T. Ágoston László A kutyasétáltató

Átírás

1 T. Ágoston László A kutyasétáltató Zsengellér, a költő, író, újságíró, keresztrejtvény szerkesztő és esszéista ott állt a lépcső alján és a vállát söprő ősz haját lengetve motyogta: Nem hiszem el. Nem hiszem el, doktor Kovács Alfréd, közös képviselő úr, hogy te, akit a mai napig a barátomnak hittelek, rongyos kétszázezer forintos közös költség tartozásért képes vagy rám uszítani a végrehajtókat. No, de lépett lejjebb a lépcsőn a másik. Tudod, hogy nem én a lakótársak megszavazták, nekem muszáj Megszavazták? Leszarom a szavazatukat, meg a te muszájodat is! Megmondtam, hogy kifizetem, mihelyt megkapom a honoráriumomat. A gázt, meg a villanyt is kifizettem, nem? Kifizetted, kifizetted, de mikor? Itt állt a szerelő az ajtó előtt a franciakulccsal, hogy elzárja a főcsapot. Harminchat lakónak se fűtése, se főzési lehetősége Tudom, és sajnálom, de az én munkám nem olyan, hogy hoci nesze, vagy leülöm a nyolc órámat, aztán fizetnek. Tehetek én arról, hogy megvonták a laptól az állami támogatást és hónapok óta nem fizetik ki a pénzemet? Az én bűnöm, hogy becsődölt az újságom, és szabadúszóként kell tengetnem a napjaimat? Hajtok mint a güzü, aztán vagy kifizetik a honoromat, vagy nem. A Tóthné négyszázezerrel tartozik. Őt miért nem jelentetted föl? Hát ez az, látod, mert neki van állása, és megígérte, hogy havi húszezres részletekben törleszt. Én is törlesztek. Lehet, hogy nem is húsz, hanem harmincezret fizetek egyszerre. Igen? És mikor? A tököm tele van már az ígéreteiddel, meg a művészi tehetségeddel. A tavasszal is megnyerted azt az országos pályázatot. Azt mondod, még meg is zenésítik a versedet. Aztán mit kaptál érte? Egy nagy szart. Aranyozott díszoklevelet, meg egy meleg kézszorítást a minisztertől. A lakók azóta is rajtad röhögnek. A művész úr Egy vekni kenyeret se ér a te nagy művészeted. Ebből akarsz törleszteni? Egy kutyasétáltató is többet ér nálad Egy ku ku tyasétáltató? hebegte a költő, és szó nélkül elsomfordált. Ilyet még nem mondtak neki. Még hogy kutyasétáltató!. Sok minden volt már, mire lisztfehérre fakult a koromfekete haja, de kutyasétáltató Amikor annyira felcseperedett, hogy fel tudott kapaszkodni a kis kerek székre, az anyja elvitte a zeneiskolába és bemutatta a zongoratanárnőnek. Ő maga is szépen, egyesek szerint már már művészi szinten játszott ezen a hangszeren, de jöttek a háborús évek, meg az a göndör, fekete hajú, snájdig tüzér százados. Egy koncert szünetében találkoztak a büfében. Kiderült, hogy ő is szereti, sőt, amint mondta, püfölgeti is ezt a hangszert. Aztán mielőtt kiment a frontra, összeházasodtak. A fiuk akkor fogant, amikor a százados úr rőfös szakállal, és a vállán egy szakadt kenyérzsákkal hazakullogott a fogságból. Raktáros lett egy államosított fatelepen. A felesége meg pénztáros a sarki közértben. Olykor olykor visszahúzódtak a kis szobába, és négykezest játszottak a véletlenül ottfelejtett zongorán. A fiú hamar ráérzett a zene ízére. A fiatal, szőke zongoratanárnő nem győzte dicsérni a tehetségét. Már a második év végén felléptették a záróvizsga előadáson. Az anyja abban reménykedett, hogy ami neki nem sikerült, talán majd a fia valóra váltja. Az évek során meg is nyert jó néhány területi versenyt. Egyszer valami nemzetközi seregszemlére is benevezték, de ott csak ötödik lett. Tizenhét éves kamasz volt, amikor motorbalesetben meghalt az apja. Egy teherautóval ütközött frontálisan. Ez volt a rendőrségi jegyzőkönyvben. A szomszédok meg azt suttogták, hogy a politikai rendőrség tette el láb alól. Nem értette, és soha nem is tudta feldolgozni, hogyan lehet egy teherautóval frontálisan ütközni. Az idő tájt kezdett el verseket írni és

2 2 hanyagolni a zongoragyakorlást. Dalokat is szerzett gitár kísérettel. Úgy érezte, ezek jobban kifejezik felbolydult lelke rezdüléseit. Az anyja unszolására még elment felvételizni a Zeneakadémiára, de nem erőltette a dolgot. Persze, hogy nem vették föl. A pótfelvételije viszont sikerült a bölcsészkaron. Népművelő könyvtáros lett. Elmehetett volna kultúrház igazgatónak egy dunántúli kis faluba, de akkor már versei jelentek meg a megyei lapok hétvégi mellékleteiben, és két antológiába is beválogatták őket. Az egyetemi klubban költővé avatták. Így aztán inkább könyvtáros lett egy külvárosi műintézményben és szabadidejében riportokat írt a szomszéd utcában székelő üzemi lapnak. Már majdnem fölvették munkatársnak, amikor egy vasárnap délelőtt összefutott a gyári párttitkárral a templomajtó előtt. Ő kifelé jött volna, a másik meg véletlenül épp arra sétált. A pártbizottsági meghallgatáson azt is a képébe vágták, hogy az anyja az angolkisasszonyok intézetében érettségizett. Ki mondta meg nekik?... De aztán minden jóra fordult. Megnyerte a környezetvédelmi verspályázatot, pertut ivott a minisztériumi osztályvezetővel, és hamarosan kinevezték az Ifjúság című hetilap vers rovat vezetőjének. Sínre került. Úgy nézett ki, hogy ha nem csinál valami nagy baromságot, nyugdíjas koráig kitart ez az állás, és azon túl is megkapja az éppen soron következő irodalmi díjakat. Csakhogy a dolgok másképp alakultak. Megszűnt a mindenható Párt, és sok másik alakult helyette. Megszűnt az Ifjúság, és nem alakult helyette semmi. A művészeti díjakat odaítélő bizottság is megszűnt, és nem lehetett tudni, kinek, mikor, és milyen díjakat ítélnek oda. Ekkor tanult meg keresztrejtvényt szerkeszteni, mert biztos, ami biztos Azt mondták az okosok, hogy a költészet kiment a divatból, a kutya se olvas manapság verseket. Prózát se nagyon, mert nincs rá idő. Felgyorsult a kor. No, meg amúgy se ildomos ilyen baromságokkal elfoglalni a sokkal jobban fizető reklámszövegek elől a drága helyet. Egy jó keresztrejtvény, az igen. Szórakoztat, meg praktikus ismeretanyagot is hordoz egyszerre. Ez a modern művészet. No, persze csak a politológia után. Mert lehet-e nagyobb és fennköltebb művészet annál, mint megnyerni egy helyhatósági, vagy ne adj Isten országgyűlési választást? A jobbak rögtön fel is fogták ezt, és azonnal váltottak. A barátai közül nem egy festette át a párttagkönyvét más színűre és beállt valamelyik mamut cég hazai leányvállalatához szóvivőnek, választási kampányfőnöknek, vagy csak egyszerűen reklámszervező manager lett valamelyik külhoni sajtó multi magyar nyelvű leánylapjánál. Oknyomozó riportokat, verset írni, vagy novellát? Erre csak az ilyen Zsengellér - féle megszállottak voltak hajlandók. Aztán csodálkoztak, hogy senki se közli az írásaikat. Az irodalminak nevezett folyóiratoknál friss diplomás ifjú titánok fitymálgatták a beérkezett többnyire korszerűtlen szellemiségű írásokat, és a negyven év fölötti korosztályt eleve őskövületként kezelték. A politikusok meg úgy gondolták, hogy ítéljen a mindenható piac. Ha a privatizált gyárak új tulajdonosai támogatni kívánják a kultúrát, ám tessék, lelkük rajta. Ha úgy döntenek, hogy mégis inkább a bankszámlájukat hizlalják, az övék a felelősség, kérjék számon rajtuk a lánglelkű, lobogó üstökű művészek az állami támogatásból megspórolt milliárdokat. Fura dolog, hogy a pártok kasszája mindig megtelt, csak a kultúráé apadt csontsoványra. Lehet, hogy nincs is rá szükség? Végtére is külhonból, másodkézből, fél áron pótolható Ha valaki, hát egy politikussá vedlett egykori kolléga, az ifjan lánglelkű költő, Bártfalvi Pista biztosan tud segíteni. Akár úgy, hogy elküldi neki azt a rongyos kétszázezret, akár úgy, hogy odaszól egyik másik főszerkesztőnek, hogy ugyan fizessék már ki ennek a szerencsétlen Zsengellér Józsinak a hónapok óta visszatartott honoráriumát. Végtére is megdolgozott érte. Ha kölcsönt adna, azt természetesen visszafizetné neki. Igen, mihelyt meghozza a postás a régen aktuális bérét. Egy Zsengellér büszkébb annál, mint hogy néhány rongyos forinttal korrumpálják. Még akkor se, ha régi barát az illető. A másik lehetőség talán még előnyösebb lenne, mert ha látja a főszerkesztő, hogy neki befolyásos politikus barátja van, nem győzné teljesíteni a megbízásokat. No, és fizetne, mint a köles. Itt is a telefonszám a 2

3 3 kis fekete noteszban. No lássuk! Ki is csörög a készülék. A titkárnő kapcsol, fáradt bariton hallózik. Csak én vagyok, Zsengellér Józsi? Drága barátom, mennyit gondolok rád mostanában Egy boldog ember, aki azt teheti, amit szeret; verseket ír. Tudod, hogy két éve egy rohadt sort se írtam? Még egy nyúlfarknyi kétsorost se. Állandóan csak ez a fránya politika Egyik ülés a másik után. Véget nem érő tanácskozások, beszédek, viták Jól vagy, Józsikám, drága barátom? Igen mondta kissé elhúzva a szót a költő. Azaz, hogy mégsem. Följelentett a közös képviselő, mert kétszázezer forint közös költséggel tartozom. Rám küldi a végrehajtókat. Ez baj, Józsikám, tényleg baj. Törvény van rá, azt ki kell fizetni. Ne légy kicsinyes, add oda neki, hadd fusson! Majd megspórolod máson. Hát ami azt illeti, már nem nagyon van min spórolni. Állásom évek óta nincs, a telefonosok havonta megfenyegetnek, hogy kikapcsolják a vonalat. A gázművektől már ki is jött egy szerelő franciakulccsal Te még vonalas telefont használsz? Botorság, drága barátom, botorság. Sokkal gazdaságosabb a mobil. Én már csak itt, a hivatalban Teljesen mindegy, mire nincs pénze az embernek. Ja, hogy szóval nincs pénzed. Miért nem ezzel kezdted? Van egy bank pontosabban van ott egy barátom. Szóval el tudom intézni, hogy alacsony kamatra adnak neked személyi kölcsönt. Tudom. Aztán ráterhelik a lakásomra a jelzálogot, vagy jön a végrehajtó. Nem mindegy, hogy ők küldik, vagy a közös képviselő? Belátom, hogy kínos a szituáció, drága barátom. Felettébb kínos. Nos, tudod, hogy én elvből nem adok kölcsön. Pontosabban; betartom az iparosok elvét, miszerint asszonyt, szerszámot és pénzt nem adunk kölcsön. Egy politikus legyen feddhetetlen. Nekem az is elég lenne, ha a Pozsonyiéknak, meg a Kapitányéknak kiutalnátok a tavaly megígért állami támogatást. Ők kifizetnék a honoromat, én kifizetném a közös képviselőt, aki engem kutyasétáltatónak nevezett. És miután letenném a markába a pénzt, ezért a megjegyzésért szétrúgnám a hátsó felét. Téged mert kutyasétáltatónak nevezni? Drága barátom, ki ez az ember? Ezt azonnal föl kell jelenteni becsületsértésért! Van is egy kiváló ügyvéd barátom, aki az efféle perekre szakosodott. Várj, megadom a címét! Rendben van. Még egy kis támogatás, és jut belőle a perköltségre is. Olyan furcsa hangsúllyal mondtad ezt a támogatást, mintha mi ígértük volna. Még meg se melegedett a fenekünk alatt a szék, de ti máris elvárjátok, hogy egyetlen csiribi csiribá varázslattal helyrehozzunk mindent, amit az elődeink elcsesztek. Hát ez azért nem megy ilyen gyorsan, drága barátom! Mindennek eljön a maga ideje. Először rendbe kell rakni a gazdaságot, hogy legyen mit ennie a népnek. Aztán jön majd az oktatás. Tudsz követni? Nem könnyű, de megpróbálom, Pista. Igen. No meg itt van a közbiztonság. Az se piskóta. A külügyek, meg No persze a kultúra is nagyon fontos, de hát előttünk mindenki csak elvett belőle. Ti meg elvárnátok, hogy mi most egy csapásra helyrehozzunk mindent? És te, mondjuk te, személyesen mit teszel ezért? Én, drága barátom, szeretném kifizetni a közös képviselőnek azt a kétszázezer forintot a hónapok óta visszatartott honoráriumomból. Sőt, talán még arra is futná belőle, hogy az együtt töltött régi szép szerkesztőségi éveket felidézve meghívjalak egy pofa sörre. Ugyan, kedves barátom, kinek van arra ideje ilyen sorsfordító időkben? Aztán Piroskát hívta a munkaközvetítőből. Csak a keresztnevét tudta, meg azt, hogy szereti a verseket. A legutóbbi kötetéből is vitt neki egy dedikált tiszteletpéldányt. Nagyon 3

4 4 csinos, nagyon fiatal, és mindig mosolyog, ha meglátja. Ha nem lenne fiúja, akkor se merne közeledni hozzá. Ő az elérhetetlen, a szentség. A titkos, nagy szerelem. Hozzá írja a legszebb szerelmes verseit. Szonetteket, ódákat, valóságos zsoltárokat. Ő meg csak ül ott a munkaközvetítő nyikorgó székén, és halvány dunsztja sincs róla, hogy királynői trónuson lebeg. Vajon ha tudná, felvállalná-e a Múzsa szerepét? Vagy gyorsan kerítene neki egy éjjeliőri állást, hogy ne zavarja többé Piroska drága, tud nekem valami bíztatót mondani? kérdezte átszellemült mosollyal. Feri bácsi, sajnos üres a bolt. Mosogatólányt keresnek harminc év alatt. Ez jó, mert ennek duplán is megfelelnék korban. Csak az a baj, hogy éjszakai műszakot nem vállalhatok. Ez az, látja, mindig csak az a kicsi hiányzik Eszébe jutott a polgármester. Egyszer valami ünnepségen mellé került. Egészen jól elbeszélgettek. Kiutalhatna némi segélyt, vagy adhatna támogatást a következő kötetéhez. A fenét érdekli a jogcím, csak valahogy kikerülhessen ebből a csávából. Az utcán találkozott vele, a városháza előtt. Éppen kiszállt a kocsiból, ő meg véletlenül arra járt. Ráköszönt. Fogadta. Ezek szerint még emlékszik rá. Hozzám jött, szerkesztő úr? Hát lényegében igen. Tudja, hogy örülök magának? mondta a kezét nyújtva. Végre egy ember, aki nem segélyt kunyerál. Én nem is tudom, honnét termett nálunk ennyi szegény ember. Mindenki sír, mindenki elégedetlen. De nemcsak a választók, a képviselők is. Az egyik azzal nyaggat, hogy bővíttessem ki a hajléktalan szállót. A másik azért nyüstöl, hogy szervezzünk közmunkát a munkanélkülieknek. Hát mi vagyok én, Krőzus, hogy minden óhajt teljesíteni tudjak? Maga miről akar írni? Remélem, valami pozitív hangvételű cikkre készül. Természetesen mosolyodott el a költő. A kultúra támogatásáról, az önkormányzat új elképzeléseiről számolnék be itt megállt egy pillanatra, aztán mondott egy nagyot mondjuk a Magyar Nemzetben. Nagyon szép gondolat, szerkesztő úr tette a kezét Zsengellér vállára. Vannak elképzeléseink ez ügyben régiek, meg újak is. Csak az a baj, hogy pénz nélkül egyiket se tudjuk megvalósítani. Krétát kell venni az iskolának, meg ki kell fizetni a könyvtár múlt havi villanyszámláját. A tavalyra tervezett útkarbantartást viszont az idén feltétlenül elvégezzük. Annál is inkább, mert többen perelnek bennünket a tengelytörés szerviz számlájával. Sajnos én kulturális témákkal foglalkozom biggyesztette le az ajkát a lobogó hajú költő nem értek az útépítéshez. Sajnos azok sem, akik csinálják bólintott rá a polgármester. Más téma nem érdekli? Vegyenek tőlem keresztrejtvényt, polgármester úr! Olcsón adom. A kerületi lapban hónapok óta nem láttam olyat. Ha így megy tovább, hamarosan lapot se fog látni, mert kimerül a keret. Ki a fenéhez fordulhatna még? töprengett magában a férfi. Van e olyan ember széles e világban, aki hozomra kölcsönözne neki? Hacsak Zsuzsa nem, a százszor megsértett, ezerszer megbo- csátó, halálig hű, csapodár szerető. Már több, mint húsz éve imádják, marják egymást. Úgy élnek, mint a galambok. Hol egyik repül, hol a másik. Amikor az anyja meghalt, hozzá is költözött. Úgy volt, hogy összeházasodnak. Igen ám, csak közbejött az a kis szőke angyal, aki titkárnő volt a színházi lapnál. Akkoriban színikritikákat írt. Elment vele egy bemutatóra, aztán hazakísérte. Csak egy kávéra ugrott föl hozzá, és egy hétig ott maradt. Zsuzsa olyannyira a szívére vette a dolgot, hogy összepakolt és elköltözött. Szerencsére nem adta föl a lakását, volt hová mennie. Hetekig próbálta hívni, de a lány föl se vette a telefont. 4

5 5 Egy hónap múlva találkozott vele a körúton. Karon fogva sétált egy pocakos, kopasz pasassal a kirakatok előtt.. Úgy megsértődött, hogy nem is köszönt neki. Nincs mese, bármennyire tiltakozik is a büszkesége, föl kell hívni Zsuzsát. Ő az utolsó mentsvára. Különben is, mikor volt már az a kis szőke? Azóta volt két barna, meg egy fekete hajú is. Zsuzsa se vonult kolostorba. Mindketten belátták, hogy nem nekik való a házasság nevű intézmény, de azért imádják egymást. Oly jólesik időnként összebújni. Csak nem hagyott el megint a legutóbbi szeretőd? érdeklődött negédes hangon a nő. De drága Zsu búgta a telefonba. Tudod, hogy jöhet bárki, mehet bárki, a szívem királynője csak te vagy. Ezt a szerelmet már nem lehet kinőni. Ez holtomiglan, holtodiglan tart. Persze, amíg nem jön egy újabb szőke, barna, éjfekete, vagy vörös Maca. Belátom, hogy egy szörnyeteg, egy Casanova voltam, de ennek vége, örökre vége. Mostantól csak te vagy. Hehe Most mire esküszöl? Bármire, ami kedves neked. Ha akarod, én magam vágom le a Jó ötlet, de mit kezdjek egy eunuhhal? Most élvezed, hogy kínzol? Nagy szarban lehetsz, Józsi, ha ennyire pitizel. Rákot diagnosztizált a doki? Rosszabb. Följelentett a közös képviselő. Már kétszáz ezer forint a közös költség tartozásom. De ott egye meg a fene a lakást, nekem te hiányzol. Nélküled szart se ér az életem. Lehet, hogy az enyém meg veled együtt ér annyit. De mondd, ez az a Kovács a közös képviselő, aki fél áron szerzett neked használhatatlan számítógépes programot? Ez hát. Ő Alfréd, a közös képviselő, akinél minden kapható a hamis zárjegytől a hamis adóigazolásig. Ez a mindenki barátja És nem küldted el melegebb éghajlatra? De igen, csakhogy ettől még jön a végrehajtó, Zsú! Zsú, egyetlenem zokogta a telefonba. Zsú, én öngyilkos leszek, ha nem jössz vissza hozzám! A te lelkeden szárad századunk egyik legjelentősebb lírikusának halála. Ne tedd ezt velem, Zsú! Én tényleg szeretlek. Színésznek se vagy te rosszabb, Józsi. Tudom, hogy úton útfélen átversz, mégis mindig megbocsátok neked. Tényleg komolyan gondolod? Hát persze. Csomagold össze a legfontosabb cuccaidat, és máris gyere! Már ma együtt akarok vacsorázni veled. Ez azt jelenti, hogy vigyek magammal vacsorát is? Hát elég, ha útközben megveszed a neki valót, aztán majd együtt megfőzzük itt. Meglásd, milyen jól megleszünk kettesben! A te lakásodat eladjuk. Mi a fenének fizetnénk két rezsit? No, ácsi! Ez nem érzelmi kérdés, praktikum. Rendben van, hozzád költözöm, és kifizetem az adósságodat, de átveszem a pénzügyek irányítását. Eladjuk mindkét lakást, és vidékre költözünk. Én nyitok egy szatócsboltot, és te leszel az árubeszerzőm. Vége a kurvázásnak, meg a csavargásoknak. Esténként velem nézed az ágyból a tévét. Jó, jó, de hát mit kezdhet magával egy lírai költő vidéken? Nézze a bárányfelhőket az égen, szedje csokorba a mező ezer színben pompázó virágait, és próbáljon meg valamit kezdeni velem. Verset írni vidéken is lehet. Ezen túl én leszek a Múzsád. Aludjunk még rá egyet, egyetlen Zsuzsikám! Végtére is van még időnk gondolatban hozzátette: legalább két hét, mire kijön a végrehajtó. 5

6 6 És valóban két hétbe telt, mire két kigyúrt fickó kopogott az ajtaján. A közös képviselő engedte be őket a kapun, s néhány lépésnyire követte őket. Csak akkor lépett közelebb, amikor Zsengellér a nevén szólította. Te vagy az, doktor Kovács Alfréd, közös képviselő úr? Én is itt vagyok, mint hatósági tanú felelte az ügyvéd. Te neveztél engem kutyasétáltatónak? Aki még arra se jó, hogy Ugyan, Józsi, ne csináld már a cirkuszt! Kifizeted a tartozásodat, és békével távoznak az urak. Ha tudnád, mekkorát tévedtél barátom! Egy kutyasétáltatónak ugyanis bármikor kölcsönözne kétszáz ezret a gazdája. Velem a kutya se áll szóba. *** 6