EURÓPAI TURIZMUS 2015-BEN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2015/2. negyedéves jelentése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EURÓPAI TURIZMUS 2015-BEN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2015/2. negyedéves jelentése"

Átírás

1 2015. augusztus 6. EURÓPAI TURIZMUS 2015-BEN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2015/2. negyedéves jelentése Az európai turizmus folytatta stabil növekedését 2015 elején, azaz a nyári főszezont megelőzően is. Bár az eurózóna országainak gazdasági helyzete továbbra is kihívásokat rejt magában, a német, holland, francia és olasz turisták utazási kedve töretlennek tűnik. Emellett a brit és amerikai utazókra ösztönzően hatott az alacsony euróárfolyam, azaz mind az Európán belüli, mind a tengeren túli piacokon bővült a kereslet Európa iránt. Az eredmények arra utalnak, hogy a 2015-ös évre várt növekedés folytatódni fog, illetve jelzik, hogy a szezonalitás csökkentése érdekében tett erőfeszítések megtérülnek az egyes desztinációk számára első öt hónapjában a legtöbb európai célországban növekedett a külföldi vendégek száma az előző év azonos időszakához képest. A legjelentősebb bővülést Izlandon (+30,4%), Montenegróban (+19,3%) és Romániában (+16,0%) regisztrálták, de kétszámjegyű volt a növekedés Írországban (+12,1%) és Szerbiában (+10,3%) is. Mindezek mellett Európa legnépszerűbb desztinációiba is több turista érkezett, mint 2014-ben: Németországban 5,1%-kal, Spanyolországban 4,4%-kal, Olaszországban 4,3%-kal, az Egyesült Királyságban pedig 3,0%-kal növekedett a külföldi turistaérkezések száma. Néhány országban ugyanakkor gondot okozott az orosz kereslet gyengülése 2015 elején is. Finnországban 12,1%-kal, Észtországban 8,8%-kal csökkent az összes külföldi vendég száma 2014 azonos időszakához képest. A komoly visszaesés mindkét esetben az orosz kiutazó piac hanyatlásának tulajdonítható. Az IATA (Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) adatai szerint az európai légi forgalom bővülése 2015-ben is folytatódik: az utaskilométer (RPK) mutató 4,8%-os növekedést mutatott a gazdasági bizonytalanságok, valamint a francia, spanyol és német légiforgalmi irányítók sztrájkja által okozott zavar ellenére. Az Európai Légitársaságok Szövetsége (AEA) adatai szerint csökkent az európai légitársaságok kapacitása 2015 év elején 2014-hez képest, ugyanakkor a második negyedév végén már megközelítette a 2014-es szintet. Amennyiben a jelenlegi trend folytatódik, a légitársaságok várhatóan nagyobb kapacitással fognak üzemelni 2015-ben, mint az előző évben. A load factor (PLF) hasonlóan alakul idén is, mint 2013-ban és 2014-ben, leszámítva a sztrájkok okozta átmeneti csökkenést. Az Ázsia és Európa közötti légi forgalom növekedési üteme lelassult 2015 elejére, párhuzamosan a kínai fogyasztói kiadások növekedésének lanyhulásával. Az STR Global második negyedévi adatai szerint az év első négy hónapjában világszerte Európában növekedtek a legnagyobb 2,3%-os mértékben a foglaltsági mutatók, annak ellenére, hogy a kelet-európai problémák továbbra is negatív hatással vannak a teljes régió teljesítményére. Az ETC megemlíti ugyanakkor, hogy Szlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon a foglaltsági mutatók minden vizsgált európai országénál nagyobb mértékben növekedtek (az árak csökkentése nélkül), ám ezek a kisebb piacok nem képesek a negatív orosz hatások tompítására. 1

2 A jelentés kiemeli továbbá, hogy általában csupán azok az országoknál volt tapasztalható az ADR (napi átlagár) csökkenése, amelyek erősen függenek az orosz piactól, illetve amelyek nem tartoznak az euróövezethez (kivéve az Egyesült Királyságot). Az utóbbi csoportba tartozó desztinációk ily módon próbálták versenyképességüket megőrizni az eurózóna tagjaival szemben. Az előrejelzések szerint 2015-ben az eurózóna legfontosabb piacain növekedni fog a GDP, különösen Németországban, ahol az alacsony inflációnak, a csökkenő munkanélküliségnek és a versenyképesebb exportnak köszönhető a bővülés. Erőteljes gazdasági növekedés várható ezen kívül az Egyesült Királyságban is 2015 és 2016 során. A szakértők szerint 2015-ben az orosz gazdaság jelentős visszaesésére lehet számítani. Az olajár csökkenése és a gazdasági, illetve politikai bizonytalanságok következtében az orosz rubel leértékelődött, így a külföldi utazások drágábbak lettek az orosz turisták számára, ami komoly csapást jelent az európai desztinációk számára. Ezen kívül több EU- tagország is meghosszabbította Oroszországgal szembeni szankcióit 2016 januárjáig, ami további akadályt jelenthet az orosz gazdaság fejlődése számára. A távolabbi küldőpiacok, elsősorban az ázsiai országok és az USA jelentős mértékben hozzájárulnak Európa turizmusának fellendüléséhez. Az Amerikai Egyesült Államok mutatói a gazdasági helyzet további javulását jelzik. Kína gazdasági növekedése ugyan lassult, de az elemzők továbbra is a GDP és a fogyasztói kiadások dinamikus bővülésére számítanak. A német vendégforgalom Montenegróban növekedett a legjelentősebb mértékben (közel 50%-kal) és a főszezonban a forgalom további bővülésére számítanak a javuló légi összeköttetés következtében. Izlandon, Cipruson, valamint Horvátországban is 25% feletti növekedést regisztráltak 2015 első négy hónapjában, és Horvátországban is további bővülésre számítanak, hasonló okokból, mint Montenegró esetében. Magyarország, Bulgária és Svájc iránt csökkent a németek érdeklődése, ami feltehetőleg annak köszönhető, hogy egyik ország sem tagja az eurózónának, így gyengült versenyképességük, tehát a visszaesés oka elsősorban gazdasági jellegű. Összességében a vizsgált országok zömében pozitívan alakult a német kereslet. A hollandok esetében kevésbé egységes a kép: Törökországban, Szerbiában, Montenegróban és Magyarországon is csökkent a holland vendégek száma az előzetes adatok szerint, ezzel szemben Észtországban és Lettországban jelentősen növekedett mind a vendégek, mind a vendégéjszakák száma, valószínűleg elsősorban a javuló légi összeköttetés hatására. A francia vendégek száma több európai országban is határozottan növekedett, így például Litvániában, Lettországban, Izlandon és Montenegróban, de több érett európai desztináció (Ciprus, Portugália és Spanyolország) is a francia vendégszám bővülését tapasztalta. Az olasz keresletet minden bizonnyal jelentős mértékben befolyásolta az euró árfolyamának alakulása, így növekedett az olcsóbb, euróövezeten kívüli országok (például Lengyelország és Csehország) iránti érdeklődés. Az angol font euróval szembeni relatív erőssége az eurózóna országait még vonzóbb úti céllá tette a brit utazók számára, szinte mindegyik adatszolgáltató országban nőtt a brit vendégek száma. Az orosz kereslet visszaesése 2015 első öt hónapjában is folytatódott, és várhatóan ez a tendencia marad a második félévben is, bár az év végén kismértékű növekedés elképzelhető a szakértők véleménye szerint. Montenegró és Románia kivételével az összes európai desztinációban csökkent az orosz vendégek száma. 2

3 Az Európán kívüli, távoli küldőpiacok közül az Amerikai Egyesült Államok forgalma néhány kivétellel valamennyi vizsgált európai országban pozitívan alakult. Az amerikai gazdaság tovább növekszik, amelyet a fogyasztási kiadások bővülése is követ. Az elemzők szerint különösen a távoli úti célok irányában van még tere a növekedésnek, aminek a dollár erősödése is kedvez. A gyenge jen nem segíti a japánok külföldi utazásait, ennek ellenére az erős utazási kedvnek köszönhetően egyre több azon európai országok száma, ahol növekvő turistaérkezéseket regisztrálnak. A kínai vendégek és vendégéjszakák száma 2015 első öt hónapjában néhány kivétellel az összes európai országban kétszámjegyű növekedést mutatott annak ellenére, hogy a kínai gazdaság fejlődése megtorpanni látszik. Az elmúlt öt évben folyamatos volt a kínai forgalom növekedése Európában, de az elemzők hangsúlyozzák, hogy ennek jelentőségét nem szabad túlbecsülni: az Európába érkező vendégeknek mindössze 1,5%-át tették ki a kínaiak 2014-ben. Az indiai forgalom is jelentős mértékben növekedett egy-két ország kivételével mindenhol, ugyanakkor India még kis szerepet játszik Európa turizmusában, és a kereslet is ingadozó. Hosszú távon amennyiben megvalósulnak a várt gazdasági reformok Indiának lehetősége lesz, hogy feltörekvő küldőpiacként Kína mögé felzárkózzon. A kanadai vendégek és vendégéjszakák száma több európai országban kétszámjegyű növekedést mutatott. A kanadai turisták számára az európai desztinációk vonzóbbá váltak, mivel a világpiaci olajár következtében a kanadai dollár az amerikai dollárral szemben leértékelődött, míg az euróval szemben felértékelődött. Az 1. táblázat Európa, ezen belül Közép- és Kelet-Európa évi becsült forgalmát és részesedését, valamint a 2020-ig várható növekedési ütemeket mutatja be az ETC kiemelt tengerentúli piacain. A főbb tengerentúli piacok kiutazó turizmusa (előrejelzés) 1. táblázat Küldőpiac US AR BR AE IN JP CA CN MX RU * 2015 Kiutazó turisták száma (ezer fő) Long haul úti célok részesedése 61,3% 29,0% 71,0% 41,5% 94,5% 61,7% 31,7% 41,9% 11,8% 23,9% Európa részesedése a long 43,5% 36,8% 48,5% 54,1% 15,7% 31,8% 38,0% 32,6% 52,4% - haul turizmusból * A KKE régióba érkező turisták száma (ezer fő) KKE részesedése az európai 13,8% 12,0% 8,0% 2,7% 28,0% 12,5% 4,3% 29,3% 10,5% 49,2% beutazásokból Az Európába irányuló utazások számának +24,8% +22,2% +6,2% +9,7% +34,9% +7,6% +13,1% +25,5% +13,9% +26,5% növekedése A KKE régióba irányuló utazások számának növekedése +33,5% +61,4% +37,5% +29,3% +47,4% +18,0% +31,6% +27,7% +23,3% +28,3% *Oroszország esetében az Európába történő utazások régión belüli (short haul) utazásnak számítanak. KKE = Közép- és Kelet-Európa, US = Amerikai Egyesült Államok, AR = Argentína, BR = Brazília, AE = Egyesült Arab Emírségek, IN = India, JP = Japán, CA = Kanada, CN = Kína, MX = Mexikó, RU = Oroszország. 3

4 A Tourism Economics adatai, illetve becslése szerint az Európába irányuló nemzetközi turistaérkezések száma 2014-ben 2,7%-kal növekedett, 2015-re pedig 2,5%-os növekedést, ezen belül az EU-tagországok esetében 3,7%-os bővülést várnak. A nyugat-európai desztinációk 3,4%-os, az észak-európaiak 4,4%-os, a dél-európaiak pedig 4,2%-os növekedésre számíthatnak 2015-ben a szakértők szerint. Közép- és Kelet-Európa 1 esetében 2,7%-os csökkenést valószínűsítenek, míg a közép-európai és balti országok csoportjában pedig 2,4%-os növekedést prognosztizálnak. A Tourism Economics-nak a kiutazások éves növekedési ütemére vonatkozó előrejelzését az egyes régiók vonatkozásában a 2. táblázatban foglaljuk össze. A kiutazások számának változása * ** 2016 *** 2017 *** Amerika +4,0% +4,7% +4,3% +4,1% Európa +2,5% +1,6% +4,0% +4,0% EU +3,7% +4,1% +4,8% +3,6% Közép- és Kelet-Európa -1,8% -2,8% +3,4% +6,1% Közép-Európa és Baltikum +0,2% +6,3% +6,5% +5,6% Ázsia és a Csendes-óceáni térség +6,7% +4,9% +4,4% +5,7% Afrika +3,3% +5,3% +3,9% +3,7% Közel-Kelet +8,3% +7,6% +6,3% +6,2% Világ +4,4% +3,6% +4,3% +4,7% * Az egyes desztinációk turistaérkezéseinek összesítése alapján. ** Becslés. *** Előrejelzés. 2. táblázat Közép- és Kelet-Európa: Azerbajdzsán, Bulgária, Cseh Köztársaság, Észtország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Oroszország, Örményország, Románia, Szlovákia, Ukrajna. Közép-Európa és a Baltikum: Bulgária, Cseh Köztársaság, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia. Az ETC szerint a turisztikai szektor az európai növekedés fő mozgatórugója. Ahhoz azonban, hogy Európa mint a világ elsőszámú turisztikai desztinációja vezető pozícióját megőrizze a bizonytalan társadalmi és gazdasági környezetben is, szükséges, hogy az európai turisztikai szervezetek elősegítsék a fenntartható termékfejlesztést, illetve a termékek és élmények sokszínűségének előmozdítását páneurópai szinten is. A teljes, angol nyelvű jelentés ingyenesen letölthető az ETC honlapjáról: valamint az MT Zrt. szakmai oldalairól: Jelen összefoglaló felhasználásakor kérjük a Magyar Turizmus Zrt.-t is forrásként megjelölni. 1 Közép- és Kelet-Európa (Azerbajdzsán, Bulgária, Cseh Köztársaság, Észtország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Oroszország, Örményország, Románia, Szlovákia, Ukrajna) a FÁK országokat is magában foglalja. 4

5 Háttér: Az ETC Kutatói Munkacsoportjának (Market Intelligence Group, amelyben a Magyar Turizmus Zrt. Kutatási Irodája is képviselteti magát) megbízásából a Tourism Economics készítette el aktuális elemzését az európai turizmus helyzetéről és kilátásairól. A tanulmány az ETC-tagok adatai mellett számos egyéb forrásra is támaszkodik, így a Turisztikai Világszervezet (UNWTO), az STR Global, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA), az Association of European Airlines (AEA), a Eurostat, illetve a Tourism Economics Tourism Decision Metrics (TDM) adataira. A független elemzés nem szükségszerűen azonos az ETC és tagsága álláspontjaival, várakozásaival. Az európai desztinációk legfrissebb turisztikai adatai megtalálhatók az ingyenesen használható turisztikai adatbázisban, a TourMIS rendszerben ( További információk: Magyar Turizmus Zrt. Kutatási Iroda Tel.: Fax.: kutatas@itthon.hu Internet: szakmai.itthon.hu 5

Az ETC 2014/4. negyedéves jelentése

Az ETC 2014/4. negyedéves jelentése EURÓPAI TURIZMUS 2014-BEN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2014/4. negyedéves jelentése 2015. február 16. 2014-ben a turizmus szilárd növekedést mutatott Európában: a European Travel Commission (ETC) megállapítja,

Részletesebben

EURÓPAI TURIZMUS 2015-BEN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2015/4. negyedéves jelentése

EURÓPAI TURIZMUS 2015-BEN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2015/4. negyedéves jelentése 2016. február 23. EURÓPAI TURIZMUS 2015-BEN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2015/4. negyedéves jelentése A 2015-ös év immár a hatodik volt a sorban, amely során az európai turizmus növekedni tudott. Az UNWTO

Részletesebben

1. táblázat. Az egyes desztinációk turistaérkezéseinek összesítése alapján. ** Becslés. *** Előrejelzés.

1. táblázat. Az egyes desztinációk turistaérkezéseinek összesítése alapján. ** Becslés. *** Előrejelzés. 2016. május 23. EURÓPAI TURIZMUS 2015-BEN ÉS 2016-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2016/1. negyedéves jelentése A nemzetközi turistaérkezések számának 2015. évi 5%-os európai növekedése után a 2016-os első

Részletesebben

EURÓPAI TURIZMUS 2016-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2016/3. negyedéves jelentése

EURÓPAI TURIZMUS 2016-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2016/3. negyedéves jelentése 2016. november 18. EURÓPAI TURIZMUS 2016-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2016/3. negyedéves jelentése A 2016-os év korábbi erős teljesítménye tovább folytatódott a harmadik negyedévben is. Az UNWTO előzetes

Részletesebben

EURÓPAI TURIZMUS 2017-BEN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK

EURÓPAI TURIZMUS 2017-BEN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK 2017. május 9. EURÓPAI TURIZMUS 2017-BEN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2017/1. negyedéves jelentése Az európai turizmus a növekedés útján marad a közelmúltban tapasztalt változékonyság ellenére is. A nemzetközi

Részletesebben

EURÓPAI TURIZMUS 2016-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK

EURÓPAI TURIZMUS 2016-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK EURÓPAI TURIZMUS 2016-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2016/4. negyedéves jelentése 2017. február 9. 2016 sorban a hetedik év, amikor az európai turizmus eredményei növekedést mutattak. A világ leglátogatottabb

Részletesebben

Az ETC 2013/3. negyedéves jelentése

Az ETC 2013/3. negyedéves jelentése 2013. november 25. EURÓPAI TURIZMUS 2013-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2013/3. negyedéves jelentése Az európai turizmus az enyhülı, de még mindig fennálló gazdasági nehézségek ellenére gyorsuló növekedést

Részletesebben

EURÓPAI TURIZMUS 2013-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2013/2. negyedéves jelentése

EURÓPAI TURIZMUS 2013-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2013/2. negyedéves jelentése 2013. július 23. EURÓPAI TURIZMUS 2013-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2013/2. negyedéves jelentése Az európai turizmus az eurózóna nehézségei ellenére az év elsı felében enyhe növekedést mutat, amiben

Részletesebben

A nemzetközi turistaérkezések száma megközelítette az egymilliárdot 2016 első kilenc hónapjában

A nemzetközi turistaérkezések száma megközelítette az egymilliárdot 2016 első kilenc hónapjában Budapest, 2016. november 30. A nemzetközi turistaérkezések megközelítette az egymilliárdot 2016 első kilenc hónapjában MEGJELENT A WORLD TOURISM BAROMETER A Turisztikai Világszervezet (United Nations World

Részletesebben

Magyarország szerepe a nemzetközi turizmusban

Magyarország szerepe a nemzetközi turizmusban Magyarország szerepe a nemzetközi turizmusban A VILÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 1990 ÉS 2002 KÖZÖTT Nemzetközi turistaérkezések 1990 és 2002 között a nemzetközi turistaérkezések száma több mint másfélszeresére,

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20.

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20. A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. június 20. Adatforrásaink UN WORLD TOURISM ORGANIZATION IMF, CIA World FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL COMMISSON

Részletesebben

Hosszantartó növekedés a nemzetközi turizmusban a kihívások ellenére

Hosszantartó növekedés a nemzetközi turizmusban a kihívások ellenére Budapest, 2017. február 3. Hosszantartó növekedés a nemzetközi turizmusban a kihívások ellenére MEGJELENT A WORLD TOURISM BAROMETER A Turisztikai Világszervezet (United Nations World Tourism Organization

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI SZÁLLODAIPAR FEJLŐDÉSE KÖZÖTT

A MAGYARORSZÁGI SZÁLLODAIPAR FEJLŐDÉSE KÖZÖTT A MAGYARORSZÁGI SZÁLLODAIPAR FEJLŐDÉSE 2008 2018 KÖZÖTT I. SZÁLLODAI KERESLET-KÍNÁLAT VÁLTOZÁSA ORSZÁGOSAN 2008 2010 2012 2013 2017 2018 2018/2008 2018/2012 2018/2013 2018/2017 Szobaszám (db) 50 669 54

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2015-BEN A VÉGLEGES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2015-BEN A VÉGLEGES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2015-BEN A VÉGLEGES ADATOK SZERINT 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai

Részletesebben

Richter Csoport. 2014. 1-9. hó. 2014. I-III. negyedévi jelentés 2014. november 6.

Richter Csoport. 2014. 1-9. hó. 2014. I-III. negyedévi jelentés 2014. november 6. Richter Csoport 2014. I-III. negyedévi jelentés 2014. november 6. Összefoglaló 2014. I-III. III. negyedév Konszolidált árbevétel: -2,8% ( ), +1,2% (Ft) jelentős forgalom visszaesés Oroszországban, Ukrajnában

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. február 27. Felhasznált források UN WORLD TOURISM ORGANIZATION OECD, CIA FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL

Részletesebben

A világ és Magyarország turizmusának forgalma 2002-ben

A világ és Magyarország turizmusának forgalma 2002-ben Készítette a Magyar Turizmus Rt. a A világ és Magyarország turizmusának forgalma 2002-ben Budapest, 2003. február hó A világ turizmusának forgalma 2002-ben Magyar Turizmus Rt. A Turisztikai Világszervezet

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA január február. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA január február. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. január február 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2014 februárjában a kereskedelmi

Részletesebben

Richter Csoport hó I. félévi jelentés július 31.

Richter Csoport hó I. félévi jelentés július 31. Richter Csoport 2014. I. félévi jelentés 2014. július 31. Összefoglaló 2014. I. félév Konszolidált árbevétel: -5,3% ( ), -1,7% (Ft) jelentős forgalom visszaesés Oroszországban, Ukrajnában és Lengyelországban

Részletesebben

és több mint ezermilliárd USD bevétel világszerte 2012-ben

és több mint ezermilliárd USD bevétel világszerte 2012-ben Budapest, 2013. május 22. Több mint egymilliárd turista és több mint ezermilliárd USD bevétel világszerte 2012-ben MEGJELENT AZ ELİZETES WORLD TOURISM BAROMETER A Turisztikai Világszervezet (United Nations

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014-BEN. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014-BEN. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014-BEN 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal végleges

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2016-BAN AZ ELŐZETES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2016-BAN AZ ELŐZETES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2016-BAN AZ ELŐZETES ADATOK SZERINT 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2014 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről JANUÁR 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 5 1. HAZAI SZÁLLODAI

Részletesebben

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt.

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt. A főbb küldőterületek előrejelzései, piaci várakozások 2006. Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt. A nemzetközi turizmus középtávú tendenciái 2005-ben minden korábbinál szívesebben

Részletesebben

57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország

57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország 57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország Az európai építési piac kilátásai 2004-2006 között Összefoglaló Készítette: Gáspár Anna, Build & Econ Stockholm, 2004. június 10-11. Gyógyulófélben

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2016-BAN A VÉGLEGES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2016-BAN A VÉGLEGES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2016-BAN A VÉGLEGES ADATOK SZERINT 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai

Részletesebben

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1.

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1. Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény (1998. évi XLIV. törvény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek

Részletesebben

Richter Csoport hó I. negyedévi jelentés május 7.

Richter Csoport hó I. negyedévi jelentés május 7. Richter Csoport 2014. I. negyedévi jelentés 2014. május 7. Összefoglaló 2014. I. negyedév Konszolidált árbevétel: -1,0% ( ), +3,1% (Ft) jelentős forgalom visszaesés Oroszországban és Ukrajnában valuta

Részletesebben

Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében

Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében A KÖZSZFÉRA VERSENYKÉPESSÉGE KÖZPÉNZÜGYEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében Tapolczai Tímea PhD. hallgató Kaposvári Egyetem Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi

Részletesebben

A BUDAPESTI SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT

A BUDAPESTI SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT A BUDAPESTI SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE 2008 2018 KÖZÖTT I. SZÁLLODAI KERESLET-KÍNÁLAT VÁLTOZÁSA BUDAPESTEN 2008 2012 2013 2017 Szobaszám (db) 16 122 18 005 18 816 19 101 19 594 19 823 123,0% 105,4% 103,8%

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2014 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről JANUÁR- JÚNIUS 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 5 1. HAZAI

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA január augusztus. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA január augusztus. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. január augusztus 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai

Részletesebben

XXIII. TÉGLÁS NAPOK. 2008. november 7. Balatonfüred

XXIII. TÉGLÁS NAPOK. 2008. november 7. Balatonfüred XXIII. TÉGLÁS NAPOK 2008. november 7. Balatonfüred Tájékoztató az iparág helyzetéről Európa, illetve Magyarország Előadó: Kató Aladár Európában a lakáspiac az építés motorja 19 ország építési teljesítménye

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2014 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről OKTÓBER 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 6 1. HAZAI SZÁLLODAI

Részletesebben

Élelmiszervásárlási trendek

Élelmiszervásárlási trendek Élelmiszervásárlási trendek Magyarországon és a régióban Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: Élelmiszeripari Körkép 2017 Csillag-Vella Rita GfK 1 Kiskereskedelmi trendek a napi fogyasztási cikkek piacán 2 GfK

Részletesebben

Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé

Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé Világtendenciák A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé 80-as évek elejétől: túltermelési válság 25 % visszaesés (34% az EU-ban) Asztali bort adó szőlőterületek

Részletesebben

Turisztikai Konferencia Veszprém. Újvári Ágnes, hálózati igazgató Magyar Turizmus Zrt. 2007. április 13.

Turisztikai Konferencia Veszprém. Újvári Ágnes, hálózati igazgató Magyar Turizmus Zrt. 2007. április 13. Turisztikai Konferencia Veszprém Újvári Ágnes, hálózati igazgató Magyar Turizmus Zrt. 2007. április 13. VILÁGTURIZMUS 2006-ban NEMZETKÖZI TURISTAÉRKEZÉS: 842 millió + 4,5%, 36 milliós növekedés, elsősorban

Részletesebben

A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT

A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE 2008 2018 KÖZÖTT I. SZÁLLODAI KERESLET-KÍNÁLAT VÁLTOZÁSA A BALATONI RÉGIÓBAN 2008 2012 2013 2017 Szobaszám (db) 12 550 12 311 12 760 12 810 13 463 12 646 100,8%

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I. negyedéves teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I. negyedéves teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I. negyedéves teljesítményéről Összefoglaló - 2013 I. negyedévében nemzetközi viszonylatban a legjobb teljesítményt az elmúlt évhez hasonlóan Közel

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2014 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről JANUÁR- MÁRCIUS 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 5 1.

Részletesebben

MARKETINGTERV 2014 mellékletek

MARKETINGTERV 2014 mellékletek Magyar turizmus zrt. MARKETINGTERV 2014 mellékletek Tartalom 1. Részletes helyzetelemzés 2 1.1. A turizmus jelentősége Magyarországon...................................................................

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2014 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről JANUÁR- MÁJUS 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 5 1. HAZAI

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2014 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről JANUÁR- NOVEMBER 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 6 1.

Részletesebben

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.: 2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)

Részletesebben

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2014 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről JANUÁR - SZEPTEMBER 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 6

Részletesebben

Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete

Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete Oroszország! A gazdasági növekedés a válságig az orosz középosztály megerősödését

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2014 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről DECEMBER 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 6 1. HAZAI SZÁLLODAI

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2014 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről JANUÁR- ÁPRILIS 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 5 1.

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2014 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről JANUÁR- JÚLIUS 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 5 1. HAZAI

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről Összefoglaló - Az STR riport adatai szerint 2011-ben világviszonylatban Ausztrália & Óceánia, Délkelet- Ázsia és Dél-Amerika szállodái

Részletesebben

2005. szeptember Spanyolország. A prezentáci

2005. szeptember Spanyolország. A prezentáci A hónap h küldk ldo országa 25. szeptember Spanyolország Kiss Kornélia kutatási igazgató Magyar Turizmus Rt. A prezentáci ció készítéséhez felhasznált lt adatok Másodlagos adatok (199625)? World Tourism

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag 1. A turizmus jelentősége Magyarországon a megye jelentősége Magyarország turizmusában 2. A szálláshelyek forgalma

Részletesebben

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia

Részletesebben

A gazdasági helyzet alakulása

A gazdasági helyzet alakulása #EURoad2Sibiu 219. május A gazdasági helyzet alakulása EGY EGYSÉGESEBB, ERŐSEBB ÉS DEMOKRATIKUSABB UNIÓ FELÉ Az EU munkahelyteremtésre, növekedésre és beruházásra irányuló ambiciózus programja, valamint

Részletesebben

1. A kutatásról. 2. Az utazások fıbb jellemzıi a világon

1. A kutatásról. 2. Az utazások fıbb jellemzıi a világon Budapest, 2013. január 17. WORLD TRAVEL TRENDS REPORT 2012/2013 Az IPK International ETC World Travel Monitor Forum konferenciája alapján készült trendelemzés legfıbb megállapításai Az IPK International

Részletesebben

Itthon Végleges adatokkal. Turizmus. otthon van. Magyarországon.

Itthon Végleges adatokkal. Turizmus. otthon van. Magyarországon. Itthon otthon van Turizmus Magyarországon 2007 Végleges adatokkal www.itthon.hu Turizmus Összefoglaló adatok 1 A magyarországi turizmus főbb mutatói *Zárójelben a szállodák vendégforgalmi adatai. 2006

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 19.

Vezetői összefoglaló június 19. 2017. június 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollár ellenében stagnált. A BUX 33,6 milliárd forintos, jóval az átlag feletti

Részletesebben

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 1993. december 2. 1994. március 6.

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 1993. december 2. 1994. március 6. WIPO Szerzői Jogi Szerződés (2004. évi XLIX. törvény a Szellemi Tulajdon Világszervezete 1996. december 20-án, Genfben aláírt Szerzői Jogi Szerződésének, valamint Előadásokról és a Hangfelvételekről szóló

Részletesebben

Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa

Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa Magyar Turizmus Zrt. 1115 Budapest, Bartók Béla út 15-113. Tel.: (6-1)488-87 Fax: (6-1)488-86 E-mail: htbudapest@hungarytourism.hu www.itthon.hu Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa Az észak-európai

Részletesebben

Sokáig voltam távol?

Sokáig voltam távol? Sokáig voltam távol? Az olasz lakosság utazási szokásai Kiss Kornélia kutatási igazgató Magyar Turizmus Zrt. Európa hatodik legnépesebb országa Olaszország területe: 301 230 km 2 Lakosainak száma: 58,1

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2011. május 30. Baromfi 2011. 20. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 január - februári teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 január - februári teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 január - februári teljesítményéről Összefoglaló - 2013 februárjában nemzetközi viszonylatban a legjobb teljesítményt az elmúlt évhez hasonlóan Közel

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

A vállalati hitelezés továbbra is a banki üzletág központi területe marad a régióban; a jövőben fokozatos fellendülés várható

A vállalati hitelezés továbbra is a banki üzletág központi területe marad a régióban; a jövőben fokozatos fellendülés várható S A J TÓ KÖZ L E M É N Y L o n d o n, 2 0 1 6. m á j u s 1 2. Közép-kelet-európai stratégiai elemzés: Banki tevékenység a közép- és kelet-európai régióban a fenntartható növekedés és az innováció támogatása

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I. XII. havi

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I. XII. havi Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I. XII. havi teljesítményéről Összefoglaló A magyarországi szállodaipar 2013 évi teljesítményének jellemzői - A hazai szállodai kínálat, a szobák száma

Részletesebben

Turizmus Magyarországon

Turizmus Magyarországon Turizmus Magyarországon HELYZETELEMZÉS 1 1. A turizmus jelentősége Magyarországon A turizmus Magyarországon jelentős mértékben járul hozzá a gazdaság élénkítéséhez és a munkahelyteremtéshez. A Központi

Részletesebben

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( )

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( ) 1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országok (1993-2007) Év Országok Összes lakosság /milliárd fő/ Tűzesetek /millió db/ Tűzesetben elhunytak /ezer fő/ 1000 lakosra jutó tűzesetek

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. november 2. Baromfi 2010. 42. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, július 16.

A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, július 16. A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, 2013. július 16. Kopint-Tárki Zrt. www.kopint-tarki.hu Tartalom A német gazdaság

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január novemberi teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január novemberi teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január novemberi teljesítményéről Összefoglaló - 2012 január november között nemzetközi viszonylatban a legjobb teljesítményt a korábbi hónapokhoz hasonlóan

Részletesebben

SAJTÓREGGELI 2008. július 23.

SAJTÓREGGELI 2008. július 23. SAJTÓREGGELI 2008. július 23. EURÓPAI DISZTRIBÚCIÓS RIPORT 2008 Európai Disztribúciós Riport 2008 Három közép-kelet európai ország a Top Five -ban 2 Kereslet - Európa Növekedés Nagyobb bérleménynagyság

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 15.

Vezetői összefoglaló május 15. 2017. május 15. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollár viszonylatában erősödött. A BUX 17,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

Belföldi EMS Gyorsposta

Belföldi EMS Gyorsposta Belföldi EMS Gyorsposta Az EU területére megállapított zónadíjak ÁFA-t tartalmaznak. Az EMS küldemények EU-n kívüli szállításának díja csak a belföldi szakaszra vonatkozólag tartalmaz ÁFA-t. A táblázatban

Részletesebben

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 5. szám március hét. Bor piaci jelentés. Magyar bortermékek exportjának alakulása

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 5. szám március hét. Bor piaci jelentés. Magyar bortermékek exportjának alakulása A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 5. szám 26. március 23. 9-1. hét Bor piaci jelentés Borpiaci információk 2. oldal Magyar bortermékek exportjának alakulása 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési

Részletesebben

,, Turizmus Magyarországon

,, Turizmus Magyarországon ,, Turizmus Magyarországon HELYZETELEMZÉS 1 1. A turizmus jelentősége Magyarországon A turizmus Magyarországon jelentős mértékben járul hozzá a gazdaság élénkítéséhez és a munkahelyteremtéshez. A Központi

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 18.

Vezetői összefoglaló július 18. 2017. július 18. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró ellenében gyengült, a svájci frank viszonylatában stagnált, a dollárhoz képest pedig kis mértékben erősödött. A BUX 5,6 milliárd

Részletesebben

1,7 MILLIÓ VENDÉG ÉS 5,4 MILLIÓ VENDÉGÉJSZAKA AZ ÜZLETI CÉLÚ EGYÉB SZÁLLÁSHELYEKEN 2015-BEN. 1. Az üzleti célú egyéb szálláshelyek vendégforgalma

1,7 MILLIÓ VENDÉG ÉS 5,4 MILLIÓ VENDÉGÉJSZAKA AZ ÜZLETI CÉLÚ EGYÉB SZÁLLÁSHELYEKEN 2015-BEN. 1. Az üzleti célú egyéb szálláshelyek vendégforgalma 2016. június 1. 1,7 MILLIÓ VENDÉG ÉS 5,4 MILLIÓ VENDÉGÉJSZAKA AZ ÜZLETI CÉLÚ EGYÉB SZÁLLÁSHELYEKEN 2015-BEN 1. Az üzleti célú egyéb szálláshelyek vendégforgalma A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai

Részletesebben

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve X. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencia Kaposvár, 2016. október 14. A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve Gazdaságtörténeti áttekintés a konvergencia szempontjából

Részletesebben

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS Nem tagja az Európa Tanácsnak (Belarusz) TAGÁLLAMOK SZÉKHELY ÉS IRODÁK KÖLTSÉGVETÉS Albánia, Andorra, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 3.

Vezetői összefoglaló július 3. 2017. július 3. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz képest gyengült. A BUX 8,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

24 Magyarország 125 660

24 Magyarország 125 660 Helyezés Ország GDP (millió USD) Föld 74 699 258 Európai Unió 17 512 109 1 Amerikai Egyesült Államok 16 768 050 2 Kína 9 469 124 3 Japán 4 898 530 4 Németország 3 635 959 5 Franciaország 2 807 306 6 Egyesült

Részletesebben

TALIS 2018 eredmények

TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények A TALIS főbb jellemzői A TALIS lebonyolítása Résztvevő országok Az eredmények értelmezési kerete Eredmények A TALIS-vizsgálat főbb jellemzői TALIS: Teaching

Részletesebben

Külföldi vendégforgalom Miskolcon a KSH statisztikák tükrében között. Készítette: Nagy Júlia TDM menedzser, ügyvezető MIDMAR Nonprofit Kft

Külföldi vendégforgalom Miskolcon a KSH statisztikák tükrében között. Készítette: Nagy Júlia TDM menedzser, ügyvezető MIDMAR Nonprofit Kft Külföldi vendégforgalom Miskolcon a KSH statisztikák tükrében 11-14 között Készítette: Nagy Júlia TDM menedzser, ügyvezető MIDMAR Nonprofit Kft Legfontosabb külföldi küldőterületek vendégéjszaka számai

Részletesebben

A főbb növényi termékek

A főbb növényi termékek UDOVECZ GÁBOR A főbb növényi termékek világpiaci kilátásai NEMZETKÖZI AGRÁRPIACI KILÁTÁSOK 25 BUDAPEST A világ búzatermelésének legnagyobb termelő országok szerinti megoszlása 24-ben és 214-ben EU TERMELÉS:

Részletesebben

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében.

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. MEE Szakmai nap 2008. Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. Hatvani György az Igazgatóság elnöke A hazai erőművek beépített teljesítőképessége

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 18. Élıállat és Hús 2009. 19. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Trendforduló volt-e 2013?

Trendforduló volt-e 2013? STATISZTIKUS SZEMMEL Trendforduló volt-e 2013? Bár a Magyar Nemzeti Bank és a KSH is pillanatnyilag 2013-ról csak az első kilenc hónapról rendelkezik az utasforgalom és a turizmus tekintetében a kereskedelmi

Részletesebben

Nemzetközi turizmus Szerkezet (1) Világ (2004): 763,2 mil. turista Európa 431,3 mil. Ázsia és Csendes Óceán 151,2 mil. Amerika 127,7 mil. Közel-Kelet Kelet 22 mil. Afrika 18,2 mil. Ismeretlen 12,8 mil.

Részletesebben

1. Az államadósság alakulása az Európai Unióban

1. Az államadósság alakulása az Európai Unióban Magyarország éllovas az államadósság csökkentésében Magyarország az utóbbi két évben a jelenleg nemzetközileg is egyik leginkább figyelt mutató, az államadósság tekintetében jelentős eredményeket ért el.

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.09.03. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető deviza viszonylatában erősödött. A BUX 10,9 milliárd forintos,

Részletesebben

Árfolyamok. Miskolci Egyetem mesterképzés

Árfolyamok. Miskolci Egyetem mesterképzés Árfolyamok Miskolci Egyetem mesterképzés 24 órás devizapiac (Forex) Dollár/euró árfolyam alakulása (1999-2014 hónapvégi,ecb) 1,6 1,5 1,4 1,3 1,2 1,1 1 0,9 0,8 jan..99 jún..99 nov..99 ápr..00 szept..00

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag 1. A turizmus jelentősége Magyarországon a megye jelentősége Magyarország turizmusában 2. A kereskedelmi szálláshelyek forgalma Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

TÉNYEK ÉS ELŐREJELZÉSEK

TÉNYEK ÉS ELŐREJELZÉSEK A világ turizmusának alakulása 2006-ban TÉNYEK ÉS ELŐREJELZÉSEK A UNWTO Tourism Barometer tanulmány alapján összeállította Sulyok Judit 1 A Turisztikai Világszervezet előzetes adatai szerint 2006-ban minden

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2011. március 7. 2011. 8. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes

Részletesebben