A szolgáltatási díjról szóló, /2016. ( ) NFM rendelet tervezete (a március 24-i állapot ismeretében)
|
|
- Borbála Fekete
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A szolgáltatási díjról szóló, /2016. ( ) NFM rendelet tervezete (a március 24-i állapot ismeretében) Előadó: Hajnal Zsolt szakmai vezérigazgató-helyettes Budapest, március 24.
2 A rendelet hatálya kiterjed (1. ) az NHKV Zrt.-re, mint a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvényben (a továbbiakban: Ht.) meghatározott Koordináló szervre a helyi közszolgáltatóra települési önkormányzatra, a települési önkormányzatok társulására (a továbbiakban együttesen: önkormányzat)
3 A rendeletben használt legfontosabb fogalmak (2. ) szolgáltatási díj: a Közszolgáltató rendszeres adatszolgáltatása keretében megadott, az ellátott hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok fajtájára, tartalmára és mennyiségére vetített, korrekciós tényezőkkel korrigált, valamint a rendeletben felsorolt feltételek fennállása esetén csökkentett, a Koordináló szerv által a Közszolgáltatónak fizetett díj standard díj: az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervben az egyes közszolgáltatási területekre előírt, minimum közszolgáltatási tartalomra vonatkozó díj OHKT: Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv, mely többek között meghatározza az adott területen minimálisan ellátandó közszolgáltatási feladatokat
4 A standard díj valamennyi közszolgáltatási terület tekintetében: 2,737 Ft/liter, mely magában foglalja az alábbi feladatokat: a közszolgáltatás körébe tartozó vegyes- (biológiailag bomló hulladékot tartalmazó), zöld-, csomagolási- és lomhulladék meghatározott gyakoriságú, mennyiségű és módon történő összegyűjtése és elszállítása az összegyűjtött hulladékok előkezelése az előírt mennyiségi és minőségi feltételek teljesítésével a felsoroltakhoz szükséges eszközök, gépek üzemeltetése, fenntartása és karbantartása az előkezelt és haszonanyagként át nem adott hulladék ártalmatlanítása és a szükséges hulladékgazdálkodási létesítmények, eszközök, berendezések üzemeltetése, fenntartása és karbantartása
5 A standard díj tartalmazza továbbá az alábbi feladatok költségeit: a haszonanyagra vonatkozó elvárt minőségi követelmények betartása, amelyet a Koordináló szerv az OHKT-ben fogalmaz meg a közszolgáltató tulajdonában, vagyonkezelésében, üzemeltetésében lévő vagyon fenntartása, rekonstrukciója, felújítása, pótlása, fejlesztése a közszolgáltatással kapcsolatos problémák kezelésére ügyfélszolgálat működtetése, fenntartása a hulladékgazdálkodási létesítmény bezárásának, rekultivációjának, utógondozásának és monitoringjának feladatai, költségei
6 A közszolgáltatási díj felosztásának elve (3. ) Szakmai nap a Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatásról a Ht. felhatalmazása alapján a Koordináló szerv beszedi a közszolgáltatási díjat és kifizeti a közszolgáltatóknak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megállapításáért felelős miniszter által meghatározott szolgáltatási díjat a közszolgáltatási díj meghatározásánál figyelembevételre kerül a hulladék hasznosításából vagy hasznosítás céljára történő értékesítéséből származó bevétel, mely bevétel tehát a Koordináló szervet illeti meg a közszolgáltatási díjbevétel és a haszonanyag bevétel együttesen képezik felosztásra kerülő közszolgáltatási díjat a közszolgáltatási díjat úgy kell felosztani, hogy az fedezetet nyújtson a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra, továbbá az önkormányzati, és az állami hulladékgazdálkodási közfeladatra
7 A szolgáltatási díjszámítás általános képlete: S + K Poz,i K Neg,i M c i i=1 i=1 i=1 S : standard díj [Ft/liter] K Poz,i : pozitív korrekciós tényező [Ft/liter] K Neg,i : negatív korrekciós tényező [Ft/liter] M : ürített mennyiség [liter] c i : egyösszegű levonás [Ft] 1. melléklet 3. melléklet 2. melléklet 4. (1) bekezdés 4. (5)-(9) bekezdés
8 A korrekciós tényező általános képlete: K X,i = n j=1 A j,i E i L A j,i : Az előírt teljesítésből származtatott arányszám E i : korrekció értéke [Ft/liter] L : lakossági tényező 2. és 3. melléklet táblázat 4. melléklet
9 A szolgáltatási díj meghatározása (4. ) a standard díj 100%-ban akkor illeti meg a közszolgáltatót, ha a rendelet mellékletében felsorolt valamennyi feladatot az adott közszolgáltatási területen teljes körűen, megfelelő színvonalon ellátta a standard díj, pozitív és negatív korrekciós tényezőkkel maximum 60%-kal téríthető el kivéve azon közszolgáltatási területet, ahol a közszolgáltatási díj kéttényezős díjképzési módszerrel kerül meghatározásra, ebben az esetben a kéttényezős, alapdíj és tényleges ürítési díj alapján történő elszámolás esetén a kiszámlázott közszolgáltatási díj liter értéke maximum 30%-al korrigálható a szolgáltatási díj liter szorzójának meghatározásakor tekintettel a külön számlázott alapdíjra
10 A szolgáltatási díj megfizetés módja (5. ) a Közszolgáltató adatszolgáltatás keretében megadja a díj megállapításához szükséges adatokat, és csatolja az ellátásért felelős (települési önkormányzat, illetve a települési önkormányzatok társulása) által kiadott teljesítésigazolást a Koordináló szerv a fizetendő szolgáltatási díjról 15 napon belül értesíti a közszolgáltatót a Koordináló Szerv megjelöli az esetleges díjcsökkentés alapját, ill. újabb kiegészítő adatszolgáltatást kérhet a Koordináló szerv az értesítésben szereplő szolgáltatási díjat a jogszabályi előírásoknak megfelelő számla kézhezvételét követő 30 napon belül fizeti ki a Közszolgáltatónak
11 Negatív korrekciós tényezők Sorszám Ft/liter (2. melléklet alapján) 1. 0,499 vegyes gyűjtés nem a jogszabály szerinti gyakorisággal történik 2. 0,042 zöldhulladék gyűjtésének nem megfelelő teljesítése 3. 0,208 elkülönített csomagolási hulladék gyűjtés OHKT-ban meghatározott minimumtól eltérő alul teljesítése 4. 0,083 lomhulladék gyűjtés OHKT-ban meghatározott minimumtól eltérő alul teljesítése 5. 0,001 gyűjtést szállítást nem saját üzemeltetésű járművel végzi min. 90 m / m %-ban 6. 0,186 gyűjtött és elszállított hulladékok előkezelése nem az OHKT szerinti minimális technikai, mennyiségi és minőségi feltételek teljesítésével történik 7. 0,001 előkezelését nem saját üzemeltetésében végzi 90 m / m %-ban 8. 0,001 ártalmatlanítást nem saját üzemeltetésében végzi 90 m / m %-ban 9. 0,026 ügyfélszolgálat nem teljeskörű, nem megfelelő lefedettségű ellátása
12 Sorszám Ft/liter Pozitív korrekciós tényezők (3. melléklet alapján) 1. 0,042 zöldhulladék gyűjtésében OHKT-ban minimálisan előírton felüli szolgáltatás nyújtás 2. 0,208 elkülönített csomagolási hulladék gyűjtésben többlet vállalása OHKT-ban minimálisan előírttól 3. 0,083 lomhulladék gyűjtés az OHKT-ban minimálisan előírttól többletszolgáltatás nyújtással biztosított 4. 0,186 gyűjtött és elszállított hulladékok előkezelésének elvégzése az OHKT szerinti minimális technikai, mennyiségi és minőségi előírásokon felül történik 5. 0,755 háztartási hulladékhoz hasonló vegyesen gyűjtött hulladékból anyagában hasznosítható frakció kiválasztása mechanikai, optikai kezeléssel a bemenő hulladék legalább 20%-a 6. 0,472 energetika hasznosítás érdekében végzett előkezelés elvégzése a közvetlen hasznosíthatóság érdekében (utóaprításig) a kezelésre átvett hulladék 40%-a esetén 100%-os korrekció, minden más esetben arányosítva 7. 0,125 vegyesen gyűjtött hulladék biológiai stabilizálása a lerakott hulladék 100%-a esetén 8. 0,019 OHKT-ban minimálisan megfogalmazotton túl a közszolgáltató által végzett hasznosítás, termék előállítás 9. 0,2 gyűjtőedényzet (zsák) biztosítása díjmentesen az ingatlanhasználók részére az ingatlantól történő gyűjtéshez
13 Lakosságra és ellátott területre jellemző tényező (4. melléklet alapján) A közszolgáltató által ellátott teljes terület összesített lakosság száma [fő] * Korrekciós tényező esetén alkalmazott lakosság tényező pozitív korrekció negatív korrekció ,70 1, ,80 1, ,90 1, ,00 1, ,05 0, ,10 0, ,15 0, ,20 0, ,25 0, ,30 0, ,35 0, ,40 0, ,50 0,70 * A legutóbbi hivatalos népszámlálás adatai alapján (KSH) kerül a közszolgáltató besorolásra figyelembe véve az ellátott településeket.
14 KÖSZÖNÖM MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET! Hajnal Zsolt szakmai vezérigazgató-helyettes
Szolgáltatási díjak az OHKT tükrében
Szolgáltatási díjak az OHKT tükrében Előadó: Schubert Viktor közszolgáltatási koordinációs igazgató Budapest, 2016. május 5. Fogalmak kapcsolata OHKT Standard díj Szolgáltatási díj Korrekció OHKT Európai
a Koordináló szerv által fizetendő hulladékgazdálkodási szolgáltatási díjról
13/2016. (V. 24.) NFM rendelet a Koordináló szerv által fizetendő hulladékgazdálkodási szolgáltatási díjról A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (3) bekezdés b) pont bh) alpontjában kapott
Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásának jogszabályi háttere
Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásának jogszabályi háttere Dr. Makai Martina zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár Nemzeti
A nemzeti fejlesztési miniszter. /2016. ( ) NFM rendelete
1 A nemzeti fejlesztési miniszter /2016. ( ) NFM rendelete az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására létrehozott szervezet részére történő adatszolgáltatás tartalmáról és rendjéről A hulladékról
Az új közszolgáltatási rendszer céljai és legfontosabb pillérei
Az új közszolgáltatási rendszer céljai és legfontosabb pillérei Szabó Zsolt Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kiindulási
Elfogadott jogszabályok, vagyonkezelés. Előadó: dr. Kuti Dániel
Elfogadott jogszabályok, vagyonkezelés Előadó: dr. Kuti Dániel 2016. május 20. Köztársasági Elnök tájékoztatója a T/10093 számú javaslat aláírásáról és kihirdetésének elrendeléséről 2016. évi XLVII. törvény
Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése és az OHKT-nak történő megfelelés
Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése és az OHKT-nak történő megfelelés Urbánné Lazák Emese Közszolgáltató Konferencia Balatonalmádi, 2017. október 18-20.
Megfelelőségi Vizsgálat és Intézkedési Terv. Urbánné Lazák Emese közszolgáltatási koordinátor Budapest, szeptember 28.
Megfelelőségi Vizsgálat és Intézkedési Terv Urbánné Lazák Emese közszolgáltatási koordinátor Budapest, 2016. szeptember 28. Jogszabályi áttekintés I. A közszolgáltató tevékenysége Országos Hulladékgazdálkodási
Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése, továbbá az OHKT-nak történő megfelelés
Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése, továbbá az OHKT-nak történő megfelelés Juhász Zoltán Közszolgáltató Konferencia Balatonalmádi, 2017. október 18-20.
6/2016.(IX.7.) 24/2013. (XII.12.)
Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016.(IX.7.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 24/2013. (XII.12.) önkormányzati rendelet módosításáról Sajóivánka
2015. évi CCXXI. törvény. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról 1
Hatály: közlönyállapot (2015.XII.22.) 2015. évi CCXXI. törvény a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról 1 1. (1) A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 2.
a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól
64/2008. (III. 28.) Korm. rendelet Hatályos: 2008.05.16-2010.12.29 64/2008. (III. 28.) Korm. rendelet a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól
T/ számú törvényjavaslat. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10093. számú törvényjavaslat a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról Előadó: Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Budapest, 2016. április 1 2016.
Kunfehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2016.(VI.29.) önkormányzati rendelet tervezete
Kunfehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016.(VI.29.) önkormányzati rendelet tervezete a helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 4/2015.(IV.23.) önkormányzati rendelet módosításáról
15/2016. (III.22.) 55/2013. (XII.17.)
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 15/2016. (III.22.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló 55/2013. (XII.17.) önkormányzati
A Kormány. /2017. ( ) Korm. rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról
A Kormány /2017. ( ) Korm. rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés
A díjképzés általános szabályai
A díjképzés általános szabályai Ht. 46. (1) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat - a vegyes hulladék mennyiségével arányosan a költségekre, továbbá az árakra, illetve a díjra vonatkozó közgazdasági
HASZONANYAG NÖVELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI AZ ÚJ KÖZSZOLGÁLTATÁSI RENDSZERBEN
HASZONANYAG NÖVELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI AZ ÚJ KÖZSZOLGÁLTATÁSI RENDSZERBEN Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás helyzete. dr. Csepregi István
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás helyzete dr. Csepregi István Közszolgáltatás 1849, Pest Meghagyatik szigorúan minden háztulajdonosnak, hogy házában ne engedje a szemetet halomra gyűjteni. Kötelesek
Előterjesztés a Zöld Bicske Nonprofit Kft első félévi beszámolójának elfogadása
Előterjesztés a Zöld Bicske Nonprofit Kft. 2016. első félévi beszámolójának elfogadása 1. előterjesztés száma: 265/2016 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében
4. E rendelet alkalmazása szempontjából:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 24/2015. (VI.29.) önkormányzati rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei
B u D a Pe ST Budapest Főváros Önkormányzata
B u D a Pe ST Budapest Főváros Önkormányzata Városfejlesztési Főpolgármester-helyettes 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 *1000078594776* ikt. szám: FPH061 /977-55
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület július 12.-bi nyilvános ülésére
Napirend: 1. Ügyiratszám: /2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. július 12.-bi nyilvános ülésére Tárgy: Zalahaláp Község Önkormányzata Képviselő-testületének a települési szilárd hulladék kezelésével
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a köztisztasággal kapcsolatos egyes kérdésekről és a közszolgáltatás
T/7397. számú törvényjavaslat. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/7397. számú törvényjavaslat a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról Előadó: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Budapest, 2015. november 1 2015. évi
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának finanszírozása
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának finanszírozása Előadó: Huszár Erika gazdasági igazgató 2017.05.02. Jogszabályi háttér 13/2016. (V. 24.) NFM rendelet a Koordináló szerv által fizetendő
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakításának aktuális kérdései
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakításának aktuális kérdései Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési
Fejlesztési stratégia a nemzeti célok elérésére
Fejlesztési stratégia a nemzeti célok elérésére Előadó: Kövecses Péter fejlesztési igazgató 2016. november 23. Globális problémák a hulladékgazdálkodásban Globális hulladékáram Növekvő hulladékmennyiség
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatói integráció - az NHKV Zrt. koordinációs feladatai
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatói integráció - az NHKV Zrt. koordinációs feladatai Hadnagy Attila fejlesztési és stratégiai igazgató-helyettes Budapest, 2017. november 9. Globális problémák a hulladékgazdálkodásban
MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2014. (I.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2014. (I.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A NEM KÖZMŰVEL ÖSSZEGYŰJTÖTT HÁZTARTÁSI SZENNYVÍZ BEGYŰJTÉSÉRE VONATKOZÓ KÖZSZOLGÁLTATÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL
Hulladékáramok és haszonanyaggal kapcsolatos adatszolgáltatás
Hulladékáramok és haszonanyaggal kapcsolatos adatszolgáltatás Előadó: Kövecses Péter fejlesztési igazgató Budapest, 2016. szeptember 28. Hulladékáramok nyomon követésének, koordinálásának alapjai Hasznosítói
A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Hajdúszoboszló tekintetében
A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Hajdúszoboszló tekintetében Feladat általános meghatározása: Hulladék gyűjtés és hulladékkezelő létesítménybe történő szállítása és kapcsolódó feladatok ellátása
Az R 4. -a az alábbi 12-14. pontokkal egészül ki:
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 31/2005.(XII.19.) Kt. sz. rendelete Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 35/2004.(XII.3.)
2. malléklet. 26/2013. (IV. 18.) Főv. Kgy. rendelet. a Budapest főváros területén végzett hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
2. malléklet 21. (1) Felfüggeszthető a közszolgáltatás nyújtása azokon az ingatlanokon, amelyeken előreláthatóan legalább 30 napig senki sem fog tartózkodni és emiatt hulladék sem keletkezik. (2) A felfüggesztésre
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2012.(XII.20.) ÖNKORÁNYZATI RENDELETE
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2012.(XII.20.) ÖNKORÁNYZATI RENDELETE A hulladékkezelési közszolgáltatásról és köztisztaságról szóló 4/2006.(II. 03.) rendelet módosításáról A Képviselő-testület
ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP
ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP E-szám: 59/2016. Tárgy: Nagykovácsi Nagyközség területén végzett hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról valamint a közterületek tisztántartásáról szóló 7/2014. (VI. 26.) rendelet
Javaslatok a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás finanszírozási problémáinak megoldásához
Javaslatok a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás finanszírozási problémáinak megoldásához 2019. április 25. dr. Csepregi István Költségnövelő szabályozási, igazgatási tényezők 2012-2018 között - Hulladéklerakási
2016 JűL 0 7. ifci.sz: BIHARI KFT. Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Szerződé jjjtlőadő: módosító szerződés
Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Szerződé jjjtlőadő: módosító szerződés ED; ifci.sz: mely létrejött egyrészről Báránd Községi Önkormányzat (4161 Báránd, Kossuth tér 1., képviseletében: Dr. Kovács
Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/
Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/208-001/11 : 52/208-009 e-mail: jegyzo@nyirabrany.hu 2. Napirend Az előterjesztés törvényes. E L Ő T E R
I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1.. 2..
Szomor Község Önkormányzatának a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 13/2002.(XII.12.) számú rendelete. ( egységes szerkezetben ) Szomor Község Képviselő-testülete
Tárgy: Javaslat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 20/2013. (XII.13.) önkormányzati rendelet módosítására.
ELŐTERJESZTÉS SAJÓGALGÓC KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. AUGUSZTUS 24-I MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1420-4/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB I II. N API R E N D Tárgy:
A települési hulladék kezelésének jogi szabályozása
A települési hulladék kezelésének jogi szabályozása Dr. Hornyák Margit c. egyetemi docens Széchenyi István Egyetem Győr, 2016. november 16. A kezdetek. 1-ör. Meghagyatik szigorúan minden háztulajdonosnak,
Hulladékgazdálkodási tervezési rendszer elemeinek összeillesztése OHT, OGYHT, OHKT
Hulladékgazdálkodási tervezési rendszer elemeinek összeillesztése OHT, OGYHT, OHKT Dr. Petrus József Csaba vezető-tanácsos Környezetügyért, Agrárfejlesztésért és Hungarikumokért felelős Államtitkárság
E L Ő T E R J E S Z T É S
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 158. 8500 PÁPA, Fő utca 12. Tel.: 89/324-585 Fax.: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa
1. melléklet a 12/2016.(VI.28.) önkormányzati rendelethez
1. melléklet a 12/2016.(VI.28.) önkormányzati rendelethez FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Nyilvántartó cégbíróság: Kecskeméti Törvényszék Cg.: 03-09-126039 Adószám: 24290054-2-03
Krancziczki Ágnes Közszolgáltatási és koordinációs munkatárs Budapest, május 26.
Következő időszak feladatai, folyamat ábrák Krancziczki Ágnes Közszolgáltatási és koordinációs munkatárs Budapest, 2016. május 26. Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja: 69/2016.
Elkülönítetten gyűjtött hulladék
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2016. (VI.30.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységekről, mint kötelező közszolgáltatásról szóló 8/2010. (IV.29.)
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás és termikus hasznosítás - Az új Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv tükrében
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás és termikus hasznosítás - Az új Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv tükrében Előadó: Weingartner Balázs József elnök-vezérigazgató Budapest, 2016. 10.
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a települési hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatásról, a közterületek tisztántartásáról szóló 21/2013.
A körforgásos gazdaság és a hazai hulladékgazdálkodási tervezés. Humusz Ház Február 22. Markó Csaba
A körforgásos gazdaság és a hazai hulladékgazdálkodási tervezés Humusz Ház 2017. Február 22. Markó Csaba Miről lesz szó? Nemzeti Környezetvédelmi Program 2015-2020 (NKP) A környezet védelmének általános
5/2016. (VII. 1.) 4/2016. (V.27.)
Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2016. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról szóló 4/2016. (V.27.) önkormányzati rendelet
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő aktuális kérdések
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő aktuális kérdések Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
AZ NHKV ZRT ÉVI ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE
AZ NHKV ZRT. 2017. ÉVI ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE Kacsándi László igazgató Biztonsági és Ellenőrzési Igazgatóság Budapest, 2017. október 20. Az ellenőrzési tevékenység szükségszerűsége I. Az NHKV Zrt. feladatai
KÉKKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
KÉKKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2011. (XII. 26.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkezelésről szóló 9/2007. (VII. 16.) rendelete módosításáról Kékkút Község Önkormányzata
Vagyonfelmérés és vagyonkataszter összeállítása, ellenőrzése
Vagyonfelmérés és vagyonkataszter összeállítása, ellenőrzése Előadó: Orbán Péter fejlesztési koordinátor Budapest, 2016. szeptember 28. Vagyonfelmérés és vagyonkataszter jogi alapjai I. 2012. évi CLXXXV.
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 29 - i nyilvános testületi ülésére az 5. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: A helyi hulladékkezelési
Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról
Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról
2. Fogalmi meghatározások
VILLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS RENDJÉRŐL, A TELEPÜLÉS TISZTASÁG EGYES KÉRDÉSEIRŐL VillányVáros Önkormányzatának
Az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv tervezett módosításai
Az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv tervezett módosításai Előadó: Pápai Zoltán fejlesztési munkatárs Balatonalmádi, 2017. október 19. Az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási
Haszonanyag évi várható hasznosítási adatai az első félév tapasztalatai alapján
Haszonanyag 2017. évi várható hasznosítási adatai az első félév tapasztalatai alapján Bodnár Mária Közszolgáltató Konferencia Balatonalmádi, 2017. október 18-20. Jogszabályi háttér 2012. évi CLXXXV. törvény
Települési Önkormányzat Képviselő Testülete Berhida. Tisztelt Képviselő Testület!
VERTIKÁL ÉPÍTŐIPARI ÉS KOMMU ÁLIS SZOLGÁLTATÓ ZRT. 8154 Polgárdi, Bocskai u. 39. Telefon: 22/ 366-029, 576-070, Fax : 22/576-071 e-mail: vertikalrt@t-online.hu http://www.vertikalrt.hu Fejér Megyei Cégbíróság,
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 8/2016. (VII.04.) önkormányzati rendelete
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 8/2016. (VII.04.) önkormányzati rendelete a Települési szilárd hulladék kezeléséről szóló 17/2013. (XII.20.) Önkormányzati rendelet módosításáról
ELŐTERJESZTÉS. Ügyrendi és Szavazatszámláló Bizottság. A döntéshez egyszerű/minősített többség szükséges.
ELŐTERJESZTÉS a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 25/2013.(XII.19.) számú önkormányzati rendelet módosítására Tárgy: Előterjesztő: Sárrétudvari Nagyközség
Megvalósítható és fenntartható üzemeltetési koncepció. A október 8-án elfogadott üzemeltetési koncepciót módosító javaslat
Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás Megvalósítható és fenntartható üzemeltetési koncepció A 2015. október 8-án elfogadott üzemeltetési koncepciót
317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről
317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés 18.
Súr Község Önkormányzati Képviselő testületének 6/2016 (IX.28..) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
Súr Község Önkormányzati Képviselő testületének 6/2016 (IX.28..) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Súr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016. (IX. 28.) önkormányzati
1 Tervezet, amelyet a Kormány nem tárgyalt meg, ezért nem tekinthető a Kormány álláspontjának évi... törvény
1 2016. évi... törvény az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2013. évi CXXXIV. törvény módosításáról 1. Az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az
ELŐTERJESZTÉS október 20.
ELŐTERJESZTÉS 2016. október 20. 5. napirendi pont Javaslat a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 15/2014. ( XI.29.) önkormányzati rendelet módosításáról; Előadó:
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2016. (...) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E
Képviselő-testülete MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2016. (...) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a települési hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatásról, a közterületek tisztántartásáról
Előterjesztés a Képviselő-testület február 15-én tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2018. február 15-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a települési hulladékgazdálkodásról szóló 27/2014.(XI.28.) önkormányzati rendelet módosítására. Előterjesztő: Tóth
d.)a háztartásban kezdődő zöldhulladék és elkülönítetten gyűjtött hulladék összegyűjtésére és elszállításra
Serényfalva Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 6/2015.(IV.29.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Serényfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:.../2015. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)
Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály. Ózd, június 22.
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 20/2015. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Előterjesztő: Polgármester
Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete
Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete a települési szilárdhulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 8/2007.(IV.27.) önkormányzati rendelet
385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről
385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés 1. és 31. pontjában kapott felhatalmazás
Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (IX.19.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (IX.19.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról szóló
Fejlesztési Stratégia a Nemzeti Célok elérésére
Fejlesztési Stratégia a Nemzeti Célok elérésére Előadó: Weingartner Balázs elnök-vezérigazgató Nyíregyháza, 2017. május 9. Globális problémák a hulladékgazdálkodásban Globális hulladékáram Növekvő hulladékmennyiség
385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről
385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés 1. és 31. pontjában kapott felhatalmazás
E l ő t e r j e s z t é s
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/217- /2016. Előkészítő: Kosler Zoltán, Mészáros Zoltán E l ő t e r
KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS
KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről Pitvaros Község Önkormányzata (6914 Pitvaros, Kossuth u. 30., képviseli: Radó Tibor polgármester) mint megrendelő a továbbiakban Megrendelő, másrészről
1. Fejezet. Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya
Kis tamási Község Önkormányzat Képviselií-testiiletének az 2/2015. (TI. 10.) iinkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási kiizszolgáltatás ellátásának és igénybevételének szahályairéil. Kistamási Község
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, a települési szilárd hulladék kezeléséről, a hulladékok szelektív gyűjtéséről és ártalommentes
AJÁNLÁS. A közszolgáltatási szerződés Ht. 92/B (2) bekezdésében foglaltak szerinti módosításának egyes tartalmi elemei:
AJÁNLÁS A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) 92/B (2) bekezdése kimondja: Az önkormányzatok 2016. június 30-ig módosítják a közszolgáltatási szerződéseiket oly módon, hogy azokból - törlésre
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés 1. számú módosítása
Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés 1. számú módosítása amely létrejött egyrészről: Segesd Község Önkormányzata - székhely: 7562 Segesd, Szabadság tér 1. - adószáma: 15398587-2-14 - statisztikai
KIVONAT. Fúrta Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 12-én megtartott képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből
KIVONAT Fúrta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 12-én megtartott képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből Furta Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.12.) ÖR.
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület június 17-i nyilvános ülésére. Turisztikai és Városfejlesztési Bizottság Humán Bizottság Gazdasági Bizottság
3. NAPIREND Ügyiratszám: 14/2-4/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. június 17-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A települési hulladékkal kapcsolatos
(VI...) 55/2013. (XII.17.)
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének../2015. (VI...) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló 55/2013. (XII.17.) önkormányzati
Magyar joganyagok - 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet - a hulladékgazdálkodási kö 2. oldal (3) A konténer és a válogatómű tekintetében az egyes hull
Magyar joganyagok - 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet - a hulladékgazdálkodási kö 1. oldal 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről A Kormány
A közszolgáltatási díj meghatározásának szempontrendszere Dr. Hornyák Margit hulladékgazdálkodási szakértő c. egyetemi docens XX. Nemzetközi Köztisztasági Szakmai Fórum Szombathely, 2010. május 13. Miért
4/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet
4/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás és a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtése közszolgáltatás ellátásáról Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése
2010. december 22. szerda, 00:00 - Módosítás: 2011. augusztus 10. szerda, 10:20
16/2010. (XII.21.) önkormányzati rendelet "a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgá Herend Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2010. (XII.21.) önkormányzati rendelete a
EDÉNYZET EGYSZERI ÜRÍTÉSI DÍJA
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A 2013. évi hulladékszállítási
A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Debrecen régió tekintetében
A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Debrecen régió tekintetében Feladat általános meghatározása: Hulladék gyűjtés és hulladékkezelő létesítménybe történő szállítása és kapcsolódó feladatok ellátása
A KÉTTÉNYEZŐS TELEPÜLÉSI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ
Gyulai Közüzemi Kft. A KÉTTÉNYEZŐS TELEPÜLÉSI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ Előadó: Kneifel Ferenc ügyv. igazgató Tulajdonos: Gyula Város Önkormányzata Alaptevékenységek: vízellátás szennyvízelvezetés
Műszaki, szakmai elvárások új szempontrendszere (OHKT, szolgáltatási díj, megfelelőség, integráció)
Műszaki, szakmai elvárások új szempontrendszere (OHKT, szolgáltatási díj, megfelelőség, integráció) Előadó: Hajnal Zsolt András szakmai vezérigazgató-helyettes 2016. november 23. OHKT-tól a területi integrációig
1. Általános rendelkezések
Veszprémvarsány Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelete A települési folyékony hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről
Európai Uniós támogatással létrejövő hulladékgazdálkodási projektek üzemeltetése, projektzárás - problémák és megoldások-
Európai Uniós támogatással létrejövő hulladékgazdálkodási projektek üzemeltetése, projektzárás - problémák és megoldások- 2009. április 23. (Szombathely) dr. Horváthné Nagy Orsolya osztályvezető Környezetvédelmi
Hulladékgazdálkodás szakmai szemmel
Hulladékgazdálkodás szakmai szemmel Előadó: Weingartner Balázs elnök-vezérigazgató Budapest, 2016. május 5. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás logikai kerete Térségi rendszerek és létesítmények DE
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:..../2015. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakításának eredményei és további lépései
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakításának eredményei és további lépései Előadó: Weingartner Balázs József elnök-vezérigazgató Budapest, 2016. szeptember 28. Területi lehatárolások