BELZEBÚB A POKOL FŐISTENE, ÖRDÖGÖK FEJEDELME

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BELZEBÚB A POKOL FŐISTENE, ÖRDÖGÖK FEJEDELME"

Átírás

1 Salamon Tornáca Misszió Web: Tel: / Tel: / BELZEBÚB A POKOL FŐISTENE, ÖRDÖGÖK FEJEDELME A z a látás, amit ebben a hónapban a STM csapatának adott a Szent Szellem ismét a mélyen vallásos olvasónak fogcsikorgató téma lesz. Nekünk azonban lelkesítő volt amikor egy- egy felismerés hozzánk jött, ám ennek az anyagnak hihetetlenül nagy harcai voltak. Volt egy hét, amikor azt kaptuk, hogy tudatos támadást intéztek ellenünk a boszorkányok és böjtben-imában kellett lennünk ez idő alatt. Minden egyes szellemi feltérképezés és minden egyes leleplezése a sátánnak nagy harccal jár, de ez most mindennél erősebb volt. Ám nem tudott a sátán kárt okozni, és ezekkel az itt kapott prófétai beszédekkel le lett fegyverezve. Ezért lesz a végén egy hanganyag csatolva, mert írott formában nem olyan hatékony a kihirdetés, kell, hogy a prófétai szó elhangozzon, hiszen az a fegyverünk, a kétélű éles kardunk sátán ellen. Eddigi szellemi feltérképezéseink során láthattuk már, hogy a mitológia alakjai tovább élnek, ma is meg vannak, csak nem, mint istenek, hanem mint szellemi fejedelmek. Most a szellemvilág magasabb szintjén egy újabb, igen erőteljes és rendkívül elrejtőzött szellemi erősséget kezdett számunkra megismertetni a Szent Szellem. Ismét csak gyönyörködtem abban, ahogy a csapat együtt volt, és mindenki megosztotta vele kapcsolatban mindazt, amit meglátott, tapasztalt vagy feltérképezett, vagy amit a Szent Szellem kijelentett konkrétan. Így összerakta ezeket a felismeréseket a Szent Szellem és lett belőle egy kerek látás. Ez tehát ismét egy csapat munka. Szellemi feltérképezők Amikor legutóbb együtt üléseztünk a csapattal, akkor azzal erősítettem az én testvéreimet, hogy olyan szellemi kémek vagyunk, mint Józsué és Káleb, ám hangsúlyoztam, hogy: DE EZEK A KÉMEK NEM MARADTAK MINDIG KÉMEK! Halleluja! Hanem ők voltak azok, akik elsőként bejutottak Kánaánba! Aztán beszéltem arról, hogy az igazi próféták szellemi kémek is, akik nem ijednek meg azoktól az óriásoktól, amelyeket megismernek Kánaánban. A szellemi kémek és feltérképezők feladata csaknem olyan, mint a rendőrségnél a bűnügyi felderítés, a bűncselekmények felderítése. Az átlag hivő azt mondja, hogy neki nincs erre szüksége, ámde Mózes is csak 12 kémet küldött ki Kánaánba, viszont az is annyira prófétikus a szolgálatunkban, hogy amíg ezek a felderítők oda voltak kikémlelni a földet, addig nem voltak a nép között, ők egy külön szolgálatot végeztek távol Mózestől és távol a néptől és a pusztától, ahol akkor a nép tartózkodott! Tehát másik fontos szerepe a felderítőknek még az, hogy az elkövetőket megismerjék, és a kilétüket felfedjék. 1

2 Szellemben ugyanez a dolgunk, hogy az ellenség eddig fel nem ismert és le nem leplezett erősségeit és fejedelmeit, a végrehajtókat megnevezzük, megismerjük és látást kapjunk a hatáskörükről, a működési területeikről és a tulajdonságaikról és a megnyilvánulásaikról. Aztán a katonaságnál már egy kicsit más a felderítők szerepe, ott élesben mennek sokszor a dolgok, ott harc van. Bár a rendőrség is harcol, ő a bűnnel szemben harcol, de a katonaság már területekért harcol, territóriumért. Azt látom, hogy ennek a kétféle felderítésnek egyformán szerepe van, a személyes életünkben végzett szellemi bűnüldözés után, fel kell vennünk a szellemi fegyvereinket is, hogy elkezdjünk harcolni a területeinkért. Isten Királyságának katonai felderítő hivatalába szolgálnak az ŐRÁLLÓK, akik védik a területeiket az ellenséges erőktől. Az őrállók, akik kikutatják az ellenség haditerveit, megtudakolják a stratégiát. Mi a Salamon Tornáca Misszió Isten királyságának katonai szervezete vagyunk, ezt látjuk, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy a sátánnak is van terrorszervezete. Az Úr munkáját kell megvédenünk, mindazt, amit megharcoltunk, meg is kell tartanunk. Tehát szellemi és fizikai honfoglaláshoz egyaránt, szellemi területek elfoglalásához szükséges az a szellemi feltérképezés, amit eddig végeztünk. És mindazok, akik veszik ezeket a látásokat, azok, akik bele tudnak állni ezekbe a látásokba, és nem ijednek meg az óriásoktól, azok bizton számíthatnak arra, hogy a szellemi Kánanán földjére fognak beérni. (IV.Mózes 13:33-34) Nos tehát ahhoz, hogy napjainkban is meg tudjuk különböztetni az igazat a hamistól, ahhoz nem elég az Igazi Isten cselekedeteit ismernünk, tudnunk kell és látnunk kell a hamis istenek cselekedeteit, mert ők nem tétlenek, hanem aktívan dolgoznak..és legfőképpen a keresztények ellen dolgoznak. HAMIS ISTENEK CSELEKEDETEI avagy A DÉMONOK MUNKÁJA A hamis istenek általában gőgösek és arról ismeretesek, hogy gyakran kérnek áldozatokat, így a sátán is kéri azokat, még a keresztényektől is. A fejedelmek, hatalmasságok arról ismeretesek, hogy területek felett, városok felett uralkodnak, míg a démonok az embereken vagy az emberekben, a démonok testet keresnek, a fejedelmek pedig területet és a démonok által gyakorolnak befolyást. Egy ilyen istenség volt Belzebúb, akinek másik neve a filiszteusok között, Ekronban másik neve is volt: Enlil. Ő volt az összes város teremtő pusztító istene, az országok királya, törvényeket adó és a bűnöket megtorló, szeszélyes isten. A templomok és a városok tervei sátán királyságából születtek/ születnek ma is meg, és a helyi uralkodók által valósulnak meg (ma is). A második égben lévő fejedelemségek ma is közlik az országok vezéreivel, királyaival a területek és a városok terveit, hogy azokat valósítsák meg. 2

3 BELZEBÚB FELTÉRKÉPEZÉSÉRŐL Eredeti görögben: = magasság ura A filiszteusok Ekron gyógyító istenének a neve Belzebúb = a levegő démona, ura ezért ő felel a vírusokért, baktériumokért, mivel a levegő ura, ezért a vírusokat, baktériumokat is ő terjeszti. ő felel a járványokért Belzebúb = termékenység isten Belzebúb = az ekroniták trágya istene is Belzebúb jelentése még = minden repülő dolog ura Belzebúb = az időjárás és a meteorológia istene is Szíria főistenét Bél-Marduknak is nevezték (forrás: tankönyvtár.hu) {A képen Belzebúb pecsétje} Ő a legyek ura. Uralkodik minden felett, ami tud repülni. Uralkodik a varázslók és boszorkányok fölött. Azt jelenti, hogy a királyi palota ura. Az istenség eredeti filiszteus neve is ezt jelentette, ám a rabbik soha sem fogadták el azt, hogy Beelzebul a királyi palota ura, és Belzebúbra változtatták a nevét, hogy kigúnyolják: Ő nem a királyi palota ura, hanem a legyek ura. Az újszövetségi időkre tehát már így vált ismertté Sátánnak ez a neve. De fel is ismerhető a jelenléte minden legyek által körüldöngicsélt helyen, így mondható rá, hogy járványok hordozója. Gyakran Sátán egyik testőreként lehet látni a Gonosz Kormányzat nagy ülésein. Rendkívül gonosz. Mivel a boszorkányok felett uralkodik, ő felel a Sátánnak tett véráldozatokért. Mint minden magasabb rangú démon, ő is csak emberi vérrel táplálkozik. Amikor egy boszorkány vagy varázsló okkult eszközökkel megöl egy embert, akkor a vérét egy szellemi boszorkány-kovenhez viszik, akik továbbítják a magasabb rendű boszorkányoknak. Akik a Harmadik Szinten (Class III) vannak, vagyis az Alfa és Omega rendjében, azok a vér egy részét megtartják maguknak, a többit pedig Belzebubnak adják, aki Sátánnak adja át. Ezek az ördögnek tett véráldozatok. Minden emberi és szellemi lény a Harmadik Szinttől felfele csak vért iszik - embervért-, és nem eszi meg az emberhúst. Az alacsonyabb rendűek és az emberi Ügynökök esznek is emberhúst, meg isznak is embervért. Nemcsak azért kell nekik az emberek vére, mert szeretnek embereket ölni, hanem egy függőség kielégítésére teszik ezt. Hatalmas nagy tartályokban tárolják a vért. Kb. akkorák, mint az olajfinomítók óriási olajtartályai. Mint a vér összegyűjtésének fő szelleme, Belzebub az élet tönkretételének és kioltásának specialistája. Az Ügynökein keresztül (ügynök = a Sötétség Birodalmának emberi képviselői) "baleseteket" okoz, és különösen élvezi a tömegkatasztrófákat, pl.repülőgépszerencsétlenségeket. Belzebub félig ember, félig ló alakban szokott megjelenni. Róla mintázták a kentaurokat. Pegazushoz hasonlóan van szárnya, de kicsi, és olyan, mint a sárkányoké. Belzebub a legpusztítóbb és legkegyetlenebb a hatalmasságok közül. 3

4 Az alábbi idézet J. P. Timmons: Mysterious Secrets of the Dark Kingdom című könyvéből lett idézve. A könyv angolul itt található meg: Belzebúb atribútuma Zeusz, akit a három ágú villát tart a kezében, így ábrázolják. Ennek a 3 ágú villának nagy jelentősége van, annak ellenére, hogy Belzebúb nem tartja kezében ezt a 3 ágú villát. Zeusz ezzel a szigonnyal képes óriási vihart támasztani, felkorbácsolni, vagy lecsillapítani a tenger és a vizek hullámait, illetve földrengést okozni. Belzebúb befolyása alatt lévők szeretik a bort, és amikor isznak, akkor a nőkre is hamar szemet vetnek, gyakran a szűzlányokra vetemednek erőszakosan. Ünnepségek, bulik, koncertek és lakodalmak végződhetnek miattuk tragikusan, amikor a megrészegült emberekből előtör Belzebúb. A csapatból az egyik testvérnő így fogalmazta meg a látását róla: Pusztító, verbális megnyomorítás szavakkal, leuraló anya, erőszakos apa..családon belüli erőszak gyülekezetekben lévő szellemi, lelki erőszak stb. Kábítószer és alkohol hatására megnyilvánul. Belzebúb ahol jelen van, ott a pusztítás és a hanyatlás jellemző. Következmény: Öngyilkosság, önpusztítás, öncsonkítás, leépülések, hanyatlás - demencia. Belzebúb a Halál Hercege is, aki eredetileg Szeráf angyal volt. Az eretnekség patrónusa. Belzebúb a sátán Királyságának fejedelme, az Alvilág fejedelme, rendelkezik kormánnyal, udvartartással és arisztokráciával. A közvélekedés szerint a családon belül a férfi az agresszor, a nő, a gyermek, az idős szülő pedig az áldozat. Talán abból adódik ez a nézet, hogy az erőszakos cselekedeteket emberölést, fizikai épséget veszélyeztető támadásokat, rablásokat, betöréseket többnyire férfiak követik el. Belzebúb indulatai, gyűlölete és pusztító természete időnként erőszakban nyilvánulhat meg, különösen az ital vagy kábítószer hatására. A fizikai erőszak látványos nyomokat hagy az elszenvedő testén, a lelki kínzásnak azonban számos olyan fajtája létezik, amely sohasem, vagy csak igen hosszú idő múlva gyógyuló sebeket ejt. BELZEBÚB A REJTŐZKÖDŐ FEJEDELEM LELEPLEZŐDÖTT A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK FORMÁI M ivel Belzebúb nagyon magas szintű szellem a sátán királyságában, és mivel nagy a tekintélye, ezért is jellemző rá a tekintéllyel való visszaélés, a tekintélyelvűség, és annak az éreztetése erőszakos módon, és fenntartása az alábbi eszközökkel. Mindenesetre ez az erőszak nem csak családon belül van jelen, hanem egy vezető pozícióban lévő embernél is megjelenhet, aki az alkalmazottait terrorizálja, hogy kiszélesítse a hatalmát, a tekintélye ne csak munkáltatóként érvényesüljön, hanem az emberek felett is akar hatalmat venni, ezért alkalmazza az alábbi eszközöket. Az ilyen főnök vagy vezető (akár az egyházban gyülekezetvezető is lehet) kihasználja, hogy ki vannak szolgáltatva neki a beosztottjai. 4

5 Az érzelmi zsarolás Mivel leginkább azok tudnak hatni érzelmeinkre, akiket szeretünk, az érzelmi zsarolás a családi és baráti körben a leggyakoribb. Egy hozzánk közelálló személy büntetéssel vagy szeretete megvonásával fenyeget, kellemetlen helyzetbe hoz vagy lelkiismeretfurdalást okoz, ha nem teszünk eleget akaratának azaz mások érzelmeit manipulálja saját céljai elérése érdekében valami olyanra, amit az magától valószínűleg nem tenne meg. Az érzelmi zsarolás egyik hatékony módszere a sírás. A zsaroló egyenesen vagy burkoltan azzal fenyeget bennünket, hogy megbüntet, ha nem teljesítjük kívánságait. Az érzelmi zsarolók nagy mesterei a bűntudatkeltésnek. Nagyon jól játsszák az áldozat szerepét. Ezáltal egy olyan érzést keltenek, hogy Ők azok, akik a támogatásra az odafigyelésre, szeretetre vágynak. Nagyon jól tudják a módját, hogy elérjék azt, hogy úgy érezd nem vagy elég szép, nem vagy elég jó, nem tudsz megfelelően érezni, nem tudsz eleget nyújtani. Az ilyen emberek nem direkt módon intézik a konfliktusos élethelyzetek megoldását. Inkább választanak egy passzív-agresszív módot ahol szinte érezni lehet az elfojtott haragot, de nem adnak szabad utat érzéseiknek. Ha sok időt töltesz ilyen ember társaságában lassan arra lehetsz figyelmes, hogy a te igényeid a háttérbe szorulnak. Az érzelmi zsaroló gyengéd és érzékeny embernek tartja magát. Mindig a népszerűség és a közkedveltség elérésére törekszik, de miután az emberek a szívükbe zárták, kimutatja a foga fehérjét. Bár zsarolásai nem feltétlenül tudatosak, lehet, hogy szándékán kívül áll, mégis megteszi. Olyan helyzetek ezek, amikor akár tudatában vagyunk, akár nem olyan dolgokra próbálnak rávenni bennünket, amelyeket valójában nem szeretnénk megtenni. Sértegetés és elutasítás A sértegető és elutasító családtag célja a rombolás. Ő az, aki folyamatosan és fölényesen kritizál, válogatás nélkül, és bizony gyakran ok nélkül. A sértegető és elutasító magatartással azt üzeni: méltatlan vagy hozzám, méltatlan vagy a szeretetemre. Az ilyen családtag bünteti a partnerét, mindenképpen nyomatékosítani szeretné a benne dühöngő haragját. Fenyegetés és vádaskodás A fenyegetés a bántalmazás szándékának hangoztatása. Úgy is szokták nevezni: a gyűlölet kommunikációja. A fenyegető magatartás célja, hogy rettegésben tartsa a családtagot, hiszen átláthatatlan, meddig tart a fenyegető önkontrollja, akinek szavaiból és metakommunikációjából is ádáz gyűlölet sugárzik. A fenyegető, vádaskodó magatartású emberek gyakran vádolják áldozataikat jellemtelenséggel, gyengeelméjűséggel, tűrhetetlen magatartással. A fenyegetés és a vádaskodás általában úgy történik, hogy a fenyegetett személynek minél kevesebb módja legyen a védekezésre. Fenyegető zaklatás, fenyegető kontroll, megtorló fenyegetés, zsarolás, különösen akkor, hogyha a bántalmazott fél ki akar lépni abból a bántalmazó közegből. (ez lehet család, gyülekezet vagy szekta) 5

6 Lekezelés és mellőzés A fölényes, lekezelő viselkedés, a gúnyolódás, a másik ember mellőzése, semmibe vétele arra irányul, hogy áldozata önértékelését zsugorítsa, énképét összetörje. Gyakran a basáskodó családfő paranoid, gyanakvó és féltékeny. Lelki terror Különös, fojtogató atmoszférájú családoknál gyakori a lelki terror, a lelki sanyargatás. Ez egy álnok, képmutató fenevad. Nincsenek külsérelmi nyomai és nincs vér, az otthon csendes vérszívója, és háziszörnyetege ez a szellem. A másikat uraló ember általában teljesen normális életet él: kifelé. Sőt, még tiszteletreméltóbb is lehet az átlagnál. Szóbeli erőszak A szóbeli erőszak esetében az elkövető nem ütésekkel félemlíti meg a partnerét, hanem szavakkal alázza meg, rombolja le önértékelését, manipulálja, zavarja össze, kényszeríti, és így hajtja őt uralma alá. Szemben a vitával, ahol mindkét fél szabadon kifejti véleményét. Minden erőszaknak, így a szóbeli erőszaknak is, az a célja, hogy az elkövető megszerezze, illetve fenntartsa a másik ember feletti hatalmát, vagy megtorolja annak elvesztését. A szóbeli erőszakot alkalmazó férfiak nem tekintik egyenlő félnek a partnerüket, és a céljuk nem valami konfliktus rendezése, vagy közös álláspont kialakítása, hanem a nő feletti uralom. Ennek a szóbeli erőszaknak szenvedő alanyai lehetnek ugyanúgy férfiak is és a gyerekek is. Viccnek álcázott szóbeli erőszak A férfi olyan viccet mond, amely bántja partnerét. Ha az áldozat szóvá teszi ezt, akkor megkapja, hogy nincs humorérzéke. Például: Mi mást lehet várni egy nőtől? Szőke a lelkem! A fejedet is elveszítenéd, ha nem lenne a nyakadhoz nőve. Gyakran úgy álcázza az elkövető az erőszakot, hogy mond, vagy tesz valami bántót vagy összezavarót, majd felnevet, mintha csak viccelt volna. Leuraló férfiak manőverei lehetnek: Elszigetelés: a férfi addig ügyeskedik, amíg teljesen kiszakítja a nőt családi és baráti köréből. Bizonytalanságban tartás: egyszer dicséri párját akár nyilvánvaló indok nélkül, másszor lehordja és elmondja mindennek. Az ilyen férfiak tulajdonképpen a saját szüleiktől megtapasztalt leuraló mintákat viszik tovább és teremtik újra saját érett kapcsolataikban. Aztán ezen kívül van még testi erőszak, szexuális erőszak, szóbeli erőszak, idősbántalmazás, gyermekbántalmazás. 6

7 A pszichológia azt mondja, hogy: Bármilyen párkapcsolati erőszak hatása azért olyan tartós, mert az áldozat módszeresen lerombolt önértékelésében a felnőttkorába, illetve a bántalmazó párkapcsolat megszüntetése után is hordozza tovább a rá vonatkozó rendkívül káros üzeneteket (mintegy a fejében viszi magával a bántalmazóját). Mi pedig azt mondjuk, hogy ezek szellemi dolgok, melyeknek generációkon át vannak következményei és tünetei láthatóak illetve tovább öröklődnek több nemzedéken át. Ez a szellemi fejedelem úgy látom, hogy benne van a levegőben, ott van a mindennapokban és megnyilvánul amikor és ahol csak engedik. Belzebúbnak van egy Rendje az Alvilágban, ahol ő a Halál Hercege, hiszen a Pokol nem más, mint szervezett birodalom, államfővel, közigazgatással, és hadsereggel, sőt fejedelmi udvartartással. Belzebúb tehát rendelkezik egy alvilági kormánnyal. A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK KÖVETKEZMÉNYEI Befelé fordulás érzelmi nélkülözés hospitalizáció önbizalom hiány A leértékelő szülői nevelés generációkon át eredményezhet súlyos testi lelki egészség károsodást. A leértékelő minősítések súlyos károsodásokat okoznak: - rombolják az önértékelést, az önbecsülést és a reális énkép kialakulását. Lelki egészség zavarai: - szorongások - mardosó önvádlás - öngyűlölet - hangulati zavarok - depresszió - önkárosító magatartásformák Érzelmi viselkedés zavarok: - tanulási képesség zavarok - társas kapcsolatok kiépítésére való képtelenség 7

8 - nem megfelelő viselkedés - általános vagy tartós boldogtalanság - lehangoltság - visszahúzódó személyiség Az erőszak következményeként és az igazi szülői meleg szeretet illetve a pozitív érzések hiányának alapvetően 3 kóros irány lehet a következménye: 1. neurotikus 2. pszichotikus 3. antiszociális fejlődés (a társadalomba való beilleszkedés zavara) 1. Neurotikus zavarok tünetei: - elfojtott indulatok, elfojtott szeretet - krónikus fáradság - tehetetlenség - félelem, bűntudat, harag - neurotikus idegrendszer - túlérzékenység - szorongás, pánik, idegesség - hisztéria 2. Pszichotikus zavarok: - skizofrénia - téveszmés zavar - Szkizoaffektív zavar 3. Antiszociális személyiség zavarok: - szociopata - pszichopata Teljesítmény zavarok: - tanulási képességek zavarai (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) - -félelem a nyilvános felszólalásoktól - pánikszerű feszélyezettség Szocializációs zavarok: - tic / izomrángás a szem körül - tic = akarattól független cselekvés pl. pislogás, szemhunyorítás - bizarr mozgások az arc, váll és a kar izmaiban Ézsaiás 61:1 Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek. /Újford. Az eredeti leghitelesebb görög fordítás szerint az LXX ezt így írja: Felkent engem az Úr, hogy a szegényeknek, nélkülözőknek jó hírt, győzelmet hirdessek, elküldött engem, hogy meggyógyítsam az összetört szíveket, elengedést, szabadon bocsátást hirdessek a foglyoknak és a vakoknak szemei megnyíljanak. 8

9 Azt láthatjuk ma már, hogy a múltban volt kenete és kijelentése az egyházban a szolgálóknak a lélek gyógyulására, de nem jutottak ennél tovább. Isten Szelleme azonban most mélyebbre megy, mélyebb látást ad, mint a lelkigondozás, sokkal hatékonyabb therápiára adott kijelentést napjainkban az apostoli prófétai szolgálat által, ez pedig a SZELLEMGONDOZÁS. Mindazok a traumák és sérülések, amiket Belzebúb okozott, akár családon belüli erőszak során, akár az egyházban kapott lelki vagy szellemi erőszak során, azokra Isten Szelleme tartós és hatékony szabadulást ad azáltal, hogy a megismerteti velünk azoknak a szellemi fejedelmeknek a fogságát, amelyek ezeket a traumákat okozták. Ezután pedig kiszabadít ezeknek a fogságoknak a területéről, amint van megtérés és felismerés, és ennek következménye azután a tartós gyógyulás. ELŐSZÖR VAN TEHÁT A KISZABADULÁS ÉS AZUTÁN A GYÓGYULÁS. MERT GYÓGYULÁST HIRDETNI EGY FOGOLYNAK, MEDDŐ DOLOG, HOGYHA TOVÁBBRA IS FOGOLY MARAD. AKKOR EREDMÉNYES ÉS TARTÓS A LELKI GYÓGYULÁS, HOGYHA MEGTÖRTÉNT A SZABADULÁS. ÉS AZT LÁTJUK, HOGY EDDIG AZ EGYHÁZ GYÓGYULÁST HIRDETETT VALÓDI SZABADULÁS NÉLKÜL. Isten Szelleme ki akarja hozni ma a foglyokat Belzebúb börtöneiből, és higgyétek el, hogy ma az egyházban rengetegen vannak ennek a fejedelemnek a fogságában, még szolgálók is. A kiszabadulás után a Szent Szellem helyre fogja valóban állítani a negatív énképet, és az önbecsülés hiányát, mert ezek alattomosan és észrevétlenül aláássák az emberek teljesítményét. Aki csődtömegnek érzi magát, nem lehet győztes. Szent Szellem ad Krisztusban rejlő önbizalmat, felépíti a jellemet, a személyiséget és az egyéniséget Krisztusban, helyreállítja és megismerteti velünk a talentumainkat és a képességeinket. Halleluja! Belzebúbnak szóló áldozatok Azt látom, hogy amikor szexuális együttlétkor ez a fejedelem nemcsak, hogy átadódik, hanem az ilyen aktus egy szexuális áldozat Belzebúb számára. Azt is látom, különösen, ha elsőszülött valaki, akkor Belzebúb is gondoskodik arról, hogy kikérje magának az elsőszülötteket, gondoskodik arról, hogy ott lássa őket a saját oltárán, mint áldozat. Fel kell bontani vele minden szövetséget, le kell jönni ezekről az oltárokról, le kell őket dönteni és kijelenteni, hogy a testünk nem lesz többé Belzebúb oltárán áldozat. Amikor felfedezted az életedben, családfádban a boszorkányság valamelyik formáját, akkor biztos lehetsz benne, hogy Belzebúb is ott van, mint fölöttes fejedelem és, mint férfi démon, akivel valamilyen formában szövetségek köttettek. Őseink, nagyanyáink nem feltétlenül tudatosan, de meggyőződésből gyakorolták a boszorkányságot, de minden eddig már felismert áldozataikkal egyben erősítették is a szövetséget Belzebúbbal. Ő kérte tőlük ezeket az áldozatokat. Ott ahol nagyon erős volt a boszorkányság, találkozni fogunk temetőben lévő áldozatokkal és rituálékkal, hiszen Belzebúb a halál és a pokol fejedelme, nagy esély van rá, hogy ott kéri az áldozati szertartásokat. Ezzel és egyáltalán az ő jelenlétével összeköttetik az Alvilág és a 2.ég, hiszen a boszorkányság Holdistennői a 2.égben uralkodnak. 9

10 Így akár a szexuális áldozatokkal, akár temetőben végzett rituálékkal, akár az ősi öngyilkosságok által vagy bármilyen véráldozat által, össze lett kötve a családfában a 2.ég a pokollal. Ezt az átjárót is el kell vágni, meg kell szüntetni, be kell zárni a kapukat, meg kell szüntetni az átjárót a 2.ég és az Alvilág között. BELZEBÚB ÉS A VÉR A szellemvilágban nagyon fontos szerepe van a vérnek, hasonlít arra, mint a háborúkban az ellátmányok: az üzemanyag és a lőszer, amelyek nélkül a katona nem tud tovább lépni, se támadást indítani. Ezért használ a sátán sok - sok véráldozatot és ezért szükséges a szellemi harcban nekünk is a Bárány vérét alkalmazni, ami a leghatalmasabb szintű erőt képviseli, és amely kifogyhatatlan. Ellentétben a sátán véráldozataira, mert az emberi vér gyengébb erőt képvisel és állandóan elfogy, ezért kell neki pótolnia sok sok áldozattal és gyűjtenie tartalékban. Nagyon fontos szerepe van a vérnek a szellemi harcban, hiszen a sátán katonái, képviselői szertartásokhoz, szeánszokhoz mindig használnak vért, és nagyon gyakran emberi vért. /Ezek a fiam szájából származó szavak / Itt még meg kell jegyeznünk azt a látást is, hogy Belzebúb a szakrális jellegű áldozatok istene. A boszorkányok áldozatai által erősödik. Ő uralkodik a boszorkányszombatok / fekete mise fölött is. Aztán érdemes még arra is odafigyelnünk, hogy ő nemcsak a Pokol Hercege, hanem egy levegőbeli hatalmasság is. Uralkodik a 2.égben is, mégpedig a boszorkányságon keresztül. Minden felett uralkodik, ami tud repülni. És itt jön be az, hogy az Izraeliek ezért nevezték őt el Legyek urának is. A legyek, ahogy a levegőben rászállnak a vérre is, a tetemekre, a bomló rothadó anyagokra, szemétre és ezáltal terjesztik a vírusokat, baktériumokat, fertőzéseket és ezáltal a járványokat és a tömeges fertőzéseket. Az egyik próféta testvérnővel, amikor imádkoztunk együtt, akkor kapott egy látomást, és azt látta, hogy a kórházakban nagyon sok emberi vér Belzebúbnak történő áldozatként folyik. Láttam egy kezet, ami egy sebész keze volt, és mellette egy szellem kezét, ami szintén vágást ejt, de azért hogy minél több vér folyjék! Nem feltétlenül kell sátánistának lenni ahhoz, hogy műtét mellett a Sátán is beavatkozhasson a műtétek elvégzésébe. De az ima le tudja ezt győzni! Imádkozni kell a kórházakért, hogy ne ontsanak felesleges vért! Az orvosi műhibákért is, ami nem jár feltétlenül halállal együtt, Belzebúb a felelős. Így a hitetlen orvosok sok esetben tudatlanul is Belzebúb eszközei lehetnek. Aztán azt is látta ez a testvérnő, hogy: a kórházak alatt is és a polgármesteri hivatalok alatt is vannak földalatti csatornák a pokol felől, amelyek összeköttetésben vannak, mintegy átjárók és összekötik az Alvilágot a földi szinttel, ahol a sátán végrehajtja ezeket a véráldozatokat, amelybe beletartoznak az orvosi műhibák is! 10

11 A MÁRTÍROK VÉRE Korábban beszéltünk arról, hogy Belzebúb csak emberi vérrel táplálkozik. Egyik reggel, amikor imádkoztam, akkor kaptam azt a látást, hogy Belzebúb a mártírok vérével is táplálkozik és növeli a hatalmát, hizlalja magát. Hú ez fellelkesített! Hiszen az én apukám is mártír volt az egyházban. De most eljött a pillanat, hogy mindez lelepleződött. Hiszen eddig mindent Jézabelre fogtunk. A sátán boszorkányság erejével hajtja végre a munkáját, de Belzebúb van a mártírok mögött is. Sokszor láttuk azt, hogy a mártírok vérére Isten felépíti az Eklézsiáját, hogy azokban az országokban, ahol sok a mártír, ott minden csepp vér az ÉBREDÉST HOZZA KÖZELEBB. Azonban azt láttam meg, hogy Magyarországon a múlt rendszerben is voltak ugyan mártírjai az egyháznak, mindez mégsem hozott nagyobb volumenű ébredést vagy áldást. Miért is? Azt láttam meg, hogy Belzebúb kérte ezeket a véráldozatokat és ott azokban a gyülekezetekben, és egyházakban, ahol mártírvért tudott szerezni Belzebúb magának, ott fel tudott állítani egy oltárt. Hiszen meg volt a jogalapja akkor, amikor megalkudtak az egyházi vezetők és a kommunizmus békepapjaivá váltak, így ezen a nyitott kapun Belzebúb jogot tudott formálni a véráldozatokra. Hogyha a vezetők nem válnak békepapokká, akkor is lettek volna mártírok, csak az a vér nem Belzebúb oltárán lett volna kiontva! Ez a különbség! Tehát hiába volt az én édesapám motorember és nem szolgálta ki a rendszert, hogyha a gyülekezet pásztora már eladta a lelkét a rendszernek, innentől kezdve jogalapja volt Belzebúbnak arra, hogy követeljen magának emberáldozatot is. Abban a karizmatikus gyülekezetben, ahol ez az oltár fel lett állítva Belzebúbnak elkezdődött a szellemi halál és a gyülekezet fokozatos leépülése, ma már árulják azt az épületet, aminek a felépülését nagyban meghatározta édesapám kétkezi munkája, mert nincs már benne élet. Milyen szomorú! Hogy ma már csak a pásztor maradt ott egyedül, mert szétszéledt a nyáj. Belzebúb így tudta a saját tekintélyét és befolyását megtartani azokban az egyházakban, gyülekezetekben továbbra is. Mivel fel tudta állítani az oltárát és mivel ki tudta követelni a véráldozatot, ezért nagyon meg tudott erősödni Belzebúb azokban a magyar karizmatikus kisegyházakban, amelyek a múlt rendszerben is meg voltak. Így tud továbbra is mindaddig trónolni ezekben a közösségekben Belzebúb, ameddig le nem lesz rombolva az oltára és meg nem lesz törve a véráldozatának az átka. Ez az átok kihatással van aztán arra a területre, településre is és tudja akadályozni Isten Királyságának kiteljesedését és az Ébredést. Apostoli prófétai szolgálat tudja ezeket a Belzebúbi oltárokat lerombolni a városokban és településeken. Azonban ehhez először szükséges, hogy a helyi imádkozók bűnbánatot tartsanak emiatt. Csak Belzebúb oltárának lerombolása után tud Krisztus Teste valódi növekedésnek indulni. MOST AZONBAN KIHIRDETEM, HOGY A MÁRTÍROK VÉRÉT TOVÁBB NEM HASZNÁLJA BELZEBÚB AZ Ő HATALMÁNAK MEGSZILÁRDÍTÁSÁHOZ. HISZEM, HOGY MA EGY SZELLEMI KARDOT KAPTAM ISTENTŐL ARRA, HOGY HASZNÁLJAM BELZEBÚB ELLEN, ÉS EZZEL A KARDDAL, MOST JÉZUS NEVÉBEN SZÓLOM, HOGY LEGYEN MEGTÖRVE BELZEBÚB 11

12 OLTÁRAINAK SÁTÁNI EREJE, LEGYEN MEGTÖRVE A MÁRTÍROK VÉRÁLDOZATÁNAK AZ ÁTKA AZ EGYHÁZBAN! LEGYEN LEROMBOLVA JÉZUS KRISZTUS HATALMAS NEVÉBEN BELZEBÚB OLTÁRA MINDEN GYÜLEKEZETBEN, AHOL FEL TUDOTT ÁLLÍTANI A MÁRTÍR VÉR ÁLTAL OLTÁROKAT. Hirdetem, hogy mostantól fogva Jézus Krisztus megfordítja a szellemi folyamatokat és a mártírvér, ha lesz ezután, akkor is az Ébredést fogja előmozdítani és Isten Királyságát fogja előmozdítani. Jézus nevében mivel lelepleződött Belzebúb, megvalljuk, hogy többé nem használja a mártírok vérét az ő hatalmának fenntartására és felszabadítjuk az egyházat Belzebúb fennhatósága és uralma alól, hogy a következő generációt már ne tudja akadályozni az előző nemzedék megalkuvásának átka. Kihirdetem, hogy Magyarországon a mártírok vére Isten Királyságának áldására válik, a halál jogán Belzebúb nem férhet hozzá a mártírvérhez többé, hanem Krisztus Testének épülésére lesz és Jézus Krisztus feltámadásának ereje által a Test robbanásszerű növekedését fogja eredményezni. Amíg ugyanis erre nem volt látás, addig ott volt a jogalap a halál révén arra, hogy Krisztus Testét szellemileg halott állapotban tartsa ezáltal. Belzebúb megrabolta Krisztus Testét akkor, amikor a múlt rendszerben vagy a múltban bármikor a mártírok véráldozatát követelte, mert ezáltal fel tudott állítani egy oltárt az egyházakban és ott megjelent a halál szelleme. Ezzel és ezekkel az áldozatokkal ő bebiztosította magát az egyházban és jogosan tud ott trónolni, hiszen sok ilyen oltárt tudott felállítani, ahol mártírok vérét követelte Belzebúb. De JÉZUS KRISZTUS NEVÉBEN MA MEGTÖRÖM EZEKNEK A VÉRÁLDOZATOKNAK AZ ÁTKAIT, AMELYEKET BELZEBÚB KÖVETELT AZ EGYHÁZBAN. Megtöröm a mártírok vére miatt bejött és felszabadult halálnak az átkát az egyházban, Jézus Krisztus nevében! Egyben hirdetem, hogy JÉZUS KRISZTUS VÉRE ÉS A FELTÁMADÁSNAK AZ EREJE SZABADULJON FEL A MAGYAR EGYHÁZBAN! BELZEBÚB SEGÍTŐI M inden felett uralkodik, ami tud repülni..említettük az előbb. Figyeljük csak meg, hogy miért ábrázolják a boszorkányokat seprűvel? Őseink jól látták azt, hogy a boszorkányok szellemben tudnak utazni és közlekedni. Bárkinek bemennek a hálószobájába, ha ott van nyitott rés vagy ajtó, és tudnak akár közösülni is szellemben az emberrel..az éj leple alatt. Belzebúb tehát az ő főnökük is. Aztán Belzebúbnak a levegőben ott vannak a segítői is, melyeket úgy hívnak, hogy elementáljai, ezek pedig: - a felhők, a kártevő madarak felhője, a sirályok, varjak, keselyűk, hollók, a légy, kullancs, aztán a szél, a viharok, a villám. 12

13 Amikor azonban felismerjük ezt és rájövünk, hogy meg kell tisztítanunk az életünk egén a levegőt Belzebúb felhőitől és minden repülő segítőitől, akkor, de csak akkor az Ég négy Szele már az egész Föld Urának parancsait fogja teljesíteni az életünkben. (Zakariás 6:5) Belzebúb felszámolásánál az egyéni életünkben még keresztény házaspárként is van tennivalónk, érdemes vizsgálódnunk akkor, hogyha a világból tértünk meg, és pogány családfával rendelkezünk. Meg kell néznünk, hogy milyen szövetséget kötöttek a házastársaink felmenői a démonokkal, mert azok a szövetségek láthatóvá lesznek a jelenben is és az utódoknál is, azok felbontása nélkül érvényesülni tud a romlás és a leépülés. Amikor összeházasodunk tehát, akkor nem csak egy személlyel kötünk szövetséget, hanem egy családfával is és két generációs vérvonal köttetik egybe. Azt láttuk meg, hogy nagyon gyakori az, hogy ott ahol az egyik családfában erős a boszorkányság női vonalon, akkor a másik családfában nagy valószínűséggel Belzebúb vonala az erős, hiszen így egészítik ki egymást, illetve Belzebúb, mint szellemi tekintély lehet jelen. Amikor a csapattal együtt voltunk és összeraktuk a csapattal azt, amit eddig megláttunk Belzebúbról, mint szellemi feltérképezők és szellemi kémek, akkor elkezdtünk mélyebben belelátni a szellemvilágba és felismertük az apostolok, próféták démoni elhívását is, amelyeket Sátán megírt számukra. Megláttuk, hogy nagyon fontos a szolgálati ajándékoknak leszámolni azzal a démoni elhívással, amit sátán eltervezett számukra. Akkor azt láttuk meg, ahhoz hogy előjöjjenek tisztán ezek az ajándékok, fel kell ismernünk és le kell számolnunk ezekkel az erőkkel. Hiszen az Isten szerinti elhívással egyenrangú és ugyanolyan szintű démoni elhívás is meg van tervezve számukra. És bár lehet, hogy az a gonosz elhívás nem tudott kiteljesedni, nem tudott még kibontakozni sem, mert az illető pl. gyermekkora óta a gyülekezetben nőtt fel, de az Isten szerinti elhívást azt bizonyosan tudja akadályozni sátán. Amikor Belzebúbra kaptuk a látást a csapattal, akkor kaptam egy álmot és abban az volt, hogy Belzebúb gyakran ott van a keresztény családok házaiban, mint őslakos, és mint haszonélvező, és blokkolja az örökséget. Megláttam, hogy úgy van ott sokszor láthatatlanul, hogy nem is tudunk arról, hogy van egy haszonélvező a házainkban, a családfánkban, az egyéni életünk házaiban. Ott láttam álmomban Belzebúbot, mint aki úgy jár haza, és úgy él ott keresztények életében is, hogy teljesen észrevétlen és otthon érzi magát. Néma és fogyatékos szellemnek láttam álmomban, nem szólal meg, nem fedi fel kilétét, de éli az életét és a mindennapjait abban a házban. Aztán megértettem, hogy amikor Jézusnak azt mondták, hogy Belzebúb által, az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket akkor éppen egy néma emberből űzött ki gonosz szellemet. (Lukács 11:15) Hogy éppen az a szellem nyilvánult itt meg és vádolta Jézust Belzebúbbal, aki az ördögök fejedelme, maga Belzebúb. Saját maga akart Jézus szolgálatában tündökölni. Fogyatékosként láttam, mert testi lelki szellemi leépülést okoz, anyagi és fizikai leépülést és romlást eredményez a jelenléte. Belzebúb koncentráltan jelen van a pszichiátriákon, Gyermekotthonokban, értelmileg sérült személyekkel foglalkozó intézményekben, és aki egészségesen itt szerzett 13

14 valamilyen lelki sérülést, vagy traumát (ott dolgozó személy) ezek a sérülések belépési pontok, nyitott kapuk lehetnek Belzebúb számára, hogyha nem történt gyógyulás ezekből a sebekből. A haszonélvezettel terhelt házzal pedig nem rendelkezhet a tulajdonosa szabadon. Testvéreim! Ismerkedjetek meg ezzel a szellemi fejedelemmel, mert nem azért van benne a Bibliában, hogy csak a nevét ismerjük. Szükséges a szabadító szolgálat ahhoz, hogy a te házad ne legyen leterhelve és kötöttségek, kötelezettségek alatt. Hiába te vagy az életed tulajdonosa, ha nincs rajta a te teljes tulajdonjogod! Meg kell látnunk, hogy az elmúlt ébredési mozgalom felismerte a kis démonokat és felismert 3 fő fejedelemséget: az Antikrisztust, Jézabel szellemét és a Halál szellemét, de ez volt minden. Viszont Isten Szelleme tovább megy a leleplezések során és küldi az újabb és újabb látásokat. Szükséged lesz ezekre magyar egyház, akkor, amikor a sátán mozgósítja démoni seregeinek összes erőit az utolsó nagy háborúra. De ha te csak a kis félelem démonocskákat és a paráznaság démonjait ismered nos ez ma kevés a szellemi harchoz. Láthatjuk, hogy azok, akik az elmúlt ébredési időkben megszabadultak nem tudtak ezzel a megszabadulással messze menni, mert a fejedelemségek és hatalmasságok szintjei még ott maradtak, azok továbbra is trónoltak és uralkodtak, mert joguk volt hozzá. Ma mélyebb belátást adott Isten Szelleme a szellemvilágba és Isten Királyságának démoni rendjébe, megismertette velünk a neveiket, a fejedelemségeket és azoknak territóriumát, illetve a hierarchiáját a sátán királyságának. Ma ezekre a démoni fejedelemségekre és istenekre már jogosan hirdethetjük Isten Igéjét a Szellem kardjával: De lám ti semmik vagytok és tehetetlenek! /Ézsaiás 41:24 Ha lelepleződnek, akkor már félig meg van a győzelmünk is, mostmár csak érvényesítenünk kell az életünkben Jézus Krisztus teljes győzelmét fölöttük. Természetesen azután miután megbántuk és megtagadtuk az életünkben és a családfánkban. Azt látjuk, hogy ott ahol jelen van a boszorkányság, figyelni kell arra, hogy milyen véráldozatokat követelt Belzebúb, mert minden egyes baleset, sérülés, vagy állataid sérülése, elpusztulása mind mind egy egy véráldozat, hiszen mindegyik boszorkány szellem kéri az állati és emberi véráldozatot, Belzebúb pedig összegyűjti azokat, felhasználva ezeket hatalmának növelésére. Az áldozatok erőt szabadítanak fel a boszorkányok számára. Ők gyakran nincsenek is tisztában azzal, hogy Belzebúbot szolgálják és hogy ő a főnökük. Azok az emberek, akik vonzódnak a szellemvilághoz és a természetfelettihez, gyakran boszorkányként kezdik, vagy okkultizmussal azért, mert az egyházban sem a természetfölöttit nem találják meg, sem a szellemvilágot nem lehet megismerni, hiszen a vallás elzárja a szellemvilágot. A vallás egyfajta szabálygyűjteményként mutatja be magát a hitetlenek számára, ott gyakran tilos szellemi dolgokról beszélni. Pedig Isten Szellem, és mi is szellemi lények vagyunk. Amikor megláttuk, hogy Belzebúb a véráldozatok által, különösen az elsőszülött véráldozatok által erősíti hatalmát, akkor világos lett, hogy már előre ujjongott, amikor Jézus Krisztust keresztre feszítette a sátán királyságának végrehajtó 14

15 szervezete, hogy megszerezheti Isten elsőszülött Fiának a vérét hatalmának fenntartására. DE A KERESZT SÁTÁN SZÁMÁRA EGY HATALMAS CSALÓDÁS LETT! A kereszt Belzebúb számára a bukást jelentette. A Bárány vére, amely kiontatott, a Pokol Hercegének teljes lefegyverzését jelentette. Jézus a halála jogán ment le a pokolba és az Alvilágba, mivel meghalt. Általában ahol van vér, ott van halál is illetve fordítva. A Pokol Hercege a halál jogán lett a pokol fejedelme. Jézus Bárány vérében, Isten Fiának bűntelen vérében természetfeletti erő volt/ van jelen, benne van a hallhatatlanság, az örökkévalóság és benne van a Menny Istenének örökkévaló Élete, amely egyszerűen, amikor áldozatként kiontatott, akkor az a sátán számára visszájára forduló áldozattá vált. Mert nem Isten Fia vesztette el az életét, hanem a sátán birodalma, a halál Hercege lett Jézus halála által megítélve. Így Belzebúb és a rendje le lett fegyverezve! Halleluja! Jézus véráldozata ÉLET, ÖRÖK ÉLET a benne hivők számára, és hogyha szellemből veszed az úrvacsorát és a Bárány vérét magadhoz, akkor az életet fog közvetíteni számodra. De azt látom, hogy a katolikus egyházban, ahol Jézus Krisztus még mindig a feszületen van, ott az úrvacsorával az emberi véráldozat utánzása folyik és minden egyes úrvacsorával keresztre feszítik Jézus Krisztust, az úrvacsora vallásos rituáléja során. AHÁZJA KIRÁLY ÉS BAÁLZEBÚB B elzebúbbal szembe ment Illés, ehhez tehát Illés kenetével kell rendelkeznünk. Aháb fia, Aházja palotája fölső teraszáról leesett és súlyosan megsérült, ezután pedig Ekronba küldött követeket, hogy Belzebúbot megkérdezze, felgyógyul e. Belzebúb Egyiptom gyógyító istenének neve volt, ezért ment hozzá Aháb fia, amikor balesetet szenvedett. Ekkor Isten elküldte Aházja király követeihez Illést, de aztán a király hívatta Illést is, így végül személyesen közölte Illés Aházjával Isten szavait: Mivel ezt tetted, nem fogsz fölkelni az ágyból, amelyben fekszel, hanem biztosan meghalsz. Ebben az az érdekes, és aktuális üzenet, hogy éppen Belzebúb volt a gyógyító isten Ekronban, de Aházja király ítéletet kapott a saját Istenétől, mivel a hamis gyógyító istenhez ment válaszért! Ma is vannak az egyházban ilyen Belzebúb papjai, akik hamis gyógyítással szolgálnak és sok hivőnek volt már eddig is ilyen ítélet az életükön, hogy Isten nem engedte meg számukra a gyógyulást ezek által a hamis gyógyítók által. Filiszteusoknál jól ismert és nagyon népszerű isten volt, Enlilnek is hívták, Enlil a sátán féltestvére. Sátán után ő a második a parancsnokságban. Belzebúb irányította a légiutakat, amikor a Nefilimek a földre jöttek. Ő felügyeli az elkötelezett sátánisták közötti belharcokat. Sátán egységet akar és Belzebúb ezt érvényre is juttatja. Nagyon szigorú tud lenni, mivel sátán nem tűri ha elkötelezett sátánisták egymást átkozzák. Belzebúb nappali démon. Ő az, aki lesújt villámaival sátán ellenségeire. Több keresztény templom is villámcsapástól égett porig. 15

16 Éppen amikor ez az írás készült, bemondta a Híradó, hogy Európa szerte 15 halálos áldozata volt 1 napon a villámcsapásnak és rengeteg sérültet vittek kórházba, csak villámcsapás miatt. Belzebúb tehát tudja, hogy LELEPLEZŐDÖTT! Ugyanúgy a háború, mint a béke istene is, aki pusztít és védelmez, megóv, újjáépít és felépít, barátságtalan, ellenséges, de egyben az embereivel jóindulatú is. Ő hajtja végre sátán rendeleteit. Nem fél semmilyen ellenségtől, ha csatába indul, könyörtelen erővel küzd, amíg győzelmet nem arat. Különleges képességekkel és hatalommal van felruházva. Hatalmának jelképe egy tiszta fényes jogar, amely nemcsak a hatalom és erő jelképe, hanem egy íróeszköz is a kezében. Ezzel írja le sátán akaratát és feljegyzi döntéseit. Ezért most Jézus Messiás hatalmas nevében szólom, hogy legyen az Úr angyalai által kiverve az életemben és a földemen Belzebúb kezéből az a jogar, mivel megírta rólam és a jövőmről a sötét terveit és elképzeléseit. És legyen széttépve és megsemmisítve minden ellenem való sátán által lediktált és általa feljegyzett döntés. Az Úr angyalait kérem, hogy az én Mennyei Atyám jó terveit vegyék elő és azokat hajtsák végre az életem földjén. Elvágok most minden szövetségi kapcsolatot Belzebúb végrehajtói a boszorkányok és Belzebúb között, hogy megszűnjön minden információ áramlás közöttük és ne tudják a boszorkányok végrehajtani Belzebúb akaratát az életemben. Bezárok minden kaput és átjárót, bezárok minden rést és angyalokat kérek, álljanak oda a résekhez és a kapukhoz és őrízzék őket. Bemutatom most Jézus Bárány legmagasabb szintű véráldozatát, amely megsemmisíti az életemben Belzebúb által követelt összes véráldozatot. Érvényesítem Jézus Messiás vérszövetségét az életemben amely felülírja a boszorkányok által megköttetett összes vérszövetséget és felülírja a Belzebúbbal megkötött szövetségeket, amelyek általam vagy a családfámban az őseim által köttettek meg. BELZEBÚB ÉS A KENTAÚROK, illetve PEGAZUS T udjuk, hogy a mitológia alakjai a sátán királyságának részei és sok világosságot kaphatunk abból, hogyan végzi alantas munkáját rajtuk keresztül a sátán. Belzebúbot gyakran kentaúrként ábrázolják. A kentaúrok tulajdonságaiból egyértelműen láthatjuk, hogyan végzi Belzebúb ma is gonosz munkáját családokon és gyülekezeteken, közösségekben, szektákban vagy akár a politikán belül is. A kentaúrok jobbára mind harcias ösztönlények. A kentaúrok félig ember, félig ló alakú lények a görög mitológiában. A kentaurok ismertek arról, hogy szeretik a bort, és amikor isznak, akkor a nőkre is hamar szemet vetnek. Sok szüzet raboltak el a kentaurok. (gyermekrablások) A kentaurok között akadt bölcs és békés teremtés is, de nagy részük részeges és erőszakos volt, a mértéktelen borozgatás közben erőszakoskodtak a nőkkel. 16

17 A görög mitológiában a kentaurok a harc, a művészet és az orvoslás mesterei voltak. A kentaúrok arról is híresek, hogy nagyon agyafúrtak és okosak, valamint rendkívül jól bánnak a fegyverekkel. Általában kardot és íjat használnak, hihetetlen gyorsasággal lövik ki egyik nyilat a másik után. (verbális bántalmazás) Csoportokban élnek, ezért gyakran támadnak csapatban. Az emberben élő állatot is megtestesítheti. (erőszakos, állatias ösztönök) A kentaúrok nagyon gyakran ellenségeskedtek az emberekkel. Mindig civakodásba és csatákba keveredtek. Nyers húst zabáltak, leitták magukat, letaposták a gabonát és megerőszakolták a nőket. Az erőszakos vágyat, a házasságtörést, a brutalitást, a bosszúszomjat, az eretnekséget és az ördögöt szimbolizálják. Gyorsasága lóval egyenlő és személyisége emberrel mérhető. Az a tudat, hogy a démonok képesek a tudat befolyásolására, tehát Belzebúb nagyon sok kárt tud okozni testi, lelki és szellemi szinten egyaránt. A görög mitológia szárnyas lova: Pegazus Pegazus szabad, más törvények vonatkoznak rá; ezek úgy engedik járni-kelni őt, ahogy neki tetszik. Pegazus, szárnyas fehér lóként, ha jelen van hamis forrású inspirációt ad a művészetben, festészetben, irodalomban, költészetben. Hamis természetfeletti erőt képvisel, ha álomban jelenik meg, akkor a második égből jövő üzenetet közvetít, inspirációt hoz. Pegazus maga a Táltos Paripa a magyar mitológiában. Ennek szimbóluma a Táltos Dob is, amelyen a táltosok utaztak a szellemi világba, és onnan hozták vissza a Földre üzeneteiket. Ez jelenik meg sok magyar népmesében is. Pegazus szállítja Zeusz / Belzebúb villámait, tehát az Isteni Szikrát. Pegazus képes a fénynél is sebesebben szállni a levegőben, így a Táltos kilép a Tér és Idő fogságából és Pegazus szárnyán oda száll, ahova csak szeretne. Ezek a lovak az égbolton vágtattak keresztül, mágikus erőkkel rendelkeztek, és a semmiből varázsoltak elő dolgokat. Azt látom, hogy Belzebúb a kentaúrokon keresztül inkább az erőszakot és az alkoholizmust jeleníti meg, míg pegazuson keresztül a spiritualitást. Láthattuk mindezekből, hogy Belzebúb egy hibrid lény, tehát félig ember félig állat. Magkeveredésből született, nem pusztán emberi magból származik, ezért az ő jelenléte torzszülötteket is okozhat. De az egyik nap, amikor imádkoztam, akkor az jött, hogy Belzebúb okozza a hivőknél és az egyházban a szellemi magkeverést is, amikor nem a tiszta Ige megy ki és nem a tiszta Ige kerül befogadásra ez okozhat szellemi torzszülötteket is. A szellemi magkeveredés a lelki és az érzelmi kereszténységben is megjelenik. Szellemben látom, hogy Babilon egyházában a magkeveredés mennyi hibridet szült. Sőt, sok Ige démonikus mag, és amikor ezeket a démonikus, Istenellenes Igéket befogadják a vallásos emberek, akkor szellemben ilyen hibridekké válnak. Ezért tud Belzebúb sok vallásos családban tombolni, erőszakoskodni, paráználkodni és annyi válást előidézni, sőt még véráldozatokat is követelni. 17

18 Van a Salamon Tornáca Misszió csapatában két komoly szellemi feltérképező testvérnő, akik itt komoly látást kaptak arról, hogyan kap teret a Gyülekezetekben és a hivők életében Belzebúb, és hogy mi miatt lehet jogosultsága arra, hogy jelen legyen családokban, vagy akár Isten népe életében. Azt látták meg, hogy Belzebúb a feketemiséken és a fekete szombatokon, amikor a boszorkányok a fekete mágiát gyakorolják, amikor végzik a szeánszokat és azon beleül az ő úgynevezett sátáni prófétai cselekedeteiket, abban benne van minden esetben egy rituális szexuális aktus is egy boszorkány papnő és egy boszorkány pap között. Ezekben a rituálékban felismerhetjük a nőkben a boszorkány istennőt (Dianát, vagy Szelénét) a férfiban pedig Belzebúbot. Tehát nem az általános boszorkányos népünnepélyek ezek, hanem a klasszikus fekete miséiken, amikor céllal, vérrel és szexuális áldozattal, vagyis fekete mágiával gyakorolnak varázslást a boszorkányok. Nos ott van Belzebúb, ott valóságosan jelen van. Amikor a boszorkányok ezeket a rituálékat végzik, az megnyilvánul a fizikai világban, ezáltal elindul egyfajta leépülés, romlás és pusztulás. Tehát amikor a boszorkányok mágiájában elvégzik az egyház ellen, a pásztorok ellen, gyülekezetek ellen, települések ellen a rituáléjukat, akkor azon a helyen és területen elindul a halál és a pusztulás, hiszen Belzebúb a PUSZTÍTÓ. A gyülekezetek haldokolnak, nincs látás, családok és házasságok hullanak szét. Ezáltal, hogy ő a Pusztító teljesen pusztává teszi az általa uralt területeket, legyenek azok családok vagy közösségek. Mivel ezt a pusztító munkáját generációkon keresztül végzi, így tudnak megszületni torz csecsemők, testi, lelki, szellemi fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek. Fekete köpeny van Belzebúbon és ezzel a fekete köpennyel beterít mindent. Beszéltünk korábban arról, hogy a pszichiátriák, Gyermekotthonok az ő koncentrált jelenlétének helyei. Belzebúb befolyása alatt állnak az elmegyógyintézetek Amikor ez az anyag készült, akkor Magyarországon épp kigyulladt egy gyermekotthon. Megfigyeltük, hogy amikor egy egy fejedelemmel foglalkozunk, az valahol valamilyen formában mindig megnyilvánul. Tehát Belzebúb jelenlétének következménye lehet a testi - és értelmi fogyatékosság is. Joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy ennyire hatással lehetnek a hivőkre és a gyülekezetekre a boszorkányos rituálék? De hogyha abból indulunk ki, hogy Magyarországon szinte nincs ember, akinek ne lennének boszorkány gyökerei, ezáltal ott tud lenni az egyházban, mivel nincs látás még rá és nincs elvágra ez a generációs örökség. Amikor összeadódnak az erők: a vezető általi lenyomások és a boszorkányok keresztényekre kimondott átkai, akkor ott valóban van PUSZTÍTÓ, amivel szembe kell nézni és fel kell ismerni, illetve le kell számolni vele. Nem elég látás nélkül kihirdetni, hogy nagyobb az, aki bennem van, mint aki a világban van, miközben a betegek betegek maradnak, és a halál árnyékának völgyében él sok hivő. Amikor mindezek mellé még a gyülekezetekben a vezetőknél megjelenik a paráznaság is, akkor minden esetben tarol Belzebúb. Ilyenkor minden esetben Belzebúbnak a jelenléte megerősödik, ahogy megerősödik nyílik az ajtó és kínzó szellemek jönnek Belzebúb kíséretében elő, hogy tovább nyomorgassák a hivőket, a családokat. Aztán, mivel Belzebúb felel birodalmában az egységért, ezért az egyházban ő okozza az egységtelenséget is! 18

19 BELZEBÚB A MAGYAROK FŐ ISTENSÉGE A nyilazó magyarok ősi istene is Belzebúb. A kentaúr alakja megjelenik a szenvedélyesen íjjászó ősmagyarokban, ami a haditechnikájukban egy speciális harcmodor volt. A magyarság fő fegyvere az úgynevezett visszacsapó íj, és nyilak a szablya, kard, kopja. Menekülést színlelve az ellenséget lőtávolon belül engedve nagy gyorsasággal egymás után visszafele, nyílzáporral kezdték megsemmisíteni. Ez a lovaglás közben való hátrafelé nyilazás tipikusan megjelenik a kentaur ábrázolásában, ami egy futó lótest, férfi felsőtesttel, ami hátra fele nyilaz. Hódításaik során jellemző volt rájuk a túlzott alkoholfogyasztás (kumisz=erjesztett lótej) és a meghódított területeken a nők megerőszakolása, gyakran ittas állapotban. Látható az ösztönök erőteljes működése, a nyers és vad, erőszakos, barbár megnyilvánulás, ami a kentaúrokra/ Belzebúbra jellemző. Sokat emlegették azt, hogy az ősmagyar harcos összenőtt a lovával, sokszor jobban tisztelte, mint a saját ágyasát. Láthatjuk tehát, hogy az ősmagyarok hódításai nyomán rengeteg emberi véráldozat volt, amit Belzebúb követelt a boszorkányság és a varázslás által. Az ősmagyar varázslók táltosok, sámánok voltak, így az összefüggés sokkal szorosabb Belzebúb és a magyarok között, mert nem csak a harcmodorban, hanem a varázslásban is megjelenik. Egy középkori imában szerepelt a következő sor: "A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!" A magyar nép nyilas jegyű mondják az asztrológusok - a sztyeppei lovas népekről úgy tartják, hogy nyilas-alkatok, akik szabadságszeretetükről, hitükről és harciasságukról híresek. Nézzük csak meg Szálasi Nyilas kormányát, mennyire megnyilvánult rajta keresztül Belzebúb, akinek az álma egy zsidómentes ország volt. Egy másik alkalommal, amikor a férjemmel imádkoztunk éppen Belzebúb lefegyverzéséért, akkor kapott egy látást. Ebben kétfajta honfoglalást látott: az egyik az, amibe éppen most benne vagyunk a szellemi honfoglalás, Józsué és Káleb kenetével. A másik ami a nagyobb felismerést adta az, amikor őseink, a magyarok egy hamis sátáni honfoglalás útján vették birtokba Magyarország területeit, a Kárpát medencét. Látta, hogy az akkori ősmagyarok a sátánnal és Belzebúbbal álltak szövetségben a varázslás és a boszorkányság átitatta az egész népet. A férfiak közül sokan varázslók (táltosok és sámánok) voltak, sok nő pedig boszorkányságot gyakorolt. Vezetőjük Attila a Hun vezér, mint már korábban felismertük, hogy egy Nefilim volt, tehát ugyanolyan hibrid, mint a kentaúrok. Látható volt, hogy ezt a honfoglalást nem Isten, hanem a sátán vezette, amiben rengeteg véráldozat, és sátáni oltárépítés lett felállítva Belzebúbnak, ami átitatta az egész földet. Itt Belzebúbnak a honfoglalása történt, amit most a felismerés után átimádkozva, az őseink bűneit megbánva lehet ledönteni és felülírni Isten oltáraival. Mindaddig az Istennek szánt oltárok sem tudnak hatékonyan működni, amíg Belzebúb oltárait le nem romboljuk. 19

20 Józsué és Káleb is a meghódított területeken kiírtott és lerombolt mindent, amit a sátán épített fel, majd ezután jöhetett csak az újraépítés! Ezek fontos szellemi alapelvek! ÚJ SZELLEMI ÉS FIZIKAI HONFOGLALÁSRA VAN SZÜKSÉG! Eddig beszéltünk arról, hogy kentaúr és lovas nemzet vagyunk. Tudjuk, hogy a magyar pogány hitvallás a sámánizmus volt. Azt látták feltérképező testvérnőink, hogy Belzebúb a sámánizmusból nőtte ki magát, hiszen Baál a Napisten. Belzebúb is Baál, annak egyik változata és a sámánizmus is Napistenre épül és a tűzelemre. A sámánizmus szimbóluma a Nap, és a magyaroknak ebben az ősi hitvilágában Belzebúb a férfi, mint a Nap, és a boszorkányság pedig a Hold, mint nő. Így van jelen egyszerre mindkét istenpáros és egységben uralkodnak. LÁTÁS ÉS SZABADÍTÓSZOLGÁLAT A PSZICHOPATÁK ÉS SKIZOFRÉNEK FELÉ Aztán jött még az a felismerés az én testvérnőimnek, amikor több órán keresztül imádkozva voltak az Úr előtt, hogy Belzebúbbal kapcsolatban megértést kapjanak. Meglátták, hogy a kentaúroknál az állat és az emberi természet keveredik, így tud egy ember akár vadállatként funkcionálni. A ló és az ember együtt egy állatias természetet produkál. Így lehet ennek következtében valaki pszichopata vagy megszállott ember, hogy az állati és az emberi természet keveredik. És ennél a keveredésnél tud történni egy tudathasadás. Korábban kaptunk világosságot már arra, hogy a skizofrénia lehet Orion, lehet Leviatán de most látjuk, hogy lehet Belzebúb is, attól függ, hogy melyik vonal az erősebb. Erre mindig figyelnünk kell majd a szabadító szolgálat során. Ám a boszorkányos vonalnál Belzebúb tud skizofréniát okozni. Ebben az esetben nincs benne Az illető génjeibe a démoni erősség, mint Orionnál, hanem csak a szellemében van jelen. Vannak olyan hibrid egyének, akik megtérni sem tudnak, hiszen félig ember, félig démon származásúak, vagyis Nefilimek, mint pl,. a kentaúrok. De ebben az esetben nem erről van szó, hanem Belzebúb a tudatalattit törte meg és oda befészkelte magát valamilyen állat formájában, így jött létre a tudathasadás. Ebben az esetben szabadítószolgálat szükséges. Miközben ez az anyag készült Isten sorba adta a körülöttünk lévő eseményeken keresztül a világosságot, szinte mindennap történt valami, amire oda kellett figyelnünk, mert a Szent Szellem épp Belzebúbot leplezte le. Egyik reggel arra ébredtem, hogy megláttam ezt a Belzebúbi kentaúr szellemet, amint Isten népe harcaiban menekülést színlelve hátrafordul és rányilaz Isten harcosaira. Tudtuk, hogy az Úr védő angyalait kellett segítségül hívnunk, hogy álljanak oda pajzsaikkal a hivők mellé, hogy Belzebúb ne tudjon több kárt és pusztulást okozni Isten népe életébe. 20

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA

MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA Salamon Tornáca Misszió Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-70 / 352 9739 MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA Az Úr a szivünkre helyezte azt,

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

A Szent Szellem keresztség

A Szent Szellem keresztség Nochta Pál Attila A Szent Szellem keresztség Rengeteg könyv jelent már meg a Szent Szellem keresztséggel kapcsolatosan, s ezekben a könyvekben teológusok és laikusok egyaránt közzétették véleményüket e

Részletesebben

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS?

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Több mint 25 éves hívő életem során számtalanszor találkoztam a címben megfogalmazott kifejezéssel. Először persze nem tudtam, hogy mi is állhat mindennek

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról

Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról ADUNARE Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról A jövendőmondásról és boszorkányságról való tanítás nagyon fontos mert azok a Sátán művei és tudnunk

Részletesebben

Az evangélium ereje Efézusban

Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése Lekció: Lk. 10.1-20 2009. okt. 18. Textus: ApCsel. 19.8-40 Gazdagrét Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése útján Pál apostol három olyan városban hirdette az evangéliumot, amelyek

Részletesebben

Főhajtás, mérce és feladat

Főhajtás, mérce és feladat Főhajtás, mérce és feladat Kedves Bori és Pista! Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hallgatóim! Nem könnyen szántam el magam arra, hogy Bibó István sírja előtt beszédet mondjak. Mindenekelőtt

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj

Részletesebben

Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546

Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546 Salamon Tornáca Misszió Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546 Ahasvérus király uralkodásának hetedik évében bevezették Esztert

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ I. MÓZES TÖRVÉNYÉNEK VÉGE II. A BŰNÖS TERMÉSZET ÍTÉLETE III.

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.

Részletesebben

Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:

Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK: Passió 2011. Éppen a hálónkat mostuk a parton, amikor ezt mondta: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mi pedig azonnal otthagytuk hálóinkat és követtük ıt. Azóta sok minden történt

Részletesebben

Mágia. Varázslatok. Isteni mágia

Mágia. Varázslatok. Isteni mágia Mágia Mivel a mágia úgymond megszűnt a világban mikor egy nagyhatalmú mágus isten akart lenni minden mágikus tudást magába szívót hogy beférkőzőn az istenek panteonjába. Ekkor vette kezdetét az istenek

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Az evangélium kezdete

Az evangélium kezdete Márk evangéliuma Lekció: Ézs. 40.1-11 2010. febr. 7. Textus: Mk. 1.1-15 Gazdagrét Az evangélium kezdete Márk evangéliuma a négy evangélium közül a legkorábban íródott, valamint a legrövidebb, a legtömörebb.

Részletesebben

Apostoli Gyülekezetek építése

Apostoli Gyülekezetek építése Salamon Tornáca Misszió Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-70/352-9739 Apostoli Gyülekezetek építése A Szent Szellem tovább folytatta

Részletesebben

Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész

Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész 1 Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész Gyakran szívesebben hallunk egy hagyományról, mint az utolsó szellemi kiáradásról.

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

Nyomtatható változat. Megjelent: Szent Korona 1992. jan. 15., 3. és 12. old.

Nyomtatható változat. Megjelent: Szent Korona 1992. jan. 15., 3. és 12. old. A hazánkat több mint 40 éven át elnyomó bolsevista rendszer egyik legfontosabb célja a vallásos világnézet, a vallásos lelkület és a valláserkölcs kiirtása volt. A bolsevik ideológusok ugyanis kezdettől

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Hit Gyülekezete Hitvallása

Hit Gyülekezete Hitvallása ISTEN Isten szellem, legfelsőbb, láthatatlan és halhatatlan lény, valóságos személy, Aki teremtője, fenntartója és kormányzója az egész világmindenségnek (láthatóknak és láthatatlanoknak egyaránt). Székhelye

Részletesebben

A Biblia Megtalált fordítása. I. könyv: Az Élet Tudása. írta: boroka Copyright (C) boroka, 2012. Publio Kiadó 2013

A Biblia Megtalált fordítása. I. könyv: Az Élet Tudása. írta: boroka Copyright (C) boroka, 2012. Publio Kiadó 2013 A Biblia Megtalált fordítása I. könyv: Az Élet Tudása. írta: boroka Copyright (C) boroka, 2012. Publio Kiadó 2013 Minden jog fenntartva a NAHR Kft. részére. Borító és oldaltervet készítette: Papp Norbert,

Részletesebben

Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt

Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Bejegyzés 1607. január. 5. Bocskai István (igen tisztelt példaképem) valláskülönbség nélkül egyesítette a magyar nemzet szabadságának

Részletesebben

MAGAZIN 2014 április, I. évfolyam 2. szám

MAGAZIN 2014 április, I. évfolyam 2. szám Napharcos biológiai sejtjavító specialista NAPHARCOS MAGAZIN 2014 április, I. évfolyam 2. szám Visszatérés a természetes testműködéshez - 50 év tévelygés - Túlságos elszakadás a természettől: veszélyek

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258. MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek

Részletesebben

A megváltás története, I. rész

A megváltás története, I. rész A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

Minap kurtán-furcsán váratlanul elment

Minap kurtán-furcsán váratlanul elment I A Remény illata Minap kurtán-furcsán váratlanul elment közülünk Eszes Tamás (Isten nyugosztalja) a Véderő egykori főparancsnoka, ma-holnap én, azután Te következel. Vagy fordítva. A lényegen nem változtat.

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom

Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom Lekció: Ef. 4.17-32 2013. ápr. 14. Gazdagrét Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom Minél többet hallunk a bölcsességről, annál

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Az öngyógyítás útján II.

Az öngyógyítás útján II. Az öngyógyítás útján II. Előző számunkban áttekintettük, hogy miért folytatunk életünk nagy részében (vagy mindvégig!) önvédelmi játszmákat emberi kapcsolataink megvalósításakor. Láttuk, hogy a lélek félelmei

Részletesebben

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Zsolt Péter Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Láthattunk az elmúlt 20 évben olyan Soros pénzből fizetett választási részvételre felszólító plakátot, ahol csak magyar liberális megmondóemberek

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

A nép java. Erdélyiek és magyarországiak

A nép java. Erdélyiek és magyarországiak A nép java Erdélyiek és magyarországiak Miközben valamennyien érezzük, hogy van valami másság közöttünk, igen nehéz ennek a jellegét, tartalmát megközelíteni. Biztos, hogy a különbség az átlagra vonatkozik,

Részletesebben

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Virágom, virágom Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Szép szál legény gyere át, Szívemben a bánat jár. Hozzál egy kis pálinkát, Hogy legyen egy

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7)

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) U r a m, s z e r e t n é k k é s z l e n n i o r s z á g o d e l j ö v e t e l é r e! A legszebb tulajdonságok 15. Az előre gondolkodásról

Részletesebben

3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől

3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől -1- -2- -3- -4- 3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől Magyarország Alaptörvényének II. Cikke alapvetésként rögzíti, hogy mindenkinek joga van

Részletesebben

SZKA208_13. A kurdok

SZKA208_13. A kurdok A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. 2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,

Részletesebben

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Csapat/iskola: 2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Tudnivalók A teszt 130 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül mindig egy és csak egy helyes

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig.

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig. vezérelve döntöttek így Évezredes, ősi beidegződéseik, mélytudatuk tartalma súgta nekik, hogy a hegyes tű fegyver és nem létezik, hogy segítő szándékot, baráti érzést képvisel. Azt hiszem, az álláspontjuk

Részletesebben

Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1

Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1 Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1 Az egyének talán megtérhetnek, de a kommunista rendszer lényegileg Isten gyűlölete és a kereszténység lerombolását célozza, tehát sohasem térhet

Részletesebben

Ha aa magasban. Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI.

Ha aa magasban. Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI. Ha aa magasban ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI. OSZTIE ZOLTÁN Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából SZENT ISTVÁNTÁRSULAT az Apostoli

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Az aratás és az aratók

Az aratás és az aratók 12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az

Részletesebben

Az internet veszélyei - fogalomtár

Az internet veszélyei - fogalomtár Az internet veszélyei - fogalomtár Adatlopás: Az adatlopás adataink szándékos, nyilvános feltárását jelenti (pl. banki ügyfelek adatai kerülnek nyilvánosságra, vagy az én személyes adataimat használják

Részletesebben

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte A TOVÁBBKÉPZÉSEK HATÁSA A PEDAGÓGUSOK SZEMLÉLETÉRE Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte el a Kht. által szervezett Integrációs program keretébe tartozó pedagógus továbbképzések

Részletesebben

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk

Részletesebben

Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18.

Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18. Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18. Elnöki nyilatkozat Ukrajnáról Fehér Ház James S. Brady sajtószoba July 18, 2014 11:52 AZ ELNÖK: Jó napot kívánok. A tegnapi napon a maláj

Részletesebben

BÁNTALMAZÁS PROTOKOLL

BÁNTALMAZÁS PROTOKOLL BÁNTALMAZÁS PROTOKOLL A protokollt az SOS-Gyermakfalu Magyarországi Alapítványa készítette a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával. Az Ökotárs Alapítvány az Autonómia Alapítvánnyal, a Demokratikus

Részletesebben

Az Új. Tanítás 2015. június 14-én

Az Új. Tanítás 2015. június 14-én Az Új Tanítás 2015. június 14-én Biró László Mi az Új? Mikor elhangzott a múlt havi tanítás, megfogalmazódott bennem, hogy most vasárnap hozzak én is egy kibontott sugallatot. Mikor az asztalomnál ültem,

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

ÉVFOLYAMDOLGOZAT. A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i

ÉVFOLYAMDOLGOZAT. A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar Szeged ÉVFOLYAMDOLGOZAT A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i Konzulens: Dr. Tóth Károly Egyetemi Docens

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora

A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora Kovács Anita (felvezető női hang): Az Irhás árok Budapest egyik szép kirándulóhelye, de azoknak, akik ott laknak, bizony okoz bizonyos problémákat

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben