Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 300/33
|
|
- Emília Katonané
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 300/33 A BIZOTTSÁG 1872/2005/EK RENDELETE (2005. november 15.) egyes romlandó áruk vámértékének meghatározása céljából az egységértékek megállapításáról AZ ÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA, tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre, tekintettel a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendeletre ( 1 ), tekintettel a 2913/92/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 2454/93/EGK bizottsági rendeletre ( 2 ) és különösen annak 173. cikke (1) bekezdésére, mivel: (1) A 2454/93/EGK rendelet cikke úgy rendelkezik, hogy a rendelet 26. mellékletében említett termékek vámértékének meghatározása céljából a Bizottságnak minden felsorolt vámtarifaszámhoz egységértéket kell megállapítania. (2) A fent említett cikkekben előírt szabályoknak és feltételeknek a 2454/1993/EGK rendelet 173. cikkének (2) bekezdése szerint a Bizottsággal közölt tényezőkre való alkalmazásának eredményeként a szóban forgó termékekre vonatkozóan az e rendelet mellékletében megadott egységértékeket kell megállapítani, ELFOGADTA EZT A RENDELETET: 1. cikk A 2454/93/EGK rendelet 173. cikkének (1) bekezdésében előírt egységértékek az e rendelet mellékletében foglaltak szerint kerülnek megállapításra. 2. cikk Ez a rendelet november 18-án lép hatályba. Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban. Kelt Brüsszelben, november 15-én. a Bizottság részéről Günter VERHEUGEN alelnök ( 1 ) HL L 302., , 1. o. A legutóbb a 648/2005/EK rendelettel (HL L 117., , 13. o.) módosított rendelet. ( 2 ) HL L 253., , 1. o. A legutóbb a 883/2005/EK rendelettel (HL L 148., , 5. o.) módosított rendelet.
2 L 300/34 Az Európai Unió Hivatalos Lapja MELLÉKLET 1.10 Újburgonya Hagyma (kivéve dughagyma) ,69 13,59 703,33 176,75 370, ,52 81,79 16,50 10,17 94, ,27 925,49 225,75 16, Fokhagyma ,37 91, , , , ,54 550,28 110,99 68,42 635, , , ,73 108, Póréhagyma ex ,17 35, ,83 463,87 972, ,05 214,66 43,30 26,69 248, , ,86 592,45 42, Karfiol Fejes káposzta és vörös káposzta ,92 27, ,74 357,55 749, ,17 165,46 33,37 20,57 191, , ,14 456,65 32, Bimbós brokkoli vagy spárgakel (Brassica oleracea var. italica) ex Kínai káposzta ex ,01 59, ,06 776, , ,95 359,13 72,43 44,65 414, , ,46 991,16 70, Fejes saláta Répa ex ,30 17,38 899,61 226,08 474, ,21 104,62 21,10 13,01 120, , ,76 288,74 20, Retek ex ,35 30, ,27 390,60 819, ,70 180,75 36,46 22,47 208, , ,21 498,87 35, Borsó (Pisum sativum) ,43 265, , , , , ,67 322,04 198, , , , ,71 314,87
3 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 300/ Bab: Bab (Vigna spp., Phaseolus spp.) ex ,50 75, ,02 988, , ,00 457,51 92,28 56,88 528, , , ,69 90, Bab (Phaseolus spp., vulgaris var. Compressus Savi) ex Széles hüvelyű bab ex Articsóka ,09 86, , , , ,98 521,68 105,22 64,86 602, , , ,81 102, Spárga: zöld ex ,27 152, , , , ,92 919,37 185,43 114, , , , ,39 181, egyéb ex ,35 265, , , , , ,86 322,68 198, , , , ,51 315, Padlizsán (tojásgyümölcs) ,22 56, ,83 740, , ,84 342,59 69,10 42,59 395, , ,31 945,51 67, Zeller, a gumós zeller kivételével (Apium graveolens var. dulce) ex Rókagomba ,52 79, , , , ,39 478,28 96,47 59,47 552, , , ,03 94,32 334,34 191, , , , , ,41 232,83 143, , , , ,09 227, Édes paprika ,66 56, ,34 736, , ,26 340,67 68,71 42,36 393, , ,62 940,22 67, Édeskömény Édes burgonya, egészben, frissen (emberi fogyasztásra) Gesztenye (Castanea spp.) frissen ex Ananász frissen ex ,69 44, ,51 579, , ,23 268,24 54,10 33,35 309, , ,05 740,31 52,90 47,08 27, ,71 351,25 736, ,22 162,55 32,78 20,21 187, , ,20 448,62 32,05
4 L 300/36 Az Európai Unió Hivatalos Lapja Avokádó frissen ex Guajava és mangó frissen ex ,95 81, , , , ,10 490,13 98,86 60,94 566, , , ,73 96, Édes narancs frissen: Vörös és félvörös ex Navels, Navelines, Navelates, Salustianas, Vernas, Valencia lates, Maltese, Shamoutis, Ovalis, Trovita és Hamlins ex Egyéb ex ,39 25, ,94 331,21 694, ,87 153,27 30,91 19,06 177, , ,23 423,01 30,23 40,35 23, ,04 301,08 631, ,78 139,33 28,10 17,32 160, , ,46 384,53 27,48 47,63 27, ,13 355,38 745, ,28 164,46 33,17 20,45 190, , ,81 453,89 32, Mandarin (ideértve a tangerine és a satsuma fajtát is) frissen; klementin, wilking és hasonló citrushibridek frissen: Klementin ex Monreale és satsuma ex Mandarin és wilking ex Tangerine és más ex ex Lime (Citrus aurantifolia) frissen ,93 45, ,32 588, , ,86 272,52 54,96 33,88 314, , ,48 752,13 53, Grépfrút frissen: fehér ex rózsaszín ex ,02 36, ,95 470,18 985, ,75 217,58 43,88 27,05 251, , ,92 600,51 42,91 71,87 41, ,84 536, , ,42 248,16 50,05 30,85 286, , ,84 684,89 48,94
5 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 300/ Csemegeszőlő Görögdinnye ,06 43, ,22 567, , ,44 262,62 52,97 32,65 303, , ,51 724,81 51, Dinnye a görögdinnye kivételével: Amarillo, cuper, honey dew (beleértve a cantalene fajtát), onteniente, piel de sapo (beleértve a verde liso fajtát), rochet, tendral, euturo ex Más ex ,11 33, ,08 441,06 924, ,74 204,11 41,17 25,38 235, , ,44 563,32 40,25 85,59 49, ,02 638, , ,67 295,51 59,60 36,74 341, , ,64 815,58 58, Körte Körte Birs (Pyrus pyrifolia) ex Más ex Kajszibarack ,20 66, ,98 867, , ,03 401,22 80,92 49,88 463, , , ,33 79, Cseresznye Őszibarack ,31 271, , , , , ,24 329,61 203, , , , ,41 322,28 108,43 62, ,29 809, , ,96 374,39 75,51 46,55 432, , , ,28 73, Nektarin ex ,55 82, , , , ,73 495,65 99,97 61,63 572, , , ,96 97, Szilva ,89 60, ,85 790, , ,33 365,61 73,74 45,46 422, , , ,07 72, Földieper ,87 207, , , , , ,48 252,01 155, , , , ,48 246,40
6 L 300/38 Az Európai Unió Hivatalos Lapja Málna A Vaccinium myrtillus faj gyümölcse Kivi (Actinidia chinensis Planch.) Gránátalma ex Khaki (beleértve a Sharon gyümölcsöt) ex Licsi ex ,95 174, , , , , ,93 212,37 130, , , , ,02 207, ,44 834, , , , , , ,57 624, , , , ,62 991,01 148,01 84, , , , ,90 511,06 103,08 63,54 590, , , ,50 100,78 88,63 50, ,51 661, , ,74 306,03 61,72 38,05 353, , ,71 844,63 60,35 211,97 121, , , , ,76 731,90 147,62 91,00 845, , , ,01 144,33
8. Árucsoport. Élelmezési célra alkalmas gyümölcs és diófélék; citrusfélék vagy a dinnyefélék héja
84 8. Árucsoport Élelmezési célra alkalmas gyümölcs és diófélék; citrusfélék vagy a dinnyefélék héja 8. ÁRUCSOPORT Megjegyzések 1. Nem tartoznak ebbe az árucsoportba az élelmezési célra alkalmatlan diófélék
MELLÉKLET. A. rész A 2002/55/EK irányelv a következőképpen módosul:
HU MELLÉKLET A. rész A 2002/55/EK irányelv a következőképpen módosul: 1. A 2. cikk (1) bekezdésének b) pontja helyébe a következő szöveg lép: Allium cepa L. Cepa csoport (vöröshagyma) Aggregatum csoport
2005.7.9. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 177/35
2005.7.9. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 177/35 A BIZOTTSÁG 2005/46/EK IRÁNYELVE (2005. július 8.) a 86/362/EGK, a 86/363/EGK és a 90/642/EGK tanácsi irányelvek mellékleteinek az amitráz maximális szermaradványértéke
A-Z-IG ZÖLDSÉG GYÜMÖLCS KFT. TELEFON FAX E-MAIL LÁZÁR KFT. 2014.08.05-11. IG 06303774834 06-1-283-8376 azigkft@gmail.com 32 HÉT
A-Z-IG ZÖLDSÉG GYÜMÖLCS KFT. TELEFON FAX E-MAIL LÁZÁR KFT. 2014.08.05-11. IG 06303774834 06-1-283-8376 azigkft@gmail.com 32 HÉT ÁRU MEGNEVEZÉSE SZÁRMAZÁS MÉRET NETTÓ ÁR KISZ. ZÖLDSÉGEK: Kaliforniai paprika
Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért
2003L0091 HU 11.12.2013 008.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG 2003/91/EK IRÁNYELVE (2003. október 6.)
PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikól szóló. évi CLV. törvény. és. -a alapján kötelező. Nyilvántartási
24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet
24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer - maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22. ) EüM - FVM együttes rendelet
Élelmiszerek fruktóz tartalma betűrendes útmutató
Élelmiszerek fruktóz tartalma betűrendes útmutató Az értékek g/100g élelmiszerre vannak megadva, vagyis hány g fruktózt, glukózt, szorbitot és szacharózt tartalmaz 100g élelmiszer. Ha a glükóznak a fruktózhoz
II. ÁRUOSZTÁLY (0601-1404) NÖVÉNYI TERMÉKEK
Megjegyzés: II. ÁRUOSZTÁLY (0601-14) NÖVÉNYI TERMÉKEK (1) Ebben az áruosztályban a labdacs (pellet) meghatározás olyan terméket jelent, amelyet kötőanyag nélkül vagy legfeljebb 3 tömegszázalék kötőanyag
36 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2002.9.7. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA
36 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 03/37. kötet 32002L0076 2002.9.7. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA L 240/45 A TANÁCS 2002/76/EK IRÁNYELVE (2002. szeptember 6.) a gabonafélékben, illetőleg az egyes
PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikól szóló. évi CLV. törvény. és. -a alapján kötelező.
PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikól szóló 93. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
L 260/4 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2007.10.5. IRÁNYELVEK
L 260/4 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2007.10.5. IRÁNYELVEK A BIZOTTSÁG 2007/62/EK IRÁNYELVE (2007. október 4.) a 86/362/EGK és a 90/642/EGK tanácsi irányelv egyes mellékleteinek a bifenazát, a petoxamid,
Zöldségnövények csoportosítása. Zöldségfélék fogalma
Zöldségfélék fogalma A zöldségfélék lágyszárú, intenzív mővelést kívánó, nyersen vagy feldolgozva emberi táplálékul szolgáló, nagy biológiai értékő, sok vitamint, ásványi sót, íz- és zamatanyagokat tartalmazó
2006.6.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 175/61
2006.6.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 175/61 A BIZOTTSÁG 2006/59/EK IRÁNYELVE (2006. június 28.) a 76/895/EGK, a 86/362/EGK, a 86/363/EGK és a 90/642/EGK tanácsi irányelvek mellékleteinek a karbaril,
1) Kérdés: Hány szállítással kell számolni hetente, szállítási pontonkénti bontásban? Válasz: A csatolt táblázat szerint.
Tárgy: 1. sz. kiegészítő tájékoztatás Tisztelt Gazdasági Szereplő! Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat ajánlatkérő által indított Hideg élelmiszer beszerzése a Kőbányai Egyesített Bölcsődék
ENDOMEDIX Ételintolerancia gépi diagnosztika eredménye
ENDOMEDIX Ételintolerancia gépi diagnosztika eredménye Laborvizsgálat: 2010/07/0514:26:5820100705NN Beteg: N.N, 28 éves nő Élelmiszercsoport Megemelkedett Határérték Normál Tej,tejkészítmények tehéntej
L 22/24 Az Európai Unió Hivatalos Lapja
L 22/24 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.1.26. A BIZOTTSÁG 2006/9/EK IRÁNYELVE (2006. január 23.) a 90/642/EGK tanácsi irányelvnek az abban rögzített dikvátmaradvány megengedett legmagasabb mértéke
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 17.10.2007 COM(2007) 612 végleges 2007/0215 (AVC) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről a Horvát Köztársaság
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a C(2015) 5533 final számú dokumentum I. és II. MELLÉKLETÉT.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. augusztus 12. (OR. en) 11444/15 ADD 1 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma: 2015. augusztus 7.
Diétás Naplóm. http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/
http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/ Diétás Naplóm Kedves Én! Használati útmutató Ezúton megígérem magamnak, hogy a következő egy-négy hétben becsületesen vezetni fogom a diétás naplómat azzal a
Magyarországon engedélyezett SYNGENTA készítmény-kultúra párok MRL értékei
kalászosok (búza, árpa, tritikále, rozs, zab) 0,05 (zab, rozs, búza, tritikálé); 0,5 (árpa) 28 virágzás (BBCH69) burgonya 0,02* 14 sorzáródás (BBCH 39) cukorrépa lambda-cihalotrin 0,02* (gyökér) 14 sorzáródás
Melléklet a 91/2008. (VII. 24.) FVM-EüM együttes rendelethez
Melléklet a 91/2008. (VII. 24.) FVM-EüM együttes rendelethez 1. Az R. 1. ú melléklete 3. acetamiprid hatóanyaga az alábbi kultúra-határérték előírásokkal egészül ki: [Sor 3. acetamiprid] endívia *5 petrezselyemlevél
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, szeptember 10. (10.09) (OR. en) 13470/12 DENLEG 79 AGRI 551 FEDŐLAP
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. szeptember 10. (10.09) (OR. en) 13470/12 DENLEG 79 AGRI 551 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2012. augusztus 22. Címzett: a Tanács Főtitkársága
É R T É K E L Ő Ö S S Z E S Í T Ő L A P
A legszebb konyhakertek programba Név:.. Méret... m 2 Helyezés: Lánykori név:.. által benevezett.. alatt található kertről. Cím:. Telefon:... E-mail cím:. Kertet művelők száma összesen:. fő Több generáció
I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai
Cukorrépa 2 cm 30 cm 30 cm
Faj Vetés mélysége Távolság a sorok között Ritkítás vagy Padlizsán 0,5-1 cm-es 40-60 cm 40-60 cm Fólia takaró alá: március-április palántanevelés: április-május Kiültetés: április-május Betakarítás: július-október
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D035772/02 számú dokumentumot.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2014. december 5. (OR. en) 16594/14 AGRILEG 254 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2014. december 3. Címzett: Biz. dok. sz.: D035772/02 Tárgy: Uwe
Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Zöldség gyümölcs. XI. évfolyam / 21. szám hét
A K I Zöldség gyümölcs XI. évfolyam / 21. szám 11. 05 43- Zöldség-gyümölcs piaci jelentés: Néhány, hazai piacokért versenyzı belföldi termesztéső, illetve más országokból származó termék piaci ára 2 old.
/2007. ( ) FVM-EÜM együttes rendelete
A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és az egészségügyi miniszter /2007. ( ) FVM-EÜM együttes rendelete a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhetı növényvédıszer-maradék
MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács rendelete
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.3.11. COM(2014) 166 ANNEX 1 PART 2/11 MELLÉKLET a következőhöz: Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az Ukrajnából származó árukra vonatkozó vámok csökkentéséről
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási
FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020
FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020 Budapest, 2015. január 30. KAP I. termeléshez kötött támogatás önkéntes, legfeljebb az éves pénzügyi keret 13%-a (évente közel
MELLÉKLET IV. MELLÉKLET
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 146 final ANNEX 4 PART 1/2 MELLÉKLET IV. MELLÉKLET Társulási megállapodás egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről
(Üzletszabályzat szerint) agrárkezesség 2007. május 1-től. agrárkezesség 2007. május 1-től
- 1 Melléklet az Alapítványi Kezesség Igénylő Laphoz ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT AZ ÁGAZATI SEGÉDLET I., II., és III. számú mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékek és tevékenységek támogatási szabályok
Forrás: Tápanyagtáblázat-kivonat
Szója 1800 Dió 1710 Kakaópor 1600 Búzakorpa 1400 Bab, száraz 1310 Borsó, sárga 1210 Paradicsompüré 1160 Lencse 1150 Mák 1105 Pisztácia 1020 Petrezselyem zöldje 1000 Földimogyoró 920 Tökmag 920 Mandula
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 6. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 6. (OR. en) 7632/16 AGRILEG 37 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2016. április 6. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok. sz.: D044026/02
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Budapest, 2011. május 31. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, január 16. (OR. en) 15656/06 WTO 234 CDN 18 AGRI 377 UD 124
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2007. január 16. (OR. en) 15656/06 WTO 234 CDN 18 AGRI 377 UD 124 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS RENDELETE az Európai Közösség és Kanada kormánya között
Legfontosabb tudnivalók a termeléshez kötött zöldségnövény termesztés támogatásáról
Legfontosabb tudnivalók a termeléshez kötött zöldségnövény termesztés támogatásáról 1. A támogatás igénybevételének feltétele, hogy a 9/2015. (III. 13.) FM rendelet 3. mellékletében nevesített zöldségnövény
(HL L 297., , 1. o.)
1996R2200 HU 01.01.2008 006.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A TANÁCS 2200/96/EK RENDELETE (1996. október 28.) a
2016. évi... törvény
- -!, :. ggytlés Hivatala {rrxmenys arn' «2016. évi.... törvény Érkezeti; 1016 1AN. 5 az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóró l szóló 2007. évi CXXVII. törvény
(2) Az ADR-t kétévente frissítik. Ezért a módosított változat január 1-jén június 30-ig tartó átmeneti időszakkal lép hatályba.
A BIZOTTSÁG 2003/28/EK IRÁNYELVE (2003. április 7.) a veszélyes áruk közúti szállítására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 94/55/EK tanácsi irányelvnek a műszaki fejlődéshez történő
Gyümölcs Zöldség. 1. Mintavétel. 2. Mérési módszer gyümölcsnél és zöldségnél
Gyümölcs Zöldség 1. Mintavétel A gyümölcsből és zöldségből való mintavétel történhet facsarással, préseléssel és reszeléssel. Attól függően, hogy a mintát milyen zöldségből és gyümölcsből, illetve azoknak
Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról
Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról 2016-tól a Vidékfejlesztési Program keretében vehető igénybe a mezőgazdasági
Európai Közösségek Árubeszerzésre irányuló szerződések Szerződés odaítélése. HU-Szombathely: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek
1/9 HU-Szombathely: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek 2010/S 11-012944 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Árubeszerzés I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI
Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 219/29
2005.8.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 219/29 A BIZOTTSÁG 2005/48/EK IRÁNYELVE (2005. augusztus 23.) a 86/362/EGK, a 86/363/EGK és a 90/642/EGK tanácsi irányelvnek a gabonafélékben, valamint egyes
SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (zöldség, gyümölcs, tojás)
SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (zöldség, gyümölcs, tojás) E szerzıdés létrejött egyrészrıl a Vác Város Önkormányzat Bölcsödék és Fogyatékosok Intézménye (a továbbiakban: Megrendelı, cím: 2600 Vác, Kölcsey u. 4,
5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet. a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről
5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről Az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény 27. (11)
2012.6.27. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 166/67
2012.6.27. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 166/67 A BIZOTTSÁG 556/2012/EU RENDELETE (2012. június 26.) a 396/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet III. mellékletének a málnában, illetve a málna
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2015. (VIII. 8.) MVH közleménye
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2015. (VIII. 8.) MVH közleménye az egyes gyümölcs- és zöldségfélék termelőinek nyújtandó ideiglenes rendkívüli támogatási intézkedés keretében a műveletek
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, november 4. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. november 4. (OR. en) 13706/15 AGRILEG 208 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2015. október 30. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok. sz.:
zárószavazás előtti módosító javaslatot
Zárószavazás előtti módosító javaslat ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Dr. Kövér László úrnak az Országgyűlés elnökének `eze t : m3 a'e,;~'' 1 J, Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai 1. példány Budapest, 2014. május 30. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta
Korrigendum - K-0103-H/2018
Korrigendum - K-0103-H/2018 Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/29 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2018.02.09. Iktatószám: 1729/2018
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Baliné Seléndy Eszter Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár Alexandra Nagy
Elismert termelıi szervezetek Érvényes: 2009. május 1-tıl
Elisert terelıi szervezetek TÉSZ azonos ító TÉSZ neve Eliserés ideje Székhely Terék 1 1 2 3 3 4 Mórakert Zöldség- Gyüölcs Terelıi Értékesítı 2006.01.01 Csongrád Mórahalo 6782 Röszkei út 47. Dél-alföldi
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Módosító javasla t. Tisztelt Elnök úr!
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Módosító javasla t Dr. Kövér László úrnak az Országgyűlés elnökéne k Helyben Tisztelt Elnök úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat 94.*
az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóró l szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáró l
Országwyíi ;és r1i\'ac t.., lroaiáiryszóm : T- (1 2015. évi.... törvény Érkezett. 2 A5 ÁPR 16. az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóró l szóló 2007. évi CXXVII.
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Budapest, 2012. május 31. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár
Tavasz a biokertben. Badacsonytördemic 2015. február 28
Tavasz a biokertben Badacsonytördemic 2015. február 28 Képesek vagyunk csodát tenni Ízleteset, egészségeset, szépet és illatosat Hogyan kezdjem? Mi van most a kertben? Mi a célom? Mi kell a kertnek, mi
A hazai zöldség-gyümölcs ágazat munkaerőgazdálkodásának
DEBRECENI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Dr. Apáti Ferenc, egyetemi docens Kurmai Viktória és Kicska Tibor, doktoranduszok A hazai zöldség-gyümölcs ágazat munkaerőgazdálkodásának helyzete és kilátásai A
MAROS MEGYEI TANÁCS JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 22085/ sz.
JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 22085/18.10.2017. sz. VI D/1 akta HIRDETMÉNY A Maros Megyei Tanács, az 52/2003. sz. Törvény rendelkezéseinek értelmében, kinyilvánítja
az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóró l szóló évi CXXVII. törvény módosításáról
Országgy űlés Hivatala Irományszám : T I k0211,c 2016. évi.... törvény Érkezett: 2016 ÁPR 14 e az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóró l szóló 2007. évi CXXVII.
XVII. évfolyam, 17. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR
XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Megjelenik kéthetente 2013. szeptember 10.
II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 1. osztályos tanulók részére II. félév, 2 óra Készült az Európai
Káposztafélék Keresztesvirágú zöldségek ANV értéke. Brassica oleracea: mediterrán géncentrum Fontosabb káposztafélék 1.
Káposztafélék Keresztesvirágú zöldségek ANV értéke Fejes káposzta 5,15 Vörös káposzta 4,89 Kelkáposzta 15,90 Karfiol 5,57 Brokkoli 8,09 Karalábé 4,48 Kelbimbó 8,39 Fodros kel 5,31 Kínai kel 3,99 Karórépa
Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 346/33 BIZOTTSÁG
2005.12.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 346/33 BIZOTTSÁG AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG ÉS A SVÁJCI ÁLLAMSZÖVETSÉG KÖZÖTT LÉTREJÖTT, A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK KERESKEDELMÉRŐL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁS ÁLTAL LÉTREHOZOTT
IV. ÁRUOSZTÁLY (1601-2403) ÉLELMISZER-KÉSZÍTMÉNYEK; ITALOK, ALKOHOLTARTALMÚ FOLYADÉKOK ÉS ECET; DOHÁNY ÉS ELKÉSZÍTETT DOHÁNYPÓTLÓK
Megjegyzés IV. ÁRUOSZTÁLY (1601-2403) ÉLELMISZER-KÉSZÍTMÉNYEK; ITALOK, ALKOHOLTARTALMÚ FOLYADÉKOK ÉS ECET; DOHÁNY ÉS ELKÉSZÍTETT DOHÁNYPÓTLÓK (1) Ebben az áruosztályban a labdacs (pellet) meghatározás
A Magyar Élelmiszerkönyv elõírásainak és irányelveinek jegyzéke
A Magyar Élelmiszerkönyv elõírásainak és irányelveinek jegyzéke Magyar Élelmiszerkönyv I. kötet: Elõírások Jele 1-1-75/106 Egyes élelmiszerek egyedi fogyasztói csomagolására megengedett tömeg/térfogat
XVIII. évfolyam, 14. szám, 2014. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR
XVIII. évfolyam, 14. szám, 2014 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVIII. évfolyam, 14. szám, 2014 Megjelenik kéthetente július 29. Felelős
Használati utasítás KLARSTEIN JUNIOR CHEF FINN
Használati utasítás 10028612 KLARSTEIN JUNIOR CHEF FINN BÉBIÉTEL KÉSZÍTŐ BERENDEZÉS Tisztelt vásárló, gratulálunk Önnek a termékünk megvásárlásához. Olvassa el figyelmesen és járjon el a következő használati
LXV. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2015. november 9. T A R T A L O M. 9. S z á m T á r g y O l d a l. Közlemény
LXV. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2015. november 9. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M 9. S z á m T á r g y O l d a l Közlemény A földművelésügyi miniszter közleménye a szántóföldi növények,
Komplex Záróvizsga tételek
Komplex Záróvizsga tételek Mezőgazdasági mérnök szak (főiskolai) Növénytermesztési és kertészeti szakirány 1. Az őszi búza termesztése - az őszi búza betakarítás gépesítése 2. Őszi árpa termesztése - szemes
Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok listája és termeszthető növények köre 2009
Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok listája és termeszthető növények köre 2009 Szántóföldi agrár-környezetgazdálkodási célprogram-csoport: 01 Alapszintű szántóföldi növénytermesztés AGF08, AGF09,
Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Zöldség gyümölcs piaci árak. IX. évfolyam / 3. szám
A K I Zöldség gyümölcs piaci árak IX. évfolyam / 3. szám 2. 28. 7- Zöldség-gyümölcs piaci jelentés: Néhány, a belföldi piacokért versenyz termék hazai termeli és import nagykereskedi ára A petrezselyem
Kalóriaszegény mintaétrend
Kalóriaszegény mintaétrend Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/9 1. nap 2 dl 1,5%-os tej 94 5 dkg párizsi 106 2 db abonett 60 10 dkg zöldpaprika 20 1 db kockasajt (3,3 dkg) 75 15 dkg alma 45 3 dl Garden rostos
XIX. évfolyam, 4. szám, 2015. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR
XIX. évfolyam, 4. szám, 2015 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XIX. évfolyam, 4. szám, 2015 Megjelenik kéthetente március 10. Felelős szerkesztő
LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók
LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók: ½ sárgarépa, ¼ petrezselyemgyökér, ¼ zellergumó, 1 kisebb burgonya, 1.5 dkg zöldborsó, 1 kiskanál olaj, ¼ csokor petrezselyemzöld, 3 dl zöldséglé, só, bors. A zöldségeket,
fehérjék zöldségek gyümölcsök fűszerek 6900,-Ft 6900,-Ft 6900,-Ft epicutan teszt tartósítószerek 6900,-Ft fogászati anyagok fémek ételadalékok
Gasztroenterológiai szakvizsgálat ( felnőtt,gyermek) Gyermekgyógyászati szakvizsgálat Konzultáció (leletmegbeszélés vizsgálat nélkül, 15 perc) Kontroll vizsgálat 3 hónapon belül Micro H2(lactose, fructose
XVII. évfolyam, 22. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR
XVII. évfolyam, 22. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVII. évfolyam, 22. szám, 2013 Megjelenik kéthetente november 19. Felelős
XVI. évfolyam, 15. szám, 2012. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR
XVI. évfolyam, 15. szám, 2012 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVI. évfolyam, 15. szám, 2012 Megjelenik kéthetente 2012. augusztus 14. Felelős
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2009. július 10. (OR. fr) 10433/09 AGRILEG 87
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. július 10. (OR. fr) 10433/09 AGRILEG 87 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a metámnak a 91/414/EGK irányelv I. mellékletébe történő felvétele
MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.4.20. C(2017) 2416 final ANNEXES 1 to 4 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) / FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE az egyes gyümölcsfélék termelőinek nyújtandó ideiglenes
XIX. évfolyam, 17. szám, 2015. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR
XIX. évfolyam, 17. szám, 2015 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XIX. évfolyam, 17. szám, 2015 Megjelenik kéthetente szeptember 8. Felelős
L 2/12 Az Európai Unió Hivatalos Lapja BIZOTTSÁG
L 2/12 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2005.1.5. BIZOTTSÁG A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2004. december 27.) a 2005 2009. évekre vonatkozóan a 66/401/EGK, 66/402/EGK, 68/193/EGK, 92/33/EGK, 2002/54/EK, 2002/55/EK,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 910 végleges 2006/0305 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a pénzügyi eszközök piacairól szóló 2004/39/EK irányelvnek
Zöldség gyümölcs és bor. XI. évfolyam / 4. szám hét. Zöldség-gyümölcs piaci jelentés:
A K I Zöldség gyümölcs és bor XI. évfolyam / 4. szám 03. 12. 9-10. Zöldség-gyümölcs piaci jelentés: Néhány, hazai piacokért versenyzı belföldi termesztéső, illetve más országokból származó termék piaci
AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA
LVI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 1425-1688. OLDAL 2006. június 20. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1104 FT TARTALOM I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, kormányrendeletek
6 14. ÁRUCSOPORT II. ÁRUOSZTÁLY NÖVÉNYI TERMÉKEK. 6. Árucsoport (1)
6 14. ÁRUCSOPORT II. ÁRUOSZTÁLY NÖVÉNYI TERMÉKEK Megjegyzés (1) Ebben az áruosztályban a labdacs (pellet) meghatározás olyan terméket jelent, amelyet kötőanyag nélkül vagy legfeljebb 3 tömegszázalék kötőanyag
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT. Brüsszel, 2011. november 22. (OR. en) 2010/0133 (COD) PE-CONS 54/11 STATIS 70 AGRI 649 CODEC 1581
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2011. november 22. (OR. en) 2010/0133 (COD) PE-CONS 54/11 STATIS 70 AGRI 649 CODEC 1581 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
Opten Törvénytár Opten Kft. I. 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet. A 2009.07.01. óta hatályos szöveg
Opten Törvénytár Opten Kft. I. 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének
Fekélybetegek diétája
Fekélybetegek diétája A diétáról: 1. A diéta önmagában nem befolyásolja a fekély gyógyulását, de elősegíti a tünetmentességet és a visszaesések elkerülését. Viszont a rosszul megválasztott diéta önmagában
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2004. február 17., kedd 17. szám Ára: 3381, Ft TARTALOMJEGYZÉK 8/2004. (II. 17.) ESZCSM FVM e. r. A növényekben, a növényi termékekben
XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR
XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014 Megjelenik kéthetente május 7. Felelős szerkesztő
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR április 27. Zöldség, Gyümölcs és Bor 16- Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Isépy Anett isepy.anett@aki.gov.hu Szente-Orbán
8/2006. (II. 27.) EüM-FVM együttes rendelet
8/2006. (II. 27.) EüM-FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet módosításáról
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 13. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. március 13. (OR. en) 7257/17 ADD 1 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. március 13. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR december 17. Zöldség, Gyümölcs és Bor 50- Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Isépy Anett isepy.anett@aki.gov.hu Varga