Hoppácska, na ki van ott a leggazdagabbak között? November 06.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hoppácska, na ki van ott a leggazdagabbak között? November 06."

Átírás

1 Hoppácska, na ki van ott a leggazdagabbak között? November 06. Döbbenetes vagyonosodást mutattak ki a Forbes újságírói egy eddig ismeretlen vállalkozónál, amikor Magyarország leggazdagabb embereit szedték listába. A gazdasági magazin által felfedezett üzletember alakja és karrierje még úgy is érdekes, hogy csupán a lista 16. helyére került fel. Ide viszont úgy, hogy eddig soha nem szerepelt még listán, a semmibõl érkezett, és hirtelen 45,3 milliárd forintnyi vagyont tudott felmutatni. Az ismeretlen üzletember ráadásul nem fiatal, idén 54 éves. Hogy eddig mit csinált, és miként robbant be kezei közt a gazdasági csoda, azt hamarosan újságírók mellett a siker titkára éhezõ üzletemberek fogják kutatni. A Forbes 33-as listájának titkos sztárjáról most annyi tudható biztosan, hogy rövid karrierje ellenére is bámulatosan kiterjedt cégcsoportot igazgat. Övé a Közgép, ami állami beruházásokat bonyolít, vagy az Advenio Zrt. nevû cég, amely a média jelentõs szelete felett gyakorol uralmat. Ismerjék meg az üzletember nevét: Simicska Lajos. Nincs titok a módszereinkben mondta az Index megkeresésére Galambos Márton, a Forbes fõszerkesztõje. A lap újságírói cégnyilvántartási adatokra, ingatlanbecslésekre, tõzsdei adatokra támaszkodva számoltak. Figyelembe vették a cégekbõl származó osztalékot, amelybõl levonták az adott

2 milliárdos becsült rezsijét, az amerikai Forbes módszertanát követve. Kérdésünkre, hogy ez a bizonyos Simicska nevû vállalkozó hogyan kerülhette el az összes eddigi listakészítõ figyelmét, a fõszerkesztõ nevetve annyit válaszolt: Ennek megválaszolását rád bízom. A lista amúgy a már ismert szereplõket villantja fel, akik karrierje három csoportba osztható. - Karrierjét a 80-as években kezdte mûanyagfröccsöntõ gmk-ban/taxisként/butikosként - Karrierjét a rendszerváltáskor kezdte egy állami vállalat vezetõjeként/annak privatizálásával/számítógép- vagy autóbehozatallal - Karrierjét a 90-es években kezdte közgazdászként/külföldrõl hazatért üzletemberként Az elsõ 10 leggazdagabb 1. Gattyán György: (44 év) Vagyona: 174,3 milliárd Gattyán György a gazdagok azon ritka csoportjába tartozik, akik kitaláltak valamit, azt sikeresen befuttatták, és ebbõl pénzt kerestek.

3 Gattyán a Live Jasmin nevû netes pornóvállalkozással alapozta meg vagyonát. A Docler holding azonban zene, és filmterjesztéssel is foglalkozik. Övé az Il Bacio nevû luxusáruház, ami saját véleményünk szerint azonban nem segíti a profit növekedését. 2. Csányi Sándor : (62 év) 159,5 milliárd Az OTP-vezér éveken keresztül vezette a leggazdagabb magyar listákat. Vagyona szerényen nõtt az utóbbi idõben, de helyzetét nehezíti, hogy a pletykák szerint Orbán Viktor igyekszik háttérbe szorítani a hozzá közel álló üzletembert. 3. Demján Sándor : (71 év) 146,3 milliárd

4 A Trigránit építõipari vállalat vezetõje. A nyolcvanas években az ÁFÉSZ-nál, majd a Skálában kezdte a bizniszt. 4. Széles Gábor : (69 év) 104 milliárd Az Ikarus tulajdonosa mostanában inkább energiacellájáról, és a kormányt alázatosan támogató nyilatkozatairól ismert. A Békemenetek egyik szervezõje, aki úgy tartja: Személyes varázsával 300 ezer embert vonzott be a kormánypárti felvonulásba. 5. Bige László : (56 év) 103,75 milliárd Az ország legnagyobb mûtrágyagyártó cégének, a Nitrogénmûveknek a tulajdonosa. 6. Rákosi Tamás (67 év) 78 milliárd forint Belgiumban nõtt fel, Magyarországon a RaKo óvszerekkel kezdte a bizniszt. Valóságsók producere, fogászatot indított,

5 jelenleg a startupvilágban tevékenykedik. 7. Wáberer György (58 év), 77.2 milliárd Húsz év alatt építette fel Európa harmadik legnagyobb közúti fuvarozó cégét. Az indításhoz kellett az a Volán Tefu, amelyet társaival 1994-ben privatizált. 8. Kasza Lajos és családja (64 év) 74,7 illiárd Mûanyag-feldolgozás, festék- és akkumulátorgyártás területén ér el üzleti sikereket. 9. Leisztinger Tamás (46 év) 72,5 milliárd Matematikát és fizikát tanult, de taxizott, és egyetemista korában már mélyen benne volt a kárpótlásijegy-bizniszben. Szerepe volt számos nagy cég (Pick, Hunguest hotels, Ervais szállodalánc) privatizálásában. Vagyonát jelenleg az agráriumban és a szállodaiparban forgatja.

6 10. Veres Tibor : (52 év) 71 milliárd Moszkvai egyetemi évek után vagyonát számítógép-alkatrészek kereskedelmével alapozta meg ben lett a Wallis tulajdonosa, amely építõipari, autókereskedelmi, ingatlanos tevékenységei mellett néhány évig az Indexet is tulajdonolta. Bónusz : 16. Simicska Lajos. (54 év) 45,3 milliárd Hiányoznak a nõk A lista jellegzetességeirõl kérdezve Galambos Márton a nõk hiányát emelte ki. A fõszerkesztõ lehangolónak nevezte a helyzetet, ugyanakkor megjegyezte, hogy egyes elemzõk szerint a magyar milliárdosok feleségeinek nagyobb a beleszólásuk az üzletbe, mint hasonló helyzetben Amerikában. (Ahol viszont számos nõ van önjogán a gazdagok listáján.) Mennyire reálisak a vagyonbecslések kérdeztük Galambostól, tudván, hogy számos bevett módja van a vagyonok elrejtésének. A fõszerkesztõ titokzatosan csak annyit mondott:

7 Árulkodó, hogy a cseh milliárdosoknál jóval nagyobb számok szerepelnek." A lista megállapításait két esettõl eltekintve azonban nem vonták kétségbe a szereplõk. A szerkesztõség mindenkivel egyeztette az eredményeket, amelyeket a milliárdosok kétharmada elfogadott, harmaduk pedig nem kommentálta a közölteket. Ezek közt volt Simicska Lajos is. Figyelem! A cikkhez hozzáfûzött hozzászólások nem a c-press.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztõség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, hogy kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a

8 C-PRESS Hírügynökség facebook oldalát, a következõ címen: - Kérjük, hogy a cikkhez itt szóljon hozzá! - Nekünk minden "lájk számít, mert az is segíti a szerkesztõségünk mûködését és munkáját! Köszönettel és barátsággal! C-PRESS / index

ORÖ: Több mint havi félmilliós fizetést indítványozott magának Hegedûs May 26.

ORÖ: Több mint havi félmilliós fizetést indítványozott magának Hegedûs May 26. ORÖ: Több mint havi félmilliós fizetést indítványozott magának Hegedûs 2015. May 26. Havonta több mint félmilliós fizetést indítványoztatott magának Hegedûs István, az ORÖ elnöke derül ki a RomNet birtokába

Részletesebben

Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08.

Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. A hagyományos cigány családból származó diplomás roma nõk komoly választások elé állnak életükben, ha meg szeretnének

Részletesebben

Médiaháború: nyomás alatt February 28.

Médiaháború: nyomás alatt February 28. Médiaháború: nyomás alatt 2015. February 28. Kormányközeli részrõl folyik a munkatársak megdolgozása a Simicska Lajoshoz köthetõ médiumoknál, hogy döntsenek: a milliárdos vállalkozót, vagy a kormányfõ

Részletesebben

A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat!

A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat! 2014 október 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A vörös értékelve diktatúra Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Hosszú időre megrendültek az alapvető normák: a becsület, az igazmondás, a tisztességes

Részletesebben

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,

Részletesebben

Udo Ulfotte: Határtalan b?nözés

Udo Ulfotte: Határtalan b?nözés Udo Ulfotte: Határtalan b?nözés 2018 április 03. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Amit a politika és a tömegmédia a migránsok b?ncselekményeir?l elhallgat el?lünk. Udo Ulfkotte Utolsó

Részletesebben

BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2.

BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2. BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM PÜNKÖSDI ÜNNEPI ISTENTISZTELETEK 2010. MÁJUS 23. MÁJUS 24. Hagyományainknak

Részletesebben

Beteszi a pénzét a bankba, és még ön fizet érte February 26.

Beteszi a pénzét a bankba, és még ön fizet érte February 26. Beteszi a pénzét a bankba, és még ön fizet érte 2015. February 26. C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán! Rosszul áll a cégek szénája, rövidesen még nekik kell fizetniük, ha pénzt, betétet

Részletesebben

A bizalmi állás, ami még Lázár posztjánál is jobban fizet 2015. January 21.

A bizalmi állás, ami még Lázár posztjánál is jobban fizet 2015. January 21. A bizalmi állás, ami még Lázár posztjánál is jobban fizet 2015. January 21. Kényelmes állást biztosít a miniszteri biztosi szék. Sokan még a helyettes államtitkároknál is többet keresnek, kiküldetés esetén

Részletesebben

A remény emberei September 08.

A remény emberei September 08. A remény emberei 2015. September 08. Regionális roma vezetõképzõt tartott a Wáli István Református Cigány Szakkollégium szeptember 3. és 5. között Beregdarócon. A résztvevõk többségében szakkollégisták

Részletesebben

65 éve indult Sztálinváros építése

65 éve indult Sztálinváros építése 2015 május 04. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Give 65 éve indult Sztálinváros Give 65 éve indult Sztálinváros Give 65 éve indult Sztálinváros Mérték Give 65 éve indult Sztálinváros Give 65 éve

Részletesebben

Fricz Tamás:Az új rend az elitokrácia August 24.

Fricz Tamás:Az új rend az elitokrácia August 24. Fricz Tamás:Az új rend az elitokrácia 2016. August 24. C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán! A legnagyobb veszély, hogy a 21. században a demokráciát, mint politikai rendszert felválthatja

Részletesebben

Azurák Csaba a TV2 Aktuális mősorainak fıszerkesztıje

Azurák Csaba a TV2 Aktuális mősorainak fıszerkesztıje 1 / 5 2015.03.25. 10:08 Azurák Csaba a TV2 Aktuális mősorainak fıszerkesztıje 2015. március 25-tıl a Tények mősorvezetıjét, Azurák Csabát nevezték ki a TV2 Aktuális mősorainak fıszerkesztıjévé - közölte

Részletesebben

Bayer Zsolt: Kérdés. Szöveg méret. Give Bayer Zsolt: Kérdés 5/5. Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) 2014 február 05.

Bayer Zsolt: Kérdés. Szöveg méret. Give Bayer Zsolt: Kérdés 5/5. Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) 2014 február 05. 2014 február 05. Flag Szöveg méret 90 Mentés 100 110 120 130 140 150 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Mérték Give 2/5 Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Meghalt Jancsó Miklós. A huszadik század

Részletesebben

Lovas István - Jancsó: Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája

Lovas István - Jancsó: Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája Lovas István - Jancsó: Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája 2014 február 05. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Archívumból - Beszélgetés Zágoni Sándor, népi alkotóm?vésszel,

Részletesebben

NŐI VÁLTÓ Médiaajánlat. Érvényes visszavonásig

NŐI VÁLTÓ Médiaajánlat. Érvényes visszavonásig NŐI VÁLTÓ Médiaajánlat 2019 Érvényes visszavonásig A NŐI VÁLTÓRÓL Karrierváltást, vállalkozásindítást segítő online magazin közösségépítési céllal. Bemutatjuk azokat a nőket, akik már elindultak a váltás

Részletesebben

Az ARTIQ Kulturális Magazin médiaajánlata

Az ARTIQ Kulturális Magazin médiaajánlata Az ARTIQ Kulturális Magazin médiaajánlata 2014 ARTIQ BEMUTATKOZÁS BANNERHELYEK ÁRAK ÉS AKCIÓK Tisztelt leendő Hirdetőnk! Az ARTIQ kulturális magazin (http://artiq.hu/) 2014. januárjában indult és az ARTIQ

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 42. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 42. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 42. hét Erdély Magyarország Oktatási és gazdasági kérdésekről tárgyaltak a MÁÉRT szakbizottságokban Október 8-án ülésezett a MÁÉRT Oktatási és Kulturális Szakbizottsága,

Részletesebben

Megválasztották a 2011. év Prímáit

Megválasztották a 2011. év Prímáit Megválasztották a 2011. év Prímáit A Prima Primissima Alapítvány Kuratóriuma, valamint az Alapító mellett működő Társadalmi Tanácsadó Testület együttes ülésén megválasztotta a Prima Primissima Díj 2011.

Részletesebben

Lovas István: Elhallgatott hírek 20.

Lovas István: Elhallgatott hírek 20. Lovas István: Elhallgatott hírek 20. 2015 január 21. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Elhallgatott hírek néven sorozatot indítottam azért, hogy a hazai média hallgatását vagy várható

Részletesebben

először is vitatkoznék a rákényszerít szó használatával

először is vitatkoznék a rákényszerít szó használatával az alapjogok, a jogállamiság És a demokrácia ÉrtÉkeire ÉpÜló igazi unió van születó be n. rui tavares európai parlamenti képviseló v e l halmai gábor beszélget A Journal de Negócios című portugál lap 2013.

Részletesebben

V. ORSZÁGOS NAGYKERESKEDŐI ÉS GYÁRTÓI KONFERENCIA EGY NAPOS EDZŐTÁBOR, AMELY UTÁN CÉGE VERESENYTÁRSAI ELŐTT FOGJA ÁTSZAKÍTANI A CÉLSZALAGOT!

V. ORSZÁGOS NAGYKERESKEDŐI ÉS GYÁRTÓI KONFERENCIA EGY NAPOS EDZŐTÁBOR, AMELY UTÁN CÉGE VERESENYTÁRSAI ELŐTT FOGJA ÁTSZAKÍTANI A CÉLSZALAGOT! Mutassa be cégét és termékeit 450 1 fejlett cég ügyvezetőjének és vezetőinek az ország legnagyobb, gyártókra és nagykereskedőkre szabott konferenciáján Legyen Ön is az V. Országos Nagykereskedői és Gyártói

Részletesebben

Olyan szép az életem, mint egy tündérmese A Dirac házaspár budapesti látogatása 1937-ben

Olyan szép az életem, mint egy tündérmese A Dirac házaspár budapesti látogatása 1937-ben Olyan szép az életem, mint egy tündérmese A Dirac házaspár budapesti látogatása 1937-ben A világhírő matematikus Fejér Lipót (1880 1959) tudományos hagyatéka számos korabeli újságkivágást is tartalmaz.

Részletesebben

Eladott szigetek. Kiindulás

Eladott szigetek. Kiindulás Eladott szigetek Kiindulás A Maldív-szigeteken két évvel ezelőtt volt a legutóbbi választás, amikor új elnöke lett az országnak. Az ország fő bevételi forrása a turizmus, hiszen a tenger és a trópusi éghajlat

Részletesebben

Ferri-Pisani A SZERELEM AMERIKÁBAN

Ferri-Pisani A SZERELEM AMERIKÁBAN Ferri-Pisani A SZERELEM AMERIKÁBAN FERRI-PISANI A szerelem Amerikában Regény 2011 fordította Dénes Zsófia Fapadoskonyv.hu Kft. Dénes Zsófia jogutódja I. A félig nyitott kapu Az átkelés utolsó napjaiban

Részletesebben

MAGYAR DOKUMENTUMFILM

MAGYAR DOKUMENTUMFILM MAGYAR DOKUMENTUMFILM X. Hallgatásra ítélve 2016. ÁPRILIS JÚNIUS A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával az Uránia Nemzeti Filmszínház szervezésében www.urania-nf.hu A»valóság fölfedezésében«csakis azok

Részletesebben

Közzétette: ( Még nincs értékelve

Közzétette:   (  Még nincs értékelve 2015 május 04. Flag Szöveg méret 90 100 Mentés 110 120 130 140 150 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1 % 1/5 Give 1 % 2/5 Mérték Give 1 % 3/5 Give 1 % 4/5 Give 1 % 5/5 Érdekl?dve olvastam

Részletesebben

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

Hogyan nézett ki Bécs Hitler alatt?

Hogyan nézett ki Bécs Hitler alatt? 2015 március 24. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A hitleri idők bécsi építészeti terveiről nyílik kiállítás a bécsi Építészeti Központban (Architekturzentrum

Részletesebben

Zórád Ernő. (1911-2004) képregény-rajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista

Zórád Ernő. (1911-2004) képregény-rajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista Rajzait elegancia és bravúros rajztudás jellemezte. Nekem száz oldal kell ahhoz, amit ő egyetlen vonallal ki tud fejezni. Márai Sándor Zórád Ernő (1911-2004) képregény-rajzoló, festő, grafikus, illusztrátor,

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Váci püspök: Együtt kell élni a gazdasági bevándorlókkal is 2015. January 21.

Váci püspök: Együtt kell élni a gazdasági bevándorlókkal is 2015. January 21. Váci püspök: Együtt kell élni a gazdasági bevándorlókkal is 2015. January 21. A katolikus egyházban nagyobb figyelmet kap a templomok tatarozása, mint a hit gyakorlása és a szolgálat. Az egyháznak, ahogy

Részletesebben

Megvannak az idei Prima jelöltek!

Megvannak az idei Prima jelöltek! Megvannak az idei Prima jelöltek! Sajtótájékoztató keretében jelentették be az idei Prima jelölteteket. Az Alapítvány kuratóriuma ebben az évben is harminc Primát választott tíz kategóriában. Az erkölcsi

Részletesebben

A liberalizmus, a 444 és a Chatham House szabály

A liberalizmus, a 444 és a Chatham House szabály A liberalizmus, a 444 és a Chatham House szabály 2015 február 03. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Az elmúlt héten a Common Sense Society rendezvényén vitatkozott André Goodfriend

Részletesebben

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin Kulturális Magazin MÉDIAAJÁNLAT 2015. A Magazinról Tisztelt leendő Hirdetőnk, Partnerünk! Az Kulturális Magazin 2014 januárja óta napi rendszerességgel tájékoztatja olvasóit a kulturális élet hazai és

Részletesebben

Az olvasói kommentek hatása az újságírásban nemzetközi kutatás eredménye

Az olvasói kommentek hatása az újságírásban nemzetközi kutatás eredménye Az olvasói kommentek hatása az újságírásban nemzetközi kutatás eredménye Készült: Budapest, 14. május. Az újságírók munkája és az olvasói hozzászólások közötti kapcsolatot vizsgáló kutatást szervezett

Részletesebben

Ha találtok új, az Online Média oldalon nem szereplõ online rádióadókat, és szeretnétek, hogy felkerüljön az oldalra, akkor ide írjátok!

Ha találtok új, az Online Média oldalon nem szereplõ online rádióadókat, és szeretnétek, hogy felkerüljön az oldalra, akkor ide írjátok! Új online rádióadók Írta: onlinemedia - 2007.10.25 16:18 Ha találtok új, az Online Média oldalon nem szereplõ online rádióadókat, és szeretnétek, hogy felkerüljön az oldalra, akkor ide írjátok! Írta: marika

Részletesebben

2014. július szeptember EPSA Hírlevél

2014. július szeptember EPSA Hírlevél Kedves Önérvényesítők! Ez az Önérvényesítők Európai Platformjának hírlevele. Az Önérvényesítők Európai Platformját röviden EPSA-nak hívják. Ebben a számban sok érdekes hírt szeretnénk megosztani veled.

Részletesebben

Az ARTIQ Kulturális Magazin médiaajánlata

Az ARTIQ Kulturális Magazin médiaajánlata Az ARTIQ Kulturális Magazin médiaajánlata 2014 ARTIQ BEMUTATKOZÁS BANNERHELYEK ÁRAK ÉS AKCIÓK Tisztelt leendő Hirdetőnk! Az ARTIQ kulturális magazin (http://artiq.hu/) 2014. január 16-án indult. Az ARTIQ

Részletesebben

Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28.

Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28. Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28. Valahol az országban, rendõrök, és romák "szövetséget kötöttek". Szövetséget kötöttek arra, hogy közösen, kéz a kézben fognak fellépni mindenkivel szemben,

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

Hallássérültek Felelős kiadó Kiadja a Siketek és Nagyothallók

Hallássérültek Felelős kiadó Kiadja a Siketek és Nagyothallók . Si Rö la da Világ ajno ság N m mu a ozha a si Óvodás O szágos lnö ségi lés... 32 6 Si Világna ja 4 14 Mi ll udni a ha ili áci s á yá l? Ella ici u ya, d iási s g ség 10 15 Baja Vá osi Sz v z év s 20

Részletesebben

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.

Részletesebben

Telefonfülkék Magyarországon

Telefonfülkék Magyarországon 2014 október 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A telefonfülkék 130 éves hazai történetében nem jött létre egy olyan típus, amelynek

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014.(VI.12.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról, a vagyon kezeléséről és hasznosításáról Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. Otthon V. Ingóság Biztosítása

Az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. Otthon V. Ingóság Biztosítása Az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. Otthon V. Ingóság Biztosítása Az Otthon V. Ingóság Biztosítás a jelen Általános és Különös feltételek szerint jön létre az AEGON Magyarország Általános Biztosító

Részletesebben

Orbán Viktor: Nem akarjuk elválasztani a két országot

Orbán Viktor: Nem akarjuk elválasztani a két országot 2015 július 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Nem Szerbia ellen irányul Magyarország déli határainak megerősítése,

Részletesebben

Kiss Anikó: Ballada March 12.

Kiss Anikó: Ballada March 12. Kiss Anikó: Ballada 2015. March 12. Él egy asszony, roma. Van néki, van néki tizenhárom fõs családja: két lánya, annak öt és négy gyereke, meg két fia. Az egyik lányának élettársa. A másiknak senkije.

Részletesebben

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele Viii. szám - 2015. szeptember A megyei köznevelési rendszerről egyeztetett a kormánymegbízott Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott irodájában fogadta Pölöskei Gábornét,

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Talán javulóban a hangulat idehaza

Talán javulóban a hangulat idehaza 2013-07-02 MAGEOSZ Hírek 1./6 Talán javulóban a hangulat idehaza Egy év után először kúszott a pozitív tartományt jelentő 50 százalék fölé a beszerzési menedzser index (BMI), amelynek júniusi szezonálisan

Részletesebben

hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló Pénteken pozitív hangulat uralkodott a világ tőzsdéin, hétfőn fordulat következett be Kínában a negatív makrogazdasági adatok miatt. Vegyesen teljesített a

Részletesebben

Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim!

Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Régi idők tanújaként beszélni egy nagy múltú intézmény ünnepére összegyűlt vendégek előtt, közöttük

Részletesebben

Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével

Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 111 D1 Történetek a Földről Vasco da Gama A XIV XV. századi Európába sokféle kereskedelmi

Részletesebben

EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT. Erdélyi Hanga elnöki programja. 1) Bemutatkozás. Rólam

EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT. Erdélyi Hanga elnöki programja. 1) Bemutatkozás. Rólam EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT Erdélyi Hanga elnöki programja 1) Bemutatkozás Rólam Erdélyi Hanga vagyok, 1994. október 10-én születtem Sopronban. Az általános iskola elvégzése után a helyi Széchenyi István Gimnáziumban

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI VILÁGNAP 2012. október 1. 15. 00 óra BELÜGYMINISZTÉRIUM, márványaula

ÉPÍTÉSZETI VILÁGNAP 2012. október 1. 15. 00 óra BELÜGYMINISZTÉRIUM, márványaula ÉPÍTÉSZETI VILÁGNAP 2012. október 1. 15. 00 óra BELÜGYMINISZTÉRIUM, márványaula TISZTELT ÁLLAMTITKÁR URAK! TISZTELT ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZ ÚR! HÖLGYEIM ÉS URAIM! KEDVES VENDÉGEINK! ELSŐKÉNT A LECHNER LAJOS-DÍJ-RÓL

Részletesebben

Advent a Life.hu-n. Időszak: 2014. december 1. december 24.

Advent a Life.hu-n. Időszak: 2014. december 1. december 24. Advent a Life.hu-n Időszak: 2014. december 1. december 24. A Life.hu tematikus adventi melléklete Idén a Life.hu karácsonyi tartalmának alapgondolata a Karácsony, másképp. Az Advent rovatban megjelenő

Részletesebben

Miért alaptalan a magyar demokrácia

Miért alaptalan a magyar demokrácia KÖNYVBEMUTATÓ Csizmadia Ervin legújabb kötetének (Miért alaptalan a magyar demokrácia) könyvbemutatójára az Alexandra pódiumon, március 20-án került sor. A bemutató keretében tartott kerekasztal-beszélgetés

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 27 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam gimnázium matematika Előállítás ideje: 28.3.6. 13:16:48

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv középszint É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Általános útmutató

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület ülésén. 2015. október 11-én, vasárnap 16 órakor

Jegyzőkönyv. Készült: Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület ülésén. 2015. október 11-én, vasárnap 16 órakor Jegyzőkönyv Készült: Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület ülésén 2015. október 11-én, vasárnap 16 órakor 1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület ülésén Ideje:

Részletesebben

Az MSZP követelése: Fizetésemelés Korózs Lajos szociológus Országgyűlési képviselő

Az MSZP követelése: Fizetésemelés Korózs Lajos szociológus Országgyűlési képviselő Az MSZP követelése: Fizetésemelés 2015 Korózs Lajos szociológus Országgyűlési képviselő Mi a probléma a fizetések körül? Hat éve nem volt fizetésemelés a szociális ágazatban! Emlékezetem szerint akkor,

Részletesebben

ÉLELMISZER-FELDOLGOZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE FEDERATION OF HUNGARIAN FOOD INDUSTRIES ALAPÍTVA 1989. Együtt a fogyasztókért tegyünk együtt érte

ÉLELMISZER-FELDOLGOZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE FEDERATION OF HUNGARIAN FOOD INDUSTRIES ALAPÍTVA 1989. Együtt a fogyasztókért tegyünk együtt érte KÉRDŐÍV 1. Kérjük röviden mutassa be, hogy a vállalat miért tartotta fontosnak a kezdeményezéshez történő csatlakozást. Pick Szeged Zrt, mint az ország legnagyobb húsipari vállalata kiemelten fontosnak

Részletesebben

A KONFERENCIA FELSZÓLALÓINAK BEMUTATKOZÓI

A KONFERENCIA FELSZÓLALÓINAK BEMUTATKOZÓI A KONFERENCIA FELSZÓLALÓINAK BEMUTATKOZÓI Kőszegi András Szakmai és közéleti ismerkedését első munkahelyén a Magyar Rádióban kezdte 1985-ben. A legfontosabb tanulási folyamatnak a hosszú évek óta készített

Részletesebben

Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről

Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről Jegyzőkönyv. az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről A közgyűlés helye: ELTE Fizikai épület 083.sz. előadóterem. 1117 Budapest, Pázmány Péter

Részletesebben

Szellem a fazékból: Czifray

Szellem a fazékból: Czifray Szellem a fazékból: Czifray 2015 július 12. Flag Szöveg méret Mentés Mérték 0 Még nincs értékelve A Czifray versenykurzus, szakácskönyv, reformkori életérzés. A XIX. század legfontosabb receptgy?jteménye,

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A DUE MÉDIAHÁLÓZAT FIATALOK PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE

A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A DUE MÉDIAHÁLÓZAT FIATALOK PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A DUE MÉDIAHÁLÓZAT FIATALOK PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE RÓLUNK o A DUE MÉDIAHÁLÓZAT TÖBB, MINT 20 ÉVE TEVÉKENYKEDIK AZ IFJÚSÁGI MÉDIAPIACON. o HÁLÓZATUNKBA

Részletesebben

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.

Részletesebben

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1.

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak

Részletesebben

A kerettantervi adaptáció korlátai eltérő kerettantervek akkreditációja

A kerettantervi adaptáció korlátai eltérő kerettantervek akkreditációja A kerettantervi adaptáció korlátai eltérő kerettantervek akkreditációja Dr. Dobszay Ambrus igazgató Tartalomfejlesztési és Módszertani központ Hajdúszoboszló, 2013. október 10. www.ofi.hu Az előadás témái

Részletesebben

Ignotus. Emma asszony levelei. Egy nőimitátor a nőemancipációért

Ignotus. Emma asszony levelei. Egy nőimitátor a nőemancipációért Ignotus Emma asszony levelei Egy nőimitátor a nőemancipációért 2011 ELŐSZÓ MIT ÉR A NŐ, HA FÉRFI? Mint ahogy a női ruhákat, a nőemancipációt is a férfiak sokkal jobban, nettebben, pontosabban, lelkiismeretesebben,

Részletesebben

PANNON EGYETEM KARRIER IRODA A NAGYBETŰS. - a Pannon Egyetem hivatalos Alumni Magazinja

PANNON EGYETEM KARRIER IRODA A NAGYBETŰS. - a Pannon Egyetem hivatalos Alumni Magazinja A NAGYBETŰS - a Pannon Egyetem hivatalos Alumni Magazinja Telefon: (+36 88) 624-813 Fax: (+36 88) 624-813 Internet:http://kairo.uni-pannon.hu Az A NAGYBETŰS c. magazin 2009. évi médiaajánlata A NAGYBETŰS

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Lakást akartak, mindent aláírtak Új Szöveges dokumentum Haász János - haasz.janos@mail.index..hu, Nagy Attila - nak@mail.index..hu 2009. 02. 04., 00:28 Frissítve: 16 órája A miskolci Avas lakótelepre beköltözött

Részletesebben

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016)

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) Szakmai program a megyei kulturális stratégia gyakorlatba ültetésére TARTALOM MUNKACSOPORT HÍREK-TÁR 2 Rendezvénysorozat a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2 Készülünk

Részletesebben

A GASZTRO VIDEÓK TÉRNYERÉSE. Gasztro trendek, #foodporn a címlapon Krankovics Béla // május 17.

A GASZTRO VIDEÓK TÉRNYERÉSE. Gasztro trendek, #foodporn a címlapon Krankovics Béla // május 17. A GASZTRO VIDEÓK TÉRNYERÉSE Gasztro trendek, #foodporn a címlapon Krankovics Béla // 2018. május 17. Ki nézett ma már online videót? Néhány adat Becslések szerint 2017-ben az összes online adatforgalom

Részletesebben

HASZONNAL! BEMUTATKOZÓ

HASZONNAL! BEMUTATKOZÓ FORGASSA HASZONNAL! BEMUTATKOZÓ 2016 50 EZ LESZ EMBER, AKIRE IDÉN FIGYELNÜNK KELL 2016 A LEHETŐSÉGEK éve! Adócsökkentés GYEREKPROGRAM DOLLÁRBEFEKTETÉSEK Pályázatok Lakáskedvezmény Új magyar tőzsde NÖVEKVŐ

Részletesebben

a 2016. január 28. napi képviselı-testületi ülésre I. A POLGÁRMESTER FELADATKÖRÉT ÉRINTİEN A LEJÁRT HATÁRIDEJŐ HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL

a 2016. január 28. napi képviselı-testületi ülésre I. A POLGÁRMESTER FELADATKÖRÉT ÉRINTİEN A LEJÁRT HATÁRIDEJŐ HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Hajdúnánás Városi Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 1. Száma:720-2/2016. P O L G Á R M E S T E R I Elıkészítık: Szólláth Tibor polgármester, Síró Katalin titkárnı-szervezési ügyintézı A polgármesteri

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.05.08. kedd Mesterházy Attila az Egyesült Államokban tárgyal Képzetlenül a munka világában Tíz ok a telefonadó ellen Nem igaz, hogy a családi vállalkozásokat segítik a földbérletpályázatokon Ingyenes

Részletesebben

ATOMBOMBA FELTALÁLÓI Szilárd Leó (1898-1964)

ATOMBOMBA FELTALÁLÓI Szilárd Leó (1898-1964) ATOMBOMBA FELTALÁLÓI Szilárd Leó (1898-1964) Világhírő magyar természettudós, egy középosztálybeli zsidó értelmiségi család gyermeke volt, Spitz vezetéknévvel született, de családja 1900-ban magyarosította

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

PROGRAMFÜZET. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA: Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. PROGRAMFÜZET A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA: TÁMOP-4.2.1.C-14/1/KONV-2015-0010 TUDÁS-PARK FEJLESZTÉSE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÁZISÁN EMLÉKEZÜNK

Részletesebben

ARAGO Befektetési Holding Rt. 2001. évi gyorsjelentése

ARAGO Befektetési Holding Rt. 2001. évi gyorsjelentése ARAGO Befektetési Holding Rt. 2001. évi gyorsjelentése Az ARAGO Befektetési Holding Rt. a Tőzsdei Értékpapír Listán C kategóriában szereplő részvénytársaság igazgatósága az alábbiakban ismerteti Tisztelt

Részletesebben

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVIII. KONGRESSZUSA SZEGED, 2012. MÁJUS 17-19.

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVIII. KONGRESSZUSA SZEGED, 2012. MÁJUS 17-19. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVIII. KONGRESSZUSA SZEGED, 2012. MÁJUS 17-19. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete 2012. május 17-19. között Szegeden, a Hunguest Hotel Forrásban

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Vásárosnaményi Értéktár. Kontársulat Vásárosnamény amatőr színtársulat. Liszt Ferenc Vegyeskar

Vásárosnaményi Értéktár. Kontársulat Vásárosnamény amatőr színtársulat. Liszt Ferenc Vegyeskar A vásárosnaményi Esze Tamás Művelődési Központban 2004-ben alakult a felnőtt színjátszó csoport 15 fővel, Kontársulat néven. Eddig összesen 5 darabot mutattak be, több szakmai elismerésben is részesültek.

Részletesebben

HELYISÉGGAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZAT

HELYISÉGGAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZAT NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM HELYISÉGGAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZAT SOPRON 2015 HATÁLYOS: 2015. JÚNIUS 17-TŐL TARTALOMJEGYZÉK A szabályzat célja... 3 A szabályzat hatálya... 3 A helyiséggazdálkodás alapelvei...

Részletesebben

Mi lelte a népszerű magyar befektetést? A profik fele csütörtököt mondott

Mi lelte a népszerű magyar befektetést? A profik fele csütörtököt mondott Mi lelte a népszerű magyar befektetést? A profik fele csütörtököt mondott Árgyelán Ágnes 2018. július 4. 16:05 A piacok idei első félévben látott hektikussága megosztotta az abszolút hozamú alapokat: egyik

Részletesebben

Az Internet. avagy a hálózatok hálózata

Az Internet. avagy a hálózatok hálózata Az Internet avagy a hálózatok hálózata Az Internet története 1. A hidegháború egy fontos problémája Amerikában a hatvanas évek elején: Az amerikai kormányszervek hogyan tudják megtartani a kommunikációt

Részletesebben

SAJTÓDOKUMENTÁCIÓ. Cím: Megy a harc a magyar befektetőkért - De kik állnak nyerésre? Megjelenés: Portfolio

SAJTÓDOKUMENTÁCIÓ. Cím: Megy a harc a magyar befektetőkért - De kik állnak nyerésre? Megjelenés: Portfolio Cím: Megy a harc a magyar befektetőkért - De kik állnak nyerésre? Megjelenés: Portfolio Dátum: 2016-09-13 http://www.portfolio.hu/finanszirozas/alapkezelok/megy_a_harc_a_magyar_befektetokert_de_kik_ allnak_nyeresre.237214.html

Részletesebben

82 milliót kaptak a borsodi könyvtárak

82 milliót kaptak a borsodi könyvtárak 2010. június 24., csütörtök - Iván. Keresés OK Címlap Belföld Külföld Bulvár Gazdaság Tech Tudomány Kult Sport Vélemény Videó 24 óra Fesztivál Cinematrix Műsorok Média Képgyár Könyv Ortográf Cirkusz Életmód

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2265/2007. (X. 2.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2265/2007. (X. 2.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2265/2007. (X. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

CIB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető fforgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 1/8

CIB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető fforgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 1/8 CIB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető fforgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 2010 1/8 1. Alapadatok 1.1. A CIB Nyersanyag Alapok Alapja Megnevezése: CIB

Részletesebben

A MEE VILÁGÍTÁSTECHNIKAI TÁRSASÁG HÍRLEVELE 9. évfolyam, 1. szám 2010. január

A MEE VILÁGÍTÁSTECHNIKAI TÁRSASÁG HÍRLEVELE 9. évfolyam, 1. szám 2010. január A MEE VILÁGÍTÁSTECHNIKAI TÁRSASÁG HÍRLEVELE 9. évfolyam, 1. szám 2010. január LED KONFERENCIA - 2010 FEBRUÁR 23-24. BUDAPEST... 1 VEZETŐSÉGI ÜLÉS... 3 ÉVZÁRÓ KÖZGYŰLÉS... 3 TARTALÉKVILÁGÍTÁS... 5 TAGTÁRSAINK

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz 1) Vizsgáltak-e más bolygóról származó mintát földi laboratóriumban? Ha igen, honnan származik?

Részletesebben

TARTALOMHOZ TAPADVA. a Sanoma Media és a PHD Hungary közös előadása

TARTALOMHOZ TAPADVA. a Sanoma Media és a PHD Hungary közös előadása TARTALOMHOZ TAPADVA a Sanoma Media és a PHD Hungary közös előadása FÉLELEM médiapiaci prezentációk személyes találkozók versenytárs-figyelés házon belüli elköteleződés szemléletváltás 2 ELLENÁLLÁS A kizárólag

Részletesebben