Póka Imre (a bizottság tagja) bejelentette érintettségét.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Póka Imre (a bizottság tagja) bejelentette érintettségét."

Átírás

1 Jegyzőkönyv amely készült a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság november 30-án a Polgármesteri Hivatal Könyvtár szobájában tartott nyílt üléséről. Jelen vannak a jegyzőkönyvhöz mellékelt jelenléti ív szerint. Halkóné Rudolf Éva (a bizottság elnöke) vezette az ülést. Köszöntötte a Bizottság tagjait, a Hivatal dolgozóit, és a meghívott vendégeket. Megállapította, hogya bizottság 8 fővel határozatképes. Szavazáskor 8 fő volt jelen. Ezt követően a bizottság 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a meghívóban szereplő napirendi pontokat. Elfogadott napirendi pontok: 1) Előterjesztés a Kertvárosi Diáksport Egyesület rendkívüli támogatási kéreimével kapcsolatos döntésre Előadó: Batizi Tamás kabinetvezető 2) Előterjesztés a Nyírtramp Sportegyesület rendkívüli támogatási kéreimével kapcsolatos döntésre Előadó: Batizi Tamás kabinetvezető 3) Előterjesztés a Nyíregyházi Vasutas Sport Club rendkívüli támogatási kéreimével kapcsolatos döntésre Előadó: Batizi Tamás kabinetvezető 4) Előterjesztés az Egyéb támogatások és a Kiemelkedő sportrendezvények kereteken lévő tartalék felhasználásával kapcsolatos döntésre Előadó: Batizi Tamás kabinetvezető 5) Beszámoló a 2015.évi nyári napközis táborról Előadó: Sziky Károlyné, szervező 6) Előterjesztés a Nyíregyháza Megyei Jogú Város területén lévő állami fenntartású általános iskolák felvételi körzetének véleményezésére Előadó: Dr. Krizsai Anita osztályvezető 7) Előterjesztés köznevelési eseti kérelmek elbírálására Előadó: Dr. Krizsai Anita osztályvezető A napirendi pontok tárgyalása: 1) Előterjesztés a Kertvárosi Diáksport Egyesület rendkívüli támogatási kéreimével kapcsolatos döntésre Előadó: Batizi Tamás kabinetvezető Halkóné Rudolf Éva (a bizottság elnöke): A napirend feletti vitát megnyitotta. Hornyák Enikő sportreferens elmondta, hogy megérkezett az adóigazolás, így már nem kell feltételt szabni a döntés során. Póka Imre (a bizottság tagja) bejelentette érintettségét. A bizottság tagjai az előterjesztéshez kérdést, véleményt nem fogalmaztak meg.

2 Halkóné Rudolf Éva (a bizottság elnöke): Szavazásra bocsátotta az előterjesztést. Szavazáskor 8 fő volt jelen. Megállapította, hogya bizottság 8 igen szavazattal egyhangúlag meghozta erről a 172/201S.(XI.30.) számú határozatát. támogatja azt. A bizottság 2) Előterjesztés a Nyírtramp Sportegyesület rendkívüli támogatási kéreimével kapcsolatos döntésre Előadó: Batizi Tamás kabinetvezető Halkóné Rudolf Éva (a bizottság elnöke): A napirend feletti vitát megnyitotta. Szóbeli kiegészítés nem volt. A bizottság tagjai az előterjesztéshez kérdést, véleményt nem fogalmaztak meg. Halkóné Rudolf Éva (a bizottság elnöke): Szavazásra bocsátotta az előterjesztést. Szavazáskor 8 fő volt jelen. Megállapította, hogya bizottság 8 igen szavazattal egyhangúlag támogatja azt. A bizottság meghozta erről a 173/201S.(XI.30.) számú határozatát. 3) Előterjesztés a Nyíregyházi Vasutas Sport Club rendkívüli támogatási kéreimével kapcsolatos döntésre Előadó: Batizi Tamás kabinetvezető Halkóné Rudolf Éva (a bizottság elnöke): A napirend feletti vitát megnyitotta. Szóbeli kiegészítés nem volt. Andó Károly (a bizottság tagja) megkérdezte, hogy eddig hogyan jelölték ki az érintési pontokat. Fesztóry Sándor (a bizottság tagja) válaszában elmondta, hogy eddig lyukasztással igazolták az érintési pontokat. Fesztóry Sándor (a bizottság tagja) bejelentette érintettségét. A bizottság tagjai az előterjesztéshez kérdést, véleményt nem fogalmaztak meg. Halkóné Rudolf Éva (a bizottság elnöke): Szavazásra bocsátotta az előterjesztést. Szavazáskor 8 fő volt jelen. Megállapította, hogya bizottság 8 igen szavazattal egyhangúlag támogatja azt. A bizottság meghozta erről a 174/201S.(XI.30.) számú határozatát. 4) Előterjesztés az Egyéb támogatások és a Kiemelkedő sportrendezvények kereteken lévő tartalék felhasználásával kapcsolatos döntésre Előadó: Batizi Tamás kabinetvezető Halkóné Rudolf Éva (a bizottság elnöke): A napirend feletti vitát megnyitotta. Hornyák Enikő (a bizottság tagja) szóbeli kiegészítésében elmondta, hogy az év során a városi óvodák nem részesültek sportcélú támogatásban, kezdeményezzük a kereteken lévő összegek átcsoportosítását a decemberi tervmódosítás során, és így a meglévő összegből az óvodáink részére sporteszközök vásárlását.

3 A bizottság tagjai az előterjesztéshez kérdést, véleményt nem fogalmaztak meg. Halkóné Rudolf Éva (a bizottság elnöke): Szavazásra bocsátotta az előterjesztést. Szavazáskor 8 fő volt jelen. Megállapította, hogya bizottság 8 igen szavazattal egyhangúlag támogatja azt. A bizottság meghozta erről a 17S/201S.(XI.30.) számú határozatát. 5) Beszámoló a 201S.évi. nyári napközis táborról Előadó: Sziky Károlyné, szervező Halkóné Rudolf Éva (a bizottság elnöke): A napirend feletti vitát megnyitotta. Köszöntötte Sziky Károlynét. Sziky Károlyné szóbeli kiegészítésében elmondta, hogy 201S-ben egyházi, alapítványi, és gyakorló iskolákból is jöttek gyerekek a táborba. A táborozás június 16-tól augusztus 7 között zajlott le, 8 turnusban. A turnusokban összesen 1759 fő vett részt. Többen az önköltséges táborra is igényelték a helyet a gyermeküknek. Volt olyan tanuló, aki 8 héten át táborozott. A szociálisan rászorulók egy turnusban ingyenesen táborozhattak. Bajnay Kornél (a bizottság tagja) elmondta, hogy a tábort jónak tartja, több az igény, mint a lehetőség. Nagyon jónak tartja azt is, hogy megkérdezik agyerekeket. Andó Károly (a bizottság tagja) megkérdezte, hogya közétkeztetést, nyári étkezést hogyan lehetne megoldani ilyen módon? Smidt Ferenc (a bizottság tagja) megkérdezte, hogy van-e kimutatás arról, hogy egy gyerek átlagosan hány hétig van a táborban? Sziky Károlyné válaszában elmondta, hogy nincs ilyen kimutatás, de ki lehet gyűjteni. Minden gyerek 1 hétig lehet támogatott, ezt követően már az ön költséges formában vehet részt. A bizottság tagjai az előterjesztéshez további kérdést, véleményt nem fogalmaztak meg. Halkóné Rudolf Éva (a bizottság elnöke): Szavazásra bocsátotta az előterjesztést. Szavazáskor 8 fő volt jelen. Megállapította, hogya bizottság 8 igen szavazattal egyhangúlag támogatja azt. A bizottság meghozta erről a 176/201S.(XI.30.) számú határozatát. 6) Előterjesztés a Nyíregyháza Megyei Jogú Város területén lévő állami fenntartású általános iskolák felvételi körzetének véleményezésére Előadó: Dr. Krizsai Anita osztályvezető Halkóné Rudolf Éva (a bizottság elnöke): A napirend feletti vitát megnyitotta. Kertész Sándorné köznevelési referens elmondta, hogya 20/2012(VII1.31.)-es EMMI rendelet szerint a körzethatárokat a hátrányos helyzetű tanulók területi arányával kell összhangba hozni, és így azonban nem kapunk teljes képet. A halmozottan hátrányos helyzetűek száma, és területi elhelyezkedése is nagyon fontos lenne, de ez nem szerepel a rendeletben.

4 Andó Károly (a bizottság tagja) elmondta, hogy nagyon sok iskolába csak október 1 után érkezik meg a hátrányos helyzetről a határozat, így nem szerepel a kimutatásokban. A szülő pedig azt is kérheti, hogy az iskola ne kapjon ebből a határozatból. Póka Imre (a bizottság tagja) elmondta, hogy az élet túlhaladta a rendeletben leírtakat, módosítani szükséges. Az iskolába új kategóriát is bevezettek, mert szükségessé vált; ez a VHHH, azaz a veszélyesen hátrányos helyzetű tanulók. így most az arányok elfedik a valóságot. Javasolta, hogy jelezzük a problémát a megfelelő fórumokon. Andó Károly (a bizottság tagja) elmondta, hogy jó lenne megállapodni az egyházi, illetve nem állami fenntartású iskolákkal amiatt, hogy nagyobb arányban vállaljanak szerepet ők is a hátrányos helyzetűek ellátásában. Jónak tartaná, ha a tehetséggondozást is hasonlóan kezelnénk, és bázisok jönnének létre pl. uniós pá Iyázatból. A bizottság tagjai az előterjesztéshez további kérdést, véleményt nem fogalmaztak meg. Halkóné Rudolf ~va (a bizottság elnöke): Szavazásra bocsátotta az előterjesztést. Szavazáskor 8 fő volt jelen. Megállapította, hogya bizottság 8 igen szavazattal egyhangúlag támogatja azt. A bizottság. meghozta erről a 177/2015.(XI.30.) számú határozatát. 7) Előterjesztés köznevelési eseti kérelmek elbírálására Előadó: Dr. Krizsai Anita osztályvezető Halkóné Rudolf Éva (a bizottság elnöke): A napirend feletti vitát megnyitotta. Szóbeli kiegészítés nem volt. Smidt Ferenc (a bizottság tagja) megkérdezte, hogyaszőlőskertiek programja szerepel-e a munkatervükbe, mert akkor a KLlK-nek kellene támogatni. Elmondta, hogy nemrégen a Kertvárosi iskola is hasonló támogatást igényelt, de ők a Múzeumfaluba akartak menni. Azt nem támogattuk. Az arányokat is túlzónak tartja, régebben is volt ilyen rendezvény, emlékszik, hogy mennyiből lehet kihozni. Póka Imre (a bizottság tagja) elmondta, hogy szerinte támogatni kell az iskolákat, mert a KLlK-től semmilyen pénzt nem kapnak. Ami szakmailag alátámasztható, az támogassuk. ha jól emlékszik, pályáztatásról volt szó korábban. Bajnay Kornél (a bizottság tagja) elmondta, hogy ő is jónak tartja a pályázatot, de ezt csak jövőre tudjuk bevezetni. Az idén a keretet kell felhasználni. Kertész Sándorné köznevelési referens elmondta, hogy ebben az évben már nem, de a következő évi tervezéskor pályázati felhívást javasolnak közzétenni, amelynek szempontjait addig ki kell dolgozni, és itt a bizottság fogja azt jóváhagyni. Eddig nem Jelentkeztek ilyen problémák ennek a keretnek a kiosztása során, de az élet ezt is módosította, így jövőre új rendszerben kell gondolkodni. A bizottság tagjai az előterjesztéshez kérdést, véleményt nem fogalmaztak meg.

5 Halkóné Rudolf ~va (a bizottság elnöke): Szavazásra bocsátotta az előterjesztést. Szavazáskor 8 fő volt jelen. Megállapította, hogya bizottság 6 igen, és 2 tartózkodás mellett támogatja azt. A bizottság meghozta erről a 178/2015.(XI.30.) számú határozatát. Halkóné dr. Rudolf ~va (a bizottság tagja): megköszönte a bizottságnak a végzett munkát, a bizottság ülését bezárta.

6 NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 172/2015. (XI.30.) számú határozata a Kertvárosi Diáksport Egyesület rendkívüli támogatási kéreimével kapcsolatos döntésről A Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és a Közgyűlés és bizottságai feladatai és hatáskörei megállapításáról szóló 30j2010.(XI.12.) önkormányzati rendelet lo. (3) bekezdés által biztosított jogkörében eljárva a következő határozatot hozta: az Egyéb támogatások keret terhére a Kertvárosi Diáksport Egyesület téli sportrendezvényeinek a költségeinek támogatására benyújtott kére Imét a kért , Ft összegben támogatja. Nyíregyháza, XI. 30. a bizottság elnöke A határozatot kapják: 1./ A Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság tagjai 2./ A Polgármesteri Hivatal Jogi és Önkormányzati csoportja 3./ A Polgármesteri Kabinet Sport Referatúra 4./ Irattár

7 NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 173/2015.(XI. 30.) számú határozata a Nyírtramp Sportegyesület rendkívüli támogatási kéreimével kapcsolatos döntésre A Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és a Közgyűlés és bizottságai feladatai és hatáskörei megállapításáról szóló 30/2010. (XI.12.) önkormányzati rendelet 10. (3) bekezdés által biztosított jogkörében eljárva a következő határozatot hozta: Az Egyéb támogatások keret terhére a Nyírtramp Sportegyesület szeptember december 31. közötti versenyeztetési költségeinek támogatására benyújtott kéreimét Ft összegben támogatja. Nyíregyháza, november 30. a bizottság elnöke A határozatot kapják: 1./ A Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság tagjai Z'/ A Polgármesteri Hivatal Közgyűlési és Törvényességi csoportja 3./ Polgármesteri Kabinet Sport Referatúra 4./ Irattár

8 NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 174/2015.(XI. 30.) számú határozata a Nyíregyházi Vasutas Sport Club rendkívüli támogatási kéreimével kapcsolatos döntésről A Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és a Közgyűlés és bizottságai feladatai és hatáskörei megállapításáról szóló 30/2010. (XI.12.) önkormányzati rendelet 10. (3) bekezdés által biztosított jogkörében eljárva a következő határozatot hozta: Az Egyéb támogatások keret terhére a Nyíregyházi Vasutas Sport Club Tájfutó Szákosztálya elektronikus pontérintési rendszer beszerzés költségének a támogatására benyújtott kéreimét Ft összegben támogatja. Nyíregyháza, november 30. a bizottság elnöke A határozatot kapják: 1./ A Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság tagjai 2./ A Polgármesteri Hivatal Közgyűlési és Törvényességi csoportja 3./ Polgármesteri Kabinet Sport Referatúra 4./ Irattár

9 NvfREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVŰLÉSÉNEK Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 17S/201S.(XI. 30.) számú határozata az Egyéb támogatások és a Kiemelkedő sportrendezvények kereteken lévő tartalék felhasználásával kapcsolatos döntésről A Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és a Közgyűlés és bizottságai feladatai és hatáskörei megállapításáról szóló 30/2010. (XI.12.) önkormányzati rendelet 10. (3) bekezdés által biztosított jogkörében eljárva a következő határozatot hozta: Az Egyéb támogatások keret lévő Ft és a Kiemelkedő sportrendezvények kereten felszabaduló Ft és a kereten lévő Ft, összesen Ft a városi óvodák részére történő átcsoportosítását javasolja a decemberi tervmódosítás alkalmával a Közgyűlés felé a városunkban működő 34 óvoda számára történő sporteszközök beszerzésének céljára. Nyíregyháza, november 30. A határozatot kapják: 1./ A Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság tagjai 2./ A Polgármesteri Hivatal Közgyűlési és Törvényességi csoportja 3./ Polgármesteri Kabinet Sport Referatúra 4./ Irattár

10 NYíREGYHÁZAMEGYEl JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 176/201S.(XI. 30.) számú határozata a 201S.évi nyári napközis táborról szóló beszámolóról A Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és a nyári napközis táborok évi beszámolóját elfogadta. Nyíregyháza, november 30. A határozatot kapják: 1./ A Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság tagjai 2./ A Polgármesteri Hivatal Közgyűlési és Törvényességi csoportja 3./ Irattár Iv

11 NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 177/201S.(XI. 30.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város területén lévő állami fenntartású általános iskolák felvételi körzetének véleményezésére A Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és a Közgyűlés és bizottságai feladatai és hatáskörei megállapításáról szóló 30/2010. (XI.12.) önkormányzati rendelet 10. (1) bekezdés által biztosított jogkörében eljárva a következő határozatot hozta: a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság véleménye szerint nem indokolt a jelenleg hatályos általános iskolai körzethatárok módosítása, mert a hátrányos helyzetű tanulóknak az egyes felvételi körzetekben kiszámított aránya sehol sem éri el a ls százalékpontos eltérést az általános iskolába járó hátrányos helyzetű gyermekeknek a település egészére kiszámított arányához képest. Nyíregyháza, november 30. A határozatot kapják: 1./ A Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság tagjai 2./ A Polgármesteri Hivatal Közgyűlési és Törvényességi csoportja 3./ Irattár

12 NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 178/2015.(XI.30.) számú határozata köznevelési eseti kérelmek elbírálására A Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és a Közgyűlés és bizottságai feladatai és hatáskörei megállapításáról szóló 30/2010. (XI.12.) önkormányzati rendelet 10. (1) bekezdés által biztosított jogkörében eljárva a következő határozatot hozta: Az oktatással kapcsolatos hirdetmények díjai kereten lévő 300 eft, és az Ifjú tehetségekért keretből felszabaduló 160 eft átcsoportosításával, és az oktatási célfeladatok előirányzata, oktatási nevelési-intézményi rendezvények, évfordulók című kereten lévő eft, összesen eft támogatási összegből: A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházi Tankerületén keresztül a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Szőlőskerti Tagintézményét 130 eft. Az Angol Kéttannyelvű Eszterlánc Északi Óvoda, mint gazdasági szervezet által az Eszterlánc Északi Óvodát 360 eft, a Búzaszem Nyugati Óvodát 280 eft, a Tündérkert Keleti Óvodát 340 eh, a Gyermekek Háza Déli Óvodát 420 eh, összesen eft támogatásban részesíti. Nyíregyháza, november 30. a bizottság elnöke A határozatot kapják: 1./ A Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság tagjai 2./ A Polgármesteri Hivatal Közgyűlési és Törvényességi csoportja 3./ Irattár 4./ Érintett intézmények

13 NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 4401 NYíRF CYHÁZA. KOSSU1 H T(R 1. pr.; 83. TELEFON: ; FAX: POLCiARMESTERIKABINET@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: PKAB/99-9/201S. Ügyintéző: Hornyák Enikő Előterjesztés a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz az Egyéb támogatások és a Kiemelkedő sportrendezvények kereteken lévő tartalék felhasználásával kapcsolatos döntésre - Tisztelt Bizottság! Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének sportjáról és sportfinanszírozási rendszeréről szóló 30/2014.(XI.28.) önkormányzati rendelet előírásai alapján Nyíregyháza MJV Közgyűlése Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága az Egyéb támogatások keret terhére dönt a január 31-i határidőt követően, az előírt időpontokig benyújtott, de előre nem tervezhető kiemelkedő sportesemény megrendezését, vagy önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került sportszervezet működéséti vagy valamely sportszervezet eredményességét, tevékenységét kiemelkedően fejlesztő támogatásokról. Az év során 8 alkalommal részesített támogatásban a fentieknek megfelelően sportszervezeteket összesen ,- Ft összegben. Tekintettel arra, hogy az év során a városi óvodák nem részesültek sportcélú támogatásban, a karácsonyra való tekintettel kezdeményezzük a kereten még meglévő /- Ft, valamint a Piremon Sportegyesület által a Kiemelkedő sportrendezvények keret terhére fel nem használt /- Ft.- és a kereten lévő ,- Ft, azaz összesen ,- Ft az Óvodák részére történő átcsoportosításával a városunkban működő 34 óvoda számára sporteszközök vásárlását. A Piremon Sportegyesület tájékoztató elektronikus levelét előterjesztésünk 1. sz. mellékiete tartalmazza. Javasoljuk a Tisztelt Bizottságnak előterjesztésűnk határozat-tervezete alapján a decemberi tervmódosítása során a fenti átcsoportosítás Közgyűlés felé történő kezdeményezését és ezáltal az óvodák számára egyenlő arányban sporteszközök vásárlásának a lehetőségének a támogatását. NyíregyházaI Batizi Tamás ka binetvezető R E G Y H Á Z A l':l

14 NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 4401 NvíRFGYflÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON; '544; FAX: NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága /2015. (XI.26.) számú határozat-tervezete az Egyéb támogatások és a Kiemelkedő sportrendezvények kereteken lévő tartalék felhasználásával kapcsolatos döntésről A Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és a Közgyűlés és bizottságai feladatai és hatáskörei megállapításáról szóló 30/2010.(XI.12.) önkormányzati rendelet 10. (3) bekezdés által biztosított jogkörébe n eljárva a következő határozatot hozta: az Egyéb támogatások kereten lévő ,- Ft és a Kiemelkedő sportrendezvények kereten felszabaduló ,- Ft és a kereten lévő ,- Ft, összesen ,- Ft a városi óvodák részére történő átcsoportosítását javasolja a decemberi tervmódosítás alkalmával a Közgyűlés felé a városunkban működő 34 óvoda számára történő sporteszközök beszerzésének céljára. Nyíregyháza, XI. 26. Halkóné dr. Rudolf Éva a bizottság elnöke A határozatot kapják: 1./ A Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság tagjai 2./ A Polgármesteri Hivatal Jogi és Önkormányzati csoportja 3./ A Polgármesteri Kabinet Sport Referatúra 4./ Irattár C') N Y R E G Y H Á Z A, 4L

15 A. \.1. tvl.c,1jil'(i. \ U Nyiregyhaza.hu Webmaii :: Re: támogatási szerződés action=print&_uid=i.. Tárgy Re: támogatási szerződés Feladó Raska Gyula Raska Gyula <gyula.raska@gmail.com> Címzett Hornyak Eniko <hornyak.eniko@nyiregyhaza.hu> Dátum :38 ~ Levelez6szerver Tisztelt Polgármesteri Kabinet! A Piremon SE.ülőröplabda szakosztálya 201S.novemberében rangos nemzetközi tornát szeretett volna rendezni Nyíregyházán. Erre a Polgármesteri Hivatalól a Kiemelkedő sportrendezvények terhére 900 e.ft támogatást nyertünk el. A verseny rangját és nívóját tekintve csak a Bujtosi Szabadidő csarnok felelne meg a torna megrendezéséhez,így sajnos ezt jövő évre kell halasztanunk a terem felújítása miatt. A fent említett okok miatt a támogatásukat 2015-ben nem tudjuk felhasználni. Megértésüket köszönjük,és a jövőben is számítunk segítségükre! Üdvözlettel: Raska Gyula június 24.12:16 Hornyak Eniko írta, <hornyak.eniko@nyiregyhaza.hu>: : Tisztelt Támogatott!, Nyíregyháza MJV Közgyűlése Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 110/2015. (VI.23.) sz. határozata alapján mellékelve küldjük a Kiemelkedő sportrendezvények keret terhére benyújtott : kérelmükben foglalt rendezvényüket támogató szerződést. Amennyiben az adatok megfelelőek, a szerződést 3pld-ban aláírva és pecsételve kellene eljuttatni részemre lehetőleg a június 30-a, kedd 12 óráig. üdvözlettel:, Hornyák Enikő : sportreferens i NYÍREGYHÁZA : MEGYEI JOGÚ VÁROS, POLGÁRMESTERI HIVATALA, :, Polgármesteri Kabinet 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Telefon: /291 Fax: ; hornyak.eniko@nyiregyhaza.hu Internet: f(

16 NyíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH 1FR 1. PF.: 83. TELEFON: '544; FAX: Ügyiratszám: PKAB/99-6/201S. Ügyintéző: Hornyák Enikő Előterjesztés a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz a Kertvárosi Diáksport Egyesület rendkívüli támogatási kéreimével kapcsolatos döntésre Tisztelt Bizottság! Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 30j2014.(XI.28.) önkormányzati rendelete Nyíregyháza Megyei Jogú Város sportjáról és sportfinanszírozási rendszeréről 2. b) alapján rendkívüli támogatás adható a január 31-i határidőt követően, az előírt időpontokig benyújtott, de előre nem tervezhető kiemelkedő sportesemény megrendezését, vagy önhibáján kívűl hátrányos helyzetbe került sportszervezet múködését, vagy valamely sportszervezet eredményességét, tevékenységét kiemelkedően fejlesztő támogatási formaként. A fentieknek felel meg a november 23-án a Kertvárosi Diáksport Egyesület által beküldött támogatási kérelem. Az egyesület kéreimében (1. sz. melléklet) a december 1. - december 20. köjött megrendezni kívánt téli sportrendezvény-sorozat költségeire kéri a Bizottság támogatását (díjazás, oklevél ,-Ft, sporteszközök ,- Ft, összesen bruttó ,- Ft költségből) ,- Ft összegben. A kérelem támogatása az Egyéb támogatások kereten lévő ,- Ft terhére megvalósítható. Javasoljuk a Tisztelt Bizottságnak előterjesztésünk határozat-tervezete alapján az Egyéb támogatások kereten lévő , Ft terhére a kérelem támogatását. Nyíregyháza, Batizi Tamás kabinetvezető R E G Y H Á Z A b~

17 NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: ; FAX: NV(REGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOL~SE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága... /2015. (XI.26.) számú h at á r o z a t-te r v e z ete a Kertvárosi Diáksport Egyesület rendkrvüli támogatási kéreimével kapcsolatos döntésről A Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és a Közgyűlés és bizottságai feladatai és hatáskörei megállapításáról szóló 30/2010.(XI.12.) önkormányzati rendelet 10. (3) bekezdés által biztosított jogkörében eljárva a következő határozatot hozta: az Egyéb támogatások keret terhére a Ke rtvá rosi Diáksport Egyesület téli sportrendezvényeinek a költségeinek támogatására benyújtott kéreimét a kért ,- Ft összegben támogatja azzal a feltétellel, hogy szerződéskötésre csak a hiányzó adóigazolás beérkezését követően kerülhet sor. Nyíregyháza, XI. 26. Halkóné dr. Rudolf Éva A határozatot kapják: a bizottság elnöke 1./ A Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság tagjai 2./ A Polgármesteri Hivatal Jogi és Önkormányzati csoportja 3./ A Polgármesteri Kabinet Sport Referatúra 4./ Irattár R E G Y H Á Z A 11

18 Az Önkormányzat tölti ki: Iktatási szám RENDKíVÜLI TÁMOGATÁSI KÉRELEM MŰKÖDÉSI SPORTTÁMOGATÁS TÁMOGATÁSI ŰRLAP Beadási határidő: 201S.november 24. Megvalósítási időszak: I i A kérelmező neve: A kérelmező székhelye: KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKSPORT EGYESÜLET 4400.NYíREGYHÁZA KÖNYÖK U..lj

19 A KÉRELEM TARTALMA A kérelem tartalmának rövid összefoglalása, nyilvános közlésre alkalma~ módon. (Max. 100 szó) A Kertvárosi Általános Iskola Diáksport Egyesülete 2015.december december 20. között az alábbi már hagyománynak számító, MIKULÁS napi és KARÁCSONYI szabadidősport rendezvényeit szeretné megszervezni a tanuló ifjúság, szülők és intézményünk dolgozói részére. Atervezett rendezvény sorozatnak két kiemelkedő eseményei lesznek: MIKULÁS NAPI RENDEZVÉNYEK Családi ügyesség -bátorság próbák Labdarúgó, osztályok és iskolák közötti versenyek TÁJFUTÓ téli verseny i KERÉKPÁR ÜGYESSÉGI VERSENY I KARÁCSONYI SPORTVERSENYEK

20 B. A KÉRElMEZŐ ADATAI Kérjük, a későbbi kapcsolattartás érdekében pontosan adja meg a kérelmezőre vonatkozó adatokat! A kérelmező adatai (megfelelő rész kitöltendő) Neve Kertvárosi Általános Iskola Diáksport Egyesület Adószáma: Cégjegyzékszá ma: - Adóazonosító jele: - Vállalkozói igazolvány - szám: Bankszámlaszáma: A kérelmező székhelye Város Nyíregyháza Irá nyítószá m Utca Könyök Házszám l/a A kérelmező levelezési címe (ha nem egyezik a székhellyel) Város - Irányítószám - Utca - Házszám - A kérelmező egyéb elérhetőségei Telefon (központi szám) 42/ Fax (központi fax) 42/ E-maii címe Honlapcíme (nem kötelező kitölteni) A kérelmező hivatalos képviselője Név Beosztás A támogatásért felelős személy a kérelmezőnél Név Szervezeti egység Beosztás Telefon - kertvarosi@nyiregyhaza.hu Póka Imre DSE Elnök dr. Sasváriné Tamás Teréz Kertvárosi Általános Iskola Diáksport Egyesület gazdasági és pályázati felelős Mobil Fax - E-maii sasvariteri@gmail.com A kérelmező típusa Felsőoktatási intézmény (x jelölés, több pont is Közoktatási intézmény Általános iskola x megjelölhető) Gimnázium - Szakközépiskola - Akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképző - Felnőttoktatási intézmény - Egyéb oktatási intézmény, és pedig: Civil szervezet - Vállalkozás - Sportegyesület x

21 A kérelmező(xjelölés) költségvetési szerv egyébfenntartású szerv x. Akérell11ező, mint gazdasági önállóan gazdálkodó egység (x jelölés) részben önállóan gazdálkodó Kérjük a következő táblázat adatait csak a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek esetében kitölteni. l A kérelmező, mint(észben azelőirányzatok fölött teljes lönállógazqasági egység.(x iog!<örrel rendelkezik i jelölés) az előirányzatok fölött részjogkörrel rendelkezik A kérelmező, mint részben önálló gazdasági egység!pénzügyi és gazdaságifeladatait.ellátá költségvetési szerv neve: I i Egyéb, a kérelmezőt érintő adatok A EgYesületi tagok száma ősszesen! 340 fő B. A támogatásban érintett tagok száma 340 fő C, A támogatásban érintett tagok százalékos aránya 100 % D. Az összes létszámon belül az utánpótláskorú tagok száma fő E. Az utánpótláskorú tagok százalékos aránya (DlA x 100) 150 % Szakemberek száma Mely területen érintettek? (felsorolás) csapatsportok labdarúgás, kézilabda, torna, egyéni sportok tollaslabda, turisztikai, aerobik i egyéb, éspedig Jelen kérelem benyújtását megelőzően pályázott már sporttámogatásra? {x jelölés) igen nem x --- Amennyiben pályázott korábban, mely területeken? fa táblázat sorai szükség esetén bővíthetők.) Támogatás éve I Támogatástípus Kérjük, jelölje, ha Korábbi sikeres pályázat. sikeres támogatásról esetén kérjük jelö/je, van szó. hogy korábbi nyertes (x jelölés) támogatásáról határidőreelszán'lolt-e, s adja meg támogatási! azonosítóját Szabadidősport x PKABI43~7/2015: Működési támogatás lx PKAB/44-11/201S.

22 C. TARTALOM 1. A támogatási kérelem összefoglalása Kérjük, foglalják össze maximum egy oldalban a támogatás keretein belül megvalósítandó tevékenységeket. Kérjük, fejtsék ki, milyen eredményeket várnak a támogatás által megvalósított feladatoktól., Az egyesületünkben már nagy hagyománya van a Mikulásnapi és Karácsonyi, téli szünetet megelőző héten szervezett szabadidős rendezvénynek. A programon 300 tanuló és az összes pedagógus, illetve egyre több szülő vesz részt. A másik kiemelkedő rendezvényünk a Karácsonyi forgatag, már több évtizede szervezzük ezt a sportrendezvény, ahol különböző sporteseményekre kerül sor (labdarúgás, röplabda, tollaslabda, tűzharc) a szülők-diákok és a pedagógusok körében, Az idei évben ebben az időszakban kívánjuk megrendezni a téli tájfutó szellemi és terem versenyét. a kerékpár-ügyességi verseny elméleti és gyakorlati versenyét. Házi sakkversenyt is szervezünk tanulóink kérésére. A fenti rendezvények nagyon kedvelt szórakozást nyújt szülőnek, diáknak és pedagógusnak is egyaránt illetve a 2. A kérelmező szöveges bemutatása Kérjük, mutassa be tevékenységi körét és tapasztalatait, különös tekintettel az eddig elért eredményeire, valamint az utánpótlás-nevelés és a szabadidős tevékenységek terén végzett i munkájára. A Kertvárosi Általános Iskola Diáksport Egyesülete 1989 óta működik jelenleg 6 szakcsoporttal. Utánpótlás bázisa vagyunk a Nyíregyházi Sportcentrum Labdarúgó, kézilabda és a Megyei Tájfutó Egyesületnek. A Diákolimpián elért eredményeink bizonyítják, hogy jó úton haladunk, hiszen a 2014/2015.tanévben a diáksport versenyeken elért eredményeink alapján iskolánk harmadik helyezést ért el a kategóriájában. Nagyon fontos számunkra, hogy a szülők ismerjék a DSE munkáját és eredményeit. Több alkalommal. szervezünk számukra családi sportnapot, amit a szülők szívesen ki is használnak. Ezekkel a rendezvényekkel a célunk, hogy szülők gyermekeikkel együtt mozogj anak és használják ki a sportolási lehetőségeket. 2l

23 3. Kérjük, mutassa beszakértelmét és szerepét a támogatandó területen. Intézményünk Diáksport Egyesülete már 1989 óta, mint iskolai sportkör, majd 2002 óta DSE-ként számos sportrendezvény szervezésében és lebonyolításában vett részt a Kertvárosban. Kiemelkedő rendezvényeink közé tartozik a minden év májusában a Kertvárosi Sport Napok, a Kerékpár Ügyességi verseny és a december hónapban megrendezésre kerülő Mikulás és Karácsonyi labdarúgó tornák. A családok részére szervezett ügyesség-bátorság próbák illetve a Tájfutás és sakkversenyek szervezése. A fenti sportrendezvényeinken közel sportolni vágyó diák, szülő és pedagógus vesz részt. Tárgyi feltételek fejlesztése 14. Kérjük, mutassa be, hogy milyen tárgyifeltételekkel rendelkeznek. Intézményünk rendelkezik egy 43x22 mtornacsamok és egy 9 mx18 m tornaszobával. A létesítmények rendelkeznek felfestett labdarúgó, kézilabda, röplabda és tollaslabda pályákkal. Rendelkezünk egy füves pályával, ami a tavasszal felújításra szorul. ( Talaj kiegyenlítése és fű pótlása) Atornaterem és a csarnok állapota kielégítőnek mond ható. Csak az alapvető sporteszközökkel rendelkezünk, és az elhasznált eszközöket pótolni kell.. Atestnevelés órák és az edzések zökkenőmentes lebonyolítása miatt szükséges további eszközök beszerzése. r S. Milyen sporteszközök és sportfelszerelések beszerzését tervezik? Beszerzésüket röviden i indokolják.(kérjük, szükség esetén bővítse a táblázat sorait.) i il Tétel I megnevezése I Érem I Serleg Sportfelszerelés vásárlása gumilabda, foci sakk Darabszám I (várhatóan) Egységár Az eszközök és felszerelések tervezett felhasználása. Sport versenyek jutalmazása Sport versenyek jutalmazása Sport versenyek jutalmazására I kulacs, láthatósági mellény oklevél 50

24 Szakmai terv 6. Kérjükifoglalja össze időrendben a támogatást megvalósításához kapcsolódó tervezett tevékenységeket az alábbi táblázatban a megvalósításí időszakra (20... január december 31.) vonatkozóan. (Kérjük, szükség esetén bővítse a táblázat sorait.) A tevékenység leírása Kezdete Vége Részt vevő személyek I Szakmai cél:! Mikulásnapi rendezvények l Alsó-felső tagozatos I Az egészséges életmód a sportolás és az együtt játszás tanulók, szülők és pedagógusok i népszerűsítése Tájfutó verseny elmélet és gyakorlat Alsó és felső tagozatos tanulók, szülők és szakcsoport Sportolási lehetőség elsajátítása, gyakorlása és népszerűsítése vezető Kerékpár - ügyességiverseny Alsó és felső Sportolási lehetőség elsajátítása, elmélet és tagozatos gyakorlása és népszerűsítése gyakorlat tanulók, szülők és szakcsoport vezető Karácsonyi sportversenyek, Az egészséges életmód a labdarugó kupa sportolás és az együtt játszás /20csapat/ népszerűsítése

25 Marketing terv 7. Kérjük, foglalja össze időrendben atámogatást megvalósításához kapcsolódó tervezett marketingtevékenységeket az alábbi táblázatban a megvalósítási időszakra (20... január de.cember 31.) vonatkozóan. (Kérjük, szükség esetén bővítse a táblázat sorait.) A tevékenység Kezdete Vége Részt vevő Marketing cél: leírása személyek Mikulásnapi I rendezvények l Alsó-felső tagozatos tanulók, szülők és pedagógusok Tájékoztatás az iskolai eseményekről I Tájfutó verseny I Alsó-felső Tájékoztatás az iskolai elmélet és tagozatos eseményekről gyakorlat tanulók, szülők és pedagógusok Kerékpár ügyességiverseny Alsó-felső elmélet és tagozatos Tájékoztatás az iskolai gyakorlat tanulók, szülők és pedagógusok eseményekről Karácsonyi Alsó-felső sportversenyek, tagozatos Tájékoztatás az iskolai labdarúgó kupák tanulók, szülők eseményekről /20 csapat! és pedagógusok 8. Kérjük, fejtsék ki röviden, milyen kitűzött célokat szeretnének elérni. Céljait szakmai teljesítménymutatókkal ésindikátorokkal támassza alá! A DSE célja, intézményünkben minden mozogni vágyó fiatal találjon sportolási lehetőséget. Azokat a tanulókat is meg kell tudni győzni az aktív mozgásra, akik ez idáig csak a testnevelés órákon voltak tevékenyek. Minél gazdagabb a DSE sportolási kinálata annál könnyebb a tanulók bevonása a szabadidős programokba, célunk az aktív sportolók létszámát legalább 80% -ra emeljük az iskola összlétszámához viszonyítva. (

26 D. Költségterv Sporteszközök, sportfelszerelések beszerzése Tétel Darabszám IÖsszeg (Ft) (várható an) I Erem, szalag I 60 Serleg gumilabda foci sakk készlet I kulacs i láth.mellény ~%.1 oklevél 50 I Beszerzés összesen (Ft) :c Személyi k&ltségek, díj (Ft) Összes l i snortstoígiltat~sok vasarlasa költsé!2 (Ft) I Egyéb költségek (nevezés, egység alkalo egységá Összes utazás. w.91hs:. étkezés stb,) <km! fő) m r költség (Ft).. I Személyi költségek összesen (Ft) Egyéb költségek összesen (Ft 0.

27 Összes költség (Ft) IGÉNYELT TÁMOGATÁS (Ft) Önerő (Ft)

28 FIGYELEM! Az alábbi nyilatkozat pontos kitöltése és aláírásokkal illetve pecséttel való hitelesítése a a formoi érvényesség feltétele. Én, mint a pályázó szerv hivatalos képviselője, aláírásommal igazolom, hogyapályázatban megadott adatok - legjobb tudásom és ismereteim szerint - valósak. Aláírásommal hozzájárulok, hogya Nyíregyháza MJV Önkormányzata a fent megadott adatokat kizárólag a pályázat elbírálása érdekében keze/je, fe/dolgozza, a bírá/ó(k)nok továbbítsa, és azokat 5 évig megőrizze. Tudomásul veszem, hogya Nyíregyháza MJV Önkormányzata o személyes jellegű adatokat harmadikfél részére semmi/yen körülmények között nem adhatja át, kivéve, ho oz átadásra törvényi felhatalmazással bíró szerv kéri. Hozzájórulok ahhoz, hogya bírálotot követően oz e pályázatbon feltüntetett főbb adataim a Nyíregyháza MJV Önkormányzata honlapján nyilvánosságra kerüljenek. Továbbá tudomásul veszem, hogyahiányoson kitöltött pályázotom érvénytelen, valamint, hogya pájyázotban igényejtnél alacsonyabb összeg is megítéjhető. Nyilatkozom, hogya 166/2004 (V.21.) Korm. Rendelet alapján az államí sportinformációs rendszer rézére történő adatszolgáltatás; kötelezettségemnek eleget teszek. Pályázotomhoz me/lékletként csatolom oz alábbi dokumentumok közül: (x jelölés) - 30 napnál nem régebbi igazolás a támogatottat nyilvántartó szervezettől a szervezet nyilvántartásbon szereplő adatairól x 30 napnál nem régebbi igazolás o köztartozásokra vonatkozóan (kötelező) aláírási címpéldány másolatban sajátforrás igazolása x de minimis nyilatkozat (F. Nyilatkozat) xnyilatkozat o rendezett munkaügyi kapcsolatokról (G. Nyilatkozat) I x nyilatkozat o szervezet átláthatóságáról (H. Nyilatkozat) nyilatkozat o közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról {I. Nyilatkozat) x ÁFA nyilatkozat (J. Nyilatkozat) Név (a pályázó hivatalos képviselője): Póka Imre Dátum: Nyíregyháza, ? (~ /-;:'.,.~~~~ I<"'~-r-e-- Aláírás I C" ' \...ir.jer- )... "" '.- 1;,,,\ : dr. Sasváriné Tamás Teréz" "" Aláírás (a pályázó hivatalos képviselője) (gazdasági ellenjegyző, amennyiben szükséges)

29 F. l\iyilatkozat de minimis támogatás igénybevételéröl NÉV: Kertvárosi Általános Iskola Diáksport Egyesület SZÉKHELY:4400.Nyíregyháza Könyök u.1/a ALAPíTÓ OKIRAT/ CÉGJEGYZÉK SZÁM: /2001/4 VÁLLALKOZÓI IGAZOLVÁNY SZÁMA: ---- AOÓSZÁM: Nyilatkozom, hogy Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságához benyújtott 201S.évi szabadidősport, működési támogatás és a rendkívüli támogatás tárgyú pályázat/ kérelem beadását megelőző két pénzügyi évben, illetve a folyamatban lévő pénzügyi év során al az általam képviselt vállalkozás nem részesült de minimis, azaz csekély összegű támogatásokról szóló rendelet hatálya alá tartozó támogatásban. b) az általam képviselt vállalkozás részesült de minimis, azaz csekély összegű támogatásokról szólórendelet hatálya alá tartozó támogatásban, melynek bruttó támogatás tartalma: Ft, azaz Ft. Tudomásul veszem, hogy Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága által nyújtott támogatáshoz kapcsolódóan jogszabályban előírt külön nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség terhel. Kelt: Nyíregyháza,201S.11.23, * a megfelelő rész aláhúzandó PÁLYÁZATI/ TÁMOGATÁSI KÉRELEM FORMANYOMTATVÁNY

30 Nyíregyháza MJV Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága által kiírt sportkeret támogatáshoz G. Nyilatkozat (A támogatást igénylő tölti ki) Nyilatkozat az államháztartásról szóló évi cxcv. törvényben előírt ka pcsolatokra rendezett munkaügyi Alulírott (név) NYILA TKOZAT a rendezett munkaügyi kapcsalatok feltételeiről és igazolásának módjáról mint a (szervezet neve): székhelye: nyilvántartásba vevő szerv me;~rlevezése: Póka Imre Kertvárosi Általános Iskola Diáksport Egyesület 4400.Nyíregyháza Könyök u.l/a : Nyíregyházi TÖ(IJ~rlyszék nyilvántartási száma: /2001/4. adószáma: számlavezető bank neve: Szabolcs Takarék bankszámlaszáma: képviselője büntetőjogi felelősségem tudatában n y i I a t k o z o m, hogy az általam képviselt szervezettel szemben nem állnak fenn az alábbiak: aj az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 16. (4) bekezdés aj pontjában vagy 16. (4a) bekezdésében, valamint az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló évi LXXV. törvény 11. -ában foglalt, a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettség elmulasztása, b) az Mt ában meghatározott, a munkavállalói jogalanyisággal kapcsolatos életkori feltételekre (ideértve a gyermekmunka tilalmát is) vonatkozó rendelkezések megsértése, ej jogszabályban, kollektív szerződésben vagy a miniszter által az ágazatra, alágazatra kiterjesztett kollektív szerződésben megállapított munkabér mértékére és a kifizetés határidejére vonatkozó rendelkezések megsértése, d) a harmadik országbeli állampolgár da) munkavállalási engedély, illetve EU Kék Kártya, vagy db) a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.) szerinti, keresőtevékenység folytatására jogosító engedély (ideértve a magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás és tartózkodás céljából kiállított EU Kék Kártyát is) nélkül történő foglalkoztatása, ej a munkaerő-köicsönzésre vonatkozó, az Mt (1) bekezdésének a nyilvántartásba vétellel kapcsolatos szabályainak megsértése, valamint fj az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) alapján az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt a hatáskörében eljáró illetékes hatóság, vagy bíróság a támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált közigazgatási határozattal, illetőleg jogerős bírósági határozattal az 5. meghatározott hátrányos jogkövetkezményt alkalmazott. ~~os\ f/tblql)' ~ ~'i re~-1?..r ~ Kelt: Nyíregyháza, Nyíregyháza, l "'~ " Póka Imre a szervezet képviselő 10

31 H. N Y II A T K O Z AT Nyilatkozat az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről I. Törvény erejénél fogva átlátható szervezetek Alulírott,... (név), mint a... (cég)név... (adószám) törvényes képviselője nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) pontjának megfelel, azaz a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. a) pontja szerint (aláhúzandó) költségvetési szerv, köztestület, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, egyházi jogi személy, olyan gazdálkodó szervezet, amelyben az állam / [önkormónyzat megnevezése] helyi önkormányzat külön-külön vagy együtt 100%-os részesedéssel rendelkezik, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam [az óllam megnevezése] szabályozott piacára bevezetett nyilvánosan működő részvénytársaság, ezért átlátható szervezetnek minősül. II. Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek 1. Alulírott,... (név)..., mint a... (cégnév)... (adószám)... törvényes képviselője nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) pontjának megfelel, azaz a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. b) pontja szerint átlátható szervezetnek minősül, az alábbiak szerint: a) az általam képviselt szervezet olyan belföldi vagy külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, amely megfelel a következő feltételeknek: oa) tulajdonosi szerkezete, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerint meghatározott tényleges tulajdonosa megismerhető, amelyről a 2. pontban nyilatkozom, és ab) az Európai Unió tagállamában/ az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban/ a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában/ olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van [o megfelelő oláhúzondój, és ez az ország:... [ország megnevezése], és ac) nem minősül a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak, amelyről a 3. pontban nyilatkozom és ad) az általam képviselt szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet tekintetében az oa), ab) és ac) alpont szerinti feltételek fennállnak, amelyről a 4. pontban nyilatkozom.

32 2. Nyilatkozat tényleges tulajdonosról Az általam képviselt szervezetnek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló évi CXXXVI. törvény 3. r) pontja alapján a következő * A évi V. törvény 8:2. rendelkezése alapján Többségi befolyás az olyan kapcsolat, amelynek reve n természetes személy vagy jogi személy (befolyással rendelkező) egy jogi személyben a szavazatok több mint felével vagy meghatározó befolyással rendelkezik. A befolyással rendelkező akkor rendelkezik egy jogi személyben meghatározó befolyással, ha annak tagja vagy részvényese, és aj jogosult e jogi személy vezető tisztségviselői vagy felügyelőbizottsága tagjai többségének megválasztására, illetve visszahívására; vagy b) a jogi személy más tagjai, illetve részvényesei abefolyással rendelkezővel kötött megállapodás alapján abefolyással rendelkezővel azonos tartalommal szavaznak, vagyabefolyással rendelkezőn keresztül gyakorolják szavazati jogukat, feltéve, hogy együtt a szavazatok több mint felével rendelkeznek. A többségi befolyás akkor is fennáll, ha a befolyással rendelkező számára a évi V. törvény 8:2 (1)-(2) bekezdés szerinti jogosultságok közvetett befolyás útján biztosítottak. Közvetett befolyással rendelkezik a jogi személyben az, aki a jogi személyben szavazati joggal rendelkező más jogi személyben (köztes jogi személy) befolyással bír. A közvetett befolyás mértéke a köztes jogi személy befolyásának olyan hányada, amilyen mértékű befolyással a befolyással rendelkező a köztes jogi személyben rendelkezik. Ha a befolyással rendelkező a szavazatok felét meghaladó mértékű befolyással rendelkezik a köztes jogi személyben, akkor a köztes jogi személynek a jogi személyben fennálló befolyását teljes egészében a befolyással rendelkező közvetett befolyásaként kell figyelembe venni. A közeli hozzátartozók közvetlen és közvetett tulajdoni részesedését vagy szavazati jogát egybe kell számítani. Nyilatkozat a külföldi ellenőrzött társasági minősítésről: 2.1. Amennyiben a pályázó nem magyarországi székhelyű, és üzletvezetésének helye külföldön van, székhelye, illetősége az Európai Unió tagállamában, az OECD tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak hatályos egyezménye van a kettős adóztatás elkerülésére, kérjük adja meg a pályázat benyújtásának évétől kezdődően az utolsó lezárt adóévig, hogya gazdálkodó szervezet és az adott államban lévő kapcsolt vállalkozásai által együttesen saját eszközzel és munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalókkal végzett termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevétele hány százaléka az összes

33 bevételének, az alábbiak szerint (amennyiben több gazdálkodó szervezet van, kérjük újabb táblázat kitöltését): Gazdálkodó szervezet neve Az illetőség szerinti országban termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből 2.2. Amennyiben a pályázó magyarországi székhellyel rendelkezik, nem külföldi ellenőrzött társaság. 3. Nyilatkozat a közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással, szavazati joggal bíró államháztartáson kívüli jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet átláthatóságáról 3.1. A közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulqjdonnal, befolyással, szavazati joggal bíró jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet(ek) és 3.2. A közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással, szavazati joggal bíró jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet tényleges 3.3. A közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással, szavazati joggal bíró jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet a társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény pontja szerinti ellenőrzött külföldi társasági* minősítése Amennyiben a 4.1. pontban felsorolt gazdálkodó szervezetek székhelye, illetősége az Európai Unió tagállamában, az OECD tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak hatályos egyezménye van a kettős adóztatás elkerülésére, kérjük adja meg a pályázat benyújtásának évétől kezdődően az utolsó lezárt adóévig, hogya gazdálkodó szervezet és az adott államban lévő kapcsolt

34 vállalkozásai által együttesen saját eszközzel és munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalókkal végzett termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevétele hány százaléka az összes bevételének, az alábbiak szerint (amennyiben több gazdálkodó szervezet van, kérjük újabb táblázat kitöltését): I adóév Gazdálkodó szervezet neve Az illetőség szerinti országban termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevételének aránya az összes bevételhez képest (pályázat benyújtásának éve)... I... I (utolsó lezárt I adóév) ~... *Ellenőrzött külföldi társaság: az a külföldi személy, illetve az üzletvezetés helye alapján külföldi illetőségű (a továbbiakban együtt: külföldi társaság), amelyben a külföldi társaság adóéve napjainak többségében a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint belföldi illetőségű tényleges tulajdonos (a továbbiakban: részesedéssel rendelkező) van, valamint az a külföldi társaság, amelynek az adóévben elért bevételei többségében magyarországi forrásból származnak, bármely esetben akkor, ha a külföldi társaság által az adóévre fizetett (fizetendő), adóvisszatérítéssel csökkentett társasági adónak megfelelő adó és az adóalap [csoportos adóalanyiság esetén a csoportszinten fizetett (fizetendő) adóvisszatérítéssel csökkentett adó és az adóalap] százalékban kifejezett hányadosa nem éri el a 10 százalékot vagy a külföldi társaság nulla vagy negatívadóalap miatt nem fizet társasági adónak megfelelő adót, bár eredménye pozitív; nem kell e rendelkezést alkalmazni, ha a külföldi társaság székhelye, illetősége az Európai Unió tagállamában, az OECD tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak hatályos egyezménye van a kettős adóztatás elkerülésére és amely államban valódi gazdasági jelenléttel bír, azzal, hogy a) valódi gazdasági jelenlétnek minősül a külföldi társaság és az adott államban lévő kapcsolt vállalkozásai által együttesen saját eszközzel és munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalókkal végzett termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenység, ha az ebből származó bevételük eléri az összes bevételük legalább 50 százalékát; b) befektetői tevékenységnek minősül a tulajdoni részesedést jelentő tartós befektetés, a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megszerzése, tartása és elidegenítése, valamint az adott államban az értékpapírokra, befektetési szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályok által szabályozott, illetve a pénzügyi szolgáltatási, befektetési szolgáltatási tevékenység felügyeletét ellátó hatóság által felügyelt, illetve engedélyezett alap, társaság vagy egyéb szervezet, továbbá az adott állam illetékes hatóságának engedélyével rendelkező alapkezelő által kezelt, ugyanazon országban alapított vagy bejegyzett alap, társaság vagy egyéb szervezet befektetése, illetve tevékenysége; cl nulla vagy negatív eredmény és adóalap esetén a külföldi állam által jogszabályban előírt társasági adónak megfelelő adó mértékének (amennyiben a külföldi állam az adóalap összegétől függően több társasági adónak megfelelő adómértéket alkalmaz, akkor a legkisebb mértéknek) kell elérnie a 10 százalékot;

REGYHÁZA. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. Ügyiratszám: PKAB/43-25/ 2015. Ügyintéző: Hornyák Enikő

REGYHÁZA. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. Ügyiratszám: PKAB/43-25/ 2015. Ügyintéző: Hornyák Enikő NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 4401 NYíR~ GYHÁZA, KOSSUHl Tf'R 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524544; FAX: +36 42 311-041 EMAIL: POLGARMESTERIKABINET@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

(' N Y ., 1 R E G Y H Á Z A / (. ~'.. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. &-...--::-i "- '-;-.

(' N Y ., 1 R E G Y H Á Z A / (. ~'.. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. &-...--::-i - '-;-. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 440' NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFO N: +36 42 524-544; FAX: +36 42 3'1' 41 E MAIL: POLGARM ESTERI KABINET@ NYIREGYHA

Részletesebben

3. Az Ör. 10. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

3. Az Ör. 10. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 50/2011.(X.16.) önkormányzati rendelete Nyíregyháza Megyei Jogú Város sportjáról szóló 18/2011.(V.29.) önkormányzati rendelet módosításáról Nyíregyháza Megyei

Részletesebben

Előterjesztés. a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz a Nyírtramp Sportegyesület rendkívüli támogatási kéreimével kapcsolatos döntésre

Előterjesztés. a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz a Nyírtramp Sportegyesület rendkívüli támogatási kéreimével kapcsolatos döntésre NYíREGYHÁZA llegyei JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA lgármesteri KABINET.HOI NV(IHG\"!tÁ1A ~:OS5U1H! i n 1.1'1.; Ih. TELEFON: 31>.p >21 544; FAX; T 3641311-('4 l E MAIL: rolgarmc5terimbinet@nyiretylifiza.11u

Részletesebben

{. L.:-- NYíREGYHÁZA. Ügyiratszám: 66.688-5 /2012.XIV. Ügyintéző: Lápossiné Hornyák Enikő. Tisztelt Bizottság!

{. L.:-- NYíREGYHÁZA. Ügyiratszám: 66.688-5 /2012.XIV. Ügyintéző: Lápossiné Hornyák Enikő. Tisztelt Bizottság! NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-544; FAX: +}6 42 3u-041 E-MAIL: POLGARMESTERIKABINET@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. Ügyiratszám: PKABj88-1j2016. Tisztelt Bizottság!

R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. Ügyiratszám: PKABj88-1j2016. Tisztelt Bizottság! NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-544j FAX: +36 42 311-Otp E-MAIL: POLGARMESTERIKABINET@NYIREGY HAZA.HU

Részletesebben

R E G Y H Á Z A --,/ NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. Ügyiratszám: PKABj73-1j2016. Tisztelt Bizottság!

R E G Y H Á Z A --,/ NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. Ügyiratszám: PKABj73-1j2016. Tisztelt Bizottság! NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: -+36 42 524'544; FAX: +36 42 311' 41 E MAIL: POlGARMESTE RIKAB IN ET @NY IR

Részletesebben

amely készült a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság 2013. szeptember 26-án tartott nyílt

amely készült a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság 2013. szeptember 26-án tartott nyílt Jegyzőkönyv amely készült a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság 2013. szeptember 26-án tartott nyílt üléséről. Jelen vannak a jegyzőkönyvhöz mellékelt jelenléti ív szerint. lipták Lajos a bizottság

Részletesebben

Wl,(t~ Batizi Tamás REGYHÁZA. NvíRE:.GYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA. POLGÁRMESTERI KABINEl. Ügyiratszám: 12.312-61/ 2013.XIV.

Wl,(t~ Batizi Tamás REGYHÁZA. NvíRE:.GYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA. POLGÁRMESTERI KABINEl. Ügyiratszám: 12.312-61/ 2013.XIV. NvíRE:.GYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINEl 4401 NYIHlGYIIÁ7A, KOSSUTH ÜR l PI.: 03 TELEFON: ;36 42 524 544; FAX: +,6 42 31H'41 EMAIL: POL(.ARMESTERIKABINET@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

Elfogadott napirendi pontok: költségvetés vitelének szabályairól szóló rendelet megalkotására

Elfogadott napirendi pontok: költségvetés vitelének szabályairól szóló rendelet megalkotására Jegyzőkönyv amely készült a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság 2016. január 26-án a Polgármesteri Hivatal Váci Termében tartott nyílt üléséről. Jelen vannak a jegyzőkönyvhöz mellékelt jelenléti

Részletesebben

be/sfphpm01-10579/2015/mlsz

be/sfphpm01-10579/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Csengersimáért Közhasznú Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Csengersimáért Egyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1695

Részletesebben

be/sfp-08412/2015/mlsz

be/sfp-08412/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Törökbálinti Focisuli Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve TFSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1275 A kérelmező jogállása

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 30-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 30-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 30-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 46-47. Száma: 1-65/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1. Beszámoló

Részletesebben

be/sfphpm01-04123/2015/mkosz

be/sfphpm01-04123/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Pápai Kosárlabda Club A kérelmező szervezet rövidített neve PKC A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

Jegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző

Jegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző 1/2014. Csanyteleki Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27.-én (hétfőn) du. 15. 30 órai kezdettel megtartott alakuló nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: 1.) A Helyi Választási

Részletesebben

Előterjesztés. A kéreimeket a nagy mennyiségre való tekintettel nem töltöttük fel, a bizottsági ülésen megtekinthetők.

Előterjesztés. A kéreimeket a nagy mennyiségre való tekintettel nem töltöttük fel, a bizottsági ülésen megtekinthetők. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 4401 N\ ifll GYHA7A KOSSUTH UR 1. Pf.: ll,. TELEFON:.,642S 4!i44;FAX'+3642311 041 EMAIL POL(.!RMESTERIKABINE@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám:

Részletesebben

be/sfp-3419/2015/mksz

be/sfp-3419/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Móri Kézilabda Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve Móri Káézilabda Sport Club Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: NBII Áfa levonásra

Részletesebben

be/sfp-5253/2015/mkosz

be/sfp-5253/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány A kérelmező szervezet rövidített neve HSA A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

be/sfphpm01-03276/2015/mksz

be/sfphpm01-03276/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Tiszakécske Város Sportegyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve Tiszakécske VSE Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: Megye Áfa levonásra

Részletesebben

be/sfphpm01-09590/2015/mlsz

be/sfphpm01-09590/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Mezőberényi Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve MFC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 477 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Kedves egyesületi Tagtársunk!

Kedves egyesületi Tagtársunk! 1 Látok egy embert, ő más kicsit székében ül, kereke néha felvisít. Itt él közöttünk, nehezebb az élete Neki is van joga, nem tudja kérhet-e?... /Dóró Sándor verse/ HÍRLEVÉL Kedves egyesületi Tagtársunk!

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzatának

Felsőtárkány Község Önkormányzatának Felsőtárkány Község Önkormányzatának Sportkoncepciója 2011-2016 2 1. Alapelvek (1) Felsőtárkány Község Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) a testnevelés és sport tevékenység feltételeinek szabályozása

Részletesebben

VBa~ NYíREGYHÁZA. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. Ügyiratszám: 14.334-32/2013.XIV.

VBa~ NYíREGYHÁZA. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. Ügyiratszám: 14.334-32/2013.XIV. / NYíREGYHÁZA MEGYE JOG Ú VÁROS POLGÁRMESTER HVATALA POLGÁRMESTER KABNET 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-544; FAX: +36 42 311-041 E-MAfl: POlGARMESTERKABNET@NYREGYHAZA.HU

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 107/2014. (X.27.) számú határozata

JEGYZŐKÖNYV. 107/2014. (X.27.) számú határozata JEGYZŐKÖNYV amely készült a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Váci Mihály termében, a Jogi, Ügyrendi és Etikai Bizottság 2014. október 27-én tartott nyílt üléséről. Jelen vannak: 6 fő

Részletesebben

be/sfp-08781/2015/mlsz

be/sfp-08781/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nagyhegyesi Községi Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Nagyhegyesi KSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 848 A kérelmező

Részletesebben

Előterjesztés. - a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottsághoz

Előterjesztés. - a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottsághoz 4401, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-585; FAX: +36 42524-586 Ügyiratszám: 23838/2013.05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita/Szegedi Edit Előterjesztés - a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottsághoz a

Részletesebben

be/sfp-10107/2015/mlsz

be/sfp-10107/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Apropó Focisuli Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Apropó Focisuli Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

be/sfphpm01-03489/2015/mksz

be/sfphpm01-03489/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Petőfi Sportkör Lipót A kérelmező szervezet rövidített neve Lipót SE Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: Gyermekbajnokság Áfa levonásra a pályázatban

Részletesebben

be/sfphpm01-04127/2015/mkosz

be/sfphpm01-04127/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve SZESE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség

Részletesebben

be/sfp-08367/2015/mlsz

be/sfp-08367/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Petőfi Diák és Szabadidő Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Petőfi DSZSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3857 A kérelmező

Részletesebben

be/sfp-8340/2015/mlsz

be/sfp-8340/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Futball Club Ajka A kérelmező szervezet rövidített neve FC Ajka Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1970 A kérelmező jogállása Amatőr Áfa

Részletesebben

be/sfphpm01-05047/2015/mkosz

be/sfphpm01-05047/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nagykőrösi Sólymok Kosárlabda Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Nagykőrösi Sólymok SE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai

Részletesebben

be/sfp-10271/2015/mlsz

be/sfp-10271/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nyírmeggyes Sportklub A kérelmező szervezet rövidített neve Nyírmeggyes SK Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1568 A kérelmező jogállása

Részletesebben

Előterjesztés. - a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsághoz

Előterjesztés. - a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsághoz 4401 V!REGVHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFO: +36 42 524-585i FAX: +36 42 524-586 E-MAL: VHSZOC@VREGVHAZA.HU Ügyiratszám: 17254/2013.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós ldikó Előterjesztés - a Szociális, Egészségügyi

Részletesebben

be/sfphpm01-10157/2015/mlsz

be/sfphpm01-10157/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Dudar Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Dudar Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2319 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-03242/2015/mksz

be/sfphpm01-03242/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Albertirsai Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve ASE Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: Megye Áfa levonásra a pályázatban igényelt

Részletesebben

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. október 29-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. október 29-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v ALSÓSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 29-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010.

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010. Önkormányzat Kapolcs Száma: 94-15/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete 2010. november 24-én 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

be/sfp-10135/2015/mlsz

be/sfp-10135/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Pálfai Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Pálfa SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1756 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfphp01-00080/2015/mvlsz

be/sfphp01-00080/2015/mvlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Eszterházy Károly Főiskola Diák- és Szabadidősport Club A kérelmező szervezet rövidített neve EKF SC A sportszervezet jogállása: Amatőr Gazdálkodási

Részletesebben

be/sfphpm01-05044/2015/mkosz

be/sfphpm01-05044/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bajai Női Kosárlabda Klub A kérelmező szervezet rövidített neve Bajai NKK A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

be/sfp-4220/2015/mkosz

be/sfp-4220/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Hajdúhadházi Kosárlabda Klub A kérelmező szervezet rövidített neve HKK A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

be/sfp-10567/2015/mlsz

be/sfp-10567/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Zagyvapálfalvai Ifjak Sportegyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve Zagyvapálfalvai I.S.E. Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 4059

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. február 15-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

be/sfp-08928/2015/mlsz

be/sfp-08928/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Sárospataki Rákóczi Diáksport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Sárospataki Rákóczi DSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

be/sfphpm01-09418/2015/mlsz

be/sfphpm01-09418/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Csanyteleki Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve Csanyteleki Sport Club Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

Ügyiratszám: be/sfp-1176/2013 Ügyintéző: Szabari János Hajnóczy ut 4. E-mail: sporttamogatas@hunbasket.hu 7633

Ügyiratszám: be/sfp-1176/2013 Ügyintéző: Szabari János Hajnóczy ut 4. E-mail: sporttamogatas@hunbasket.hu 7633 Iktatószám: ki/jh01-1176/2013 Bácsbasket Korlátolt Felelősségü Társaság Ügyiratszám: be/sfp-1176/2013 Pécs Ügyintéző: Szabari János Hajnóczy ut 4. E-mail: sporttamogatas@hunbasket.hu 7633 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

be/sfp-08715/2015/mlsz

be/sfp-08715/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve KECSKÉD KÖZSÉGI SPORTKÖR A kérelmező szervezet rövidített neve Kecskéd KSK Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1085 A kérelmező jogállása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Bizottság 2013. október 22-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Bizottság 2013. október 22-én megtartott üléséről NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE GAZDASÁGI ÉS TULAJDONOSI BIZOTTSÁGA NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. JEGYZŐKÖNYV A Bizottság 2013. október 22-én megtartott üléséről Jelen vannak: a bizottság tagjai

Részletesebben

be/sfp-09280/2015/mlsz

be/sfp-09280/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Almásfüzitői Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve ASC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1119 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfphpm01-08509/2015/mlsz

be/sfphpm01-08509/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nyergesújfalu Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Nyergesújfalu SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1106 A kérelmező

Részletesebben

be/sfp-8960/2015/mlsz

be/sfp-8960/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bercel Községi Sportkör A kérelmező szervezet rövidített neve Bercel KSK Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1181 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-00108/2015/mvlsz

be/sfphpm01-00108/2015/mvlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Oázis Sport Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság A kérelmező szervezet rövidített neve Oázis Sport Nonprofit Kft. A sportszervezet jogállása:

Részletesebben

8/2009. számú 2009. május 13-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

8/2009. számú 2009. május 13-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 6289-1/2009. 8/2009. számú 2009. május 13-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 82-86/2009. (V.13.) sz. Kth.)

Részletesebben

be/sfp-8690/2015/mlsz

be/sfp-8690/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Záhonyi Vasutas Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve Záhonyi VSC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2269 A kérelmező jogállása

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SPORTKONCEPCIÓJA

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SPORTKONCEPCIÓJA PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SPORTKONCEPCIÓJA 2016-2019 1 1. Bevezetés Püspökladány Város Önkormányzata 2004-2014 közötti időszakra szóló sportkoncepciója teljesítette a küldetését. Szükség van tehát

Részletesebben

be/sfphpm01-10158/2015/mlsz

be/sfphpm01-10158/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Baksai Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Baksai Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

SZOCIÁLIS és; KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY. Előterjesztés. - a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsághozeseti kérelem elbírálására

SZOCIÁLIS és; KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY. Előterjesztés. - a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsághozeseti kérelem elbírálására NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS és; KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-585i FAX: +36 42 524-586 E-MAIL: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

Napirendi javaslat. 4. Törvényességi felülvizsgálat vagyon rendelet módosítása. Előadó: jegyző

Napirendi javaslat. 4. Törvényességi felülvizsgálat vagyon rendelet módosítása. Előadó: jegyző J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 26-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési Sándor

Részletesebben

be/sfp-9345/2015/mlsz

be/sfp-9345/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Szanki Olajbányász Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve OBSE Gazdálkodási formakód 114 Tagsági azonosítószám 203122 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfp-08492/2015/mlsz

be/sfp-08492/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve ASI DSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2462 A

Részletesebben

be/sfp-9577/2015/mlsz

be/sfp-9577/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bajai Labdarúgó Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve BLSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2227 A kérelmező jogállása

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 16/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

be/sfphpm01-10723/2015/mlsz

be/sfphpm01-10723/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kisbárapáti Községi Szabadidő- és Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Kisbárapáti SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

be/sfp-10446/2015/mlsz

be/sfp-10446/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve SZADA SE A kérelmező szervezet rövidített neve SZADA SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1254 A kérelmező jogállása Amatőr Áfa levonásra

Részletesebben

be/sfphpm01-10296/2015/mlsz

be/sfphpm01-10296/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nógrád Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Nógrád SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1209 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfphpm01-08159/2015/mlsz

be/sfphpm01-08159/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Harkányfürdő Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Harkányfürdő Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 28 A kérelmező

Részletesebben

B":,.~1a~s ~. kabinetvezető REGYHÁZA. Ügyiratszám: PKAB/ 69-12/2014. Ügyintéző: Hornyák Enikő. Tisztelt Bizottság!

B:,.~1a~s ~. kabinetvezető REGYHÁZA. Ügyiratszám: PKAB/ 69-12/2014. Ügyintéző: Hornyák Enikő. Tisztelt Bizottság! NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 4401 NvíRrGVtlÁ7A, KOSSUTH TÉR 1. pr.: 83. TELEFON: +36 42 524-544; FAX: +36 42 311-041 E-MAIL: POLGARMESTERIKABINET@NVIREGVHAZA.HU

Részletesebben

be/sfphpm01-03164/2015/mksz

be/sfphpm01-03164/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Úrkúti Sportkör A kérelmező szervezet rövidített neve Úrkút SK Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: Megye Áfa levonásra a pályázatban igényelt

Részletesebben

be/sfphpm01-08614/2015/mlsz

be/sfphpm01-08614/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Tiszakécske Város Sportegyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve Tiszakécske VSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2172 A kérelmező

Részletesebben

be/sfphpm01-08278/2015/mlsz

be/sfphpm01-08278/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve L-IT Szentkorona Akadémia Club Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve L-IT SZEAC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3329

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Zsiga Tamás elnök, Egyházas Gyula, Jakus Árpádné képviselők. Meghívottak: Dukáné Unghy Erzsébet körjegyző

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Zsiga Tamás elnök, Egyházas Gyula, Jakus Árpádné képviselők. Meghívottak: Dukáné Unghy Erzsébet körjegyző 6. Jegyzőkönyv Készült: 2012.08.01.- én, 14.00 órától a Körjegyzőség Hivatala tanácskozótermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Zsiga Tamás elnök, Egyházas Gyula, Jakus Árpádné képviselők Meghívottak:

Részletesebben

be/sfphpm01-08437/2015/mlsz

be/sfphpm01-08437/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Beremendi Építők Sportkör A kérelmező szervezet rövidített neve Beremendi Építők Sportkör Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 5 A kérelmező

Részletesebben

be/sfphpm01-08104/2015/mlsz

be/sfphpm01-08104/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Mozsgói Csizik Mihály Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Mozsgói SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 55 A kérelmező

Részletesebben

be/sfphp01-09115/2015/mlsz

be/sfphp01-09115/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Eötvös Loránd Tudományegyetem Sport és Szabadidő Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve ELTE SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 8-án megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

be/sfp-08440/2015/mlsz

be/sfp-08440/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Magyarszék Önkormányzati Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Magyarszék Önkormányzati Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági

Részletesebben

be/sfp-08516/2015/mlsz

be/sfp-08516/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Cserszegtomaji Sport Klub A kérelmező szervezet rövidített neve Cserszegtomaji SK Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2802 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-10470/2015/mlsz

be/sfphpm01-10470/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány A kérelmező szervezet rövidített neve HSA Gazdálkodási formakód 569 Tagsági azonosítószám 3878 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-08338/2015/mlsz

be/sfphpm01-08338/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Pétervására Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Pétervására SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 698 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-05156/2015/mkosz

be/sfphpm01-05156/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Jezsuita Diáksport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Jezsuita DSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,

Részletesebben

be/sfp-10745/2015/mlsz

be/sfp-10745/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kerepesi Városi Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Nincs Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

18-3/2012.(11.20.) számú

18-3/2012.(11.20.) számú NyíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 18-3/2012.(11.20.) számú határozata a évi rendezvény támogatások elszámolásáról A Bizottság az előterjesztést megtárgyalta,

Részletesebben

be/sfphpm01-09626/2015/mlsz

be/sfphpm01-09626/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bükkzsérci Labdarúgó Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Bükkzsérci LE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphp01-08232/2015/mlsz

be/sfphp01-08232/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Szigetvári Vasas Sport Club Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve SZVSC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3155 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-08078/2015/mlsz

be/sfphpm01-08078/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Pogányi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Pogányi Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 72 A kérelmező jogállása

Részletesebben

f ' REGYHÁZA NYíREGYHÁZA 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám:PKAB-182-1/2014.

f ' REGYHÁZA NYíREGYHÁZA 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám:PKAB-182-1/2014. í 4400 í, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. POLGÁRMESTERE TELEFON: +36 42 524-500 Ügyiratszám:PKAB-182-1/2014. Ügyintéző: Doka Diána Előterjesztés - a Közgyűléshez a Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. ügyvezető

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T. 3./ Beszámoló az önkormányzat 2007. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről

T Á R G Y S O R O Z A T. 3./ Beszámoló az önkormányzat 2007. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről Bököny Község Képviselő-testülete 2007. szeptember 13-án tartott ülésének 8-37/2007. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (87-94/2007;18/2007. R) T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Polgármester

Részletesebben

felkészülés és versenyeztetés

felkészülés és versenyeztetés 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Balmazújvárosi Leány Kézilabda Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: BLKSE 2Gazdálkodási formakód: 521 Áfa levonásra

Részletesebben

be/sfphpm01-03461/2015/mksz

be/sfphpm01-03461/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Mezőkeresztes Városi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Mezőkeresztes VSE Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: Megye Áfa levonásra

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 22-i üléséről. Összesen: 7 képviselő

Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 22-i üléséről. Összesen: 7 képviselő Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 22-i üléséről Jelen vannak: csatolt jelenléti ív szerint. Jelen vannak Képviselő-testület tagjai közül: Pátrovics

Részletesebben

A Bizottság 2012. február 21-én megtartott üléséről

A Bizottság 2012. február 21-én megtartott üléséről NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város GAZDASÁGI ÉS TULAJDONOSI BIZOTTSÁGA NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. JEGYZŐKÖNYV 2012. február 21-én megtartott üléséről Jelen vannak: a bizottság tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Simon Roland képviselő távolmaradása, Valente József képviselő késése okát előzetesen jelezte.

Simon Roland képviselő távolmaradása, Valente József képviselő késése okát előzetesen jelezte. 1 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587. Szám: 39-40/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testületének és Bazsi Község

Részletesebben

be/sfp-8362/2015/mlsz

be/sfp-8362/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Diósdi Torna Club A kérelmező szervezet rövidített neve Diósdi TC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1259 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfp-10023/2015/mlsz

be/sfp-10023/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Sportkör Somberek A kérelmező szervezet rövidített neve Sportkör Somberek Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal - Pusztavám Pusztavám Község Önkormányzat

Részletesebben

be/sfphpm01-00043/2015/mvlsz

be/sfphpm01-00043/2015/mvlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Komáromi Vízipóló Klub Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KVPK A sportszervezet jogállása: Amatőr Gazdálkodási formakód 521 - Sportegyesület

Részletesebben

be/sfp-3026/2015/mksz

be/sfp-3026/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve MIKLÓS KÉZILABDA CLUB A kérelmező szervezet rövidített neve MIKLÓS KC Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: Megye Áfa levonásra a pályázatban igényelt

Részletesebben