1DISPUTATartalom. Küszöb S. Varga Pál: Karjel-ország... 3

Átírás

1 Küszöb S. Varga Pál: Karjel-ország... 3 Főtér Anssi Halmesvirta: Finlandizálás, a hideg béke és az intő magyar példa... 4 Gréz Nóra: Finnország gazdasága között Macskakő Marjo Isopahkala: Boldogság Csak még ezt éljem túl (ford.: Pusztai-Varga Ildikó) Maarit Verronen: Árnyékország (ford.: Tóth Petra) Saila Susiluoto: Éjország (versciklus, részletek) (ford.: Pusztai-Varga Ildikó) Petri Tamminen: Cselédek (ford.: Pasztercsák Ágnes) Félrelépés A nagybáty (ford.: Tóth Viktória) Vilja-Tuulia Huotarinen: Szorítás Vasárnap (ford.: Pusztai-Varga Ildikó) Markus Jääskeläinen: Úton hazafelé A Sture utca (ford.: Pusztai-Varga Ildikó) Kari Hotakainen: Az oroszlán és az őz (ford.: Urbán Mariann) Kapualj Finn lektorok Debrecenről Anna Tarvainen: Hogy lesz egy város otthonunkká? Sanna Manner: Debrecen finn szemmel Keresztes László: Jyväskylä régi álmokból mai valóság Árkádok Kaszás Károly: Építészet és környezetépítés A finn építészet a második világháború után Szépvölgyi Viktória: Vejnemöjnen a metropoliszban A finn városi lakás szociológiája Takács Judit: Száz év design A finn formatervezés múltja és jelene Tisztaszoba Kele Csilla: Finn csoda : a konzumtól a gyökerekhez Beszélgetés Nyirkos Istvánnal Pláza Fodor György: A kortárs finn rockzene a szöveg tükrében Műhely Pasztercsák Ágnes: Nemzeti és irodalom nemzeti irodalom Takács Miklós: Négy nő Toronyszoba Petteri Laihonen: Finnekről magyarokról DISPUTATartalom

2 E számunk szerzői: Fodor György PhD-hallgató, Debrecen Gréz Nóra egyetemi hallgató, Debrecen Halmesvirta, Anssi történész, Jyväskylä Hotakainen, Kari író, Helsinki Huotarinen, Vilja-Tuulia költő, Turku Isopahkala, Marjo költő, Turku Jääskeläinen, Markus költő, Sydney Kaszás Károly DLA-építész, Budapest Kele Csilla újságíró, Debrecen Keresztes László nyelvtörténész, Debrecen Laihonen, Petteri nyelvész, finn lektor, Jyväskylä Debrecen Manner, Sanna finn nyelvtanár, Helsinki Pasztercsák Ágnes irodalomtörténész, Debrecen Pusztai-Varga Ildikó költő, műfordító, Szeged Budapest Debrecen Susiluoto, Saila költő, Helsinki Szépvölgyi Viktória újságíró, építészetkritikus, Budapest Takács Judit nyelvész, Debrecen Takács Miklós irodalomtörténész, Debrecen Tamminen, Petri író, Vääksy Tarvainen, Anna műfordító, Helsinki Tóth Petra egyetemi hallgató, Debrecen Tóth Viktória magyar lektor, Tartu Karcag S. Varga Pál irodalomtörténész, Debrecen Verronen, Maarit író, Helsinki Urbán Mariann egyetemi hallgató, Debrecen E számunk megjelenését támogatta a Finnagora, a finn kulturális, tudományos és gazdasági központ ( 2DISPUTA Debreceni Disputa VI. évfolyam, 9. szám, szeptember Megjelenik 1000 példányban Főszerkesztő: S. Varga Pál Szerkesztőbizottság: Bényi Árpád, Berényi Dénes, Berkesi Sándor, Gáborjáni Szabó Botond, Görömbei András, Hollai Keresztély, Orosz István Szerkesztők: Berta Erzsébet (Árkádok), Lapis József (Lépcsők, Pláza) Nagy Gábor (Fotó), Papp András (Macskakő) Szénási Miklós (Kapualj) Petteri Laihonen (meghívott szerkesztő) Anyanyelvi lektor: Arany Lajos Kiadja: a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) disputa@deol.hu Felelős kiadó: Angi János Borító, lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) ISSN

3 Halhatatlan örök dicsőségükre vidéküket, amely most Finn Nagyhercegség, a mai napig is finn nyelven Karjeliának, azaz: Kar-jel- Országnak, vagyis vitéz, bátor, kiváló férfiak országának nevezik írja Sajnovics János legendás Demonstratiójában, ben. Délibábos nyelvészkedésért, lám, a finnugor rokonság elméletének atyja sem ment a szomszédba, bármennyire bizonyult is szófejtéseinek nagy része helytállónak. Karjala nevének természetesen semmi köze a magyar kar és jel szavakhoz; a finn karja marha szóból és a -la helységnévképzőből áll Karjala tehát marhák geltetésére való hely. A Kar- lemeg a hun magyar rokonság régi legendáját, sőt; a kiváló jezsuita történész, Pray György öt jel alak ráadásul a délkeleti országrész nevének német változata. Sajnovics a karjalai címer segítségével győzte meg magát és honfitársait szófejtése helyességéről; a címerpajzson ugyanis két, egymás ellen küzdésre felemelt, kardot markoló kar látható fölöttük koronával. Az újonnan fölfedezett rokonság miben sem zavarta év múlva már a finneket, hunokat, avarokat, magyarokat egyazon nemzetséghez sorolta, Dugonics András honfoglalás-korban játszódó 1788-as regényének címszereplője, Etelka pedig Etelébe, a magyarok őshazájából, Karjelből érkezett királyfiba lesz szerelmes (a folytatás címe egyenesen Etelka Karjelben). Mert hogy olvassuk ismét Sajnovicsnál az ominózus címert mint a karjeliai bátorság és vitézség ragyogó bizonyságát azért kell a magyaroknak megismerniük, hogy láthassák az őshazájuk címerén lefestett és megörökített ősi hadi virtust, és összevethessék eme régivel a mai jártasságukat a fegyverforgatásban és a hadviselésben, s mivel az északi ősök dicsőségét Szent Istvántól az éppen uralkodó Mária Teréziáig sok-sok dicső tettel gyarapították, joggal tartják őket a karjeliaiak, azaz a jeles karú férfiak utódainak. Bár közismert tény, hogy nomád viszonyok közt az etnikai csoportok gyakran és gyorsan cseréltek nyelvet, a magyar etnikum eredetéről meg jószerivel semmit nem tudunk, a finnugor nyelvrokonság ténye Sajnovicstól máig tudományon belül és kívül a két nép rokonságának gondolatát tartja ébren (valójában a finnugor rokonság elutasítói is nyelv és nép hallgatólagos azonosításából indulnak ki). De bizony addig emlegették a rokonságot, míg tényleg rokonok lettünk. Fanyalgók ide, szkeptikusok oda, két, Európában épp nyelve miatt társtalan nép egymásra talált. Nagyot lépve az időben: Finnország es honvédő háborújába (!) magyar önkéntes jelentkezett. Végül 341-en indultak el a kalandos útra (egész Európát meg kellett kerülniük), s egy puska elsütésére sem maradt érkezésük, de talán épp az volt a küldetésük, hogy az összetartozás érzését erősítsék. No meg hogy tanúi lehessenek a finn hadi virtus -nak; a jeles karú finnek megállí- tották a rájuk támadó ti birodalmat (hogy mi lett kelevolna, ha nem állnak ellen, arra elég példa a három kis balti állam sorsa). A rokonság érzését a sorsközösség is erősíti. Finnország a vesztesek oldalán került ki a háborúból, területét megcsonkították (többek közt épp Karjala egy részét vesztette el ), gondoskodnia kellett az elcsatolt területekről áttelepülő négyszázezer polgáráról. És sorsközösséget jelent a keleti blokk összeomlását követő válság is; magam arra a hírre érkeztem Finnországba 1989 őszén, hogy csődbe ment a legnagyobb finn hajógyár magával rántva a szakadékba alvállalkozók ezreit. Ez volt a kezdet Egyik barátom, aki szerencsétlenségére éppen akkor akarta megvalósítani élete nagy álmát szálloda és étterem egy patinás észak-karjalai faházban, mindent újrakezdett a csőd után; ötvenévesen egyetemet végzett, és szakértőként bekapcsolódott az üzleti életbe. Amit átélt, ellenségeimnek sem kívánom. Meglehet, finnek és magyarok eredetileg nemzeti széthúzásban is rokonok; a függetlenség elnyerése után, 1918-ban Finnország a magyarhoz hasonló polgárháborús válságon ment át. Ám rideg telén megszületett a nemzeti szolidaritás, amelyet azóta sem tudtak megtörni a mélyen gyökerező és olykor igencsak éles politikai ellentétek. Finnország bámulatos gyorsasággal talpra állt a válság után. Nemcsak gazdaságilag: lelkileg, erkölcsileg is. Gyarapszik szellemiekben, anyagiakban s lélekszámban. Jeles karú nők és férfiak országa. 3DISPUTA S. Varga Pál Karjel-ország Küszöb

4 Finlandizálás, a hideg béke és az intő magyar példa Anssi Halmesvirta 4DISPUTA Főtér Ebben az írásban nem használom a hidegháború fogalmat, mert a Szovjetunió és Finnország közötti Barátsági és Együttműködési Szerződés ( ) inkább hideg békét nyújtott a finneknek. Amikor a két blokk hűvös ideológiai hadat viselt egymással, a finn vezetőség igyekezett s általában sikeresen elhárítani a szovjet külpolitikai nyomást. Mivel témám igencsak ellentmondásos, megpróbálom a másik kulcsfogalmat a finlandizálást is meghatározni. Szerintem mostanában Finnországban két eltérő értelmezése létezik: az egyik (1) a külső, a másik (2) a belső. (1) A külföldieknek (németeknek, amerikaiaknak, angoloknak) a finlandizálás azt jelenti, hogy egy kisebb ország olyan helyzetbe kerül, hogy a nagyobb, szomszédos hatalom bele tud avatkozni a belügyeibe. Klasszikus példa erre a Finnország Szovjetunióviszony; 1959-től 1989-ig a Szovjetunió több-kevesebb befolyást gyakorolt a finn belpolitikára és a politikai kultúrára. De nem Finnország az egyetlen állam, amely ettől a befolyástól szenvedett a hidegháború alatt sokan kifogásolták Willy Brandtnak a finlandizálásra emlékeztető Ostpolitik-ját, a túlzott engedményeit. Érdekes megemlíteni, hogyan gondolkodnak a finlandizálásról Magyarországon: talán az 1956-os forradalom örökségéhez tartozik az is, hogy néhány magyar politikus vagy történész jónak tartotta volna és tartja a magyar finlandizálást. Természetesen, a finlandizálás itt pozitív jelentésű (vö. például Kopátsy Sándor: Kádár és kora. Budapest, 2002; Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris, 1999, 393). A finn sajtónak nem volt szabad a barátságtalan tényekről ez orosz eredetű kifejezés cikkeznie; a finn történetírásban Lenin nagyobb hős volt, mint maga Mannerheim. (2) Most azonban nem tárgyalom a külső finlandizálást. Ezzel már sokan foglalkoztak. Inkább a belső finlandizálásról és magáról a jelenségről szeretnék írni a magyar olvasók számára ez sokkal érdekesebb lehet. Ez a fajta finlandizálás maguktól a finnektől eredt: önkéntesen elébe mentek a valóságos vagy képzelt szovjet követeléseknek. Enyhébb belső formája az öncenzúra volt, amely az ország szokásává vált. A finn sajtónak nem volt szabad a barátságtalan tényekről ez orosz eredetű kifejezés cikkeznie; a finn történetírásban Lenin nagyobb hős volt, mint maga Mannerheim. Ha valaki meg merte említeni például az orosz munkatáborokat, az politikailag meghalt. Finnországban, amely a nyugati demokráciák közé volt számítható, a szélsőjobboldali lapok sokkal kedvezőbb képet rajzoltak a szovjet valóságról, mint maga az Izvesztyija. A finnek különösen híressé váltak általános tájékozatlanságukról a szovjet fejleményeket illetően. A nemzetközi cenzúraindex (1975) a következő tiltott témákat sorolta fel Finnországra vonatkozóan: a balti országok belső helyzete; az orosz tudomány (például pszichiátria); a szovjet társadalom kritizálása a finn sajtóban. A keményvonalasabb finlandizálás a Centrum Pártra, Kekkonen elnök pártjára volt jellemző: a centristák rendszerint szovjetbarátoknak mutatták magukat, főleg az elnökválasztások idején. Az úgynevezett moszkvai ütőkártyát használták: azt hitték, hogy belpolitikai előnyökhöz juthatnak, ha a Szovjetunió támogatását élvezik. Mannerheim, Carl Gustaf Emil ( ) politikus, katonai vezető től a cári orosz hadseregben szolgált, az I. világháborúban hadosztályparancnok. Az orosz forradalom, illetve Finnország függetlenné válása után (1917) hazatért; a finn polgárháborúban a fehérek főparancsnoka; ban Finnország kormányzójává választották között a Védelmi Tanács vezetője, 1939-től, a téli háború kitörésétől 1946-ig a finn hadsereg főparancsnoka, 1942-től Finnország marsallja ben köztársasági elnökké választották; a finn szovjet fegyverszüneti egyezmény megkötésével területi veszteségek árán megőrizte Finnország függetlenségét. Nemzeti hősként tisztelik, Helsinki legnagyobb sugárútja van elnevezve róla, itt áll lovasszobra.

5 Most csak annak a bemutatására van alkalmam, hogyan született meg és hogyan stabilizálódott a politikai finlandizálás az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején. Fontos megemlíteni, hogy mik voltak Kekkonen elnök indítékai a szovjet finn kapcsolatok ápolásában az ötvenes évek végén szeptember kilencedikén a következőt írta naplójába: A játéktér. Egyrészt: az oroszoknak nagyon nehéz dolguk van a finnekkel, mert Finnország a békés egymás mellett élés és a jó szomszédi viszony mintaképe. Emiatt jól bántak velünk és ajándékokat adtak [Porkkalát, 1955]. Másrészt tény, hogy Finnország az orosz érdekszférához tartozik, és ha a finnek nem szabnak határt [saját politikájuknak], az oroszok majd megteszik. Az orosz érdekszféra nem fog megváltozni a Szovjetunió rovására jól emlékszünk Magyarország sorsára. Holott ez az állapot megkárosítja a fensőbb politikát (high politics), ezt a vonalat fenn kell tartanom (Urho Kekkosen päiväkirjat [U. K. naplói], Szerk. Juhani Suomi, Otava, Helsinki, 2001; szeptember 12.). a korábbi Kekkonenkutatás nem értette, mennyire fontos szerepet játszott a magyarok sorsa Kekkonen gondolkodásában. Kekkonen baljóslatú hivatkozása az os magyar népfelkelés tragikus következményire megmutatja, hogyan támaszkodott Finnország külpolitikáját még csak harmadik éve vezetve a közelmúlt baljós tanulságaira. Felfogásom szerint a korábbi Kekkonen-kutatás nem értette, mennyire fontos szerepet játszott a magyarok sorsa Kekkonen gondolkodásában. Az a mély csalódás, melyet Kekkonen személyesen október-novemberben átélt, látva, hogy a számára olyan drága rokon nép felszabadulási törekvesei kudarcba fulladtak, hosszú ideig nyomokat hagyott hatalompolitikai számításain. A Hruscsovval való eredménytelen tárgyaláskísérlet után amelyben a politikai úton való rendezést s a vérontás elkerülését javasolta megértette, hogy Finnországnak, ellentétben a rugalmasabb nyugatiakkal, nincs igazi politikai mozgástere a szovjet kapcsolatokban. Kekkonen és az 1956 őszén még tanácsadójaként dolgozó Paasikivi egyetértettek abban, hogy mikor Magyarország ügye az ENSZ-ben tárgyalásra kerül, Finnországnak rokon népe ellen kell szavaznia. Ez egy nagyon keserű falat volt, amelyet Kekkonennek a szovjetekkel való barátság fenntartása érdekében le kellett nyelnie. Miközben sok finn szív erősen dobogott a magyarokért és megsegítésükért, Kekkonen aki szinte kizárólagos egyeduralkodóként meghatározta a finn külpolitika döntéshozatalát hivatalos politikája neutrális, elővigyázatos finn nemzeti reálpolitikát képviselt. Ez a vonal legvilágosabban akkor nyilvánult meg, amikor az ENSZ közgyűlése november elején a szuezi és a magyar válságot tárgyalta. November másodikán Finnország először vett részt az ENSZ közgyűlésén, s akkor az Egyesült Államok által javasolt, a szuezi válságot érintő határozat mellett szavazott, amelyben a harcoló feleket visszavonulásra szólították fel. A finneknek ez azért is könnyű megoldás volt, mert a Szovjetunió is hasonlóképpen szavazott. Emellett megszavazta békecsapatok létesítését és Szuezbe küldését, ahová Finnország is 250 tagú békefenntartó alakulatot küldött. A Szovjetunió ezt az akciót elutasította, de Finnország mégsem került szembe a szovjetekkel, mivel a szavazás során a Szovjetunió csatlósaival együtt tartózkodott. Szembetűnő azonban, hogy míg a szuezi válságról való szavazásban Finnország Kekkonen, Urho Kaleva ( ) finn politikus ben, illetve ban igazságügy-, ben belügyminiszter. A II. világháború után Juho Kusti Paasikivivel (Finnország elnöke ban) az ún. Paasikivi Kekkonen-vonal a külpolitikai semlegesség egyik kialakítója és megvalósítója. A parlament elnöke ( ), miniszterelnök ( ), egyúttal belügy- ( ), illetve külügyminiszter ( ). Finnország köztársasági elnöke ( ). Elnöksége idején írták alá Helsinkiben az európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záródokumentumát (1975). Az 1944-es fegyverszüneti egyezmény értelmében a Szovjetunió 50 évre bérbe vehette a Helsinki közelében fekvő Porkkala-félszigetet, amelyet katonai támaszpontként használt. Hruscsov Paasikivi elnök szeptember 19-ei látogatásakor ünnepélyesen visszaadta a területet Finnországnak; a támaszpontot 1956 januárjában ürítették ki. 5DISPUTA Főtér

6 6DISPUTA Főtér a többi északi országgal azonos álláspontot képviselt, a magyar válság kezelésében eltérően foglalt állást. Ez nagyon jelentős eltérés volt. November negyedikén Finnország a magyar válság ügyében nem az Egyesült Államok által javasolt határozat mellett szavazott, amely azt követelte, hogy a Szovjetunió álljon el a beavatkozástól és azonnal hívja vissza csapatait Magyarországról. A határozat hangsúlyozta azt is, hogy szovjet csapatok sértik a magyar nép emberi alapjogait. A határozat mellett 50 állam, ellene 8 szavazott, míg 15 állam köztük Finnországgal együtt Jugoszlávia és sok afrikai és ázsiai nép tartózkodott. Finnország volt tehát az egyetlen nyugati állam, amely így tett. A szavazás magyarázatában azonban Finnország ENSZ-küldötte, G. A. Gripenberg azt a reményét fejezte ki, hogy a szovjet csapatok mihamarabb visszavonulnak Magyarországról. Emellett közzétette Finnországnak abbéli (idézem) őszinte reményét, hogy Magyarország és a Szovjetunió meg tudnak egyezni a szovjet csatatok viszszavonulásáról oly módon, amely a magyar szabadság évszázados hagyományainak megfelel. Az ENSZ rendkívüli közgyűlésén öszszesen tizenegy határozatot fogadtak el a magyar válságra vonatkozóan. A végső szavazásokon Finnország öt határozat mellett szavazott azok mellett, amelyek nem közvetlenül bírálták a Szovjetuniót, hatszor pedig tartózkodott. Finnország eljárása a magyar válsággal kapcsolatban nagyon jól tükrözi a finn külpolitika vonalát. Az ötvenes évek végén az az álláspont volt jellemző, amely Finnország mozgásterét nagyon szűknek tekintette. Kekkonen azt képviselte, hogy Finnországnak a Szovjetunió és a kelet-európai népi demokratikus államok oldalán kell állnia, és együtt szavaznia, mert Finnország ugyanúgy, ahogy többiek is feleljen meg a baráti és kölcsönös segítségnyújtási szerződésnek. Másrészt Kekkonen szerint nem lett volna politikailag hasznos és valamilyen szempontból képmutatónak is látszott volna folyamatosan a Szovjetuniót bírálni, hiszen a Nyugat sem katonailag, sem politikailag nem tudta volna Magyarországot támogatni. Ebben a megvilágításban azonban a szovjet politikai érdekek megértéséből folyó egyetlen következmény sem lehetett különösen kellemes Finnország akkori magyarországi küldötteinek, Lauri Magyarország Kekkonen számára a kalandpolitika veszélyes és intő példája volt Hjeltnek és Toivo Heikkilänek, akik a helyszínen nézték végig a magyar forradalom összeomlását és annak tragikus következményeit. Helsinkibe küldött üzeneteiknek nem látszott semmiféle hátasa. S végül, mikor már a Kádár-kormány volt hatalmon, az ügy mintha teljesen megfordult volna, mivel az akkori magyar külügyminiszter, Horváth Imre 1957 nyarán megelégedését fejezte ki amiatt, hogy az ENSZ-tárgyalások idején Finnország a béke táborához tartozott és nem hagyta magát a nyugati államok által pórázon rángatni. Az azonban mindkét félnek örvendetes volt, hogy a magyar finn kapcsolatok melegebbek voltak, mint a második világháború óta bármikor, mivel, Horváth véleménye szerint, a finnek az ENSZ-ben Magyarországot támogatták, szemben az északi és más nyugati országokkal, amelyek csak problémákat okoztak. Világos volt, hogy a finneket szemben a magyar forradalmárokkal nem lehet politikai ábrándozásért hibáztatni. S azt, hogy a finnek ilyen korrektek maradtak, Kádár sem felejtette el megköszönni Kekkonennek egyik állami látogatása alkalmával (1963, 1969). Finnország óvatos politikája mögött tudvalevőleg Kekkonen külpolitikai gondolkodása (Staatsräson) állt. Számára és Finnország számára is még bonyolultabbá vált a helyzet a magyar kapcsolatokat illetően, mikor Magyarország egyoldalúan felbontotta szerződéseit a Szovjetunióval, és emiatt a finneknek óvakodniuk kellett, nehogy olyan képet nyújtsanak a Szovjetuniónak, mintha Finnország is lehetségesnek tartana egy ilyenfajta hazárdjátékot. Az, amit például a jobboldali finn sajtóban gyávaságnak tartottak, Kekkonen szempontjából nézve egyszerű politikai realizmusnak látszott, vagy akár semleges politikai vonalnak is tűnhetett. Magyarország Kekkonen számára a kalandpolitika veszélyes és intő példája volt, melynek következményeit a magyarok az ezt követő években is viselték. S ez nem történhetett meg a finnekkel. Kekkonen olyan komolyan félt az orosz megszállástól, hogy hajlandó volt üzletet kötni a nagy szomszéd vezetőivel, de az oroszoknak is meg kellett fizetniük a szerzett politikai előnyök árát. Ennek ellenére Kekkonennek áldozatokat kellett hoznia, és emiatt sok ellenséget szerzett. A finlandizálás mélypontja 1961-ben, az elnökválasztás előtt volt. A választási kampányt Moszkva irányította és bele-

7 szólt a finn belügyekbe. Majdnem minden finn párt politikusai megismerkedtek az új házi ruszkikkal. Az oroszok azt akarták, hogy továbbra is Kekkonen maradjon az elnök, és hogy legnagyobb ellenlábasa, a jobboldali koalíció vereséget szenvedjen. Ennek hátterében az a régi probléma állt, hogy a jobboldali körök hagyományosan ellenezték Kekkonen politikáját, amely szerintük behódolt az oroszoknak. Kekkonen uralma erős centrista-baloldali szövetséget, kormánysorozatot jelentett volna. Amikor legfőbb ellenfele, K. A. Fagerholm, 1959-ben szociáldemokrata-jobboldali kormányt alakított, Moszkva nyomást gyakorolt utóbbi lemondatása érdekében. Kekkonen panaszlevelet küldött a Helsingin Sanomat, a legnagyobb finn napilap karikatúrarajzolójának, mert burkoltan célozni mert a Hruscsovval kötött titkos, szóbeli megállapodására. Ekkor Fagerholm rögtön Svédországba menekült, többé nem volt politikai jövője Finnországban. Tulajdonképpen Fagerholm politikájában nem volt semmi oroszellenes propaganda, nem is beszélve arról, hogy nem akarta volna megváltoztatni a finn külpolitikai irányvonalat, azaz nem szándékozott felrúgni a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést (1948) ben hasonló helyzet állt elő. Az elnökválasztás előtt szociáldemokrata-jobboldali kormány volt hatalmon Finnországban, és Kekkonen ellenfelei új koalíciót hoztak létre azzal a céllal, hogy megakadályozzák újraválasztását. Ekkor Viktor Viktor Vlagyimirov, a KGB egyik híres vezetője azt mondta a finn kormánynak, hogy ezt a koalíciót az oroszok a barátság súlyos megsértésének tekintik. KULTURÁLIS TALÁLKOZÓ Micsoda meglepetés! (A kulisszák mögött Hruscsov ) Vlagyimirov, a KGB egyik híres vezetője azt mondta a finn kormánynak, hogy ezt a koalíciót az oroszok a barátság súlyos megsértésének tekintik. Moszkva nem felejtette el, hogy a szociáldemokraták és a jobboldaliak 1956-ban Kekkonen ellen szavaztak az elnökválasztásokon. Ezúttal az oroszok előre el akarták hárítani a régi jobboldali és szociáldemokrata veszélyt. Sikerült is nekik, hiszen a Honka-koalíció feloszlott. Kekkonen az egyetlen alternatíva maradt a finnek számára, csakúgy, mint Kádár a magyaroknak. Érdekes kérdés, hogy hogyan működött együtt Kekkonen az oroszokkal a válság idején. Kekkonen 1960-ban ünnepelte a 60. születésnapját, és az orosz vezetők, Hruscsovval az élen, siettek gratulálni neki. Ez azonban egyéb üzenetet is hordozott magában. Hruscsov azt mondta Kekkonennek: Eddig a Szovjetunió nem avatkozott bele a finn belügyekbe, csak gondoskodott a barátságos viszonyról. Azok, akik az elnök úr ellen fognak szavazni (1962), azok az orosz barátság ellen is szavaznak. Bár Finnországban nem létezett a Hruscsov által feltételezett nagy revansista ellenzék, e célzás után Kekkonen pontosan tudta, mit kell tennie. Megfelelő ürüggyel a parlament feloszlatására és válsághelyzet megteremtésére törekedett. Ebben a helyzetben úgy vélte, hogy biztosan le tudja győzni az ellenfeleit a választásokon. A Kekkonen által remélt helyzet hamarosan elő is állt. Szovjetunió diplomáciai jegyzéket küldött Finnországba, amelyben a NATO felfegyverkezésére és a német fenyegetésre hivatkozott. Az oroszok lehetségesnek tartották, hogy Finnország ismét a német politika eszköze lesz. Hruscsov azt akarta Kekkonentől megtudni, hogy el tudják-e hárítani ezt a német fenyegetést. A finn elnök képes volt meggyőzni az orosz pártvezért arról, hogy a német veszély egyáltalán nem aktuális. A tárgyalás lényege azonban nem a német veszély volt, hanem Kekkonen saját jövője. Bár nem tudjuk biztosan, hogy Kekkonen maga rendelte-e ezt az orosz jegyzéket, az biztos, hogy a tárgyalás után ő lett az egyetlen ember, akiben Moszkva megbízott. Katonai konzultációra nem volt szükség, és a probléma számára kedvező módon oldódott meg. Hősként, megmentőként utazott haza Finnországba. Könnyű volt így azt nyilatkoznia a finn nemzetnek, hogy ezt azt eredményt csak ő tudta elérni. Mintha Damoklész kardja lebegett volna Finnország fölött de a finnek közül csak Kekkonen tudta, hogy ez a kard milyen tompa. Az elnökválasztás 300:199 arányban Kekkonen javára dőlt el. A szociáldemok- 7DISPUTA Főtér

8 8DISPUTA Főtér rata-jobboldali koalíció felbomlása után az a politikai csoda történt, hogy valamenynyi finn párt, a kommunistáktól a konzervatívokig, őt jelölte elnöknek. Sikerült úgy beállítania a helyzetet, hogy a finnek szemében ő az, aki engedményeket kapott a Szovjetuniótól, nem pedig az, akinek le kellett mondania valamiről. Ugyanakkor Hruscsov üzenetei nem politikai követeléseknek, hanem legitim biztonsági kezdeményezéseknek tekinthetők. Azt lehet mondani, hogy a jegyzékválság új, antidemokratikus politikai kultúrát hozott létre Finnországban. Óvatosságra tanította a finn vezetőket, akik félni kezdtek a szovjet kö- itt a belső finlandizáció lényege:[ ] a finneknek folyamatosan megbánást kellett mutatniuk az oroszok előtt. vetelésektől. Alkalmazkodni kellett: a fiatalabb finn politikai nemzedék, főleg a kulturális körökből, meg akarta tudni, hogy mit gondolnak róluk az oroszok, azután pedig módosítani kezdték az előítéleteiket az orosz rendszerről. Ezek a progresszív körök idealizált képet rajzoltak a Szovjetunióról. Új politikai fogalom lépett életbe: a bizalom. A jegyzékválság után nagyon megérte a finneknek az orosz vezetők bizalmát minden áron megszerezni az oroszoknak azonban nem volt szükségük erre a bizalomra, mert csak a finnek voltak bűnösök, bár Finnországban senki se tudta, hogy pontosan miért, milyen bűntényekért. Másrészt ez a bizalom azt is jelentette, hogy a finnek bizalmas beszélgetésekben beszámolhattak országuk belügyeiről és belpolitikai helyzetéről az oroszoknak. Az oroszok azt is elvárták tőlük ugyanezen bizalom nevében, hogy ne írjanak az orosz társadalom és történelem sötét oldalairól hangsúlyozva, hogy minden ország múltjában voltak ilyenek. Így az igazság a bizalom áldozata lett, és ebben a kontextusban nagyon viszonylagos fogalommá vált. Sőt a desztalinizáció után ezek az absztrakciók és antropomorfizmusok nagyon hasznosaknak bizonyultak az orosz külpolitikai nyelvben. A bizalom mellett a barátság volt a másik ilyen fogalom: egész nemzetek, városok lettek barátokká, kitüntetéseket kaptak egymástól stb. Az orosz barátság feltétele a finnek megbízhatósága, becsületessége és figyelmessége volt. Talán még emlékszünk rá, hogy a második világháború után a finnek továbbra is az oroszokat tartották fő ellenségüknek, és Kekkonen feladata volt, hogy ezt az álláspontot megváltoztassa. Orosz szemszögből a finneknek egyedül kellett a háború bűnét magukra vállalniuk: szerintük ők robbantották ki a téli háborút, és a fasisztákkal együtt harcoltak a Szovjetunió ellen. És itt a belső finlandizáció lényege: emiatt a finneknek folyamatosan megbánást kellett mutatniuk az oroszok előtt. Csak Kekkonen tudta meggyőzni az oroszokat arról, hogy a finnek nagy többsége valóban vezekelt. Ha ez sikerült neki, a finnek elnyerték az oroszok barátságát, és gazdasági előnyökhöz jutottak. Azt lehet mondani, hogy ez a barátság igen egyoldalú volt. Hogy is ne lett volna, hiszen a finn orosz viszony nem volt normális nemzetközi viszony: nem a nemzetek, hanem a viszonyok tekinthetők barátságosnak, illetve nem gyűlölködőnek. A demokratikus országokban a hatalom nem parancsolja meg, hogy a másik nemzet a barátunk legyen ez mindenkinek a saját véleményétől függ. Ennek ellenére Kekkonen mindig azt hangsúlyozta, hogy a finnek számára politikailag elkerülhetetlen, hogy a Szovjetunióban ne kételkedjenek a barátságukban után Kekkonen legyőzhetetlenné vált. Szinte egyedül kormányozta az országot. Amikor végül is 1982-ben annyira beteg lett, hogy nem tudta tovább folytatni a munkáját, mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az elmúlt 25 év alatt pótolhatatlan volt, sokkal pótolhatatlanabb, mint Kádár a magyaroknak. Finnország politikai életében Kekkonen uralma oly széles volt, hogy az összes pártnak, amely eredetileg ellenezte Kekkonen szovjetbarát politikáját, és vissza akart kerülni a politika porondjára, minden Finnországban a franciához hasonló, az elnöknek az európai országok többségéhez képest jelentősebb jogosítványokat biztosító rendszer működik; az elnök a haderő parancsnoka, a külpolitika irányítója, beterjeszti a parlament elé a kormány által kidolgozott törvényeket, elnököl a kormány ülésein, visszaküldheti a törvényt, közkegyelemben részesítheti az elítélteket; teljes körű kinevezési és kitüntetési joga van, feloszlathatja a parlamentet Az elnököt hat évre választják ben bevezették a közvetlen elnökválasztást, a 2000-ben hatályba léptettet alkotmány pedig jelentősen korlátozta az elnök jogkörét.

9 oroszellenes politikust ki kellett űznie a köreiből. Ez a feladat a szociáldemokraták számára bizonyult a legnehezebbnek. A régi pártvezért, Väinö Tannert lemondásra kényszerítették, hiszen ő volt az, aki a munkásokat a téli háborúba vitte, és ezért persona non grata volt az oroszok szemében. Ő volt az is, akit Dolmányos István magyar történész Finnország története című könyvében (1972) élesen bírált. Sok szociáldemokrata önkéntesen Moszkvába ment Canossát járni. A kommunistákkal együtt létrehozták a finn Népfrontot. A belső finlandizálás azonban a Centrum Pártban volt a legmélyebb. Sukselainen, a párt elnöke, akinek Moszkva szerint túl szorosak voltak a kapcsolatai az észtekkel, 1964-ben Svédországba menekült. Ez a döntés teljesen önkéntes finlandizálásnak tekinthető. A Nemzeti Koalíció (Kokoomus), a konzervatív nemzeti párt régebben erősen bírálta, most támogatni kezdte Kekkonent. A pártot megszállták az úgynevezett Kekkonen- férfiak. Csak az Alkotmányos Jobboldali Párt és a populista Vidéki Párt álltak ellen, de ezek politikailag marginalizálódtak. Kekkonen uralma az 1970-es évek elején tartható a legerősebbnek. A barátságos szovjet finn kapcsolatok érdekében mindent ő irányított: külpolitikát, gazdaságot, kultúrát, kinevezési politikát. Ezzel túllépte az elnöki hatáskörét, és feldarabolta az ellenzéket. Még egy utolsó példa a belső finlandizálásra. Ez az epizód nagyon szokatlan a skandináv demokrácia történetében, ilyesmi sohasem történt korábban ban, amikor megint közeledett az elnökválasztás, a finn parlament azt a döntést hozta, hogy Kekkonen választások nélkül újraválasztható. Csak egyetlen probléma maradt: Kekkonen már ban kijelentette, hogy nem indul újra az elnökválasztáson. Ekkor már beteg volt kihagyott az emlékezete, de a Centrum Pártnak sikerült őt még egy periódusra rábeszélni. Az összes többi nagyobb párt sietett támogatni az ötletet. Maga Kekkonen Moszkvába utazott. Onnan hallottuk, hogy 1973-ban [ ] a finn parlament azt a döntést hozta, hogy Kekkonen választások nélkül újraválasztható. ha a finnek nem választják őt újra, Moszkva bizalma megrendül. Kekkonen pedig gyorsan helyre tudta állítani ezt a bizalmat. Hazaérkezése után a finn parlament majdnem egyhangúlag szavazott meg neki még négy évet. Megdöbbentő volt most olvasni a Magyar Országos Levéltárban, hogy a magyar külügyminisztérium hamarabb tudta, mint a közönséges halandó finn állampolgár, hogy Kekkonen beteg az orvosok nem merték elmondani nekünk. Ha valaki kifogásolnivalót talált a parlament döntésében, elmozdították a hivatalából. Ez történt a Finnország Szovjetunió Társaság elnökével is, aki kardoskodott az alkotmányos elnökválasztás mellett. A belső finlandizálás valamikor az 1980-as évek elején kezdett el gyengülni, amikor a szocializmus gazdasági válságba került. Magának a szocializmus ideológiájának a vonzereje is jelentősen csökkent a finnek körében. A politikusok rájöttek, hogy a finlandizálás többé nem jelent nekik semmi előnyt, sőt inkább rontja a népszerűségüket. A Szovjetunióban már nem volt senki, aki hallani akarta volna a finnek barátságos kérelmeit. A peresztrojka és glasznoszty idején egyszerűen megszűnt a finlandizálás minden nagyobb lárma nélkül. Önerejéből azonban sokáig fennmaradt, de tartalmilag kiüresedett. Ez erkölcsileg és az önfegyelem szempontjából nagyon veszélyesnek tűnt. Afganisztán Moszkva Vietnámja lett. Vlagyimirov ban a finn TV-ben úgy nyilatkozott, hogy bárki lehet Finnország elnöke a jövőben. De Paavo Lipponen, szociáldemokrata miniszterelnök csak 2001-ben tudta Tannert rehabilitálni. Mostanában a finn sajtóban és közvéleményben csak a finlandizálás maradványairól van szó. A STASI-levéltárban 26 finn barátot fedeztek fel. Ez a leleplezés nem túl komoly; bár a finn titkosrendőrség nem hozta nyilvánosságra az érintettek nevét, azt mondták, nincs köztük magas rangú finn politikus. Hát persze, a finlandizálás koporsóját még nem szögezték le. 9DISPUTA Főtér

10 Unióhoz, Ausztriával és Svédországgal együtt. Gréz Nóra Finnország gazdasága között DISPUTA Főtér 10 Finnország Észak-Európában, a Skandináv-félszigeten helyezkedik Finnországot. el, területe km 2, 2001-es adatok szerint lakossága ötmillió fő. Az országban nemcsak a finn, hanem a svéd is hivatalos nyelv, Ahvenanmaa szigetén a svéd lakosság van többségben. Politikai berendezkedés és nemzetközi kapcsolatok A finn köztársasági elnököt hat évre választják meg, aki kinevezi a miniszterelnököt és a minisztereket. A törvényhozó parlamentbe 200 főt választanak négy évre. Az igazság szerve a Legfőbb Bíróság és a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság ben alkották meg a ma is érvényes. alkotmányt után Urho Kekkonen lett az államelnök. Igényt tartott arra, hogy egyedül ő legyen a szakértője a Moszkvával való különleges kapcsolatoknak. Finnország 1956 óta rendelkezésre bocsátja csapatait az ENSZ békefenntartó erőinek ben részt vesz a SALT-tárgyaláson, és 1975-ben az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferenciát az országban tartották ban tagja lett az EFTA közösségének és a KGST-nek is ben adta be csatlakozási kérelmét és január 1-jén már csatlakozott is az Európai Unióhoz, Ausztriával és Svédországgal együtt. I. A finn recesszió és 1993 között Finnország történelmének legmélyebb recesszióját élte át. A gazdasági növekedést és csökkenést legjobban a GDP alakulásával jellemezhetjük (1. ábra). Az ábráról jól leolvasható, hogy az 1980-as évek túlfűtött gazdasága után jelentős csökkenés következett be. Az elemzésem során ennek a recessziónak az okait fejtem ki, illetve azt, hogy milyen monetáris és fiskális döntéseket hoztak, amelyek nemcsak a recesszióból való kilábaláshoz, hanem az Európai Unióhoz való csatlakozás kritériumainak teljesítéséhez segítették hozzá Finnországot. I. A finn recesszió és 1993 között Finnország történelmének legmélyebb recesszióját élte át. A gazda növekedést és csökkenést legjobban a GDP alakulásával jellemezhetjük (1. ábra). Az áb jól leolvasható, hogy a 1980-as évek túlf tött gazdasága után jelent s csökkenés követk be. Az elemzésem során ennek a recessziónak az okait fejtem ki, illetve azt, hogy mi monetáris és fiskális döntéseket hoztak, amelyek nemcsak a recesszióból való kilábalás 1. ábra Változás a reál GDP-ben (1) és OECD-előrejelzés (2), % hanem az Európai Unióhoz való csatlakozás kritériumainak teljesítéséhez segítették h Változás a reál GDP-ben (1) és OECD el rejelzés (2), % Forrás: OECD, Economic Surveys, Pensola, Jarmo (2001): Macroeconomic shocks and the Nordic Forrás: OECD, bank-economiing crises. Bank of Finland, BULLETIN, Vol. 75 No.3, Sur Pensola, Jarmo (2001): Macroeconomic shocks and the Nordic banking c Bank of Finland, BULLETIN, Vol. 75 No.3, 2001 p 2001 pp. 15. A recesszió elsődleges okaként a finn szovjet kereskedelem összeomlását említhetjük. A Szovjetunió felbomlása Finnország számára a legnagyobb piac elvesztését jelentette, viszont ugyanez teremtette meg a lehetőséget, hogy 1992 márciusában beadhassa kérelmét a teljes jogú európai uniós tagság elnyerésére. A recessziót súlyosbította az 1980-as évek fellendülésének visszaesése, így a nemzetközi kereskedelmi élet lassulása. A recesszió idején kialakult hitelválság, a banki kamatok emelkedése, a vállalatok tönkremenetele, a munkanélküliség spirális emelkedése komoly próbatétel elé állította a finn kormányt. Főleg azért, mert Mikko Mattila elemzése szerint a finn kormányok népszerűsége leginkább a munkanélküliségi ráta alakulásától függ (Mattila, 1996). I. 1. Külső ok: A szovjet piacok elvesztése Finnország a második világháborúba bekapcsolódva a Szovjetunió ellen harcolt, és két hadjáratot is elvesztett és ben. Közös határa ellenére a volt Szovjetunió nem kebelezte be a Keleti Blokkba, A Molotov Ribbentrop-paktum (1939) nyomán a balti országok szovjet érdekszférába kerültek. Finnország ellenállt a megszállását előkészítő lépéseknek, ezért a Szovjetunió megtámadta. A téli háborút lezáró 1940-es békében Finnország területének 10-%-át elvesztette ben Finnország az elvesztett területek visszaszerzése érdekében bekapcsolódott a Szovjetunió elleni háborúba (folytatólagos háború). A háborút lezáró béke visszaállította az 1940-es határokat, és Finnországot megfosztotta északi-tengeri kikötőjétől, továbbá 300 millió dollár kártérítésre kötelezte. Az ország szovjet megszállására és a keleti blokkhoz való csatolására azonban nem került sor. 1. ábra

11 de jóvátétel fizetésére kötelezték ( ). Ebből is kitűnik, hogy Finnországnak különleges viszonya volt a Szovjetunióval, olyan kapcsolatot alakított ki, amilyet semelyik más országnak nem sikerült. (W. R. Mead, 1991) Felbomlása előtt a Szovjetunió jelentős felvevőpiac volt: ez mind az export menynyiségében, mind az árakban stabilitást adott, és a hajóipar is versenyképes maradhatott. A nyolcvanas években azonban egyre inkább a gépipart és a szolgáltatási szektort részesítették előnyben. A beruházások egyre inkább ezeket célozták meg, mindezzel háttérbe szorítva a mezőgazdaságot és az erdészetet. A KGST piaca autark piacgazdaságnak tekinthető, ez a kezdeti gyors fejlődés után növekedéslassuláshoz, végső soron pedig a rendszer széteséséhez vezetett. A belső kapcsolatok alapvető vonása a sugaras jelleg volt, vagyis valamennyi országnak a Szovjetunióval volt intenzív kapcsolata, az egymással való kereskedelem elhanyagolható. A világpiaci olajárrobbanást követően az energia a KGST-n belül is megdrágult, és a szállítások mennyisége sem növekedett olyan mértékben, ahogy azt a gazdaságfejlesztési tervekben kiszámították. Így csökkent a KGST növekedésfenntartó szerepe. Romlott az import mennyisége és minősége, ami a Nyugat-Európával való kereskedelem felértékelődését eredményezte. A szovjet gazdaság szállító- és fizetőképessége hanyatlott, és fokozatosan megszűntek azok a feltételek, amelyek működőképessé tették a KGST piacát. A nyolcvanas évek végére a gazdasági teljesítmény mindenütt megromlott, így törvényszerű volt a KGST-piac megszűnése, s a Szovjetunió felbomlása, valamint a politikai rendszerváltások végbemenetele. (Köves, 2003) Tekintsük át számokban kifejezve, mit is jelentett a finnek számára az orosz kapcsolat. 2. ábra Forrás: Suomen Tilastollinen Vuosikirja (1995), 272., 389., Juhani Laurila (1995): Finnish Soviet Clearing Trade Forrás: and Payment Suomen System. Tilastollinen History Vuosikirja and Lessons, (1995), Bank 272., of Finland 389., Studies, Juhani Laurila A 94, Helsinki, (1995): 144., Finnish Soviet illetve ezek Clearing alapján Trade saját and számítás Payment (Urkuti, System. 2001) History and Lessons, Bank of Finland Studies, A 94, Helsinki, 144., illetve ezek alapján saját számítás ) (Urkuti, 2001) A 2. és 3. ábráról jól leolvasható: ahogyan GDP gyors ütemben nőtt ben a megtorpanással egy időben az export is csök- 3. ábra egyre több probléma jelentkezett a szovjet gazdaságban, úgy csökkent a Szovjetunióba történő finn export is, de közben a finn megtorpanást, körülbelül az kent, de ez a csökkenés nem magyarázza a egyharmadát A 300 millió dolláros jóvátételt Finnország áruszállítással fizette meg (faáru, papír, vízijármű, vasúti kocsi, gép stb.). Ez befolyással volt a finn ipar alakulására s a későbbi szovjet finn kereskedelemre is. Egyrészről a finn ipar olyan termékek előállítására kényszerült, amelyek más piacokon nem voltak versenyképesek, később viszont előnyt jelentett számára a különleges kapcsolatok révén olcsóbban beszerzett szovjet kőolaj. DISPUTA Főtér 11

12 Forrás: Suomen Tilastollinen Vuosikirja (1995), 272., 389., Juhani Laurila (1995): Finnish Soviet Clearing Trade and Payment System. History and Lessons, Bank of Finland Studies, A 94, Helsinki, 144., illetve ezek alapján saját számítás ) (Urkuti, 2001) 3. ábra 3. ábra Forrás: Suomen Tilastollinen Vuosikirja (1995) p. 272, p. 389, Juhani Laurila (1995): Finnish- Soviet Clearing Forrás: Suomen Tilastollinen Vuosikirja (1995) p. 272, p. 389, Juhani Laurila (1995): Finnish- Soviet Clearing Trade and Payment System. History and Lessons, Bank of Finland Studies, A 94, Helsinki, pp 144, illetve ezek Trade alapján and saját Payment számítás System. (Urkuti, History 2001) and Lessons, Bank of Finland Studies, A 94, Helsinki, pp 144, illetve ezek alapján saját számítás ) (Urkuti, 2001) DISPUTA Főtér 12 A képes 2. és magyarázni 3. ábráról a recessziónak. jól leolvasható: A válság ahogyan A egyre hitelintézetek több probléma segélyezése jelentkezett Finnországban a GDP a szovjet elhúzódásában azonban már számottevő gazdaságban, úgy csökkent a Szovjetunióba történ finn 7%-a export körüli is, de összegét közben emésztette a finn GDP szerepe volt a Szovjetunió megszűnésének. fel; ennél valamivel kevesebbet Norvégiában és Svédországban. gyors ütemben n tt ben a megtorpanással egy id ben az export is csökkent, de ez a (Urkuti, 2001) csökkenés nem magyarázza a megtorpanást, körülbelül A helyzet az egyharmadát alakulásának képes fő oka magyarázni a bankok már negatív számottev profitja szerepe és alacsony volt a Szovjetunió tőketar- a recessziónak. II. 2. Belső ok: A a válság makroökonómiai elhúzódásában sokk azonban megsz nésének. (Urkuti, 2001) talma, hatalmas hitelösszegek felhalmozódása volt ben a hitelveszteség a GDP A nyolcvanas évek fellendülését a mesterségesen 2. Bels növelt ok: a kereslet makroökonómiai is segítette, sokk ugyan- körülbelüli 6%-a volt. (Pensola, 2001) II. A is nyolcvanas a bankok alacsony évek fellendülését kamattal a hiteleztek, mesterségesen növelt kereslet is segítette, ugyanis a bankok emiatt a 90-es évekre hitelválság alakult ki. A hitelveszteség egy hitelkiban nem volt ismeretlen, és egészen Az árszabályozás a finn gazdaságpolitikáhelyezés vagy hitelportfólió értékében jelentkező csökkenés azért következik be, infláció leszorítása végett vezették be, ig alkalmazták. Először természetesen az mert a pénzügyi szerződések nem teljesülnek az eredeti, illetve a várt határidőre és ték. Ez sok esetben leértékelte vagy éppen majd a bérekre és az adókra is kiterjesztet- módon. Másképpen fogalmazva: a hitelveszteség arra vezethető vissza, hogy vala- nem érvényesülhetett a piaci önmecha- felértékelte a kosarak valódi értékét, így mely hitelkihelyezés vagy hitelkihelyezések esetén mulasztási esemény történik a azonban már nem engedhették meg, hogy nizmus. A szabadkereskedelmi társulások hitelfutamidő alatt. (Nádasy, 2000) a finn állam szabályozza az árakat. A hitelválság az időszakban tetőzött, amikor finn bankok és cégek menközi tőkeáramlások megélénkülése elérte Az 1982-es döntést követően a nemzettek tönkre fizetésképtelenség miatt. Az az ezer tó országát is, és egyre nagyobb állami költségvetés igyekezett segíteni a lett a nyomás a liberalizáció irányába. Ezt még életképes cégeken és bankokon, de e a kormány megpróbálta finoman kezelni, segélyek rendkívül megterhelték az állami és egyre meggyőzőbben érvelt, hogy nem kasszát. A cégek és bankok tönkremenetele miatt a munkanélküliség soha nem lási mérleg romlott, és az emberek megijed- lesz több leértékelés, de 1986-ban a fizetétott magasságokba szökött, ami szintén az tek egy újabb leértékeléstől. Így tömeges állami segélyek összegének növelését eredményezte, ezzel súlyosbítva a költségvetés dályozta az FNB (Finn Nemzeti Bank), és a márkaeladások kezdődtek, de ezt megaka- hiányát. A növekvő adók, a munkanélküliség és bizonytalanság kialakulása mind ne- megakadályozni egy esetleges pénzromlást. befektetők is elhitték, hogy az FNB képes hezítették a finn emberek életét. Ennek ellenére 1991-re megszaporodtak a Az 1990-es évek elején kialakuló bankválság nemcsak Finnországot, hanem skan- A hitelkamatokat igyekeztek alacso- spekulánsok, a piac felhevült. dináv szomszédait is érintette. A legtöbb nyan tartani, ez persze alacsony betéti kamatokat is eredményezett. Még az infláció banknak a fizetésképtelenséggel kellett szembenéznie; végül a problematikusakat gyorsulása idején sem engedték meg a bankoknak, hogy a nominális kamatokat felvásárolták vagy összevonták másokkal. csök-

13 A kormány devalvációs programja 4. ábra Valutaárfolyam-változások Finnországban ( ) Dátum Esemény A márka értékének változása (%) III. 25. Felértékelés X. 6. Leértékelés X. 11. Leértékelés III. 27. Felértékelés III. 17. Felértékelés XI. 15. Leértékelés IX. 8. A márka lebegtetése X. 14. Csatlakozás az ERM-hez I. 1. Az euró bevezetése I IX. Az euró 30%-os leértékelődése a dollárral szemben Forrás: Kiander & Vartia (1998), 26., Világgazdaság, Urkuti, 2001 kentsék, ami természetesen a reálkamat csökkenését eredményezte volna, így megvalósulhatott a kormány célja, hogy egyre többen ruházzanak be. Nemcsak a vállalatok, hanem a háztartások is egyre több hitelt vettek fel, mert úgy érezték, hogy ez a gyarapodási időszak még sokáig fog tartani. Ez az eladósodás csak tovább mélyítette a válságot. Finnországra a túlságosan is szabályozott bankrendszer volt jellemző, így liberalizációja következtében kölcsönzési hullám indult meg. A gyors liberalizáció sérülékennyé teszi a bankrendszert, hiszen az új makroökonómiai környezet és egy kevésbé szabályozott pénzügyi rendszer könnyen hitelezési hullámhoz vezethet. Több északeurópai bank beleesett ebbe a csapdába, és ahelyett, hogy megvédte volna pozícióját a megváltozott környezetben, újabb és újabb kölcsönök folyósítását engedélyezte. A várakozások nagyon fontos tényezőt jelentenek, ugyanis a gazdasági szereplők ezekhez igazítják terveiket és cselekvéseiket. Ennek befolyásolását az OECD a reál GDPben történő változások előrejelzésével próbálta irányítani (Pensola, 2001). Az 1. ábrán vethetjük össze, hogy 1991-ben ezen előrejelzés mennyire nem állta meg a helyét. A válság kezelésének egyetlen útját bizonyos gazdaságpolitikai lépések megtételét jelentette, amelyek olyan stabil gazdasági környezetet teremtenek, hogy az megvédje a bankokat és cégeket. Ez Finnország számára a Gazdasági és Monetáris Unióhoz (EMU) való csatlakozást jelentette. II. 3. A beruházások Finnország kitűnő példája annak, hogy miért érdemes a beruházásokat középtávon is megtenni, az ország versenyképességének elősegítése érdekében. A finnek megpróbálták maximálisan kiaknázni azokat a lehetőségeket, amelyeket az ország természeti adottságai biztosítottak számukra. Mindezzel kompenzálni tudták, hogy öszszeomlott a Szovjetunió, és piacokat vesztettek. A beruházások összefüggnek az állami gazdaságpolitikával és a vállalatok stratégiájával. A vállalatok ugyanis erősen külföldi érdekeltségűek. A beruházási szakaszokat Berényi Judit Nemzetközi versenyképesség és beruházási háttér a finn példa című, 1998-as cikke alapján mutatom be. 70-es évek A finn ipar lassú fejlődési üteme volt megfigyelhető. A fa- és fémipar húzóágazattá vált, s ez szükségtelenné tette, hogy a magánvállalatok bármibe is nagyobb mértékben beruházzanak, ezt így gyakran az állami szektor tette meg. Ilyen volt például az infrastrukturális beruházás, amelynek jelentősége a későbbi években már megmutatkozik. A másik fontos tényező a szovjet piac, amely export és import tekintetben is stabilitást adott az országnak. Ezt bizonyítja, hogy a 70-es évek válsága nem rázta meg az országot; sőt elősegítette, hogy a hajóipar versenyképes maradjon; máshol ez az ágazat válságba jutott. DISPUTA Főtér 13

14 DISPUTA Főtér as évek Végbemegy egy strukturális változás. Finnország tagja lesz az EFTA közösségének, s ennek következtében megszűnnek a belső vámok. A vámok megszűnésével megnyíltak a piacok, felerősödött az importverseny. A verseny felerősödése elengedhetetlenné tette, hogy az országok kellő pénzt és figyelmet fordítsanak az ipari fejlesztésre. Megkezdődtek a beruházások, amelyeknek mértéke felülmúlta egyes nyugat-európai országok átlagait. Nem véletlenül nevezik ezt az időszakot a finn gazdaság aranykorának. A GDP reálértéke éves átlagban 3,7 százalékkal nőtt. A beruházások következtében a vállalatok jövedelmezőbbek lettek, s ez nemcsak a gazdasági helyzet, hanem a munkatermelékenység javulását és a bérköltség növekedését is eredményezte. A beruházásokat a külföldi tőkemozgás tette lehetővé. A finn vállalatok hiteleinek nagy része már külföldi valutában volt jegyezve. Mind a hosszú, mind a rövid lejáratú kamatok kedvezőek voltak. 90-es évek A beruházások legelőször is a gépi és szolgáltatási szektort vették célba. A receszszió minden ágazatban lecsökkentette a beruházóképességet. Az erdészetbe és a mezőgazdaságba pumpált tőke ugyanakkor már a 80-as években lecsökkent. Ezzel szemben a szolgáltatásoké, illetve az elektronikai iparé nőtt. A mezőgazdasági beruházások ugyan mérséklődtek, de az élelmiszer-feldolgozásba irányulók egyre erőteljesebbek lettek. A nagyobb hozzáadott értékű termékeket előállító vállalatokat helyezték előtérbe. A beruházások azonban nemcsak újabb vállalatok létrejöttét segítették, hanem a meglévők modernizálását és fejlesztését is. Megnőtt a munka termelékenysége, s erősödött a finn vállalatok nemzetközi versenyképessége is. Ami az állam szerepét illeti, egyre inkább előtérbe került, hogy az állami kézen lévő vállalatokat privatizálják. Ez hozzátartozott a szerkezeti változáshoz. Az állam segítette a vállalatok megerősödését, mégpedig úgy, hogy adókönnyítéseket vezettek be. A finn márkát többször leértékelték, és a béremeléseket is igyekeztek korlátok között tartani; ez korlátozta az állami kiadásokat. A finn államra sem keresletszabályozó költségvetési politika, sem a beruházási politika nem volt jellemző. Viszont ösztönözte az exporttermelést; erre utalnak a kedvező exportcélú hitelek folyósításai. Mitől volt egyedi mindez? A finn beruházások gyakorlatilag külföldi tőke felhasználása nélkül valósultak meg. Egyrészt a piac is szűk volt, másrészt kormányzati úton is korlátozták a tőke beáramlását. A finn vállalatok a nyolcvanas évek végén egyre intenzívebben ruháztak be külföldön, ugyanebben az időszakban a GDP is növekedést mutatott, ami a finn tőkére is jó fényt vetett. Megkönnyítette a vállalatok dolgát, hogy ebben az időszakban törölték el a devizaforgalmi és tőkeáramlási korlátokat. A cégek megtapasztalhatták a specializálódás előnyeit, és a finn munkamorálnak köszönhetően egyre jobb minőségű termékeket produkáltak; ezzel a külpiacokon nagyobb lett a részesedésük. A vállalatok már szinte kinőtték saját országukat; e probléma jelentkezésére a NOKIA cég a legismertebb példa gyárai szinte minden európai országban megtalálhatók, és a vállalat már nem is finn tulajdonú. Finnországot különleges viszony köti össze nyugati szomszédjával, Svédországgal, ahol a második legnagyobb beruházóként tartották számon a 90-es években. Nyugat-Európában is jelentős a finn befektetések száma. Az EFTA országaiban és az Európai Tanács tagországainak 40%-ában is megtalálható a finn tőke. Az országok közül Nagy-Britanniában és Németországban van a legnagyobb arányban. A finn tőke beruházását nemcsak a hazai bankok, hanem a külföldiek is segítették (W. R. Mead, 1991). A gazdasági recesszió idején ugyan kicsit fékezték a beruházások intenzitását, de 1993 után ez ismét felerősödött, sőt Finnország iránt is megnőtt az érdeklődés. Eltörölték a külföldi tőke beáramlását korlátozó szabályokat. Az ország nemcsak magas színvonalon képzett munkaereje, hanem fejlett infrastruktúrája miatt is vonzóvá vált. A szűk piacot pedig ellensúlyozza, hogy az ország hidat képez a nyugati és a keleti piacok között. IV. A recesszióból való kilábalás után 1994-ben a gazdasági aktivitás új erőre kapott. A kilábalás után a reál valutaárfolyam jelentősen csökkent, s a hangsúlyt az exportorientált szektorok (elektronika, erdészet stb.) növekedésére helyezték. A hazai ipar fellendülése csak 1995 és 1996-ban indult meg, miután a háztartások és a cégek pénzügyi helyzete javult, és a gazdasági aktivitás bővült. Az 1. ábra jól mutatja, hogy

15 a GDP erősen, 3,6%-kal megnőtt 1996-ban. Röviden összefoglalva: Mára a gazdaság kiheverte az 1990 és 1993 közötti recessziót, és Finnország Európa egyik leggazdagabb és legfejlettebb országává vált. Hivatkozások Berényi Judit (1998): Nemzetközi versenyképesség és beruházási háttér a finn példa. Külgazdaság, (42. évf.) 4. sz., 44. Köves András (2003): A KGST-kereskedelemtől az EU-csatlakozásig. Közgazdasági Szemle, L. évf., július augusztus, Mattila, Mikko (1996) : Economic Changes and Government Popularity in Scandinavian Countries. British Journal of Political Science, Vol. 26, No. 4, (Oct., 1996), Mead, W.R. (1991): Finland in changing Europe. The Geographical Journal, Vol. 157, No. 3, November 1991, Nádasdy Bence (2000): Portfólióalapú hitelkockázat-kezelés. Közgazdasági Szemle XLVII. évf., április, Pensola, Jarmo (2001): Macroeconomic shocks and the Nordic banking crises. Bank of Finland, Bulletin, Vol. 75 No.3, 2001, Urkuti György (2001): Valutaválságok kialakulása és hatásaik. BKÁE Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék és Világgazdaságtan Tanszék, Phd-értekezés. Budapest, (Letöltve november 20.) DISPUTA Főtér 15

16 Marjo Isopahkala Boldogság Egy róka, egy férfi, egy öreg autó, amivel északra mennek. Egy part, egy halászkunyhó, egy fáskamra és tűzhely. Egy szemerkélő napon a homoktövistől vérző kezek, az öböl túloldalán tájékozódási verseny hangosbemondója. Egy szembejövő ember, köszöntés. Szauna, viharlámpa, és mögötte a sötétszürke kora őszi tenger, ami annál nyugodtabb álomba énekel, minél sötétebb. Csak még ezt éljem túl Csak még ezt éljem túl, mondta anya, mikor részegen beleborítottam a nyitott lisztes zacskót a bevásárlókosárba. Csak még ezt éljem túl, mondta apa, mikor egyszer egy nap alatt mindkét autóval a traktor utánfutójának tolattam. Csak még ezt éljem túl, mondta a kisöcsém, mikor megmutattam neki, milyen a női lábszőrzet, ha egy télen át nem borotválják. Csak még ezt éljem túl, mondta anya, mikor a stégről a tengerbe ejtettem a habos tortát. Csak még ezt éljem túl, mondta nagyi, mikor elmondtam, hogy rókát szerzek magamnak. DISPUTA Macskakő 16 Csak még ezt éljem túl, mondta apa, mikor eldöntöttem, hogy a picsába is, akkor legalább egy nyulat. Csak még ezt éljem túl, mondta a húgom, mikor egyszer megint pofán vertek. Csak még ezt éljem túl, sorolhatnám vég nélkül, de csak még ezt éljem túl, ezt a napot és a következőt, ezt a kicsi fejemet és ezt a nagy számat. Fordította: Pusztai-Varga Ildikó

17 Árnyékország A nép és az ország szürke, sivár és egyhangú volt. Nem született itt semmi új és semmi, ami saját. Úgy tűnt, hogy szüntelenül váltják egymást a hódítók, alig ment el az egyik, jött is a következő. Várakat, városokat, utakat építettek, emlékműveket emeltek, és az ő köreikből kerültek ki az ország történelmének kicsit is említésre méltóbb nevei. Árnyékország időről időre függetlenné vált. Hogyan történhetett ez? Senki sem tudta igazából, hogy felkelés tört-e ki, külföldi felek segítségéről szóló tárgyalások következményeként vált-e függetlenné, a véletlennek volt-e ez köszönhető, vagy talán csak a nagyobb országok hatalmi játékának. Arról sem tudott aztán senki, amikor Árnyékország függetlensége elveszett. Az új hódítók egy nap megjelentek az országban, elődjük zászlaját, felségjeleit sajátjukra cserélték, a rendeletek végrehajtásához pedig a nép soraiból választottak tisztviselőket. Hivatalnokaikat nem fűtötte semmi, sem buzgalom, sem elkötelezettség, ugyanakkor ellenszegülés és dac nélkül végezték munkájukat. A hódítók, illetve más idegenek kapcsolatteremtési próbálkozásai nem váltották ugyan ki Árnyékország népének ellenszenvét, ám erőfeszítéseik visszhangot sem keltettek. A reakció több kezdeményező szerint a hűvös közöny volt. Ám ha hosszabban időztek az országban, és megfigyelték e nemzet hétköznapjait, megállapíthatták, hogy Árnyékország lakói egymással szemben is ugyanolyan közömbösen viselkednek. Voltak állampolgárok, akik egyedül, észrevétlenül külföldre költöztek. Beolvadtak más ország lakosságába, és általában jól boldogultak. Elég szerények és lelkiismeretesek voltak ahhoz, hogy meglehetősen magasra küzdjék fel magukat, mégis csak egy bizonyos kör elismerését vívták ki. Származásukról csak kevesen tudtak, mivel nem híresztelték, jóllehet titkot sem csináltak belőle. Az árnyékországbeliek közül soha senki nem vitte sokra, még az önállóság idején hivatalt betöltő állami vezetők közül sem, akiknek pedig beosztásuknál fogva lehetőségük lett volna erre. Árnyékország népének ennek ellenére volt tudományos, művészeti és társadalmi élete. Különféle területek tudósai szorgalmasan tanulmányozták a hasznosabbnál hasznosabb dolgokat, és kifejlesztették a külföldi találmányok gazdaságosabb és célszerűbb alkalmazását. Különböző művészeti ágak mesterei nagy gonddal vázolták fel a mások által ábrázolni kívántakat. A nemzet meghatalmazott képviselői beletanultak a közösségi ügyekbe, és ki-ki a legjobb tudása szerint szavazott róluk. Azonban ezek az emberek is feledésbe merültek a haláluk után, jóllehet életükben sem ismerték sem a nevüket, sem az arcukat. Az árnyékországbeliek arca soha nem ragadt meg senki emlékezetében. Könnyen összekeverték őket egymással vagy bárkivel. Nem volt semmilyen jellemző tulajdonságuk, amely alapján az árnyékországbeli személyek emberek, épületek, falvak vagy városok megkülönböztethetőek lettek volna. Árnyékországnak volt ugyan saját nyelve, ám ez nem igazán volt nevezhető sem sajátnak, sem pedig nyelvnek. Ez a nyelv a hosszabb-rövidebb ideig az országban tartózkodó hódítóktól hátramaradtakat is beolvasztotta anyagába. Ha volt is valamicske saját, ősi veleje még ha csak nyomokban is, az rég eltűnt a jövevényszavak és idegen szerkezetek rengetegében. A nyelv lehetőségeit csak felszínesen aknázták ki, mivel Árnyékország nyelvén sohasem daloltak vagy verseltek, még csak írni sem írtak túl sokat, pusztán a kormány rendelkezéseit vagy az idegen egyházak imáit vetették papírra. A hódítók közt akadtak felvilágosítók is, akik írni és olvasni tanították az ország népét. De az újonnan szerzett tudást az országban épp olyan közönnyel fogadták, mint minden más idegen dolgot. Nem lehetett hallani a tanulás öröme iránti rajongásról, de ugyanígy a magolást sérelmező panaszokról sem. Úgy tűnt, mintha senki és semmi nem tudta volna igazán megérinteni ezt a népet. Közülük soha senki nem tűnt olyannak, hogy valaha is szeretett volna valakit vagy akart volna valamit, netán rászorult volna valamire. Hogy hogyan sokasodtak? Rejtély. Alapos tévedés azt gondolni, hogy e nemzet valamely fia lelkesen érdeklődött volna bárki vagy bármi iránt. Kivéve azt az esetet, ha az illető születése után rögtön vagy még inkább születése előtt, magzatként, az ország határain kívülre került. Maarit Verronen DISPUTA Macskakő 17

18 Egy napon azonban Árnyékország megszűnt létezni. Eltűnt a térképről, a statisztikákból, az évkönyvekből, sőt a történelemkönyvekből is. Mindebből a világon senki nem vett észre semmit. Azon kevesek, akik valamilyen módon megismerték Árnyékországot, esetleg ott születtek, valamilyen statisztikát készítettek róla vagy megírták annak történelmét, azok emlékezetében egy kis űr jelent meg. De úgy, mintha csak megfeledkeztek volna valamiről. Még olyan jelentőségű sem volt, mint egy bekapcsolva felejtett kávéfőző. Sokkal inkább olyan, mint egy kiürítetlenül hagyott papírkosár, amelyet valaki egy kicsit később kiborított, de ez senkinek nem tűnt fel. Talán hosszú időre nem is gondolt volna Árnyékországra senki, hacsak nem bomlott volna meg teljesen a tudata. Így néha akadtak még olyanok, akik szóbahoztak valamit Árnyékországgal kapcsolatban valahol egy kis nyugodt szobában, egy megértő, fehérköpenyes hallgatónak, vagy valaki erről motyogott magában valamit az utcán vagy a négy fal között. S ha minden jól alakult, lassan ők is végérvényesen megfeledkeztek Ár nyék országról. (Maarit Verronen: Varjomaa. In: Oman onnensa lapsia. Suomalaisia novelleja. Äidinkielen opettajain liiton vuosikirja 44, 2000.) Fordította: Tóth Petra DISPUTA Macskakő 18

19 Éjország (versciklus, részletek) Megfagyott hullám mered a föld fölé, mikor széttörik, középen hasad el, mint a szív, ami nem ismeri fel önmagát, száz éles kristály, hatalmas darabok. Maga alá gyűri a gyenge házakat, azokat, amelyek lábai már nem bírják, azokat, amelyek egymást cipelik. A jég néma víz, gyönyörűen ragyog és gyilkol, a melegtől elsorvadó testrész. Óh, hatalmas hóeke. Óh, jégtörő. Óh, segítő gépek, hidegtörők: nem töltünk be megélt éveket, egyáltalán nem. A lány így szól: Oly sok árnyék, oly sok szél. * * * Árnyék van, széttörtem a szerelmet, megállás nélkül hagytam el, nyeltem a szomorúságot mint a vizet, só íze nélkül, szomjas maradtam, vak voltam az igazságra, és hagytam, hogy megtörténjen. A szív gyorsan jár, nem érem utol, nem érintem meg azt, ami tovább lobban, fényes napok a víz mellett. A fenyő zúgása, a tenger szerető füle. A kedves, aki mellett elmegyünk az utcasarkon. Strandlabda felgyorsított röpte az ég felé. Szív, nyugtalan zászló, minden szelek vitorlája. Fordította: Pusztai-Varga Ildikó Saila Susiluoto DISPUTA Macskakő 19

20 Petri Tamminen Cselédek A cselédek közül csak a legszorgalmasabbak vannak még életben. Magtárakban és fészerek padlásán laknak. Igényük egy ágy, valami ennivaló és sok munka. A zömök, 165 centi magas cseléd vastag nyelű baltára vagy fatönkre hasonlít leginkább, amely támasztékul szolgál a világ gondjaival szemben. Munkája végeztével még egy órára a mezőn marad, hogy erőt gyűjtsön. Ha kapna egy hét szabadságot, aludna, ha kettőt, abba belehalna. Már vagy tízszer operálták. Háta és csípőcsontja fémesen csikorog. Keze a reumától vértelenül fehérlik. Ujja hegyéről hiányzik a bőr. Ősszel a cseléd erdei munkára utazik északra. Bélelt gúnyájában az éjszakai vonat leghátsó ülésén ül, ott, ahol a szék támlája nem állítható. Életében minden a munka körül forog, a mezőről siet az úrvacsorára, a krumpliszedésből a seregbe. Egyszer egy asszony szerette volna magának, ám ő visszautasította: Rám még vár itt egy kis munka. Egyetlen élvezete a bagó. 45 évesen a cseléd már öregembernek számít. A szombat estéken már nem dolgozik, asszonyt szerez magának: Nem ölelésre vágyom én, hanem főtt ételre. Egy ilyen elnyűtt embert a gazda már nem enged ki a mezőre. Ő aprítja a tűzifát, amikor pedig elfogy a fészerből a tüzelőnek való, a melléképület gerendáit hasítja fel. Hatéves korától dolgozik az erdőn és viseli a fenyítéseket, amiket a felvágatlan tuskókért kap. A cseléd munka közben hal meg. A gabonasilóba esik, és belefullad a gazda terményébe. Fordította: Pasztercsák Ágnes Félrelépés DISPUTA Macskakő Május elején jó félrelépni. Az óvszercsomag és a bor vidáman fest az ábécé pénztárának fekete szalagján. Beszívom az üde tavaszi levegőt. A lépés önkéntelenül is futásba megy át, kettesével veszem a lépcsőfokokat. A nő nemrég jött munkából. A konyhában ülünk le a megrágott műanyag székekre. A társalgás döcög. A látogatást ősrégi emlékekkel és közös félismerősökkel kell megindokolni. A nő mellékesen egy reklámújságot lapozgat. A mosogató pállott szaga meg-megüti az orrom. Fel kell állni, körbejárni a lakásban, a koszos ablakokon keresztül ki kell nézni az idegen városrészre, nézegetni kell a posztereket és megtapogatni a lakásban lévő kevés könyv gerincét. Úgy tűnik, fő a talpon maradás. Ha a nő feláll, a szenvedély újból feltámad. Elég a karok egymáshoz simulása vagy csupán egy hosszú pillantás ahhoz, hogy úgy érezzem, minden szándékomat le kell lepleznem. Izzad a tenyerem, a látásom elhomályosul, nem bírom uralni az arcizmaim. A karjaim önkéntelenül ölelésre emelkednek. A nő mereven válaszol az ölelésre. A fejünk nem találja a helyes utat, az ölelés megszakad. Ellépünk egymástól, és az abbamaradt témánál folytatjuk a beszélgetést. Szeretném már megdugni, mégis finoman a lakberendezésről kell társalogni. A beszélgetés pár órája alatt lassan rájövök, hogy nem ártana indulni. Miközben a cipőmet kötöm, még úgy tűnik, hogy tovább kéne nyomulni. A nő a falnak támaszkodik, most először mosolyog valahogy ígéretesen. Kint az utcán nincs kedvem sehová menni. Az emberek borzasztóan magabiztosnak és tapasztaltnak tűnnek. Néhány utcasarok után az asszony otthon jó fejnek kezd tűnni. Nemsokára ez az érzés is lanyhul. 20