MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA"

Átírás

1 Salamon Tornáca Misszió Web: Tel: / Tel: / MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA Az Úr a szivünkre helyezte azt, hogy a Roma népért járjunk közbe, és miközben ezt tettük, adott stratégiát is. Azt kaptam, hogy bocsássunk ki egy megtagadó imát, amelyben segítünk nekik abban, hogy látást vegyenek, hogyan szakítsanak az ősi okkult hagyományaikkal és hogyan törjenek meg a népük felett kifejezetten roma átkokat. Ahogyan korábban a mi Urunk megmutatta nekünk a magyarok ősi múltját és a zsidó gyökereinket, úgy adott látást erre most a Szent Szellem nekik is. Tudjuk, hogy minden népnek vannak zsidó gyökerei, hiszen mindannyian Noé utódai vagyunk eredetileg. Mielőtt azonban ebbe belemélyednénk következő lépésként a magyarok részéről egy behelyettesítő bűnbánatot kell gyakorolnunk a Roma nép felé az antiszemitizmus miatt, a megkülönböztetés és bántások miatt. És mindezek után jöhet a megtagadó ima. Pál apostol mondja magáról a Galata 1:14-ben: A zsidó vallás gyakorlásában sok kortársamat felülmúlva, minden erőmmel igyekeztem követni őseim hagyományait. Pál apostol sokáig azt hittem, hogy okos istentiszteletet gyakorol, amikor üldözte a Krisztus követőket. Atyái vallásos hagyományait gyakorolta, ami nem volt kedves Istennek, aki megállította és megfordította őt. Megtérése után pedig elhagyta ősei hagyományait. Ma Isten népének is ezt mondja a Szent Szellem, hogy ne ŐSEI HAGYOMÁNYAIT KÖVESSE, HANEM JÉZUS KRISZTUS CSELEKEDETEIT TEGYE, amelyek nem azonosak az ősök szokásaival, és gyakran útját állják a Szent Szellemnek. Érzem a szívemben, hogy romáknál is és magyaroknál is Isten azt kéri tőlünk, hogy számoljunk le őseink hagyományaival, még akkor is, tagadjuk meg őket, hogyha már nem gyakoroljuk azokat. Mert ezzel elhatároljuk magunkat ezektől a hiedelmektől és babonáktól és szellemben bezárjuk a varázslások előtt a kapukat, amelyeknek már nem lesz tovább hatása az életünkre, sem az utódaink életére. II.Királyok 17: 32-33, 40 Így bár tisztelték az Urat, ugyanakkor szolgálták a maguk isteneit is, megtartva a saját népük régi bálványimádó szokásait is. A mai napig is követik ezeket a szokásokat. Ezek a népek azonban nem engedelmeskedtek az Úrnak, hanem folytatták mindazt, amit korábban tettek. Az Urat ugyan tisztelték és félték, de imádták a saját bálványaikat is. Isten ma azt kéri tőlünk, hogy metéljük körül a szívünket az ősi pogány szokásoktól és hagyományoktól, mert Ő féltőn szerető Isten, és azt akarja, hogy csak az Övé legyen a szívünk. 1

2 Legelőször is meg kell említenünk, hogy a romák életmódja és szokásai különbözőek, hiszen a különböző nemzeteken belül is több csoportjuk van. Azonban az itt felsorolt megtagadó imában nem fogjuk külön - külön felsorolni a csoportok szerinti hagyományokat, javasoljuk, hogy mindenki azt vallja meg ezek közül, ami rá és őseire vonatkozik. Nézzük meg ezeket a csoportokat: A romák 6 csoportjai: - magyar (Tiszántúli) oláh cigányok (Tiszántúliak) beás cigányok (Duna menti) kárpáti - szintó és román cigányok. BEHELYETTESÍTŐ BŰNBÁNAT Mennyei Atyánk bocsásd meg nekünk, magyar embereknek a Roma néppel szembeni előítéletet, a fajgyűlöletet, a megkülönböztetést és bocsáss meg minden lenézést velük szemben. Bocsánatot kérünk az elnyomás, az igazságtalanság és a megtorló intézkedések minden formájáért, amelyek a roma nép ellen irányultak. Ma bűnnek valljuk a terror, a politikai elnyomás minden módszerét és a kard általi halált. A megbocsátásodat kérjük Atyám a csalás, a lopás és a gyilkosságok ellen, amelyek a Roma nép ellen lettek elkövetve. Atyám, bűnként eléd hozok minden gonosz hazugságot, hamis vádat és rasszizmust, ami a magyar romák ellen van. A Te Igéd alapján jövök Eléd és megvallom, hogy én, az elődeim és a nemzetem bűnösök vagyunk az emberi jogok megsértésében, amely a Roma nép ellen irányult. Így hoztuk rá a Te átkodat a mi életünkre. Ahogy a Jeremiás 18:8-ban áll: De ha az a nemzet elfordul a gonoszságától, én is megváltoztatom tervemet, amelyet ellenük terveztem, és nem zúdítom rájuk azt a veszedelmet, amelyet ellenük terveztem. Ennek az ígéretnek az alapján imádkozunk a megbocsátásért és az őseink bűnei és bűnös állapotából adódó következményekből való felmentésért. Jézus nevében azért imádkozunk, hogy törd meg fölöttünk és az utódaink fölött az antiszemitizmus átkát, Jézus nevében! Ámen! MEGTÉRÉS A ROMA HAGYOMÁNYOKBÓL, AMELYEK NEM EGYEZNEK ISTEN GONDOLKODÁSMÓDJÁVAL ÉS MEGTÉRÉS A NÉPI HIEDELMEKBŐL, BABONÁKBÓL Az alábbi megtagadó ima egy támpont, a teljesség igénye nélkül. Biztos vagyok benne, hogy a Szent Szellem tovább fog vezetni titeket ebben. És abban is bizonyos vagyok, hogy Istennek tetszik az, amikor egy nép elfordul a saját és ősi bűneitől. Mennyei Atyám színed elé járulok most a magam és őseim bűneivel. Bocsásd meg nekem, családomnak és a felmenőimnek minden varázslást, igézést, ráolvasást és jóslást. 2

3 Atyám bocsánatodat kérem azért, hogyha a terhességem alatt babonákban hittem, és ha jövendöltem a gyermekemnek már az anyaméhben is. Bocsáss meg minden ráolvasást és vajákolást, amivel átkot szabadítottam a gyermekemre. Megvallom, és egyben megtagadom azt, hogy hittem és vallottam ezeket a babonákat: Hosszú hajjal fog születni a gyermek, akinek anyja gyomorégésben szenved a terhesség alatt. A gyermek hibával születik, akkor valakit az anya megcsodált valakit. Megtagadom azt, ha ezeket kimondtam a gyermekemre. Megbánok és megtagadok minden kuruzslást pl. Az újszülött szemét anyatejjel kell lemosni, hogy lemenjen róla a betegség. Megtagadom, hogy a meglátogatott gyereknél egy szál hajat vagy ruhaszálat kell hagyni, hogy ne vigyék el a gyerek almát. Ha a kisgyermek sokat sír, akkor még benne van az ördög, el kell vinni megkeresztelni, csak a pap űzheti ki belőle szentelt vízzel. Megtagadom, és elutasítom, hogy azt a babonát, hogy a csecsemő karjára piros szalagot kell tenni, hogy ne verjék meg szemmel. Az újszülött párnája alá kést vagy ollót kell tenni, ne támadja meg az ördög. Megtagadom és elutasítom ezeket a babonákat Jézus nevében. Megtisztítom a gondolkodásomat az ilyen hamis hitvilágtól, mint: Az újszülöttet ne látogassa menstruáló nő. Ne látogassa olyan nő, akinek több férje is volt már, vagy a nő rosszasága miatt elhagyta az ura. Megtagadom: A gyereket nem szabad átlépni, mert akkor nem nő meg. Amikor vendég jön a házhoz, le kell ültetni, mert elviszi a gyerek álmát. Kérem a Bárány vérét, hogy mossa át a gondolataimat, tisztítsa meg és törölje ki az emlékeimből is ezeket a generációs felfogásokat. Jézus nevében Atyám megbánom és megtagadom ezeket az ősi szokásokat és életmódot: Az a gyerek, amelyik foggal születik különleges tulajdonságokkal rendelkezik. Ez a gyerek 7 éves korában eltűnik, mert az ördög benne van, de ha a bábaasszony kihúzta a fogát és rongysarkába kötötte, minden rendbe lesz, de a feje az átlagnál nagyobbra nő. Megtagadom, hogy a csecsemőt nem szabd tükörbe nézetni, mert akkor sokára bújik ki a foga. Megbánom és megtagadom az alábbi hiedelmeket, amelyekben őseim és magam is hittem évszázadokon át: Megtagadom, hogy a férfiak dísze a bajusz. Ha levágja, elveszti a tekintélyét és útját átok, szerencsétlenség kíséri. A nőkre ugyanez jellemző, ha levágják a hajukat, de őket kurvának nevezik. Megbánom és megtagadom továbbá mindezeket az itt felsorolt hiedelmeket, és megvallom, hogy nem hiszek többé bennük, és Jézus Krisztus nevében most kidobálom őket az életemből: Amikor az asszony ruhájával érinti az edényt főzéskor, az ételt kidobják, mert tisztátlan lett. A háziállatok fejét a házaspárok nem eszik meg, mert az bajt hozna a fejükre. Megtagadom, hogy villámláskor a nők fejére kendőt kell kötni, mert Isten haragja ezzel sújtja a tisztátlan lelkeket. A kihullott hajat tűzbe kell dobni, így a többi haj nem hullik ki. Megtagadom, hogy a szemetet nem szabad kifelé söpörni, mert kisöprik a szerencséjüket. Megtagadom azt a hiedelmet is, hogy a többször férjezett asszonyt nem szívesen veszik fel kocsira, mert szerencsétlenséget hoz. Szerencsétlen emberel való találkozás az egész napra bajt jelent. 3

4 Kivetem az életemből mindezeket a babonákat: üres kannát vivő nővel találkozni reggel szerencsétlenség. Asszony korán reggel piszkos kézzel érinti férje haját vagy bajuszát, az az ember szerencsétlen lesz. Atyám, Jézusért kérlek, hogy bocsásd meg nekem amikor ezek szerint a babonák szerint éltek az őseim vagy én. Megbánom és elutasítom ezeket a cselekedeteket és nem vállalok velük közösséget: Újholdkor a pénzt rázni kell és közben forogva köpködni, hogy odacsalja a többi pénzt is. Aki tavasszal lát gólyát vagy fecskét felé kell köpni szerencséje lesz. Fehér galambot látni szerencse, vásárban sikeres vásárt jelent. Megtagadom, hogy kedden, pénteken nem szabad mosni, vasárnap pedig varrni. Megtagadom, hogy a halottaknak megfelelő tisztelet jár. A halottat kedvenc ruhájában kell eltemetni, mellé értékes tárgyakat, kincseket kell eltemetni. Megtagadom azt is, hogy olyan alakban megy a rokonok elé, amilyennek ismerték, de 9 nap után megöregszik és úgy él tovább. Ha rokon hal meg, a férfiak 6 hétig nem borotválkoznak, de azután kell, mert újabb halott lesz, a nők levágnak a hajukból. Ételt, italt (cigit) ki kell vinni a temetőbe, mert a túlvilágon is iszik, eszik. Megtagadom és elutasítom továbbá azt, hogy otthon este még egy gyertyát gyújtanak a lelki üdvéért. A halottnak minden nap délben megterítenek 6 hétig, utána csak halottak napján. A halotti tort 6 hét után tartják meg, mert ha nem lelke bolyongani fog. Iváskor mindig megemlékeznek a halottakról, ilyenkor pár cseppet a padlóra kell önteni, hogy a halott is igyon. Jézus nevében elvágom az életem ezektől a szokásoktól! Megbánom, hogyha részt vettem ezekben a dolgokban: a közeli hozzátartozót egy évig illik gyászolni, a távolabbit esetleg fél évig is elég. A gyász feltörése több helyen úgy történik, hogy fekete kendőt terítenek a földre, arra pénzt szórnak, és bort locsolnak, és azon táncolnak cigánytáncot. Bocsáss meg nekem és őseimnek Atyám mind ezekért. Bocsáss meg a halottvirrasztásokért, megtagadom ezeket az ősi szokásokat. Megbánom és megtagadom, hogyha én vagy őseim siratóasszonyok voltak. Megtagadom a halál szellemének átkát, ami utat nyitott az életemre ezek miatt, Jézus nevében. Megbánjuk, amikor halott szeretteinkhez beszélgettünk, megtagadjuk ezt és elfordulunk ettől a bűntől,mert felismertük, hogy a halottakkal való kommunikációt tiltja Isten, mert szellemidézésnek számít. Megtagadom azt, hogyha részt vettem ezekben is: az oláh cigányok november 19 elsején hajnalban vizet és bort öntenek ki az ajtón, hogy igyanak a halottak, illetve a sírhoz is visznek ki ételt és italt. A temetés után, a harmadik napon, sót és egy nagy pohár vizet kell tenni az asztalra, ezenkívül Mindenszentekkor is. A halott ujjának lenyomatát látják a sóban. Mindenszentekkor vagy halottak napján ki kell menni a keresztúthoz, délben 12-kor vagy éjfélkor (mert ilyenkor járnak a halottak) és vizet kell kiönteni oda. Mennyei Atyám, Jézus nevében megbánom és megtagadom őseim táncát, az oláh és a magyar cigányok táncát, a botos táncot, amely kultikus tánc és bűnnek ítélem. Bocsásd meg nekem és őseimnek ezt a táncot és kivetem az életemből ezt a hagyományt, megtagadom ennek minden átkát Jézus nevében. Atyám kérlek bocsásd meg nekünk romáknak azt a hagyományt is, hogy nincs szükségünk a csendre, mi társasági emberek vagyunk és nem szeretjük az egyedüllétet. Bocsásd meg nekünk ezt a hitvallást, hogy minél zajosabban és minél többen vagyunk, annál jobb. Kérlek szabadíts meg bennünket ennek a túlzásából azért, hogy tudjunk Veled csendességben lenni. Szabadíts meg bennünket ennek a hitvallásnak a túlzásából, csak 4

5 annyira, hogy megszeressük a Veled való csendességet, azért, hogy kívánjuk a Te jelenlétedet, amikor minden mást kizárunk az életünkből és csak elcsendesedünk, és csak VELED vagyunk. Csak Te és csak én! Mert a világ zajától és az életmódunk zajától nem halljuk a Te hangodat, aki mindig csendes és szelíd hangon jössz hozzánk. Bezárjuk most ennek az életmódnak és ennek a népszokásnak a kapuját a múltunkban, azért, hogy meg tudd nyitni a szívünk ajtaját a Szent Szellemed előtt. Mennyei Atyám kérlek, állítsd helyre az életmódunkat is abban a tekintetben, hogy Te a rendnek és a következetességnek, a harmóniának és a békességnek az Istene vagy. Ezért megbánunk és megtagadunk magunknál és őseinknél is minden rendetlenséget, és rendszertelenséget, megtagadunk minden következetlenséget és meggondolatlanságot, megtagadunk minden hirtelenkedést és szétszórtságot, megtagadunk és elutasítunk minden összerendezetlenséget és minden szétdobálást, ami jellemző népünk életmódjára gyermeknevelésére és a személyiségünkre is. Megbánjuk, ha a gyermeknevelésünkben nincs és nem volt semmiféle rendszer, következetesség. Bocsásd meg, hogy őseink is így neveltek bennünket, és ezt hoztuk magunkkal. Kérünk, hogy te munkáld ki bennünk azt, hogy célratörő nevelést adjunk gyermekeinknek és ne csak azt lássák, hogy mit szabad és mit nem szabad, mert ez a törvényt szabadítja fel rájuk. Bocsásd meg a törvényeskedő nevelésünket, hogy már gyermekkorban egy törvényes szellemet adunk át, megtagadjuk ezt. Kérünk Atyánk, hogy szabadíts fel bennünket a törvény átka alól, hogy a Szent Szellem szabadságában tudjunk élni és tudjuk nevelni a gyermekeinket. Megbánjuk és megtagadjuk Jézus Nevében mindazokat a beszédeket, amikor szidva és átkozva neveltük gyermekeinket, őseink is ezt tették és mi is ezt adtuk át. Megtagadjuk a gyermekeink bírálgatva való nevelését, megtagadjuk gyermekeink fölött az erős kontrollt, és megbánjuk ezt a generációs örökséget is. Most megtérünk ezekből és megsemmisítjük azokat a beszédeket, amelyeket kimondtak ránk gyermekkorban és a Bárány vérével megsemmisítjük és érvénytelenítjük azokat a negatív beszédeket, amelyeket kimondtunk mi is a gyermekeinkre. Bocsásd meg nekünk, hogy gyermekeinket felnőttként neveltük akkor, amikor még gyermekek voltak és megengedtük nekik, hogy rágyújtsanak és alkoholt igyanak. Megtérünk őseink szokásaiból és megbánjuk ezeket saját bűnként. Mennyei Atyám, megbánjuk és megtagadjuk a Romani Kris törvényeinket, azokat a roma íratlan szabályokat, amelyek nem minden esetben egyeznek a Te törvényeiddel. Kérlek írd felül az életünkben a népszokásaink és hagyományaink törvényeit a Te Igéddel és írd a szívünkbe a te törvényeidet. Megtagadjuk őseinknek a törvénykező és ítélkező életmódját, amelynek átkot szabadított népünkre. Megtagadjuk a roma törvények eljárásainak szabályait, szertartásait és ítéleteit, amelyek nem egyeznek Isten akaratával. Most kijövünk ez alól a törvénykező szellem alól, megtörjük ennek a törvényes szellemnek az átkát, Jézus nevében. Megtagadjuk azt a tradicionális cigány közösségi norma rendszert, amelyben rokonokat zártak és tagadtak ki örökre a családból és a közösségből, ezáltal generációkat szakítottak el egymástól. Megbánjuk ezt a kitagadást és az emberi törvényeket, megbocsátunk mindazoknak, akiket őseink így kitagadtak, megbocsátunk a szüleinknek is ezekért a törvényekért, és leválasztjuk magunkat ezeknek átkairól. Megtagadom azt, hogy leányként a szülők kitagadtak, mert nem akartam ahhoz hozzámenni, akit ők nekem szántak. Kérlek Atyám gyógyítsd be ezeket az elutasítások okozta sebeket. Megtöröm az elutasításnak az átkát az életemben. Megtöröm ezt az átkot Jézus nevében akkor is, hogyha az őseimnél volt ilyen kitagadás valahol. 5

6 Megtagadom a Romai Krís misztikus törvényét, megtagadom benne azt, amikor valamelyik családtagomat kiközösítették e törvény által és kitagadták a roma közösségből, ezzel átkot szabadítottak rá és utódaira. Megtagadom a cigány tradíciók közösségi nyomását az életemre és családom életére. (A tradíciók őrzői elsősorban a vidéken élő cigányok, a városi környezetben nehezebb megtartania roma identitást) Megvallom, hogy Isten értékrendjét helyezem előtérbe a magam és a családom életében. Megtagadom a szigorú roma hagyományőrzést, amely nem engedi az utódokat messzire repülni, akadályoz sok Isteni áldást. Megtagadom a cigány hagyományok szellemét, amely olyan erős népünknél, hogy gyakran felette áll Isten Igéjének is. Megtagadom a kárhoztatást és a vádlásokat, az elvárásokat, amelyeket rá helyezett az életünkre ez a törvény és a roma hagyományok. II.Kor. 3:5 Ő (Jézus) tett alkalmassá minket, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, vagyis a Szent Szellemet szolgáljuk, nem pedig a Törvény betűjét. Mert a betű megöl, a Szellem pedig megelevenít. Megbánunk és megtagadunk minden szerencsevárást, azt, hogy mi is és őseink is egész életünkben a jószerencsénket vártuk. Bocsáss meg nekünk ezért, megbánjuk, hogy ezáltal hittünk a szerencseistenben. Atyám bocsásd meg nekünk roma nőknek azt a szokást, hogy a terhesség alatt szégyelltük magunkat és igyekeztünk eltakarni a terhességünket, és igyekeztünk úgy élni, mintha nem is lennénk terhesek. Megbánjuk ezt a népszokást, mert ezzel gyermekeinkre egy szégyen takarót bocsátottunk és emiatt szégyellik ők is a személyiségüket, az egyéniségüket és emiatt van népünkön egy kisebbségi érzés is. Atyám, bocsásd meg a beás anyáknak azt az ősi szokását, hogy a szemmel verés elhárítására kereszt alakban megnyalják a gyermekeik homlokát. Megtagadjuk a szemmelverés elhárítására használt kormot és szenet is. Varázslásra varázslással reagáltunk. Megbánjuk és megtagadjuk ezt a varázslatot és nem veszünk részt ezekben a gyakorlatokban többé. Atyám bocsásd meg az oláh cigányoknak azt az ősi hamis hiedelmét, hogy a kisgyermekeik párnája alá fésűt és kést tesznek, hogy elhárítsák a boszorkányokat. Megbánjuk ezt a bűnt a magunk és őseink nevében is, megtagadjuk és elutasítjuk. Kérünk, hogy szabadíts fel bennünket ezeknek a babonáknak az átkai alól. Megtagadjuk azt az ősi szilveszteri hagyományt, hogy ilyenkor nem szabad szárnyast enni, mert az elkaparja a család szerencséjét. Bocsánatot kérünk azért a babonás szokásért a roma nőknél, amikor fésülködéskor elhullajtott hajszálaikat összetekerik, és elégetik, hiszen a cigányok úgy tartják, hogy ezzel lehet rontást, betegséget okozni. Megtagadjuk ezt a hiedelmet is, kérünk Urunk söpörd ki a Te szellemi söprűddel mindezeket a hamis szokásokat és hitvilágot. Megbánjuk, megtagadjuk ezeket a hiedelmeket is: Csecsemőt nem szabad tükörbe nézetni. A gyereket nem szabad átlépni, mert akkor nem nő meg. Elfordulunk ezektől a hiedelmektől, és hamisnak ítéljük, megtagadjuk, mint babonát, és mint hamis felfogást: A férfiak dísze a bajusz. Ha levágja, elveszíti a tekintélyét, és útját átok, szerencsétlenség kíséri. A nőkre ugyanez jellemző, ha levágják a hajukat, őket rossz életűnek nevezik. 6

7 Jézus nevében megtagadjuk és elfordulunk attól az ősi hagyománytól is, amikor túlzásba vittük a színes művirágok használatát. Ezek a virágminták az ősi pogány termékenység szimbólumokhoz kapcsolódnak és ezeknek a jelenléte éppen az élettelenséget, a terméketlenséget jeleníti meg, és a következménye éppen az ellenkezőjét, meddőséget és halált okoz, nem pedig termékenységet. Megtérünk ennek a szimbólumnak a túlzott gyakorlásából akár az otthonainkban, akár a temetőkben, és felszámoljuk ezeket, kérjük Atyánk a Bárány vére mosson meg bennünket ezektől, és szabadítson meg ezeknek átkaitól. Megbánunk és megtagadunk minden kuruzslást és gyógyítást, mint ősi pogány szokásokat. Elhatároljuk magunkat őseink bűneitől és megtörjük az életünkben ezeknek átkait. Megbánjuk és megtagadjuk a romák egyetemes népszokását a lopást, megtagadjuk ezt a negatív roma örökséget, amely az életmódunkból eredt. Kifejezetten abból alakult ki, hogy a romák kolóniákban éltek, és ott nem létezett család tulajdon fogalma, ami kellett a másik családnak, azt elvette a másiktól, tehát ismeretlen volt a lopás fogalma közöttük, mert mindenük közös volt. A magántulajdon ismeretének hiánya ma is jellemző. Kérünk Atyánk taníts meg bennünket a Te törvényeidre és a Te utjaidra, Jézus nevében. Jézus nevében megbánjuk és megtagadjuk azt, hogy a roma asszonyok kenyérkeresete a jóslás, pénzért jövendölés volt. Megbánjuk a jóslás minden fajtáját: a tenyérjóslást, kártyajóslást, összetört tojásból való jóslást, a bizsuval és a gömbbel való jóslást, az égetett hajszálakból való jóslást vagy a pohár vízből való jövendőmondást is. Megtagadjuk a cigány jósnő identitást, Jézus nevében. Elhatároljuk magunkat ezektől és bűnnek ítéljük őket. Kérjük urunk, hogy szabadíts fel bennünket ezeknek átkai alól. Kérjük szabadítsd fel az identitásunkat a boszorkányság átka alól és add nekünk nőknek helyette a Prófétaság Szellemét. Megtörjük a jövendőmondás és jóslás átkait a roma nőkön és kérjük a szabadulás örömét az életünkre. Megbánunk és megtagadunk minden vajákolást: kutyazsír pirított kenyéren rheuma ellen, vagy az úttesten talált száraz békatetem bedörzsölése eltünteti a szemölcsöt..stb.. Jézus nevében megtagadjuk a hangos beszédet, mint ősi roma hagyományt, amely akadályozza azt, hogy Isten Szellemének csendes szelíd hangját meg tudjuk hallani. Elutasítjuk ezt a mentalitást azért, hogy az istentiszteleteinken is ne csak kiabálva, ne csak teli torokból tudjunk Téged imádni, mert Te nem vagy süket. Hanem ismerjük meg a csendes vizeket is és a Te szelídségedet is Atyám. Hadd tudjunk téged megismerni és bemutatni is úgy, mint aki nem mindig hangos Isten, hanem Ő az a Jó Pásztor, aki ölébe veszi a juhait, aki nem kiált a juhaival, hanem csendesen terelgeti. Zsolt.46:11 Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Zsoltárok 122:7 Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban. Példab.17:1 Jobb egy falat száraz kenyér csendességgel, mint a folytonos lakmázás veszekedéssel. I.Thess.4:11 És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok.. 1Pét 3:4 Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes szellem. Mennyei Atyánk add nekünk a Te szívedet, hogy a Te szíveddel lássunk értsünk meg dolgokat és a Te szíveddel tudjunk élni ezen a földön. 7

8 Mennyei Atyánk köztudott, hogy a Roma népnek általánosságban nincs jövőképe, mi megtagadjuk most ezt látás nélküliséget, és reménytelenséget, kérünk, hogy Te adj nekünk vezetést, látást és adj ennek a népnek jövőképet, adj jó jövőt a Roma népnek. Jézus nevében megtagadok minden bizonyítási kényszert, amely a kényszerből fakad, a megszabott elvárásoknak való megfelelésből ered. És megtagadok minden faji előítéletet, amely ért engem és családomat. Mennyei Atyánk, most bocsánatot kérünk népünk, és őseink hamis istentiszteletéért, amely nemzetközi ünnep lett, amikor május 24.-én a katolikus egyház által is elismert Káli Sára (Fekete Sára) kultuszt gyakorolja. Megbánjuk és elvetjük ezt a kultuszt, megtagadjuk ezt az istenséget és ennek minden átkát megtörjük az életünk fölött, Jézus nevében. Atyám bocsánatodat kérjük a Roma nép bűneiért, őseink és a magunk nevében azért a soksok átkozódó beszédért, amit kimondtunk évszázadokon át, és ezek az átkok sok esetben visszaszálltak ránk. Megbánunk és megtagadunk minden tudatosan és tudattalanul kimondott átkot, megtagadjuk ezeket a beszédeket, és érvénytelenítjük őket, Jézus nevében. Megbánunk és megsemmisítünk minden átokhozó szót és megtörjük az erejét. Bocsánatodat kérjük Urunk ezekért és bűnnek ítéljük meg ezeket a beszédeket. Megbánunk és megtagadunk minden közvetlen szeretteinkre kimondott átkot: nőjön púpja, csúnyuljon meg stb (amit tudsz nevezz meg és úgy tagadd meg, különösen, hogyha szavajárásod volt.) Legyenek hatástalanok ezek a szavak Jézus nevében. Megtérünk és megbánunk minden eskütételt, különösen azt, amikor magunkat átkozva esküdöztünk: az isten görbítse meg a számat, ha nem mondok igazat.. Atyám, most a Roma férfiak nevében kérjük a bocsánatodat, hogy a nők leuralás alatt vannak, és hátrányos helyzetben vannak a Roma világban. Megtérünk abból a gondolkodásból, hogy egy roma asszony nem kommunikálhat egy másik férfival, csak a férjén keresztül. Megbánjuk és megtagadjuk a női elnyomást. Megbánjuk és megtagadjuk azt a szokást, hogy egy nő nem szólhat bele a beszélgetésbe kérdezés nélkül, megbánjuk és megtagadjuk azt, hogy az asszony az utcán csak a férfi mögött mehet, és megbánjuk és megtagadjuk azt, hogy étkezéseknél csak a férfiak és a gyerekek után ülhetnek az asztalhoz. Megbánjuk és megtagadjuk azt a hamis szokást is, hogy házasságtörésnél és félrelépésnél mindig a nők a hibásak, és ők vannak büntetve, a férfiak felelőssége el van hallgatva és jelentéktelen, pedig a családfő a fő felelős a család és a házasság tisztaságáért. Mennyei Atyánk, kérünk állítsd helyre népünk életében a Bibliai házasságot, a Bibliai férj és a Bibliai feleség szerepét is. Megtéréseink megváltoztathatjuk a jövőnket. Jeremiás 18:7-9; Ap.csel. 3:19; Zakariás 1:3,4; Jóel 2:12,13; Ézsaiás 45:22; Ezékiel 18:31 Az Úr áldjon meg téged Roma nép! Suchné S. Ilona 8

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7)

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) U r a m, s z e r e t n é k k é s z l e n n i o r s z á g o d e l j ö v e t e l é r e! A legszebb tulajdonságok 15. Az előre gondolkodásról

Részletesebben

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

A Szent Szellem keresztség

A Szent Szellem keresztség Nochta Pál Attila A Szent Szellem keresztség Rengeteg könyv jelent már meg a Szent Szellem keresztséggel kapcsolatosan, s ezekben a könyvekben teológusok és laikusok egyaránt közzétették véleményüket e

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546

Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546 Salamon Tornáca Misszió Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546 Ahasvérus király uralkodásának hetedik évében bevezették Esztert

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Zsolt 1,1-3 A boldogság titka

Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az Ő törvényéről

Részletesebben

Csak a szeretetben! Lakatos Sándor

Csak a szeretetben! Lakatos Sándor Csak a szeretetben! Lakatos Sándor Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott, és megkérdezte:»hova helyeztétek őt?«azt felelték:»uram, jöjj és

Részletesebben

JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN

JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN A keresztút állomásainak végigelmélkedése a család vonatkozásában. 1. Pilátus halálra ítéli Jézust Imádunk Téged Krisztus és áldunk

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

I. Mi a megtévesztés?

I. Mi a megtévesztés? I. Mi a megtévesztés? 1. Megtévesztés, félrevezetés, hitetés Mt 24,4-5 Jézus így válaszolt nekik: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen /4005/ valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt

Részletesebben

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM 19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

A gyógyíthatatlan gyógyulása

A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiás és az Ige Lekció: Róm. 4.13-25 2008. nov. 23. Textus: Jer. 30.12-24 Gazdagrét A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiásnak kezdettől fogva halált, pusztulást, összeomlást kellett hirdetnie Júdának.

Részletesebben

Hetvened vasárnap Lepsényi Miklós, * ferences áldozópap, pozsonyi hitszónok prédikációja (1888)

Hetvened vasárnap Lepsényi Miklós, * ferences áldozópap, pozsonyi hitszónok prédikációja (1888) Hetvened vasárnap Lepsényi Miklós, * ferences áldozópap, pozsonyi hitszónok prédikációja (1888) EVANGÉLIUM * Mt 20,1-16 Ezek az utolsók egy óráig munkálkodtak, és egyenlőkké tetted őket velünk, kik a nap

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,

Részletesebben

SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. SZÜKSÉGES BEMENETEL Lekció: Mt 7,13 14 Alapige: Mt 7,13 14 Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba

Részletesebben

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe III. évfolyam 1. szám 2016. január 2016 Irgalmassággal belépve az új évbe Az irgalmasság jel, hogy viszszataláltam a felebaráti szeretethez, már nem magamnak élek, hanem másokért. Megbocsátás és megbékélés

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Szomjúság az élő víz mellett

Szomjúság az élő víz mellett Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák

Részletesebben

NYILVÁNVALÓ SZERETET

NYILVÁNVALÓ SZERETET Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT! 10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.

Részletesebben

Egyházi Hírek. 2007. évi első kiadás

Egyházi Hírek. 2007. évi első kiadás Egyházi Hírek Az Első Magyar Református Egyház (Kálvin, Vancouver 1955) lapja 2007. évi első kiadás Templom: Lelkipásztor: Nt. Szigeti Miklós Lelkészi hivatal: 2791. East 27 th Avenue Internet: http://members.shaw.ca/szigetim/index.htm

Részletesebben

18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9

18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9 Biblia-kor 2011-2012 1 BB 18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) A feltámadás eseményének ideje: Mikor elmúlt a szombat (16,1) Korán reggel (16,2) A hét első napján (16,2)

Részletesebben

Oltár az ismeretlen istennek

Oltár az ismeretlen istennek 1 Textus: Ap.Csel. 17, 16-23. Bevezetés: 1. ATHÉN: Pál korában ünnepelte fennállásának 1000 éves évfordulóját. A demokrácia miatt roppant büszke volt. Még a rómaiak is meghagyták a függetlenségét. A kultúra

Részletesebben

Könnyek útja. Versválogatás

Könnyek útja. Versválogatás Könnyek útja Versválogatás Szerző: Nemes Kiss Kata Minden jog fenntartva Borítóterv és kivitelezés: Boris Vanessza Szerkesztette: Lélek Sándorné 2014. Előszó a Könnyek útjához: A szépség: álom. Az álom

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

Ha aa magasban. Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI.

Ha aa magasban. Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI. Ha aa magasban ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI. OSZTIE ZOLTÁN Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából SZENT ISTVÁNTÁRSULAT az Apostoli

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

Keresztút Avilai Szent Terézzel

Keresztút Avilai Szent Terézzel Keresztút Avilai Szent Terézzel Teréz gyermekkora óta elmélkedik Jézus szenvedéséről. Évek hosszú sora óta szokásom volt, hogy majdnem minden este lefekvéskor, midőn elalvás előtt még utoljára Istennek

Részletesebben

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük: Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,

Részletesebben

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára. HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

Lődd be magad Krisztussal

Lődd be magad Krisztussal Lődd be magad Krisztussal 2014-01-12 (Istentisztelet kivonatos jegyzete) Ma egy két gondolatot szeretnék veletek megosztani. Tulajdonképp nem is tanítás, inkább elgondolkodásra remélem - késztető, dolgok,

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei 6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;

Részletesebben

Hit és erkölcstan 1-4. osztály

Hit és erkölcstan 1-4. osztály Hit és erkölcstan 1-4. osztály 1. évfolyam Tankönyv: Lacknerné Puskás Sára: Isten hozott 1. félév Tudja, hogy Isten, teremtő ereje által, minden, ami a világ része, Isten munkája során jött létre. A Teremtéstörténet

Részletesebben

Cukimami én idős motiváció:

Cukimami én idős motiváció: Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul

Részletesebben

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek Lekció: Lk. 15.1-3, 11b-32/Textus: Péld. 4.1-6, 17.6, 20.29, 13.24, 19.18, 23.13-16, 20.11, 22.6, 17.21, 17.25, 19.13, 20.20-21 2013. okt. 13. A bölcsesség otthon.

Részletesebben

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Pasarét, 1984. augusztus 26. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Lekció: Jn 4,3-15 Alapige: Jn 4,10 Jézus így felelt neki: Ha ismernéd az Isten ajándékát,

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2014. Október Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész Az Igazság valós természete VALÓSÁG A valóság az, ami VAN. Csak egy valóság létezik! Nem függ a mi elképzeléseinktől A valóság az objektív, tényszerű létezés

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész 2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó

Részletesebben

Az evangélium ereje Efézusban

Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése Lekció: Lk. 10.1-20 2009. okt. 18. Textus: ApCsel. 19.8-40 Gazdagrét Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése útján Pál apostol három olyan városban hirdette az evangéliumot, amelyek

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

21. Dragán György: A beavatás szerepe az emberi életben, a pszichológiában és az iskolában

21. Dragán György: A beavatás szerepe az emberi életben, a pszichológiában és az iskolában 21. Dragán György: A beavatás szerepe az emberi életben, a pszichológiában és az iskolában A beavatás szerepe az emberi élet alakulásában nagyon fontos momentum. Péley Bernadett ennek egy hosszú tanulmányt

Részletesebben

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják.

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják. ÉN-MI Mester-ség Kincs Meg világosodás Mire érdemes figyelni? Változtatás elfogadás Mit jelent embernek lenni? Kinek Hány a viszonya? világ közepe van? Jézus és mi Nézőpont Átalakuló váltás kérdés Együttérzés

Részletesebben

LECKE: MIT JELENT ISTEN CSALÁDJÁBA TARTOZNI? ISMERKEDÉS A KERESZTELŐVEL

LECKE: MIT JELENT ISTEN CSALÁDJÁBA TARTOZNI? ISMERKEDÉS A KERESZTELŐVEL LECKE: MIT JELENT ISTEN CSALÁDJÁBA TARTOZNI? ISMERKEDÉS A KERESZTELŐVEL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma:2 Az alábbiakban két óravázlat javaslat található, melyből az 1. óra az állami iskolákban

Részletesebben

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE Bibliaismeret Hit Gyülekezete emelt szint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

A KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZEREPE KORUNK TÁRSADALMÁBAN

A KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZEREPE KORUNK TÁRSADALMÁBAN A KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZEREPE KORUNK TÁRSADALMÁBAN Cikkem kapcsán az a cél vezérelt, hogy hogyan lehet a mai fiatalok számára vonzó Jézus Krisztus, hogyan tudunk egymásnak példaként mutatkozni? Ahogyan

Részletesebben

Szertartások és vallás! szokások az unitárius egyházban.

Szertartások és vallás! szokások az unitárius egyházban. Szertartások és vallás! szokások az unitárius egyházban. Keresztelés. 1 5-ik közlemény. Isten tisztelése és imádása nincsen sem helyhez, sem időhöz kötve, de az ember életének minden főbb mozzanata kapcsolatba

Részletesebben

GHESAURUS. Tanulmányok Szentmártoni Szabó Géza hatvanadik születésnapjára. Szerkesztette CSÖRSZ RUMEN ISTVÁN

GHESAURUS. Tanulmányok Szentmártoni Szabó Géza hatvanadik születésnapjára. Szerkesztette CSÖRSZ RUMEN ISTVÁN GHESAURUS Tanulmányok Szentmártoni Szabó Géza hatvanadik születésnapjára Szerkesztette CSÖRSZ RUMEN ISTVÁN rec.iti Budapest 2010 3 A kötet megjelenését támogatta Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a szerzők

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele A terápia a küldetés!

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele A terápia a küldetés! 2014. Június 8. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele II/23. szám A terápia a küldetés! Milyen kevéssé látványos ez az elő-pünkösd! Se lángnyelvek, se nyelveken nem beszélnek

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress

Részletesebben