Írta: DR. CSEKE FERENC, DR. HORVÁTH LÁSZLÓ, DR. KERECSÉNYI EDIT és TÓTH KÁLMÁNNÉ

Átírás

1 NAGYKANIZSA Írta: DR. CSEKE FERENC, DR. HORVÁTH LÁSZLÓ, DR. KERECSÉNYI EDIT és TÓTH KÁLMÁNNÉ TARTALOM Előszó. Dél-Zala természeti földrajza (dr. Cseke Ferenc). Kialakulás. Éghajlat. Talajok. Vízrajz. Növény- és állatvilág. Nagykanizsa és környékének története (dr. Horváth László és Tóth Kálmánná). Régészeti kutatások. Az őskor emlékei. A római uralom és a népvándorlás kora. A magyar honfoglalástól a török kiűzéséig. A feudalizmus kora 1690-től. A kapitalizmus kora A megújuló város Nagykanizsa környékének néprajza (dr. Kerecsényi Edit) Dél-Zala népcsoportjai Népi gazdálkodás Településszerkezet, népi építkezés Berendezés, bútorzat A viselet Népi mesterségek Népszokások Nagykanizsa környékének természeti erőforrásai (Dr.. Cseke Ferenc) Mezőgazdaság. Ipar Idegenforgalom Városnéző séták Nagykanizsán (dr. Kerecsényi Edit) I. séta (Szabadság tér-lenin út) II. séta (Ady Endre utca-kisfaludy utca Sétakert - MAORTtelep-Kossuth tér-széchenyi tér-zrínyi Miklós u.) III. séta (Deák tér-lenin út bal oldala-eötvös tér-hunyadi u.- Rozgonyi u.- Vörös Hadsereg út) Túraajánlatok Dél-Zalában és Délnyugat-Somogyban (dr. Cseke Ferenc) Gyalogtúrák Autótúrák Gyakorlati tudnivalók (dr. Cseke Ferenc)

2 Felhasznált forrásmunkák ELŐSZÓ Ez a kiadvány kettős célt szolgál: egyrészt ismertetést közöl a városnak és környékének természeti, földrajzi viszonyairól, valamint történelmi, néprajzi hátteréről; másrészt turisztikai jellegű tájékoztatást is ad mindazoknak, akik érdeklődnek a műemlékek és a természeti szépségek iránt. Nemcsak az idelátogató turistáknak szánjuk e könyvecskét, hanem azoknak a nagykanizsaiaknak is, akik a várossal és környékével alaposabban szeretnének megismerkedni. És talán az iskolai oktatásban is hasznosíthatók lesznek mindazok az ismeretek, amelyeket könyvünkbe szerkesztettünk. A szerzők. DÉL-ZALA TERMÉSZETI FÖLDRAJZA KIALAKULÁS Dél -Zalában az olajkutatók fúrója eltemetett egykori hatalmas hegység kőzeteibe hatolt, mely főleg észak-kelet - dél-nyugati irányú vonulatokból áll. A hajdani széles völgyek és hegygerincek szintkülönbsége több ezer méter lehet. Pontosan még nem tudták megállapítani, mert a legtöbb helyen a völgy talpat el sem érte a fúró. A hegység nyugat felé egyre mélyebbre süllyed, a gerinceket rögökre tagoló haránt törések mentén. Anyaga főleg triászkori mészkövekből és dolomitokból épült fel. Ez a hatalmas hegység több 10 millió éven keresztül töredezett és pusztult, amit igazol a fúróiszapot elnyelő sok üreg és hasadék, valamint azok a durva törmelékek, amelyek a szárazföldi lepusztulás nyomán keletkeztek. A Kárpátok miocénkori felgyűrődése nagy változásokat hozott. A hatalmas törések mentén vulkánok keletkeztek. A kiömlő andezit láva helyenként 1000 m vastag takarót borított a felszínre. Ezzel egy időben megindult a hegység lassú süllyedése, föléje tenger nyomult és abból m vastag neogén (miocén és pliocén) üledék rakódott le, amely végül a legmagasabb csúcsokat is elnyelte. Anyaguk: agyag, márga, homok, homokkő, konglomerátum, breccsa stb. Gyűrődés nem mutatható ki ezekben a régetekben, legfeljebb álboltozatok képződhettek. Itt keletkezett a kőolaj és a földgáz. Mindkét értékes anyag a belső nyomás hatására elvándorolt a keletkezéshelyéről, és az úgynevezett olajcsapdákban megrekedt, majd felhalmozódott. A kutatók ezeket a képződményeket tárják föl mélyfúrás segítségével. A szénhidrogének mellett még egy komoly érték rejtőzik a neogén üledékekben. Ez az érték a föld belső hőjétől felmelegedett termálvíz, amely sok értékes sót is tartalmaz. Nagykanizsa környékén - a földkéreg vékonysága miatt - átlagosan 20 méterenként növekszik 1 C-al a hőmérséklet a föld mélye felé. (A világátlag 33 m/l C.) A felsőpliocén időszakban erőteljesen megemelkedett a terület, s az egykori tengerfenék egyhangú térszínt képezve felszínre került. Ezen terítette szét a dél felé folyó Ős-Mura és az Ős-Rába, esetleg az Ős-Duna is, kavicsos-homokos hordalékát, melynek nyomait ma a dombság legmagasabb szintjein találjuk a felszínen. (Pl. a börzöncei kápolna mellett.) A jégkorszak kezdetén gyökeres változások következtek a felszínfejlődésben. A korábbi szubtrópusi jellegű éghajlat fokozatosan hidegre és szárazra fordult. A terület lassú emelkedése miatt az Ős-Duna és az Ős-Rába észak felé kanyarodott, az Ős-Mura, pedig jóval nyugatabbra talált egy újonnan kialakult süllyedéket.

3 A tovább emelkedő felszínen erőteljes völgyképződés kezdődött a jégkorszak nedves időszakaiban. A kivéső munkát továbbiakban már a helyi vizek végezték több százezer év alatt, s ezzel lényegében kialakították a mai felszínt. A völgyek irányát az általános déli lejtésen kívül a hajdani folyók elhagyott medrei és a helyenként kimutatható süllyedékek határozták meg. Ugyancsak a jégkorszak során képződött a dombok oldalát és tetejét befedő lösztakaró, amely a sok csapadék hatására felső szintjében a legtöbb helyen elvályogosodott. A mai völgyhálózat kialakulásán túl szerkezeti változások is történtek. A Principális-völgy középső része mellett besüllyedt az a 4-5 km széles árok is, amely észak-kelet dél-nyugati irányba húzódik a Balatonnal párhuzamosan. Süllyedése miatt nem szabdalódott fel a felszíne, s így helyet adott Nagykanizsa város utcáinak, épületeinek. Az óholocén száraz és meleg klímája alatt lendült mozgásba a Principális-völgymedence magasabb térszíneinek homokja. A szélbarázdás felszín több helyütt fellelhető, de igazán szép garmadabuckák csak Homokkomáromtól keletre találhatók. A táj mai képe egy változatos dombsági felszín, zömmel észak-déli irányban elnyúló völgyekkel. Sík terület kevés akad. A gerinceket mindenütt laza üledék fedi. A völgyek kitakarítása és a domboldalak pusztulása ma is tart, sőt felgyorsult az ember földművelő munkája nyomán. Az erdőtakaró alatt vízmosások most is mélyülnek, de a futóhomokot már lekötötte a gazdag növénytakaró. ÉGHAJLAT Nagykanizsa az ország délnyugati sarkában helyezkedik el. Helyzeténél fogva - a nedves kontinentális klímán belül -jobban érvényesül az óceán hatása és némiképp a Földközitengeré is. Ennek megfelelően Nagykanizsa az ország egyik legcsapadékosabb városa. Az 1901 és 1970 között mért évi csapadékösszegek 1216 mm (1940-ben) és 483 mm (1921-ben) szélsőségeket tartalmazzák. A 70 évi átlag 766 mm. A csapadék évi eloszlása egyenletesebb mint másutt az országban. Maximuma nyárra, azon belül májusra esik az óceáni légtömegek behatolása miatt, de a földközi-tengeri hatás következtében ősszel is kialakul egy másodmaximum. A téli csapadékminimum a hideg szárazföldi származású levegő uralmát jelzi. A havas napok száma megegyezik az országos átlaggal, de a hótakaró vastagabb, mint máshol. Az északkeleti és a délnyugati szelek a leggyakoribbak Nagykanizsán (30-30%). Nyáron az észak-nyugati viharos szelek uralma a jellemző. A szélcsendes napok száma 5% csupán, a nyári zivatarokat kísérő jégeső gyakoribb az országos átlagnál. A vegetáció gazdagságát növeli a levegő magas relatív nedvességtartalma (76% évi átlagban). A csapadékos időszakot kísérő tartós felhőzöttség jelentékenyen csökkenti a napsütéses órák számát. Az évi borult nap miatt, csupán óra az évi napsütés. Ez az érték órával elmarad az Alföld adottságaitól, s ezzel minőségi hátrányba kerül a napfényigényes növények termelése. A hűvös óceáni és a meleg földközi-tengeri légtömegek télen enyhítik a hideget, nyáron a meleget. így a hőmérséklet évi közepes ingadozása országosan is a legkisebbek között van (21,7 C). Az évi középhőmérséklet 10,2 C. TALAJOK

4 Zala megye legnagyobb természeti értéke a termőföld. Kialakulása vályogos, löszös és homokos anyakőzeten történt, erdőtakaró alatt és dombsági feltételek között. Minőségét a bőséges csapadék kedvezőtlenül befolyásolta. A kilúgozás eredményeként humuszban, valamint kalcium- és magnézium sókban szegénnyé, kémiailag savanyúvá vált. A vályogosodott lösszel borított dombhátakat Nagykanizsa környezetében agyagbemosódásos barna erdőtalajok fedik. Erodálatlan állapotban a termőrétegük elérheti az 1 m-es vastagságot. Az erdő szépen fejlődik rajtuk, de szántóföldi művelés esetén rendszeresen javítani kell. Minőségi különbségek főleg az anyakőzet változó összetétele miatt alakultak ki. Ugyancsak az agyagbemosódásos erdőtalajok közé tartozik a Principális-völgy magasabb térszíneinek kovárványos homokja. Legnagyobb kiterjedését a várostól délre Janka-puszta körül éri el. Rossz a vízgazdálkodása és elég gyenge a termőképessége. A fenyő és az akác jól bírja. Nagykanizsától nyugatra és délkeletre megjelennek az erősen kötött pszeudoglejes barna erdőtalajok. A felhalmozási szint agyagsávja miatt vízpangás áll elő a talajszelvényen belül. Helyenként podzolosodás is jelentkezik a sok csapadék hatására. A tűlevelű erdők és a gyertyánosok viselik el legjobban, szántóföldként rosszul hasznosítható. Javítása költségesebb. A vizenyős völgytalpakat lapos réti talajok, vagy láptalajok fedik. Szervesanyag tartalmuk magas (4-7%), de nyers a felszín közeli talajvízszint miatt. Rossz kaszálóként hasznosítják legfeljebb. Legnagyobb kiterjedését a Principális-völgyben éri el. A felsorolt talajok termőképességét erősen rontja a domboldalak talajának folyamatos lepusztulása és az altalaj, vagy rosszabb esetben a nyers kőzet művelése (földes kopár). Hasonló károkat okoz a száraz és szeles időben mozgatott homok a Principális mentén. VÍZRAJZ Nagykanizsához legközelebb eső jelentős vízfolyás az erősen szennyezett Mura folyó. A város vízellátásában döntő szerepe van és befogadja a szennyvizeit. A talajvíz és a domboldalakról lefutó csapadékvíz a patakok medrében talál lefolyást. A völgyhálózat elég sűrű (2 km/km2) és jelentékeny a lefolyás is a sok csapadék, valamint a meredek és kötött talajú domboldalak miatt. A lehullott csapadék 18%-a távozik átlagosan a vízfolyásokon keresztül, a többi elpárolog, illetve raktározódik. A patakok vize sem elég tiszta már. Szennyezi egyrészt a mezőgazdasági területek lemosott és a talajvízbe szivárgott kémiai anyaga, másrészt a települések bevezetett és bemosott szemete. Több helyütt elgátolták a völgyeket és halastavakat alakítottak ki. A tóépítés káros következményeként a kisesésű völgyek tó feletti szakasza hosszan elmocsarasodott. A környék vizeinek fő gyűjtője a Principális-csatorna. A misefai eredetétől a Muráig gyűjti össze a mellékvizeket, illetve lecsapolja a pangó vizes területeket és levezeti a város szennyvizeit. A széles völgy mocsaraiba - egy terjedelmes teraszszigetre - épült Kanizsa hajdan híres vára. A város környéki dombság gazdag forrásokban. A terjedelmes erdőségekben fakadó vizek tiszták és egészségesek. A Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság számos forrást befoglaltatott. A gyenge utánpótlással rendelkező rétegvizek minősége kitűnő, mennyisége azonban megcsappant a nagymértékű felhasználás nyomán. A termálvíz-készlet hasznosítására még alig került sor. A lezárt kutak 100 C körüli lyukhőmérsékletű vizével akár épületeket is lehetne fűteni, bár a felsőpannoniai víztartó rétegek viszonylagos vékonysága miatt a készlet korlátozott. Nagyobb mértékben csupán a

5 zalakarosi gyógyfürdőben használják ki ezt a lehetőséget. NÖVÉNY- ÉS ÁLLATVILÁG A változatos éghajlati és talajviszonyok miatt gazdag és sokrétű Dél-Zala flórája. Az 1232 fellelhető magasabb rendű növényfaj a hazai fajok felét jelenti. A 180 vadon termő gyógynövényünkből 152 fordul itt elő. Nagykanizsától nyugatra terül el a jellegzetes zalai bükk-táj, a győzelmes bükköny - aljnövényzetével. A bükk másutt a magasabb régiók fája, itt a bő csapadék, a magas páratartalom, a kedvező talaj és a domborzat miatt már a völgytalpak közelében is megjelenik. Növekedése és minősége legjobb az országban. Nagyszerű látvány a szürke és simatörzsű szálfák gyér aljnövényzetű tiszta állománya. A bükkösök között elegyfaként a dombok tetején megjelenik a kocsánytalan tölgy és a csertölgy, a mélyebb részeken a kocsányos tölgy réti szil, a juhar, a madárcseresznye, s a dombok fagyveszélyes alján keverten a gyertyán. Egyre több fenyőt telepítenek. Nagykanizsától keletre és délre, az alacsonyabb és melegebb fekvésű területeken a gyertyános tölgyesek uralkodnak, a szub-atlanti és szubmediterrán klíma vonásoknak megfelelően. Délen és a szárazabb tetőkön cseres-tölgyesek, az északias lejtőkön a bükkösök terjedtek el. Jelentékeny az akác aránya és szaporodik a fenyő. Az elegyfák között az őshonos szelídgesztenyét érdemes kiemelni, amely Zalamerenyénél összefüggő erdőt alkot. A Belezna környéki savanyú homok vegetációja Belső-Somogy felé nyit kaput. A Principális-völgy medencéjéből kiemelkedő rossz, meszes talajú homokdombok, a Duna- Tisza közére emlékeztetnek. A hüvelyes csenkesz gyepjében tipikus alföldi homokpusztai fajok élnek (Gördövény, Fűzvölgy). A sűrű völgyhálózat nedves völgytalpain éger- és fűzlápok találhatók, többféle sással. Nagykanizsa környékének flórája számos mediterrán elemet tartalmaz, mint például a virágos kőris, magas szárú kocsord, bókoló és fürtös gyűszűvirág, sávos here, farkas boroszlán stb. Zákány és Őrtilos között a Dráva közeiében különösen erős a szubmediterrán vonás. Néhány elem csak itt található: hármaslevelű szellőrózsa, pofok csalán, stb. " Nagy tömegben előforduló kedvelt lágyszárú növények között legkorábban a hóvirág, a tavaszi tőzike, a közönséges kankalin, az ibolya, az odvas keltike virágzik. Májusban követi a gyöngyvirág, nyár végén a ciklámen. A terület ritkaságai között említhetjük a lónyelvű. csodabogyót, a kakasmandikót, a turbánliliomot, a fehér sarkvirágot, a piros madársisakot, a bókoló fogasírt és a farkasölő sisakvirágot. A szurdokok mélyén a májmohák alkotnak nagy telepeket: Ezek zöme védett. Nagyon gazdag a gombaflóra is. Kora tavasszal a szőlőhegyekben megjelenik a kucsmagomba, a legelőkön a szegfűgomba. Májustól kezdve a tölgyesekben vargányát, másutt rókagombát és galambgombaféléket találunk,, késő ősszel szedhető az őzláb és a lila pereszke. Az állatvilág. A zalai erdők büszkesége a szarvas. Az 1983-as világranglista 4. és 5. helyezettjét itt lőtték ki. Számottevő a vaddisznó, őz, borz, róka, nyest és fácán-állomány; a nyúl és a fogoly nagyon megfogyatkozott. Komoly károkat okoznak a zalai halgazdaságoknak a Kis-Balatonról idelátogató kócsagok, kormoránok, bakcsók. A Mura mentén fekete gólya és gémtelep is van. A megfogyatkozott számú énekesmadár a környezethez hasonló állományt alkot, csak a varjak és a védett ölyvek szaporodtak el túlságosan. A madárvilág ritkaságai között megtaláljuk itt a kishaját, a darázsölyvet és a füles kuvikot is. Látványos különlegesség a

6 Dráva menti holtágak 10 filléres nagyságú édesvízi medúzája. NAGYKANIZSA ÉS KÖRNYÉKÉNEK TÖRTÉNETE RÉGÉSZETI KUTATÁSOK Nagykanizsának és környékének történeti kutatása csaknem százéves múltra tekint vissza. Rómer Flóris, a magyar régészet egyik megalapítója a múlt század végén Kanizsa környékét is bejárta és ezzel elsők között hívta fel a figyelmet Zala megye déli részének történeti emlékeire. Azóta több tanulmány foglalkozott Kanizsa történetével. Az első komoly régészeti munka Kanizsa várának feltárása volt, amelyet között Méri István, az azóta tragikus körülmények között elhunyt régész vezetett. A környék tervszerű régészeti kutatása csak 1975-ben kezdődött. Elsődleges feladat volt a terület régészeti lelőhelyeinek fel kutatása. Azóta mintegy félszáz kisebb-nagyobb ásatást végeztek a környéken. Mintegy 8-9 ezer évvel ezelőtt a Földközi-tenger keleti partvidékén, a Közel-Kelet termékeny síkságain olyan gazdasági társadalmi változások játszódtak le, amelyeket méltán neveznek új kőkori forradalomnak. A gyűjtögető, halász-vadász életmódról ekkor tért át fokozatosan a tudatos élelemtermelésre az emberiség egyik bölcsőjének nevezett terület lakossága. Hosszú időnek kellett eltelnie míg a növénytermesztés és az állattenyésztés titkaival a Balkán-félsziget, majd a Kárpát-medence embere megismerkedett. Az i. e. 4. évezredben, a mai Körösök vidékén bukkan fel egy olyan kultúra, amely a Kárpátmedencében elsőként él az újkő-kori forradalom vívmányaival. Egy évtizede fedezték fel a régészek, hogy e kultúra rokona, a "Starőevo kultúra" emlékei a Dél-Dunántúlon is előfordulnak. E két rokon kultúra hordozója volt az, amelyik Közép-Európa számára az újkőkor felfedezéseit átadta. Mindezekhez a gazdasági változásokhoz még az agyagedény és a csiszolt kőeszközök előállításának ismerete is járult. Rendkívül jelentős felfedezés volt, hogy Nagykanizsától nvugatra, Becsehelyen egy Starőevo kultúrába" sorolható település nyomai kerültek elő. Ez az emberi élet első nyoma Nagykanizsa környékén, s egyben ennek a kultúrának a legészakibb előfordulása A Becsehelyi ásatások az újkőkor összes kultúrájának és fázisának leletanyagát felszínre hozták. Az új kőkori, Dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrája idején a becsehelyi település egy 2-3 méter mély árokkal volt körülvéve, amelyet egy bejárattal szakítottak meg. Az árokból szenesült gabonaszemek is előkerültek. Ez a kultúra egész Közép-Európát magában foglalta, természetesen helyi sajátosságokkal fűszerezve. Nevét az edényeken előforduló vonaldíszről kapta. Az újkőkor végén e kultúrából és jelentős déli elemek összeolvadásából alakult ki a "Lengyeli kultúra". Lelőhelyeit az egész Dunántúlon megtaláljuk. Edényeik felületén gyakran alkalmaztak festett díszítést. Nagykanizsa környékén e kultúra két lelőhelyén folyt jelentősebb ásatás. Az egyik említett becsehelyi feltárás, a másik pedig a Nagykanizsa északi végénél levő Inkey sírkápolna melletti. Kisebb-nagyobb településeken kívül egy nagyobb "Lengyeli kultúrás" telepről tudunk Palin északi részén. Az Inkey sírkápolna melletti ásatásnál sikerült egy kisebb méretű házat is feltárni. A téglalap alaprajzú, földbe mélyített ház közepén egy teknős aljú gödröt találtak. A házból előkerült kerámia arra utal, hogy ezt a házat magában foglaló települést a "Lengyeli kultúra" utolsó fázisában létesítették. Az 1960-as évek elején, a Keszthely környéki régészeti topográfiai kutatások nyomán Kalicz Nándor elkülönített egy sajátos rézkori emlékcsoportot, amelyet "Balatoni csoport"-nak, majd később "Balaton-Lasinja kultúra "-nak nevezett. Két fő fázist különböztetett meg, amelyek különböző irányú hatások nyomán alakultak ki. Az I. fázisban erős déli hatások érték az addig békésen élő "Lengyeli kultúrát", összeolvadásukból jött létre az új kultúra. A

7 ,,Balaton-Lasinja II-III. fázis" idején viszont Alpok-vidéki elemek jelentkeztek erőteljesen. Nyugati hatásra terjedt el a réz felhasználása. A kialakuló rézművesség első emlékei (olvasztótégelyek töredékei és ékszerek) a közeli Zalaváron kerültek elő, de a becsehelyi ásatások során is találtak néhány rézékszert. A Balaton-Lasinja kultúra" talán legsűrűbben lakott területe Zala megye volt, ahol a korábbi korszakhoz képest feltűnő lelőhelysűrűséget tapasztalunk: szinte 2-3 km-re találunk egy-egy települést. A környéken több helyen tártak fel "Balaton-Lasinja kultúrás" telepet. Ezek közül különösen a letenyei és a Nagykanizsasánci ásatás volt eredményes. Az előbbinél megtalálták a település erődítését is: a telepet oszlopokkal kísért mély árok vette körül. A sánci ásatások során pedig a rengeteg kerámián kívül egy agyagból készült pecsételő is napvilágot látott, amelyet most a Göcseji Múzeum állandó kiállításán lehet megtekinteni. Nagykanizsa közvetlen környékén, nagyjából km-es sugarú körben jelenleg kb. 45 lelőhelyet ismerünk ebből a korszakból. A korabeli temetkezésekről csupán egy hamvasztásos sírról tudunk Semjénházáról. Ez a legkorábbi ismert temetkezés Dél-Zalában. A középső és késő rézkor leletei egészen 1980-ig hiányoztak Zala megyéből. Emiatt néhány kutató korábban arra a következtetésre jutott, hogy a,balaton-lasinja kultúra" valószínűleg tovább élt a következő periódusban is. A késő rézkorban csaknem az egész Kárpátmedencében elterjedt "Baden (Péceli) kultúra" (illetve a Dunántúlon korai fázisának nevezett "Bolerázi csoport") emlékeit azonban néhány lelőhelyen (Nagyrécse, Nagykanizsa-Inkey sírkápolna) megtalálták, így a Dunántúl többi részéhez hasonló fejlődést lehet feltételezni Zala megyében is. A legújabb kutatások szerint a bronzkor elején, i.e táján a Dél-Dunántúlon déli összetevőkből alakult ki a "Somogyvár-Vinkovci kultúra. A jó ideig etnikailag és időrendileg tisztázatlan korai bronzkor leletei most már Nagykanizsa környékén is szép számmal előfordulnak. Ismerünk magaslati, erődített (Oltárc, Galambok), valamint folyóparti lejtőkön létesített településeket is (Nagykanizsa-Inkey sírkápolna, Börzönce). Különösen gazdag leletek kerültek elő az Inkey sírkápolnánál, agyagból formázott kis bikaszobrocska is felszínre került A középső bronzkor történetét egyelőre még teljes homály fedi Zalában. Az Inkey sírkápolna mellett kiásott, bikát ábrázoló bronzkori agyagszobrocska A késő bronzkor kezdetét az ún. Koszideri típusú kincsek elrejtése jelzi. A mai Dél- Németország területéről kiindulva, más területek népeit is megmozgatva új népcsoportok jelentek meg a Kárpát-medencében. A Koszideri típusú kincseket a hódítók elől rejtették föld alá. Az új népcsoportokat jellegzetes temetkezési módjukról "Halomsíros kultúra" népének nevezzük. Az i. e századot kitöltő időszak után egy újabb és többször ismétlődő népmozgás indult el nyugatról a Kárpát-medence felé ("Urnamezős kultúra). A késő bronzkornak ezt az utolsó periódusát az i. e század közé helyezik a kutatók. A késő bronzkorban lezajló népmozgások szinte egész Közép-Európát érintették. A gazdaságitársadalmi változtatások során egyre inkább felbomlott a nemzetségi társadalom, e törzsek vezetése a kialakuló katonai arisztokrácia, valamint a hatalmas fellendülést mutató bronzipar iparosainak és kereskedőinek kezébe került. Dél-Zala késő bronzkori lelőhelyei hasonló sűrűséggel fordulnak elő, mint a rézkori "Balaton-Lasinja kultúráé. Nagykanizsa környékén több késő bronzkori telepen és temetőben folytattak ásatást (Nagykanizsa-Inkey sírkápolna, Bilkei dűlő, Sánc, Magyarszentmiklós, Hahót, Becsehely) és néhány helyen bronzfegyverek öntésére szolgáló mintákat is találtak. Az első zalai, "víz alatti" régészeti kutatás is ehhez a korszakhoz kapcsolódik. A mórichelyi halastavak lecsapolásakor ugyanis késő bronzkori település emlékei kerültek "szárazra". Az egykori félszigetszerű kis dombot a halastavak létesítésekor elárasztották, és a víz kimosta a gödrökben levő leleteket. A lecsapoláskor - derékig érő gumicsizmában - számos értékes

8 emléket gyűjtöttek össze. Jelentős lelet még a korábban az Alsóerdőben talált bronzkard, amelynek előkerülési körülményeiről sajnos nem tudunk semmit. A környék kora vaskori történetét - a leletek hiánya miatt - még nem ismerjük. A késő vaskor kezdetén, az i. e. 4. század elején egy most már nevén is ismert nép, a kelták foglalják el a Kárpát-medence egy részét. A 3. század elején újabb néphullám csaknem az egész Kárpát-medencét birtokba veszi. Az államalapítás küszöbére jutó kelta törzsek terjesztették el Európában a fazekaskorong használatát és a vas tömeges feldolgozását. A korai kelta leletek legdélibb előfordulása Zalában Felsőrajk nevéhez fűződik, de nem sokkal későbbi a kiskanizsai Dávid dűlőben feltárt település. A tanyaszerű települési rendszerben lakó kelták számos települése ismert a környéken és temetőik közül is több helyen folyt régészeti kutatájs. Különösen jelentős a magyarszerdahelyi kelta temető, ahol 1-3. századi sírokat is feltártak. A miklósfai kelta temető sírjai valamivel fiatalabbak, míg a magyarszentmiklósi néhány sír a kelta kor utolsó századára tehető. Jelenleg még nem tudjuk, hogy milyen nevű kelta törzs élt itt közvetlenül a római hódítás előtt, de annyi bizonyos, hogy Zala megye területe nem tartozott abba a régióba, ahol a kelta törzsi arisztokrácia az iparosokkal és kereskedőkkel együtt törzsi-, ipari központokat hozott létre. Az itt lakó kelták valamivel elmaradottabb gazdasági és társadalmi körülmények között érték meg a római uralmat. A RÓMAI URALOM ÉS A NÉPVÁNDORLÁS KORA Időszámításunk előtt 12 táján érte el Pannóniát a római katonai hódítás. Ezután a mai Dunántúl területén fokozatosan alakították ki a katonai és közigazgatási szervezeteiket, melyekben - ügyes politikával - a helyi bennszülött arisztokráciát is érdekeltté tették. A római kori Dunántúl lakossága elsősorban a bennszülöttekből (keltákból és pannonokból) és délnyugat-pannóniai, észak-itáliai népességből tevődött össze. A római életformát és kultúrát a bennszülöttek rövid időn belül átvették, de még a 3. században is kimutathatók sajátosságaik. A római birodalom négy évszázados pannóniai uralmának emlékei, az utóbbi évek ásatásai nyomán, Nagykanizsa környékén is nagy számban fordulnak elő. A Nagykanizsa történetével foglalkozó munkák legtöbbje átvette azt a milleniumi historizáló, romantikus elképzelést, hogy a kanizsai vár római eredetű. Szerintük Július Caesar idejében már kialakult a mocsaras terület közepén az a castrum, amelyet Corrhudunummal, majd Vakum-mai azonosították és Kámzsa nevét a Canissa (nősténykutya) szóból származtatták. A legutóbbi időkig tartotta magát ez a téves nézet, holott már évtizedekkel ezelőtt tisztázódott, hogy Valcum a Keszthely melletti fenékpusztai római erődítmény ókori neve és Kanizsa a szláv Knyjsa (fejedelemé, kenézé) névből származik. Az elmúlt évek terepbejárásai és ásatásai során 44 római kori lelőhelyet találtak Nagykanizsa környékén. Ezek a római települések és temetők elsősorban amellett a diagonális út mellett helyezkednek el, amelyik a Borostyánkő útból ágazott le és délnyugat-északkelet irányú vonulata Itáliát kötötte össze Aquincummal (Óbuda). Ez a római útvonal Nagykanizsa térségében a mai Sormásig egyenes irányban haladt kelet felé, s miután elérte a Principális egykori, szélesebb árterét a mai Nagykanizsa magasságában, észak felé fordult. A Hosszúvölgy -Korpavár közötti szűkebb ártéren átkelve ki kellett kerülnie a magasabb dombokat, ezért a Principális árterének keleti partján húzódott tovább dél felé. Az Inkey sírkápolnánál levő római településtől viszont már akadálytalanul haladhatott újra kelet felé az észak-dél hosszirányú domb vonulatok déli lábánál. A terület legkorábbi római lelete i. u. 50 tájára helyezhető, amikor a magyarszerdahelyi temetőben az első halottakat eltemették. A hosszúvölgyi nagykiterjedésű településen az 1. századtól volt folyamatos az élet a 4. század második feléig. Az itt feltárt római fazekas

9 kemencék látták el a közvetlen környéket áruval. A Nagyrécsén és Nagykanizsa északkeleti részén, a Katonatemető dűlőben talált sírkamrákat, melyek közül többnek a belső vakolata festett volt, az 1. század végén, ül. a 2. század elején készítették az Itáliából származó előkelők számára. Az egyik nagyrécsei kétrészes sírkamra csaknem 6 méter hosszúságú volt. Előfolyosóján hamvasztották el a halottat, csontszilánkjait a sírkamrába rakták. A sírkamra bejáratát sírkővel zárták le, melynek felső, feliratos részét szántáskor megsemmisítették. Az 1962-ben felszínre került becsehelyi sírkőn feltehetően észak -itáliai család tagjainak, a magyarszerdahelyin pedig aquileiai kereskedő család nevei szerepelnek. A környék egyik legfontosabb római lelőhelyét az Inkey sírkápolna melletti dombtetőn találták meg. Az 1979-től folyó és még be nem fejezett ásatások egy 3-4. századi gazdasági jellegű települést hoztak napvilágra. A település 4-5 kőépületből és a hozzátartozó gazdasági épületekből, valamint a szolgáló népek egyszerű földbe mélyített házaiból állt. A római majorság tulajdonosának házát padló alatti fűtéssel és fürdőhelyiséggel is ellátták. Néhány szobáját növényi ornamentikájú freskó is díszítette. A szomszédos domboldalon a temetőjük is előkerült: a földbirtokos család gazdag és a szolgák szegényebb sírjaival. A sormási téglasírban és a Bagolasánc - Nagyfakoson talált kőszarkofágban magasabb társadalmi rangú család tagjai feküdtek. A nagyfakosi szarkofág, - mely a múzeum Lenin u. 5. alatti épületének bejáratánál látható most, - egy házaspár temetkezési helye volt. Az Inkey sírkápolna melletti települést a 250-es évek végén támadás érte, de ezután a házakat újjáépítették, s a majorság a 4. század végéig még használatban volt. A népvándorlás korának első századából, az 5. századból csupán egy keleti gót aranyfülbevaló-párt ismerünk Nagykanizsa környékéről, mely 1894-ben került a Magyar Nemzeti Múzeumba. A 6-7. század emlékei eddig teljesen hiányoznak a környékről és csupán a népvándorlás korának utolsó két századából, a 8-9. századból vannak leletek. Különösen a 9. századi települések fordulnak elő sűrűn, ami a közeli frank közigazgatási központtal magyarázható. E korszak történetére vonatkozóan a legfontosabb adatokat a zalakomári temető feltárása adta. A temetőt a 7. század végén létesítették és egészen a 9. század végéig, vagy annál valamivel tovább temetkeztek arra a helyre. A feltárás során csaknem 700 sírt találtak. A temetkezési módból, a viseletből és annak tárgyaiból arra lehet következtetni, hogy ebben a korszakban a környék lakói az avarokból, a szlávokból és kisebb mértékben különböző környező területek etnikumából tevődtek össze. A Letenyén feltárt 9. századi temetőrészlet valószínűleg egy délszláv etnikumi közösség temetkezési helye lehetett. A MAGYAR HONFOGLALÁSTÓL A TÖRÖK KIŰZÉSÉIG A 9. század végén bekövetkező magyar honfoglalás tárgyi emlékanyaga e területen egyelőre nem mutatható ki. A honfoglalást követő időszak helyneveiből viszont arra lehet következtetni, hogy Zala megye délnyugati területe vegyes, magyar-szláv etnikumú volt. Minden valószínűség szerint a magyar honfoglalás után elsősorban délszláv és avar népesség élt ezen a vidéken. I. László király koráig az országot védő gyepű nem messze húzódott Kanizsától. A korai megyeszékhely nem a frank közigazgatási központban, Zalavárott alakult ki először, hanem a mai Zalakomár melletti Kolonban. Kanizsa nevével 1245-ben találkozunk először, amikor "terra Knysa" formában említik. A tatárjárásig királyi birtok, majd különböző magánbirtoklások után (pl. Bikács nembeli Egyed fiai, Princ ispán, Kőszegi Kakas Miklós) ban Osl Lőrinc kapta meg Károly Róberttól hűségének jutalmául nemcsak falvakat, hanem Kanizsaszeg várát is. Ez az első oklevél,

10 amely először említi magát a várat. A 14. század elején tehát már állt annak a várnak a magja, mely a későbbi időben - átépítések és bővítések után - európai hírűvé vált. Az Osl nembeli család magáról a helységről vette fel később a Kanizsay nevet. Az oklevelekből világosan kiderül, hogy a középkori Kanizsa közvetlen környékén egyrészt magával a várral, a vár védőőrizete alatt kialakult várossal, valamint a környező, várbirtokhoz tartozó falvakkal kell számolnunk. A városra vonatkozhatnak azok az oklevelek, melyek 1333-ban Szent Margit egyházáról, 1370 előttről pedig vámjáról szólnak. Mezővárosként 1409-ben említik először, majd nem sokkal később fürdőjéről és a század végén vendégfogadójáról tesznek említést. Egyelőre bizonytalan, hogy az között megalapított ferences kolostor helye hol volt, habár egy 1493-as oklevél a város területén említ klastromot. A 14. század végén 17 helység csoportosult a kanizsai vár körül. Az 1530-as urbárium szerint pedig már 36 falu tartozott a vár földesurához. A várbirtok gazdaságának kitűnő szervezését mutatja Kanizsai Orsolya utasítása, amely Szele Jakabnak, az udvarbírájának szólt: "Az mi az szigény szép szolgálatában való tartását illeti, annak móggya ez. Minden eke, amennyi az egész vár tartományában vagyon, tartozzék egy jó holdat, őszinek valót háromszor megszántani, tavaszit pedig két holdat egy szántás alatt és bevetni asszonyom magvával... Az mi aratás dolgát illeti, Jakab uram kepe számra vesse az szigény népre falunként, minden szigény ember háza népe száma szerint... Az mi az kapálás dolgát illeti, az ki szőlőket ezideig az szigény nép művelt, ezután is ük mívelljék, de megjobbítván asszonyom dolgokat: azt akarja ó'nagysága, hogy a kapásokra Jakab uram falunként az kapáláskor az bírák kezében osszon lisztet és valami bort is, az szőlők száma mivolta szerint, az ki kisebb két köböl borig, az ki nagyobb háromig adván tőle... Akiket pedig pénzzel míveltettek ezelőtt, azután is azzal míveltessék, bizonyos számtartás lévén rula és minden személynek napszámra nyolc-nyolc pénzt adván, minden fogyatkozás nélkül... A kaszálás dolga is az szigény népé mind addig, míg az várhoz és majorokban való széna betakarodzik. Az gabona betakarítása, az bor szűrése, az hordás, az széna betakarítás is a szigény nép dolga." A fenti idézet a jobbágyok robot kötelezettségét említi csak. Ezen kívül még számos teher nehezedett a jobbágyokra (pl. kilenced, census), amelyek biztosították a birtok gazdaságának virágzását. Ez a virágzó gazdaság néhány évtized múltán, különösen Szigetvár eleste (1566) után, a pusztulás, a nyomor, az emberi tragédiák színterévé válik. Egy 1567-es urbárium Kanizsa oppidumról azt írja: "A mezőváros jelenleg teljesen puszta, mert a német katonák felégették... A várhoz 3 allodium tartozik, ezek közül az egyiket a német katonák szétrombolták és felégették." Ezek mellett egyre sűrűbbek a török portyázások is a környéken. A várbirtok fokozatosan elnéptelenedik ban még 1805 jobbágy élt a birtokon, 1563-ban viszont már csak 531-et számláltak össze a zsellérekkel együtt. A Kanizsai család számos tagja töltött be országos méltóságot a században. Maga a vár és a város a 16. század 30-as, 40-es éveiben érte el egyik virágzását, amikor az Itália és Stájerország felé irányuló marhakereskedelem központjává fejlesztették ki. Ez a virágzás nem véletlenül esik egybe azzal, hogy a Kanizsai család óriási vagyona az 1532-ben fiúsított utolsó tagjára, Orsolyára száll, akit a későbbi nádor, Nádasdy Tamás vett feleségül. A vár és környezetének prosperitása azonban nem sokáig tartott. Szigetvár eleste (1566) után a növekvő török veszély miatt az özvegyen maradt Kanizsai Orsolya elcserélte a kincstárral itteni birtokait védettebb területekért és így Kanizsa királyi tulajdon lett. A néhány évtizede még virágzó várbirtok ekkor már közvetlenül a török támadásoknak van kitéve. Nemcsak az állandó török portyázások morzsolták fel a környező falvakat, hanem a kanizsai vár nagyarányú építései is. A kanizsai vár most már Nyugat védőbástyájává lépett elő és a vár átépítése is súlyos terheket rótt a falvak lakóira. A tíz évig húzódó építés ( )

11 irányítója Ferabosco olasz hadmérnök volt. Az ekkor még javarészt magyar várkatonák és kapitányaik a rendkívüli nehézségek ellenére is távol tartották a törököt a vártól. A súlyos ellátási gondok, a felszerelés hiányossága, a katonaság fizetésének sorozatos elmaradása, az ismétlődő pestisjárványok közepette folyt a vár átépítése és hősies védelme. Kapitányaik méltán váltak országos, sőt európai hírűvé. Az első komolyabb török támadások Kanizsa környékén 1532-ben zajlottak le, amikor a Kőszeg alól visszavonuló törökök ezt a környéket is végigdúlták. Valószínűleg ekkor esett fogságba Huszti György várkapitány is. A királyi végvár leghíresebb kapitánya Thúry György volt, aki várpalotai kapitánysága után, között védte a kanizsai várat a töröktől. Az általában 3000 főnyi kanizsai őrség ekkor nagyrészt még magyar várkatonákból tevődött össze, akik Thúry György vezetésével rengeteg kárt okoztak a töröknek. Thúry György különösen a párviadalokban bizonyult legyőzhetetlennek ben azonban sikerült a töröknek Orosztony közelében tőrbe csalnia. A Kanizsa környékét végigdúló kisebb török csapat kicsalta a kanizsai várból Thúry Györgyöt, aki a rajki várban töltött éjszaka után Orosztony felé tovább üldözte a törököket. A lesben álló másik, pihent török sereg Orosztony határában rajta ütött Thúry kis csapatán. Thúry György még sebesülten sem adta meg magát, utolsó leheletéig küzdött. Fejét Sztambulba küldték, testét pedig egy Kanizsa melletti kápolnában helyezték örök nyugalomra. A halálát elbeszélő históriás ének állított először emléket a hős kapitánynak, aki méltán lett névadója a mai Nagykanizsa számos intézményének. A későbbi várkapitányok sem voltak kevésbé híresek. Zrínyi György, a szigetvári hős fia, Alapy Gáspár, s Bornemissza János embertelen nélkülözések között védték a kanizsai várat a töröktől. Az átépítés vége felé, 1577-ben a lőportorony felrobbanása sem akadályozta meg őket a vár védelmében. Ezután már nemcsak a vár kapitányai lesznek idegen nemzetiségűek, hanem egyre nő az idegen zsoldosok száma is. Emellett fokozatosan kimerül az északi területek katonaságot ellátó képessége is. Mindezek azzal járnak, hogy október 22-én a magyarul sem tudó Paradeiser György kapitány átadja a kanizsai várat az ostromló fős török seregnek. Valószínűleg a kiéhezett őrség kényszeríttette a vár feladására. A kapitányt később felelősségre vonták, és Bécsben kivégezték. A várat elfoglaló Murát pasa rögtön hozzálátott az ostrom okozta károk kijavításához, hisz várható volt, hogy Kanizsát vissza próbálják foglalni a Habsburgok ben két hónapi ostrom után kénytelenek voltak visszavonulni. A következő években is eredménytelen ostromokat vezettek a császáriak Kanizsa ellen. A vár török kézbe való kerülésével kialakították a negyedik török közigazgatási egységet, a kanizsai vilajelet. A vár belső képe fokozatosan törökös jelleget öltött. A 90 éves kanizsai török uralom emlékeiből, több tárgyat őriznek a múzeumban, ilyen az Alsótemplomban levő török sírkő, mely valószínűleg abból a török kori temetőből származik, amely a mai OTP és a mozi közötti részen helyezkedett el. Ennek a temetőnek ábrázolását láthatjuk az egyik 166-es metszet előterében. Zrínyi Miklós, a híres költő, hadvezér és politikus, a szigetvári hős dédunokája szorgalmazására 1664-ben került sor egy nagyobb visszafoglalási kísérletre. Zrínyi Miklós átgondolt terve - melynek előkészítése volt az Ujzerin vár felépítése is - azonban nem válhatott valóra. Hohenlohe és Strozzi császári tábornok, valamint Zrínyi között állandó nézeteltérések voltak és az ostrom annyira elhúzódott, hogy közben a nagyvezér felmentő serege a közeibe ért és félő volt, hogy az ostromlók két tűz közé kerülnek. Emiatt fel kellett hagyni az ostrommal. A kanizsai török temető ábrázolása egy 17. század végén készült metszetben E történeti áttekintés után térjünk vissza a kanizsai várhoz. A különböző korú és hitelességű

12 metszetekből, valamint a vár ásatási alaprajzából ma már világosan kirajzolódik előttünk az egykori vár és város képe. A 14. századi várkastély leghitelesebb ábrázolását a Ferabosco - féle felmérés őrizte meg. A négyszögletes épülettömböt, mely emeletes lehetett, vizesárok vette körül, a déli oldalon levő bejáratnál a vizes árkot átívelő fahíddal. Az alaprajzon már látszik az között megépített új erődítmény ötszögletűre tervezett fülesbástyás rendszerének két bástyája. A nagyrészt téglából épült várkastély megközelítően 36 x 38 m kiterjedésű volt és maradványai a mai Szeszgyár alatt helyezkednek el. Az ablakait és az ajtókat faragott kővel keretezték. A várkastélyt egy természetes homokdombra építették, szegélyein a falak mentén levert cölöpökkel és közéjük font vesszővel igyekezték az alapozást megerősíteni. Az ötszögletű, teknősbékára hasonlító és között megépített külső erődítést cölöpök közé döngölt agyagból hozták létre. Ez a megnagyobbított vár nagyjából a mai Gépgyár és az Üveggyár alatti területet foglalta magába. A várat boronautak kötötték össze a kelet felé eső várossal és a nyugati parttal. A kanizsai vár legfőbb erőssége abban rejlett, hogy hatalmas mocsár vette körül, mely annyira széles volt, hogy a partról nem is tudták lőni a bástyákat. Ezért pl ben Zrínyi az ágyúit tutajokra volt kénytelen szereltetni. A legújabb kutatások szerint maga a város is fallal volt körül; véve a 16. században és feltehetőleg a mai Szabadság tér alatt húzódnak meg a maradványai. A fő közlekedési utak egy Téren keresztezték egymást. A várral együtt sokszor ábrázolják a várost is, de a felgyújtott és lerombolt házak is mutatják, hogy a város még jobban ki volt téve a támadásoknak mint maga a vár. 34 A környező, várbirtokhoz tartozó középkori falvak nevei ma már néha csak dűlőnévként fordulnak elő. Például a mai Tungsram táján lehetett a kőtemplommal is rendelkező Szombathely falu, melynek templomát a gyár első épületeinek alapozásakor találták meg. A Bille falura utalhat a Nagykanizsa keleti határában levő Bilkei dűlő. A várbirtokhoz tartozó Lazsnak nevű falu viszont ma Nagykanizsa külső része. A török elleni dunántúli végvárrendszer egyik legfontosabb része húzódott Dél-Zalában. A legerősebb váron, a kanizsain kívül számos kisebb földvár, palánkvár sorakozott e vidéken. Kisszámú őrségük és könnyen sebezhető védelmi építményeik miatt gyakran lettek a török támadások áldozatai. A közvetlen közelben ilyen vár volt Kacorlakon, Korpaváron, Nagykanizsa-Leányváron, Mórichelypusztán, Liszón, Bajcsán, stb. A környék egyik kedvelt kirándulóhelye a Szentgyörgy vári II. hegyhát déli végén levő ún. Romlottvár. Ehhez a mély árokkal körülvett középkori építményhez számos legenda kötődik. A legszívesebben hangoztatott az, hogy egy török basának volt a háreme. Ez azonban valóban csak legenda, mivel több hiteles adat mást bizonyít. A Bot nevű nemesi család, melynek számos tagja országos méltóságot is betöltött, ban engedélyt kért a királytól, hogy Botszergyörgy nevű falujukban várkastélyt építhessenek. A kastély megépült, s az 1500-as évek elején néhány oklevél már kapitányáról is megemlékezik. A várkastélyt 1569-ben felmérték és ez az alaprajz teljesen megegyezik a várkastély 1976-ban végzett feltárásának alaprajzával. Az ásatás során tisztázódott, hogy a várkastélyt a 16. század második felében két nagy támadás érte. A második török támadás után annyira romossá vált, hogy a törökök nem tudták semmire sem használni. A várkastélyhoz tartozó halastavak gátjai ma is jól látszanak a völgyben. A Bécs elleni évi török támadás indította el a felszabadító háborút. Buda visszafoglalása (1686) után Kanizsát is körbefogták a felszabadító csapatok. A kanizsai török várőrség kiéheztetése érdekében a dunántúli főkapitány elrendelte, hogy a Zalától délre minden lakos költözzön el állataival, terményével együtt. A vetést, a malmokat ezután felgyújtották, így az Egerszeg és Kanizsa közti vidék teljes pusztulása a felszabadító háborúk

13 egyenes következménye lett. A kiéheztetett várat végül is április 13-án a törökök átadták az ostromlóknak. A visszafoglalás emlékére Bécsben érmet verettek, amelyen a törököt kiéheztetett kutya szimbolizálja. A FEUDALIZMUS KORA 1690-TŐL - A bécsi udvari kamara fennhatósága A törökkel vívott másfél százados harc, illetve a török megszállás Kanizsát és vidékét erősen visszavetette fejlődésében és szinte teljesen elnéptelenítette. A vegyes etnikumot gyarapították a horvát és rác telepesek, valamint a vár átadása után itt maradt törökök (kb. 200 fő, akik valószínűleg a törökök közé beolvadt délszlávok voltak), egyéb nemzetiségű katonák és betelepült zsidók is. Jelentősen nőtt a németek száma 1695-ben, amikor Batthyány Ádám utóda a várkapitányi tisztségben a német de Berge Kristóf német helyőrséggel szállta meg a várat. Ennek ellenére a varos lakosságának többsége magyar maradt. Az 1715 évi adóösszeírásban szereplő kanizsai lakosságnak legfeljebb 22%-a német és 18%-a délszláv, 60%-a pedig magyar volt. "Mégis a német lakosság tett szert olyan vagyoni és társadalmi súlyra, hogy a város vezetése teljesen a kezükbe került. Az 1690-ben kinevezett városi tanács tagjai között egyetlen magyar sem volt évtizedekig, és a város jegyzőkönyveit is hosszú időn keresztül német nyelven vezették. Ezt a kamarai kezelés pártfogása biztosította. Kanizsa ugyanis az eddigi történetírástól eltérően - mármint hogy szabad királyi város volt ig a bécsi udvari kamara kirendeltségének fennhatósága alatt állt. Ez szedte az adót, s gyakorolta a földesúri jogokat ben nagy változás történt a város életében. A 17. századi rendi felkelések tapasztalatain okult bécsi haditanács a török miatt már szükségtelen végvárak nagy részét, köztük a kanizsait is leromboltatta. Amikor pedig Lipót császár uralkodásának utolsó éveiben a katonaságot is kivonta a városból, Kanizsa elveszítette eddigi stratégiai jelentőségét. A földesúri joghatóság ig Lipót császár adományából báró Grassics Jakab, ig a Szapáry grófok voltak Kanizsa földesurai ban kapta a kettős várost és környékét szintén adományba gr. Batthyány Lajos nádorispán. A földesurak igényeket kezdtek érvényesíteni, majd emelni a lakossággal szemben ben a Szapáryaknak sikerült kierőszakolniuk, hogy nekik, mint földesuraknak évi 700 forint adót és tizedet fizessen a város. A lakosság számának növekedésével, a megművelhető földek csökkenésével Batthyány már fokozatosan rátette kezét a lakosság által lecsapolt földekre, a város kezelésében levő szántókra, legelőkre és irtásokra. Megszüntette a város mészárszék és kemencetartási jogát, félévre biztosította kizárólagos borkimérési jogát. Hatalmas vendéglőt (Szabadság tér 9.) és két serfőző telepet építtetett. A város évenként választhatott bírát magának, de a választógyűlésen mindig a földesúr megbízottja elnökölt. A földesúri hatóság megszervezése előtt a városi tanács tárgyalt boszorkánypereket, halálos ítéletet is hozott, bár ilyenkor a földesúr prefektusa elnökölt. A 18. század közepére kialakult az úriszéki szervezet, s ettől fogva főbenjáró ügyeket a város nem tárgyalhatott, jogkörébe becsületsértési, rágalmazási, könnyű testi sértési, vagyoni perek, az ún. polgári jogviták tartoztak. A mindenkori földesúrral, de különösen Batthyány Lajossal, ill. leszármazottaival kezdte meg végeérhetetlen harcát a város a lecsapolással keletkezett földekért és legelőkért, csakúgy, mint a város igazgatásának, bíráskodásának szabadságáért, s a szabad királyi város cím elnyeréséért. Hatalmas összegeket költött arra, hogy követeléseinek érvényt szerezzen Bécsben, Budán, Pozsonyban és a megyén is. A földesurak befolyása azonban mindig

14 hathatósabb volt a város küldötteinél ban új szerződést kötött az uradalom a várossal, amelynek értelmében a háztulajdonosok 1600 forint árendát tartoztak fizetni az uradalom pénztárába. Szabad volt a faizás - erdőhasználati jog: tűzi- és épületfa, makkoltatás stb. -,árendán felül évi 400 forintért. Ingatlan adás-vétele ezután a földesúr hozzájárulása nélkül nem történhetett. Megszűnt a kereskedésre szánt marhák legeltetésének, a sertésfalkák makkoltatásának joga. Azt viszont sikerült elérnie a szőlősgazdáknak, hogy negyed évig saját borukat árulhassák. A század végére megmaradt egyetlen "ősi jussot", a vámszedés jogát Batthyány Ádám 500 forint örök árért vette meg. Kedvező földrajzi helyzete miatt a város mindezek ellenére gyorsan fejlődött. Míg 1711-ben 84 és 1715-ben 256, addig az újabb erős ütemű bevándorlások következtében 1750-ben már 465, 1770-ben pedig 426 adózó gazdát írtak össze a városban. ' (Meg kell jegyezni, hogy a számok csak azon jobbágyrendű családokat jelentik, akiknek háza és belső telke volt, függetlenül foglalkozásuktól és polgári jogállásuktól. A lakók száma Kanizsán pl ben Kiskanizsával együtt 3711 fő volt. Roppant fontos a "gazda"-tói és Jakó"-tól megkülönböztetett "polgár" vagy "purger" jogállás szempontjából, hisz céhtag csak polgár lehetett, de szavazati joggal is csak ők rendelkeztek. Számukról e korszakra vonatkozóan pontos adatok nincsenek.) A foglalkozási arányt tekintve a lakosság túlnyomó többsége földművelésből élt,.de nagyszámú volt a város ipari és kereskedő, polgársága - általában föld- és szőlőműveléssel is foglalkoztak -akik jelentős kedvezményeket élveztek a földművelő lakossággal szemben. Hasonló előnyben részesültek a letelepedett zsidó és görög kereskedők is, akik sokszor előbb kaptak polgárjogot, mint az őslakosok. A város társadalmának legtekintélyesebb rétegéből, az iparosságból került ki a városi elöljáróság ben kompromisszumos egyezség jött létre a város és az uradalom között. E terjedelmes szerződésből csak néhány példa: A polgárok évi 3000 forint árendát vállaltak a telkek, a rétek - a "berek" nagy részéért is - és a robot megváltásáért. Szabályozták a királyi kisebb haszonjogokat is. A bormérés joga továbbra is negyedévre volt érvényes, de saját szükségletre fogyaszthatták ezen időn túl is. A mészárszék joga ugyan kizárólagosan a földesúré maradt, de a saját vagy urasági sertéshúst kisütve a polgárok is eladhatták. A meglevő vásárok megmaradtak, a vásárok jövedelme a várost illette meg. A vámszedés joga az uraságé lett, de az ezzel járó útfenntartási terhek is ráhárultak. A város gyakorolhatta téglaégetési jogát, de téglát idegeneknek nem adhatott el. A városi telken lakók a városbíró és a városi tanács bírósága alá tartoztak. A bíróválasztás joga a városi tanácsé volt, s az uradalom köteles volt első helyen az előző évi bírót jelölni. Az örökös viszályt a földesúr és a város között 1848 tavasza, ill. az azt követő úrbérrendezés oldotta fel. A városkép alakulása Kanizsa város öt irányba ágazó postautak keresztezési pontjában fekvő sugaras település volt. A Piac térbe (Szabadság tér) torkollott a Magyar utca, a Német utca (Somogyi Béla utca) és az Ispita utca (Ady Endre utca), az Eötvös térbe pedig a Récsei utca (Petőfi Sándor utca) és a Soproni utca (Néphadsereg utca). A két teret a Fő utca (Lenin út) kötötte össze. A vár lerombolása megváltoztatta a város arculatát. Eltűntek a karcsú minaretek, a félholdas dzsámi, a török uralom alatt nyert jellegzetes városkép. A lerombolt vár anyagából építtettek a földesurak, de ebből építkezett a várbeli lakosság is. Mintegy fél évszázad múlva, 1753-ban már 14 utcát jegyeztek fel a városban, melyeken bogárhátú, zsuppos, deszkapalánkos házak sorakoztak, nagyrészt a város központjában is. De

15 akadt néhány jelentős épület is. A Ferencrendiek temploma, az ún. Babochay-ház (a mai Szabadság téren állt, 1983-ban bontották le), az urasági kastély (Lenin út 5., ma múzeum), a "Zöldfa" uradalmi vendéglő (Szabadság tér 9., ma általános iskola) és több ház a mai Somogyi Béla utcában. Ezeket de Berge ezredes, Grassics báró és Batthány Lajos építették. A város nyáron feneketlen por, máskor sártenger volt. Az utcákon, ha leszállt az este, megszűnt az élet, az éjjeliőrök lámpáin kívül semmi sem világított. Állandó rémei voltak a városnak a tűzvészek, amelyek egész utcákat pusztítottak el. Kövezett járda, csatorna nem volt. Az első útjavítási munkára 1810-ben hozott rendeletet a tanács. A munkálatok lassan folytak, mivel a téglagyárak nem győzték a burkolatot szállítani ban még csak az Ispita utca volt téglával kirakva, amelyen az uradalmi major szekerei jártak be a városba ben rendelet mondta ki azt is, hogy minden házigazda téglázza ki a háza előtti árkot és arra téglahidat építsen. A sár azonban csak nyelte a Mura kavicsot, s még a század közepén is tőzegkötegekkel rakták végig a süppedékes útrészeket, s gerendákon ugráltak egyik utcasorról a másikra. Az első lámpákat a Piac téren állíthatták fel saját költségükön a kereskedők, boltjuk biztonsága érdekében. A feudális gazdaság A lakosság legnagyobb része, mint már említettük, földművelésből élt. Számottevő volt a búzatermesztés, szőlőművelés, de jelentős volt a sertés- és marhatartás is, amely a tej és hússzükségletet biztosította. Kanizsa régi és gazdag kereskedelmi hagyományokkal rendelkező település. Már a 18. század végén élénk üzleti élet folyt a városban. Ezt elsősorban annak köszönhette, hogy 1697-ben megkapta a vásártartási jogot, és a két városrész között húzott töltésen vert úton vámsorompót állíthattak. A kibontakozás első évtizedeiben a nagykereskedelmi tevékenység volt számottevő, elsősorban a gubacs, a gyapjú, a méz a nyersbőr, a borkő, majd a gabona és a borforgalmazásával. A terménykereskedők éles versenye a kiskereskedők egy jellegzetes rétegét a "krobotenfahrer"-eket termelte ki. Ezek a nagykereskedők bevásárlói voltak, akik a muraközi és helybeli fuvarosokkal bejárták Szlavóniát, sőt eljutottak egészen a Karsztokig. Az ott vásárolt árukat beszállították a nagykereskedők házaiba, ott tisztították, osztályozták, majd külországi piacokra továbbították. A szekerező, nagy fáradtsággal járó üzletelést generációkon keresztül művelték egészen az 1870-es évekig, az első vasutak megépítéséig. A város iparára vonatkozó legkorábbi hiteles adatok 17. század végiek. ill. 18. század elejiek. Az akkori iparosok természetesen főleg a mindennapi élelmezési, ruházati, építkezési, házberendezési és hadfelszerelési szakmákban dolgoztak. Céhekbe tömörülésük a 17. század végén, de jobbára a 18. század első felében kezdődött ban a szabók és szűcsök, ben a csizmadiák, 1700-ban a késgyártók és kovácsok, 1701-ben a ( bognárok és ácsok, 1713-ban a fazekasok, 1721-ben a mészárosok, 1722-ben a takácsok céhe alakult meg ban már 14 céh volt Kanizsán. A század második felétől megszűnésükig alig találkozunk új céh alakulásával. Szaporodásuk az iparosodás fejlődésének jele ben Kanizsa város a megyéhez intézett felterjesztésében már azt írja: "városunkat jobbára kereskedők és iparosok lakják". Az évi adóösszeírás 256 iparost, 62 kereskedőt, 710 telkes gazdát 770 házas zsellért, 209 hazátlan zsellért és 184 cselédet tüntet fel. Ez a megoszlás már kétségtelenül ipari településre mutat, mert a nagyszámú nincstelen zsellér és cseléd csak nagyobb ipari vállalkozásokban kereshette meg kenyerét. A művelődés kezdetei

16 Az írni-olvasni tanítást a 18. században a városba vetődött, itt letelepedett írástudó emberek végezték. Kivételesen magas végzettségűnek számított közülük, aki középiskolát végzett. Tanterem nem lévén, a legtöbb tanító saját lakószobájában tanított. A város csak úgy tudta őket eltartani, ha a tanulóktól tandíjat szedtek. A kevés pénzhez jutó zsellér, sőt jobbágy számára az évi 1 forint nagy pénz volt, így a tanulási lehetőséget nem sokan vették igénybe. Sok tanítónak egyetlen egy sem, a legtöbbnek 5-10 tanítványa akadt. A 6-12 év közötti gyermekeknek talán százaléka járt iskolába. A város hosszú küzdelem után csak 1807-ben nyithatta meg első, saját fenntartású elemi iskoláját. Batthyány Lajos 1763-ban forintos alapítványt tett egy gimnázium létesítésére. Az Eötvös téri piarista gimnáziumban 1765-ben 394 tanuló gimnáziumi, a többi elemi iskolai osztályban - kezdte meg tanulmányait. (Az utóbbiak a Ratio Educationis életbelépésekor, 1780-ban mint gimnáziumi osztályok megszűntek.) Óriási jelentőségű volt az iskola megnyitása. Vas, Zala és Somogy megyében még egyetlen középiskola sem működött. Beindulása megoldotta a város, a környező megyék és Horvátország tanulni vágyó, elsősorban nemes származású fiataljainak magasabb szintű oktatását és biztosította a polgári lakosság gyermekeinek az iparűzéshez szükséges alapképzést az elemi osztályokban. Nagy hatással volt az iskola Kanizsa várossá alakulásában is. A nagy területről összejött diákság a várost valóságos szellemi központtá tette. A diákok közt sok vagyonos nemes fia volt, akik szükségleteiket a kanizsai piacon és iparosoknál szerezték be. Ezzel a vásárok forgalmasabbak lettek, ami előmozdította az iparosodást is. Az iskola kitűnő eredményeket produkált. Itt tanult a papi pályán induló jobbágyszármazású Virág Benedek, Plánder Ferenc, Gasparics Márk valamint Királyi Pál és a reformkor Zala megyéjének szinte minden vezető embere - Deák Ferenc, Cser-tán Ferenc és Czuzy Pál és a későbbiekben Apáthy István, Than-hoffer Lajos, Tandor Ottó, Donászy Ferenc, Kaán Károly, He vési Sándor, Landler Jenő és Mező Ferenc. A 19. század derekától élénkült meg a város kulturális élete. A meggazdagodott polgárság a fővárosi polgárság mintájára hozta létre a maga provinciális hegemóniáját fémjelző kulturális szervezeteit. Jobbára zsidó kereskedők alapították 1835-ben a Kereskedelmi Casino-t, a kereskedő-, és pénzvilág társas életének centrumát. Egy évvel később alakult a Bürger Vérein, amely ban vette fel a magyar Polgári Egylet nevet. Sugár úti palotája (Városi Könyvtár) évtizedeken át a város színházi és egyéb kulturális eseményeinek, kaszinója, könyvtára és vendéglője pedig a polgárság társas életének központja volt. Kanizsa a szabadságharcban március 18-án ért a pesti forradalom híre Kanizsára. 19-én, vasárnap délelőtt a fiatalok nemzeti színű kokárdával jelentek meg az utcán. Letépték az épületekről a kétfejű sast és a magyar zászlót tűzték a helyére. A városházán "Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!" feliratot helyeztek el. Délután négyórakor a felső-templomnál nagyszabású gyűlés zajlott le, ahol a szónokok az új vívmányokat, eredményeket magyarázták a lelkes tömegnek. Másnap, március 20-án született meg a városi tanács kiáltványa, melyet a megyebeli és városi polgárokhoz, valamint feliratként az országgyűléshez címeztek. A kiáltvány Kanizsa polgára nevében fogadta el a 12 pontot, sőt azon túl mezővárosi kívánságokat is megfogalmazott. A kiáltványt még aznap megküldték az ország valamennyi mezővárosának, egységes felkelésre szólítva azokat. Hasonló tömegmegmozdulásra és forradalmi gondolatok megfogalmazására Kanizsán került sor a megyében. Egyedül Kanizsa társadalmában, a haladó értelmiség és ifjúság soraiban a

17 lelkes iparos és kereskedő polgárságban volt meg a forradalmi tettekhez, a radikális polgári átalakulás támogatásához szükséges erő. A város június 15-én élhetett először követválasztási jogával. A mandátumért folyó harc véres zavargássá fajult. A kiskanizsaiak, a békésebb szellemű falusiak, valamint a radikális falusiak és kanizsaiak jelöltjének pártharcából a június 27 -i pótválasztáson az utóbbiak képviselője, Bója Gergely tanár került ki győztesen. Április elején a megye több városához hasonlóan Kanizsán is megalakult az önkéntes nemzetőrcsapat. Júniusban a horvátok mozgolódásának hírére a kormány Csány Lászlót a dunántúli vármegyék teljhatalmú kormánybiztosává nevezte ki, rendelkezésére bocsátva a Dráva menti megyék nemzetőrségét és az Ottinger Ferenc vezetésével itt állomásozó sorkatonaságot, köztük a 7. zalai zászlóaljat is. Csány és Ottinger személyes vezetésével június végén került sor a zalai nemzetőrök elosztására a Dráva és a Mura vonalán. Augusztusban Ottinger átvezényelése, majd Teleki áruló visszavonulása miatt Jellasics szabadon vonulhatott előre a kiürített Muraközben. Szeptember 15 -én a fős horvát sereg ellenállás nélkül szállta meg Kanizsát. A négynapos rablás, pusztítás után Jellasics 1300 főnyi helyőrséget hagyva a városban, Székesfehérvár felé vonult. Csány ekkor népfölkelő csapatok szervezését hirdette meg Zalában. Az elkeseredett lakosság élelmiszerszállító szekereket, hírvivőket fogdosott el, kisebb horvát csapatokat támadott meg. Kiemelkedő akció volt szeptember 18-ról 19-re virradó éjjel a kanizsaiak felkelése a horvát helyőrség ellen. Száznál több ellenséges katonát öltek meg, a többit megfutamították. Jellasics értesülve a kanizsai eseményről, erősítést kért. Glavats három százada, a visszahívott helyőrség és a teljhatalommal felruházott Nugent alezredes több ezernyi katonája érkezett a városba. Kanizsa felszabadítására szeptember utolsó napjaiban került sor. Vidos József és Horváth Vilmos vezetésével a vasi, somogyi, zalai nemzetőrök, a Sándor-huszárok és a népfölkelők készülődtek a támadásra, seregeiket Sáncban, Palinban és a sormási országút mentén elhelyezve. Nugenték a zsidótemetőbe ásták be magukat. Október 2-án éjszaka, észlelve a magyar hadmozdulatokat, Nugent parancsot adott katonáinak a város kirablására. A városukat védő kanizsaiak meg sem várva a nemzetőrök támadását, rátörtek a dúló, fosztogató katonákra. A menekülő horvátok a nemzetőrök karjaiba futottak. Négy órai kemény küzdelem után felszabadult a város. A betolakodók néhány napos küzdelem után egészen a Mura vonaláig vonultak vissza. A Muraköz felszabadítására induló Perczel Mór október 16-án érkezett Kanizsára. Itt csatlakozott seregeihez a zalai önkéntes zászlóalj és a kanizsai őrség is. A két nap alatt megtisztított Muraköz nem sokáig maradt magyar kézen. Perczelnek északra kellett vonulnia, s a Mura vonalának védelme a nemzetőrökre maradt. A horvátokkal vegyes osztrák csapat január 13-án újból elfoglalta Kanizsát. A megszállás mellett hozzákezdtek az osztrákok a tartós berendezkedéshez, a forradalom eredményeinek felszámolásához is. Egy rövid ideig tartó tavaszi felszabadulás után júliusban Knezevits harmadszor és véglegesen elfoglalta a várost. A hatalmas anyagi és emberi áldozatokat vállaló és hazája szabadságáért nagyszerű tettekben végsőkig kitartó városra az elnyomás, a bosszúállás évei következtek. A polgárok közül sokat haditörvényszék elé állítottak. Pataki Mihály kanizsai honvéd-századost Bécsben végezték ki. Több ízben hadisarcot vetettek ki a városra, amelynek a nagy létszámú osztrák csapatok elszállásolásáról is gondoskodnia kellett. Ez elsősorban a nagypolgárság anyagi helyzetét rendítette meg, olyannyira, hogy sokan teljesen tönkrementek. Egymás után szüntették meg a

18 város hivatalait, a polgárság egyesületeit, bezárták gimnáziumát. A város súlyos anyagi áldozatvállalásával, kitartó harcával sikerült újra megnyitni 1850-ben, de csak négyosztályos gimnáziumként. A kanizsaiak hosszú ideig nem választhattak. Bogyay Lajos kormánybiztos nevezte ki a város bíráját, főjegyzőjét és jegyzőjét Albanich Flórián, Horváth Mihály és Wlassits Edvárd személyében, valamint a számában felére csökkentett hat tanácsost. Feloszlatták a város képviselőtestületét, helyébe gazdasági választmányt állítottak. ' A KAPITALIZMUS KORA A rendezett tanácsú város Bécs előtt is világossá vált, hogy a Bach-rendszer merev cent-ralisztikus kormányzati rendszere nem tartható fenn tovább. Ferenc József 1860 őszén lemondott a teljhatalomról, s alkotmányt adott a magyar nemzetnek, amely értelmében többek között visszaállította a megyék önkormányzatát december 6-án megalakult Zala megye Állandó Bizottmánya, s februárjában újra Nagykanizsa polgársága választotta képviselőit. (Itt jegyezzük meg, hogy a város nevének Kanizsáról Nagykanizsára változása a jelenlegi kutatások alapján időben nem meghatározható. Mivel a 19. század második felének dokumentációiban gyakoribb az utóbbi megnevezés, ezt használjuk. A szabadabb politikai légkör nem sokáig tartott. Az országgyűlést feloszlatták, s 1865-ig az ún. Schmerling "provizórium" korszaka következett. Felfüggesztették a kanizsai képviselőtestület közgyűléseit, a városban kivégzések történtek és Albanich Flórián városbírót már a főispán nevezte ki. Az önkényuralomnak a kiegyezés vetett véget, s bizonyos megszorításokkal lehetővé tette a politikai és gazdasági fejlődést, ül. a stabilizálódást. A dualizmus pártalakulásait az 1867-el kapcsolatos álláspont - Deák-párt, balközép, szélsőbal - határozta meg. A "rebellis" Nagykanizsa hivatalosan igyekezett mindent megtenni, hogy az új kormány kegyeit megnyerje. Egészen 1880-ig kormánypárti képviselőt delegált az országgyűlésbe. A kiegyezést követően, 1868-ban a város először választhatott magának polgármestert, Halvax József, német varga személyében. Belus József polgármester mandátumának ideje a városi közigazgatás átreformálásának időszaka volt az XVIII. te. értelmében, amely átszervezés 79 évig, 1959-ig volt érvényben. Ekkor vált ténylegesen külön az igazságszolgáltatás a közigazgatástól. A törvényszék ideiglenesen a Sóházban kapott helyet, majd 1880-ban költözött át a Zöldfa vendéglő átalakított épületébe. A nagykanizsai törvényszék első elnöke és megszervezője Wlassits Antal volt ben kezdte meg munkáját az új képviselőtestület, amelynek fele a legtöbb adót fizető polgárokból került ki, fele, az új törvény értelmében, választott tag volt. Ezekben az években készült el a város szabályrendeleteinek nagy része is. Az , de különösen a 90-es évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a dualizmus rendszere válságba jutott a Monarchiában. A közös hadsereg, az újabb újoncmegajánlás Nagykanizsa pénzügyi helyzetét is teljesen szétzilálta. Erősödött, sőt felülkerekedett a városban az ellenzéki mozgalom olyannyira, hogy 1880-tól ellenzéki képviselőt küldött Nagykanizsa a parlamentbe ben a városon haladt keresztül az a gyászvonat, amely Kossuth Lajos koporsóját hozta Turinból. A város öt napon keresztül gyászolt. Gyászkeretben jelentek meg az újságok, fekete lobogóerdő lengett az utcák felett ben megalakult a Városi Reform Párt. Ez már nyílt ellenzéke volt Babóchay polgármesternek, aki erős igyekezete ellenére sem volt képes a város zilált ügyeinek rendezésére ban az ellenzék győzelmével Vécsey Zsigmond került a polgármesteri székbe.

19 A milleniumi ünnepségekre 800 nagykanizsai polgár utazott Budapestre a polgármester vezetésével, a fellobogózott, felvirágzott különvonaton. A szeptemberi kiállításon a Weiser Gépgyár nagy milleniumi érmet, Halvax Frigyes kalapos, Sartory Oszkár cementgyáros és a Serfőzde kiállítási aranyérmet kapott. Nem sokáig tartott az ezredévet ünneplő ország és város század eleji viszonylagos politikai csendje. A parlamenten kívüli kormány kinevezését követően Nagykanizsán több szocialista tüntetés zajlott le. A kormánypárt nem mert képviselőjelöltet állítani a városban. A koalíció kormányra jutása sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket ban a magyar ipar pártolására indult meg a "tulipán-mozgalom" a városban. Március 15-ét a tiltás ellenére városszerte megünnepelték ben két új párt lépett a politikai élet porondjára: a Nagykanizsai Radikális Polgári Párt és a Nagykanizsai Forradalmi Szociáldemokrata Párt, s októberben másfélezer szervezett munkás sztrájkolt, titkos választójogot követelve ben a Khun-Héderváry kormány kinevezésekor Nagykanizsa is megkönnyebbülten küldte a parlamentbe kormánypárti képviselőjét, Bosnyák Gézát ban Vécsey hirtelen halálával és a fiatal ellenzék győzelmével dr. Sabján Gyula lett Nagykanizsa polgármestere. Konstruktív várospolitikai, korszerű gazdaságpolitikai terveibe az első világháború szólt bele. Az első világháború és a forradalmak kora 1914 tavaszán a József-főherceg úti és a Sugár úti laktanya került a város figyelmének középpontjába. A 48-as és a 20-as gyalogezred augusztus 13-án és 15-én hagyta el a várost a kanizsai férfiakkal. A demagóg szónoklatokkal megtévesztett polgárság minden pénzét hadikölcsönbe fektette. A város lakossága 1916 végéig egymillió, a környéki pedig különböző pénzintézeteknél negyvenhét millió koronát jegyzett. Hadiadóként is koronát meghaladó összeget fizetett a város. A háború kitörését követő hetekben megérkeztek az első sebesültszállító vonatok. Több ezer katonát ápoltak ideiglenes kórházakban, míg 1916-ra elkészült az új hatalmas katonai kórházváros (a barakk-telep). A helyőrség számának növelése tette szükségessé, hogy új laktanyát építsenek a városban. Szintén 1916-ban került átadásra a Teleki úti kaszárnya. A város terheit növelte az erdélyi menekültek ellátása is. A Központi Jóléti Iroda 16 ügyosztálya és a Városi Élelmezési Hivatal igyekezett megoldani a ruha, az élelmiszer, a tüzelő, a segélyezés és az egészségügyi ellátás gondjait. Az eluralkodó munkabéruzsora, az árdrágítás és a rekvirálások egyre jobban növelték a munkásság, a parasztság és a középrétegek elégedetlenségét. Az 1917-es februári orosz forradalom hatására Nagykanizsa polgársága a munkássággal együtt ünnepelte május 1 -ét, s békekövetelésének adott hangot. Az uralkodó osztály a forradalmi hangulat erősödésének elkerülésére a tömegek harcát a választójogi harc síkjára igyekezett terelni, s választójogi blokkot alakított ki. Nagykanizsán 1917 júniusában alakult meg a blokk Remete Géza ügyvéd elnökletével, amelybe belépett az SZDP is. Hogy az SZDP tevékenysége ne fulladjon teljesen választójogi harcba, arra biztosíték Sneff József és dr. Hamburger Jenő személye volt, akiket júliusában a pártszervezet elnökének és titkárának választották. Harcukat a béke követelésén túl kiterjesztették a súlyos közélelmezési helyzet élősdijeivel és a fennálló rendszerrel szemben is. A rendszer megdöntésére példát a Nagy Októberi Szocialista Forradalom adott. A nagykanizsai szociáldemokraták csatlakoztak az januári általános politikai tömegsztrájkhoz, munkástanácsot hoztak létre, Hamburger Jenő elnökletével. A sztrájk célját, amelyben megfogalmazódott a forradalom gondolata is, röpiratban közölték a város lakosságával. A miniszterelnök utasítást adott a sztrájk beszüntetésére, s január 31-én a

20 hadügyminiszter parancsára letartóztatták Sneff Józsefet és Hamburger Jenőt. A háború okozta súlyos terhek további növekedése, a központi hatalmak összeomlása, a januári sztrájk tanulságai radikális cselekvésre késztették a katonaságot és munkásságot. Október én Budapesten győzött az "őszirózsás" forradalom. Nagykanizsa csatlakozását a Magyar Nemzeti Tanácshoz Sabján polgármester közölte a tömeggel. A pozsonyi munkások által kiszabadított Hamburger Jenő november 1-én érkezett a városba pozsonyi börtönéből. A 20-as honvédezred katonái nemzetiszínű szalagot tűztek a sapkájukra, s november 2-án esküt tettek a hivatalos kormányra. Az 50 tagú katonatanácsnak Darvas Lajos őrnagy lett az elnöke. A városban győzött a polgári demokratikus forradalom. A hatalom a Nemzeti Tanács kezébe került, amelynek elnökévé Sneff Józsefet választották. A forradalom vívmányainak megőrzésére nemzetőrséget szerveztek. A nyomorban élő dolgozók helyzetén gyűjtésekkel, munkásotthon-állítással igyekeztek segíteni. Ez azonban kevésnek bizonyult. Az elégedetlenkedőkhöz csatlakoztak a szegényparasztok is, akik hiába reménykedtek a földosztásban. Ők a forradalom radikalizálódásától várták sorsuk jobbrafordulását. A forradalom folytatása ellen fellépők három pártba tömörültek. A Károlyi Párt a nagyburzsoázia, a Kisgazdapárt a városi burzsoázia és a falusi nagygazdák, a Szociális Ipargazdasági Párt a közép és kispolgári elemeket tömörítette magába. A demokratikus vívmányok kiszélesítéséért harcolók az MSzDP -be léptek be. Ügy látszott, hogy a szembenálló felek közül az utóbbiak az erősebbek januárjában Kanizsa területére a belügyminiszter Sneff Józsefet nevezte ki kormánybiztosnak. Közben befejeződött az első világháború. A horvátok elfoglalták a Muraközt, a város élelmiszerpiaca szűkebb lett, a hazatérő katonák nem találtak munkát. Óriási volt a lakáshiány - elsősorban a Horvátországból menekültek miatt, - s a város vezetőségét özvegyek és árvák ostromolták segélyért. A mezőgazdasági munkások néhány hold földdel szerettek volna nyomorúságukon enyhíteni. Ők hozták létre március 11-én a Kommunisták Magyarországi Pártja nagykanizsai szervezetét. Nagykanizsára március 22-én éjjel jutott el a proletárdiktatúra kikiáltásának híre. Ideiglenes direktórium alakult 12 taggal, s a közigazgatási teendők vezetésére három ügyosztályt szerveztek, amelynek élén a direktórium egy-egy népbiztosa állt. Az áprilisi választások után a városi közigazgatást átszervezték. A 70 tagú Munkás- Katona és Paraszttanács elnöke Sneff József lett. A direktórium ügyosztályait hatra emelték. A rend őrei a márciusban megalakult Forradalmi Törvényszék és a Vörös Őrség voltak. Megkezdődött a Vörös Hadsereg szervezése is. Március 31-én 800 önkéntes jelentkezett a forradalom védelmére. Az ezredet Vántus Károly népbiztosnak, a Mura front parancsnokának rendelkezése alá helyezték, amelynek feladata a Mura folyó által képzett demarkációs vonal védelme volt. Eddig soha nem látott intézkedések tömegével kezdődött meg a városban az ipar és a kereskedelem szocializálása, a pénzintézetek államosítása, a feszítő szociális kérdések megoldása, a kultúra közkinccsé tétele, de még a tömegsport fellendítése is. Legtöbbjük azonban csak elképzelés maradt. Gyakorlattá válásukhoz kevés volt a 133 nap. Az új hatalom munkáját nehezítette az ellenforradalmárokkal való állandó küzdelem is. A proletárok diktatúráját a külső intervenció döntötte meg. Augusztus 8-án Nagykanizsa képviselőtestülete visszaállította az 1918 október 3l-e előtti állapotot. Augusztus 9-én leváltották Sneff Józsefet, s a reakciós dr. Hegedűs György ügyvédet nevezték ki teljhatalmú kormánybiztosnak. Elsőnek Sneff Józsefet tartóztatták le, aki betegsége miatt nem sokáig bírta a kínzásokat és október 9-én, 32 éves korában meghalt. Polai János forradalmi vádbiztost halárra ítélték, és november 3-án felakasztották. Megteltek a börtönök és a nagy sietséggel felállított zalai internálótáborok. A városban félelem lett úrrá.