Fekélybetegek diétája
|
|
- Kinga Bognárné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Fekélybetegek diétája A diétáról: 1. A diéta önmagában nem befolyásolja a fekély gyógyulását, de elősegíti a tünetmentességet és a visszaesések elkerülését. Viszont a rosszul megválasztott diéta önmagában is mellékhatásokat, illetve emésztési panaszokat, zavarokat okozhat 2. Alapvető fontosságú a rendszeres étkezés. Amennyiben a normális mennyiségű étkezés nem okoz panaszokat, nem kell ragaszkodnunk a gyakori (i 5-6-szori) kisebb étkezésekhez, de általában a többszöri, kis mennyiségű étkezés hozza a panaszok enyhülését. Ha az étkezések között a fájdalmat néhány falat étel vagy keksz, kétszersült csökkenti, ezeket bátran alkalmazzuk. 3. Értelmetlen dolog a fűszerek teljes eltiltása, de kerülni kell a gyomor irritációt okozó borsot, erős paprikát, fokhagymát, hagymát, és az erős sózást. A beteg azokat a fűszereket, illetve ételeket kerülje, amelyek panaszokat okoznak. 4. A tej fogyasztásával kapcsolatosan évek óta folyik a vita, hogy a fekély kezelésében szükséges-e vagy sem. Fontos annak a ténynek az ismerete, hogy a magyar felnőtt lakosság 40 %-a nem képes a tejcukor (laktóz) feldolgozására, mivel a vékonybél bélbolyhairól, valószínűleg genetikusan, hiányzik a laktáz nevű enzim, amely e kettős cukrot egyszerű cukrokra bontaná le. Így a bélből csak az egyszerű cukrok tudnak felszívódni. A bélcsatornában élő baktériumok a laktózt erjesztés útján bontják le, és ez gázképződéssel jár. Ennek következtében a betegnél puffadás, hasi görcsös fájdalom, illetve hasmenés léphet fel. Sokan tudják, hogy tej fogyasztására a fentiekhez hasonló panaszaik lesznek, ezért egyébként is kerülik a tejet és a tejtermékeket. Ilyen betegnek tejkúrát javasolni nem szabad, mert fennálló panaszait még újabbakkal tetézzük. Másrészt kimutatták, hogy a tej nagy fehérje- és kalciumtartalma miatt fokozza a savelválasztást. Lényegében több savat szabadít fel, mint amennyit lekötni képes, így inkább árt, mint használ. Az viszont, akinek panaszait csökkenti, nyugodtan fogyaszthatja. 5. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az energia- és rostdús diéta gyorsítja a fekélybetegség gyógyulását. A cukrok és zsírok a gyomorürülés lassítása folytán rontják a gyógyszerek hatékonyságát. Ezért a túl édes és túlságosan zsíros ételek kerülése feltétlenül javasolt. A heveny peptikus fekély diétája Ha a betegnek heves fájdalmai vannak, munkáját képtelen vagy csak nagy önfegyelemmel tudja ellátni, indokolt a szigorúan gyomorkímélő diéta bevezetése.az étrend tartalmazzon bőségesen húst, májat, szárnyast, halat, tojást; amennyiben a beteg jól tolerálja: tejet, túrót, tejszínt, friss főzelék és gyümölcspüréket, illetve ezekből készített pudingokat, krémeket, felfújtakat. Kalács, péksütemény, kétszersült (ha a betegnek gyomorégést nem okoz), pirított kenyér vagy péksütemény (vajjal), keksz egészítse ki az étrendet. Amennyiben nem okoz hányingert, Salvus víz, kamillatea, nem szénsavas vagy gyengén szénsavas ásványvíz adhatja a fogyasztott folyadék gerincét. Amennyiben a tejet jól viseli a beteg, i 1 liter mennyiségben fogyaszthatja.a heveny fekély időszakában célszerű a gyakoribb, akár 2 óránként történő étkezés, de ha a panaszok nem
2 jelentkeznek ilyen gyakran, több idő is eltelhet két étkezés között. Egyheti étrendminta heveny fekélybetegségben Étkezés Étel 1. csipkebogyótea - pirított zsemle - húspástétom másos fehér kenyér - tehéntúró köménymaggal szárnyasaprólék-leves - burgonyafőzelék majoránnával - párolt marhasült őszibarackkompót - keksz zöldborsófelfújt - gyümölcsturmix almából piskótatekercs vaníliakrémmel 2. tejeskávé - barna kenyér - sajtkrém főtt tojás - kétszersült daraleves - kelvirágpüré burgonyával - natúr (párolt) sertésborda gyümölcsrizs - őszibaracklé csirkemell (főtt) - burgonyapüré madártej 3. tea - tehéntúró vajjal - zsemle pirítva sárgarépa-saláta almával és citrommal - sós keksz vagy ropi almakrémleves - ürüszelet (roston) - zöldséges rizs karamellpuding sütőtökfőzelék-püré - tükörtojás darafelfújt 4. kakaó - vajas kalács májpástétom - pirított kenyér húspüréleves - habart tojás zöldséggel gyümölcspüré (főtt őszibarackból) borjúrizottó habos linzer 5. tea - tojáskrém vajjal - szikkadt fehér kenyér bevert tojás rántott leves köménymaggal - párolt hátszín zöldséggel vaníliafelfújt burgonyafőzelék - főtt csirkemell
3 kefir, zsemlével 6. tejeskávé - sonkakrém - félbarna kenyér almakompót húsosleves daragaluskával - főtt marhahús - zellermártás - pirított dara tojáslepény sajttal sertésbecsinált zöldséggel gyümölcskenyér 7. csipkebogyótea - zsemle - tehéntúró kaporral habart tojás zöldborsóval karalábé-krémleves - hússal töltött burgonya gesztenyepüré finomfőzelék - roston sült pulykamell Az idült (krónikus) fekélybetegség diétás kezelése Vegyes, kímélő, fehérjékben, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag étrend javasolt az akut tünetekkel nem küzdő krónikus fekélybetegeknek. Ez az étrend lényegében hasonló a normál étrendhez, azzal a különbséggel, hogy kerülendők a friss, meleg kelt tészták, a barna kenyér, a durva rostú főzelékfélék (pl. savanyú káposztafélék), az apró magvas gyümölcsök (pl. málna, füge, szőlő), a hagyma, a paprika és a paradicsom héja, az inas, hártyás, porcogós, rágós húsok, a csípős, erős fűszerek Étrendminta idült fekélybetegségben Étkezés Étel 1. tejeskávé - kalács vajjal vagy margarinnal sertésraguleves - zöldséges rizs - vagdalt csirkemell mandulás kétszersült - gyümölcssaláta almából svájci rakott burgonya 2. tea - zsemle - húspástétom húsleves daragaluskával - parajfőzelék - tükörtojás diós linzer - almalé vagdalt csirkemell - rizs 3. tejes kávé - sajtkrém - kenyér tavaszi leves - zöldbabfőzelék - vagdaltsertés piskótatekercs ízzel párolt marhasült - burgonyapüré 4. kakaó - kétszersült - margarin árpagyöngyleves - makaróni sütőben sütve sonkával tejbedara borjúhúsgombóc almamártással 5. tea - kifli - tojáskrém
4 karalábéleves - főtt hal vajjal - burgonyával madártej mandulával főtt csirke - hollandi mártással 6. tejeskávé - tehéntúró köménymaggal - félbarna kenyér húspüréleves - zöldborsós borjúragu - burgonyával túrósmetélt joghurt - pirítóssal 7. tea - sonkakrém - kenyér zellerkrémleves - rizses csirke zöldpetrezselyemmel csúsztatott palacsinta báránycomb - sárgarépapuding Fogyasztható ételek Húsok, felvágottak: baromfihús bőr nélkül, sovány sertéshús, sovány marhahús, hal, máj. Főzve, párolva, grillen-, teflonban-, cserépedényben-, alufóliában sütve. Zala felvágott, párizsi, gépsonka, virsli, baromfi felvágottak, krinolin, májkrém. Kenyérféleségek,tészták,sütemények: szikkadt (másodos) kenyér, kifli, zsemle, rozskenyér, barna kenyér, kalácsok, keksz, babapiskóta, kétszersült, pirítós, kifőtt tészta, pudingok, felfújtak, sodók, piskóta alapú torták, főzött krémek. Cereáliák: búzaliszt, búzadara, rizs, zabpehely, zabkorpa, búzakorpa, kukoricaliszt, kukoricadara. Tej és tejtermékek: tej, tejeskávé, kakaó, sajt, túró. Egyéni érzékenységtől függően: kefír, joghurt. Zöldség- és főzelékfélék: burgonya, tök, cukkini, padlizsán, sárgarépa, zsenge zöldbab, zsenge zöldborsó, paraj, cékla, fejes saláta. Gyümölcsök: alma (hámozva), banán, cseresznye, barack, mandarin, mazsola, mák, dió, mogyoró, mandula, gesztenye. Baracklé, grapefruit leve, szőlőlé, eperlé, málnalé. Magok nélkül készített lekvárok (kivéve szilva). Tojás: lágy tojás, tükörtojás teflonban készítve, omlett teflonban készítve. Zsiradékok: növényi olajok, margarinok, natúr vajkrémek. Fűszerek: édes fűszerpaprika, petrezselyemzöld, majoránna, kömény, kakukkfű, bazsalikom, rozmaring, borsikafű, oregánó, szegfűszeg, fahéj, vanília, citromhéj. Italok: világosra főzött teák, szénsavmentes ásványvíz, fent említett gyümölcslevek. Nem fogyasztható ételek Húsok, felvágottak: zsíros húsok, bő zsiradékban sültek, pörkölt, pörkölt alapú húsok. Füstölt húsok, kolbászok, szalámik, szalonna, tepertő. Kenyérféleségek, tészták, sütemények: friss kenyér-péksütemény, friss kelt tészták, zsíros tészták (linzer, hájas), tömény vajas krémek. Tej és tejtermékek: egyéni érzékenységtől függően tejföl, tejszín, füstölt és fűszeres sajtok. Zöldség- és főzelékfélék: káposzta, karalábé, karfiol, kelbimbó, kelkáposzta, szárazbab,borsó, lencse, kukorica, gomba, vöröshagyma, fokhagyma, sóska, sütőtök, paprika, paradicsom, uborka, retek. Gyümölcsök: eper, málna, egres, ribizli, szeder, szőlő, szilva, meggy, körte, narancs, ananász, dinnye, füge. Tojás: keményre főtt tojás, hagymás-szalonnás tojásrántotta.
5 Zsiradékok: zsír, vaj, fűszeres vajkrémek. Fűszerek: erős fűszerpaprika, chili, bors, mustár, torma, kész fűszerkeverékek. Italok: szénsavas üdítők, - ásványvizek, szódavíz, alkohol tartalmú italok. Élvezeti cikkek: erős feketekávé. Dohányzás Gyógyvizek Hasznos kiegészítői lehetnek a gyógyszeres és dietoterápiának. Általában kúraszerűen fogyaszthatók. A kúra időtartama - a gyógyvíztől és az alkalmazás indikációjától függően - 2-3, esetleg 5 hét. Fekélybetegség kezelésére elsősorban Salvus, krónikus gyomorpanaszok esetén a Parádi víz is ajánlható Salvus Alkáli-hidrogén-karbonátos, brómos-jodidos gyógyvíz. Összes ásványianyag-tartalom: mg/l Alkalmazási területe: gyomorégés, émelygés, hányinger, puffadás, teltségérzés, tompa gyomortáji nyomás. Ezentúl még savtúltengéses gyomorhurut és fekélybetegség esetén is javasolják. Parádi Glaubersós gyógyvíz. Összes ásványianyag-tartalom: 4445 mg/l Alkalmas gyomor- és bélbetegségek, bélrenyheség, epehólyag és epeutak betegségeinek kezelésére
Cukorbetegek étrendi kezelése
Cukorbetegek étrendi kezelése A cukorbetegség komplex anyagcserezavar, ahol a szénhidrát anyagcsere zavara dominál. A betegség okai: abszolút vagy relatív inzulinhiány. Klinikai tünetei : - fokozott étvágy
Elhízott betegek étrendje
: Az energiaszegénység azt jelenti, hogy a napi energiabevitel 6300 kj (1500 kcal) alatt kell, hogy legyen. E felett az energiamennyiség felett már csak relatív energiaszegénységr l beszélünk. Általában
PURINSZEGÉNY ÉTREND MIT SZABAD ÉS MIT NEM AJÁNLOTT FOGYASZTANI? MI IS AZ A PURIN?
PURINSZEGÉNY ÉTREND A köszvény egyre gyakoribb hazánkban. A laboratóriumi vizsgálatok eredménye szerint egyre több az olyan ember, akinek vérében emelkedett a húgysavszint. A megbetegedettek között több
Fogyókúra napok ebéd mintái
Fogyókúra napok ebéd mintái Vegetáriánus receptek Töltött cukkíni 15dkg cukkíni 45 1,5-7,5 10 dkg gomba 40 5,9 0,2 3,3 1 db tojás 70 5 5-2 dkg barna rizs 60 2,8 0,2 10,6 5 dkg gomolya 140 9 10,5 1,5 5
S EMMELWEIS EGYETEM TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSOK CUKORBETEGEK RÉSZÉRE
S EMMELWEIS EGYETEM Általános Orvostudományi Kar VÁROSMAJORI SZÍV-ÉS ÉRGYÓGYÁSZATI KLINIKA Igazgató: Dr. Merkely Béla egyetemi tanár 1122 Budapest, Városmajor u. 68. Tel.: 458-6840, Fax: 458-6842 E-mail:
Európai Közösségek Árubeszerzésre irányuló szerződések Szerződés odaítélése. HU-Szombathely: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek
1/9 HU-Szombathely: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek 2010/S 11-012944 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Árubeszerzés I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI
Menü - 1800 kcal. 2. Hét
Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak
NAP TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA. Vikkend Zabpehely Paprikás burgonya Zsemle Fahéj Vegyes savanyúság Paradicsom
ÉTLAP 2014szept.29-október.03 Hétfő Tavaszi zöldségleves Vikkend Zabpehely Paprikás burgonya Fahéj Vegyes savanyúság Paradicsom Tavaszi zöldségleves Paprikás burgonya Vegyes savanyúság Kedd Gyümölcstea
Összetétel. Fűszeres-diós almatorta. dió, alma, barna rizsliszt, nádcukor, tojás, szódabikarbóna, fahéj
TORTÁK Fűszeres-diós almatorta Mascarponés répatorta Fekete Erdei meggy torta Cappuccino torta Rákóczi túrós torta Sült túrótorta szilvazselével Citromos joghurt torta eperhabbal Citromos joghurt torta
Menü - 1800 kcal. 4. Hét
Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak
DR. IMMUN Egészségportál
A koleszterin A koleszterin A koleszterin egy zsírfajta, amely majdnem minden állati eredetû élelmiszerben megtalálható. Az emberi szervezet számára a hormonok és az új szövetek elõállításához nélkülözhetetlen,
Étlap (2015.01.05.-2015.01.30.)
2015.01.05. HÉTFÕ Zöldborsó leves Házi tarhonyáshús Vegyes saláta Tej Vajkrém Reszelt sajt Félbarna kenyér 2015.01.06. KEDD Daragaluska leves Sült csirkemell Meggymártás Párolt rizs Natur sertés szelet
Menü - 1800 kcal. 1. Hét
Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak
B-vitamin-csoport... 60 Folsav... 61 Nátrium... 62 Kálium... 62 Klór... 62 Foszfor... 62 Kalcium... 62 Magnézium... 63 Vas... 64 Fluor... 65 Jód...
TARTALOM Előszó... 11 ALAPISMERETEK... 13 A táplálkozás Egészségformáló szerepe... 15 A baba Első tápláléka Az AnyAtEj... 20 mesterséges és vegyes táplálás... 26 Csecsemőtápszerek... 27 Tápszerválaszték...
Rendelés leadás: telefonon +36 70 422 23 45 - +36 1 206 800 (munkanapokon 8-tól 16 óráig) faxon: +36 1 206 8001 (0-24 h) - online (0-24 h)
A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag Erdélyi paraszt csorbaleves és bakonyi sertésborda házi galuskával
Étlap (2015.07.06.-2015.07.31.)
Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2015.07.06. HÉTFÕ Zeller leves Borsos tokány Házi tarhonya Kovászos uborka Zöldséges felvágott Kigyó uborka Natúr joghurt 2015.07.07. KEDD Zöldborsó
Étlap (2016.03.07.-2016.04.01.) Óvodás 4-6 Étel név Korcsoport: Óvodás 4-6 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
2016.03.07. HÉTFÕ Gyümölcs tea Tojásrántotta Korpás zsemle Lilahagyma Tejfölös zöldbableves Hentes tokány Párolt rizs Nutella Félbarna kenyér 2016.03.08. KEDD Kakaó Margarin Rizsleves Csirkepaprikás Tészta
Babareceptek 6 hónapos kortól
Anyatejes spenót 2 marék spenótlevél (vagy 5-6 kis adag fagyasztott leveles spenót) 2 ek olívaolaj 2 ek kukoricaliszt 150 ml anyatej Jó- ha friss spenótból dolgozunk: a spenótot megmossuk, a levelek ereit
S EMMELWEIS EGYETEM TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSOK ÉRELMESZESEDÉSBEN SZENVEDŐ BETEGEKNEK, MAGAS KOLESZTERIN ÉS VÉRZSÍR SZINT ESETÉN
S EMMELWEIS EGYETEM Általános Orvostudományi Kar VÁROSMAJORI SZÍV-ÉS ÉRGYÓGYÁSZATI KLINIKA Igazgató: Dr. Merkely Béla egyetemi tanár 1122 Budapest, Városmajor u. 68. Tel.: 458-6840, Fax: 458-6842 E-mail:
Versenykiírás SZAKÁCS
Versenykiírás SZAKÁCS A Nógrád Megyei Szakképzés- szervezési Társulás az intézményeiben tanuló szakiskolai diákok számára szakács szakképesítésben szakmai versenyt hirdet. A versenyek lebonyolítását a
KARVONEN MÓDSZER AZ EDZÉS HATÁSOS ÉS BIZTONSÁGOS TERHELÉSI ZÓNÁJÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA
KARVONEN MÓDSZER A módszer segítségével meghatározhatjuk az adott életkorú sportoló hatásos, és biztonságos terhelési zónáját, illetve a megcélzott intenzitáshoz tartozó pulzusértéket. Szükséges adatok:
2016.04.01. - 2016.04.03. A
Heti étlap: 2016.04.01. - 2016.04.03. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 11-14 év 2016.04.01. péntek 2016.04.02. szombat 2016.04.03. vasárnap 2016.04.04. hétfő 2016.04.05. kedd 2016.04.06.
ÉLELMISZEREK ENERGIA- ÉS TÁPANYAGTARTALMA Kezdjük az alapoktól
ÉLELMISZEREK ENERGIA- ÉS TÁPANYAGTARTALMA Kezdjük az alapoktól A szívbarát táplálkozás 10 pontja! 1. Fogyasszon naponta többször zöldséget, gyümölcsöt! 2. Egyen kevesebb állati (telített) zsiradékot! 3.
Briós 50 gr Kenyér búzakorpás Margarin Túrókrém sárgarépás Felvágott párizsi. Sárgarépa főzelék Natúr csirkemell
Heti étlap: 2016.03.01. - 2016.03.06. A / Bölcsődei étkeztetés / 1-3 év 2016.03.01. kedd 2016.03.02. szerda 2016.03.03. csütörtök 2016.03.04. péntek 2016.03.05. szombat 2016.03.06. vasárnap 2016.03.07.
É T L A P. XXII. iskolák 2X 2012,09,03,-09,05, Reggeli CTEA, ZALA FELVÁGOTT, DELMA, KORPÁS KENYÉR, TV PAPRIKA Ebéd HÉTFŐ
XXII. iskolák 2X 2012,09,03,-09,05, CTEA, ZALA FELVÁGOTT, DELMA, KORPÁS, TV PAPRIKA TEJFÖLÖS HÚSOS ZÖLDBABLEVES, KÁPOSZTÁS KOCKA, ALMAKORPÁS MOGYORÓKRÉM,, CSÁSZÁRZSEMLE TEJESKÁVÉ, S. PÁRIZSI, DELMA, ROZSLÁNG
HU-Pápa: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek 2009/S 77-110760 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés
1/11 HU-Pápa: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek 2009/S 77-110760 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK): Gróf Esterházy
Gluténmentes étlap 2014. szeptember 01. - szeptember 05.
2014. szeptember 01. - szeptember 05. Házi májpástétom GM Házi körözött Kakaó GM Mini jam Lebbencsleves GM Petrezselymes Zöldborsófőzelék GM Fahéjas szilvaleves GM Bácska rizses hús Káposztasaláta Babgulyás
2016. február 1-5. 5. hét. Vaníliás tej, házi májkrémes magvas zsemle, póréhagyma. Zabgaluskaleves Sült debreceni kolbász Szemesbabfőzelék
2016. február 1-5. 5. hét vajas- mézes, Vaníliás tej, házi májkrémes magvas zsemle, póréhagyma fonott kalács tojáskrém, Kefír, sajtkrémes korpás kifli, Zellerkrémleves Pusztapörkölt Bolgár saláta Mandarin
E G V E Nyugat-Dunántúli Régió Régióülés
E G V E Nyugat-Dunántúli Régió Régióülés 2014. szeptember 18. (csütörtök) 10,00 Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet, Farkasgyepű Házigazdáink köszöntője: 10,00-10,10 Előadó: Dr. Medgyasszay Balázs főigazgató
Étlap. Mátyás Király Gyógy- és Wellness Hotel*** superior 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 17. www.matyashotel.hu Tel: 52/360-200 Oldal 1
Hideg előételek 1., Mozzarella paradicsommal, bazsalikommal, olivaolajjal 990.-Ft 2., Padlizsánkrém fokhagymás pirítóssal 890.-Ft 3., Füstölt lazac friss salátaágyon olivaolajos citromos dresszinggel 1390.-Ft
HETI ÉTLAP Szeptember 01-05.
Szeptember 01-05. HÁZI EPRES IVÓJOGHURT KORPÁS KIFLIVEL TEJ, MAGYAROS VAJKRÉM, BARNA GYÜMÖLCSTEA SAJTOS- SONKÁS VAJAS ZSEMLE PARADICSOMLEVES MÁJGALUSKA LEVES TÁRKONYOS GYÜMÖLCSLEVES TAVASZI RIZSES HÚS
Szárnyashúskrém, Félbarna kenyér, Kígyóuborka, Forralt tej 0,1. Energia. 323,84 Kcal / 1 360,13 Kj. Szénhidrát Cukor Só. 39,84 g 1,08 g 1,25 g
Heti étlap 2015.11.02. - 2015.11.06. Forralt tej 0,1, Margarin, Baromfipárizsi, Félbarna kenyér, Paprika Szárnyashúskrém, Félbarna kenyér, Kígyóuborka, Forralt tej 0,1 Citromos tea 0,2, Kockasajt, Margarin,
Menü - 1500 kcal. 3. Hét
Menü - 1500 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1500 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-25%-a, ami 75-93 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 50 grammnak
ÉTLAP. Tej Mediterrán halkrém Teljes kiőrlésű kenyér. Allergének: Allergének: glutén, hal, mustár, szója, tej, tojás, zeller EN: 375 SZH: 50 ZSÍR: 10
Gabonapehely Mediterrán halkrém es kávé Vaj Teljes kiőrlésű kifli glutén, hal, mustár, szója, tej, tojás, 2016.MÁRC.28-ÁPR.3. 265 45 375 50 343 45 0,4 5 1,24 10 0,85 13 Tavaszi zöldségleves Sertéspörkölt
Sporttáplálkozás. Készítette: Honti Péter dietetikus. 2015. július
Sporttáplálkozás Készítette: Honti Péter dietetikus 2015. július Az egészséges ember számára megfogalmazott táplálkozási ajánlások érvényesek a különböző sporttevékenységet végzők számára is. Kiegyensúlyozott
Étrend: 1. hét. Tízórai: 200g natúr joghurt, 1 ek. zabkorpa Tápanyag összetétel: 126 kcal, 9,9g fehérje, 2,6g zsír, 14,7g szénhidrát
1. nap (1110Kcal) Házi müzli (40g zabpehely, 10g mazsola, 10g mandula), 2dl 1,5% tej Tápanyag összetétel: 327 kcal, 14,2g fehérje, 10,7g zsír, 45,1g szénhidrát 200g natúr joghurt, 1 ek. zabkorpa Csirkemell
ÉTLAP. Óvoda. Tea Körözött Félbarna kenyér. Tej Sajtkrém Félbarna kenyér. Allergének: diófélék, földimogyoró, glutén, szezámmag, szója, tej, tojás
Lekváros táska Sajtszelet Sajtkrém Kakaó Kalács Körözött 2015. március 2-8. 421 kcal 67 g 354 kcal 41 g 235 kcal 40 g 366 kcal 50 g 336 kcal 59 g 9 g 14 g 3 g 11 g 5 g Tarhonyaleves Sertéspörkölt Fejtett
AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. www.ambroziapanzio.hu
AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. www.ambroziapanzio.hu ELLÁTÁS (Érvényes 2009. április 30.-tól visszavonásig) Reggeli: a szoba ár tartalmazza! Félpanzió I.: 900
Tejfölös burgonyaleves Rántott halfilé Petrezselymes párolt rizs Savanyú káposzta. Sertéspörkölt Tejfölös-kapros tökfőzelék. Teljes kiőrlésű kenyér
Febr.01-05. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 469 Kcal 66 g eskávé Natúr túrókrém 23 g 1 / 4, 1, 70 97 g Csipkebogyó tea Zala felvágott 27 g 2 2 / 7, 5,1 g 321 Kcal Delma margarin Briós 1 / 4, 444 Kcal
ÉTLAP 3-6 éves korosztály 7-10 éves korosztály,11-14 éves korosztály
2014. május 05. május 09. Párizsi felvágott Kakaó fonott kalács Turista felvágott Vaniliás tej vajas kifli, Tejfölös túró 308Kcal Zs:9 F:9 Ch: 49 Só:1gr Cukor :5gr 388Kcal Zs:17 F:9 Ch: 60 Só:0,6gr 257Kcal
ÉTLAP. Általános Iskola alsó tagozat. 2016. június 27 - július 3. TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA. Sajtos rúd Gyümölcs
ös túrókrém 286 53 0,98 3 Fokhagymakrémleves Levesgyönggyel Szezámmagos rántott csirkecomb Burgonyapüré 2016. június 27 - július 3. kén-dioxid, mustár, szezámmag, szója, tej,, 748 83 3,07 39 Sajtos rúd
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
7. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérı neve és címe: Onga Nagyközség Önkormányzata 3562 Onga, Rózsa u. 18. 2. A közbeszerzés tárgya
Heti étlap 2015.11.30. - 2015.12.04. hétfő kedd szerda csütörtök péntek. (03702) Iskola IV.Menü Plussz. Citromos tea, Pulyka felvágott, Margarin,
Heti étlap 2015.11.30. - 2015.12.04. Forralt tej, Vaj, Méz, Kifli Citromos tea, Pulyka felvágott, Margarin, Teljeskiőrlésű kenyér Forralt tej, Margarin, Edami sajt, Félbarna kenyér, Retek DB Epres tea,
2016.05.01. - 2016.05.01. A
Heti étlap: 2016.05.01. - 2016.05.01. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év Szeghalom Város Önkormányzat Intézményműködtető Központja, 5520 Szeghalom, Tildy út 19-21. / 2-es raktár 2016.05.01.
ÉTLAP. Általános Iskola felső tagozat. Kakaó Fonott kalács. Allergének: szezámmag, diófélék, földimogyoró, glutén, szója, tej, tojás
Méz Házi májpástétom Házi körözött Kakaó Fonott kalács Reszelt sajt glutén, mustár,, tej,, 300 kcal 48 g 283 kcal 9 g Lebbencsleves Petrezselymes aprópecsenye Zöldborsófőzelék,, szezámmag,, diófélék 866
CUKORBETEGKÉNT IS LEHET JÓL ÉLNI! 2. rész Ahogyan ÉN diétázom
CUKORBETEGKÉNT IS LEHET JÓL ÉLNI! 2. rész Ahogyan ÉN diétázom Kövesd a példám, és Te is kézben tarthatod cukorbetegségedet. tegyél magad és családod egészségéért! 2 Egészségesen étkezem! ElÕzÕ könyvemben
ÉTLAP 7-10 éves korosztály 11 14 éves korosztály
2014. június 02 június 08. Sonka felvágott Magic milk Briós Füstölt sajt Szezámmagos zsemle Zöldfűszeres túró Korpás kenyér Löncshús 272 kcal, F:11 gr, Zs:10 gr, Ch:32 gr, Só:1,1 gr, Cukor:5 gr 356 kcal,
Kalóriaszegény mintaétrend
Kalóriaszegény mintaétrend Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/9 1. nap 2 dl 1,5%-os tej 94 5 dkg párizsi 106 2 db abonett 60 10 dkg zöldpaprika 20 1 db kockasajt (3,3 dkg) 75 15 dkg alma 45 3 dl Garden rostos
É T L A P. 9. hét HÉTFŐ K E D D SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP. Reggeli, tízórai. Ebéd. Az étlapváltozás jogát fenntartjuk! Jó étvágyat!
2013.02.25-től 03.03-ig 9. hét HÉTFŐ K E D D SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Zala fv., Tárkonyos csirke raguleves, Kókuszos csiga Húspástétom, Gy.tea, kefir, kifli, alma Rántott csirkemell, Kukoricás
Élelmiszeripari termékek, anyagok szállítása szerződés szerint
Élelmiszeripari termékek, anyagok szállítása szerződés szerint Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája:
RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.
RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell
Ajánlások 7-14 éves gyermekek közétkeztetési ellátásához
Ajánlások 7-14 éves gyermekek közétkeztetési ellátásához 2004. Szerkeszette: Dr. Rodler Imre Írta: Varga Anna Vígné Sági Katalin Domonkos Andrea Dr. Greiner Erika Lektorálta: Dr. Zajkás Gábor Tartalomjegyzék
2014. december 1 5. 49. hét. Tej, pulykafelvágott, reszelt sajt, margarinos kenyér, téli retek. Gyümölcstea, májpástétom, kenyér, paradicsom
2014. december 1 5. 49. hét körözöttes rozsos póréhagyma pulykafelvágott, téli retek májpástétom, Csokoláés tej, Soproni felvágott, tv. paprka melegszendvics Tízórai Csipketea Gyümülcstea Citromos tea
83 mézes recept. az egészség megőrzésére
83 mézes recept az egészség megőrzésére Az ásványianyag-szükséglet kielégítését segítő receptek Zöldségkoktél Hozzávalók 2 adaghoz: 1/4 l vegyes zöldséglé 200 g zsíros joghurt néhány csepp cinomlé só,
EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A
3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
Gluténmentes étlap. 2015. szeptember 28.- október 2. hétfő kedd szerda csütörtök péntek. Zöld tea Kocka sajt. Tea Natúr vajkrém Kenyér GM
Csontleves Gulyásleves Vajas Füstölt főtt tarja Sárgaborsó főzelék Körte fölö s karfiolleves Rizses hús Cékla savanyúság 2015. szeptember 28.- október 2. Sajtszelet Natúr vajkrém Turista szalámi Zöld tea
Forralt tej, Vaj, Méz, Zsemle. Fehérje Zsír T.Zsírsav. Szénhidrát Cukor Só. 54,76 g 16,20 g 0,43 g. Félbarna kenyér, Húsleves,
Heti étlap 2016.05.30. - 2016.06.03. Sonka felvágott, Margarin, Zsemle, Jégcsap retek, Forralt tej Forralt tej, Vaj, Méz, Zsemle Forralt tej, Cukkinis túrókrém, Teljes kiőrlésű kenyér Citromos tea, Petr.
Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól
Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:
Tankolj fel a legjobb üzemanyaggal!
Tankolj fel a legjobb üzemanyaggal! A megfelelő táplálkozás az alapja minden sikeres fogyásnak. Azonban az egészséges lehet finom is! 1 1. nap (1159Kcal) Házi müzli (40g zabpehely, 10g mazsola, 10g mandula),
A főzés. Készítette: Rybár Petra
A főzés Készítette: Rybár Petra Mi a főzés? A főzés egy olyan konyhatechnológiai hő közlési művelet, melynek során az előkészített nyersanyagot valamilyen folyadékban (víz, tej, csontlé, húslé, bor stb.)
HAL ZELLER TEJ MUSTÁR. Szendvicsek és Wrapek Big Mac
Szendvicsek és Wrapek Big Mac Hamburger zsemle Big Mac Fehér búzaliszt, víz, cukor, napraforgó olaj, szezámmag, élesztő, jódozott só, lisztkezelő szer (emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjeinek
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Gyümölcs tea, Kakaó fonott kalács margarin lekvár. Turista felvágott margarin félbarna kenyér kígyóuborka
2014. május 05. május 09. Párizsi felvágott fonott kalács lekvár Turista felvágott Vaniliás tej kifli, fölös túró Tízórai lé lé citromos tea lé 208Kcal Zs:9 F:9 Ch: 49 Só:1gr Cukor :5gr 248Kcal Zs:17 F:9
VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK
VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK KÉSZÍTETTE: GAÁL ELEONÓRA OKLEVELES TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI SZAKEMBER DEBRECENI EGYETEM Egészséges alapanyagok egészséges táplálkozás mintaprojekt a közétkeztetés minőségi
Étlap ( )
2015.11.02. HÉTFÕ Tavaszi leves Bakonyi sertés szelet Hántolt árpa Gyümölcslé Kõrözött Lilahagyma 2015.11.03. KEDD Tarhonya leves Grill csirkecomb Rizi-bizi Vegyes savanyúság Tojáskrém Barna kenyér Jégsaláta
É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch
É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch 2014.év 35.hét Gyümölcs tea Natúr joghurt Gyümölcs tea Poharas tej Gyümölcs tea Natúr joghurt Gyümölcs tea Zöldpaprikás diab. Mini jam Szerencserúd Nyári
ÉTLAP. Szerda 4. Gyümölcs tea Kenőmájas. Citromos tea Körtés-diós édestúró Vajkrém. Zöldség. Teljes kiőrlésű kenyér Retek, Kenyér Só: 0,1g
2016.05.02-05.06. 18. hét 2. 3. 4. 5. 6. Soproni felvágott Nutellakrém tea Kenőmájas Kuglóf Körtés-diós édestúró Retek, Só: g Allergének : glutén, tej, diófélék Allergének glutén, diófélék Májgaluskaleves
F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL. szakácskönyv
F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL szakácskönyv Tényleg ennyi pénzt szánunk a kukába? Az Európai Unióban évente 89 millió tonna étel és élelmiszer végzi a szemetesben. A naponta közel 10 000 kamionnyi mennyiség
A várandós nõk táplálkozása
A várandós nõk táplálkozása Fontos, hogy az étrend igazodjon a kismama testtömeg-indexéhez, alapanyagcseréjéhez, az aktuális állapotához, és az ízléséhez. Vegyes táplálkozással, jól megválogatott, jó minõségû
ÉTLAP. Kollégium AB menü. Tea Tojáskrém Félbarna kenyér Jégcsapretek
2016. február 1-7. Lekváros táska Csirkemell sonka Házi barackos joghurt Kifli Tojáskrém Jégcsapretek eskávé vaj Teljes kiőrlésű kifli 446 70 542 73 473 89 410 60 532 64 1,4 10 1,73 20 1,2 6 1,87 10 1,69
2016. május 2-6. PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
2016. május 2-6. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Tej, parajkrém Karamellás tej, briós Tej, tejes kiőrlésű kenyér, margarin, tojáskarika, Tej, fehér kenyér, vajkrém, Zöldborsóleves Olasz zöldségleves
Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
2017.04.03. HÉTFÕ Gyümölcs tea Zalai felvágott Magos zsemle Lestyános karalábé leves Kukoricás sertésragu Fõtt tészta Kockasajt Lilahagyma 2017.04.04. KEDD Kakaó Korpás kifli Magyaros karfiol leves Grillezett
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Baliné Seléndy Eszter Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár Alexandra Nagy
ÉTLAP. Kakaó Margarin Kalács. Allergének: csillagfürt, diófélék, földimogyoró, glutén, szezámmag, szója, tej, tojás SZH: 54 EN: 344 SÓ: 0,06 ZSÍR: 27
Petrezselymes túrókrém Kakaó Kalács Tojáskarika Jégsaláta 201 34 344 54 298 44 1,32 3 0,61 12 1,16 16 2016. május 30 - június 5. Palócleves Dejós metélt Reszelttészta- leves Görög fűszeres sertéscsíkok
Balmazújváros iskola étlapja. Karamellás tej Foszlós kalács. Brokkolileves Firenzei csirkemáj Orsó tészta Kivi. Olasz felvágott Vaj
Febr.29. Márc.04. 43 5 Febr.29.Hétfő Márc.01.Kedd Márc.02.Szerda Márc.03.Csütörtök Márc.04.Péntek Édes pogácsa 1 1 / 5,6 g 1, Fokhagymás felvágott Rozsos kenyér Zöldpaprika 251 Kcal 3 1 / 2,2 g 1, 355
Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2015.10.05. HÉTFÕ Vaniliás tej Grill sajt Sárgarépa Zsemle Csurgatott tojásleves árpával Zöldborsós tarhonyáshús, sertéshúsból Cékla Zalai felvágott
CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK
CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK SERTÉS COMB SZALONNÁVAL TŰZDELVE, HÉJÁBAN SÜLT BURGONYÁVAL ÉS ALMÁS MAZSOLÁS SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL Elkészítéshez szükséges idő: 2 óra 1-1,5kg sertés lapocka 0,50kg
ÉTLAP. Hideg előételek. Levesek. Meleg előételek. Kímélő előételek. Házi füstölt sonka Szalámitál sajttal. Erdélyi húsleves.
ÉTLAP Hideg előételek Kaviár Tatárbeefsteak Házi füstölt sonka Szalámitál sajttal Vegyes sajttál Vegyes hidegtál 2 900 Ft Levesek Erdélyi húsleves fött marha, csirke, zöldség, tészta Húsleves tésztával
2014.MÁRCIUS 3-7. Tea Sajt szelet Margarin Kenyér. Allergének: glutén, kén-dioxid, tej. Allergének: glutén, kén-dioxid, tej.
2014.MÁRCIUS 3-7 Magvas stangli tej, glutén, szezámmag, olajos magvak energia 251 kcal zsír 3 g Sajt szelet energia 377 kcal fehérje 14 g Mazsolás krémtúró energia 291 kcal fehérje 9 g zsír 3 g szénhidr.55
Receptkönyv DEÁK 2011/2012
Receptkönyv DEÁK 2011/2012 E l ő s z ó A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2012. június 12-én Egészségnapot tartott. Ennek keretében minden osztály bemutatta az általa
Táplálkozás felkészítés világversenyre Ajánlás és realitás
Táplálkozás felkészítés világversenyre Ajánlás és realitás Budapest, 2009.11.11. Zentai Andrea OÉTI dietetikus Tápanyagok Azok az anyagok, amelyek a test felépítésében, a szervezet mőködésében részt vesznek
Tej Teavaj Briós. Teljes kiőrlésű kenyér Uborka
Január 4-8. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek eskávé Zöldfűszeres szendvicskrém Zöldpaprika 404 Kcal 6 9 g / 1, Csipkebogyótea Zala felvágott Uborka 311 Kcal 4 1 / 3,6 g 371 Kcal 4 Teavaj Briós / 7, 0,7
10 gyors és olcsó szendvicskrém
10 gyors és olcsó szendvicskrém Miért készítsünk szendvicskrémet? Mert a házilag készített szendvicskrémek olcsók. Az újdonság élményét hozzák a készen vásárolt kenyérrevalók között. Új ízeket varázsolnak
Csontleves házi metélttel Fokhagymakrém leves sajtos pirítóssal Csirke raguleves Tejszínes tárkonyos csirkeragu leves.
LEVESEK Csontleves házi metélttel Fokhagymakrém leves sajtos pirítóssal Csirke raguleves Tejszínes tárkonyos csirkeragu leves 550 Ft 750 Ft 750 Ft 1 KÉSZÉTELEK Bográcsgulyás Babgulyás Marhapörkölt Pacalpörkölt
MagyarOK 1.: munkalapok 5
1. Képes szótár munkalap 1. Egészítse ki a hiányzó magánhangzókat vagy mássalhangzókat! Húsok m_ rh_ h_ s s_ rt_ sh_ cs_ rk_ h_ s sz_ l_ nn_ k_ lb_ sz sz_ l_ m_ s_ nk_ h_ l Tejtermékek t_ j v_ j s_ jt
Egészséges táplálkozás:
KORSZERŰ TÁPLÁLKOZÁS Egészséges táplálkozás: Az egészséges :egy megfelelően összeállított menü, a szervezetnek szükséges energia és tápanyag mennyiséget biztosítja ahhoz, hogy tartósan egészségesek maradjunk.
ELJÁRÁSI REND. tárgyban kiírt, közbeszerzési értékhatár alatti meghívásos pályázati beszerzés. napi háromszori étezés beszerzése
ELJÁRÁSI REND Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola által szervezett nyári sport- és napközis tábor résztvevői részére étkezés beszerzése" tárgyban kiírt, közbeszerzési értékhatár alatti meghívásos
2013. MÁRCIUS 1. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Reggeli. Tízórai. Ebéd. Uzsonna H.vacsora. Meleg vacsora ÉLTES
2013. MÁRCIUS 1. Soproni felvágott Zala felvágott es kávé Főtt tojás Bazsalikomos paradicsomleves Grillfűszeres sült csirkecomb Petrezselymes burgonya Legényfogóleves Lekváros bukta Vajas galuskaleves
Tejmentes étlap 2014. szeptember 01. - szeptember 05.
2014. szeptember 01. - szeptember 05. Méz Házi májpástétom TM Snidlinges Félbarna Mini jam Sonkakrém TM Félbarna Lebbencsleves Petrezselymes Zöldborsófőzelék TM Fahéjas szilvaleves TM Bácska rizses hús
Gyümölcstea Felvágott /sajtos párizsi/ Teljeskiörlésü kenyér. Forralt tej Műzli golyócskák. Gyümölcstea Mogyorókrém Kifli (tejes v.
Heti étlap: 2016.05.02. - 2016.05.06. A-menü / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2016.05.02. hétfő 2016.05.03. kedd 2016.05.04. szerda 2016.05.05. csütörtök 2016.05.06. péntek 2016.05.07.
Testünk építőkövei: A vitaminok
Testünk építőkövei: A vitaminok Vitamin A vitaminok az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen, kis molekulájú, különféle kémiai összetételű biológiailag aktív szerves vegyületek. Az emberi szervezetbe
fehérjék zöldségek gyümölcsök fűszerek 6900,-Ft 6900,-Ft 6900,-Ft epicutan teszt tartósítószerek 6900,-Ft fogászati anyagok fémek ételadalékok
Gasztroenterológiai szakvizsgálat ( felnőtt,gyermek) Gyermekgyógyászati szakvizsgálat Konzultáció (leletmegbeszélés vizsgálat nélkül, 15 perc) Kontroll vizsgálat 3 hónapon belül Micro H2(lactose, fructose
ÉTLAP. Kakaó Kalács. Allergének: glutén, szója, tej, tojás SZH: 66 EN: 411 SÓ: 0,68 ZSÍR: 10
Briós Zöldfűszeres túrókrém Teljes kiőrlésű zsemle Főtt tojás Ketchup, Kakaó Kalács Kenőmájas, szója, tej, tojás,, tojás, szója, tej, tojás 2015.NOVEMBER 2-8, mustár, szója, tej, 201 28 247 37 353 50 411
A cukorbetegek diétájának legfontosabb szempontjai
A cukorbetegek diétájának legfontosabb szempontjai Egyénre szabott energia bevitel: normál testsúlyú betegeknél a kalóriabevitel pontosan annyi legyen amennyit a testsúlya, energiaháztartása igényel neme,
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek
2016. május 2-6. 18. hét lekváros zsemle sonkakrémes Gabonás joghurt, kifli szendvics sonka, Limonádé, zsíros kenyér, Tejfölös leves Mustáros sertésszelet Mexikói rizs Csontleves Pulykapecsenye Paradicsomos
DR. IMMUN Egészségportál. A haj számára nélkülözhetetlen vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek
A haj és a vitaminok A haj számára nélkülözhetetlen vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek Hajunk állapotát nagyban befolyásolja, hogy milyen ételeket fogyasztunk. A hajhagymák vitamin vagy nyomelemhiánya
Kakaós tej Csészés margarin light Sertéspárizsi Teljeskiörlésü kenyér. Gyümölcstea Mogyorókrém Kifli (tejes v. sós)
Heti étlap: 2016.03.01. - 2016.03.05. A-menü / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2016.03.01. kedd 2016.03.02. szerda 2016.03.03. csütörtök 2016.03.04. péntek 2016.03.05. szombat 2016.03.06.
Marc & Bogi CSALÁDI ÉLELMISZERÜZEM. Természetes ízek, tartósítószer és adalékanyag nélküli friss készételek francia technológiával.
Marc & Bogi CSALÁDI ÉLELMISZERÜZEM Természetes ízek, tartósítószer és adalékanyag nélküli friss készételek francia technológiával. marc_bogi.indd 1 24/06/15 07:40 Marc Franciaországban nőtt fel, ahol nagyapja,
Különféle élelmiszerek beszerzése adásvételi szerződés keretében
Különféle élelmiszerek beszerzése adásvételi szerződés keretében Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/56 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati/Részvételi felhívás/2015 EUHL Eljárás fajtája:
LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók
LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók: ½ sárgarépa, ¼ petrezselyemgyökér, ¼ zellergumó, 1 kisebb burgonya, 1.5 dkg zöldborsó, 1 kiskanál olaj, ¼ csokor petrezselyemzöld, 3 dl zöldséglé, só, bors. A zöldségeket,
Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom
Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom A burgonyát, vöröshagymát, zöldpaprikát karikára vágjuk,