GAZDÁLKODÁS AZ EMBERI ERÕFORRÁSOKKAL, OKTATÁS, KÉPZÉS. Lengyelországban is beindul az e-tanulás. Bevezetés. Az e-tanulás technológiája

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GAZDÁLKODÁS AZ EMBERI ERÕFORRÁSOKKAL, OKTATÁS, KÉPZÉS. Lengyelországban is beindul az e-tanulás. Bevezetés. Az e-tanulás technológiája"

Átírás

1 GAZDÁLKODÁS AZ EMBERI ERÕFORRÁSOKKAL, OKTATÁS, KÉPZÉS Lengyelországban is beindul az e-tanulás Bevezetés Az e-tanulás a távoktatás egyik válfaja. Fő jellemzője, hogy az oktatás céljaira az internetet és a vállalati intraneteket használják fel. Lengyelországban ez még újdonságnak számít, Amerikában már nem. Az e-tanulásnak vannak lelkes hívei, de vannak olyanok is, akik nem szeretik. Elkötelezett hívei szerint az e-tanulás a tudás átadásának olcsóbb és hatékonyabb eszköze. A szkeptikusok szerint az e-tanulás unalmas, semmi nem helyettesítheti az oktató (tréner) és a csoport élő kapcsolatát. Egy bizonyos: ahhoz, hogy az e-tanulás eredménnyel járjon és kifizetődjék, a cégnél biztosítani kell a kedvező légkört a képzettség munkahelyi növeléséhez. A menedzserek kedvező hozzáállása nélkül gondolni sem lehet erre a módszerre. Maga a távoktatás nem új fogalom. Évek óta népszerűek a levelező tanfolyamok, amelyek írott anyagokra épülnek, népszerűek az oktatási anyagokat tartalmazó magnószalagok, CD-lemezek, videokazetták vagy a számítógépes programokat felhasználó oktatás. Egyes televíziós és rádióállomások főleg a gyéren lakott területeken külön oktatási adásokat sugároznak egyetemi és középiskolai hallgatóknak. A levelező oktatás kezdetei a XIX. századig nyúlnak vissza. Az e-tanulás technológiája Az e-tanulás a legkorszerűbb technológiát veszi igénybe, az internetet, a belső vállalati számítógépes hálókat, azaz az intraneteket. A szakemberek az e-tanulás két nagy csoportját különböztetik meg: online oktatás (interneten vagy intraneten) és offline oktatás (CD-ROM) típusú hordozókon. Az internet vagy intranet alkalmazása lehetőséget nyújt a tudásanyag gyors felfrissítésére, ugyanakkor azonban megnehezíti például a filmek felhasználását. A CD-re rögzített tananyagnak ezzel pontosan ellentétesek a hibái és előnyei. Az utóbbi esetben van lehetőség a médiák összekapcsolt fel

2 használására, azaz részben a háló, részben a CD alkalmazására. Ezt a megoldást főleg olyan esetekben alkalmazzák, mikor az oktatás szükségszerűen igen terjedelmes anyagokat tartalmaz, ugyanakkor gyakran van szükség azok felfrissítésére kommentálja Jaroslaw Chybicki, a gdanski Pro-Firma képviselője. Sokak számára azonban éppen a technológia jelent komoly akadályt, amikor az elektronikus oktatásról kell dönteni. Súlyos hiba, hogy az e-tanulás bevezetéséről szóló döntéseket nem azok befolyásolják, akiknek kellene. Ma a döntés az informatikusok és az informatikai osztályok vezetői kezében van, pedig az e-tanulásról a személyzeti osztályok vezetőinek és a vállalati vezetőknek kellene dönteniük állítja Jacek Bartkowiak, a TMI oktatócéggel kapcsolatban álló cég képviselője. A cég által javasolt megoldások lehetőséget nyújtanak arra, hogy régebbi számítógéptípusokon is alkalmazni lehessen az e-tanulást. A legújabb berendezéssel többnyire csak a vállalati vezetők rendelkeznek, márpedig a beosztott dolgozókat is tovább kell képezni teszi hozzá Bartkowiak. A technika igen fontos ugyan, de nem játszhat döntő szerepet. Valami egészen más az, ami számít: az interneten vagy az intraneteken CDlemezeken folytatott képzésnek konkrét feladatai vannak, amelyeket nehéz lenne másképpen elvégezni. Az e-tanulás a dolgozók képzésének sajátos formája, amely akkor hatékony, ha megtartják a szigorúan megszabott feltételeket. Nem kell ugyanis térdre esnünk a technika előtt, a technikának mindössze annyi a feladata, hogy a lehető legjobban segítse magát az oktatási folyamatot kommentálja Krzystof Zakowski, a WIAB (Virtuális Internetes Vállalkozási Akadémia) főnöke. A teleinformatikai technika bűvöletében az e- tanulás típusú oktatásban nemrég még mindenáron arra törekedtek, hogy bizonyítsák a rendszerek technikai lehetőségeit. Videofilmek, mozgó színes grafikák ez volt legfontosabb. És hol van a tréner, mi a helyzet magával az oktatási folyamattal? teszi fel a kérdést Krzysztof Zakowski. A legfontosabb a tréner és a tréner tudása. A technikának a trénereket, az oktatókat kell segítenie. Az első internetes oktatást a WIAB 2000 decemberében indította. Eddig a WIAB 3,5 ezer embert képezett tovább. Jelenleg az egyik állami bank dolgozói számára szervez e- tanulást. Egy 20 fős csoportra két tréner és két informatikai szakember jut. A dolgozó teszteket old meg, dialógusokat hallgat meg, szituációs jeleneteket néz (a számítógép monitorán). A trénerek maguk nem láthatók, de állandóan figyelemmel kísérik a munkát, és ellenőrzik az előrehaladást. A dolgozókat napi négyórás képzésben részesítik munkahelyükön: két óra oktatás jut munkaidőre, két óra oktatásra kerül sor munkaidő után. Egyelőre senki sem lázadozik.

3 Mindenkinek valami mást A technika fontosságát senki nem vonja kétségbe. Az e-tanulás beindításában érdekelt cégek hozzáállása eltérő: a leggazdagabbak (például a bankok vagy más pénzintézetek) egész rendszert, ún. LMS (Learning Management Systems) platformot kívánnak maguknál berendezni, ez képezi az alapot, amelyen a tanfolyamok járnak (ún. content = tartalom). Másban érdekeltek az oktatócégek, amelyek a hagyományos tanfolyamokat szeretnék elektronikus ajánlattal bővíteni. Ők többnyire szakosított cégtől bérlik a rendszert, amelyen a foglalkozások folynak. Más cégek a platform bérletét összekapcsolják az e-tanulási tanfolyamok kínálatával. Vannak olyan cégek is, amelyek kizárólag ún. content létrehozásával (azaz elektronikus verziójú oktatással) foglalkoznak, vagy a hagyományos oktatást e-tanulásra dolgozzák fel. Az Edustrada példája Nincs szükség egész rendszer felállítására a cégnél ahhoz, hogy e-tanfolyamokat rendezzenek. Az Edustrada társaság saját LMS platformot vezet be, de lehetőséget nyújt az ügyfeleknek ahhoz is, hogy saját speciális portáljukat használják. Az Edustrada rendelkezik emellett 1800 kész elektronikus tanfolyammal is, amelyeket partnereitől szerzett be. Együttműködik számos oktatócéggel, amelyek képesek arra, hogy az ügyfél külön megrendeléseire dolgozzanak ki tanfolyamokat. Az Edustrada egyik fontos partnere a Wiedza- Net, amely e-tanulás típusú oktatásra szakosodik, és e programokat saját toruni műszaki irodájában dolgozza ki. A WiedzaNet az e-tanulási platformoknak szóló oktatási anyagok vezető nemzető cégének, a NETg-nek (National Education Training Group) a képviselője. A NETg a Thomson Learning csoport tagja. A megkötött megállapodások értelmében a WiedzaNet forgalmazza a NETg több mint 1400 tanfolyamát. Az Edustrada tehát nem jelent konkurenciát az oktatócégek számára. Ő maga nem képez kivéve a partnereknek szóló e-tanulási tanfolyamokat mondja Andrzej Mróz, az Edustrada igazgatója. Ügyfelei a lengyel piacon működő oktatócégek, társaságok, felsőoktatási intézmények. Kisebb cégek és egyéni fogyasztók körében viszont nem kíván ügyfeleket toborozni. Az oktatás megszervezése A Nemzetközi Bankügyi és Pénzügyi Iskola által az e-tanulás számára javasolt megoldás lényege viszont az, hogy össze kell kapcsolni a hagyományos, stacionárius oktatási módszereket az elosztás korszerű csatornáival.

4 Minden tanfolyam két részből áll: internetes oktatásból, amelynek fő célja az adott témával kapcsolatos ismeretek közlése, és stacionárius képzésből, amikor is előzetes találkozót szerveznek annak érdekében, hogy a résztvevők megismerkedjenek az új oktatási módszerrel. A cél az, hogy a korábban megszerzett ismeretek alapján fejlesszék, gyakorolják a készségeket. Ugyanezt a módszert alkalmazza a WIAB. Az e-tanfolyamokat hagyományosan kezdjük és fejezzük be: a résztvevők közvetlenül érintkeznek a trénerrel mondja Krzysztof Takowski. Felhívja a figyelmet arra, hogy nem minden tréner alkalmas ilyen oktatásra. Egyesek óriási ismeretanyaggal rendelkeznek, ugyanakkor gyengébbnek bizonyulnak az élő foglalkozásokon. Ezzel szemben kitűnően kihasználják a lehetőségeiket az e-tanulási munkában, mivel át tudják adni ismereteiket. Vannak olyanok is, akik a csoporttal való természetes érintkezés nélkül elbizonytalanodnak, csak kínlódnak, és nem akarnak a monitor hátterében dolgozni. Hátrányok és előnyök Jacek Bartkowiak szerint a felhasználók gyakran lemondanak az e-tanulásról, mivel úgy látják, a tanfolyamok nem elég vonzóak, vagy túl bonyolultak, túl nehezek. Előfordul, hogy a dolgozó egyszerűen nem tudja beindítani az elektronikus képzést. Gyakran nem is eléggé érdekelt abban, hogy növelje tudását, miközben tanulmányi eredményeit senki sem követi nyomon. Márpedig az e-tanulási megoldások hatékonyságában döntő szerepe van a dolgozók magatartásának. Ha nem eltökélt hívei az új eszmének, akkor minden bizonnyal nem fogják befejezni a tanfolyamokat. Akadályt jelent az a felfogás is, hogy az e-tanulás nem más, mint bonyolult technika és drága megoldások összessége. Ugyanakkor az e-tanulás típusú oktatás vitathatatlan előnye, hogy eredményei jól mérhetők: ehhez a rendszer által az oktatás irányítása céljából generált jelentések adnak lehetőséget. A jelentések száma és fajtái az oktatást irányító rendszer típusától függnek. Lengyelországban több rendszert is alkalmaznak, például a SkillPort, Intralearn, Docent, Lotus Learning Space rendszereket. Az internetes oktatás menete 1. Minden résztvevő pontosan meghatározott ideig például öt napon át juthat hozzá az oktatási anyagokhoz (a nap 24 órájában), amennyiben az oktatás mintegy 21 óra önálló tanulást igényel. 2. Ezen időben tetszőleges óraszámban használhatja az anyagokat, oldhat meg feladatokat, gyakorlatokat és teszteket.

5 3. A tanfolyamot irányító személy figyelemmel kíséri a résztvevők munkaütemét, például en tájékoztat arról, hogy lejárt a munka átadásának vagy az ellenőrző teszt megoldásának a határideje. 4. A tanfolyamot irányító személy jelentéseket készít, amelyeket később átad az oktatónak. E jelentések egyebek között tájékoztatást adnak a résztvevők aktivitásáról (ki hányszor és mennyi ideig dolgozott az adott modullal), az ellenőrző tesztek eredményeiről stb. Emellett válaszol a résztvevők jeire, és közvetíti a levelezést a résztvevők és az előadó között. 5. Korábban megadott időpontokban kerül sor a kötelező chatekre (hálós beszélgetésekre). A chatek célja a gyakorlatok és tesztek összesítése, a résztvevők által beküldött kérdések megválaszolása, a problémák tisztázása. A beszélgetésekben részt vehet az egész csoport, vagy a külön segítséget igénylő személy egyénileg. Az előadó megküldhet nekik további kiegészítő anyagokat, gyakorlatokat és teszteket. 6. A képzés vizsgával végződik, amelyre az előadó jelenlétében kerül sor. 7. Minden résztvevő igazolást kap arról, hogy részt vett a képzésben. (Hary Judit) Raszkowska, G.: TO dopiero poczatek. = Rzeczpospolita, sz. márc. 27. p. D3. Zheng, Y.; Kleiner, B. H.: Developments concerning career development and transition. = Management Research in America, 24. k. 3/4. sz p HÍR Németországban egyre népszerűbbek a magánegyetemek Németországban egyre népszerűbbek a magánegyetemek. Az állami egyetemek, amelyeken nem kell tandíjat fizetni, ma túlzsúfoltak és elbürokratizálódtak. Ugyanakkor egyre rosszabb a pénzügyi helyzetük is. A Time egyik márciusi számában olvashatjuk, hogy egy német állami egyetem átlagos hallgatója 26 éves kora előtt nem szerzi meg diplomáját. Ezért a németek mindössze 16%-a rendelkezik egyetemi diplomával, míg az amerikaiaknál ez az arány 33%, a briteknél közel 37%. Németországban egyre több magánegyetemet alapítanak. Ezeken az egyetemeken a képzés fő előnye, hogy egy előadóra viszonylag kevés hallgató jut. A brémai International Universityn ez a mutató 5, Bruchsalban 7.

6 Ugyanakkor a chemnitzi műszaki egyetemen egy előadóra 42 hallgató jut. A magánegyetemeken a hallgatók személyes kapcsolatot alakítanak ki az előadókkal, akikkel mindig találkozhatnak, vagy megtanácskozhatják velük problémáikat en. Az új egyetemeken az előadásokat és foglalkozásokat kizárólag angol nyelven tartják, mivel a magánegyetemek szeretnének külföldi hallgatókat szerezni. A német magánegyetemek jellemző vonása, hogy számos náció fiataljai tanulnak itt. Bruchsalban egy évfolyamon 130 hallgató tanul, 27%-uk német, a többi hallgató kelet-európai, afrikai országokból és Észak-Amerikából érkezik. Ezen az egyetemen az amerikai oktatási rendszer lehetővé teszi, hogy már háromévi tanulás után diplomát lehessen szerezni, ami jelentősen csökkenti a tanulmányok költségeit. Bár valamennyi magánegyetemen tandíjat kell fizetni, a tandíj összege jóval kisebb, mint az amerikai egyetemeken. Bruchsalban az éves tandíj mintegy 8700 USD (a kollégiumi díj nélkül). Brémában 13 E USD. A német magánegyetemek vezetői szerint a tanulmányok megkezdésekor ugyan a diákok szüleire jelentős költség hárul, a későbbiekben azonban ezt nagy előny kompenzálja: gyermekük alig három év elteltével megjelenhet a nemzetközi munkaerőpiacon. (Rzeczpospolita, sz. ápr. 17. p. D5.)

WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja

WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja Mit mutatnak az adatbázisok a részmunkaidős (nem teljes munkaidős) foglalkoztatást illetően? készítette: MARMOL Bt. 2008. április

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

ő Ö ő ó ő ó ő ő ó ő ő ő ó ő ú ó ő ú ő ú ő ő ú ó ő ő ú ő ő ő ú ú ű ú ő ó ő ű ó ő ő ú ő ő ő ú ú ő ó ű ő ő Ö úú ő ó ú Ö ó ó ő ő Ö ó ú ő ő ő ú ő ó ő ó Ö ó ú Ű ő ő ó ő ő ó ő ú Ö ú Ö ő ő ú ú ő ő ú ú ó ó ő ó

Részletesebben

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh

Részletesebben

Ú Ó ö Ő ö Ú Ú Ó Á Á ü ő ö Ú Ú Ó ű ő ő ő ő ü Á ö ü ö ö ő Ó Á Á ő Á Ú ö Ó Ű Ú Ó ű Á ő ő ő ö Ú ö ű ö ö ö ő Ó Á Á ű ű ö ü ű ü Á Á ű ű ö ü ű ü ü ö ü ő ü Ó Ó ő ő ő ő ű ö ő ű ü Á Á ő ü ő Ú Ó ü ö ő ő ö ő ö ö ő

Részletesebben

ő ő Ü ü Á ú ú ü ú ú ü ú ü ú ú ü ő ú Á ü ú Á ü ü ü ú Á Á Ó Ü ő ü ú ú ú ü ű ú Ü ü ű Ü ú Á ú Ó ő ü Ú ú Á ő ő ú ű Á ú ü ő Á ú ú Á ú Á ú Ü Á Ö ú ú ő ő ú ű ü ő Á ő Ú ü Ö Á Á Á Á ő Ü Ö ü Ú Ö Á Á ú ő Ú Á Á ü

Részletesebben

ú ú ú Ú ú ú ő ő ú ű ú ő ő ú ő ú ő ő Ó Ó ő ű ő ő ú ő Ó Ó ú ú ú Ú ü ú ú ő Ü ü ő ü ő ő ú ú ő ő ú ő ő ü ü ú ő ű ü ő ő Ü ű ű ű ű ú ü ü ő ú Ö ű ű ő ú Ü ú ü ő ú ő ü ő ű Á Ü Ó Ó ű ü Ü ü ú Ü ő ő ő ő ő ő ő ü Ü ü

Részletesebben

ű ú ü ö ö ü ö ö ö ú ü ü ö ö ö ú ö ö ü ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ú ö ü ö ü ü ü ú ö ö ü ö ü ü ö Ó ü ű ö ö ü ö ü ö ú ö ö ö ö ű ú ú ű ö ö ü ö ö ö ö ü ú ö ü ö ü ü ö ú ü ü ü ű ú ö ü ö ö ö ü ö ü ú ö ö ö ü Ú ű ü ö

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET

PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET Dr. Buda András Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete buda@delfin.unideb.hu A konferencia címében szereplő multimédia kifejezés fogalmának meghatározásakor

Részletesebben

MOBILITÁSI NAPOK VESZPRÉM, 2006. SZEPTEMBER 29-30

MOBILITÁSI NAPOK VESZPRÉM, 2006. SZEPTEMBER 29-30 MOBILITÁSI NAPOK VESZPRÉM, 2006. SZEPTEMBER 29-30 BESZÁMOLÓ Készítette: Kalmár András EURES tanácsadó Veszprém Megyei Munkaügyi Központ 2006. október 19. 1. Előzmények Az Európai Bizottság által életre

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

E-learning a pedagógusok és könyvtárosok továbbképzésében Pomozi István

E-learning a pedagógusok és könyvtárosok továbbképzésében Pomozi István E-learning a pedagógusok és könyvtárosok továbbképzésében Pomozi István Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Kht. pista@fok.hu A Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Kht. alapvető tevékenységei között

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

A HAGYOMÁNYOS TANÁRTÓL AZ E-TUTORIG, AVAGY: HOGYAN ALAKÍTHATÓ ÁT A PEDAGÓGUSOK GONDOLKODÁSA

A HAGYOMÁNYOS TANÁRTÓL AZ E-TUTORIG, AVAGY: HOGYAN ALAKÍTHATÓ ÁT A PEDAGÓGUSOK GONDOLKODÁSA A HAGYOMÁNYOS TANÁRTÓL AZ E-TUTORIG, AVAGY: HOGYAN ALAKÍTHATÓ ÁT A PEDAGÓGUSOK GONDOLKODÁSA FROM THE TRADITIONAL TEACHER TO E-TUTOR: THE WAY OF REFORMING THE TEACHERS THINKING Hercz Mária, hercz@uranos.kodolanyi.hu

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

Alapképzésben végzettek. Válaszadók száma = 151. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alapképzésben végzettek. Válaszadók száma = 151. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Alapképzésben végzettek Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANÁRI KÉRDŐÍV

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANÁRI KÉRDŐÍV TÁMOP 3.1.1-08/1-2008-0002 elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANÁRI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2

Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2 Szolnoki Tudományos Közlemények XV. Szolnok, 2011. Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2 VIDÉKI FELSŐOKTATÁS HELYZETE AZ ALFÖLDÖN A Szent István Egyetem hálózatos felépítése, térbelisége, többkarúsága ideális

Részletesebben

TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI

TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI A távoktatási forma bevezetése és eredményességének vizsgálata az igazgatásszervezők informatikai képzésében DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI dr. Horváth

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

ö ÍÍ ö Ü Í ó ö ú ö ú Á ö ő ö Ú ö Ú ó ő ö ó ő ö ú ó ó ö ű ö ű ő ő ö ú ö Ú ú ű ő ö ö ú ö ú Á ó Ö Ú Ő ó ó ö ő ö ú ű ö Í ő ó ó ó ű ó ü ö ó ó ö ú ó ő ü Ü Ü Ü ü ő ó Ö Á ó ó Ü ő ü ő ó ö Ü Ö ó ü ő ó ü ó ő ó ó

Részletesebben

DPR_NK_2013 GYT B. Válaszadók száma = 15. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 GYT B. Válaszadók száma = 15. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 GYT B Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

DPR_NK_2013 MSC NE. Válaszadók száma = 6. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 MSC NE. Válaszadók száma = 6. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 MSC NE Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

ő ö ü ó ő ő ő ü ó ó ü ő Ü ó ő ő ó ó ó ő ő ő ő ó ő ő ő ő Í ú ö ö ü ó ő ü ü ó ő ő Ó ő ü ó ó ő ő ö ű ó ő ő ő ő ő ö ő ó ő ő ó ó ü ő ő Á ó ő ő ú ő ü ü ü ú ó ő ő Ö ő ü ó ü ó ő ő ö Ó ő Ü Ú ö ó ö ú ü ő ő ű ő ő

Részletesebben

á Ó Ó Í Ő Ő Ő Ő Ű Ő ö Ő Ő Ő Ő Ú Ú Ő Ő Ű ó Í Ú Ő Í Ő Ú Í á ö á á á ó á ö ű Í á ó ő ö ü ő ő ő ó ó ó ű ó őá á á ő á ó ő ő ó ü ő Í ú ő á ö ő ő ő á ó Ú ó Í ó á Í ó ü ó á ö ü ó ö ö ó á ó á á Í á ü ó Ó Ü á ó

Részletesebben

Tárgyszavak: e-learning (elektronikus tanulás); internetalapú távoktatás; önfegyelem; önellenőrzés; sikertényezők; elégedettség

Tárgyszavak: e-learning (elektronikus tanulás); internetalapú távoktatás; önfegyelem; önellenőrzés; sikertényezők; elégedettség GAZDÁLKODÁS AZ EMBERI ERÕFORRÁSOKKAL, OKTATÁS, KÉPZÉS Vegyük komolyan a távoktatást Az önállóan tanulók úgy érzik, hogy vállalatuk magukra hagyja őket. Ezt mutatta a Distance Learning Consulting GmbH által

Részletesebben

Ö Á ü ű ü ű ü ü ü ü ü Á ü ü ü ü Á ü ü ü ü ü ü ü ű ü ü ű ü ü ü ü Ü ü ü ü ü Ó ü ü ü ű ü ü Á ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ű ü ű Á ü Á Á ü ü ü ü ü ü ü ü ű ű ü ü Ú Ü ü ü ü ű ü Ú ü ü Ü Ü Ö Ú ü ü Ü Ü ü ü ü Ú Á Ú ü Ú Á

Részletesebben

Í Í í ő Í Ö Ú Á ó Á Á ő ó Á ü Ó ő ő ő Ö ú ő í ö ú ü Í í Ó ó Ó ú Í ó Ó Í Ú Ó Ő Ó ö Ó Őí ö ö í í ó Á őí ő ó ő í ú Í ó ó ó Í ö ő Ő í Ó ő Ó í Ó Ó ö ú ö ú ö ú ő Í í ó Ó Ó Úú ö Ő ö Ó ú ó ó ó Á í ó ó ö ú ö Ó

Részletesebben

ú ű Í Í Í Ö Ő Ö Ú Ű Á Ó Á ő ő Í Í Á Á Í Í Ú Ö Á Á Í Á Á Ö Ö ÍÁ Ó Ö Ú Ó Á Á Á Ú Á Ú Á Ú Á Á Ö ő ő Í Ö Ü Ó Á Ö Ú Í ú Ü Í Í Í Ú ú Í Ö Í ú Ú ú Í úí ű Í Í ÍÓ Í ú Í Í ú Í Í Í Í Á Ű Á Ó Á Ú Ó Í Í Á Ü Í Í Ö Á

Részletesebben

ó Ü Ú Á ó ú ó ú ó ó ú ó ő ó ó ó ó ő ő ú ó ó ú ő ü ő Ö ó ó Ó Á Ö Ü ó ő ó ó Ö Ö Ü Ö Ö Ö ő Ö Ö Á Í Ö Á Ö ő ő Ö Ú Ú ÁÍ Ó Á Á Ü Ó ő ú ú ű ó ó ó ó ő ú ú ő ó ó ó Ú Ö ú ű ü ű ü ú ú ű ü ű ü ó ő ó ú ó ű Í Í ó óí

Részletesebben

Ü Ö ó ó Í Ő Ü Í Á ó Á Ü Ü ó Ö Ű Á Í Ö ó ö ó Í Í Í ó ó ó ó Ő Ü Ö Ö Ü ó ó Ú Í Í Á Í Í Í Í Ö ó ó Í Ü Ü ó Í ó Ú Í Í ó Ú ó Ú Í Á Ü Ú Á ó Ö ö ó ó ó Í ü Á ó Ü ö ó Ö Ú Ö Í ó Í Ü ó Ú Í Í ö ó Ú Í Í ó ö Í ó Í ó

Részletesebben

ő ö ő ő ó ő ö ő ő ó ő ő ő Ü ő ő Ü ő ő ö ü ő ó í ó ő ő í ő Ü ó ö ő ő ö ö ó ö ü í ő ő ö ó ö ó ó ó ó ö Ü Ü ő ö ó ö ö ö ű ó ő ő ő ú ő ö ö ő ö ö ő ö Ü í í ó Ü ű ő ő í ó ö í ó ó Ü ö ö í ö ó ö ő ó ö ö í ö ú ö

Részletesebben

Á ö Ó ű ö Ő Ö ö ű í í í ö Ó ó ó ú í ö Ó ú ö ó ö í ö Ó í ö ó í í í ö Ó ó ó ó ö í í ö Ó ó í í í í ó Ó í í í ó ó í í ü í ü ö ó ó ö ó ó ö í ö ö ó ó ó í í ó í í ö í ú ö ö ó ú ű í í ú ó ö Ó ú ö ó ú ú ö ö ó í

Részletesebben

DPR_NK_2013 MSC EGPOL. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 MSC EGPOL. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 MSC EGPOL Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

A COBRA CONTROL BEMUTATÁSA

A COBRA CONTROL BEMUTATÁSA National Instruments Alliance Partner, Distributor for Göpel electronic and Digitaltest H-1121 Budapest, Konkoly Thege út 29-33. Tel: +36 1 392-2239, Fax: +36 1 392-2601 cobra@cobra.kfkipark.hu http://www.cobracontrol.hu

Részletesebben

í ő ú ó ü ő Á í ó ö ű ó ő Í ő ó ó í ó í ó í ó ó ó í ó ó ü ő í ü ó ó ő ő ü í ü ö ö í ó í ó ő ö ő ó ó ö ÁÍ Í ö ö ó ö ó ó ö ő ü ő ö Ő ó Í Í ő ö í ö ö í ó ő ö ö í ú í í ó ő ü ö ö í í ó í ő ó ü ő í ö ó í í

Részletesebben

Á Á Í Ő Í Ó Í Á Í Á Á ű ú Ő Ő Í ű Á Ó Ó ú ű ű Í ű ú Ú ú Á Á ú Í ű ú ű Á ú Ü Í ú Í ú ű ú Ú ú ű ú ú ú ú Á Á Á Ü Ö Á Á ú ú Á ú Á ú Á ú ű ú ú ű Á ú Í ú ú ű Ö Á Á Í ú ú ú Ú ú ú Í Á Á Í ú Á ú úí Á Á ú ú ú ú

Részletesebben

ó í ő ő Á ő ó í ő ű ő ó ö í ő ő ő ó í ő ó ü ö ü ö ü ő ü ö ű ő ó ö ö ö ő ü ü ő ö ü í ő ú í í ó ó í ö í ü ö ü ő ő ó ő ő ü ó ö ö ó ő ü ű ö ú Ó ő ő ü ü ő

ó í ő ő Á ő ó í ő ű ő ó ö í ő ő ő ó í ő ó ü ö ü ö ü ő ü ö ű ő ó ö ö ö ő ü ü ő ö ü í ő ú í í ó ó í ö í ü ö ü ő ő ó ő ő ü ó ö ö ó ő ü ű ö ú Ó ő ő ü ü ő í í ú í í Ö Ű Ö Ő Ó ö ő ü ü ö ú ú ő ő ő ő ő ő ö ö ú í ö ö ú ő Á ő ö ő ő ó ö ö í ő ü ő ő ő ő ü ű ö ő ó ő ő ő ü ü ö ő ü ö ő ő í ó í ő ő Á ő ó í ő ű ő ó ö í ő ő ő ó í ő ó ü ö ü ö ü ő ü ö ű ő ó ö ö ö ő ü ü

Részletesebben

ö ö ö ő ő ó ő ö ö ü ő Á ó ő ö ö ő ő ö ö ő ü ü ű ű ó ü ü ó ő ü ü ő Ü Ü ó ö ű ó ő ö ö ü ü ü ű ű ó ü ü ó ő ü ü ő ü Ü ó ö ö ű ö ö ü ü ű ű ó ü ü ő ő ü ü ő ü ü ö ó ó ö ö ű ó ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű Ú ö Í ö ó ü

Részletesebben

ö Ö ü ö Ü Ö Ö í ó ü ü ö ö ö ö í ó Ö ö ö ö í í í ó Ő ü Ö í ö ü í í ó Ö Ö ü í ó í ü í ó ó ó ü ó ö ü óű ű ö ü ö ű ö ü ó Ü ö ö ú ü ö í ó ó ö ö í Ü ú Ú ü í í í ü ó ö ö í ú ó ó í ó ü ö Ö ö í Ő í ö ö ü ó ó í

Részletesebben

ö ö ö ó ö ó ó ó ő ö ó ü ü ö ő ö í ő ü ü í Í ö ó Í ó ö ö ö ő ő í ó ö ü ő ő ó ú ü ó ö ú ú ü ó ü ó ó ó ö ü ü ó ö ő ó ö ó ő ő ö ü ó ó ü ú ő ó ú ö ö ú ö ö í ü ö ő í í ö ó ű ő ó ö ö ü ő ü ö ő ö ő ú ő ö ö ő ő

Részletesebben

KORSZERŰ OKTATÁSI MÓDSZEREK: MOBILTELEFONOS APPLIKÁCIÓ. Készítette: Kiscsatári Edit Brahmi Djamel

KORSZERŰ OKTATÁSI MÓDSZEREK: MOBILTELEFONOS APPLIKÁCIÓ. Készítette: Kiscsatári Edit Brahmi Djamel KORSZERŰ OKTATÁSI MÓDSZEREK: MOBILTELEFONOS APPLIKÁCIÓ Készítette: Kiscsatári Edit Brahmi Djamel KORSZERŰ OKTATÁSI MÓDSZEREK: MOBILTELEFONOS APPLIKÁCIÓ 1. A MODERN TECHNIKAI VÍVMÁNYOK SZEREPE AZ OKTATÁSBAN

Részletesebben

ü ö Ö ü ó ü ö ö Ö ü ü ö Ö ü ö ó ü ö ó í ó ö ö ó í ű ü ü í ó ö ü ö í ü ö ó ö ü ü ó ö í ö í ü Ő ö ű ü ö Ö ü ó ü ö

ü ö Ö ü ó ü ö ö Ö ü ü ö Ö ü ö ó ü ö ó í ó ö ö ó í ű ü ü í ó ö ü ö í ü ö ó ö ü ü ó ö í ö í ü Ő ö ű ü ö Ö ü ó ü ö ö ü ü ö ü ó ü ü í ü ó ó ö ó ó ö ö ü ö ö ü í ü ü ü ö ó ü ö ü ú ö ö ö Ö ü ó ó ü ü ó ó ó ü ö Ö ü ó ü ö ö Ö ü ü ö Ö ü ö ó ü ö ó í ó ö ö ó í ű ü ü í ó ö ü ö í ü ö ó ö ü ü ó ö í ö í ü Ő ö ű ü ö Ö ü ó ü ö ö Ö

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS. szakirányú továbbképzési szak

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS. szakirányú továbbképzési szak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS szakirányú továbbképzési szak A humán erőforrás képzés a szervezetek működtetésének emberi erőforrás menedzseléséhez kapcsolódó szakmai kérdéseivel

Részletesebben

ő ő ü ú ó ü ő ü ó ó Ö ő ő ó ő ő ó ó ó ő Á ó ü ó ő ő ő ó ó ó ő ó ó í ó ő ő í ő í ő ó í í ú ó ó ó í ó ó ü í ú ő í ü ü í í ó ű ű ó ü ü í ő í ü í ó ő ő ü ű ű ű ó ü ő í ó ó ő í ú ü ő ú í ő í ő ő ó ó Ö Ö í ú

Részletesebben

ó ü ó ó ó ü ó ó ó ó ó ó ó ó Á ó Ö ó ú ó ó ó ó ó ü ű ó ó ü ü ó ü ó ó ó ó í ó ó í ó ü ü ű í ó ó ó íí í í ó ü ó í ó í í í ó ó ó í ó ó í ó ó ü ó ó ü ó ó ó ű ü ó ű ü Ő í í ü í ü ú ű ó í ü ó í ó ü ó í í ó Ö

Részletesebben

Ö Ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö Ú ö ö ö ű ö Í Í ö ö ö Í ú ú ö ú ö ö ú ö Í ú ú ú ö ú ö ú ö ö Í ö Ü ú Ö ö Ü ú Á ú ú ö ú ú ö ú ú ú ö ö ö ű ű ö ö ö ú ö ö ö ö ú ú ú ú ú ú ö ű ö ö ö ú ö ú ú ö ö ú ú ö ú ö ú ö ú ö ú ú

Részletesebben

Á ü ö ű ü Ő Ó ú ü ö ö ö í ö ú ű í í í í öú í í ű í í ü í ú ö ö Á Á Á í ö ö ű í Ű í ű ö í ö ü ö Ő ü í ö ö ö í í ü ö ö í ü Á ö ú í ű Á ü í í ö Á í ö ű ö ö Á ű ö ü Á ö í í ö ö í ú Ú ö ö í í í í í í í í í

Részletesebben

ú í ú ö í ö í ö í í ö í ű ű ö ü ü í ö ű ű ö ö ö ü ü ö ö í ú ö í ö ö ö í ü í ű ö ö í ű ö í ü ö ö ö ö ü í Í í ö ö í ö ű ö ö ü í ű ö í ö ú ű ö ű ű í ű ö ö ú ö ö ü ö ü ö ű ö ö ö ö ö ö í ö ö í ö ö í ö ö í ü

Részletesebben

Információs Társadalom Monitoring vizsgálat 2002 eredményei

Információs Társadalom Monitoring vizsgálat 2002 eredményei Az Információs Társadalom helyzete Magyarországon 2002 végén-2003 elején Információs Társadalom Monitoring vizsgálat 2002 eredményei Összefoglaló jelentés az Informatikai és Hírközlési Minisztérium számára

Részletesebben

ő Ö Ú Ó Ö Á Á ö ő ő ű ő ö ő ő í Í ő ő ő ő í ö ö Á ő Í ö ü ö ő ő í ű Í ü ö ő í í Ö Á ö ö ű ö ő Ö Á ő ö ö ö í í ű ö ű í í ö Í ö ö í ö ü ő ö ö ő í í ü ö ö í ö í ü ö ö í í ö ö í ö í í í ö ö í ö ő ő ö ő ú í

Részletesebben

Í ú Ú Í Í Á Ú Á Á Ü Á ő Ö Á Ö ő ú ú ú ü ú ő ő ő ő Á Ü ő Ö ő Á Ő Ú Á Ú Á Ú ő Á Ö ű ű ú ú ú Í ú ú ű ő ő ő ő Ó ú Ü ú ú ű Í ő ú ú ő ü ő ú Í ú ű ü ű ü ú Í ű Í Í ü ű ü úí Í ő Í Í ú Á Í ű ő ű ú ú Ü ő ő Á Á Á

Részletesebben

E-oktatás alkalmazása műszaki ismeretek átadására

E-oktatás alkalmazása műszaki ismeretek átadására AZ ÜZEMFENNTARTÁS MÛKÖDÉSI FELTÉTELEI 2.06 E-oktatás alkalmazása műszaki ismeretek átadására Tárgyszavak: oktatás; műszaki személyzet; hálózatra alapozott szakképzés. A műszaki ismeretek rendszeres felfrissítése,

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM. Jegyzetszabályzat. Győr, 2009. június

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM. Jegyzetszabályzat. Győr, 2009. június SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Jegyzetszabályzat Győr, 2009. június Tartalomjegyzék Preambulum... Hiba! A könyvjelző nem létezik. 1. A szabályzat hatálya... 3 2. Alapelvek... 3 3. A jegyzetek megjelenési formája...

Részletesebben

Ö ü ö ü ö Ö ü ö ö Ö í í ö ú ö ö í ö ö ö í ö ü ö ö ö í í í í ü ö í í ö ö ö Ö ö í ú Ü ö Ö ö Ü ü ü í ö í í ö í ö Ö ű ö ü í í í ö Ö ö ü ö ö í ö í ú ö Ő ö ö ü í ö ö í ö ö ü ö ö ö ö í í ü í ö ü ü ö Ő ö ö í ü

Részletesebben

ű ű ű Í Í ű ű Í ű Í ű Ö Í Í Í Í Í Í ű Í Í Í ű Á Ü ű ű ű Í Ü Í ű Ú ű Í Ü Ü Í Í Á ű ű ű Ó Í Í Í Í ű Í Ü Á Ü Ú ű Ü Ü Á Ü Í Ü Á ű Í Í Í Í Ü Í ű ű Ü ű ű ű Í Ú ű Ü Í Ü Í ű Í Í Í Í Á Ü Ü Á ű Í Í Í Í ű Í Ú Á Ű

Részletesebben

Duncan Shelley Íróakadémia

Duncan Shelley Íróakadémia Duncan Shelley Íróakadémia ÍRÁSTANULÁS az interneten 1. A távoktatás nagyon kényelmessé teszi a tanulást, de csak bizonyos tárgyak tanulhatók ezen a módon. Minden olyan mesterség, amely nagyfokú veszéllyel

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak az internetes biztonsággal kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak az internetes biztonsággal kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak az internetes biztonsággal kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Internethasználat és függőség Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás

Részletesebben

134900 Ft helyett csak 121 410 Ft 14 990 Ft/hó helyett csak 13 491 Ft/hó

134900 Ft helyett csak 121 410 Ft 14 990 Ft/hó helyett csak 13 491 Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-09-10 Ütemezés: Időtartam: Hetente 10 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben