KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE"

Átírás

1 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) Fax: (28) Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület január 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzati támogatások rendjéről szóló 41/2011. (IX. 23.) önkormányzati rendelet módosítása Érintett Bizottságok: Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság, Humánpolitikai Bizottság Tisztelt Bizottság/Képviselő-testület! Az önkormányzati támogatások rendjéről szóló 41/2011. (IX. 23.) önkormányzati rendelet alapján nyújthatnak be pályázatot civil szervezetek önkormányzati támogatásra, illetve a rendelet alapján kötelesek elszámolni a kapott támogatással. Számos alkalommal, több civil szervezet jelezte már, ahhoz hogy egész évi működésük biztosított legyen, az elszámolás rendjén módosítást javasol. Mivel Kistarcsa Város Önkormányzata nagyszámú rendezvényt szervez, illetve számos pályázaton vesz részt, egyre több segítségre van szükségünk. Mindezekre hivatkozással célszerű a rendeletet kiegészíteni azzal, hogy a pályázatok elbírálásánál előnyt jelent, amennyiben a pályázó részt vállal az Önkormányzat által szervezett rendezvények lebonyolításában, közösségi feladatokban, illetve támogatást nyújt a pályázatok lebonyolításában. Kistarcsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 250/2014. (XII. 17.) számú határozatában döntött arról, hogy a januári rendes testületi ülésen felülvizsgálja a kiemelt szervezetekkel érvényben lévő közművelődési megállapodásokat. Kistarcsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Kistarcsai Kulturális Egyesülettel április 27-én, a Pannónia Néptáncegyüttessel április 29-én kötött Közművelődési Megállapodást. Az Egyesületek vezetőivel egyeztetések történtek, a megállapodások felülvizsgálatra kerültek, módosításuk nem szükséges. A jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 17. -a szerint a jogszabály előkészítőjének előzetes hatásvizsgálatot kell készítenie, fel kell mérnie a szabályozás várható következményeit. 17. (2) A hatásvizsgálat során vizsgálni kell a) a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását, különösen aa) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásait, ab) környezeti és egészségi következményeit,

2 ac) adminisztratív terheket befolyásoló hatásait, valamint b) a jogszabály megalkotásának szükségességét, a jogalkotás elmaradásának várható következményeit, és c) a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételeket. I. Várható társadalmi, gazdasági, költségvetési hatások: Társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásai nincsenek. II. Várható környezeti hatások, egészségi következmények: Környezeti és egészségi következményei nincsenek. III. Adminisztratív terheket befolyásoló hatások: A rendeletmódosítás adminisztrációs nehézséget nem okoz. IV. A rendelet megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei: A rendeletben szereplő elszámolási rend megváltoztatása annak érdekében szükséges, hogy a gyakorlatban jobban alkalmazható legyen. A civil szervezetek vállalható feladatainak bővítése szükséges továbbá az önkormányzat munkájának segítése céljából is. V. A rendelet alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: A rendelet módosítása többletfeladatot, többletkiadást nem eredményez. Rendeletalkotás! Kistarcsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja az önkormányzati támogatások rendjéről szóló 41/2011. (IX. 23.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló önkormányzati rendeletet. A rendelet elfogadása minősített többséget igényel Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 50. -a alapján. Kistarcsa, január 13. Solymosi Sándor polgármester 2

3 Kistarcsa Város Önkormányzat /2015. ( ) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatások rendjéről szóló 41/2011. (IX. 23.) önkormányzati rendelet módosításáról Kistarcsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, továbbá a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 18. (2) bekezdése alapján az alábbi rendeletet alkotja. 1. Az önkormányzati támogatások rendjéről szóló 41/2011. (IX. 23.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: rendelet) 9. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A pályázat elbírálása során előnyben részesítheti a Bizottság azt a pályázót: a) ahol a támogatottak több mint a fele kistarcsai lakos. b) aki bármilyen arányban részvételt vállal az Önkormányzat által szervezett rendezvényeken, pályázatokon, közösségi feladatokban. 2. A rendelet 10. (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A támogatott személyek/szervezetek a február 28-ig kiírt pályázaton nyert támogatás felhasználásáról a tárgyévben két részletben kötelesek elszámolni a támogatási szerződésnek, illetve a számviteli jogszabályoknak megfelelően. Az elnyert támogatás első részéről tárgyév szeptember 10-ig, a fennmaradó támogatásról következő év március 10-ig kell elszámolni az elszámolás időpontjáig keletkezett számlákkal. A támogatás felhasználásáról szóló elszámolás határidejét a döntéshozó módosíthatja. 3. A rendelet 2. számú mellékletének helyébe a jelen módosító rendelet 1. számú melléklete lép. 4. E rendelet február 1. napján lép hatályba és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti. Solymosi Sándor Polgármester Czukkerné dr. Pintér Erzsébet Jegyző 3

4 1. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP KÖZMŰVELŐDÉSI, SPORT ÉS CIVIL SZERVEZETEK PÁLYÁZATAINAK BENYÚJTÁSÁRA 1. Pályázó (közművelődési, sport és egyéb civil szervezet) Neve:. Székhelye:. Adószáma: Képviselőjének neve: Telefonszáma:.. Fax: Bírósági bejegyzés, nyilvántartás száma:.. Tagjainak száma:. Önkénteseinek száma:.. 2. A pályázat címe (a program, feladat, tevékenység megnevezése): 3. Az igényelt támogatás összege:..ft 4. A pályázati célra milyen egyéb más támogatási összeggel rendelkezik: 5. A pályázat végrehajtásáért és az elszámolás elkészítéséért felelős személy: Név:. Levelezési cím:.... Telefonszám: Fax:.. 4

5 6. a.) A számlavezető pénzintézet neve és a számlaszám, amelyre a megítélt támogatás átutalható (magánszemély bankszámla száma nem adható meg!): 7. a.) A szervezet tevékenységének és a tervezett program, támogatási cél előzményének leírása: 7. b.) A pályázott programra, tevékenységre vonatkozó adatok: - a program kezdete: 20. hó nap - a program vége: 20. hó nap - a programban, tevékenységben érintettek életkora és száma (csak programtámogatás esetén töltendő ki): - a pályázat keretében megvalósítandó tevékenységgel kapcsolatban érintettek életkora és száma (egyéb esetben töltendő ki) - a program, pályázat keretében megvalósítandó tevékenység tervezete és leírása: (Indokolt esetben egy betétlappal bővíthető, feltűntetve a 7.b.) ponthoz megjegyzést) 8. Pályázat teljes megvalósításának részletes költségterve (kiadások, bevételek, illetve a pályázathoz biztosított, vagy meglévő, vállalt önerő, igényelt támogatás): Tevékenység összes költsége: Ebből jelen pályázaton igényelt összeg:... Ft Ft Jelen pályázat keretében igényelt támogatás felhasználási terve: Személyi kiadásokra tervezett: Rezsire tervezett (víz, villany, gáz): Utazás, szállításra tervezett Postaköltségre tervezett Reklámra, propagandára tervezett.ft......ft 5

6 Étkeztetésre, vendéglátásra tervezett: Versenyeztetési díjakra tervezett: Egyéb dologi kiadásra tervezett: Igényelt támogatás összesen: Ft Ft Ft Fontos figyelmeztetés: a Bizottság csak a hiánytalanul kitöltött és határidőn belül érkezett pályázati adatlapot veszi figyelembe. Jogi személyeknél, jogi személyiség nélküli gazdálkodó szervezeteknél a Szervezet bírósági bejegyzési okmányának fénymásolatát, valamint alapítvány esetén az alapító okiratot, egyesület esetén pedig az alapszabályt kérjük mellékelni. Egyesület, alapítvány, vagy más gazdálkodó szervezet esetében mellékelni szükséges igazolást arról, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatallal szemben tartozása nem áll fenn ( nullás igazolás ), vagy külön nyilatkozatot arról, hogy a Szervezet a Nemzeti Adó és Vámhivatal honlapján közzétett köztartozásmentes adózói adatbázisban szerepel. Jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdálkodó szervezetek esetén - a sportról szóló évi I. törvény szerinti sportszervezetek kivételével az adatlaphoz csatolandó igazolás arról is, hogy a Szervezet a évi CLXXV. törvényben meghatározott módon beszámolóját letétbe helyezte. 6

7 NYILATKOZATOK Alulírott:..... szervezet/gt (...székhely..adószám/ nyilvántartásba....cégjegyzékszám, vételi okiratának száma,..a nyilvántartásba vevő szerv megnevezése) képviseletében: Tudomásul veszem, hogy a megítélt összeg csak a Bizottság által elfogadott célra fordítható. Ha a pályázati cél illetve az elszámolás a támogatási szerződésben vállalt határidőig nem teljesül, a támogatási összeget, illetve amennyiben a kapott támogatás nem egészével számolok el, úgy a fennmaradó, bizonylattal nem igazolt összeget visszatérítem. Tudomásul veszem, hogy ha a támogatás első részletét (50%) nem a megjelölt célra fordítom, illetve azzal nem a megjelölt módon és határidőre hiánypótlási határidőt is értve - számolok el, úgy a támogatás második részletére nem vagyok jogosult. Kötelezem magam arra, hogy a támogatási szerződésben megjelölt határidő lejártáig a pályázat eredményéről írásos szakmai beszámolót nyújtok be a Bizottságnak, amelyet a pénzügyi elszámolással együtt megküldök. Nyilatkozom továbbá, hogy a szervezet nem esik a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 6. -ában foglalt korlátozás alá, nem áll fenn a törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség ténye, vagy amennyiben fennáll, a törvény rendelkezéseinek megfelelően eleget tett érintettsége, illetve összeférhetetlensége megszűntetése érdekében. Polgári és büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy a Szervezet a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 3. -ában meghatározott átlátható szervezetnek minősül, a Szervezetnek nincs adótartozása, illetve adók módjára behajtandó köztartozása. Nem áll csőd-, felszámolási, végelszámolási, illetve adósságrendezési eljárás alatt. Nyilatkozom továbbá, hogy a Szervezetnek az Önkormányzattal szemben tartozása nincs. Nyilatkozom továbbá, hogy közreműködést tudok vállalni: Önkormányzat által szervezett rendezvények lebonyolításában Önkormányzat pályázatainak támogatásában Önkormányzat külföldi képviseletében Közösségi feladatokban 1 Hozzájárulok továbbá a pályázatban foglalt adatok kezeléséhez, valamint Kistarcsa település honlapján való közzétételhez..., hó nap Pályázó képviselője 1 A vállalt közreműködési forma x -el jelölendő, több vállalás is tehető 7

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. szeptember18-i ülésére Nyílt ülésen tárgyalandó

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2015. június 24.-ei ülésére Nyílt ülésen

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:...

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:... 1. melléklet a 21/2015. (VIII.27.) számú önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP A pályázó szervezet adatai A szervezet megnevezése:....... A szervezet székhelye: A szervezet levelezési címe: A szervezet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. március 26-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. március 26-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. március 26-i ülésére

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (III. 25.) önkormányzati rendelete a társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak és közalapítványoknak nyújtható önkormányzati támogatásokról

Részletesebben

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P NYUGDÍJAS SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ I. PÁLYÁZÓ SZERVEZET ADATAI A pályázó neve:.. A pályázó székhelye:. A pályázó címe,

Részletesebben

A helyi civil szervezetek alapítványok, egyházak pénzügyi támogatásáról szóló rendelet megalkotása

A helyi civil szervezetek alapítványok, egyházak pénzügyi támogatásáról szóló rendelet megalkotása Az előterjesztés száma: 42/2013. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2013. március 27-én, 18 órakor megtartandó ülésére A helyi civil

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. március 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. március 25-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. március 25-i ülésére

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS-KIEGÉSZÍTÉS A Képviselő-testület 2015. március

Részletesebben

Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre

Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre 1. A szervezet neve bírósághoz bejelentett módon: 2. Székhelye: 3. Levelezési címe: 4. Adószáma: 5. Bírósági bejegyzés száma, éve: 6. Számlavezető pénzintézet neve: 7. Pénzforgalmi jelzőszáma: Támogatás

Részletesebben

I. rész. Általános rendelkezések A rendelet célja. 1. A rendelet célja, hatálya

I. rész. Általános rendelkezések A rendelet célja. 1. A rendelet célja, hatálya Karancsalja község Önkormányzata Képviselő testületének 11/2013. (VIII.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott támogatásokról Karancsalja község Önkormányzatának

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Záradék: Kihirdetés ideje: 2015. február 25. 15. óra 40.

Részletesebben

Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről

Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Téglás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének 32.

Részletesebben

MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG

MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG Cegléd Város Önkormányzatának Művelődési, Közoktatási, Ifjúsági és Sport Bizottsága pályázatot hirdet 2011. évi Sport keretből elnyerhető, ceglédi székhelyű sportegyesületek működési támogatására A felosztható

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP 1. SZERVEZET NEVE:.. 2. SZERVEZET CÍME: 3. KÉPVISELŐJÉNEK NEVE:. 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA:. 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA:..

PÁLYÁZATI ADATLAP 1. SZERVEZET NEVE:.. 2. SZERVEZET CÍME: 3. KÉPVISELŐJÉNEK NEVE:. 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA:. 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA:.. 1. sz. melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP Szervezet adatai: 1. SZERVEZET NEVE:.. 2. SZERVEZET CÍME: 3. KÉPVISELŐJÉNEK NEVE:. 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA:. 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA:.. 6. SZERVEZET JOGÁLLÁSA:.. 7. BÍRÓSÁGI

Részletesebben

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szociális és egészségügyi keretre Hatvan Város Önkormányzata pályázatot hirdet a hatvani civil szervezetek támogatásáról szóló 15/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet alapján, a Hatvan

Részletesebben

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. Pályázati kiírás A pályázat címe: Civil pályázat A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. A pályázat célja: isaszegi székhelyű, bejegyzésű civil szervezetek,egyesületek,

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról.

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról. Kardoskút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére Tárgy: Az államháztartáson kívüli forrás átvételének szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása

Részletesebben

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell.

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell. Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény hatálya alá tartozik,

Részletesebben

A Rendelet 5. (3) bekezdése jelenleg az alábbi szabályokat tartalmazza:

A Rendelet 5. (3) bekezdése jelenleg az alábbi szabályokat tartalmazza: Tárgy: Pályázati kiírás civil szervezetek számára Sorszám: III/5. Előkészítette: Véleményező bizottság: dr. Uhrin Anna aljegyző Sápi András intézményi referens Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Ügyrendi,

Részletesebben

szabadidősport egyesületek éves működési támogatására A pályázat célja A pályázók köre A támogatott tevékenységek köre

szabadidősport egyesületek éves működési támogatására A pályázat célja A pályázók köre A támogatott tevékenységek köre Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Közoktatási, Közművelődési, Egészségügyi és Sport Bizottság pályázati felhívása a 176/2014. (IV. 22.) sz. határozata alapján a szabadidősport egyesületek éves

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.

Részletesebben

Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2012. (II.13.) sz. önkormányzati rendelete. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról

Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2012. (II.13.) sz. önkormányzati rendelete. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2012. (II.13.) sz. önkormányzati rendelete a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz Érkezett PÁLYÁZÓ Neve:... Székhely:... Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház ( Kérem aláhúzni a megfelelő

Részletesebben

Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról

Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról (Egységes szerkezetben a 18/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelettel.) Inárcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/942-1/2013/I. Üi.: Juhászné Kérdő E. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ RENDELETTERVEZET Tárgy: Államháztartáson kívüli forrás

Részletesebben

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatni kívánja a település területén működő civil szervezeteket

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzata 2014.

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie. A. Működési

Részletesebben

civil szervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására

civil szervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. a) (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-49 /2015 A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT civil

Részletesebben

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. ker. Önkormányzatának 36/2007. (X. 19.) sz. rendelete az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok támogatására elkülönített előirányzat

Részletesebben

Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete

Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete KISTELEK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 38/2006. (XII.20.) RENDELETE AZ EGYESÜLETEKNEK, TÁRSADALMI SZERVEZETEKNEK, ALAPÍTVÁNYOKNAK ÁTADOTT PÉNZESZKÖZÖKRŐL Kistelek Város Képviselő-testülete

Részletesebben

Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 37/2013.(X.28.) önkormányzati rendeletének módosítása

Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 37/2013.(X.28.) önkormányzati rendeletének módosítása Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata

Részletesebben

DOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (X.25.) rendelete az önkormányzat pénzügyi támogatásairól

DOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (X.25.) rendelete az önkormányzat pénzügyi támogatásairól DOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (X.25.) rendelete az önkormányzat pénzügyi támogatásairól Dorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi egyesületek, non-profit szervezetek önkormányzati pénzügyi támogatásának feltételeiről és szabályairól szóló 9/2012.(VI.18.), 5/2013.(IV.05.)

Részletesebben

Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a...

Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a... 1. függelék az 1/2015.(I.27.) önkormányzati rendelethez Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz Alulírott... (név, tisztség) mint a.... (szervezet neve, címe) képviselője, Bátaszék Város Képviselőtestületéhez

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20.

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. 1. számú melléklet 6/2015.( III.11) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN

Részletesebben

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás:

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás: 2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu P Á L Y Á Z A T I A D A T

Részletesebben

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE 2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: AN NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ

Részletesebben

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II.

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II. BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II. 04.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a civil szervezetek költségvetési támogatásának rendjéről Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Biatorbágy Város Képviselő-testülete anyagilag is támogatni kívánja a település területén működő társadalmi szervezeteket, hogy

Részletesebben

Piliscsév Község Önkormányzat KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2013. (XI.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat pénzügyi támogatásairól

Piliscsév Község Önkormányzat KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2013. (XI.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat pénzügyi támogatásairól Piliscsév Község Önkormányzat KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2013. (XI.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat pénzügyi támogatásairól Piliscsév Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie.

Részletesebben

A pályázaton nem vehetnek részt:

A pályázaton nem vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS T Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

1. A rendelet célja, hatálya

1. A rendelet célja, hatálya Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételére és átadására vonatkozó szabályokról Segesd Község Önkormányzatának

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek önkormányzati támogatásának elosztásáról

TÁJÉKOZTATÓ. a kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek önkormányzati támogatásának elosztásáról a 83/2014. (III.27.) számú Képviselő-testületi határozat 2. számú melléklete TÁJÉKOZTATÓ a kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek önkormányzati támogatásának elosztásáról 1. A társadalmi

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. augusztus 27-i ülésére

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. február 26-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. február 26-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-i ülésére Tárgy: Egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezése Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

2. NAPIREND Ügyiratszám: 5/ 84 /2014. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2014. június 27-i nyilvános ülésére.

2. NAPIREND Ügyiratszám: 5/ 84 /2014. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2014. június 27-i nyilvános ülésére. 2. NAPIREND Ügyiratszám: 5/ 84 /2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. június 27-i nyilvános ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A 2013. évi költségvetés

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 2-ai ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 2-ai ülésére Tárgy: Civil szervezetek támogatásának rendje Sorszám: IV/4 Előkészítette: dr. Uhrin Anna aljegyző Sápi András intézményi referens alapján Véleményező bizottság: Tisztelet Képviselő-testület! Oktatási,

Részletesebben

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ

2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 1.) A pályázó adatai: 1.1. A pályázó szervezet neve: 1.2. A pályázó szervezet székhelye: 1.3. A pályázó szervezet levelezési címe:

Részletesebben

Előterjesztés. A helyi civil szervezetek, alapítványok, egyházak pénzügyi támogatásáról szóló rendelet-tervezet

Előterjesztés. A helyi civil szervezetek, alapítványok, egyházak pénzügyi támogatásáról szóló rendelet-tervezet A rendelet elfogadásához minősített többség szükséges! Előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottságának (5. sz. előterjesztés) és Báta Község Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testülete /2014. (...) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2012. (V.2.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a 2014. évi civil keretre Előterjesztő:

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. szeptember 2-i ülésére

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. szeptember 2-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. szeptember 2-i ülésére

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2014. ( ) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról (t e r v e z e t) E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. február 18-i ülésére

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2014.(II.04.) önkormányzati rendelete. A civil szervezetek támogatásáról

Hajdúhadház Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2014.(II.04.) önkormányzati rendelete. A civil szervezetek támogatásáról Hajdúhadház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2014.(II.04.) önkormányzati rendelete A civil szervezetek támogatásáról Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország helyi

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (X.31.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról ás átvételéről Cserszegtomaj Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. január 29-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás

Részletesebben

Fajsz Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2014. (III.3.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről

Fajsz Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2014. (III.3.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Fajsz Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2014. (III.3.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Fajsz Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

2012. évi pályázati kiírás

2012. évi pályázati kiírás 2012. évi pályázati kiírás a létavértesi civil szervezetek részére 1. Pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 14/2015.(V.27.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Módosított

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Magyarszék Község Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2015.(I. 29.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek, alapítványok, egyházak pénzügyi támogatásáról Magyarszék Község Önkormányzata Képviselőtestülete

Részletesebben

Támogatási felhívás. 1. melléklet az 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelethez

Támogatási felhívás. 1. melléklet az 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelethez 1. melléklet az 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelethez Támogatási felhívás Magyarszék Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, egyházakat, hogy Magyarszék Önkormányzatának

Részletesebben

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában elıírtaknak megfelelıen a mellékelt nyilatkozat beszerzésérıl gondoskodnunk kell.

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában elıírtaknak megfelelıen a mellékelt nyilatkozat beszerzésérıl gondoskodnunk kell. Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŐKÖDİ TÁRSADALMI SZERVEZETEK ÉS ALAPÍTVÁNYOK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekbıl nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény

Részletesebben

Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 18/2004. (XII.23.) rendelete a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről

Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 18/2004. (XII.23.) rendelete a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 18/2004. (XII.23.) rendelete a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete élve a Magyar

Részletesebben

2. A támogatás feltételei

2. A támogatás feltételei Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2012.(I.31.) önkormányzati rendelete a társadalmi szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről Kápolnásnyék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2005. (VII. 5.) önkormányzati rendelete

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2005. (VII. 5.) önkormányzati rendelete Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2005. (VII. 5.) önkormányzati rendelete Társadalmi szervezetek és alapítványok támogatásáról (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/8/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztus 12-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az iskolakezdési támogatás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. január 27-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. január 27. A napirendet tárgyaló ülés típusa-2

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. január 27-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. január 27. A napirendet tárgyaló ülés típusa-2 ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. január 27-i ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. január 27. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Előterjesztő: Kmetty Károly polgármester

Részletesebben

2015. április 30-i rendes ülésére

2015. április 30-i rendes ülésére 14. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére Tárgy: A vendéglátó üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK... önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK... önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Záradék: Kihirdetés ideje: Hatálybalépés ideje: Megalkotás napja:......

Részletesebben

I. Pályázat Sport támogatásra

I. Pályázat Sport támogatásra RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu I. Pályázat Sport támogatásra Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 F E L H Í V Á S

Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 F E L H Í V Á S Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-551 75/541-555 F E L H Í V Á S Valamennyi Dunaföldvári Civil Szervezet Vezetőjének A civil szervezetek

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-i ülésére 4. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének.. /2013. ( ) önkormányzati rendelete a lakossági

Részletesebben

Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati felhívásról

Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati felhívásról {(é{;. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati

Részletesebben

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14.

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. 1. sz. nyilatkozat NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. -a alapján Tudomásul veszem, hogy nem indulhat pályázóként és nem részesülhet támogatásban

Részletesebben

Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IV. 24.) sz. rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről

Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IV. 24.) sz. rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IV. 24.) sz. rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.~.(1) bekezdése alapján

Részletesebben

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2014. (XI. 20.) rendelete

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2014. (XI. 20.) rendelete Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. 2. napirendi pont előterjesztésének melléklete Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2014. (XI. 20.) rendelete

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Gara Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014.(II.12.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek, alapítványok, egyházak pénzügyi támogatásáról Gara Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71.

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. ELŐTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

5. NAPIREND Ügyiratszám: 14/506/2013. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2013. április 26-i nyilvános ülésére

5. NAPIREND Ügyiratszám: 14/506/2013. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2013. április 26-i nyilvános ülésére 5. NAPIREND Ügyiratszám: 14/506/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. április 26-i nyilvános ülésére Tárgy: A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról,

Részletesebben

Tiszacsege Város Önkormányzata. Támogatási igénylőlap. Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel): Bankszámlaszám:.

Tiszacsege Város Önkormányzata. Támogatási igénylőlap. Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel): Bankszámlaszám:. 1. melléklet a 24/2014. (XII. 23.) önkormányzati rendelethez Tiszacsege Város Önkormányzata Támogatási igénylőlap 1. Igénylő adatai: Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel):

Részletesebben

Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a. 15/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete

Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a. 15/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 15/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete A természetben nyújtott szociális célú szén támogatás jogosultsági feltételeiről Szajol Községi Önkormányzat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 15-i ülésére Tárgy: A környezetvédelem részleges helyi szabályozásáról szóló 33/2012.(XII.18.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására Biharkeresztes Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2010. évi költségvetési rendeletében elkülönített támogatási

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás Veszprém Megyei Jogú

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja, hatálya

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja, hatálya Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 2/2015. (II. 18.) önkormányzati rendelete Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Előterjesztés. - a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsághoz

Előterjesztés. - a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsághoz NyíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. E-MAil: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: SZOC-9438-118/2014. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági

Részletesebben

Altéma kódszáma: 4921 Szakterület:SZÉPIRODALOM

Altéma kódszáma: 4921 Szakterület:SZÉPIRODALOM 2014. január 29-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: A2006/N6420 NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu ADATLAP A MINISZTERI

Részletesebben