Az iskolák, mint nemzetiségi iskolák működtek, ahol a gyerekek saját anyanyelvükön tanultak.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az iskolák, mint nemzetiségi iskolák működtek, ahol a gyerekek saját anyanyelvükön tanultak."

Átírás

1 Iskolánkról 1802-ben a gondosan kidolgozott mérnöki vázlatrajz alapján mindhárom vallásfelekezet számára templom, iskola, pap- és tanítólakás céljára házhelyeket jelöltek ki. Az idetelepült lakosság nagy része evangélikus, katolikus, kisebb része reformátusvallású volt. éppen ezért a községben a vallás terén is megmutatkozott az összetartozás lazasága. A vallásfelekezet templomai az eredeti mérnöki vázlatrajz által kijelölt helyen létesültek. Az evangélikus 1810-ben, a katolikus 1901-ben, míg a református 1912-ben épült. A katolikus templom az eredetileg kijelölt helyén és a formájában készült el. A ma is működő iskolák, azok eredeti helyein, a következő sorrendben létesültek: az evangélikus gyülekezet ben megvásárolta a templomtól nyugatra fekvő telket, amelyen megépítették iskolájukat és tanítólakjukat. A reformátusok pedig 1912-ben a templomtól északra fekvő területen építették fel iskolájukat szintén tanítólakással együtt. Az iskola tervezett helyére parókia épült körül mindhárom iskolában megkezdődött a tanítás, de éppolyan kezdetleges körülmények között, mint amilyen primitív körülmények között indult el az élet a falu földbevájt kunyhóiban is. Lelkészek tanítottak. A lelkésztanítókat az 1900-as évek után váltotta fel véglegesen a képesített tanító. Az iskolák, mint nemzetiségi iskolák működtek, ahol a gyerekek saját anyanyelvükön tanultak. A lakosság nagyobbrészt német, kisebb részben tót és magyar anyanyelvű volt. Természetesen a XIX. század második felétől a magyar nyelv is sokak anyanyelve lett. Ebben az időben került az evangélikus iskolához Macher iskolamester, akinek nevéhez fűződik a falu elmagyarosodásának ügye. Arra törekedett, hogy minden tantárgyat magyarul tanuljanak meg a gyerekek. Természetesen községünkben is bevezették a tankötelezettséget, az oktatás azonban csak papíron maradt kötelező. Az iskolába ugyanis csak azokat a szülőknek a gyerekei jártak el, akiknek

2 nélkülözését lehetővé tette. A szegény családok között nagyon sokan voltak olyanok, akik gyerekeiket már a negyedik osztály után, vagy még előbb, kénytelenek voltak kivenni az iskolából, hogy otthon segítsenek. A tanácsköztársaság idején a három felekezeti iskolát államosították, és bevezették a nyolcosztályos alsó fokú oktatást, a bukás után visszaállt a régi rend az iskolai életben. A református egyház iskolájában mindvégig csak egy pedagógus dolgozott. Így volt ez hosszú időn át a katolikus egyház iskolájában is, és csak 1943 után rendszeresítettek még egy tanár részére állást. Az iskolák közül az evangélikus egyház iskolájának volt korszerű felszerelése. Itt három tanerő végezte az oktatást, de 1925-től kezdve a gyereklétszám csökkent, ezért a tanítók létszáma is csökkent két főre. Fontos lenne beszélni az óvoda megalapításáról, fejlődéséről is, hiszen ez a kérdés alapvetően hozzátartozik közoktatásunkhoz. Az óvoda 1924-ben épült, mindössze egy szakképzett óvónővel, majd jóval később (1953) az óvoda kibővült napközi otthonná ban építettek egy óvodát, ami a mai napig működik. Az intézménybe három éves kortól kerültek be a gyerekek s megfelelő szakképzettségű óvónők vezetésével megkezdődött a korszerű iskolai neveléshez szükséges előképzés től napjainkig 1945-ben működtek felekezeti iskolák Lajoskomáromban, ban azonban a korszerűbb, szakszerűbb oktatás érdekében megkezdték a felekezeti iskolák egyesítését. Ez természetesen nem ment zökkenőmentesen, hiszen egyik egyházi vezető sem akart lemondani az iskola feletti ellenőrzési jogáról. Mégis az általános iskola és a tanítás eredményességének megvalósítása érdekében társultak. Így alakult ki az úgynevezett Hitfelekezeti Iskola a három felekezet közös irányításával. Majd 1948-ban a Hitfelekezeti Iskolát államosították, s így lett a neve Állami Általános Iskola. A pedagógusok létszáma fokozatosan tíz főre emelkedett, ahol a nyolc tanulócsoport közül a felső tagozat tanulói tantárgyanként

3 megosztott oktatásban vettek részt, öt tanterem állt rendelkezésükre. Az iskola szertárainak segédeszközei és könyvtára minden évben bővült. Minden lehetőség megvolt a minél több ismeret elsajátításához. A tantermek száma kevésnek bizonyult, ezért szükségessé vált délelőtti, illetve délutáni tanítás. Megváltozott az iskola igazgatási és felügyeleti rendszere is, a tantestületek élére iskolaigazgatót neveztek ki, akinek feladata az iskola irányítása, az oktató és nevelőmunka ellenőrzése, segítése. Ezt a tisztséget nálunk Dancs János töltötte be ig ben kiépültek a tanácsok, amelyek oktatási osztályokat hoztak létre, rájuk hárult az igazgatási és felügyeleti feladat. Ekkortájt vezették be a szakrendszerű oktatást ben még csak egyszakos nevelőmunka folyt (német-francia), 1969-ben már ötszakos: magyar-történelem, földrajz-biológia. A tantestület tagjainak száma arányosan emelkedett a tanulók létszámának emelkedésével. Az iskola szakos nevelőkkel való ellátása évről-évre nőtt és javult. Növekedett a tanulócsoportok száma is ben 7 tanulócsoport 7 nevelővel, még 1969-ben 8 tanulócsoport 16 nevelővel, 2002-ben pedig 16 tanulócsoport 27 nevelővel as évvel kapcsolatban meg kell említeni a dolgozók esti iskoláját, amikor 16 felnőtt dolgozó végezte el az általános iskola nyolc osztályát ban a Székesfehérvári Mezőgazdasági Technikum kihelyezett egy osztályban -35 fős létszámmal-oktatás kezdődött. A hallgatói négy év után érettségi vizsgát tettek (21-en). Ez később meg is szűnt ben épült az új iskola a jelenlegi helyén a Gesztenye fasorban ban megoldódott a gyerekek napközis étkeztetése is ben Sáripusztán osztatlan iskola működött, de ez nem felelt meg az akkori követelményeknek. Az Enyingi Állami Gazdaság és a Lajoskomáromi Tanács Lajoskomáromban kollégiumot hozott létre. Egy kisebb házban 50 gyermek részére hálószobákat alakítottak ki. A kollégiumot négy év múlva bővítették, tanulóhelyiségekkel, ebédlővel, konyhával. Ez a létesítmény napjainkban megszűnt. Ma már a gyerekek rendszeresített helyi

4 járatokkal juthatnak el az iskolába. A kollégium helyén 1992-ben Evangélikus Szeretetotthon létesült, amely az idősek otthona lett. Az iskola gyermeklétszámának rohamos növekedése indokoltá tette új tantermek, iskolarész építését, amit 1984-ben valósítottak meg. Elnevezése: Claps-épület. Az új épületszárnyban az alsósokat helyezték el, így lehetővé vált a felsősök több osztályra való bontása. A kisebb osztálylétszám megkönnyítette mind a tanárok munkáját, mind a diákok tanulását. A község és az iskolavezetés közös elhatározásának köszönhetően október 4.-én tornatermet avattak, amely nagyban hozzájárul a gyerekek és felnőttek egészséges életviteléhez. A 30x12 méteres, több kiszolgálóhelyiséggel rendelkező építmény felszerelésében is kifogástalan létesítmény. Az építkezés széleskörű összefogás eredményeként készülhetett el. A pénz többféle forrásból származik, családok évenkénti adójából összejött, körülbelül Ft és a helyi és Megyei Tanács, valamint a Megyei Ifjúsági és Sporthivatal hozzájárulására is szükség volt ben iskolai társulás jött létre a szabadhídvégi iskolával, így közös igazgatás alá kerültek. A felső tagozatosok-50-en Lajoskomáromba jártak, az alsósok Hídvégen maradtak. Ezzel is növekedett az iskolai tanuló létszáma 380 főre ben a Szabadhídvégi Általános Iskola megszűnt, és az alsós tanulók is Lajoskomáromba jöttek. A technika és a technológia fejlődésének következménye lett az is, hogy a gyerekek megismerkedjenek a számítógéppel. Az oktatás kiscsoportonként történik (13 gépen), minden gépnél egy gyerek ül, szakképzett pedagógus irányításával. Az orosz nyelvoktatás megszűnése után kötelezően bevezették a német nyelv tanítását. Iskolánk nem csak a tantárgyi anyagok ismertetésére törekszik, hanem az egyéni képességek fejlesztésére is gondol, így működik néptánc tagozat és zeneiskola is. A művészeti oktatás néhány éve, mint kihelyezett tagozat működött. A gyerekek részéről olyan nagy volt az érdeklődés (néptánc közel 100 fő, 4 korcsoport), hogy az

5 iskola és a falu vezetősége, valamint a szülők úgy döntöttek, hogy működjön művészeti iskola a faluban. Az iskolában bevezették a "válogatva tanítást". Így matematikából, magyar nyelvből és magyar irodalomból, valamint német nyelvből hatodik osztálytól két csoportra bontják az osztályokat. A hármas jegy volt a választóvonal. Aki a hármas feletti érdemjegyet ér el-közel áll a négyeshez-az már a jobb csoportba kerül, a többi a gyengébe. Az iskola életében döntő szerepet játszik a sport. A sportéletben pedig igen fontos a község- illetve az iskolavezetés hozzáállása. Hiszen nincs szebb és felemelőbb érzés, mint látni egy erőtől duzzadó gyereket, a község szülöttjét, aki becsületesen megállja a helyét a sportban. Igaz, hogy nem minden falu tud világbajnokokat "kitermelni", de alapot nyújthat az egészséges életre neveléshez. Ebben nagyon jó célt szolgál az iskola tornaterme, amely állandóan nyitva áll, nemcsak a tanulóifjúság, hanem a község sportszerető lakói előtt is. Az iskola 1995-ben felvette az Általános Iskola Zeneiskola és Művelődési ház nevet, majd 2001-től már Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola néven szerepelt ben igazgatóváltás történt. Varsányi László ig töltötte be ezt a tisztséget, majd 2007-től ez a feladat Tóth Béláné kezébe került ban tárulás jött létre a Mezőkomáromi iskolával. A felső tagozatosok 70-en átjöttek, az alsósok Mezőkomáromban maradtak, de közös igazgatás alá kerültek. Az iskola neve is megváltozott. Gesztenyefasori Általános Iskola és Alapfokú művészetoktatási Intézmény lett az új név.

Az iskola múltja és jelene

Az iskola múltja és jelene Az iskola múltja és jelene A zsákai református egyház az 1700-as évek elején építteti az első iskolát a fiúk számára, majd a lányok részére 1745-ben épült önálló iskola, egy-egy tanítóval. Iskolaszervezete

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség További

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017-ES TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség Az iskola neve: Janikovszky Éva ÁMK Általános Iskola Az iskola címe: 7761 Kozármisleny Alkotmány tér 53. Az iskola OM azonosítószáma: 027327 Tanév megnevezése: 2012/2013. tanév Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők végzettsége

Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők végzettsége Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők végzettsége 1. tanító Munkakör Tanított tantárgy Szakképzettségek, végzettségek környezetismeret, ének-zene, életvitel és gyakorlat,

Részletesebben

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE ENDREFALVAI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. március 21-i ülésére Tárgy: A 2005-2006.tanévben indítható tanulócsoportok számának meghatározása a Reguly Antal Általános Iskola

Részletesebben

Javaslat a [Cserépfalu iskola kultúrája, nevelési értékei című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a [Cserépfalu iskola kultúrája, nevelési értékei című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Javaslat a [Cserépfalu iskola kultúrája, nevelési értékei című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Virág Tiborné (név).....(aláírás) Cserépfalu,2015

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi

Részletesebben

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának.

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. A debreceni példa Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. De ha a tehetséges gyereknek nem segítünk abban,

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2011/2012. tanév 2 I. A 2011/2012. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása - nem

Részletesebben

1.) A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1.) A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1.) A ok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához sorszám Tanított tantárgy Legmagasabb Szakvizsga Oklevélben megjelölt képesítés

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034

KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034 KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034 0034 Pest II: Bernecebaráti Bernecebaráti Szokolyi Alajos Általános Tagiskola és tornaterem melléképülete Az intézmény 2 különálló

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2010/2011. tanév 2 I. A 2010/2011. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása Pedagógiai

Részletesebben

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők! Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Audi Hungaria Általános Művelődési Központ Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Intézményünk felépítése Fenntartó: Audi Hungaria Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány

Részletesebben

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 Készítette: Dufla Ildikó munkaközösség vezető Taszár, 2017. szeptember 18. Helyzetelemzés: Felső tagozaton tanító szaktanárok: Osztályfőnök Christ Ildikó 6.a biológia,

Részletesebben

A pedagógusok, a NOKS és technikai dolgozók iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakör alapján. szintje

A pedagógusok, a NOKS és technikai dolgozók iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakör alapján. szintje A pedagógusok, a NOKS és technikai dolgozók iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakör alapján Végzettség 1. tanító, ének, református hittan oktató 2. orosz-történelem szakos 3. matematika-kémia

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja:

Részletesebben

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ Ügyszám: 326-28/2011. Napirend: Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/380-013 Fax: 84/380-256 E-mail: polgarmester@sagvar.hu MEGHÍVÓ Ságvár, Som és Nyim községek képviselő-testületei 2011.

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság

Részletesebben

SZÜLŐI KÉRDŐÍV. nagyon rossz c)a pedagógusok törődése gyermekemmel d) Gyermekem tanulmányi munkájának értékelése

SZÜLŐI KÉRDŐÍV. nagyon rossz c)a pedagógusok törődése gyermekemmel d) Gyermekem tanulmányi munkájának értékelése SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2011. március 3. Az alábbiak közül mit tart a nevelés - oktatás legfontosabb feladatának? Karikázza be az ön által legfontosabbnak tartott 4 válasz betűjelét! A + F = Ö a) az alapműveltség

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest, 2018. szeptember 1 Különös közzétételi lista A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről

Részletesebben

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

ZÖLDLIGET MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ BAPTISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA (2481 Velence, Kis u. 1.)

ZÖLDLIGET MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ BAPTISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA (2481 Velence, Kis u. 1.) Fenntartói értékelés [Nkt.85. (3) bek., és 83. (2) bek. e), h) pontja alapján] a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy által fenntartott ZÖLDLIGET MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ BAPTISTA ÁLTALÁNOS

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KASZAP NAGY ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA OM: 035917 5420 TÚRKEVE, KOSSUTH L. U. 15. Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2016/17.

A tanév helyi rendje 2016/17. A tanév helyi rendje 2016/17. Az énekkari próbák rendje: : 13.50-14-30 : 13.50-14.30. Szeptember 1. 7. 6. 5-8. 12. 17. 24. 26. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek:17.00 Tűzriadó próba

Részletesebben

NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA

NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA NYÍLT NAP 2018. 11. 14. MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA Milyen célkitűzésekkel jött létre az iskola? Mezőörs és környéke fiataljainak tehetséggondozása Felelősséget vállalni a környezetért és a közösségért

Részletesebben

Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján

Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján Intézményünk három szervezeti egységből áll: óvoda, általános iskola, kollégium. Óvoda Felvételi lehetőség: Óvodánkba

Részletesebben

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2016-2017-es tanév Besorolási Pedagógusok Végzettség szintje kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

Tisztelt Képviselőtestület!

Tisztelt Képviselőtestület! II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 8182 Berhida-Peremartongyártelep Ibolya u. 4. Berhida Városi Önkormányzat Képviselőtestülete BERHIDA Tárgy: Tájékoztató a tanévkezdés tapasztalatairól 2009/2010. Vilonya

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális

Részletesebben

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre 1 Hunyadi Mátyás Általános Iskola 9072 Nagyszentjános Árpád u. 11/a Telefon/fax: 96/544-040 E-mail: humaisk@vipmail.hu Honlap: www.humaisk.hu OM: 03 06 01 A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a

Részletesebben

tanított tantárgy magyar nyelv és irodalom rajz, ének technika hon- és népismeret magyar, angol nyelv testnevelés,

tanított tantárgy magyar nyelv és irodalom rajz, ének technika hon- és népismeret magyar, angol nyelv testnevelés, - tanító, pedagógia szakkollégium - szakos tanár, - népi játék- és fazekas oktató, - okleveles játék- és szabadidő-szervező (MA), - népi játék és kismesterségek oktatója (OKJ) - tanító, angol nyelv műveltségterület

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés. összefoglaló

Partneri elégedettségmérés. összefoglaló Partneri elégedettségmérés összefoglaló Szülői kérdőívek visszaküldése Évfolyam Visszaküldött kérdőívek 1. 75% 2. 57% 3. 85% 4. 92% 5. 67% 6. 75% 7. 80% 8. 90% Összesen 76% Szülők Az elégedettség rangsora

Részletesebben

Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel

Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel Sorszám Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2017-2018-as tanév Végzettség szintje Besorolási kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola Pedagógus

Részletesebben

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta

Részletesebben

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2016/2017. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

Továbbtanulási lehetőségek. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában

Továbbtanulási lehetőségek. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában Továbbtanulási lehetőségek A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában Immár 6. éve dolgozik katolikus nevelési-oktatási intézményünk az óvoda- általános

Részletesebben

5. A tanév helyi rendje 2017/18.

5. A tanév helyi rendje 2017/18. 5. A tanév helyi rendje 2017/18. Az énekkari próbák rendje: kedd: 50-14-30 : 50-30. Szeptember 1. 4-8. 6. 7. 18. 22. 23. 30. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1-8. évfolyamos szülői értekezlet Tűzriadó próba Bombariadó

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Ecsegfalva Község Önkormányzat 010. május 31-én tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A 011/01. tanévben indítható iskolai osztályok, valamint napközis csoportok számának meghatározása

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Besnyői Arany

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. sz. Kormányrendelet alapján 2013/14-es tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. sz. Kormányrendelet alapján 2013/14-es tanév I. PEDAGÓGUSOK iskolai végzettsége 1. főiskola 2. főiskola 3. főiskola 4. főiskola 5. főiskola 6. főiskola 7. főiskola 8. főiskola 9. főiskola egyetem 10. főiskola 11. főiskola KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012.

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2015 Bocskai István Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2314 Halásztelek, II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez D Ó Z S A G Y Ö R G Y Á L T A L Á N O S I S K O L A 2400 DUNAÚJVÁROS, KÖZTÁRSASÁG U. 14. TELEFON: 25/413-035, 411-035, 410-021, FAX:25/410-021 www.dozsa-duj.sulinet.hu dozsaduj@freemail.hu Különös közzétételi

Részletesebben

2011/2012-es tanév rendje

2011/2012-es tanév rendje 2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2013/2014. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. tanító,

Részletesebben

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása

Részletesebben

Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola Pedagógiai Programja. Pedagógiai Program

Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola Pedagógiai Programja. Pedagógiai Program Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Program 0 1.INTÉZMÉNYI ADATOK 1.1 Alapadatok Hivatalos neve: Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola Székhelye: 4562 Vaja, Leiningen út

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős

Részletesebben

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Gyulaffy László Általános Iskola 8412 Veszprém-Gyulafirátót, Vízi u. 24 OM azonosító: 037040 Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Készítette: Fodorné Szöllősi

Részletesebben

okleveles német nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár általános iskolai tanító német idegen nyelvi műveltségi területen

okleveles német nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár általános iskolai tanító német idegen nyelvi műveltségi területen Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógusok, nevelő és oktató munkát segítők iskolai végzettsége és szakképzettsége 2017/2018-as tanév Móricz

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Iskolánk sajátos arculatának hosszú évtizedek óta meghatározó eleme a német nemzetiségi

Részletesebben

Magyar nyelvi hatáserősítő programok Temes megyében

Magyar nyelvi hatáserősítő programok Temes megyében Magyar nyelvi hatáserősítő programok Temes megyében dr. Erdei Ildikó 2012. április 13. Magyar nyelvoktatás és nyelvápolás a Kárpát-medence szórványvidékein Az előadás felépítése: Temes megye - szórványrégió

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége.

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége. Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA HESZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 2642 Nógrád, Vasút sor 9. OM: 032274 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. tanév mely készült a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...2 II. Az iskola szervezeti rendszere, irányítása...8 1. Az intézmény vezetője...8 2.

TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...2 II. Az iskola szervezeti rendszere, irányítása...8 1. Az intézmény vezetője...8 2. 1 TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...2 II. Az iskola szervezeti rendszere, irányítása...8 1. Az intézmény vezetője....8 2. Az igazgatóhelyettes...8 4. Gazdasági ügyintéző...8 6. Az iskola vezetősége:...9

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015. OKTÓBER 1. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: Intézményünk neve: II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

Szül zü ők ő Az A e l e ég é e g d e e d t e tts t ég é g r an a g n s g or o a

Szül zü ők ő Az A e l e ég é e g d e e d t e tts t ég é g r an a g n s g or o a Partnerelégedettség- mérés összefoglaló Szülők Az elégedettség rangsora Szülői kérdőívek visszaküldése 1. 10/14 71% 2. 10/12 83% 3. 9/11 82% 4. 11/12 92% 5. 9/15 60% 6. 14/15 93% 7. 14/15 93% 8. 10/14

Részletesebben

2013-2014 tanév. tanító 4. általános iskolai tanító (napközis nevelő) általános iskolai tanító (napközis nevelő)

2013-2014 tanév. tanító 4. általános iskolai tanító (napközis nevelő) általános iskolai tanító (napközis nevelő) 2013-2014 tanév s.sz. Végzettség Jelenleg oktatott Szint szak megnev. tantárgy/ munkakör évfolyam Általános iskolai neveléso oktatás 1-4 évfolyam 1. pedagógus tanító tanító 2/a 2. pedagógus általános isolai

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban

A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A lakosság etnikai összetétele 30000 25000 20000 15000 Románok Magyarok Szászok 10000 5000 0 1910 1930 1948 2002 2011

Részletesebben

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen

Részletesebben

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük életében hamarosan bekövetkezik a nagy változás: iskolás lesz. Szülőként én is átéltem ennek az időszaknak minden izgalmát, szorongását, teli ezernyi kérdéssel: Vajon hogy boldogul

Részletesebben

Előterjesztés a május 29 -én tartandó Képviselő-testületi ülésére

Előterjesztés a május 29 -én tartandó Képviselő-testületi ülésére Előterjesztés a 2012. május 29 -én tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható iskolai osztályok, valamint napközis csoportok számának meghatározása az ÁMK Ványai Ambrus

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

Közzétételi lista. Szakképzettségek

Közzétételi lista. Szakképzettségek Közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató Lásd: Pedagógiai program 1.11 Az iskolába jelentkező tanulók felvételének és átvételének elvei + Nkt. 50, 51. II. III. IV. Beiratkozásra

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Budapest IX. Kerületi Szent Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA Sorszám: Tanított tantárgy: Végzettség: Továbbképzés: 1 tanító, rajz tanító, rajz szak 2 angol

Részletesebben

Idegen nyelvi mérés eredményei év

Idegen nyelvi mérés eredményei év Idegen i mérés eredményei - 2017. év srsz. Mérési azonosító Évfolyam Idegen Mérési eredmény (százalék) 1. X443-W859 6 angol 70% 2. J147-U624 6 angol 76% 3. U159-A876 6 angol 56% 4. F393-P633 6 angol 100%

Részletesebben

Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak. osztályfőnök

Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak. osztályfőnök 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához általános iskolai tanító művelődésszervező és könyvtár rajz, technika, testnevelés, 2. általános

Részletesebben

Közzétételi lista. (a nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet a alapján)

Közzétételi lista. (a nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet a alapján) Kaposvári SZC Nagyatádi Szakképző Iskolája 7500 Nagyatád, Baross G. u. 6. Tel: 82/553-410; Fax: 82/553-411 E-mail: iskola@liveedu.nagyatadi.hu; Honlap: www.naszi.sulinet.hu Közzétételi lista (a nemzeti

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben