K. B. Rottring. K. B. ROTTRING Heri Kókler és a Pokol Kapuja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "K. B. Rottring. K. B. ROTTRING Heri Kókler és a Pokol Kapuja"

Átírás

1

2 K. B. Rottring K. B. ROTTRING Heri Kókler és a Pokol Kapuja 2

3 Heri Kókler és a Pokol Kapuja K. B. Rottring: Heri Kókler és a Pokol Kapuja 2005 K. B. Rottring 2005 Mackófelső Kiadja az Első Magyar Könyvkiadó KFT. (Excalibur-könyvek sorozat, humor fantasy, sci-fi, meg miegymás. Főleg az!) A kiadásért felel a felelős Ebben a sorban nincs semmi vicces! Nem röhögünk! A borítón látható képet Szűcs István kis segítséggel egyedül alkotta Megtördelőgéppel az oldalakat megtördelte, az oldalszámokat nem véletlenszerűen elhelyezte: Savanya Zsolt Ötleteket adtak az ötletadók, akiknek ezúton köszönjük az öt utáni ötletes Ötletadást és az Ötölést. A fekete humorhoz fekete festéket használtunk. De emiatt egyetlen feketének sem kellett elhunynia. A fehér papír sok pénzbe került. Összefirkálni, toalettpapírnak használni, majd utána ismerőseinkkel megetetni tilos, és a rajta lévő fekete festék miatt nem is javallott. Szakértő nem szakértett! A könyvben előforduló tárgyi tévedésekért, sajthibákért, hejesírási pontatlkanságokért senki sem felelős! A könyv megevéséből vagy esetlegesen más, nem rendeltetésszerű használatból eredő balesetekért csakis a fogyasztó felelős. Nyomdai munkálatok: Faa Produkt Kft., Veszprém ISBN: (Kinek a kerékpárzárja lehet ez?) 3

4 K. B. Rottring Tartalomjegyzék 1. A csatamezőn 5 2. A csata 9 3. Végveszélyben Sziklabombák Haditanács Sztárok a pácban Kell egy test! Fel! Szerelés! Szamárság A Szent Állat Mőbiusz-szalag Makk Ász Makk-lak A jelenés Rémtörténet Varázsital Elvarratlan szálak Slamasztikában A barlang A Révész Átkelés A Frászkarika A Pokol Kapuja A vég Mennybe! A legvége Utóhang 202 4

5 Heri Kókler és a Pokol Kapuja 1. A csatamezőn Heri Kókler megdörzsölte a szemét. Aztán a másikat is. A barátai, a kilencesikrek, Hermelin, Krampusz Dupladurr igazgató bácsi, valamint Keresztapja, Black Jack ugyanígy cselekedett. Ki ne hagyjuk persze Szado Mazsit, a remekbe szabott, genetikailag módosított szerencsemalacot, aki a szájában rágcsált, mindenfajta körülmények közepette szerencsét hozó, elmaradhatatlanul hozzá tartozó négylevelű lóheréjét most éppen félrenyelte, és rövid köhögőroham után csak annyit mondott, hogy: Úíííí. Látható, hogy a rendkívüli stresszhatás következtében kitört belőle az állat. Heri eltátotta a száját. A barátai is így tettek. Persze a saját szájukkal. - Az ördögbe! - hörögte Black Jack, és idegesen pillantott Krampusz Dupladurr professzorra, a Rokforti Kedvesnővér- és Varázslópalánta Dugvány Előállító Szagiskola igazgatójára, aki meglehetősen sápadtnak tűnt. Heri Kókler megragadta Hermelint, mert érezte, hogy a lány annyira remeg mellette, hogy mindjárt magától szétesik, atomjaira hullik, és elszórja a szél a molekuláit a mezőn, ahol most éppen mindannyian álltak. És féltek! Fószer, a híres egyiptomi feltaláló, aki elsőként megalkotta az időgépet, valamint létrehozta az ismert világmindenség legpusztítóbb fegyverét, a Fáraó Átkát, de később emberbarát módon segített is azt elpusztítani, aggodalmasan pillantott körbe. 5

6 K. B. Rottring - Azt hiszem, talán aprócskát tévedtem a téridő-koordináták megadásakor - szabadkozott a nagy tudós, aki igazából kicsi volt, mint a legtöbb nagy tudós. Ez volt ám az igazi paradoxon, nem pedig az idő rövid története, mint ahogy azt egyes tudósok tévesen feltételezték. - Nem, barátom! - mondta Dupladurr professzor kissé remegő hangon. - Nem tévedtél! Ide kellett jönnünk, méghozzá pontosan ebbe a téridőbe. De valami történt. Nem tudom, mi, de úgy éljek, hogy hamarosan ki fogom deríteni. - Ez itt nem lehet Rokfort! - hebegte Black Jack, az ártatlan tömeggyilkos és félelmetes szerencsejátékos, aki most a fejét rázta. - Pedig az! - mondta Szado Mazsi, akit a barátai előszeretettel hívtak Malackának, noha másfél tonnás kis teste ezt egyáltalán nem indokolta. - Ott van az iskolánk! - suttogta Controlles teljesen feleslegesen, hiszen ezt a tudomány számára épített varázslatos objektumot mindenki azonnal felismerte. - Úgy érzem, rossz helyen vagyunk, rossz időben! - mondta kiszáradó szájjal Black Jack, és idegesen pillantott maga elé, utána meg a háta mögé. - Igazat kell adjak neked, barátom! - mondta Krampusz Dupladurr professzor, és ő is egy pillanatra hátra nézett a bal válla felett. Utána a jobb válla felett is megtette, de onnan is szinte ugyanezt látta. A mező, ahol eddig álltak, szépen zöldellt, fű nőtt rajta, vadvirágok és ibolya is persze, ami egy ilyen mezőn elengedhetetlenül szükségesnek látszott. Ez a mező ugyanis nem egy akármilyen, bárhol megtalálható, ócska kis mezei mező, hanem egy harcmező volt, ahol az ibolya rendkívüli jelentőséggel bírt. 6

7 Heri Kókler és a Pokol Kapuja Ugyanis a harc közben fűbe harapottak számára kötelező jelleggel ott kellett lennie jónéhány ibolyának, hogy a fűbe harapás után, a harcot követő rövid gyásszertartás befejeztével, minden elhantolt delikvens előírásos módon, ahogy az a nagy könyvben meg vagyon írva, alulról tudja szogolni az ibolyát. De hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a harcmező mindkét végén milliónyi állig felfegyverzett harcos állt. Ha ezt géppel összeadjuk, akkor az bizony már kétmilliónyi, állig felfegyverzett harcost jelentett, ami már fenyegető árnyékként vetítette előre, hogy itt hamarosan minden képzeletet felülmúló öldöklés, lömeges emberhalál, mészárlás és további rettenet fog kibontakozni. Meg vérontás! Utóbbinak különösen az asztrális létsíkon várakozó, nagy számú denevér-csapat örült nagyon. Az egyik hatalmas hadsereg Rokfort falai köré vont gyűrűt, a másik viszont láthatóan arra készült, hogy elfoglalja a patinás jellegű, műemléki jelentőséggel is bíró, felbecsülhetetlen eszmei értékkel rendelkező épületegyüttest. Rövid távú terveik között szerepelt továbbá, hogy az elfoglalást követően az ott található, ellenállást tanúsító fegyvereseket és a nem fegyvereseket is kardélre hányják, az erődítményt lerombolják, a mágikus kegytárgyakat elhurcolják, És miután már senki és semmi nem állhatta volna útjukat, feltett szándékuk volt, hogy az egész világot lerohanják és elpusztítsanak benne minden élőt. Pokoli terv volt, ami nem is csoda, hiszen maga a Sötétség Fejedelme találta ki. Miután látta, hogy legfőbb csatlósa, a gonosz Gigawatt Voltmárvolt terve nem járt sikerrel, vagyis nem volt képes újra testet ölteni a Földön, és ezáltal képtelen volt fekete ura 7

8 K. B. Rottring nevében a továbbiakban kegyetlenkedni, gonoszkodni, a gonosz bukott angyal elérkezettnek látta az időt, hogy cselekedjen. Méghozzá saját maga! A harcosok láthatóan hallatlanul elszántak voltak. Testükön páncél csillogott, a kezükben fegyvereket markoltak, varázspálcákat lengettek vagy kiegyenesített kaszákat szorongattak, amelyek már az első látásra is roppant balesetveszélyes eszköznek tűntek, hát még második látásra, de a háborúban ez egyáltalán nem számított. Rokfort védői, mert ők voltak azok, nem pedig traktorral tüntető parasztok, a földkerekség legkiválóbb harcosai voltak, mágusok, varázslók, boszorkák és a velük szimpatizáló egyszerű emberek, professzorok, atomfizikusok, igazságügyi szakértők és két miniszterelnök is, de utóbbiak tévedésből keveredtek ide. Nekik igazából a másik táborban, a gonosz erői között lett volna a helyük, de valami érthetetlen adminisztrációs hiba miatt ide kerültek. A védők szemében elszántság tükröződött, kivéve a két miniszterelnököt. Az ő szemükben pénzsóvárság és hatalomvágy izzott, mint minden politikusnak, ami ennyi jó ember között nem volt valami szép látvány. De nem sokáig rontották itt a levegőt a gazok, mert a nép fiai, talán éppen egy egyszerű sebészprofesz-szor, szépen beleültette a két miniszterelnököt egy katapultba, és átlőtte a rohadékokat a másik táborba, ahol a gonosz erői ordítottak torkuk szakadtából, mert a fejükre esett az eső mellett két miniszterelnök is, ami egyáltalán nem volt mindennapi dolog még ebben a történetben sem. Igen, ők voltak a gonosz birodalmának, a Pokol urának, a bukott angyalnak, a Sátánnak a haderői. Igazi pokolfajzatok voltak, zombik, élőhalottak, vámpírok, testet öltött démonok, szellentő szellemek, 8

9 Heri Kókler és a Pokol Kapuja és mind közül a legborzasztóbbak, a pályát téveszett pedagógusok, akik hihetetlenül, sőt döbbenetesen sokan voltak, és szívből gyűlölték a gyerekeket. Rengetegen voltak ezek a pokolfajzatok, a szemükben gyűlölet izzott, főleg a gyerekek iránt, akiket régebben tanítaniuk kellett, mielőtt sötét lelkük a Pokolra szállt. De a felnőtteket sem szerették, csak nyárson, jól átsütve, kevés zöldkörettel. Vagy éppen anélkül, angolosan és véresen, mint amilyenek a manapság annyira népszerű, gyerekeknek írt, személyiségfejlődési zavarokat okozó, valamint az éjszakai bevizelést elősegítő, trendi történetek is voltak. A Pokol Seregének rettenetes teremtményei és Rokfort hős védői, az igazság dicső bajnokai között félúton, a harcmező kellős közepén ott toporgott Heri Kókler és megannyi barátja. Nevüket ebben a nehéz pillanatban, amikor a két tábor dühödt ordítozással másnak rontott, még felsorolni is idegfeszítően hosszadalmas lett volna. 2. A csata Na, gondolkodjunk! - mondta Dupladurr professzor huncut mosollyal, amely empirikusan bizonyította, hogy az igazgatónak haláltmegvető bátorsága és akasztófahumora is volt egyszerre. Inkább meneküljünk! - sikoltotta Hermelin, amikor észrevette, hogy mindkét irányból egy-egy milliónyi harcos rohan feléjük. Az már összesen kétmillió! -jajdult fel Controlles, ak i az iskolában soha nem volt egy fejszámoló zseni, de a rendkívüli izgalom annyira felfokozta érzékszerveinek finomságát, megolajozta elméjének időnként nyikorgó kerekét, hogy immár másodpercek 9

10 K. B. Rottring alatt képes volt milliókkal plusz és mínusz, ide vagy oda számolni. De most nem számolni kellett, hanem leszámolni! Jól tudta ezt Krampusz Dupladurr professzor is, aki szíve szerint azonnal csatlakozott volna Rokfort védőinek oldalán a csatába, ám nem tehette, hiszen a védőszárnyai alá vett gyerekek, valamint az egyiptomi feltaláló, Fószer már nem lettek volna képesek segítség nélkül elmenekülni. Dupladurr professzor intett Black Jacknek, és azt mondta neki: - Félszav! - Félszav! - felelte neki Black Jack is fanatikus tekintettel. Látszott, hogy ők ketten félszavakból is megértik egymást. Szado Mazsi békésen hagyta, hogy Heri Kókler kedvenc keresztapja felpattanjon a hátára, utána iszonyatos gyorsasággal csapkodni kezdett a csökevényesnek tűnő kis szárnyaival. A hatalmas test a megtermett Black Jackel egyetemben meghökkentő sebességgel a levegőbe szökkent. Viharos gyorsasággal száguldott felfelé, még mindig emelkedett egy kicsit, mint az arany ára, végül pedig eltűnt a felhők fölött. - Jaj nekünk! - sikoltotta Hermelin, mert minden olyan gyorsan történt, hogy menekülni már nem lehetett. Kétmilliónyi dühödt harcos rohant feléjük emberfeletti gyorsasággal egy három kilométernyi széles arcvonalon. Heri is elsápadt egy kicsit, de mivel vakon bízott Dupladurr professzorban, erősen remélte, hogy mégsem fognak már itt, a könyv elején meghalni. Dupladurr professzor jóságos mosolyainak egyikével bíztatóan rájuk kacsintott, majd előkapta 10

11 Heri Kókler és a Pokol Kapuja varázslóköpenyének belsejébe rejtett varázspálcáit, és varázsolni kezdett. Igazából két kört rajzolt föléjük a levegőbe, utána egyszer megsuhogtatta varázseszközét, mire az egész kis társaságot láthatatlan erő ragadta meg, és hirtelen mindannyian rokfort biztonságosnak tűnő, hatalmas, vastag erős falai között, a mellvértek mögött találták magukat. Az iskola legmagasabb tornyának tetején, á Szent üdös Sajtról elnevezett lőtoronyban szorongtak, onnan a kibontakozó csata apró, de annál dühösebb hangyák vad rohamának tűnt csak. A Torony belsejében füstölődött a világhírű Rokforti Nagyon büdös Sajt, amelynek mindent elsöprő erejű aromától bizony a kisdiákok megtántorodtak, ami idefent, ben a félelmetes magasságban bizony nem volt veszélytelen szórakozás. - Boáááá - mondta Heri, és diszkréten áthajolt a mcllvérten. - Jaj, Heri! Már megint jön az a kígyó, az a Boááá? - Aggodalmaskodott Controlles, aki még a többiekkel együtt jól emlékezett azokra a szörnyű napokra, mikor Herit egy rettenetes csörgőskígyó, a Boáááá Üldözte, de nem csak üldözte, hanem meg is akarta harapni. - Dehogy! - nyögte Heri. - Nem kígyó volt, hanem róka. Bár olyan gyorsan zuhant lefelé, hogy tényleg szinte kígyónak látszott. Most mennem kell! - mondta izgatottan Dupladurr professzor. - Ha kedves az életetek, ne mozduljatok innen! Rokfort falai között biztonságban lehettek. De ha elhagyjátok azt, akkor félek, nem tudlak megvédeni titeket. Nem megyünk sehová! - ígérte Hermelin 11

12 K. B. Rottring - Itt maradunk! - hebegte sápadtan Fószer, akit láthatóan megviseltek az utóbbi pillanatok eseményei. Dupladurr professzor bíztatóan rájuk mosolygott, majd a következő pillanatban eltűnt, mint valami privatizált közvagyon. Úgy, mintha soha nem is lett volna azelőtt itt, ahol most csak a hűlt helye párolgott intenzíven. A gyerekeknek és Fószernek még álmélkodni sem volt idejük azon, hogy hogyan csinálta ezt a jó Dupladurr, mert hirtelen Hermelin kezdett el kiáltozni. - Nézzétek! Nézzétek! Minden Sam abba az irányba fordult, ahová a lány mutatott. - Atya ég! - döbbent meg Controlles és utána mindenki, aki meglátta, hogy mi történik odalent. Ugyanis ebben a pillanatban összecsapott a két tábor, a jók és a gonoszok milliós hada. Minden percben ezrek kaptak rettenetes sebeket, páncélingek, sisakok, kardok, kiegyenesített kaszák, bézbólütők, kerti sövényvágók, harci ekekapák törtek ripityomra. Kezelőik ordítása, halálhörgésük, elégedetlen motyogásuk, rosszkedvű sóhajaik, frusztrált duzzogásuk hangorkánja még itt fennt, a Büdös Sajt Torony tetején is fülsiketítő volt. Dupladurr professzor ebben a pillanatban jelent meg a csatamezőn. Természetesen nem egyedül, hanem önmagát megszázszorozva vetette bele magát a küzdelembe. A kezéből tűzlabdák repültek a Pokol seregének soraiba, de közben olyan követhetetlen sebességgel rohangált fel és alá, amellyel teljes mértékben felbomlasztotta az ellenség sorait. Igazán szép teljesítmény volt ez egy nyolcvankilenc vagy hány éves tatától, de hát Dupladurr professzor nem 12

13 Heri Kókler és a Pokol Kapuja egy egyszerű tata, hanem egy valóságos ratata volt. mert ebben a pillanatban robbanó lövedékek ezreit lőtte a kezéből hosszú sorozatokban az ellenség közé, lelyek olyan rendet vágtak közöttük, mint kombájn a búzatáblában. Rokfort védői diadalmas kiáltások közepette üdvözölték a leghatalmasabb fehér mágust, akit a föld valaha is a hátán hordott, majd lélektani előnyüket kihasználva előrenyomultak. A Pokol fekete erői bizonytalankodni kezdtek, majd lassanként meghátráltak. Heri Kókler és a többiek a Büdös Toronyból látták, amint a szörnyetegek soraiba ékként hatol be rokfort védőinek hatalmas hada. - Rettenetes! - hebegte Fószer. - Másodpercenként százötven és fél ember hal meg a csatában. Senki sem feszegette, hogy vajon hogyan számolhatta ki menedzserkalkulkátor, számológép vagy mobiltelefon nélkül csak így, fejben. A csata mindeközben tovább zajlott, mint téli folyón a jég. A Pokol katonáinak áthatolhatatlan fala láthatóan megroppant, majd a hatalmas füst, tűz és biogázfelhőből előtűnve (ez utóbbit a beijedt lúzerek fejlesztették) kivehetővé vált, hogy a hatalmas rokforti sereg középen, ékként befúródva, meglepő gyorsasággal felmorzsolja a Pokol haderőit. A támadó ékalakzat élére tucatnyi Dupladurr professzor állt, de senki sem tudta, hogy közülük melyik az egyetlen eredeti és melyek a másolatok, de hát ez jelen pillanatban senkit sem érdekelt igazán. A Dupladurrok rettenetes tűzereje előtt úgy semmisültek meg a pokoli szörnyetegek, mint ahogy a hó olvad el, amikor eljő a kikelet. Heri Kókler és a Toronyban szorongó többiek ujjongva látták, hogy a rémek hada fej veszett menekülésbe kezd. 13

14 K. B. Rottring Rokfort legkiválóbb varázslói, a világ minden pontjáról ideérkezett híres mágusok, boszorkák, varázslók úgy küzdöttek, mint megannyi félisten. A harc kíméletlen volt, és a halandó emberi szem számára szinte felfoghatatlanul gyors. Az egyik Dupladurr professzor például ebben a pillanatban villámokat lőtt ki az elébe szökkenő élőhalott kukacos hústól bűzlő, félig elrothadt koponyájába, amelyben olyan sebesen csattogtak a fogak, mintha a rémalak feltett szándéka lett volna, hogy elevenen felfalja a jó igazgatót vagy egyik kiváló másolatát. Ám a rendkívüli erejű elektromos szikra valósággal szétrobbantotta a rémalak kobakját, fej nélkül maradt törzse pedig ezután már hiába hadakozott a kezében szorongatott hosszú, egyenes karddal. Ugyanis éppen Arcszőr Ribizly és felesége Mrs. Ribizly járt arra, és varázspálcájuk egyetlen suhintásával, és egy jól irányzott, armihiláló átokkal olyan hatékonyan megsemmisítették a szörnyet, hogy még egy kanyi hamu sem maradt belőle. A kedves házaspár, a kilencesikrek szülei, természetesen nem maradhatott ki ebből a szent háborúból, ahol a világ sorsa forgott kockán. De nem csak ők, hanem sok más, ismert varázsló, boszorkány küzdött mellettük az első sorokban. Közvetlenül mellettük vagdalkozott egy harci kalapáccsal Rubeóla Hibrid, a parkőr, Heri Kókler óriási nagy haverja, akinek nem volt különösebb varázsereje, hiszen varázsoskolai képzése rövidre sikeredett és eredménytelenre, ám fizikai ereje annál varázslatosabb volt. Szobahőmérsékleten, standard körülmények között még arra is képes volt, hogy puszta kézzel rántson ki egy tölgyet a földből. Ha viszont feldühítették, élőhalottakat gyilkolt, ami azért 14

15 Heri Kókler és a Pokol Kapuja valljuk be, nem kis merészség volt. Hibrid ugyanis kislány kora óta betegesen félt az élőhalottaktól. Átoperálása után, fiatal suhanc korában is rettegett tőlük, mint ahogy felnőtt korában sem szűnt meg a már-már megmagyarázhatatlan és indokolatlan félelme. Az élőhalottak kezdetben, ameddig nem ismerték meg Hibridet közelebbről, egyáltalán nem tartottak tőle. De a rettegésük óriásira nőtt, amikor közelebbi ismerettségbe kerültek vele. Hibrid szeme most viszont elkerekedett, mert egy hozzá hasonló méretű, hatalmas vámpír keveredett eléje, aki arra készült, hogy a nyakára szökkenve vérét vegye, mint egy véradóban tüsténkedő ápolónő, ám Hibrid nem szerette, ha a vérét veszik, mert úgy vélte, a vére csakis az övé, és semmi pénzért nem volt hajlandó eladni. - Lecuppintom a lötyidet! - nyalta a szája szélét vámpír, és hatalmasra nyitotta a száját, akkorára, amitől egy fogorvos is elégedetten dőlhetett volna hátra a támla nélküli forgószékében. - Nem! - ordította minden átmenet nélkül Hibrid, és úgy vicsorgott, mint egy éhes pittbull. A kettőjük között keletkező egyre növekvő drámai feszültséget Hibrid egy hatalmas ütéssel szüntette meg, aminek csak ő örült, a vámpír már nem. Noha vámpírokat elvileg nem lehetett megölni csak ezüstgolyóval, fokhagymafűzérrel, kereszttel vagy szivükbe szúrt karóval, Hibridnek ez mégis más, alternatív módon is sikerült. A vámpír péppé lapult a harci kalapács semmi máshoz nem hasonlítható erejű, mindent és mindenkit porrá zúzó ütésétől. Úgy látszik, egy élőhalott vámpír a Pokol seregében más tulajdonságokkal rendelkezett, mint egy hétköznapi fajtársa. Az is különös volt, hogy miként 15

16 K. B. Rottring jöhetett elő a sötétségből egy vámpír fényes nappal, mindenféle káros következmény, például a megsemmisülés elszenvedése nélkül? Hibrid azonban soha nem volt az a fajta fickó, aki mindenen, amit nem egészen értett, hiábavaló módon agyalt volna. Inkább fogta magát és meglengette harci műszerét, hogy tovább gyomlálja vele az ellenséget. Váratlanul egy nagyon rossz arcú zombi vetette magát rá hátulról. Az óriás megrázta magát, mint gazda az almafát, mire a szörnyeteg a földre hemperedett. De nem volt képes ettől még megdögleni. Sőt, nem átallotta magát ismételten harcba vetni. Ez nagy hiba volt a részéről! Hibrid ugyanis harci kalapácsával lendületből leütötte a rémpofa randa fejét. Az aszott koponya ágyúgolyóként süvített bele az ellenséges harcosok tömegébe, ahol további féltucatnyi borzdadályt tett végképp hidegre, másokat megölt, megint másokat pedig porrá zúzott. Hibrid elvigyorodott. Megtörölte verejtéktől gyöny-gyöző homlokát, kettőt köpött a tenyerébe, majd a harci kalapácsot ismét kétmarokra fogva tovább gyopálta a rémeket. Újabb élőhalottak következtek, de Hibrid fáradhatatlanul kalapálta őket. Pépesre, laposra, mozdulatlanra. - Ez az Rubeóla! Ne hagyd magad megölni! Aprítsd őket miszlikbe! - suhant el mellette egyszer Dupladurr professzor, akinek még arra is maradt ideje, hogy közben megveregesse az óriás vállát (valójában a combját, mert csak addig ért fel neki, de hát ezt mégsem írhattuk, mert olyan ciki lett volna, nem?), és utána meg pacsit adott neki. Hibridtől pár lépésnyire éppen a híres-neves Vószem Zordon professzor harcolt. Mindenféle rafinált harci eszközéből tüzelt a szörnyetegekre, 16

17 Heri Kókler és a Pokol Kapuja amelyek elébe sodródtak. Mágikus nyílvesszőket lőtt ki egy sorozatvetővé átalakított mini számszeríjból, amelynek kiváló hasznát vehette a közelharcban. A nyílvesszőket még a csata kezdetén megbűbájolta, méghozzá úgy, hogy a hegyes kis gyilokvesszők az emberi lelkekkel táplálkozó ghúlokat vegyék célba. Vószem Zordon percenként tucatnyi lövedéket küldött útjára, amelyek nyomkövető varázslatuknak köszönhetően a hullámzó, kavargó, üvöltő ellenséges tömegben felkutatták, és a beléjük épített mágikus robbanóerő segítségével megsemmisítették az ellenséget. Vószem Zordon természetesen a másik kezében forgatott varázspálcájával is időnként hatékonyan beavatkozott a küzdelembe. Amikor kellett, jégvihart bocsátott ki egy tucatnyi zombira, akik a rendkívüli erejű varázslat hatására másodpercnyi idő alatt jéggé fagytak, ezáltal máris készen álltak arra, Hibrid a rettenetes méretű harci kalapácsával darált jéggé zúzza őket. Megint máskor Vószem Zordon savfelhőt szórt ki a szembejövőkre, akik a sistergő, és valljuk be, rettentően büdös, mágikus erővel létrehozott harci anyag által fejleszett kellemetlen, feszült légkörben sikoltozva folytak el, majd váltak párává. Vószem Zordon mellett nem messze ott vicsorgott kitűnő barátja, N.A.G.Y. Lompos professzor is, aki most a rendkívüli körülményekre való tekintettel nem vette be a dérfarkassá válását meggátoló, gyógyszernek nem minősülő, gyógyhatású készítményét a Véres Cseppet, így farkasemberré változott, és mindenkit, aki elébe került, megharapott a Pokol katonái közül. A szörnyetegek a harapás után veszett gyorsasággal átalakultak farkasemberekké. Mivel egy irányított varázslat így akarta, a továbbiakban 17

18 K. B. Rottring Lompos professzort kezdték követni, nem pedig a Sátánt, méghozzá egy egyre növekedő farkasember falkában. Hihetetlen elánnal harapták, marcangolták a zombik, élőhalottak, vámpírok seregének sorait, így hamarosan már több ezer főnyi farkasember nyomult Lompos professzor mögött és mellett, vicsorogva, vonyítva, csaholva. A farkasember falka mögött Numera tanárnő rohant, hosszú szoknyája fékezőernyőként csapkodott mögötte. A kezében szorongatott, iskolai körülmények között békés célokat szolgáló varázspálcájából most vörös színű villámok csaptak ki. A villámok cikkcakk alakban, de stílszerűen villámgyorsan vágódtak előre. A professzorasszony elé kerülő életformák, akarom mondani, különféle halottformák azon nyomban porrá omlottak és hulla granulátumokká váltak. A rokforti haderő hatalmas hullaporfelhőt kavart belőlük, amikor a milliónyi láb, sőt kétmilliónyi láb, hiszen majdnem mindenkinek két lába volt, felverte a hullaport. Kinyerma Meggenya professzor sem tétlenkedett. Ő azonban nem támadó feladatokat látott el, nrint a legtöbb varázsló társa, hanem a védelemben jeleskedett. Egy varázsbotot cipelt magával, amelynek tetején kékesfehér színben ragyogva, tölcsérszerű képződmény villódzott. A mágikus eszköz arra szolgált, hogy begyűjtse és elnyelje az ellenséges seregből a Rokfort védői közé lőtt fekete mágiával bíró varázslatokat. Kinyerma professzor védelméről pedig egy Dupladurrtípusú harci varázsló példány gondoskodott. Nem tudni, hogy az eredeti vagy éppen egy jól sikerült másolat volt az. A lényeg, hogy Kinyerma professzor nyugodt körülmények közepette tudta elnyelni a sereg felett fortyogó fekete mágiát, mert a melléje rendelt harci varázsló miszlikbe aprította mindazokat az ellenséges 18

19 Heri Kókler és a Pokol Kapuja hulla-harcosokat, akik azt az ostobaságot vették buta fejükbe, hogy megtámadják őket. A tanerő közelében, az őrjöngő, rájuk támadó pokoli teremtményeket mágikus lövedékek zúzták ízzé és porrá, időnként Dupladurr varázspálcájából mindent és mindenkit elsöprő szélroham tört ki. Sikoltozó, hörgő pokolbéli teremtményeket szaggatott szét a mágikus szél, és a már amúgy is holt holttestüket szcrteszét szórta a csatamezőn, ahol egyre több halott hevert. Himba professzor a fejét ingatva hadakozott. A semmi máshoz nem hasonlítható erejű, rettenetes bizonytalanság, hogy most bólogat-e avagy inkább a fejét rázza, több élőhalottat is a téboly karmaiba vetett. Itt pedig már, ebben a kellemetlen állapotban, naná, hogy könnyűszerrel végzett velük egy arra tévedő bátor varázsló. Bambi professzor a hátán lötyögő sárga kis puttonyból permetlét szórt a rárontó, gyomorforgató külsejű szörnyekre. A nyomorult létformák rövid ordítás után hosszasan füstölni kezdtek, majd mágikus égési folyamatok beindulását követően percek alatt hamuvá égtek. Mások nem voltak ilyen szerencsések. Bambi professzor, amikor kifogyott az egyik fajta növényvédő szerből, akkor a másik, majd a harmadik fajta növényvédő szert vette elő. De nem csak elővette, hanem szórta, mint milliomos a lóvét. Az élőhalottakra nagyon rossz hatással volt a csalánkivonat és a rézgálic. Hihetetlen viszketési rohamukban képtelenek voltak a továbbiakban megfelelő módon a gyilkolászásra Összpontosítani, így aztán őket gyilkolászták le. Természetesen Cotton professzor is ott harcolt Dupladurr seregében. De álruhában! Ebben vegyült el 19

20 K. B. Rottring ugyanis az ellenség között! Mivel ő a bajitalok készítésének és értékesítésének avatott szagértője volt, lejárt szavatosságú italokat nyomott az ellenséges harcosok kezébe, akik felhörpintettek egy pintnyit a Cotton féle lötyikből, majd kisvártatva felrobbantak. Cotton rendkívül elégedettnek tűnt Aki nem ismerte, azt gondolhatta volna, hogy Cotton arcán valami mosolyféle ül. De ez persze lehetséges, hogy csak valami illúzióféle volt a csata vérgőzös forgatagában. Cotton a varázspálcáját nagyritkán vette csak elő, de akkor is csak azért, mert időnként rettenetes, félig kutya, félig biztonsági őr alakú teremtmények támadtak rá, és szét akarták tépni, mint ellenőr a menetjegyet. Biztosan megérezték a szagáról, hogy nem élőhalott vagy vámpír, hanem egy kígyó. Cotton ilyenkor rosszkedvűen morgott, és jéggé fagyasztó átkokat lövöldözve, maga körül fagyos hangulatot árasztva odébb szökkent. Egyszer aztán Dupladurr professzor - az egyik a sok közül - magához intette és magyarázott neki valamit Cotton bólogatott, majd megint bólogatott, végül pedig azt mondta: - Igen. Közben legalább ötezren meg akarták őket ölni, de Dupladurr professzor harminchárom hasonmása hirtelen áthatolhatatlan gyűrűt vont köréjük, és visszaverte a hullák halott ötletnek bizonyuló támadását. - Oda nézzetek! - kiáltotta hirtelen Controlles, és remegő kézzel mutatott előre. - Benyomulnak közéjük! - kiáltotta izgatottan Heri Kókler. - Visszavonulnak! - lelkendezett Fószer. - Futnak mint a nyulak! Győzelem! - kiabálta elhamarkodottan Shift és Pageup meg Pagedown. 20

21 Heri Kókler és a Pokol Kapuja - Menekülnek a mocskok! - üvöltötte torka szakadtából Backspace, és megölelte Deletet, sőt, meg is csókolgatta testvérkéjének orcáját. Delete undorkodva törölgette le arcáról a majomnyálat. - Fúj! - mondta totális átéléssel. - Lehet, hogy csapda! - mondta Overlay aggodalmas arccal. Erre mindenki abbahagyta a lelkendezést és a nyáltörlést, majd tágra meredt szemmel bámulták a rettenetes küzdelmet. A rokforti haderő hihetetlen lendülettel, továbbra is megállíthatatlan ékként nyomult bele a Pokol seregének közepébe. Talán túlságosan is könnyedén! Mert a két szárnyon az ellenállást nem sikerült olyan könnyedén felszámolni, mint középen. vétlen küzdelem dúlt, ezrek estek el mindkét oldalon, volt aki felkelt, és volt aki nem, csak a forgatás végén, ám egyik félnek sem sikerült számottevő eredményt elérnie. Az arcvonal megmerevedett, a középen oly elsöprő erejű lendület nagyon hiányzott a bal- és a jobbszárnyról. Mint ahogy Dupladurr professzor is, aki megtöbbszörözött önmaga segítségével kizárólag csak középen irtotta az ellent. Felülről, ahol a gyerekek is álltak, az egész alakzat egy egyre táguló gömbhöz kezdett hasonlítani. - Nini, lufi! - csodálkozott Hermelin, aki soha nem tanult harcászatot. Herí először még mosolyogva bólintott, mert ő is úgy látta, hogy egy egyre nagyobbra fúvódó léggömbhöz hasonlatos alakzat kezd kialakulni, és éppen meg akarta dícsérni szíve hölgyét, hogy milyen találó hasonlatot sikerült kitalálnia, amikor hirtelen elkomorodott Nagyon rossz érzés kerítette hatalmába. Még mielőtt megszólalhatott volna, Controlles kezdett el kiabálni: Nézzétek! Be fogják keríteni őket! 21

22 K. B. Rottring Heri érezte, hogy elszorul a szíve. A lelkébe jeges félelem markolt Tekintete egy másodpercre találkozott Főszerével. Még mielőtt bármit mondhatott volna, valóban bekövetkezett az, amit az előbb mondott. A bal és a jobb oldali szárny szinte egyszerre omlott Össze, mert az eddig védekező, jobbára menekülő élőhalottak hirtelen ellentámadásba mentek át, Rokfort védőit ettől a pillanattól kezdve, minden oldalról hatalmas sereg zárta körbe. 3. Végveszélyben - Azonnal oda kell mennünk! - heveskedett Controlles, de Hermelin leintette egy büdössajttal, ami nagyhirtelen került a kezébe. - Kegyelem! - hörgött Controlles öklendezve. - Megőrültél? - kérdezte Overlay. - Én még nem akarok meghalni! Először szeretném ezzel a szereppel megalapozni a jövőmet, és csak utána terevezem a dolgot... - Ez rossz öüet, Controlles! - vetette közbe Delete. - Jobb lesz végleg kitörölni az agyadból ezt a baromságot. - Csak nem nézzük tétlenül, amint felmorzsolják őket? - heveskedett Controlles, amikor ismét kapott levegőt. - Dupladurr professzor a lelkünkre kötötte, hogy maradjunk itt! - emelte fel figyelmeztetőleg az ujját Főszer. - Csináljunk valamit! -javasolta Heri Kókler. - Barkóbázzunk! -javasolta Controlles cinikusan. - Az nem veszélyes... Hermelin éppen valami csipős megjegyzést akart hozzáfűzni, de mégsem tette. Ennek az volt az egyet- 22

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén 1. A támadás Viktor az erőd tetejéről nézte a közeli erdőt. Minden nyugodtnak tűnt mozgásnak semmi nyomát nem látta. Pedig érezte a jelenlétüket, tudta, hogy a közelben vannak, nem látja őket, de valahol

Részletesebben

A Bélyegzési Ceremónia

A Bélyegzési Ceremónia xx. fejezet A Bélyegzési Ceremónia ár mindenki a Szentélyben várakozott. A kör alakú, kupolás, középkori terem teteje a magasba nyúlt, ezért úgy tűnt, mintha a hatalmas, kovácsoltvas, méteres fehér gyertyákkal

Részletesebben

Talabér Gergő Ugrani muszály...

Talabér Gergő Ugrani muszály... Talabér Gergő Ugrani muszály... Épp az ablak előtt álltam, amikor a harang tizenkettőt ütött. Figyeltem a sürgő-forgó város kavalkádját. Emberek siettek a dolguk után a főtér macskakövein botladozva. Némelyek

Részletesebben

K. B. Rottring: Heri Kókler és a Fáraó Átka

K. B. Rottring: Heri Kókler és a Fáraó Átka K. B. Rottring: Heri Kókler és a Fáraó Átka K. B. Rottring Heri Kókler és a Fáraó Átka (Részlet) (Részlet) Excalibur Könyvkiadó K. B. Rottring Heri Kókler és a Fáraó Átka K. B. Rottring 2004. Kiadja: az

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

Erskine Angelika: Lélekmadár

Erskine Angelika: Lélekmadár A vers- és prózaíró pályázat díjazott alkotói a 2011-12-es tanévben: Erskine Angelika 1.a Ring Dóra 1.b Robotka Ádám 2.b Both Noémi 3.a Miletics Maya 4.b Bonecz Bendegúz 5.b Bodóczy Iliáná 8.b Török Anna

Részletesebben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben SZKB103_10 Konfliktusok a közösségben tanulói konfliktusok a közösségben 3. évfolyam 103 Diákmelléklet D1 Tornai József: Ki tud tovább lefelé lógni? Kora tavasz köszöntött ránk meleg esővel, s mi a kunyhót

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Létezés a végtelenben Pásztor Magdolna 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva! ÉJELI FOHÁSZ Üres, üres vagyok, a messzeségbe rohanok. Látok egy utat, ami arany, látom a fákat, ami ezüst. Látom a holdat,

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

lott mást, mint a létra nyikorgó dallamát. De az aljához közeledve megváltoztak a hangok. Először halk, fémes morajlás. Majd egy kattanás és a

lott mást, mint a létra nyikorgó dallamát. De az aljához közeledve megváltoztak a hangok. Először halk, fémes morajlás. Majd egy kattanás és a 8. fejezet Fredrik Beier! Itt van Fredrik Beier? A sátor ponyváját félrerántották, és egy kerek szemüveges, fehér overallos fickó bámult be rá. Itt vagyok. Gyere! A férfi keresztülrohant a gyepen, a pajta

Részletesebben

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

HOLLY WEBB MASZAT, AZ ELRABOLT. Sophy Williams rajzaival

HOLLY WEBB MASZAT, AZ ELRABOLT. Sophy Williams rajzaival HOLLY WEBB MASZAT, AZ ELRABOLT kiscica Sophy Williams rajzaival Könyvmolyképző Kiadó Szeged, 2013 3 Robinnak 5 Elso fejezet Füttyszó hasított a levegőbe. Ben Williams és Rob Ford! Most azonnal gyertek

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell. Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Kós Károly. Kovács László

Kós Károly. Kovács László Kovács László Kós Károly Az a köves hegy, velünk szemben éppen: az a Tâlharu; ez itt a Piatra Calului. Ott messze pedig, a völgyhajlásból szürkén, fátyolosan, ide látszik a vénséges, kopasz Vlegyásza.

Részletesebben

Megbánás nélkül (No regrets)

Megbánás nélkül (No regrets) Stargate SG1- Megbánás nélkül (No Regrets) Kategória: Stargate SG1 Romantika Rövid ismertető: Bárcsak a Jég foglyai néhány perccel tovább tartott volna... Írta: Alli Snow Web: http://www.samandjack.net/fanfics/viewstory.php?sid=1251

Részletesebben

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem.

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. XIV Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. Az ősz, a szív: véres két árny. Sokat jártam az emberek között, ifjú vagyok, csendes

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Boldogságóra. munkafüzet. 6-10 éveseknek. Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán

Boldogságóra. munkafüzet. 6-10 éveseknek. Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán Boldogságóra munkafüzet 6-10 éveseknek Boldogságóra munkafüzet 6-10 éveseknek Írta: Bagdi Bella, Petőné Honvári Jolán Szerkesztette: Feledi Eszter Illusztráció: Tarjányi

Részletesebben

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag 2010 szeptember 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Eljött a nagy nap. 1993. december 13-a, Luca napja. Indulás Indiába

Részletesebben

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni.

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni. Amikor Konrad Lang felébredt, sötét volt. Idegen ágyban feküdt. Keskeny volt és magas, Elisabeth nem feküdt mellette. Fel akart kelni, de nem tudott. Az ágy két oldalán rács volt. Hé! kiáltotta. Majd hangosabban.

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

Minap kurtán-furcsán váratlanul elment

Minap kurtán-furcsán váratlanul elment I A Remény illata Minap kurtán-furcsán váratlanul elment közülünk Eszes Tamás (Isten nyugosztalja) a Véderő egykori főparancsnoka, ma-holnap én, azután Te következel. Vagy fordítva. A lényegen nem változtat.

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

A menedék. Gellai Tamás

A menedék. Gellai Tamás Gellai Tamás A menedék a fiú a tengerparton áll Egy nagy és erős kéz ragadta meg hátulról, és belökte a sötét helyiségbe. A szorítás nyomán vadul lüktetett felkarja, még alig tudott másra gondolni, vagy

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

Kisslaki László Kipper Róza temetése

Kisslaki László Kipper Róza temetése Kisslaki László Kipper Róza temetése Mikor megkondult a lélekharang, a galambok riadtan szétrebbentek a toronyból, ahol eddig teli hassal hűsöltek a vastag falak között. Mostanság nehezen kaptak szárnyra

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

GyíkPress VÉRFOCI CSAPATOK

GyíkPress VÉRFOCI CSAPATOK VÉRFOCI CSAPATOK A Vérfoci hosszú története során sok különböző helyre eljutott, és szinte mindenhol töretlen népszerűségre tett szert. Éppen ezért nem meglepő, hogy a csapatok meglehetősen sokszínűek

Részletesebben

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Juhász Gyula: Petőfi ünnepére Petőfi ünnepére, fel, A munka véle ünnepel, Dalában él múlt és jelen És a jövő, a végtelen. Átzeng az bércen és folyón Virrasztva

Részletesebben

Szemle. Péterfy Gergely

Szemle. Péterfy Gergely 44 Szemle Péterfy Gergely KÉT KIS NYOMOZÁS Elsõ xoktóberének végén Szadai András, egy frissen végzett fiatal 1954xxorvos, aki csak néhány hónappal korábban foglalta el körzeti orvosi állását egy Szeged

Részletesebben

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET 13. Ha megnyerte, nehogy vigye! Egyre kevésbé tudok a küldetésemre koncentrálni. Lehet, hogy az illuzionista megsejtette, hogy a nyomában vagyok, és mindenféle

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Bálint Kálmán. A Sárkányok hatása a fantasy világok és a valóság kultúrájára (BAKSAAI.ELTE) mrdrigon@gmail.com. Szerepjáték és világszemlélet beadandó

Bálint Kálmán. A Sárkányok hatása a fantasy világok és a valóság kultúrájára (BAKSAAI.ELTE) mrdrigon@gmail.com. Szerepjáték és világszemlélet beadandó Bálint Kálmán (BAKSAAI.ELTE) mrdrigon@gmail.com Szerepjáték és világszemlélet beadandó A Sárkányok hatása a fantasy világok és a valóság kultúrájára 1 Sárkányok a valóságban Sárkány, ez az egy szó minden

Részletesebben

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)

Részletesebben

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam 2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.

Részletesebben

A három biciklis leugrik az udvaron. A biciklit begurítják a pitarba. - No, most már szakadhat akár a vízözön is! Bent a csárda csendes.

A három biciklis leugrik az udvaron. A biciklit begurítják a pitarba. - No, most már szakadhat akár a vízözön is! Bent a csárda csendes. A HORTOBÁGYI ORGONA Hirtelen beborult az ég, mintha egy óriás hamuszínű ponyvával vonták volna be. A Hortobágy síkján hűvös fuvallat száguldott végig. A távolban morgott már a zivatar. A kocsiúton három

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

Miklya Luzsányi Mónika

Miklya Luzsányi Mónika Miklya Luzsányi Mónika Farkasidő Nem kell ma a húsokat jégverembe tenni. Csikorog a hó, foga van a szélnek, süt át a hideg a falakon. Akkor is egész éjjel vonított a szél, mint a csikaszok a nádasban.

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Tripolsky Géza BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Nagy Abonyi Ági megkért egy előadásra, viszont arra is megkért, hogy beszéljek Banó Istvánról. Banó Istvánról,

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi I. A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi értelme ennek az unalmas hímzésnek! A mamának már

Részletesebben

Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek.

Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek. 8 II Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek. Mi, többiek maradtunk. Bár a tanárok igyekeztek gyorsan eltüntetni

Részletesebben

Bujáki Noémi SpikeTrom éjjeli kalandjai a nagy földi légkörzésben és azon túl. Spiketrom

Bujáki Noémi SpikeTrom éjjeli kalandjai a nagy földi légkörzésben és azon túl. Spiketrom Bujáki Noémi SpikeTrom éjjeli kalandjai a nagy földi légkörzésben és azon túl Spiketrom A csönd ülte meg szobát és az éjjel sötétje. Még érezhető volt a vacsora illata az étkezőasztalon heverő maradékok

Részletesebben

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet)

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Észak hírnökei 4023 Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Az Opera szálló Hamburg külterületén, egy építkezés mellett állt. Jóval éjfél után érkeztünk meg, útközben többször is megálltunk, hogy

Részletesebben

AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december

AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december HD LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december AZ A NAP APRÓ ISTVÁN Az a nap úgy kezdődött, hogy több kilométeres dugóba kerültem az elővárosban. Nem, így akármelyik nap kezdődhet, az a bizonyos

Részletesebben

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, Ott vess ki! Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, mi az, felrobban az idegek pályáin. Szépek a rózsák,

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?*****

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és Wilhelm Gustloff?***** *Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?* Szinte mindenkinek, aki a "hivatalos történetírás" műveit olvassa, annak a világ legnagyobb

Részletesebben

SÜSÜKE. újabb kalandjai. Csukás István. Rajzolta: László Maya

SÜSÜKE. újabb kalandjai. Csukás István. Rajzolta: László Maya Csukás István SÜSÜKE újabb kalandjai Rajzolta: László Maya A nagy Ki mit tud Süsüke és a Kiskirályfi egy fatörzsön lovagolt. Megsarkantyúzták a fatörzs derekát, s nagyokat rikkantgattak. Gyia! Gyia! Most

Részletesebben

Csillámszárny Akadémia TÜNDÉRI ÖTLETEKKEL AZ ÜNNEPEKRE! K. Karácsonyi tündér

Csillámszárny Akadémia TÜNDÉRI ÖTLETEKKEL AZ ÜNNEPEKRE! K. Karácsonyi tündér Csillámszárny Akadémia TÜNDÉRI ÖTLETEKKEL AZ ÜNNEPEKRE! K OLVASNI JÓ! 7 Karácsonyi tündér Csillámszárny Akadémia Titania Woods Karácsonyi tündér Tündéri ötletekkel az ünnepekre 1 Csillámszárny Akadémia

Részletesebben

M. Veress Mária. Szép halál

M. Veress Mária. Szép halál 184 Rügyek Szép halál Először nem figyeltem fel a kiáltásra, nem volt abban semmi különös, hogy valaki ordibál, megszokott volt ez arrafelé. Csak mikor közelebb értem, akkor hallottam, hogy mintha segítségért

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLÁK ALSÓ TAGOZATOS DIÁKJAI RÉSZÉRE

ÁLTALÁNOS ISKOLÁK ALSÓ TAGOZATOS DIÁKJAI RÉSZÉRE ÁLTALÁNOS ISKOLÁK ALSÓ TAGOZATOS DIÁKJAI RÉSZÉRE A kiadványt összeállította: Laskó Zoltánné, Rosta Helga, Szirmai Nóra Grafika: Varga Gábor Farkas, Tunyogi Gábor Kiadja: Városi Képtár - Deák Gyűjtemény,

Részletesebben

Fajtabemutató-Standard Módosítás: 2009. február 04. szerda, 14:59

Fajtabemutató-Standard Módosítás: 2009. február 04. szerda, 14:59 A kaukázusi juhászkutya ősi hazája Közép-Ázsia, Kaukázus, Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia, Dagesztán, Csecsenföld, Észak-Oszétia és a környező kisebb köztársaságok. Nagyon nagy számban fordul elő Oroszország

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Kismedve Szeged 2015

Kismedve Szeged 2015 Kismedve Szeged 2015 Főfeladatok 1. Micimackó, Malacka és Tigris töprengenek. Micimackó azt mondja: Hármunk közül csak Malacka hazudós. Malacka azt mondja: Hármunk közül egyedül Tigris hazudós. Tigris

Részletesebben

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.

Részletesebben

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról PAPP ZSOLT Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról Összefoglalás A nehéz sorsú, hajléktalanszállón lakó, AIDS betegségének állandó fenyegetettségében élő szerző a halálról, félelmeiről,

Részletesebben

Ez a könyv.... kalóz tulajdona

Ez a könyv.... kalóz tulajdona Ez a könyv... kalóz tulajdona A kis csapat öt főből áll, mint kézen az ujjak. A Tengeri Mackók a Kalóziskola első évét járják, és arra pályáznak, hogy igazi tengeri medvévé váljanak! Az angol származású

Részletesebben

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

Itt van! Már megint nem hagy békén a reggel. Itt parancsolgat, és ébresztőt harsog a fülembe, pedig én nagyon álmos vagyok. Na, mindegy! Most kikukucskálok a takaróm alól, hátha mégis éjszaka van és lehet

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

EVALUARE NAŢIONALĂ LA FINALUL CLASEI A IV-a 2014

EVALUARE NAŢIONALĂ LA FINALUL CLASEI A IV-a 2014 CENTRUL NAŢIONAL DE EVALUARE ŞI EXAMINARE EVALUARE NAŢIONALĂ LA FINALUL CLASEI A IV-a 2014 Test 1 Limba maternă maghiară pentru elevii de la şcolile şi secţiile cu predare în limba maghiară Judeţul/sectorul...

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Csodagyerekek Gondoljanak a kis Mozartra! Négyévesen felmászott a zongoraszékre, és megkomponálta első hangversenydarabját. Nos, Hodek Dávid és Martincsák Kata hasonlóan ritka tehetségek, csak őket a szüleik

Részletesebben

Pál, a pogányok apostola

Pál, a pogányok apostola 1. tanulmány szeptember 24 30. Pál, a pogányok apostola SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Sámuel 16:7; Máté 7:1; Apostolok cselekedetei 6:9-15; 9:1-9; 11:19-21; 15:1-5 Ezeknek hallatára aztán megnyugovának,

Részletesebben

útja a szabadság felé

útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra egy teljesen hétköznapi erdélyi kisvárosban nőtt fel. A családi házuk két kis szobából és egy nappali-konyhából állt. Két húga volt és

Részletesebben

A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti

A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti 1 A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti tér néhány óra múlva eltűnik, de én máris éreztem

Részletesebben

Michael Peinkofer. 1. kötet. A griff bűvöletében. Scolar

Michael Peinkofer. 1. kötet. A griff bűvöletében. Scolar Michael Peinkofer 1. kötet A griff bűvöletében Scolar E lőhang Több száz évvel ezelőtt, régi, sötét korokban A felhőkön átszűrődő sápadt holdfényben az emberi szem alig tudta kivenni a kőrakások gyűrűjét.

Részletesebben

zsolnay eozina Ezt mondta? Ezt jelentette ki Kitkat ellentmondást nem tûrô hangon. Mikor megyünk?

zsolnay eozina Ezt mondta? Ezt jelentette ki Kitkat ellentmondást nem tûrô hangon. Mikor megyünk? zsolnay eozina Milyen szép név suttogta Kitkat egyik reggel. Micsoda? kérdezte Apu. Zsolnay Eozina felelte ábrándos szemmel. Vele álmodtál, Kitkat? Igen Ô egy szellemlány. Tündöklô zöld színe van. Ó! csodálkozott

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet? Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az

Részletesebben

III. Testi fejlıdés. Szeptember 25., péntek, 20 óra

III. Testi fejlıdés. Szeptember 25., péntek, 20 óra III. Testi fejlıdés Szeptember 25., péntek, 20 óra László lépett be utoljára a közösségi terembe, amely hatalmas boltíves helyiség volt, bútorzatául pedig egy nagy asztal szolgált, körülötte néhány paddal

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben