Új Szöveges dokumentum Gyakran ismételt kérdések a közoktatási intézmények átszervezéséről június 28.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Új Szöveges dokumentum Gyakran ismételt kérdések a közoktatási intézmények átszervezéséről június 28."

Átírás

1 Gyakran ismételt kérdések a közoktatási intézmények átszervezéséről június kérdés: Adott település valamennyi általános iskoláját össze kívánja vonni egy általános iskolába a helyi önkormányzat. Egységes iskola, összetett iskola, vagy közös igazgatású közoktatási intézményt kell-e létrehozni? Válasz: Egyik szervezeti forma sem alkalmazható ebben az esetben. Egységes iskolaként, összetett iskolaként vagy közös igazgatású közoktatási intézményként a közoktatásról szóló törvény 33. -a alapján a többcélú intézményeket lehet létrehozni. Többcélú intézmény létrehozására csak abban az esetben van lehetőség, ha az új intézményben legalább kettő, különböző típusú közoktatási intézmény feladatait látják el. Ha azonos típusú közoktatási intézményeket vonnak össze, az az összevonás alapján nem válik többcélú intézménnyé. Igaz ez a megállapítás akkor is, ha a település összes óvodáját egy óvodává alakítják át, illetve a település összes általános iskolájából egy általános iskolát alakítanak ki. Több megoldás lehetséges: Az összes általános iskola megszűnik és új általános iskola jön létre, amelyek közül az egyik, a fenntartó által meghatározott feladatellátási hely lesz az iskola székhelye, míg az összes többi feladatellátási hely az iskola telephelye, indokolt esetben tagiskolája. Elfogadható megoldás az is, ha az egyik, a befogadó, a székhelyként tovább működő általános iskola nem szűnik meg, hanem a többi megszűnő általános iskola ennek az általános iskolának a részévé, például tagiskolájává válik. Mindenképpen rendelkezni kell azonban a jogutódlásról vagyis az önkormányzati döntéshozatal során a székhelyként működő általános iskolát indokolt kijelölni az összes megszüntetésre kerülő általános iskola jogutódjává. 2. kérdés: A helyi önkormányzat elhatározta, hogy összevonja az óvodáját, az általános iskoláját és a szakiskoláját. Egyik intézmény sem szűnik meg feladatellátási helyként. Az új intézmény székhelye a helyi önkormányzat épülete lesz. Jogszerű-e ez a megoldás? Válasz: A megoldás nem jogszerű. A közoktatásról szóló törvény a (1) bekezdésének 35. pontja szerint a közoktatási intézmény székhelye az alapító okiratban meghatározott, a közoktatási intézmény alaptevékenységének ellátását szolgáló az a feladatellátási hely, ahol a közoktatási intézmény képviseleti jogának gyakorlására jogosult vezető munkahelye található. Ebből az következik, hogy az alapító okiratban a három intézmény feladatellátási helyei közül az egyiket meg kell jelölni, mint székhelyet. Ha a fenntartó a szakiskolát jelöli ki székhelyül, abban az esetben az a feladatellátási hely ahol az óvoda, illetve az általános iskola feladatait látja el, telephelyként működik tovább. Telephely ugyanis a közoktatásról szóló törvény a (1) bekezdésének 44. pontja alapján az az alapító okiratban meghatározott székhelyen kívüli feladatellátási hely, ahol a közoktatási intézmény valamilyen szervezeti egysége működik. Abban az esetben, ha a székhelytől való 1. oldal

2 távolság a feladatok jellege miatt az irányítási képviseleti feladatok a székhelyről nem vagy csak részben láthatók el, a telephelyen működő intézményegység tagintézményként működhet, a közoktatásról szóló törvény a (1) bekezdésének 36. pontja alapján. Jelen esetben indokolt, hogy az óvoda, illetve az általános iskola tagintézményként lássa el feladatát, figyelembe véve, hogy egymástól teljesen eltérő feladatok megszervezéséről kell gondoskodni. A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38. -a szerint a képviselő-testület hivatalt hoz létre az önkormányzat működésével, az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok végrehajtására. A közszolgáltatások nem tartoznak azok közé a feladatok közé, amelyek bevihetők a hivatalba. 3. kérdés: A kistérségben működő helyi önkormányzatok megállapodtak, hogy a fenntartói jogot átadják a kistérségi társulás részére. Lehet-e több iskolát kialakítani a kistérségben vagy minden átadott iskolát egy iskolába kell összevonni? Válasz: Kistérségi fenntartásba átadott közoktatási intézményeket több intézménybe lehet szervezni. Nincs jogszabályi akadálya annak tehát, hogy a kistérség több azonos feladatot vagy különböző feladatot ellátó közoktatási intézményt tartson fenn. 4. kérdés: Egy évre átadható-e az általános iskola egyházi fenntartó számára? Válasz: Nem. Ha az önkormányzat kötelező feladatát a jövőben nem saját intézményével kívánja ellátni, hanem másik fenntartóval - jelen esetben egyházzal - kötött közoktatási megállapodás alapján ezt a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Kt.) 81. (1) bekezdés e) pontja szerint biztosítja. A közoktatási megállapodásnak ki kell térnie arra az időszakra, amelyre a szerződést kötötték, ugyanakkor a Kt. 81. (5) bekezdése értelmében ennek az időszaknak biztosítania kell, hogy az érdekelt tanulók az iskolai tanulmányaikat a megállapodás alapján be tudják fejezni. A közoktatási megállapodás keretében a nevelés-oktatás a gyermekek, tanulók számára ingyenessé válik. A közoktatási megállapodás megkötésénél fel kell hívni arra vonatkozóan is a figyelmet, hogy ha az önkormányzati feladatellátásban olyan nevelési-oktatási intézmény működik közre, amelyik vallásilag vagy világnézetileg elkötelezett, a megállapodás megkötése nem mentesíti a helyi önkormányzatot a feladatellátási kötelezettsége alól azon gyermekek tekintetében, akiknek a szülei nem akarják vallási, illetve világnézetileg elkötelezett iskolába járatni gyermeküket. Ezekre a szülőkre, tanulókra a közoktatási megállapodás miatt aránytalan teher nem hárulhat. Vagyis az önkormányzatnak más módon kell biztosítania ezen gyermekek 2. oldal

3 esetében az ellátást, tehát előfordulhat, hogy az önkormányzatnak más önkormányzattal kell társulási megállapodást kötnie e gyermekek ellátása érdekében. A közoktatási megállapodásban rögzíteni szükséges az önkormányzat által fizetendő kiegészítő támogatás összegét, mellyel az ingyenes nevelés-oktatás a továbbiakban is biztosított. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekének sérelmével járhat, ha a helyi önkormányzati döntés következtében a megkezdett tanulmányokat nem lehet azonos feltételek mellett befejezni. Azonos feltételeken azt a pedagógiai programot, helyi tantervet kell érteni, amellyel a tanulmányokat az érintett tanuló megkezdte. Érvényesülnie kell a felmenő rendszer követelményének is, amelynek lényege a Kt (1) bekezdés 10. pontja szerint olyan iskolai nevelés és oktatásszervezési rendet jelent, amely alapján a tanulmányi és vizsgakövetelményekben változást az érintett legalacsonyabb évfolyamon lehet bevezetni. A fenntartói jog átadásánál továbbra is szem előtt kell tartani a megfelelő színvonalon történő gondoskodás követelményét, valamint az aránytalan teher vizsgálatát. 5. kérdés: Egy szakközépiskola és szakiskola, egy szakközépiskola és középiskolai kollégium összevonása esetén csak közös igazgatású közoktatási intézmény hozható létre? Ha nem, milyen más lehetőség létezik? Hány nevelőtestülete van a létrejövő intézménynek, egy vagy három? Mit jelent az intézményegységek szervezeti és szakmai önállósága, meddig terjed az? Válasz: A szakközépiskolai feladatok és a szakiskolai feladatok megoldhatók egységes iskolában, oly módon, hogy az első-kilenc vagy az első-tizedik évfolyamon közös követelmények szerint folyik a felkészítés és ezután a tanulmányi eredmények alapján, illetve a tanulói jelentkezések szerint válnak szét a tanulók szakiskola, illetve szakközépiskolai ágra. A kollégium tekintetében szükség van a közös igazgatású közoktatási intézmény létrehozására. Tekintettel arra, hogy különböző típusú nevelési-oktatási intézmények kerülnek összevonásra, amelyek között nem csak iskolák vannak, hanem egy kollégium is, valóban a közös igazgatású közoktatási intézmény létrehozására van lehetőség [közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.) 33. ]. Egységes vagy összetett iskolát, mint többcélú intézmény típust azért nem tudnak létrehozni, mert nem csak iskolák összevonására kerül sor. Általános művelődési központ pedig azért nem hozható létre, mert ebben az intézménytípusban már nem csak közoktatási, hanem egyéb ágazatba tartozó feladatokat is ellátnak (pl. kulturális feladatokat). 3. oldal

4 A Kt ának (5) bekezdésében foglaltak értelmében: "A közös igazgatású közoktatási intézményben és az általános művelődési központban azokban az ügyekben, amelyek a) csak egy - nevelési-oktatási intézmény feladatát ellátó - intézményegységet érintenek, az intézményegységben, b) több - nevelési-oktatási intézmény feladatát ellátó - intézményegységet érintenek, valamennyi érdekelt intézményegységben foglalkoztatott - az 56. (2) bekezdésében felsorolt - alkalmazottakból, az intézmény vezetőjéből és gazdasági vezetőjéből álló nevelőtestület jár el." A szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységek tehát a saját ügyeikben maguk döntenek, ezért itt az önálló nevelőtestületek fogadják el azokat a döntéseket, amelyek nem érintenek más szervezetileg és szakmailag önálló intézményegységeket. Az intézményi dokumentumok elfogadásánál minden olyan esetben, amikor valamely kérdés a közoktatási intézmény egészét érinti, a nevelőtestületnek együttesen kell meghoznia a döntését, minden olyan esetben pedig, amikor valamely kérdés csak meghatározott szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységet érinti, az ott foglalkoztatottakból álló nevelőtestület dönt. Nem hagyható azonban figyelmen kívül a Kt ának (7) bekezdése, amely szerint: "A többcélú intézményben egy szervezeti és működési szabályzatot és egy pedagógiai programot, az általános művelődési központban pedagógiai-művelődési programot kell készíteni." Ezen dokumentumokról a valamennyi nevelőtestületi tagot magában foglaló egységes nevelőtestület dönt. Felhívjuk a figyelmet a Kt. 57. (7) bekezdésében foglaltakra, amely szerint: "Ha a közoktatási intézmény (intézményegység, tagintézmény) nem nevelési-oktatási intézmény, továbbá a közös igazgatású közoktatási intézményben és az általános művelődési központban az intézmény egészét érintő kérdésekben a nevelőtestületet megillető jogosítványokat - kivéve azokat, amelyek a tanulói jogviszonnyal kapcsolatosak - a szakalkalmazotti értekezlet [121. (1) bekezdés 31. alpontja] gyakorolja." Kt. 12. (1) bekezdés 31. pont: "31. szakalkalmazotti értekezlet: a vezetőkből és a közoktatási intézmény alapító okiratában meghatározott alapfeladatra létesített munkakörökben közalkalmazotti jogviszony, illetve munkaviszony keretében foglalkoztatottakból állók közössége." 6. kérdés: Melyek a közoktatási intézmény alapító okiratának a kötelező elemei? Kötelező-e a székhelyen közoktatási feladatot ellátni, vagy elegendő-e az, ha ott működik az intézményvezető, valamint az intézmény gazdasági tevékenységet innen irányítják? Válasz: A közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.) 37. -ának (5) bekezdése az alábbiakban határozza meg a közoktatási intézmény alapító okiratának kötelező elemeit: intézmény neve, az alapító, illetve a fenntartó neve és címe, intézmény típusa, alaptevékenysége, nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai, 4. oldal

5 tagintézménye, a feladatellátást szolgáló vagyona, a vagyon feletti rendelkezés joga, az intézmény székhelyének és valamennyi telephelyének címe, nevelési-oktatási intézmény esetén az intézménybe felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám, a tagozat megnevezése, iskola esetén az évfolyamok száma, alapfokú művészetoktatás esetén a művészeti ágak, azon belül a tanszakok megnevezése, a gazdálkodással összefüggő jogosítványok. A költségvetési szervek esetében az intézményvezető kinevezésére vonatkozó alapvető elemeket - kinevezés ideje és módja - is meg kell határozni. A Kt ának (5) bekezdés alapján a kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmény alapító okiratának tartalmaznia kell az illetékességi és működési körét, azaz a felvételi körzetét is. Az alapvető fogalmakat, úgymint székhely, telephely, tagintézmény stb. a Kt ának (1) bekezdése a következők szerint határozta meg: "18. intézményegység: az a szervezeti egység, amelyik a közoktatási intézmény, többcélú intézmény alapfeladatát (például óvodai nevelés, iskolai oktatás, kollégiumi nevelés, nevelési tanácsadás, könyvtári szolgáltatás) látja el; 35. székhely: az az alapító okiratban meghatározott, a közoktatási intézmény alaptevékenységének ellátását szolgáló feladatellátási hely, ahol a közoktatási intézmény képviseleti jogának gyakorlására jogosult vezető munkahelye található; 36. tagintézmény: a székhelyen kívül - azonos vagy más településen - működő - azonos vagy különböző feladatot ellátó - intézményegység, ha a székhelytől való távolság, a feladatok jellege miatt az irányítási, képviseleti feladatok a székhelyről nem vagy csak részben láthatók el; 37. tagozat: az óvodában, iskolában az alapfeladattal megegyező felnőttoktatásra, sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésére, illetve sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatására, nemzetiségi és etnikai kisebbséghez tartozók óvodai nevelésére, iskolai oktatására, két tanítási nyelvű iskolai oktatásra létrehozott intézményegység; 44. telephely: az alapító okiratban meghatározott, a székhelyen kívül működő szervezeti egység (tagintézmény, kihelyezett osztály, csoport, műhely, gyakorlóhely, iroda, napközi, tanulószoba, konyha stb.) elhelyezését szolgáló feladatellátási hely." A közoktatási intézménynek kell minimum egy feladatellátási helyének lennie, ezt nevezzük székhelynek. A székhellyel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy nemcsak az intézmény képviseletére jogosult magasabb vezető tartózkodási helye, hanem szükséges, hogy közoktatási feladatot is ellássanak a székhelyen. A Kt a határozza meg azokat a feladatokat, amelyekre közoktatási intézményt lehet létrehozni. A Kt ának (1) bekezdésében leírtakra is figyelemmel kell lenni, miszerint állandó saját székhellyel akkor rendelkezik a közoktatási intézmény, ha a feladatai ellátásához szükséges, jogszabályban meghatározott helyiségek - ha a törvény másként nem rendelkezik - határozatlan időre kizárólagos használatában állnak. A szervezeti egységekkel kapcsolatban meg kell jegyezni azt, hogy a székhelyen 5. oldal

6 nem hozható létre tagintézmény. A székhelyen működő szervezeti egység neve intézményegység, de lehet tagozat is. A telephelyen mind a három szervezeti egység, intézményegység, tagozat, tagintézmény működhet. Összegzésül elmondható, hogy székhely nélkül nem létesíthető közoktatási intézmény és a székhelyen kötelező közoktatási feladatot ellátni. A feladat az, amire az alapító az intézményét létesítette. 7. kérdés: A közoktatási intézmény névhasználata miképpen alakul, ha három önálló intézmény összevonásaként mind a három intézmény szeretné megtartani a saját korábbi nevét? Használható-e az "igazgatóság", "centrum" vagy az "integrált intézmények" kifejezések a hivatalos névben? Válasz: A nevelési-oktatási intézmények névhasználatáról szóló 31/2005. (XII. 22.) OM rendeletben (a továbbiakban: Rendelet) leírtak alapján alapvető elvárás a hivatalos névvel kapcsolatban, hogy sem az egyedi elnevezés, sem a jogszabály szerinti megnevezést illetően nem tartalmazhat valótlanságot, és nem lehet egyéb módon sem félrevezetésre vagy megtévesztésre alkalmas. Az egyértelműséget továbbra is a közoktatási intézmény típusa - annak jogszabály szerinti elnevezése - vagy többcélú intézmény esetén az intézményegységek fejezik ki. A többcélú feladatot ellátó intézmények esetében a Rendelet 1. -ának (2) bekezdés c) pontjában meghatározottak alapján az intézményegységeknek is adható hivatalos név. A Rendelet alapján az intézményegység az ún. "rövid név" viselésére jogosult. Rövid név: a többcélú intézmény hivatalos nevéből képzett olyan kifejezés, amely tartalmazza az egyedi megnevezést vagy annak egy rövidebb változatát és azokat a jogszabály szerinti kifejezéseket, amelyek leginkább meghatározzák az intézmény feladatát, vagy azt a jogszabály szerinti megnevezést, amelyből egyértelműen megállapítható az a feladatellátás, amelynek keretében a tanuló képesítést, végzettséget szerzett. A Rendelet 4. -ának (3) bekezdésében meghatározottak a többcélú feladatot ellátó intézmények esetében az intézményegység, illetve intézményegységek névhasználata mellett háttérbe szorulhat a tagintézményi névhasználat. "A többcélú intézmény az 1. (2) bekezdésének ca) pontja szerint meghatározott rövid nevet - a (4) bekezdésben meghatározottak kivételével - használhatja az intézmény által kiadott, a működése, ügyintézése során keletkezett iratokon." Ha a fenntartó döntéseként a telephelyen működő tagintézménynek van hivatalos neve, akkor figyelemmel kell lenni arra, hogy a hivatalos nevet vagy annak rövidebb alakját ún. előtagként fel kell tüntetni a tagintézmény által használt névben. Összevonáskor a fenntartói döntések kétféle módon jelentkeznek a gyakorlatban. Az egyik, hogy a fenntartó a három intézményét jogutóddal megszünteti és egyidejűleg alapít egy új intézményt. 6. oldal

7 A másik, hogy egy intézményt kijelöl ún. "székhelyintézménynek", a többi korábban önálló intézményt jogutóddal megszünteti. A székhelyintézmény az alapító okiratának módosítása során újabb feladatellátási helyekkel, feladatokkal bővül. A névhasználat ebben az esetben alakulhat úgy, hogy nem változik, illetve tevékenység bővülés esetén módosul a jogszabály szerinti megnevezés rész. Egyes telephelyeken a fenntartói döntés eredményeként tagintézmény hozható létre. A tagintézmény neve kettő részből áll, a hivatalos név képezi az első részt, majd a tagintézményben ellátott összes feladat jogszabály szerinti megnevezése. Amennyiben egy intézményen belül azonos feladatokra több tagintézmény működik, akkor szükség lehet az egyedi megkülönböztetésre. A megkülönböztetés leggyakrabban szám, a közterület, település neve. A tagintézményi névhasználat nem kötelező. Meg kell nézni azt, szükség van-e egy újabb névre, ugyanis a tanuló bizonyítványában szereplő nevet az intézmény hivatalos nevéből is lehet képezni, és ez jár a legkevesebb adminisztrációval. Konkrét példákon keresztül ez az alábbiakat jelentheti: XY települési önkormányzat három önálló általános iskoláját összevonja, nevezetesen: Petőfi Sándor Általános Iskola, Arany János Általános Iskola, Deák Ferenc Általános Iskola. A fenntartói döntés szerint Deák Ferenc Általános Iskolához integrálja a jogutóddal megszüntetett intézményeket. Az alapító okirat módosítása többek között érinti a telephelyek számát, az alaptevékenységet, a feladatellátást szolgáló vagyont és a tagintézményi névhasználatot. Ha a három iskola azonos településen működik, akkor a telephelyeken működő két tagintézményt megkülönböztető kifejezéssel lehet ellátni. Ez a megkülönböztető kifejezés lehet például szám, közterület neve, eltérő települések esetén például a település neve. Ha a tagintézmények egymástól különböző feladatot látnak el, akkor nincs szükség megkülönböztető kifejezés használatára. Az előbbi példa alapján "Deák Ferenc Általános Iskola 1. Számú Általános Iskolai Tagintézménye vagy Deák Ferenc Általános Iskola Szent István Utcai Általános Iskolája. A hivatalos névnek nem lehet része sem a "centrum+, sem az "igazgatóság", sem az "integrált intézmények" kifejezés. Nem egyeztethető össze a Rendelet rendelkezéseivel az olyan név, mint például az "Óvodák Igazgatósága". A hivatalos névben, függetlenül attól, hogy egy feladatot több feladatellátási helyen látnak el, a jogszabály szerinti megnevezés esetében az egyes számú forma megfelelő. 8. kérdés: Összevonásoknál, valamint megszűnéseknél hogyan alakul az intézményi OM azonosító szám? Van-e jelentési kötelezettsége az intézményeknek? Válasz: A közoktatásról szóló1993. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról rendelkező 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 12/A-B. -ai határozzák meg az OM számmal kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettséget, amely formai szempontból kötött. Az OM azonosítóval kapcsolatos adatszolgáltatást az alábbi címre kell küldeni: Közoktatási Információs Iroda, 9001 Győr, Pf oldal

8 Változáskor és megszűnéskor a Közoktatási Információs Irodának a következők szerint kell eljárni: Ha a fenntartó jogutóddal vagy anélkül megszüntette a közoktatási feladatot ellátó intézményt, az OM azonosítót be kell vonni, a bevont OM azonosító a továbbiakban nem adható ki. A megszűnt intézmény adatait, okiratait, OM azonosítóját a nyilvános közoktatási intézménytörzsből törölni kell, de a KIR adatbázisában a törölt adatnak megállapíthatónak kell maradnia. Ha az intézmény megszűnt mint költségvetési szerv, de a feladatellátás új fenntartó irányítása alatt tovább folytatódik, az új intézményre vonatkozó szabályok figyelembevétele mellett, a kiadott OM azonosítót be kell vonni és újat kell kiadni. Ha a helyi önkormányzat a közoktatási feladatot ellátó intézményét átadja az Országos Kisebbségi Önkormányzatnak, a kiadott OM azonosítót be kell vonni és újat kell kiadni. Szétválás esetén a székhely szerinti intézménynek visszaadható a korábban kiadott OM azonosító, az önállóvá vált intézmény részére pedig - az új belépőkre vonatkozó szabályok figyelembevétele mellett - új azonosítót kell kiadni. Két vagy több intézmény összevonása esetén a székhely szerinti intézmény OM azonosítója visszaadható, a többit be kell vonni. Ha az intézmény jogutóddal vagy anélkül megszűnik, akkor az OM azonosító a jelentési kötelezettség teljesítése után bevonásra kerül. Nem változik a kiadott OM azonosító akkor, ha az intézmény alaptevékenysége, illetve feladatellátási helye változik. A közoktatási intézménytörzsben nyilvántartott adatok változását (különösen székhely-, telephely-, tevékenység-, névváltozás, átszervezés) a fenntartó vagy a fenntartó megbízásából az intézményvezető köteles - költségvetési szerv esetén a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzést követő - nyolc napon belül bejelenteni az Iroda részére. A bejelentéshez csatolni kell a módosítás alapjául szolgáló okiratok hitelesített másolatát is, amennyiben az adatváltozás az okiratok módosulását is maga után vonta. A közoktatási feladatot ellátó intézmény megszűnését a fenntartó vagy a fenntartó megbízásából az intézményvezető - költségvetési szerv esetén a törzskönyvi nyilvántartásból való törlést követően - nyolc napon belül bejelenti a Közoktatási Információs Irodának. A törlési kérelemhez csatolni kell költségvetési szerv esetén a megszüntető okiratot, valamint a törzskönyvi nyilvántartásból való törlésről szóló igazolást, a nem helyi önkormányzat által fenntartott intézmény esetén a jogerős záradékkal ellátott megszüntető határozatot, fenntartó típustól függetlenül a honlapon előállítható, illetve letölthető adatlapot is mellékelni kell. 8. oldal

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ALAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, AZ ALAPÍTÓ OKIRATOK TARTALMI ELEMEI ÉS A KÖZÖSSÉGI TÉR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA

A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ALAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, AZ ALAPÍTÓ OKIRATOK TARTALMI ELEMEI ÉS A KÖZÖSSÉGI TÉR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ALAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, AZ ALAPÍTÓ OKIRATOK TARTALMI ELEMEI ÉS A KÖZÖSSÉGI TÉR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA Egy kisvárosi önkormányzat önállóan tartja fenn művelődési házát és könyvtárát.

Részletesebben

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA 31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)

Részletesebben

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben) Alapító okirat (Egységes szerkezetben) Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (a továbbiakban: Ötv.) 10. (1) bek. g) pontja, az államháztartásról

Részletesebben

2. Bejelentések Felelős: Fuchs János elnök 1. Napirendi pont: Egyetértési jog gyakorlása a Mesevár Óvoda alapító okiratának módosítása Tisztelt Képvis

2. Bejelentések Felelős: Fuchs János elnök 1. Napirendi pont: Egyetértési jog gyakorlása a Mesevár Óvoda alapító okiratának módosítása Tisztelt Képvis J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Mányi Német Nemzetiségi Önkormányzat Maaner Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung Képviselő-testületének 2013. május 29-én, 14 órakor, Mány Község Önkormányzata hivatali

Részletesebben

T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat a rendelkezésére álló dokumentumok alapján az 1891. évben nem megállapítható

Részletesebben

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) 56/2010.(II. 12.) csornai kt.h. 2. számú melléklete Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4-170/2/2011.

Részletesebben

Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a 2012. június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben

Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a 2012. június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a 2012. június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben 1. A költségvetési szerv neve: Gróf Esterházy Móric Általános Iskola 1.1.

Részletesebben

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (III. 29.) KT.

Részletesebben

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Rövid és rövidített neve: Megyervárosi Iskola Székhelye: 7632 Pécs, Testvérvárosok tere 1. Az intézmény

Részletesebben

SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Pedagógiai Szakszolgálata ALAPÍTÓ OKIRAT

SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Pedagógiai Szakszolgálata ALAPÍTÓ OKIRAT SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Pedagógiai Szakszolgálata ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg 2 0 0 8. január 18.

Részletesebben

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

Derkovits Gyula Általános Iskola

Derkovits Gyula Általános Iskola B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Derkovits Gyula Általános Iskola Egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 8. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /461-25/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. szeptember 16 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: Tapolcai Egységes Pedagógiai

Részletesebben

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat 11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma (Mohács) alapító okiratának módosítása 1 A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a

Részletesebben

/ egységes szerkezetben/

/ egységes szerkezetben/ Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat által fenntartott József Attila Általános Művelődési Központ Alapító Okirata / egységes szerkezetben/ Iktatószám: 1566-4/2011. Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Határidő: 2011. július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Határidő: 2011. július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző 116/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a Patay István Általános Iskola alapítói okiratáról Módosító Okirat Nyírmada Város Önkormányzat

Részletesebben

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege 2/a. számú melléklet Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege (A Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat

Részletesebben

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 8495/2006. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére Tárgy: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde 2013. június 21. napján kelt, 2013. július 1-től hatályos alapító

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet) ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5) bekezdésében és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (1), (3) bekezdéseiben

Részletesebben

A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Alapító Okirata

A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Alapító Okirata A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Alapító Okirata 2014 1 A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda ALAPÍTÓ OKIRATA 1. Az intézmény

Részletesebben

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL /2011. Az előkészítésben közreműködött: Kovács János irodavezető Ludányi Brigitta közoktatási

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT

A L A P Í T Ó OKIRAT A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1.) Az intézmény megnevezése: Zalakomári Általános Iskola Az intézmény székhelye: 8752 Zalakomár, Tavasz u. 15. Az intézmény törzsszáma: 666600 Az intézmény

Részletesebben

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1 S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1 (Átfogó felülvizsgálata és módosítása a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi

Részletesebben

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1./ Intézmény megnevezése: Zalakomári Napközi Otthonos Óvoda 2.1 Intézmény székhelye, címe: 8751 Zalakomár, Tavasz út 17. 2.a/ Tagintézmény megnevezése:

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88., 90. és 92. -a, valamint a közoktatásról

Részletesebben

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 30-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 30-i ülésére 5. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 30-i ülésére Tárgy: Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának felülvizsgálta Az előterjesztést

Részletesebben

17. NAPIREND Ügyiratszám: 1/286-1/2019. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 28-i nyilvános ülésére

17. NAPIREND Ügyiratszám: 1/286-1/2019. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 28-i nyilvános ülésére 17. NAPIREND Ügyiratszám: 1/286-1/2019 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. március 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A Szász Márton Általános Iskola

Részletesebben

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat egységes szerkezetbe foglalt módosított

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

Szivárvány Óvoda Alapító okirata Szivárvány Óvoda Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 5. melléklete Dunakeszi Oktatási Központ 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Dunakeszi Oktatási Központ

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Hrvatski Vrtić, Osnovna Škola, Gimnazija i Učenički Dom Miroslava Krleže Székhelye:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda

Részletesebben

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat 37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő középfokú közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az irányításában

Részletesebben

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 19/a. sz. melléklet a / 2009. (IX.28.) számú határozathoz BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló

Részletesebben

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény egyes rendelkezéseinek 2013. január 1. nappal történő módosításáról 1./ 2013. január 1. naptól a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv) 1 KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA ÚJHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK AZ ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Újhartyán Község Önkormányzatának

Részletesebben

Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-ai ülésére

Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-ai ülésére Pusztaszer Község Polgármesterétől Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 05. november 6-ai ülésére Tárgy: Gyermekjóléti Intézmény alapító okiratának módosítása Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

A l a p í t ó o k i r a t

A l a p í t ó o k i r a t A l a p í t ó o k i r a t Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Tanácsa, mint irányító szerv Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 90.. az államháztartásról szóló

Részletesebben

Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája. Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat

Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája. Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat ALAPÍTÓ OKIRAT Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája, Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat Az intézmény neve: Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája Logopédiai és Gyógytestnevelési

Részletesebben

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe: A L A P Í T Ó O K I R A T A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata a Karacs Ferenc Gimnázium,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Nyilvántartási szám: ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 200/1993. (II. 9.) határozatával jóváhagyott, a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2007. augusztus 07- i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2007. augusztus 07- i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. augusztus 07- i rendkívüli ülésére Tárgy: A Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, valamint a Benedek Elek Napköziotthonos

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 85/2013. (V.30.) határozata

Részletesebben

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat ./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító a Kerekegyházi Bóbita Óvoda a határozat

Részletesebben

2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat

2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat 216/2015. (IV. 30.) Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő

Részletesebben

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ Alapító Okirat 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ 1.1. Rövid neve: Jakabszállás- Fülöpjakab ÁMK 2. Székhelye: 6078 Jakabszállás, Kun u. 2. 3. Tagintézménye:

Részletesebben

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96. Alapító okirat Balatonszabadi és Siójut községek Önkormányzatainak i a rendelkezésre álló dokumentumok alapján, a többször módosított 1992.évi XXXVIII. törvény az államháztartásról 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére 2015.07.13. /2015.(...) képviselő-testületi határozat Tárgy: a Bátai Pitypang Óvoda alapító okiratának elfogadása Báta Községi

Részletesebben

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 200-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én

Részletesebben

Humánigazgatási Osztály Köznevelési Csoportja

Humánigazgatási Osztály Köznevelési Csoportja Humánigazgatási Osztály Köznevelési Csoportja a. Közreműködés a i döntések előkészítésében, végrehajtásában (kiemelten) a következő esetekben: Feladat Jogszabály Címzett (1) A köznevelési intézmény e törvényben

Részletesebben

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134. Ságújfalu és Kishartyán Községek Önkormányzatainak Képviselő-testületei az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv., valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján, az általuk alapított

Részletesebben

VEGYES ÜGYEK Ügyiratszám: 1/326-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 29-i nyilvános ülésére

VEGYES ÜGYEK Ügyiratszám: 1/326-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 29-i nyilvános ülésére VEGYES ÜGYEK Ügyiratszám: 1/326-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. április 29-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Szász Márton Általános Iskola intézmény-átszervezésének

Részletesebben

Társulási ülés 2012. december 11. 10. napirend ALAPÍTÓ OKIRAT

Társulási ülés 2012. december 11. 10. napirend ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRAT A Jászsági Óvodai Intézménynek, mint a Jászsági Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Köznevelési Intézmény jogutód Intézményének a Jászsági Többcélú Társulás Társulási Tanácsa

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A HERCEG BATTHYÁNY FÜLÖP GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL 1. A költségvetési szerv neve: Herceg Batthyány

Részletesebben

Intézményfenntartói feladatok a közoktatásban

Intézményfenntartói feladatok a közoktatásban Intézményfenntartói feladatok a közoktatásban 2007. október 1. Dienes Renáta vezető-tanácsos A fenntartókat érintő változások a közoktatásban I. Az intézményfenntartók mozgásterét bővítő rendelkezések:

Részletesebben

Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására

Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Szám: 27983/2007. Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda,

Részletesebben

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján

Részletesebben

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Dunavarsány Város Önkormányzat Erkel Ferenc

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 11-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 11-i ülésére 3. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 11-i ülésére Tárgy: Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda alapító okiratának módosítása és névhasználatának engedélyezése

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. február 13-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. február 13-ai ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. február 13-ai ülésére Tárgy: A Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola alapító okiratának módosítása Előadó: Dr. Árpásy Tamás

Részletesebben

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10. B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10. Egységes szerkezetbe foglalt módosított

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-4/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 26-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda

Részletesebben

Bajza Utcai Általános Iskola

Bajza Utcai Általános Iskola B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Bajza Utcai Általános Iskola egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott

Részletesebben

Ellátott feladatok, feladatellátási helyek: Lengyeltóti, Csokonai u. 15. általános iskola pedagógiai-szakmai szolgáltatás

Ellátott feladatok, feladatellátási helyek: Lengyeltóti, Csokonai u. 15. általános iskola pedagógiai-szakmai szolgáltatás Hivatalos név: FODOR ANDRÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT, PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY 8693 Lengyeltóti, Csokonai u. 15. Rövid

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 16. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Medgyaszay István

Részletesebben

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására Ó z d, 2011. szeptember 15. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Előkészítő: Oktatási, Művelődési és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére Tárgy: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (Kiskunhalas)

Részletesebben

Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény

Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény fenntartója: a fenntartó székhelye: a fenntartó képviselője:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u. 63-67.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u. 63-67. ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 308/2004. (VII.08.) számú határozata alapján az 1995. évben Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata által létesített

Részletesebben

Alapító okirat módosítása (határozati javaslat)

Alapító okirat módosítása (határozati javaslat) Alapító okirat módosítása (határozati javaslat) Mende Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a NOKI ÁMK alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1.) Az alapító okirat 4. számú melléklete szerinti

Részletesebben

DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében

Részletesebben

Határozati javaslat: Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2013.(...) határozata

Határozati javaslat: Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2013.(...) határozata E LŐTERJESZTÉS a II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, megszüntető okiratának módosítására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 29-i ülésére Előterjesztő: Stayer László

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-5/2007. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 60/2007. (VI. 27.) közgyűlési határozata egységes középiskola létrehozásáról:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosítására Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Intézmény alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/ ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 e-mail: molnarpeter@pr.hu Tárgyalja: Oktatási, Sport és Kulturális Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testület

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 7. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Garas u. 26. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Bárdos Lajos

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

4. (1) Az intézménytörzs tartalmazza 1. a köznevelési intézmény hivatalos nevét, a tagintézmény hivatalos nevét,

4. (1) Az intézménytörzs tartalmazza 1. a köznevelési intézmény hivatalos nevét, a tagintézmény hivatalos nevét, 4. (1) Az intézménytörzs tartalmazza 1. a köznevelési intézmény hivatalos nevét, a tagintézmény hivatalos nevét, Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 2. a köznevelési intézmény székhelyét és

Részletesebben

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT 1.1. Az intézmény neve: ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

Részletesebben

Előterjesztés. A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés. A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának módosításáról A Magyarország 2013. évi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV törvény tartalmazza az a települési önkormányzatok

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u. 63-67.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u. 63-67. ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján az 1989. évben Budapest VIII. ker. Tanács VB. által létesített (alapított)

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX: HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.

Részletesebben