Faragó Ferenc professzor két éve a Mikrobiológiai Intézet élén ( )

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Faragó Ferenc professzor két éve a Mikrobiológiai Intézet élén (1948 1950)"

Átírás

1 HORUS Faragó Ferenc professzor két éve a Mikrobiológiai Intézet élén ( ) Nász István dr. Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Orvosi Mikrobiológiai Intézet, Budapest 1. ábra Faragó Ferenc professzor ( ) Az Orvosi Mikrobiológiai Intézet a Kórélettani Intézettel együtt 2013 novemberében egy tudományos ülés keretében ünnepelte a korábbi Általános Kórtani és Bakteriológiai Intézet kettéválasztásával létrehozott önálló intézeteink alapításának 65 éves jubileumát. Intézetünk első igazgatója, Faragó Ferenc professzor (1. ábra) június 7-én nyert igazgatói kinevezést. Faragó professzor június 2-án született Budapesten, és mint életrajzában írja, édesapja cipészmester volt. A két intézet Preisz professzor által vezetett közös elődintézetébe már IV. éves medikus korában, 1926 szeptemberében belépett, ahol 1932 szeptemberéig, az egyetem elvégzése után is dolgozott. Ezután több helyen, különböző beosztásokban dolgozott idehaza, és külföldön is sok helyen, tudományos elismerést szerezve magának és nemzetközi hírnevet a magyar mikrobiológiai kutatásoknak júniusában került vissza a még nem szétválasztott Kórtani és Bakteriológiai Intézetbe, amely Faragó professzor igazgatói kinevezése után rövidesen felvette a Bakteriológiai és Immunitástani Intézet nevet től az intézet neve Mikrobiológiai Intézetre, majd 2001-től Orvosi Mikrobiológiai Intézetre változott. Életrajzáról, tudományos munkásságáról, eredményeiről sok helyen lehet olvasni hosszabb-rövidebb összefoglalásokat, például születésének 100. évfordulója tiszteletére Vértes László dr. írt egy kiváló és részletes életrajzot az Orvosi Hetilap Horus rovatában, amelyben, mint írta, a XX. század egyik legjelesebb orvos-kutatója, gyakorlati szakembere hatalmas ívű pályája állomásait vázolja [1]. Értékelésével magam is messzemenően egyetértek. Egykori munkatársa és adjunktusa, Sinkovics József Amerikában élő professzor egy részletes visszaemlékezést írt az Orvostörténeti Közleményekben [2] a pályájukat derékba törő, 10 csecsemő halálát okozó tragikus szérumszerencsétlenségről, amit 1950-ben az intézetben terápiás és prevenciós célból termelt szérum nem tisztázott módon tetanusztoxinnal szennyeződött pertussis-hiperimmunsavó okozott. Ezért Faragó professzort és 4 mun katársát, köztük Sinkovics professzort, politikai jellegű perbe fogták és bebörtönözték. Faragó professzor még a per kezdete előtt a börtönben meghalt, munkatársait pedig perújrafelvétel után, 1954-ben rehabilitálták. A különböző életrajzokban azonban nem vagy alig található utalás arra a nagyszerű és sokrétű intézetépítő munkára, amelyet Faragó professzor a számára megadatott két év alatt végzett mint az intézet igazgatója. Mivel már csak én vagyok az egyetlen olyan intézeti alapító tag, aki az önálló intézet első évétől, 1948 óta, 65 éve folyamatosan, megszakítás nélkül az intézetben dolgozom, DOI: /OH.2014.HO évfolyam, 14. szám

2 úgy érzem, hogy nem lehet említés nélkül hagyni azt az energikus, lendületes, átgondolt és előre tervezett intézetalapító tevékenységet, amit nap mint nap éreztünk az intézetben. Nem életműről, nem életrajzról, nem elsősorban a korábbi tudományos eredményeiről szeretnék beszámolni, ezeket csak általában, érintőlegesen említem. Elsősorban Faragó professzorhoz fűződő főnök-beosztotti, munkatársi és emberi kapcsolataimról, személyes élményekről és az intézeti légkörről szeretnék írni. Hogy kerültem az intézetbe? Másodéves medikus koromtól kezdve a Pápai Páriz Ferencről elnevezett medikuskollégiumban laktam. A kollégiumban gyakran voltak kollégiumi estek, kötetlen beszélgetések, és az intézetbe való belépésem részben ezzel van összefüggésben. A kollégiumban az idősebb hallgatók meggyőztek bennünket arról, hogy akkor is, ha valaki klinikus akar lenni, érdemes akár pár évet is eltölteni egy elméleti kutatóintézetben is. A vezetők meg is kérdezték, hogy ki hova akar menni, és az oda való bejutáshoz segítséget is nyújtottak. Harmadéves voltam, amikor Faragó professzort kinevezték az akkor alapított Bakteriológiai Intézetbe, 1948-ban. Jártam előadásokra minden tantárgyhoz, de igazából Faragó professzornak a rendkívül érdekes előadásai vonzottak a mikrobiológia felé és késztettek arra, hogy ne hagyjam ki egyetlen előadását sem, ezeket gyorsírással mindig le is jegyzeteltem, máig megőrizve azokat. Ezért, amikor a tudományos munkához helyet kellett keresni, ezt az intézetet választottam, amely akkor a budapesti Pasteur Intézet épületében volt, a Hőgyes Endre utca 7 9. szám alatt. A kollégium vezetői a Medikus Kör segítségével szereztek egy államtitkári ajánlólevelet nekem és még két másik nem kollégista hallgatónak, Vass Istvánnak és Fiala Ervinnek. Az ajánlólevéllel felkerestük Faragó professzort szeptember 15-én, aki szívesen fogadott bennünket, és megkérdezte, hogy mit akarunk. Mondtuk, hogy itt szeretnénk dolgozni és átadtuk a levelet. Amikor elolvasta, azt mondta, hogy az intézet létszáma már betelőben van, de minket még felvesz. Éppen most kezdődik egy tudományos referáló ülés, gyertek be máris! Bementünk a könyvtárba a professzorral, ahol már mindenki ott ült és a professzor érkezésekor felálltak, minket pedig bemutatott, mint új tagokat. Így történt a belépésünk, és a referáló könyv szeptember 15-i, jelenlétet számon tartó lapján ott szerepel a mi nevünk is, az enyém az utolsó (2. ábra). A régi személyzeti könyvet is megőriztük, amelyben rendszeresen dokumentálták a munkatársak belépésének időpontját. Faragó Ferenc professzor, az oktató-nevelő Faragó professzor az oktatómunkát már 1947-ben megkezdte az intézetben, amint a Pázmány Péter Tudo- 2. ábra Az első teljes létszámú referálóülés jelenléti lapja az alapító tagok névsorával (1948. szeptember 15.) mányegyetem 1947-es tanrendje is bizonyítja. Faragó professzor tantermi előadásai örök élményt jelentenek számomra, mert mindig kiváló, érthető, érdekes, lenyűgöző előadások voltak. Előadás közben nagyon gyakran egy gomba alakú, forgatással magasítható széken ült. Nagy pedagógiai érzéke volt ahhoz, hogy hogyan keltse fel a hallgatóság figyelmét és tartsa ébren érdeklődésüket. Csak egy példát említek erre: Amikor a diftériáról beszélt, azzal kezdte, hogy nagy német francia versengés, versenyfutás volt különböző immunitástani tudományos problémák megoldása terén, és felsorolt 5 6 fontos felfedezést időrendi sorrendben, mindig egy francia, majd német felfedezést egymás után, és így egyúttal tartalmas ismeretanyagot is átadott a hallgatóságnak. Időnként a táblára is írt vagy rajzolt krétával. Előadásaira mindig gondosan felkészült, amit megmaradt előadásjegyzetei tanúsítanak. Az intézetben minden fiatal tagnak, megfelelő sorrendben tantermes feladatokat kellett vállalnia, ott kellett lenni a tanteremben az előadásai alatt, de általában semmi különös feladat nem volt. Amikor egyszer én voltam beosztva és éppen a tularaemiáról tartott elő évfolyam, 14. szám

3 adást, odafordult hozzám és azt mondta: Hozzál be légy szíves egy nyulat! Én nem értettem a dolgot, de természetesen hoztam egy nyulat az állatházból és odaadtam neki, ő megfogta a fülénél, feltartotta és azt mondta: Így kell fogni egy nyulat, mert így biztonságos. Majd visszaadta: Jó, elviheted. Ezután a vízcsapnál feltűnő alapossággal kezet mosott, majd elmagyarázta, hogy ha nyulat fogunk, még akkor is, ha házinyúl vagy akár más állat, arra vigyázzunk, hogy attól esetleg fertőzést lehet kapni. Ezzel szemléltette és hívta fel a figyelmet arra, hogy az óvintézkedés nagyon fontos, emlékezetessé téve ezt a megelőzési rendszabályt. Egy másik előadáson, amikor ugyancsak én voltam a tantermes, Faragó professzor bejött, és éppen kezdeni akarta az előadást, amikor a professzori bejárón keresztül megjelent egy alacsony, hajlott hátú, nagyon öreg néni, és elkezdte az előadói táblát törölgetni, nagy derültséget kiváltva a hallgatóság egy részében, de Faragó professzor mosolyogva megmagyarázta, hogy ő Körmendi néni, mosogató- és takarítónő, és az intézet legszorgalmasabb tagja, akinek a tábla letörlése is a feladata, csak most sok dolga miatt kicsit késett. Előadásainak utolsó 10 percét gyakran arra használta fel, hogy a hallgatók kérdezhessenek tőle az előadás anyagával kapcsolatban. Sokszor nagyon értelmes kérdéseket tettek fel, amire Faragó professzor szívesen felelt. Ilyen válaszoknál és egyéb szakmai problémáknál is gyakran használta azt a kifejezést, hogy Nézzük, mit mond erre a szerológus? Egy másik alkalommal, amikor szintén én voltam a tantermes, egy Medgyesi György nevű hallgatóval hosszan beszélgettek (szinte vitatkoztak) a hígítások készítési módjáról. Faragó professzor meg is hívta a hallgatót az intézetbe és részletesen elmondatta vele a gondolatait, ezekből egy tudományos közlemény is született, amely a Kísérletes Orvostudományban 1950-ben jelent meg Hígítások készítésénél használható egyenlet címen [3]. Az előadásokkal kapcsolatban még egy érdekes esetet is érdemes említeni. A tantermi előadásokat szinte mindig kivétel nélkül a professzor tartotta, de egyszer közvetlenül az előadás kezdete előtt közbejött neki valami halaszthatatlan ügy. Kijött a folyosóra és összehívott bennünket. Négyen-öten voltunk éppen közelben, mindnyájan IV V. éves hallgatók. Mondta, hogy az előadást valaki másnak kell megtartani a Staphylococcusról. Szétnézett köztünk és rámutatott Hollós Ivánra. Azt mondta: Ő tartsa meg az előadást. Gyere be, odaadom segítségül a készülő könyvem korrektúrájából a megfelelő részt. És Hollós Iván remek egyórás előadást tartott. Oktatás iránti elkötelezettségét az mutatja legjobban, hogy egyik első kötelességének érezte, hogy a hallgatók számára tankönyvet írjon ban meg is jelent Bakteriológia és immunitástan című tankönyve [4], amely nagy sikert aratott, de hamar elfogyott. Két évvel később, 1950-ben már a második, nagyon részletesen átdolgozott és kiegészített kiadását készítette elő, illetve már el is készült vele, de amely tragikus halála miatt már nem je- 3. ábra Faragó professzor 1948-ban megjelent tankönyve második kiadás céljára átdolgozott példányának egy oldala lenhetett meg. Ennek az átdolgozott könyvnek egy oldalát mutatom be (3. ábra), de nincs is olyan oldala az első kiadásnak, amit ne javított vagy egészített volna ki nagyon szép, olvasható kézírással. A tartalomjegyzék utolsó oldalán ceruzával írva, ma már nagyon halványan ez látszik: A könyvnek a hibáit főleg a medikusok feleleteiből láttam, ezeket korrigáltam. Az év végi vizsgáztatást mindig személyesen Faragó professzor végezte, a két év alatt összesen mintegy 2000 szigorlatot tartott. Nagy üveghengerből kellett az összesodort papírlapokon található két kérdést kihúzni. A szigorlati feleletek alapján gyűjtötte össze tankönyve első kiadásának korrigálandó hibáit vagy hiányosságait. Előrelátó intézetépítő gondolkodására jellemző, hogy a legkiválóbban vizsgázók nevéhez a szigorlati könyvben grafitceruzával megjegyzéseket fűzött, amelyek arra utaltak, hogy az illető esetleg alkalmas lehet az intézeti tagok közé való meghívásra. A gyakorlati oktatás eleinte nagyon kezdetleges volt. Nekünk még csak annyi, hogy Berta László adjunktus a tanteremben bemutatta, hogy kell Petri-csészében levő szilárd táptalajra egy baktériumot leoltani. A Hőgyes Endre utcai tanterem mögötti helyiségben levő nagy asztalra kitett, 8 10 mikroszkópba beállított, festett keneteket lehetett megnézni, libasorban, egymás után haladva. Később aztán fokozatosan létrejött a tényleges gyakorlati oktatás évfolyam, 14. szám 556

4 4. ábra Egyetemi könyvtári belépő és Faragó professzor levele az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgatójához, amelyben kéri, hogy Nász István orvostanhallgató látogathassa az intézet könyvtárát Faragó professzor nagy súlyt helyezett nemcsak a medikusok oktatására, hanem az intézet oktatóinak a továbbképzésére is. Ez különösen azért volt szükséges, mert néhány egyetemet végzett idősebb oktatón kívül mintegy 20 lelkes, fiatal orvostanhallgató (IV., V. és VI. évesek), díjas és díjtalan demonstrátorok voltak az intézet tagjai, akiknek a mikrobiológiai tudásszintje nagyon különböző volt, oktatási gyakorlattal pedig egyáltalán nem rendelkeztek. Ezért határozta el Faragó professzor a tudományos referálóülésektől független továbbképző tanfolyam létrehozását olyan tematikával, amely szinte az egész mikrobiológiai tananyagot felölelte. Mindenki kapott 2 3 előadási és hozzászólási témakört, amelyekre fel kellett készülni és a kitűzött időpontban az előadást, illetve a hozzá illő részletes hozzászólást meg kellett tartani, amit a többiek meghallgattak, megbíráltak és esetleg tanácsokat adtak. Ez az előadás-sorozat 1948-ban és 1949-ben folyt. A gépírásos szövegek másolati példányai szerencsésen megmaradtak, és az anyagot, amely 66 előadást és 23 hozzászólást tartalmaz, 2007-ben sikerült archiválnunk Ádám Éva professzor asszony segítségével, és azokat a Mikrobiológiai Múzeum és Archívumban elhelyezni. Ez az anyag képezi egyik legrégebbi tárgyi és szakmai elméleti relikviánkat, amely mindmáig kihatással van oktatási tematikánk szerkezetére. Faragó Ferenc professzor, a kutató Mint életrajzában írta: Fő érdeklődésem a tudományos kutató-munka volt. Valóban nagyon jelentős és széles körű kutatómunkát végzett, amellyel hazai és nemzetközi szinten is elismerést szerzett. Munkásságának legnagyobb részét természetesen nem az intézetben végezte, hiszen itt életének csupán utolsó két évét töltötte, de a Mikrobiológiai Múzeum és Archívumban megvan munkáinak és különlenyomatainak bekötött kötete Faragó Ferenc dolgozatai, címmel és számos külön összegyűjtött különlenyomata is egy dossziéban. Több tudományos monográfiát is írt. Munkássága elsősorban a diftéria, a vörheny, a tetanusz és a pertussis el leni védekezésre, a kombinált vakcinák problémakörére és a pertussis elleni hiperimmunsavó vizsgálatára és előállítására vonatkozott. Tudományos munkájának elméleti, tudományos értéke mellett gyakorlati értéke is kimagasló. Azt is meg kell említeni, hogy széles körű egészségügyi felvilágosítómunkát is folytatott. Faragó profeszszor kétéves intézetigazgatói tevékenysége alatt is aktív kutatómunkát végzett. Több közleménye jelent meg magyar, német és angol szakfolyóiratokban. Ezek közül talán a legértékesebb, amelyet a British Journal of Experimental Pathologyban közölt [5]. Ennek a cikknek az anyaga magyarul is megjelent a Kísérletes Orvostudományban Pusztai Zsuzsa társszerzővel 1949-ben: Vizsgálatok az antigének versenyéről a kombinált diftériapertussis-tetanus oltóanyagnál címmel [6]. Valószínűleg ezzel a cikkel volt kapcsolatos, hogy egyszer, amikor a folyosói telefonnál voltam, kijött Faragó professzor a szobájából és a szemben levő laboratóriumból kihívta Pusztai Zsuzsát és kezébe adott valamit, mondván, hogy Hoztak egy kis pénzt a tudományos munkáért. Szerzői díj lehetett a folyóirattól, gondolom. Ezekben a kísérletekben diftéria és tetanusztoxoid és Haemophilus pertussis (ma: Bordetella pertussis) vakcina kombinációját használták, és kimutatták többek közt, hogy a három antigén hatása interferenciát nem mutatott, sőt a baktériumvakcina a folyékony toxoid hatását fokozta. Kimutatták azt is, hogy a három antigén hatásában érvényesül az időtényező: a pertussis agglutinintitere nappal hamarabb érte el a maximumot és hamarabb is csökkent, mint az antitoxikus titerek. Több közleményben foglalkozott a pertussis immunitásával, a humán pertussis-hiperimmunsavó hatásmechanizmusával, illetve a hiperimmunsavó megelőző és gyógyító hatásával csecsemőkön és fiatal (1 6 éves) gyermekeken végzett kísérletek tapasztalatai alapján [7, 8, 9, 10], illetve a tetanusz védőoltás kérdésével [11] és a különböző kombinált védőoltásokkal [12, 13]. Más munkatársaktól és más jellegű vizsgálatokról is jelent meg ebben az időszakban néhány közlemény az intézetből, például az elektronmikroszkópos módszerekről [14], a dezinficiensek hatásáról [15], a tetanustoxoid immunhatásáról [16], valamint az influenza- és a Newcastle-vírusokról [17, 18, 19, 20]. Faragó professzor igazgatói kinevezése után is járt külföldön, mint életrajzában írta: 1948 szeptemberében a lengyel Mikrobiológiai Kongresszuson Wroclavban a pertusszisz immunitásának problémájáról tartottam előadást. Az erről a kongresszusról tartott intézeti beszámolón már én magam is részt vettem. Jó kapcsolata volt a Magyar Tudományos Akadémiával, amitől jelentős ku évfolyam, 14. szám

5 5. ábra Faragó professzor egyik, saját irodalmazási kartonja tatási támogatást is kapott. Egyszer egy magas rangú MTA-tisztségviselő is tett látogatást az intézetben, aki részt vett az aznapi referálóülésen. Ami a professzor tudományos tevékenységét és személyes élményeimet illeti, Faragó professzor nagyon sokat dolgozott, szerette a tudományos munkát, szeretett mesélni róla, magyar és külföldi kutatókról is. Nemcsak sokat dolgozott, hanem sokat is kért és várt a munkatársaktól, de azt barátsággal tette, mindenki szerette, és erkölcsi kötelességének érezte a munkát. Meg tudta szerettetni velünk a kutatást, mindenki akart is dolgozni és eredményeket elérni. A kutatómunka baráti légkörben becsületbeli ügy volt. Faragó professzor gyakran mondta: A mi szakmánkban mindig van előrehaladási lehetőség. A kutatómunka nem más, mint férfias játék. Azt is gyakran mondta, hogy Sok tudományos cikket kell olvasni, mert közben jönnek a saját munkában is felhasználható ötletek. Elősegítette a könyvtárlátogatásainkat is (4. ábra). Saját maga is sokat olvasott, és abban az időben szokásos módon, külön az erre a célra nyomtatott kis kartonlapokon jegyzeteket is készített róluk (5. ábra). Faragó professzor mindenkinek adott kutatási témát. Vele már dolgozott két intézeti munkatársa, Pusztai Zsuzsa és Markos György, a pertussisbaktérium különböző témáin. Nekem azt mondta: Te foglalkozz a baktérium-anyagcserével, de olvasd el előbb az Anderson-könyvet, gyere, odaadom. Ez az ő saját könyve volt, most is megvan az Archívumban, egy kisebb könyv angol nyelven, amit el is olvastam. Azt már nem mondta meg, hogy milyen baktériummal és milyen módszerrel végezzem a munkát, azt teljesen rám bízta. A kutatási feltételek egyáltalán nem voltak jók az intézetben. Jellemző, hogy nekünk, hallgatóknak asztalunk sem volt, csak egy-egy széket kaptunk a folyosón, az ablakok alatti hosszú konzol mellett. Némely kísérlethez magam készítettem eszközöket, egy rossz villanymotorból például vízfürdőkeverőt, majd egy komparátort baktériumszámolásra, miután körülbelül egy évig úgy végeztem a kísérleteimet, hogy egy automata lándzsával minden nap megszúrtam az ujjamat és a Bürker-kamrában a vörösvértestszámhoz arányítva állapítottam meg a baktériumszámot. A komparátor, a lándzsa, több más írásos Faragó-relikviával együtt megtalálható a Mikrobiológiai Múzeum és Archívumban, amelynek létrehozását 1998-ban kezdeményeztem tavaszára a Bacillus prodigiosus-sal (ma: Serratia marcenscens) végzett vizsgálataimmal már sikerült egy szerény tudományos cikkre való eredményről is beszámolni Faragó professzornak, akit inkább csak a baktérium-anyagcsere érdekelt, maga a prodigiosus nem nagyon, de megdicsérte a munkát és azt mondta, hogy Most már szereztél elég gyakorlatot és ezután foglalkozz a pertussis anyagcseréjével, kérj Markostól egy törzset, mondd, hogy én mondtam!. (Ez volt tőle az igazi elismerés, mert pertussissal dolgozhatni kiváltság volt.) Egyébként Faragó professzor kutatás-fejlesztési elképzeléseire jellemző volt, hogy fiatal kutatókat gyűjtött és nevelt az intézetben, és hogy a mikrobiológiai kutatásokat a kémia-biokémia irányába akarta fejleszteni, amit az is mutatott, hogy 1948-ban egy, 1949-ben pedig két végzett vegyészt is felvett az intézetbe. Faragó Ferenc professzor, az intézetigazgató és az ember Mint már említettem, Faragó professzor személyesen is sokat dolgozott, gyakran késő estig bent volt az intézetben, velünk együtt, akár vasárnap is. Negyedéves koromtól már nem sokat jártam más tárgyak előadásaira, ezért reggel 8-tól este 8 9 óráig vagy még tovább is bent voltam az intézetben. Egy alkalommal, úgy 9 óra felé, én a folyosó egyik végén elhelyezett kenettartó szekrények fiókjait nézegettem, amelyekben laposan voltak elhelyezve a régi kenetek. Ezek a kenetek még az 1800-as évek végétől kezdve az 1920-as, 30-as években készültek. Nem vettem észre, hogy jön Faragó professzor, csak akkor, amikor már a vállamra tette a kezét és kérdezte: Mit csinálsz? Válogatom ezeket a keneteket és meg szeretném nézni őket mikroszkóppal válaszoltam. Jó, nézzed csak, ha nagyon keresel, akkor találsz olyat is, amit én csináltam korábban, amikor az intézet tagja voltam. (Találtam is több mint 10 olyan kenetet, amit ő csinált a 20-as években különböző baktériumokból, különböző festési eljárásokkal, ezeket ma is őrizzük a Mikrobiológiai Múzeum és Archívumban). Nocsak, csináld! mondta, és félig elmenőben, de nekem címezve megjegyezte: Ilyen bogarászó emberek kellenek ide! Egy másik alkalommal este 8 óra körül csengett a folyosón levő telefon, és én vettem fel, egy női hang szólt bele, bemutatkozott: Faragó Ferencné vagyok, az urammal szeretnék beszélni! Mondtam, hogy azonnal szólok neki. Bementem és mondtam, hogy a felesége keresi a kinti telefonon. Egy pillanat gondolkodás után szólt vissza: Mondd meg neki, hogy 9-kor várom a Szívósnál (ez egy vendéglő volt akkor, az Üllői út és a Körút sarkán). Egy másik emléktöredék Faragó proffal kapcsolatban. Abban az időben még kéthetenként kaptuk a fizetést, évfolyam, 14. szám 558

6 és a megfelelő időben Lindis Géza asszisztens ment érte az Üllői út 26-ba, egyedül, és egy összegben elhozta az egész intézeti fizetést, majd az intézeti folyóson, a hoszszú konzolasztal mellett osztotta ki. Mindenki odament hozzá és felvette a neki járó összeget. Faragó professzor is kijött, felvette a fizetését és láttam, hogy egy 10 Ft-ost odacsúsztat Lindis kezébe. Tulajdonképpen az intézetben való maradásomat is neki köszönhetem, mert 1949 tavaszán már nagyon szorított engem a gyógyszertanszigorlatra való felkészülés, amit nem lehetett úgy csinálni, hogy napi 10 órát benn vagyok az intézetben. Mivel szinte erkölcsi kötelesség volt a tudományos munka végzése, úgy éreztem, hogy fel kell ajánlanom, hogy kilépek az intézetből. Bementem Faragó professzorhoz és mondtam, hogy sajnos a szigorlatra való felkészülés miatt fel kell mondanom az intézeti tagságomat. Megkérdezte, hogy Mennyi idő kell neked ahhoz a szigorlathoz?. Mondtam, hogy körülbelül 2 hónap. Elővette a naptárát és beírta a következő két hónapra a szigorlat dátumát, és azt mondta, hogy Jó, menj el, két hónap múlva várlak!. A szigorlatom egy héttel elhúzódott, így csak egy héttel később mentem be hozzá. Elővette a naptárát és kicsit mesterséges szigorral rám nézett és mondta: Egy hetet késtél! Csak most kaptam szigorlati dátumot válaszoltam neki. Na, jól van, csak most már dolgozz! Szóval szívesen fogadott. Faragó professzor szerette a munkatársait, mindenkihez igazságos volt. Ezzel kapcsolatban egy eseményben személyesen is érintett voltam ben szerzett az Akadémiától a fiatal kollégák számára néhány ösztöndíjat, és ezt kiosztotta azok között sorrendben, akik a legkorábban kerültek az intézetbe. Ezt a névsorrendet az akkori pártmegbízottól kérte, aki meg is adta neki, de kicsit részrehajlóan, azért, mert a helyes sorrendből az intézetbe való belépés sorrendjének megfelelően én és egy másik intézeti társam kimaradtunk, pedig a belépési sorrendben előbb volt a helyünk, mint két másik kollégánknak, akik megkapták az ösztöndíjat. Ezt könnyen ellenőrizni lehetett az intézeti jelenléti táblán, amelyen a nevek az intézetbe való felvétel sorrendjében voltak elhelyezve. Amikor elmondtuk Faragó professzornak ezt a problémát, mindjárt kiment ehhez az intézeti táblához, kihuzigálta a neveket, ránk nézett, és azt mondta, hogy Igazatok van!. Akkor már kínos lett volna visszavenni az ösztöndíjat olyan munkatársaktól, akiknek korábban azt már odaítélte, ezért mindjárt, ott előttünk felhívta az Akadémia illetékesét és elmondta neki őszintén, hogy milyen probléma merült fel, és kért még két extra ösztöndíjat részünkre, amit meg is kaptunk. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy a folyosón valami hangos beszéd vagy vitatkozás folyik, egymással szemben állt Bognár Szilárd és Faragó professzor. Közelebb mentünk többedmagammal és hallottuk, hogy a profeszszor azt kérdezi tőle, hogy Nem vállalod? Inkább feladod az intézeti állásodat?. Bognár azt válaszolta, hogy Inkább azt, minthogy az orvosi diplomám megszerzését veszélyeztessem!. Közben a kulcscsomóját méter magasra dobálta, majd elkapta. Valószínűleg az intézeti rutindiagnosztikát akarta a professzor rábízni, az ellen tiltakozott Bognár Szilárd, ez a probléma később valahogy mégiscsak békésen megoldódott. Két év alatt többször rendeztünk intézeti estéket, ahová a munkatársnők hoztak süteményeket, a férfiak meg alkoholos italokat készítettek, néha az intézet tisztaalkohol-készletéből vételezve. Ő valójában köztünk élt, mindenki szerette és félve tisztelte, de igazán nem féltünk tőle: néha összeverődtünk öten-hatan beszélgetni a nagy laborban, de mindig volt köztünk egy éber önkéntes, aki figyelte a folyosót, és ha arra jött a professzor, szólt, hogy Vigyázat, jön az öreg!. Ez volt köztünk, alig huszonévesek között a éves profeszszor beceneve. Ilyenkor szétszaladtunk, mert különben megkérdezte: Dolgoztok, gyerekek, dolgoztok? Mikor láttam utoljára? Valószínűleg a tetanusztoxinnal szennyeződött pertussis-hiperimmunsavóval oltott csecsemők halálozási okának a kiderülése után, június 4-én az intézetben, ahol Újhelyi Károly, az OKI Oltóanyag Ellenőrzési Osztály vezetője tett talán már elrendelt hivatalos szemlét. A professzor benyitott a könyvtárba, hogy megmutassa neki. Ott ültünk öten-hatan. Újhelyi doktor megállt az ajtó egyik oldalán és nekitámasztotta a kezét a másik oldalnak és úgy üdvözölt bennünket. Faragó professzor pedig csak a keze alatt, lehajolva tudott benézni, hogy kik vagyunk ott. Emlékszem megtört, sápadt arcára. Vizsgálati fogságban halt meg, június 10-én. Visszatekintve az elmúlt hosszú évtizedekre, úgy látom, hogy egész pályafutásomat végigkísérte és meghatározta az a szellemiség, a kutatómunka és a tudományszeretet, az ismeretek és a tapasztalatok, amelyeket az alatt a szűk két év alatt szereztem, szívtam magamba. To - vábbi életemben nagyon sok mérföldkő, útelágazási lehetőség, döntéskényszer előtt álltam, de bizton mondhatom, hogy a Faragó-intézetben eltöltött két év egy életre szóló tanulságot és támaszt jelentett számomra. Irodalom [1] Vértes, L.: Professor Ferenc Faragó his life and tragedy. [Faragó Ferenc professzor életműve és tragédiája.] Orv. Hetil., 2006, 147(28), [Hungarian] [2] Sinkovics, J.: Serum disaster [Szérumszerencsétlenség 1950.] Orvostörténeti Közlemények, 1999, 44, [Hungarian] [3] Medgyesi, Gy.: Equation used for production of dilutions. [Hígítások készítésénél használható egyenlet.] Kísérl. Orvostud., 1950, 2, [Hungarian] [4] Faragó, F.: Bacteriology and immunology. [Bakteriológia és immunitástan.] Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat, Budapest, [Hungarian] [5] Faragó, F., Pusztai, S.: An investigation into the effect of combined diphtheria-tetanus-pertussis prophylactic. Br. J. Exp. Pathol., 1949, 30(6), évfolyam, 14. szám

7 [6] Faragó, F., Pusztai, S.: Investigations into the competition of antigens in the combined diphtheria-tetanus-pertussis vaccine. [Vizsgálatok az antigének versenyéről a kombinált diphtheriapertussis-tetanus oltóanyagnál.] Kísérl. Orvostud., 1949, 1, [Hungarian] [7] Faragó, F.: Immunity of pertussis. [A pertussis immunitása.] Népegészségügy, 1948, 29, [Hungarian] [8] Faragó, F.: Data to the effect of human pertussis hyperimmun serum. [Adatok a hyperimmun human pertussis serum hatásmechanizmusához.] Orv. Hetil., 1949, 90(7), [Hungarian] [9] Faragó, F., Surányi, Gy., Gergely, K.: Human hyperimmun pertussis serum in the treatment and prevention of whooping cough. [Humán hyperimmun pertussis serum a szamárköhögés gyógyításában és megelőzésében.] Orv. Lapja, 1948, 4, 1 3. [Hungarian] [10] Faragó, F., Gergely, K., Surányi, G.: Further observations with hyperimmun serum in prevetion and therapy of whooping cough. [Újabb tapasztalatok hyperimmun savóval szamárköhögés megelőzésében és gyógyításában.] Orv. Hetil., 1949, 90(7), [Hungarian] [11] Faragó F.: The tetanus vaccination. [A tetanus védőoltás.] Népegészségügy, 1949, 30, [Hungarian] [12] Faragó, F.: Kombinierte Scarlatina-Pertussis-Schutzimpfung. Klin. Wschr., 1948, 60, [13] Faragó, F.: Combined vaccines. [Kombinált védőoltások.] Peadiatr. Danub., 1948, 4, [Hungarian] [14] Berta, L.: Electron microscopic method in microbiology. [Az elekt ronmikroszkópia módszere a mikrobiológiában.] Orv. Lapja, 1948, 4, [Hungarian] [15] Berta, L., Surányi, O.: Ring-like inhibition zones caused by disinfectants in the bacterium cultures. [Dezinficiensek-okozta gyűrűszerű gátlási zónák baktérium-tenyészetekben.] Orv. Hetil., 1948, 89(5), [Hungarian] [16] Novák, E., Bárász, Z.: Study on the immun effect of tetanus toxoid precipitatum. [Tanulmány a tetanus toxoid precipitátum immunhatásáról.] Kisérl. Orvostud., 1949, 2, 56. [Hungarian] [17] Berta, L., Sinkovics, J.: Role of reticulo-endothelial system in the immunity to influenza virus. [A reticulo-endothelialis rendszer szerepe az influenza vírus elleni immunitásban.] Orv. Hetil., 1949, 90(5), [Hungarian] [18] Sinkovics, J.: Isolation of Newcastle virus from human oculoglandular disease. [Newcastle vírus izolálása emberi oculogladularis megbetegedésből.] Kisérl. orvostud., 1949, 1, [Hungarian] [19] Sinkovics, J.: Newcastle virus in mouse lung. [A baromfipestis- (Newcastle) vírus viselkedése egértüdőben.] Magyar Állatorv. Lapja, 1949, 4(3), [Hungarian] [20] Berta, L., Molnár, E., Garai, K.: Effect of ultrasonic oscillation on influenza virus. [Ultrahangrezgések hatása az influenzavírusra.] Kisérl. Orvostud., 1949, 2, [Hungarian] (Nász István dr., Budapest, Nagyvárad tér 4., nasz.istvan@med.semmelweis-univ.hu) Nász, I. [Professor Ferenc Faragó, the head of the Institute of Microbiology for two years ( )]. Orv. Hetil., 2014, 155(14), Pályázati felhívás Professzor Dr. Fehér János munkássága, szakmai és erkölcsi hagyatéka páratlan és maradandó az orvostudományban. Ezért a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar II. sz. Belgyógyászati Klinika volt igazgatója, A hepatológiai szabad gyökös és immunológiai vonatkozásai című program vezetőjének, az Orvosi Hetilap főszerkesztőjének emlékére Alapítvány létesült. Az alapítványt a Fővárosi Bíróság sorszám alatt március 7-én nyilvántartásba vette. Dr. Fehér János Emlékére Alapítvány fő célja: a belgyógyászat, különösen a hepatológia szabad gyökös és immunológiai vonatkozásai témakörök kutatásának fejlesztése, támogatása, illetve ösztönzése oly módon, hogy a fiatal egyetemi oktatók és hallgatók az alapítvány kamatából részesüljenek. Az alapítvány célja olyan orvosok, PhD-hallgatók díjazása, akik kiemelkedő tudományos munkát végeznek és eredményeiket az Orvosi Hetilapban publikálják. A dolgozatot Dr. Fehér János pályázat megjelölésével kell benyújtani. A pályázatot április 15-ig lehet benyújtani a Kuratórium elnökének (Dr. Rácz Károly) vagy titkárának (Dr. Lengyel Gabriella) Semmelweis Egyetem, II. sz. Belgyógyászati Klinika, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 46. címre. A pályázathoz mellékelni kell a pályázó önéletrajzát és a dolgozatot. A díjak odaítéléséről a kuratórium dönt. A díj átadására a Markusovszky ünnepségen kerül sor. Az ünnepségen a nyertes pályázó maximum 10 perces előadásban foglalja össze az eredményeit évfolyam, 14. szám 560

Alföldy Zoltán professzor 25 éven át (1950 1974) a Mikrobiológiai Intézet élén

Alföldy Zoltán professzor 25 éven át (1950 1974) a Mikrobiológiai Intézet élén HORUS Alföldy Zoltán professzor 25 éven át (1950 1974) a Mikrobiológiai Intézet élén Nász István dr. Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Orvosi Mikrobiológiai Intézet, Budapest Az első évek

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

S Z Í V A S Z Í V É R T A L A P Í T V Á N Y

S Z Í V A S Z Í V É R T A L A P Í T V Á N Y HÍRLEVÉL HÍRLEVÉL KEZDEMÉNY 2015 JÚLIUS/kezdemény szám SZÍV A SZÍVÉRT ALAPÍTVÁNY ELŐSZÓ " Nagy megtiszteltetés számomra, hogy útjára bocsáthatom ezt az új és nagyszerű kezdeményezést, a szívtranszplantációs

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

KÖZEGELLENÁLLÁS ÉS VÁLLALÁS

KÖZEGELLENÁLLÁS ÉS VÁLLALÁS KÖZEGELLENÁLLÁS ÉS VÁLLALÁS Nem írok le többet egy sort sem. Legalábbis vajdasági magyar sajtószervbe nem. Cselekvő értelmiség nélkül minden nemzetrész a világon elvész. Minőség nélkül pedig esély sincs

Részletesebben

Baranya megyei német családból származom, 1957-ben jöttem a fõvárosba, ahol sok mindennel próbálkoztam. Dolgoztam a rádiónál,

Baranya megyei német családból származom, 1957-ben jöttem a fõvárosba, ahol sok mindennel próbálkoztam. Dolgoztam a rádiónál, 66 Interjú NEM HAGYHATNAK MAGUNKRA BENNÜNKET Beszélgetés Kalász Mártonnal, a Magyar Írószövetség új elnökével Kérem, mondjon néhány szót az olvasóknak magáról, eddigi pályájáról. Baranya megyei német családból

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Bősze Péter 1 HÍRADÁS

Bősze Péter 1 HÍRADÁS Bősze Péter 1 Megalakult az MTA Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottság Orvosi Nyelvi Munkabizottsága Az alakuló ülés: Magyar Tudományos Akadémia, 2014. június 25-én A BIZOTTSÁG MEGALAKULÁSA Tavaly

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött

Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött KÖNYVTÁR Szatmári Jánosné Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött 1985-ben kerültem a Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskolába. Iskolánk abban az évben költözött át a Vas utcából a VII. kerületbe,

Részletesebben

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével. Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

Készítette: Tanácsné Oroszi Melinda 2012.

Készítette: Tanácsné Oroszi Melinda 2012. A TÁMOP 3.2.4/08/2-2009-0001 Nevelési Tudásdepó című projektben kifejlesztett, Fejlesztési modulok a fogyatékossági típusoknak megfelelően a sajátos nevelési igényű tanulókkal foglalkozó pedagógusok/könyvtárosok

Részletesebben

S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.)

S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) BÉKÉSI TÉKA 11.sz. A békési Jantyik Mátyás Múzeum tájékoztatója Szerkeszti: B.

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Az indigótól a tintaceruzáig

Az indigótól a tintaceruzáig Tooth Gábor Andor Az indigótól a tintaceruzáig Látogatás Böröcz Andrásnál E cikk apropója néhány New Yorkban eltöl - tött nap, mely során meglátogattam Böröcz András képzômûvészt. Valójában San Franciscóba

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára BUDA ATTILA Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára Szabó Ervin, a magyar könyvtártörténet egyik jelentõs személyisége 1877-ben, a Felvidéken található egykori Árva megye egyik kis, döntõen szlovákok lakta

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

IN MEMORIAM. Az újra felfedezett Magyary-Kossa. a Kóssa-reakció (1. rész) MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2015. FEBRUÁR.

IN MEMORIAM. Az újra felfedezett Magyary-Kossa. a Kóssa-reakció (1. rész) MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2015. FEBRUÁR. MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2015. FEBRUÁR 137. / 123-127. I The rediscovered MAGYARY-KOSSA GYULA MAGYARY-KOSSA was born 150 years ago the Kossa reaction Gálfi Péter 1* Koósné Török Erzsébet 2 Az újra felfedezett

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra

Részletesebben

Hogyan készült a Vizsolyi Biblia szedése?

Hogyan készült a Vizsolyi Biblia szedése? Hogyan készült a Vizsolyi Biblia szedése? Timkó György 1906-ban jelent meg Beöthy Zsolt szerkesztésében A magyar irodalom története című kétkötetes könyv. Ebben olvasható: [Károlyi] nem oly jártas ugyan

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ beszámoló Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ program Úgy gondolom az természetes volt, hogy mint mindenkiben, bennem is felmerült pár kérdés, amikor a GDF honlapján átnéztem az

Részletesebben

Érsek Dénes: Az Elektrotechnikai Tanszék története

Érsek Dénes: Az Elektrotechnikai Tanszék története Érsek Dénes: Az Elektrotechnikai Tanszék története Az önálló elektrotechnikai oktatás az egyetemünk ősének tekinthető Bányászati és Erdészeti Akadémián 1904. szeptember 1-én indult meg Selmecbányán a Fizikai-Elektrotechnikai

Részletesebben

A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január

A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január VENDÉGÜNK VOLT BUDAI GYŐZŐ, ISKOLÁNK IGAZGATÓJA - Hol született? - Lajoskomáromban. - Mikor jött Hantosra, és hány évesen kezdett tanítani? - 19 éves

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2007. február 23. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni!

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2007. február 23. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! Magyar nyelvi felvételi feladatok 2007. február 23. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!

Részletesebben

TÁMOP- 3.2.4.A - 11/1 2012-0056 A tudás Patakja című pályázat 2012. novemberi programjai. Teológiai szakmai program (1) Felolvasó ülés (1)

TÁMOP- 3.2.4.A - 11/1 2012-0056 A tudás Patakja című pályázat 2012. novemberi programjai. Teológiai szakmai program (1) Felolvasó ülés (1) TÁMOP- 3.2.4.A - 11/1 2012-0056 A tudás Patakja című pályázat 2012. novemberi programjai Teológiai szakmai program (1) Időpont: 2012. november 17. 10 11 óra Téma megnevezése: Református népmozgási adatok

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

1. Az ábrán a pontok a szabályos háromszögrács 10 pontját jelentik (tehát az ABC háromszög egyenlőoldalú, a BDE háromszög egyenlőoldalú, a CEF

1. Az ábrán a pontok a szabályos háromszögrács 10 pontját jelentik (tehát az ABC háromszög egyenlőoldalú, a BDE háromszög egyenlőoldalú, a CEF 1. Az ábrán a pontok a szabályos háromszögrács 10 pontját jelentik (tehát az ABC háromszög egyenlőoldalú, a BDE háromszög egyenlőoldalú, a CEF háromszög egyenlőoldalú, stb ). A 10 pont közül ki kell választani

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok

Részletesebben

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZENT-GYÖRGYI ALBERT KLINIKAI KÖZPONT IDEGSEBÉSZETI KLINIKA MŰKÖDÉSI RENDJE 2013.

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZENT-GYÖRGYI ALBERT KLINIKAI KÖZPONT IDEGSEBÉSZETI KLINIKA MŰKÖDÉSI RENDJE 2013. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZENT-GYÖRGYI ALBERT KLINIKAI KÖZPONT IDEGSEBÉSZETI KLINIKA MŰKÖDÉSI RENDJE 2013. 2 I. Általános és bevezető szabályok 1.. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült? MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban

Részletesebben

Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura

Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura Anyának szülinapja van. Az egész Szabó család a közeli étterembe megy ünnepelni. A kilencéves Tóni örül az ünnepi ebédnek, a tizenhat éves Péternek nincs kedve hozzá.

Részletesebben

Kiss Tamás (1956 1957)

Kiss Tamás (1956 1957) Kiss Tamás (1956 1957) Óriási örömömre szolgál, hogy a MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) egyik vezéralakjával, egyben az 1956-ban újjáalakult Eötvös Kollégium tagjával van alkalmam

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.

Részletesebben

Tiens Siker Akadémia

Tiens Siker Akadémia Mr. Li Jinyuan előadása a prágai régiókonferencián. Hölgyeim és uraim, szeretném megköszönni, hogy meghívtak. Engem ez nagyon megörvendeztetett! Ahogy mindannyian tudjuk, a tavaji évben volt egy szörnyű

Részletesebben

UGYE JÓ ITT? Amikor a vér szava helyett a szeretet szava dönt

UGYE JÓ ITT? Amikor a vér szava helyett a szeretet szava dönt 2004 Herbut Anikó UGYE JÓ ITT? 1. díj Amikor a vér szava helyett a szeretet szava dönt Megrázó olvasmányélményt jelentett számomra Micaela von Marcard A rokokó, avagy kísérlet az emberi szíven című alkotásával

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. május 27-i soron kívüli nyílt üléséről

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. május 27-i soron kívüli nyílt üléséről J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Ikt. sz.: 13-14/2015. Je gyz őkönyv. Jászkisér Város Önkormányzata

Részletesebben

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.

Részletesebben

Az 1944-45-ös évi atrocitások dokumentumai a Vajdasági Levéltárban

Az 1944-45-ös évi atrocitások dokumentumai a Vajdasági Levéltárban Mezey Zsuzsanna Az 1944-45-ös évi atrocitások dokumentumai a Vajdasági Levéltárban Munkámban több célt tűztem ki. Először, remélem sikerül eloszlatni azt a tévhitet, hogy az atrocitásokról nem készültek

Részletesebben

Összesen 135 válasz érkezett Összegzés

Összesen 135 válasz érkezett Összegzés Összesen 135 válasz érkezett Összegzés ügyfélfogadási, rendelési ideje? Mennyire tudja azt összeegyeztetni munkaidejével? - Polgármesteri Hivatal Megfelelő, egyáltalán nem okoz gondot 83 61% Néha gondot

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Beszámoló Török Mátyás

Beszámoló Török Mátyás Időrendi bontás 2016. február 15. Választmány 2016. február 16. Biológia szakterület bevonó 2016. február 17. EHSKB ülés 2016. február 18. Fizika szakterület bevonó 2016. február 18. Tanárképzési szakterület

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL -Amikor a Tanárkepzőn fuvolás hallgatóit a hangszer tulajdonságairól faggaltam, azt válaszolták, hogy nem sokat tudnak róla, de amire kídncsi vagyok,

Részletesebben

Tőrös Szilárd, az FDSZ elnöke, az ÉSZT alelnöke www.szakszervezetek.hu Írta: Szakszervezetek.hu Közzétéve: 2014. július 07.

Tőrös Szilárd, az FDSZ elnöke, az ÉSZT alelnöke www.szakszervezetek.hu Írta: Szakszervezetek.hu Közzétéve: 2014. július 07. Tőrös Szilárd, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) alelnöke kései gyerekként született Pécsen, 1950. november 7-én. Édesapja a Pécsi

Részletesebben

LENNIE KELL FALK GYÖRGY ÖTVÖS

LENNIE KELL FALK GYÖRGY ÖTVÖS Jöttek, megvettek egy darabot, és leöntették az öntõvel. Nem vagyok én máriás huncut, nem dolgozok én másnak. E EMBER AKINEK LENNIE KELL FALK ÖR ÖTVÖS A MÚLÓ IDÕ NOMÁBAN AZ ÖTVÖS Szemereg az esõ, és metszõen

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Dr. Vas Károly. akadémikus. Dr. Kiss István. Dr. Vas Károly 1919 1981

Dr. Vas Károly. akadémikus. Dr. Kiss István. Dr. Vas Károly 1919 1981 M ú l t b a n é z õ Dr. Vas Károly akadémikus Dr. Kiss István Vas Károly meghatározó szerepe a MÉTE Mikrobiológiai Szakosztály létrehozásában és mûködésében Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 422/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Németh Ágnes: KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Minden asztrológus legnehezebb feladatának tekinti ellenőrizni, hogy a kapott születési adatok precízek-e. Ehhez gondolom mindegyikünknek meg van

Részletesebben

A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei

A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei Monostori Judit 1. Bevezetés Az emberi életpálya egyik legfontosabb fordulópontja a nyugdíjba vonulás. A társadalom szinte minden tagja érintett

Részletesebben

Az esemény résztvevői

Az esemény résztvevői Az esemény résztvevői 1. Beszállítóvá válás Boross Dávid marketing igazgató Oázis Kertészeti Kft. Virágok között nőtt fel, már kisgyerekként besegített szülei kertészeti üzletében, mégsem kertész lett

Részletesebben

DIGITAL ETERNITY: DATABASES AND APPLICATIONS ON CD-ROM IN OUR EDUCATIONAL PRACTICE

DIGITAL ETERNITY: DATABASES AND APPLICATIONS ON CD-ROM IN OUR EDUCATIONAL PRACTICE Szolnoki Tudományos Közlemények XV. Szolnok, 2011. Jávorszky Ferenc 1 DIGITÁLIS ÖRÖKLÉT: CD-ROM ADATBÁZISOK, ALKALMAZÁSOK OKTATÁSI GYAKORLATUNKBAN Az elmúlt másfél évtizedben hatalmas tudásanyagot halmoztunk

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Tárgy: Beszámoló a Közös Hivatal tevékenységéről Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés)

Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés) Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola Török Zsuzsa Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés) Doktori értekezés tézisei Témavezető:

Részletesebben

Varga Gábor: Wallner Ernı, az ELTE professzora

Varga Gábor: Wallner Ernı, az ELTE professzora Varga Gábor: Wallner Ernı, az ELTE professzora Wallner Ernı komoly tanári múlttal, középiskolai igazgatói tapasztalattal, egyetemi magántanári pályafutással (a pécsi egyetemrıl) érkezett az 1942-es esztendıhöz

Részletesebben

A legszebb mesék Mátyás királyról

A legszebb mesék Mátyás királyról A legszebb mesék Mátyás királyról Roland Tartalomjegyzék Mátyás király és a kolozsvári bíró / 4 Egyszer volt Budán kutyavásár / 8 Mátyás király és a huszár / 12 Mátyás király és a százesztendős ember /

Részletesebben

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,

Részletesebben

Lemondani a belterjesség kényelméről?

Lemondani a belterjesség kényelméről? Lemondani a belterjesség kényelméről? beszélgetés Birkás Ákossal a magyar művészet nemzetközi helyéről Egyre több szó esik a hazai művészet, a magyar művészek nemzetközi kontextusáról. Tanulságos ehhez

Részletesebben

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A 2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil

Részletesebben

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN oral history 186 [ ] SÁRAI SZABÓ KATALIN Változatok az identitásra Az utóbbi években Magyarországon is egyre több kutató fordul a nôtörténet (gender) felé, és szaporodik az egyes nôi csoportok vizsgálatával

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

14. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.07.12-én összehívott rendkívüli üléséről.

14. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.07.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 163-14/2012. 14. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.07.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én. Tisztelt közönség, tisztelt alkotók!

Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én. Tisztelt közönség, tisztelt alkotók! Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én Tisztelt közönség, tisztelt alkotók! Köszönöm, hogy részese lehetek ennek az ünnepnek, s köszönhetem

Részletesebben

F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme

F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme F E L J E G Y Z É S Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Marsovszky Lászlóné Simon

Részletesebben

Benedek Elek Melyik ér többet?

Benedek Elek Melyik ér többet? Benedek Elek Melyik ér többet? Arra, arra, lefelé, egy kicsit felfelé, Tiszán túl, Dunán túl, hol a kurta farkú tarka malac túr, volt egyszer egy király s annak három fia. Mikor mind a három fiú annyira

Részletesebben

EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK?

EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK? EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK? 65 Tehát ezzel az a kis csapattal szervezzük majd közösen a tábort. Axel körbetelefonált, hogy kinek van kedve részt venni a következô, száznál is több külföldi résztvevôvel zajló

Részletesebben

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.

Részletesebben

A tanítói pálya elnőiesedésének történeti előzményei

A tanítói pálya elnőiesedésének történeti előzményei 314 kutatás közben tanulmányi eredményességgel. A munka világában tapasztalt sikerességre a demográfiai háttér nem volt erőteljes hatással, a tanulmányokat illetően pedig várakozásunkhoz képest eltérő

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Szám: 29000-105/15/ /2014.P. ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfktitkarsag@orfk.police.hu Tárgy: rendőri

Részletesebben

Értô közönséget sikerült kialakítani Erdôs Jenôvel Olajos Gábor beszélget

Értô közönséget sikerült kialakítani Erdôs Jenôvel Olajos Gábor beszélget 2008 / Tavasz F o g a d ó a K a r n a g y o k h o z Értô közönséget sikerült kialakítani Erdôs Jenôvel Olajos Gábor beszélget Ki ne ismerné Erdôs Jenôt, a népmûvelô pedagógust, karnagyot, a hangversenyélet

Részletesebben

MOBILITÁSI NAPOK VESZPRÉM, 2006. SZEPTEMBER 29-30

MOBILITÁSI NAPOK VESZPRÉM, 2006. SZEPTEMBER 29-30 MOBILITÁSI NAPOK VESZPRÉM, 2006. SZEPTEMBER 29-30 BESZÁMOLÓ Készítette: Kalmár András EURES tanácsadó Veszprém Megyei Munkaügyi Központ 2006. október 19. 1. Előzmények Az Európai Bizottság által életre

Részletesebben