PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Konferenciatámogatás pályázati felhíváshoz

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Konferenciatámogatás pályázati felhíváshoz"

Átírás

1 PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Konferenciatámogatás pályázati felhíváshoz

2 A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány közgazdasági, pénzügyi valamint az ezekhez kapcsolódó interdiszciplináris témájú konferenciatámogatási programban résztvevő Pályázókra az alábbi meghatározott tervezési és elszámolhatósági szabályok vonatkoznak. I. BEVEZETŐ A felhívás a Társadalmi Felelősségvállalás jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretné ösztönözni, az e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával. II. JELENTKEZÉSI ŰRLAP KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ! A pályázati kiírás alatt található a Jelentkezési űrlap dokumentum, aminek a letöltése után tudja megkezdeni annak kitöltését.! Csak az Alapítvány által megadott mezők szerkeszthetőek, maga az űrlap nem.! A mezőket értelemszerűen kell kitölteni és csak abba a mezőbe lehet írni, ahol a Szöveg beírásához kattintson ide mondat olvasható.! A jelölőnégyzetek beikszelése kötelező, annak elmulasztása érvénytelen pályázatnak számít. 1. Adatlap! Az adatlap kitöltése előtt figyelmesen olvassa el a honlapunkon található adatkezelési nyilatkozatot.! Az adatok megadása után, a táblázat alatt olvasható nyilatkozatok elfogadásához szükséges, a jelölőnégyzetek beikszelése. 2. Pályázó rövid bemutatkozása! Egy rövid, lényegretörő bemutatkozás szükséges, melyben a legfontosabb tudnivalókat gyűjti össze önmagáról a pályázó. 2

3 3. Pályázat rövid bemutatása! Egy rövid, lényegretörő összefoglaló szükséges, amiben a legfontosabb tudnivalókat gyűjti össze a konferenciáról a pályázó. 4. Költségvetés! A pályázat költségtervében szereplő összegeket forintban kell megadni a pályázati kiírás alatt található Költségterv minta dokumentum alapján és külön excel formátumban kell benyújtani a jelentkezéskor.! Az ÁFA elszámolhatósági szabályainak értelmezésekor a vonatkozó, hatályos, hazai jogszabályokat minden esetben figyelembe kell venni.! A pályázónak az áfa státuszáról a pályázatban nyilatkoznia kell, ehhez az Áfa nyilatkozat dokumentumot kell kitölteni az alábbi lehetőségek alapján: a. Amennyiben a Pályázó áfa levonására egyáltalán nem jogosult (pl. nem adóalany, EVA- alany, közérdekű tevékenységet végez, tevékenysége egyéb sajátos jellegére tekintettel mentes az adó alól), kiadásait bruttó módon kell terveznie és elszámolnia. b. Hasonlóan kell eljárni abban az esetben is, ha a Pályázó az áfa levonására jogosult, de a támogatásból finanszírozott konferencia megvalósításával összefüggő beszerzések kapcsán áfa levonási joga nincs. c. A támogatást igénylőnek amennyiben áfa levonásra jogosult kiadásait nettó módon kell terveznie és elszámolnia.! Csatolni kell egy 30 napnál nem régebbi NAV igazolást a köztartozásmentességről.! A megítélhető támogatás összege rendezvényenként maximum nettó 5 millió forint. Az alábbi kritériumoknak megfelelő költségek minősülnek támogathatónak:! A pályázati szerződésben meghatározott időszak alatt a Pályázónál ténylegesen felmerült, teljesített, számlázott és kifizetett költségek számolhatóak el.! Közvetlenül kapcsolódnak a támogatott konferenciához, illetve a pályázatban elfogadott költségvetésében szerepelnek.! Arányosak, reálisak és szükségesek a konferencia megvalósításához. 3

4 ! Kifejezetten a pályázat céljának megvalósulását szolgálják, a gazdaságosság, hatékonyság és eredményesség figyelembevételével.! A Támogatott számviteli nyilvántartásában azonosíthatók, igazolhatók, ellenőrizhetők: a számviteli nyilvántartás alkalmas legyen a konferenciával kapcsolatos összes költség, a folyósított támogatás és a konferenciával kapcsolatos esetleges bevételek, alátámasztó dokumentumok kimutatására, biztosítására.! Megfelelnek a hatályos számviteli, adó és társadalombiztosítási jogszabályoknak. A Pályázó a fentebb említett alapelvek betartása során jóhiszeműen és tisztességesen köteles eljárni. Az alábbi tudnivalókra érdemes figyelni a költségek tervezésekor: a. Dologi jellegű kiadások Támogatott által: Szerződéssel, teljesítési igazolással alátámadott költségek számolhatóak el a konferencia lebonyolításában szükséges dologi kiadások vonatkozásában. Dologi költségek elszámolásának alátámasztó dokumentumai: Hitelesített szerződés másolatok; Számla; Teljesítési igazolás; Kifizetési igazoló dokumentum (bankszámlakivonat, pénztári bizonylat) b. Személyi jellegű költségek Támogatott által: Kizárólag megbízási szerződéssel alátámasztatott; Bruttó bérköltségek és az azt terhelő adók, járulékok számolhatók el a konferencia megvalósításában résztvevő személyek vonatkozásában; Az adott személy feladatai a megbízási szerződésben, vagy a munkaköri leírásban kell, hogy szerepeljenek; A konferencia lebonyolításában résztvevő személyek létszámát, nevét, illetve a projektben betöltött szerepüket (pl. projektmenedzser, projektasszisztens, 4

5 pénzügyi munkatárs, szakértő stb.) ismertetni kell a pályázatban, és a költségvetésében. Amennyiben a résztvevők még nem ismertek a pályázat elkészítésének időpontjában, a projektben betöltendő szerepet és az ahhoz tartozó elvárásokat ismertetni kell a pályázatban, illetve a költségvetésben. Személyi költségek elszámolásának alátámasztó dokumentumai: Hitelesített szerződés másolatok (megbízási szerződés, egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyhoz köthető szerződés) Munkaköri leírás Bérkarton a számfejtett adókkal, melyen a szociális hozzájárulási adó és a fizetendő szakképzési hozzájárulás is szerepel Megbízási díj és adóinak, járulékainak kifizetését igazoló dokumentumok (bankszámlakivonat, pénztári bizonylat) c. Utazás, szállás költségei A pályázatban feltüntetett és a projekttevékenységhez közvetlenül kapcsolódó feladatokban résztvevő személyek utazási- és szállás költségei vehetők figyelembe. Az elszámolási összesítőben a költségeket személyenként kell feltüntetni. Utazási költség: mindig a költséghatékony megoldást kell választani; utazási időtartam indokolt legyen; repülő, illetve tömegközlekedési eszköz esetén turistaosztályú jegy számolható el; gépkocsi üzemanyagár elszámolás esetén a NAV által előírt fogyasztási normák az irányadók; ( ar_.html) Az Utazás, szállás költségei, napidíjak elszámolásának alátámasztó dokumentumai: Számla, utazási jegyek, kiküldetési rendelvények; Gépkocsi üzemanyagár elszámolás; Kifizetést igazoló dokumentum (bankszámlakivonat, pénztári bizonylat) 5

6 d. Reprezentációs költségek! Alapítványunk szakmai projektek szakmai részét kívánja támogatni, így a catering költségek (reprezentációs költségek, üzleti ajándékok együttesen) nem haladhatják meg az igényelt támogatás 20%-át. Felhívjuk figyelmüket, hogy a felmerülő reprezentációs költségeknél a számla ellenértékét vesszük figyelembe, a hozzá kapcsolódó adókat nem támogatjuk. A reprezentációs költségek elszámolásának alátámasztó dokumentumai: a. Számla; b. Számlához tartozó megrendelő; c. Teljesítési igazolás; d. Kifizetését igazoló dokumentum (bankszámlakivonat, pénztári bizonylat) e. Bevétel! A konferencia megvalósulása során keletkezett árbevétel egy becsült összeg, amellyel a projekt összköltségét az önerő figyelembevétele mellett, minden esetben csökkenteni szükséges. Ez adja ki a támogatási igény értékét. Mivel ez egy kalkulált szám, ennek alátámasztása számviteli bizonylatokkal nem lehetséges, így az elszámoláskor ezt az Alapítvány nem kéri. 5. Kötelezően benyújtandó dokumentumok listája! A pályázati kiírásban és az űrlapban olvasható kötelezően benyújtandó dokumentumokat csatolni kell a végső pályázati anyaghoz és egy PDF dokumentumban kell megküldeni maximum 30 oldalban a pallaspalyazat@padabudapest.hu címre.! A költségtervet külön excel formátumban kell csatolni.! A teljes pályázati dokumentáció (jelentkezési és költségtervezési űrlap) kitöltése után, az alábbi címen kell a pályázatot elmenteni: PéldaKft._Konferenciaűrlap_Pdf (jelentkezetési űrlap + kötelezően benyújtandó dokumentumok) PéldaKft._Konferenciaköltségterv_xls 6

7 III. ELSZÁMOLÁSI SEGÉDLET Támogatás folyósítása:! A megítélt támogatási összeget a szerződő felek forintban rögzítik a támogatási szerződésben. A folyósítás a támogatási szerződés aláírását követően, a szerződésben meghatározott határidőn belül, kizárólag a Támogatott saját bankszámlaszámára történik.! A Támogatott köteles a folyósított támogatást igazoló banki kivonatot az Alapítvány felé történő elszámoláshoz mellékelni. Az alátámasztó dokumentumok:! A Támogatott köteles az önerő és a támogatás felhasználását 100%-ig bizonylatokkal alátámasztani a költségtervének megfelelően! Számla: A pályázat megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségek elszámolására a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályokkal összhangban kiállított bizonylat fogadható be. A számla kötelező adattartalmára vonatkozó előírásokat az ÁFA tv a szabályozza. Előlegszámlát befogadni csak a végszámla leadását követően áll módunkban. A számlán a szerződésben szereplő támogatott pontos neve, székhelye és adószáma kell, hogy szerepeljen. Amennyiben a számla értéke nem teljes mértékben kerül elszámolásra, úgy kérjük feltűntetni az elszámolni kívánt összeget. Szerződések: Minden, számlához köthető szerződést (megbízási, terembérleti, stb.), és annak mellékleteit hitelesíteni kell az elszámoláskor. 1. Az elszámolásra kerülő számlák és alátámasztó dokumentumok az Alapítvány Kuratóriuma által jóváhagyott költségvetési táblázat alapján kerülnek ellenőrzésre. 2. Az elszámoláshoz szükséges bizonylatokat (számlák, banki kivonatok, stb.) a támogatási szerződésben meghatározott elszámolási határidőig áll módunkban befogadni. A határidőn túl keletkezett bizonylatok elutasításra kerülnek. 7

8 3. A pályázat mellékleteként benyújtott áfa-nyilatkozat az alapja a benyújtott számlák megítélésének. Amennyiben a pályázó Áfa visszaigénylésre jogosult, a számlák nettó módon kerülnek elszámolásra. 4. Minden dokumentumot hiteles másolatban kérünk leadni, a hitelesítés módja a következő: A fénymásolatot a nyertes pályázó aláírásával kell ellátni, illetve feltüntetni a következő szöveget: a. A másolat az eredetivel mindenben megegyező. b. A PADA Alapítvány felé elszámolva a.. számú kuratóriumi határozat alapján 5. A számviteli bizonylatokról (számlákról) a költségterv alapján egy elszámolási összesítő táblázatot kell készíteni excel formában (lásd: támogatási szerződés melléklete mintájára), mely tartalmazza a költségszámla sorszámát, a kiállító nevét, a pályázathoz benyújtott költségtervben megadott költségsorok nevét, illetve, hogy mekkora összeget kíván az önerő, illetve a támogatás terhére elszámolni. 6. Az önerő átcsoportosítható az utólagos elszámolásban a már meglévő, a Kuratórium által jóváhagyott költségsorok között. 7. Az Alapítvány a Kuratórium által jóváhagyott költségtervet veszi alapul az elszámolás ellenőrzésekor, így a költségterv és az elszámolási összesítő közötti különbözetet vissza kell utalni az Alapítvány részére. A Támogatottnak a projekt időszakában, de legkésőbb az elszámolási határidő előtt 2 hónapig van lehetősége egy alkalommal költségvetés módosítási kérelemmel élni. Ez a kérelem csak azon Támogatottak esetében lehetséges, akik csak kisebb változtatásokat szeretnének kérni a Kuratórium által jóváhagyott költségtervhez képest. Kérelem benyújtásának módja: 1. Hivatalos levelet kell írni a pallaspalyazat@padabudapest.hu címre, amiben megindokolja a költségvetés módosításának szükségességét és csatolja hozzá a módosított költségtervet. 2. Ezután a kérelem elbírálásra kerül az Alapítvány által, aminek eredményéről tájékoztatjuk a Támogatottat. 8

9 Elszámolásokban használatos forintra történő átváltási módszer:! Az elszámolásokban a felmerült és kifizetett költségeket forintban kell feltüntetni. A nem forintban felmerült költségek (más külföldi pénznem) forintra történő átváltása a következő módszerrel lehetséges: A pénzügyi teljesítés napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott napi középárfolyamon: Egyéb, az elszámoláskor benyújtandó dokumentumok:! Részletes szakmai beszámoló a rendezvényről, fotókkal, illetve az esetlegesen elkészült disszeminációs kiadványokból egy-egy példány. Elszámolás benyújtásának rendje: A Támogatottnak a támogatási szerződésben meghatározott határidőig kell az elszámolását benyújtania, előzetesen elektronikusan a pallaspalyazat@padabudapest.hu címre. Tárgymezőbe kérjük feltüntetni az alábbi hivatkozást: 1. PADA elszámolás, Támogatott neve, a támogatási szerződésben szereplő határozatszám 2. Jóváhagyást követően, kérjük papír alapon is eljuttatni a 1013 Budapest, Döbrentei utca 2. szám alatti 7 emeletes irodaház épületébe, postai vagy személyes úton. 9

Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány Pályázati szabályzata 1

Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány Pályázati szabályzata 1 Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány Pályázati szabályzata 1 1 Jóváhagyta a Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány Kuratóriumának 40/2016. (04.22) számú határozata A SZABÁLYZAT CÉLJA Az Alapítvány

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által kiírt tananyagfejlesztési programban résztvevő Pályázóira az alábbi meghatározott jelentkezési,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Nemzetközi Konferencialátogatási Program pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Nemzetközi Konferencialátogatási Program pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Nemzetközi Konferencialátogatási Program pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által kiírt nemzetközi konferencialátogatási programra pályázó résztvevőkre az

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Konferenciatámogatás pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Konferenciatámogatás pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Konferenciatámogatás pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány közgazdasági, pénzügyi, jogi, valamint az ezekhez kapcsolódó interdiszciplináris témájú konferenciatámogatási

Részletesebben

PALLAS ATHÉNÉ DOMUS CONCORDIAE ALAPÍTVÁNY TÁMOGATÁSI ÉS ELSZÁMOLÁSI SEGÉDLET

PALLAS ATHÉNÉ DOMUS CONCORDIAE ALAPÍTVÁNY TÁMOGATÁSI ÉS ELSZÁMOLÁSI SEGÉDLET PALLAS ATHÉNÉ DOMUS CONCORDIAE ALAPÍTVÁNY TÁMOGATÁSI ÉS ELSZÁMOLÁSI SEGÉDLET 1 TARTALOM I. A SEGÉDLET CÉLJA II. FOGALMAK III. TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉVEL (PÁLYÁZÁSSAL) KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK IV. TÁMOGATÁSI

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által kiírt tananyagfejlesztési programban résztvevő Pályázóira az alábbi meghatározott jelentkezési,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ PhD kutatói program pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ PhD kutatói program pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ PhD kutatói program pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által kiírt PhD kutatói program pályázóira az alábbi meghatározott jelentkezési, tervezési és elszámolhatósági

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Külföldi tanulmányút pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Külföldi tanulmányút pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Külföldi tanulmányút pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által kiírt külföldi tanulmányútra pályázó résztvevőkre az alábbi meghatározott jelentkezési, tervezési

Részletesebben

Mellékletek: 1. Szakmai beszámoló és számlaösszesítő nyomtatvány

Mellékletek: 1. Szakmai beszámoló és számlaösszesítő nyomtatvány Mellékletek: 1. Szakmai beszámoló és számlaösszesítő nyomtatvány 2. Együttműködési szándéknyilatkozat I. célterülethez 3. Együttműködési szándéknyilatkozat II. célterülethez 4. A támogatással kapcsolatban

Részletesebben

1. A leadás szabályai

1. A leadás szabályai PÁLYÁZATI ÉS ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2015. ÉVI SPORTPÁLYÁZATÁHOZ 1. A leadás szabályai 1.1. Érvényes pályázatot az adhat le, aki az előző pályázati időszakban nem adott le pályázatot, vagy érvényes

Részletesebben

Támogatási Szerződés

Támogatási Szerződés Azonosító szám: TÁMOP-2.4.3/B-2-10/2-2010-0013 Támogatási Szerződés amely létrejött egyrészről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.), mint támogató (továbbiakban: Támogató)

Részletesebben

PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS

PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS K I T Ö L T É S I Ú T M U T A T Ó Az Európai Szociális Alap támogatásával A monitoring célja a megvalósuló projektek folyamatos nyomon követése. Ez több okból szükséges.

Részletesebben

Pénzügyi projekt előrehaladási jelentés összeállítása és a támogatás folyósítása. Budapest, 2014. március 5.

Pénzügyi projekt előrehaladási jelentés összeállítása és a támogatás folyósítása. Budapest, 2014. március 5. Pénzügyi projekt előrehaladási jelentés összeállítása és a támogatás folyósítása Budapest, 2014. március 5. Előadás tartalma Jelentési kötelezettség, háttéranyagok Pénzügyi jelentés készítése, felépítése

Részletesebben

Támogatási Szerződés

Támogatási Szerződés Támogatási Szerződés amely létrejött egyrészről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.), mint támogató (továbbiakban: Támogató) képviseletében eljáró Oktatási és Kulturális

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről

Részletesebben

Általános tudnivalók

Általános tudnivalók KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ kifizetési kérelemhez a Szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatás jogcím keretében benyújtott kifizetési kérelemre vonatkozóan Jogcímkód: 6-124-01-01 Általános

Részletesebben

Űrlap önkormányzati támogatás elszámolásához

Űrlap önkormányzati támogatás elszámolásához Űrlap önkormányzati támogatás elszámolásához Csak a vastag keretben lévő rovatokat kérjük kitölteni! Támogatott szervezet neve (támogatási szerződés szerint): Támogatott szervezet címe: Levelezési címe:

Részletesebben

Egységes elszámolási útmutató. az Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram 2015/2016. tanév pályázathoz

Egységes elszámolási útmutató. az Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram 2015/2016. tanév pályázathoz Egységes elszámolási útmutató az Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram 2015/2016. tanév pályázathoz Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 3 2. SZAKMAI BESZÁMOLÓ... 3 3. PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS...

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Atipikus foglalkoztatási formák támogatása Közép-Magyarországi Régió / Konvergencia régiók című pályázati felhíváshoz Kódszám:

Részletesebben

Támogatási Szerződés

Támogatási Szerződés Azonosító szám: ÁROP-1.A.5-2013-2013-0078 Támogatási Szerződés amely létrejött egyrészről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.), mint támogató (továbbiakban: Támogató) képviseletében

Részletesebben

Pályázati Útmutató. az Európai Területi Társulások 2015. évi támogatására. (A pályázat kódja: ETT-15)

Pályázati Útmutató. az Európai Területi Társulások 2015. évi támogatására. (A pályázat kódja: ETT-15) Pályázati Útmutató az Európai Területi Társulások 2015. évi támogatására (A pályázat kódja: ETT-15) 2015. március 25. Tartalomjegyzék 1. Támogatott tevékenységek és kiadástípusok... 3 2. A pályázaton igényelhető

Részletesebben

BELÜGYMINISZTÉRIUM KÜLSŐ HATÁROK ALAP PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A BM/1880-2/2011 SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ

BELÜGYMINISZTÉRIUM KÜLSŐ HATÁROK ALAP PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A BM/1880-2/2011 SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ BELÜGYMINISZTÉRIUM KÜLSŐ HATÁROK ALAP 2009 PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A BM/1880-2/2011 SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ SZERVEZETI ADATLAP Szervezetenként és éves programonként egy szervezetnek egy eredeti, és egy másolati

Részletesebben

Az Erasmus+ KA1 és KA2 projektek megvalósítására vonatkozó KLIK előírások. Budapest, 2014.11.19. Maár Péter

Az Erasmus+ KA1 és KA2 projektek megvalósítására vonatkozó KLIK előírások. Budapest, 2014.11.19. Maár Péter Az Erasmus+ KA1 és KA2 projektek megvalósítására vonatkozó KLIK előírások Budapest, 2014.11.19. Maár Péter Tartalom I. A bemutatni kívánt új eljárásrend célja és hatálya II. Projektindítás és menedzsment

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Kifizetési kérelemhez. a 6.356.01.01 jogcím keretében. a 112/2009. (VIII.29.) FVM rendelet alapján. megítélt támogatás igénylésére

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Kifizetési kérelemhez. a 6.356.01.01 jogcím keretében. a 112/2009. (VIII.29.) FVM rendelet alapján. megítélt támogatás igénylésére KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Kifizetési kérelemhez a 6.356.01.01 jogcím keretében a 112/2009. (VIII.29.) FVM rendelet alapján megítélt támogatás igénylésére TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK... 3 D3406-06 KIFIZETÉSI

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ *** NEMZETI BÍRÁK UNIÓS VERSENYJOGI KÉPZÉSE ÉS IGAZSÁGÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉS A NEMZETI BÍRÁK KÖZÖTT *** 2014-es pályázati felhívás ***

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ *** NEMZETI BÍRÁK UNIÓS VERSENYJOGI KÉPZÉSE ÉS IGAZSÁGÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉS A NEMZETI BÍRÁK KÖZÖTT *** 2014-es pályázati felhívás *** EURÓPAI BIZOTTSÁG Versenyügyi Főigazgatóság Politika és stratégia A. Igazgatóság PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ *** NEMZETI BÍRÁK UNIÓS VERSENYJOGI KÉPZÉSE ÉS IGAZSÁGÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉS A NEMZETI BÍRÁK KÖZÖTT *** 2014-es

Részletesebben

teljesítési hely: Eger, Eszterházy tér 3-4. III. teljesítési hely: Salgótarján, Kassai sor 10. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

teljesítési hely: Eger, Eszterházy tér 3-4. III. teljesítési hely: Salgótarján, Kassai sor 10. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága telephelyein adatrögzítés és kapcsolódó adminisztrációs tevékenységek ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/116 Beszerzés

Részletesebben

Támogatási Szerződés tervezet

Támogatási Szerződés tervezet Azonosító szám: Támogatási Szerződés tervezet amely létrejött egyrészről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1133 Budapest, Pozsonyi út 56.), mint támogató (továbbiakban: Támogató) képviseletében eljáró [közreműködő

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11.

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. Iktatószám: 22546/2016. Előadó: Juhász Csilla SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. 62/564-364 Tárgy: A 2016. évi

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ALAP

KÖRNYEZETVÉDELMI ALAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖRNYEZETVÉDELMI ALAP 1) TÁMOGATÁS CÉLJA, HÁTTERE Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Váltósínek, keresztezések (keresztezési csúcsbetét), váltóállító rúd és más kereszteződési darabok 2015/S 250-459404

Magyarország-Budapest: Váltósínek, keresztezések (keresztezési csúcsbetét), váltóállító rúd és más kereszteződési darabok 2015/S 250-459404 1 / 14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:459404-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Váltósínek, keresztezések (keresztezési csúcsbetét), váltóállító rúd és

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Számítógépek és tartozékaik 2014/S 038-062415. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

Magyarország-Budapest: Számítógépek és tartozékaik 2014/S 038-062415. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1/12 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:62415-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Számítógépek és tartozékaik 2014/S 038-062415 Ajánlati/részvételi felhívás

Részletesebben

A pályázati kód: MMA-16-P. Pályázati Útmutató

A pályázati kód: MMA-16-P. Pályázati Útmutató A pályázati kód: MMA-16-P Pályázati Útmutató 1. Bevezetés 1.1. Az útmutató célja Jelen pályázati útmutató célja, hogy segítsünk Önnek a Magyar Művészeti Akadémia által meghirdetésre került Művészeti program

Részletesebben

Közvetett támogatások útmutató

Közvetett támogatások útmutató Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közvetett támogatások útmutató a Biopolisz Park Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációja a DAOP-2009-5.1.2/C-09-2f-2010-0002 pályázat városrehabilitációs

Részletesebben

Támogatási Szerződés

Támogatási Szerződés Azonosító szám: KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0001 Támogatási Szerződés amely létrejött egyrészről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.), mint támogató (továbbiakban Támogató)

Részletesebben

Pályázati felhívás Tartalmas pihenés 2016.

Pályázati felhívás Tartalmas pihenés 2016. Pályázati felhívás Tartalmas pihenés 2016. Az Autisták Országos Szövetsége pályázatot hirdet tagszervezetei részére autista gyermekeket és felnőtteket fogadó nyári napközbeni vagy bentlakásos tábor megszervezésének

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ - K0157 NYOMTATVÁNY. Általános tudnivalók:

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ - K0157 NYOMTATVÁNY. Általános tudnivalók: KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ - K0157 NYOMTATVÁNY Általános tudnivalók: Kitöltés előtt alaposan tanulmányozza át a vonatkozó jogszabályokat, a jelen kitöltési útmutatót, valamint a támogatási rendszerre vonatkozó

Részletesebben

Pályázati útmutató. A Felsőoktatási együttműködési projektek című pályázati akciókra vonatkozóan EGT FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUS 2009-2014

Pályázati útmutató. A Felsőoktatási együttműködési projektek című pályázati akciókra vonatkozóan EGT FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUS 2009-2014 Pályázati útmutató A Felsőoktatási együttműködési projektek című pályázati akciókra vonatkozóan EGT FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUS 2009-2014 HU08 Ösztöndíj program Tempus Közalapítvány Tartalom 1. Bevezető...

Részletesebben

Előterjesztés. Az Önkormányzat és Hivatala Közbeszerzési szabályzatának módosítására

Előterjesztés. Az Önkormányzat és Hivatala Közbeszerzési szabályzatának módosítására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-33/2014. A határozathozatal minősített szavazattöbbséget igényel.

Részletesebben

Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzése

Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzése Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzése (A pályázat kódja: ROM-ISK-15) Pályázati Útmutató Készült: 2015. október 27. 1. oldal Tartalom 1. A támogatás formája és mértéke... 3 2. A pályázat benyújtására

Részletesebben

Kor-Társ Idősügyi Program 2011 Idősklubok, nyugdíjasklubok kulturális, oktatási és egészségügyi programjainak támogatására (előfinanszírozott)

Kor-Társ Idősügyi Program 2011 Idősklubok, nyugdíjasklubok kulturális, oktatási és egészségügyi programjainak támogatására (előfinanszírozott) Kor-Társ Idősügyi Program 2011 Idősklubok, nyugdíjasklubok kulturális, oktatási és egészségügyi programjainak támogatására (előfinanszírozott) A pályázat kódja: KOR-TARS-11 Pályázati Útmutató 2011. december

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA Villamos energia beszerzés a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. közbeszerzési

Részletesebben

Támogatási szerződés projekt előkészítéséhez Általános Szerződési Feltételek

Támogatási szerződés projekt előkészítéséhez Általános Szerződési Feltételek Támogatási szerződés projekt előkészítéséhez Általános Szerződési Feltételek a II. Nemzeti Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében Szennyvízelvezetés és tisztítás kétfordulós pályázati

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Putnok Város Önkormányzata 3630 Putnok, Kossuth út 5. Telefon:+36 (48) 530-036 Fax:+36 (48) 530-054 Kapcsolattartó:

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. a... évi önkormányzati pályázathoz

PÁLYÁZATI ADATLAP. a... évi önkormányzati pályázathoz 1. melléklet a 14/2015.(XI. 24.) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP a... évi önkormányzati pályázathoz Pályázó szervezet megnevezése: Pályázó szervezet címe: Aláírásra jogosult képviselő neve:

Részletesebben

4. ELSZÁMOLÁS SORÁN BENYÚJTANDÓ DOKUMENTUMOK KÖRE KÖLTSÉGENKÉNT...16

4. ELSZÁMOLÁS SORÁN BENYÚJTANDÓ DOKUMENTUMOK KÖRE KÖLTSÉGENKÉNT...16 Útmutató a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetésre került Tehetséges magyar fiatalok nemzetközi tanulmányi és művészeti versenyeken, diákolimpiákon való részvételének támogatása című pályázathoz

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS az Európai Területi Társulások 2013. évi támogatására (A pályázat kódja: ETT-13)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS az Európai Területi Társulások 2013. évi támogatására (A pályázat kódja: ETT-13) PÁLYÁZATI KIÍRÁS az Európai Területi Társulások 2013. évi támogatására (A pályázat kódja: ETT-13) A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megbízásából a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (a továbbiakban:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek

Részletesebben

Belső Biztonsági Alap

Belső Biztonsági Alap BELÜGYMINISZTÉRIUM Belső Biztonsági Alap PÁLYÁZATI KIÍRÁS korlátozott projekt-kiválasztás BBA- 6.1.2 A polgárok és a kritikus infrastruktúrák CBRN(E) 1 védelmi képességének javítása a terrorizmus elleni

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó

Részletesebben

Működési kézikönyv a GINOP-2.1.5-15 Innovációs ökoszisztéma építése (startup és spinoff) Felhíváshoz 2016. február

Működési kézikönyv a GINOP-2.1.5-15 Innovációs ökoszisztéma építése (startup és spinoff) Felhíváshoz 2016. február Működési kézikönyv a GINOP-2.1.5-15 Innovációs ökoszisztéma építése (startup és spinoff) Felhíváshoz 2016. február Tartalom 1. A konstrukció bemutatása... 2 1.1 A program megvalósításának lépései... 3

Részletesebben

Barkácsplaza webáruház Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek (ÁSZF) 2014.

Barkácsplaza webáruház Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek (ÁSZF) 2014. Barkácsplaza webáruház Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek (ÁSZF) 2014. Jelen üzletszabályzat (továbbiakban ÁSZF) az alábbiakban tartalmazza azokat a feltételeket, amelyeket a Barkácsplaza

Részletesebben

K1497 Új általános szerelési segédanyagok, hidraulika és pneumatika alkatrészek szállítása

K1497 Új általános szerelési segédanyagok, hidraulika és pneumatika alkatrészek szállítása K1497 Új általános szerelési segédanyagok, hidraulika és pneumatika alkatrészek szállítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/53 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19.

Részletesebben

A kerti-butor.hu elektronikus termékrendelési weboldalának Általános Szerződési Feltételei / Vásárlói Tájékoztatója

A kerti-butor.hu elektronikus termékrendelési weboldalának Általános Szerződési Feltételei / Vásárlói Tájékoztatója A kerti-butor.hu elektronikus termékrendelési weboldalának Általános Szerződési Feltételei / Vásárlói Tájékoztatója Verziószám: 1.0; Érvényes 2016. január 01-től Tartalomjegyzék: 1. Bevezető 2. Általános

Részletesebben

A pályázat kódja: IFJ-GY-12-E. Pályázati útmutató

A pályázat kódja: IFJ-GY-12-E. Pályázati útmutató Téli sportpályák funkció- és kihasználtság bővítő fejlesztésének támogatása, annak érdekében, hogy a gyermek- és a fiatal korosztály körében a téli sportok gyakorlásának lehetősége növekedjen A pályázat

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. A nemzetiségi támogatások felhasználására. (A pályázat kódja: NEMZ-16)

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. A nemzetiségi támogatások felhasználására. (A pályázat kódja: NEMZ-16) EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A nemzetiségi támogatások felhasználására (A pályázat kódja: NEMZ-16) TARTALOMJEGYZÉK 1. Támogatott tevékenységek és kiadástípusok... 3 2. A pályázaton

Részletesebben

K1518 Meiller, Marrel, EML felépítmény alkatrészek és emelőhátfal alkatrészek beszerzése

K1518 Meiller, Marrel, EML felépítmény alkatrészek és emelőhátfal alkatrészek beszerzése K1518 Meiller, Marrel, EML felépítmény alkatrészek és emelőhátfal alkatrészek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/91 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19.

Részletesebben

Pályázati útmutató. természetes személyek részére a 2015. évi pályázatokhoz

Pályázati útmutató. természetes személyek részére a 2015. évi pályázatokhoz Pályázati útmutató természetes személyek részére a 2015. évi pályázatokhoz Budapest, 2015. március 31. 1/14. oldal Tartalomjegyzék 1 A pályázat célja... 4 1.1 Alapvető cél és háttér-információ... 4 1.2

Részletesebben

Európai Közösségek Vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatok Nyílt eljárás. HU-Budapest: Hirdetési és marketingszolgáltatások

Európai Közösségek Vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatok Nyílt eljárás. HU-Budapest: Hirdetési és marketingszolgáltatások 1/11 HU-Budapest: Hirdetési és marketingszolgáltatások 2009/S 231-331781 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN Szolgáltatás I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK):

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás és dokumentáció. Kisbusz beszerzése. Valkói Községi Sportkör Egyesület

Ajánlattételi felhívás és dokumentáció. Kisbusz beszerzése. Valkói Községi Sportkör Egyesület Kisbusz beszerzése Valkói Községi Sportkör Egyesület 2014. május 13. 2. oldal Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 2 Ajánlattételi felhívás 4 1. Ajánlatkérő adatai 4 2. A közbeszerzési eljárás fajtája, alkalmazásának

Részletesebben

A pályázati kategória kódja: NTP-SZTG-M-15

A pályázati kategória kódja: NTP-SZTG-M-15 PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Szakképzésben részt vevő tehetséges fiatalok tehetséggondozásának és az ezt segítő alkotópedagógiai műhelyek működésének támogatása c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja: 1. oldal

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KIKÜLDETÉSI SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KIKÜLDETÉSI SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KIKÜLDETÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST 2015 (2015. november 07. napjától hatályos változat) Tartalomjegyzék Preambulum... 3 I. RÉSZ... 3 Általános rendelkezések... 3 A szabályzat

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ 2. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

A 2016. évi Sport keret felhasználásának koncepciója

A 2016. évi Sport keret felhasználásának koncepciója 4200-62/2016. (III. 9.) FSZSB sz. határozat 1. sz. melléklete A 2016. évi Sport keret felhasználásának koncepciója (1) Az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 6/2016. (II. 16.)

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és

Részletesebben

Egységes elszámolási útmutató. a Nemzeti Tehetség Program 2015. évi forrásból meghirdetésre került pályázataihoz

Egységes elszámolási útmutató. a Nemzeti Tehetség Program 2015. évi forrásból meghirdetésre került pályázataihoz Egységes elszámolási útmutató a Nemzeti Tehetség Program 2015. évi forrásból meghirdetésre került pályázataihoz Tartalomjegyzék 1.BEVEZETÉS... 4 2. SZAKMAI BESZÁMOLÓ... 4 3. PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS... 6 3.1

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Matematikai tehetségazonosítás bevezetése legalább egy évfolyamon c. kiíráshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Matematikai tehetségazonosítás bevezetése legalább egy évfolyamon c. kiíráshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Matematikai tehetségazonosítás bevezetése legalább egy évfolyamon c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja: 1. oldal Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató)

Részletesebben

LICITTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS. Lebonyolító megnevezése: Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete által létrehozott lebonyolító szervezet

LICITTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS. Lebonyolító megnevezése: Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete által létrehozott lebonyolító szervezet Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Polgármesterétől 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. LICITTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete (8624 Balatonszárszó,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program A családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése című pályázati felhívásához a konvergencia régiók területén Kódszám: TÁMOP-5.5.1.B-11/2

Részletesebben

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

TÁMOGATÓI OKIRAT Kormányablakok komplex akadálymentesítése Fejér megyében

TÁMOGATÓI OKIRAT Kormányablakok komplex akadálymentesítése Fejér megyében TÁMOGATÓI OKIRAT Kormányablakok komplex akadálymentesítése Fejér megyében TÁMOGATÓI OKIRAT Értesítem, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága a 2013.01.15-én meghirdetett

Részletesebben

DIÓSD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. (Jóváhagyta Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testületének... /2016. (II.25.) számú határozata)

DIÓSD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. (Jóváhagyta Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testületének... /2016. (II.25.) számú határozata) DIÓSD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA (Jóváhagyta Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testületének... /2016. (II.25.) számú határozata) 2 Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amelyet egyrészről másrészről a Magyar Labdarúgó Szövetség székhely: 1112 Budapest, Kánai út 2. D. levelezési cím: 1386 Budapest 62. Pf. 906/1 képviselő: Dr. Vági Márton főtitkár bejegyző végzés száma:

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM EURÓPAI INTEGRÁCIÓS ALAP 2010.

IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM EURÓPAI INTEGRÁCIÓS ALAP 2010. IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM EURÓPAI INTEGRÁCIÓS ALAP 2010. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A BM/13137-1/2011. SZ. NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ (ISMÉTELT PÁLYÁZTATÁS) 1 T A R TALOMJEGY ZÉK I. AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓS

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás: Szabadpiaci gázbeszerzés 2016.

Ajánlattételi felhívás: Szabadpiaci gázbeszerzés 2016. Ajánlattételi felhívás: Szabadpiaci gázbeszerzés 2016. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/121 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés

Részletesebben

SEGÉDLET. a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0408 számú Támogatási kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez

SEGÉDLET. a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0408 számú Támogatási kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez SEGÉDLET a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0408 számú Támogatási kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez Általános információ 1. A támogatási kérelem benyújtása előtt célszerű

Részletesebben

Motoralkatrészek beszerzése Perkins típusú autóbuszmotorokhoz (Eljárás száma: T- 361/14) (Eljárás száma: T-361/14) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2014.

Motoralkatrészek beszerzése Perkins típusú autóbuszmotorokhoz (Eljárás száma: T- 361/14) (Eljárás száma: T-361/14) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2014. Motoralkatrészek beszerzése Perkins típusú autóbuszmotorokhoz (Eljárás száma: T- 361/14) (Eljárás száma: T-361/14) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2014. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Matematikai tehetségazonosítás bevezetése legalább egy évfolyamon c. kiíráshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Matematikai tehetségazonosítás bevezetése legalább egy évfolyamon c. kiíráshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Matematikai tehetségazonosítás bevezetése legalább egy évfolyamon c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja: NTP-MTB-M-15 1. oldal Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban:

Részletesebben

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Gumiabroncsok beszerzése tehergépkocsikhoz és munkagéphez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Részére NYÍLT ELJÁRÁS Tartalom: I. Tájékoztató II. Iratminták III. Műszaki előírás IV.

Részletesebben

Tájékoztató a projektek lezárásához

Tájékoztató a projektek lezárásához 1 / 10 Tájékoztató a projektek lezárásához A Felelős Hatóság a tájékozató kibocsátásával segíteni kívánja az Európai Unió Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása általános programja keretében

Részletesebben

Egyéb közlemény: AJÁNLATI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)

Egyéb közlemény: AJÁNLATI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Európai Uniós közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (23. ) (3) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő hiánypótlást kezdeményezi;

Részletesebben

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

03/03/2009 S42 Európai Közösségek Építési beruházásra irányuló szerződések Nyílt eljárás

03/03/2009 S42 Európai Közösségek Építési beruházásra irányuló szerződések Nyílt eljárás 03/03/2009 S42 Európai Közösségek Építési beruházásra irányuló szerződések Nyílt eljárás I. II. III. IV. VI. HU-Barcs: Magasépítési munka 2009/S 42-060931 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Építési beruházás

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Tehetséggondozó szakemberek és pedagógusok képzésének támogatása határon innen és túl c. kiíráshoz NTP-TSZPK-M-16

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Tehetséggondozó szakemberek és pedagógusok képzésének támogatása határon innen és túl c. kiíráshoz NTP-TSZPK-M-16 PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Tehetséggondozó szakemberek és pedagógusok képzésének támogatása határon innen c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja: 1. oldal Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban:

Részletesebben

A KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA online módon történő pályázat benyújtására

A KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA online módon történő pályázat benyújtására A KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA online módon történő pályázat benyújtására Téma: Pákozdi állandó és ideiglenes kiállítás megvalósítása. Pályázati feltételek: a pályázó intézmény

Részletesebben

Kifizetési kérelem. EMVA -IV tengely LEADER TK2

Kifizetési kérelem. EMVA -IV tengely LEADER TK2 Kifizetési kérelem EMVA -IV tengely LEADER TK2 1 KÉRELMEK Támogatási kérelem > támogatás igénybevételére való jogosultság megállapítására szolgál Kifizetési kérelem > támogatási kérelemben elfogadottak

Részletesebben

Eljárást megindító felhívás "A NAV Központi Hivatala egyes ingatlanjainak takarítása" tárgyú közbeszerzési eljárásban

Eljárást megindító felhívás A NAV Központi Hivatala egyes ingatlanjainak takarítása tárgyú közbeszerzési eljárásban Eljárást megindító felhívás "A NAV Központi Hivatala egyes ingatlanjainak takarítása" tárgyú közbeszerzési eljárásban Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény

Részletesebben

A projektmegvalósítás és annak nyomon követése. Kovács Ildikó, projektfelügyelő BM Támogatás-koordinációs Főosztály Budapest, 2014. március 5.

A projektmegvalósítás és annak nyomon követése. Kovács Ildikó, projektfelügyelő BM Támogatás-koordinációs Főosztály Budapest, 2014. március 5. A projektmegvalósítás és annak nyomon követése Kovács Ildikó, projektfelügyelő BM Támogatás-koordinációs Főosztály Budapest, 2014. március 5. Amiről szó lesz A monitoring célja, szabályozási háttere A

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ A BKV Zrt. autóbusz és személygépkocsi vezetőinek vezetéstechnikai oktatásához szükséges tanpálya rendelkezésre bocsátása és az oktatáshoz szükséges szolgáltatások nyújtása (Eljárás száma: T-238/15) AJÁNLATI

Részletesebben

KÉRELEM egészségügyi szakdolgozók részére

KÉRELEM egészségügyi szakdolgozók részére Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK MŰKÖDÉSI NYILVÁNTARTÁSA KÉRELEM egészségügyi szakdolgozók részére A kérelem benyújtható: - postán, ajánlott küldeményként a 1245 Budapest,

Részletesebben

FT-1023/KECSKEMÉT/2014 Gyógyszerek és egyéb termékek

FT-1023/KECSKEMÉT/2014 Gyógyszerek és egyéb termékek FT-1023/KECSKEMÉT/2014 Gyógyszerek és egyéb termékek Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/88 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt

Részletesebben

2013.05.31. Utófinanszírozás: Vegyes finanszírozás: Szállítói finanszírozás: Engedményezés: Pénzügyi elszámolás részletes szabályai

2013.05.31. Utófinanszírozás: Vegyes finanszírozás: Szállítói finanszírozás: Engedményezés: Pénzügyi elszámolás részletes szabályai Utófinanszírozás: Pénzügyi elszámolás részletes szabályai Pályázati e-ügyintézés, Online számlakitöltő A projekt során felmerülő költségek utólagos támogatási formája, a számla, vagy egyéb, az elszámolást

Részletesebben

Alkoss Te is közösséget! A pályázat kódja: IFJ-GY-16-A. Pályázati útmutató 2016.

Alkoss Te is közösséget! A pályázat kódja: IFJ-GY-16-A. Pályázati útmutató 2016. CSALÁD-, IFJÚSÁG- ÉS NÉPESEDÉSPOLITIKAI INTÉZET Alkoss Te is közösséget! A pályázat kódja: IFJ-GY-16-A Pályázati útmutató 2016. TARTALOMJEGYZÉK 1. A pályázati program célkitűzései... 3 2. Támogatott tevékenységek

Részletesebben

Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal bejáratának környezetrendezéséhez kapcsolódó munkák elvégzése

Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal bejáratának környezetrendezéséhez kapcsolódó munkák elvégzése Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal bejáratának környezetrendezéséhez kapcsolódó munkák elvégzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Hirdetmény

Részletesebben

A BKV Zrt., ATÜI, Dél-Pest Divízió, Üzemcsarnok Világítás Korszerűsítés program keretében, LED világítótestek szállítása

A BKV Zrt., ATÜI, Dél-Pest Divízió, Üzemcsarnok Világítás Korszerűsítés program keretében, LED világítótestek szállítása A BKV Zrt., ATÜI, Dél-Pest Divízió, Üzemcsarnok Világítás Korszerűsítés program keretében, LED világítótestek szállítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-82/14. AJÁNLATI FELHÍVÁS 2014

Részletesebben

A Földművelésügyi Minisztérium. 2016. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében

A Földművelésügyi Minisztérium. 2016. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében A Földművelésügyi Minisztérium 2016. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a tanyák lakóépületének felújítására, valamint lakó- és vagyonbiztonságot

Részletesebben

Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:301899-2015:text:hu:html

Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:301899-2015:text:hu:html 1/12 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:301899-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Szivattyúval, szeleppel, csappal, fémtartállyal és gépekkel kapcsolatos javítási

Részletesebben

A projektek lebonyolításával, pénzügyi elszámolásokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók ÉMOP-1.3.1-2012

A projektek lebonyolításával, pénzügyi elszámolásokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók ÉMOP-1.3.1-2012 A projektek lebonyolításával, pénzügyi elszámolásokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók ÉMOP-1.3.1-2012 Speciális pályázati konstrukció Tevékenységek: - Innovációs tevékenység, piacképes termék/technológia/szolgáltatás

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A. Hazai Tehetségsegítő Tanácsok támogatása. c. kiíráshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A. Hazai Tehetségsegítő Tanácsok támogatása. c. kiíráshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja: 1. oldal Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban:

Részletesebben

Az ajánlattételi felhívás és a kapcsolódó dokumentáció az alábbi cégeknek kerül megküldésre:

Az ajánlattételi felhívás és a kapcsolódó dokumentáció az alábbi cégeknek kerül megküldésre: KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS FELELŐSSÉGI, DOKUMENTÁLÁSI ÉS ELJÁRÁSI RENDJE Ajánlattételi felhívás megküldésével induló egyszerű közbeszerzési eljárás, Központi tér és játszótér kialakítása tárgyban A közbeszerzési

Részletesebben

Z0 Ibrány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete

Z0 Ibrány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete Z0 Ibrány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Ibrány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben