bevezető Az OMMF munkáját annak ismeretében végzi, hogy a törvényes foglalkoztatás

Részletesebben

Felelősen, egészségesen, biztonságosan. Nemzeti Munkaügyi Hivatal 1089 Budapest, Kálvária tér 7. munka@lab.hu www.munka.hu www.ujszechenyiterv.gov.

Felelősen, egészségesen, biztonságosan. Nemzeti Munkaügyi Hivatal 1089 Budapest, Kálvária tér 7. munka@lab.hu www.munka.hu www.ujszechenyiterv.gov. Felelősen, egészségesen, biztonságosan A munkaügyi ellenőrzés 2013. évi irányelvei, ellenőrzési tapasztalatok, munkaügyi akcióvizsgálatok Előadó: Dr. Járai József Krisztián osztályvezető Munkaügyi Főosztály

Részletesebben

A évi feladatok végrehajtása

A évi feladatok végrehajtása A 2006. évi feladatok végrehajtása Az OMMF elkötelezett abban, hogy magas színvonalú ellenőrzési munkájával járuljon hozzá a foglalkoztatási kultúra emeléséhez, a foglalkoztatás biztonságának javulásához,

Részletesebben

Nemzeti Munkaügyi Hivatal

Nemzeti Munkaügyi Hivatal Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelem helyzete hazánkban. Az NMH MMI tevékenysége a szabályozásban és a célellenőrzések megszervezésében, figyelembe véve az e területen bekövetkezendő változásokra. MUNKAVÉDELMI

Részletesebben

a munkavédelmi hatóság évi ellenőrzési tapasztalatairól

a munkavédelmi hatóság évi ellenőrzési tapasztalatairól Nemzeti Munkaügyi Hivatal Hírlevél Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság Tematikus Melléklet J E L E N T É S a munkavédelmi hatóság 2012. évi ellenőrzési tapasztalatairól Bevezetés A munkavédelmi hatóság

Részletesebben

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2014. III. negyedév)

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2014. III. negyedév) A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2014. III. negyedév) 1. Ellenőrzési adatok 2014. januártól szeptemberig terjedő időszakban a munkaügyi hatóság 14 639 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok során

Részletesebben

A munkavédelmi hatóság ellenőrzési tevékenysége

A munkavédelmi hatóság ellenőrzési tevékenysége A munkavédelmi hatóság ellenőrzési tevékenysége Jogszabályok betartásának ellenőrzése Szervezett munkavégzés Helyszíni ellenőrzés Előzetes értesítést nem alkalmazunk A közigazgatási hatósági eljárás és

Részletesebben

A FOGLALKOZTATÁS BIZTONSÁGÁÉRT OMMF. A munkaügyi ellenőrzések eredményei. Balaton környéke

A FOGLALKOZTATÁS BIZTONSÁGÁÉRT OMMF. A munkaügyi ellenőrzések eredményei. Balaton környéke A FOGLALKOZTATÁS BIZTONSÁGÁÉRT OMMF A munkaügyi ellenőrzések eredményei Balaton környéke 2007. 08. 06 2007. 08. 17. Hungaroring 2007. 08. 03 2007. 08. 04. SZIGET Fesztivál 2007. 08. 10., 2007. 08. 13.

Részletesebben

Összefoglaló a szolgáltatást támogató tevékenységet ellátó munkáltatókra vonatkozó célellenőrzésről

Összefoglaló a szolgáltatást támogató tevékenységet ellátó munkáltatókra vonatkozó célellenőrzésről 12501/2013-5440 Összefoglaló a szolgáltatást támogató tevékenységet ellátó munkáltatókra vonatkozó célellenőrzésről [2013. március 25. - április 19.] A fővárosi és megyei kormányhivatalok szakigazgatási

Részletesebben

Építőipari Fórum

Építőipari Fórum Építőipar; Feldolgozóipar (leginkább fa- és fémfeldolgozás); Mezőgazdaság (benne fakitermelés is); Egészségügyi, szociális ellátás; Bányászat (csak munkaegészségügy); 2 Munkavédelmi oktatások; Porképződéssel

Részletesebben

OMMF. A munkaügyi és munkabiztonsági ellenőrzések eredményei

OMMF. A munkaügyi és munkabiztonsági ellenőrzések eredményei OMMF A FOGLALKOZTATÁS BIZTONSÁGÁÉRT A munkaügyi és munkabiztonsági ellenőrzések eredményei 2006. 01. 01-2006. 08. 31. l: 2 Az OMMF elkötelezettséget vállalt a foglalkoztatás biztonsága megteremtésének

Részletesebben

Zala megyei Kormányhivatal Zalaegerszeg Járási Hivatal

Zala megyei Kormányhivatal Zalaegerszeg Járási Hivatal Zala megyei Kormányhivatal Zalaegerszeg Járási Hivatal Foglalkoztatási, Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Munkaügyi és Munkavédelmi Osztály Zalaegerszeg Iparkamara 2017. február 27. Munkavédelmi

Részletesebben

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2014. év)

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2014. év) A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2014. év) 1. Ellenőrzési adatok A 2014. évben a munkaügyi hatóság 18 048 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok során a foglalkoztatók 73 %-nál talált munkaügyi jogsértéseket,

Részletesebben

Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium

Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium EGYSZERŰBBEN, DE SZABÁLYOSAN! a munkaügyi hatósági ellenőrzések tapasztalatai az építőiparban, különös tekintettel az egyszerűsített foglalkoztatásra Előadó:

Részletesebben

A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI IGAZGATÓSÁGA 2013. ÉVI ORSZÁGOS HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI TERVE

A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI IGAZGATÓSÁGA 2013. ÉVI ORSZÁGOS HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI TERVE A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI IGAZGATÓSÁGA 2013. ÉVI ORSZÁGOS HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI TERVE a fővárosi/megyei kormányhivatalok munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervei tervezett

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés NGM/30844/2015 Összefoglaló jelentés a munkavállalók jogviszonyának rendezettsége érdekében a foglalkoztatásra vonatkozó alapvető szabályok érvényre juttatására irányuló akcióellenőrzéséről [2015. június

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Szabályos foglalkoztatás és a leggyakoribb munkaügyi szabálytalanságok a szállítmányozó és raktározási tevékenységet végző kis- és

Szabályos foglalkoztatás és a leggyakoribb munkaügyi szabálytalanságok a szállítmányozó és raktározási tevékenységet végző kis- és Szabályos foglalkoztatás és a leggyakoribb munkaügyi szabálytalanságok a szállítmányozó és raktározási tevékenységet végző kis- és középvállalkozásoknál Előadó: dr. Járai József Krisztián osztályvezető

Részletesebben

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. év)

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. év) A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. év) 1. Ellenőrzési adatok A 2015. évben a munkaügyi hatóság 17 375 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok során a foglalkoztatók 69 %-nál tárt fel munkaügyi

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a munkabérrel kapcsolatos szabályok célvizsgálatáról

Összefoglaló jelentés a munkabérrel kapcsolatos szabályok célvizsgálatáról Összefoglaló jelentés a munkabérrel kapcsolatos szabályok célvizsgálatáról [2014. október 13. - november 7.] A munkaügyi hatóság a 2014. évi munkaterv szerint a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyok alapján

Részletesebben

A MUNKAÜGYI HATÓSÁG 2014. ÉVI ORSZÁGOS HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI TERVÉNEK MEGVALÓSULÁSÁRÓL SZÓLÓ JELENTÉS

A MUNKAÜGYI HATÓSÁG 2014. ÉVI ORSZÁGOS HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI TERVÉNEK MEGVALÓSULÁSÁRÓL SZÓLÓ JELENTÉS A MUNKAÜGYI HATÓSÁG 2014. ÉVI ORSZÁGOS HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI TERVÉNEK MEGVALÓSULÁSÁRÓL SZÓLÓ JELENTÉS 1. Jogszabályi háttér A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló

Részletesebben

A MUNKA VILÁGÁNAK BIZTONSÁGÁÉRT. Beszámoló a 2009. év ellenőrzési eredményeiről

A MUNKA VILÁGÁNAK BIZTONSÁGÁÉRT. Beszámoló a 2009. év ellenőrzési eredményeiről A MUNKA VILÁGÁNAK BIZTONSÁGÁÉRT Beszámoló a 2009. év ellenőrzési eredményeiről 1 Tartalomjegyzék 1. Ellenőrzések eredményei 3 1.1 Társhatósági ellenőrzések 5 1.1.1 Munkavédelmi ellenőrzések tapasztalatai

Részletesebben

Mint a gép! Balesetek nélkül. Szimpózium

Mint a gép! Balesetek nélkül. Szimpózium Mint a gép! Balesetek nélkül. Szimpózium Az új Mt. alkalmazása a munkaügyi ellenőrzések tükrében Előadó: Dr. Csigi Imre Ferenc közigazgatási tanácsadó Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkaügyi Főosztály E-mail

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos célvizsgálat tapasztalatairól

Összefoglaló jelentés a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos célvizsgálat tapasztalatairól Összefoglaló jelentés a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos célvizsgálat tapasztalatairól [2015. március 23. - április 17.] A munkaügyi hatóság a 2015. évi ellenőrzési tervében a munkaerő-kölcsönzés alapján

Részletesebben

KÖSZÖNTÖM A RENDEZVÉNYEN MEGJELENTEKET

KÖSZÖNTÖM A RENDEZVÉNYEN MEGJELENTEKET KÖSZÖNTÖM A RENDEZVÉNYEN MEGJELENTEKET Munkavédelem a mindennapokban Komárom-Esztergom megye munkavédelmi helyzetének alakulása 2014. december 1. KEMKH Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve Szervezeti

Részletesebben

Összefoglaló jelentés. a munkaidővel, pihenőidővel és ezek nyilvántartásával kapcsolatos szabályok célellenőrzéséről

Összefoglaló jelentés. a munkaidővel, pihenőidővel és ezek nyilvántartásával kapcsolatos szabályok célellenőrzéséről NGM/32611-22/2016 Összefoglaló jelentés a munkaidővel, pihenőidővel és ezek nyilvántartásával kapcsolatos szabályok célellenőrzéséről [2016. október 17. - november 4.] A 2016. évi hatósági ellenőrzési

Részletesebben

Költségvetési alapokmány (Működési költségvetés) év

Költségvetési alapokmány (Működési költségvetés) év - 7 / 1 - A 217/1998 (XII.30.) Kormány rendelet 21. sz. melléklete szerinti Költségvetési alapokmány (Működési költségvetés) 2007. év 1.) Fejezet száma, megnevezése: 2.) Költségvetési szerv: a.) azonosító

Részletesebben

Munkaügyi szabálytalanságok és jogszerű foglalkoztatás a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban

Munkaügyi szabálytalanságok és jogszerű foglalkoztatás a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban Munkaügyi szabálytalanságok és jogszerű foglalkoztatás a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban Előadó: dr. Járai József Krisztián osztályvezető Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkaügyi Főosztály E-mail cím:

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE Jegyzői értekezlet Tatabánya, 2011.04.12. 1. Bemutatkozás Tisztelt Munkavállaló, Munkáltató, Tisztelt Közigazgatási

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

a munkavédelmi hatóság 2015. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól

a munkavédelmi hatóság 2015. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól MUNKAFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY J E L E N T É S a munkavédelmi hatóság 2015. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól Bevezetés A munkavédelmi hatóság 2015. I. negyedévi ellenőrző tevékenységét a Nemzetgazdasági

Részletesebben

Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén?

Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén? Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén? Az alábbi szakmai írásunkban megnézzük, hogy mire számítsunk abban az esetben, ha munkaügyi ellenőrzés lenne nálunk, illetve még az ellenőrzés előtt fel tudjunk

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAVÉDELEMMEL KAPCSOLATOS KÖZIGAZGATÁSI FELADATOKRÓL... 2

TARTALOMJEGYZÉK 1. TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAVÉDELEMMEL KAPCSOLATOS KÖZIGAZGATÁSI FELADATOKRÓL... 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAVÉDELEMMEL KAPCSOLATOS KÖZIGAZGATÁSI FELADATOKRÓL... 2 2. TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAÜGGYEL KAPCSOLATOS KÖZIGAZGATÁSI FELADATOKRÓL... 5 1. TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAVÉDELEMMEL KAPCSOLATOS

Részletesebben

a jó munkahely Munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzések a munkavállalók védelmében mindnyájunknak fontos TÁMOP /

a jó munkahely Munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzések a munkavállalók védelmében mindnyájunknak fontos TÁMOP / Munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzések a munkavállalók védelmében a jó munkahely a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 www.tamop248.hu

Részletesebben

A munkavédelem szervezeti változásai, a főbb jogszabályi változások, prioritások

A munkavédelem szervezeti változásai, a főbb jogszabályi változások, prioritások A munkavédelem szervezeti változásai, a főbb jogszabályi változások, prioritások Előadó: dr. Bakos József Főigazgató-helyettes Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság Vegyipari

Részletesebben

A Kormány /2007. ( ) kormányrendelete az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány /2007. ( ) kormányrendelete az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány /2007. ( ) kormányrendelete az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról 1. Az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban:

Részletesebben

Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium

Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium Mire tanítanak a súlyos balesetek? Előadó: Nesztinger Péter munkavédelmi főreferens Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság E-mail

Részletesebben

Költségvetési alapokmány (működési költségvetés) év

Költségvetési alapokmány (működési költségvetés) év - 9 / 1 - A 217/1998 (XII.30.) Kormány rendelet 21. sz. melléklete szerinti 1.) Fejezet száma, megnevezése: 2.) Költségvetési szerv: Költségvetési alapokmány (működési költségvetés) a.) azonosító adatai:

Részletesebben

A MUNKA VILÁGÁNAK BIZTONSÁGÁÉRT

A MUNKA VILÁGÁNAK BIZTONSÁGÁÉRT A MUNKA VILÁGÁNAK BIZTONSÁGÁÉRT Beszámoló 2010. I. negyedévének ellenőrzési eredményeiről Tartalomjegyzék 1. Ellenőrzések eredményei 3 1.1 Munkavédelem 5 1.1.1 Kiemelt ágazatok 1.1.2 Súlyos jogsértések

Részletesebben

A munkahelyi kockázatértékelés kezelés A hatóság szemével. Dr. Bánné Koncz Zsuzsa

A munkahelyi kockázatértékelés kezelés A hatóság szemével. Dr. Bánné Koncz Zsuzsa A munkahelyi kockázatértékelés kezelés A hatóság szemével Dr. Bánné Koncz Zsuzsa A munkahelyi kockázatértékelés kezelés A hatóság szemével Bármilyen tevékenységet is végzünk, mindenki ki van téve valamilyen

Részletesebben

MUNKAVÉDELEM A SZÍNHÁZBAN. A legfontosabb munkaügyi tudnivalók és tennivalók Április 01.

MUNKAVÉDELEM A SZÍNHÁZBAN. A legfontosabb munkaügyi tudnivalók és tennivalók Április 01. MUNKAVÉDELEM A SZÍNHÁZBAN A legfontosabb munkaügyi tudnivalók és tennivalók 2010. Április 01. Miről lesz szó? Milyen a munkaügyi kapcsolatok színvonala? Együttműködés hiánya konfliktushoz vezet! Rendezett

Részletesebben

MUNKAVÉDELEM A GYAKORLATBAN

MUNKAVÉDELEM A GYAKORLATBAN MUNKAVÉDELEM A GYAKORLATBAN Készítette: Szabó László Global Safety Kft. A MUNKAVÉDELEM ALAPJAI A MUNKAVÉDELEM JOGI SZABÁLYOZÁSA 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet

Részletesebben

Aktualitások a munkaügyi ellenőrzés területén

Aktualitások a munkaügyi ellenőrzés területén Aktualitások a munkaügyi ellenőrzés területén A munkaügyi ellenőrzés intézkedései Előadó: Tar László munkaügyi szakügyintéző e-mail cím: munkaugy@pest,gov.hu telefonszám: +36 1 236 3900 2017. április 27.

Részletesebben

A szabályozási dokumentum célja: a rendszerszemléletű munkavédelmi hatósági ellenőrzés lefolytatásának normatív utasításban történő szabályozása.

A szabályozási dokumentum célja: a rendszerszemléletű munkavédelmi hatósági ellenőrzés lefolytatásának normatív utasításban történő szabályozása. Jelen utasítás elkészítéséért és aktualizálásáért a Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság vezetője, a szabályozási dokumentumban foglaltak működtetéséért a főigazgató a felelős. A szabályozási dokumentum

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Diákmunkát törvényesen!

Új Szöveges dokumentum Diákmunkát törvényesen! Diákmunkát törvényesen! A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a nyári szünidő idején kiemelten fontosnak tartja a fiatal munkavállalók foglalkoztatásának ellenőrzését, a fiatal munkavállalókra vonatkozó

Részletesebben

A munkavédelmi hatóság 2014 évi ellenőrzési tapasztalatai és 2015 évi Országos Hatósági Ellenőrzési Terve

A munkavédelmi hatóság 2014 évi ellenőrzési tapasztalatai és 2015 évi Országos Hatósági Ellenőrzési Terve A munkavédelmi hatóság 2014 évi ellenőrzési tapasztalatai és 2015 évi Országos Hatósági Ellenőrzési Terve dr. H. Nagy Judit főosztályvezető-helyettes Munkafelügyeleti Főosztály Munkaerőpiacért Felelős

Részletesebben

a munkavédelmi hatóság évi ellenőrzési tapasztalatairól

a munkavédelmi hatóság évi ellenőrzési tapasztalatairól MUNKAFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY J E L E N T É S a munkavédelmi hatóság 2014. évi ellenőrzési tapasztalatairól Bevezetés A munkavédelmi hatóság 2014. évi ellenőrző tevékenységét a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi

Részletesebben

2014. december 17. Munkaügyi ellenőrzések kiemelt területek 2015-ben Jogi hírlevél

2014. december 17. Munkaügyi ellenőrzések kiemelt területek 2015-ben Jogi hírlevél 2014. december 17. Munkaügyi ellenőrzések kiemelt területek 2015-ben Jogi hírlevél Munkaügyi ellenőrzések kiemelt területek 2015-ben A Deloitte Legal Szarvas, Erdős és Társai i Iroda havonta tájékoztatja

Részletesebben

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2016. I. félév)

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2016. I. félév) A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2016. I. félév) 1. Főbb ellenőrzési adatok 2016. I félévben a munkaügyi hatóság 11 042 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok során a foglalkoztatók 68 %-ánál tárt

Részletesebben

A munkavédelmi szabályok megsértése, és azok jogkövetkezményei

A munkavédelmi szabályok megsértése, és azok jogkövetkezményei A munkavédelmi szabályok megsértése, és azok jogkövetkezményei A munkavédelem időszerű kérdései a bányászatban és a gáziparban Visegrád 2014. november 6-7. Dr. Káldi Zoltán bányakapitány Az előadással

Részletesebben

A munkaügyi ellenőrzés 2012-es irányai

A munkaügyi ellenőrzés 2012-es irányai Ember és Szarvas Ügyvédi Iroda A Deloitte Magyarország együttműködő partnere A munkaügyi ellenőrzés 2012-es irányai 2012. április 6. A munkaügyi ellenőrzés 2012-es irányai Jelen hírlevelünkkel arról tájékoztatjuk

Részletesebben

a munkavédelmi hatóság évi ellenőrzési tapasztalatairól

a munkavédelmi hatóság évi ellenőrzési tapasztalatairól MUNKAFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY J E L E N T É S a munkavédelmi hatóság 2015. évi ellenőrzési tapasztalatairól Bevezetés A munkavédelmi hatóság 2015. év ellenőrző tevékenységét a 2015. évi Ellenőrzési Irányelvek,

Részletesebben

Felelősen, egészségesen, biztonságosan. Nemzeti Munkaügyi Hivatal 1089 Budapest, Kálvária tér 7. munka@lab.hu www.munka.hu www.ujszechenyiterv.gov.

Felelősen, egészségesen, biztonságosan. Nemzeti Munkaügyi Hivatal 1089 Budapest, Kálvária tér 7. munka@lab.hu www.munka.hu www.ujszechenyiterv.gov. Felelősen, egészségesen, biztonságosan A foglalkoztatásra vonatkozó legfontosabb szabályok és a munkáltatók által elkövetett leggyakoribb jogsértések Előadó: Dr. Járai József Krisztián osztályvezető Munkaügyi

Részletesebben

2006. évi adatok (6 havi) 2007. évi adatok (6 havi) Mélyépítés. Útépítés

2006. évi adatok (6 havi) 2007. évi adatok (6 havi) Mélyépítés. Útépítés Az építőipar munkabiztonsági helyzete az OMMF komplex ellenőrzései alapján 2006-7. évi munkabiztonsági 2006. évi adatok (6 havi) 2007. évi adatok (6 havi) Bontás 76 95 Magasépítés 3639 2401 Mélyépítés

Részletesebben

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal tájékoztató kiadványa gépipari vállalkozások számára

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal tájékoztató kiadványa gépipari vállalkozások számára A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 Minimálbér kifizetés, kiküldetés, behívásos munkavégzés szabályosan A Nemzeti Munkaügyi Hivatal

Részletesebben

Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség TÁJÉKOZTATÓ

Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség TÁJÉKOZTATÓ Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség TÁJÉKOZTATÓ Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség KÁNIKULA célvizsgálatban elért eredményeiről Tájékoztató A nyári időszaknak megfelelően

Részletesebben

Hogyan készüljünk a munkavédelmi ellenőrzésre?

Hogyan készüljünk a munkavédelmi ellenőrzésre? Hogyan készüljünk a munkavédelmi ellenőrzésre? Írta: Kálmán László A munkavédelmi hatóság törvényi kötelezettsége az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek, előírásai betartásának

Részletesebben

MunkaKalauz. Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi gyakorlati megoldásokról és módszerekről A MUNKAVÁLLALÓ JOGAI. Információs brossúra

MunkaKalauz. Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi gyakorlati megoldásokról és módszerekről A MUNKAVÁLLALÓ JOGAI. Információs brossúra MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi A MUNKAVÁLLALÓ JOGAI Információs brossúra Szeged, 2013. MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi Magyarországon a versenyszféra

Részletesebben

Föcze Lajos Alapítvány a Munkavédelmi Képviselőkért a Konzultatív Fórum 2006. október 20.-i ülése

Föcze Lajos Alapítvány a Munkavédelmi Képviselőkért a Konzultatív Fórum 2006. október 20.-i ülése Föcze Lajos Alapítvány a Munkavédelmi Képviselőkért a Konzultatív Fórum 2006. október 20.-i ülése A Főcze Lajos Alapítvány a Munkavédelmi Képviselőkért Konzultatív Fóruma 2006. október 20-i ülését a Vegyipar

Részletesebben

Szankcionálási táblázat A BorsodChem Zrt. munkavállalói és telephellyel rendelkező társaságok munkavállalói részére

Szankcionálási táblázat A BorsodChem Zrt. munkavállalói és telephellyel rendelkező társaságok munkavállalói részére Szankcionálási táblázat A BorsodChem Zrt. munkavállalói és telephellyel rendelkező társaságok munkavállalói részére Készült: 2016. április Verzió: 1.4 BC telephelyi munkavállalókra Szabálytalanság Elkövető

Részletesebben

A kockázatértékelés elkészítésének tapasztalatai

A kockázatértékelés elkészítésének tapasztalatai A kockázatértékelés elkészítésének tapasztalatai Budapest, 2013. július 24 Nesztinger Péter munkavédelmi főreferens Megelőzés háttere Jogszabály szerint az EU-ban a munkáltatók kötelesek megakadályozni,

Részletesebben

MUNKAVÉDELEM ÉS ÉRDEKVÉDELEM. A munkavédelmi képviselet (munkavédelmi bizottságok, paritásos munkavédelmi testületek) működésének tapasztalatai.

MUNKAVÉDELEM ÉS ÉRDEKVÉDELEM. A munkavédelmi képviselet (munkavédelmi bizottságok, paritásos munkavédelmi testületek) működésének tapasztalatai. MUNKAVÉDELEM ÉS ÉRDEKVÉDELEM Eredmények és aktuális feladatok a munkavédelemben A munkavédelmi képviselet (munkavédelmi bizottságok, paritásos munkavédelmi testületek) működésének tapasztalatai. A képviselet

Részletesebben

Előadó: Dr. Tóth Sándor

Előadó: Dr. Tóth Sándor Előadó: Dr. Tóth Sándor A munkaügyi szankciók joghatásai Pénzfizetési kötelezettség Kizárás a közbeszerzésből és az állami támogatásokból Figyelmeztetés, melyet súlyosabb jogkövetkezmény követhet (a kedvezmény

Részletesebben

Munkavédelem helyzete Magyarországon a hatósági munka tükrében

Munkavédelem helyzete Magyarországon a hatósági munka tükrében Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelem helyzete Magyarországon a hatósági munka tükrében Dr. H. Nagy Judit főosztályvezető NMH MMI Munkavédelmi Főosztály A bekövetkezett balesetek időpontja 25000 20000

Részletesebben

Szankcionálási táblázat A BorsodChem Zrt. területén munkát végző kivitelező társaságok részére

Szankcionálási táblázat A BorsodChem Zrt. területén munkát végző kivitelező társaságok részére Szankcionálási táblázat A BorsodChem Zrt. területén munkát végző kivitelező társaságok részére Készült: 2016. november Verzió: 1.5 1 2 3 4 5 6 7 8 Szabálytalanság Dohányzási és e-dohányzási tilalom megsértése.

Részletesebben

A leggyakoribb munkaügyi szabálytalanságok az iparban

A leggyakoribb munkaügyi szabálytalanságok az iparban A leggyakoribb munkaügyi szabálytalanságok az iparban Előadó: dr. Járai József Krisztián osztályvezető Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkaügyi Főosztály E-mail cím: jaraij@lab.hu Telefonszám: +36 1 433 0396

Részletesebben

A FOGLALKOZTATÁS BIZTONSÁGÁÉRT

A FOGLALKOZTATÁS BIZTONSÁGÁÉRT A FOGLALKOZTATÁS BIZTONSÁGÁÉRT Beszámoló a évben elvégzett feladatokról BIZALOM HUMÁNUM SZIGOR 1 Tartalomjegyzék 1./ Célkitűzések 3 2./ Ellenőrzési eredmények 4 2.1 Munkavédelem 5 2.1.1 Kiemelt ágazatok

Részletesebben

A leggyakoribb munkaügyi szabálytalanságok az építőiparban

A leggyakoribb munkaügyi szabálytalanságok az építőiparban A leggyakoribb munkaügyi szabálytalanságok az építőiparban Előadó: dr. Járai József Krisztián osztályvezető Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkaügyi Főosztály E-mail cím: jaraij@lab.hu Telefonszám: +36 1 433

Részletesebben

Változások a honvédelmi ágazatot érintő munkavédelmi szabályok területén. Budapest, 2012. május 8.

Változások a honvédelmi ágazatot érintő munkavédelmi szabályok területén. Budapest, 2012. május 8. Változások a honvédelmi ágazatot érintő munkavédelmi szabályok területén Budapest, 2012. május 8. Törvényi szint: Alaptörvény, biztonsággal kapcsolatos egyéb törvények Korm. r. szint: Miniszteri r. szint:

Részletesebben

Nőtt a súlyos munkabalesetek száma Csongrád megyében is

Nőtt a súlyos munkabalesetek száma Csongrád megyében is Nőtt a súlyos munkabalesetek száma Csongrád megyében is Munkavédelmi nyílt napot tartanak a partnerség jegyében a Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak nemzetközi emléknapja alkalmából Kedvezőtlenül

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET. a megváltozott munkaképességű munkavállalók munkahelyének megőrzése érdekében.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET. a megváltozott munkaképességű munkavállalók munkahelyének megőrzése érdekében. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium megbízásából foglalkozási rehabilitációt elősegítő munkaerőpiaci program keretében P26/10 kódszámmal PÁLYÁZATOT HIRDET a megváltozott

Részletesebben

Összefoglaló jelentés. a szabadságra vonatkozó szabályok célellenőrzéséről

Összefoglaló jelentés. a szabadságra vonatkozó szabályok célellenőrzéséről NGM/30844/2015 Összefoglaló jelentés a szabadságra vonatkozó szabályok célellenőrzéséről [2015. október 19. 2015. november 13.] A munkaügyi hatóság a 2015. évi munkaterv szerint a munka törvénykönyvéről

Részletesebben

MUNKAVÉDELEM A MINDENNAPOKBAN

MUNKAVÉDELEM A MINDENNAPOKBAN MUNKAVÉDELEM A MINDENNAPOKBAN A MUNKAVÉDELEM SZEREPLŐI Állam Munkáltató Szerződés, Munkautasítás Munkavállaló MUNKAVÉDELMI HATÓSÁG Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága 2012.

Részletesebben

3., A gépek biztonsági követelményei és megfelelőségének tanúsítása

3., A gépek biztonsági követelményei és megfelelőségének tanúsítása Munkavédelem jogi és eljárási ismeretei II. Ellenőrző kérdések 2012 1., A munkavédelem általános követelményei. - a munkavédelmi szabályok betarthatósága - a követelmények megválthatóságának elve - a megfelelőség

Részletesebben

Szankcionálási táblázat A BorsodChem Zrt. területén munkát végző kivitelező társaságok részére

Szankcionálási táblázat A BorsodChem Zrt. területén munkát végző kivitelező társaságok részére Szankcionálási táblázat A BorsodChem Zrt. területén munkát végző kivitelező társaságok részére Készült: 2016. április Verzió: 1.4 1 2 3 4 5 6 Szabálytalanság Dohányzási szabályok megsértése. Tűzgyújtási

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T. Szerencs város közigazgatási területén működő kisvállalkozások támogatásáról szóló önkormányzati rendelethez

P Á L Y Á Z A T. Szerencs város közigazgatási területén működő kisvállalkozások támogatásáról szóló önkormányzati rendelethez 1. sz. melléklet munkahelyteremtő támogatás igényléséhez 1. 2. A létesíteni kívánt új álláshelyek száma, valamint az igényelt támogatás összege: 1.1. Új álláshelyek száma:. Ebből: Teljes foglalkoztatottak

Részletesebben

2011. I. évf. 1 sz. Hírlevél 2011/1.

2011. I. évf. 1 sz. Hírlevél 2011/1. Hírlevél 2011/1. 1 Tartalomjegyzék 1./ Előszó 3 2./ 2010. évi ellenőrzési eredmények 4 2.1 Munkavédelem 6 2.2 Munkaügy 23 3./ Munkavédelmi Tanácsadó Szolgálat 33 4./ Az egyszerűsített foglalkoztatás új

Részletesebben

MunkaKalauz. Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi gyakorlati megoldásokról és módszerekről. MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra

MunkaKalauz. Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi gyakorlati megoldásokról és módszerekről. MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra Szeged, 2013. MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi Minden társadalomban különleges

Részletesebben

Szankcionálási táblázat A BorsodChem Zrt. területén munkát végző kivitelező társaságok részére

Szankcionálási táblázat A BorsodChem Zrt. területén munkát végző kivitelező társaságok részére Szankcionálási táblázat A BorsodChem Zrt. területén munkát végző kivitelező társaságok részére Készült: 2017. április Verzió: 1.6 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Szabálytalanság Dohányzási és e-dohányzási tilalom

Részletesebben

A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projekt céljai

A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projekt céljai A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt prjekt céljai Előadó: Nesztinger Péter közigazgatási főtanácsadó Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság E-mail cím: nesztingerp@lab.hu Telefnszám: +36

Részletesebben

MUNKAVÉDELEM A MINDENNAPOKBAN DR. SABACZ RÓBERT MUNKAÜGYI IGAZGATÓHELYETTES BFKH MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERV

MUNKAVÉDELEM A MINDENNAPOKBAN DR. SABACZ RÓBERT MUNKAÜGYI IGAZGATÓHELYETTES BFKH MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERV MUNKAVÉDELEM A MINDENNAPOKBAN DR. SABACZ RÓBERT MUNKAÜGYI IGAZGATÓHELYETTES BFKH MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERV VÁC, 2014.10.13. ALAPVETŐ JOGOK MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE ALAPJÁN Minden

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 500.000 Ft. (ötszázezer forint) munkaügyi bírsággal sújtja, és felhívja a foglalkoztatásra vonatkozó szabályok megtartására.

H A T Á R O Z A T. 500.000 Ft. (ötszázezer forint) munkaügyi bírsággal sújtja, és felhívja a foglalkoztatásra vonatkozó szabályok megtartására. MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL VESZPRÉMI BÁNYAKAPITÁNYSÁG VBK/4460-14/2010. Ügyintéző: Rőczeyné Takács Anikó Tárgy: munkaügyi bírság EON Hálózati Szolgáltató Kft. 7636 Pécs Malomvölgyi u. 2. H A

Részletesebben

A munkavédelemről szóló törvény változásai

A munkavédelemről szóló törvény változásai A munkavédelemről szóló törvény változásai Munkavédelmi képviselő választása A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Mvt.) 2016. július 8. napjával hatályba lépett módosítása értelmében

Részletesebben

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről 354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a munkabiztonsági szakértői tevékenységről A Kormány a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (2) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

A munkaügyi ellenőrzés

A munkaügyi ellenőrzés A munkaügyi ellenőrzés irányelvek és trendek 2013-ban, felkészülés a munkaügyi ellenőrzésre az új Mt. szabályai alapján Előadó: Dr. Végh Lajos jogtanácsos az OMMF nyugalmazott igazgatóhelyettese Budapest,

Részletesebben

JELENTÉS. a munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzés rendszerének értékeléséről. 1111 2011. augusztus

JELENTÉS. a munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzés rendszerének értékeléséről. 1111 2011. augusztus JELENTÉS a munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzés rendszerének értékeléséről 1111 2011. augusztus. 2. Államháztartás Központi Szintjét Ellenőrző Igazgatóság 2.3. Az Állam és az Állami Vagyon Működését Ellenőrző

Részletesebben

A munkavédelemre vonatkozó legfontosabb szabályok, jellemző szabálytalanságok

A munkavédelemre vonatkozó legfontosabb szabályok, jellemző szabálytalanságok A munkavédelemre vonatkozó legfontosabb szabályok, jellemző szabálytalanságok A munkavédelemre vonatkozó legfontosabb szabályok, jellemző szabálytalanságok Nesztinger Péter munkavédelmi főreferens Munkavédelmi

Részletesebben

Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Közép-dunántúli Munkaügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság

Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Közép-dunántúli Munkaügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság Iktatószám: 3990-15/2007-2211 Tárgy: Esőmadár-Öntözéstechnika Kft. ügye Tájékoztatom az ESŐMADÁR-ÖNTÖZÉSTECHNIKA TERVEZŐ, KERESKEDELMI ÉS KIVITELEZŐ KFT-t (székhelye: 1028 Budapest, Patakhegyi út 15. adószáma:

Részletesebben

Kockázatértékelés a fakitermelésben

Kockázatértékelés a fakitermelésben Kockázatértékelés a fakitermelésben Az erdőgazdaságban előfordult munkabalesetek száma a sérülések súlyossága szerint, Magyarországon 2002 2006 között: év 3 napon túl gyógyuló nem súlyos csonkolás súlyos

Részletesebben

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A megfelelő tételekhez szükséges a KK 18., 23., 25., 27. és az MK 95. számú állásfoglalásainak ismerete. MUNKAJOG 1. A Munka

Részletesebben

Munkavédelmi előírások a kereskedelemben. Összeállította: Friedrichné Irmai Tünde

Munkavédelmi előírások a kereskedelemben. Összeállította: Friedrichné Irmai Tünde Munkavédelmi előírások a kereskedelemben Összeállította: Friedrichné Irmai Tünde Munkavédelmi előírások a kereskedelemben A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Tv. Szabályozza az egészséget nem veszélyeztető

Részletesebben

Összefogással a színesfémlopások ellen

Összefogással a színesfémlopások ellen Zöldkommandó Zöldkommandó 2008 Összefogással a színesfémlopások ellen Az akciósorozat célja az illegális begyűjtés visszaszorítása; a legális begyűjtők fokozottabb ellenőrzése; a színesfém-lopások mérséklése

Részletesebben

Állásfoglalás a munkavállalók alkoholszondával történő ellenőrzéséről

Állásfoglalás a munkavállalók alkoholszondával történő ellenőrzéséről Állásfoglalás a munkavállalók alkoholszondával történő ellenőrzéséről Sok esetben nem csak jogos gazdasági érdeke diktálja a munkáltatónak, hogy munkavállalói tiszta fejjel, alkoholos befolyásoltságtól

Részletesebben

A Nemzeti Közlekedési Hatóság. tevékenysége a veszélyes árut szállító. közúti járművek ellenőrzésének tükrében

A Nemzeti Közlekedési Hatóság. tevékenysége a veszélyes árut szállító. közúti járművek ellenőrzésének tükrében A Nemzeti Közlekedési Hatóság tevékenysége a veszélyes árut szállító közúti járművek ellenőrzésének tükrében Balatonföldvár, 2010. április 8-9. 1 Ellenőrzési tevékenység A Nemzeti Közlekedési Hatóság komplex

Részletesebben

Az építőipar ismert és ismeretlen veszélyei, a kockázatkezelés alapját képező lehetséges megoldások

Az építőipar ismert és ismeretlen veszélyei, a kockázatkezelés alapját képező lehetséges megoldások Az építőipar ismert és ismeretlen veszélyei, a kockázatkezelés alapját képező lehetséges megoldások Az építőipari tevékenységekre vonatkozó követelményeket, szervezett munkavégzés esetén alapvetően a 4/2002.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 11 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 13 A) A törvény hatálya 13 1. A törvény tárgyi hatálya 14 2. A törvény területi

Részletesebben

Munkavállalókkal kapcsolatos feladatok

Munkavállalókkal kapcsolatos feladatok dr.henczi Lajos, dr. Horváth István, dr. Molnár-Hidassy Dóra, Molnárné dr.balogh Márta Munkavállalókkal kapcsolatos feladatok TARTALOM Előszó I. A munkaerőpiac szereplői 1. Piac 2. Munkaerőpiac 2.1 Munkaerő-kereslet

Részletesebben

Munkaerı-kölcsönzés. Bihary, Balassa & Társai Ügyvédi Iroda 1028 Budapest, Pasaréti út 83.

Munkaerı-kölcsönzés. Bihary, Balassa & Társai Ügyvédi Iroda 1028 Budapest, Pasaréti út 83. Munkaerı-kölcsönzés jogi háttere Bihary, Balassa & Társai Ügyvédi Iroda 1028 Budapest, Pasaréti út 83. Tartalomjegyzék 1. Jogszabályi háttér 2. Munkaerı-kölcsönzés fogalma 3. Munkaerı-kölcsönzés szereplıi

Részletesebben