K. B. Rottring. K. B. ROTTRING Heri Kókler és a Pokol Kapuja

Átírás

1

2 K. B. Rottring K. B. ROTTRING Heri Kókler és a Pokol Kapuja 2

3 Heri Kókler és a Pokol Kapuja K. B. Rottring: Heri Kókler és a Pokol Kapuja 2005 K. B. Rottring 2005 Mackófelső Kiadja az Első Magyar Könyvkiadó KFT. (Excalibur-könyvek sorozat, humor fantasy, sci-fi, meg miegymás. Főleg az!) A kiadásért felel a felelős Ebben a sorban nincs semmi vicces! Nem röhögünk! A borítón látható képet Szűcs István kis segítséggel egyedül alkotta Megtördelőgéppel az oldalakat megtördelte, az oldalszámokat nem véletlenszerűen elhelyezte: Savanya Zsolt Ötleteket adtak az ötletadók, akiknek ezúton köszönjük az öt utáni ötletes Ötletadást és az Ötölést. A fekete humorhoz fekete festéket használtunk. De emiatt egyetlen feketének sem kellett elhunynia. A fehér papír sok pénzbe került. Összefirkálni, toalettpapírnak használni, majd utána ismerőseinkkel megetetni tilos, és a rajta lévő fekete festék miatt nem is javallott. Szakértő nem szakértett! A könyvben előforduló tárgyi tévedésekért, sajthibákért, hejesírási pontatlkanságokért senki sem felelős! A könyv megevéséből vagy esetlegesen más, nem rendeltetésszerű használatból eredő balesetekért csakis a fogyasztó felelős. Nyomdai munkálatok: Faa Produkt Kft., Veszprém ISBN: (Kinek a kerékpárzárja lehet ez?) 3

4 K. B. Rottring Tartalomjegyzék 1. A csatamezőn 5 2. A csata 9 3. Végveszélyben Sziklabombák Haditanács Sztárok a pácban Kell egy test! Fel! Szerelés! Szamárság A Szent Állat Mőbiusz-szalag Makk Ász Makk-lak A jelenés Rémtörténet Varázsital Elvarratlan szálak Slamasztikában A barlang A Révész Átkelés A Frászkarika A Pokol Kapuja A vég Mennybe! A legvége Utóhang 202 4

5 Heri Kókler és a Pokol Kapuja 1. A csatamezőn Heri Kókler megdörzsölte a szemét. Aztán a másikat is. A barátai, a kilencesikrek, Hermelin, Krampusz Dupladurr igazgató bácsi, valamint Keresztapja, Black Jack ugyanígy cselekedett. Ki ne hagyjuk persze Szado Mazsit, a remekbe szabott, genetikailag módosított szerencsemalacot, aki a szájában rágcsált, mindenfajta körülmények közepette szerencsét hozó, elmaradhatatlanul hozzá tartozó négylevelű lóheréjét most éppen félrenyelte, és rövid köhögőroham után csak annyit mondott, hogy: Úíííí. Látható, hogy a rendkívüli stresszhatás következtében kitört belőle az állat. Heri eltátotta a száját. A barátai is így tettek. Persze a saját szájukkal. - Az ördögbe! - hörögte Black Jack, és idegesen pillantott Krampusz Dupladurr professzorra, a Rokforti Kedvesnővér- és Varázslópalánta Dugvány Előállító Szagiskola igazgatójára, aki meglehetősen sápadtnak tűnt. Heri Kókler megragadta Hermelint, mert érezte, hogy a lány annyira remeg mellette, hogy mindjárt magától szétesik, atomjaira hullik, és elszórja a szél a molekuláit a mezőn, ahol most éppen mindannyian álltak. És féltek! Fószer, a híres egyiptomi feltaláló, aki elsőként megalkotta az időgépet, valamint létrehozta az ismert világmindenség legpusztítóbb fegyverét, a Fáraó Átkát, de később emberbarát módon segített is azt elpusztítani, aggodalmasan pillantott körbe. 5

6 K. B. Rottring - Azt hiszem, talán aprócskát tévedtem a téridő-koordináták megadásakor - szabadkozott a nagy tudós, aki igazából kicsi volt, mint a legtöbb nagy tudós. Ez volt ám az igazi paradoxon, nem pedig az idő rövid története, mint ahogy azt egyes tudósok tévesen feltételezték. - Nem, barátom! - mondta Dupladurr professzor kissé remegő hangon. - Nem tévedtél! Ide kellett jönnünk, méghozzá pontosan ebbe a téridőbe. De valami történt. Nem tudom, mi, de úgy éljek, hogy hamarosan ki fogom deríteni. - Ez itt nem lehet Rokfort! - hebegte Black Jack, az ártatlan tömeggyilkos és félelmetes szerencsejátékos, aki most a fejét rázta. - Pedig az! - mondta Szado Mazsi, akit a barátai előszeretettel hívtak Malackának, noha másfél tonnás kis teste ezt egyáltalán nem indokolta. - Ott van az iskolánk! - suttogta Controlles teljesen feleslegesen, hiszen ezt a tudomány számára épített varázslatos objektumot mindenki azonnal felismerte. - Úgy érzem, rossz helyen vagyunk, rossz időben! - mondta kiszáradó szájjal Black Jack, és idegesen pillantott maga elé, utána meg a háta mögé. - Igazat kell adjak neked, barátom! - mondta Krampusz Dupladurr professzor, és ő is egy pillanatra hátra nézett a bal válla felett. Utána a jobb válla felett is megtette, de onnan is szinte ugyanezt látta. A mező, ahol eddig álltak, szépen zöldellt, fű nőtt rajta, vadvirágok és ibolya is persze, ami egy ilyen mezőn elengedhetetlenül szükségesnek látszott. Ez a mező ugyanis nem egy akármilyen, bárhol megtalálható, ócska kis mezei mező, hanem egy harcmező volt, ahol az ibolya rendkívüli jelentőséggel bírt. 6

7 Heri Kókler és a Pokol Kapuja Ugyanis a harc közben fűbe harapottak számára kötelező jelleggel ott kellett lennie jónéhány ibolyának, hogy a fűbe harapás után, a harcot követő rövid gyásszertartás befejeztével, minden elhantolt delikvens előírásos módon, ahogy az a nagy könyvben meg vagyon írva, alulról tudja szogolni az ibolyát. De hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a harcmező mindkét végén milliónyi állig felfegyverzett harcos állt. Ha ezt géppel összeadjuk, akkor az bizony már kétmilliónyi, állig felfegyverzett harcost jelentett, ami már fenyegető árnyékként vetítette előre, hogy itt hamarosan minden képzeletet felülmúló öldöklés, lömeges emberhalál, mészárlás és további rettenet fog kibontakozni. Meg vérontás! Utóbbinak különösen az asztrális létsíkon várakozó, nagy számú denevér-csapat örült nagyon. Az egyik hatalmas hadsereg Rokfort falai köré vont gyűrűt, a másik viszont láthatóan arra készült, hogy elfoglalja a patinás jellegű, műemléki jelentőséggel is bíró, felbecsülhetetlen eszmei értékkel rendelkező épületegyüttest. Rövid távú terveik között szerepelt továbbá, hogy az elfoglalást követően az ott található, ellenállást tanúsító fegyvereseket és a nem fegyvereseket is kardélre hányják, az erődítményt lerombolják, a mágikus kegytárgyakat elhurcolják, És miután már senki és semmi nem állhatta volna útjukat, feltett szándékuk volt, hogy az egész világot lerohanják és elpusztítsanak benne minden élőt. Pokoli terv volt, ami nem is csoda, hiszen maga a Sötétség Fejedelme találta ki. Miután látta, hogy legfőbb csatlósa, a gonosz Gigawatt Voltmárvolt terve nem járt sikerrel, vagyis nem volt képes újra testet ölteni a Földön, és ezáltal képtelen volt fekete ura 7

8 K. B. Rottring nevében a továbbiakban kegyetlenkedni, gonoszkodni, a gonosz bukott angyal elérkezettnek látta az időt, hogy cselekedjen. Méghozzá saját maga! A harcosok láthatóan hallatlanul elszántak voltak. Testükön páncél csillogott, a kezükben fegyvereket markoltak, varázspálcákat lengettek vagy kiegyenesített kaszákat szorongattak, amelyek már az első látásra is roppant balesetveszélyes eszköznek tűntek, hát még második látásra, de a háborúban ez egyáltalán nem számított. Rokfort védői, mert ők voltak azok, nem pedig traktorral tüntető parasztok, a földkerekség legkiválóbb harcosai voltak, mágusok, varázslók, boszorkák és a velük szimpatizáló egyszerű emberek, professzorok, atomfizikusok, igazságügyi szakértők és két miniszterelnök is, de utóbbiak tévedésből keveredtek ide. Nekik igazából a másik táborban, a gonosz erői között lett volna a helyük, de valami érthetetlen adminisztrációs hiba miatt ide kerültek. A védők szemében elszántság tükröződött, kivéve a két miniszterelnököt. Az ő szemükben pénzsóvárság és hatalomvágy izzott, mint minden politikusnak, ami ennyi jó ember között nem volt valami szép látvány. De nem sokáig rontották itt a levegőt a gazok, mert a nép fiai, talán éppen egy egyszerű sebészprofesz-szor, szépen beleültette a két miniszterelnököt egy katapultba, és átlőtte a rohadékokat a másik táborba, ahol a gonosz erői ordítottak torkuk szakadtából, mert a fejükre esett az eső mellett két miniszterelnök is, ami egyáltalán nem volt mindennapi dolog még ebben a történetben sem. Igen, ők voltak a gonosz birodalmának, a Pokol urának, a bukott angyalnak, a Sátánnak a haderői. Igazi pokolfajzatok voltak, zombik, élőhalottak, vámpírok, testet öltött démonok, szellentő szellemek, 8

9 Heri Kókler és a Pokol Kapuja és mind közül a legborzasztóbbak, a pályát téveszett pedagógusok, akik hihetetlenül, sőt döbbenetesen sokan voltak, és szívből gyűlölték a gyerekeket. Rengetegen voltak ezek a pokolfajzatok, a szemükben gyűlölet izzott, főleg a gyerekek iránt, akiket régebben tanítaniuk kellett, mielőtt sötét lelkük a Pokolra szállt. De a felnőtteket sem szerették, csak nyárson, jól átsütve, kevés zöldkörettel. Vagy éppen anélkül, angolosan és véresen, mint amilyenek a manapság annyira népszerű, gyerekeknek írt, személyiségfejlődési zavarokat okozó, valamint az éjszakai bevizelést elősegítő, trendi történetek is voltak. A Pokol Seregének rettenetes teremtményei és Rokfort hős védői, az igazság dicső bajnokai között félúton, a harcmező kellős közepén ott toporgott Heri Kókler és megannyi barátja. Nevüket ebben a nehéz pillanatban, amikor a két tábor dühödt ordítozással másnak rontott, még felsorolni is idegfeszítően hosszadalmas lett volna. 2. A csata Na, gondolkodjunk! - mondta Dupladurr professzor huncut mosollyal, amely empirikusan bizonyította, hogy az igazgatónak haláltmegvető bátorsága és akasztófahumora is volt egyszerre. Inkább meneküljünk! - sikoltotta Hermelin, amikor észrevette, hogy mindkét irányból egy-egy milliónyi harcos rohan feléjük. Az már összesen kétmillió! -jajdult fel Controlles, ak i az iskolában soha nem volt egy fejszámoló zseni, de a rendkívüli izgalom annyira felfokozta érzékszerveinek finomságát, megolajozta elméjének időnként nyikorgó kerekét, hogy immár másodpercek 9

10 K. B. Rottring alatt képes volt milliókkal plusz és mínusz, ide vagy oda számolni. De most nem számolni kellett, hanem leszámolni! Jól tudta ezt Krampusz Dupladurr professzor is, aki szíve szerint azonnal csatlakozott volna Rokfort védőinek oldalán a csatába, ám nem tehette, hiszen a védőszárnyai alá vett gyerekek, valamint az egyiptomi feltaláló, Fószer már nem lettek volna képesek segítség nélkül elmenekülni. Dupladurr professzor intett Black Jacknek, és azt mondta neki: - Félszav! - Félszav! - felelte neki Black Jack is fanatikus tekintettel. Látszott, hogy ők ketten félszavakból is megértik egymást. Szado Mazsi békésen hagyta, hogy Heri Kókler kedvenc keresztapja felpattanjon a hátára, utána iszonyatos gyorsasággal csapkodni kezdett a csökevényesnek tűnő kis szárnyaival. A hatalmas test a megtermett Black Jackel egyetemben meghökkentő sebességgel a levegőbe szökkent. Viharos gyorsasággal száguldott felfelé, még mindig emelkedett egy kicsit, mint az arany ára, végül pedig eltűnt a felhők fölött. - Jaj nekünk! - sikoltotta Hermelin, mert minden olyan gyorsan történt, hogy menekülni már nem lehetett. Kétmilliónyi dühödt harcos rohant feléjük emberfeletti gyorsasággal egy három kilométernyi széles arcvonalon. Heri is elsápadt egy kicsit, de mivel vakon bízott Dupladurr professzorban, erősen remélte, hogy mégsem fognak már itt, a könyv elején meghalni. Dupladurr professzor jóságos mosolyainak egyikével bíztatóan rájuk kacsintott, majd előkapta 10

11 Heri Kókler és a Pokol Kapuja varázslóköpenyének belsejébe rejtett varázspálcáit, és varázsolni kezdett. Igazából két kört rajzolt föléjük a levegőbe, utána egyszer megsuhogtatta varázseszközét, mire az egész kis társaságot láthatatlan erő ragadta meg, és hirtelen mindannyian rokfort biztonságosnak tűnő, hatalmas, vastag erős falai között, a mellvértek mögött találták magukat. Az iskola legmagasabb tornyának tetején, á Szent üdös Sajtról elnevezett lőtoronyban szorongtak, onnan a kibontakozó csata apró, de annál dühösebb hangyák vad rohamának tűnt csak. A Torony belsejében füstölődött a világhírű Rokforti Nagyon büdös Sajt, amelynek mindent elsöprő erejű aromától bizony a kisdiákok megtántorodtak, ami idefent, ben a félelmetes magasságban bizony nem volt veszélytelen szórakozás. - Boáááá - mondta Heri, és diszkréten áthajolt a mcllvérten. - Jaj, Heri! Már megint jön az a kígyó, az a Boááá? - Aggodalmaskodott Controlles, aki még a többiekkel együtt jól emlékezett azokra a szörnyű napokra, mikor Herit egy rettenetes csörgőskígyó, a Boáááá Üldözte, de nem csak üldözte, hanem meg is akarta harapni. - Dehogy! - nyögte Heri. - Nem kígyó volt, hanem róka. Bár olyan gyorsan zuhant lefelé, hogy tényleg szinte kígyónak látszott. Most mennem kell! - mondta izgatottan Dupladurr professzor. - Ha kedves az életetek, ne mozduljatok innen! Rokfort falai között biztonságban lehettek. De ha elhagyjátok azt, akkor félek, nem tudlak megvédeni titeket. Nem megyünk sehová! - ígérte Hermelin 11

12 K. B. Rottring - Itt maradunk! - hebegte sápadtan Fószer, akit láthatóan megviseltek az utóbbi pillanatok eseményei. Dupladurr professzor bíztatóan rájuk mosolygott, majd a következő pillanatban eltűnt, mint valami privatizált közvagyon. Úgy, mintha soha nem is lett volna azelőtt itt, ahol most csak a hűlt helye párolgott intenzíven. A gyerekeknek és Fószernek még álmélkodni sem volt idejük azon, hogy hogyan csinálta ezt a jó Dupladurr, mert hirtelen Hermelin kezdett el kiáltozni. - Nézzétek! Nézzétek! Minden Sam abba az irányba fordult, ahová a lány mutatott. - Atya ég! - döbbent meg Controlles és utána mindenki, aki meglátta, hogy mi történik odalent. Ugyanis ebben a pillanatban összecsapott a két tábor, a jók és a gonoszok milliós hada. Minden percben ezrek kaptak rettenetes sebeket, páncélingek, sisakok, kardok, kiegyenesített kaszák, bézbólütők, kerti sövényvágók, harci ekekapák törtek ripityomra. Kezelőik ordítása, halálhörgésük, elégedetlen motyogásuk, rosszkedvű sóhajaik, frusztrált duzzogásuk hangorkánja még itt fennt, a Büdös Sajt Torony tetején is fülsiketítő volt. Dupladurr professzor ebben a pillanatban jelent meg a csatamezőn. Természetesen nem egyedül, hanem önmagát megszázszorozva vetette bele magát a küzdelembe. A kezéből tűzlabdák repültek a Pokol seregének soraiba, de közben olyan követhetetlen sebességgel rohangált fel és alá, amellyel teljes mértékben felbomlasztotta az ellenség sorait. Igazán szép teljesítmény volt ez egy nyolcvankilenc vagy hány éves tatától, de hát Dupladurr professzor nem 12

13 Heri Kókler és a Pokol Kapuja egy egyszerű tata, hanem egy valóságos ratata volt. mert ebben a pillanatban robbanó lövedékek ezreit lőtte a kezéből hosszú sorozatokban az ellenség közé, lelyek olyan rendet vágtak közöttük, mint kombájn a búzatáblában. Rokfort védői diadalmas kiáltások közepette üdvözölték a leghatalmasabb fehér mágust, akit a föld valaha is a hátán hordott, majd lélektani előnyüket kihasználva előrenyomultak. A Pokol fekete erői bizonytalankodni kezdtek, majd lassanként meghátráltak. Heri Kókler és a többiek a Büdös Toronyból látták, amint a szörnyetegek soraiba ékként hatol be rokfort védőinek hatalmas hada. - Rettenetes! - hebegte Fószer. - Másodpercenként százötven és fél ember hal meg a csatában. Senki sem feszegette, hogy vajon hogyan számolhatta ki menedzserkalkulkátor, számológép vagy mobiltelefon nélkül csak így, fejben. A csata mindeközben tovább zajlott, mint téli folyón a jég. A Pokol katonáinak áthatolhatatlan fala láthatóan megroppant, majd a hatalmas füst, tűz és biogázfelhőből előtűnve (ez utóbbit a beijedt lúzerek fejlesztették) kivehetővé vált, hogy a hatalmas rokforti sereg középen, ékként befúródva, meglepő gyorsasággal felmorzsolja a Pokol haderőit. A támadó ékalakzat élére tucatnyi Dupladurr professzor állt, de senki sem tudta, hogy közülük melyik az egyetlen eredeti és melyek a másolatok, de hát ez jelen pillanatban senkit sem érdekelt igazán. A Dupladurrok rettenetes tűzereje előtt úgy semmisültek meg a pokoli szörnyetegek, mint ahogy a hó olvad el, amikor eljő a kikelet. Heri Kókler és a Toronyban szorongó többiek ujjongva látták, hogy a rémek hada fej veszett menekülésbe kezd. 13

14 K. B. Rottring Rokfort legkiválóbb varázslói, a világ minden pontjáról ideérkezett híres mágusok, boszorkák, varázslók úgy küzdöttek, mint megannyi félisten. A harc kíméletlen volt, és a halandó emberi szem számára szinte felfoghatatlanul gyors. Az egyik Dupladurr professzor például ebben a pillanatban villámokat lőtt ki az elébe szökkenő élőhalott kukacos hústól bűzlő, félig elrothadt koponyájába, amelyben olyan sebesen csattogtak a fogak, mintha a rémalak feltett szándéka lett volna, hogy elevenen felfalja a jó igazgatót vagy egyik kiváló másolatát. Ám a rendkívüli erejű elektromos szikra valósággal szétrobbantotta a rémalak kobakját, fej nélkül maradt törzse pedig ezután már hiába hadakozott a kezében szorongatott hosszú, egyenes karddal. Ugyanis éppen Arcszőr Ribizly és felesége Mrs. Ribizly járt arra, és varázspálcájuk egyetlen suhintásával, és egy jól irányzott, armihiláló átokkal olyan hatékonyan megsemmisítették a szörnyet, hogy még egy kanyi hamu sem maradt belőle. A kedves házaspár, a kilencesikrek szülei, természetesen nem maradhatott ki ebből a szent háborúból, ahol a világ sorsa forgott kockán. De nem csak ők, hanem sok más, ismert varázsló, boszorkány küzdött mellettük az első sorokban. Közvetlenül mellettük vagdalkozott egy harci kalapáccsal Rubeóla Hibrid, a parkőr, Heri Kókler óriási nagy haverja, akinek nem volt különösebb varázsereje, hiszen varázsoskolai képzése rövidre sikeredett és eredménytelenre, ám fizikai ereje annál varázslatosabb volt. Szobahőmérsékleten, standard körülmények között még arra is képes volt, hogy puszta kézzel rántson ki egy tölgyet a földből. Ha viszont feldühítették, élőhalottakat gyilkolt, ami azért 14

15 Heri Kókler és a Pokol Kapuja valljuk be, nem kis merészség volt. Hibrid ugyanis kislány kora óta betegesen félt az élőhalottaktól. Átoperálása után, fiatal suhanc korában is rettegett tőlük, mint ahogy felnőtt korában sem szűnt meg a már-már megmagyarázhatatlan és indokolatlan félelme. Az élőhalottak kezdetben, ameddig nem ismerték meg Hibridet közelebbről, egyáltalán nem tartottak tőle. De a rettegésük óriásira nőtt, amikor közelebbi ismerettségbe kerültek vele. Hibrid szeme most viszont elkerekedett, mert egy hozzá hasonló méretű, hatalmas vámpír keveredett eléje, aki arra készült, hogy a nyakára szökkenve vérét vegye, mint egy véradóban tüsténkedő ápolónő, ám Hibrid nem szerette, ha a vérét veszik, mert úgy vélte, a vére csakis az övé, és semmi pénzért nem volt hajlandó eladni. - Lecuppintom a lötyidet! - nyalta a szája szélét vámpír, és hatalmasra nyitotta a száját, akkorára, amitől egy fogorvos is elégedetten dőlhetett volna hátra a támla nélküli forgószékében. - Nem! - ordította minden átmenet nélkül Hibrid, és úgy vicsorgott, mint egy éhes pittbull. A kettőjük között keletkező egyre növekvő drámai feszültséget Hibrid egy hatalmas ütéssel szüntette meg, aminek csak ő örült, a vámpír már nem. Noha vámpírokat elvileg nem lehetett megölni csak ezüstgolyóval, fokhagymafűzérrel, kereszttel vagy szivükbe szúrt karóval, Hibridnek ez mégis más, alternatív módon is sikerült. A vámpír péppé lapult a harci kalapács semmi máshoz nem hasonlítható erejű, mindent és mindenkit porrá zúzó ütésétől. Úgy látszik, egy élőhalott vámpír a Pokol seregében más tulajdonságokkal rendelkezett, mint egy hétköznapi fajtársa. Az is különös volt, hogy miként 15

16 K. B. Rottring jöhetett elő a sötétségből egy vámpír fényes nappal, mindenféle káros következmény, például a megsemmisülés elszenvedése nélkül? Hibrid azonban soha nem volt az a fajta fickó, aki mindenen, amit nem egészen értett, hiábavaló módon agyalt volna. Inkább fogta magát és meglengette harci műszerét, hogy tovább gyomlálja vele az ellenséget. Váratlanul egy nagyon rossz arcú zombi vetette magát rá hátulról. Az óriás megrázta magát, mint gazda az almafát, mire a szörnyeteg a földre hemperedett. De nem volt képes ettől még megdögleni. Sőt, nem átallotta magát ismételten harcba vetni. Ez nagy hiba volt a részéről! Hibrid ugyanis harci kalapácsával lendületből leütötte a rémpofa randa fejét. Az aszott koponya ágyúgolyóként süvített bele az ellenséges harcosok tömegébe, ahol további féltucatnyi borzdadályt tett végképp hidegre, másokat megölt, megint másokat pedig porrá zúzott. Hibrid elvigyorodott. Megtörölte verejtéktől gyöny-gyöző homlokát, kettőt köpött a tenyerébe, majd a harci kalapácsot ismét kétmarokra fogva tovább gyopálta a rémeket. Újabb élőhalottak következtek, de Hibrid fáradhatatlanul kalapálta őket. Pépesre, laposra, mozdulatlanra. - Ez az Rubeóla! Ne hagyd magad megölni! Aprítsd őket miszlikbe! - suhant el mellette egyszer Dupladurr professzor, akinek még arra is maradt ideje, hogy közben megveregesse az óriás vállát (valójában a combját, mert csak addig ért fel neki, de hát ezt mégsem írhattuk, mert olyan ciki lett volna, nem?), és utána meg pacsit adott neki. Hibridtől pár lépésnyire éppen a híres-neves Vószem Zordon professzor harcolt. Mindenféle rafinált harci eszközéből tüzelt a szörnyetegekre, 16

17 Heri Kókler és a Pokol Kapuja amelyek elébe sodródtak. Mágikus nyílvesszőket lőtt ki egy sorozatvetővé átalakított mini számszeríjból, amelynek kiváló hasznát vehette a közelharcban. A nyílvesszőket még a csata kezdetén megbűbájolta, méghozzá úgy, hogy a hegyes kis gyilokvesszők az emberi lelkekkel táplálkozó ghúlokat vegyék célba. Vószem Zordon percenként tucatnyi lövedéket küldött útjára, amelyek nyomkövető varázslatuknak köszönhetően a hullámzó, kavargó, üvöltő ellenséges tömegben felkutatták, és a beléjük épített mágikus robbanóerő segítségével megsemmisítették az ellenséget. Vószem Zordon természetesen a másik kezében forgatott varázspálcájával is időnként hatékonyan beavatkozott a küzdelembe. Amikor kellett, jégvihart bocsátott ki egy tucatnyi zombira, akik a rendkívüli erejű varázslat hatására másodpercnyi idő alatt jéggé fagytak, ezáltal máris készen álltak arra, Hibrid a rettenetes méretű harci kalapácsával darált jéggé zúzza őket. Megint máskor Vószem Zordon savfelhőt szórt ki a szembejövőkre, akik a sistergő, és valljuk be, rettentően büdös, mágikus erővel létrehozott harci anyag által fejleszett kellemetlen, feszült légkörben sikoltozva folytak el, majd váltak párává. Vószem Zordon mellett nem messze ott vicsorgott kitűnő barátja, N.A.G.Y. Lompos professzor is, aki most a rendkívüli körülményekre való tekintettel nem vette be a dérfarkassá válását meggátoló, gyógyszernek nem minősülő, gyógyhatású készítményét a Véres Cseppet, így farkasemberré változott, és mindenkit, aki elébe került, megharapott a Pokol katonái közül. A szörnyetegek a harapás után veszett gyorsasággal átalakultak farkasemberekké. Mivel egy irányított varázslat így akarta, a továbbiakban 17

18 K. B. Rottring Lompos professzort kezdték követni, nem pedig a Sátánt, méghozzá egy egyre növekedő farkasember falkában. Hihetetlen elánnal harapták, marcangolták a zombik, élőhalottak, vámpírok seregének sorait, így hamarosan már több ezer főnyi farkasember nyomult Lompos professzor mögött és mellett, vicsorogva, vonyítva, csaholva. A farkasember falka mögött Numera tanárnő rohant, hosszú szoknyája fékezőernyőként csapkodott mögötte. A kezében szorongatott, iskolai körülmények között békés célokat szolgáló varázspálcájából most vörös színű villámok csaptak ki. A villámok cikkcakk alakban, de stílszerűen villámgyorsan vágódtak előre. A professzorasszony elé kerülő életformák, akarom mondani, különféle halottformák azon nyomban porrá omlottak és hulla granulátumokká váltak. A rokforti haderő hatalmas hullaporfelhőt kavart belőlük, amikor a milliónyi láb, sőt kétmilliónyi láb, hiszen majdnem mindenkinek két lába volt, felverte a hullaport. Kinyerma Meggenya professzor sem tétlenkedett. Ő azonban nem támadó feladatokat látott el, nrint a legtöbb varázsló társa, hanem a védelemben jeleskedett. Egy varázsbotot cipelt magával, amelynek tetején kékesfehér színben ragyogva, tölcsérszerű képződmény villódzott. A mágikus eszköz arra szolgált, hogy begyűjtse és elnyelje az ellenséges seregből a Rokfort védői közé lőtt fekete mágiával bíró varázslatokat. Kinyerma professzor védelméről pedig egy Dupladurrtípusú harci varázsló példány gondoskodott. Nem tudni, hogy az eredeti vagy éppen egy jól sikerült másolat volt az. A lényeg, hogy Kinyerma professzor nyugodt körülmények közepette tudta elnyelni a sereg felett fortyogó fekete mágiát, mert a melléje rendelt harci varázsló miszlikbe aprította mindazokat az ellenséges 18

19 Heri Kókler és a Pokol Kapuja hulla-harcosokat, akik azt az ostobaságot vették buta fejükbe, hogy megtámadják őket. A tanerő közelében, az őrjöngő, rájuk támadó pokoli teremtményeket mágikus lövedékek zúzták ízzé és porrá, időnként Dupladurr varázspálcájából mindent és mindenkit elsöprő szélroham tört ki. Sikoltozó, hörgő pokolbéli teremtményeket szaggatott szét a mágikus szél, és a már amúgy is holt holttestüket szcrteszét szórta a csatamezőn, ahol egyre több halott hevert. Himba professzor a fejét ingatva hadakozott. A semmi máshoz nem hasonlítható erejű, rettenetes bizonytalanság, hogy most bólogat-e avagy inkább a fejét rázza, több élőhalottat is a téboly karmaiba vetett. Itt pedig már, ebben a kellemetlen állapotban, naná, hogy könnyűszerrel végzett velük egy arra tévedő bátor varázsló. Bambi professzor a hátán lötyögő sárga kis puttonyból permetlét szórt a rárontó, gyomorforgató külsejű szörnyekre. A nyomorult létformák rövid ordítás után hosszasan füstölni kezdtek, majd mágikus égési folyamatok beindulását követően percek alatt hamuvá égtek. Mások nem voltak ilyen szerencsések. Bambi professzor, amikor kifogyott az egyik fajta növényvédő szerből, akkor a másik, majd a harmadik fajta növényvédő szert vette elő. De nem csak elővette, hanem szórta, mint milliomos a lóvét. Az élőhalottakra nagyon rossz hatással volt a csalánkivonat és a rézgálic. Hihetetlen viszketési rohamukban képtelenek voltak a továbbiakban megfelelő módon a gyilkolászásra Összpontosítani, így aztán őket gyilkolászták le. Természetesen Cotton professzor is ott harcolt Dupladurr seregében. De álruhában! Ebben vegyült el 19

20 K. B. Rottring ugyanis az ellenség között! Mivel ő a bajitalok készítésének és értékesítésének avatott szagértője volt, lejárt szavatosságú italokat nyomott az ellenséges harcosok kezébe, akik felhörpintettek egy pintnyit a Cotton féle lötyikből, majd kisvártatva felrobbantak. Cotton rendkívül elégedettnek tűnt Aki nem ismerte, azt gondolhatta volna, hogy Cotton arcán valami mosolyféle ül. De ez persze lehetséges, hogy csak valami illúzióféle volt a csata vérgőzös forgatagában. Cotton a varázspálcáját nagyritkán vette csak elő, de akkor is csak azért, mert időnként rettenetes, félig kutya, félig biztonsági őr alakú teremtmények támadtak rá, és szét akarták tépni, mint ellenőr a menetjegyet. Biztosan megérezték a szagáról, hogy nem élőhalott vagy vámpír, hanem egy kígyó. Cotton ilyenkor rosszkedvűen morgott, és jéggé fagyasztó átkokat lövöldözve, maga körül fagyos hangulatot árasztva odébb szökkent. Egyszer aztán Dupladurr professzor - az egyik a sok közül - magához intette és magyarázott neki valamit Cotton bólogatott, majd megint bólogatott, végül pedig azt mondta: - Igen. Közben legalább ötezren meg akarták őket ölni, de Dupladurr professzor harminchárom hasonmása hirtelen áthatolhatatlan gyűrűt vont köréjük, és visszaverte a hullák halott ötletnek bizonyuló támadását. - Oda nézzetek! - kiáltotta hirtelen Controlles, és remegő kézzel mutatott előre. - Benyomulnak közéjük! - kiáltotta izgatottan Heri Kókler. - Visszavonulnak! - lelkendezett Fószer. - Futnak mint a nyulak! Győzelem! - kiabálta elhamarkodottan Shift és Pageup meg Pagedown. 20

21 Heri Kókler és a Pokol Kapuja - Menekülnek a mocskok! - üvöltötte torka szakadtából Backspace, és megölelte Deletet, sőt, meg is csókolgatta testvérkéjének orcáját. Delete undorkodva törölgette le arcáról a majomnyálat. - Fúj! - mondta totális átéléssel. - Lehet, hogy csapda! - mondta Overlay aggodalmas arccal. Erre mindenki abbahagyta a lelkendezést és a nyáltörlést, majd tágra meredt szemmel bámulták a rettenetes küzdelmet. A rokforti haderő hihetetlen lendülettel, továbbra is megállíthatatlan ékként nyomult bele a Pokol seregének közepébe. Talán túlságosan is könnyedén! Mert a két szárnyon az ellenállást nem sikerült olyan könnyedén felszámolni, mint középen. vétlen küzdelem dúlt, ezrek estek el mindkét oldalon, volt aki felkelt, és volt aki nem, csak a forgatás végén, ám egyik félnek sem sikerült számottevő eredményt elérnie. Az arcvonal megmerevedett, a középen oly elsöprő erejű lendület nagyon hiányzott a bal- és a jobbszárnyról. Mint ahogy Dupladurr professzor is, aki megtöbbszörözött önmaga segítségével kizárólag csak középen irtotta az ellent. Felülről, ahol a gyerekek is álltak, az egész alakzat egy egyre táguló gömbhöz kezdett hasonlítani. - Nini, lufi! - csodálkozott Hermelin, aki soha nem tanult harcászatot. Herí először még mosolyogva bólintott, mert ő is úgy látta, hogy egy egyre nagyobbra fúvódó léggömbhöz hasonlatos alakzat kezd kialakulni, és éppen meg akarta dícsérni szíve hölgyét, hogy milyen találó hasonlatot sikerült kitalálnia, amikor hirtelen elkomorodott Nagyon rossz érzés kerítette hatalmába. Még mielőtt megszólalhatott volna, Controlles kezdett el kiabálni: Nézzétek! Be fogják keríteni őket! 21

22 K. B. Rottring Heri érezte, hogy elszorul a szíve. A lelkébe jeges félelem markolt Tekintete egy másodpercre találkozott Főszerével. Még mielőtt bármit mondhatott volna, valóban bekövetkezett az, amit az előbb mondott. A bal és a jobb oldali szárny szinte egyszerre omlott Össze, mert az eddig védekező, jobbára menekülő élőhalottak hirtelen ellentámadásba mentek át, Rokfort védőit ettől a pillanattól kezdve, minden oldalról hatalmas sereg zárta körbe. 3. Végveszélyben - Azonnal oda kell mennünk! - heveskedett Controlles, de Hermelin leintette egy büdössajttal, ami nagyhirtelen került a kezébe. - Kegyelem! - hörgött Controlles öklendezve. - Megőrültél? - kérdezte Overlay. - Én még nem akarok meghalni! Először szeretném ezzel a szereppel megalapozni a jövőmet, és csak utána terevezem a dolgot... - Ez rossz öüet, Controlles! - vetette közbe Delete. - Jobb lesz végleg kitörölni az agyadból ezt a baromságot. - Csak nem nézzük tétlenül, amint felmorzsolják őket? - heveskedett Controlles, amikor ismét kapott levegőt. - Dupladurr professzor a lelkünkre kötötte, hogy maradjunk itt! - emelte fel figyelmeztetőleg az ujját Főszer. - Csináljunk valamit! -javasolta Heri Kókler. - Barkóbázzunk! -javasolta Controlles cinikusan. - Az nem veszélyes... Hermelin éppen valami csipős megjegyzést akart hozzáfűzni, de mégsem tette. Ennek az volt az egyet- 22