Emberi erőforrás értéke, tudás jelentősége és annak szerepe a kórházban, mint speciális üzemben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Emberi erőforrás értéke, tudás jelentősége és annak szerepe a kórházban, mint speciális üzemben"

Átírás

1 Emberi erőforrás értéke, tudás jelentősége és annak szerepe a kórházban, mint speciális üzemben Dr. Baráth Lajos Jakab Árpád XXII. Magyar Egészségügyi Napok Debrecen, október 8.

2 A jövő nem egészen más, mint üzenet a múltból. (Lakatos Gyula) 2

3 Előadás felépítése 1. Az egészségügyi intézmények kihívásáról röviden, kiemelten arról, ha a munkaerő elhagyja a szervezetet, s ezzel tőkeveszteség keletkezik 2. Tudástőke és emberi tőke felértékelődése a piacgazdaságban Az emberi tőke XIX. sz. óta a közgazdaságtudományi kategória Nagy kérdés, hogy napjainkra a kórház, mint bonyolult üzemben hogyan érvényesül az emberi erőforrásnak a kapcsolata a szervezettel 3

4 3. Erre alapozottan be kell mutatni az emberi erőforrás jelentőségét, fogalmát, elemeit, kiemelten Az emberi erőforrás érvényesülését a kórházban elméleti és gyakorlati oldalról Erre alapozottan következtetéseket vonunk le. 4

5 I. Bevezetés Egy cég tudástőkéje három összetevőből áll: a piaci kapcsolatok tőkéjéből, az úgynevezett strukturális tőkéből, az emberi tőkéből. Ennek érdekében megvizsgálni, s erre alapozottan választ kell adni a kihívásra. A munkaerő ha elhagyja a szervezetet, tőkeveszteséget is okoz egy speciális kiemelt tudást igénylő szakképzettség esetén. 5

6 II. Anyag és módszer Azt kívánjuk bemutatni, hogy a kórház, mint bonyolult üzemben hogyan érvényesül ez, hogyan érvényesül az emberi erőforrás elemének a tudásnak kapcsolata a szervezettel, kiemelten az értékteremtő funkcióra, párhuzamot vonva a hatások érvényesülésében a kompetitív szféra és az egészségügyi szféra között, majd végül következtetéseket vonunk le. 6

7 III.1.1. Az emberi tőke fogalma, jelentősége Shultzaz emberi tőkét a tőke egyik megjelenési formájának tekinti. Emberi, mivel az ember részévé válik, és tőke, mert jövőbeli szükséglet kielégítés vagy kereset- vagy mindkettő forrása. Samuelsonszerint tanulmányokba való idő-és pénzbefektetés, az a hasznos és értékes tudásállomány, amelyet az oktatás vagy képzés során halmoznak fel. Kővári Györgymegfogalmazásában a tudás, a tapasztalat, a szakismeret a tőke egyik formája, a szervezeti vagyon része. Működtetése, fejlesztése költséges, jelentős befektetéseket igényel mind az egyén, mind a szervezet részéről 7

8 Az emberi erőforrás fogalma alapján biztosítja a szervezet és az egyéni célok megvalósítását, vagyis kiemelkedő jelentősége van a vállalati célok megvalósításában. A német Wohlgementszerint emberi erőforráson a beosztottak és a vezetők tudását, képességeit és magatartását kell érteni és azt, hogy ők mit tartanak értéknek ChikánAttilamegfogalmazása szerint az emberi erőforrás a vállalatnál alkalmazott munkavállalóknak a munkavégzéshez szükséges képességeik, szakismeretük és a munkamegosztásban elfoglalt helyük szerint strukturált összessége. A munkaerővel azonos értelemben használjuk. 8

9 III.1.2. Az emberi erőforrás alapelve Az erőforrások vitathatatlanul legspeciálisabb fajtája maga az ember, a munkavállaló, mert minden egyén bizonyos értéket képvisel. A munkavállaló csatlakozik a szervezethez Kutatások igazolják az embert központba állító kultúrák járnak el, jártak el helyesen az ezt figyelmen kívül hagyó szervezetekhez képest. Az intézmények alkalmazkodó képességének legfontosabb tényezője az emberi erőforrás potenciája és annak alkalmazkodóképessége és toleranciája. 9

10 III.1.3. Az emberi erőforrás elemei Tudástőke alapja az értékteremtésnek, piaci imázsnak. KNOW-HOW emberi munka eredményeként jön létre. Kompetenciák szakterületen való jártasság. 10

11 III.1.4. Az emberi erőforrás jellemzői az emberi erőforrás nem fogy el, döntéseket hoz javuló teljesítményt mutat innovatív képes megújulni nem tulajdona a cégnek és nem része a vagyonnak, de nagy a szerepe azok növelésében, mert a humántőkét, mint tőkeés termelési tényezőt bocsátják rendelkezésre a munkaszerződésben. 11

12 Ezen jellemzők alapján lehet és kell kijelenteni, hogy az emberi erőforrás kiemelt jelentőségű kezelése mind nemzetgazdasági, mind a gazdasági szereplők részéről stratégiai kérdés és ez érvényes az egészségügy területén is. 12

13 III.2. Emberi erőforrás értéke és minősége ill. annak érvényesülése Theodore W. Schultz elemezte az emberi erőforrások minőségét és megállapította, hogy növelésükre öt követelményt szükséges megvizsgálni: formális, szervezett, elemi, közép- és felsőfokú oktatás, munka közbeni képzés, felnőttképzési programok, egyének és családok vándorlása a változó munkalehetőségekhez való alkalmazkodás érdekében, egészségügyi intézmények által nyújtott szolgáltatások; az emberek élettartamát, erejét, állóképességét, vitalitását befolyásolják A kórház mára input-output szervezetté alakult, és európai definíció szerint bonyolult üzem. 13

14 III.3. Emberi erőforrás értékének érvényesülése a kórházi szervezetben Az emberi erőforrás jellemzői hogyan érvényesülnek a kórházban, mint szervezetben? A kórház mára bonyolult üzemmé változott. A kórház olyan szervezet, mely értéktöbbletet kell hogy teremtsen piaci körülmények között működő szervezet, melyben meg kell jelenjen: - magas munkaszervezésnek - vállalkozás szerű gondolkodásnak - szervezeti kultúrának kiemelten a tudás alapú emberi erőforrást menedzselő területnek és stratégiának. - felhasznált erőforrások transzparenciájának kell megvalósulni - egyes részlegeit privatizálni kell. 14

15 folyamatos az üzem és ahol növelni kell a vagyont és ahol a tudásnak jelentősége van, tudás értéke, és azáltal előállított értéktöbblet növelése kiemelt feladat kell legyen. Erre alapozottan fel kell tenni a kérdést: Cégeknek a nettó értéke és a piaci értéke között különbség, mint értéktöbblet mit gondolunk, miből van? A tudás és emberi erőforrás értékből adódik, melyet megfizetnek. 15

16 Vizsgáljuk meg a piac emberi erőforrás értéknek érvényesülését a kórházban, és az eredményeket. A kórház, mint bonyolult üzem vagyonnyilvántartásában nem jelenik meg az érték teremtés, de a mérleg szerinti nyilvántartás ún. forrás oldalát igen is meghatározza az, hogy az adott kórház szakmai kapacitásának hatékonysága emberi erőforrásának értéke milyen színvonalú. 16

17 A kórházban, mint bonyolult üzemben érvényesülnek, megjelentek a kompetitív szférában alkalmazott módszerek így - ellátásszervezés -optimális kapacitáskihasználás -szakmai minőség - hatékonyság -felhasznált erőforrások transzparenciája - magas munkaszervezés 17

18 viszont nem érvényesül, az emberi erőforrás teljes mértékben erkölcsi, anyagi megbecsülése. Függetlenül attól, hogy a vállalati költségszerkezetben a munkaerő költségei csak 17-20%-ot tesznek ki, míg az egészségügyben ez az arány 60%-os. 18

19 az emberi erőforrás tudása és annak szakképzettsége meghatározó eleme, mely kiemeli a szervezetet a többi hasonló szervezettől, s ezen túl kiemeli a többi szervezettől ez az elem az intellektuális tőke. Mely áll a szellemi tevékenységből, tudásképességből, humán tőkéből, kapcsolatiés szervezeti tőkéből. 19

20 IV. Következtetések Az egészségügy a nemzetgazdaság teljes rendszerének szerves része, nemcsak a gazdaság hat az egészségügy fejlődésére, hanem az egészségügy alakulása is hat a nemzetgazdaság egészének változására, a munkaerő újratermelésének biztosításával, és a lakosság egészségi állapotának, védelmének karbantartásával. Az egészségügy egy társadalom életét meghatározó nagy rendszer, mindazon egyéni és közösségi elemek összessége, melynek célja az egészség megőrzése, helyreállítása, illetve ezek feltételeinek biztosítására irányul, s működésével meghatározza egy ország gazdasági versenyképességét, hisz az erőforrások egyik fajtájával, a humán erőforrással foglalkozik. 20

21 Az egészségügy a XXI. század legnagyobb kihívása, a változások melyek elkerülhetetlenek, csak akkor lesznek hatékonyak és eredményesek, ha az emberi erőforrás potenciálja, alkalmazkodóképessége biztosított. 21

22 KIEMELT FELADAT Minden országnak kiemelten kell foglalkozni az egészségügyi humán erőforrás helyzettel s a kihívásokra stratégiával kell válaszolni, ennek középpontjában az emberi erőforrás elemeit, jellemzőit kell helyezni, kiemelten az önmegvalósítást, az anyagi-erkölcsi megbecsülést és a megfelelő munkakörülményeket. 22

23 Az emberek a nemzetgazdaságnak fontos részét alkotják, s az ember a munkaerőpiacra belépése után emberi erőforrásként szerepel. Emberi erőforrás biztosítja a szervezet, és az egyéni célok megválasztását. Az emberi erőforrás speciális erőforrás, nem fogy el, nem a tulajdona a cégnek, nem része a vagyonnak, de nagy a szerepe azok növelésében. 23

24 Magyarországon kormányzati törekvések vannak a probléma kezelésére, de ezek nem elégségesek ennek tudható be, hogy mind orvosi mind szakdolgozói területen több ezer egészségügyi dolgozó hagyta el az országot és igen alacsonyak a bérek pedig az emberi erőforrás egészségügyi állapotát és ezen keresztül munkaerőpiacon történő folyamatos jelenlétét az egészségügy működésével biztosítja, mert a legkritikusabb erőforrást a humán erőforrás egészségi állapotát tartja karban. 24

25 Összefoglalóan Az embert, emberi erőforrást központba állító kultúrák, előnyre tettek szert, az ezt figyelmen kívül hagyó szervezetekhez képest. Az emberi erőforrás értéke, tudása meghatározó az általa nyújtott szolgáltatás vonatkozásában. A gazdasági válság következtében keletkező kihívások egyik kulcseleme az emberi erőforrás potenciálja, annak alkalmazkodó képessége és toleranciája, mely meghatározó a kórházi szervezetet ért kihívásokra adandó válaszadásban, melynek jellege állandó. 25

26 Ezen túlmenően megváltoztak a követelmények, az emberi erőforrás vállalati szerepével kapcsolatban. Megváltoztak az emberek elvárásai a munkahellyel kapcsolatban, anyagi erkölcsi elismerési elvárásaik az elanyagiasodott világ miatt megnőttek csakúgy, mint a munkahelyi infrastruktúrával kapcsolatos elvárások. 26

27 Nem maradhat el a nemzeti, ágazati, egészségügyi, emberi erőforrás fejlesztési, anyagi-erkölcsi elismerési terv, és annak megvalósításához szükséges erőforrás (pénz: beruházás,felújítás) biztosítása, mert ennek elhúzódása az egészségügy és annak szervezeteinek ellehetetlenülését eredményezheti. 27

28 A közgazdászok hosszú ideje tudják, hogy az emberek a nemzet gazdaságának fontos részét alkotják. A munkának a termékkibocsátáshoz való hozzájárulását tekintve mércének, az emberek termelőképessége napjainkban sokkal nagyobb, mint a vagyon összes egyéb formái együttvéve. (Theodore W. Schultz) 28

29 Irodalomjegyzék Lakatos Gyula: Az emberi tőke Az önismeret gazdaságtana, Balassi kiadó dr. Baráth Lajos: Egészségügyi gazdaságtan, JatePressz Kiadó 2014 Barro J.R - Sala-i Martin (2004): Economic Growth. Second Edition. Massachusetts Institute of Technology Weil D. (2001): Accounting foer the Effect of Health on Economic Growth. Brown University Bloom Canning(2005): Health and EconomicGrowth. ReconcilingtheMicro and MacroEvidence. CDDRL Stanford IIS, Working Papers. No. 42. Theodore W. Schultz: Beruházás az emberi tőkébe, Közgazdasági és Jogi könyvkiadó

30 Köszönjük a figyelmet. 30

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés

Részletesebben

OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló

OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika ágazat Vezetõi összefoglaló 2012 GYEMSZI Gyógyszerészeti és Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai és Rendszerelemzési Fõigazgatóság Az Emberi Erőforrás

Részletesebben

MIÉRT SIKERESEK A CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK?

MIÉRT SIKERESEK A CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK? o Családi vállalkozások mérettől függetlenül azok a vállalkozások, amelyek irányításában a tulajdonos (alapító) mellett o Legalább 1 családtag részt vesz, o Valamint a család tulajdoni hányada meghatározó,

Részletesebben

Innováció és gazdaságfejlesztés

Innováció és gazdaságfejlesztés Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Az innováció és a megújuló energia kérdései 2010. November 23. Innováció és gazdaságfejlesztés (Regionális energetikai stratégia) DR. NYIRY ATTILA

Részletesebben

Átalakuló HR szervezet, változó Business Partneri szerepek

Átalakuló HR szervezet, változó Business Partneri szerepek Átalakuló HR szervezet, változó Business Partneri szerepek dr. Jagicza Ágnes, HR és szervezetfejlesztési vezérigazgató-helyettes, Invitel Zrt. 2014. március 20. Tartalom 2 A HR szerepe a 21. században

Részletesebben

A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?

A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? XXXII. OTDK Konferencia 2015. április 9-11. Készítette: Pintye Alexandra Konzulens: Dr. Kiss Marietta A kultúrától a pénzügyi kultúráig vezető

Részletesebben

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Gazdaságélénkítés és munkahelyteremtés 2011-2013 2011-13 között közel 2000 milliárd forint uniós forrás állt Magyarország rendelkezésére,

Részletesebben

1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA

1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS 3. sz. melléklet A NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY 2007. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A 193/2003. (XI. 26.) KORMÁNYRENDELET 31. ALAPJÁN 1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

Növekedési Hitelprogram

Növekedési Hitelprogram Növekedési Hitelprogram Pulai György Hitelösztö zők főosztály vezetője InnoTrends Hungary 2014 2014. október 17. 1 Tartalom Az NHP felépítése A program eddigi eredményei 2 A Növekedési Hitelprogram célja

Részletesebben

Struktúra Átalakítás és Fejlesztési Stratégia. Holló Imre Hollo@eib.org

Struktúra Átalakítás és Fejlesztési Stratégia. Holló Imre Hollo@eib.org Struktúra Átalakítás és Fejlesztési Stratégia Holló Imre Hollo@eib.org A következő előadás nem az EIB hivatalos álláspontja Idézet a Zöld Könyvből 1. A Magyar Köztársaság kormánya ezért a kormányprogramban

Részletesebben

IV/3. sz. melléklet: HR funkcionális specifikáció

IV/3. sz. melléklet: HR funkcionális specifikáció IV/3. sz. melléklet: HR funkcionális specifikáció 1. A követelménylista céljáról Jelen követelménylista (mint a GOP 2.2. 1 / KMOP 1.2.5 pályázati útmutató melléklete) meghatározza azokat a minimális képességeket

Részletesebben

A pályakövetési rendszerek fejlesztésének hazai és nemzetközi irányai

A pályakövetési rendszerek fejlesztésének hazai és nemzetközi irányai A pályakövetési rendszerek fejlesztésének hazai és nemzetközi irányai Frissdiplomások a munkaerőpiacon műhelykonferencia Pécsi Tudományegyetem 2012. október 25. Veroszta Zsuzsanna Educatio Nonprofit Kft.

Részletesebben

HIEDELMEK A MOTIVÁCIÓRÓL

HIEDELMEK A MOTIVÁCIÓRÓL HIEDELMEK A MOTIVÁCIÓRÓL A motiváció szervezeti célok megvalósításának hajlandósága A motiváció egyéni tulajdonság A motiváció közvetlen kapcsolatban áll a pénzzel A motivációval minden megoldható MOTIVÁCIÓ

Részletesebben

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:

Részletesebben

AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN M&S Consulting Kft.

AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN M&S Consulting Kft. AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN INNOVATÍV MINŐSÉGFEJLESZTÉSI ESZKÖZÖK A MAGYAR SZAKKÉPZÉSBEN (1.) EFQM Szakképzési Modell adaptáció 1995-1999 COMENIUS 2000 közoktatási minőségfejlesztési

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban

Részletesebben

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Pályázat kódja GINOP-1.3.2-15 Keretösszeg 2 milliárd Ft Támogatási összeg 5 50 millió Ft Intenzitás maximum 50% Pályázók

Részletesebben

Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata

Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata Budapest 2008 1 I. Általános elvek A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban (továbbiakban: FSZEK) az állami, fővárosi, intézményi kitüntetésekre,

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II.

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Vezetés és kommunikációs ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Vezetési módszerek, vezetési stílus 77. lecke A VEZETÉS

Részletesebben

Monetáris politika. 5. el adás. Hosszú távú modell: alkalmazások. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem.

Monetáris politika. 5. el adás. Hosszú távú modell: alkalmazások. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem. Hosszú távú modell: alkalmazások Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Mit tudunk eddig? Hogyan épül fel a hosszú távú modell? Hogyan hat a skális politika a gazdaságra? Hogyan

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

Vállalkozásfinanszírozás

Vállalkozásfinanszírozás Vállalkozásfinanszírozás Területei Pénzügyi tervezés Beruházás finanszírozás Hitelintézeti eljárás Pénzügyi tervezés a vállalkozásnál tervezés célja: bizonytalanság kockázat csökkentése jövőbeli események,

Részletesebben

NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGPOLITIKAI TRENDEK, GYAKORLATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN

NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGPOLITIKAI TRENDEK, GYAKORLATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGPOLITIKAI TRENDEK, GYAKORLATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. ÁPRILIS TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi

Részletesebben

Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe

Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez

Részletesebben

2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV

2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV 2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV...../2015. Kgy.sz. határozat 1.számú melléklete Ellenőrzési tervet megalapozó elemzések címei: - 2015. évi belső ellenőri munkaterv (2. számú melléklet) - Kockázatelemzés

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

ITIL alapú szolgáltatás menedzsement megvalósítása a KELER Zrt-ben

ITIL alapú szolgáltatás menedzsement megvalósítása a KELER Zrt-ben ITIL alapú szolgáltatás menedzsement megvalósítása a KELER Zrt-ben Schultz Péter AlphaNet Jungbauer József KELER 2006 Alphanet Computing Ltd. All rights reserved ITIL lépésről lépésre Témakörök KELER-ről

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

55 345 01 0010 55 03 Kis- és középvállalkozási menedzser. Kereskedelmi menedzser

55 345 01 0010 55 03 Kis- és középvállalkozási menedzser. Kereskedelmi menedzser A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Felsőoktatási és Ipari Együttműködés új lehetőségei

Felsőoktatási és Ipari Együttműködés új lehetőségei Felsőoktatási és Ipari Együttműködés új lehetőségei Lean Academy + University of Miskolc projects Rendszerszemléletű megközelítés IPARI ALKALMAZÁS KFI PROJEKTEK GENERÁLÁSA KFI EGYÜTTMŰKÖDÉSI KERETRENDSZER

Részletesebben

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a 2001. januári adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a 2001. januári adatok alapján A fizetési mérleg alakulása a 21. januári adatok alapján A végleges számítások szerint 21. januárban 237 hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az nek az előző év januárhoz mért 16 s romlása mögött az

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT Nappali tagozatos hallgatóknak 2016.03.23 SZEDMÁKNÉ DR. LAJTAI VIRÁG

SZAKMAI GYAKORLAT Nappali tagozatos hallgatóknak 2016.03.23 SZEDMÁKNÉ DR. LAJTAI VIRÁG SZAKMAI GYAKORLAT Nappali tagozatos hallgatóknak 2016.03.23 SZEDMÁKNÉ DR. LAJTAI VIRÁG MI A SZAKMAI GYAKORLAT? Nftv: szakmai gyakorlat: felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, külső gyakorlóhelyen

Részletesebben

Minőségmenedzsment a szerb élelmiszeripari vállalkozásoknál

Minőségmenedzsment a szerb élelmiszeripari vállalkozásoknál Minőségmenedzsment a szerb élelmiszeripari vállalkozásoknál Minőségmenedzsment az élelmiszergazdaságban 2015 Szeged, 2015. November 25. Dr. Kovács Sárkány Hajnalka 1/19 BEVEZETÉS Szerbia élelmiszer-biztonságra

Részletesebben

MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus

MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus KRESZ: Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása, 1975 óta: rendeletekbe foglalt szabálygyűjtemény, mely a közlekedést

Részletesebben

A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia

A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei Elıadó: Ferenczi Szilvia Hatály, a kedvezmények típusai, alanyai, alapja: A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítására az Országgyőlés elfogadta

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program 2016. évre szóló éves fejlesztési kerete

A Vidékfejlesztési Program 2016. évre szóló éves fejlesztési kerete A Vidékfejlesztési Program 2016. évre szóló éves fejlesztési kerete azonosító jele neve 1. VP1-1.1.1-16 Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek 6,18 az 1305/2013/EU európai 2016. március 2. VP1-1.2.1-16

Részletesebben

Az építőipar számokban

Az építőipar számokban Az építőipar számokban A magyar építőipar az Európai Unión belül 2014. évi termelési érték Ország Mrd Németország 293 Franciaország 164 Nagy-Britannia 157 Olaszország 135 Spanyolország 95 Hollandia 55

Részletesebben

A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai. DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO)

A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai. DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO) A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO) célok 1. Képzés-, és tananyagfejlesztés 2. Karrier tanácsadás

Részletesebben

Vezetőtárs értékelő kérdőív

Vezetőtárs értékelő kérdőív Vezetőtárs értékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetőtárs értékelő kérdőív 11_Ovodavezetőtárs_Ért Önértékelés Értékelés Kérjük a megfelelőt aláhúzni! sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2015-ben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2015-ben A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 215-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 214-ben. 2. A 215. évi finanszírozási terv főbb jellemzői.

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 10 Egri Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési név:

Részletesebben

KAPUVÁRI KÉZ-MŰ ÉS SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Kapuvár, 2012. május 12.

KAPUVÁRI KÉZ-MŰ ÉS SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Kapuvár, 2012. május 12. KAPUVÁRI KÉZ-MŰ ÉS SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Kapuvár, 2012. május 12. A társaság célja Kapuvár város és környéke csökkent munkaképességű

Részletesebben

Hőszivattyú. Zöldparázs Kft

Hőszivattyú. Zöldparázs Kft Hőszivattyú Ez az előadás 2010.szeptember 20-án hangzott el. Mivel az internetes keresők hosszú időre megőrzik a dokumentumokat, vegye figyelembe, hogy az idő múlásával egyes technikai megoldások elavulttá

Részletesebben

Project Management 2014.10.29.

Project Management 2014.10.29. Project Management 2014.10.29. Mi az a project? Definíció: A projekt egy ideiglenes erőfeszítés, törekvés egy egyedi termék, szolgáltatás vagy eredmény létrehozása érdekében. (PMI) Fontos tulajdonságok:

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Reform és Fordulat. 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula. A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György

Reform és Fordulat. 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula. A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György Reform és Fordulat A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula 2013. szeptember 28. Tartalom A monetáris politika reformja Strukturális

Részletesebben

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév

K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév 1 1. versenykiírás A K&H Bank versenyfelhívása felsőoktatásban állami finanszírozásban vagy önköltséges formában kommunikációt (beleértve a marketingkommunikációt

Részletesebben

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je t 9 ' l '1-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya környezetének szépítéséről szóló 4/2014. (II. 24.) önkormányzati

Részletesebben

A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében

A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében Dunai Péter főtitkár, MKIK 2012. december 5. Nyíregyháza A kamarai tevékenység változásai 2012-ben - Kötelező kamarai regisztráció

Részletesebben

Az informatika helyzete Magyarországon 2009-2011. Dr. Fehér Péter

Az informatika helyzete Magyarországon 2009-2011. Dr. Fehér Péter Az informatika helyzete Magyarországon 2009-2011 Dr. Fehér Péter (pfeher@informatika.uni-corvinus.hu, http://informatika.uni-corvinus.hu) A kutatás háttere 3. éve folyó kutatás Kérd íves felmérés Papír

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása

Részletesebben

Generali Alapkezelő Privát Vagyonkezelés Befektetési szakértelem immáron 20 éve

Generali Alapkezelő Privát Vagyonkezelés Befektetési szakértelem immáron 20 éve Bemutatkozás Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Generali Alapkezelő Zrt. Generali Alapkezelő Privát Vagyonkezelés Befektetési szakértelem immáron 20 éve Jogi személyiség A Generali Csoport világszerte

Részletesebben

TÁRGYLEÍRÁS. SZOCIOLÓGIA A TÁRSADALOMELMÉLET ALAPJAI BBNSZ08100 BBNTT00100 szociológia és társadalmi tanulmányok szakos hallgatók számára

TÁRGYLEÍRÁS. SZOCIOLÓGIA A TÁRSADALOMELMÉLET ALAPJAI BBNSZ08100 BBNTT00100 szociológia és társadalmi tanulmányok szakos hallgatók számára TÁRYLEÍRÁS SZOCIOLÓI TÁRSDLOMELMÉLET LPJI Oktató: Dr. Földházi Erzsébet 013/014. tanév I. félév kedd 14:15-15:45 BTK mbrosianum 13/B. TNTÁRY CÉLJ tantárgy elsődleges célja alapvető szociológiai alapismeretek

Részletesebben

GOP PÁLYÁZATOK. Szabó Sándor András. pályázati és innovációs tanácsadó regisztrált pályázati tréner egyetemi oktató

GOP PÁLYÁZATOK. Szabó Sándor András. pályázati és innovációs tanácsadó regisztrált pályázati tréner egyetemi oktató GOP PÁLYÁZATOK Szabó Sándor András pályázati és innovációs tanácsadó regisztrált pályázati tréner egyetemi oktató 1. Ami tetszik: Általában - közös részletes pályázati útmutató - kikerült a részvételi

Részletesebben

A TŰZVÉDELMI TERVEZÉS FOLYAMATA. Dr. Takács Lajos Gábor okl. építészmérnök BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék

A TŰZVÉDELMI TERVEZÉS FOLYAMATA. Dr. Takács Lajos Gábor okl. építészmérnök BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék A TŰZVÉDELMI TERVEZÉS FOLYAMATA Dr. Takács Lajos Gábor okl. építészmérnök BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék BME Épít Épületsze TŰZVÉDELMI TERVEZÉSI FELADATOK A tűzvédelmi tervezési tevékenység

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 09 Debreceni Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Részletesebben

Pályázatok és projektek

Pályázatok és projektek Pályázatok és projektek Hazai és Európai Uniós pályázati lehetőségek innovatív kis- és középvállalkozások számára Előadó: dr. Bándi Gábor tanácsadó Pályázati lehetőségek itthon és az EU-ban EU-s támogatások

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II.

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Vezetés és kommunikációs ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az innováció fogalma 73. lecke Az innováció fogalma

Részletesebben

Gépjármű finanszírozással kapcsolatos szabályozási stratégia elemei

Gépjármű finanszírozással kapcsolatos szabályozási stratégia elemei Gépjármű finanszírozással kapcsolatos szabályozási stratégia elemei Gépjármű finanszírozás változásai 2010. április 14. Dr. Farkas Ádám Elnök Pénzügy Szervezetek Állami Felügyelete Érintett jogszabályok

Részletesebben

Szállodai innováció, fejlesztés, felújítás hét alapérve Versenyképesség fenntartása

Szállodai innováció, fejlesztés, felújítás hét alapérve Versenyképesség fenntartása Szállodai innováció, fejlesztés, felújítás hét alapérve Versenyképesség fenntartása Árbevétel 5-7%-a évente, kereslet fenntartás, bevételek Visszatérő vendégek megtartása Piaci elvárás, a vendégek igénylik

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2010. IV. negyedév

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2010. IV. negyedév ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2010. IV. negyedév A feldolgozás mintája: Azon egészségügyi intézmények létszám és béradatai, amelyek bérszámfejtését 2010.

Részletesebben

Az Európai Unió regionális politikája III.

Az Európai Unió regionális politikája III. Az Európai Unió regionális politikája III. Stratégiák, mőködési elvek, gyakorlat 5. elıadás Regionális politika tudományos segédmunkatárs MTA RKK NYUTI Alkotmányos különbségek a szubnacionális kormányzati

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program. A Vidékfejlesztési Program 2016. évre szóló éves fejlesztési kerete

Vidékfejlesztési Program. A Vidékfejlesztési Program 2016. évre szóló éves fejlesztési kerete Vidékfejlesztési Program A Vidékfejlesztési Program 2016. évre szóló éves fejlesztési kerete Felhívás azonosító jele Felhívás neve Felhívás keretösszege Felhívás Felhívás meghirdetésének (Mrd Ft) meghirdetésének

Részletesebben

Dunaújvárosi Főiskola. Hallgatók Alapsokaság: 2571 fő

Dunaújvárosi Főiskola. Hallgatók Alapsokaság: 2571 fő Dunaújvárosi Főiskola Hallgatók Alapsokaság: 2571 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkező hallgatók aránya 19,9% Esetszám: 1173 Válaszadási ráta: 45,6% Hallgatók nyelvismerete - Az adott nyelvet legalább

Részletesebben

Közhasznúsági beszámoló

Közhasznúsági beszámoló Közhasznúsági beszámoló Hangadók Közhasznú Alapítvány 2440 Százhalombatta, Liszt Ferenc sétány 29. 2009. évről A Közhasznúsági Jelentést a Kuratórium 2010. május 31-i ülésén fogadta el. Tartalom 1. Számviteli

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) "HUBERTUS" Kft. (cégjegyzékszám: 02-09-060077, székhely: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1.., levelezési cím: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1..), mint a(z) Szekszárdi NÖVÉNY Zrt.

Részletesebben

Kötvények és részvények értékelése

Kötvények és részvények értékelése Az eszközök értékelése Cél: A befektetési döntések pénzügyi megítélése Vállalati pénzügyek 1 7-8. előadás Kötvények és részvények értékelése Összehasonlítani a befektetés jövőbeli jövedelmeit a befektetés

Részletesebben

A személyiség teszttől a bónuszig Oracle HR Summit 2014.02.26 Budapest Music Center

A személyiség teszttől a bónuszig Oracle HR Summit 2014.02.26 Budapest Music Center A személyiség teszttől a bónuszig Oracle HR Summit 2014.02.26 Budapest Music Center Magyarosi Dóra Fehér Csaba 45 nap Átlagosan 45 nap szükséges egy új munkatárs megtalálásához és beléptetéséhez 3 M Ft

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2005. III. negyedév) Budapest, 2006. január

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2005. III. negyedév) Budapest, 2006. január ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2005. III. negyedév) Budapest, 2006. január Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.

Részletesebben

Szervezeti formák bemutatása

Szervezeti formák bemutatása Szervezeti formák bemutatása Szakgyógyszerész-jelöltek képzése Király Gyula Szervezet fogalma Csoportot egyének tulajdonságai és a köztük zajló interakciók hoznak létre. Szervezet: egymással összefüggő

Részletesebben

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról Nyilatkozat a tervezett ek vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról Támogatási szerződés száma: TOP-6.8.2-15-PC1-2016-00001 Kedvezményezett: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Alulírott

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz IV. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Logisztika Tanszék: Vállalkozás és Emberi

Részletesebben

A közraktározási piac 2015. évi adatai

A közraktározási piac 2015. évi adatai A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma

Részletesebben

MÁRKAPOZÍCIONÁLÁS TARTALOMMAL. DUDÁS KRISZTINA Marketingigazgató

MÁRKAPOZÍCIONÁLÁS TARTALOMMAL. DUDÁS KRISZTINA Marketingigazgató MÁRKAPOZÍCIONÁLÁS TARTALOMMAL DUDÁS KRISZTINA Marketingigazgató MI A PROVIDENT? A PROVIDENT MÁRKA FEJLŐDÉSE (2001-2012) Ál-testimonial filmek 2001-2009 Rajzfilmek 2009 májusától Gyors kölcsön készpénzben

Részletesebben

Az uniós vidékfejlesztési politika magyarországi alkalmazása

Az uniós vidékfejlesztési politika magyarországi alkalmazása Az uniós vidékfejlesztési politika magyarországi alkalmazása Regionális politika Vidékfejlesztés 2000-2004 2004-2006 2007-20013 ERFA, ESZA, Kohéziós Alap, HOPE, EMOGA Orientációs Részleg ISPA, PHARE ERFA,

Részletesebben

II. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén)

II. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén) BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján BALATONHENYE önkormányzat adóhatóságához I. Bejelentés jellege

Részletesebben

2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek

2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek 2010.05.12. 1300 Infó Rádió Hírek 100512 1303 [1127h GAZ MKIK - pozitív index MTI km 100512] Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

Európai halálozási adatok, hazai sorrend 25 ország között (Levi F, et al. Cancer 15:2843-2850, 2850, 2004.) Férfi Nő Összesített hely 1 2 ajak, szájür

Európai halálozási adatok, hazai sorrend 25 ország között (Levi F, et al. Cancer 15:2843-2850, 2850, 2004.) Férfi Nő Összesített hely 1 2 ajak, szájür A rákszűrő programok hatástalanságának lehetséges okai Bezsenyiné Bóbis Márta diplomás ápoló Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Kecskemét Onkoradiológiai Központ (ov.: dr. Pajkos Gábor) Európai halálozási

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II.

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A vizsga részei KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli

Részletesebben

Városfejlesztési pályázatok az Észak-Alföldi Operatív Programban

Városfejlesztési pályázatok az Észak-Alföldi Operatív Programban Városfejlesztési pályázatok az Észak-Alföldi Operatív Programban Lehetőségek - számokban Az ÉAOP keretében városrehabilitációra rendelkezésre álló forrás 2007-2013 Helyi településfejlesztési projektek

Részletesebben

2. számú melléklet SZOLGÁLTATÁS-MINİSÉG

2. számú melléklet SZOLGÁLTATÁS-MINİSÉG 2. számú melléklet SZOLGÁLTATÁS-MINİSÉG I. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL RENDSZERESEN MÉRT MINİSÉGI CÉLÉRTÉKEK MOBIL RÁDIÓTELEFON SZOLGÁLTATÁS 1. ÚJ HOZZÁFÉRÉS LÉTESÍTÉSI IDİ A szolgáltatáshoz való új hozzáférés

Részletesebben

Az abortusz a magyar közvéleményben

Az abortusz a magyar közvéleményben Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz

Részletesebben

Táblagépes alkalmazások a gyógypedagógiai gyakorlatban súlyosan-halmozottan sérült gyermekek körében

Táblagépes alkalmazások a gyógypedagógiai gyakorlatban súlyosan-halmozottan sérült gyermekek körében Táblagépes alkalmazások a gyógypedagógiai gyakorlatban súlyosan-halmozottan sérült gyermekek körében Aknai Dóra Orsolya IKT MasterMinds Kutatócsoport doraorsolya@gmail.com IKT eszközök alkalmazása a gyógypedagógiában

Részletesebben

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört

Részletesebben

Források és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései. Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF

Források és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései. Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF Források és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF A magyar civil szektor helyzete a közelmúltban és ma Évtizedes

Részletesebben

Kockázatelméleti alapfogalmak: bizonytalanság. Kovács Norbert SZE, Gazdálkodástudományi Tanszék

Kockázatelméleti alapfogalmak: bizonytalanság. Kovács Norbert SZE, Gazdálkodástudományi Tanszék 2. Elõadás Kockázatelméleti alapfogalmak: bizonytalanság és kockázat. A kockázatok csoportosítása Kovács Norbert SZE, Gazdálkodástudományi Tanszék A folyamatokat kísérõ bizonytalanság p 1 Várt eredményhez

Részletesebben

2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú

2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú 2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/13 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés; Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (14-es minta)

Részletesebben

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK. gazdasági és jogi szakfordító és lektor (A/anyanyelv/ és B/idegen nyelv/ megnevezése)

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK. gazdasági és jogi szakfordító és lektor (A/anyanyelv/ és B/idegen nyelv/ megnevezése) TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezőtanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

Helyi tanterv az alapfokú

Helyi tanterv az alapfokú Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Helyi tanterv az alapfokú

Részletesebben

Fővárosi Vízművek Zrt.

Fővárosi Vízművek Zrt. Fővárosi Vízművek Zrt. ÉLETCIKLUS KÖLTSÉG SZÁMÍTÁS ALKALMAZÁSÁNAK KÖZBESZERZÉSI KÉRDÉSEI MASZESZ ORSZÁGOS KONFERENCIA LAJOSMIZSE dr. Korossy Emese Fővárosi Vízművek Zrt. Beszerzési osztályvezető 1 Fővárosi

Részletesebben