18/2007. (II. 15.) Kgy. határozat. Építészeti pályázatok kiírása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "18/2007. (II. 15.) Kgy. határozat. Építészeti pályázatok kiírása"

Átírás

1 18/2007. (II. 15.) Kgy. határozat Építészeti pályázatok kiírása 1. A a évre az alábbi pályázatokat írja ki, összesen eft költséggel, az 1., 2., 3., 4. számú mellékletben foglalt tartalmi feltételekkel. a) "Kulturált települési környezetért" című pályázat összesen eft költségvetéssel (1. számú melléklet) Benyújtási határidő: szeptember 1. b) "Év lakóháza" című pályázat (2. számú melléklet) Benyújtási határidő: szeptember 1. c) "Építészeti kultúráért" című pályázat (3. számú melléklet) Benyújtási határidő: szeptember 1. d Pályázat a védelem alatt álló épületek, építmények hagyományőrző felújításának támogatására, összesen eft költségvetéssel (4. számú melléklet) Benyújtási határidő: augusztus 1. A pályázatok a kihirdetést követően folyamatosan nyújthatók be. A közgyűlés a dologi költségekre és a pályázatok elbírálásában résztvevő szakértők díjazására összesen 600 e Ft-ot biztosít. 2. A közgyűlés felkéri a Területfejlesztési, Idegenforgalmi és Informatikai Bizottsága elnökét, hogy gondoskodjon a pályázati eljárás lebonyolításáról. Határidő a díjak odaítélésére: november 30. Felelős: Bédy István, a Területfejlesztési, Idegenforgalmi és Informatikai Bizottság elnöke 3. Fontosnak tartja a közgyűlés, hogy a évi pályázatok minél szélesebb körben, a megye valamennyi településén ismertté váljanak. A közgyűlés felkéri elnökét, gondoskodjon arról, hogy a pályázatok a Diskurzus című folyóiratból és a megye honlapjáról megismerhetők legyenek. Határidő: március 31. Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke

2 1. számú melléklete A pályázatot hirdet "Kulturált települési környezetért" címmel A pályázat célja, hogy ösztönözze a települési közösségek környezetfejlesztési aktivitását, a környezet minőségének jobbítását. A pályázatot a közgyűlés összesen eft költségvetéssel írja ki. A legkisebb díj nem lehet kevesebb Ft-nál, a legmagasabb díj nem haladhatja meg a Ft-ot. A díjak száma és öszszege a döntés során a két határérték között szabadon határozható meg. A pénzdíj mellett minden díjazott oklevelet kap, a legkiemelkedőbb teljesítmény pedig bronz emlékplakettel is elismerhető. I. KIÍRÁS 1. A pályázaton Baranya megye közigazgatási területén lévő települési önkormányzatai és vele egyetértésben a település fejlesztésében eredményt felmutató kisebb közösségek (egyesületek, helyi szövetségek, stb.) indulhatnak az egész település vagy a városok esetében egy-egy jelentős településrész fejlesztésében elért, már megvalósult eredményeikkel. A korábbi években már sikeresen pályázó települések, illetve közösségek a sikeres pályázatot követő 4 évben az egyszer már elismert és díjazott akciókkal újabb pályázatot nem nyújthatnak be, illetve ilyen pályázatok nem díjazhatók. Az egyszer már díjazott környezetformáló akció eredményeinek magasabb színvonalú fenntartását, kiegészítését, a környezet kultúráltságának folyamatos megőrzését csak a sikeres pályázat utáni 5. évben lehet elismerni. A pályázatot csak írásban lehet benyújtani a települési önkormányzaton keresztül. 2. A pályázathoz mellékelni kell a településfejlesztési folyamat részletes leírását, kitérve a bírálati szempontok szerinti témakörökre. A mellékletet olyan fotódokumentációval kell felszerelni, amely sikeres pályázat esetén közlésre alkalmas fényképeket tartalmaz: - a folyamat bonyolításáról, - eredményeiről, - és dokumentálja a bírálati szempontok teljesülésnek színvonalát. Közölni kell az esetleges díj tervezett felhasználását, újabb területfejlesztési célra. Meg kell jelölni a számla számát, ahová az összeg utalható. 3. A pályázatokat szeptember 1-ig kell a Baranya Megyei Önkormányzat címére (7621 Pécs, Széchenyi tér 9.) benyújtani. 4. A pályázatokat az e célra alakult szakértői bizottság véleményezi és javaslatára a Területfejlesztési, Idegenforgalmi és Informatikai Bizottság előterjesztése alapján a közgyűlés dönt a díjak odaítéléséről november 30-ig. 5 A szakértői bizottság helyszíni szemlét tart, annak időpontjáról a polgármestert, illetve a pályázókat értesíti. A helyszíni szemlén megfigyelőként részt vehetnek a pályázatot benyújtó települések polgármesterei.

3 II. BÍRÁLATI SZEMPONTOK 1. A település általános fejlődése a speciális helyi adottságok és lehetőségek figyelembevételével - a település közcélú funkciói, azok minősége, - a településtervezés helyzete, minősége (rendezési terv ellátottság, építési előírások, helyi építészeti értékek védelmének előírásai, stb.) - a történeti, településszerkezeti, építészeti értékek figyelembe vétele a tervezésben, a település karakterének megőrzése ennek eredményeként, - fejlesztési feltételek biztosítására és az építészeti értékek megőrzésének anyagi támogatására tett intézkedések a község részéről, - az új és régi településrészek kapcsolatai, - kommunális ellátottság a helyi igények és lehetőségek figyelembe vételével. 2. A település társadalmi szerveződéseinek tevékenysége, ezek általános településfejlesztési hatásai - civil szervezetek, egyesületi élet, ifjúsági csoportok, idős korúak gondozása, - kulturális rendezvények, - hagyományápolás, ünnepek, - közösségi akciók, és ezek hatása a település fejlődésére. 3. Lakossági, társasági részvétel a pályázat tárgyát képező fejlesztési érték létrehozásában - menedzselés, szervezés - munkaakciók 4. A település (a pályázat tárgyát képező településrész) építészeti formálása a) középületek - épületek állaga, állapota, építészeti minősége, (községháza, városháza, templom, buszváró, ravatalozó, iskola, óvoda, faluház, stb.) - a hagyományos építészeti kultúra megóvása, a műemlékek, helyi érték védelme, használata, - a korszerű, mai és a hagyományos értékek harmóniája, - település esetén a központ építészeti megjelenése b) magántulajdonú épületek - a hagyományos építészeti érték megjelenítése, ápolása, védelme, - épületek állaga, - az új épületek építészeti minősége anyaghasználata c) mezőgazdasági, ipari telephelyek esztétikai megjelenése, rendezettsége, környezethez való illeszkedése. 5. A település, településrész magán, és közterületeinek, valamint zöldfelületeinek minősége, tisztasága a) közterület - fásítás mértéke, minősége, a településre jellemző hagyományos fasorok, növényzet megtartása, pótlása, pótlása védett természeti értékek ápolása, - a szabad területek gondozottsága, növényi fedettsége, virágosítása, - emlékművek, szobrok ápoltsága, környezetének kialakítása, temetők állapota, gondozottsága, értékeinek megtartása, - térburkolatok, utcabútorok, reklámok elhelyezésének szabályozottsága, mindezek összhangja a községképpel; b) magánterület - illeszkedés a közterületekhez, - előkertek kialakítása, gondozottsága, - udvarok zöldfelületei, rendezettsége, hagyományos növényi kultúra őrzése, - kiemelkedő zöldfelületi értékek, - szőlőhegyek növénykultúrája, hagyományos és új építészete.

4 6. Település és táj/településrész és település kapcsolata - a település-szélek kialakítása, - kapcsolódás a környezethez, - a természeti érték és táji környezet helyi védelme, - vizek, szabadidő létesítmények, - környezeti állapot. 7. A település ökológiai helyzete - levegő, víz környezeti minősége, - társadalmi aktivitás a környezetvédelem érdekében, - közművesítettség. A Bíráló Bizottság javaslatát valamennyi bírálati szempont figyelembevételével a pályázatban szereplő település vagy településrész korábbi önmagához viszonyított komplex környezeti értékelése alapján állítja össze.

5 2. számú melléklete A korszerű építészet követelményeit magas színvonalon kielégítő lakóépületek alkotóinak elismerése céljából a pályázatot hirdet "Az év lakóháza" cím elnyerésére A pályázaton Baranya megye közigazgatási területén megvalósuló lakóépületek alkotói vehetnek részt már kész, használatba vett épületekkel. A pályázati részvétel szempontjából lakóépületnek minősül: - a hagyományos családi ház, - csoportos családi ház (sorház, láncház, átriumház) - többszintes, többlakásos lakóház (kistársasház, társasház) - lakóépület bővítés (emelet-ráépítés, tetőbér-beépítés) - lakóépület építészeti korszerűsítés. A pályázatra benyújtandó lakóépületekben a domináns lakásfunkció mellett más is lehet (pl.: üzlet, műhely stb.). A pályázatra, használatba vételi engedéllyel rendelkező, befejezett lakóépületeket lehet benyújtani. A pályázók az előző évi pályázatra benyújtott munkával ismételten pályázhatnak, ha az épületet a bíráló bizottság akkor befejezetlensége miatt nem bírálta. A korábban érdemben már bírált épületekkel újból nem lehet a pályázaton indulni. A pályázatra az alkotók - az építtető, - a tervező és - a kivitelező közösen nyújthatják be alkotásaikat. A pályázat nyilvános, névaláírásos. A pályázathoz mellékelni kell: - az épület 1:100 méretarányú tervdokumentációját, helyszínrajzot, műszaki leírást, - minimálisan az épület külső képét és a környező beépítéshez való illeszkedést is bemutató egy-egy db, valamint legalább 1 db, a belső teret ábrázoló 13x18 cm méretű fényképfelvételt, Az épület és az alkotók adatait: - az épület helye, - az építtető neve és címe, - a tervező neve, címe, végzettsége, - a kivitelező neve, címe, képesítése (házilagos kivitelezés esetén a műszaki vezető adatait), A pályázatokat az e célra alakított szakértőkből álló bíráló bizottság véleményezi és javaslatára a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Idegenforgalmi és Informatikai Bizottsága előterjesztése alapján a Közgyűlés dönt a díjak odaítéléséről. A pályázók pályázatuk benyújtásával egyben azt is tudomásul veszik, hogy pályamunkáik a pályázatban elért eredményeiktől függetlenül publikálásra kerülhetnek. A pályázatokat a Baranya Megyei Önkormányzat címére (7621 Pécs, Széchenyi tér 9.) kell eljuttatni legkésőbb szeptember 1-ig. A díjazásról november 30-ig születik döntés.

6 3. számú melléklete A korszerű építészet követelményeit magas színvonalon kielégítő épületek alkotóinak elismerése céljából pályázatot hirdet az "Építészeti kultúráért" díj elnyerésére A pályázaton Baranya megye közigazgatási területén megvalósult épületek, lakóépület kivételével minden más funkciójú épület, illetve épület átépítés, (pl. szőlőhegyi épület, üdülő, kereskedelmi, vendéglátó épület, faluháza, irodaház, üzemi épület, templom, ravatalozó, stb.,) alkotói vehetnek részt. A pályázatra használatbavételi engedéllyel rendelkező befejezett épületeket lehet benyújtani. A pályázók az előző évi pályázatra benyújtott munkával ismételten pályázhatnak, ha az épületet a bíráló bizottság akkor befejezetlensége miatt nem bírálta. A korábban érdemben már bírált épületekkel újból nem lehet a pályázaton indulni. A pályázatra az alkotók: - az építtető, - a tervező és - a kivitelező közösen nyújthatják be alkotásaikat. A pályázat nyilvános, névaláírásos. A pályázathoz mellékelni kell: - az épület 1:100 méretarányú tervdokumentációját, helyszínrajzot, műszaki leírást, - minimálisan az épület külső képét és a környező beépítéshez való illeszkedést is bemutató 1-1 db, valamint a belső berendezésről készült, legalább 1 db 13x18 méretű fényképfelvételt, az épület és az alkotók adatait: - az épület helye, - az építtető neve és címe, - a tervező neve, címe, végzettsége, - a kivitelező neve, címe, képesítése (házilagos kivitelezés esetén a műszaki vezető adatai) A díjazott, illetve dicséretben részesített pályamunkák országos pályázatra is nevezhetők. A pályázatokat az e célra alakított szakértőkből álló bíráló bizottság véleményezi és javaslatára a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Idegenforgalmi és Informatikai Bizottsága előterjesztése alapján a Közgyűlés dönt a díjak odaítéléséről. A pályázók tudomásul veszik, hogy pályamunkáik a pályázatban elért eredményektől függetlenül publikálásra kerülhetnek. A pályázatokat a Baranya Megyei Önkormányzat címére (7621 Pécs, Széchenyi tér 9.) kell eljuttatni legkésőbb szeptember 1-ig. A díjazásról november 30-ig születik döntés.

7 4. számú melléklete védelem alatt álló épületek, építmények hagyományőrző felújításának támogatására 1. A pályázat célja, hogy a megyei önkormányzat közgyűlése anyagi hozzájárulást biztosítson a Baranyai települések olyan megújulásához, fejlesztéséhez, amely a meglévő hagyományos értékek megőrzését, korszerű igények szerinti használatát biztosítja, amennyiben ezt a települési önkormányzat is támogatja. 2. A pénzügyi támogatásra a pályázatot önkormányzatok, magánszemélyek, egyesületek, egyházak nyújthatják be a települési önkormányzaton keresztül, kizárólag az egyedi védelem alatt álló épület, építmény tervezett felújításának, a műszaki megújításon túli, a hagyományos építészeti többlet értékekre vonatkozó részére, ha azok a megvalósítandó munkák során helyreállításra, megőrzésre kerülnek. A pályázatokat a Baranya Megyei Önkormányzat címére (7621 Pécs, Széchenyi tér 9.) folyamatosan lehet benyújtani - a tárgy pontos megjelölésével - legkésőbb augusztus 1-ig. 3. A pályázatnak az alábbiakat kell tartalmaznia: a) Építési engedély köteles munkák esetén engedélyezési szintű tervdokumentációt, szükség szerinti részletrajzokkal, amelyek a hagyományos építészeti értékek megőrzésének módjára vonatkoznak. Egyéb esetben részletes műszaki leírást az elvégzendő munkákról. b) Fényképeket az épületről. c) Költségvetést, költségbecslést, kiemelve azokat a várható többletkiadásokat, amelyek közvetlenül a védett értékek megőrzését szolgálják, mivel a támogatást erre lehet felhasználni. d) Az építés jogosultságot igazoló okirat másolatát. e) Az I. fokú építésügyi hatóság igazolását arról, hogy az épület védelem alatt áll. f) A települési önkormányzat nyilatkozatát az általa adandó támogatás mértékéről. 4. A pályázatokat az e célra alakított szakértői testület véleményezi, majd a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Idegenforgalmi és Informatikai Bizottsága javaslatára a közgyűlés dönt a támogatásokról november 30-ig. 5. A közgyűlés a támogatásokra 2007-ben eft-ot biztosít az ez évi költségvetéséből. Egy-egy épületre, építményre vonatkozóan a támogatás mértéke mérlegelés alapján legfeljebb 120 eft lehet. 6. Azonos épületre, építményre 5 éven belül csak 1 alkalommal lehet támogatást érni. 7. A támogatás odaítélése esetén a pályázó a Baranya Megyei Önkormányzattal kötendő megállapodásban vállal kötelezettséget, annak a szakértői vélemény és terv szerinti 1 éven belüli felhasználására, és a számlákkal igazolt elszámolásra, valamint meghiúsulás esetén az összeg visszafizetésére a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala számlájára. A pályázó nyilatkozik arról, hogy nincs esedékessé vált köztartozása, mivel ez az átutalás feltétele. Tudomásul veszi, hogy a felhasználást és az elszámolást az önkormányzat jogosult ellenőrizni. 8. Az épület, építmény felújításának terv, illetve a szakértői vélemény szerinti elvégzését, valamint a támogatás összegének megfelelő számlák, anyagszámlák meglétét az I. fokú építésügyi hatóság és a megyei közgyűlés hivatalának megbízottja ellenőrzi. 9. A tervezett munkát a támogatás odaítélését követő szerződés aláírásától, illetve az összeg átutalásától számított egy éven belül kell befejezni.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése pályázatot hirdet "Kulturált települési környezetért" címmel.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése pályázatot hirdet Kulturált települési környezetért címmel. 2 1. sz. melléklet A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése pályázatot hirdet "Kulturált települési környezetért" címmel. A pályázat célja, hogy ösztönözze a települési közösségek környezetfejlesztési

Részletesebben

14/2009. (II. 26.) Kgy. határozat. Építészeti pályázatok kiírása

14/2009. (II. 26.) Kgy. határozat. Építészeti pályázatok kiírása A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 14/2009. (II. 26.) Kgy. határozat Építészeti pályázatok kiírása 1. meghirdeti a 2009. évi építészeti pályázatokat, az 1., 2., 3., 4. számú mellékletekben foglalt

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése pályázatot hirdet "Kulturált települési környezetért" címmel.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése pályázatot hirdet Kulturált települési környezetért címmel. 2 1. sz. melléklet A pályázatot hirdet "Kulturált települési környezetért" címmel. A pályázat célja, hogy ösztönözze a települési közösségek környezetfejlesztési aktivitását, a környezet minőségének jobbítását.

Részletesebben

21/2005. (II. 17.) Kgy. határozat. Kultúrált környezetért pályázatok kiírása a 2005. évre

21/2005. (II. 17.) Kgy. határozat. Kultúrált környezetért pályázatok kiírása a 2005. évre 21/2005. (II. 17.) Kgy. határozat Kultúrált környezetért pályázatok kiírása a 2005. évre 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2005. évre a következő pályázatokat írja ki: 1.1. a kultúrált környezetért

Részletesebben

Pályázati figyelő 2010. augusztus

Pályázati figyelő 2010. augusztus Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 ot (célok) Támogatási keret Támogatás összege Nemzeti Kulturális Alapprogram Múzeumi Szakmai Kollégium Érvényes működési

Részletesebben

Pályázati figyelő 2010. július

Pályázati figyelő 2010. július Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 ot (célok) i keret összege Budapest Bank Budapestért Alapítványa Közérdekű civil kezdeményezések támogatása Magyarországon

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kulturált Települési Környezet Díj és Pest Megye Önkormányzatának Építészeti Nívódíja adományozása tárgyában

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kulturált Települési Környezet Díj és Pest Megye Önkormányzatának Építészeti Nívódíja adományozása tárgyában PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kulturált Települési Környezet Díj és Pest Megye Önkormányzatának Építészeti Nívódíja adományozása tárgyában Pest Megye Önkormányzata nagyra becsüli a megyei települések épített és a

Részletesebben

2. A rendelet hatálya

2. A rendelet hatálya Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(III.02.) számú rendelete a helyi építészeti védelem alatt álló épületek felújításának támogatásáról Kiskunhalas Város Képviselő-testülete

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A MŰEMLÉKI ÉS HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK FELÚJÍTÁSÁNAK ANYAGI TÁMOGATÁSÁRÓL Mosonmagyaróvár

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 47/2001. (06. 29.) sz. rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatásáról

Részletesebben

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta 1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez Pályázati felhívás-minta P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Kazincbarcika város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (IX.25.) önkormányzati rendelete a társasházak magánerős felújításához és a városi közműhálózatok magánerős építéséhez nyerhető pénzügyi támogatásról

Részletesebben

K I V O N A T. Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-án megtartott rendes, nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből

K I V O N A T. Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-án megtartott rendes, nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 11/2011 K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. április 28-án megtartott rendes, nyilvános ülésén készült

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a civil szervezetek pályázati úton történő évi támogatásáról

Tárgy: Javaslat a civil szervezetek pályázati úton történő évi támogatásáról Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat a civil szervezetek pályázati úton történő 2014. évi támogatásáról Tisztelt Képviselő-testület! Kazincbarcika

Részletesebben

5/2013 (III.01.) önkormányzati rendeletének egységes szerkezetbe foglalt szövege

5/2013 (III.01.) önkormányzati rendeletének egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A HAGYOMÁNYOS TECHNOLÓGIÁVAL ÉPÜLT LAKÓÉPÜLETEK ENERGIA-MEGTAKARÍTÁST EREDMÉNYEZŐ KORSZERŰSÍTÉSE, FELÚJÍTÁSA HELYI TÁMOGATÁSÁNAK RENDJÉRŐL SZÓLÓ az 55/2013.

Részletesebben

Kategóriánként a legszebbnek tartott helyszín esetében az emléktábla mellé jutalomban (növény) is részesül a pályázó.

Kategóriánként a legszebbnek tartott helyszín esetében az emléktábla mellé jutalomban (növény) is részesül a pályázó. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 2011. április 28-i ülés.9. sz. napirendi pontja Tárgy: Javaslat a "Virágos Új Kőbánya" pályázat kiírására Tisztelt Kerületfejlesztési és

Részletesebben

A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye

A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A 2019. évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A Miniszterelnökség a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet alapján felhívást tesz közzé

Részletesebben

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a társasházi lakóépületek felújításának, korszerűsítésének támogatásáról Bátonyterenye Város Önkormányzata

Részletesebben

Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi egyesületek, non-profit szervezetek önkormányzati pénzügyi támogatásának feltételeiről és szabályairól szóló 9/2012.(VI.18.), 5/2013.(IV.05.)

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, renoválása, helyreállítása témában a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány

Részletesebben

Dömötörné Holeczky Judit alpolgármester előterjesztése

Dömötörné Holeczky Judit alpolgármester előterjesztése ..napirendi pont Dömötörné Holeczky Judit alpolgármester előterjesztése GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZABÁLYZATA A KISVÁLLALKOZÁSOK FEJLESZTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI TÁMOGATÁSÁRÓL Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

Nemzeti Kulturális Alap. Örökségvédelem Kollégium

Nemzeti Kulturális Alap. Örökségvédelem Kollégium Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelem Kollégium 2. Téma: Műemlék épületek és építmények állagmegóvásának, részleges, vagy teljes helyreállításának, felújításának, valamint műemlékek elválaszthatatlan

Részletesebben

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának Elnöke Szám: 719/2009. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1)

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselo-testülete 31/2004. (V.25.) rendelete. A társasházak felújítási hitelfelvételének támogatásáról

Budaörs Város Önkormányzat Képviselo-testülete 31/2004. (V.25.) rendelete. A társasházak felújítási hitelfelvételének támogatásáról Budaörs Város Önkormányzat Képviselo-testülete 31/2004. (V.25.) rendelete A társasházak felújítási hitelfelvételének támogatásáról Budaörs Város Önkormányzat Képviselo-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1 a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló 8/1996. (IV. 1.) rendelet módosításáról Óbuda-Békásmegyer

Részletesebben

Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a település

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Homlokzat-felújítás támogatására, a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013 (III.28.) önkormányzati rendelete alapján 1. A pályázat célja Nyírbátor Város településképének

Részletesebben

Felsőszölnök Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (VII.02) számú rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Felsőszölnök Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (VII.02) számú rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Felsőszölnök Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (VII.02) számú rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Felsőszölnök Község Önkormányzatának Képviselő-testülete szükségesnek

Részletesebben

3. Az önkormányzat a támogatás keretösszegét a város éves költségvetési rendeletében határozza meg.

3. Az önkormányzat a támogatás keretösszegét a város éves költségvetési rendeletében határozza meg. Egységes szerkezetbe a 6/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelettel Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (IV.22.) önkormányzati rendelete a településképet meghatározó ingatlanok

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(II.29.) önkormányzati rendelete a civil szervezeti támogatások igénybevételéről

Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(II.29.) önkormányzati rendelete a civil szervezeti támogatások igénybevételéről Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(II.29.) önkormányzati rendelete a civil szervezeti támogatások igénybevételéről Pátka Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI KIÍRÁS

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2017. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Bóly Város Önkormányzata Képviselő-testületének (továbbiakban Kt.) a műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi

Részletesebben

Szabadszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2009. (IV. 23.) rendelete

Szabadszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2009. (IV. 23.) rendelete Szabadszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2009. (IV. 23.) rendelete A Virágos Szabadszállásért elismerő cím alapításáról és adományozásának rendjéről Módosítja a: 7/2010. (III.19.) Ezen

Részletesebben

- 2 - (2) Belterület: a település közigazgatási területének jellemzően a település történetileg kialakult, elsősorban összefüggő beépített, illetőleg

- 2 - (2) Belterület: a település közigazgatási területének jellemzően a település történetileg kialakult, elsősorban összefüggő beépített, illetőleg Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2005. (XII.01.) rendelete a lakossági kezdeményezésre önkormányzati részvétellel megvalósuló magánerős út és járdaépítésekről Lajosmizse Város Önkormányzatának

Részletesebben

Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer - Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram

Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer - Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer - Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium meglévő lakóépületek felújítására és új energiatakarékos lakóházak

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. c) 35. (2) bekezdés b) pontja (V2) és 2. sz. melléklete szerinti helyi védettségű épületekre, megtartandó védelemmel.

1. Általános rendelkezések. c) 35. (2) bekezdés b) pontja (V2) és 2. sz. melléklete szerinti helyi védettségű épületekre, megtartandó védelemmel. Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmére adható önkormányzati támogatásról Nagykőrös Városi Önkormányzat

Részletesebben

A pályázat keretösszege a tárgyévi költségvetésben meghatározott összeg. A támogatás mértéke a beruházás teljes költségvetésének maximum 30%-a.

A pályázat keretösszege a tárgyévi költségvetésben meghatározott összeg. A támogatás mértéke a beruházás teljes költségvetésének maximum 30%-a. Pályázati felhívás homlokzat és tetőhéjazat felújítására, valamint zárható lakossági hulladéktároló kialakítására Balatonfűzfő Város Önkormányzata pályázatot ír ki valamennyi, Balatonfűzfő város közigazgatási

Részletesebben

Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati felhívásról

Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati felhívásról {(é{;. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati

Részletesebben

MŰSZAKI IRODA. Ügyintézést végző iroda megnevezése Ügykör megnevezése Ügykör általános leírása

MŰSZAKI IRODA. Ügyintézést végző iroda megnevezése Ügykör megnevezése Ügykör általános leírása Ügyintézést végző iroda megnevezése Ügykör megnevezése Ügykör általános leírása Fúrt kút engedélyezés iránti kérelem Maximum 20 méter talpmélységű, 500m 3 /év maximális vízigény (locsolási, háztartási)

Részletesebben

Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10.

Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.9.) önkormányzati rendelete a civil szervezeteknek nyújtható önkormányzati támogatásokról Hatályos: 2016. március 10. Nyirád 2016 A hirdetőtáblára

Részletesebben

Bóly Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (X.3.) önkormányzati rendelete

Bóly Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (X.3.) önkormányzati rendelete Bóly Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (X.3.) önkormányzati rendelete a műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi támogatásáról Bóly Város Önkormányzat

Részletesebben

a Tiszta udvar, rendes ház elismerő cím alapításáról és adományozásáról

a Tiszta udvar, rendes ház elismerő cím alapításáról és adományozásáról Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő- testületének 6/2013. (IV.30) önkormányzati rendelete a Tiszta udvar, rendes ház elismerő cím alapításáról és adományozásáról Ráckeresztúr Község Önkormányzatának

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 17/2005. (V. 26.) Kt. rendelete 1

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 17/2005. (V. 26.) Kt. rendelete 1 TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 17/2005. (V. 26.) Kt. rendelete 1 az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatásáról (módosítással egybefoglalva

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 11/2005. (III.10.) számú rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 11/2005. (III.10.) számú rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 11/2005. (III.10.) számú rendelete a településkép javítását és védelmét szolgáló Pénzügyi Alapból juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dorog Város Önkormányzata Bérlakás Felújítási Alapból történő támogatásról

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dorog Város Önkormányzata Bérlakás Felújítási Alapból történő támogatásról Előterjesztés 1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dorog Város Önkormányzata Bérlakás Felújítási Alapból történő támogatásról 1. PÁLYÁZAT CÉLJA ÉS HÁTTERE 1.1 Pályázat célja A pályázat alapvető célja

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.

Részletesebben

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG hirdet a Kulturális és tudományos keretből elnyerhető támogatásra. A felosztható keretösszeg: 3 millió Ft. 1. A 2012. évben megvalósítandó ünnepi rendezvényekre, eseményekre, kiemelten az irodalmi, történelmi,

Részletesebben

Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről

Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata. Pályázati Felhívás és Útmutató

Tolna Város Önkormányzata. Pályázati Felhívás és Útmutató Tolna Város Önkormányzata Pályázati Felhívás és Útmutató Tolna Város Önkormányzatának az építészeti örökség helyi védelméről szóló 6/2005. (III.1.) Ör. rendelete alapján A helyi értékvédelmi rendelettel

Részletesebben

16. napirendi pont Előterjesztés a 3611/2 hrsz-ú (Rábasömjén, Ölbői utca) ingatlanra vonatkozó eladási ajánlatról. Mellékletek:

16. napirendi pont Előterjesztés a 3611/2 hrsz-ú (Rábasömjén, Ölbői utca) ingatlanra vonatkozó eladási ajánlatról. Mellékletek: 16. napirendi pont Előterjesztés a 3611/2 hrsz-ú (Rábasömjén, Ölbői utca) ingatlanra vonatkozó eladási ajánlatról Mellékletek: 20. napirendi pont A helyi építészeti értékek támogatására vonatkozó pályázatok

Részletesebben

(A 25/1998./XII.10./ módosító rendelettel egységes szerkezetben)

(A 25/1998./XII.10./ módosító rendelettel egységes szerkezetben) Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 45/1997.(XII.18.) önkormányzati rendelete a helyi környezet- és természetvédelmi alap létrehozásáról, valamint az azzal való rendelkezés és gazdálkodás szabályozásáról

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja Rábacsanak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010.(VII.1.) önkormányzati rendelete az épített és a természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló Az épített környezet alakításáról és

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 25/2010. (VI. 30.) sz. rendelete. a vis maior okozta károk enyhítésére szolgáló támogatás helyi szabályairól

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 25/2010. (VI. 30.) sz. rendelete. a vis maior okozta károk enyhítésére szolgáló támogatás helyi szabályairól MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 25/2010. (VI. 30.) sz. rendelete a vis maior okozta károk enyhítésére szolgáló támogatás helyi szabályairól Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban:

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése. ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak

Részletesebben

A pályázaton nem vehetnek részt:

A pályázaton nem vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS T Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A évi felosztható támogatási alap összege: E Ft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A évi felosztható támogatási alap összege: E Ft. Kiíró: Felsőcsatár Község Önkormányzata PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázat címe: Helyi civil szervezetek támogatása Pályázhatnak: Helyi tevékenységet folytató egyesületek A fenti körbe nem tartozó szervezetek

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. Területi hatály

1. A rendelet célja. 2. Területi hatály Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015. (V.04.) önkormányzati rendelete a lakó-, és egyéb épületek, építmények felújításának, korszerűsítésének támogatásáról Ajka Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

2011. április 7-i ülésére

2011. április 7-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 7-i ülésére Tárgy: Pályázati felhívás a dombóvári kisebbségi önkormányzatok részére elkülönített támogatási

Részletesebben

Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IV. 24.) sz. rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről

Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IV. 24.) sz. rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IV. 24.) sz. rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.~.(1) bekezdése alapján

Részletesebben

34/2002. (XII. 19.) Budapest Kőbányai Önkormányzati rendelet

34/2002. (XII. 19.) Budapest Kőbányai Önkormányzati rendelet 34/2002. (XII. 19.) Budapest Kőbányai Önkormányzati rendelet a kerületi ingatlanállomány javítása érdekében a társasházak, valamint a lakásszövetkezeti lakóépületek felújításának pénzügyi támogatására

Részletesebben

Az építészeti-műszaki tervezési jogosultság részletes szabályairól.

Az építészeti-műszaki tervezési jogosultság részletes szabályairól. Az építészeti-műszaki tervezési jogosultság részletes szabályairól. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (2) bekezdés c) pontjában, valamint a földmérési

Részletesebben

POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET

POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET a többlakásos lakóépületek magánerős felújításához nyerhető pénzügyi támogatásokról szóló 10/2008. (IV.17.) Kt. számú rendelet módosításáról

Részletesebben

FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2005. (XII.01.) rendelete a lakossági kezdeményezésre önkormányzati részvétellel megvalósuló magánerős út és járdaépítésekről 1 Lajosmizse Város

Részletesebben

3. Az önkormányzat a támogatás keretösszegét a város éves költségvetési rendeletében határozza meg.

3. Az önkormányzat a támogatás keretösszegét a város éves költségvetési rendeletében határozza meg. Balatonfőzfı Város Önkormányzata Képviselı-testületének 7/2014. (IV.22.) önkormányzati rendelete Balatonfőzfı város közigazgatási területén útépítéshez, útfelújításhoz, parkoló kialakításához és járda

Részletesebben

451. számú előterjesztés

451. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 451. számú előterjesztés Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a védett építészeti értékek megőrzésének

Részletesebben

Pályázati útmutató. Kozármisleny Város Képviselő-testülete A helyi építészeti értékek védelméről című pályázatához

Pályázati útmutató. Kozármisleny Város Képviselő-testülete A helyi építészeti értékek védelméről című pályázatához Pályázati útmutató Kozármisleny Város Képviselő-testülete A helyi építészeti értékek védelméről című pályázatához A Kozármisleny Város Képviselő-testülete (a továbbiakban: testület) a 11/2004. (IV.07.)

Részletesebben

Pályázati figyelő 2010. október

Pályázati figyelő 2010. október Jelmagyarázat n.r. nincs adat nem releváns Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 i Nemzeti Kulturális Alap - NKA NKA Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégiuma

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról.

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról. Kardoskút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 15-ei képviselő-testületi ülésre

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 15-ei képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Jegyzőjétől 5./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. február 15-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Pályázati felhívás dr. Péntek Tímea jegyző 1 Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A helyi civil szervezetek alapítványok, egyházak pénzügyi támogatásáról szóló rendelet megalkotása

A helyi civil szervezetek alapítványok, egyházak pénzügyi támogatásáról szóló rendelet megalkotása Az előterjesztés száma: 42/2013. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2013. március 27-én, 18 órakor megtartandó ülésére A helyi civil

Részletesebben

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete Vidéki örökség megőrzése 138/2008. (X.18.) FVM rendelete A támogatás célja A támogatás célja a vidéki térség településein a kulturális örökség fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, ezen belül a

Részletesebben

2. E rendelet alkalmazásában civil szervezet - továbbiakban pályázó - a évi CLXX. törvény pontjában meghatározott civil szervezet.

2. E rendelet alkalmazásában civil szervezet - továbbiakban pályázó - a évi CLXX. törvény pontjában meghatározott civil szervezet. Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2012. (II.17.), 5/2013. (III.22.) és a 3/2016. (II.19.) önkormányzati rendelettel módosított 4/2011. (III.25.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek

Részletesebben

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 63/1997. (XI.01.) önkormányzati rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 63/1997. (XI.01.) önkormányzati rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 63/1997. (XI.01.) önkormányzati rendelete a helyi környezet- és természetvédelmi alap létrehozásáról, valamint az azzal való rendelkezés és gazdálkodás szabályozásáról

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására 1. A pályázat célja A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek

Részletesebben

_A pályázat nyertese_: Németh Alexandra a Gr. Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény VIII. osztályos tanulója.

_A pályázat nyertese_: Németh Alexandra a Gr. Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény VIII. osztályos tanulója. Jászberény Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Közművelődési és Sport Irodája hagyományőrző-helytörténeti pályázatot írt ki 2010. január 15-én Jászberény Város általános iskolai VIII. évfolyamán tanuló

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: Verosztáné Csorba Mónika aljegyző

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: Verosztáné Csorba Mónika aljegyző ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy: Virágos Kereki Porta és Virágos Kerekegyházáért díj alapításáról Az előterjesztést készítette: Verosztáné Csorba

Részletesebben

t.','j. számú előterjesztés

t.','j. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 11 Ci t.','j. számú előterjesztés -- Előterjeszt és a Humánszolgáltatási Bizottság részére az egészségügyi támogatásról szóló pályázati

Részletesebben

Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás

Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás Szentendre Város Önkormányzata a társasházak energetikai korszerűsítését elősegítendő ösztönző támogatást kíván nyújtani az

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (II. 21. ) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről Bogács Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK 2016 A Fővárosi Önkormányzat anyagi és szakmai támogatásokat nyújthat: a historikus városszövet megtartása érdekében az örökségvédelem alatt álló építészeti értékek értékőrző

Részletesebben

Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármester SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY a Képviselő-testület 2012. november 15-i ülésére

Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármester SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY a Képviselő-testület 2012. november 15-i ülésére Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármester SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY a Képviselő-testület 2012. november 15-i ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a társasházas és szövetkezeti lakóépületek felújításának

Részletesebben

Részletes pályázati kiírás Év Háza 08

Részletes pályázati kiírás Év Háza 08 Részletes pályázati kiírás Év Háza 08 Az Év Háza díj jogtulajdonosa és a Magyar Építőművészek Szövetsége (továbbiakban: Kiíró) 2008. évben országos, nyílt és nyilvános pályázatot (továbbiakban: Pályázat)

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Biatorbágyon működő köznevelési intézmények évi szakmai pályázatának kiírásáról

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Biatorbágyon működő köznevelési intézmények évi szakmai pályázatának kiírásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágyon működő

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a civil szervezetek és egyházak támogatásáról szóló. 26/2011. (XI. 30.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a civil szervezetek és egyházak támogatásáról szóló. 26/2011. (XI. 30.) sz. 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a civil szervezetek és egyházak támogatásáról szóló 26/20. (XI. 30.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 5/202. (III.

Részletesebben

Rövid kivonat a Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért elnevezésű pályázatról

Rövid kivonat a Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért elnevezésű pályázatról Tartalomjegyzék: 1. Legfontosabb tudnivalók... 2 1.1. Támogatási intenzitás:... 2 1.2. A támogatás összege:... 2 1.3. Telephelyfejlesztésre pályázhatnak:... 2 1.4. Ipartelepítésre pályázhatnak a vállalkozás

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Zamárdi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (I.22.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására Biharkeresztes Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2010. évi költségvetési rendeletében elkülönített támogatási

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

Darnózseli Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2008. (IV.3.) rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről

Darnózseli Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2008. (IV.3.) rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről Darnózseli Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2008. (IV.3.) rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről Darnózseli Község Önkormányzata Képviselő-testülete élve a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI

Részletesebben

1. A rendelet célja és hatálya. 2. A civil szervezetek támogatásának módja

1. A rendelet célja és hatálya. 2. A civil szervezetek támogatásának módja Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (VII. 12.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásának és elszámolásának rendjéről Hegymagas Község Önkormányzatának

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S BELVÁROS- LIPÓTVÁROS BUDAPEST FŐVÁROS V. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL társasházak és szövetkezeti formában működő lakóépületek részére adható támogatás elnyerésére 2012. Belváros-Lipótváros

Részletesebben

Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram ZBR-NY/14

Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram ZBR-NY/14 A cél, pályázók köre, forrás - Támogatás nyújtása az energiatakarékosság fokozását üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentését Pályázók köre: magánszemélyek,

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben