MTSz elnökségi ülés, június 11.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MTSz elnökségi ülés, 2005. június 11."

Átírás

1 Részt vettünk a Természetvédelmi Vándorgyűlésen Fehérgyarmaton Részt vettünk a HTM magazin által szervezett fotókiállítás megnyitóján Bakonyszentlászló Összefogás jött létre a Győr-Veszprém vasútvonal megmentésére. A megbeszélésen a Turizmus érdekeit képviseltük Részt vettünk a BTSSZ közgyűlésén Részt vettünk a Gyalogtúrázók XII: Országos találkozóján; Debrecen, Vekeri-tó. Részt vettünk az Észak-Alföldi Regionális Természetbarát Szövetség elnökségi ülésén és Közgyűlésén Debrecen, Vekeri-tó. Részt vettünk a Dél-Alföldi Természetbarát Szövetség találkozóján Kunfehértón Szakágak/bizottságok A szakágak megismerésével kapcsolatos elképzeléseimet eddig csak részben volt lehetőségem megvalósítani, ennek elsősorban az időhiány volt az oka. Megrendeztük, elvégeztük: Elvégeztük a főtitkár-váltással kapcsolatos adminisztratív feladatokat (munkaszerződés, átadás-átvétel, Fővárosi Bíróságnál átjelentés); Megszerveztük és lebonyolítottuk a Gyalogos Oktatási értekezletet Házigazdái voltunk az EWV elnökségi ülésének május első hetében. Előkészítettük és május 8-án lebonyolítottuk az MTSz Közgyűlését. A 83 érvényes mandátumból 71 mandátummal 51 fő küldött volt jelen. Részt vett a közgyűlésen az EWV elnöke és az elnökség 4 tagja is, és ezen kívül 9 fő, akik mandátummal nem rendelkeztek; Három NCA-s pályázatot készítettünk és adtunk be május 1-ig (működési, honlap és nemzetközi tevékenység) Tanácsadói, közreműködői tevékenységünk: Tagszervezeteink, tagegyesületeink rendszeresen fordulnak hozzánk pályázat írás és pályázat elszámolása témakörben szakmai tanácsért; elektronikus körlevélben értesítettük a megyei/budapesti szövetségeinket a megjelent NCAs pályázatokról. A Természetbarát Híradóban külön írásban foglalkoztunk a kérdéskörrel 2

2 Folyamatosnak mondható a számviteli kérdésekben való tanácsadási tevékenységünk is (adózási kérdések, könyvelés, adóbevallás, mérleg ellenőrzés) Ágasvár Az elnökség korábbi döntéseinek megfelelően első feladataim között tájékozódtam az ágasvári turistaház ügyében. Juhász János, az Ágasvár Turista Egyesület vezetője, személyes találkozásunk alkalmával arról tájékoztatott, hogy egyre égetőbbnek tartja a ház ügyének rendezését. Tájékoztattam az elnökség ED-413 ( ) döntéséről, a 25 éves együttműködési szerződés lehetőségéről. Juhász Jánossal folytatott második egyeztetésem eredményét az Ágasvári turistaház helyzete, lehetőségeink című ismertetőmben olvashatják. Kommunikáció/kiadványok Internet: A területen szerzett szakmai tapasztalatomra támaszkodva belépésemet követően az egyik legelső feladatomnak tekintettem, hogy elkezdődjön az új internetes oldal (www.termeszetjaro.hu) kialakítása. Ennek a célnak az érdekében nagy segítségemre voltak a korábban, a témában házon belül készült írások is. Az új honlap alkalmas lesz a Szövetség teljes tevékenységi területének a szolgálatára, ezzel együtt imázs építő és fenntartó, valamint szolgáltató szerepe is erős lesz. Természetesen a nemzetközi elvárásokat többnyelvűsége és tematikus oldalai is szolgálják majd. Szórólap: Pályázati források elnyerésének eredményeként a Magyar Természetbarát Szövetségnek lehetősége nyílt új szóróanyag megjelentetésére. Prospektus: A szórólaphoz hasonlóan, pályázati források biztosítják az EWV 2006-os budapesti közgyűlésének első írásos információs anyagának elkészítését is. Az új eszköz, arculatában, nyelvezetében messzemenőkig képes szolgálni a kitűzött célt, a minél több résztvevő elérését. 3

3 Természetbarát Híradó Látva az eddig alkalmazott megjelenési formát, elengedhetetlenül fontosnak tartottam, hogy megjelenésében és tartalmában változzon meg a Szövetség periodikája. Sajtókapcsolat Magyar Távirati Iroda szerződés Munkám eredményeként a Magyar Természetbarát Szövetségnek lehetősége nyílt, hogy csatlakozzon a Magyar Távirati Iroda társadalmi szervezeteket támogató programjához. A lehetőség nagy segítségünkre van és lesz a közeljövő kommunikációs céljaink elérésében. Az Magyar Távirati Iroda által kínált lehetőséggel párhuzamosan jelentős számban direkt kapcsolatot építettünk ki és használunk a különböző médiumok elérésére. TV megjelenés Az MTV1 Reggeli Mozaik műsorában, április 22-én néhány percben lehetőséget kaptunk a bemutatkozásra Zenit TV A Hegymászó és Turista Magazin alkotóközösségével felújított kapcsolatnak köszönhetően, megjelenhetünk a szerkesztőség által gondozott TV műsorban. Szaklapok Hegymászó és Turista Magazin szerkesztőivel folytatott egyeztetések sora még nem zárult le. Együttműködésünk új távlatai körvonalazódnak. Több megjelenésünk volt az elmúlt időszakban a lapban. Outdoor Sport A Magyar Természetbarát Szövetség számára eddig elveszett területen megjelenő fiatalos kiadvánnyal, együttműködést alakítottunk ki, ami több személyes egyeztetést követően a szövetséget, annak munkáját, az általunk képviselt területeket, a rajtunk keresztül elérhető élményeket dolgozta fel, mutatja be. Turista Magazin A Szövetség és a lap közötti kapcsolat az elmúlt időszakban fellazult, mondhatni megszakadt. Belépésemmel lehetőség nyílt a kapcsolat újraépítésére, ami meg is kezdődött. 4

4 Külső kapcsolatok Magyar Turizmus Rt. A Magyar Turizmus Rt-vel sikerült újraindítani az együttműködést. Kiadványainkhoz képanyaggal és információkkal járulnak hozzá. Lehetőségünk van több Magyar Turizmus Rts kiadványban beszállítóként részt venni programjainkkal. Számítanak szakmai tapasztalatunkra az új térképeik elkészítésénél. További egyeztetések lesznek az együttműködés kiszélesítésére. NSzSz Részt vettünk és aktívan véleményt nyilvánítottunk az NSzSz és az NSSz által szervezett Nemzeti Civil Alapprogramról szóló tájékoztatáson, ahol az NCA-s pályázatok elszámolásáról és a leendő pályázati kiírásokról volt szó; Részt vettünk az NSzSz rendes éves közgyűlésén 3 mandátummal (Nagy Gábor, Kovács Tamás Attila, Bognár Mária); OIB Az Országos Idegenforgalmi Bizottság a legmagasabb szintű fórum a szakági miniszter felé szakmai (idegenforgalmi, turisztikai) kérdések, javaslatok megfogalmazására. Az elmúlt időszakban a bizottság két ülést tartott, ahol részt vettünk. Ezen találkozók alkalmával több, számunkra fontos területen fejtettem ki álláspontunkat. Pilisi Parkerdő Rt. Személyes egyeztetést folytattunk az együttműködés lehetőségeiről, mely egyeztetések tovább folytatódnak. Egyéb: A Sportszervezők Baráti Köre kereste meg szövetségünket, mert az ősz folyamán nálunk tartanák évfordulós emlékülésüket; 5

5 Nemzetközi kapcsolatok Szlovák Turista Klub Gyalogtúrázók XII. Országos találkozóján, Debrecen, Vekeri-tó: személyes egyeztetést folytattam a Szlovák Turista Klub képviselőivel. Érintettük a szervezeti kérdéseket, a finanszírozás problémáit, a képzés aktuális kérdéseit. Meghívást kaptunk a Szlovák Turista Klub találkozójára. Ez az alkalom jó lehetőség arra, hogy az őszre a legfelsőbb szintű, Magyarországon rendezendő, két nemzet közötti egyeztetési folyamat következő lépcsőjének előkészítő találkozója legyen. EWV Sikeresen megrendeztük az EVW-ERA-FERP elnökségének budapesti ülését. Mellékletünkben részletesen olvashatnak a témakör aktuális kérdéseiről: (Thuróczy Lajos) A Francia Gyalogos Turista Szövetség Párizs mellett túravezetői szemináriumot rendezett, amire egy delegáltunk utazott el. Támogatások: Csongrád megyei Természetbarát Szövetség részéről az NCA-hoz benyújtott pályázat írásos támogatása Pest Megye Közgyűlésének Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottsága Ifjúsági és Sport Keret terhére kiírt pályázatához gödöllői Margita 344,2 Turisztikai Egyesület részére. A TID rendezvényhez kapcsolódó pénzügyi támogatás elnyerése érdekében támogató/ felkérő levelet állítottunk ki a Vízitúrázó szakág részére Támogatóan léptünk fel a Pilisi Parkerdő Részvénytársaság felé a BTSSz részéről megfogalmazott, Rám-szakadékkal kapcsolatos kifogások rendezése érdekében. Nagy Gábor főtitkár 6

MTSZ Elnökségi ülés, 2005. 12. 03.

MTSZ Elnökségi ülés, 2005. 12. 03. Tisztelt Elnökség! Új gyakorlatot vezettem be belépésemtől kezdődően azzal, hogy a Főtitkári beszámoló mellé eddig egy kísérő levelet is készítettem. Mivel azonban se támogató, se elmarasztaló észrevétel,

Részletesebben

MTSZ Elnökségi ülés, 2006. június. 10. Főtitkári beszámoló

MTSZ Elnökségi ülés, 2006. június. 10. Főtitkári beszámoló Főtitkári beszámoló a 2006. április 8. és a 2006. május 29. közötti időszakról Belső kapcsolatok Elnöki együttműködés Elnök úrral, sűrű programja ellenére, kapcsolatom folyamatos és aktív volt. Lehetőség

Részletesebben

MTSZ Elnökségi ülés, 2006. 04. 08. Főtitkári beszámoló

MTSZ Elnökségi ülés, 2006. 04. 08. Főtitkári beszámoló Főtitkári beszámoló a 2006. január 28. és a 2006. március 25. közötti időszakról Belső kapcsolatok Elnöki együttműködés Bársony András elnök úrral, sűrű programja ellenére, kapcsolatom folyamatos és aktív

Részletesebben

MTSZ Elnökségi ülés, 2006. szeptember 16. Főtitkári beszámoló

MTSZ Elnökségi ülés, 2006. szeptember 16. Főtitkári beszámoló Főtitkári beszámoló a 2006. június 10. és a 2006. szeptember 1. közötti időszakról Belső kapcsolatok Elnöki együttműködés Bársony András elnök úrral folytatott személyes megbeszélésünk alkalmával egyeztettük

Részletesebben

Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés

Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés A BTSSZ kiemelten közhasznú szervezet, mely Alapszabályában megfogalmazott célja szerint szolgálja Budapesten és környékén a természetjárást. Fı feladata

Részletesebben

Készült a 2007. szeptember 22-én megtartott elnökségi ülésről, Dobogókőn

Készült a 2007. szeptember 22-én megtartott elnökségi ülésről, Dobogókőn J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2007. szeptember 22-én megtartott elnökségi ülésről, Dobogókőn A 2007. szeptember 15-ére meghirdetett elnökségi ülést az előrejelzések alapján határozatképtelenség miatt

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2006.

Közhasznúsági jelentés 2006. Közhasznúsági jelentés 2006. Magyar Természetbarát Szövetség Szövetségünk alapszabályban megfogalmazott célja, hogy a természetjárás útján elősegítse az egészséges életmód kialakítását és elterjesztését,

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés A Lét Teljessége Egyesület 2011. január 01-jétől 2011. december 31-éig folytatott tevékenységéről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Alkalmazott könyvelés: egyszeres könyvvitel. Az Egyesület

Részletesebben

Beszámoló a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség (8200 Veszprém Wartha u. 3.) munkájáról

Beszámoló a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség (8200 Veszprém Wartha u. 3.) munkájáról Beszámoló a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség (8200 Veszprém Wartha u. 3.) munkájáról 1. Új elnökség a VMTSZ élén: 2006. július 1.-től új vezetőség áll a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

II. NEGYEDÉV. 04.09. Természetjáró Alapismereti Oktatás 1 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467

II. NEGYEDÉV. 04.09. Természetjáró Alapismereti Oktatás 1 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467 II. NEGYEDÉV 04.05-06. Húsvéti tekergés Helyszín: Csepel A gyerekekkel közös ajándékozás, főzés. Időjárástól függően lehet, hogy két nap. Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) 212-5555

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 19. NAPIREND Ügyiratszám: 1/374/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. április 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: Tourinform Iroda

Részletesebben

Üllő Vezér Hagyományőrző Egyesület

Üllő Vezér Hagyományőrző Egyesület Üllő Vezér Hagyományőrző Egyesület ELNÖKSÉGI ÉVES BESZÁMOLÓ 2012 év TARTALOM 1. Számviteli beszámoló 2.A 2012-es év rövid tartalmi beszámolója Melléklet: 3 db.. Statisztikai számjel: 18288841-9499-529-13

Részletesebben

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007.

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. Sztojanovits Kristóf Termék-csoportvezető Magyar Turizmus Zrt. Szolnok, 2007. április 19. Vissza a természethez! MARKETING CÉLOK: Belföldi turizmus élénkítése Vendégéjszaka szám

Részletesebben

Készült a 2007. január 27-én megtartott elnökségi ülésről

Készült a 2007. január 27-én megtartott elnökségi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2007. január 27-én megtartott elnökségi ülésről Jelen voltak: Bársony András elnök, Baronek Jenő alelnök, Kovács Tamás alelnök, Nagy Gábor főtitkár Benedek Jenő, Bükiné

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. 07.03-04. Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ: otse@t-online.

III. NEGYEDÉV. 07.03-04. Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ: otse@t-online. III. NEGYEDÉV Július első hetében a rendezők végleges kiírása alapján Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSz Információ: www.tfsz.hu 07.03-16. Alföldi

Részletesebben

Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület. Közhasznúsági jelentés 2007

Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület. Közhasznúsági jelentés 2007 Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület 1051 Budapest, Hercegprímás u. 11. Adószám: 1810727-1-41 Bírósági nyilvántartási szám: Pk. 60.695/2001 Közhasznúsági jelentés 2007 Számviteli beszámoló A Magyar

Részletesebben

A PANORÁMA VILÁGKLUB ALAPOKMÁNYA. Bevezető

A PANORÁMA VILÁGKLUB ALAPOKMÁNYA. Bevezető A PANORÁMA VILÁGKLUB ALAPOKMÁNYA Bevezető A XXI. század új kihívások elé állítja a Föld lakóit, így bennünket, magyarokat is. A világban zajló folyamatok felerősítik a nemzeti és a nemzetek közötti együttműködés

Részletesebben

A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye, Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk

A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye, Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye, Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül. Aki gondolkodik, de nem tanul, nagy

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Biatorbágyi Körkép kiadói és főszerkesztői bejegyzésének megváltoztatásával összefüggő kérdésekről

ELŐTERJESZTÉS. A Biatorbágyi Körkép kiadói és főszerkesztői bejegyzésének megváltoztatásával összefüggő kérdésekről ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágyi Körkép kiadói és főszerkesztői bejegyzésének megváltoztatásával összefüggő kérdésekről A Biatorbágyi Körkép időszaki lapot Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564 ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564 Tel/fax: 27-302-893 Mobil: 30-29 33 657 E-mail: eletut @eletutvac.hu

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

Országos Tourinform Találkozó. Horváth Gergely

Országos Tourinform Találkozó. Horváth Gergely Országos Tourinform Találkozó Horváth Gergely Magyar Turizmus Zrt. Budapest, VAM Design Center, 2011. május 11. Szakmai találkozó és párbeszéd 143 Tourinform Fenntartók, önkormányzatok TDM-ek Magyar Turizmus

Részletesebben

2015. március 26-i rendes ülésére

2015. március 26-i rendes ülésére 31. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére Tárgy: Belépés a Klímabarát Települések Szövetségébe Előterjesztő:

Részletesebben

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

INFORMATIKAI VEZETŐK TÁRSASÁGA Közhasznú Egyesület IVETAR

INFORMATIKAI VEZETŐK TÁRSASÁGA Közhasznú Egyesület IVETAR Informatikai Vezetők Társasága Elnökségi Ülés Jegyzőkönyv Az elnökségi ülés időpontja: 2015. február 27, 11:00 óra A helye: 7621, Pécs, Király utca 46. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Meghirdetett

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010.

Közhasznúsági jelentés 2010. Adószám: 18560293-1-09 Bejegyző szerv: Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Regisztrációs 2053 szám: 4025 Debrecen, Barna u. 2. fsz./1. Közhasznúsági jelentés 2010. Fordulónap: 2010. december 31. Beszámolási időszak:

Részletesebben

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai 2009. január 12. Közreműködtünk a Don-kanyarban elesett katonák, hősök és áldozatok emlékére szervezett megemlékezés megszervezésében

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

Igazgatói Tájékoztató. Igazgatói tájékoztató

Igazgatói Tájékoztató. Igazgatói tájékoztató Igazgatói tájékoztató a 2011. október 13-16 között megtartásra kerülő ügyvezető elnökségi ülésre, a szeptember 7. és október 13. közötti időszakról Kérem, engedjék meg, hogy ezúttal írásban tájékoztassam

Részletesebben

A hazai lovas turizmus helyzete és a Magyar Turizmus Zrt. lovasturisztikai marketingtevékenysége

A hazai lovas turizmus helyzete és a Magyar Turizmus Zrt. lovasturisztikai marketingtevékenysége A hazai lovas turizmus helyzete és a Magyar Turizmus Zrt. lovasturisztikai marketingtevékenysége Sztojanovits Kristóf termék-csoportvezető Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. március m 29. A lovas turizmus

Részletesebben

A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai

A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai Vas Megyei Közgyűlés 5/20104. (VII. 21.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletei hatályon kívül helyezéséről a jogalkotásról szóló

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 86/2008. (III.31.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 86/2008. (III.31.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 86/2008. (III.31.) számú h a t á r o z a t a a Mária Út, mint kiemelkedő jelentőségű kulturális-vallási zarándok és turista úthálózat kialakítása című projekthez

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére Előterjesztés 8. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Pályázat előkészítése és benyújtása az Európa a polgárokért testvérvárosi találkozók programra Az

Részletesebben

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk. Éves beszámoló 2012 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2012. évre 5. A cél szerinti

Részletesebben

Gyomaendrőd Helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezet fejlesztése. Azonosító szám: DAOP-2.1.3-12-2012-0001

Gyomaendrőd Helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezet fejlesztése. Azonosító szám: DAOP-2.1.3-12-2012-0001 Gyomaendrőd Helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezet fejlesztése Azonosító szám: DAOP-2.1.3-12-2012-0001 1 GYÜSZ-TE TDM szervezet fejlesztési pályázat Projekt címe: Gyomaendrőd Helyi Turisztikai

Részletesebben

A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közhasznúsági jelentése a 2010-es esztendőről

A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közhasznúsági jelentése a 2010-es esztendőről A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közhasznúsági jelentése a 2010-es esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség kettős könyvvitelt vezető szervezetként ben gazdálkodásáról

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Újévi túra Helyszín: Normafa 01.10. Természetismereti kirándulás Helyszín: Tabáni tanösvény Gellérthegyi séta Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság

Részletesebben

A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE. Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök

A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE. Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök I. Az ügyrend célja Az ügyrend célja, hogy meghatározza az alapszabályban

Részletesebben

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI FELÜLVIZSGÁLAT (HVS) 2013! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatósága 16/2013. (III.6.) közlemény értelmében elrendelte

Részletesebben

Pécsi Országos Színházi Fesztivál. Nonprofit Közhasznú Kft. 2010 évi közhasznúsági jelentés

Pécsi Országos Színházi Fesztivál. Nonprofit Közhasznú Kft. 2010 évi közhasznúsági jelentés Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Közhasznú Kft 2010 évi közhasznúsági jelentés 2 I. A közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló. A X. POSZT 2010. június 3. 12. között került megrendezésre.

Részletesebben

Program. Magyar Természetbarát Szövetség működési-fejlesztési programja 2008-2015

Program. Magyar Természetbarát Szövetség működési-fejlesztési programja 2008-2015 Magyar Természetbarát Szövetség működési-fejlesztési programja 2008-2015 Tartalom Bevezető Helyzetelemzés Célrendszer Küldetés Programrács (Cél és feladattábla) Bevezető A Magyar Természetbarát Szövetség

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/73-1/2014/I. Tárgy: LEADER pályázatok támogatása Üi.: Kovács Tünde Melléklet: Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ

Részletesebben

Magyar Természetbarát Szövetség

Magyar Természetbarát Szövetség Magyar Természetbarát Szövetség Kiemelkedően közhasznú szervezet 1146 Budapest, Thököly út 58-60. I/107. +36-1-311-2467, +36-1-332-7177 1427 Budapest, Pf.: 630 info@termeszetbarat.hu www.termeszetbarat.hu

Részletesebben

Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete

Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete E Ü D SZ M Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete II. Közgyűlés Budapest, 2010. 12. 10. "Ha többek életét és munkáját összekapcsoljuk, együttesen mindnyájan sokkal messzebbre jutunk,

Részletesebben

ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ. Észak-Alföldi Regionális Civil Egyeztetô Fórum www.eletfaegyesulet.hu/forum.hu.php

ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ. Észak-Alföldi Regionális Civil Egyeztetô Fórum www.eletfaegyesulet.hu/forum.hu.php ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ Észak-Alföldi Regionális Civil Egyeztetô Fórum www.eletfaegyesulet.hu/forum.hu.php Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács 4028 Debrecen, Simonyi út 14. www.eszakalfold.hu Tisza-tó

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés A Lét Teljessége Egyesület 2010. január 01-jétől 2010. december 31-éig folytatott tevékenységéről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Alkalmazott könyvelés: egyszeres könyvvitel. Az Egyesület

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására Készítette: Damm Mária Szociális és Egészségügyi Ágazat koordinátora Előterjesztő:

Részletesebben

Közös értékeink a hungarikumok

Közös értékeink a hungarikumok Közös értékeink a hungarikumok Terra Madre Világnap A hagyományos termékek és az értéktárak jelentősége 2014. december 9. 2012. évi XXX. törvény a nemzeti értékekről és a hungarikumokról A Hungarikumok

Részletesebben

Javaslat az Új Széchenyi Terv egészségturizmussal foglalkozó részének öko- és aktív turizmus feltétel-fejlesztéssel történő kiegészítésére

Javaslat az Új Széchenyi Terv egészségturizmussal foglalkozó részének öko- és aktív turizmus feltétel-fejlesztéssel történő kiegészítésére Javaslat az Új Széchenyi Terv egészségturizmussal foglalkozó részének öko- és aktív turizmus feltétel-fejlesztéssel történő kiegészítésére Az Új Széchenyi Terv közel sem szentel annyi figyelmet a turizmusfejlesztésre,

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. 07.04-05. Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ: otse@t-online.

III. NEGYEDÉV. 07.04-05. Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ: otse@t-online. III. NEGYEDÉV Július első hetén a rendezők végleges kiírása alapján Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója Helyszín: Balatonszántód TFSz Információ: www.tfsz.hu

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. amely létrejött egyrészről:

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. amely létrejött egyrészről: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről: a Budapesti Távhőszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, (1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31, cégjegyzék száma: 0110042582) a továbbiakban,

Részletesebben

I. Fejezet. Helyzetelemzés. II. Fejezet A közművelődési rendelet kiemelt célja 2.

I. Fejezet. Helyzetelemzés. II. Fejezet A közművelődési rendelet kiemelt célja 2. M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat 10/2000.(IV.14.) sz. rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól (az időközi módosításokkal egységes szerkezetben) Vác Város Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

A Lovas Jövőjéért Egyesület. Közhasznúsági jelentése 2010. évi működéséről

A Lovas Jövőjéért Egyesület. Közhasznúsági jelentése 2010. évi működéséről Lovas Jövőjéért Egyesület Lovas, Fő u. 8. KSH azonosító: 721338 Jogállás: közhasznú Bírósági bejegyzés száma: 60.067/2009/5. A Lovas Jövőjéért Egyesület Közhasznúsági jelentése 2010. évi működéséről Tartalma:

Részletesebben

JELENTÉS A MTSZ TERMÉSZETVÉDELMI BIZOTTSÁG MUNKATERVÉBEN VÁLALT FELADATOK TELJESÜLÉSÉRŐL

JELENTÉS A MTSZ TERMÉSZETVÉDELMI BIZOTTSÁG MUNKATERVÉBEN VÁLALT FELADATOK TELJESÜLÉSÉRŐL MTSz Természetvédelmi Bizottság JELENTÉS A MTSZ TERMÉSZETVÉDELMI BIZOTTSÁG MUNKATERVÉBEN VÁLALT FELADATOK TELJESÜLÉSÉRŐL Program: A KvVM és MTSz között 2006-ban létrejött együttműködési megállapodás működésének

Részletesebben

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Általános munkaadói érdekképviselet 14-02-19 1 A munka világa Magyarországon tripartit, bipa Munkaadói szövetségek Munkavállalói érdekképviseletek

Részletesebben

Eseménynaptár. www.hook.hu, e-mail: info@hook.hu

Eseménynaptár. www.hook.hu, e-mail: info@hook.hu Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2015. március 3. Dunaújváros Gazdálkodási folyamatok feltérképezése a Dunaújvárosi Főiskolán Lenner Tamás 2015. március 5. Nyíregyháza Gazdálkodási folyamatok feltérképezése

Részletesebben

Készült a 2006. szeptember 16-án megtartott elnökségi ülésről

Készült a 2006. szeptember 16-án megtartott elnökségi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2006. szeptember 16-án megtartott elnökségi ülésről Jelen voltak: Bársony András elnök, Baronek Jenő alelnök, Nagy Gábor főtitkár Bükiné Törő Ágnes, dr. Dénes György, dr.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

Éves beszámoló 2010. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.

Éves beszámoló 2010. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk. Éves beszámoló 2010 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2010. évre 5. A cél szerinti

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület 1074 Budapest, Dob u. 33. Adószám: 18107274-1-42 Bírósági nyilvántartási szám: Pk. 60.695/2001 Közhasznúsági jelentés 2010. Budapest, 2011. május 30. Dr. Ruszinkó

Részletesebben

FELDERÍTŐK TÁRSASÁGA EGYESÜLET 2012. ÉVI PÉNZFORGALMA. Bevétel Ft Megjegyzés. Kiadás Ft Megjegyzés

FELDERÍTŐK TÁRSASÁGA EGYESÜLET 2012. ÉVI PÉNZFORGALMA. Bevétel Ft Megjegyzés. Kiadás Ft Megjegyzés 1 Tisztelt Közgyűlés! A civil szervezetek történetében az adó 1%-ának felhasználását szabályzó 1996-os törvény hatálybalépése óta nem volt olyan komoly felbolydulás, mint a 2011.évi jogszabályi változások

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 32 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Nem költségvetési szervek támogatására pályázat Iktatószám 981/2014.

Részletesebben

Első Magyar Kéményszövetség Közhasznú Egyesület Beszámolója 2006. évi tevékenységéről. (Készítette: Az egyesület elnöksége)

Első Magyar Kéményszövetség Közhasznú Egyesület Beszámolója 2006. évi tevékenységéről. (Készítette: Az egyesület elnöksége) 1. oldal. Első Magyar Kéményszövetség Közhasznú Egyesület Beszámolója 2006. évi tevékenységéről. (Készítette: Az egyesület elnöksége) 1./ Alapítási adatok: - Az alapszabály kelte: 2005.03. 22. - Nyilvántartási

Részletesebben

KÉPZŐI FELHÍVÁS. I. A felhívás célja:

KÉPZŐI FELHÍVÁS. I. A felhívás célja: KÉPZŐI FELHÍVÁS Tárgy: EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) önkéntesek nem-formális tanulási folyamatát támogató képzések, találkozók: - Megérkezés utáni képzés (2 alkalom) - Félidős értékelő találkozó (2

Részletesebben

Médiaajánlat 2012. Rólunk írták. logisztikai és beszerzési döntéshozók, valamint beszállítóik elérésére

Médiaajánlat 2012. Rólunk írták. logisztikai és beszerzési döntéshozók, valamint beszállítóik elérésére Médiaajánlat 2012 logisztikai és beszerzési döntéshozók, valamint beszállítóik elérésére Rólunk írták» Szakmailag az ország leghitelesebb szervezete.» Nagyszerű szakmai rendezvények.» Gyors és rugalmas

Részletesebben

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564 ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564 Tel/fax: 27-302-893 Mobil: 30-29 33 657 E-mail: eletut @eletutvac.hu

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYIBIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYIBIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYIBIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: III 35I-2I120Il. Előadó: Kissné Horváth Krisztina Mell.: Hiv.

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2009 Tartalmazza: - Költségvetési támogatás felhasználása - Vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás - Cél szerinti juttatások kimutatása - Kapott támogatásokról szóló kimutatás

Részletesebben

Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2005.

Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2005. Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2005. Adószám: 18559334-2-09 Bejegyző szerv: Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Regisztrációs szám: Pk. 62 121/2000 Fordulónap:

Részletesebben

Kommunikációs terv.

Kommunikációs terv. <Kisfaludy Károly Általános Iskola> Kommunikációs terv TÁMOP 3..7-/2-20-0569 A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3..7 projekt szakmai tervezésének. A kommunikációs feladatokat a szakmai feladatok határozzák

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. szeptember 10-i ülésére

TÁJÉKOZTATÓ. A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. szeptember 10-i ülésére TÁJÉKOZTATÓ A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. szeptember 10-i ülésére Tárgy: Előadó : Tájékoztató az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről (2007. június 18 - augusztus 31-ig) Ottó

Részletesebben

Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. 2012-2014 Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. -Iroda - Tanácsadó tér - Térítésmentesen használható számítógépes állomások - Heti 40 órában nyitva tartó szolgáltató iroda Információs

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV. RADNÓTI MIKLÓS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 7633Pécs, Esztergár Lajos út 6. OM 027423. Tartalma

KOMMUNIKÁCIÓS TERV. RADNÓTI MIKLÓS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 7633Pécs, Esztergár Lajos út 6. OM 027423. Tartalma RADNÓTI MIKLÓS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 7633Pécs, Esztergár Lajos út 6. OM 027423 KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tartalma 1. A kommunikációs terv célja 2. Hatókör 3. A kommunikáció felelősei 4. A kommunikáció

Részletesebben

Sajtómegjelenések összegyűjtése és elemzése

Sajtómegjelenések összegyűjtése és elemzése HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZENNYVÍZTISZTÍTÁSA ÉS KISHOMOK VÁROSRÉSZÉNEK SZENNYVÍZCSATORNÁZÁSA KEOP-7.1.2.0-2008-0295 Sajtómegjelenések összegyűjtése és elemzése 2011. október 26. A Hódmezővásárhely szennyvíztisztítása

Részletesebben

Részvételi és szponzorációs ajánlat

Részvételi és szponzorációs ajánlat Részvételi és szponzorációs ajánlat Elsı Önkormányzati Projektbörze és Szakmai Konzultáció Budapest, 2010. március 31. Az európai uniós fejlesztési források elnyerése érdekében készült Integrált Városfejlesztési

Részletesebben

18784347-9329-529-14 Pk.60.147/2007/2. Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 8622 Szántód Iskola u.9. Kiegészítő melléklet 2009

18784347-9329-529-14 Pk.60.147/2007/2. Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 8622 Szántód Iskola u.9. Kiegészítő melléklet 2009 18784347-9329-529-14 Pk.60.147/2007/2 Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 8622 Szántód Iskola u.9. Kiegészítő melléklet 2009 I. Általános rész 1. A szervezet bemutatása: A szervezet neve: Szent Kristóf

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Újévi túra Helyszín: Normafa 01.05. Újévköszöntő túra Helyszín: Szépvölgy Árpád-kilátó Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság Információ: Telek György

Részletesebben

MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 I. A Magyar Vámügyi Szövetség (továbbiakban: Szövetség) adatai Elnevezése: Magyar: Angol: Német: Francia: Magyar Vámügyi Szövetség Hungarian

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008 1. Számviteli beszámoló A Mérleg és az Eredménylevezetés mellékelve. 2. A költségvetési támogatás felhasználása Az egyesület ilyen

Részletesebben

A projekt folytatási lehetőségei

A projekt folytatási lehetőségei "Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában A projekt folytatási lehetőségei Gondi János Debrecen,

Részletesebben

FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com

FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com Iktatószám:../2015. FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com 3. E L Ő T E R J E S Z T É S - A Képviselő-testülethez

Részletesebben

Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár 2008. évi beszámoló 2009. évi munkaterv

Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár 2008. évi beszámoló 2009. évi munkaterv Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár 3170 Szécsény, Ady E. út 12. 32/370-860, könyvtár 32/370-494 fax: 32/372-493 e-mail: krudy.muvhaz@gmail.com Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár

Részletesebben

Készült a 2006. november 25-én megtartott elnökségi ülésről

Készült a 2006. november 25-én megtartott elnökségi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2006. november 25-én megtartott elnökségi ülésről Jelen voltak: Bársony András elnök, Baronek Jenő alelnök, Kovács Tamás alelnök, Nagy Gábor főtitkár Benedek Jenő, Bükiné

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2./ 2011. évi számviteli beszámoló és közhasznúsági jelentés előterjesztés és elfogadása Ea.: Csontosné Lakatos Gabriella titkár

Jegyzőkönyv. 2./ 2011. évi számviteli beszámoló és közhasznúsági jelentés előterjesztés és elfogadása Ea.: Csontosné Lakatos Gabriella titkár Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége 5520 Szeghalom, Tildy Z. u. 15-17. Web: www.sarreticivilek.hu 06-30/399-7977 Jegyzőkönyv Készült: 2011. 03. 04. (péntek) 15.30 órától megtartott közgyűlésen.

Részletesebben

BUDAPESTI TERMÉSZETBARÁT SPORTSZÖVETSÉG

BUDAPESTI TERMÉSZETBARÁT SPORTSZÖVETSÉG BUDAPESTI TERMÉSZETBARÁT SPORTSZÖVETSÉG 1053. BUDAPEST, CURIA U. 3. TELEFON: 266-5924; FAX: 317-9466 E-mail: btssz@btssz.hu, info@btssz.hu, fotitkar@btssz.hu, web: www.btssz.hu CIB BANK SZÁMLASZÁM: 10700691

Részletesebben

Összetekerünk projekt. 2015. Budapest

Összetekerünk projekt. 2015. Budapest Összetekerünk projekt tájékoztató 2015. Budapest Aktuális trendek 2.3 milliárd bringatúra évente! 20.4 millió vendégéjszaka 44 milliárd euró a gazdaságban (ECF 2013. adatok) Aktuális trendek A turisztikai

Részletesebben

A Verseny. Helyszín: Balatonfüred

A Verseny. Helyszín: Balatonfüred A Verseny Jelentős mérföldkő volt a hazai assozás történetében, amikor a Detre testvérek 2008. októberében a németországi Chiemseen rendezett Asso Európa Bajnokságon 22 hajó közül bizonyultak a legjobbnak.

Részletesebben

Közhasznúsági Jelentés

Közhasznúsági Jelentés Közhasznúsági Jelentés 2007. A Szervezete adatai Elnevezés: Humán Európa Szövetség Képviselő: Baksa József Székhely: 8900. Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 2/A Levelezési cím: 8900. Zalaegerszeg, Pf.: 115

Részletesebben