Szabad Gondolat március 8/1 AZ ANTROPOZÓFIA, Antropozófia Emil Bock: Az élet harca a halállal

Átírás

1 Szabad Gondolat AZ ANTROPOZÓFIA, NEVELÉSMÛVÉSZET ÉS SZOCIÁLIS ÉLET FOLYÓIRATA Antropozófia Emil Bock: Az élet harca a halállal A Szabad Gondolatok Háza avató ünnepsége Világhelyzet Hans Möller: A politikai cionizmus tragédiája Pedagógia Werner Kuhfuss: A gyermeki játék kultúrateremtõ alaptörvénye március 8/1

2 TARTALOMJEGYZÉK ANTROPOZÓFIA Emil Bock: Az élet harca a halállal 1 D. N. Dunlop: Individualitás és személyiség 5 Gereben Ágnes: Georg Kawtaradze a Szabad Gondolatok Házában 8 Egy renitens gondolkodó Pétervárról 10 Hans Möller: Vlagyimir Szolovjov és Oroszország jövõje 11 ROVATON KÍVÜL Andrej Belij: Megváltoztatni az életet. Visszaemlékezések Rudolf Steinerre 13 Frisch Mihály: Kismagyar hamis Gondolatok a Metamorfózis címû újságban megjelent cikksorozat (Rudolf Hauschka: Táplálkozás) kapcsán 16 Ertsey Attila: A népszavazásról 17 Franz Kafka: A törvény kapujában 23 A Szabad Gondolatok Háza avató ünnepsége 24 Kálmán István köszöntõje 25 Rudolf Steiner: A szellemiség-megértésérõl és a sors-átélésérõl 26 Iren Diet: A szellemi üresség fogságában 31 VILÁGHELYZET Hans Möller: A politikai cionizmus tragédiája A kezdetektõl máig 33 Rudolf Steiner: A zsidók vágya Palesztínára 40 PEDAGÓGIA Werner Kuhfuss: A gyermeki játék kultúrateremtõ alaptörvénye Szellemtudományi kutatási feladat 42 Tóth Márk: Óvópedagógia és számítógép 49 OLVASÓI LEVÉL Hogyan nehezítsük meg az osztályunkban tanító kollégák dolgát? 54 HÍREK, HIRDETÉSEK 56 SZABAD GONDOLAT Az antropozófia, nevelésmûvészet és szociális élet folyóirata Szerkesztõbizottság: Buella Mónika, Ertsey Attila, Frisch Mihály, Galántai Ágnes, Kádas Ágnes, Kálmán István, Tóth Márk Kiadja: Natura-Budapest Kft. Felelõs kiadó: Tóth Márk Felelõs szerkesztõ: Buella Mónika Borító és tördelés: HÉT-fõ Bt. emela Készült: Acorn Nyomda ISSN Olvasói levelek, hirdetések, információ: a szerkesztõség címére lehet beküldeni 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 41., Tel: Honlap: info@szabadgondolat.hu Beküldött írásokat nem küldünk vissza, és nem õrzünk meg. Elõfizethetõ a szerkesztõségben. Éves elõfizetési díj: 2200 Ft (postaköltséggel együtt)

3 ANTROPOZÓFIA Emil Bock AZ ÉLET HARCA A HALÁLLAL A nagyhét az élet és a halál találkozásában nyeri el tartalmát. Mit akar mondani számunkra a golgotai kereszt és az ágakból elõtörõ élet közötti ellentét? Hol áll ma a kereszt, amely 2000 évvel ezelõtt a Golgotán állt? Akkoriban az emberek keresztre feszítettek egy istent, mert nem ismerték fel. Ma az emberiség még kevésbé ismeri fel az istenit, mint akkor, ezért még inkább igaz a keresztre feszítés. De a mai emberiség nemcsak az istenit nem ismeri föl: már az élet titkát sem ismeri. Pál a korinthusiakhoz írt 2. levelében azt mondja az isteni glóriáról: Ha ezen világ Legfelsõbbike felismerte volna ezt a Dicsõséget, akkor a Dicsõség Urát nem feszítette volna keresztre. Manapság azt kell mondani: mivel az ember már az élet titkát sem ismeri, legfeljebb a halál keresztjére szegezi fel az életet és az élet urát. Tulajdonképpen mi az élet? Amikor a tél lassan megadja magát a tavasz melegítõ fényének, az elhalt világot elárasztó leheletfinom zöld fuvallatban már az élet varázslata nyilvánul meg. Az egyre magasabban járó nap és a tavaszi esõ alatt azután már gyorsan nõnek a rügyek, szárba szökken minden, és teremtõen létrehozzák a zöld lombok, virágzó növények és ajándékot adó gyümölcsök mérhetetlen sokaságát. Senki sem tudja megmagyarázni ezt a csodát a mai tudományosan mérvadó gondolattal. Legfeljebb körülírni tudjuk. Annyira régen megszoktuk, hogy meg nem értésünket már észre sem vesszük. Az emberiség kialakított egy olyan gondolkodásformát, amely csak a halált tudja megragadni, mert csak az anyagban tapogatózik. Sõt, az ember azt is gondolja, hogy le tudná vezetni az élet titkát az anyagból. A valóságban az anyag világába itt egy másik világ nyúlik bele. Az érzékfölötti világ legközelebbi szférája az élet, amely kiesett az emberek tudatából egészen a legfelsõbb isteni területig hatóan. Így nem csoda, hogy az ember nem tudja igazán értékelni az életet. Mivel nem ismeri, elpazarolja és elveszíti. A világ és saját életét is az anyag keresztjére feszíti fel. Így a Golgota mindig jelenlévõen köztünk van, és hozzátartozik a modern ember valódi nagypénteki gondolatához, egy egyenleget készít az életrõl. Ha látjuk az élet egyenlegét, amellyel a földbolygónkon rendelkezünk, arra a rémisztõ megállapításra jutunk, hogy jelentõs mértékben csökkenõ mértéket mutat. Egy olyan élet-hiány elõtt állunk, amire senkinek nincs ismét fedezete. A bolygó jelentõs mértékben pusztul, és ez az emberi tett következménye. Alapjában véve az emberi szellem minden diadala egy nagy tömegpusztulást eredményez. A közelmúltban végbement tömegmegsemmisítés azonban nem egyedüli. Nem kevésbé nyugtalanító mértékben az állatvilágban és a növények birodalmában is tömeghalál megy végbe. A gépek meghódították a teret, amelyet eddig élõ lények töltöttek be. A holt apparátus kiszorította az élõt. Számtalan állatfaj halt ki. A kontinenseken óriási mértékben terjed a sivatagosodás, mert az ember úgy gondolja, hogy mechanikai módszerei, a talaj lecsapolása, a kémiailag elõállított trágyák és a halál más eszközei megfelelõek az élet számára. Ezekkel a módszerekkel még inkább csökkentjük a földön az élet összegét. Az emberi-élõ értékelése elképesztõ szintre jutott. A háború éveiben idõnként felszínre bukkant a valós helyzet. Emlékezzünk vissza azokra az borzalmas pillanatokra, amikor az iszonyat lágereiben Der Auferstastandene und Maria Magdalena. SzG 2005/1 1

4 ANTROPOZÓFIA Martin Schongauer, Christus und Maria Magdalena megölt holttesteket halomba dobálták, és már csak azt figyelték, kinek van aranyfog a szájában vagy aranygyûrû az ujján. És még sokkal brutálisabb volt az a minõsítés, amely az élõt már csak otromba materiális értéknek megfelelõ léptékkel mérte. Mindenféle leplek és álcák alatt sok helyen folytatódik ez a gondolkodásforma. * A látható halálhoz, amely megjelenik a modern háború tömeggyilkosságaiban, a modern tömegközlekedés számtalan áldozatában, hozzákapcsolódik az álcázott halál, amely megkezdi hódító hadjáratát az élõ emberben és az egyik lélekvidéket a másik után ragadja magához. Az embert már élete alatt holttestté akarja tenni, a világtörténés pusztuló, érzelemmentes, szeretet nélküli statisztájává, a célszerûség gépezetének egyik kerekévé. Ha ma fontossá válik, hogy megtanuljuk megkülönböztetni a szellemet, akkor nem szabad egyedül a jó és rossz szellem, tehát az angyalok és démonok megkülönböztetésére vonatkoztatni. Ennek mûvészete már az élõ és a holt megkülönböztetésénél elkezdõdik. Mindenki úgy véli, ezt magától értetõdõen meg tudná tenni. De ez veszélyes tévedés. Ha megvizsgáljuk, mi hat az emberben a szellemiségnél, akkor fel tudjuk állítani a mércét, vajon ez egy olyan szellemiség, amely az életet gyarapítja, vagy egy olyan, amely a halált. Ma egyenesen egy olyan szellem az uralkodó, amely a halál szolgálatában áll, mert sehol sem tud valami élõt létrehozni. Vajon a gondolkodás valami halott dolog? Nem az emberi szellem legcsodálatosabb diadalát mutattuk föl? Bizonyosan, de nem arra szolgál-e a legtöbb új találmány, hogy még jobban lehessen ölni és megsemmisíteni? Ezek az új ötletek alapjában véve mind egy irányba mutatnak. Így volt a nagy háborús katasztrófák pillanatainak utolsó stádiumában, amelyben az ember úgy vélte: a hadvezetés most egészen új eszközöket, egészen új stratégiai ötleteket fog felhasználni. A valóságban nem voltak új ötletek, csak a már korábban is meglévõ géplogika gondolkodott tovább következetesen. Az ember ledöntötte az utolsó korlátot is, amely még létezett isten és ember felé. Már nem játszott szerepet, hogy az emberrõl volt szó. Megszületett a totális háború, amelyben a hadvezetést akadálytalanul gépesítették. A háborút egy nagy gépezetként akarták lefuttatni. Az emberi szellem vívmányai alapjában véve mind így néznek ki. A mai emberiség nem hoz létre életet adó, produktív, teremtõ ideát. Tud szellemes lenni és hallatlan találmányokat alkot, de nem teremtõ gondolatból teszi. Azért teszi meg, mert hagyja gondolkodni a gépet, a rendszert. Az is, amit ma az ember szervezetnek nevez, nagyrészt a rendszer törvényszerûsége, és az egész élet bürokratizálásához vezet. Az ember szeretné csökkenteni a hivatalnokok számát, de a rendszer nem hagyja, és az apparátus mértéktelenül növekszik. Ha beengedjük az élet kertjébe a mechanikai elvet, akkor nem olyan könnyen válunk ismét urává. Természetesen nem lehet értéktelenné nyilvánítani a számoló gondolkodást. amelyhez ma az élet és a munka igazodik. De be kellene látni, hogy ilyen gondolatokkal a szellem csak látszólag teremtõen nyúl bele az anyag világába. A ma szokásos gondolkodáshoz nem tartozik hozzá az ember valódi belsõ teljesítménye: ehhez sokkal inkább a túlzásba vitt külsõ aktivitás sorolandó. Csak látszólag élõ a gondolkodás, amely csupán az ember halott agykérgében játszódik le. A valóságban ott a halál gondolkodik. Életidegen halálszellemiség származik belõle. Hasznos tárgyakat, anyagokat és apparátust hozunk létre azáltal, hogy az anyagot szétszedjük és felbontjuk, majd másképp ismét összerakjuk. De ez mind a múlandóság és a halál nagy látványos mutatványa. És amikor manapság az anyag elemzése annyira elõre tör, hogy az atomenergia területéig jutunk el, akkor találunk ugyan egy szellemiséget, de ez az utolsó kibontakozásában lévõ halálszellemiség. Az igazi gonosz szellem félelmetes kísértet-nagyságban emelkedik ki a mélybõl. Ha azután egy újságban olvasunk egy 2 SzG 2005/1

5 ANTROPOZÓFIA feliratot: Atomenergia életet adó vagy halálhullám?, itt rájött talán valaki, mirõl van szó? Csak akkor keletkezik ebben egy következetes belátás, amikor felismerjük, mi valójában az élet. Amíg az ember a materializmusban marad, és letagadja az érzékfölötti világot, amelynek a legalsó szférája az élõ, nem tudhatja, mi az élet. * Mint emberiség kellett megközelítenünk a kozmikus nagypénteki stációt. Ma elérkeztünk oda. Megérkeztünk Golgotánkra, az emberi szellem koponya-helyére. Itt végzõdik minden természetes élet: a keresztet a halál jeleként állítjuk föl. És miként 2000 évvel ezelõtt a nagypénteket nagyszombat követte, amelynek titka Krisztus pokolba kerülése volt, úgy ma egyidejûleg az emberi szellem pokolba kerüléséig jutottunk el. A mélységbõl már szivárog fel a hideg démoni hatalom félelmetes hadserege, amelyet megszabadítunk bilincseitõl lélektelen gondolatainkkal. János jelenésének (kinyilatkoztatásának?) negyedik pecsétje megmutatja számunkra a mai nagypénteki képet: fakó lovon vágtat a halál, és követi õt az alvilág, Hádész, a pokol. A bibliai mondat: A halál a bûn fizetsége, ez a legidõszerûbb mondat, amely meg tudja világítani korunk apokaliptikus életdeficitjét. Ebben a mondatban nemcsak a bûnrõl van szó, amelyet az egyes ember elkövet, hanem a bûnrõl, mint az istentõl távolba került emberiség állapotáról. Ehhez tartozik mindenekelõtt a megismerés bûnbeesése, amely az embert egy halott gondolkodásba vezeti.a bûnnek a fizetsége csak az általános halál-kényszer lehet, amely rátelepszik a földre és az emberiségre. Amikor elmúlt a nagypénteki sötétség és földrengés, Jeruzsálemben kísérteties halott-jelenések voltak, amelyek megrémisztették az embereket. Történnie kellett valaminek a holtak birodalmában, csak nem tudták, mi az. Azután húsvét reggelén néhányan legalább utólag megtalálták a kulcsot. Felismerték, hogy valóban történt valami a halottak világában. Valaki belépett oda, aki fölött a halálnak nem volt hatalma, aki inkább mint gyõztes állt szembe a halállal. Maga az élet ura hozott be egy mozgást az elhunytak világába; hagyta, hogy a Golgota óráit a pokolba kerülés órája kövesse. Miért van az, hogy korunkban oly sok átláthatatlan érzékfölötti sejtés és élmény lidércfénylik és villámlik át a világon? Talán most is közel van egy húsvét, amelyen keresztül világossá válik, hogy ismét maga az élet ura az, aki mozgásba hozza a halottak világát? Egykor a húsvét reggel volt az utólagos kulcs minden rejtélyes felindulásra, úgy a damaszkuszi nézés, amely felviláglik itt és ott az emberiségben, és a feltámadás közelségét mutatja, utólagosan meg fog világítani minden hatást és korunk rejtélyét. Hogyan találjuk meg a Golgota és az emberi szellem pokolba kerülésébõl, amelyben benne állunk, az átmenetet az emberi szellem feltámadásához és mennybemeneteléhez? Krisztus feltámadása nem egyszerûen csak egy pillanatnyi esemény, amely húsvét reggelén megtörtént. A halál feletti gyõzelem egy harc befejezése volt, amely Krisztus egész életén végigvonult. Milyen fegyverrel és milyen erõvel vezette ezt a harcot? Élt benne a belsõ élénkség és aktivitás parázzsal teli tûzhatalma. A Jordán folyónál történt keresztelés pillanatában éledt fel benne ily módon, és három éven át harcolt a halál hatalmaival. Maga az élet jelent meg egyedülállóan erõteljesen ebben a belsõ aktivitásban, és végül leküzdötte a halál hatalmát. A tûzzel rokon belsõ aktivitás az anyag fölötti szellem hatalmaként nyilatkozott meg. Akkor csak egy szót kellett mondania vagy kezét rátennie a betegre, és elárasztotta az életáramlat. Egy folyamatos papi szolgálat zajlott külsõ oltár nélkül is. Egy szakramentális esemény volt Krisztus egész emberélete. Lénye egy folyamatos ima és áldozati láng volt. Megértjük ezt a nagycsütörtöki esti órák történéseibõl is, amikor kenyeret és bor adott tanítványainak, és azt * Hans Baldung, genannt Grien, Christus als Gärtner. SzG 2005/1 3

6 ANTROPOZÓFIA mondta: Ez az én testem, és ez az én vérem. Az anyag fölötti szellem átváltoztatás-hatalma nyilatkozott meg. Itt nem a halálszellem uralkodott, amely felszabadítja az anyagban az alvilág szellemeit; nem, a túlvilági élet-szellemiség szûrõdik át, és változtatja át az anyagot. Életre tudunk kelteni magunkban valamit ebbõl a belsõ aktivitásból, amely kivívja a holt és a halál fölötti gyõzelmet? Becsületesen be kell vallani magunknak, mily gyenge a lelkünk. Korunkban oly mértékben túlsúlyba került a külsõ aktivitás, hogy ezzel szemben már alig keletkezik belsõ aktivitás. A modern ember számára az élet egy filmként pereg le. Minél több igyekezetet és buzgóságot bontakoztat ki külsõ értelemben, annál kevésbé tesz igazi erõfeszítéseket, hogy hatást gyakoroljon életére. Magához sem tér, mert nem jut el a belsõ nyugalomhoz, amely minden belsõ aktivitás elõfeltétele. A belsõ legfeljebb egy súlyos sorscsapás hatására mozdul meg egyszer, és talán egy különösen boldog átéléskor is. Néha-néha megmozdul talán még a költõkben is, festõkben, szobrászokban és zenészekben: az élettartalék utolsó maradéka a halál nyomása alatt. Tulajdonképpen korunk Krisztustól való eltávolodását mutatja a belsõ aktivitás minimálszintje, amelyre az emberiség ma eljutott. Magunkat kereszténynek nevezzük; de ha nincs bennünk ez a belsõ aktivitás, akkor nem vagyunk keresztények. Aki csak a külsõ buzgóság átláthatatlan halálmágiáival dolgozik, és nem állít vele szembe valamit a belsõ élénkség tüzébõl, csak nevében tud keresztény lenni. * Hogyan jutunk el oda, hogy ismét kifejlesszünk egy belsõ ösztönzést, amely az életszellemhez vezet el és nem a halálszellemhez? Ez elsõsorban arra vonatkozik, hogy a koponya-helyre megérkezett gondolkodásunk kiszabaduljon a keresztrefeszítés hatalmából. Ha gondolkodásunk ismét megtanul alázattal párosulni, kiszabadítja magát az agyhoz kötöttség zsarnokságából és megszünteti, hogy csupán hûvös értelem legyen. A gondolkodás ismét rokonságba kerül a hálával és áhítattal. A szívnek meg kell tanulnia együtt gondolkodni a fejjel. Akkor a gondolkodás felemelkedik a horizont fölé, Rudolf Steiner ezt ábrázolta A szabadság filozófiája -ban és sok más könyvében, amelyben ismét belsõ aktivitás van benne. A teremtõ princípium ismét fellángol az emberi szellemben; az élõ szellem fölélendül a csupán látszólagos szellemnek. Az elsõ lépés abban áll, hogy megfelelõ módon vegyük észre az élõt. Minden egyes növény nemcsak tavasszal, hanem minden idõszakban áttöri a materializmust. Az ágakból kitörõ élet titka megtanít minket másként gondolkodni. Egyedül már az a belátás, hogy a mai fejgondolkodással nem értjük meg az életet, a belsõ ember számára éltetõ levegõt teremt. És ezután válik lehetõvé a távolabbra tekintés. A világ legalsó szintje elõtt állunk, amely a Cherubimig és Seraphimig megy fel. Itt be kell kerüljön az alázat a gondolkodásunkba. Az érzékfölötti világ létezésével számoló gondolkodás már feltámadóban van. A feltámadó gondolkodás felismeri az érzékfölötti világot. Nem könnyû a gondolkodásnál kezdeni. Ugyanakkor el kell kezdenie az embernek, mint a kor emberének az istenhívés hû gyakorlatát. Kiszabadítjuk magunkat a külsõ buzgóság halálmalmából, ha legalább a nap egy bizonyos szakában tudatosan beleállítjuk magunkat a szellemi világba, hogy egy érzékfölötti világ tagjaként érezzük magunkat. A legbelsõ aktivitás élõvé válásában az lenne a kezdetek kezdete, amit hit -nek nevezünk. Elkezdünk hívõvé válni, mivel nem úgy gondoljuk, hogy csak valamiben hiszünk. A hit a bátorság ereje a lélekben. A belsõ aktivitás elhalásával az ember ma minden szempontból hagyja, hogy az élet visszaszoruljon. Nemcsak a szegénységtõl, betegségtõl és haláltól fél. Félelem és aggódás uralja életét, és az élet egy folytonos meneküléssé válik saját maga elõl. Itt egy igazi bátorság szükséges. A lélek egészen elerõtlenedik, mert nincs hite. Elkerül minden egyedüllétet. De az egyedüllét pillanatai nélkül soha nem találjuk meg a belsõ út kezdetét. Csak azáltal tanulok meg a belsõ tevékenységben bejutni a magasabb világokba, hogy azt tudom mondani: felemelem lelkemet istenhez, szeretem istent. A hit imává válik, és a lélek megszabadul félelmétõl, gyengeségétõl és gyávaságától. De ez ne legyen egoista istenhívõség. Minden egoizmus gyengévé teszi az embert. A leggyengébb lelkek a legdurvább egoisták. A csendes, önzetlen embereknek ezerszer több erejük van. Az igazi keresztény ima kezdete az odaadó-ima, a hit-ima. Belenõ a Krisztus nevében való imába. Krisztus alakja mint egy tûzoszlop áll elõttünk, amikor belsõ aktivitással áthevítve érezzük magunkat, amely által végül is Krisztus kivívta a halál feletti gyõzelmet. A magunkban kifejleszthetõ belsõ aktivitás csak egy vágy, hogy Krisztus tûz-lélekakarata lehessünk, egy ima, hogy részt vehessünk ebben. De minél többet megtanulunk a hit erejével kimondani: Nem én, hanem Krisztus énbennem, annál jobban belefolyik isten aktivitása bensõnkbe. Kegyelemmel teli részt kapunk az istenhívõség elemébõl, amelyben nemcsak mint ember imádkozunk és áldozunk. Krisztus gyõztes-hatalma 4 SzG 2005/1

7 ANTROPOZÓFIA és feltámadás-hatalma megsegíti gyengeségünket és megszabadít a haláligézet sokféle bilincsétõl. Megtapasztaljuk Krisztus szavainak igazságát: Én élek, és ti is éljetek. Ez a közösségben ünnepelt szentségek oltár elõtti misztériuma is. A feltámadott hat a lelkekben és maga fölé emeli azokat. A közös imádat Krisztus nevében beleépíti az élet birodalmát az elhaló földi létbe. A Golgota és az emberi szellem pokolba jutása között rátekintés nyílik az emberi szellem feltámadására és mennybe menetelére; nem egy túlvilági mennybe, hanem a szellemi kiemelkedés mennyébe, az igazi felemelkedés mennyébe, amely bennünk az anyag keresztjére szegezett valódi saját magunk felemelkedése is. A Pál által többször idézett ótestamentumi mondat: Az igazságos a hitének adja oda magát, azt akarja mondani: az embernek, aki belsõleg rendbe hozta magát, a hit erejétõl van hatalma, hogy életét, élõségét kiszakítsa a halál kezébõl és felemelje. Nem gondolja, hogy külsõ életét meg tudná hosszabbítani: életerejének foka és értéke emelkedik, kiegyenlíti az élethiányt. És ezután válnak tapasztalattá Krisztus szavai: Aki hisz bennem, annak belsejébõl élõ vizek folyói ömlenek. (János 7,38) A fordítás alapja: Emil Bock: Der Kreis der Jahresfeste, 1999 Urachhaus GmbH, Stuttgart Fordította: Buella Mónika és Sass Manuela D. N. Dunlop INDIVIDUALITÁS ÉS SZEMÉLYISÉG D. N. Dunlop alábbi írása egy spirituális állatöv-kozmológiára épül, amely minden lét és keletkezés 12 princípiumát foglalja magában. A tanulmány a szerzõ Science of Immortality címû könyvének (London, 1918) részlete. D. N. Dunlop A légzés végigkíséri az életet és átjárja a formát, és a formán keresztül behúzódik a nemiségbe (involúció). A nemiségen, a vágyon és a gondolaton keresztül elvezet az individualitáshoz (evolúció). Ez a körforgás a jelenségek megjelenõ világán át vissza a láthatatlan szellemi világba. Ez a körforgás mutatja a lélek útját az ismeretlenbõl az ismerten át vissza a bensõnek és a túlviláginak végtelenjébe. A személyiség kialakulása a légzéssel kezdõdik. Ha nem sikerül az embernek a halála elõtt az Énjét avagy az individualitását megismernie, akkor még további személyiségeket kell kiformálnia mindaddig, amíg végbe nem viszi a földi lét nagy feladatát, hogy azután a sok inkarnáció tapasztalatainak köszönhetõen többé már ne kelljen részt vennie a születés és halál körforgásában. A légzéssel veszi kezdetét az involúció. Minden szent írás utal arra, hogy a fejlõdésnek ezen a fokán az ember egy légzés-lény (Atem-Wesen). Ez a légzés-lény a légzése révén ösztönzi az élet csíráját. A nagy asztrális tengerek a légzés révén jönnek mozgásba, és késõbb láthatóan megmutatkoznak a férfi és a nõi testekben. Ez az az idõpont, amikortól az emberi alakban a vágy a szellemi légzésre reagál (anspricht), és összekapcsolódik az emberi gondolkodással. Ezzel kezdõdik az emberi felelõsség, mert a gondolat sors. A gondolkodás által a légzés átváltoztatja az életet, formát, nemet és vágyat a magasabb Én, az igazi individualitás köntösévé. Az individualitás maga nem élet. Bár impulzust ad a légzéshez, amely azután az életet felébreszti, és meghatározza az élet irányát annak különféle feladataival. Az individualitás nem is forma. Mégis megalkotja minden inkarnáció számára az alakot. A tervvázlat elõírása szerint formálódik meg minden személyiség az életerõk segítségével, és nemének megfelelõen beleszületik a fizikai világba. De az individualitásnak nincs neme sem. SzG 2005/1 5

8 ANTROPOZÓFIA Mégis õ maga a fejlõdés kiváltója a hajdani kétnemûségbõl az egyik vagy másik nembe, és ezzel a szexualitás tüzén keresztül a Föld-erõk számára válik hasznossá (gestählt wird). Az individualitás a be- és kilélegzés váltakozása révén a nemek különféle hajlamainak megtapasztalásával megtalálhatja a kiegyenlítõdést: a nemiségben a család és a világ iránti kötelességek maradéktalan teljesítésével megtanulhatja egyensúlyba hozni és harmonizálni azt, ami különállóként jelenik meg, de a valóságban egy tökéletes egységet képez. Az individualitás mégsem vágy, jóllehet a vágyat felébreszti alvó állapotából. Felhasználja a vágyat és legyõzi annak ellenállását, amit az vele szemben tanúsít. Ezáltal megerõsödik a szellem, és a vágy átalakul akarattá. Az individualitás nem is gondolat. Mégis a légzésben való jelenlétével a vágyon keresztül létrehozza a gondolatot. Ez egy olyan folyamat, amely által az individualitás végül felemelkedik a fájdalom és az öröm, a szegénység és a gazdagság fölé, és a kísértések tûzpróbájából tisztán és halhatatlanul elõlép. Az individualitást a magasabb szellemnek nevezik, amely az Én vagyok elv mindannyiunkban, amelyet a személyiség beárnyékol, és amely csak részben inkarnálódik életrõl életre. Az alacsonyabb szellemben a személyiségen keresztül a magasabb szellem azon része tükrözõdik, amely minden emberrel együtt inkarnálódik. A szellemnek ez a része az, amelyet a legtöbb ember szellemként ismer. A fejlõdés jelenlegi pontján a szellem öt feladatot végez a szagláson, ízlelésen, halláson, látáson és tapintáson keresztül, vagyis általában az öt érzékszerv segítségével. A magasan fejlett embernél vannak még bizonyos szervek az agyban, amelyek lényegesen összefüggnek a gondolkodás folyamatával, nevezetesen az agyalapi mirigy (hipofízis) és a tobozmirigy (epifízis). A szellemnek e két szerv fejlõdésével lehetséges két további feladatot teljesítenie, amelyek végül a saját lényünk megismeréséhez vezetnek bennünket. E két szerv mégis csak nagyon keveseknél, valószínûleg csak a legmagasabb fokú bölcseknél mûködik. Mi mindannyian még olyannyira a vágyaink uralma alatt cselekszünk, hogy ezek a szervek elsatnyultak a nem-használásuk miatt. A magasabb szellem csak akkor képes teljesen jelen lenni, ha az individualitás képessé válik ezen szervek használatára és azokat feléleszti. Az alacsonyabb szellem vagy a magasabb szellemmel köti össze magát, vagy az érzékekkel és vágyakkal, ahogyan ez a legtöbbünkre jellemzõ. A szeretetnek például két fajtája létezik: az egyik, amit rendszerint szeretetnek nevezünk, tulajdonképpen csak vágy; a másik a magasabb szellemhez kapcsolódik, és lényege az áldozat, a saját önösségünk feladása valami érdekében, ami rendszerint csak mint absztrakt princípium jelenik meg. Az individualitásnak az a része, amelyet alacsonyabb szellemnek nevezünk, a születéskor a légzéssel beleárad a személyiségbe. Az ember a szokott módon a fizikai légzésen keresztül inkarnálódik a fizikai testbe. Az alacsonyabb szellem a légzéssel húzódik be a testbe, de nem a fizikai légzés útján, mert ez csak a szellemi légzés egy reflexe, amelyet mi alacsonyabb szellemnek nevezünk. Ez csak a magasabb szellem avagy az individualitás visszatükrözõdése, amelyet a Bibliában Szent Pneumának, vagy spirituális légzésnek mondanak. Ez a spirituális légzés mindaddig nem képes teljesen megvalósulni az emberben, amíg az ember meg nem újul. A megújult embernek azt nevezik, akibe a spirituális légzés egészen behúzódott. Jézus megkeresztelésének története a leereszkedõ galambbal szimbolikusan ezt az eseményt ábrázolja. Saját világát az ember a saját gondolatvilágával határolja le. Az individualitás világa gondolatok olyan szövevényébõl áll, amelyben õ maga mint valami takács dolgozik és szõ. A pók odaerõsíti selymes szálát egy tárgyhoz, majd egy másikhoz stb., és ide szövi bele a világát. Hasonló módon feszíti ki az Én a gondolatait, odarögzíti személyekhez, helyekhez, ideálokhoz, mindenféléhez, és így építi ki a világát. Minden ember világa szubjektív, univerzuma saját maga által határolt. Vonzalmai, idegenkedései, tudatlansága és tudása benne magában rejlenek; behatárolva él a saját világában, gondolatképei képezik valóságát. A pókháló megsemmisülhet, a pók azonban megmarad, hogy új hálót szõjön. Így ösztönöz az individualitás, hogy minden életben saját maga számára egy új világ teremtõdjön meg a személyiség által, aminek utóbb nem kell tudatosnak lennie, amiként a póknak is a korábbi hálói többé már nem tudatosulnak. A legtöbb ember a személyiség és az individualitás kifejezést szinonimaként használja, ezek azonban teljesen ellentétes jelentésûek. A személyiség (Persönlichkeit) fogalma a personus-ból ered, ami annyit jelent: át-hangzik, keresztülzeng (Durch-Tönen). Az individualitás szó az 6 SzG 2005/1

9 ANTROPOZÓFIA individuus-ból vezethetõ le, ami nem megosztható. Ez egészen világosan megmutatja különbségüket. Az individualitás egy egészre vonatkozik, egy világra vagy egy lényre, amely az öntudat princípiumát hordozza magában. A személyiség adja a ruhát, amit az individualitás magára ölt. Az individualitás és tulajdonképpen ez vagyunk mi mindannyiunkban az oszthatatlan örök Én, amely a personán, a maszkon, a személyiségen keresztül gondolkodik, beszél és cselekszik, és amely valamely szereppel azonosítja magát az élet drámájában. A személyiség az életbõl, formából, nemiségbõl és vágyból képzõdik ki; ezek egymással megfelelõen összehangolódva alakítják ki az agy milyenségét, amelyben az individualitás lélegzik, és ami által gondolkodik. A személyiséget tekinthetjük egy fának, ami által az individualitás, ha azt helyes módon táplálja és gondozza, annak 12 gyümölcse összegyûjtésével és megízlelésével a tudatos és halhatatlan élethez juthat. A személyiség egy forma, amely által az individualitás láthatóvá válik, és eljátssza szerepét az idõk drámájában. A személyiség olyanféle, mint egy állat, amelyet az individualitás teremtett meg céljai számára; és ami, irányítva és tanítva, lovasát a dzsungelen át és a veszélyek közepette egy biztosabb és békésebb helyre viszi el. A személyiséget hasonlíthatjuk egy királysághoz, amelyben az individualitás a király, körülvéve minisztereivel, az érzékekkel. A szív királyi kamrájában tartja a király udvarát. Alattvalóinak, az érzékeknek a csakis jogos és használható kérelmei engedélyezése útján válik a király a káosz urává, és teremt meg egy jól vezetett királyságot, amelyben minden egyes érzék az egész test jóléte érdekében mûködik. Egy új személyiség felépítésekor és annak kidolgozásakor az öröklési áramlat egész gazdagságával együtt, amely a születést követõen válik hatékonnyá minden ember még megszületése elõtt törvényszerûen átéli az univerzum kialakulását és fejlõdését a kezdetektõl fogva az összes történelmi korszakon át. Az egész eddigi evolúción rövidített formában és sebesen mindannyian végighaladunk a fizikai világba való belépés elõtt. Az individualitás univerzumunk teremtõje, õrzõje és újrateremtõje, miközben a test alkímiai mûhelyében idõzünk; ez az a csodálatos mûhely, amely egy titokzatos könyvtárat tartalmaz, amelyben az emberiség történelme olvasható. Ez hordozza magában az elmúlt korszakok nyomait és a jövõ végzetét; ebben a mûhelyben találjuk a lepárlólombikot és az olvasztótégelyt, amelyekben az individualitás a test táplálékai révén kivonhatja az élet elixírjét, az istenek nektárját. Az individualitás az alkimista, amely a mágia mûvészetével megváltoztathatja a kívánságokat, vágyódásokat és vágyakat, és amely az ilyen alacsonyabb rendû fémeket a tûz által próbára téve a test olvasztótégelyében képes tiszta aranynyá átváltoztatni. Itt fog azután minden idõk legrejtélyesebb mûve beteljesedni: az állat átalakulása emberré, majd végül az ember átváltozása istenné. A személyiség lényeges szerepet tölt be. Ha ez nem így lenne, akkor miért jelent volna meg egyáltalán a világban? Ha most eltörölnénk, akkor egy sötét éjszakába zuhannánk vissza, vagy foglyok maradnánk, rendelkezve egy tudással, de tehetetlenül arra, hogy azt hasznosítsuk, mint egy munkás szerszám nélkül, egy fazekas korong nélkül, egy isten az univerzuma nélkül. Ahol nincs gyümölcsfa, ott a kertész nem szedheti le a termést; megfelelõ ruházat nélkül a színész nem tudja jól eljátszani a szerepét; mint ahogy királyság nélkül nincs király sem, vagy a mágus semmilyen mágiát nem végezhetne eszközei híján. A másik oldalról nézve: ha nem lenne individualitás, takács, fazekas, isten, kertész, színész, utazó vagy király, akkor mi értelmük lenne a dolgoknak? Mi értelme lenne a kosztümnek színész nélkül? Élet a fa, alak a kosztüm, vágy az állat, ezek alkotnak meg egy nemiséget hordozó fizikai testet. A test a laboratórium, az individualitás a mágus, a gondolkodás az átalakulás folyamata; az élet az építõmunkás, a forma a tervezés, a nemiség az egyensúly, az individualitás az építész, a gondolkodás a folyamat, a vágy az erõ. A vágy sokféle hangon csendül fel, többnyire a leghangosabb a meghatározó. Az individualitásnak csak egyféle hangja van, amely a szív csendjében és nyugalmában fogható fel, és minden viszályt és hevességet megbékít. Az individualitás Isten hangjának, a bensõvé tett Krisztus, a magasabb Én hangjának nevezhetõ. Ha követjük ezt az individualitást, akkor erõt és hatalmat ad nekünk, és azt a bizonyosságot, hogy a helyeset kell tennünk. Általa békében vészeljük át az élet minden viharát, mígnem elérjük a magasabb nézõpont öntudatát, az Én vagyok tudatát. Ez végül eljuttat bennünket a kozmikus tudatba, amelyben az egész emberiséggel egynek érezzük magunkat és mindennel azonosulunk. Fordította: Szabó Attila SzG 2005/1 7

10 ANTROPOZÓFIA Gereben Ágnes GEORG KAWTARADZE A SZABAD GONDOLATOK HÁZÁBAN Január 21-én és 22-én Georg Kawtaradze-t látta vendégül a Szabad Gondolatok Háza. A szemináriumi sorozat keretében most elõször találkozhattunk Kelet-Európából érkezett elõadóval. Kawtaradze úr elsõsorban az orosz történelemmel, valamint kultúrtörténet kutatással foglalkozik. Ezeket a területeket azonban több évtizedes antropozófiai tanulmányok adta nézõpontból közelíti meg. Témájának A Fekete- és a Fehér-tenger vidéke a kelet-európai térség két pólusa címet adta, új nézõpontot kínálva ezzel az eddig jobbára kelet-közép-nyugat irányú tanulmányokat folytató hallgatóságnak. Elõadását, valamint a hozzá kapcsolódó beszélgetéseket Deák József fordította. A bevezetés az elõzményeket ismertette: a mai tudomány az említett két tengert semmilyen módon nem hozza kapcsolatba egymással. A tér és idõ által elválasztott különálló egységeket csak úgy kötheti össze, ha valamiféle közvetítõt talál közöttük. Ennek hiányában azonban az esetleges összefüggések észrevétlenül maradnak. Ez antropozófia azonban kitágítja megismerésünk határait. Túllép a materiálisan megtapasztalható valóság körén, és megnyitja számunkra azokat a területeket is, amelyek korábban csak a vallás számára voltak hozzáférhetõek. Kawtaradze úr évekkel ezelõtt jutott arra a gondolatra, hogy a két tenger neve valamiféle valóságos polaritásra utalhat. Ismerte Goethe színtanát, nézeteit a sötétség és a világosság folytonos küzdelmérõl, melynek eredményeként a szemünk láttára bontakozik ki a színek gazdag világa. Ezzel a látásmóddal járta a Fekete és a Fehér-tenger vidékét, valamint a közöttük elterülõ hatalmas térséget: Oroszországot. Ahhoz, hogy ezt a feltevését tényszerûen alátámassza, évek munkájára volt szükség. Ezen az általa végigjárt megismerési úton kalauzolta végig a hallgatóságát. Megmutatta, hogyan haladt lépésrõl lépésre kutatásai során. Ismeretei a tudomány számos részterületének anyagát fogták össze, kihasználva a különbözõ nézõpontok kínálta lehetõségeket, és minden részlettel tovább mélyítette, gazdagította a megsejtett polaritás tartalmát. A Fekete-tenger áramlásait megismerve, a természeti erõknek ilyen sajátos elrendezõdése mögött a szellemvilág egy sajátos konstellációját feltételezte: egyfajta szervet a Föld asztráltestébõl, a szimpátia- és antipátia-erõk megnyilvánulásának területét. Másfelõl a Szolovetszkijszigetek a Fehér-tengerben neolit kori építmények sorával jelzik a hely különös adottságait. A cm magasságban rakott kõfalak keskeny, kígyózó ösvényt jelölnek ki. Ezek az 8 SzG 2005/1

11 ANTROPOZÓFIA útvonalak szemmagasságból jól beláthatóak, és nem futnak zsákutcába, ennyiben különböznek a labirintusoktól. Feltehetõen az individuális gondolkodás kifejlesztését szolgáló misztériumiskola részeiként szolgáltak. Olyan asztrális erõk hatására utalnak, melyek az emberi agyban hatnak. Rögzített középpont köré tekeredett, egymással együttmûködõ, kiegyensúlyozott kígyót mintáznak ezek a rajzolatok. A szellemi világokkal való kapcsolat lehetõségét két különbözõ, egymással ellentétes irányban keresték ezeken a beavatási helyeken. A földi erõterek a Fekete-tenger térségében a múltbéli tudatállapotba való újbóli viszszajutáshoz nyújtottak segítséget. Ennek az eljárásnak az ismeretét a káldens misztériumok õrizték meg, tõlük igyekeztek egyszerezni a görögök. A messzi északon, a Fehér-tenger körzetében a misztériumok a távoli jövõre nézve készítették fel a beavatással embereiket, amikor majd egy harmonizált kultúrában fog megjelenni a szellemi. A térképen a Fehér- és Fekete-tenger vidéke két perifériát jelöl, s a közöttük fekvõ hatalmas terület átmenet a fejlõdés múltbeli lépcsõfokáról a jövõbelire. Az itt élõk se ide, se oda nem tartoznak már és még, ez a drámai helyzet hatja át életüket. Végezetül magáról az elõadás közben bejárt gondolati útról is kitûnt, hogy az ismertetett labirintushoz hasonlóan a periférián tekeregve jutottunk el a középhez: Oroszországnak és népeinek helyzetéhez. Az elõadást követõen a hallgatók kérdésein indulva jártuk körül a mindannyiunkat érdeklõ témát. Többek között megkérdeztük: - Hogyan látható ez a dramatika a két pólus között élõ népeken? - Mi hívta fel az elõadó figyelmét erre a témára, és miért éppen ezt a témát hozta Magyarországra? - Hogyan alakult a szlávok története, és miért nem tudhatunk még úgyszólván semmit a szláv kultúráról? - Hogyan jellemezték az európai követek Szentpéterváron egy fogadáson beszélgetve az orosz nép mentalitását három szóval ( )? - Milyen az állam szerepe Oroszországban? - Van-e, volt-e orosz értelmiség? Mi jellemezte, volt-e kapcsolata a nép más rétegeivel? - Milyen az antropozófia helyzete Oroszországban, a Balti-államokban, illetve a Kaukázus térségében? - Miért nincs orosz történelem, miért a türelemnek van ott csak történelme? - Miért százszorosan nehezebb megélni az amerikai civilizációs hullámot az oroszoknak? - Milyen Szibéria helyzete, hogyan gazdálkodnak földdel, természeti kincsekkel? - Milyen erõi segítik az orosz népet a túlélésben? Ugyanakkor milyen veszélyek leselkednek fejlõdésére? - A Szovjetunió felbomlása milyen következményekkel járt, hogyan éli át az orosz nép a birodalom széthullását? - A keletre tolt szociális kísérletnek mi áll a hátterében? - Jelent-e veszélyt Kína Oroszországnak? - Milyen elnök Vlagyimir Putyin? Miért kapott bizalmat éppen õ a kormányzásra? - Milyen pusztítást okozott a lelkekben a bolsevizmus? - Milyennek látta Kawtaradze úr Gorbacsov pályáját? G. Kawtaradze Fekete- és Fehér-tengerrõl szóló elõadását a következõ számban közöljük. A képek Szolovetszkij-szigetét mutatják. SzG 2005/1 9

12 ANTROPOZÓFIA Minden csoda, vagy semmi sem az. (Török Sándor) EGY RENITENS GONDOLKODÓ PÉTERVÁRRÓL Kawtaradze Georgij Alekszejevics antropozófus, történész, a Szentpétervári Gazdasági és Pénzügyi Állami Egyetem gazdaságtörténelem tanára. Grúzia nyugati részén, a sok nemzetiség alkotta, Fekete-tenger parti Gagra városában született, 1942-ben. Vele beszélgetett életérõl, találkozásáról az antropozófiával, az orosz antropozófiai mozgalomról Deák József. Kawtaradze Úr! Miként jelenik meg a Feketeés a Fehér-tenger az életében? Nagymamám a Fehér tenger közelébõl Szentpétervárról költözött Grúziába. Egy méhészhez ment férjhez. Négy gyermekük született, szép családot teremtettek, ahol hagyománnyá vált legalább egyszer felkeresni Szentpétervárt. A déli, éltetõ, meleg Fekete-tenger gyermekéletem részévé vált. Ezt tizennyolc évesen északra, Leningrádba utazva el kellett veszítenem. Az ember feladata, hogy gyökereit átültesse az új helyre, ahová sorsa vetette. Itt az egyetemet elvégezve lettem történész, de a hideg Fehér-tengerrel egészen másfajta viszonyom alakult ki. Mikor, hogyan találkozott az antropozófiával? A lényeg végleges változatát akartam. De nagy kiábrándulások vártak. Neves professzoraink voltak, engem azonban nevük nem elégített ki, többet akartam tudni. Kételyeimre, gondolataimra a dialektikus materializmus tanárom hatvanas évekbeni intelme máig a fülembe cseng: Gondolkodtak idáig eleget, sok emberöltõn át! Magának már nem kell. Csak elsajátítani, és minden a helyére kerül! Többé nem látott elõadáson. Elkezdtem olvasni a XX. század elejének meghatározó mûvei közül sokat Nietzchsétõl. Ekkoriban találkoztam elõször a reinkarnáció fogalmával. Én is úgy gondoltam: az életnek csak akkor van értelme, ha létezik a reinkarnáció. Különös, de mihelyt áttértem erre a gondolkodásmódra, kezembe került az elsõ orosz nyelvû Steiner könyv: Hogyan juthatunk a magasabb világok megismeréséhez?. Egy magánházban bukkantam rá, ahová a sorsom vitt. Miközben olvastam, igazi csoda történt: nyugodt, meleg, fehér fény áramlott körém. Elég volt kinyitnom a könyvet, és máris megjelent e fényburok. Barátaim persze semmit nem észleltek, noha én azt hittem, õk is látják. De nem én voltam egyedül Oroszországban, aki ezt az érzést átélte. Huszonegy évesen világossá vált: megtaláltam, amit kerestem. Fontos lett felkutatni másokat, akik szintén ezen az úton járnak. Egyszer csak a házban, ahol a könyvet kaptam, bemutattak egy professzornak. Az egyetememen tanított építészettörténetet, de itt találkoztam vele elõször: mint antropozófussal. Éltek még köztünk öreg, Steiner írásokat õrzõ antropozófusok, de rájuk kellett bukkanni. Ez nem volt könynyû, hisz a sztálini megtorlás idõszaka õket is szétszórta. Mennyire volt veszélyes antropozófiával foglalkozni akkor a Szovjetunióban? Az államrendet nem fenyegettük, nem bántottak minket. De azért óvatosak, körültekintõek maradtunk. Hruscsov alatt, illetve a brezsnyevi korszakban már nem féltünk annyira. Színre léptek új, hozzám hasonló érdeklõdésû fiatalok, akikbõl hamarosan szervezõdött egy kis kör. Eljártak a nagy öregekhez, a nemritkán Steinert személyesen is ismerõ antropozófusokhoz, akiktõl Steiner írásokat kaptak. Ezeket írógépeken sokszorosították. Az antropozófia e második generációjának tagjai is hamarosan elkezdtek találkozni Leningrádban, majd Moszkvában. Ma már tudjuk, hogy e brezsnyevi kor volt számunkra a legkedvezõbb. Nagyon intenzív idõszakával más világ, gondolkodásmód köszöntött ránk a társadalmi életben, a mûvészetekben is. Az akkoriban születõ irodalmi alkotásokat, filmeket a korábbi rezsimmel szembeni tiltakozás ihlette. Napjainkra mindez megváltozott. Beköszöntött a szabadság, minden sekélyessé vált. Mit lehet tudni Szentpétervár antropozó-fiai életérõl? Oroszországban, Moszkvában mûködik az Orosz Antropozófiai Társaság, elnöke Szergej O. Prokofjev, a dornachi Goetheanumban mûködõ Általános Antropozófiai Társaság Svájcban élõ Kawtaradze Georgij Alekszejevics 10 SzG 2005/1

13 ANTROPOZÓFIA vezetõségi tagja. Az õ inspirálására létrejött a moszkvai, egy szentpétervári és ogyesszai, sõt kijevi (!) tagozat. A kijevi antropozófusok válaszul saját ukrán társaságot hívtak életre. Az antropozófiát Oroszországban manapság legjobban a pravoszláv egyház támadja; pontosabban torz mását, amit kigondolt és terjeszt róla A mi, Szófia nevû águnk független a szentpétervári tagozattól. Közvetlenül Dornachhal tartjuk a kapcsolatot. Tizenhat tagunk között van mûszaki és humán értelmiségi egyaránt, például építészmérnök, zenész, gazdasági szakember, Waldorf óvónõ. Kéthetente összejövünk, és Steiner elõadásokkal, írásokkal dolgozunk. Megbeszéljük mit mond számunkra a korábban kiválasztott, elolvasott elõadás. Ezután mindenki kijelöl belõle egy számára különösen fontos részt, amelyet a második alkalommal mutat be. Szociális szempontból is jelentõsek ezek a beszélgetések, hisz a felmerült kérdéseket közösen beszéljük át. Ilyen beszélgetések adták az ötletet elõadásaim témáihoz is. Antropozófiai megközelítéssel kutattam egyebek közt az orosz népmesék üzenetét: azt, ki volt valójában az orosz történelem Ál-Dimitríj cárja, mire jöttem rá Gorbacsovval kapcsolatban. Az utóbbi téma a maga idejében rendkívül népszerû volt nyugaton. Elõadásokat tartani meghívtak Németország huszonöt városába, a skandináv és a balti államokba. Budapesten most járok elõször, A Fekete-tenger és a Fehér-tenger vidéke a kelet-európai térség két pólusa témájú kutatásom felfedezéseirõl fogok elõadást tartani. Hans Möller VLAGYIMIR SZOLOVJOV ÉS OROSZORSZÁG JÖVÕJE Vlagyimir Szolovjov és Friedrich Nietzsche ugyanabban az évben haltak meg, 1900-ban, a századfordulón. Rudolf Steiner szempontjából mindkét gondolkodó jelentõs szerepet játszott. Mindketten közel kerültek az Én és a Lét rejtélyéhez. Ma, az új századfordulón e két ember gondolatai egyre aktuálisabbak. Szolovjov a Krisztus-impulzusba való betekintésével korábban ismeretlen magasságba emelkedett. Nietzschét ma mindenütt idézik, ám Szolovjov még nem szerepel teljes nagyságában és jövõbeli jelentõségében. Vlagyimir Szolovjov önemésztõ életet élt, mindig úton volt, nem volt állandó lakóhelye, és rendszertelenül táplálkozott. Már 47 éves korában meghalt. Andrej Belij a következõ benyomásaival ad számot arról, hogy Szolovjov életének utolsó évében hogyan olvasta fel Rövid elbeszélés az Antikrisztusról címû utolsó írását: Szolovjov szomorúnak és fáradtnak látszott, mivel már megjelölte a halál, és attól a szédítõ belsõ nagyságtól is, amely különösen az utolsó hónapokban megfigyelhetõ volt rajta. Mintha látott volna valamit, amit senki más nem látott, és mintha nem találta volna a szavakat tapasztalatainak megosztásához. Olvasni kezdett. Amint a következõ szavakhoz ért:»jános viaszfehéren felállt«, maga is olyan mozdulatot tett, mintha fel akart volna állni. Elnyúlt a támlásszékében. Az ablakon át cikázó villámokat lehetett látni. Szolovjov arca remegett a villámok fényében, mintha inspiráció érné. Rendkívül nagy, igézõ szürke szemei, hajlott háta, a hosszú, vékony karok, nagy szája elõreálló ajkaival, barázdált arca ( ) Egy erõtlen karú óriás: hosszú lábak, sovány test, inspirált szemek ( ) gyönge gyermek oroszlánsörénnyel. Szolovjov meglepõ módon ábrázolta az Antikrisztust: nagy gondolkodónak, írónak és szociális munkásnak, meggyõzõdéses szellemiségnek, akinek tiszta felfogóképessége mindig megmutatja az igazságot a Jót, amire az embernek gondolnia kell, Istent, a Messiást. Hitt bennük, jóllehet csak önmagát szerette. Jézusban a saját kiemelkedõ elõfutárát látta. Miután beavatást nyert a sötét szellem szolgálatába, természetfeletti gyorsasággal írta meg az Egyenes út az egyetemes békéhez és az egyetemes fejlõdéshez címû nagyszerû mûvét. Szolovjov legjelentõsebb filozófiai teljesítményeihez tartozott felolvasó-sorozata Az Istenemberség -rõl (1875). Az emberfeletti ember gondolata, mint az evolúció célja, akárcsak Nietzsche-nél, nála is világosan megmutatkozott, de a hatalom- és uralkodás-princípium minden formája nélkül. Az Istenember az eljövendõ Ember, aki újra eggyé válik a kozmikus valósággal, az isteni lényeggel, és benne az ember kettõs természete, az állati és a szellemi, a magasabb és az alacsonyabb lépésrõl lépésre egyetlen teljességbe olvad össze. SzG 2005/1 11

14 ANTROPOZÓFIA A vallást, mûvészetet és filozófiát újra egyesíteni kell. A mi idõnkben, amikor egyre kétségessebbé válik egy jobb élet lehetõsége, Szolovjov gondolatai a megoldáshoz vezetõ utat jelentik. A saját erõfeszítésünktõl függ, hogy ismét feltámad-e Krisztus emberként a halálból. Így mondja Szolovjov. Manapság általános az érdeklõdés Szo-lovjov iránt. Csak most, a rendszerváltás után nyílt lehetõségük az oroszoknak legnagyobb filozófusaikat megismerni. Ez utóbbiak gondolatai ennek ellenére rányomták a bélyegüket az orosz kulturális életre a 20. század elsõ évtizedeitõl a második világháborúig. Magnus Ljunggrennek az Antropos -ban (Stockholm) megjelent cikke szerint az eltelt évtized Oroszországban az antropozófia évtizede volt. Általánosan kapcsolatba hozták Szolovjov gondolatait Steineréivel, és összehasonlították õket egymással. Csak most értjük meg, hogy Szolovjov milyen nagymértékben hatott a világirodalom egyik legismertebb mûvére, a Karamazov testvérekre. Dosztojevszkij 1878-ban zarándokútra ment a nála 32 évvel fiatalabb Szolovjovval a híres kolostorba, Optina Pisztinbe. Dosztojevszkij éppen akkoriban veszítette el második gyermekét, Aljosát, és vigasztalhatatlan volt. Felesége tanácsolta, hogy kérje meg az akkoriban istenes ember hírében álló filozófus Szolovjovot, hogy tegye meg vele ezt az utat. Szolovjov szívesen elkísérte õt. Dosztojevszkij regényében Amvroszi sztarec lett Zoszima elõképe, Szolovjov pedig Aljosa Karamazové. Aljosa volt a neve az elvesztett fiúnak is. Három évvel késõbb meghalt Dosztojevszkij. Szolovjov három különbözõ beszédet tartott emlékére, amelyekben rámutatott felfogásuk azonosságára a jövõre vonatkozó szellemi feladatban eszerint keletre és nyugatra, és a különbözõ egyházakra az igaz Krisztus-impulzus révén kiegyensúlyozó és békítõ módon kell hatni, hogy az emberiség igazi egysége megvalósulhasson. Tudjuk, hogy Dosztojevszkij tervezte a Karamazov testvérek folytatását. A mû egy trilógia lett volna Aljosa fõszereplésével. Ekképp egyesült volna a filozófus Szolovjov és az író Dosztojevszkij elképzelése egy eljövendõ kereszténységgel áthatott társadalomról, amelyben az életenergia a társadalom minden területén áramolhat. Rudolf Steiner ezeket a gondolatokat a hármas tagozódású társadalom koncepciójában fejtette ki, a társadalom olyan formálásában, amelyben lehetõvé válik a testvériség és a szabadság. A jelenlegi monolitikus állam antikrisztusi alapon áll, az egyházi ünnepnapokon pedig a magánvallást ápolják. De nem csak a társadalmi életet, hanem anyag-anyánkhoz való viszonyunkat is meg kellene változtatni. Ha a természetet csak élettelen gépként kezeljük, fellázad. Hogyan lehetséges ez az egyetemes változás? Szolovjov behatóan beszél a Szófiáról, az isteni bölcsességrõl, nem mint elvont elvrõl, hanem mint konkrét létezõrõl. Életében háromszor találkozott Szófiával. Elõször kilencéves gyermekként, 1862-ben Nagyboldogasszony napján, a moszkvai egyetem kápolnájában: a jelenés fényözönben, égi virággal a kezében mutatkozott meg, s teljesen betöltötte a gyermek lelkét. Gyengéden, végtelen szelídséggel mosolygott rá. Azután lassan és csendesen elenyészett. Másodszor a British Múzeumban találkoztak. Meglepõ módon itt ezt mondta a szent Szófia: Gyere Egyiptomba. A harmadik látomásban Szófia egy csendes sivatagi éjszakán Ízisz istennõ kendõzetlen arcát mutatta meg neki. Rudolf Steiner karácsonyi elõadásában, Az új Ízisz, az isteni Szófia keresésé-ben (GA 148) ugyanazokról a dolgokról beszél, mint Szolovjov: hogyan találhatna ismét rá az e m b e r, illetve az emberiség az Ízisz-misztérium új formájára? Fel lehet-e Vlagyimir Szolovjov Dosztojevszkij 12 SzG 2005/1

15 ANTROPOZÓFIA emelni a fátylat az istennõ képérõl, amelyre az van írva, hogy vagyok, aki voltam, aki vagyok, és aki leszek? Halandó eddig még nem lebentette föl a fátylamat. Most jött el a lehetõség felfedni a fátylat a Szófia-bölcsesség, az isteni bölcsesség révén, amely Szûz Máriával, az ég királynõjével áll kapcsolatban. Szolovjov a világ õrangyalaként ábrázolja Szófiát, aki minden létezõt befed szárnyaival, akár egy anyamadár a kicsinyeit, hogy óvatosan vezesse õket az igazi léthez. Szófia közvetítõ az isteni szellem és az embervilág között aktív és alkotó erõ. * Végül meg kell említenünk Szolovjovnak II. Sándor cár március 13-án történt meggyilkolása utáni kezdeményezését, amely egy hónappal követte Dosztojevszkij halálát. Elõadásában Szolovjov kinyilvánította, hogy az új cárnak meg kellene bocsátania apja gyilkosának, hogy ezzel megmutassa a keresztény princípium realitását Oroszországban. Ez a nyilatkozat Szolovjov állami szolgálatainak teljes ellehetetlenülését vonta maga után. Szolovjov írt egy levelet is a cárnak, amelyben ugyanezt kérte. Szolovjovtól függetlenül Lev Tolsztoj is küldött egy levelet ugyanezzel a tartalommal. De a cár elhárította ezeket a javaslatokat. Az apjára való tekintettel nem bocsáthatott meg. Ezzel szemben egyre keményebb lett az elnyomás, és az általa kiváltott terrorizmus is, egészen a cárizmus bukásáig. Szergej Prokofjev hangsúlyozza A megbocsátás okkult jelentõsége címû könyvében, hogy a világtörténelem megváltozhatott volna, ha Oroszország vezetõi hallgattak volna akkori legnagyobb szellemiségeik tanácsaira. Ez esetben a 20. század katasztrófáinak nem kellett volna talán apokaliptikus méreteket ölteniük. Lenin nem volt természeti szükségszerûség. Marianne af Schultén német szövegébõl fordította: Tatai Mária ROVATON KÍVÜL ROVATON KÍVÜL Andrej Belij MEGVÁLTOZTATNI AZ ÉLETET Visszaemlékezések Rudolf Steinerre (Részletek) Steiner külsõ élete példa volt, felrázó példa; a megrázkódtatás két szélsõségben élte ki magát: lelkesedésben és gyûlöletben; mérsékelt érzelmeinkben alszunk; õ ébresztett minket. Ha az alvókat ébresztik, hallják ugyan az ébresztõ hangját, de nem értik szavait, némelykor dühösen és szitkozódva másik oldalukra fordulnak. A gyûlölet, amit Steiner kiváltott ez egy ilyen másik oldalra fordulás volt; ismerem ennek a másik-oldalra-fordulásnak a módját: a Doktornak a gyûlölködõk pont a saját hibáikat vetik a szemére. Oldalakat lehetne megtölteni a témával: Doktor Steiner és támadói. Ismerõsök (jó ismerõsök), sõt barátok (közeli barátok), és az õ személyes szemrehányásaik; fölöttébb érdekes téma: ki és milyen módon vet Steiner szemére valamit, ki milyen lelki defektussal rendelkezik; gondolatban gyakran foglalkoztam ezzel a témával, és a legmeghökkentõbb eredményekre jutottam: a Steiner ellen felhozott vádak a vádlók öntudatlan lelki gesztusainak karikatúráiként leplezõdtek le. Gyûlölet ezek voltak a Steiner léte által leleplezett lelki defektusok. A lelkesedés érthetõnek tûnik, de a Steinerhez való viszonyban a lelkesedés nem a helyes stílus, a lelkesedés azt a másik lehetõséget mutatta meg, hogy kész ugyan valaki a felébredésre, de a jóakarat ellenére csak a másik oldalára fordul, és azt álmodja: felébredek. Doktor Steiner számára a lelkesedés túl kevés volt. A gyûlölet keserûséget okozott neki: az emberek nem voltak közömbösek számára, A. Belij SzG 2005/1 13

16 a hieratikus yoga, ami a tulajdonképpeni odahallgatást kizárja, idegen volt számára; itt bizonyos gyengeségek is megmutatkoztak védekezett, polemizált, mert az emberek nem voltak közömbösek számára, mert õ konkrétan szerette az embereket. Nem akarta a puszta egyik oldalról a másikra fordulást, gyûlöletet vagy lelkesedést, hanem az ébredést: elõrehaladást, vele együtt; szenvedett a lelkesedéstõl, amivel mint forró vízzel leöntötték, és szenvedett a gyûlölettõl. Az egyensúlyt nem az alvás nyugalmaként értette; felszólított a nyugalomra és a küzdelemre; a küzdelemben a nyugalomra, a tevékenységre a nyugalomból kiindulva; az egyensúlyt mint a küzdelem nyugalmát, belátás nak nevezte, és a konkrét belátás problémáját teljes jelentõségében állította elénk. Õ volt a gyûlölõkkel, lelkesedõkkel és közömbösekkel folytatott harc tüze, de a társasággal is, amit õ hívott életre, és a köröskörül tülekedõ ellenségekkel is, és barátoknak és ellenségeknek a legcsekélyebb nyugalmat sem ajándékozta. Semmi nem volt benne egy A beavatott címet viselõ olajnyomatból. És utalt is arra, hogy mai kultúránk feltételei mellett ez a kép romantikus kísértést és rafinált sarlatánságot jelent; az õ értelmezése szerint a tradicionális tanítók nem a belátás, hanem a titkos mûködés tanítói voltak, de a titkos mûködés korábbi tudatállapotoknak felelt meg. A tudatfejlõdés elõtt más út nyílt meg: a belátásé; ezen út mellett állt ki Steiner, szemben a lelkesedéssel és gyûlöletérzéssel. Az új tudás többé nem titkos közlések ballasztja, hanem egy bennünk szunnyadó szerv, a modern beavatási út problémája; egy út, ami a bennünk rejlõ, számunkra immanens megismerés/ismeretek uralásához vezet, és nemtudásunk ebben a vonatkozásban álomittasság: a múlt felé fordulás mint lelkesedés (vallásos, misztikus, teozófikus) vagy mint gyûlölet és közömbösség. ( oldal) ( ) Ezen a ponton nagyon gyakran félreismerték, mindenek elõtt olyan emberek, akik Steiner elõadásainak hipnotikus hatása ellenére szívesen hangsúlyozták függetlenségüket. Steiner idõnként valóságos mûalkotást hozott létre: a hallgatók között ott volt egy vendég, aki normálisan a galériák madonnáinak és Beethoven zenéjének szeretett örülni. A doktorral szembeni teljes belsõ ellenállásában egy ilyen hallgató az elõadás hallgatása során tuskóvá változott, és csak arra volt képes, hogy ideológiai sémákat állapítson meg és utasítson el, anélkül, hogy észrevette volna, hogy ilyen sémák egyáltalán nem léteztek, hogy minden egy zenei ritmusban áradt, hogy a Doktor a szemére vetett sémával a legkevésbé értene egyet, hogy mindaz, amit õ látott és hallott, leginkább mint mûvészet lenne megérthetõ; egyáltalán nem jutott eszébe egy ilyen gondolat, és csak csodálkozott volna: Hogyan? Mûvészet? De hisz én azért jöttem, hogy egy elõadást hallgassak meg! Itt antropozófiának, nem mûvészetnek kell lennie! Emberek, akik az ilyen pillanatokban saját elõítéleteik következtében fatuskóvá változtak, csak valaki olyannal hasonlíthatóak össze, akinek felhívják a figyelmét a lenyugvó nap fényében rózsaszínben világító földre, és erre így válaszol: nincs rózsaszínû Föld. Az ilyen bunkók láttán minden mûvész keresztet vet; az antropozófiai ideológia kritikusainak szerepében komoly képpel ülték végig Steiner elõadásait. A. Belij 14 SzG 2005/1

17 Nem mondhattuk nekik: Atyuska, felejtsd el az ideológiát, örülj egy kicsit a leskelõdés közben! hanem hallgatnunk kellett az antropozófiával szembeni kritikátlanságunkról szóló mesét. Még a legokosabb emberek is áldozatul estek ennek az idiotizmusnak. Sosem fogom elfelejteni azt a komikus jelenetet, ami Bergyajevvel esett meg, aki részt vehetett Helsingforsban Steiner kurzusán; a tíz elõadás mindegyikén kevésbé figyelt, sokkal inkább azzal foglalkozott, hogy a Steiner mágikus kisugárzása általi lehetséges befolyásolás ellen védekezzen, és így az egész ciklusból semmit sem fogott fel a saját sémáján kívül, ami értelmetlen, csaknem ostoba volt; az egész teremben folyton csak az õ fújtatását, sóhajtozását és széke nyikorgását lehetett hallani, és amikor hátrafordultam efelé a fújtatás, sóhajtozás, nyikorgás felé, csak egy kilógó nyelvet láttam. Bergyajev küzdött. Késõbb kiderült, hogy tulajdonképpen mi is volt az, amivel küzdött: az elõadások egy bérelt teremben zajlottak, míg egy szomszédos teremben, aminek a Steiner rendezvényéhez semmi köze nem volt, valaki ugyancsak minden respekt nélkül a Bolhakeringõt gyakorolta zongorán. Bergyajev megszólította a barátomat: Mondja, Steiner elõadásai mindig zenei aláfestéssel zajlanak? Ennek a kérdésnek az a vélemény volt az alapja, hogy a zenének a misztikus felvevõkészség fokozásához kell hozájárulnia. De hát ez a Bolhakeringõ! válaszolt a barátom. Azt gondolta: Talán csak nem azt hiszi, hogy Steinernek a Bolhakeringõre van szüksége kísérõzeneként? Bergyajev zavarba jött. A befolyásolás elleni küzdelem megbénította Bergyajev elementáris zenei felvevõképességét (jó ismerõje volt Szkrjabinnak). ( old.) Árnykép A. Belijrõl ( ) Nem szenvedhette a megõrzött erények miatti önelégültséget. Gyakorta mondta: Jobb hamisan gondolkodni, mint egyáltalán nem gondolkodni. Ez alatt az etikára, nem a logikára gondolt: a gondolatnélküliséget minden bûnök legszörnyûbbikének tartotta: az állvamaradt gondolat: szokás, az állvamaradt szokás: ösztön, a meggyökeredzett ösztön maga a halál. Steiner legalább a gondolatainkat fel akarta szabadítani, hogy feltartóztassa bennünk a halált; minden állvamaradtat úgy tekintett, mint valami visszafejlõdést, egy lesüllyedést, és ez a lesüllyedés a megõrzött erények önelégült érzésével kezdõdik. Véleménye szerint néhány antropozófus nem gondolkodik, amikor azt hiszi, hogy az antropozófia révén minden világossá és áttekinthetõvé válik; az ilyen széplelkûség ellen Dornach-ban mindig mennydörgött: Ez mégsem megy, állandóan ilyen megvilágosodott mosollyal járkálni, és folyton csak meditálni és meditálni és meditálni! Igazán szervezhetnének egy kört a maguk továbbképzésére! Vagy egyszerûen csak összejönnének és egy kicsit nevetgélnének és egymást kölcsönösen parodizálnák! Õ, a szellemi vezetõ, aki meditációkat adott az embereknek, arra szólított fel, hogy ezeket a meditációkat parodizálják, nem csak úgy körülbelül; néhány hölgynél túlságosan szépen sikerültek akkoriban a meditációk, amelyekben az egyik hölgy azt tapasztalta, hogy õ lenne az újratestesült Pál apostol, egy másik maga az õsanya Éva. Az ilyen szép meditációk árnya egyre sûrûbbé vált: pletykákká vált, melyek mérgezték a dornachi atmoszférát. A paródiára való felszólítást az egyik tanti nem bírta ki nevezetesen épp az õsanya Éva; és átéltük, ahogy egyik napról a másikra átváltozott: a nyakában viselt kereszt ellenére boszorkányként leplezõdött le, akit ki kellett zárni a társaságból; Pál apostol okosabban viselkedett: csöndben visszahúzódott egy sarokba, és egy egész évre visszavonult Dornachból. (Vajon megírta a paródiát saját magáról?) ( old.) Verwandeln des Lebens, Zbinden Verlag, Dornach 2004 Fordította: Kádas Ágnes SzG 2005/1 15

18 ANTROPOZÓFIA Frisch Mihály KISMAGYAR HAMIS Gondolatok a Metamorfózis címû újságban megjelent cikksorozat (Rudolf Hauschka: Táplálkozás) kapcsán Korunk jellemzõ tünete a könyvhamisítás, amikor a szerzõ mûvét kiegészítik, lerövidítik, néhány gondolatát ellenkezõjére váltják stb. Miért is kerülné el ez az antropozófiai irodalmat, sõt úgy tûnik, itt még erõteljesebben jelentkezik ez a tendencia. Nem célom most, hogy a kérdés fenomenológiai elemzését adjam, csak megemlítek néhány példát. A leggyakrabban elõforduló hamisítás mert ez is hamisítás a rossz fordítás. Sajnos magyar nyelven is megjelent néhány Steiner könyv, amelyeknél nem menthetjük a fordítót és fõleg a kiadót azzal, hogy hát nehéz Steinert fordítani, mert olyan gondolatok kerültek be nem szándékosan, de megbocsáthatatlan módon amelyek zavarosak, érthetetlenek, vagy ami még rosszabb, félreérthetõk. A hamisítás egy egészen más mûfaja, amikor a szerzõ idéz egy mûbõl, majd hozzáteszi a saját gondolatát, de elfelejti kitenni az idézõjelet, sõt gyakran azt sem említi meg, hogy ez idézet. Nem kell különösen elemezni, hogy a hamisításnak ez a módja milyen alattomos és veszélyes. Az író egy tekintély gondolatait a saját gondolataival összemossa, így esetenként az olvasó az általa elfogadott és tisztelt tekintély címkéjével az író ettõl a forrástól sokszor teljesen eltérõ gondolatait kapja meg. Máskor pedig úgy csapódik be az olvasó, hogy mondjuk Steiner gondolatait az idézõjelet elhagyó író gondolatainak véli. Súlyos hamisításnak számít, amikor az író sokszor bevallottan megírja egy könyv rövidített, illetve egyszerûsített, könnyebben érthetõ változatát. Megjelent például Németországban egy waldorf szülõ tollából Steiner egyik mûve átírt formában, mondván így sokmindenki megértheti. Talán a hamisításnak ezen formájához tartozik a Metamorfózis címû lap III. évfolyam számában folytatásokban megjelent Rudolf Hauschka: Táplálkozás címû mûve. Már a címmel is baj van, hiszen az eredeti mû címe magyarul úgy hangzik: Táplálkozástan, és errõl tudni kell, hogy ez a szerzõ háromkötetes mûvének ( Szubsztanciatan, Táplálkozástan, Gyógyítóanyagtan ) középsõ könyve. Dehát a címadás a legkisebb probléma. Ez a folytatásos cikksorozat azt a látszatot kelti, hogy az eredeti mû fordítása, bár a cikksorozatot az újság minden bevezetõ, magyarázó szöveg nélkül közölte. Kisebb nyomozás után kiderült számomra, hogy az újság a Magyar Antropozófiai Társaság könyvtárában is megtalálható, ismeretlen szerzõ ún. (a könyvtári katalógus szerint) részletes kivonatát közölték le. Az újság még azt is elfelejtette közölni, hogy ez a kivonat. De még ez sem a legnagyobb baj! A legnagyobb baj, hogy a közel 1/8-ra lerövidített szövegben minden valódi összefüggés elveszik, és megkapjuk hasonlattal élve az emberlény helyett a puszta csontvázát, de ezt is torzan. Az ismeretlen szerzõ talán könyvélményét akarta rögzíteni, így lenyomatát adta annak, amit a könyvbõl megértett, mégpedig úgy, hogy a kihagyott vagy lerövidített gondolatokat esetenként saját szövegével egészítette ki. Ha az újság legalább azt megtette volna, hogy utal arra, hogy ez egy ismeretlen szerzõ kivonata a könyvbõl, akkor csak azt mondanám, hogy nem szabadna ilyent megjelentetni, mert a kivonat nem pótolja az eredeti mûvet (Diákok kedvenc könyve a kötelezõ olvasmányok zanzásított változata, ahol a Hamlet két oldalban megismerhetõ. De itt legalább mindenki tudja, mirõl is van szó.) De az újság súlyos hamisítást követett el azzal, hogy még a kivonatolás tényét sem közölte. A cikk terjedelme nem engedi meg, hogy részletes elemzéssel bemutassam, hogy ez a cikksorozat az eredeti könyvhöz képest milyen tévedéseket, hamisításokat tartalmaz, itt csak két példát említenék meg. A cikk 8. fejezetében (A zsír mint táplálék) találjuk a következõket: Ahogy a tüdõ a fehérjénél, úgy a máj játssza a legfontosabb szerepet az ember zsírháztartásában. Õ termeli az epét, ami a bélben lévõ tripsinnel együtt lebontja a zsírokat. Õ hozza létre az új emberi szubsztanciát, mikor az éterizált zsiradék átkerül a bélfal másik oldalára. (kiemelés tõlem. F.M.) 16 SzG 2005/1

19 ANTROPOZÓFIA A kivastagított mondat az eredeti könyvben így hangzik... (a máj az) a szerv is, amely a szubsztanciát ismét az ember életébe betagolja, miután ezen tápanyag a bélben már teljesen halottá vált. Nem tudom mit gondol a kivonat írója éterizált zsír -ként, de ezt nem írja Hauschka, és ebben az értelemben ez hamisítás, hiszen Hauschka itt Steiner nyomán arról ír, ahogy a halott anyagból varázslatos módon emberi szubsztancia keletkezik. A következõ példa igazi kismagyar hamis, több hamisítási típus is található benne. A 12. Tej és méz címû fejezetben a cikk kivonat így ír: Ha nem innánk tejet idegenek maradnánk a Földtõl, nem éreznénk át földi feladatainkat. A hamisítás ott kezdõdik, hogy a cikk-kivonat írója elfelejtette megemlíteni, hogy a könyv ezt mint Rudolf Steiner idézetet említi. A hamisítás azonban folytatódik, mert a kivonat írója az idézetet megcsonkítja és átalakítja. Az eredeti Hauschka könyvben lévõ Steiner idézet így hangzik...a tej mint táplálék hozzásegíti az embert, hogy tetteiben a Földön teremtõvé váljék, összehozza õt a földi viszonyokkal, de úgy hogy közben nem akadályozza azt, hogy az ember az egész Naprendszer polgára legyen. Nem kell talán túl hosszú elemzés ahhoz ha csak arra a különbségre utalok, hogy mit jelent átérezni a földi feladatokat, vagy a tettekben teremtõvé válni hogy megállapítsuk: ez színtiszta hamisítás. Nem folytatva a példák sorát, ki kell mondanom, hogy súlyos felelõsség terheli a Metamorfózis újság szerkesztõségét, amikor ezt a cikksorozatot megjelentette, megtévesztve az olvasókat. A jelenség, amelyrõl írtam, általánosságban is nagy fájdalmat okoz nekem, de ebben a konkrét esetben még valamit megemlítenék. Alapítványunk tervezi Hauschka három könyvének a megjelentetését, mert a Steinert követõ generáció egyik alapmûvének gondoljuk ezeket. A megjelentetésnél még arra is vigyázunk, hogy az egymásra épülõ mûvek sorrendben jelenjenek meg. (Az elsõ kötet, a Szubsztanciatan márciusában jelenik meg.) Az újság által a nyilvánosság elé került ál Táplálkozástan, az egész Hauschka-i mûvet hamisítja meg, diszkreditálja. Ertsey Attila A NÉPSZAVAZÁSRÓL Arról, ami történt, a hazugságözönrõl, a szívszorító jelenetekrõl nincs kedvem írni. Makovecz Imre tömören és pontosan jellemezte, mi volt mindez, s mik a következményei: Sikerült a népszavazással az utódállamokkal tudatni, hogy bármit tehetnek, nem vagyunk már magyarok Zsidósors a pogromok idejébõl Életem szégyene december 5. A jelenség azonban rátekintést követel, mivel mindaz a pokoli történés, ami ma Magyarországon zajlik, egy tudatküszöb átlépésére való képtelenség tünete melyet természetesen sötét hatalmi ambíciók a végletekig ki is használnak, s ennek félreértése csak a helyzet élezõdését fokozhatja, akár tragédiáig menõen. Magyarország helyzete és sorsa centrális a világ jövõje szempontjából. Ami itt helyi drámának tûnik, az a Föld sorsát is befolyásoló esemény, melynek minden egyes ember tevõleges alakítója. A Magyar Narancs c. hetilap decemberi száma interjút közöl az ú.n. kulturális elit egy ismert személyiségével, Nádas Péter íróval. Az interjú néhány szimptomatikus kijelentését vettem szemügyre, melyek újra és újra visszhangoznak a magukat kulturális és politikai elitként definiáló körökben, s a média által lefedett területen. Mik ezek a jellegzetes kijelentések, milyen akarat kifejezõdései, mit olvashatunk ki belõlük, s vajon érdemes-e velük foglalkoznunk? (M.N.: miért lehet a nemzetfogalommal még mindig embereket manipulálni, és mitõl függ, hogy a nemzeti szólam meddig lesz ennyire hatékony? ) N.P.: A második világháború utáni európai történelem ezt a vitát nem tartja aktuálisnak. Trianon egy kastély ( ) SzG 2005/1 17

20 ANTROPOZÓFIA Nem foglalkoznak vele. A szerbeket tíz éven át hagyták, szétdúlták az egykori Jugoszlávia országait. De hát maguk az európai választópolgárok nem járulhattak hozzá ahhoz, ami történt, mivel szemben állt a demokrácia alapelveivel. Etnikai alapon demokráciát csinálni nem lehet. Kénytelenek voltak bombázni. A népszavazás kérdései nálunk olyan ügyetlenül voltak feltéve ( ) Magyarország nem jelentõs hely.( ) Nincs magyar primátus, nincs extra szerepvállalás, a magyarságnak nincs a térségben küldetése. A nagy népeknek más a súlya, más a helyzete. egy globalizált világban tilos olyasmit csinálni, ami a határon kívül nem értelmezhetõ. a kötelezettségek meghatározása nem állhat etnikai alapon, mert abban a pillanatban más etnikumokat kezd sérteni. A magyar miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferencnek köszönhetjük, hogy végre mondott egy világos nemet. És a kimondás kényszerétõl vezetve a népesség egy része szintén döntött az igen vagy a nem között. Orbán Viktor nagyon tehetséges fiatalember volt. ( ) A számítása sem volt rossz. Ha liberálisként nem lehet sikere ( ), akkor a jobboldalon keres magának támogatókat. ( ) nagyon nagy számítási hibákat követett el. ( ) Nem tudta meghatározni, ( ) hol a határ a jobboldal és a fasiszták között. Miután a mai napig lebegteti, a csõcselék beáramlott abba a politikai rendszerbe, amit fölépített ( ) a másik irreális elképzelés, hogy Európa valami nagyszerû és fõleg finom idea lenne. Nem az. Európa egy szörnyû realitás, amelynek vannak óriási mûvészeti, tudományos, kulturális értékei. Ezek bármelyik nap szörnyet szülhetnek. Az egyik megállapítás, amit a szöveg alapján megtehetünk, hogy Nádasnak nincs nemzetfogalma. A nemzet és a nép minõségét elavultnak tekinti, a tárgyalás és a választás elvét helyezi az etnikai elv helyére, a korszerûség, a modernizáció jegyében. Ahol az etnikai elv megjelenik, ott rögtön veszélyt sejt, a nemzetfogalom kérdését kerüli. A magyarságnak szerinte nincs küldetése, de ugyanígy vélekedik Európáról is. Küldetést csupán a nagy népeknek tulajdonít, s néhány helyi demokratának, köztük vélhetõen önmagának. Egyfelõl jól csengõ frázisokat mond szolidaritásról és demokráciáról, másfelõl elõkelõ idegenként fogalmaz az itt élõkrõl ( a magyarok, a népesség ), akiket szerinte irányítani, felügyelni kell, mert különben lépten-nyomon szörnyet szülnek, fasizálódnak, s akkor majd a felvilágosultak a demokrácia nevében kénytelenek lesznek bombázni. A nép mély lenézése olvasható ki mondataiból, s nézete szerint a rendszerváltáskor is néhány emberre korlátozódott azoknak a száma, akiknek fogalmaik voltak arról, hogy mi a demokrácia. Utoljára Gerõ Ernõ szájából hallhattuk a csõcselék jelzõt, melyet N.P. könnyedén ráakaszt azokra, akiknek nézeteivel nem ért egyet, s akiknek belsõ motívumaira nem is kíváncsi. Mi rajzolódik ki e világképbõl? Tartózkodnék N.P. megítélésétõl aki egyébként egyike volt azon aláíróknak, akik Szerbia NATO-bombázása alatt nyílt levélben sürgették még több bomba ledobását, mert személye egy jellegzetes gondolkodásmódot jelenít meg, inkább patológiás leírásra törekszem, a lehetõ legnagyobb tárgyilagossággal. A szöveg a XX. század történelmének mély meg nem értésérõl tanúskodik, amit azonban hiba lenne morálisan megítélnünk, mert ez a késõbb definiálandó tudatküszöb átlépésére való képtelenséggel magyarázható. Legyengült énje emellett olyan inspirációkat enged be tudatába, melyek nem tõle származnak. Nem nehéz a mozaikokat összerakni, mert azok koherensen az anglo-amerikai világpolitika fõ szándékait mutatják. Nádas Péter akarva-akaratlan ennek szócsövévé válik. Ehhez természetesen joga van, ahogy nekünk is jogunk van véleményt alkotni a jelenségrõl. Az amerikai évszázad Ma Amerika gazdasági és katonai eszközökkel világbirodalmat épít. Ez a folyamat a XIX. század végén kezdõdött. Európa akkor változások elõtt állt. A szociális kérdés megoldásra várt. Az Osztrák-Magyar Monarchia egyfajta unióként alkalmas volt a népek együttélésére, azonban belsõ reformokra várt. Régóta érlelõ- 18 SzG 2005/1