[Heri Kókler 9.] K. B. Rottring Heri Kókler és a Pokol Kapuja (Tartalom)

Átírás

1

2 [Heri Kókler 9.] K. B. Rottring Heri Kókler és a Pokol Kapuja (Tartalom) 1. A csatamezőn Heri Kókler megdörzsölte a szemét. Aztán a másikat is. A barátai, a kilencesikrek, Hermelin, Krampusz Dupladurr igazgató bácsi, valamint Keresztapja, Black Jack ugyanígy cselekedett. Ki ne hagyjuk persze Szado Mazsit, a remekbe szabott, genetikailag módosított szerencsemalacot, aki a szájában rágcsált, mindenfajta körülmények közepette szerencsét hozó, elmaradhatatlanul hozzá tartozó négylevelű lóheréjét most éppen félrenyelte, és rövid köhögőroham után csak annyit mondott, hogy: Úíííí. Látható, hogy a rendkívüli stresszhatás következtében kitört belőle az állat. Heri eltátotta a száját. A barátai is így tettek. Persze a saját szájukkal. Az ördögbe! hörögte Black Jack, és idegesen pillantott Krampusz Dupladurr professzorra, a Rokforti Kedvesnővér- és Varázslópalánta Dugvány Előállító Szagiskola igazgatójára, aki meglehetősen sápadtnak tűnt. Heri Kókler megragadta Hermelint, mert érezte, hogy a lány annyira remeg mellette, hogy mindjárt magától szétesik, atomjaira hullik, és elszórja a szél a molekuláit a mezőn, ahol most éppen mindannyian álltak. És féltek! Fószer, a híres egyiptomi feltaláló, aki elsőként megalkotta az időgépet, valamint létrehozta az ismert világmindenség legpusztítóbb fegyverét, a Fáraó Átkát, de később emberbarát módon segített is azt elpusztítani, aggodalmasan pillantott körbe. Azt hiszem, talán aprócskát tévedtem a téridő-koordináták megadásakor szabadkozott a nagy tudós, aki igazából kicsi volt, mint a legtöbb nagy tudós. Ez volt ám az igazi paradoxon, nem pedig az idő rövid története, mint ahogy azt egyes tudósok tévesen feltételezték. Nem, barátom! mondta Dupladurr professzor kissé remegő hangon. Nem tévedtél! Ide kellett jönnünk, méghozzá pontosan ebbe a téridőbe. De valami történt. Nem tudom, mi, de úgy éljek, hogy hamarosan ki fogom deríteni. Ez itt nem lehet Rokfort! hebegte Black Jack, az ártatlan tömeggyilkos és félelmetes szerencsejátékos, aki most a fejét rázta. Pedig az! mondta Szado Mazsi, akit a barátai előszeretettel hívtak Malackának, noha másfél tonnás kis teste ezt egyáltalán nem indokolta. Ott van az iskolánk! suttogta Controlles teljesen feleslegesen, hiszen ezt a tudomány számára épített varázslatos objektumot mindenki azonnal felismerte. Úgy érzem, rossz helyen vagyunk, rossz időben! mondta kiszáradó szájjal Black Jack, és idegesen pillantott maga elé, utána meg a háta mögé. Igazat kell adjak neked, barátom! mondta Krampusz Dupladurr professzor, és ő is egy pillanatra hátra nézett a bal válla felett. Utána a jobb válla felett is megtette, de onnan is szinte ugyanezt látta. A mező, ahol eddig álltak, szépen zöldellt, fű nőtt rajta, vadvirágok és ibolya is persze, ami egy ilyen mezőn elengedhetetlenül szükségesnek látszott. Ez a mező ugyanis nem egy akármilyen, bárhol megtalálható, ócska kis mezei mező, hanem egy harcmező volt, ahol az ibolya rendkívüli jelentőséggel bírt. Ugyanis a harc közben fűbe harapottak számára kötelező jelleggel ott kellett lennie jónéhány ibolyának, hogy a fűbe harapás után, a harcot követő rövid gyászszertartás befejeztével, minden elhantolt delikvens előírásos módon, ahogy az a nagy könyvben meg vagyon írva, alulról tudja szagolni az ibolyát. De hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a harcmező mindkét végén milliónyi állig felfegyverzett harcos állt. Ha ezt géppel összeadjuk, akkor az bizony már kétmilliónyi, állig felfegyverzett harcost jelentett, ami már fenyegető árnyékként vetítette előre, hogy itt hamarosan minden képzeletet felülmúló öldöklés, tömeges emberhalál, mészárlás és további rettenet fog kibontakozni. Meg vérontás! Utóbbinak különösen az asztrális létsíkon várakozó, nagy számú denevér-csapat örült nagyon. Az egyik hatalmas hadsereg Rokfort falai köré vont gyűrűt, a másik viszont láthatóan arra készült, hogy elfoglalja a patinás jellegű, műemléki jelentőséggel is bíró, felbecsülhetetlen eszmei értékkel rendelkező épületegyüttest. Rövid távú terveik között szerepelt továbbá, hogy az elfoglalást követően az ott található, ellenállást tanúsító fegyvereseket és a nem fegyvereseket is kardélre hányják, az erődítményt lerombolják, a mágikus kegytárgyakat elhurcolják, És miután már senki és semmi nem állhatta volna útjukat, feltett szándékuk volt, hogy az egész világot lerohanják és elpusztítsanak benne minden élőt. Pokoli terv volt, ami nem is csoda, hiszen maga a Sötétség Fejedelme találta ki. Miután látta, hogy legfőbb csatlósa, a gonosz Gigawatt Voltmárvolt terve nem járt sikerrel, vagyis nem volt képes újra testet ölteni a Földön, és ezáltal képtelen volt fekete ura nevében a továbbiakban kegyetlenkedni, gonoszkodni, a gonosz bukott angyal elérkezettnek látta az időt, hogy cselekedjen. Méghozzá saját maga! A harcosok láthatóan hallatlanul elszántak voltak. Testükön páncél csillogott, a kezükben fegyvereket markoltak, varázspálcákat lengettek vagy kiegyenesített kaszákat szorongattak, amelyek már az első látásra is roppant balesetveszélyes eszköznek tűntek, hát még második látásra, de a háborúban ez egyáltalán nem számított. Rokfort védői, mert ők voltak azok, nem pedig traktorral tüntető parasztok, a földkerekség legkiválóbb harcosai voltak, mágusok, varázslók, boszorkák és a velük szimpatizáló egyszerű emberek, professzorok, atomfizikusok, igazságügyi szakértők és két miniszterelnök is, de utóbbiak tévedésből keveredtek ide. Nekik igazából a másik táborban, a gonosz erői között lett volna a helyük, de valami érthetetlen adminisztrációs hiba miatt ide kerültek. A védők szemében elszántság tükröződött, kivéve a két miniszterelnököt. Az ő szemükben pénzsóvárság és hatalomvágy izzott, mint minden politikusnak, ami ennyi jó ember között nem volt valami szép látvány. De nem sokáig rontották itt a levegőt a gazok, mert a nép fiai, talán éppen egy egyszerű sebészprofesszor, szépen beleültette a két miniszterelnököt egy katapultba, és átlőtte a rohadékokat a másik táborba, ahol a gonosz erői ordítottak torkuk szakadtából, mert a fejükre esett az eső mellett két miniszterelnök is, ami egyáltalán nem volt mindennapi dolog még ebben a történetben sem. Igen, ők voltak a gonosz birodalmának, a Pokol urának, a bukott angyalnak, a Sátánnak a haderői. Igazi pokolfajzatok voltak, zombik, élőhalottak, vámpírok, testet öltött démonok, szellentő szellemek, és mind közül a legborzasztóbbak, a pályát tévesztett pedagógusok, akik hihetetlenül, sőt döbbenetesen sokan voltak, és szívből gyűlölték a gyerekeket. Rengetegen voltak ezek a pokolfajzatok, a szemükben gyűlölet izzott, főleg a gyerekek iránt, akiket régebben tanítaniuk kellett, mielőtt sötét lelkük a Pokolra szállt. De a felnőtteket sem szerették, csak nyárson, jól átsütve, kevés zöldkörettel. Vagy éppen anélkül, angolosan és véresen, mint amilyenek a manapság annyira népszerű, gyerekeknek írt, személyiségfejlődési zavarokat okozó, valamint az éjszakai bevizelést elősegítő, trendi történetek is voltak. A Pokol Seregének rettenetes teremtményei és Rokfort hős védői, az igazság dicső bajnokai között félúton, a harcmező kellős közepén ott toporgott Heri Kókler és megannyi barátja. Nevüket ebben a nehéz pillanatban, amikor a két tábor dühödt ordítozással másnak rontott, még felsorolni is idegfeszítően hosszadalmas lett volna.

3 2. A csata Na, gondolkodjunk! mondta Dupladurr professzor huncut mosollyal, amely empirikusan bizonyította, hogy az igazgatónak haláltmegvető bátorsága és akasztófahumora is volt egyszerre. Inkább meneküljünk! sikoltotta Hermelin, amikor észrevette, hogy mindkét irányból egy-egy milliónyi harcos rohan feléjük. Az már összesen kétmillió! jajdult fel Controlles, aki az iskolában soha nem volt egy fejszámoló zseni, de a rendkívüli izgalom annyira felfokozta érzékszerveinek finomságát, megolajozta elméjének időnként nyikorgó kerekét, hogy immár másodpercek alatt képes volt milliókkal plusz és mínusz, ide vagy oda számolni. De most nem számolni kellett, hanem leszámolni! Jól tudta ezt Krampusz Dupladurr professzor is, aki szíve szerint azonnal csatlakozott volna Rokfort védőinek oldalán a csatába, ám nem tehette, hiszen a védőszárnyai alá vett gyerekek, valamint az egyiptomi feltaláló, Fószer már nem lettek volna képesek segítség nélkül elmenekülni. Dupladurr professzor intett Black Jacknek, és azt mondta neki: Félszav! Félszav! felelte neki Black Jack is fanatikus tekintettel. Látszott, hogy ők ketten félszavakból is megértik egymást. Szado Mazsi békésen hagyta, hogy Heri Kókler kedvenc keresztapja felpattanjon a hátára, utána iszonyatos gyorsasággal csapkodni kezdett a csökevényesnek tűnő kis szárnyaival. A hatalmas test a megtermett Black Jackkel egyetemben meghökkentő sebességgel a levegőbe szökkent. Viharos gyorsasággal száguldott felfelé, még mindig emelkedett egy kicsit, mint az arany ára, végül pedig eltűnt a felhők fölött. Jaj nekünk! sikoltotta Hermelin, mert minden olyan gyorsan történt, hogy menekülni már nem lehetett. Kétmilliónyi dühödt harcos rohant feléjük emberfeletti gyorsasággal egy három kilométernyi széles arcvonalon. Heri is elsápadt egy kicsit, de mivel vakon bízott Dupladurr professzorban, erősen remélte, hogy mégsem fognak már itt, a könyv elején meghalni. Dupladurr professzor jóságos mosolyainak egyikével bíztatóan rájuk kacsintott, majd előkapta varázslóköpenyének belsejébe rejtett varázspálcáit, és varázsolni kezdett. Igazából két kört rajzolt föléjük a levegőbe, utána egyszer megsuhogtatta varázseszközét, mire az egész kis társaságot láthatatlan erő ragadta meg, és hirtelen mindannyian rokfort biztonságosnak tűnő, hatalmas, vastag erős falai között, a mellvértek mögött találták magukat. Az iskola legmagasabb tornyának tetején, á Szent Büdös Sajtról elnevezett lőtoronyban szorongtak, onnan a kibontakozó csata apró, de annál dühösebb hangyák vad rohamának tűnt csak. A Torony belsejében füstölődött a világhírű Rokforti Nagyon büdös Sajt, amelynek mindent elsöprő erejű aromától bizony a kisdiákok megtántorodtak, ami idefent, a félelmetes magasságban bizony nem volt veszélytelen szórakozás. Boáááá mondta Heri, és diszkréten áthajolt a mellvérten. Jaj, Heri! Már megint jön az a kígyó, az a Boááá? Aggodalmaskodott Controlles, aki még a többiekkel együtt jól emlékezett azokra a szörnyű napokra, mikor Herit egy rettenetes csörgőskígyó, a Boáááá Üldözte, de nem csak üldözte, hanem meg is akarta harapni. Dehogy! nyögte Heri. Nem kígyó volt, hanem róka. Bár olyan gyorsan zuhant lefelé, hogy tényleg szinte kígyónak látszott. Most mennem kell! mondta izgatottan Dupladurr professzor. Ha kedves az életetek, ne mozduljatok innen! Rokfort falai között biztonságban lehettek. De ha elhagyjátok azt, akkor félek, nem tudlak megvédeni titeket. Nem megyünk sehová! ígérte Hermelin. Itt maradunk! hebegte sápadtan Fószer, akit láthatóan megviseltek az utóbbi pillanatok eseményei. Dupladurr professzor bíztatóan rájuk mosolygott, majd a következő pillanatban eltűnt, mint valami privatizált közvagyon. Úgy, mintha soha nem is lett volna azelőtt itt, ahol most csak a hűlt helye párolgott intenzíven. A gyerekeknek és Fószernek még álmélkodni sem volt idejük azon, hogy hogyan csinálta ezt a jó Dupladurr, mert hirtelen Hermelin kezdett el kiáltozni. Nézzétek! Nézzétek! Minden Sam abba az irányba fordult, ahová a lány mutatott. Atya ég! döbbent meg Controlles és utána mindenki, aki meglátta, hogy mi történik odalent. Ugyanis ebben a pillanatban összecsapott a két tábor, a jók és a gonoszok milliós hada. Minden percben ezrek kaptak rettenetes sebeket, páncélingek, sisakok, kardok, kiegyenesített kaszák, bézbólütők, kerti sövényvágók, harci ekekapák törtek ripityomra. Kezelőik ordítása, halálhörgésük, elégedetlen motyogásuk, rosszkedvű sóhajaik, frusztrált duzzogásuk hangorkánja még itt fenn, a Büdös Sajt Torony tetején is fülsiketítő volt. Dupladurr professzor ebben a pillanatban jelent meg a csatamezőn. Természetesen nem egyedül, hanem önmagát megszázszorozva vetette bele magát a küzdelembe. A kezéből tűzlabdák repültek a Pokol seregének soraiba, de közben olyan követhetetlen sebességgel rohangált fel és alá, amellyel teljes mértékben felbomlasztotta az ellenség sorait. Igazán szép teljesítmény volt ez egy nyolcvankilenc vagy hány éves tatától, de hát Dupladurr professzor nem egy egyszerű tata, hanem egy valóságos ratata volt, mert ebben a pillanatban robbanó lövedékek ezreit lőtte a kezéből hosszú sorozatokban az ellenség közé, melyek olyan rendet vágtak közöttük, mint kombájn a búzatáblában. Rokfort védői diadalmas kiáltások közepette üdvözölték a leghatalmasabb fehér mágust, akit a föld valaha is a hátán hordott, majd lélektani előnyüket kihasználva előrenyomultak. A Pokol fekete erői bizonytalankodni kezdtek, majd lassanként meghátráltak. Heri Kókler és a többiek a Büdös Toronyból látták, amint a szörnyetegek soraiba ékként hatol be rokfort védőinek hatalmas hada. Rettenetes! hebegte Fószer. Másodpercenként százötven és fél ember hal meg a csatában. Senki sem feszegette, hogy vajon hogyan számolhatta ki menedzser-kalkulátor, számológép vagy mobiltelefon nélkül csak így, fejben. A csata mindeközben tovább zajlott, mint téli folyón a jég. A Pokol katonáinak áthatolhatatlan fala láthatóan megroppant, majd a hatalmas füst, tűz és biogázfelhőből előtűnve (ez utóbbit a beijedt lúzerek fejlesztették) kivehetővé vált, hogy a hatalmas rokforti sereg középen, ékként befúródva, meglepő gyorsasággal felmorzsolja a Pokol haderőit. A támadó ékalakzat élére tucatnyi Dupladurr professzor állt, de senki sem tudta, hogy közülük melyik az egyetlen eredeti és melyek a másolatok, de hát ez jelen pillanatban senkit sem érdekelt igazán. A Dupladurrok rettenetes tűzereje előtt úgy semmisültek meg a pokoli szörnyetegek, mint ahogy a hó olvad el, amikor eljő a kikelet. Heri Kókler és a Toronyban szorongó többiek ujjongva látták, hogy a rémek hada fej veszett menekülésbe kezd. Rokfort legkiválóbb varázslói, a világ minden pontjáról ideérkezett híres mágusok, boszorkák, varázslók úgy küzdöttek, mint megannyi félisten. A harc kíméletlen volt, és a halandó emberi szem számára szinte felfoghatatlanul gyors. Az egyik Dupladurr professzor például ebben a pillanatban villámokat lőtt ki az elébe szökkenő élőhalott kukacos hústól bűzlő, félig elrothadt koponyájába, amelyben olyan sebesen csattogtak a fogak, mintha a rémalak feltett szándéka lett volna, hogy elevenen felfalja a jó igazgatót vagy egyik kiváló másolatát. Ám a rendkívüli erejű elektromos szikra valósággal szétrobbantotta a rémalak kobakját, fej nélkül maradt törzse pedig ezután már hiába hadakozott a kezében szorongatott hosszú, egyenes karddal. Ugyanis éppen Arcszőr Ribizly és felesége Mrs. Ribizly járt arra, és

4 varázspálcájuk egyetlen suhintásával, és egy jól irányzott, annihiláló átokkal olyan hatékonyan megsemmisítették a szörnyet, hogy még egy kanyi hamu sem maradt belőle. A kedves házaspár, a kilencesikrek szülei, természetesen nem maradhatott ki ebből a szent háborúból, ahol a világ sorsa forgott kockán. De nem csak ők, hanem sok más, ismert varázsló, boszorkány küzdött mellettük az első sorokban. Közvetlenül mellettük vagdalkozott egy harci kalapáccsal Rubeóla Hibrid, a parkőr, Heri Kókler óriási nagy haverja, akinek nem volt különösebb varázsereje, hiszen varázsoskolai képzése rövidre sikeredett és eredménytelenre, ám fizikai ereje annál varázslatosabb volt. Szobahőmérsékleten, standard körülmények között még arra is képes volt, hogy puszta kézzel rántson ki egy tölgyet a földből. Ha viszont feldühítették, élőhalottakat gyilkolt, ami azért valljuk be, nem kis merészség volt. Hibrid ugyanis kislány kora óta betegesen félt az élőhalottaktól. Átoperálása után, fiatal suhanc korában is rettegett tőlük, mint ahogy felnőtt korában sem szűnt meg a már-már megmagyarázhatatlan és indokolatlan félelme. Az élőhalottak kezdetben, ameddig nem ismerték meg Hibridet közelebbről, egyáltalán nem tartottak tőle. De a rettegésük óriásira nőtt, amikor közelebbi ismeretségbe kerültek vele. Hibrid szeme most viszont elkerekedett, mert egy hozzá hasonló méretű, hatalmas vámpír keveredett eléje, aki arra készült, hogy a nyakára szökkenve vérét vegye, mint egy véradóban tüsténkedő ápolónő, ám Hibrid nem szerette, ha a vérét veszik, mert úgy vélte, a vére csakis az övé, és semmi pénzért nem volt hajlandó eladni. Lecuppintom a lötyidet! nyalta a szája szélét vámpír, és hatalmasra nyitotta a száját, akkorára, amitől egy fogorvos is elégedetten dőlhetett volna hátra a támla nélküli forgószékében. Nem! ordította minden átmenet nélkül Hibrid, és úgy vicsorgott, mint egy éhes pittbull. A kettőjük között keletkező egyre növekvő drámai feszültséget Hibrid egy hatalmas ütéssel szüntette meg, aminek csak ő örült, a vámpír már nem. Noha vámpírokat elvileg nem lehetett megölni csak ezüstgolyóval, fokhagymafüzérrel, kereszttel vagy szívükbe szúrt karóval, Hibridnek ez mégis más, alternatív módon is sikerült. A vámpír péppé lapult a harci kalapács semmi máshoz nem hasonlítható erejű, mindent és mindenkit porrá zúzó ütésétől. Úgy látszik, egy élőhalott vámpír a Pokol seregében más tulajdonságokkal rendelkezett, mint egy hétköznapi fajtársa. Az is különös volt, hogy miként jöhetett elő a sötétségből egy vámpír fényes nappal, mindenféle káros következmény, például a megsemmisülés elszenvedése nélkül? Hibrid azonban soha nem volt az a fajta fickó, aki mindenen, amit nem egészen értett, hiábavaló módon agyalt volna. Inkább fogta magát és meglengette harci műszerét, hogy tovább gyomlálja vele az ellenséget. Váratlanul egy nagyon rossz arcú zombi vetette magát rá hátulról. Az óriás megrázta magát, mint gazda az almafát, mire a szörnyeteg a földre hemperedett. De nem volt képes ettől még megdögleni. Sőt, nem átallotta magát ismételten harcba vetni. Ez nagy hiba volt a részéről! Hibrid ugyanis harci kalapácsával lendületből leütötte a rémpofa randa fejét. Az aszott koponya ágyúgolyóként süvített bele az ellenséges harcosok tömegébe, ahol további féltucatnyi borzadályt tett végképp hidegre, másokat megölt, megint másokat pedig porrá zúzott. Hibrid elvigyorodott. Megtörölte verejtéktől gyöngyöző homlokát, kettőt köpött a tenyerébe, majd a harci kalapácsot ismét kétmarokra fogva tovább gyopálta a rémeket. Újabb élőhalottak következtek, de Hibrid fáradhatatlanul kalapálta őket. Pépesre, laposra, mozdulatlanra. Ez az Rubeóla! Ne hagyd magad megölni! Aprítsd őket miszlikbe! suhant el mellette egyszer Dupladurr professzor, akinek még arra is maradt ideje, hogy közben megveregesse az óriás vállát (valójában a combját, mert csak addig ért fel neki, de hát ezt mégsem írhattuk, mert olyan ciki lett volna, nem?), és utána meg pacsit adott neki. Hibridtől pár lépésnyire éppen a híres-neves Vószem Zordon professzor harcolt. Mindenféle rafinált harci eszközéből tüzelt a szörnyetegekre, amelyek elébe sodródtak. Mágikus nyílvesszőket lőtt ki egy sorozatvetővé átalakított mini számszeríjból, amelynek kiváló hasznát vehette a közelharcban. A nyílvesszőket még a csata kezdetén megbűbájolta, méghozzá úgy, hogy a hegyes kis gyilokvesszők az emberi lelkekkel táplálkozó ghúlokat vegyék célba. Vószem Zordon percenként tucatnyi lövedéket küldött útjára, amelyek nyomkövető varázslatuknak köszönhetően a hullámzó, kavargó, üvöltő ellenséges tömegben felkutatták, és a beléjük épített mágikus robbanóerő segítségével megsemmisítették az ellenséget. Vószem Zordon természetesen a másik kezében forgatott varázspálcájával is időnként hatékonyan beavatkozott a küzdelembe. Amikor kellett, jégvihart bocsátott ki egy tucatnyi zombira, akik a rendkívüli erejű varázslat hatására másodpercnyi idő alatt jéggé fagytak, ezáltal máris készen álltak arra, Hibrid a rettenetes méretű harci kalapácsával darált jéggé zúzza őket. Megint máskor Vószem Zordon savfelhőt szórt ki a szembejövőkre, akik a sistergő, és valljuk be, rettentően büdös, mágikus erővel létrehozott harci anyag által fejlesztet kellemetlen, feszült légkörben sikoltozva folytak el, majd váltak párává. Vószem Zordon mellett nem messze ott vicsorgott kitűnő barátja, N.A.G.Y. Lompos professzor is, aki most a rendkívüli körülményekre való tekintettel nem vette be a dérfarkassá válását meggátoló, gyógyszernek nem minősülő, gyógyhatású készítményét a Véres Cseppet, így farkasemberré változott, és mindenkit, aki elébe került, megharapott a Pokol katonái közül. A szörnyetegek a harapás után veszett gyorsasággal átalakultak farkasemberekké. Mivel egy irányított varázslat így akarta, a továbbiakban Lompos professzort kezdték követni, nem pedig a Sátánt, méghozzá egy egyre növekedő farkasember falkában. Hihetetlen elánnal harapták, marcangolták a zombik, élőhalottak, vámpírok seregének sorait, így hamarosan már több ezer főnyi farkasember nyomult Lompos professzor mögött és mellett, vicsorogva, vonyítva, csaholva. A farkasember falka mögött Numera tanárnő rohant, hosszú szoknyája fékezőernyőként csapkodott mögötte. A kezében szorongatott, iskolai körülmények között békés célokat szolgáló varázspálcájából most vörös színű villámok csaptak ki. A villámok cikkcakk alakban, de stílszerűen villámgyorsan vágódtak előre. A professzorasszony elé kerülő életformák, akarom mondani, különféle halottformák azon nyomban porrá omlottak és hulla granulátumokká váltak. A rokforti haderő hatalmas hullaporfelhőt kavart belőlük, amikor a milliónyi láb, sőt kétmilliónyi láb, hiszen majdnem mindenkinek két lába volt, felverte a hullaport. Kinyerma Meggenya professzor sem tétlenkedett. Ő azonban nem támadó feladatokat látott el, mint a legtöbb varázsló társa, hanem a védelemben jeleskedett. Egy varázsbotot cipelt magával, amelynek tetején kékesfehér színben ragyogva, tölcsérszerű képződmény villódzott. A mágikus eszköz arra szolgált, hogy begyűjtse és elnyelje az ellenséges seregből a Rokfort védői közé lőtt fekete mágiával bíró varázslatokat. Kinyerma professzor védelméről pedig egy Dupladurr-típusú harci varázsló példány gondoskodott. Nem tudni, hogy az eredeti vagy éppen egy jól sikerült másolat volt az. A lényeg, hogy Kinyerma professzor nyugodt körülmények közepette tudta elnyelni a sereg felett fortyogó fekete mágiát, mert a melléje rendelt harci varázsló miszlikbe aprította mindazokat az ellenséges hulla-harcosokat, akik azt az ostobaságot vették buta fejükbe, hogy megtámadják őket. A tanerő közelében, az őrjöngő, rájuk támadó pokoli teremtményeket mágikus lövedékek zúzták ízzé és porrá, időnként Dupladurr varázspálcájából mindent és mindenkit elsöprő szélroham tört ki. Sikoltozó, hörgő pokolbéli teremtményeket szaggatott szét a mágikus szél, és a már amúgy is holt holttestüket szerteszét szórta a csatamezőn, ahol egyre több halott hevert. Himba professzor a fejét ingatva hadakozott. A semmi máshoz nem hasonlítható erejű, rettenetes bizonytalanság, hogy most bólogat-e avagy inkább a fejét rázza, több élőhalottat is a téboly karmaiba vetett. Itt pedig már, ebben a kellemetlen állapotban, naná, hogy könnyűszerrel végzett velük egy arra tévedő bátor varázsló. Bambi professzor a hátán lötyögő sárga kis puttonyból permetlét szórt a rárontó, gyomorforgató külsejű szörnyekre. A nyomorult létformák rövid ordítás után hosszasan füstölni kezdtek, majd mágikus égési folyamatok beindulását követően percek alatt hamuvá égtek. Mások nem voltak ilyen

5 szerencsések. Bambi professzor, amikor kifogyott az egyik fajta növényvédő szerből, akkor a másik, majd a harmadik fajta növényvédő szert vette elő. De nem csak elővette, hanem szórta, mint milliomos a lóvét. Az élőhalottakra nagyon rossz hatással volt a csalánkivonat és a rézgálic. Hihetetlen viszketési rohamukban képtelenek voltak a továbbiakban megfelelő módon a gyilkolászásra Összpontosítani, így aztán őket gyilkolászták le. Természetesen Cotton professzor is ott harcolt Dupladurr seregében. De álruhában! Ebben vegyült el ugyanis az ellenség között! Mivel ő a bajitalok készítésének és értékesítésének avatott szagértője volt, lejárt szavatosságú italokat nyomott az ellenséges harcosok kezébe, akik felhörpintettek egy pintnyit a Cotton féle lötyikből, majd kisvártatva felrobbantak. Cotton rendkívül elégedettnek tűnt Aki nem ismerte, azt gondolhatta volna, hogy Cotton arcán valami mosolyféle ül. De ez persze lehetséges, hogy csak valami illúzióféle volt a csata vérgőzös forgatagában. Cotton a varázspálcáját nagyritkán vette csak elő, de akkor is csak azért, mert időnként rettenetes, félig kutya, félig biztonsági őr alakú teremtmények támadtak rá, és szét akarták tépni, mint ellenőr a menetjegyet. Biztosan megérezték a szagáról, hogy nem élőhalott vagy vámpír, hanem egy kígyó. Cotton ilyenkor rosszkedvűen morgott, és jéggé fagyasztó átkokat lövöldözve, maga körül fagyos hangulatot árasztva odébb szökkent. Egyszer aztán Dupladurr professzor az egyik a sok közül magához intette és magyarázott neki valamit Cotton bólogatott, majd megint bólogatott, végül pedig azt mondta: Igen. Közben legalább ötezren meg akarták őket ölni, de Dupladurr professzor harminchárom hasonmása hirtelen áthatolhatatlan gyűrűt vont köréjük, és visszaverte a hullák halott ötletnek bizonyuló támadását. Oda nézzetek! kiáltotta hirtelen Controlles, és remegő kézzel mutatott előre. Benyomulnak közéjük! kiáltotta izgatottan Heri Kókler. Visszavonulnak! lelkendezett Fószer. Futnak mint a nyulak! Győzelem! kiabálta elhamarkodottan Shift és Pageup meg Pagedown. Menekülnek a mocskok! üvöltötte torka szakadtából Backspace, és megölelte Deletet, sőt, meg is csókolgatta testvérkéjének orcáját. Delete undorkodva törölgette le arcáról a majomnyálat. Fúj! mondta totális átéléssel. Lehet, hogy csapda! mondta Overlay aggodalmas arccal. Erre mindenki abbahagyta a lelkendezést és a nyáltörlést, majd tágra meredt szemmel bámulták a rettenetes küzdelmet. A rokforti haderő hihetetlen lendülettel, továbbra is megállíthatatlan ékként nyomult bele a Pokol seregének közepébe. Talán túlságosan is könnyedén! Mert a két szárnyon az ellenállást nem sikerült olyan könnyedén felszámolni, mint középen. vétlen küzdelem dúlt, ezrek estek el mindkét oldalon, volt aki felkelt, és volt aki nem, csak a forgatás végén, ám egyik félnek sem sikerült számottevő eredményt elérnie. Az arcvonal megmerevedett, a középen oly' elsöprő erejű lendület nagyon hiányzott a bal- és a jobbszárnyról. Mint ahogy Dupladurr professzor is, aki megtöbbszörözött önmaga segítségével kizárólag csak középen irtotta az ellent. Felülről, ahol a gyerekek is álltak, az egész alakzat egy egyre táguló gömbhöz kezdett hasonlítani. Nini, lufi! csodálkozott Hermelin, aki soha nem tanult harcászatot. Heri először még mosolyogva bólintott, mert ő is úgy látta, hogy egy egyre nagyobbra fúvódó léggömbhöz hasonlatos alakzat kezd kialakulni, és éppen meg akarta dicsérni szíve hölgyét, hogy milyen találó hasonlatot sikerült kitalálnia, amikor hirtelen elkomorodott Nagyon rossz érzés kerítette hatalmába. Még mielőtt megszólalhatott volna, Controlles kezdett el kiabálni: Nézzétek! Be fogják keríteni őket! Heri érezte, hogy elszorul a szíve. A lelkébe jeges félelem markolt Tekintete egy másodpercre találkozott Főszerével. Még mielőtt bármit mondhatott volna, valóban bekövetkezett az, amit az előbb mondott. A bal és a jobb oldali szárny szinte egyszerre omlott Össze, mert az eddig védekező, jobbára menekülő élőhalottak hirtelen ellentámadásba mentek át, Rokfort védőit ettől a pillanattól kezdve, minden oldalról hatalmas sereg zárta körbe. 3. Végveszélyben Azonnal oda kell mennünk! heveskedett Controlles, de Hermelin leintette egy büdössajttal, ami nagyhirtelen került a kezébe. Kegyelem! hörgött Controlles öklendezve. Megőrültél? kérdezte Overlay. Én még nem akarok meghalni! Először szeretném ezzel a szereppel megalapozni a jövőmet, és csak utána tervezem a dolgot Ez rossz ötlet, Controlles! vetette közbe Delete. Jobb lesz végleg kitörölni az agyadból ezt a baromságot. Csak nem nézzük tétlenül, amint felmorzsolják őket? heveskedett Controlles, amikor ismét kapott levegőt. Dupladurr professzor a lelkünkre kötötte, hogy maradjunk itt! emelte fel figyelmeztetőleg az ujját Főszer. Csináljunk valamit! javasolta Heri Kókler. Barkóbázzunk! javasolta Controlles cinikusan. Az nem veszélyes Hermelin éppen valami csípős megjegyzést akart hozzáfűzni, de mégsem tette. Ennek az volt az egyetlen oka, hogy Controlles háta mögött, egy rohamlétra tetejéről, hatalmas termetű ork mászott át a mellvéden. Éppen arra készült, hogy egyenes kardjának segítségével, hatalmas suhintással lemetssze a mit sem sejtő, drága, jó Controlles egyetlen, éppen ezért roppant értékes fejét a nyakáról. Ez lett volna ám az orkgyilkosság! Ám Hermelin, megőrizve lélekjelenlétét, sikoltozni kezdett, és eközben ügyes mozdulatokkal a szörnyeteg felé mutogatott kis kacsójával és a rajta kinövekedett ujjaival. A jelenlévők szinte mindegyike varázspálcát rántott, hogy valami jóféle átokkal hidegre tegye a randa pofájú támadót. Ám nem volt szükségük a további beavatkozásra, mert Fószer hirtelen, tőle teljesen szokatlan gyorsasággal az ork előtt termett. Ez nem eshetett nehezére, mivel amúgy is ott állt előtte. Ám a kezében szorongatott, jókora nagy büdös sajtot váratlan ötlettől vezérelve könyékig benyomta a támadó ordítozó, kitátott pofájába. Az ork minden átmenet nélkül elnémult, a szeme fennakadt. Fószer hirtelen mozdulattal kihúzta a kezét a szörnyeteg pofájából, és hátrált egy lépést. Az ork fuldokolni kezdett. Ocsmány fejéből orrk-hangok hallatszottak, közben egyre jobban kiguvadtak a szemgolyói. Amikor ezzel mind megvolt, két kezével a torkát markolászta. Gyilkolásra magával hozott fegyverét már régen elejtette. Hirtelen, amikor minden levegője elfogyott, az égnek emelte a kivet. Semmibe meredő tekintettel hátratántorodott. A sajt miatt hangtalanul, mindenfajta felesleges ordítozás, sikoltozás nélkül lezuhant a mélybe. A létrája meg szépen rádőlt, mint kezdő kőművesre az aznap rakott téglafal, de ez már egyáltalán nem fájt a hullájának. A Toronyban lévők a mellvédhez tódultak. A gyerekek Fószerrel együtt lenéztek. Ám amit lent láttak, attól elállt a lélegzetük, felgyorsult a szívverésük, és kétszáz fölé ugrott a vérnyomásuk. Hátrahőköltek, és mindannyian szinte egyszerre kezdetek el kiabálni. Láttátok?! hörögte Controlles! Több millió ork!

6 Csak arra várnak, hogy megöljenek minket! sikoltozott Hermelin. Meneküljünk! javasolta páni félelmében Overlay, és le akart ugrani, pedig a bázisugráshoz használatos ejtőernyőjét most sem hozta magával. Ám a testvérei visszatartották, inkább néhány kemény sajtot hajítottak helyette a mélybe, amely eltalált néhány orkot, akik ettől sajtnos elhunytak. Mi lesz velünk? Mindannyian meg fogunk halni! sikoltozta a megoldásra koncentrálva Hermelin. Nem mondta a hátuk mögött Hibrid. Mindenki egy emberként fordult meg a tengelye körül. Hát te meg hogy kerülsz ide? hebegte Heri, és a többiekhez hasonlóan akkorát nézett, hogy egy csapat földmérő kellett volna hozzá, hogy lemérje. Egy kis varázslat, tudjátok?! kacsintott Hibrid, és a piros festéktől ragadó harci kalapácsára támaszkodva mesélni kezdett. Az úgy volt, hogy éppen egy zombinak vertem szét a fejét, amikor Dupladurr professzor odafutott hozzám, és azt mondta nekem: Hibrid! Jól jegyezd meg, amit most mondok, mert csak egyszer tudom elmondani, mert nincs sok időm. Erre te? vetette közbe Heri. Erre én bólintottam folytatta Hibrid. Közben pedig annyira koncentráltam, hogy a fejem is szinte belefájdult. Dupladurr professzor a vállamra tette volna a kezét, ha felér nekem odáig, ám így csak a térdemet paskolta meg pipiskedve. De közben azt mondta nekem: Hibrid! Te vagy az utolsó reményünk. Most menj, és védd meg a világ megmentőjét, Heri Kóklert, akire ebben a könyvben is rettentően nehéz feladatok várnak. Semmiképpen se hagyd, hogy magától meghaljon, de azt is akadályozd meg, hogy mások öljék meg. Próbáld megvédeni, és ha már úgy is ott vagy, a társaságában tartózkodó gyerekeket, valamint Főszert, a nagy feltalálót is oltalmazd meg minden bajtól. Hibrid elvigyorodott. Természetesen azonnal igent mondtam. Erre Dupladurr professzor megérintett a varázspálcájával. Hihetetlen emelőerő hatott rám, és mire kinyitottam a szemem, már itt álltam veletek a Toronyban, olyan gyorsan történt minden, hogy még arra sem maradt időm, hogy belehaljak a tériszonyba, ami pedig gyerekkorom óta kínoz. Hibrid! A helyzetünk rettenetes! Odalent több tízezer ork készül arra, hogy feljöjjön ide, és kardélre hányjon minket kiabálta idegesen Heri, mindannyiuk aggodalmának hangot adva. Igen! siránkozott Hermelin is. Hibrid nyelt egyet. Óvatosan a mellvédhez lépett és lenézett. Hirtelen visszarántotta a fejét. Még éppen idejében, mert egy nyílvessző suhant el három és fél milliméternyire a nyakától. Hibrid akkorát sóhajtott, hogy az apró termetű Fószert felkapta a légörvény, és éppen le akarta sodorni a mélybe, ám Controlles, aki mellette állt, a zoknijánál fogva még idejében visszarántotta. A gyerekek felhördültek, Hermelin felsikkantott. Ne féljetek! mondta Hibrid, de látszott az arcán, hogy az iménti látvány nagy hatással volt rá. Elmenekülhetnénk az időgéppel! vetette fel Főszer. Itt van nálam, ha gondoljátok, átugorhatunk valami nyugisabb idősíkra Én azt mondom, Dupladurr professzor nélkül ne menjünk sehová mondta szokatlanul bölcsen Hibrid. Nem hiszem, hogy más időben, más galaktikában sokkal nyugisabb volna a helyzet. Ebben igazad van. Hibrid! ismerte el Fószer. Dupladurr professzor nélkül mi mindannyian nem érünk semmit Az ő bölcsessége és hatalmas varázsereje az, ami igazán képes arra, hogy megvédjen minket a sötétség erőitől és az én találmányaimtól. Fószer kis imaszőnyeget terített le a földre, és imádkozni kezdett Dupladurr professzorhoz, ami kis túlzásnak tűnt, mégis valahogy érthető volt. Heri Kókler éppen helyeselni akart, mert belülről úgy érezte, hogy Hibrid nagyon jól rátapintott a lényegre, amikor az égen rettenetes villám hasított keresztül, és egy kékesfehér energianyaláb belecsapott a Torony tetejébe. A mennydörgés robaja szinte megsüketítette a Toronyban állókat Az egész építmény megremegett, mint a kocsonya húsvétkor, de végül a fent lévők szerencséjére végül is nem dőlt le. Csak a teteje robbant szét apró darabokra! Segítség! kiáltotta Hermelin, miközben ügyesen elugrott egy ledőlő gerenda útjából. Meghalunk! remegett Controlles, mert halálosan félt a villámoktól. A többiek elbújtak egy asztal alá, és ott szorongtak, mint a heringek. Ne féljetek! nyelt nagyot Heri, és megpróbált bátornak tűnni, elvégre is, ő volt a világ többszörös megmentője, logikus, hogy mindenki azt várta tőle, hogy akár a nőgyógyász, legalább ő maradjon kemény legény a gáton. Jaj, ne! mondta Hibrid hirtelen, és egészen elsápadt. Heri abba az irányba nézett, mint legnagyobb barátja, majd ő is elsápadt. Egek! hebegte. Erre a többiek, akik sokkal kíváncsibbak voltak annál, mint amennyire féltek, kimásztak az asztal alól, ahol eddig térden állva, kultúrálatlan körülmények közepette kellett rettegniük. Most már bátran, szálfaegyenes derékkal, a halállal bátran szembenézve, büszkén állva retteghettek. Jönnek a sárkányok! mondta Controlles olyan hangon, amitől senki nem lett vidámabb, sőt egyeseket hideg is kilelt tőle. Heri és a gyerekek az eget bámulták. Hibrid eltátotta a száját a csodálkozástól. Fószer szólni sem bírt, mert a látvány legalább annyira lenyűgöző volt, mint amennyire félelmetes. Ha sütött volna a Nap, nem komor viharfelhők száguldottak volna hideg szelek szárnyán a égbolton, akkor nyugodtan azt is mondhattuk volna, hogy az eget elhomályosították a sárkányok. Több ezernyien voltak! Hatalmas csapatokban repültek, a szárnyaik suhogása tompa morajlásból fülsiketítő orkánná erősödött, amint a szörnyetegek elhúztak Rokfort legmagasabb tornya előtt. Ezek meg mi a fenét keresnek itt? kérdezte Hibrid, és a fejét rázta. Még soha életemben nem láttam ennyi sárkányt. Én emiatt nem bánkódnék! jegyezte meg Heri Kókler. A kis csapat a sárkányok történetbe való berepülése miatt teljesen el is felejtkezett az orkokról. Az orkok viszont nem felejtkeztek el róluk! Rohamlétrájukat a Torony oldalának vetették, majd szinte azonnal ezrek és ezrek, válogatott, ronda pofájú, gonosz lelkületű, ordítozó rémek indultak meg fürgén, hogy a Toronyba felérve mindenkit legyilkoljanak, a világhírű büdös sajtokat pedig elorozzák. Miközben másztak, mint hangyák a kamrában, a sárkányok a csata fölé érve hirtelen lecsaptak az alattuk hadakozókra. Ezek a mieinket támadják! hördült fel Controlles. Naná, majd mit gondoltál?! Uzsit hoznak meg ásványvizet?! A sárkányok nem a barátaink! mondta kissé tudálékosan Hermelin. Bár szerettem volna, ha egyszer azok lesznek vallotta be Hibrid, akinek a lelkében most érzékeny sebek szakadtak fel. Évekkel ezelőtt ő is betegesen vonzódott egy sárkányhoz, de amikor kiderült róla, hogy csak egy tetoválás, Hibrid mégsem kérte meg a kezet, amelyen rajta volt A sárkányok nem tétlenkedtek. Iszonytató hangorkán kíséretében egyszer csak lecsaptak a harcolókra. Tűzeső zúdult a varázslók seregére, de Heri Kókler legnagyobb meglepetésére, egészen tisztán kivehetően, hiszen éles volt a szemüvege, akár a sas szeme, hogy a világ leghatalmasabb fehér mágusainak nem esett különösebb baja. Hiába támadnak minket! kiabálták lelkesen a fiatalok. Nem fog rajtunk a sárkányok tüze. Hogy lehet ez? kérdezte Fószer is, aki szerette a természettudományos magyarázatokat meghallgatni, hiszen komoly tudós volt, aki nem hitt a csodákban, csak akkor, ha bebizonyították neki, hogy amit lát, az valóban mágia, varázslat, bűbáj, nem pedig valami más, mondjuk szimpla szemfényvesztés. A varázsköpenyek! mondta hirtelen Hibrid, mint akinek váratlanul megvilágosodik az agya. Hát persze! A varázsköpenyek elnyelik a sárkányok tüzét.

7 Hát ez remek! lelkesedett Hermelin is, és percek óta először, már amióta először összefélte magát, halványan elmosolyodott. A sárkányok, amikor látták, hogy a félelmetes tűzeső semmit nem ér a varázslók hatalmas hada ellen, felemelkedtek, majd újra lecsaptak. Ám az eredmény ismét csak ugyanez volt! A nagy semmi! A köpenyekbe burkolózott varázslók ismételten sértetlenül, komolyabb elszenesedés nélkül megúszták a tűzokádók támadását. A fenevadak még kétszer lecsaptak, ám a harcba avatkozásuk megint csak teljességgel eredménytelennek bizonyult. A rendezett alakzat felbomlott, az óriás dögök össze-vissza repkedtek, ordítottak, bömböltek, közben mindenfelé égett szag gomolygott, kavargott. Nem árthatnak nekünk! vonta le a következtetést Controlles, és alkarjával bátran beintett a sárkányoknak akik most semmit sem tehettek a halálos sértés ellen Hehe! röhögcsélt Controlles, amikor már világosan látható volt, hogy a repülő rémek képtelenek megemészteni, hogy halálos tűzerejük fabatkát sem ér a világ legjobb varázslóiból összeállt haderővel szemben. A sárkányok ezután már nem csaptak le újra, hanem a csatamező felett néhány kört téve elhúztak nyugati irányba. Látható volt, hogy valahová készültek. Heri Kóklert rossz érzés fogta el. Valami baljóslatú intuíció arra figyelmeztette, hogy a szörnyetegek hamarosan vissza fognak jönni. Elmentek! rikoltotta Controlles. A gyerekek, Herit leszámítva, lelkesen ünnepeltek. Hibrid és Fószer is gondterhelten figyelte a csata alakulását. Mert a csata alakulása továbbra sem volt valami jó. A varázslók vitézül harcoltak, de be voltak kerítve. A Pokol katonái egyre szorosabb gyűrűt vontak köréjük. Oda nézzetek! mutatott dél felé Hibrid, ahol már majdnem tényleg tizenkettő volt, néhol már harangoztak is. Fószer aggódva vette észre, hogy Hibrid keze remeg, akár a nyárfalevél. Mindenki arra nézett. Ez nem lehet igaz! hördült fel Heri. Éles szemüvegével meglátta, hogy hatalmas hadsereg közeledik. És azt is elszörnyedve fedezte fel, hogy a katonák emberfeletti sebességgel robognak át a dombokon. Amikor közelebb értek, Heri már biztosan tudta, amit addig csak sejtett, hogy ezek nem emberek. Erősítést kapnak! kommentálta Heri, és érezte, hogy Hermelinnek kiszárad a szája. Élőhalottak! Fószer a fejét csóválva. Valamit tennünk kell! sürgette a felnőtteket Hermelin. Igen, de mit? törte az agyát Hibrid. Semmi nem jut az eszembe. Jönnek az orkok! sikoltotta Overlay. Nagyon helyesen Hibrid felé menekült egy szörnyeteg elől, amely jól látható módon meg akarta gyilkolni. Overlay, nem akarta ezt, így fürgén elbújt az óriás háta mögött, aminek az lett az eredménye, hogy az ork feje nekiütközött Hibrid hasának, majd lepattant róla, mint sofőr a légzsákról. Az ork dühödten ordított, de Hibrid ügyesen letekerte a fejét, és ezzel mintegy elejét vette annak, hogy tovább zavarja a jelenlevők nyugalmát. Segítség! kiáltotta Hermelin, Pageup és Pagedown. Itt vannak az orkok! A gyerekek menekülni kezdtek, de nem volt hová menekülni. Varázsoljunk! javasolta Heri, és előrántotta a varázspálca helyett forgatott Szt. Ebonitrúdját, amit egykoron a nagy írótól, K. B. Rottringtól kapott egy szép napon, azzal a jól körülhatárolt céllal, hogy ha kell, és ha a szükség úgy hozza, ezzel védje meg magát. Heri már több ízben is ezt tette, így most is valami ilyesféle következett. Éppen akkor, amikor Hibrid a Toronyba özönlő fajtársai közé hajította az előzetesen már szépen kinyiffantott első orkot, utána meg a fejét, Heri és a gyerekek szépen egymásnak vetették a hátukat és lassan forogni kezdtek. Mindenkinek a kezében ott suhogott a varázspálcája. A gyerekek ajkát mindenféle válogatott átok hagyta el. Mivel egyelőre nem ismertek kifejezetten harci varázslatokat, például nem tudtak még tűzlabdákat hajigálni vagy savfelhőt képezni, be kellett érniük azokkal a hétköznapi átkokkal, amelyeket az iskolában tanultak. Amikor Hibrid először forgatta körbe a hatalmas, szekrénnyi fejű harci kalapácsát, és letarolta a támadók három sorát, Fószer elrejtőzött egy nagy halom büdös sajt mögé, amely kupac a villám sújtotta Torony ledőlése után keletkezett. Heri Kókler rámutatott egy orkra és azt kiabálta: Tungsram halogén! A szörnyeteg először furán nézett, de később fény gyúlt az agyában. De szó szerint! Ez piszokul fájhatott neki, mert a sisakját fogva, lángoló tekintettel, mint ahogy az őrültek szoktak, sikoltozni kezdett, majd sűrű füstöt okádva átugrotta a mellvédet, a teste pedig lezuhant a mélybe. Mire leért, szépen hamuvá égett, így nem ütötte meg magát. Cordyline Australis! sikoltotta Hermelin, aki annyira meg volt rémülve, hogy hirtelen, ki tudja miért, éppen egy egzotikus növény jutott az eszébe. De legnagyobb meglepetésére nem hiába, mert a támadó testét kékesfehér színű, delejesre sikeredett villámok járták át, majd az ork minden átmenet nélkül, Hermelin varázslatának egyenes következményeként, egyszerűen bunkóliliommá alakult át. Nem semmi transzformációs varázslat volt, az már szent igaz! Ettől minden ork rettenetesen megrémült. Látszott rajtuk, hogy nem akarják cserépben végezni. Néhányan megtorpantak. Ám vesztükre, mert azok, akik mögöttük jöttek, és nem értesültek arról, hogy idefent a Toronyban nagyon veszélyes varázslópalánták és egy dühös óriás írtja az orkokat, egyszerűen letaposták fajtársaikat. Nesze, nesze! ordította Hibrid, akiről Heri mindig is tudta, hogy nagyon jószívű, és sokkal jobban szeret adni, mint kapni. Az óriás harci kalapácsa alatt másodpercek alatt több tucatnyi ork lelte halálát. De a létrákon egyre csak özönlött az utánpótlás. A csata, itt a Büdös Toronyban sem volt még lefutott játszma. A gyerekek csillag alakzata hatékony védelemnek bizonyult. A rettenetes harcosok hírében álló orkokat egyik meglepetés a másik után ért. Altefnégy például az elébe toppanó harcost mezei poszátává varázsolta, majd eltaposta. Pageup és Pagedown egy tucatnyi orkot transzformált molylepkévé, Overlay pedig véletlenül tökfőzelékké bűvölt egy hatalmas termetű szörnyeteget. Eredetileg spanyolviasszá szerette volna változtatni, de a varázslatba ami apró hiba csúszhatott, így a transzformáció nem sikerült. Illetve sikerült, csak másképp. Delete kitörölt három barbárt, mire a mögöttük jövők megtorpantak és hitetlenkedve rázták a fejüket. Nagy hiba volt a részükről! Backspace visszament értük, és egy határozott bűbájjal, jobbról balra haladva, ő is egyszerűen kitörölte őket. Controlles csak mentette magát, amikor egy másik orkot varázsolt maga elé, így támadója az ő fejét vágta ketté, nem pedig a sajátját, Capslock, mintha csak egy gombot nyomott volna meg, hirtelen felnagyította támadóját. De annyira, hogy a fickó váratlanul többször akkorává vált, mint annak előtte volt. Óriási testét képtelen volt egyensúlyban tartani, csontjai eltörtek, izületei kifordultak, izmai leszakadtak, a bőre pedig cafatokra szakadt. A feje már korábban letört a nyakáról, és mint valami rettenetes kugligolyó, a földön pattogva letarolt vagy kétszáz, normál méretű orkot. Nagy voltál, tesó! ordították a csata hevében elismerően a Ribizly kilencesikrek. Nem én, hanem az ork! vigyorgott a kilencesikrek imént megszólított tagja. Capslock vicsorgott és küzdött tovább, mint egy oroszlán. Hibrid harci kalapácsán már patakokban folyt a málnaszörp, ruháját is sűrű ketchup áztatta, nem is beszélve az arcáról, amelyre a folyton ráfreccsenő eperlé apró pettyeket spriccelt. De Hibrid nem törődött a zöldségekkel, amiket egyesek róla írni merészeltek, hanem csak harcolt tovább, mint egy rettenthetetlen. Hullottak az orkok, mint Kemotoxfelhőben a legyek. A bátran harcoló óriásnak és a minden tudásukat bevető varázslópalántáknak lassacskán sikerült visszaszorítaniuk őket. Nem telt bele öt percbe, és hirtelen azt vették észre, hogy nincs több ork. Az utolsó nem várta meg, hogy péppé verje egy harci kalapács, vagy hogy netán mákgubóvá változtassa egy szemtelen kölyök. Ehelyett inkább szépen magától leugrott a mélybe, és előzékenyen még a létráját is magával rántotta, nehogy valaki utána másszon.

8 Győztünk! kiáltotta Controlles, akiről mostanra már bebizonyosodott, sajnos állandó jelleggel elhamarkodott következtetéseket von le a különféle harci helyzetekből. Nem! suttogta Hibrid, és miközben kimerülten rátámaszkodott céklalében úszó csatacsákányára, lassan csóválta a fejét. Oda nézzetek! A gyerekek arra fordultak, ahová Hibrid mutatott. Visszatértek a sárkányok! hebegte Fószer. 4. Sziklabombák Fószer, a pöttöm feltaláló, aki mostanra már előmászott a büdös sajtból képződött, eddig hatékonyan funkcionáló menedékéből, meglehetősen zilált benyomást keltett. A többiek egyértelműen örültek neki, hogy még él, de a szaga, nos a szaga, az hihetetlen volt. Hűűű! mondta Hermelin, és befogta Heri orrát. Mindenki így tett, akinek kedves volt az élete. Bit akarhadnak a zsárkányog? kérdezte Controlles félhangosan. Valamid hoznag! hörögte Altefnégy. De mid? tűnődött szemét meregetve Overlay. Biztosan nem ajándékot! szellemeskedett Hibrid, aki nem fogta be az orrát, mert nem volt finnyás. Hanem óriás volt, mint már említettük. Ha finnyás lett volna, nem pedig óriás, ebben a történetben nem szerepelhetett volna. Legfeljebb csak mint egy közönséges finnyás, nem pedig egy óriás. Köveket hoznak! mondta hirtelen Heri, mert neki volt a legjobb a szemüvege. Másoknak nem is volt szemüvegük. Így érthető, hogy miért mindig Heri látott meg mindent elsőként a sok vaksi kölök között. De miért hoznak köveket? kérdezte megszédülve Pageup, amikor elengedte az orrát. A heveny sajt szag egészen megnyomta az agyát. Az szinte kizárt, hogy építeni akarnának valamit jegyezte meg Heri Kókler. Le akarják dobni a köveket! rémüldözött Pagedown. El akarják törölni a Föld felszínéről a mieinket! rémüldözött Delete. Valahogyan vissza kellene őket tartani gondolkodott hangosan Backspace. Nagy a baj! rágta a kabátgombját Capslock. A toronyban gondterhelt tizenévesek sóhajtoztak, Hibrid a fejét vakargatta, Fószer pedig számításokat végzett, méghozzá fejben. A sárkányok ellenben nem tétlenkedtek. A harcmező fölé repültek, majd támadó alakzatba rendeződtek. Állatira sokan voltak! Ami pedig még ennél is rémisztőbbnek hatott, hogy mindegyik fenevad a karmai között hatalmas nagy szikladarabokat szorongatott. Egy egész hegyet lebonthattak! tűnődött Fószer. A gyerekek és az óriás óriási aggodalommal figyelték a harcot. Odalent a csatamezőn ugyanis a világ leghatalmasabb ütközete tovább folytatódott. A gyűrűbe zárt varázslók hatalmas seregén egyáltalán nem látszott, hogy fel akarná adni a harcot. A küzdelem továbbra is kiegyenlítettnek tűnt. Mindkét oldalon ezrével estek el a katonák, de az élőhalottak nemrégiben megérkezett utánpótlása, a friss hús, (igaz, ez inkább friss döghúst jelentett, ami rothadva, leszakadva lógott, fityegett és csöngött az élőhalottak rém ronda pofájáról és undorító, aszott testéről) már némi fölényét vetítette előre a támadó haderőnek. Talán Dupladurr professzor ki fog találni valamit tűnődött Hibrid. Attól félek, hogy nem! aggódott Controlles. Hiszen már így is van elég bajuk az élőhalottakkal. Most érkezik futólépésben a második vonal, a tartalék. Controllesnek igaza van! szólalt meg hirtelen Heri. Ugye? mondta elégedetten Controlles, mert nagyon szerette, ha igaza van. Tennünk kell valamit! mondta Heri eltökélten. Igen, be kell avatkoznunk a harcba! bólogatott Fószer is. Segítségre van szükségük! heveskedett Overlay. De Dupladurr professzor világosan megmondta, hogy nem mehetünk oda, és hogy mindenképpen maradjunk itt! aggodalmaskodott Hermelin. Azt mondta, hogy másutt nem képes megvédeni minket De most vészhelyzet van állapította meg Backspace. Hibrid láthatóan tétovázott. Szívesen lerohant volna, hogy hátba támadja, akár egyedül is a Pokol seregét, ám az a megbízatás, amit Dupladurr professzor adott neki, meglehetősen egyértelműen megtiltotta, hogy beavatkozzon a csatába. Az ő feladata az volt, hogy minden körülmények között megvédje a gyerekeket, persze Fószert is, ha már az aprócska egyiptomi mindig itt volt velük. Nem mehetünk! sajnálkozott Hibrid. Látszott rajta, hogy nagyon gondolkozik, megszegje-e a parancsot. Megvan! kiáltott fel hirtelen Heri. A gyengébb idegzetűek ettől egészen összerezzentek. Mi van meg? kérdezte Controlles, és a fejét kapkodta, mint mulya maci a méhrajban. Néha kissé nehéz volt a felfogása, mint például most is. De ez nem szégyen volt, csak nagyon rossz. Ám ezúttal nem Controlles lassú, de bizonytalan felfogásával volt a baj, hanem azzal, hogy Heri képes volt arra, hogy több lépéssel előrébb gondolkodjon, mint más, földi halandó. Ez nem csak azért alakult így, mert ő volt a főszereplő, hanem mert kiváló kapcsolatai révén a világ többszörös megmentője ismerte a forgatókönyvet, amelyben most az állt, hogy Heri Kókler remek ötlettel kápráztatja el a társait és megmenti világot. Fogadni mernék, hogy kieszeltél valamit, igaz? vigyorodott el óriási nagy barátjuk, aki Hibrid volt, akár a kukorica, ami viszont a moziban csak egyszerűen popkorn. Beszélj, Heri! bíztatta Controlles, mint akinek semmi sem drága. Felváltva nézett Herire, valamint a csatamező felett köröző sárkányhadra. A sárkányok láthatóan lejjebb ereszkedtek, ami arra utalt, hogy halálos terhüket egészen pontosan akarták célba juttatni. Drámai feszültséggel telt meg a levegő, amihez Hibrid is hozzájárult egy kicsit, mert megint félig főtt babot evett reggelire. Nos kezdte Heri izgatottan, azt hiszem, hogy megtaláltam a módszert, amivel képesek lehetünk befolyásolni a csata kimenetelét. Ez jól hangzik! csettintett Controlles. De nem ártana igyekeznünk, mert úgy tűnik, a sárkányok nagy dobásra készülnek. A tervem a következő. Nem hagyjuk el a Büdös Tornyot, ellenben beavatkozunk a csatába folytatta Heri. De hogyan? kérdezte aggódva Hibrid. Ez nekem magas! Amit mondasz, az egy paradoxon figyelmeztette Főszer. Mágiával, barátaim! mosolygott el szélesen Heri Kókler. Ilyen távolságra még nem vagyunk képesek átkokat szórni aggályoskodott Hermelin. Bizony nem! rázta a fejét Controlles is.