Készült a január 27-én megtartott elnökségi ülésről

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Készült a 2007. január 27-én megtartott elnökségi ülésről"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a január 27-én megtartott elnökségi ülésről Jelen voltak: Bársony András elnök, Baronek Jenő alelnök, Kovács Tamás alelnök, Nagy Gábor főtitkár Benedek Jenő, Bükiné Törő Ágnes, dr. Dénes György, Haraszti Béla, Hluchány József, dr. Juhász Ágnes, Kalmár László, Kovács Kálmán, Kovács Lajos, Lehoczki Zoltán, Mag Éva, Pálmai Vencel, Tötösné Gados Zsuzsa elnökségi tagok. Thuróczy Lajos tiszteletbeli elnök, Bittó Sándor a Számvizsgáló Bizottság elnöke (állandó meghívott). Bognár Mária, Nagyné Kárpáti Tímea a központ munkatársai. Meghívott: Szabó Imre Előre jelezte távollétét: ifj. Farkas György, Mayerné Kőszegfalvi Katalin, dr. Nagy Sándor, Quitt András elnökségi tagok. Nem jelent meg: dr. Farkas György elnökségi tag. Az elnökségi ülést Bársony András elnök vezette le. Napirendi pontok: 1. Előző elnökségi ülés jegyzőkönyvének elfogadása (ea.: Nagy Gábor) 2. Főtitkári tájékoztató (ea.: Nagy Gábor) 3. Tájékoztató a megyei szövetségek, bizottságok tevékenységéről - Komárom-Esztergom Megyei Természetbarát Szövetség (ea.: Horváth Zoltán) - Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség (ea.: Gubola István) 4. Elnök-főtitkári értekezlet programjának elfogadása (ea.: Nagy Gábor) 5. MTSZ május 12-i Közgyűlés napirendi pontjainak elfogadása (ea.: Nagy Gábor) 6. Tájékoztatás az MTSZ szervezetén belüli képzési rendszerekről (ea.: Nagy Gábor) 7. a.) Koncepció Előkészítő Bizottság és b.) Alapszabály Előkészítő Bizottság tájékoztatója 8. Egyebek Kovács Tamás: Javasolja, hogy az egyéb napirendi pontok között tárgyaljuk Peták István a Magyar Turista Egyesület elnökének hozzá írt levelét. ED-534 ( ): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta a javasolt napirendi pontokat. Az elnökség egyetértett azzal, hogy az ülésről készülő jegyzőkönyvet Kovács Tamás és Kalmár László hitelesítse.

2 1. NAPIRENDI PONT ED-535 ( ): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta a november 25-i elnökségi ülés jegyzőkönyvét. 2. NAPIRENDI PONT Nagy Gábor: Az írásos anyagot szóban is kiegészítette az azóta eltelt időszak történéseivel: A Térképkirály Kft vezetőjével Buslig Györggyel tárgyalt. A tervezett megállapodás szerint az MTSZ tagoknak 20 % kedvezménnyel, míg egyesületek számára 30 % kedvezménnyel biztosítanak térképvásárlási lehetőséget. Aktív a különböző minket érintő minisztériumok tevékenysége. Szó van az utazásokat és az extrém sportokat érintő korlátozó intézkedésekről. Az utazási kedvezmények megvonása esetén áthidaló megoldást jelenthet, ha kialakul a MÁV új személyszállítási politikája és a MÁV-val közvetlenül, megállapodásokat köthetünk. A barlangászok, hegymászók, vadvizesek arra készülnek, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak az extrém sportokra vonatkozó orvosi ellátás ügyében (beteg-biztosítás) évi védett napokban változás: június 26 július 1. XXXVII. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó, Vajta dr. Juhász Ágnes: Az extrém sportokra vonatkozó betegségbiztosítás kapcsán, a vadvízi sportolókat nézve ez kb ezer embert érint és gyakorlatilag egy üzletágat tesz tönkre. Nagy Gábor: Rendelkezésünkre áll a jogi szakemberek által fogalmazott Alkotmány Bíróságot megkereső beadvány, amihez várják a csatlakozásunkat. Ez részletesen tárgyalja az egyes pontok újragondolását. (pld. kereskedelmi túráztatás, illetve a vadvizesek esetében.) Bársony András: Orvosi ellátás megilleti, csak annak fedezeteit nem tudja állni a Társadalom Biztosítás. dr. Juhász Ágnes: Az MTSZ-nek kitörési pontja lehet ha találunk olyan biztosítási formát, amivel vadvízi, barlangos és hegymászó tagjainknak Társadalom Biztosítás által nem fizetett szolgáltatást tudunk nyújtani. 2

3 Mag Éva: A sürgősségi betegellátás pillanatnyilag Magyarországon ingyenes, vannak olyan országok, ahol ezért is fizetni kell. A további kezelésekről van itt szó, ami költséges. Bognár Mária: Gondoljuk végig, nem biztos, hogy egy ilyen színtű biztosítást be lehet építeni a tagdíjba. dr. Juhász Ágnes: Nincs biztosító, amelyik kötne a vadvizesekre biztosítást. Kovács Tamás: Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ahol fokozott veszélyességi tevékenységet folytatunk, annak legyen biztosítása. Javasolja, hogy támogassuk a diszkrimináció elleni beadványt az alkotmánybíróság felé. Bársony András: Sima állampolgárként a társadalmi szolidaritás az átlagos helyzetekre teljes joggal vonatkoztatható, ámde a hobbytevékenység keretében önálló kockázatvállalásra, már a kockázatot vállalónak kell rendeznie a dolgokat. Azt gondolja, hogy nekünk nem az Alkotmány Bírósággal kellene foglalkozni, hanem azzal, hogy megtaláljuk a megoldást azok részére, akik a Magyar Természetbarát Szövetség keretein belül ilyen tevékenységet végeznek. Kovács Kálmán: Rossz irányba megyünk, ha nem a saját érdekeinket képviseljük. Baronek Jenő: Egyetért Bársony András javaslatával. Pálmai Vencel: A jelenlegi biztosításunk kizárólag balesetbiztosítás, nem más (további kezelés költségét nem tartalmazza). Annyit kapunk érte, amennyit fizetünk! A Francia Gyalogos Turista Szövetségnél háromféle tagdíj van, ami attól függ, hogy melyik biztosítási módozatot választja a tag. Az Osztrákoknál ugyanez van és mindkettőnél lényegesen magasabb a tagdíj (tízszeres), mint nálunk. Haraszti Béla: Kérdezi, hogy a Magyar Természetbarát Szövetség üdülési csekk tekintetében elfogadóhely lesz e, mert akkor a biztosítás tekintetében ezt felhasználhatja a tag. Arról kellene majd beszélgetni, hogy a természetjárás szabadidősport vagy mozgalom!? 3

4 Nagy Gábor: OIB-nak és az üdülési csekkel foglalkozó cégnek az a szándéka, hogy valamikor a közeljövőben lehessen ehhez csatlakozni. A szakállamtitkárság, illetve az üdülési csekkel foglalkozó Kht. és a Nemzeti Szabadidősport Szövetség egy szándéknyilatkozatot fogadott el, miszerint elkezdenek azon dolgozni, hogy a szabadidősport tevékenységek meg tudjanak ebben jelenni. Az elnökség a szóbeli kiegészítésekkel együtt tudomásul vette a főtitkári tájékoztatót. 3. NAPIRENDI PONT Komárom-Esztergom Megyei Természetbarát Szövetség tájékoztatója: Horváth Zoltán: Szóban is kiegészítette az írásos anyagot. Azt szeretné kérni, hogy az összes megyei beszámoló hozzáférhető legyen. A megyei tájékoztatón kívül emlékeztet arra, hogy 2008-ban 30 éves lesz az Aranyjelvényes Klub és a tagok szeretnék, ha a 25 éves kiadvány a 30 éves évfordulóra is megjelenne, némi kiegészítéssel, hiánypótlással. A könyv kiadásához szeretne személy szerint ,- forinttal hozzájárulni és ezt az összeget a Magyar Természetbarát Szövetség egyszámlájára a II. negyedévben átutalja. Szeretné kérni, hogy az elnökség a évi költségvetés tekintetében gondoljon a 30 éves Aranyjelvényes Klubra. Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség tájékoztatója: Gubola István elnök betegsége miatt a tájékoztatót jelenléte nélkül tárgyalták. Kovács Lajos: B.-A.-Z megye északi régióként, testvér megyeként működik együtt Nógrád megyével és egy pozitív, megbízható megyének tartja őket. Megköszönte munkájukat. Az elnökség megköszönte és tudomásul vette a Komárom-Esztergom Megyei Természetbarát Szövetség és a Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség tájékoztatóját. 4

5 4. NAPIRENDI PONT Baronek Jenő: Kéri, hogy az elnök-főtitkári programját a résztvevők úgy kapják meg, hogy az előadók nevesítve legyenek. Nagy Gábor: Természetesen, amikor a program már tájékoztatásra kerül, akkor az előadók nevét is feltüntetjük. ED-536 ( ): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta a február én Pünkösdfürdőn megrendezésre kerülő Elnök-főtitkári értekezlet programját február én Pünkösdfürdőn (Budapest III. ker.) megrendezésre kerülő Elnök-főtitkári értekezlet programja február 24. szombat Érkezés/ebéd ~ Regisztráció mandátumvizsgálat ~ Rendkívüli közgyűlés (MTSZ Elnök és Kelet Magyar Alelnökválasztás) ~ Szünet ~ A természetjárás helye az új közigazgatási, sportigazgatási struktúrában (előadás, kérdések) Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium ,45 Szünet ~ A turizmus helye az új közigazgatási struktúrában 2007-es MTZRt. Természetjárással foglalkozó programév (előadás, kérdések) Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium ~ Vacsora ~ Szabadprogram, vetélkedő, kötetlen beszélgetések február 25. vasárnap Reggeli 9.00 ~ 9.05 Mi történt az előző nap? 9.10 ~ A pályázati rendszer változásai, évi pályázati lehetőségek (előadás, kérdések) Szociális és Munkaügyi Minisztérium, SZA Kht, NCA Szünet ~ Tagszervezetek, szakágak (aktuális kérdések) - keret-megállapodás a KvVM-mel; lehetőségek, feladatok Nagy Gábor MTSZ - megszólalók jelentkezés szerint ~ A hétvége zárása, tapasztalatok, vélemények ~ Ebéd, hazautazás 5

6 5. NAPIRENDI PONT ED-537 ( ): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta a május 12-i Közgyűlés napirendi pontjait a módosításokkal együtt. A május 12-i Közgyűlés napirendi pontjai 1. MTSZ Elnökségének beszámolója a évi tevékenységről (ea.: Elnök) 2. Az MTSZ évi közhasznú egyszerűsített éves beszámolójának és közhasznú jelentésének elfogadása (ea.: Bognár Mária) 3. A Számvizsgáló Bizottság beszámolója (ea.: Bittó Sándor) 4. Az MTSZ évi költségvetési tervének elfogadása (ea.: Bognár Mária) 5. Egyebek 6. NAPIRENDI PONT Nagy Gábor: Szóban is kiegészítette a Magyar Természetbarát Szövetség szervezetén belüli képzési rendszerekről szóló írásos tájékoztatót. Pálmai Vencel: A jelenleg érvényben lévő szövetségi Képzési és Oktatási Szabályzatnak van 6 oldala amit szentírásnak nevez, ezt az elnökség fogadta el és mindegyik szakágra vonatkozik. A szabályokat azért hoztuk, hogy azokat be is tartsuk! Mag Éva: Nagy problémát jelent, hogy jogilag nem elfogadott a túravezetői képesítés. Jó lenne, ha a túravezető elfogadott szakember lehetne, aki hivatott az erdőben, vízen stb. szakvezetésre. dr. Juhász Ágnes: Jó lett volna, ha legalább egy vázlatot kapunk a szakágak oktatásáról, mert ebből az írásos anyagból nem derül ki, hogy melyik szakág mit oktat. Nincs túravezető a magyar jogrendben, ezt kezdeményezni kellene. Nagy Gábor: Ma Magyarországon egy érdekes rendelkezés úgy szól, hogy aki fizetésért, juttatásért csinálja, az idegenvezetőnek minősül. A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége határozottan azon van, hogy minden ilyen jellegű tevékenység csakis kizárólag az ő tevékenységükhöz kapcsolódva, az ő tudtukkal működhessen. 6

7 Ha belemegyünk ebbe a dologba, akkor a vendéglátóiparnak, illetve az idegenforgalomnak egy olyan területére tévedünk, ahol nagyon kemény, profi gazdasági szabályzók befolyásolják, hogy ki végezhet, milyen formában, milyen tevékenységgel? Át kell gondolni, hogy akarunk e ezen a területen mozogni, ahol nagyon kemény verseny van. Az a hivatalos törekvés, hogy megpróbálják visszaszorítani az iskola által szervezett vízitúrás, sítúrás és egyéb ilyen-olyan programokat. dr. Juhász Ágnes: Ő nem látja, hogy letörnék az iskolai és hasonló jellegű túrákat. A vízitúravezetést Magyarország több főiskoláján tanítjuk, Testnevelési Egyetemtől kezdve a rekreációs szakon és tanfolyamokat is tartunk. Van egy felkérése az Idegenforgalmi Főiskolától, hogy szervezzük meg a vízitúravezető képzést közösen velük. Így az idegenforgalmat tanulóknak ez egy fakultatív tárgy és fakultatív képesítés megszerzése lehetne. Nem biztos, hogy ezt csak a vízitúra területén kellene csinálni, ebbe be lehetne vonni az összes többi szakági területet is. Ennek a programján dolgozik. Addig kellene ebben részt vennünk, amíg a pedagógusoknak nincs továbbképzési lehetősége, hogy szakosodjanak ilyenekre. Bársony András: A vízitúrázás egy ága annak az általános tevékenységnek, amelyet víziközlekedés néven írunk le és amely közlekedési minőségében jogilag szabályozás tárgyát képezi. A vizeken való közlekedés önmagában jogi szabályozás tárgya, ezért nyilvánvaló, hogy az azon való közlekedés irányítása, vezetése, szervezése szintén része lehet a jogi szabályozásnak és azzá is válhat. Szemben a gyalogos közlekedéssel, amely nem ez, mert csak annyiban szabályozza a gyalogos közlekedést a jog, amennyiben a gyalogos mozgás olyan területen történik, amelyet nem gyalogosi minőségében szabályoznak. Senkit nem érdekel jogi értelemben, nem is fog érdekelni még hosszú ideig, hogyha egyébként egy területen való mozgás nem szabályozható, akkor oda miért kéne jogilag szabályozott vezetői tevékenységet mellérendelni. A gyalogos tevékenység egy része nem ugyanaz a minőség, mint a vízitúrázásban az irányítói és vezetői szerep. Ugyanez vonatkozik a barlangi mozgásra, a hegymászásra is. Nem látja ma annak a lehetőségét, hogy egy gyalogos túravezetőnek ugyanolyan államilag szabályozott jogosítványai, licencei legyenek, mint ami a vízitúrázásban elvárható. Javasolja a tájékoztató érdemi részéhez, ha most ezt elfogadjuk és ebbe az irányba előrelépünk, akkor ki kellene tűzni, hogy az Oktatási Szabályzatot mikor vegye elő az Elnökség. Ha bizonyos 7

8 változások vannak, akkor mindenképpen a szabályzatot átgondolva - ha nem is változtatunk rajta - az Elnökség elé kell hozni. Mag Éva: Egy szakmai képzés akkreditáltatása nagyon hosszú időt vesz igénybe. Nekünk itt kéne a tagvezetés témában maradni. Nagy Gábor: A KvVM együttműködési megállapodás sok (eddigi) kihasználatban lehetőséget tartalmaz ezen a területen. Thuróczy Lajos: Nem tudja, hogy melyik európai államban van olyan gyalogos túravezetői képzés, amelyik munkavállalásra jogosít. Kalmár László: El kell dönteni, hogy mit akarunk. Olyan szakembereket képezni, akik elvégzik a túravezetői tanfolyamot és utána elmennek vállalkozónak és elveszítjük őket, ez esetben ezt az egész képzési dolgot üzleti alapokra kell helyezni vagy azt szeretnénk, hogy a jövőben is legyenek olyan emberek, akik vállalkoznak arra, hogy a saját csapatukat különféle túrákra elvigyék. Bársony András: Tudomásul kell vennünk, hogy vannak szabályozott területek és próbáljunk magunknak pozíciót szerezni. Az elnökség tudomásul vette a tájékoztatást az MTSZ szervezetén belüli képzési rendszerekről. 7. NAPIRENDI PONT Kalmár László: Egyetért azzal, hogy a munkát az új elnök véleményének figyelembe vételével kell folytatni, viszont nem ért egyet azzal, hogy az elnökváltás miatt a munkát fel kell függeszteni. Ez nem elnökfüggő, ez tervezet függő. A jelenlegi alapszabály nem akadályozza annyira a munkát, hogy ne lehessen koncepciójában új alapokra helyezni a Szövetséget. Bársony András: Javasolja az előterjesztőknek, hogy az anyagból húzzuk ki a következő mondatot: Véleményünk szerint az elnökváltás miatt a munkát fel kell függeszteni. Kovács Tamás: Kéri az elnökséget, hogy mindenki húzza ki ezt a mondatot. 8

9 Mag Éva: Komoly gondot jelent nekünk, hogy milyen személyes adatokat kell nyilvántartani a tagokról, hogy könnyen azonosíthatók legyenek? Bársony András: A Magyar Természetbarát Szövetségnek nincsenek egyéni tagjai. Bognár Mária: Az MTSZ tagszervezetei az egyesületek, ezért az MTSZ az egyesületeket tartja nyilván. Bársony András: Az Egyesülési Törvény szabályozza azt, hogy a regisztrált egyesületnek a tagjairól nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartásnak azonosítható adatokat kell tartalmaznia (név, születési év, anyja neve, személyig. sz., lakhely). Azoknak az egyesületeknek kell ezt a nyilvántartást vezetniük, amelyek egyéni taggal rendelkeznek. Kovács Tamás: Az a furcsa helyzet, hogy van egy szövetség, melynek jogi személyiségű tagjai vannak és mögötte egy anonim szimpatizáns tömeg, akik reklamálják, hogy az igazolvány kiváltásával egyre több kedvezményt kapjanak. Ezt kell mindenképp az alapszabályban és az egyes koncepcióban megoldanunk, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy kiknek a nevében kérjük a kedvezményt. Idén a BTSSz a betétlapot felülbélyegezte és kiadott egy lapot, amin szeretné megtudni a tag nevét, lakcímét és születési évét. Az alapszabályt mindenképpen úgy kell módosítanunk, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy kik a tagjaink. Thuróczy Lajos: Gondolatok az MTSZ jobbítására 3. pontjában írtaktól eltérően nem szövetségek szövetsége, hanem egyesületek szövetsége vagyunk. Mi a kedvezményeket a tagegyesületeink tagjainak szerezzük meg és, hogy kik a tagegyesületek tagjai az nem a mi dolgunk. Bársony András: Igaza van Thuróczy Lajosnak, hogy nincs jogi tag, csak jogi személyiségű tag. Alapszabály változtatás nélkül nincs semmifajta koncepcionális előrelépési lehetőség, párhuzamosan kell végezni a kettőt. A két dolog alapvetően elválaszthatatlan. Bognár Mária: Meglepte a BTSSz felülbélyegzése jogilag, hogy egy önálló szervezet igazolványára egy másik önálló jogi szervezet rányomja a saját bélyegzőjét. 9

10 Pálmai Vencel: Az osztrákoknál attól a naptól kezdve, amikor befizetted a tagdíjat él a biztosítás. Bársony András: Ausztriában a tag adja össze a közös pénzt és az alapszabályban rögzítik, hogy a tagdíjat hogy osztják meg a felhasználási szintek között. A rendszer logikája szöges ellentéte a Magyar Természetbarát Szövetség felépítési logikájának. A mienk olyan, hogy semmi közünk nincs magánemberként, tagként egymáshoz. A biztosítás megint egy más dolog. Megköszönte a Koncepció Előkészítő Bizottság és az Alapszabály Előkészítő Bizottság munkáját és javasolja, hogy mindkét bizottság együtt végezze a munkáját, mert a két dolog alapvetően elválaszthatatlan. 8. NAPIRENDI PONT (EGYEBEK) Feljegyzés az MTSZ Elnöksége részére a BTSSz elnökéhez ED-538 ( ): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta a Számvizsgáló Bizottság Elnökének javaslatát, miszerint az elnökváltás dokumentumaiként a évi mérleget, és az azt alátámasztó vagyonleltárt fogadják el. Peták István a Magyar Turista Egyesület elnökének levele Kovács Tamás: Peták István újból azt feszegeti, hogy ki jogosult a Pilisben útjelzést festeni? Magának akarja vindikálni a Visegrádi- és Pilisi hegységen lévő összes turistaút festésének a főnöki jogát. Ezt azért tartjuk abszurdumnak, mert a Pilisi Parkerdőben van 490 km turistaút. A BTSSz kötött idén egy megállapodást az MTSz-szel az Országos Kéktúra pilisi szakaszának lefestésére, amit elvégeztek Peták István nélkül. Kötöttek a Pilisi Parkerdővel 2005-ben egy keretszerződést, melynek keretében ban lefestettek 149 km turistautat. Arra kéri az elnökséget, hogy abban foglaljon állást, hogy nincs ilyen megállapodás, hogy Peták István és az MTE a Pilis Ura. Bognár Mária: Szerepel a levelében, hogy szeretné, ha a BTSSz lemondana az MTE javára. A BTSSz felmondhatja a Parkerdővel kötött szerződést és viszont. Egyet nem tehet meg a BTSSz, ami nem az Övé arról nem mondhat le egy harmadik javára ban a Magyar Turista Egyesület tagja volt az MTSZ-nek, ma már nem tagja. 10

11 Pálmai Vencel: Peták István hangsúlyozta korábban is, hogy Ő nem festeni akar, hanem koordinálni, irányítani, szervezni. A Magyar Turista Egyesület nem volt képes az általa vállalt feladatokat elvégezni. Peták István vindikálni szeretne olyan dolgokat, amik nekünk sincsenek meg. A Kéktúrát a Magyar Természetbarát Szövetség szervezi időtlen idők óta, nem adjuk át egyes részeit kezelésre. Bársony András: Azt javasolja, ha valaki szeretné ezt a kapcsolatot normális mederbe terelhető módon folytatni, akkor le kell ülni beszélni Peták Istvánnal a tekintetben, hogy mi az amire lehet hivatkozni és mi az, amire nem. Azt kell a válaszlevélben írni, hogy mivel hemzseg a tény-tévedésektől a levél és jogilag értelmezhetetlen kéréseket és javaslatokat tartalmaz, ezért szívesen állunk felvilágosítás céljából rendelkezésre a további együttműködés reményében. Tájékoztatás: Haraszti Béla: A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Természetbarát Szövetség egy nyíregyházi vállalkozóval sikeres szerződést kötött, mely szerint az MTSZ minden tagja (érvényes igazolvánnyal) az Ő boltjában 10 % kedvezményt kap. (Információ a Sz-Sz-B. megye honlapján.) Bársony András: Kedves Barátaim! február 24-i hatállyal munkahelyi elfoglaltságom miatt lemondok elnöki tisztségemről. Öröm és megtisztelő volt Veletek dolgozni több mint 10 éven keresztül. Vigyázzatok a Szövetségre, úgy ahogy én megpróbáltam, sőt egy kicsit jobban is. Köszönöm szépen Nektek ezt a 10 éves élményt, számomra megtisztelő volt. kmf. Készítette a magnófelvétel alapján: Nagyné Kárpáti Tímea Hitelesítette: Kovács Tamás Kalmár László 11

Jegyzőkönyv. Készült a 2009. augusztus 15-én megtartott elnökségi ülésről

Jegyzőkönyv. Készült a 2009. augusztus 15-én megtartott elnökségi ülésről Jegyzőkönyv Készült a 2009. augusztus 15-én megtartott elnökségi ülésről Jelen voltak: Szabó Imre elnök, Duró Imre igazgató Dr. Kovács Mátyás, Pusztay Sándor elnökhelyettesek. Baronek Jenő, Kovács Tamás,

Részletesebben

MTSZ Elnökségi ülés, 2005. 12. 03.

MTSZ Elnökségi ülés, 2005. 12. 03. Tisztelt Elnökség! Új gyakorlatot vezettem be belépésemtől kezdődően azzal, hogy a Főtitkári beszámoló mellé eddig egy kísérő levelet is készítettem. Mivel azonban se támogató, se elmarasztaló észrevétel,

Részletesebben

2. sz. JEGYZŐKÖNYV HATÁROZATOK MUTATÓJA. 15/2015.(II.09.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása

2. sz. JEGYZŐKÖNYV HATÁROZATOK MUTATÓJA. 15/2015.(II.09.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása 2. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én megtartott soron kívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből HATÁROZATOK MUTATÓJA 15/2015.(II.09.) számú

Részletesebben

Elnökségi ülés 2014. január 21.

Elnökségi ülés 2014. január 21. Elnökségi ülés 2014. január 21. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint Napirendi pontok: 1. 2013. 12. 10-i elnökségi ülés határozatai végrehajtásának áttekintése. 2. Beszámoló a Szövetség 2013. IV. negyedévi

Részletesebben

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő 29 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. február 23-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről Rendeletek: 27/2011.(XII.14.) A települési szilárd-hulladékkal kapcsolatos

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült: Makár Richárd Makár Richárd:

Jegyzőkönyv Készült: Makár Richárd Makár Richárd: Jegyzőkönyv Készült: A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Rendkívüli Közgyűlésén, 2016. január 29-én a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 3527 Miskolc, Selyemrét u. 30. fsz. 2. sz. alatti irodájában.

Részletesebben

Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés

Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés A BTSSZ kiemelten közhasznú szervezet, mely Alapszabályában megfogalmazott célja szerint szolgálja Budapesten és környékén a természetjárást. Fı feladata

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emelet 206-os szoba

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emelet 206-os szoba JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Tulajdonosi Bizottságának, 2014. május 29-én 7.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jelen vannak: Térmeg György Csonka Csaba Dr.Jaskó Sándor Vinklár László polgármester

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve Készült: 2009. november 23.-án a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott képviselő-testületi ülésről 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Tóth Sándor al Kristófné Ponicsán

Részletesebben

Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. április 29-én 14 órai kezdettel megtartott soron következő testületi ülésén.

Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. április 29-én 14 órai kezdettel megtartott soron következő testületi ülésén. 7/2010. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. április 29-én 14 órai kezdettel megtartott soron következő testületi ülésén. Jelen vannak: Jelen volt továbbá:

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

Elnökségi Ülés 2013. december 10. Jelenléti ív szerint

Elnökségi Ülés 2013. december 10. Jelenléti ív szerint Elnökségi Ülés 2013. december 10. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint Napirendi pontok: 1./ 2013. 10. 22-i elnökségi ülés határozatainak áttekintése 2./ 2014. első négy havi szövetségi programjai előkészítésének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete és Sárosd Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. május 3.-i együttesen tartott üléséről. Tartalom: Határozatok:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke:

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke: JEGYZŐKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottsága 2015. január 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2013. március 27-én 9.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi rendkívüli ülésről Ülés helye: Borsosberény

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült: Sződ Község Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében, 2015. február 5. napján 18.00 órakor megtartott Sződ Község Képviselő-testületének üléséről. Napirendi pontok:

Részletesebben

------------------------------------------------------------------------------------------------- 1438-2/2015. ikt.sz. 3/2015.

------------------------------------------------------------------------------------------------- 1438-2/2015. ikt.sz. 3/2015. Füzesgyarmat Város Önkormányzatának K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

MTSZ Elnökségi ülés, 2006. június. 10. Főtitkári beszámoló

MTSZ Elnökségi ülés, 2006. június. 10. Főtitkári beszámoló Főtitkári beszámoló a 2006. április 8. és a 2006. május 29. közötti időszakról Belső kapcsolatok Elnöki együttműködés Elnök úrral, sűrű programja ellenére, kapcsolatom folyamatos és aktív volt. Lehetőség

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült 2006. augusztus 21-én, 17.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, Pilis Város Önkormányzatának Európai Uniós, Regionális, Kommunikációs és Közbiztonsági Bizottságának

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket. Megállapítom, hogy az Országos Választási Bizottság

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2012. augusztus 13.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2012. augusztus 13-án 15.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 30.-án Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének munkatervében nem szereplő rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza, 5144 Jászboldogháza, Rákóczi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: A 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Szvitankó Tamás, a bizottság elnöke Tarnavölgyi László Lendák Lajos Zoltán

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester. Erdélyi Zsolt, Fodor Béla, Lehoczki Zoltán, Szegedi Csaba, Tóth József, Tóth Sándor,

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester. Erdélyi Zsolt, Fodor Béla, Lehoczki Zoltán, Szegedi Csaba, Tóth József, Tóth Sándor, J e g y z ı k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 2007. június 28.-án 17 órai kezdettel megtartott n y i l v á n o s ülésérıl. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester Tasi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről Jelen vannak: 1./ Bechtold Tamás polgármester 2./ Ádám Zsuzsanna alpolgármester 3./ Artai Balázs

Részletesebben

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 11-6/2010. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása

Jegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása Jegyzőkönyv Készült: 2012. október 25-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselők Dr. Szabó Attila jegyző Jegyzőkönyvvezető:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. november 21-én (hétfő) 16 órakor megtartott munkaterv szerinti ülésén, a Művelődési Házban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet jegyző Báránkó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 114/ 14/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 24-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Füzesgyarmat Város Önkormányzat K é p v i s e lő- testülete 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

2010.01.30-i Megismételt Rendkívüli Közgyűlés jegyzőkönyve

2010.01.30-i Megismételt Rendkívüli Közgyűlés jegyzőkönyve Magyar Repülő Szövetség - Alapítva: 1910 1138 Budapest, Dagály u. 11. Levélcím: 2042 Budaörs 2. Pf. 8. Tel: +36(1)249-9757, Fax: +36(1) 248-1979 Email: aeroclub@aeroclub.hu;web: http://www.aeroclub.hu

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án 08.00 órakor megrendezett nyílt testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án 08.00 órakor megrendezett nyílt testületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Jelen vannak: Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án 08.00 órakor megrendezett nyílt testületi üléséről. Alcsútdoboz Település Önkormányzatának

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 144, 145, 146, 147, 148, 149, 150, 151, 152, 153, 154, Elkészült: 2009. október 20.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. készült a bizottság 2011. június 27-i nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. készült a bizottság 2011. június 27-i nyilvános üléséről Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi és Jogi Bizottsága Ülés száma: PJB 107-15//2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság 2011.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2011. január20-án (csütörtökön) 9 órai kezdettel megtartott Pénzügyi Bizottság üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2011. január20-án (csütörtökön) 9 órai kezdettel megtartott Pénzügyi Bizottság üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. január20-án (csütörtökön) 9 órai kezdettel megtartott Pénzügyi Bizottság üléséről. Az ülés helye: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Bencs Kálmán terem A bizottság

Részletesebben

13577-11/2007. Jegyzőkönyv

13577-11/2007. Jegyzőkönyv 13577-11/2007. Jegyzőkönyv Készült: 2007. december 10-én Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottságának a Polgármesteri Hivatal 4. számú tárgyalójában megtartott nyílt üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak: Balassa Balázs

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3-1/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 29.-én megtartott nyilvános üléséről - 1 - Izsák Város Önkormányzat

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve Rendeletek: 4/2013.(II.15.) Határozatok: 24/2013. (II. 14.) 25/2013. (II. 14.) 26/2013.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 26-án 16,30 órakor megtartott testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 26-án 16,30 órakor megtartott testületi üléséről Vaszar Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8542 Vaszar, Fő u. 29. Szám: 22-../2012. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testülete Szám: 1/2015. Határozatok száma: 1-16/2015. (01.21.) Rendelet száma: - JEGYZ KÖNYV Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről. Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2011. augusztus 10-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2011. augusztus 10-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági, és Városfejlesztési Bizottsága 2011. augusztus 10-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 20- án 17.00 órai kezdettel megtartott, soron következő kihelyezett nyilvános üléséről, a Napsugár Óvoda

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. május 30-án megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. május 30-án megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 9/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. május 30-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: 57-64. TARTALOMJEGYZÉK OK: 57/2012.(V.30.) ÖH. Szank község

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. június 20-án megtartott üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság 2013. április 18-án tartott rendkívüli ülésének határozatairól.

TARTALOMJEGYZÉK a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság 2013. április 18-án tartott rendkívüli ülésének határozatairól. TARTALOMJEGYZÉK a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság 2013. április 18-án tartott rendkívüli ülésének airól Határozatok száma 20411-91/2013. (IV. 18.) VFB. sz. 20411-92/2013. (IV. 18.) VFB. sz.

Részletesebben

Iktatószám: 1418-14 /2016.

Iktatószám: 1418-14 /2016. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila út. 19. Tel.: 36/ 554-300 Iktatószám: 1418-14 /2016. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2016. január

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 17-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya - - Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 125/2011.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Pilis Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2005. február 23-án 16 órai kezdettel megtartott ülésérıl Jelen vannak: - Csikós János polgármester - Tóth Tibor alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 8/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

Jegyzőkönyv. S i m o n k a György elnök: Jegyzőkönyv hitelesítőnek javaslom Prof. dr. Turcsán Zsolt

Jegyzőkönyv. S i m o n k a György elnök: Jegyzőkönyv hitelesítőnek javaslom Prof. dr. Turcsán Zsolt Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása Cím: 5800 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. Kistérségi iroda Tel: 68/381-011/121, Fax: 68/381-656 E-mail: irodavezeto@del-bekes.hu Web: www.del-bekes.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 624-1/2012. iktatószám 1. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 18-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat.

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 2/2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: - SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

Görög László polgármester

Görög László polgármester NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2012. június 01-én megtartott rendkívüli testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) előterjesztése c.) határozata d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Szob Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. március 26-án megtartott nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Szob Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. március 26-án megtartott nyílt üléséről. Szám: 568/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szob Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. március 26-án megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Remitzky Zoltán polgármester dr. Holocsi Krisztián

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Cseh János

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 7 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadja el:

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 7 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadja el: Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05. napján az Önkormányzat Hivatal épületében (8945

Részletesebben

ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2011. FEBRUÁR 7-ÉN HÉTFŐN 16:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK

ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2011. FEBRUÁR 7-ÉN HÉTFŐN 16:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2011. FEBRUÁR 7-ÉN HÉTFŐN 16:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK A../ tárgysorozata B./ jegyzőkönyve C./ határozatai: Ópályi 9/2011.(II.07.)

Részletesebben

1./ Napirendi pont: Beszámoló a balmazújvárosi Polgárőrség tevékenységéről.

1./ Napirendi pont: Beszámoló a balmazújvárosi Polgárőrség tevékenységéről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Rendőrkapitányság hivatalos helyiségében a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság ülésén 2009. március 24-én. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

Elnökségi ülés 2014. április 15. Jelenléti ív szerint

Elnökségi ülés 2014. április 15. Jelenléti ív szerint Elnökségi ülés 2014. április 15. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint Napirendi pontok: 1./ 2014. 01. 21-i elnökségi ülés határozatai végrehajtásának áttekintése. 2./ Beszámoló a Szövetség 2014. I. negyedévi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Erdőkertes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. február 9-én 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Erdőkertes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. február 9-én 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Erdőkertes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. február 9-én 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Pásztor László Bakos István Béri Eszter

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. szeptember 27-én a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 17-én 16.00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Szám: 1/3/2/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza

Részletesebben

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testülete 80-3/2013/X J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 25-én megtartott nyilvános üléséről Készült: Dunaremete

Részletesebben

8. számú JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2012. április 20. napján pénteken, 16 órakor Rétság Város Polgármesteri Hivatalának 121. számú hivatalos helyiségében.

8. számú JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2012. április 20. napján pénteken, 16 órakor Rétság Város Polgármesteri Hivatalának 121. számú hivatalos helyiségében. 8. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2012. április 20. napján pénteken, 16 órakor Rétság Város Polgármesteri Hivatalának 121. számú hivatalos helyiségében. Jelen vannak: Mezőfi Zoltán polgármester dr.katona Ernő

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. augusztus 8-án (Hétfő) 16.08 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. augusztus 8-án (Hétfő) 16.08 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. augusztus 8-án (Hétfő) 16.08 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal I. emeleti

Részletesebben

Gazdasági Iroda Dr. Kelemen Sándorné Város- és Területfejlesztési Iroda Demeter András. Dr. Ambrus Adrienne DERDA Kft.

Gazdasági Iroda Dr. Kelemen Sándorné Város- és Területfejlesztési Iroda Demeter András. Dr. Ambrus Adrienne DERDA Kft. 2030-12/2008 JEGYZŐKÖNYV Készült: az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2008. október 20-án megtartott üléséről. Jelen vannak: a Bizottság elnöke a Bizottság tagja Nyerges Andor a Bizottság tagja

Részletesebben

4./ Arnót Község Önkormányzata adósságot keletkeztetı ügyleteibıl eredı fizetési kötelezettségeinek megállapítása.

4./ Arnót Község Önkormányzata adósságot keletkeztetı ügyleteibıl eredı fizetési kötelezettségeinek megállapítása. ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETE Arnót, Petıfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 4/2013 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselı-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. november 11-én, hétfőn, 11 óra 30 perckor

Részletesebben

~ 352 ~ 102-19/2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről.

~ 352 ~ 102-19/2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről. 102-19/2011. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről. Határozat száma: 240/2011.(XII.15) 241/2011.(XII.15) 242/2011.(XII.15) 243/2011.(XII.15)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 2/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. március 25-én 17,05 órai kezdettel. tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. március 25-én 17,05 órai kezdettel. tartott üléséről 9 / 2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. március 25-én 17,05 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme Jelen vannak: - a képviselő-testület tagjai közül:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 07-én 10 00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 07-én 10 00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 07-én 10 00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban Napirendi pontok: 1./ 2013. évi átmeneti gazdálkodás Előterjesztő:

Részletesebben

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 6/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28. napján megtartott rendes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2001. november 19-én megtartott rendkívüli ülésén Gyömrőn, a Szabadság tér 1. sz. alatti tanácskozó teremben.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Abádszalók Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 19-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Az ülésen jelen voltak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Makay István, a Humán és Környezetvédelmi Bizottság elnöke javaslatot tett a napirendi pontok elfogadására:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Makay István, a Humán és Környezetvédelmi Bizottság elnöke javaslatot tett a napirendi pontok elfogadására: J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2014. április 22. napján Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete Humán és Környezetvédelmi Bizottságának a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében nyilvánosan

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 8. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI 74/2007. (VI.14.) kt. határozat: A 2007. június 14-i ülés napirendjének elfogadása. 75/2007. (VI.14.) kt.

Részletesebben

Orosz Ferenc alpolgármester. Tanácskozási joggal meghívottak : Szarka Tamás jegyző Reinecker Norbert pályázatíró

Orosz Ferenc alpolgármester. Tanácskozási joggal meghívottak : Szarka Tamás jegyző Reinecker Norbert pályázatíró ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 10/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága. 10/2012. számú.

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága. 10/2012. számú. Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága 10/2012. számú Jegyzőkönyv Készült: Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi

Részletesebben

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 21-ei testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 21-ei testületi üléséről készült jegyzőkönyv Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 21-ei testületi üléséről készült jegyzőkönyv napirendjei: Tájékoztatás a két ülés között eltelt időszak fontosabb eseményeiről Lejárt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. január 19. napján,a Teleházban (Szatymaz, II. körzet 115.) megtartott nyílt testületi üléséről. Napirendi pontok: 1. Hatályos rendeletek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság 2013. október 17-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság 2013. október 17-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről 1 AJ K A V ÁR O S ÖNKORMÁN YZ AT A PÉNZÜGYI ÉS ÜG YRE N DI B I ZOTTS ÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 e-mail: polgarmester@hivatal.ajka.hu Ügyszám: 1/18-11/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről 193 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről Ikt.szám:.-2/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Szob Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. február 5. napján megtartott nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Szob Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. február 5. napján megtartott nyílt üléséről. Szám: 362/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szob Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. február 5. napján megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Remitzky Zoltán polgármester dr. Holocsi Krisztián

Részletesebben